KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Nappali (Deressie lakása)

Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzer. Jan. 11, 2017 4:10 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzer. Jan. 11, 2017 8:13 pm
 



 

 
Deressie & Joy



Nem mondanám magam éppen kifejezetten szerencsétlen típusú nőnek, de a szétszórtság már határozottan jellemző rám. Valószínűleg ez lehetett az oka annak is, hogy soha nem találtam a kulcsaimat. Pedig már annyiszor megfogadtam magamban, hogy majd a táskám kisebbik zsebébe teszem, aztán már azt is, hogy a kabátomba, de valahogy soha nem sikerült olyan helyen tartanom, ahol könnyedén megtalálhattam volna.
A mai alkalom sem volt kivétel ezalól, ugyanis bármennyire lelkesen kerestem is a csomót, nem találtam meg. Pedig esküszöm, hogy feltúrtam az egész táskát, de semmi. Vagy az irodában hagytam bent, vagy pedig valami olyan helyen lesz, ahol nem számítok rá. Az utóbbit valószínűbbnek tartottam, mert ennyire borzalmas még én sem vagyok, hogy kipakoljam az íróasztalra, aztán meg bent felejtsem. Erre korábban még soha nem volt példa, és a jelenlegi időjárás valahogy nem kedvezett annak, hogy éppen most próbáljam ki.
Fázósan toporogtam hát a bejárati ajtó előtt, a lépcső széles korlátjára támasztva a mindent elnyelő csodatasit. Magamban azért fohászkodtam, hogy valaki éppen jöjjön haza most, és jussak be legalább a melegbe, de nem voltak túl biztató kilátásaim. Elnéztem először jobbra, aztán balra, de egyetlen ismerős arcot sem láttam közeledni, akit a szomszédokkal párosíthattam volna. Ezt nevezik pechnek, azt hiszem.
Végső elkeseredésemben már kezdtem ott tartani, hogy elsétálok a nem is olyan messze lévő kávézóba, hogy addig is melegben legyek, amíg kiderítem, tényleg bent hagytam-e az irodában a kulcsokat. Végül azonban mégis elvetettem az ötletet, mert ha meg éppen akkor érkezik valaki, és nekem sikerül beslisszolnom az illetővel, az is tökéletes lenne. Utána már csak elég lenne a gondnokot megtalálni, és akkor bejuthatnék a lakásomba is. Így is elég nagy káosz uralkodott ott még mindig.
Elég volt belegondolnom, és egy halk sóhaj már ki is szökött az ajkaim közül. Nem dobott fel túlzottan a dolog, noha a kérdezgető rendőr is egészen helyes volt, és azt is tudtam, hogy próbálják minél előbb megoldani az ügyet. Alig hittem el, hogy tényleg velem történt meg ilyesmi, és valamiképpen belekeveredtem egy igazi bűnügybe. Még ha csupán az áldozat szerepében is, de bőven elégnek bizonyult ahhoz, hogy tömegközlekedés helyett inkább taxival járjak az utóbbi pár napban. Nem vagyok könnyedén megfélemlíthető, de ettől az egésztől azért eléggé borsódzott a hátam.
Míg ilyen, és ehhez hasonló elmés gondolatokon törtem a fejemet, reményvesztetten dőltem neki a hideg kőkorlátnak. Már az sem zavart, hogy lefagytak a lábujjaim, és egyáltalán nem érzem magam komfortosan itt. Csak szerettem volna bejutni a kellemesen meleg lépcsőházba, de akárkihez csengettem be, senki nem szólt bele. Lehetek ennyire balszerencsés, hogy éppen mindenki a dolgát intézi? Oké, hogy nincs sok lakás itt, de hogy senki ne legyen otthon, az teljesen hihetetlen volt számomra.
Vissza az elejére Go down
Deressie J. Wattson
Deressie J. Wattson
Polgárság

Avataron : Shantel Vansaten
Kor : 46

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzomb. Jan. 14, 2017 11:38 am
 



 

Joy-nak
Éppen ideje volt, hogy visszaköltözzek saját kis lakásomba, ahol ezelőtt hat évig még felhőtlen boldog voltam. Édesanyám folytonos sírása már az őrület szélére sodort. Megértem őt, valaki elvesztése tényleg nagyon fájdalmas dolog, én is átéltem és mai napig szenvedek benne. Hosszú és szép élete volt apám mellett, az utolsó pillanatig szerették egymást. Nekem is fáj, hogy nem láthatom többé azt az embert, akinek egész életében a hercegnője voltam, de nem bírtam már tovább abban a házban maradni. Még a saját gyászomat sem tudom kezelni, és erre rájön még egy lapáttal az anyukámé is. Nem áll szándékomban elhagyni őt, minden nap elmegyek hozzá és meglátogatom de apám emléke már fojtogatott, úgy éreztem, hogy nem bírok megmaradni tovább abban a házban. Mondjuk itt sem sokkal könnyebb, hiszen itt voltam várandós a fiammal, ebben a házban készültem a fogadására, de legalább egyedül vagyok a saját nyomoromban és nem tesz rá még egy lapáttal anyám fájdalma.
A legnehezebb a fiam szobájának kitakarítása volt. Eltüntetni a kiságyat, a megvásárolt babaruhákat, a játékokat és átfesteni a falat. Minden tárgyban láttam őt, minden apróságban eszembe jutottak azok a pillanatok amikor még szívem alatt hordoztam és éreztem mozogni. De meg kellett tennem, és néhány üveg whiskey társaságában meg is tettem. Eltüntettem mindent ami valaha rá emlékeztetett. Valahol azt olvastam, hogy ez a gyógyulás szakaszának első és legnagyobb lépése. Hat év kellett ahhoz, hogy újra betegyem a lábam ebbe a lakásba. Azt kétlem, hogy ismét boldog tudok majd itt lenni, de az a kék madárka már régen kicsúszott a kezeimből és nem is remélem, hogy valaha visszarepül a kertembe.
Viszonylag korán keltem ma reggel, kitakarítottam a konyhát meg a nappalit, majd idejét éreztem egy nagy bevásárlásnak. Szeretném rendbe tenni az életem, jó lenne ismét munkába állni is. Felpattantam a kerékpáromra és nagy bevásárlókörútra indultam. Néhány alap élelmiszerre szükségem van és úgy gondoltam, hogy készítek egy kis almás pitét, azt édesanyám is szereti. Az üzletbe érve nem tátom sokáig a számat, megpakolom a kosarat a szükségem élelmiszer alapanyagokkal, néhány üveg Jack Daniels-el és már állok is be a sorba. Néhány percnyi várakozás után ismét kilépek a hideg utcára. A szatyrokat felaggatom a kormány két oldalára és már guruluk is haza. Alig várom, hogy legurítsak egy pohárka tüzes vizet, aztán pedig jöhet a pite. Az épület elé érve egy fiatal lányra leszek figyelmes, aki minden bizonnyal már teljesen átfagyott ebben a cseppet sem kellemes időben. Jobban szemügyre veszem az arcát és teljesen ismerősnek tűnik, valószínűleg az egyik szomszéd lehet. Beállítom a kerékpárt a tárolóba és a bejárat felé veszem az irányt.
- Szia. Minden rendben? mosolygok rá a lányra és a kulcsom után kotorászok a táskámban.
- Te itt laksz igaz? Vagy összetévesztelek valakivel? nem olyan jó az arcmemóriám, de meg mernék esküdni arra, hogy ezt az arcot már láttam valahol.
- Segíthetek valamiben? nem tudom miért gondolom, hogy segítségre van szüksége, de a józan eszem azt súgja, hogy normális emberek nem álldogálnak az épület előtt ilyen hidegben, szóval gondolom, hogy segítségre szorul. Bár nem tudom, hogy én miben tudok a segítségére lenni, de majd meglátjuk.

//bocsánat, hogy ennyit kellett várnod
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzomb. Jan. 14, 2017 1:01 pm
 



 

Ahogy telt az idő, kezdett egyre jobb ötletnek tűnni az a kávézó, ahová be akartam húzódni egy időre. Ha pár órát kibírnék ott, akkor talán valaki hazaérne, mire újra próbálkozom a szomszédok végig csengetésével. Nem mondanám, hogy nagyon hálásak lennének érte, de én az lettem volna azért, ha végre bejutok valahogy. Aztán csak pótkulcsot kellene kérnem a házmestertől, és meg is lenne oldva minden. Ezzel a gondolattal nyugtatgattam magam még akkor is, amikor megpróbáltam megmozgatni a lábujjaimat, több-kevesebb sikerrel.
- Le fogtok fagyni! Ez már egészen biztos… - dünnyögtem az orrom alatt, természetesen a lábamnak. Némi aggodalommal pislogtam lefelé, mert tényleg tartottam tőle, hogy ez bekövetkezhet. Sajnos eléggé siettem induláskor, és nem néztem szembe a tényekkel, miszerint eléggé lehűlt a levegő, és talán vastagabb csizmába is bújhatnék. Ez az én ostobaságom volt, ezt elismerem. Senkit nem hibáztathattam érte, még a balszerencsét sem, pedig nagy kedvem lett volna hozzá.
Gondolataimból a mosolygós nő megjelenése zökkentett ki. Egyből fel is kaptam a fejem, hogy a földről az ő arcára szegezhessem a tekintetem.
- Ó, hála istennek! – emeltem az ég felé a kék íriszeket, hogy aztán az én arcomon is mosoly áradjon szét, mire ismét az arcot fixíroztam. – Remélem, hogy most már igen! Te vagy a megmentőm! – néztem rá őszinte hálával, pedig még abban sem voltam teljesen biztos, hogy tényleg idejött. De hát mi másért szólított volna meg? Ennyire nem lehet pechem még nekem sem, hogy csak egy nagyon figyelmes járókelőt fogjak ki. Nem is lett volna ezzel bajom, örülnék neki, hogy vannak még ilyen emberek, de a jelenlegi helyzetem szempontjából nem sokat értem volna vele.
- Igen-igen, itt lakom! Az elsőn! – böktem a kezemmel az ablakaim irányába, amik egy része éppen ebbe az irányba nézett. – És az ott… - döbbenten kerekedtek el a szemeim. – A macskám! – mutattam most már konkrétan az állatra, ami éppen akkor ült fel a nappali ablakába. – Nem igazán szeret ott lenni, ez furcsa! – állapítottam meg, néhány pillanatra elgondolkozva. – Biztos jött kárörvendeni… - jött a nyilvánvalóan ostoba ötlet, de nem is gondoltam ám komolyan. Viccnek szántam, hogy így próbáljam meg elűzni a saját butaságom feletti csalódottságomat.
- Nos, az a helyzet, hogy a kulcsomnak lába kélt! Lehet, hogy a munkahelyemen hagytam, vagy becsúszott valami olyan szegletébe a táskámnak, ahol most nem találom. A lényeg, hogy nem tudok bejutni, és akárhová csengettem, sehonnan nem érkezett válasz. – letörten felsóhajtottam, hogy aztán kapjon tőlem egy reménykedő pillantást. – Mondd, hogy neked megvan a kulcsod, és be is tudsz juttatni! Kérlek… - pislogtam ártatlanul, mintha ezzel bármit is befolyásolhatnék, pedig egyértelmű volt, hogy egy nőnél az ilyesmi nem jön be. De miért is állt volna meg, ha nem akarna segíteni? Elmehetett volna mellettem szó nélkül is, ha éppen olyan típus. vannak ilyenek, csak én nem jövök ki velük jól.
Vissza az elejére Go down
Deressie J. Wattson
Deressie J. Wattson
Polgárság

Avataron : Shantel Vansaten
Kor : 46

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptyHétf. Jan. 16, 2017 4:49 pm
 



 

Már nem is emlékszem vissza, hogy mikor volt utoljára normális emberi kapcsolatom. Nem számítva persze az öcsémet meg a szüleimet. Bármi is történt velem a múltban, bármilyen messze is kellett menekülnöm az engem üldöző emlékek elől, őket nem felejtettem el. Normális viszonyban csak velük maradtam, mindenki más elfelejtette, hogy létezett valaha Deressie Jane Wattson. Még mindig a lépcsőház ajtó előtt állok, kezemben a kulccsal és az ismeretlen lány arcát fürkészem. Nagyon remélem, hogy tényleg csak egy szomszéd és nem egy pszichopata gyilkos vagy valami ehhez hasonló. Az ember ott segít ahol tud ugyebár, de azt igazán nem szeretném, hogy miattam másnak essen baja. Na jó, talán egy kicsit túlzásba viszem a krimik nézését esténkét. Ez csak egy ártatlan fiatal hölgy, aki szeretne bejutni a lakásba. Ki tudja szegény már mióta álldogálhat itt, biztosan jól megfagyott már keze, lába. Bátorító mosolyt küldök felé.
- Tudtam, hogy ismerős valahonnan az arcod, csak nem esküdtem volna meg rá, hogy ebben az épületben laksz. Tudod, elég ritkán mozdulok ki a házból, úgyhogy nem vagyok tisztában a szomszédaim kilétével. Nemrég költöztem csak vissza, és az elmúlt hat évben teljesen kicserélődtek a emberek itt. Figyelem a lány kézmozdulatának útját, amíg meg nem pillantom én is az ablakban vidáman nézelődő cicát.
- Én a harmadikon lakom. mutatok az ablakom felé, majd barátságosan végigsimítok a lány hátán.
- Oh te szegény. Mióta fagyoskodsz már itt kint a gonosz szomszédokra várva? Tudom milyen vacak érzés amikor az emebr lánya nem találja a kulcsát. Én is jártam már meg párszor. És az sem segít tulságosan, hogy akkora táskáink vannak mint egy kisebb kunyhó. emelem fel az enyémet, aminek a belsejében komolyan el lehet tévedni. - ezért tartom a kulcsomat mindig a kabátom zsebében. De elég volt a szócséplésből, ha van kedved gyere be hozzám. Úgyis pitét akartam sütni, elkél a segítség. Addig is átmelegedsz és majd utána megkeresheted a gondnokot. Mit szólsz? kérdezem és kinyitom előtte az ajtót. Igazból teljesen az Ő döntése, hogy jön vagy sem, én szeretném ha velem tartani, nem viselném a szívemen, ha miattam fagyoskodna itt tovább. Ha viszont Ő úgy dönt, hogy inkább itt várakozik a gondokra azt is teljes mértékben megértem. Felőlem aztán a lépcsőházban is várakozhat, bár itt sincs melegebb, de minden bizonnyal kellemesebb mint odakint. Megvárom amíg belép előttem az ajtón, majd ismét kérdő pillantásokat küldök felé.
- Akkor mit válaszolsz? Feljössz hozzám melegedni, vagy itt várakozol tovább? nem szeretném ráerőltetni magam, tulajdonképpen teljesen mindegy nekem hogyan dönt. Még a végén azt találja feltételezni hogy ártó szándékkal csalogatom őt a meleget kínáló lakásba. Jó szomszéd akarok lenni és nem szeretném, hogy ez a fiatal, csinos kislány halálra fagyjon a saját lakása előtt, ahogy gondolom neki sem hiányzik egy jó kis nátha vagy tüdőgyulladás.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzer. Jan. 18, 2017 1:58 pm
 



 

Nagyon erősen reménykedtem abban, hogy esetleg szerencsém lesz, és végre tényleg sikerül az érkező nő segítségével bejutnom. Lehet, hogy nem volt vészesen farkasordító a hideg, de kellemesnek sem neveztem volna az időjárást. Hosszú távon pedig semmiképpen sem volt jó idekint ácsorogni. Valahogy már vágytam be a melegbe, az ismerős környezetbe.
- Én se láttalak még sűrűn. – bólogattam helyeslően, mert amennyire én nem voltam neki ismerős, úgy ő sem nekem. Én is csak futólag találkoztam vele, biztosan a lépcsőházban, amikor jöttem-mentem éppen valahová. – Ó, igen, én nagyjából két éve költöztem ide. – fel is böktem az ablakom irányába. Szerettem ezt a lakást, és hatalmas szerencsém volt vele.  – Akkor biztosan ezért nem volt még szerencsénk egymáshoz eddig. – mosolyodtam el barátságosan, közben pedig automatikusan felnéztem a harmadik emelet irányába. – Ó, akkor te vagy a Wattson lakó! – jött a felismerés, meg is csillantak a szemeim. Tudtam, hogy melyik két lakás van azon a szinten, és mivel a másik lakót ismertem, az a lakás pedig üres volt, így nem volt nehéz kikövetkeztetni.
- Ne haragudj, Joy vagyok! – mutatkoztam be sietve, felé nyújtva elgémberedett kezemet. – Úgy nagyjából húsz perce, de lehet van már félórája is. Nem adtam fel! – nevettem el magam jókedvűen, mert most már volt okom örülni. Hamarosan be fogok jutni, és nem áll fent tovább a lehetséges fagyhalál veszélye. – Igazából bevallom, hogy már kezdtem fontolgatni a közeli kávézót, amíg haza nem ér valaki… - kuncogtam a sálam mögé rejtve a fél arcomat. – Én már számtalanszor, de látod, nem tanulok a hibáimból. – rántottam meg a vállaimat, mintha nem lenne fontos. Pedig fontos volt, elég nagy gond ez velem.
- Ez nem is rossz ötlet… - gondolkoztam el a lehetőségen, aztán megráztam a fejemet. – Én próbálkoztam már mindenfélével, de egyszerűen folyton eltűnik. Mindig lepakolom valahová, vagy automatikusan beledobom a táskámba, aztán annyi volt. Nincs többé! – mert bizony az én táskám is olyan nagy volt, akárcsak az övé. Tényleg nem könnyítette meg a nők helyzetét, de ha meg túl kicsi lenne, azzal sem boldogulnék. Valami arany középutat kellene találnom, de az meg nehéz.
- Komolyan? – meglepődtem, hogy végre találkoztam olyan kedves emberrel, ahogyan én viselkedtem másokkal. – Ez nagyon kedves tőled, azt hiszem elfogadom a meghívást! – jelentettem ki némi mérlegelést követően. Mi baj is származhatna belőle? Volt egy kedves új szomszédom, és fontos, hogy jóban legyünk a velünk lakókkal. Míg ezen gondolkoztam, fel is tárult a bejárat, én pedig megkönnyebbülten léptem át a küszöböt. Máris jobban éreztem magam, aminek egy sóhajjal adtam hangot.
- És milyen pitét szerettél volna készíteni? – érdeklődtem kíváncsian. – Segítsek valamiben? Felvinni a cuccok felét, vagy ilyesmi… - ajánlkoztam máris a serpa szerepére, mert ez volt a minimum, amit ezek után megtehettem.
Vissza az elejére Go down
Deressie J. Wattson
Deressie J. Wattson
Polgárság

Avataron : Shantel Vansaten
Kor : 46

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptyKedd Jan. 24, 2017 2:47 pm
 



 

A mai napi jócselekedet ezzel letudva. Már csak a lányon múlik, hogy elfogadja a felé nyújtott kezet vagy nem. Természetesen nem kell velem tartania ha nem akar, felőlem a lépcsőházban is ácsoroghat tovább, de amíg előkerül a gondnok az több órába is beletelhet még. Mr Markson elég idős már, lassan mozog, szerintem megterhelő lehet neki ez a feladat már, és ha jól tudom nem csak ebben az egy épületben lát el feladatokat. Elég sok időbe is beletelhet amíg megérkezik, ha ma még egyáltalán lehet rá számítani. Többször is gondolkodtam azon, hogy a lakóbizottságnak kérvényeznie kellene egy fiatalabb, energikusabb munkaerőt, de nincs szívem megfosztani az öregurat a munkájától. Valószínűleg még most is azért végzi ilyen lelkiismeretesen a munkáját mert szüksége van a pénzre. Majd csak eljön annak is az ideje amikor lecserélik, de abban biztos vagyok, hogy ez nem a mi ügyünk, illetve problémánk.
- A napokban tértem haza. Illetve Seattlbe már hónapok óta visszajöttem, de édesanyámnál laktam, apukám halála nagyon megviselte, szüksége volt rám. fut át a szomorúság az arcomon. Néhány hét telt el csak azóta, hogy eltemettük az egyetlen férfit akiben még megbíztam, nagyon friss a seb és nem szívesen beszélek róla.
- Igen, Wattson. De maradjunk csak a Deressie-nél, vagy esetleg a Jane-nél ha az jobban tetszik. fogadom el és rázom meg a felém nyújtott kezet. jellemző rám ez a feledékenység. Meghívlak a házamba, de még a nevem sem mondom meg. Kérlek ne haragudj, egy kicsit szétszórt vagyok. Csak próbálok visszailleszkedni a régi életembe. mintha az olyan könnyű lenne. Soha semmi nem lesz már a régi, az életem szép oldalát a fiammal együtt el kellett temetnem, de azért próbálkozom. Bár mindennap nagy próbatétel én mégsem adom fel, próbálom tovább élni azt ami még hátra van nekem. Bár néha igazán nem bánnám, ha magával ragadna engem is a kaszás. Legalább megszűnne minden fájdalom ami a szívem nyomja.
- A kávézó mindenképp jobb ötlet lett volna, mint idekint ácsorogni. Hideg telek járnak mostanában. De kávéval én is szolgálhatok. mosolygok még mindig és hihetetlen jó érzés végre emberi kapcsolatba kerülni valakivel. Elterelni a gondolataimat és néhány percig, óráig úgy élni mintha minden rendben lenne. - A kulcsra visszatérve, szerintem az is egy jó megoldás lenne, ha csináltatnál másolatot magadnak. Akkor az egyik csomó lenne mondjuk a táskádban, a másik meg a zsebedben. Biztos ami biztos alapon. nem tudom, hogy létezik-e olyan ember aki két kulcscsomóval járkál, de ez még mindig egy jobb megoldás, ha az ember el szeretné kerülni az ilyen kellemetlen és fagyos helyzeteket. Miután a lány is rábólint a meghívásomra elindulok a lépcső felé. Van ugyan lift, de három emeletre nem szoktam használni. Csak kivételes alkalmakkor, ha nagyon sok a csomagom, vagy ha éppen részegen tántorgok haza valahonnan. Olyankor elég meredeknek tűnnek a lépcsők úgyhogy kezelésbe veszem a felvonót. De most nincs rá szükség, hiszen szín józan vagyok és szatyor is csak kettő lóg a kezemben.
- Ha nem bánod akkor lépcsőzünk. Szeretem a liftet azoknak tartogatni akiknek tényleg szüksége van rá. mondom miközben befordulok az első lépcsőfordulón.
- Almás pitét készítünk. Remélem szereted. fordítom hátra a fejem, hogy rámosolyogjak. - A szatyraimmal meg ne foglalkozz, egyáltalán nem nehéz. Majd cserébe meghámozhatod az almát. Azt utálom csinálni kuncogok, miközben lassan megérkezünk a krémszínű bejárati ajtóm elé. A tasakokat az ajtónak támasztom, amíg a kulcsot elfordítom a zárban, majd kitárom az ajtót előtte.
- Érezd otthon magad. mondom neki miután belépett az előszobába. Lerúgom lábamról a cipőt, belebújok a mamuszomba, majd a nappali felé mutatok.
- Ülj csak le. Mindjárt jövök én is. Kérsz valamit inni? Kávé? Tea? Narancslé? Vagy esetleg egy kis whiskey? kérdezem miközben eltűnők a szatyrokkal a konyhában.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptyVas. Jan. 29, 2017 4:45 pm
 



 

Nem számítottam rá, hogy ennyire közvetlen, és közlékeny lesz az újonnan megismert szomszédom, de kellemes csalódásként éltem meg. Én már hozzászoktam, hogy én is hasonlóan viselkedek másokkal, ők meg csak értetlenül pislogtak rám a legtöbbször. Most legalább akadt valaki, aki nem volt annyira zárkózott, mint manapság az emberek többsége. Az ilyesmit nem is nagyon szerettem, mert én alapvetően nyílt és barátságos típus vagyok.
- Ó, nagyon sajnálom! – mondtam őszintén. – Emlékszem, hogy mennyire nehéz időszak volt nekem is, amikor a szüleim meghaltak. – ezzel csak azt akartam mondani, hogy tényleg együtt érzek vele, hiszen jártam hasonló cipőben. Igaz, hogy már sok évvel ezelőtt, de ez nem tette könnyebbé, sem kellemesebbé az emlékeket. A halál sohasem szívderítő, főleg akkor nem, ha hozzánk nagyon közelálló személyről van szó. Nem tudtam ugyan, hogy milyen viszonyban voltak, de én magától értetődőnek vettem, hogy jóban.
- Deressie! Nahát, milyen különleges neved van! – álmélkodtam egy sort, és szerintem ezzel már a tudtára is hoztam, hogy melyik név tetszik nekem jobban. – Dehogy, én sem mutatkoztam még be, nem? – kérdeztem mosolyogva, miközben legyintettem egyet. – Sajnos a szétszórtság rám is jellemző, de én nem csinálok belőle nagy gondot. Ilyen vagyok. – és ez igaz is volt. Nem sokat görcsöltem miatta, és reméltem, hogy ő se nagyon. Kár lenne ilyen apróságok miatt aggódnia, én legalábbis így gondoltam. Arra pedig kivételesen nem mertem rákérdezni, hogy miért akar visszailleszkedni. Én azt javasoltam volna, hogy próbáljon inkább újat, az talán könnyebb, de ennyire még nem voltunk jóban. Azért a túlzott bizalmaskodás még nekem sem volt szokásom, csak bizonyos esetekben. Most úgy sejtettem, hogy rosszul venné ki magát, mert biztos valami olyan történt az életében, ami nagy hatással volt rá, és elment innen miatta. Talán egyszer majd kiderül.
- Azt szívesen elfogadom. Jól átmelegítene. – bólogattam a kávé gondolatára, máris jobban tetszett. – De egyébként tényleg nagyon hideg van. Nem is értem, hogy miért biciklizel ilyen időben. Nem fagynak le az ujjaid? – mert oké, hogy kesztyűben is lehet tekerni, de attól még a menetszél, meg egyebek… biztosan nem tesznek jót. Okoskodni azonban nem kezdtem, csupán ártatlanul feltettem a kérdést. – Talán nem is rossz ötlet. Vagy elrejthetnék egy vésztartalékot valahol itt, a bejárat környékén. – jött a hirtelen ötletem, és máris körbe néztem, hogy mi lehetne erre alkalmas hely. Egyelőre még nem találtam meg, és nem is vágytam most már túl sok időt kint tölteni még.
- Semmi gond! – nekem nem okozott gondot, hogy fellépcsőzzek. Általában én is azt választottam, noha csak az első emeletig kellett battyognom rendszerint. – Nézd, ez az én lakásom! – mutattam a barna ajtóra, aminek a félfáján még mindig látszottak a ragacsos nyomok. A rendőri szalag hibája volt, nekem meg még nem volt időm lekaparászni. Szörnyű mementó volt ez nekem, minden alkalommal, amikor csak láttam. Talán ideje lenne végre eltüntetni őket. – Az a kedvencem! – vallottam be nevetve, ahogy tovább folytattam felfelé az utat. – Oké, nekem nincs vele bajom, és ha már úgyis kapok belőle, ez a legkevesebb! – biztosítottam róla lelkesen, hogy nekem tényleg nem fog vele problémát okozni. Majd gyorsan meghámozom, annál hamarabb elkészül a sütemény is.
- Köszönöm! – azzal őszinte érdeklődéssel be is vonultam a lakásba, mihelyt kitárult előttem a bejárat. Deressie-hez hasonlóan én is megszabadultam a csizmáimtól, és automatikusan megmozgattam az elgémberedett lábujjaimat. Teljesen átfagytak, ami azt illeti, akárcsak az ujjaim. – A kávét, vagy a teát elfogadom. Ami van. Valami melegre vágyom, illetve megkereshetem addig a fürdőt? – kérdeztem mosolyogva. – Vagy jó nekem a konyha is, a lényeg, hogy egy kicsit meleg víz alá tarthassam a kezem. Alig érzem már! – emeltem meg mind a kettőt, játékosan mozgatva az ujjaimat. Tényleg nem sokat éreztem belőlük.
Vissza az elejére Go down
Deressie J. Wattson
Deressie J. Wattson
Polgárság

Avataron : Shantel Vansaten
Kor : 46

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzer. Feb. 08, 2017 4:33 pm
 



 

Joyce egy igazán kedves és aranyos fiatal lány. Tulajdonképpen nem is bánom, hogy ma a segítségére lehetek. Szívesen beszélgetek vele és felvidít a társasága. Bár nem ismerem, de látszik rajta, hogy kedves és az ember nem unatkozik mellette. Kissé magamra emlékeztet fiatalabb koromból. Én is ilyen bohókás, szétszórt és beszédes voltam. Amíg az engem tragédia miatt meg nem változott az életem. Most már kétlem, hogy képes leszek valaha a régi Deressie lenni, de legalább megpróbálom. Nagyobb kudarcok és csalódások már úgysem igazán érhetnek az életben.
- Nagyon sajnálom. válaszolom őszinte részvéttel a hangomban, mindegy hány éves az ember akkor is nehéz egy halállal megbirkózni. - Hat évvel ezelőtt a fiamat is elveszítettem. Azért mentem el innen. nem tudom miért mondom el ez neki, egyszerűen csak kibuknak belőlem a szavak. Rég nem meséltem senkinek a tragédiámról, beletörődtem abba, hogy ezzel egyedül kell megbirkóznom. A saját apja nem részvételt, nem mutatta ki a fájdalmát vagy sajnálatát felém, kétlem, hogy ezer idegent megérint a dolog. Most egyszerűen csak jól esett kimondani ezeket a szavakat. Az, hogy soha nem kapott esélyt az életre, hogy a sors elvette tőlem mielőtt tányleg az enyém lehetett volna, kergetett az őrültség és alkoholizmus határára. Most már együtt tudok élni a fájdalommal, de kigyógyulni belőle soha nem leszek képes.
- Köszönöm. A névválasztás édesanyám érdeme. Volt egy francia kollégája, akivel nagyon jóba voltak. Ő lett volna a keresztanyám, ha megéri amíg megszületek, de sajnos néhány hónappal korábban elhunyt. Róla kaptam a nevem. A Jane pedig apai nagyanyám neve. Nem túl ötletes a családom mi? Legalábbis ami a névadást illeti. sem az említett hölgyet sem pedig nagymamámat nem ismertem, mindketten a születésem előtt távoztak a másvilágra. Tiniként morbidnak is tartottam, hogy két halott nő után kaptam a nevem. De végül is, ezzel nincsen semmi gond.
- Szeretek biciklizni. Autóm nincs, a tömegközlekedési eszközöktől pedig rosszul vagyok, így marad a kerékpár. Nem mondom, hogy melegem volt, de nem olyan vészes. Ha az ember gyorsan teker nem is érzi a hideget. csak az arcom meg az ujjbegyeim fagytak le is kicsit, de a bolt nincs túl messze innen, úgyhogy ennyit igazán ki lehet bírni.
- Nálad voltak nemrég a rendőrök? kissé még másnapos voltam, így nem emlékszem pontosan, hogy melyik szomszédnál láttam az egyenruhásokat, de abban szinte biztos vagyok, hogy valahol itt voltak. Hallottam is a szomszédoktól valami betörésről vagy ilyesmiről, de sosem foglalkoztatott a pletyka így nem ástam bele magam a kérdezősködésbe. Joyce-n kívül pedig eddig még nem igazán beszéltem a lakókkal, nem érdekel a hülye életük apró történései, na meg persze sokszor vagyok ittas állapotban, amihez nekik szintén semmi közük, és szeretném elkerülni a pletykákat. Amennyire lehet.
A lakásom most is mint általában ragyog a tisztaságtól, nem szeretek koszban élni. Utálom ha a morzsák az ember zoknijára ragadnak, vagy ha porosak a polcok. A mosatlan hegyek sem tartoznak a kedvenceim közé, ezért minden nap igyekszem kitakarítani, illetve rendet hagyni magam után. A sok rossz mellett, talán ez végre egy jó tulajdonságom amit magamra szedtem az évek alatt. Rend a lelke mindennek.
- Akkor egy kávé rendel. Természetesen. A nappali után balra van a fürdőszoba, érezd csak magad otthon. válaszolom, miközben odakészítek egy kávét főni. Az én részemre pedig máris előkerül a hűtött Whiskey. Jól eső érzés tölt el, ahogy belekortyolok a tüzes vízbe, annyira hozzászoktam már, hogy néha nagyobb szükségem van rá mint egy pohár vízre.
- Cukor? Tej? kérdezem, majd válaszától függően ízesítem meg a fekete, forró italt és viszem be neki a nappaliba. - Lehet egy kissé erős lett. mondom és leteszem a poharat az asztalra, majd belekortyolok az italomba.
- Fázol még? Ha akarod felcsavarhatom egy kicsit a fűtést.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptyKedd Feb. 21, 2017 10:07 pm
 



 

- Ó, te jó ég! – böktem ki talán kicsit meggondolatlanul, még a szám elé is kaptam a kezem. – Annyira sajnálom! És most még emlékeztettelek is rá! – még ha nem is tudhattam, akkor is magamat hibáztattam érte valamilyen szinten. – Ne haragudj, ez biztos nagyon megviselt, de bátor vagy, hogy visszatértél! – ebből ugyanis arra következtettem, hogy talán feldolgozta a feldolgozhatatlant. Vagy igyekszik így tenni, és már az is valami. Szétszórt vagyok talán, de nem ostoba, sem pedig érzéketlen.
- Igazából bevallom, hogy fogalmam sincs, mit illik ilyenkor mondani. Nem szívesen fárasztanálak közhelyekkel, mert azokkal már biztos tele a hócipőd, csak… - megvontam végül tanácstalanul a vállaimat. Szerettem volna valamivel enyhíteni a talán ismét rátörő fájdalmat, de úgy gondoltam, hogy ehhez én nem lehetek elég.
- Dehogynem! Szerintem nagyon kedves dolog hozzánk közel állók után elnevezni a gyerekünket. Talán nagyon elcsépelt, de ha lányom lesz, akkor én is az anyám után fogom elnevezni! – vallottam be őszintén, szégyenlősen vonva meg a vállaimat. Szerintem az April csodás név lett volna, és ha kicsit is hasonlít majd a nagyanyjára, akkor pláne. – Én most újabban taxival, vagy metróval járok, mióta a kocsim felmondta a szolgálatot. – sajnálkoztam egy kicsit, szusszanva magam elé. – Most gyűjtök egy új négykerekűre. Ha úgy lesz, szólj nyugodtan, és elfuvarozlak majd. Már csak idő kérdése… - hitelt emiatt nem akartam felvenni, annyira sokat pedig nem kerestem. Még az éjszakai pótlékokkal együtt sem, de rajta voltam szorgalmasan az ügyön. Előbb-utóbb össze fog az jönni, mint minden.
- Legalább konditerembe sem kell bérletet venned! – vigyorodtam el, máris meglátva a dolog naposabb oldalát. – Már nem mintha szükséged lenne rá! – tettem hozzá sietve, nehogy itt magára vegye nekem. Nem feltételeztem róla, mert nem olyannak tűnt, de sohasem lehet tudni. Időnként úgy is meg szoktam bántani az embereket, hogy eszem ágában sincs ilyesmit tenni. Pusztán szókimondó vagyok, meg túlzottan közvetlen bizonyos esetekben.
- Öhm… nos, igen! – bólintottam kicsit elkomolyodva a rendőrök felemlegetése okán. – Ne haragudj, ha felébresztettek! – szabadkoztam helyettük is, pedig sem ők, sem én nem tehettünk arról, hogy ki kellett jönniük. De mi mást tehettem volna? Ők voltak az első gondolatom, amikor felfedeztem, hogy idegen járt a lakásomban. Még most is kirázott a hideg ettől a gondolattól. Mikor fogom újra biztonságban érezni magam a saját lakásomban? És csak és kizárólag a magaménak érezni? Nehéz ügy.
- Köszönöm! – értettem ezt a kávéra, és az útbaigazításra is egyúttal. – Máris visszajövök! – ígértem, azzal már indultam is a fürdőszobába. Alig egy perc is elég volt ahhoz, hogy az elgémberedett ujjaimba újra életet leheljek, hála a meleg víznek. – Mind a kettőt kérnék! – mosolyogtam, miután előkerültem. Összedörzsöltem a két tenyeremet, aztán helyet foglaltam a nappaliban. Utána is kezdődhetett a munka, igaz? – Semmi gond, mostanában nem alszok olyan jól a rendőrségi incidens óta. – vallottam meg neki, pedig én aztán előtte olyan mélyen tudtam durmolni, hogy még egy ágyút is fel lehetett volna robbantani mellettem.
- Dehogyis, ne fáradj vele! Már jobban érzem magam, és ez a kávé most életet ment! – emeltem meg felé a bögrémet hálásan. – Ha megittam, neki is láthatunk annak a pitének. Lehet, hogy mire készen lesz, előkerül a gondnok is, és akkor meghívhatlak majd én is magamhoz! – vetettem fel az ötletet lelkesen. Mindenkivel jóban voltam a lakók közül, de nagyon örültem az új ismerősnek is. – Egyedül laksz itt? – néztem körül a szépen berendezett lakásban.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) EmptySzomb. Május 13, 2017 8:29 am
 



 




Játék vége

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Deressie lakása)
Nappali (Deressie lakása) Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Deressie lakása)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal
Similar topics
-
» Konyha (Deressie lakása)
» Fürdőszoba (Deressie lakása)
» Szoba 1. (Deressie lakása)
» Szoba 2. (Deressie lakása)
» Nappali (Keith & Annaleigh Lakása)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: 
Deressie lakása
-
Ugrás: