HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Megfigyelő szoba

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Megfigyelő szoba
Vas. Jan. 22, 2017 2:10 pm
 



 



Leander :: Jackie :: Dwayne


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:55 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Michelle Roux-Wyard
avatar
Oktatás

Avataron : Sabrina × Carpenter
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Kedd Jan. 24, 2017 9:35 pm
 



 


Joël és Michelle


× a katasztrófa napján ×

Fel s alá járkálok, a telefon a kezemben. Nem szorongatom, nem nézem percenként az időt, csak kapaszkodom belé. Mert kell. Mert megígértem Diának, hogy majd hazaszólok neki.
Ezúttal én voltam az, aki megszökött. Angie néni mégsem jöhetett a kicsivel együtt, márpedig valakinek itt kellett lennie. Azt akartam, hogy nyugodjon meg, hát felajánlottam, hogy elbuszozom tata munkahelyére, s ott várom meg a katasztrófahelyzet végét.
Nem hazudtam, amikor azt mondtam: nem tudom hol van. Pontosan tényleg nem tudtam, de ettől még a gyomrom icike-picikére zsugorodott abban a pillanatban, amikor a nagynéném beállított hozzánk. Próbáltam úgy felfogni, hogy nincs ebben semmi, csak végiglátogatja a testvéreit, ha már nem működik a telefonvonal, de.. tudtam, hogy Joël hová ment. Vagy legalábbis sejteni véltem, hogy hová. Mert mintha úgy hallottam volna, hogy a plázát emlegeti. Ha megölnének, akkor se tudnám megmondani, hogy tényleg így volt-e, mindenesetre most itt vagyok, mert a legjobb helyen a sürgősségin tudom megvárni a nem, nincs köztük frázist, amit hallani akarok. Vagyis, hát nem tudom, hogy ezt akarom-e. Mert ha nincs a sérültek között, az automatikusan nem jelenti azt, hogy semmi baja sincs.
...
Mire a pulthoz jutok a sok pánikba esett hozzátartozó mögött udvariasan kivárva a soromat, a telefonra már szinte ráfehérdenek az ujjaim. - Üdv! Érdeklődni szeretném, hogy az édesapám a sérültek között van-e. - Ha ideges vagyok, akkor mindig csúszik hiba az angolomba, nem ez az anyanyelvem, s bár mindig jó voltam belőle odahaza, azért mégis csak egy idegen nyelv számomra. Utálom, hogy hibákat ejtek, de most nem érdekel. - Joël Émeric Roux. Itt dolgozik a kórházban. - bólintok, ezzel jelezve, hogy értettem, várok. Nem sürgős. De, az! Csak ha nem ordítok, nem toporzékolok, akkor semmibe se vesznek. Tudom ezt, de mégsem fogok parádét csinálni. Az nem én volnék.
...
Túl sok idő telik el, mire leesik nekik, hogy még itt vagyok. Vagy öten löktek már félre, s mindenkinek fontosabb volt a problémája, mint az enyém, így többet vártam, mint szerettem volna. Amikor a végén hozzám szólnak, először el sem hiszem, hogy az információ az enyém. - Műtik? - túlzottan döbbent lehetek, mert a vállamra kerül egy kéz. Nyugtatgatnak, kis műtét. Várjak türelmesen, s amint osztályon lesz, majd megmondják merre keressem. Nem berzenkedem, nem kell több emberség. Kedvesnek tartom azt, ahogy beszélnek velem.
...
- Majd hívlak, Dia. Nem tudok még semmit azon kívül, amit elmondtam.
A telefon már működik, de nem akarom húzni az időt. Röviden és tárgyilagosan nyugtatom a húgomat, mielőtt udvariasan odalépnék az apa szobájából kijövő kórházi dolgozóhoz.
- Bocsánat. Lenne kedves? Dr. Roux állapotáról mit kell tudnom? A lánya vagyok, Michelle. - sóhajtva elhúzom a szám. - Kiskorú, igen. Köszönöm. Már bemehetek? - információ hiányában mentesen minden kapd be, doki-tól lépek a kórterembe, s közelítek az ágy felé. Hátra tűröm arcomból kiengedve hagyott, szőke tincseim. - Szia! Ébren vagy? - buta kérdés, de legalább nem sírós hangvételű. Mindig higgadtan kezeltem a krízishelyzeteimet.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Vas. Jan. 29, 2017 5:42 pm
 



 



Misha & Joël


Onnantól kezdve, hogy behoztak a kórházba, egészen sikerült elvesztenem a fonalat. Többször próbáltak meg elvinni, de mindig mondtam, hogy vannak nálam súlyosabb sérültek is, én csak narancssárga vagyok, ráér. Mire végül rám került a sor, már többször elaludtam, vagy épp ájultam, de közben folyamatos gyomorgörcsöm volt Chloe miatt. Azt sem tudtam, hogy életben van-e még, és hiába kérdeztem bárkit, túl nagy volt ahhoz a káosz, hogy bárki választ tudjon adni a kérdésemre, következésképpen sajnos nem jutottam előrébb. Egyszer felkeltem, hogy megkeressem, de két lépés múlva pofára estem és megint elájultam. Utána jött a feddés, amit csinos fenyegetés kísért, hogyha megint ezt művelem, ki fognak szíjazni.
A műtéttől nem tartottam, bár kicsit bizarr volt, ahogy végig láttam őket a szemeim körül matatni, de érezni nem éreztem semmit. Ettől függetlenül kihagytam volna, ráadásul most kénytelen leszek kalózkapitányt játszani négy hétig, ami azért elég bizarr. A legrosszabb nem is ez az egészben, hanem hogy hetekig nem tudom majd a munkámat végezni, ami rohadt frusztráló már most. Az asszisztensemnél van már a munkahelyi telefonom, mindenkit átirányít más orvosokhoz, de nincs ínyemre a dolog, határozottan nincs.
Miután kitoltak a mini műtétemről, elaludtam, vagy kitolás közben, fogalmam sincs, de túl sok gondolatra nem futotta, kimerült voltam, zaklatott, egyszerre aggódtam a rokonságom egésze, a lányaim és Chloe miatt, leginkább az utóbbi került újra meg újra előtérbe, mert azt láttam, hogy ő mennyire rossz bőrben van. Nem halhat meg… képtelen vagyok még valakit eltemetni, akinek helye van a szívemben.
Csendes kérdés követi a nővérke ellenőrzését ébredésemet követően, és ahogy beazonosítom Misha hangját, elmosolyodom, és felnyitom a szemeimet.
- Szia! Telenyomva fájdalomcsillapítóval, és kissé kótyagosan, de ébren. Örülök, hogy itt vagy! – Diára őszintén szólva nem számítottam, jól esne, de… ami azt illeti, Mishától sem vártam volna el, lévén szinte most vesztették el az édesanyjukat, a helyükben nem szívesen mennék kórházak közelébe. Szerencsére, már aki annak érzi, nekem kutya bajom sem lesz pár hét múlva, csak egy ideig fél szemmel vizslatom majd a virágot. - Remélem, nem ijedtél meg nagyon. – Ostoba feltevés talán, hisz Misha valahogy mindig olyan megnyugtatóan könnyedén kezeli a problémás szituációkat is, de ez nem jelenti azt, hogy olykor nem zuhanhat össze.
Vissza az elejére Go down
Michelle Roux-Wyard
avatar
Oktatás

Avataron : Sabrina × Carpenter
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Vas. Jan. 29, 2017 8:24 pm
 



 


Joël és Michelle


× a katasztrófa napján ×

Kérdezek, amikor már kérdezhetem. Nem dühöngök amiatt, mert az orvos olyan reakciót adott, amilyet. Nem szentségelek magamban lengyelül, amiért ezen az átkozott kontinensen nem elég annyi évet idősödjek a nagykorúsághoz, mint otthon. Már ez az otthonom, s egyébként sem számít, hogy 18 vagy 21. Egyik sem vagyok. Éppen ezért nem érdemlek emberséget a személyzettől járt nekem a szakszerű információ.
- Én pedig örülöm, hogy élsz. - mosolyom szelídsége vetül rá, miközben az ágya mellé lépkedek. Nem nyúlok a keze után, nem borulok a mellkasára zokogni a megkönnyebbültségtől. De ez nem jelenti azt, hogy nem szeretem őt, hogy nem aggódtam érte. Csak annyit tesz, én másként dolgozom fel a stresszhelyzeteket.
- Azt hiszem, hogy a húgod jobban pánikolt. Én tudom, hogy milyen a halál. Még nem felejtettem el, hogy túlélhető az, ha elveszítünk egy szülőt.
Nem érzem kegyetlenségnek azt, amit mondok. Nincs arról szó, hogy ne fájt volna, ah el kell őt veszítenem. Megnyugtatni vágyom, hogy nem ijedtem meg nagyon. Az én módszereimmel ez csak így megy. Amennyire tüskés Dia, annyival több benne az érzelmi finomság. Én sokszor hidegebbnek tűnök ezzel a nagy tárgyilagossággal, pedig a lelkem mélyén ugyanolyan hévvel vagyok képes szeretni, mint a húgom.
- Az orvosod nem mond nekem semmit. Nem tudom, hogy megy ez. Kellene, hogy legyen arról valami papírom, hogy felvilágosíthatnak az állapotodról, vagy nem vagyok rá semmilyen módon jogosult, amíg felnőtt nem leszek? - megrezdül a telefon a zsebemben, de mire odanyúlok, abba is hagyja. Még nem száz százalékos a hálózat, hiába múlt el az első sokknyi túlterhelés.
- Van valami, amit tehetek érted?
Egy pohár víz, pihenni hagyás, valaki megkeresése.. lényegében bármire kapacitálható vagyok. Egy biztos, én innen nem megyek sehová, amíg idebent ápolják. Maximum akkor, ha levált valaki a rokonságából. Nem szeretném egyedül hagyni őt, nem hiszek abban, hogy az volna a jó. Persze, ha arra kér, akkor kimegyek, mert a terhére semmiképp sem szeretnék lenni. Nem csak neki, hanem senkinek. Soha.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Kedd Jan. 31, 2017 7:38 pm
 



 



Misha & Joël

- Igen, annak én is határozottan örülök. – Erről eszembe jut, hogy nem igazán tudom ugyanezt elmondani Chloe esetében, mert fogalmam sincs, hogy vele mi van. Felettébb furcsa, hogy a betegágyamnál a saját lányom van, holott tavaly ilyenkor még a létezéséről sem tudtam. Mennyire kifordult a sarkaiból a világom, őrület, ugyanakkor mostanra rájöttem, hogy már nem tudnék, illetőleg nem is akarnék az lenni, aki előtte voltam. Megszerettem így az életemet, holott eleinte biztosra vettem, hogy minden percét utálni fogom. Ebben nagyon nagy szerepe van Mishának, még a poklot is képes lenne elviselhetővé tenni számomra.
- Mi is tudjuk, milyen a halál, Misha, igaz, mi nem szülőt temettünk. Angie már csak ilyen, a szárnyai alá venné az egész világot, ha tudná. – Nem szeretnék belegondolni, mennyire megijedhetett, amint tudom, mindenképpen felhívom, nem szeretném, legalább miattam ne aggódjon tovább. Ugyanakkor nehéz elmennem amellett, mennyire súlyosak a szavai, hogy mennyire racionálisnak hat, és mellőzi az érzelmeket. Nem hibáztatom, én is szeretem falak mögé rejteni a valómat, csak nem mindenkivel szemben érzem szükségét.
- Majd lecseszem. Ez úgy megy, hogy a közeli hozzátartozókat felvilágosíthatják. Legközelebb lebegtesd meg előttük a születési anyakönyvi kivonatodat. Szerintem mindössze arról van szó, hogy ma mindenki nagyon rohan, tele a kórház betegekkel, és feszültek az emberek. – Attól még nem tetszik, hogy a lányomat nem tájékoztatták, különösképp azért, mert párszor volt már benn velem Misha, és többeket ismerhet is valamelyest. Dia nem, ő csak muszájból közösködik velem.
- El tudom mondani én is egyébként. Karcolások mindenhol, beütöttem a fejem és elvesztettem az eszméletem egy rövid időre még a helyszínen, gyenge agyrázkódás csak, szerencsére. A szemem meg azért van lefedve, mert pár üvegszilánk beékelődött, de azt már orvosolták. Most már csak pihennem kell. – Magyarázom a dokik helyett, mert tudom jól, milyen az, hogyha valakinek levegőt venni sincs ideje, márpedig most a sebészeink bizonyosan egyik műtétről a másikra mennek, hogy minél több emberhez jusson időben segítség. - Egy hétig leszek benn, utána otthon még öt hét pihenés javasolt, úgyhogy egy darabig még túl sok is lesz a szabadidőm. – Van némi sansz rá, hogy szét fogom unni az agyam, de majd mindig bejövök a hosszasan benn idéző ismerőseimhez látogatóba, különös tekintettel Chloera.
- Lenne éppenséggel. Megkeresnéd az asszisztensem, Maryt, és idehívnád? A nőgyógyászaton a kettes vizsgálóban kellene lennie. – Igaz, jelenleg ez sem biztos, de talán onnan nem volt szükséges feljönnie mindenkinek. - Utána meg kitaláljuk, mi mindent fogunk otthon megalkotni, amíg nem kell melóznom. Már, hogyha vevő vagy pár különlegesebb receptre. – Ki tudja, mostanra kezdem azt hinni, hogy nem igazodom ki a nőkön, de tudtommal szeret sütni-főzni, nem beszélve arról, hogy én hasonlóképpen érzek a témával kapcsolatban.
Vissza az elejére Go down
Michelle Roux-Wyard
avatar
Oktatás

Avataron : Sabrina × Carpenter
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Kedd Jan. 31, 2017 9:41 pm
 



 


Joël és Michelle


× a katasztrófa napján ×

- Ne haragudj! - harapom be alsó ajkamat, s rágcsálom meg zavart torokköszörülések közepette. Lesütöm szemeimet. - Nem akartam tapintatlan lenni. Egyáltalán nem úgy értettem, ahogyan hangzott. A halál az halál.
Oké, egy hülye liba voltam. Emlékszem, hogy mesélt már Joël arról, hogy elvesztette a bátyját, hogy mind elvesztették a testvérüket. Én meg képes voltam a betegágya mellett azt felhozni, hogy jobban tudom, jobban ismerem a halált. Pedig tényleg mindegynek kéne lennie annak, hogy szülő-e vagy testvér. Bár továbbra is tartom, hogy a bocsánatkérésem valós és szükséges, attól még nem ugyanaz egy testvért elveszíteni, mint a család fejét, azt, akire mindenek felett számítasz, aki felnőtt volt már akkor is, amikor te még meg sem születtél, egy szülőt. - Mondtam Diának, hogy nyugtassa meg, élsz. Tudtunk beszélni nagyon röviden.
Tárgyilagos közléseim sora következik megint, mert nem szeretnék az előbbi csapdában ragadni; ott, ahová én taszítottam magam. Tudom, hogy fura lehet az, hogy egy alapvetően vidám személyiség miképpen ennyire hideg bizonyos érzelmi kérdésekben. De nem véletlen, hogy Jeznek becéztek otthon. Jez, ami lengyelül sünt jelent. Találó kifejezés.
- Nem gondoltam, hogy magammal kellene hoznom. Siettem. Azt hittem, hogy elég lesz, ha megmondom, hogy te vagy az édesapám. - komolyan veszem, amit mond, ez hallatszik hangomból is. Tényleg egy pillanatra a fejemet verem gondolataim falába, hiszen lehetett volna több eszem. Születési anyakönyvi kivonat. Hogy nem jutott eszembe, hogy eltegyem?
- De ugye nem lesz semmilyen maradandó károsodásod? Mondjuk az agyadban. Kiszűrtek mindent, kapsz vérhígítót, hogy ne keletkezzenek vérrögök, vagy mik. Ugye? - ő az orvos, ő tudja. Én csak szeretem a biológiát, de nem vagyok benne nyilvánvalóan annyira elmélyülve, mint valaki olyan, akinek ez a szakmája. Igazából csak azért fecsegek, mert kontroll alatt akarom tartani ezt az egészet. Belőlem így jön ki a feszültség. S míg beszélek, észre sem veszem, hogy remeg a kezem. Ha látnám, esélyesen zsebre dugnám, de izibe'.
- Öhm, persze, megyek! Egyik lábam itt, a másik ott. Addig, ha gondolod, próbáld felhívni Diát. Ott van vele a húgod. - a telefonomon nincs képernyőzár, kinyitja és kész, feloldotta a billentyűzetet. Nem tudom hol lehet a telefonja, az is előfordulhat, hogy nem vesztette el, de azért itt hagyom neki a keze ügyében a takarón az enyém, s én útba ejtem a nőgyógyászatot.
- Mary! Dr. Roux küldött, Joël. Megsérült a mai balesetben, a megfigyelőben van, műtét után lábadozik. Arra kért, hogy szóljak, hívatja. - az "önt" lemarad a mondat végéről. Így is kifulladósan hadarósra sikeredett, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy megtaláltam és magammal is tudom vinni tatához. Igaz, talán lehettem volna udvariasabb, de már mindegy, így sikerült. Nem igazán méltattam figyelemre, amíg mutattam az utat a kórterem felé.
A receptekkel meg ráérünk majd otthon is.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Pént. Feb. 03, 2017 10:27 am
 



 



Misha & Joël

- Ugyan, egyáltalán nem haragszom. – Legyintek magától értetődően, aligha tenném ilyesmi miatt, Mishára egyébként is rettenetesen nehéz lenne haragudnom, lévén annyi mindent kaptam már tőle, hogy egyszerűen hálátlan lennék, ha megtenném. Nem mondom, hogy lehetetlen, mert mindenki képes bosszantóan viselkedni, de vele ilyesmire még nem volt példa.
- Biztos rendkívül gördülékenyen ment az a megnyugtatás. – Erre nevetősen felhorkanok, de hamar kedvemet szegi a fejembe nyilalló fájdalom, szóval relatíve hamar lemondok erről a véleményformálási technikáról.
- Alapvetően bőven elég lenne már az igazolványod is, ötletem sincs, miért kukacoskodtak, tényleg csak a nagy felfordulásra tudom fogni. – Azt mostanra már mindenkinek tudnia kell, hogy van két lányom, közszájon forogtam tavaly egész nyáron a téma kapcsán, szóval nagyon kevesen akadnak, akiknek ez új lehet, viszont értelemszerűen nem találkozott velük mindenki személyesen.
- Nem, egy hét múlva már haza is engednek, csak pihennem kell még pár hétig. – Nem ügy, úgyis rám fér, meg így legalább Chloet is tudom majd látogatni, aki biztos, hogy sokkal tovább lesz benn, ha ugyan… nem, erre nem is vagyok hajlandó gondolni.
- Oké, bár nem tudom, mi lett a készülékemmel, szerintem valahol a romok alatt van. – Ez legyen a legkevesebb, de láthatólag gondolt erre, mert odaadja az övét, amire hálásan bólintok, és amíg megkeresi nekem, akit kértem, addig megcsörgetem Diát, tippem szerint fel fogja venni, ámde fogalmam sincs, hogy mennyit sikerül beszélnünk, abban azért nem bízom, hogy túlságosan megérintette volna a balesetem, de remélem, legalább egy kicsit érdekli, mi van velem. Ha végeztem, visszateszem a takaróra a telefont, és türelmesen várom, hogy visszajöjjön Misha, remélhetőleg Maryvel egyetemben. Hamarosan szerencsére ez is bekövetkezik.
- Köszönöm, Tücsök! – Mosolygok rá, aztán Maryre nézek.
- Bocsánat, hogy elrángattalak, de kérnék egy szívességet. Meg tudnád nekem nézni, hogy Chloe Ward milyen állapotban van, műtik-e még? Illetőleg, azt is megköszönném, hogyha rákeresnél a családnevemre. Remélhetőleg nincs senki más rajtam kívül, de szeretnék biztosra menni. – Az egy ép szememmel nem vagyok képes olyan lehengerlően nézni, de azért próbálkozom, bár kétséges, mennyire sikerül. Annyi azonban nekem elég, hogy Mary bólint egyet, és biztosít arról, hogy hamarosan visszatér.
- Örök hálám, asszisztensek gyöngye! – Kedvelem, és hálistennek sosem szűrtük össze a levet, mert azon nők közé tartozik, akik kitartanak a választásukhoz a házasságon belül, bármily nehéz is legyen, éppen ezért mélységesen tisztelem. Egyébként soha nem próbálkoztam nála, házas nőkkel kizárt.
- Beszéltem pár szót Diával közben, megnyugtattam őket, hogy megmaradok. – Kúszik egy újabb fáradt mosoly az arcomra. Aludnom kellene, de meg akarom várni, hogy Mary visszajöjjön, tudnom kell.
- Nagyon rossz bőrben volt, és elájult, mikor utoljára láttam. – Misha mindig igyekezett biztosítani afelől, hogy fordulhatok hozzá, ha valamiről beszélni szeretnék, szóval úgy hiszem, a félelmem ugyanúgy biztonságban van nála.
Vissza az elejére Go down
Michelle Roux-Wyard
avatar
Oktatás

Avataron : Sabrina × Carpenter
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Vas. Feb. 05, 2017 11:34 pm
 



 


Joël és Michelle


× a katasztrófa napján ×


Sóhajtásom jelenti a helyzetben az akkor jó-t. Nem akarom, hogy haragudjon, nem akartam megbántani. Kiszaladt a számon, ennyi az egész. Azért van, mert nem ismerjük még egymást annyira? Nem hiszem. azért van, mert ilyen vagyok.
- Bizonyára nagyon tárgyilagosan. Bár Angie néni nem olyan, aki csak úgy hagy bárkit csendbe burkolózni. Mást nem, ő beszél. Vagy Daisy sír.
Vállat vonok. Igazából nem tudom mit művelhetnek, s nem azért, mert nem ismerem a húgomat, hanem azért, mert Angiet nem ismerem még annyira. az a pár találkozás nem volt elég.
- Bevallom, azt se lobogtattam. Az én hibám. - úgy érzem magam, mintha fejen vertek volna. Hülyeség volt nem elővenni azt a francos papírt. De utólag már mindegy, megtudtam, amit szerettem volna és jobb is így. Joëltől hallani.
- Majd lakatot teszek Dia szájára, oké? Nehogy ne hagyjon pihenni. Bár szerintem még jó is lesz nektek, ha néha elmegyek otthonról vagy bezárkózom. - azt, hogy "hátha megenyhül Dia is végre az aggódástól", eszem ágában sincs hozzátenni. Nem érdemes. Benne van a levegőben, de bőven sok így is.
- Semmi esélyét nem látom annak, hogy visszakerüljön hozzád, akárhol is van. Ha nem kaptad meg a személyes holmiddal együtt, akkor arra keresztet is vethetsz. - praktikusan belegondolva csak így lehet. Nem praktikusan pedig? Tudom is én. A lényeg az, hogy amíg elrohanok Maryért, addig nála hagyom az én készülékemet. Őskori lelet, de a célnak tökéletesen megfelel.
Szeretem, amikor Tücsöknek hív. Rámosolygok és az ágya szélére telepszem, amíg Maryhez beszél. Elszorul a torkom attól, hogy Chloet emlegeti. Jézus isten! Csak most realizálódik bennem, hogy érte is szorítanom kell, hiszen tata szereti. Nem lehet, hogy baja essen! Próbálom ugyan Joëlt szórakoztatni és szóval tartani addig is, amíg Mary visszaér, de csak arra tudok gondolni, hogy vajon mit fog mondani.
- Biztos vagyok benne, hogy nem lesz semmi baj! Ha behozzák ide, akkor rendben lesz minden. Ez egy jó kórház! - butaság lehet, de a megnyugtatás valamiféleképp előhozza belőlem a naivát. Csupa butaságot fecsegek, amíg Mary vissza nem ér, akkor viszont elhallgatok.
- Még a műtőben van, az állkapcsát műtik. A többi sérülése nem igényel műtéti beavatkozást, pár öltés az arcán, a legjobb plasztikai sebészünk nekünk van, nem marad majd nyoma. Ismered a protokollt, néma lesz egy ideig, de felmentem a lelátóra - oktatókórház a Virginia, így hívják a műtők fölötti, üveggel elválasztott galériát, ahol az orvostanhallgatók ülhetnek a műtétek alatt - és belekérdeztem mindenbe a hangosbemondón keresztül. Engedelmeddel hozzátettem, hogy te szeretnéd tudni. A hatás kedvéért. - Mary mosolyának cinkossága valami olyasmi, amit még én sem tudok nem észrevenni. - Rendben lesz. Ami pedig a másik dolgot illeti.. - a sóhajtól egész megijedek. De csak szünetet tart. Ugye?
- Kaptunk egy értesítést a helyszínről, hogy az egyik mentősünk, Mr. Roux és az idősebbik Dr. Mallors is a romok alatt vannak, de egyelőre még nem hozták be egyiküket sem. Amint megtudok valamit, szólni fogok, rendben?
Nem tudom, hogy mit mondhatnék. Lakatot kéne tegyek a számra, de van, ami mégis kiszalad. - Nem lehet megsürgetni? Hátha azóta már beért az a mentő. Légyszi! - a szégyenpírral együtt születik bennem a minden tárgyilagosságtól mentes reménykedő. Most, hogy Joëlről tudom, hogy jól van, egyszerre úgy viselkedem, ahogy akkor kellett volna, amikor érte aggódtam. De akkor komoly maradtam. most meg? Gyerekes. Mert nem az én lelkemet féltem, hanem az övét, s ez összeszedetlenné tesz. A szeretet már csak ilyen. Az enyém legalábbis így működik.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Hétf. Feb. 06, 2017 9:49 pm
 



 



Misha & Joël

- Igen, esélyesen mindkettő eset fennállhat. – Angiet nem kell félteni, ha beszélni kell, és valószínűleg hamarabb találná meg az utat Diához, csakhogy ő az én lányom, nekem kellene végre eljutnom arra a szintre vele, hogy egyáltalán kommunikálunk, nem egyszerű, de majdcsak alakul. Ahogy szokták mondani, mint púpos gyerek a prés alatt.
- Ugyan már, megkérdezhette volna bárki, hogy van-e nálad valami irat. Ne hibáztasd magad, a lényeg az, hogy végül beengedtek. – Tragédia nem történt, de élek a gyanúval, hogy Mishából ilyen formán szökik ki a feszültség, önostorozással. Nem szeretném, hogy egy ilyen abszurd dolog miatt önmagát hibáztassa, semmi értelme sincs a világon, legalábbis én így vélekedem erről.
- Még véletlenül se tegyél rá lakatot, így is alig beszél velem, akkor inkább köszörülje rajtam a nyelvét. – Nem kellemes, de legalább tudom, hogy nem néz tökéletesen át rajtam. A végtelen közönynél szerintem nincs rosszabb, hisz az azt jelenti, hogy valakiből a világon semmiféle érzelmet nem tudunk kicsikarni.
- Ezt én is így látom. – Fölösleges volna ragozni, a telefonomra már keresztet vetettem, valószínűleg kicsúszhatott a zsebemből a robbanás miatti esésemkor, de nem volt érkezésem keresgélni. Kész szerencse, hogy a tárcám a belső zsebemben tároltam, így az megvan, tehát nem kell intézkednem kártyaletiltásról.
Mary elmegy megérdeklődni a dolgokat, kicsit elviselhetőbb úgy a kórházi tartózkodás. hogy közben kihasználhatom a kiskapukat. A tudatlanság jelenleg átok, és nem vagyok hajlandó ebben az állapotban maradni. Tudnom kell, és kész.
- Legyen igazad, Tücsök. – Sóhajtok fel. Kettőnk közül azonban én láttam Chloet, és ismerem, basszameg, jobban, mint hinné, márpedig, ha az ember fejében ott pulzál a feladom szócska, akkor nincs az a kórházi műszer, vagy éppen orvos, aki megmentheti. Igyekszem nem erre gondolni, reményeim szerint is jól lesz idővel, bár a sérüléseit tekintve hosszú lábadozásnak néz sajnos elébe.
Arra szavak sincsenek, milyen szinten megkönnyebbülök, amikor azt hallom, hogy Chloet épp műtik, és az állkapcsán kívül a többi sérülését nem szükséges operálni. Mary szelíd piszkálódására elmosolyodom, ha valaki, hát ő az elejétől fogva tud róla, akkor is velem volt, amikor először láttam azt a nőszemélyt, felkenődött az ajtómra, és elájult. Akármennyire is fájjon mindenféle mimika, ezen kénytelen vagyok elvigyorodni. Mennyire távolinak tűnik az a nap, ám ha tehetném, visszamennék, nagyon sok mindent másként csinálnék.
Csak bólintok egyet, mikor a Chloeról szóló beszámolót befejezi, de a sóhajra ismét nagyon komor lesz az arcom. Ajaj, esélyesen nem jó hírt fogok kapni, a francba is.
- Basszameg. – Komorodok el, nem figyelve arra, mit szalad ki a számon, nem mintha a lányok ne rendelkeznének a káromkodás széles palettájával, legalábbis Diától hallottam már cifrákat, de mégiscsak illene moderálnom magam. - Köszönöm, Mary, és igen, kérlek szólj, ha bármit megtudnál! Bocsánat, hogy feltartottalak. – Azzal ő el is indulna, de Michelle feltartja, én meg elcsendesedem, és gondterheltségemet kifejezendő, egyik kezem a nyakamra fut, majd onnan dörzsölöm végig a tarkómig.
- Rákérdezek még egyszer, ha nem jövök vissza pár percen belül, még nem futott be velük a mentő. – Kedves pillantással adózik a lányomnak, látszik rajta, hogy segíteni akar, de ebben a káoszban egyrészt minden kézre szükség van, másrészt bizonyára több tucat családtag nyomorog már a kórházban, és mindenki tudni szeretne az övéiről. Mary végül tényleg elsiet, én meg legszívesebben a falhoz vágnék valamit. Nem elég, hogy Étienne, de még Sigmund is… nem mintha kedvelnénk egymást, de szegről végről rokonok vagyunk.
- Nagyon remélem, hogy több ismerősöm nem volt a Plázában. – Fakadok ki, komolyan hihetetlen. Lehetséges, hogy túl suta, és erőltetett a mozdulat, de mivel Michelle leült mellém, most megragadom az alkalmat, hogy ráfogjak a kezére, egyszerűen szükségem van rá.
Vissza az elejére Go down
Michelle Roux-Wyard
avatar
Oktatás

Avataron : Sabrina × Carpenter
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Hétf. Feb. 20, 2017 6:59 pm
 



 


Joël és Michelle


× a katasztrófa napján ×




- Nyilván sok a dolguk. Vagy nem fejeztem elég jól ki magam. Néha előfordul még, bár remélem már nem olyan sokszor, mint az elején. Én igazán nem tudom, te hallod a beszédemet, mint jobb angolos. - vállvonással hagyom félbe, mellékelek hozzá egy kis - már-már szégyenlős - mosolyt is. Hiszen az egy dolog, hogy mindenhez igyekszem úgy hozzáállni, hogy az a lehető legrealistábban, legkomolyabb felfogással legyen véve, de nem vagyok önhitt. Tudom, hogy vannak a nyelvtudásomnak hiányosságai és bár nem mondom, de szégyellem is magam miattuk. Hiába voltam odahaza mindig ötös angolból és nyelvvizsgáztam le belőle. Az csak egy papír és jegyek.
- Nem tudom komolyan elhinni, hogy az jó bárkinek. Se neki, se neked. De persze nem szólok bele, a ti dolgotok. - rájuk hagyom, ahogy mindig. Távolságtartásnak is hihető, ám inkább csak tisztelet és lojalitás. Mindkettejük felé. Nem választok oldalt, csak szeretem őket. Úgy, ahogy vannak, olyannak, amilyenek.
Látom rajta, hogy kisimul az arca, s valahol nagyon rózsaszínen édesnek vélem ezt az egész szerelem-dolgot. Nem teszek megjegyzést, de kamasz szívemet dobogtatja a romantika, szóval a mai napon eddigieknél szélesebben, szentimentálisabban elmosolyodom. Ám a mosoly azonnal el is hal, amint meghallom, hogy tata testvére is megsérült, s róla semmit sem tudunk még.
Mary még pár szót szól, majd távozik. Joëlre vetül pillantásom.
- Lehet, hogy voltak még ott? Tudsz valakiről, aki az utolsó pillanatra szokta hagyni a vásárlást? - a kérdést tán fel se kéne tenni, de kicsit ragtapasz-letépés íze van a számban és zsigerből érzem, hogy ezt kell tegyem. Jobb, ha előre megtudja. Ez az én világom, az én realitásom.
Megsimogatom a kezét, ha van helyem, akkor mellé kucorodom az ágyon fekve.
- Még nem is találkoztam az egyik bátyáddal. Milyen Ő? Étienne..
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Csüt. Márc. 09, 2017 2:03 pm
 



 

- Semmi baj sincs az angoloddal, Misha, tökéletesen érthető. – Maximum annak nem, aki nem is akarja megérteni. Igaz, azt el tudom képzelni, hogy a jelenlegi káoszban sokkal egyszerűbb legyinteni, minthogy megértsük, mit szeretne egy aggódó kamasz, de ez nem mentség, hogy nem foglalkoztak valakivel, aki aggódik egy családtagjáért. Tekintsünk el most attól, hogy ez a családtag történetesen itt dolgozik.
- Nyilván nem jó, de mit kellene csinálnom? Nem erőszakolhatom rá magam, meg kell várnom, hogy ő akarjon megnyílni nekem, máskülönben csak végleg elidegenítem magamtól. – Legalábbis én ebben a hitben élek, ellenben az előző hívás mondhatni fény az alagút végén, talán lesz ebből még valami, de egyelőre nem szeretném elkiabálni, majd meglátjuk, hogyha hazakeveredtem.
Nem örülök a hírnek a bátyámról, de bízom benne, hogy megúszta könnyedén, mást nem tehetek. Majd megtudom, hogy van, amint behozzák, Mary szólni fog róla, tökéletes asszisztens volt mindig is.
- Nem nagyon. Angie olyan mániákus, hogy még lehetnek utolsó simítások, de ha most akadt is, szerintem Daisy miatt esélye sem volt elszabadulni. Meg mint tudjuk, már a lakásomon van. – Nehezen tudnám elképzelni, hogy Raoul vagy Ralf ilyesmivel szarakodik, én sem lettem volna a plázában, ha nem beszéljük meg Chloeval, hogy meglepjük egymást valamivel. Az biztos, hogy most csak még inkább utálom a Karácsonyt, és jövőre hallani sem akarok róla.
Elmosolyodom, amikor mellém akar bújni, kicsit arrébb is húzódok, hogy elférjen, és ha benne van, akkor a karomra feküdhet, ekképpen tudom kicsit simogatni a vállát. Jól esik a közelsége, Michelle az, aki miatt tudom, mennyire elképesztően jó érzés tud lenni ez az apaság, és kezdem rohadtul bánni azt a műtétet évekkel ezelőttről…
- Étienne… nos, nem könnyű eset, miképp egyik Roux testvér sem, illetve eltűnt egy fél évre, és még nem is igazán tudom, miért. Egyébként olyan típus, aki mindig mindenkin segíteni akar, és hajlamos a szívére venni olyat is, amit nem kellene. Szeretett volna már találkozni veletek, csak még nem sikerült összeegyeztetnünk a dolgokat. Mentős egyébként, elég jó arány, ötből három egészségügyis. Mondhatni, a vérünkben van. – Kacsintok rá, hisz épp az imént közölte, hogy kacérkodik az orvosi pályával, én meg ostoba lennék, ha nem támogatnám ebben.
Vissza az elejére Go down
Michelle Roux-Wyard
avatar
Oktatás

Avataron : Sabrina × Carpenter
Kor : 17

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Vas. Márc. 12, 2017 2:41 pm
 



 


Joël és Michelle


× a katasztrófa napján ×



- Köszönöm! - mosolygok rá hálásan. Kinek ne esne jól, ha megdicsérik? Örülök, ha nem tartja bajosnak a nyelvtudásomat, bár ettől még én találok benne kívánnivalót. Sose leszek elégedett önmagammal. Ez már csak ilyen.
- Néha komolyan aggódom amiatt, hogy senkinek nem fog megnyílni már többé. - elhúzom a szám. A mondat sokkal keserűbbre sikerül a tervezettnél, éppen ezért hirtelen csukom is be a szám, elszégyellve magamat. Nem akarom ezzel terhelni máskor sem, de épp a kórházi ágyán semmiképp.
- Azért ez olyan szörnyű! Kinek jut eszébe éppen karácsonykor robbantani? Nem, mintha máskor ne lenne rettenetes, de azért ezt így még durvább megélni. Hogy fognak valaha az életben hinni a szeretet ünnepében azok, akiknek meghalt valakijük? - elméletben bele is képzelem magam a helyzetükbe. A hideg kiráz és nem azért, mert ne tudnám mit jelent a gyász. Azért, mert tudom mit jelent és azért is, mert a realista és földön két lábbal álló énem összevész bennem nagyon gyakran azzal, ami II. János Pál óta - és előtte is - az országom, a származások sajátja. Hiszek egy Istenben, de nem úgy, ahogy azt egy rendes hívőnek kellene.
Odakucorodom mellé, a lehető legóvatosabban helyezkedem el, nehogy megnyomkodjam fájó testrészeit. Nyilván nem a legsterilebb dolog utcai ruhában befeküdni egy kórházi ágyba, tudom én. De ő az orvos, s ha neki nincs ellenére, én sem fogom felülbírálni önmagam szívcselekedetét.
- Mi az oka annak, hogy mindannyian ezt az utat választottátok? - nem ismerem jól, éppen ezért van ennyi kérdésem. Szeretnék tudni mindent róla, de közben rádöbbenek, hogy talán ma be kellene fogjam a szám.
- Maradjak csendben és hagyjalak pihenni? - kérdezek rá, s hogyha bármilyen szintű igenlés van a válaszában, bizony isten be fogom csukni a csőrömet. Maradok, amíg szeretné, hogy itt legyek. Utána pedig megkeresem ezt a Maryt, mert mégis csak a mentős-Roux is a rokonom.. s Angie néninek is mondanom kell odahaza valamit.

//Ha gondolod, kezdhetünk egy jelenbelit. Köszönöm, imádtam! //
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
avatar
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Csüt. Márc. 16, 2017 11:13 am
 



 

Biccentek, szeretek mosolyt látni az arcán, mindegyik értékes, és sokszor az az érzésem, hogy Michelleben sokkal több a kérdés és kétség miképpen azt mutatja, ami valahol rettenetesen aggasztó, másrészt pedig fogalmam sincs róla, miként áshatnék valamivel mélyebbre, de bízom benne, hogy idővel ez majd változni fog, illetve alakul magától. Majd rájön, hogy miként én megbízhatok benne, úgy igaz ez fordítva is, a lehető legmaximálisabban.
- Csak nem… Azért így megöregednie elég húzós lenne, de te jobban ismered. Én azért bízom benne, hogy lesz még példa arra, hogy megosztja másokkal a problémáit. – Ugyanakkor, az éppen elég lehet most neki, hogy Misha és ő beszélnek róla. A magam részéről most még az is határozottan pozitív fejlemény, hogy dacos távolságtartása ellenére aggódott értem. Ez olyasmi, amit tudok értékelni, sőt, nagyon örülök neki. - Határozottan bizakodásra ad okot, hogy aggódni már képes értem. – Engedek meg magamnak egy mosolyt még a bizonytalanságban is. Szeretem a lányaimat, amennyire aggódtam, mit fogok kezdeni velük, úgy lopták be magukat a szívembe, Misha szinte azonnal, és szépen lassan a sündisznó testvére szintúgy.
- Fogalmam sincs. Nagyon elkeseredett és beteg léleknek kell ehhez lenni. Vagy egyszerűen gonosznak. Én eddig sem kedveltem a karácsonyt, ez nem segített túl sokat a dolgon. – Ami azt illeti, bizonyos szempontból talán jobb így. A lányokat így nem kell a családi eseménysorra elrángatnom, és a maguk csendes módján átvészelhetik a karácsonyt, az elsőt az édesanyjuk nélkül. Igen, nekik mindenképpen jobb lesz így, nekem meg egyébként is ezt kellene elsődlegesen a szemeim előtt tartani.
- Én Elroy miatt lettem orvos. Igaz, arra sosem bírtam rávenni magam, hogy onkológus legyek, mint Raoul. Viszont kétségkívül esetében is ez lapul a háttérben. Étienne meg szerintem szintúgy miatta választott olyan hivatást, amiben másokon tud segíteni. Mindannyiunk életében meghatározó volt, ami a bátyánkkal történt. Anya meg apa nem ilyen szférában mozogtak, ha jól emlékszem, talán csak az anyai ükapánk volt orvos, tehát még a családban nem volt annyira jellemző. – Így van ez jól, ami engem illet, azóta nem volt kérdés, hogy orvos leszek, mióta eltemettük Elroyt, a szakterület meg már akkor jött, amikor rezidens voltam, az talált meg engem inkább, mintsem én őt, de sosem bántam, hogy így alakult.
- Nem kell csendben maradnod, kérdezz nyugodtan bármit, szívesen beszélgetek veled. Te miért kacérkodsz az orvosi pályával? – Az részemről nem elég, hogy mások szerint lenne tehetsége hozzá, csodás dolog, de ezt a szakmát csak úgy lehet csinálni, ha teljes szívét beleteszi valaki, máskülönben hamar beleroskad a taposómalomba, a rengeteg éjszakázásba, a több órás műtétekbe, a legjobb tudása ellenére is bekövetkező halálesetekbe.
Akármennyire próbáltam ébren maradni, közel másfél óra után Misha arra lehet figyelmes, hogy csendesen hortyogok, nemes egyszerűséggel bealudtam két mondat között, hiába túl sok minden történt az utóbbi huszonnégy órában, pihennem kell.

//Köszönöm szépen! I love you //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
Pént. Márc. 17, 2017 12:01 am
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Megfigyelő szoba
 



 

Vissza az elejére Go down
Megfigyelő szoba
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
 :: 
Kórtermek
-
Ugrás: