Trish szobája (Calhoun ház)

+16

Odakint hűvös van, a szél orkán erejű lökései megrezegtetik az ablak üvegeit, de már idebent állunk az előszoba szélén. Nem volt nehéz megjósolni, hogy mi lesz az együtt töltött idő vége. Trish a sivatag közepén hozta el nekem a megváltást, már azt hittem tényleg cölibátusban fogok meghalni, de helyette meglepő fordulatot vett az este, és az ő tanácsára taxival hagytuk el a stadiont. A kocsi belsejében én ültem előre, ha már a férfi vagyok, de minden pillanatban hátratekintettem, mert már nem bírtam ki. Ő mondta be a címet, mert a végcél az lett, hogy hozzá menjünk. Nem tudom, hogy a nőknél ez hogyan működik, egyszerűen otthonosabban mozognak az ismerős környezetben. Nehezebb a reggeli lelépés is ebben az esetben, de úgy gondoltam, ha normális felnőttek módjára oldjuk meg a helyzetet, akkor nem lesznek kínos pillanatok sem. A kékjeim vágyakozóan mérik végig a lezser viseletét. Nem mondom, de még jobban felcsigázott, hogy mi lehet a kabátja alatt, mintha egy koktélruhában jelent volna meg. Áldom az eget, hogy a két hostess összeboronált bennünket. A vakszerencse, vagy éppen Cupido rendelte így, de már nem is számít, mert az éjszaka előttünk áll, és közösen fogjuk eltölteni.

Az ajtónak lököm neki, amikor becsukni igyekszik a bejáratot, de amint kiszálltunk a kocsiból, már alig bírtam magammal. A csók óriási hiba volt ennyi ember előtt, mert onnantól kezdve elindultunk a lejtőn, és egyikünk se akart a másik bűvköréből szabadulni. A tenyerem a falnak támasztom két oldalról, és követelőzve kutatom a nyelvét, a finom és puha szirmokat. Beszívom az alsó peremét az ajkának, és kissé meg is nyújtom, úgy tekintek le rá.
- Megőrülök, ne csináld ezt velem. – hangsúlyozom ki, és a próbálkozásait megszüntetve csapom be az ajtót, hogy most már csakis rám tudjon koncentrálni. A kéklő íriszeimmel falom fel, egy aprócska mosolyra is futja, miközben kibújok a mellényemből, és a legközelebbi helyre ejtem le. Nem fogok regényeket olvasni, nem is teázni jöttem el, hanem, hogy az ágyban kössünk ki. A derekára simítom a jobbomat, és az ölemmel nekipréselem a nyílászáró tokjának.
- Mégsem olyan rossz, ha február tizennegyedikén találkozik valakivel az ember. – a haját eligazgatva az útból, a pólója alá nyúlok, és az ujjaimmal végigzongorázva az oldalán, cirógatom felfelé, de egyelőre csak a hátán, és félúton megállok. A tekintetem nem tudom levenni a szájáról, hiszen megbabonázott vele.
- Nincsenek kötöttségek… - suttogom bele a félhomályba, aztán ismételten lecsapok rá, de most már birtoklóan merülök el sör és a saját íz kavalkádomban. A légzésem szapora lesz, de nem akarok elszakadni tőle, így az orromon át veszek levegőt is, nehogy elváljunk egy másodpercre is. A másik tenyeremmel megtámasztva az arcélét, kicsit oldalra döntöm a fejét, és lejjebb haladva csókolok bele a nyakába. A sós permetes zamat, szinte elolvad a nyelvem hegyén, nem bírom ki a fülére térek át, és becsípem a kis porcos területet.
- Imádom a hajad színét… - vallok színt, emlékeztet valakire a múltamból. A lapockájáról lecsúszik a tenyerem, és a fenekébe markol bele. Kissé meg is emelem, és ha hajlandó, akkor felkapom az ölembe. Még úgyis az orrom hegye nekiér a bőréhez, szóval totálisan el vagyok foglalva, de a saját érzékirányomnak hála, nagyjából bemérem a hálót, és elindulok felé. A megérzéseim után megyek, és végre megint rátalálok az ajkaira. Csodálatos kiengedni a gőzt, és nem foglalkozni a holnappal.