Lia még mindig bassza meg, amiért elhúzott a vérbe vagy délre vadlibákat kergetni. A lakás egy kibaszott nagy disznóól, de legalább új lakótárs akadt végre. Azt hittem a tökömön a szőr is kiőszül majd mire találok egy újabb elmebeteg példányt, aki hajlandó lesz beköltözni. Szerencsére a helyzet máshogy hozta és most kis híja van csak, hogy ne csókoljam meg a lába nyomát vagy annak közét annak a csajnak, aki végül aláírta a szerződést és hajlandó a helyiségeken túl a költségeken is osztozni. Na meg persze leviselni engem… Nem szarakodok azzal, hogy elpakoljak és kevésbé szar állapotokat fessek fel – minek?! –, helyette inkább segítő üzemmódban ajánlom fel, hogy felhozom a vackait, ha óhajtja. Tőle függ, hogy mi az ábra, én mindenesetre tartom magam a pofázásomhoz, hogy itt van mindkét karom, ha kell. Már amennyiben kell. - A hűtőben nincs semmi és éhezem. Neked is rendeljek? Liu kínai kajája több, mint orgazmus gyanús és sört is küldenek mellé, benne vagy? – vonulok ki mamuszban és a hónom alatt szorongatott plüss unikornisommal a szobámból úgy vacsoraidő előtt jó félórával. (Nekem vacsoraidő baszki, leszarom, hogy az másnak mikor van.) Kíváncsian és leginkább türelmetlenül várom a beköltöző válaszát a dolog kapcsán, főleg, hogy még vonalban vagyok a Kínai Kiskastéllyal. Komolyan nem szopatok senkit, így, fullra szarul betűzve kiskastény a neve, amit nagy ívben leszarok, mert a kajájuk meg maga a földi élvezet. - Kisujj eskü, hogy még nem vittek el egyszer sem ételmérgezés miatt a tőlük hozott kajától. – talán ez segít döntésre jutnia, akkor is, ha mondjuk egyáltalán nem kért ilyen vagy ehhez hasonló információból. Azt viszont igencsak díjaznám, hogy döntésre jutna, mondjuk úgy körülbelül most, mert tovább nem akarom húzni a rendelést. Azt pedig mellékesként tekintem – fel se tűnik –, hogy a mamuszomon kívül kurvára egy szál pöcsben tengek a lakásban.
Kicsit szomorkásan tekintettem végig a mellettem sorakozó két bőröndön és szintén kettő dobozon. Azért ez elég gáz... Nemsokára harminckét éves leszek, s amikor költözésre kerül a sor, nekem mindössze ennyi cuccom van. Persze cipekedés szempontjából most épp kapóra jön, hogy nem vagyok egy gyűjtögető, de a fenébe is, ez akkor is gáz. Aztán a dolgaimról a lakásra téved a szemem. A kupi nem éppen kicsi, de ezen most nem tudok nagyon fennakadni. Jelen pillanatban örülök annak, hogy végre megszabadultam otthonról és úgy-ahogy, de felnőtt keretek között élhetek. Nincs több aggódó pillantás, reggeli unszolás és a többi. Végre a magam ura vagyok és jelenleg ez az, ami a legtöbbet jelentette a számomra. Pont az egyik bőröndömben kotorászom könyékig, amikor meghallom újdonsült lakótársam hangját. Persze a kezem beakad, így nem tudok felé fordulni, addig legalábbis nem, míg ki nem rángatom magamat a táskám fogságából. - A sörrel is megvettél volna, de ha azt mondod, orgazmus gyanús a kaja... akkor semmi ellenvetésem sincs! - kiabálom vissza neki, ádáz harcot vívva a táskámmal. De a következő pillanatban sikeresen kihúzom a kezem és így végre Greg felé fordulhatok, miután a szemembe lógó hajtincseimet a megfelelő irányba visszadobáltam. - Hát ha rögtön a kisujj esküvel jössz, akkor muszáj bíznom benned. - kezeimet a csípőmre helyezem, fejemet enyhén oldalra döntve konstatálom végig kedves lakótársam hiányos öltözékét. Miket beszélek, ez nem hiányos. Akkor lenne hiányos, ha lenne rajta valami, de rajta semmi sincs. - Nincsen valami minimális dress code-unk? - mosolyogva kérdezem tőle, s habár nem vagyok az a szégyenlős fajta, attól még simán belepirulhatok kissé ebbe a helyzetbe. - Vagy ez egy ilyen pucér lakás? Nekem is le kell vetkőznöm? - utóbbit már nevetve kérdezem meg. Hiába, nem szoktam hozzá, hogy meztelen férfiak sétálgassanak körülöttem, csak így, egyszerűen. Minden előzetes vagy épp utólagos pótcselekvés nélkül. - Az ott micsoda? - biccentek a fejemmel a hóna alá, ahol valamiféle plüsst szorongathat. Talán nem gondoltam át túl alaposan ezt az összeköltözést, de a látottakból annyit már most leszűrhetek, hogy unatkozni biztos, hogy nem fogok.
A telefont még a fülemre tapasztom és így várom, hogy végül döntse már el, akar-e zabát vagy sem. Fingom nincs mivel szarakodik egyébként, de mivel elkezd válaszolni, ezért nem különösebben érdekel a dolog, csupán kérdőjellé változott fejjel várok, mint valami ribanc a sarkon a következő menetre. - Jöhet mindenből? – király, akkor letudhatom végre a rendelést, már csak azt kell megtudnom, hogy vajon mégis mi a szart kér. Amúgy semmi gond, rendelek én magamtól, de utólag ne rinyáljon senki, ha valami olyasmi is becsúszik a zacskóba, ami inkább hányingert, semmint akkut nyálzást idéz elő. Még mindig várok arra, hogy megtudjam, mihez is nincs ellenvetése a sörön kívül – ami egyébként határozottan jó pont és már most érzem, hogy ez egy gyönyörű kapcsolat lesz – azt pedig diszkréten vagy sem, de továbbra sem érzékelem, hogy mi a szar a problémás, amikor rám pillant. Tudom, faszagyerek vagyok, nincs szükségem megerősítésre, de noh, mégiscsak itthon vagyunk és ha akar valamit, akkor igenis bökje ki. Legyen szó kajáról vagy tök másról. - Mi?! – vakkantom halál értetlenül majd a szuggerálónak is beillő pillantás – nekem annak tűnik, jó?! – nyomán én is végignézek habtestemen, hogy rájöjjek mégis mi a faszom a helyzet. ..és ekkor leesik, hogy mi.. Egyre inkább szélesedő vigyorral a fejemen pislantok vissza a vörösödő fejére és hirtelen rádöbbenek; lehet valójában nudista vagyok. Vagy legalább naturalista, mert az utóbbi hetekben nem ez az első, hogy villantgatok és halálosan nem érzek emiatt se bűntudatot, se szégyent. Még meg is igazgatom a legényeket, pusztán kényelmi okokból kifolyólag. Elfelejtettem, hogy hiába vagyok itthon, jelenleg éppen új tag van a falak között, aki még nincs hozzáedződve a velem való együttéléshez. ..de ami késik ugyebár.. - Ja, hogy ez! Hát.. nincs. – vonom meg a vállam, mert igazság szerint én se mondom meg neki, hogy mit vegyen fel – vagy éppen ne –, de ha problémája van, akkor meghallgatom, nincs ebben semmi para. - Zavar amúgy? – a kötekedéshez köze sincs a hanghordozásomnak, inkább csak őszinte érdeklődéssel állok az egész témához és mivel nem elüldözni akarom, így hajlandó vagyok kompromisszumokat kötni és változtatni, ha attól jobban érzi majd magát. Széles és nagyon pofátlan mosolyba fordulnak a lepénylesőim a kérdését hallva és valahol még sikerül kicsit ki is húznom magam. - Nem kell, de ha szeretnéd megtenni, én nem leszek ellene. – becsukom a szemeimet és összepréselt szájjal rázom meg a fejem, hogy biztosítsam, tényleg nem lesz semmiféle ellenvetésem, ha esetleg most kedvet kapott a dologhoz. Mi több, valószínűleg nagyon lelkes támogatója leszek az elképzelésnek. Pontosabban már most is az vagyok, ha jobban meggondolom. - Ez? – bökök az ujjammal a hónom alatt tartott kis társaságomra, hogy biztos legyen, pontosan mire is akar rákérdezni. - A plüssöm. Egy unikornis, neve nincs, de annál fontosabb eleme az életemnek. Nélküle meghalok. Ez teljesen biztos tény. – naaagy komolyan bólogatok párat és nem, nincs nyoma a szavaimban annak, hogy viccelnék. Mert nem viccelek! Rohadtul nem! - Ha zavar a látvány, akkor egyébként felvehetek valamit, nem para. – térek vissza erre a még kardinális kérdésre. Mint mondottam, abszolút nem elüldözni akarom, lévén, hogy örülök, végre itt van.
Kezdőlap 
Tárgy: Konyha & étkező (Hazel & Gregory lakása)
