Kezemben a szerszámos táskával robogok a parkolóház azon részbe, ahol a nevemre két helyet bitoroltam el, nem túlzottan érdekelve, ki irigy meg ki nem. Van egy kocsim, amit akor használok, ha szépfiúként eszemben sincs összekoszolni az öltözetemet, s egy a babának, amin szabadon száguldozhatok. Most éppen az utóbbit szeretném bütykölgetni, s nem is egyedül. Másnak is van vasparipája, s mikor ez kiderült, kaptam az alkalmon, hasonszőrűség okán. Jackie éppen az a csaj, akivel lehet úgy lazulni, hogy közben az lehetek, aki vagyok, disznó viccekkel, érzékenységgel és megvert vagy megáldott csavaros ésszel. Állja a sarat, s a hozzá társuló jelleme olyan pluszt ad, ami miatt a barátomnak tartom. Ledobom a szerszámtáskát, s a másik kezemben lévő sörös tartót, benne tizenkét sörrel. Fekete póló, fekete farmer és fekete edzőcipő az együttes, elnyűhetetlen hármasa. A következőre azonban már a motorom felé fordulok, mert a fémes csikorgás, az minden, csak nem jó. Nagyra nyílnak a szemeim. - És ezt mégis hogy a f@szba képzelted? – lépek a sofőrülés ajtajához. Eltolta a motorom, nem is kicsit, felborult, rövid ideig húzta is magával. – Elment az eszed, ember? Ki tanított meg parkolni? Arról nem volt szó, hogy kétméteres gorilla mászik ki a kis kocsiból. Ez az én napom, vagy ez az én napom? Ajj, a hátsója pedig egészen jó. Megvakarom a tarkóm, nincs kedvem balhézni, de csessze meg, a motoromat elhúzta!
Újabb pihenőnap, ami otthonülős tanulást is jelenthetne – elvégre nyakamon a soron következő vizsga –, de mivel képtelen vagyok egy óránál többet a fenekemen ülni ma, így változtatok a betervezett programon. Vagyis leginkább csak átírom kicsit. Egy megejtett telefonhívás, némi egyeztetés, majd a mackónaci és -felső párosításának átcserélése után – passzos farmerre és egy sima, feltűnésmentes felsőre – már motorra is pattanok a bukom fejbe húzását követően, hogy a megbeszélt helyre nyargaljak. A forgalom nagyságának köszönhetően úgy nagyjából húsz perccel nő meg a saccolt érkezési időm. No igen, ilyen, amikor kertvárosból kell bekecmeregjek. Nem mondom, volt annak előnye, amíg bent laktunk a város kellős közepén. Mondjuk ennek is van, mert hát nem mindegy, hogy egy vagyont fizetünk albérletre vagy egyáltalán nem kell erre költsünk. Szóval a pro- és a kontralistán is masszívan voltak érvek.. Épp leparkolok a mocimmal Lars mellett – yeeey, végre sikerült megérkezzem –, amikor ominózus kérdéspáros elhangzik. Épp csakhogy átlendítem a tappancsom a kétkerekűm felett és a bukótól is megszabadulnék, amikor már a kicsinek éppen nem nevezhető pasas előbukkan a kocsijából. - Ne is törődj vele, be van szívva, azért jöttem, hogy hazavigyem. Józan alak nem így parkol. – mutogatok a dupla helyre és hazudok, ahogy nem szégyellek, mielőtt még keresztbe lenyelné Larst a pasas, bízva abban, hogy ennyivel talán megelégszik. Meg, hogy nem akar nekimenni egy csajnak, akinek inkább mélysége van, mint magassága, tekintve, hogy nem nőttem valami nagyra. A biztonság kedvéért, azért még befarolok laboros haverom elé, kettőjük közé kerülve ezáltal a térben. Csípőre teszem a kis mancsaimat is, nem mintha mondjuk így ijesztőbb lennék, de az is tény, hogy akármekkora benga állat legyen is a hapsi, ahhoz jóval korábban kell felkelnie, hogy megijesszen. Könyörgöm, égő épületekbe rohangászok be és gyomorforgatóbbnál gyomorforgatóbb balesetekből szedek ki cafatjaikra szakadt – vagy épp szakadó – embereket nap, mint nap.
A szemem sarkából kúszik beljebb a látótérbe Jackie, a motorról felismerem. Odafordítom a fejem, a képemre van írva, hogy nehogy belefolyjon, de már késő. A dumára nagy szemeket meresztve nézek Jackiere. - Meg beszívva a kecske, hoogynee. Itt lakom, mert közel van a rendőrséghez. A kocsit meg éppen szerelni akartam, azért álltam oldalt – döbbenek le. Még hogy én beállva? Piától legfeljebb. – Egyáltalán – fordulok a melákhoz. -, hogy a francba nem láttad a nyüves motort? Biztos te szívtál be. Egyszerre történnek a mozdulatok, a melák előrébb lép, Jackie pont elé, én meg a táskám felé, nekik háttal. - Van is valahol itt egy szonda, bár nem a járőrözés a melóm. - B@szod, ezek fakabátok. Adjá’ neki lóvét, vazze, azt tépjünk innét! – hallani a kocsiból egy másik hangot, elég dühöset. Vagy milyet, nem foglalkozom vele, mert feltolta a fejemben az agyvizet, fordulok lendületből vissza. - Egy nagy büdös francokat fogtok engem lefizetni, felvesszük a jegy..., hé, álljatok meg! – a melák visszaugrik a kocsiba, miután végigméri Jackiet is, felismerve, vele sem lenne jó packázni és elhúznak. - Hogy a jó életbe – emelem fel az egyik karom, nem fogom utolérni őket. – Te láttad a rendszámukat? – toll van, papír meg a bőröm. Jackie felé fordulok, ekkor látom, hol is volt, s összerakom, mit is csinált. - Te képes voltál közénk állni? – döbbenek le, majd végigmérem. – Tetszik ez a – teszem csípőre a kezem. – beállás, ha legközelebb piócariasztó akarok lenni, én is így teszek – ugratom. - Szia, szőke hercegem, fekete lovon – ölelem át, de puszit, azt nem kap, ha már fiús, nem égetem be szivárványnak dobozolt kategóriám egyik jellemzőjével, amit amúgy sem szoktam tenni. Pusziszkodjon a teve. - Megmentettél, fél perc és péppé verjük egymást – pedig nyugodt vagyok általában, de a mocimra rángógörcsöt tudok kapni, ha bántják. Felé tartom nyitott tenyérrel a kezem, hogy belecsapjon. - Nézzük, miből élünk – sóhajtok egyet, a dédelgetett lovam felé fordulva. Eszem ágában sincs feljelenteni, még a végén ajtótokostul hozza a betétlapot.
Ha nem volna plusz szereplője is ennek a jelenetnek – oké, akkor esélyesen meg se történt volna –, most homlokon csapnám magam. Bakker, épp azon vagyok, hogy ne verjék túrós palacsintává, erre kijavít, hogy nemhogy beszívva nincs, de még a zsarukat is idekeveri. Rendben, pár hónapja véletlen egy pacák beverte a képem, de ez nem jelenti azt, hogy ad 1.) feltétlen vágyom megint némi arc összevarrásra; 2.) a magam pöttömségével képes leszek feltartóztatni egy hatalmas melákot. Ha a kezemben lenne legalább a csákányom, de így basszus?! Mondjuk a fejemre nem íródik ki, ami épp végbe megy a koponyám zárt rejtekében, továbbra is határozottan állok a helyemen csípőre akasztott mancsocskákkal. A helyzet persze egyre szebb lesz, most zsarunak is ki vagyunk kiáltva, amihez nekem aztán csak végképp közvetett közöm van, de továbbra is tartom a szám, felkészülve, amire kb lehetetlen felkészülni. Attól viszont rendesen elnyúlik a képem, hogy olajra lépnek. Bakker… - Normális vagy, mondd?! Az ilyenek reggelire felfalnak, de ezt most komolyan nekem kell elmondani?! – fordulok Lars felé, amikor amaz a kettő már messze jár némi fémcsikorgással aláfestett hangtól kísérve. A hangomban van jó adagnyi hitetlenkedés, de alapvetően inkább jó baráti feddés, semmint komoly él. - Persze, hogy képes voltam. Ha egy égő házba képes vagyok berohanni, akkor simán tudok bokszzsák is lenni, más kérdés, hogy míg előbbire igen, addig utóbbira egyáltalán nem vágyom… te dinka. Na gyere ide és ne piszkálj a beállásom miatt. – forgatom meg a szemeimet, de már egy finomabb mosoly keretében és elkapom egy ölelésre, amíg ő az iménti pózomat próbálja utánozni. - Ne is erőlködj, hosszú évek alatt fejlesztettem ki a szuperhős-szőke herceg beállást, nem megy ez csak úgy egyik pillanatról a másikra. ..és amúgy is barna az a herceg, semmint szőke lenne. – nem, egyáltalán nem festem a hajam, és a szőke árnyalattól messze áll. Az ölelésbe bevonom vagy viszonozom – tök mindegy, a kettő ugyanaz –, majd némi egészséges körbenyomorgatás után eresztem el. - Viccelsz? Fél perc és péppé vernek minket. Így a helyesebb. Most se vágom mitől húztak el, de hála az égnek, hogy megtették. A high fiveot megadom a mancsába csapok. - Legközelebb jelezhetnél előre, ha extrém sporttal kezdjük a napot.. – félig horkanva-röhögve eresztem még el a kéretlen megjegyzést, majd magam is a motor felé fordulok. - Mi vele a gond? – a kérdés logikus, jól szuperáló két kerekű nem szorul bütykölgetésre.
A nyű rohasztaná meg! Nem tudom eldönteni, melyik a jobb, hogy nem vagyok pacallá verve, sőt, Jackie sincs, vagy hogy a motoromnak talán nem esett nagyobb baja. - Ha? – fordulok értetlenül Jackie felé, majd elvigyorodom. – Még, hogy én? Normális? Meleg vagyok – teszek idézőjeles macskakörmöt ujjaimmal a levegőbe. -, az mióta tartozik a normális kategóriába? – nem újdonság ez, de nem is szokásom hirdetni. – Blöff és pókerarc. Ha már a szám előbb járt, mint az eszem. A mocimmal kiütötték a mércét – vakarom a fejem. - Mert hagyom, hogy megüssenek – azért csak kicsúszik ez is, a maga dacosságával. Szép lennék, ha hagynám, hogy az egyik legjobb haveromat az én hülyeségem miatt agyalnák meg. Megenyhült, átölelem, de azért az ölelésébe még beleszuszogok. - Az vagyok. Olyan cuki voltál a csípőre rakott praclijaiddal, és ha láttad volna az arcodat. Többször kéne ilyet csinálnom – kuncogom el az utolsó szót. - Tényleg? – játékosan hökkenek meg, kezem a hátáról a hajára megy. – Kár, pedig már kértem volna egy randit tőled, hálám jeléül, hogy megmentetted életem. A feszültséget vezetem le, azért belegondoltam egyből, ahogy kimászott a kétméteres a kocsiból, hogy hiába vagyok én is magas az 188-ammal, azért nem a kétajtós szekrény típusba tartozom, mint ő. Visszalapogatom, megkönnyebbülve, hogy baj nincs. Egyelőre. Van egy sejtésem, hogy ennyivel nem rendezték le, de az nem most lesz. - Hát... aki ekkora úton elvisz egy motort már métert – mutatok magunk mellé. – abban tuti van némi töltet. Na meg az ipse szemei se tetszettek, nem tudott fókuszálni. Az még nem jelenti azt, hogy egy ütéssel ne lettem, lettünk! – helyesbítek – volna békák – dörzsölöm meg az állam. - Megbeszéltük. Majd felhívlak és közlöm, hogy hívhatod a mentőt is, hátha együtt értek ide – vigyorgok. - Áhh – lépek a motorhoz s felállítom, egyből leesik a bal visszapillantó. – Például ez – hajolok le érte, megforgatva a kezemben a fémhengeres végét. Nincs kedvem elvinni műhelybe, sóhajtok egyet. - Hegeszthetem fel – visszatolom az előbbi helyére, ahonnan elkerült. - A múltkori homokos eső nem tett jót a motornak és a szűrőknek sem, s ha már úgyis tavasz van, vagy mi, egy nagy tavaszi takarítást gondoltam a kicsikének. Benne vagy? A tiéden is megejthetjük – állítom fel a motorom a villára. Mindig több szerszám van a táskámban, mióta Jackie és Wald is betársul a bütykölésbe, ha kedvük van. - De előbb, egy sör, megünnepelni, hogy még állunk a saját lábunkon! Hajolok le a sörökért, egyet átnyújtok Jackienek, majd koccintok vele. - Mi újság mostanában veled? – előzöm be, még mielőtt megkérdez engem, mert nagyon tudni szeretném, hogyan is van.
Megforgatom a szemeimet. Nem kedvesen és hát valljuk meg nem is túl udvariasan. - Ez most mégis, hogy keveredett ide?! – mert az, hogy melyik nemhez vonzódik, ebben a helyzetben szerintem abszolút nem számít, így kicsit értetlenül is bambulok, remélve, hogy talán felhomályosít, mégis miért emlegette fel melegségét. - Lehet, hogy direkt nem hagytad volna, a kényszerítő tényezővel azonban nem számoltál. Mondom, hogy az ilyenek olyanokat reggeliznek, mint te meg én és a fél fogukra se lettünk volna elég. Már, ha nem húznak el a vérbe kábé három másodperc alatt. Nem mintha mondjuk ennek ne örülnék, mert de. ..és rohadtul meg is könnyebbültem. Azt hiszem a mai edzés a szívemnek már megvolt, pedig nem mondhatni, hogy nagyon ijedős lány lennék úgy alapjáraton. – darálom le egy szuszra, ami éppen eszembe jut. Én tökre elhiszem, hogy közbe avatkozott volna, ha esetleg úgy hozza a helyzet, de basszus, abban az esetben azt hiszem aligha tudtunk volna labdába rúgni, ketten együtt se nagyon, nemhogy külön-külön. Még az ölelésben vagyunk, amikor a vállába bokszolok, csakúgy barátiasan. - Na hagyjál lógva! – öltök rá nyelvet, ahogy eleresztem. Méghogy többször ilyet csinálni?! Már csak az kéne… Nem, nem kéne. - Randit kérhetsz, de nem kapsz, mert rendes kislány vagyok, kapcsolatban élek, így pedig nem volna illő, hogy másokkal is randizni járjak. – somolygok az orrom alatt, egyre szélesedő vigyorral a képemen a fokozódó jókedv okán. - Pontosan azok lettünk volna. – bólogatok a békás meglátása kapcsán. Akár be voltak nyomva – akár nem –, attól még a fizikai előnyük fényévekre volt a miénktől. Vagyis.. nekünk előnyünk az aztán nem volt. - Bízd ide, visszahegesztem én a helyére. – nyúlok az említett és mutatott darab iránt, hogyha gondolja, akkor passzolja csak ide és megcsinálom. Hegeszteni amúgy is szeretek. - Benne, persze. De csak a tiéden, én a múlthéten megejtettem a magamét. Tudod, a 24-72-es szolgálat miatt, elég sokat vagyok otthon, szóval egyik nap nekifeküdtem és most csillog-villog. Vagy valami olyasmi.. – mert hát ahol nem kell csiliviliznie, ott nyilván nem fénylik, mint a Salamon töke. - Jöhet! – naná, hogy passzolhatja azt a bizonyos sört és, hogy a lelkesedésemet demonstráljam is, megint nyújtom a praclimat. Ha megkapom az üveget, kibontom és koccintásra tartom felé. - Kérlek, frissen vizsgázott katasztrófavédő áll veled szemben. – kortyolok a sörbe miután vázolom, hogy mi újság a házam táján. Momentán ez a legaktuálisabb, meg ami a leginkább foglalkoztat. - Hát veled? Meló? Egyéb téma? – a pofátlan kíváncsiskodó gén valahogy hiányzik belőlem, így jobban nem érdeklődök bele a magánéletébe, akkor sem, ha a kérdés inkább sablonos, semmint személyes. Ha szeretne megosztani velem valamit, akkor szívesen állok elébe és hallgatom meg, de ha nem, akkor azt is tiszteletben fogom tartani, ahogy mindig.
//Bocsánat, hogy csak most, a kövi már hamarabb fog érkezni! *-* //
- Aaa.. sehogy? – emelem fel a kezeim megadóan és lapozok arról a témáról, amitől mások bolhás viszketésben törnek ki. Egyúttal hálás vagyok Jackienek. - Azt megnézném, ahogy sikoltozva szaladsz el a helyszínről – vigyorodom el, tovább enyhítve a feszültségét. Piszok mázlink volt, én meg nem vagyok verekedős típus, bőven elég annyi, amennyit minimálisan teljesítek a képzéseken és a szintvizsgákon. De legyen is angyalkák hada felettünk (amikben nem hiszek), ha már egyszer nagyon megjártam, köszi, többet nem kérek belőle. Vigyorogva kuncogok, ahogy a vállamba döngölődik, a nyelvöltést viszonzom. - Szerencsés a pali – biccentem oldalt a fejem egy rövid időre. – Már most látom, hogy jó söröskorsó társam lesz majd valaki a jövőben – vágok rejtélyes képet, a somolygás az én képemre is kiül. Összehúzott szemekkel nézek rá. - Hű, most elképzeltelek hegesztős szerkóban – mindig előjön a stíl-szakértő belőlem. – Hegesztő sisakod van? Adok. Én meg nézem, ahogy majd melózol a pasimon – a moci hál’ istennek férfilélekkel áldódott meg, amiben szintén nem hiszek, de nagyon vagány, már-már a kemény macsó viselkedésre hajaz. – Holnap át tudom hozzád dobni a mocit, ha akkor szabad vagy. Vagy majd legközelebb. Az övéhez lépek, miután az enyémet felállítottam és kitámasztottam ismét. Mielőtt átvizsgálnám, van-e komolyabb baja, Jackiéhez lépek és megnézem, nem érek hozzá. Az nálam tabu. - Tyű, nagyon remekül néz ki – teszem csípőre a kezeim. Már egy korty félig lenn van, amikor elmondja, mi is a stájsz. Megállok a mozdulatban és a sör felett tekintek rá, majd lenyelve a kortyot, elveszem a sört magamtól. - És ezt csak így mondod? Neeem, nem úszod meg, erre piálni kell! – tartom felé ismét koccintásra az italom. – Rád, és a sikeres vizsgádra! Aztán csak elveszem ismét a sört magamtól és veszek egy nagy levegőt. - Felettébb erőltetett kérdést figyelmen kívül hagyom, inkább koncentráljunk a mocira – teszem le a sört hátrébb, hogy ne boruljon ki. Nem sértődök meg azon, hogy voltaképpen baromira nem érdekli, mi van velem, Jackie mindig is tapintatos volt ilyen téren, s tudom, hogy ha mondanám, ami az oldalam böki, akkor belekormányoz a beszélgetésbe, amúgy meg úgy békén hagy, mint eb azt a bizonyosat. Ezért imádom. A tolakodás és a pofátlanság az én asztalomról is hiányzik, én inkább csak pofátlanul őszinte vagyok és egyenes, nem egyszer kerültem már miatta bajba. - Lássuk, miből élünk – az egyik legpiszkosabb résszel kezdem, az pedig a motor. Már akinek piszkos, számomra csak kenőanyagos. - Ugye nem Hummer volt a vizsgáztatód? – tanárként is rühellem, az a fajta, aki azt hiszi, mindent jobban tud. Ő meg azóta rühell, mióta beégettem egy okoskodó kérdése után. Tehetek én róla, hogy alapban nehezen viselem, ha valaki azt hiszi, okos és ezért bárkivel úgy viselkedhet, ahogy akar? Nos, bebizonyítottam, annyira nem is okos. Persze, mert nem a saját területén akart okos lenni, pechére beszólt az én területemre. - Tartod alá, míg kinyitom? – a fáradt olaj leeresztő részt nyitom ki. Szervízben kéne végeztetni, de én legfeljebb csak a olajat vagyok hajlandó odavinni nekik. - Baszdki – csukom be a szemem, mert a szelep eléggé makacs, s mire kitekerem, jó adag kenőannyal beterít minket. – Az eddig is tudtam, hogy van kőolaj az arckrémemben, de ennyitől szerintem nem szép leszek – köpködöm oldalra a számra spriccelődött részét, miközben kendő után nyúl a kezem, letörölni a képemről a foltokat. A ruhámnak olyan mindegy, annyi nem került rá, inkább az arcomra. – Tessék – nyújtom át az egyik kendőt Jackienek, sejtésem szerint ő sem maradt ki a jóból.
Én is így gondoltam. Szóvá azonban nem teszem, csak egy bólintással adom a tudtára, hogy vettem a szavait. Ami viszont ezután következik, arra akaratlanul is felhorkanva érkezik a legőszintébb megnyilvánulás a részemről: némi felhorkanásba zárt mulatásról. Én és a sikoltozás eleve két külön dolognak számítunk, az elszaladás pedig végképp távol áll tőlem a szó legszorosabb értelmében. - Tudod, mit? Arra én is befizetnék valami páholyos helyet. – horkanok fel jó kedélyűen, ahogy magam elé vizualizálom a képtelennek tűnő elgondolást. - Ebben a kérdésben nem nyilatkoznék. – vigyorgok továbbra is, mint akinek feltétlenül muszáj – pedig nem –, és közben lövésem sincs, hogy mázlija van-e vagy sem az említettnek. Én mindenesetre pokolian szerencsésnek tartom magam, ez azonban nem olyasmi, amit mással is megosztanék, pedig tényleg így van. - Mármint…? – az új söröskorsótársat illetően, azért visszakérdezésre adom még az üstököm, mielőtt elengedném a témát teljesen. - Remélem, hogy jól nézek ki benne. – fordítom felé a képes felem egészen, némi huncutnak is beillő mosoly keretében, ha már azt a szerkót felemlegette. Nekem most mondjuk semmi ilyesmi nem villant be, csupán maga a munka, amit hegesztéssel el lehet érni. I know, shame on me.. - Dobjad, azt nem rejtegetek a dzsekim alatt. – mert nem készültem vele. Persze, ha a saját feljárómon lennénk a garázsom előtt, a helyzet más volna, akkor könnyebben és egyáltalán teljesíthetőbben tudnék a saját dolgaim után nyúlni a szereléssel kapcsolatban. - ..de pózolni nem fogok, az előre mondom. – mondjuk tőle nem is várom, így csak viccelődve közlöm, egyáltalán nem fontos tényként. Nem is úgy kezelem az egészet. - Teljesen jó, otthon leszek egész nap. – bólogatok egyet és, ha közben átpasszolta azt a bizonyos hegesztő sisakot, akkor tényleg csak nagyon kevés van, ami megállíthat. A szó azonban rövid úton terelődik a vizsgám felé, így a sört felé tartva fogadom a koccintást. - Köszönöm! – hálás vagyok a szavaiért, de túlnyálazni nem akarok, meg az nem is jellemző rám, szóval csak a palacknak koccintom a sajátomat és vele együtt iszok a nagy bejelentésre.. - Kabbe Lars.. – habár félig viccként adom elő, részben nagyon is komolyan gondolom, lévén, hogy oltárira nem tartom fairnek a felettébb erőltetettnek titulált kérdést. Kurvára nem az, amit tudnia kellene ennyin idő után, de, ha nem sikerült eljutnia idáig, az nem az én hibám. Nagyon nem... Ahogyan az sem, hogy baromira nem ismert ki, annak még csak a közelébe sem került. - ..konkrétan tövig. ..és tudod kinek add ezt elő.. – arról ne is álmodjon, hogy mert nő vagyok, ezért majd szégyellős és finom is. Rohadtul nem. Sose voltam. Ez pedig nem kell meglepetés legyen neki. A szemeimet minden rejtés nélkül forgatom meg és egy percig sem rejtem véka alá, hogy az, ami az imént kicsúszott a száján, nemhogy a valósághoz nem jár közel, még kurva gáz is. - Úgy beszélsz, mint aki szart se tud rólam, úgyhogy ezt sértésnek veszem. – pillantok rá, de nem toldom tovább a válaszomat. Behisztizni ha ez is a várt reakció rá nem fogok, ahhoz jóval korábban kell felkelnie. Meg annak amúgy se lenne sok értelme, így reggeli cirkusz-percnek fogom fel a viselkedését, vele is simán megeshet az ilyesmi, mint azt a mutatott példa ábrázolja. Egyetlen vállvonással tudom le a dolgot és lendülök rajta tovább. - Meg a lószart… csinálom én, ha már neki fogtam. – nem izgat, hogy az ő motorja, mikor feltelefonált, tudta, hogy mire is számítson, így pedig még azelőtt nyúlok a megfelelő szelep után, hogy neki sikerülne. Az elől meg időben sikerül elkapjam a fejem, hogy komolyabban besérülnék a fáradt olajtól. - Nah, ezzel meg is volnánk. – inkább magamnak, semmint neki szól a megjegyzés.
Önkéntelenül elnevetem magam a páholyból nézésre. Nem egy félős típus Jackie, mint ahogy a most csípőre tett praclik sem azt mutatták, hogy valaha is királyfi leszek mellette. Bajtársi haver annál inkább, amit jobban preferálok. - Nem is kell – vonom fel a jobb szemöldököm egy pillanatra. Biztos vagyok benne, hogy mázlista a párja. A mármintre továbbra is rejtélyesen somolygok. Előbb-utóbb össze fogok találkozni a párjával, bár ha már van söröskorsó társa, én ugyan ki nem tolom onnan, de hát van olyan, hogy jobb a barátnőm haverjától kérni, kérdezni valamit, ha gáz van, vagy meglepit szeretne. De mivel nem vagyok egy tolakodó ember ilyen téren sem, ha nem így fog történni, sírni nem fogok. - Ha nem két mérettel nagyobbat húzol magadra, akkor igen – hunyorítok sokat mondóan. – Oké, viszek – bólintok, s felírom magamban, hogy hegesztő-sisak is landol a mocival együtt. – Kösz. Biztos vagy benne? – biccentem oldalra a fejem. Ahogy Jackie mozog, önmagában felér fotózni vágyással, szóval nem lesz az másként a hegesztő cuccban sem. – Holnap tízre átruccanok hozzád – bólintok. Kedves, meleg mosollyal viszonzom a köszönömöt. Megérdemli az ünneplést, holnap viszek valamit, amivel meg tudjuk ünnepelni egy kicsit. Legalábbis szeretném valamivel meglepni. - Nem megy. Egyrészt foglalt – reagálok a kapjam be dologra félig komolyan, félig egyértelműen ugratva. Foglalt egyénekre nem repülök, a kapcsolat nálam szent dolog, aki ezért maradinak tart, na, az kapjabe. – Másrészt... nincs mit bekapnom, legalábbis ott – nézek oda, majd meglepve szippantom be ajkaim, Jackie szemeibe nézek, majd megértem, mennyire is mellé lőttem, megvakarom a szemöldököm felett a homlokom kínomban, otthagyva a maszatos kéznyomom. - Ezt elbasztam – mostanában felettébb kínossá tudom tenni magam, mintha valami átok ülne rajtam, de már csak nevetni tudok magamon kínomban. Elmosolyodom, s míg a mocihoz guggolok. - Én fogtam neki előbb – csapok a kezére finoman. - Kaptam egy csereprogram lehetőséget, három hónapra. De most, hogy Heidi babát vár... – itt akarok lenni, segíteni, a család nagyon fontos nekem. - ... még gondolkodom, mert addig kéne elmenni, míg meg nem születik a kicsi. Ők még nem is tudják - elég volt izgulni Heidiért, nem akartam felesleges feszültséget gerjeszteni.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Kezdőlap 
Tárgy: Parkolóhelyek (Wagners)
