Nem vagyok kukkoló. Isten a tanúm rá, nekem sose jutott volna magamtól eszembe, ha nem látom meg azt a gyanús alakot a szemközti házban. Meg ha nem volna távcsövem, akkor pláne nem. És ha nem lennék rendőr, vagy alapvetően gyanakvó természetű. Mindegy. A lényeg az, hogy most kint vagyok az erkélyen, hasalok és lapulok, mint egy tereptárgy, s a szemközti ház egyik ablakán lesek befelé. Meregetnem kell hozzá rendesen a szemem, mert ez a nyavalyás távcső igencsak rosszul töri a fényt és adja a képet nekem - vagy csak nem kéne fáradtan, alvás helyett ezzel foglalkozzam - és nem tudom kivenni a pontos formákat. Mindegy, a lényeg, hogy egyelőre lefoglal, még a sötétítő redőivel szemezni is izgalmasabbnak vélődik számomra, mint saját szemhéjaimmal. Nem jól alszom mostanában. Senkinek nem beszélek róla, de rémálmaim vannak, egészen durvák, ami azt illeti. Nyilván a munkahelyi stressz okozhatná mindenkinél, akinek hamvasabb a lelke az enyémnél, de nálam? Nem tudom. Talán nem kellene ennyire magamra venni bizonyos dolgokat. sokkal könnyebb lenne, annyi szent. - Az istenit neki! - morgom az orrom alatt, hangosabban a kelleténél. Fel se tűnik közben, hogy a szomszéd lakás erkélyajtaja kinyílt. Ha feltűnne, valószínűleg valamiképpen megpróbálnék felkészülni arra, hogy kimagyarázzam magam. Elvégre sokszor szoktam kint lenni az erkélyen, de nem így. Marcia még a végén el fog azon gondolkodni, hogy elment-e az eszem, vagy sem. Hiába. Ez az átka annak, hogyha az ember jó viszonyt ápol a szomszéd lánnyal. Akaratlanul is felvet némi kérdést a viselkedése, s feljogosítva van a szomszéd arra, hogy a hülye és nem hülye dolgait szóvá is tegye.
Micsoda nap. Hosszú és fárasztó órákon vagyok túl. Életem talán legnehezebb időszaka most ez. Még egy jó hónap van hátra a legfontosabb vizsgámig, de én most hulla fáradt vagyok, mind fizikailag mind idegileg. Fogalmam sincs hogyan fogom kibírni ezt az egészet. Mindennek tetejébe anyám azt hiszem kezd rájönni, hogy apám után szaglászok és ez nem éppen a legörömtelibb hír. Ő ugyanis nem szeretné felbolygatni a múltat, de én viszont igen. Szeretném megtudni, mi forgott az apám fejébe amikor elhagyott engem és anyámat. Egyáltalán csak megismerni, hogy ki az az ember aki biológiailag apámnak nevezhetek. Ledobom a táskámat az ágyamra és lehuppanok a laptopom elé. Belekukkantok az e-mailembe, hátha van valami a magánnyomozómtól. De semmi. Még mindig semmi. Így eltűnhet valaki nyom nélkül? Érdekes. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz megtalálni valakit. Az is igaz, hogy nem tudok róla szinte semmit. Kissé ideges lettem. Hogy kissé megnyugodjak kinyitom az erkély ajtót és egyenesen a korláthoz megyek, észre sem véve, hogy a mellettem levő szomszéd is kinn van. A morgás felé fordítom a fejem. Wald áll egy távcsővel a szemén és azt hiszem a szembe szomszédot kukkolja. - Hát te meg mit csinálsz? - röppen ki belőlem a kérdés. - Nem vagyok hülye. - ráncolom össze homlokom. Sohasem gondoltam volna, hogy Wald képes ilyesmire. Vajon kit néz? Talán valami meztelen csajt bámul? Ösztönösen arra fordítom a fejem amerre ő is nézett. De nem látok senkit és semmit. Összeráncolom a szemöldököm. -Megzavartalak valamiben? - kissé gúnyosan hangzik még magamnak is ez a hangnem amit használok. - Mindig ezt csinálod? - fogalmazódik meg bennem hirtelen a következő kérdés is. Még jó, hogy én nem a szemközti lakás valamelyikében élek. El sem tudom képzelni, hogy mi fontos nézni való van a túloldalon, amit távcsővel kellene figyelni. - Azt hittem te úriember vagy. - legjobb tudomásom szerint a normális emberek nem szokták engedély nélkül meglesni a szembe szomszédjaikat. Sőt! - Wald mi folyik itt?
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
//Minden szerkesztési hiányosság abból fakad, hogy a gépem nem hajlandó az igazságra (vírus inváziót irtok róla, de nem nagyon sebesen sikerül XD) így tabletrol írom neked a hszt
Egy baba, egy anya és egy nagybácsi
Heidi lánya nagyon aranyos, de ha kettesben kell maradnom vele egy pillanatra is, azonnal pánikba esem. Már most tudom, hogy nem vagyok az a kifejezett apa figura, de persze csorba esne a büszkesegemen hogyha ezt bevállalnám. Mert milyen kínos már az , hogy Waldemar Wagner valamihez nem ért ! Éppen ezért ma reggel vettem a bátorságot és felajánlottam Heidinek, hogy az egész napot nagyon szívesen töltöm vele és a lányával . Sőt! Olyannyira elragadtattam magam hogy még az is kicsúszott a számon hogyha húgomnak bármi dolga akad nyugodtan hagyja csak rám a kicsit. Azért titkon remélem hogy a nap folyamán sem fogja kitalálni hogy márpedig neki azonnal el kell rohanni valahová. Így a felajánláom lovagiasság tesz, de nem okoz katasztrófát és fejlődésben való megállást a bébinek sem. -Most akkor hogy van ez? Addig oké, hogy kicsatolom a tepozarat, vagy mi a halálnak nevezik ezt, de utána? Csak ki húzom a kis fokhagymagerezdjei alól a pelenkás és kész, vagy előtte van meg más dolgom is? Pelenkazasi tovabbkepzesem első lépcsőfoka a kérdés. Büdzsét nem érzek, így remelem, hogy tényleg csak Pisti találok a meglepetés csomagban. Ellenkező esetben komoly gondjaim lesznek a felada5 elvégzésével, hiába vállaltam el, hogy megtanulod. A babakaki szaga nem a kedvenc parfümériám. Es egyébként is. A végtermék a szülőknek tartozik meg arra, aki kinyomta magából. Én egyik se vagyok, de így is áldozatot hozok a picurka kedvéért. Mert hat na. Hajto’ a legjobb nagybácsi szerepére. -Mondd, hogy Lars bénább ebben! Kapaszkodom meg az eszembe jutó szalmaszalban sunyi vigyorral a képemen. Közben pedig próbálom a kis polipbebit a pelenkazolapon tartani, nehogy elmasszon nekem és osszekenjen mindent a vizeletevel. Szépen is néznénk ki akkor! Kétségbeesésem szinte tapintható, ami elég cinkos, de úgy vagyok vele, hogy a Mini manó nem fog emlékezni rá, az anyja meg mégis a húgom, hat kezdem elengedni ezeket a dolgokat. Lesz, ami lesz. Valahol minden tanulást el kell kezdeni. -És mi a helyzet pasi fronton? Már nyilván nem a kisasszony udvarolni érdekelnek. Gondolom a totyogos korszak előtt náluk azért meg nem kerül szoba ez az egesz. Humorizalok, vagy legalábbis próbálkozom. -Bár mondjak, hogy a mai gyerekek sokkal korábban érnek.. Vigyorgó át immár le se lehet vakarni a képekről. Szegény kicsi. Nem lesz elég neki az anyja, de a harom nagybátyja is vasvillaval fogja kergetni a lovagjait, az tuti.
Yvy mai reggelre egy kicsit nyűgösre sikeredett, meglehet azért mert nem igazán aludt az éjszaka. Most a szokásosnál is többet volt fent, mint eddig, így ennek hála én sem festettem valami jól.A mai elképzeléseim szerint a délelőtöt otthon terveztem eltölteni, majd délután egy kisebb sétát tenni, hiszen egyikünk sem lehet folyamatosan a laskában. Mindkettőnknek jót fog tenni a friss levegő és akkor talán jobban fog aludni ő is. Meglepődtem tehát, amikor az én marcona bátyám felajánlotta hogy ha ma bármi dolgom lenne szívesen vigyáz a lányomra. Nem mintha nem bíztam volna meg a bátyámban, elvégre tényleg az életemet is rábíznám, de pontosan ezért tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy fogalma sincs róla mire lehet szüksége egy csecsemőnek. Szóval egyenlőre úgy döntöttem, hogy inkább töltsük a napot hármasban és talán majd egyszer élek az ajánlatával hogy teljesen rábízom Yvyt. Majd amikor Yvy legalább a tizenkettőt betöltötte. - A lényeg az ügyességen van. Kihúzód alóla a pelenkát, ami megy a szemetesbe, utána átörölöd a kishölgyet a popsitörlőkendővel, és behintőporozod, majd pedig a végén a tépőzáras új pelus kerül fel. - magyarázom a pelenkacsere számára meglehet kissé bonyolult feladatát. Persze elsőre nekem sem ment éppen gördülékenyen, de a negyedik alkalom után szépen rutinszerűvé vált volna, mint egy kép festése. Én legalább is kezdtem úgy érezni. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne rettegnk a nap minden percben, hogy vajon jó anya leszek-e a számára. - Nyugi, eddig te voltál a máaosik bétor jelentkező, és eszem ágában sincs összehasonlítani Nathtel. - kavagok fel amikor meglátom az elkeseredést az arcán. Hát igen, Wald sosem viselte jól ha valamiben nem ő volt a legjobb, de legalább is mindig megközelítette azt a szintetet. Ez viszont egy merőben ismeretlen és kissé ijesztő terep is a számára. Nem tudom hibáztatni érte, és tényleg nem áll szándékoban összehasonlítani a párommal, aki már két gyermeken is gyakorolt Yvy előtt. - Nos... hm... mi Nathel... - na ilyen kor még is mit mondjon az ember lánya? Randizunk? Járunk? Hát annál egy kicsit azért már előrébb tartank a dolgaink. Kissé kínosan érezve magamat elfordult és babrálni kezdek a polcon, Wald kezébe helyezve a papahintőport és a törlőkendőt amiket az előbb említettem. Egek, de ja vum van, mintha újra tizehat éves lennék és a bátyáim arról fagganának, hogy ki volt az a fiú aki moziba vitt. - Mi jól megvagyunk. - mondom végül őszintén, elvégre valóban így érzem. Minden délután amikor végzett a munkában átugrik, néha Lisa is vele van, de vana mikor a bébiszittere vigyáz a kislányra. - És nálad mi a helyzet? - passzolom vissza a labdát, ha már a kapcsolatoknál tartunk. Elvégre én tényleg azt kívánom, hogy végre az én bátyám is találjon magának egy társat.
Kezdőlap 
Tárgy: Wald szobája (Wagners)
