HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Westbrook's)

Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali (Westbrook's)
Vas. Jún. 25, 2017 11:49 am
 



 

...


Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Annicka Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : alexandra daddario
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Vas. Jún. 25, 2017 7:41 pm
 



 


Az elmúlt hetek olyanok voltak, mint kapcsolatunk elején. Mikor még nem mérgezte meg az a tudás mindkettőnk elméjét, amelyek most egyre mélyebbre ássák magunkat bennünk. Hiába tiltakozunk ellene, nyomom el magamban a gondolatot, tudom, hogy egyszer, a leváratlanabb pillanatban bukkan majd fel és elsöpör mindent, mint lepusztítóbb szélvihar. De addig is, élünk, mintha mi sem történt volna. Legalábbis ezt mondjuk magunknak… hogy semmi sem változott. Ugyan olyan szerelmes vagyok, mint azelőtt, csupán egy kis időre volt szükségem.
Apa megállás nélküli próbálkozásai mára már elmaradoznak, azért a héten egyszer még felhív és Cass felől érdeklődik. Ő viszont egy percre sem hajlandó beszélni vele. Ez olykor vitákat szít kettőnk közt, hisz igyekszem apánk felé terelni Őt, Ő viszont makacsul tartja magát. Nem hívhatom magunk közt John-t úgy, mint az apánk, jobbára keresztnevén emlegetem, vagy egyszerűen csak apunak, jelezvén, hogy a férfi hozzám tartozik és nem hozzá. Borzasztó érzés hallani apám hangjában a kétségbeesést, amiért eszeveszett módon kapálózik a fia után.  
A telefon zenélni kezd a táskám mélyén, miközben az 56-os sztrádán hajtok végig, hogy hazajuthassak végre egy fárasztó nap után. Könyékig a táskában matatok, másik kezemmel a kormányt markolom, de az istenért sem akar a kezembe akadni az a francos készülék. Lehajtok az útról, megállok egy pihenő övezetnek jelölt bódé mellett. A kijelzőn apám mosolyog, nevét háromszor jelzi a képernyő. Mély levegőt veszek, tárcsázom a számát és várok.
-Annicka! – Szól bele élettelen hangon, csupán egy hajszál választ el attól, hogy elbőgjem magam. – Kicsim, olyan régen hallottam a hangod. – Ajkamba harapok, tudom, hibás vagyok, amiért valahányszor felhívott vagy kinyomtam vagy hagytam, had csörögjön. Képtelen voltam beszélni, nem bírtam csevegni vele Cass-ről, az ő hogylétéről.
-Tudom Apa és ne haragudj, nagyon sok a dolgom mostanában. – Hazudom könnyedén, de a lelkem mégsem veszi olyan könnyen az akadályt. – Nincs baj ugye? Olyan furcsa a hangod. – Jegyzem meg és pillanatra kihagy szívverésem. Akármennyire is gyűlölni akarom, megvetni azért, amit velünk tett, nem tudom. Mégis csak az apám. Felnevelt, ruháztatott, a legjobb iskolákba járatott. Egyszer, csak megbarátkozom tetteinek gondolatával.
-Dehogy édesem, semmi baj. Rég hallottam a hangod. Átjöhetnél, ha ráérsz. Ha úgy van és ő is szeretne jönni… - Torkán akadnak a szavak, szinte érzem vívódását a vonal túlsó végén.
-Majd megkérdezem tőle. – Válaszolok kurtán, úgyis tudom, mi lesz Cass válasza, de nem lombozom le ezzel apámat. – Most mennem kell, úton vagyok hazafelé. Majd hívlak apa. Szeretlek. – Motyog még valamit, hallom, ahogy csikorgatja fogait, általában idegességében csinálja. Elköszön, elneveti magát, majd ő is szeretetéről biztosít.
Néhány perci csak ülök a kocsiban, legszívesebben belehajtanék a mellettem csordogáló patakba. Nem fulladnék meg tőle, de talán észhez térítene.
A nap narancsosan bukik le a horizont alatt, mikor megállok a házunk előtt. Táskák és papírok súlya alatt tipegek szörnyű kényelmetlen magas sarkúmban az ajtóig. Babrálok néhány percet, mire végre bejutok. – Cass, édes, hazajöttem. – Szólalok meg azonnal, amint becsukom magam mögött az ajtót és lepakolok a kis komódra az előszobában. Kilépek a cipőmből, a lábam felsikít örömében, ahogy szétterül meztelen talpam a hideg padlón.
A nappaliba sétálva aztán eldöntöm, hogy egy szót sem szólok arról, miért késtem. Cass úgysem érti meg, makacs, mint az öszvér, apám pedig kitartó. Igazán megadhatná magát végre és eltölthetnénk egy kis időt hármasban megint... mint régen.

A reag erre a dalra íródott  
Vissza az elejére Go down
Cassius Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : Matt Bomer
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Vas. Júl. 02, 2017 6:20 pm
 



 

Örülök, hogy sikerült rendeznünk a dolgokat Nickával. Legalábbis… úgy-ahogy. Az a néhány héttel korábbi beszélgetés mindenképpen jót tett nekünk, és a kapcsolatunknak. Ha akkor nem megyek oda, szerintem még mindig úgy kerülgetnénk egymást, mint korábban. A sebem szépen begyógyult, és ugyan van jó néhány heg a kezemen, de az nem különösebben zavar engemet. Szinte nem is gondolok arra a kiderült információra, amit néhány hete tudtunk meg, és látszólag a feleségem sem. Persze néha-néha előjön, mikor mondjuk az apja próbál találkozni velem, vagy bármi ilyesmi. Élből elutasítok mindenféle ilyen találkozót, mert egyszerűen nem akarom látni őt. Nem volt korábban bajom vele, de mióta beleütötte olyan dolgokba az orrát, amikbe nem kellett volna, azóta inkább tartom tőle a távolságot. Sajnálom, hogy Nickával emiatt néha viták szoktak kialakulni, de az idő múlásával ezek egyre rövidebbek és ritkábbak lettek. A másik pedig, mikor előtör belőlem is ez az egész, mikor megpróbálnék kicsit jobban közeledni hozzá. Mármint úgy értve, hogy mondjuk az ágyban. Nem is különösebben szoktam ezzel próbálkozni, mert… nem tudom, ott motoszkál bennem ez a tudat. Szóval a kapcsolatunkból az intimitás ezen része szinte teljesen kiveszett.
Az egyetlen reményünk pedig nem volt más, mint az újabb vizsgálat. A beszélgetésünket követő napokban adtuk be valamikor a mintákat, hogy újabb tesztet akarunk. A férfit ismerem, és amolyan barátom is egyben, szóval tudtam, hogy a lehető legdiszkrétebben fogja kezelni ezt az egészet.
Szokás szerint én értem haza korábban, és hazafele jövet még boltba is beugrottam. Úgy gondoltam, valami vacsorát összedobok magunknak, a főzési készségeimre amúgy sem lehetne panasza. Plusz ki utasítana vissza egy finom friss étkezést egy fárasztó nap után? Na ugye. Tudtam, hogy mikor fog végezni Nicka, és úgy terveztem már el az elejétől, hogy kicsit később fejezem be a főzést, mert ha késik is, legalább nem hűl ki a kaja. Ha pedig időben érkezik, akkor meg az illatok csak még inkább beindítják az ízlelőbimbókat.

Hazaérve belesek a postaládába, és kiveszem a tartalmát, de meg nem nézem, ehelyett beérve a házba rádobom az étkezőben lévő asztalra, és már meg is célzom a fürdőt. Gyorsan megtisztálkodok, aztán pedig felveszek valami kényelmesebb nadrágot és egy trikót, majd a konyhába megyek. Elkezdem előkészíteni a vacsorát. Ez úgy is olyan kaja, ami nem szükségel folyamatos odafigyelést, szóval addig rá tudok nézni a levelekre, míg az készülget. Semmi extra nincs benne, igazából a szokásos számlák, de aztán olyasmi akad a kezembe, aminél le kellett ülnöm. Egy-két percig csak bámultam a borítékot, aztán szinte mindennemű gondolkodás nélkül bontottam ki. Meg akartam várni Nickát, de tudom, hogy egyszerűen képtelen lettem volna bármi másra odafigyelni, és csak ezen kattogott volna az agyam. Kocsiba meg nem szállhatok, hogy egyenesen a feleségem felé vegyem az irányt. Meg akármi is áll benne, legalább tudok rajta rágódni, és gondolkozni a továbbiakon. És legalább azt is el tudom dönteni, hogyan prezentáljam neki az eredményt. Amint elolvasom, még kicsit vizsgálom a papírt majd visszateszem a borítékba, és összehajtom kétszer, majd a zsebembe rakom.

A sütőbe éppen visszarakom még az utolsó menetre a kaját, mikor hallom Nickát hazaérkezni. Kezeimet megtörlöm, és már indulok is az ő irányába, hogy aztán odaérve hozzá egy csókkal köszönthessem őt. – Szia, drága. Mindjárt kész a vacsora. Remélem egy kis milánói makaróninak nem mondasz nemet. De látom, hogy mindjárt leszakad a lábad, szóval menj csak a nappaliba, én meg hozom azonnal. Innivalót mit kérsz hozzá? – aztán nyomok még egy gyors csókot az ajkaira és máris visszatérek háziasszony üzemmódba. Ki is szedem a vacsoránkat a sütőből, majd pedig szedek ki tányérra jó nagy adagokat. Én részemről tuti el fog fogyni, és ha Nickának is olyan napja van, akkor azért őt sem kell félteni. Előveszek két tálcát még, azokra rápakolok mindent és már indulok is vissza a nappaliba. Lerakom a dohányzóasztalra az enyémet, másikat pedig odaadom neki. Ha kért valami innivalót, még azt is ráegyensúlyoztam a tálcájára. Aztán pedig helyet foglalok mellette a sajátom adagommal. – Jó étvágyat – mondom neki mosolyogva, aztán én pedig már bele is kóstolok a főztömbe. Szeretek főzni, és szerintem jól is tudok, ezt a kaját pedig különösen jól tudom csinálni.
- Milyen napod volt? Nekem szerencsére egész nyugis, jóval hamarabb is sikerült eljönnöm ezért – kérdezem tőle egy kis idő elteltével. Késett egy kicsit, de pont eleget, szóval nem panaszkodom. És nem is firtatom miért. Közbejöhetett bármi. Dugó, sokat beszélő ügyfelek, ilyesmi.
Vissza az elejére Go down
Annicka Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : alexandra daddario
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Vas. Jan. 07, 2018 5:14 pm
 



 


Néhány lépés után megtorpanok az előszobában. A falat nézem megbabonázva. Elmélázok a képeken, melyek többsége már-már túlságosan giccses. Folyik róluk a boldogság és süt mindegyikünk arcáról a mérhetetlen szeretet. Felkavarodik a gyomrom, szám elé kapok kezemet, ahogy tripla szaltót vet bennem az ebédre elfogyasztott saláta. Felfogni is szörnyű, hogy az életünk mennyit változott néhány hónap leforgása alatt. Nem törődve a teszt eredményével, továbbra is úgy élünk, mintha semmi sem történt volna. Nem beszélünk róla, ahogy apámról sem. Aki viszont türelmetlen és képtelen feldolgozni, hogy Cass nem kíváncsi rá. Fáj a szíve, hogy szenvedni látom a szívemnek két legfontosabb férfijét. De ne tehetek semmit, egy helyben toporgok.
Hagyom, hogy az orrom vezéreljen, meztelen talpakkal lépkedek az illatfelhő után, mintha csak Pavlov kutyája lennék. Összefut a nyál a számban, meg sem állok a nappaliig. Ott aztán megpillantom Őt és nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjak. Már a házba belépve sejtettem, hogy olasz estet tartunk. A bazsalikom és az oregánó aromáját szinte lehetetlen összetéveszteni más fűszernövények illatával. Tudja jól, mennyire rajongok a tésztafélékért. Ez meg is látszik az alakomon, de nem tudok ellenállni egyetlen olasz ételnek sem.
-Szia édes. – Tenyerem végigsimít borostás arcán, ahogy viszonzom csókját. Többet is akarnék még, de annyira bele van feledkezve a vacsora elkészítésébe, hogy azonnal otthagy. - Egy kis bor jól esne. – Válaszolok kicsit hangosabban, a nappali belsejébe érve. Leülök a megszokott helyemre a kanapén, hátradőlök és elnyújtózom. Iszonyatosan jól esik pihenni egy kicsit. A talpam most kezd regenerálódni az egész napos magassarkúban eltöltött idő után. Azt hiszem, ha végeztünk a vacsorával, meg kell kérnem a férjem, hogy egy kicsit masszírozza át a lábam.
Farkaséhes vagyok, alig várom, hogy a villámra rátűzve, feltekerjem az első falatot. Lassan ízlelgetem az ételt, közben jókat hümmögök, amolyan dicséretképpen. Isteni finom lett, de ha ezt be is vallom, azzal bizony csak annyit érek el, hogy elbízza magát. Persze, Cassius mindig is jól mozgott a konyhában, fogalmam sincs, honnan örökölte ezt a fantasztikus tulajdonságát.
-Neked is jó étvágyat. – Mondom két falat között. Újabb tekerés után, hangosan szívom a tésztát az ajkaim közé csípve. Nyilvános helyen nem ennék ennyire gyerekes módon, de otthon vagyok, ha ahhoz lenne kedvem, talán még kézzel is megenném. - Cass nagyon finom lett. Azt hiszem, ezentúl, te fogsz főzni. – Mosolygok és bár szeretek a konyhában forgolódni, meghagyom neki is a lehetőséget.
-Bevallom őszintén, fárasztó volt. Az egyik család teljesen felülírta az elképzeléseimet. Semmi sem tetszik nekik a látványtervek alapján. Mindenbe belekötöttek… – Még sosem dolgom ennyire nehéz házaspárral. egyszerűen bármit mondtam, bármilyen ötletet dobtam fel, mindenre nemleges választ kaptam. - Órákig győzködtem őket arról, hogy már nem divat képekkel elárasztani a falakat. Vagy ha mégis, néhány ízlésesen elrendezett, szép keretbe foglalt fotó igazán feldobja az egyszínű falat. Hallani sem akartak róla… – Az én hibám, hogy hagytam nekik elegendő teret. Legtöbbször néhány látványterv után boldogan mondanak igent mindenre, amit a képeken látnak.
-Remélem, a hatodik tervezet majd elnyeri tetszésüket. – Forgatom meg szemimet, újabb adag tésztát lapátolok be és észre sem veszem, hogy elfogyott. Belekortyolok az édes borba, zamata jól esik a sós étel után. Apámra gondolok, aki pár órával ezelőtt szinte könyörögve kért meg, látogassuk meg. Nem akarok ismét vitát generálni kettőnk közt, de hetek óta nem láttam és rosszul érzem magam tőle.
-Apa felhívott, miközben jöttem hazafelé. – Kezdek bele, ismét a számhoz emelem a poharat, de nem iszom belőle. - Meglátogathatnánk. – Vetem fel az ötletet, bár tudom, hogy semmi értelme nem volt. Úgyis tudom a válaszát. Én viszont, ha egyedül is kell mennem, akkor is elmegyek.
Vissza az elejére Go down
Cassius Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : Matt Bomer
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Hétf. Jan. 08, 2018 12:14 pm
 



 

Az életünk elég sokat változott, mióta ez az információ a fülünkbe jutott. Már nincsen meg az a felettébb nagy boldogság, ami addig körülölelt minket, az intimitás jobbára kiveszett az egész kapcsolatunkból, és a családjával is megromlott a viszonyom, a másik fél akármekkora erőlködéseinek ellenére is. De úgy érzem, ez a mai nap újra megváltozik. Nincs gondom egyébként a változásokkal, de ami mostanság az életünkben történik, az már kezd nekem is sok lenni.
- Minő szerencse, hogy pont van bekészítve egy finom kis vörös – szólok vissza, és eztán ki is bontom a behűtött üveget, aztán öntök mindkettőnknek belőle. A tányérokra kiszedem az adagokat, és tálcán egyensúlyozok vissza hozzá. Egyiket odaadom neki, a másikat pedig az én ölemben tartom, miközben helyet foglalok mellette. Imádom, hogy mennyire másképpen eszik itt, mint mondjuk egy étteremben. Nem mintha bánnám, mert aranyosnak tartom. Itthon elengedi magát, ahol pedig kell, ott hozza a legjobb, legelegánsabb formáját. Én mindkét felét szeretem, egyiket talán még jobban is, mint a másikat. – Azt mindjárt gondoltam, hogy ízlik. Nem szoktál te se minden kaját így enni – felelem neki mosolyogva. – Miért is ne? Ezentúl leszek én az asszony a háznál, hogy hangzik? – kérdezem tőle halkan nevetgélve.
Csendben hallgatom a napját, közben lassan falatozom be az adagomat, és néha belekortyolok a borba is. Nem ez az első eset, hogy ilyen klienseket kap, és valószínűleg nem is az utolsó. Gondolom, hogy mennyire fárasztó lehet már neki, mikor ilyenekkel kerül össze és ezért sajnálom is. De hát ő választotta ezt a pályát, valószínűleg sejthette, hogy mivel is fog mindez járni. – Biztos vagyok benne. Bár aki a te ízlésedben kételkedik, annál bizony vannak gondok – mosolyodom el lágyan. Lássuk be, az ízlése vezetett hozzám is, és nálam jobbat aligha kaphatott volna… nem amúgy, csak viccelek. De tényleg nem értem, hogy egyesek miért nem tudják elfogadni a másik szavát, főként ha ő maguk kérik fel a munkára Nickát. Bár személy szerint én már feladtam ezt a feladatot, hogy megpróbáljam az embereket megérteni. Úgysem lehet. – Kérsz még esetleg? – biccentek a tányéra felé. Az enyém már elfogyott időközben, hisz míg ő beszélt, addig én a magam részét megettem, a tálcát pedig leraktam a dohányzóasztalra. Kezemben a pohárral figyeltem csak már a végefelé.
Kicsit lehajtom a fejemet, mikor felveti az apját. Sóhajtok egy aprót, és újra ráemelem a tekintetemet. Belekortyolok a borba. – Jól van, benne vagyok. De mielőtt megterveznénk az utazást, van itt még valami, ami miatt én is rámondom az áldásomat az újbóli találkozásra – lerakom a poharamat magam mögé. – De először kérem a lábadat! – mondom neki mosolyogva, ha pedig készen áll a kis masszázsra és ölembe helyezi azokat, akkor utána én is előveszem zsebemből a borítékot és odanyújtom felé. Majd máris a lábfeje felé fordulok, hogy kicsit átmasszírozzam őket. – Néhány órája kaptuk. Sajnálom, hogy nem vártalak meg vele, de nem tudtam volna egész nap semmit sem csinálni, csak ezen kattogni – vallom be neki őszintén, hogy nélküle nyitottam ki a borítékot. Nincsenek előtte titkaim, és ha hibázok, akkor azt is elismerem. De ez olyan hiba volt, amit megérte elkövetnem. Legalábbis szerintem.
Vissza az elejére Go down
Annicka Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : alexandra daddario
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Szer. Jan. 10, 2018 6:59 pm
 



 


Elmosolyodom ötletén, el tudnám viselni, hogy egy fárasztó nap után csak annyi dolgom legyen, hogy levegyem magamról a gönceim, vegyek egy forró fürdőt és élvezzem a férjem társaságát. - Ami azt illeti, fontolóra veszem a felvetésed. Talán, minden nap késve érkezem… – Heccelem egy kicsit, miközben újabb kortyot gurítok le a vörös mámorból. Kifejezetten jól esik és bevallom, mostanában, a kialakult helyzet miatt, bizony elfogy két-három üveg bor egy héten. Nem vagyok rá büszke, de két pohár bortól olyan jókat alszom. Addig sem agyalok azon, mi lett volna ha…
-Az igazság az, hogy átpasszoltam az asszisztensemnek. Ügyes lány, több a türelme és kezdőként szinte bármit elvállal, csak hogy bizonyíthasson nekem. – Kaya valóban tehetséges és valóban rettentő nagy kreativitás rejtőzött el benne, amit természetesen ki is használok. Az más tészta, hogy a problémás ügyfeleket átadom neki. Szoknia kell azt is, milyen, amikor semmi sem úgy alakul, ahogy azt elterveztük.
-Ott leszek mögötte, de kellenek neki a nehezebb esetek is. Eddig olyan szépen teljesített. – Hosszú idő óta az első olyan tanítványom, akiért érdemes reggelente bemenni az ügynökségre. Tervezem, hogy leválok és saját lakberendező irodát nyitok, de ahhoz még kell egy kis idő és némi pénz is. Kaya-ra mindenképp igényt tartok, így természetes, hogy felajánlom majd neki a lehetőséget. Remélem él is majd vele.
-Nem kérek köszönöm. Majd kérdezd meg úgy két óra múlva. – Biztos, hogy éhen fogok veszni, tekintve, hogy a tészta pillanatnyi időre eltelít, azonban hamar újfent éjes lesz tőle az ember.
Kiiszom a pohár tartalmát. Az utolsó korty majdnem a vesztemet okozza. Félrenyelek, ahogy teljes őszinteséggel és lazasággal beszél arról, amiről hónapok óta győzködöm. Nem csak az én apámról van szó, bár erről nem igazán beszélünk. Fogalma sincs róla, mennyi időt feccöltem abba, hogy egy kicsit megpuhítva rábírjam egy rövidke látogatásra. Most pedig, szinte röpködve ül elém és kapja ölébe lábaimat. Furcsán méregetem, de borzasztóan jól esik, ahogy ujjai talpamat masszírozzák. Egy percre lehunyom szemeimet és élvezem a kényeztetést, amikor visszaránt. Irdatlan erővel, hirtelen azt sem tudom, mihez kezdjek a borítékkal, mely nyitottan tátong előttem. Nyelek egyet, nem találom a szavakat. Az írásra nézek, a DNS központ címe olvasható rajta, valamint mindkettőnk neve.
-Te tudtál róla és eszed ágában sem volt felhívni? – Kérdezem és elhúzom tőle lábaimat. Felállok a kanapéról és elsétálok a konyhába, hogy még egy pohár bort töltsek magamnak. - Itt üldögélsz órák óta és annyi nem volt benned, hogy szólj nekem. Előbb is hazajöttem volna… – Dühös vagyok, igazából azt sem tudom, hogy miért. Azért, mert nélkülem nyitotta ki a levelet vagy azért, mert úgyis tudom, mi olvasható benne. - Nem akarom tudni, mi áll benne. Valószínűleg úgy is ugyan az, mint a múltkor. – Pohár helyett az üveget emelem a számhoz és iszom belőle annyit, amennyit bírok. Elég is volt mára az alkoholból.
Szóval ezért volt a vacsora, a sok kedveskedés…
Vissza az elejére Go down
Cassius Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : Matt Bomer
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Szer. Jan. 10, 2018 7:41 pm
 



 

- Hé! Remélem azért nem felejted el, hogy én is dolgozom. Néha tovább, mint te. Vagy hagyjak fel a munkámmal és teljes állásban fontoskodjak itthon? – kérdezem tőle mosolyogva. Egyikünk sem gondolja ezt komolyan, mégis jó egy kicsit szórakozni a másikkal. Tekintve, hogy milyen borzasztóan negatív hangulat lengett minket körbe az elmúlt hetekben, ez egy felettébb pozitív változás. Egy olyan, ami úgy érzem, hamar vissza fog térni az életünkbe teljes mértékben. Ha nem is most azonnal, mert még valószínűleg lesznek itt kellemetlenségek. Először is az elnézés miatt kis magyarázatot kérni, meg úgy összességében megtalálni Nicka testvérét, ha már nem én vagyok az… A gondolattól még mindig kiráz a hideg kicsit.
- Több a türelme… még! Egy-két év, és eljut a te szintedre. Emlékszem, te is mennyire türelmes voltál kezdetekben, valószínűleg hasonló indokokból, mint az asszisztensed – jaj, de imádtam ezekben az időkben. Mikor csillogó szemekkel jött haza, és mesélt a munkájáról, meg hogy mennyire szereti. Nem tagadom, én nekem is voltak ilyenjeim, mikor be nem állt a szám és csakis a munkáról beszéltem, meg hogy milyen jó élményekkel gazdagodtam. De nyilván más az egész helyzet meg a hozzáállásunk is bizonyos dolgokhoz, mikor még éppen hogy elkezdünk dolgozni abban a munkakörben, amit saját döntésünk alapján választottunk, és miután eltelik néhány év. Félreértés ne essék, én mind a mai napig imádom a munkámat, még úgy is, hogy bőven megtapasztaltam a hátulütőit.
- Két óra? Állítsam a stoppert? – kérdezem mosolyogva, már-már készen állva arra, hogy elővegyem a telefonomat és így tegyek. De csak játszok vele, szóval természetesen nem fogok ilyesmire vetemedni.
Nagy szemekkel nézek rá, ahogy félrenyel egy pillanatra, majd pedig amikor megkapja a borítékot. Mikor feláll a kanapéról, néhány másodpercig még fel kell ezt most fognom, de követem utána. Na igen… nem mond hülyeséget. És most csak még inkább lelkiismeretfurdalásom van, amiért nem így tettem. De most viccen kívül, ez elég idióta döntés volt a részemről. Főként amiatt, ami benne áll a levélben. Tekintve, hogyan reagál éppen, mikor felvetem, hogy olvassa el… igen, már értem is, miért gondolja így. Meg akarom puhítani, mielőtt rádobnám az atombombát, ami már egyszer robbant az életünkben és majdnem szét is szakított minket. Nem szóltam neki egész nap, mert nem akartam elrontani a dolgokat és inkább így közlöm vele. Megértem a félelmét. Közelebb lépek hozzá, és gyengéden a hátára simítok. – Figyelj… nagyon sajnálom, hogy nem szóltam róla. Igazad van, kellett volna, és nem is értem, miért nem tettem így… egy idióta vagyok, tudom jól – sóhajtok egyet, majd pedig megfogom a papírt és azt figyelem. – Talán azért, mert szerettem volna, ha ez az este tökéletes lenne. Iszogatunk egy kicsit, eszünk egy finom vacsorát. És megkapunk egy örömhírt – ekkor viszont rápillantok és átadom neki a levelet. – Mert ez áll benne, Nicka. Nem hittem volna, hogy ezt valaha is ki kell mondanom, de: Nem vagyunk testvérek! – mosolyodom el halványan és féloldalasan, és remélem most már tényleg el is hiszi nekem, amit mondok. Bár azt a részét még mindig nem értem, hogy mi a fenéért nem szóltam neki egy szót sem egész nap. – Röstellem, hogy nem hívtalak fel ezügyben, de úgy gondoltam, van elég bajod a munkával is, és… nem tudom. Sajnálom. Nem akartalak megbántani – vallom be neki őszintén, majd pedig ellépek tőle és vissza a kanapé felé, hogy csendben elpakolhassam a mosatlanokat.
Vissza az elejére Go down
Annicka Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : alexandra daddario
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Szer. Jan. 10, 2018 8:39 pm
 



 


Dühösen toporgok a konyha közepén. Izzadt tenyereimet szoknyám anyagába törlöm. Most képtelen vagyok ránézni. Gyűlölöm az egész rendszert, ami keresztbe tett nekünk. Gyűlölöm a központot, ami mintavételre kötelezett minket és istenem, néha még saját apámat is gyűlölöm, amiért nem bírt elnyugodni anyánk halála után. Mert ha elfogadta volna, ha beletörődött volna a gyászba, akkor most nem lenne ez. Boldogan élnénk, mintha mi sem történt volna. Gyermeket vállalnánk, terveznénk az életünket. Ehelyett egy helyben ácsorgunk és bár próbálunk normális életet élni, a házaséletünk egy szingliével egyenlő. -Kaya sokkal türelmesebb, mint én voltam annak idején. – Válaszolom durcásan, még mindig a konyhából. Egyszerűen most kell a távolság. - Ezért, holnap is te főzöd a vacsorát. Úgy készülj… – Büntetésképpen szánom eme csodás feladatot számára. Nem tudok rá haragudni, fordított helyzetben én sem bírtam volna kivárni míg hazajön. De talán én felhívtam volna. Még akkor is, ha tudom, miféle hírt kell közölnöm vele.
Rongyosra gyűrtem kezemben a borítékot, ami még mindig arra vár, hogy elolvassam benne a szomorú hírt. Az imént nyújtotta át nekem, de képtelen vagyok kinyitni. Hallgatom mondandóját és elmerülök ütemes simításában. Még a szemem is lehunyom, ahogy a bor elkezd  tombolni az ereimben.
-Mi van??!! – Kérdezem és ellépek tőle. Hangom egy oktávval feljebb ugrik, kicsit talán fülsértő is, ahogy ugyanazon a hangszínen folytatom tovább. - Marhára nem vicces Cassius. – Kitépem a levelet a borítékból, a hűtőnek támaszkodva olvasom a sorokat. Először csak a nevünket, majd a vércsoport következik. Aztán hosszasan taglalják, hogy elcserélt fiolák okozta kellemetlenségért elnézést kérnek és ha nem pereljük be őket… bla, bla, bla… kit érdekel ez az egész.
Sikongatva fejezem be az olvasást, nem tudom eldönteni, hogy nevetek vagy sírok. Talán mindkettő, talán egyik sem. Leküzdöm a pár lépés távolságot közöttünk egy ugrással. A nyakába kapaszkodom, ott csókolom, ahol érem. Sós könnyeim összemaszatolják arcát, orrát, állát. Nem számít, hogy a tányérok, melyek a kezében voltak, most a padlón fekszenek, valószínűleg ripityára törve. Ha egyáltalán a kezében voltak, már arra sem emlékszem. Kit érdekel, ha netán paradicsom szószos lett a méregdrága perzsa szőnyeg.
-És te ezt képes voltál eddig magadban tartani?! – Kérdezem tőle sírva, zokogva, a végén már csak pityeregve. - Ezért bólintottál rá olyan könnyen arra, hogy találkozz apával. – És felrémlik előttem az apám csalódott arca, ahogy szembesül azzal, Cassius nem a fia. A remény, melybe kapaszkodott, nem is létezett sohasem.
-Apa… – Elengedem Cass-t, a telefonért nyúlok. -Ha mi kaptunk, valószínűleg neki is kellett kapnia egy példányt. – Nem tudom, mitévő legyek. Felhívjam és megbizonyosodjak arról, nincs semmi baja vagy hagyjam és majd holnap átmenjek hozzá.
Kérdéseimre a válasz hamarosan meg is érkezik egy sms formájában. Tud róla és boldog, amiért visszakaptuk egymást. De nekem ez egy kicsit sem tetszik…
-Holnap át kell mennünk hozzá. – Leülök a kanapéra, kezemben még mindig ott a levél. El sem hiszem, hogy ez megtörtént.
-Gyerekeket akarok, legalább hármat. – Mondom nevetve, ismét a könnyeimet nyelve.
Vissza az elejére Go down
Cassius Westbrook
avatar
Inaktív

Avataron : Matt Bomer
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
Szer. Jan. 10, 2018 9:23 pm
 



 

Nem szeretem, mikor Nicka haragszik rám… Nagyon nem vagyok oda érte. Persze, mint minden házastársnak, nekünk is vannak defektjeink, meg nézeteltéréseink, amik néhanapján vitába fordulnak és egy kis időre megharagszik az egyikünk a másikra, de általában azok elég hamar a múlté is lesznek, hisz rájövünk, hogy felesleges ilyen apróságon fennakadni. Olyan komoly veszekedésünk pedig még sosem volt, ami után képtelen lettünk volna még csak egymásra is ránézni. Így tehát, ha néha ilyenre kerül sor, akkor az a tudat nyugtat, hogy néhány perc, esetleg egy-két óra múlva minden ugyanolyan lesz, mint volt. Esetleg… jobb is. Ha más nem, élvezetesebb.
Ezért is tartok most attól, hogy ez a mostani valamiben másabb lesz. Rendben van, megtud egy ilyen csodálatos hírt, de akkor is… Nem szóltam róla körülbelül három-négy órán keresztül és szinte minden egyes dolgot megtettem, amivel felkészíthettem volna a jó hírre. Csak most jövök rá, hogy mennyire elcsesztem ezt most, és csupán abban reménykedek, hogy nem fog ebből semmi komolyabb vita kialakulni. Nem mintha Nicka olyan lenne, aki leordítja a fejemet, de jelenleg szerintem bármi megeshet. És megeshetett volna, ha a levélben olyasvalami áll, ami egyikünknek sem kedvez. De egyáltalán…
Egy pillanatra hátrébb is hőkölök, mikor ilyen magas hangon visszakérdez. Hm… jó, erre nem számítottam. Ezért inkább tényleg megfordulok, hogy a mosatlanokat a mosogatógépbe tehessem. Egymásra rakom a tányérokat, majd a tálcákat is, és a poharat is ráteszem. Éppen emelném fel, mikor meghallom Nickát megint. Odakapom hirtelen a tekintetemet, hisz… nem igazán tudtam eldönteni, ez most milyen hang is volt. Következő pillanatban halványan elmosolyodom, ahogy a nyakamba veti magát és össze-vissza csókol. Na, most leszek csak szép rúzsfoltos, úgy érzem… nem mintha bánnám. Örülök, hogy nem haragszik rám – vagy legalábbis elnyomja a haragot az öröm, amit a levél tartalma okozott neki. Mosolyogva törlöm le az arcáról a könnyeket, és nyomok egy csókot én is az orrára. – Igen… és még egyszer, sajnálom. De szerettem volna látni, mit szólsz hozzá, telefonon mégsem közölhettem – igen, talán ez a legjobb indok rá, amiért nem hívtam fel vagy üzentem meg neki. Bár ugyanúgy írhattam volna azt is, hogy jöjjön haza, mert valamit el kell mondanom neki…
Leülök a kanapéra mellé, és átölelem őt, közel húzom magamhoz. – Rendben van… átmehetünk – bólintok rá, most már sokkal határozottabban. Következő szavain felnevetek jókedvűen, és még közelebb húzódok hozzá. Finoman megcsókolom őt, kezemmel arcára simítok és közben hüvelykujjammal kicsit letörlöm az arcáról is a könnyeket. Ugyan egy csókkal köszöntöttük egymást, mikor hazajött, és próbáltunk is erre valahogy visszaszokni, de egek… nem hittem volna, hogy ennyire, de ennyire másabb őt megcsókolni, mikor minden kételyünk helyét csak az egymás iránt érzett szeretetünk és vonzalmunk váltja fel. – Rendben van, de én meg két lányt akarok! – felelem neki ugyanolyan jókedvűen a csók után, mielőtt újra visszahajolnék hozzá egy újabbra. – Mit gondolsz… próbálkozzunk meg vele már most? – kérdezem tőle még mindig nevetve kicsi, de újabb csókra invitálom, hisz elképesztően boldog vagyok ennek a hírnek. Nem hittem volna, hogy egyszer valami ilyesmi miatt fogok ennyire örülni. De nem bánom. Hatalmas kő esett le most a szívemről, és végre teljes mértékben visszatértek az érzéseim Nicka iránt. Úgy hittem, nem zártam el semmit. De most érzem csak igazán, hogy ezt a tudatot nem tudtam egy pillanatig sem kizárni magamból, akármennyire is akartam. Most viszont minden megváltozott. A mi javunkra.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Westbrook's)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Westbrook's)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: 
Westbrook's home
-
Ugrás: