Volunteer Park

Egy nagyon rossz perióduson vagyok túl, így eldöntöttem, hogy a jónak kell következnie az életemben, ha meg akarom tartani az egyensúlyt. A munkába még nem álltam be, de már benéztem az éttermembe, és némi segítséget adva legalább azokat a feladatokat átvállaltam, amiket otthonról is tudtam intézni. A főzéshez még nem igazán jött meg a kedvem, de a mai nap kivételt tettem egy valaki kedvéért. Joel és én randizni fogunk. Felfogni is képtelenség lenne, ha az elmúlt hónapokat nézem, de megérettünk, és egy új útra léptünk mindketten. A kórházban történtek után egyértelművé vált, hogy valamit kezdenünk kell egymással, mert nem vagyunk meg a másik nélkül. Kötődtem hozzá, és szerettem is, de sok esetben a szerelem nem elég ahhoz, hogy két ember együtt legyen. Nekünk vajon menni fog? A pszichiáternek megemlítettem őt, és ezután már nem is akart leszállni a témáról. Az erőszakot csak akkor hoztuk fel, ha hajlandó voltam beszélni, de ez még nem jött el, és a rémálmaimat is megtartottam egyelőre magamnak. David tárgyalása augusztus végére lett kitűzve, ahol vallanom kell majd ellene. Nem voltam benne biztos, hogy képes leszek újra a szemébe nézni, és elmondani az esküdtek előtt, amit velem tett. A konyhaablakot tárom ki, és egy kis friss levegőt engedek be, miközben a vállammal tartom a mobilomat, és a legjobb barátnőm kioktatását hallgatom a vonal túlsó végéről, aki még a kórházban lábadozik mellesleg, mert a nőgyógyásza nem engedte ki.
- Amy…igen randizunk, mi olyan hihetetlen ebben? Nem fogja leenni a fejemet…és átgondoltam sokszor. Szeretem, felfogtad? – sóhajtok egy mélyet, és megforgatom a szemeimet, mert megint hadar.
- Nem…nem feküdtem le vele. Tudom, hogy összetörte a szívemet, de ne oktass ki… - megállok a késsel a kezemben, és kipillantok a szomszédos erkélyre, ahol egy férfi éppen a péniszét himbálja a nagyközönség elé, pontosabban felém.
- Amy…egy pillanat. – leteszem a kést, és a rolóért nyúlva leeresztem azt, hogy a színházi darab egyszemélyes maradjon.
- Miért haladnánk fordítva? Lefeküdtem vele Kubában…igen négy hónapja, de addig nem erőszakoltak meg, és másképpen működtünk mindketten..hogyne, mert az normális, hogy egy táncolós este után lefekszel valakivel, teherbe esel, és elkezdesz vele járni. Szuper. – a homlokon összeszaladnak a barázdák, és már a vállam is zsibbad, de másképpen nem tudom tartani a vonalat.
- Nem kell kiherélned, és ne felejtsd el, hogy ő mentette meg az életedet. – a vágódeszkán szelem fel az uborkát, és egyesével dobálom bele a tányérba.
- Piknikezni a Volunteer Parkba. Ott a tó, meg a virágos üvegház is. Szerintem szép hely, és úgyis vasárnap van. – mosolyodom el, és a konyhapulton szétpakolt káoszra siklik a tekintetem. Nem hiszem el, hogy még nem vagyok kész, és Joel mindjárt itt van értem.
- Tessék?! – kiesik a kezemből a vágóeszköz, majd nagyot nyelek, és háttal fordulok meg a konyhapultnak dőlve, míg a telefont átteszem a bal felemre.
- Eljegyzett, mármint megkérte a kezedet, és te gondolkodási időt kértél? Én ne randizzak, amikor téged feleségül kérnek?! – az eszem majd megáll, de Amy mondja és mondja, nekem meg fogy az időm.
- Holnap meglátogatlak, és ezt elmondod részletesen. Imádlak, de mennem kell. Holnap. – nyomom ki, mert más választásom nem marad, aztán nekiállok készülődni. Egy rózsaszín spagetti pántos nyári ruhában feszítek, és a díszes kosárba pakolok bele éppen. Már akad itt gyümölcssaláta, fagyi, bor, némi szendvics, különböző toastkrémek, és sajtok. Nem csapnék ekkora felhajtást, ha nem AZ lenne, ami. A szívem a torkomban dobog, amikor csengetnek, és Brutus csaholva ugatja meg az ajtót, és be is farol elé.
- Megyek is. – szólok ki, és rohanok felé, de elcsúszom az előszobában a szőnyegen, és seggel érkezem el az ajtóig. Kell egy kis idő, hogy felkeljek onnan, és kinyissam végre.
- Joel…izé mindjárt kész vagyok, nem jössz be addig? – totál vörösen tárom ki előtte, és engedek utat, de Brutus már most ugrál rá, és nyüszítve akarja magára felhívni a figyelmet. Vidáman csukom be az ajtót, és elindulnék előtte, mert megáll az előtérben, de aztán esik le, hogy a ruhám szegélye jobban lelóg, mint kellene.
- A fenébe… - takarnám a hátsómat, de elszakadt a ruhám, és biztosan meglátta a szívecskés tangámat.
- Szolgáld ki magad, én átöltözöm. – iszkolok a szobám felé. Jesszusom, hogy éghetek be az első hivatalos randink előtt?

Olyan szerencsétlennek érzem magam attól, hogy beégtem Joel előtt, hogy nemcsak az arcom, de a nyakam is vörös lett. A ruha színe jó pár árnyalattal világosabb, mint a bőröm jelenleg, és hirtelen szökik fel a hőmérséklet is a hálómban, amikor becsukom az ajtót és nekidőlök. Régen voltunk ilyen helyzetben, és talán a véletlen szülte, de attól még kellően megborzongtam tőle. Nem érzékelem a rossz tüneteket, és a gyomrom is csak kicsit bizsereg, de a pillangók bukfencet vetnek, és a pulzusom is felszökött. Nagyon helyes, és ez a lezser viselet illik a természetéhez. Nem csak a köpeny, és a zakó áll jól neki, de még ez is. Miért kell, hogy a szívem negyedik sebességbe kapcsolva kiáltsa világgá, hogy akarom őt, kell nekem? Az elmúlt napok pozitív változásai a kedvemen is mérföldeket javítottak, sőt visszatért belém az élet. Óvatosan kezeltem a mindennapokat, de nem roskadtam magamba, és már ettem is eleget. A közös reggelink emléke mosolyt csal az arcomra, és eltávolodok az ajtótól egészen a szekrényemig. Rám tör a vágy, hogy megfeleljek neki, és csinosnak, sőt szexinek lásson. Amint elkezdek kutakodni benne, hirtelen esek pánikba is. Nincs egy normális göncöm se, amit felvehetnék. A fűben fogunk ülni, vagy egy fa alatt? Nem lenne a legjobb választás a fehér nyári ruhám, sőt mivel jött hozzám? Nem emlékszem, hogy eddig megkocsikáztatott volna, így elbizonytalanodom. Egy farmer rövidnadrág, és egy piros felső kerül a kezembe, miközben már a lábszáramat csiklandozza a vékonyka anyag. A bugyim színben pontosan passzol a melltartómhoz, és a fehér alapon lévő piros mintázat bohókássá teszi a megjelenésemet. Tanácstalanul dobálom kifelé a ruhákat, hogy megtaláljam a tökéleteset, de ilyen nem létezik. Végül megemberelem magam, és elindulok a nappali felé, de útközben fel sem tűnik, hogy ideje lenne átöltöznöm, vagy éppen fel. Kitárom a nyílászárót, és kisietek elé.
- Mivel jöttél? Mert, ha kocsival, akkor mehetek ruhában, de ha tömegközlekedési eszközt fogunk használni, akkor jobb lenne valami nadrág. Nagyon süt a nap, vagy esetleg fúj a szél? Egész délután ott leszünk? Mára az emlékeim szerint rossz időt mondtak, de még előbb a meztelen pasit látva sütött a nap. Amy elterelte a figyelmemet. Szereted az avokádókrémet, és a sajtokkal hogy állsz? – dől belőlem a szöveg, és a zavaromnak köszönhetően az agyam megint nincs összeköttetésben a számmal, és valahogyan beugrik az első alkalom, amikor megismertem. A rendelőben nem rá számítottam, és olyan butaságokat hebegtem össze, hogy nem sokban különbözik ez a szituáció, csak talán annyiban, hogy bonyolultabb lett a viszonyunk azóta, és mélyebb érzések szövődtek közöttünk.
- Készítettem neked szendvicseket, de az uborkát még nem tettem bele, az üdítők a hűtőben vannak, és a fehér, vagy a vörös bort szereted jobban? Jesszusom, nem is ismerlek, ez olyan ciki. Mi a kedvenc ételed? Lehet, allergiás vagy valamire? – elbizonytalanodom, és csak ekkor esik le, hogy a bokámnál fekszik a rózsaszín ruhám, és egy szál fehérneműben állok előtte. Takarjam magam, vagy már késő? Ahogyan elnézem az utóbbi lesz, hiszen mindvégig így voltam, és nem is foglalkoztam vele? Összezavart a megjelenése, és a mai öltözéke. A bárgyú vigyora, a magas termete.
- Nem, izé…sajnálom. – fújom ki a levegőt, és elindulok vissza a szobába, de az ajtófélfába kapaszkodva visszatekintek a vállam felett rá, és elveszek kékjeiben.
- Joel…én akarom, most. Szeretkezz velem.  – harapom be az alsó ajkamat, és várakozóan állok meg a küszöbön. Mennyire zavarhattam össze? Vajon akar engem? Tudja, hogy szerelmes vagyok belé?

Olyan esetlen vagyok, és bizonytalan, miközben alig várom, hogy kibújjak a szende kislány szerepéből, levetkőzzem a sok rosszat, és egy kicsit fellélegezzek. Át akarok esni azon a határon, hogy a múltamhoz ragaszkodom, a sötét emlékek gúzsba kötnek. Szabaddá akarok válni, és a jövő felé tekinteni, ahol nincsen őrült ex, nincsenek bennem kételyek, csak az a határozott nő, akinek megálmodtam magam. Még sokat kell dolgoznom a jelenben, de azért vagyok itt, hogy megerősödjek, és ne függjek másoktól. Azt tegyem, amit szeretek, és ne mások határozzanak meg engem, hanem fordítva. Nyomot akarok hagyni a világban, és nem a múlton keseregni. Fel kell oldanom a bennem lévő rosszat, hogy teljes értékű partnere lehessek Jolnek. Szeretem őt, és akarom is. A gyengeség nem egy alkalommal győzött már le, és talán korai még, de meg szeretném próbálni. Nem meghátrálni, hanem úgy igazándiból nekifutni, és meglátni, hogy mi lehet kettőnkből. A rosszakat már a mérleg másik végére tettük, de a jókkal mi lesz?
Össze vagyok zavarodva a jelenlététől, mikor eldarálom, hogy mennyi mindent nem tudok róla, de aztán elkezd beszélni, és minduntalan az ajkainak a mozgását figyelem.
- A sajtos hagymakrémleves? Azt én is szeretem, és máskor készítek is, meg istenem a borok… - kislányos pír lepi el az arcomat, miközben türelmesen válaszolgat nekem, de hamarosan fel kell tűnnie, hogy bizony a kelleténél lengébben vagyok felöltözve és a szerencsétlenül járt ruhám kerül a középpontba.
- Amikor csengettél elkezdtem sietni az előszobában, és megcsúsztam a szőnyeggel, de nincs komolyabb bajom. Akkor szakadhatott  el, de most már…jesszusom motorral jöttél? Mármint kétkerekűn, és… - hát ennyit az értelmes beszédről, mert jobbnak látom véget vetni ennek, és be is mennék a szobába, de valami visszatart. Vonz, mint a mágnes, és hiába, néha az ösztönök nálam is erősebbek. A vállam felett veszek el a kék szempárban, és olyasmi szalad ki a számon, amit nem mertem volna kimondani, ha rajtam múlik, de megesik, és nem akarom visszaszívni. Szeretkezni akarok vele, elveszni a kéjek birodalmában. A rabja akarok lenni. Pár pillanat esik csak ki, de nagyot kell nyelnem a jelenetre, amikor leveszi a pólóját, és úgy közelít felém, mintha én lennék a préda, és ő lenne a vadász.
- Öhm..meleg van idebent, és tényleg ideálisabb, ha leveszed. Nincsen légkondim, és ugye te is érzed…? – kiszárad a torkom, és egy másik univerzumba kerülök, ahogyan a felém közeledő görög istent figyelem. A mellkasán kirajzolódó kockák, a deltás vállak. Olyannyira megbámulom, hogy rá is harapok a nyelvemre, aztán meg fel kell tekintetem rá. A nyakamra vezetve a kezét máris közelebb kerülök hozzá, és édes ajkait megízlelve a levegő bent reked. Nincsenek vészharangok, csak a tesztoszteron, és az a fanyar, fűszeres Joel illat, amitől menten magam alá csinálok. Az orrommal finoman csiklandozom az övét, és lehunyva a szemhéjamat el is szédülök ajkainak játékától. Nem ellenkezem, hanem követem a hálóm felé, aztán megakad a talpam egy ruhahalmazban, és meg kell kapaszkodnom a vállában.
- Rendetlen vagyok, szeretek lustálkodni. – bújok a nyakszirtjéhez, és lábujjhegyre állva pipiskedek felfelé.
- Szeretem a romantikus filmeket, és odavagyok érted… - összefűzöm a kezeimet a nyaka körül, és lendületből felugrom az ölébe, ha megtart.
- Szeretem a nyarat… - lihegek bele a hallójáratába, miközben a nyelvemmel bele is nyalok, és megkóstolom a kis porcot.

+18

Tényleg a meleg a legjobb kifogásom, amikor leveszi a felsőjét, meg a légkondi hiánya? Biztosan nem tart normálisnak, hogy megint hebegek és habogok, de ha egyszer letaglóz a látványa? Nem bírom ki, hogy ne tekintsek végig rajta.
- A sok meleg után kell majd egy hűsítő limonádé, vagyis..izé..vihar. – a feszes lábaitól indulok felfelé, és megakad a tekintetem a nadrágon. Kicsi Joel akcióba fog lendülni, és igen…ezt akarom. Nyelek egy nagyot, és a rákra emlékeztető arcszínnel jutok el a mellizmaihoz. Jaj, mintha most lépett volna ki a Baywatch-ból, és David Husselhoff helyett futna felém, csak nála nincs az a…minek is nevezik? Szörfdeszka talán? Beharapom az alsó ajkamat, és mielőtt válaszolhatnék a cukkolására, már le is csap a szirmaimra. Rémisztő nagy hatással van rám az úriember, és nem bírok a véremmel, ha olyan helyzetbe kerülünk, ahonnan nincs menekvés, de igazából nem is akarok elmenekülni előle. Az ismerkedési fázis folytatódik, és miközben röviden megosztom vele, hogy mi az, ami rossz lehet bennem egy izgalmas játékba vezet bele. A melltartóm pántja hamarosan leesik a bal vállamról, és nyekeregve nézem őt.
- Rendmániás? – elfúló hangon hunyom le félig a szemhéjamat, és a fülemben dübörgő vérre koncentrálok. Felpezsdít, és lassan el is éget.
- Odavagy értem? – pattannak fel a szememet takaró kis bőrredők, és elakad a lélegzetem. Nem először hallom a szájából, hogy akar, kedvel, de ilyen szintű ragaszkodást még meg sem közelítettünk. Az „sz” betűs szóra még nem venném rá, mert tudom, hogy nem áll készen, de ez..ettől a szívem nagyot dobban a mellkasom fogságában, és a legkisebb aggályomat is elfújja. Csak mi ketten létezünk ebben az éteri pillanatban, és a varázslat életre kel. A melleimet veszi célba, így még inkább hozzásimulok, de igyekszem tartani a lépést is, mert egyre jobban úgy tűnik, hogy a hálómat fogjuk megcélozni. A nyaka köré font karokkal huppanok bele az ölébe, és mivel egyértelműen jól működik közöttünk a nonverbális kommunikáció, ezért immár egy szemmagasságba kerülve elveszek a nyakánál, és a fülét veszem célba.
- A tél? Még sohasem síeltem, de mindenképpen el kell mennünk. – vigyorgok bele a hallójáratába, és a csilingelő hangom hamar csap át kéjes nyögésbe, amikor a csipkékre, és a tangákra térünk át.
- Ááááá… - vetődök le vele együtt az ágyra, de közben az ajkaink összeolvadnak, és elnyomja a halk sikoltásomat. A mellkasának támasztva a tenyeremet nyerem vissza az egyensúlyomat, és most felettébb büszke vagyok magamra, mert nekem kell letekintenem rá. A hajam az arcomba hullik, de a loknis hullámok között, melyek keretbe foglalják a kék íriszeimet, most megzavarnak. Végiggereblyézek az ujjaimmal, és hátrasimítom a rakoncátlan barna fürtöket, hogy kék lélektükreimet az övébe fúrhassam. Kezei gyengéden húzzák meg a bugyim vékonyka anyagát.
- Odalent nem találsz ilyesmit. A szívecske marad a melltartómon… - kuncogok fel, és elmélyülnek a gödröcskék is a szám két szegletében. Mivel nem feküdt el teljesen, így a nevetésem hamar megy át ennél sokkal izgatóbb hangokba, ahogyan forró leheletével végigsúrolja a mellemet, és a hátamon zongorázik az ujjaival.
- Joel… - vetem hátra a fejemet, és kidomborítom a mellkasomat, szinte a fejéhez nyomom, hogy még többet kapjak belőle. A jobb vállamról is lehullik a pánt, hogy aztán megszabadítson tőle rendesen. A hidegtől kissé megmerevednek a mellbimbóim, de a vágytól elnehezülnek, és megduzzadnak a kebleim. A látványtól szóhoz sem jut, így kihasználom az előnyömet, és a tenyeremmel lököm el a mellkasánál fogva. A két behajlított combomat szétcsúsztatom, és rásimulok én is. A nyaka ívére vezetem rá a kezemet, miközben óvatosan, és lassú puszikkal halmozom el a vállát először.
- Szeretem a kakaót, az esős sétákat, és… - megállok az egyik mellbimbójánál é s bekapva hosszú nyelvcsapásokkal kerítem körbe, végül ráfújok, és felpillantok rá, hogy lássam az arcvonásait.
- ..és a szenvedélyes táncokat. – feléled bennem az ösztön, hogy irányítsak, ezért a másik kezemet a nadrágja felé vezetem, és az övvel kezdek el babrálni.
- Nem szeretem…ha a konyhámban parancsolgatnak. Utálom a spenótot, de szeretem a teniszt. – vigyorogva húzom végig a mutatóujjamat a két mellizma között, és egy szívet formázok vele. Végül felnyomom magam ülőpózba, így én nézhetek le rá, de a kezem betalál a nadrágba, és átfogom a legnemesebbik szerszámát az alsón keresztül.
- Joel mutasd meg mennyire akarsz, ne gondolkodjunk. Én is most azt teszem.. – fúrom a pillantásom az övébe, és várakozóan kényeztetem addig is.

+18

Általában nem így reagálok, ha egy férfi a közelemben van, vagy intim viszonyba kerülök vele. A szex nálam érzelmi alapon működik, és hiába próbáltam volna az egyéjszakás kalandokat, nem jöttek volna össze, mert nem vagyok könnyen kapható. A gátlásosság alapvetően meghatároz, de Joel esetében már számtalan lépcsőfokot ugrottam meg, és néha még el is hittem, hogy képes vagyok hódítani. Kislánykorom óta bennem lappangott a zárkózottság, de David óta az a csekélyke önbizalmam is elszállt. A szüleimen kívül nem sokan mondogatták nekem, hogy szép lennék. A fiúk sokáig nem érdekeltek, az egyetem alatt sikerült némi kapcsolatra szert tennem, de utána egyből belecsöppentem egy két éves rémálomba, és az első együttlét megpecsételt minden utána következőt. A verések, az erőszakos fellépések tűntek a normálisnak, ha gyorsan elélveztek bennem. Nem tudtam, hogy mi fán terem a kölcsönösség, az őrült vágy, az orgazmus. Joel előtt nem is elégültem ki egyszer sem, és Kubában kóstolhattam bele igazán, hogy milyen, ha egy igazi férfi ér hozzá a nőhöz, és kelti életre. Csodálkozik bárki, hogy ezek után egy kis erőre kaptam, és megmutattam, hogy nekem is van egy másik oldalam, egy határozott, egy kéjelgő nő, aki arra vár, hogy kitörjön belőlem? Egy kis ízelítőt kaphatott belőle az alattam fekvő férfi, aki azóta nemcsak a vadmacskát, de a szerelmes kiscicát is láthatta. Rengeteg szeletet villantottam fel a szeme előtt, de az igazi Chloet még tartogatom. Még várok, mert félek, hogy összetöri a szívemet. A se veled, se nélküled kapcsolatokból már kijutott, de most szeretném én is látni, hogy milyen, ha valaki ismer, aki tudja, hogy mire van szükségem, aki befejezi helyettem a mondatokat. Igazi, és komoly kapcsolatra vágyom, ahol a partnerek egyenlően viseltetnek a másik irányába. Nem akarok félni attól, hogy nem leszek elegendő neki. Szeretni akarok elvárások nélkül.
- Kikészítlek? – pillantok le kék lélektükreibe, és szirmaim apró mosolyra húzódnak. A hajam az arcomba lóg, így nekem kell az ujjaimmal szétválasztanom, és hátratűrnöm a barna hajfürtöket.
- A kakaót mindenhogy szeretem. Ha le akarsz kenyerezni, akkor azzal sikerülhet. – suttogom a fülébe az édes szavakat, és túl közel kerülök az arcéléhez. Félrecsúszik a szám, és egy apró puszit lehelek rá. Olyan könnyű lenne megszokni, hogy ilyen közel legyünk egymáshoz. A kezem már a tilosban jár, de most nem a józan eszem vezet, hanem egészen más. A mellkasomban dobogó izomköteg percenként egyre gyorsabban verdes, és félő, hogy idő előtt fogja felmondani a szolgálatot. Szeretkezés közben vesztette életét a nő. A magánakciómnak hála hamarosan kis Joel is életre kel, meglepődésre nem hagyva egy perc nyugtot sem. Amikor az ujjai már kellő nyomot hagytak a csípőm tájékán, akkor átfordít, és a puha lepedőmön landolok hanyatt. Besüppedek a matracba, és feltekintve a mélykék íriszekbe, beharapom az alsó ajkamat. Érdes nyelve a bőrömön siklik végig, akár a vékonyka pókháló az ujjaim repedésein, kellemes hangokat kiváltva belőlem. El fogja venni az eszemet, és ledönti az utolsó falakat is, amiket az elmúlt hetekben emeltem magam köré. Érintése nem idegen, inkább fura, mintha éveket repülnék vissza az időben, és ismét a szüzességem éjszakáján lennék. A pihegésem, és a levegővételem kezd átcsapni egyfajta fulladásba, és amikor letolja a bugyimat kisebb pánikfélelem tör rám, de nem marad időm ezen agyalni. A nyelve a belső combom vonalán halad a kelyhem felé, de félő…és megmerevedek. A kés, a szurkálások fájón nyilallnak belém, és most rajtam áll, hogy beengedem-e a rossz érzéseket a jók mellé, és hagyom, hogy eluralkodjanak rajtam, vagy bizalmat fektetek Joelbe, és a kezébe adom az irányítást. Észrevehető a beálló változás, de a hezitálás nem sokáig tart. A gócpontomat összekötő idegpályák életre kelnek, mintha nem is ismerték volna az erőszak fogalmát, és átlendítenek egy magasabb dimenzióba. A forró lehelete csiklandozza a sérült bőrfelületet, mert tudom, hogy látja, ott vannak a hegek, és már nem fogom tudni eltüntetni, azonban nem áll meg, nem tesz megjegyzést, csak megízlel. Akar, zsigerből érzem, így a talpam megfeszül, és akadozó lélegzetvétellel esek át a másik oldalra. A küzdelmem belül zajlik, miközben az ujjaim erősen markolnak rá a lepedőre, és szinte elfehéredve törekednek arra, hogy a kedvenc ágyneműmből ne maradjon semmi.
- Joel… - nyöszörgök, és megemelve a tomporomat, végül rátalál a kis idegcsomóra, amitől hangosan felsikkantok, és gyűrűzve áradnak szét a bennem összegyűlt feszültségbombák. Szétrobbannak, és semmissé válnak. Elveszítem a valóságképzetemet, az időt, és a teret illetően. Az orgazmus spirálisan kúszik fel bennem, és a könnyektől égő szemhéjaim ellazulnak, majd a sötétségbe végre fény úszik be. A kezemmel keresem az arcát, a haját. Néhány szekundum múlva nyitom fel a kis bőrredőket, és mosolyodom el. Két tenyerem közé szorítom az arcát, és felhúzom magamhoz a fejét. Oltalmazó biztonságban érzem magam, és a rám függesztett tekintetben meglátom azt, amit már jó ideje kellett volna. Úgy néz rám, mintha más nem létezne rajtam kívül. A tekintetünk összeolvad, és ez többet mond minden szónál.
- Szeretkezel velem? Szeretni fogsz? – lágyan duruzsolom neki. Elmerülök a szemének fényében, a vágy hömpölygő dagálya elárasztja egész lényemet. Finoman érintem meg a száját, és veszem birtokba az ajkait. A szívem csordultig telik szerelemmel, és képes vagyok nyitni felé, átlendültem a mélyponton.

+18

A félelem uralkodott eddig felettem, és bármennyire is kívántam a partneremet, mindig legyőzött. Joel kitartó, és türelmes, ha rólam van szó, de most már én is át akarok lendülni a mélyponton, mert különben soha nem fogok szexuális kapcsolatot kialakítani senkivel. A bizalmam még nem ingott meg az irányába, mert tudtam, hogy mellette biztonságban vagyok. Nem hamis illúzió, hanem a kőkemény valóság. Minden mozdulatával, és cselekedetével arra ösztönöz, hogy én uraljam a pillanatot, és ne ő. Nem akar tőlem egyebet, csak hogy élvezzem, és ketten repüljünk a mennyekbe. Ördög és pokol, hogy milyen nehéz szituáció ez. Erősen szorítom össze a szemhéjamat, hogy ne lássak, csak érezzek. A gócpontomból kiinduló vibrálás közeledik, de amíg az elmém nem képes elengedni a sötét emlékeket, addig nem fogok önfeledten, kéjesen sikongatni a kielégüléstől. A pulzusom másodpercről másodpercre magasabb tartományba siklik, ahogyan a szívverésem is gyorsabban dübörög a mellkasom fogságában. A szakadék szélén egyensúlyozok, hogy engedjek, vagy ne, de végül győzedelmeskedik a jó, mert az árnyak visszahúzódnak a háttérbe, és erőteljesen kerít hatalmába az első hulláma a gyönyörnek. A nyelve hegye még mindig a Vénusz dombom környékén jár, de sebtében a nevemet is elfelejtem. A hátam ívbe feszül, és a spirálisan végigsikló orgazmusba beleremeg az egész hüvelyem. Pihegek, és a mellkasom olyan gyorsan süllyed be, hogy a tekintetem se tudom róla elkapni, amikor felnyílnak a szemhéjaim. Felhúzom magamhoz, hogy egy csókban részesíthessem. Örül, ahogyan én is, de a rajongás ott ül a kék szivárványhártyák mélyén. Nem sietett, és szinte eggyé olvad velem, amint izzadságtól gyöngyöző mellkasával rám nehezedik, de nem a teljes testsúlyával. Észre se veszem ajkainak birtokló mozdulatai közben, hogy hozzám ér, csak amikor előrelendül, és a bejáratot dörzsölgetve szépen belém csúszik. Készen álltam a befogadására, hiszen eléggé felizgatott előtte, mégis idegen az érzés. Nem miatta, hanem David miatt. A tekintetét rám kapja, és nem mer mozogni bennem, mert ő is tart, hogy fájdalmat okoz nekem. Nem fáj, még csak nem is vagyok szűk, egyszerűen a helyzet más.
- Várjunk egy kicsit. – emelem fel a fejemet, hogy a nyakához tudjak bújni, és megkapaszkodva a vállában egy biztos pontot találjak.
- Lassan kezdjük. – az előbbi sokk hatása alatt áll még a testem, és meg kell szoknom újra, hogy mivel jár a jó együttlét. A tapasztalatgyűjtés zajlik éppen, és nem sürgetjük a viszontlátás örömét. A mentorom kell, hogy legyen, mert nem sok mindenben volt részem eddig, szinte gyámoltalan kisgyerek módjára csüngök a nyakában.
- Most. – kérlelem a fülébe suttogva. Az első döféssel kisebb súrlódás alakul ki, de nem szólalok meg, csak szaporábban veszem a levegőt. A hajába fúrom bele az orrom hegyét, és lehunyva a kis bőrredőket szabadjára engedem az érzékeimet. Joel illatával telik meg az orrjáratom, és a kis csillámhámok szinte egybeolvadnak vele. Tüsszentenem kell, de elmosolyodom a várakozásra. A csípőm felveszi az ő ritmusát, és a harmadik nekilendülésre már jó ütemben mozgunk. A testem megint kezd felforrósodni, de nem engedem el, és ritmikusan megyek elébe. A gyorsulással még nem értek egyet, így erősen támasztom meg a válla mélyedésében a könyökömet, és érintem össze az arcélünket.
- Még tapasztalatlan vagyok…Joel…én még…. – kezdenék bele, de bennem reked a szó. Szinte felnyársal, és a hüvelyem falát ingerli, de amint kijjebb húzódik, és újra elmerül a mélységekben, akkor hangosan sikítok fel, és a körmeim puha bőrébe marnak. Túl intenzív, szinte már fájdalmas, de nem a rossz értelemben. A határaimat feszegetjük ma, miközben közel kerülök a második orgazmusomhoz. Nem tudom, hogy milyen indíttatásból, de feljebb tornázom magam az ágyon, és leállok.
- Lehetne….lehetne, hogy a válladra rakjam a két lábamat? – pihegve kérlelem. A belső ösztönök életre kelnek, így ha igent mond, akkor kisebb mozgolódásba kezdünk, és megtalálom a megfelelő pozitúrát. A nyakában lógva széttárom előtte a kelyhem, és megengedem neki, hogy újra felfedezze azt. A fenekemet kicsit megemelem, és a mozgás közepette rájövök, hogy ezzel több ponton is lázban tudom tartani magamat. A selymes hajába túrok, és fújtatva takarékoskodok a levegővel. Végiggereblyézek rajta, akár a szántóföldeken, és rámarkolok egy nagyobb hajfürtre.
- Joel…ez…. – közel a végjáték, miközben nem is áll meg, és a fizika törvényeinek hála megfeszül minden izmom. A gyönyör újabb méretet ölt, így a sikításom a kétszeresére, vagy a háromszorosára növekszik. A szívem a torkomban dobog, és beleszédülök a beteljesülésbe. Roppant mód magával sodor, és elveszek valahol. Fel sem tűnik, hogy szédülök, és abnormálisan gyorsan kapkodom az oxigént. A külvilág megszűnik létezni, és az ujjaim is elernyednek néhány másodpercre. Elsötétül minden, és a mennyekben lebegek tovább.
Néhány másodpercnyi kiesés után felnyílnak a szemhéjaim, és pír önti el az arcomat, mert Joel úgy mustrál, mintha szellemet látott volna.
- Én… - elájultam volna az orgazmus pillanatában? Na, ne….ez olyan ciki! Totál vörös leszek zavaromban.

A rossznak vége szakad, és átélem azt, amit utoljára Kubában tudhattam a magaménak. Az első perctől fogva egy különleges férfinak tartottam Joelt, mert a magabiztossága, a belőle sugárzó erő azonnal levettek a lábamról. A kislányos zavaromat sikerült valamennyire levetkőzni a közelében, mert nem olyan merev velem, mint az elején, viszont ahogyan közeledünk egy bizonyos cél felé, úgy nőnek meg az általam felállított elvárások is. Nem akarok kudarcot vallani egy olyan férfi előtt, aki sokkal tapasztaltabb, mint én, sokkal többet élt, és sokkal több partnerrel volt. Megtippelni nem merném, mert akkor szerintem világgá is szaladnék, ha kiderülne, hogy hány nővel feküdt le élete folyamán. Nem ítélkezhetek, hiszen nézzenek csak rá: Egy élő görög Adonisz. A feszes hasfalával, az edzett felsőtestével lányok százezrei csöpögnek utána, akárcsak én. A nevét női sóhajok kísérik, és nekem ezt sikerült premier plánéban látnom, sőt néhányan meg is szólítottak, hogy számon kérjenek. Velem van, biztos így van? Nem, édesem a szomszéd tehenészlánnyal érkezett erre az egzotikus helyre! A féltékenység több hullámban öntött már el akkor is, és táptalajt adott egy jó kis veszekedési tornának. Aztán a második este úgy tarolta le Joel hurrikán Chloe falvát, hogy a lakosok mai napig azt a természeti katasztrófát zengik. Ő a tökéletes, és én a gyengécske láncszem. Most pedig, mikor átengedem őt a védővonalamon, és nemcsak a szívemet postázom neki, de a testemet is, akkor csúfos vereséget szenvedek. Ijedten pillantok fel a kék íriszekbe, és a vörösség mintaszobrát készítik rólam a következő percekben, amikor simán legyönyörűz, és nem hagy szusszanatnyi időt sem nekem a reagálásra. Ajkai finoman, de annál határozottabban törnek utat a számba, és ki tudna ellenállni ennek a becézgetésnek? Imádok a közelében lenni, vele tölteni a szabadidőmet, de félek is tőle. Pontosan olyan lányra vágyik, mint én? Nem fog megunni, nem kell majd a jobb, és az idősebb? Elvégre csak huszonnégy vagyok, aki beájult alatta! A gondolataim kezdenek elveszni az éterben, és valamilyen vákuum szipolyozza ki az értelmet a fejemből. Behódolnék neki, ha ezt kérné a csókomért cserébe. Ilyenkor bármire igent mondanék, ha megkérdezné, de sokkal jobb dolgokat tesz a szájával a beszéd helyett. Jesszusom, már megint liftezik a gyomrom, és amikor elszakad tőlem csak bambán nézem őt, és a szavak nem jutnak el az agyamig. Hova készültünk, nem a parkba? Jaj, a kaja, meg fog romlani! Minek is törődök ezzel, ha enyém a főnyeremény? Visszatérnek a kételyeim, de mellém fekszik, és az oldalamon szórakozik. Felé fordulok, és a vállára kis köröket, meg nonfiguratív alakzatokat rajzolok.
- Joel…az előbb… - hú de nehéz belekezdeni abba, ami történt. - ….szóval elvesztettem az eszméletemet. Még soha nem fordult elő velem, és én…biztosan bajom van. Melyik lány dőlne ki alattad, ha nem én? A történtek után… - nagy kortyokban nyelem a levegőt, és a pulzusom is megemelkedik, így inkább kerülöm a tekintetét is, de akkor meg a mellizmait nézem, és nem sokkal jobb, mert gombóc nő a torkomban. Felpillantok a kékjeibe, és végképp megsemmisülök.
- Most biztosan hülyének nézel…így akarsz randizni velem? – harapom be az alsó ajkamat, és végül nekidöntöm a homlokomat a mellkasának, és abba motyogom bele.
- Egy rakás szerencsétlenség vagyok. A ruhám elszakad, a kedvenc dolgaimról hablatyolok. Nem ilyen egy első randi….én nem így képzeltem el. Ott minden szuper volt, és te…meg én. – a felét szerintem nem is érti, mert könnyebben beszélek a bőréhez, mint a szemébe nézve.
- Idősebb vagy nálam…sokkal tapasztaltabb. – nyekergek, mint egy macska, akit most mentettek meg a fáról.

+16

Általában nem vagyok zavarban, csak az ő jelenlétében, de ugye ez sem tart majd örökké, vagy igen? A tapasztalatlanságom jó nagy méreteket ölt, és ez az eszméletvesztés csak a hab a tortán. Nem merem meghallani, amit mond, de aljas módon még a mellbimbómat is kényezteti, és nehéz úgy figyelni, ha egyszer mindenáron le akar fegyverezni.
- A túl nagy izgalmi állapot miatt? Hozzá kellene ehhez szoknom? – emelkedik meg egy oktávval a hangom, ahogyan előadja mi is okozta az előbbi ájulásomat. Nem fogok vitába szállni vele, mert más fizikai jelei nem voltak, és talán tényleg ennyi áll a háttérben, de engem megijesztett. Nem szokásom kidőlni pasik alatt, aztán meg úgy tenni, mintha ennek nem lett volna jelentősége. Nagy volt bizony, mert…mert…részben az ő hibája is, hogy akkora orgazmust éltem át. Amy nem fogja elhinni, sőt merjek a legjobb barátnőmnek erről mesélni? A zavarom nem múlik, és az összes kétségemet a nyakába zúdítom. Édesen érintené össze az orrunkat, de nem hagyom neki, mert a mellkasa védelmébe menekülök.
- Ühüm…na de Joel… - kicsit meghökkennek, hogy így pimaszkodik velem, és bele is bökök a köldökébe, hogy érezze a törődést a másik oldalról is. Szeretem, ha ilyen jókedvű, és nem rontja el semmi a hangulatát. Hamar ki tud borulni mellettem, és megértem, hogy nem könnyű mellettem, de azért mégsem lehetek olyan rossz, ha most velem van, és nem valami útszéli szajhával.
- Hát mi ez most…hát na, nem akarok címkét aggatni rá, mert tudom, hogy nem szereted. – sóhajtok egyet, mert itt meg az én vágyálmaim kúsznak be közénk, de ez annyiban is marad. Én akartam, hogy randizzunk, mert ő már ugrott volna egy következő lépcsőfokot is, de valahogyan ezen a szinten ragadtunk meg. Emlékszem, hogy félálomban kimondtam azt az sz betűs szót, de reménykedem benne, hogy nem hallotta meg, mert szerintem hazáig üldözném vele. Fél az elköteleződéstől, sőt kerek-perec kijelentette, hogy ő nem kér a szerelem nevezetű dologból, így nem is erőltetném a közeljövőben.
- Nem hülyeség, és ne hagyj itt… - nyúlnék utána, de csak egy csókot kapok cserébe, aztán meg egy nagyon vonzó ajánlatot.
- Megmosdatnál? Hát… - már nem érem utol, viszont egy sokkal pikánsabb ötlet villanykörtéje gyullad ki a fejem fölött. Megvárom, hogy megnyissa a fürdőben a csapot, és csak utána szállok ki az ágyból. Az ágy melletti komód legfelső fiókjából keresem elő az Amy által nagyra becsült randi bugyimat. Nem az ehető fajta, és igen kellemes a megjelenés is benne, de hol van a távirányító hozzá? Igen, azt is előhalászom, és másodperceken belül belebújok a kis csodába. A fehér szín nem a legjobb, de ajándék lónak ne nézd a fogát. A távirányítót leejtem az ágyra, és a nappaliban beállítok egy jó kis mixet, hogy aztán így lejtsek be a fürdőbe. A lábammal rúgom be az ajtót, és támaszkodom neki az ajtófélfának.
- Nézd…ezt még nem vettem fel soha… - csábosan pillantok rá, de hirtelen elkezd rezegni.
- Mi a fene? – takarva magamat nyúlok az alsóneműhez.
- Be se kapcsoltam… - vörösödök el, de a bizsergés az ölemig hatol, és megint kezdek begerjedni.
- Nem így…szóval… - kifelé fordulok, és akkor meglátom a kutyámat a távirányítóval a szájában.
- BRUTUS… - kiáltom el magam, és kirohanok, hogy elkapjam a gazfickót. Még szerencse, hogy én vagyok az erősebb, de már így is leizzadok, mire megszerzem, és kikapcsolom. Ki is bújok belőle, és egy magasabb helyre teszem, és végre bemegyek Joel mellé. A zuhanykabint elhúzom, és megállok előtte.
- Randi bugyi, de nem az ehető fajtából. Felizgat…Amytől kaptam. – adok magyarázatot az előbbi jelenetre, és elveszik a kékjeiben.

+16

Az egész bizonytalanságom, hogy nem vagyok elég jó neki kezd átcsapni szégyenérzetbe, mert nem elég, hogy magamnak generálom a bajt, de az ő arcán, és viselkedésén látszik, hogy olyan könnyedén kezeli a helyzetet, hogy már én érzem rosszul magam attól, hogy felvetettem a kérdéseimet. Az ájulást meg kellett beszélnünk, de a többiben a saját önbizalomhiányom köszön vissza. Nem tartom magam megfelelő partnernek ahhoz, hogy a barátnője legyek, és éppen ezért mentem bele, vagyis vetettem fel, hogy randizzunk csak. Ezzel csak annyi a problémám, hogy mindketten tudjuk itt más szabályok érvényesek még, mint általában. A randik alatt nincs megkötve, hogy mással nem mehetünk el, és nincs meg az a biztos pont sem, hogy a jövőben egymáshoz fogunk tartozni, én viszont nem vagyok az a játékos, aki ennyivel beérné. Nem tudom, hogy Joelnél ez, hogy működik, mert nem emlegette, hogy randizna, talán az egyetem, vagy a gimnázium alatt még megtette, de nekem csak a nőügyei lebegnek a szemem előtt. Vele akarok lenni, nem akarom, hogy másnak is köze legyen hozzá, sőt mondhatni birtokolnám, ha tehetném, de mit csináltam helyette? Laza szabályok szerint játszunk, ami egyáltalán nem jellemző rám. Szeretem, ha udvarolnak nekem, ha elvisznek ide-oda, de akkor tudom, hogy egy kapcsolat felé tartunk, de ő meg nem ilyen. Mi lenne a helyes, vagy mit kellene mondanom, hogy világos legyen neki….én ŐT akarom, és senki mást? Szerelmes vagyok, és innen már nehéz lépcsőfokokat visszaugrani, hogy csak egy legyek a sok nő közül. Én akarok lenni az a lány, akivel kézen fogva sétál az utcán, egyszer majd bemutatja a családjának, és akivel, ha úgy alakulna…összeköltözne. Chloe..stop! Az érzelmi zsarolás nem megoldás, és Joel nem az a férfi, aki elviseli, ha tulajdonként kezelik. Meg fog szűnni valaha ez a szorongás? Megszégyenülten libbennek be a zuhanykabinba a bugyis incidens után, és pillantok rá, de a hangulata még derűsebb, mint volt.
- Joel…én. – már megint kezdi. Magához von, és elfelejtem, amit mondani akartam, mert elveszi az eszemet. A férfiassága az ölemhez nyomódik, és megint elönt a vágy.
- De, beérem veled is, sőt csak veled akarom. – harapom be az alsó ajkamat, miközben kezeim a nyaka körül fonódnak össze, és lábujjhegyre állva aprócska csókot lehelek az állára, aztán a szája sarkába.
- Joel…én… - szívós lányka vagyok, és új terepre merészkedem a csábítással. A nyakába szuszogok bele, majd rá is harapok a bőrére.
- …szóval nem tisztáztuk a randizás szabályait. – elhátrálok, hogy a szemébe tudjak nézni. Figyelemelterelésként elveszem az egyik rózsaszín szivacsomat, és a levendula illatú tusfürdőm flakonjából nyomok rá egy keveset.
- Figyelj eléggé nyúzott voltam a kórházban, de én nem akarok mással találkozni, csak veled. A randik meg amolyan haladnak valami felé…és jó…én kértem azt, hogy randizzunk, de nálam ezt úgy kellett volna venned, hogy benne vagyok. – kék szivárványhártyáim az övébe fúrom, és a bal vállába kezdem belemasszírozni a szivacsot és kisebb habréteget képzek rajta. Áttérek a mellkasára is, miközben szakadatlanul csöpög ránk a vízsugár.
- Lassú lépések a kapcsolat felé. – állok meg a hasfalánál, és ekkor jövök rá, hogy kimondtam a mumus szót. Ráemelem kék íriszeimet és várakozóan folytatom a mosdatását, de csend telepszik közénk.

Nem vagyok egy gyakorlott csábító, sem egy végzett asszonya, aki tudja, hogy mi fán terem a férfiak behálózása. Amennyiben eddig sikerült is valakinek elcsavarnom a fejét, akkor azt önön akaratomon kívül tettem. A gimiben nem ismerkedtem, és az egyetem alatt is engem szedtek fel, és nem fordítva. Soha nem indultam a barátnőimmel hajtóvadászatra, és az egyéjszakás kalandok se az én személyiségemet tükrözik. Én a szerelemben, a romantikában hiszek, de néha az embernek kompromisszumokat kell kötnie, ha azzal a férfival akar lenni, akiért őszintén odavan. Joel egyszerűen besétált az életembe, vagy én az övébe, mert ha nem képletesen vesszük, akkor én mentem be az ő rendelésére, és nem fordítva. Az első pillanattól kezdve éreztem, hogy ő más, de akkor nem gondoltam volna, hogy ekkora talány. A Bermuda háromszöget is könnyebben fejteném meg, mint az ő viselkedésének az okát néha, és még erre mondják, hogy a nők bonyolultak. Most az egyszer beismerem, hogy a női praktikák egyikét vetem be, amikor a mosdatással terelem el a figyelmét, de már nem kezdő, és egyből leesik neki, hogy komoly vizekre akarok evezni vele.
- Nem gyakorlom a nevedet, és soha nem állítanám, hogy egy bugyi jobb nálad. Ha tehetném, akkor nem is hordanék bugyit. Sokszor kényelmetlen, és egyedül csak a nehéz napokon viselem el, de ha belegondolok, hogy mikor volt meg utoljára…annak is már legalább két hónapja. – nem különösebben zavar, hogy előtte csevegek ilyenről, mármint az elején nem, de aztán hamar elhallgatok, és úgy teszek, mint aki talált egy koszt a mellkasán, és mindenképpen meg akar tőle szabadulni.
- Pedig vannak szabályai, és nem is egy, de ezt a lányok tartják inkább számon. – tekintek fel rá, mert bármennyire is nagynak érzem magam, mellette többször volt kisebbségi komplexusom. Oldalra döntöm a fejem, és a vállán kezdek el játszadozni, miközben elmondja, hogy nem akar mással lefeküdni, és ettől, ha nem is hallja, de egy hatalmas kő esik le a szívemről. A férfiak néha nem tudják, hogy a nőknek is éppoly nehéz beszélni az érzéseikről, mint nekik. Nálam mindenesetre így működik a képlet.
- Akkor azt állítod, hogy rajtam kívül nem kell más? – hümmögök, és dacosan tartom vele a szemkontaktust, hogy lássa, engem nem tud megfélemlíteni.
- Hát..ha legközelebb teniszezni megyünk, akkor felvehetem a fehér szoknyámat, ami nagyon rövid? – nyalom meg az ajkaimat, és mire feleszmélhetne már meg is csókolom. Eszembe jut, hogy megemlítsem a holnapi látogatásomat a kórházban, de most kellemesebb elfoglaltságom is akad. Háttal fordulok neki, és kacéran pillantok fel a kék íriszekbe.
- Megmosdatsz, vagy menjek ki, mert zavarlak, esetleg kicsi a hely nálam? – nyúlok az ajtó után, de a mosolyom nem lankad, és hihetetlenül feltölt a jelenléte. Energiabomba leszek mellette, és félek, ha így folytatom, akkor még a kinézett főzőversenyre is benevezek a jövő héten.
- Na, mire vársz? – teszek egy lépést hátra, és nekipréselem a hátamat az ő izmos felsőtestének. Nők ezrei esnének most letargiába, ha látnának, de hölgyeim ez a férfi az enyém, és ölök érte, ha kell.

Sokszor úgy érzem, hogy nem vesz komolyan, és talán nem is akar engem, csak egy átmeneti unaloműző vagyok a számára, de akkor mindig jön egy „de” és egy „ha”, ami megrengeti az elképzeléseimet. Miért akarna mindenáron vigyázni rám, ha nem vagyok neki fontos? Miért akarna a közelemben lenni, ha már annyiszor véget vetettünk a nem létező kapcsolatunknak? Az erőszak utáni időszakban végig asszisztált nekem, és kivárta…talán ezen van a legnagyobb hangsúly, hogy nem sürgette a szexet sem. Nem akart egyebet, csak velem lenni, és én buta belelovalltam magam abba, hogy nem számítok neki. Nem lehetek elég jó, mert mégsem akar mellettem lefeküdni, és felébredni sem. A mondata billent ki a gondolatmenetemből, és feltekintek a mélykék íriszekbe.
- El fogok menni, felkeresem dr. Calhount, de a legutóbbi alkalommal azt mondta, hogy a hormonjaim még ugrálnak, és emiatt egyáltalán nem okoz gondot, ha még nem jött meg. Reménykedem benne, hogy igaza volt, mert a műtét komoly volt, és a következményei is. – igaz, csak az egyik petefészkemet érinti, de attól még jócskán visszavett a gyerekáldás esélyeiből. Ott van, még ha nem is mondom ki, hogy egyszer anyává akarok válni. Tisztában van vele, de nem itt, és nem most fogjuk ezt a témát megvitatni.
- Nem is igénylek állandó figyelmet, de az tény, hogy a két lányod, és a munka mellett talán kicsit sok vagyok néha, de ez nem gond. – hangosan gondolkodom el, de nem rossz értelemben. Más különben nem sok esélye maradna még egy kufircra is, és a randizás alatt talán valóban megmutathatnám neki, hogy milyen, amikor az embernek a felhők fölött kell járnia, és nem a pokolba letaszítva léteznie. Az elmúlt időszakban nemcsak én szenvedtem, és a lelki gyötrelmeimnek általában ő volt a hárítója. David, anya halálának fel nem dolgozott ténye, az erőszak, a betegség, az öngyilkosság kérdése. Ez nem merült fel azóta, de tudom, hogy egyszer úgyis szóba hozza. A kórházban történt szerelmi vallomás, talán öntudatlan volt a részemről, de komolyan gondoltam. Lassan talált rám az érzés, és féltem is bevallani magamnak, de kár lenne már hadakozni ellene. Meg fogom mérgezni a jelent, ha nem engedek a kételyeimből. Velem van, engem akar. A képlet ilyen egyszerű lenne.
- Teniszezni fogunk, és nem bugyit hajkurászni. – erősítem meg benne, de a gondolataim másfele járnak, és annyi mindent elmondanék neki, de akkor a délután sem lenne elegendő. Kicsit szórakozok vele, de amint visszatalálok hozzá, és ajkaival ostromolni kezdi a vállamat, már elveszek.
- Chloe Ward még mindig jelen van dr. Roux, csak éppen nem a szende énje. – mosolyom őszinte, és a szívem hirtelen egy olyan dallam ütemét veri, ami csakis neki szól. Nem érdekelnek Amy figyelmeztetései sem, mert vele akarok lenni. A kezeivel átfogja a két mellemet, és kéjes nyögés szakad fel belőlem, de még magamnál vagyok annyira, hogy ne engedjem el a józan eszemet.
- Ha így folytatjuk, nem jutunk el a piknikre, és tényleg kárba megy a kaja, amit csináltam, pedig nagyon finom, és én kezdek éhes lenni. – oldalt fordítom a fejemet, és az arcához dörgölöm az orrom hegyét.
- Menjünk kifelé…oké. – fordulok felé, és pipiskedve csókot lopok az ajkairól. Átölelem a nyakát, aztán hátrébb lépek, és a zuhanyrózsa alatt lehunyom a szemhéjamat, hogy leöblítsem a rajtam maradt habot, és egyéb finomságokat. Elhúzom az ajtót is, és egy törölközőt csenek el a tartóról.
- Ott van neked a zöld. Kint megvárlak. – harapok az alsó ajkamba, és a szobámba sietek, de előtte még magam köré csavarom a frottírt. Már nem is olyan égető probléma a ruha kérdése, mert amint körbenézek a felforduláson, amit egy órája okoztunk, akkor rá kell jönnöm, hogy ezután bármi jöhet. A fiókból előkapok egy fekete bugyit, és a fehér, színes virágokkal mintázott nyári ruhámat. Mire kiér Joel, már felöltözve várom, és a konyhába sietek át, de mégis megakad a tekintetem a kidolgozott felsőtestén.
- A kosarat hova fogjuk tenni? A pokrócot is a tetejére helyezem. Be kell vallanom, hogy tartok a motorozástól, de ki is akarom próbálni. Milyen motorod van? – érdeklődök pakolás közben, és Brutusnak is adok kaját, mert nem bír a vérével.

Már nem akarok feleselni vele, de felfigyelek a lányai említésére. Nem jön ki az egyikkel? A körülményeket nem ismerem, csak annyit, amit Mark mondott. Joel nem avatott be, hogy milyen apának lenni, milyen érzés két kamaszlánnyal együtt élni. Talán hálás is voltam a legjobb a barátjának, hogy elmesélte nekem, mert abban nem vagyok biztos, hogy a zuhanykabinomban álló férfi magától megtette volna.
- Most már elég lesz dr. Roux, soha nem jutunk el a piknikre, ha az erogén zónámat támadja be. – összehúzódom, mert a fülem egy igen érzékeny terület, de szinte szárnyalok is kifelé, és nem sok időt töltök az öltözködéssel, bár nem gondolom végig a viseletemet, mert amint kijön egy szál törölközőben Joel a fürdőből egy kisebb szívinfarktuson esek át. Nem fogok összeesni, de jó lenne, ha nem flangálna sokszor így, mert kénytelen leszek az ágyamhoz szegezni. Elpirultan dadogok a kosárról, meg a motorról, de megnyugtat, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.
- Micsoda? A bugyim… - nem értem, hogy mire céloz, de leesik.
- Már nem fogom átvenni. – simítom le a ruhám szegélyét, és az előszobában egy fehér balerinát szerzek be a cipős szekrényemből. Bele is bújok, aztán a kosarat felkapva megvárom az ajtóban.
- Mehetünk is… - tárom ki előtte a nyílászárót, de Brutust az orránál fogva kell visszanyomnom. Kicsit nyüszít szegénykém, de most nem jöhet velünk. A bejárat előtt nem is akármilyen járgány vár ránk.
- Ez öhm…a tiéd? Az orvosi fizetés jó, de ez…gyorsulási legalább? – hökkenek meg, és elveszem tőle az egyik sisakot. A kosárral ő bajlódik.
- A plédet még anya varrta nekem. – jegyzem, vagy inkább jelzek, hogy vigyázzon rá. A kis kapoccsal pepecselek egy sort, de végül megoldom, és megállok mellette esetlenül.
- Erre mégis, hogy üljek fel? A fenekem is elszáll. – ingatom a fejemet, de átlendítem a lábamat, és felülök mögé, de azonnal a hátába kapaszkodom, és le is tépném róla a felsőjét, de nem lenne túl nyerő.
- Ne hagyj el.. – emelkedik meg a hangom, és amint gázt ad egy fokkal az adrenalin szintem is a normális fölé emelkedik. A derekát átfogva rátapadok, mint egy kis pióca, és behunyom a szememet. Erősen szorítom össze, hogy ne lássak ki, de érzem a ruhámba kapó szelet, és az oldalra kidőlést.
- Joel…. – vinnyogok mögötte, és két oldalról a ruhám is száll száguldás közben. Félig kinyitom az egyik szemem, de a hátán kívül nem látok semmit. Imákat regélek magamban, de hamarosan feltűnik a park bejárata és a zöld övezet is. A fékezésre nem vagyok felkészülve, de úgy szállok le, mint akit egy puskából lőttek ki, és ha már leszállt ő is, akkor leveszem a sisakom, és a nyakába borulok. A mellkasába fúrom az arcomat, és átölelem, de az egyik kezemben erősen szorítom az ujjaim közé a sisak végét tartó csatot.
- Élünk még? – kék íriszeimet ráemelem, és elmosolyodom. A hóna alatt átnyúlva kulcsolom össze a két kezem, közötte a lógó fejvédővel.
- Köszönök mindent. – lábujjhegyre állok, és puszit lopok az ajkairól.
- Menjünk, és keressünk egy jó helyet. – adok még egyet neki, de túl elnyújtom, és csók lesz belőle…