Stewart St

sarah & lou

i'm truly sorry

Amióta tolószékbe kerültem már el is felejtettem milyen az, amikor úgy igazán rohan valaki valamerre. Én éppenséggel sietősen hazafelé tartottam és egy kellemes lejtő pedig épp elég lendületet adott ahhoz, hogy ne kelljen folyamatosan gurítanom magamon egyet, hogy haladhassak. Néha már egészen megterhelő volt. A kezeim pedig már kezdtek kicsit túlságosan is kiizmosodni, amit el akartam kerülni. Mármint nem szívesen vagyok egy hústorony felül és alul pedig olyan, mint aki teljesen megfeledkezett a lábnapok betartásáról. Azonban, ahogy sikerül elgurulnom egy baleset mellett nem figyelek oda, hogy merre is haladok és sikeresen átgurulok egy ember lábán. Zavarodottan fékezem meg magam és fordulok vissza, hogy meggyőződjek róla nem lapítottam ki teljesen a lábát.
- Annyira nagyon sajnálom.. - Mentegetőzöm, habár erre koránt sincs mentség. Figyelmetlen voltam és átgurultam szerencsétlen lábán. Csak remélni tudom, hogy nem törtem el benne semmit. Bár a zúzódást azért talán sikerült elintéznem. Lehet, hogy nem nyomok olyan sokat, de azért elég kellemetlen lehet, amikor valaki átszáguld a lábadon. A legó is kicsi is törékeny mégis még mindig emlékszem arra, hogy mennyire fájdalmas volt belépni. Vagy beverni a kisujjam. Néha ezek az apró fájdalmak annyira hiányoznak. - Ugye nincs komoly baja a lábadnak? - Kérdezem kicsit félvén, hiszen nem tudhatom, hogy milyen típusú emberbe sikerült belefutnom és azért nem tűnik elsőre olyan szuper lelkesnek a szavait illetően, de aztán rájövök, hogy én sem mosolyognék és ugrálnék körbe egy ilyen után senkit sem.

sarah & lou

i'm truly sorry

Nagyon kellemetlenül éreztem magam, amiért átmentem a lábán, bár nem ő az első ember, de azért ha valamit nem hiányolok akkor ez a fájdalom, ami határozottan kiült azért az arcára. Tényleg nagyon ügyetlen vagyok.
- Igazából hazafelé tartottam és a lejtőt akartam kihasználni kicsit, hogy ne kelljen annyira tekernem csak aztán a féket felejtettem el.. Tényleg nagyon bocsi. - Nem szokásom szándékosan átgázolni embereken, bár lassan már rendszert csinálok belőle és nem ártana, ha mondjuk jobban odafigyelnék, de ez már csak ilyen.
- Nem láttam... Habár nekem megvan a magam félelme az autóktól meg úgy az ilyen balesetektől. - Talán leginkább azért, mert így kerültem én magam is ebbe a szituációba. Nem épp a legkellemesebb dolog a világon az egyszer biztos. Ha tehetném visszatekerném az idő kerekét és másképp alakítanék mindent, de akkor nem lennék ugyanaz az ember és a hátrányok ellenére eléggé megbékéltem vele.
- Ööö, nem.. Köszönöm.. Nem dohányzom. - Megráztam a fejemet, mert egyrészt igaz volt. Kipróbálni, kipróbáltam már, de nem voltam nagy rajongója talán azért sem, mert tudtam, hogy mindkét szülőmet az őrületbe kergetném, ha rászoknék a dohányzásra.  

sarah & lou

i'm truly sorry

- Tudom.. Tudom. Néha még akarva-akaratlanul is nagyon ügyetlen tudok lenni. - Tényleg néha oda kell figyelnem, hogy merre gurulok éppen, de talán a szétszórtságom vagy az, hogy legszívesebben három különböző helyen lennénk kavar be. Már maga sem tudom.
Kérdésére szavakban nem válaszolok egyszerűen csak bólintok, mintha azzal, hogy nem nyitom ki a számat visszatarthatnám az emlékeimet, amelyek valószínűleg egy örökkévalóságra meghatározták az életem hátralevő részét. Számomra már nincs menekvés a gurulós kis barátaimtól. Legalábbis azt hiszem.
- Jelenleg egy évet halasztok, de igen tanulok.. Vagyis tervezem, hogy tovább tanuljak. Aztán meg apával élek. Elvált szülök.. Szívás. - Belegondolva most már olyan természetes számomra, hogy elvált szülők gyereke vagyok mégis ez volt az, ami kizökkentett a komfortzónámból, ami lényegében arra az életre terelt, ahol most vagyok. Mennyi mindenhez hozzászokik az ember az idő múlásával. - És te? Mivel foglalkozol? - Nézek rá halovány mosollyal az arcomon úgy, miközben próbálom megtalálni a pontot, ahol a szél nem fújja gonoszul az arcomba a cigarettafüstöt. De valahogy teljesen mindegy, hogyan mozdulok, mintha ténylegesen addig játszadozna a szélirány, mígnem az arcomban nem landolna.

sarah & lou

i'm truly sorry

- Néha jó tisztában lenni azzal, hogy mennyire néznek életképtelennek. - Annyit nem szoktam már bénázni legalábbis nagyon igyekszem, hogy ne bénázzak, szóval többnyire az egészre rájátszok egy picit. Ez is olyan, mikor azt tetteted, hogy nem érted miről beszél a másik és kíváncsi vagy, hogy mennyire lebutított változattal próbálja szádba rágni, azaz mennyire néz igazából ostobának.
- Mindig is a művészet érdekelt, a média világa, amiben el akarok helyezkedni, de még annyira nem tudom, hogy pontosan merre is menjek és ez az egy évem arról szól, hogy ezt valahogy kitaláljam. - Na, meg persze az élményszerzés is benne van egy kis önismeret és kikapcsolódás, mielőtt még szembesülnöm kellene azzal, hogy a felnőtt lét küszöbén állok.
- Mennyire csúnyák? - Teszem fel a kérdést őszintén érdeklődve, hogy mégis milyen szörnyű balesetek történhetnek. Áramütés talán? Nem tudom miért, de valahogy ez a legmeredekebb, amit el tudok képzelni, de aztán majd úgy is felvilágosít, hogy mi is az igazság.
- Utazás.. Kis lazulás, többnyire nem vagyok az a vadulós fajta, de rengeteg dolog van, amit ki akarok próbálni az életemben és most felhasználom az időmet arra, hogy ezt meg is tegyem. - Imádok világot látni, gyönyörű tájakat nézni.. Legszívesebben kirándulnék is, de az a legtöbb esetben lehetetlen, mert míg gyalog is megszenvedi valaki, hogy felmásszon valahova úgy felgurulni szinte lehetetlen.