Yesler Way

Eric egy nagyszerű séf, és mindenesetre tetszett, hogy apa összehozott vele egy találkozót. Átbeszéltük az éttermem sorsát, és arra jutottunk, hogy nem is lenne rossz egy fúzió, vagy egy társulás. Részben fellendítené a forgalmat, és a terheken sem egyedül kellene osztozkodnom. Az első percben szimpatikussá vált, és alig egy óra alatt át is tárgyaltuk az alapokat, és azt szorgalmazta, hogy csináljunk egy próbavacsorát. Először ő főz nekem, és aztán fordítva. Madarat lehetett volna velem fogatni, és már azon voltam, hogy azonnal felhívom Joelt, de a kinti körülmények elterelték a figyelmemet. Alig lépek ki az étteremből, és máris egy igazi káosz közepébe csöppenek.
Az autómat a közelben parkoltam le, de most még az is lehetetlen lenne, hogy eljussak oda. A pillantásom az épülő falra vetem, és a milliónyi embertömegre. Automatikusan farolok egyet, és így is sikerül nekimennem egy nőnek, aki úgy siet, mintha az élete múlna rajta. Kéklő íriszeimet az úttest másik felére futtatom, ahol a kereszteződésben néhány tűzoltó, a katasztrófavédelem, és mentőalakulatok is aktívan tevékenykednek. A fülemet sérti ez a hangzavar, és a látszólagos elválasztás a civilek és a rendfenntartók között. A kezemmel védelmezően simítok végig a gömbölyödő hasamon. Joel Michelle-lel ment bevásárolni az iskolakezdésre, úgyhogy odabent kell lenniük a falon túl. Rossz előérzetem támad, és nem vagyok rest elővenni a telefonomat. Az égvilágon semmit sem tudok a történtekről, ezért el is indítom a mobilinternetemet, hogy lekövessem a történéseket, és cseppet sem vagyok nyugodt a szalagcím láttán: „Seattle-ben egy veszélyes vírus van kibontakozóban. Az előzetes híresztelések alapján a járványügyisek még nem tudják, hogy mivel állnak szemben, de az már bizonyos, hogy egy halálos áldozata van a betegségnek. Azonnali kordonfelállítást rendeltek el, és karantén alá vonják a város egy részét.” Falfehér leszek, és inkább elteszem, az adatforgalom így is lassú, gondolom túlterhelt a rendszer, ami azt jelenti, hogy telefonálni esélyem se lesz. A tekintetem az út másik felére siklik, ahol egy érdekes jelenet van kibontakozóban. A kopasz úriembert, akinek rengeteg tetoválása van, többen is körbeállják, alig pár méterre tőle egy hajléktalan sztrájkol a kedvence miatt. Összeszorul a gyomrom, és a kissé megviselt négylábút fürkészem. Elszeparálják az embereket, családtagokat választanak szét. Mi lesz ennek a vége? Négy járőrt szúrok ki, kettes felosztásban. Nem fognak senkit átengedni ezen a kordonon, ha elkészül. Sehol egy őrtorony, egy megszakító rész. Egybefolyik az egész, és esélyt sem látok, hogy ezt átalakítsák. Amyék hol lehetnek? Apa visszautazott New Yorkba? Dia, és Joelék? Angiek? Jesszusom, ez maga a pokol. Szörnyen érzem magam, a szívem a torkomban dobog. A bentieket is szemmel követem, akik erősen próbálkoznak a kijutással. Még nem teljes a rendszer, még vannak hézagok. Karatén alávonni egy ekkora várost, mint Seattle? Milyen vírus lehet ez? Megtorpanok, amikor az egyik őr rákiált a vele szemben állóra, és a járdáról lelépve vizslatom az ismerős felbujtót. Ezek a jelek a bőrébe vésve, a kinézete. Véletlenül találkozik a tekintetünk, és azonnal másfele kapom a pillantásomat. A hideg futkos a hátamon, de egyértelmű, hogy nem akarok itt maradni. A fiamnak szüksége van az apjára, nem hagyhatom, hogy bent maradjanak. Én nem fogok itt maradni. A hangzavar felerősödik, és itt találom magam a pokol tornácán. A huszonegyedik század zűrzavara a computerek korában…

Készülődés közben dilemmázott kicsit azon, hogy lent várja-e meg a sofőrt - és persze a kocsit - vagy fent a szobájában. Ilyen tapasztalata nincs sok. Otthon, ha nem a saját kocsijával közlekedett, akkor Carlos, anyja sofőrje hozta-vitte, aki náluk, a garázs feletti lakásban lakott, szóval nem volt ilyen dilemma.
A kérdés magától megoldódik, amikor a recepcióról feltelefonálnak, hogy megérkeztek érte. Kapkodva felcsatolja karóráját és ténylegesen realizálja, hogy pár perccel elszámolta magát... hogy a hajkefébe éneklés vagy az olyan horderejű döntés meghozatala, mint például melyik kabátját - végül farmerdzseki mellett döntött - vegye fel, miatt csúszott meg időben kicsit, nem tudja, de mindegy is. A telefon után 2 perccel már be is húzza maga után szobája ajtaját és sietős léptekkel halad a liftekhez. Mágneskártyáját táskájába süllyeszti, majd kihúzza hullámosra szárított haját a kabátja alól. Könnyű anyagú maxiruhájához a kinti egyre gyülekező fekete felhők láttán keresett kabátot, mert hát egyértelmű lett, hogy még mindig várni kell a nyári időjárásra és fel kell készülni esetlegesen a hűvösebb délutánra és az esőre. Habár Seattle éghajlatát figyelembe véve, ez lehet egész éves feladat lesz, amihez még szoknia kell a napfényes Mexikóváros után.
A recepción megkapja a további iránymutatást sofőrje felé. Amint kilép, kiszúrja  a kocsit... nem véletlen. Szusszan egyet. Teljesen átlagosan öltözött, hogy a lehető legjobban beolvadjon és könnyedén szerezzen tapasztalatot a kiválasztott szállodákról. Na de ha ilyen kocsival érkezik? Nincs túl sok esélye észrevétlenül megérkezni, sem bent körülnézni és beszélgetni kicsit a vendégekkel, dolgozókkal. Annyira elmerül aggodalmas gondolataiban a kocsit bámulva, hogy a rá várakozó sofőrt csak később veszi észre, mikor már nyitja is neki az ajtót. Nem huppan be szó nélkül a helyére, hanem kilép az ajtó mellé és kezét nyújtja alkalmi sofőrének.*
- Helló, elnézést, amiért várakoznod kellett. Theresa Reyes vagyok, örülök a találkozásnak.
*A bemutatkozás után viszont beül és beköti magát, elvégre első a biztonság.*
- Köszönöm!
*Mondja mosolyogva, az ajtaja becsukódásával egyidőben.*
- A Noble Estate Resort & Spa hotelhez szeretnék először menni. Az megoldható, hogy nem teljesen a bejáratnál állunk meg? Gyönyörű a kocsid, de azt hiszem túlzott feltűnést keltenék.
*Megadja a címet is, ha szükséges. Illetve most gondolkodik csak el azon, hogy Theo vajon, mennyit tudhat úticéljaikról, de még úgyis elég idejük lesz beszélni róla.*

Nem szúrom ki Miss Reyes-t, mert egyrészről fogalmam sincsen, hogyan néz ki, másrészről magassarkúban tipegő, kicicomázott, elegáns ruhát viselő hölgyet várok, akinek minden szál haja pontosan úgy áll, mintha valamiféle magazinból lépett volna ki. Ehelyett egy átlagosan öltözött lány lép elém, tűnik fel mondhatni a semmiből és azon a néven mutatkozik be, amit ma reggel képhez kaptam Dokitól. Hát, ez érdekes lesz.
- Nem történt semmi - féloldalas mosolyra szalad szám, ahogyan elfogadom a felém nyújtott kezet. - Theo Quinn - mutatkozom be magam is, fogalmam sincsen, a másik irányba mennyi információ áramlott, de én túl sokat nem tudok a hölgyről, sem pedig az úticélunkról. Aprót bólintok, semmi szükség nincsen a köszöngetésre, de nem fogom neki azt mondani, hogy ne tegye, ha jól esik neki. Nekem ez a munkám, nem szívességből nyitogatom neki az ajtót, de a jelek szerint kedves és udvarias hölgyről van szó, ami sokkal jobb, mintha parancsokat vakkantgató dáma ült volna be a kocsim hátsó ülésére.
- Persze, bármi megoldható. De ha van húsz perce, autót is cserélhetünk, ha a jelenlegi túl hivalkodó és feltűnő - ajánlom fel, minden szájhúzástól mentesen. Nem messze van Doki garázsa, seperc alatt megjárjuk, ha van húsz-huszonöt perce pluszban az autócserére. Jóval szolidabb típussal is jöhettem volna, ha előre tudom, vagy "le van adva a rendelés", így azonban marad ez, ha azt mondja inkább menjünk a kijelölt címre. Nekem semmibe nem telik a kitérő, ha úgy dönt, ér neki annyit a dolog, azért fizetnek, hogy fuvarozzam és vele töltsem az időt, természetes az ilyesmi.
- Illetve rendkívül hálás lennék, ha beavatna az utazásunk részleteibe - már csak a visszapillantó tükörből pillantok rá, hiszen közben elindultunk, akár a garázs, akár a megadott hotel felé. Jó volna tudnom, mégis mire számítsak, hiszen nem pláza nevet adott meg, hanem hotelt, amit jelenleg nem tudok hova tenni, lévén éppen egy másikból lépett ki és csomag nincsen nála, hogy azt feltételezzem, költözésről volna szó. Kíváncsi vagyok, érthető, de nem az az arcba mászó fajta, tényleg csak annyit szeretnék tudni, mégis mire számíthatok így, a volán mögött ülve.

*Átgondolja az ajánlatot, ami sok szempontból megoldás és ugyan borzasztóan sajnálja lecserélni a kocsit, mert kényelmes és szép és hát Tess azért nőből van és szereti a szép dolgokat, de a nap eredményessége szempontjából kell most átgondolnia a kérdést, így aztán hamar és határozottan dönt.*
- Nem vagyunk időhöz kötve, úgyhogy akkor váltsunk egy kevéssé feltűnőre. Köszönöm!
*Igazából az se baj, ha ma nem járják végig az összes címet. Persze vannak határidők, amik Tess lelki szemei előtt lebegnek. Ezen határidőkig eredményeket kell felmutatnia, mind az előre meghatározott mutatószámokban, mind a főkönyvben. Leginkább ott. És nem csak a Főnök miatt, hanem Zac miatt is. De ezek a hátidők nem percekben mérhetőek egyelőre, még nem égetik a sarkát. Alaposan felkészült, mondhatni előre dolgozott, amennyire csak tudott, most leginkább a saját szemével szeretné látni az előzetes felmérései mögött lévő adatokat. Tulajdonképpen ezek a szálloda-látogatások jelentik az átmenetet a seattle-i akklimatizálódása és a teljesértékű napi munkavégzés között.*
- Ha nem bánod, szerintem hagyjuk el a magázódást, kényelmesebb lesz úgy ez a nap mindkettőnknek.
*Nem akar rögtön a másik nyakába borulni, de azért a dámát se szeretné játszani egészen késő estig. Hacsak nem ütközik Theo munkaköri leírásának valamely pontjába, akkor reméli, hogy ajánlata elfogadásra kerül. Előbbi esetben nem ragaszkodik a dologhoz, nem szeretné veszélyeztetni a másik munkáját azért, hogy neki komfortosabb legyen.*
- Három szállodát szeretnék meglátogatni ma, amik jelenlegi és jövőbeli konkurenciái annak a szállodának, ahol jelenleg menedzserként dolgozok. Szeretném megnézni, hogy mik vannak a felméréseimben lévő számok mögött. De ahogy mondtam, nem vagyok időhöz kötve, ha ma csak egy vagy két hotel fér bele az időbe, akkor se dől össze a világ.
*Elmerengve bámulja kis ideig Theo fél profilját...*
- Hm.. tudod, igazából egyedül terveztem volna ezeket az utakat, de hm... hogyismondjam, a jelenlegi biztonsági intézkedések miatt volt szükség erre a fuvarosdira. Míg odaérünk, majd találjuk ki, mi legyen, mert nem nagyon tudok időpontot mondani, hogy fél vagy egy órát töltök bent vagy többet, így azt sem tudom, hogy jobban megéri elmenned akár ügyeket intézni vagy megvárni a kocsiban, mert egyik lábam ott a másik itt... *Folyamatosan beszél, de nem szünet nélkül, így Theo közbe szólhat, persze Tess agya is folyamatosan pörög a megoldást keresve. * - Az étteremben fogok kezdeni, úgyhogy akár be is ülhetünk egy kávéra... sőt, ha ketten vagyunk, még akár meg is könnyítheti a dolgomat, nem lennék olyan feltűnő, hogy folyton egyedül hagyom a kávémat... hm.. hmm... csak a kávémat és a kávépartneremet... na jó, ezt még ki kell találni.
*Megvárja persze a másik véleményét, lehet rühelli az összes szállodát vagy a kocsiban várakozni, így sok opció kiesik a fentiek közül. Akárhogy is, először el kell jutniuk a szállodához, addig van idejük véglegesíteni a forgatókönyvet vagy épp az improvizáció mellett dönteni.Táskájából előveszi picike határidőnaplóját, ami egyben jegyzetfüzetként is funkcionál és munkához lát.*
- Te seattle-i vagy? Ismered esetleg a Noble Estate-t? Hogy milyen, vagy, hogy mit mondanak róla általában?