- Egészen biztosan úgy van -még a vállaim is felvonom.
Nincs nekem valójában semmi bajom a művészetek értelmezésével. A modern vagy posztmodern művészetek azok, amikből csak keveset tartok értelmesnek.
Legyintés után magamra maradok. A telefonom zizeg, így kénytelen vagyok a múzeum azon részére sietni, ahol szabad telefont használni.
- Mortimer... - megállok az egyik fotó előtt. Nyoma sincs az előbbi könnyed, s laza stílusnak.
- Holnap lesz szabadnapos, vagyis hetes - ezért vagyok most itt. Lazítani akarok, mielőtt majdnem egy hétig, helyettesítek.
- Nem. Holnap találkozunk a tárgyalóteremben - azzal kinyomom a mobilt. Semmi fontosat nem tudtam meg, amiért be kéne mennem, most. Munkaerő mintapéldány vagyok, de ez azzal is jár, ha nem dolgozok, akkor ahhoz nagy eseménynek kell lenni, hogy bemenjek.
Közben megbámulom a fotót, amire rávetült az előbb a tekintetem.
- Na, ez már valami. Nem olyanok, mint azok a benti förmedvények.
Azt hiszem, mégis megunta az egyedül császkálást mostohaanyám. Végül is mindegy, ha nem ő az. Beszélgetni szabad, nem?