KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

San Francisco, California

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzer. Dec. 20, 2017 4:32 pm
 



 

San Francisco, California Tumblr_p19d2cykqY1vambubo8_r1_500
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzer. Dec. 20, 2017 8:19 pm
 



 

Maybe I think you're cute and funny,
Maybe I wanna do what bunnies do with you,
If you know what I mean

you and I, you and I



Életem során nem gyakran izgultam amiatt, hogy emberekkel – pontosabban bizonyos emberekkel – találkozzam, gyakorlatilag egy kezemen meg tudom számolni az ilyen alkalmakat. Az utóbbi időben azonban ezek száma hatványosan növekvőnek tűnik, mert legutóbb nem is olyan régen történt meg a dolog, egészen pontosan akkor, amikor Zach kapcsán tartották meg a környezettanulmányt. Nem mondhatnám, hogy valaha is különösebben magaménak éreztem volna a „ki mit gondol rólam” életérzést, mert nem érdekelt, főleg nem olyan embereké, akiket nem is ismerek, de az említett kis legény miatt igenis sikerült elkapnia a gépszíjnak és nem mondhatnám, hogy különösebben élveztem volna.
A ház szerintem még sosem volt annyira tökéletesen és sarokra állítva tökéletes, mint aznap. ..és mégis majd kiugrott a szívem a helyéről, amíg a gyámhivatal munkatársa végigjárta az összes helyiséget, különös tekintettel arra a szobára, ami végül Zaché lett. Nem mutattam jelét – vagy legalábbis nagyon igyekeztem azon, hogy ne látsszon –, de legbelül tudom, hogy messze túlpörgettem az egészet magamban, pedig egyáltalán nem volt szándékomban. A látogatást követő heteket senkinek sem kívánom.. Nem beszéltem róla, de a csontjaimig beette magát az aggodalom, mi lesz, ha.. Végül azonban az idegeskedés feleslegesnek bizonyult; bő két hete aláírták az utolsó papírokat is és ezzel pár nap híján egy időben hozzánk költözött Zach. ..aztán nagyjából a harmadik napon elkapott valami vírust, ami közel egy hétre ledöntötte a lábairól. Pff, szépen leszerepeltem nevelőszülőként, alig, hogy hozzánk került a gyerek, rögtön ágynak esett.. ..és nem, nem tudom levetkőzni a gondolatot, hogy ebben valamiképpen hibás vagyok).
Már azon gondolkoztam, hogy talán jobb lenne idén is lemondani a tavaly már egyszer elmaradt friscoi látogatást, amikor jobban lett a kis ember. A repülőjegyek egy ideje már megvannak, ahogyan a találkozás lebeszélése és megszervezése is. Tavaly tudom, hogy nem izgultam ennyire, de akkor még nem pontosan sikerült felmérnem – mondjuk szerintem most sem –, hogy a nő, akit és akinek a családját megismerem, mennyire fontos szereplője is annak az embernek az életében, aki az enyémben tölti be ezt a szerepet. Van egy olyan sejtésem azzal kapcsolatban is, hogy a három fősre bővült utazó kis csapat létszámának e számra növekedését is részben neki köszönhetem és nem pedig magamnak. Ez pedig furcsa kettősséggel tölt el, amivel nem nagyon tudok mit kezdeni. Akárhogy is, karácsony előtt végül magunk mögött hagytuk Seattlet.
Zach még sosem repült és amilyen izgatott volt emiatt, pont annyira nyomta rá a bélyegét a közelgő ünnep az örömére. Ez az első karácsony, amit az apja nélkül tölt, olyan emberek társaságában, akiket egy éve még csak nem is ismert. Ő talán még meg sem tudja fogalmazni mi a gond, én viszont sejtem. Azt hiszem, hogy sejtem, mert még mindig élesen emlékszem a saját első karácsonyomra, amit apa nélkül töltöttem.. ..és ha nem volna még mindez elég, azt hiszem sikerült azt a bizonyos vírust elkapnom nekem is Zachtől, mert két napja émelygek és nem mondhatni, hogy lenne étvágyam, vagy mondjuk úgy általánosságban jól érezném magam a bőrömben.
Mindezt leszámítva egyben sikerült megérkezni San Franciscoba és noha ismételten a torkomba költözött az egyébként is rendetlenkedő gyomrom, Liz baromi jó fej és a családja is. Kár volt annyira ráparázni erre a találkozásra..
Másnap reggel sikerül viszonylag - az ünnephez és nyugihoz, pihenéshez képest - korán felébrednem és a visszaalvást tekintve csúfosan csődöt mondani. Biztos az idegen hely.. vagy a vírus. Mindegy, órákig álmatlanul forgolódni nem sok kedvem van, ezért csendesen igyekszem kilopózni a szobából, lehetőleg nem felébresztve a másikat és bár alapvetően kávéért indultam volna, félúton rájövök, hogy kénytelen leszek változtatni a terven, mert már a gondolatától gyors távozóra fogná az előző esti vacsi magát..
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzomb. Dec. 30, 2017 11:26 pm
 



 

Tavaly rajtunk kívül álló okok miatt nem tudtunk eljönni, idén viszont az elkapott vírustól függetlenül is eszembe jutott talán máskor kellene pótolnunk. Később, miután a kölyök egy kicsit megszokta a gondolatát az új helyének. A gondolat élesen kanyargott a fejemben; minket ismer, de a hamarosan meglehetősen kicsinek tűnő ház többi vendégét közel sem. Nem kérdeztem mégis hogyan tudtam volna? hogy mekkora jelentősége volt az ünnepnek Zach-nél vagy hogyan fogja kivenni magát ez az egész látogatás számára, miközben nincs egy hónapja se a felügyeletünk alatt. A kényes helyzetét azonban kettőnk közül nem én vagyok az, aki tapasztalat útján jobban kezelheti és emiatt nem morfondíroztam hangosan a dolog felett, egy idő után félretettem lezárt ügyként, elkönyveltem a kizsigerelő betegszabadság mellékhatásának a túlgondolást..
A házban a mai nevezhető meg az utolsó nyugodt reggelnek, amikor önhatalmúlag nem határozzák meg mások az alvási időt és ezt minden itt töltött karácsony alkalmával maximálisan kihasználtam, mióta elköltöztem a városból. Nem küldik be a kutyák, hogy kezdje el a talpad nyalni vagy öntenek jeges vizet a képedbe, sem kezdenek el mindenféle kezük ügyébe akadó szarral dobálni, legfőképp nem a gondosan rohasztott zoknijuk egyik felével. Nagyon is szeretem és értékelem ezt a napszakot ebben a formájában, amihez a tudattalanom még jobban ragaszkodik a mellettem lévő mocorgásának hatására. Az ágy egy fő számára nagyon kényelmes volt, kettő számára már szűkösebb hely tekintetében, úgy is, hogy Jacks kevesebbet foglal nálam.. Szusszanás formájában tudatosul a felkelésének ténye és a következő pillanatban a derekán átvetett kezemet a hasfalára vezetve húzom közelebb, tartom vissza még át sem lépve teljes értékűen a félkóma állapotába, végül kicsit még jobban rádőlök, mint addig tettem. Az ébrenléthez ezen a ponton kerülök közelebb, az újabb mozgásra, legyen szó akár helyezkedésről, akár egy újabb kísérlettételről a kimenetelre.
- Hova? – kiérződik a reszelős hangomból pontosan hogyan értettem; kifelé a meleg komfortból? ..maga után egy hűvös levegőtöltetet hagyva hátra? Ha menne könnyedén, nehézség vagy trükközés nélkül ki tud bújni, automatikusan lazítok a kartartásomon, hagyok teret a hátradőlésemmel az érzékelhető terveihez mérten, de a saját kelésem idejét nem hozom előrébb. Egyelőre nem.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyVas. Dec. 31, 2017 12:12 am
 



 

Oké, azzal nem számoltam, hogy ennyire gyorsan hiúsítja meg a kiosonás tervének ötletét, mert már a mocorgás és takaró alól való kicsusszanás közben visszahúz magához, ahogy a tenyere máshol talál kapaszkodót rajtam. Nem bánom egy kicsit sem, ezért nem kezdek ellentartani vagy kibújni vagy másmilyen módon sietni azzal, hogy itt hagyjam és az ágyon kívülre kerüljek, helyette inkább átfordulok a másik oldalamra, pontosabban felé, a keze alá fészkelődve. Cirógató mozdulattal szaladnak az ujjaim a sötét hajszálai közé a halántéka felől, ahogy megérintem gyengéd szelídséggel. - Szia, jó reggelt.. – halkan duruzsolom, arra számítva, hogy már ébren van, de érezve, hogy jobban nekem, rám dől, valahogy olyan érzésem van, ez nem teljesen van így. Összeráncolódnak a szemöldökeim a homlokomon és próbálok annyira elhajolni vagy csak fészkelődni, hogy lássam is az arcát, vajon alszik-e még. A kérdés hallatán sem teljesen egyértelmű a fel nem tett kérdésre a válasz, az viszont igen, hogy nem annyira van oda a kiszökésre tett kísérletem ötletéért.
A párnán elkönyökölve helyezkedek újra, amikor enged a tartásán és végül hátradől. - Nem tudok tovább aludni.. ..és nem akartalak felébreszteni. – a mondat közepén odahajolok hozzá, hogy egy puha, futó csókot illesszek az arcélére. A borostája csiklandoz, de kifejezetten szeretem ezt az érzést.
- Csak nem voltam elég ügyes a szökéshez. Ne haragudj, hogy felébresztettelek, nem akartam. Gondoltam, hagylak még aludni és lemegyek a konyhába, főzök egy kávét.. – és itt meg is akadok, mert így kimondva rájövök, hogy nem, az biztos nem fog kelleni mégse. Egyetlen porcikámnak sem. Egy mélyebb légvétel viszont annál inkább, tovább bent tartva a mellkasomban, mint szükségszerű lenne általában. Most azonban nagyon is a hosszasabb az, ami kell, ami segít a hullámokban érkező rosszullétet kordában tartani.
- ..vagy inkább teát. – fejezem be végül a megkezdett mondatot, immáron legyűrve az ingert, ami a legkevésbé sem vágyott szerintem senki számára sem, soha, semmilyen körülmények között.
- Kérsz te is vagy inkább visszaalszol még? – megint közelebb hajolok, hogy most az orrom hegyével cirógassam meg ott, ahová az előbb a futó csókot hintettem, kihasználva az alkalmat, hogy belélegezzem az illatát.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyVas. Dec. 31, 2017 12:01 pm
 



 

A megfordulását jelentő mozgolódás előtt van egy töredéknyi pillanat, amikor visszább esek az alvó állapotba és belenyugszom a tovább növelt kényelembe. A kifelé sepertélés után pontosan ezért fog váratlanabbul érinteni a helyzetváltoztatása, lustán nyitom ki a szemem és az üdvözlő simításával egy időben igazítom a gerince melegedő részre a kezem. Nehéz eldönteni a hatására csak újból visszakerülök a kába állapotomba vagy ellenkezőleg, közelebb húz az ébredéséhez. A kettő között lehet a megoldás, félút környékén.
- Szia. – ennyinek a halk kimormogására pont telik és a helyezkedésére ösztönösen fektetem el az alkarom a háta mögött, az agyam hátulsó részén azt feltételezve a helyesbítésig; marad. Lazán tartom a karom, nem jelent akadályt számára a felkönyökölésnél, nem kötöm meg a mozgásterét, ami az érdeklődésemet pedzegeti a feljebb emelkedésénél fogva és egy gondolatbeli kérdőjelet szúr a tekintetemben ahogy rápislogok az övének élénkebb változatára.
A magyarázatába ékelt csókhintést egy rövidebb szem lehunyással és simítással értékelem a derekáig visszavezetve a tenyerem. A fejemet kissé a párnába dörzsölve ingatom meg a Ne haragudj (…) mondatkezdésnél. A meleg okán is jobban ragaszkodok a mostaniakhoz semminthogy hozzá hasonlóan én is felkönyököljek az ágyneműre vagy gyorsabb reakciókkal kérkedjek. A kávé említésénél érzékelem is meg nem is a kis szünetet, de az egybőli válaszadásom avégett marad el, mert elvagyok ezzel a tempómmal és nem kerül erőfeszítésébe rögtön kétszer is megelőznie a folytatásnál.
- Nem gond. – a kanyar még a felébresztésem sajnálatához vezet vissza. - Passz mennyi az idő, de vagy már le van főzve egy adag vagy be van készítve. Tuti. Nem vagyok benne biztos ez a nő szokott-e aludni egyáltalán.. – a fejemben legalábbis egyértelmű kire gondolok ez a nő alatt és Jacks-en kívül ez egy valakire korlátozódik jelenleg. Ha nem kérdezne vagy sokkal inkább, nem bújna közelebb, akkor most megnyomorgattam volna a szemgödrömet; így elmarad. Helyette unszolóan tartok rá a gerincére, néma lázadással demonstrálva, hogy most mondja azt nem jobb így lenni, mint.. Bárhol máshol, tök mindegy miért. A rövid kampányom ezért folyik, de mellette elfogadtam már, hogy menni fog.
- Most nem. Egy óra múlva viszont rugdallj ki innen.. Akkor jöhet majd a kávé.nem hiányzik, hogy Liz ártatlanul túltraktálja gáz storykkal. Mielőtt egy Oké.-t vagy bármilyen verbális reakciót visszadobhatna rá felnyújtózkodok a fejtámaszomról, kihasználom, hogy egyébként is itt kószált és puhán elveszem az ízét a szájáról. A futólagos változatnál nem sokkal hosszabban, a végén pedig dörzsölök egyet a tapintott bőrén és elengedem, kiadom a zöld utat.
- Sicc. – finoman, közel sem komoly nyersséggel adom ki az útját, majd teljesen eldőlök a térfeléről egy ropogtató nyújtózkodás erejéig, aminek a végén magam alá gyűröm a párnát. Ha felszállt a sajátjáról akkor azt is odébb húzkodom.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyVas. Dec. 31, 2017 1:08 pm
 



 

Úgy helyezkedem, hogy könnyedén igazíthassa a kezét kedve szerint oda rajtam, ahová szeretné. Kicsit még az érintése alá is simulok, éppen annyira a magam, mint az ő kedvéért is.
Annak ellenére, hogy állítása szerint nem gond, én azért még tényleg sajnálom, amiért sikerült felébresztenem, mert valójában pont ezt szerettem volna elkerülni. A szándék viszont mostanra már csak késő bánat és a bocsánatkérésen túl a cirógató-simogató mozdulataimban is ott van a kiengesztelésére tett szelíd kísérlet.
- Oké, azt hiszem megoldom majd. Szerinted tényleg nem gond, hogy ennyien a nyakán vagyunk? – legalább egyszer már rákérdeztem, nem kellene-e – illene – inkább más megoldást találnunk szállás tekintetében és úgy együtt tölteni az ünnepet, hogy közben ne kelljen legalább két vadidegent is elviselnie az otthonában, de elég gyorsan rövidre lett zárva már a felvetésem gondolata is. Azt nem tudom, hogy mennyit alszik vagy nem alszik Liz máskor, de azt nem szeretném, hogy esetleg miattunk legyen neki totál robotolás a karácsony.
A néma lázadás hatására maradok még odabújva kicsit hozzá, puhán morzsolgatva az ujjaim közé szaladt rövid hajszálakat és bár a nyelvemen van, hogy beleegyezően reflektáljak az ébresztésével kapcsolatban, végül egyelőre elmarad a dolog vagy mindenképpen késik kicsit. A tenyeremet az arcélére illesztem és valamivel én is kinyújtom a pillanatot, ráérősebben csókolva az alsó ajkát mielőtt még ki lennék siccelve az ágyból. Kedélyes mosollyal az arcomon kászálódok ki mellőle végül.
A táskából kihalászok egy pulcsit – sötétkék, a tűzoltóság piros emblémájával a szív fölött – és belebújok. A kockás pizsamanadrágot és a vastag zoknikat egyelőre nem cserélem át. Mielőtt még kimennék, visszahajolok hozzá és a tarkójára illetek még egy puha csókot, aztán hagyom, hadd aludjon vissza, ha szeretne és csendesen csukom be magam mögött a szoba ajtaját kilépve azon.
A gyerkőcök szobája előtt elhaladva megállok egy pillanatra, hallgatózni. Azt is csak azért, hogy megtudjam, Zach vajon ébren van-e már, de egyelőre csendesnek tűnik minden, így tovább megyek, a lépcsőn le a konyha felé. Igazából nem számítok arra, hogy bárki ébren lenne, akkor sem, ha alig pár perce hangzott el; az sem biztos, hogy Liz egyáltalán szokott-e aludni. Nos, ha szokott is – remélem szokott –, most akkor is ébren van, legalább nem egyedül kell motoszkálnom idekint.
- Jó reggelt! – köszönök rá, amint belépek a helyiségbe és nagyjából rögtön egy bögre levadászása lesz a cél. Kávé helyett pedig határozottabban egy tea elkészítése majd.
- Látom, te is korán keltél ma. Segíthetek esetleg valamiben? – így illik, úgyhogy rákérdezek, főleg a serénykedését látva, meg amúgy szívesen is tenném, már, ha egyáltalán elfogadja. Legalább én sem unatkozom, miután kidobott az ágy és esély nincs arra, hogy vissza tudjak aludni. Közben pedig a vízforraló után nyúlok és teafiltert is kerítek.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyHétf. Jan. 01, 2018 9:37 pm
 



 

A kérdés eldöntetett; álmosító hatással van rám a lágy engesztelés. Nagyon is. Megkörnyékez tőle az ásítás ingere, de időben ráharapok és lenyelem, mielőtt szabályosan bele kellene fordulnom a párnába vagy elvenni a kezemet az őt megillető pihenőhelyéről.
A már megbeszélt kérdéskörre futólag ránc költözik a homlokomra a fejcsóválás előtt.
- Nem. Élvezi. Mazochista. – a ház minden pontja ki van dekorálva az ünnepet hirdetve. A lépcső korlátját az izzósor mellett girland húzódik. A székek háttámlájára valami selyemszerű masnit applikált fel. Az ajtók mindegyikén kis bizbasz fenyőággal díszítve, még névcetlit is tűzött hozzájuk, hogy véletlenül se tévesszük el a szobát. A karácsonyra jellemző fahéjas, narancsos, mézeskalácsos illat még ide is beette magát, tompán még most is érzem, hiába gondoskodtam lefekvés előtt az alapos szellőztetésről. A részletek maximálisan ki vannak dolgozva, Liz haja, pedig még mindig nem hajlik őszbe tőle, úgyhogy.. Jah, élvezi, még akkor is, ha nem kérdezett minket hatszor körbe az érkezésnél Zach kivételével, hogy inni-enni mit kérünk. Feltételezi ugyanúgy megtaláljuk a hűtőt, mint otthon. Azt hiszem ez a mondat, ha más formában is, de elhangzott tőle.
- Ne aggódj miatta, eleve fel se ajánlotta volna, ha baj lenne. Mondtam neki hogy számoljon velünk. – helyezkedem némileg, de nem távolodok el tőle. Nem hiányzik abbahagyja a hajammal történő babrálást, pluszban kihasználom a rövid maradását. Jobb rálátást akarok a tekintetére, hogy kiolvassam  belőle valóban elhagyja-e a felesleges aggodalmaskodást amiatt problémát jelent-e az elszállásolásunk.
A kávéra irányuló kérdés megválaszolása után még kölcsönveszem a száját, mintegy választott kárpótlásként a szökési kísérletére és mindössze egy leheletnyit hajolok jobban oda kézmelegére. Nem célom még éberebbé tenni magam.. Egy kevés ideig még nem, emiatt hessegetésre szorul és a nyújtózkodás után visszahelyezkedve, odarendezve a párnákat, lapos pislogással figyelem a ténykedését. Egyre laposabbakkal, a búcsúcsóknál már nem is és hosszabb levegő kifújással morgok elégedetten.

A konyhából valóban kávé illata kanyarog a folyosóra, ami beljebb érve pirítóssal és citrussal egészül ki. Liz egyedül van a gyerekmentes zónában, jelenleg maga is kényelmes, korai öltözetben, ami egy bővebb szárú rövidnadrágot és egy rajzfilmfigurás pólót jelent.
- Jó reggelt! – közvetlen stílussal, kedves mosollyal néz fel a narancsok feldarabolásából, majd folytatja tovább. A pulton lévő facsarógép jelenlétéből és a kikészített kancsóból könnyen beazonosítható a munkafolyamat; narancslé készítés. Láthatóan több fő részére. - Kérsz? – tartja fel a kezében lévő felet. Akár enni, akár a belőle facsart gyümölcsléből inni. Közben felpattan a kenyérpirító is, ami mellett már sorakoznak az esti vacsora előkészületeihez elővett alapanyagok. Többsége zöldség, majdnem ipari mennyiségre emlékeztetően, ha a földön lévő zacskókig is elszemez Jackie. A narancsok közben bekerülnek a présbe, végül kézbe kerül a konyharuha és a készülék fedőrésze.
- A fiúkra jobb, ha nem bízom a főzést. Nem igaz? – célozgató éllel a hangjában dönti félre a fejét. Mert mi olyan szar segítség voltunk mindig is. Nem ő a maximalista. - Először reggelizz nyugodtan, utána egyezkedünk. Örömmel veszem a segítséget. – hátrafordul egy tányért leemelni a polcról, amire rádobja a két kenyérszeletet és felajánlásként tartja a frissen kelt elé, ha kéri. - A szobában elfértek egyébként? – a nézéséből levehető miként értette; már az ágyon.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyKedd Jan. 02, 2018 8:48 am
 



 

Az összeráncolt homlokára illesztem a szabad kezem hüvelykujját, pontosan középre a fejcsóválása után és amíg a válaszát hallgatom, előbb az egyik, majd a másik irányba simítok rajta, némán noszogatva ne ráncolja azt már ébredés előtt. Mindezt egy kicsit talán szemtelen, de törődő mosollyal az ajkaimon.
Jó dolog, ha valaki ennyire szereti a karácsonyt, ahogy Liz és a családja, már legalábbis a ház dekorációjából erre következtetek. A miénk nem így néz ki. Persze vannak díszek, meg karácsonyfa is, de messze nem foglalkoztam ennyit a teljes belső felöltöztetésével az alkalomhoz illően. Vajon kellene ezentúl?
A mézeskalács illat kiszellőztetéséért még előzőleg, duplán hálás vagyok, az valamiért különösen forgatja a gyomrom, pedig általában nincs vele bajom, mi több, még szeretem is. Most azonban.. jókor sikerült nekem is elkapni ezt a nyavalyát. Az évnek csak ebben a szakaszában süt mindenki mézeskalácsot, máskor nem vagy nem annyira szokott jellemző lenni. Egy sima megfázás, ezernyi papírzsepi elhasználásával is jobb lenne, mint ez a napjában többször jelentkező émelygés, amik között meg egyébként tökéletesen jól vagyok. Remélem gyorsan múlik majd. Addig meg csak túl kell élni valahogy.
- Jó, rendben. Nem aggódom. – az helyesebb lenne, hogy igyekszem nem aggódni, de valójában csak részletkérdés. Idővel majdcsak sikerül nekem is felengedni, főleg, hogy olyasvalakiről van szó, aki a mellettem fekvőnek nagyon is sokat jelent. A helyezkedését megérezve én is követem, a szemkontaktust pedig felveszem vele, van egy olyan sejtésem, hogy látni is szeretné a vonásaimon; elhagytam a témán való rágódást.
Éberebbé tenni nekem sem célom és bár szívesen ízlelem meg az ajkait, nem nyújtom néhány rövid másodpercnél tovább azok kölcsönvételét. A pulcsit gyorsan és lehetőleg zajongás nélkül öltöm magamra, a telefonomat is a zsebbe csúsztatva. Nem számítok rá, hogy bárki hívni fog, nem vagyok berendelhető, előre jeleztem a munkahelyemen, hogy a városban sem leszek, de ha mégis megcsörrenne, nem kell, hogy kiugrassza az álmot a szemeiből vagy őt magát az ágyból. Puha búcsút pecsételek a bőrére, aztán tényleg hagyom és kijövök a szobából.
A ház még elég csendes. Mondjuk azt nem tudom, hogy általában mennyire az, de ez a fajta csend tipikusan az, amikor vagy üres az adott épület vagy tényleg minden még húzza a lóbőrt. Ettől pedig akaratlanul is úgy érzem, hogy inkább lábujjhegyen kellene közlekednem. Szerencsére a vastag zokni tompítja a közlekedés zaját a folyosón és a lépcsőn is.
A konyha felé közeledve viszont meg kell álljak egy pillanatra. Az onnan kiömlő kávéillat bármikor máskor inkább csalogatna, semmint taszítana, most azonban nem nagyon élvezem a levegőben terjengő aromaorgiát. Az ingert újfent legyűröm, nehezen, de végül csak sikerül úrrá lenni rajta és belépni a helyiségbe.
- A teába egy kicsit igen, köszi. – a feltartott félnarancsot átveszem tőle, a kedves mosoly pedig az én ajkaimon is tanyát ver. A bögrét könnyedén megtalálom és magamhoz is veszem, a vízforraló sem okoz nehézséget, viszonylag szem előtt van az is. Miután bekapcsoltam, már csak a teafilter van hátra, ami után nyújtózkodjak kell kicsit. Otthon is, ha valamit a felső szekrényből kell levennem és nem érem el rendesen. Ott persze az is opció, hogy felmásszak a konyhapultra, ha valamit nem érek el – gyakran megesik –  itt azért odáig nem merészkednék. Szerencsére nem is kell.
- Hány főre készülődsz? – mármint a főzéssel, mert a mennyiséget elnézve akár az üdvhadsereg is itt tölthetné az ünnepet. Nem tudom igazából, hogy megérkezett-e már mindenki, aki végül jelen lesz a vacsinál vagy még várunk esetleg valakit, valakiket.
A vizet töltöm a teafilterre, amikor a fiúk és a főzés kerülnek egy kontextusba. Lazán, a csípőmmel támaszkodom a pultnak, ahol lehetőleg nem vagyok láb alatt. A fél narancsot belefacsarom a bögrébe, aztán leginkább a kezeimet melengetem egy kis ideig a meleg kerámiát szorongatva. - Katasztrófa lenne a vége? – szélesebbre nyúlik a mosoly az arcomon és magamban megállapítom; szerencsés vagyok. Nekem nincs ilyen gondom se otthon, se a melóhelyemen, mármint a kaját nyugodt szívvel bízom rá a másik nem képviselőire.
- Uhh, nagyon kedves vagy és köszönöm, de nem bírok enni. Talán majd később. – elveszem ugyan a felajánlott tányért a pirítósokkal, de azzal a lendülettel már landol is mellettem a bútorfelület tetején az egész. Egyelőre nem nyújtogatnám a saját határaimat. A tea talán nem csavarja meg még jobban a gyomromat, de a szilárd kaja valószínűleg más határt érne el. Inkább megvárom előbb, hogy elmúljon az émelygés.
- Zach a múlt héten még beteg volt és azt hiszem sikerült elkapjam tőle. Ő már jól van, én meg csak átvészelem valahogyan. Remélhetőleg hamar. – bocsánatkérő hangsúly van a magyarázatban, mert nem akarom, hogy azt gondolja finnyás vagyok vagy bármi más, hasonló okból utasítom vissza a felkínált reggelit. Főleg, mert eléggé fontos, hogy mit gondol rólam.
- El, bőven. – bólogatok a kérdés megválaszolása közben alátámasztva az elhangzottakat. - ..és Ron amúgy is gyakran használ kispárnának, úgyhogy tényleg elférünk, ne aggódj. – kuncogva legyintek egyet és nem érzem tolakodóan soknak az információ közlést, bízom abban, hogy ő sem fogja. Ami pedig az ágyat illeti, nem túl nagy, ez igaz, de szerintem kényelmesen megvagyunk rajta.
- Miben segíthetek, mit csináljak? – teszem le a teát végül és attól függően, hogy miben tudok a hasznára lenni, nekiállok a kapott feladatnak.
- Minden karácsony ilyen „nagy” nálad? Mármint a vendégsereg, a sok főzés..? A ház pedig wow, nagyon szép és hangulatos a dekoráció. – ha belegondolok, hogy én a magam részéről korábban mindig kértem, hogy be legyek osztva szolgálatba az ünnepen.. A karácsony sosem tartozott a kedvenceim közé és hát nekem kicsit szokatlan is az a fajta szellem, ami mondjuk itt is van most. Tavaly volt először, hogy nem dolgoztam, részben azért, mert még nem lehetett, januártól engedtek csak vissza, a képzést csinálhattam egyedül előtte, részben pedig a plázában történtek miatt ezeket a napokat a kórházban, a fent alvó ágya mellett ücsörögve sikerült tölteni. Ha nincs a robbantás akkor, ide jöttünk volna.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyKedd Jan. 02, 2018 5:47 pm
 



 

- Tessék. – a feltartottból átnyújtott lesz a rákövetkező másodpercben és a maradék kettő, ott heverő gyümölcs is felvágásra kerül, hogy ne kelljen még egyszer neki kezdeni a préselés elkezdése után. Amíg a felezett darabok a helyükre kerülnek a masinában fél szemét a vendégen tartja arra az esetre, ha útmutatásra lenne szüksége – vagy éppen segítségre a magasabban lévő doboz eléréséhez. Már majdnem a tőle nem messze lévő sámlihoz lépett, hogy készségesen odacsúsztassa felhasználásra. A két fiú miatt napi használatban van a faeszkálmány.
- Vagyunk mi hatan. – céloz a jelenleg házban tartózkodókra együttesen, miközben lerakja a kezéből a szeletelő kést és a narancslé maradékát beletörli a konyharuha anyagába. - Jönnek a testvéreim. Conrad a feleségével és a fiúkkal, Kenneth-tel. Ed egyedül. Illetve Ron-ék egyik régi kollégája még a rendőrségről. Lehet a barátnőjével. A biztonság kedvéért, az étvágyukra való tekintettel plusz három fővel számolok, ami.. Tizenöt főt jelent. – megszívja a levegőt, megtelíti vele a tüdejét, majd hirtelen ereszti ki lélekben már készítve magát az egésznapos főzésre. Akárcsak a tavalyi évben és az azt megelőzőben is tette a változó létszámú vendégseregnek. Az arcán szétterülő mosolyból leolvasható, hogy nem fáradtság neki, de a munka méretét ez cseppet sem törpíti el. A présgép fedőjét feldobja a helyére és már az elkészült pirítós intézésére fordul meg.
- Talált-süllyedt. – megerősítő bólintással toldja meg a válaszát, miközben kikapja a két kenyeret és újabb felajánlást tesz menetrenddel felállítva a segítség apropóján. Reggeli, minden más utána és a köszönetteljes visszautasításra visszahúzza az ételt. - ..akkor majd új pirítóssal. – az egyiket elhappolja és a szájába véve beleharap, majd otthagyja egy pohárnyi dzsúz elkészítéséig. Kötelező elemnek tűnik. Az első falat elfogyasztása zajlik a magyarázatként érkező kiegészítésnél és annak lenyeléséig nem is érkezik reakció a részéről. A srácok eleget pofáznak teli szájjal.
- Jobbulást! Van gyógyszered? Vagy ha gondolod van házi gyógynövény főzet, igaz nem tudom milyen tünetekre kellene.. Egyáltalán nem festesz rosszul egyébként. – kissé értetlenül jegyzi meg, mert a külső jelek abszolút nem látszanak, de a segítség komolyan vetődött fel. Főleg, ha átvészelem valahogy..
Jacks-ének mintájára érkezik a szájpadlásnak csapódott kuncogás, ami a végére megszelídül és az idő közben magához vett újabb falat elpusztítása alatt nyitott tenyérrel mutat felé.
- A méreted alapján ez kötelező. Jól mondom? És örülök, hogy megvagytok. Kérdeztem nem-e adjak nagyobbat, de csak egy éjszakára azt mondta felesleges cipekedés lenne. – megvonja a vállát és maga elé veszi a gyümölcslevet, hogy leöblítse a reggeli morzsáit. - Majd ha befejeztem, megittad a teád. Addig tedd le a feneked. – a kezével is jelez egy laza legyintéssel a konyhaszigetnél lévő székek felé. - Még nekem is meg kell álmodnom. – hozzáteszi, nehogy rossz néven vegye a lecsitítást, mégse ismerik egymást, hogy ennek a veszélye ne álljon fent. Ha helyet foglal Jackie, akkor felkönyököl vele szemben a pulton és tördelni kezdi a falatokat, előre felkatonázva őket.
Előre dönti a fejét, ami előhírnöke a szóbeli igenének.
- Igen. Brad imádta, úgyhogy megmaradt a hagyomány. – ahogy megemlíti nem látszik az arcán, hogy nehéz lenne beszélnie róla. Valószínűleg az elmúlt közel nyolc év alatt megtanulta kezelni, elfogadni a történteket és nem jelent gondot a pozitívra, az örömökre keserűség nélkül visszaemlékeznie. - Emiatt kész hadműveletnek számítanak az ünnepek, de élvezem. Kihívás. – határozottan, de nem feltűnően felfelé kunkorodnak a szájszélei. - És köszönöm! A díszítés még egy a strigula az embertelen élvezeteim mellé. – tudja, nagyon is tudja ő, hogy mások fele ennyit sem törődnek a ház dekorálásával. Fárasztó és valahol felesleges is, elfogadja, hogy ők úgy, ő meg így gondolkodik és képes ebből humorizáló önértékelést faragni. Még a büszkeség is megcsillan a vonásain.
- Különben mondta Ron, hogy kíméljelek kicsit a nagy karácsonyi őrülettől.. Mennyivel lesz ez másabb neked a megszokottól? – közvetlen, udvarias előadó, aki a szókimondó közösség miatt ugyanezt feltételezi a másikról is; ha olyanba nyúlt bele, majd szól.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyKedd Jan. 02, 2018 7:23 pm
 



 

Köszönettel veszem át a félnarancsot. Ennyi elég is lesz a teába, cukor meg például egyáltalán nem kell. Szerencsére sámli nélkül is sikerül megoldanom a filter beszerzést. Otthon is van egy, amit Rontól kaptam és amit használni igazából nem igazán szeretek, de ezt sosem vallanám be neki. Most meg amúgy is Zachnek jól jön, úgyhogy végül is hadra van fogva a fellépő. Közben figyelemmel kísérem a válaszát arra nézve, hogy mégis hányan leszünk ma este jelen az asztalnál.
- Tényleg leszünk akkor jó páran. A tűzoltóállomáson nagyjából mindig ekkora létszámra főzünk és általában két fő van beosztva rá. – így nem annyira ismeretlen a hadseregre való készülődés számomra. Persze az is igaz, hogy a könnyen és gyorsan elkészíthető kajákat részesítjük előnyben, mert egy riasztás bármikor bejöhet és hát több fogásos csodákat úgy elég nehéz lenne kivitelezni. - Mi lesz a menü? – elsősorban most az elkészítése miatt érdeklődök, meg azért is, hogy nagyjából sejtsem, miben tudok segíteni neki.
Szélesebben mosolyodok el az esetleges katasztrófahelyzet kialakulása kapcsán, már, ha a főzést a srácokra bíznánk. - Nem hagyjuk nekik. – nevetős éllel a hangomban, határozottan ejtem ki az egyébként is nyilvánvalót, mert hát azt hiszem jól érezhetően sosem adná át a stafétát nekik ebben a kérdésben.
- Oh, oké. – ahogy a pirítós jött, úgy megy is. Illetve lesz Liz reggelije. Mindenesetre nagyon hálás vagyok érte, ha viszont ezt most megenném, egészen biztos, hogy két percig se maradna meg bennem. Inkább nem tenném ki a jelenetnek se őt, sem pedig magamat.
- Köszönöm! Émelygek, naponta többször, jön, aztán elmúlik és végül kezdődik elölről. Más bajom vagy tünet nincs. – vonom meg a vállam és túl nagy jelentőséget nem tulajdonítok a dolognak. Gondolom valami vírus, azzal meg nem sokat lehet kezdeni, csak kiheverni, megvárni, míg elmúlik. - Kedves vagy, de hagyd, majd később elugrok egy gyógyszertárba vagy drogériába, ha nem akar javulni. Ma még úgyis nyitva van minden. – nem szeretnék kellemetlenséget okozni, plusz annyira nem ítélem rossznak a helyzetet, de felajánlás mindenképpen jól esik. Ismételgetni se nagyon akarom magam és mindent megköszöngetni, így végül arra már csak egy mosoly volt a válasz, hogy kinézetre nem festek rosszul. Hát legalább nem látszik, az is valami.
A kuncogás abbamarad, de azért a mosoly széles íve nem kisebbül a téma tekintetében. A bögrét az egyik kezembe fogom és megadóan tárom széjjelebb a két kezem, amikor végig mutat rajtam, pontosabban az alacsonyságomon. - Igen, azt hiszem valahogy úgy. - jó kedélyű bólogatással és egy rövid így vanval értek egyet azzal, hogy tényleg felesleges lett volna bármit bárhová is cipekedni, mert jól elférünk a szobában.
- Igenis. – nem ellenkezem és rossz néven se veszem a leültetést, az ő háza, az ő vára. Tiszteletben tartom, ahogyan a dolgokat szeretné na meg persze azt is, hogy idő kell még arra, átgondolja mi legyen a következő lépés. Végül is nem sietek sehová, ráérünk kényelmes tempóban ügyködni.
- Szép hagyomány. – azt látom rajta, hogy nem rendíti meg a témáról való beszéd, de azt is pontosan tudom, ha éppen megrendülés nélkül tud róla beszélni az ember, az még nem jelenti azt, hogy szívesen is teszi.
- Csodállak érte, nem kis teljesítmény lekoordinálni mindent. Mondd, hogy csinálod? Titkon van valami szuperképességed? – vonom feljebb a szemöldökömet, abban bízva hátha beavat a titokba, mert azért tényleg elég masszív, ha ezt minden évben eljátssza ilyenkor. A készülődés, a házra fordított különös gond, a kaja és így tovább.
- Még egy? A többiről nem tudok, de kíváncsivá tettél. – a bögre felett nevetem el magam mielőtt még belekortyolnék a forró italba. Gőzöm sincs, hogy miféle, általa embertelen élvezetei lehetnek még.
- Ah, megfojtom. – csóválom meg a fejem, de szeretetteljes marad a hangom. Mindenesetre feljegyzem, hogy ezt még szóvá tegyem az említettnek. Nem vagyok se cukorból, se hímes tojás.
- Teljesen. Nekem gyerekkorom óta nincsenek már rokonaim és így az ünnepekre mindig szolgálatba kértem magam, hogy azok a kollégák, akiknek gyerekeik vannak meg házastársaik vannak, otthon lehessenek velük. A barátaim pedig a munkatársaim leginkább. Idén először csináltam dekorációt – persze a nyomába sem ér annak, amilyet te hoztál össze –, Zach miatt és kértem szabadságot karácsonyra. Amúgy nem vagyok ijedős lány, úgyhogy jöhet az őrület. – nevetem el magam a végére. Persze, totálisan más lesz, mint eddig korábban bármelyik karácsony a számomra, de kíváncsi vagyok milyen lesz így ünnepelni.
A magam részéről a teát kivégeztem, elég is volt és mivel egyszer már csitításra kerültem, így most inkább nyugton várok, amíg ő is végez és kitalálja, hogy akkor minek is fogjuk hozzá.
- A többiek amúgy mikor érkeznek? Vagy mindenki akkor, amikor ideér?
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzer. Jan. 03, 2018 9:19 pm
 



 

Némán bólint a megállapításra, mi szerint lesznek jó páran és a szerényebb, visszafogott mosolyában a fejdöntés mellé valahol ott rejtőzik a szóbeli válasz; a beosztható személyek száma ott nyilván nagyobb..
- Milyen ott dolgozni? – kanyarodik ki a saját szája íze szerint mindenféle zavartatás nélkül, mielőtt a neki címzett kérdést venné górcső alá. - Négyféle hús. Fügés, narancsos mázas sonka. Sült oldalas. Marhasült. Aszaltszilvával töltött csirkemell. Köretnek rizs, burgonyapüré, sült fehér és sárga répa kakukkfüves ízesítéssel. Párolt zöldbab, zöldborsó. Illetve burgundi borban áztatott és főzött gomba. Egyszerűen isteni.. – a felsorolás minden egyes tagjánál az ujjain is számszakilag sorba vette a vacsora részeit, az utolsóhoz fűzött véleménye, pedig elég meggyőzően hangzik a lehunyt szemeknél és az élvezkedően megbukó hangsúlyánál fogva. A pirítósok kivétele is félbeszakad, ahogy visszaidézi a szóban forgó étel ízét. Megilleti azt a pillanatnyi megtorpanás.
- Örülök az egyetértésnek, de sokat téged se foglak hagyni itt robotolni. Vendég vagy. Pont. – az átnyújtó mozdulat előtt megáll, nyíltan akaszkodva Jackie szempárjába és kétség sem fér hozzá, hogy magabiztosan bánik a szavak súlyával, kevés ellenkezést hagyva a másik félnek, akihez őket intézi. A pirítóst könnyen happolja el magának ezután, kihűlve úgysem több száraz morzsahalomnál.
A falat lenyelése előtt még hümment egyet.
- Zach-et milyen gyógyszer hozta helyre? Van két gyakran haldokló fiam, lehet van belőle itthon és venned sem kell, ha rosszabbodik. – elkapott vírust említettek neki, minden túlspilázás nélkül meri feltételezni, hogy ugyanarról a betegségről van szó. Az émelygési hullámot csak magában furcsállja, egyelőre ugyanannak okán, amin feltételezésbe bocsájtkozott. Az ő kölykeivel ez a gyomruk elcsapásakor szokott előfordulni, más tünet nélkül. A szoba kapcsán tovább göngyölített témát egy sokat sejtető mosollyal zárja a maga részéről és ahogy a konyhai segédkezés esetében is tette, kényelmes tudatossággal ülteti le a rövid időre mellé szegődő szárnysegédjét. Sok feladata lesz mára, de teljesen időben van, vannak. Ő siet legkevésbé, holott nem számolt másodkézzel.
- Köszönöm. – a folytatásra előre dől, végül az alkarjaira támaszkodik a bizalmasabb testhelyzet felvétele miatt. - Két vásott kölyök anyja vagyok. Kell ennél több? – majd rögtön kiegészül a mondandója. - A többi gyerekről nem beszélve.. – nevetésbe épp nem hajló fújtatással emelkedik el a pult lapjáról, egyenesedik vissza egy újabb kenyérdarabot tördelni. A Hogy csinálod? részre specifikusan nem tudna választ adni. Valamivel több, mint kilenc éve edződik e téren és rutinrókává vált. Más lehetősége nem nagyon volt. Az elismerést szerényen fogadja, nem reflektál arra a részre külön. Olykor megy, olykor felülmúlja az erejét a vezénylés amiért látványosan nem kezd önsajnálkozásba. A nevetésre könnyen kivágja a saját mosolyát.
- Egy: a dekoráció. Még egy: a háziasszonyoskodás. Így már kettő. A többiben viszont nem segítek, előbb-utóbb rájössz te is. – nem küzd önképzavarral, nagyon is tudja sok van azon a listán, de vállalja őket és komoly örömét leli abban mások agyára menjen vele, ha rivaldafénybe kívánnák citálni általuk. A magabiztos ívelődés erről árulkodik, ami a következő kibukásnál egészen vigyorformát ölt. Jól szórakozik rajta. Egyértelmű.
- Szerinted azért mondta, mert annak tart? – már ijedősnek.. - Évek óta próbál lejjebb faragni a karácsonyi cukormázból és minden évben próbál komoly érveléssel lenni mellette. Idén te voltál az ürügy. Más kérdés most se sikerült neki.. Ami pedig az újdonság varázsát illeti; valahol mindig el kell kezdeni, hogy egy borzalmas klisével éljek. Ez egy olyan dolog, amit szerintem nagyon is érdemes. Egyszerűen jól eső. Nem? – a többedmagával ünneplés szakaszába még nem léptek bele, de az első díszítgetés, az első szabadságkérés, mert van miért.. Ez jó. Őt mindenképp megnyugtatják az ünnepek, szóljon akármekkora fennforgásokról is nemcsak a konyhában, de az asztalnál is vagy előtte, utána. Nem véletlenül élvezi piszok módon és vállal be ennyi mindent.
- Az első hullám kettő körül érkezik, de utána folyamatosan csorognak majd hatig bezárólag. Ha vacsoráig nem érnek ide kint maradnak a kutyát pesztrálni. – a komolytalanban van egy csipet komolyság azért.. - A süteményeket, desszerteket egyébként ők hozzák. – gondol a többi érkezőre, legalább ennyivel is kevesebb a feladata. Hiába a dupla sütő. Arra valóban nem lenne ideje.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzer. Jan. 03, 2018 11:45 pm
 



 

- Eléggé szeretem a munkám, a társaim, szóval jó. Fogalmam sincs valójában, hogy mihez kezdenék, ha nem csinálhatnám. Tavaly fél évig nem mehettem vissza dolgozni miután meglőttek és annyit tudok, hogy egyiket sem akarom még egyszer átélni. – egyszerűen és nem is túl nagy ívűen vonom meg a vállam, de nem az érdektelenség jeleként, hanem inkább lezárásaként az elhangzottaknak. Fogalmam sincs, hogy miről és mennyit tud vagy nem tud, mit mondott el neki Ron és mit nem. Egyáltalán nem titok, hogy meglőttek, de szerintem túl sok szót sem érdemel. Az pedig, hogy nem áradozok nagyon csak annak köszönhető, hogy nem igazán szokásom az ilyesmi, ettől még persze nem szeretem kevésbé, amit csinálok.
- Te mivel foglalkozol? – nem rémlik, hogy Ron említette volna, ha mégis, akkor pedig szégyen, de nem emlékszem. Mindegy, gondolom a kérdés csaknem tolakodó, így minden gond nélkül teszem fel, viszontérdeklődésként.
A menüsor jól hangzik, illetve jól hangzana, ha a gomba említése nem kerülne fel a kávé mellé a jelenleg nem kedveltek listájára. Uralkodom a vonásaimon, nem akarok udvariatlan lenni, de a gyomrom megint fordul egyet, amitől muszáj egy mélyebb levegőt vennem, megelőzve azt, hogy a mosdóba kelljen rohannom. Ezzel egy időben pedig érthetetlen kívánom meg az emlegetett sonkát és kezdek sóvárogni egy nagy adag puding után is, ami ugyan nem szerepelt a felsoroltak között, de ettől még beugrik. Basszus, marhára nem vicces a hányinger egyszerre azzal, hogy van, amit viszont simán meg bírnék enni.
- Jól hangzik. – kortyolok bele végül a teába, elnyomva az émelygést. Azért, mert jelen pillanatban nem mindentől folyik össze a nyál a számban még tényleg eléggé impozáns a menüsor. Más esetben valószínűleg én is nyálcsorgatnék már a felsorolástól is – na nem szó szerint azért –, most azonban befigyelt ez a vírus, ami felülírja a dolgokat.
- ..és így gondolom kötelező lógatni a lábam? – bólogatok pár aprót, de nem igazán az egyetértésem jeleként. Nem akarok udvariatlan lenni, elkönyvelem annak a dolgot, hogy nem vágyik arra, bárki is láb alatt legyen neki, csak épp túl kedves ezt így konkrétan ki is jelenteni, de ettől még nem szívesen nézek szembe a semmittevés ítéletével. A magam részéről jobban érzem magam, ha segíthetek, főleg, ha vadidegenként vagyok valahol. Az lefoglal, így meg majd inkább a feszengés és kényelmetlenség érzése lesz az, amivel meg kell birkózzak. Tudom, hogy a fent alvó szerint nem gond az ittlétünk a kisemberrel, de Liz nem az én ismerősöm vagy barátom.
- Mivel vírus volt, a doki nem adott semmit. Sok folyadékot írt elő annyival, hogy ezen túl kell esni. – gyakorlottnak a témában semmiképpen sem mondanám magam, így maradt az, amit az orvos tanácsolt, sok ágynyugalommal megspékelve. Meg mesével és játékkal a kis beteggel. Állapotromlás esetén meg a kórházat javasolta, de odáig szerencsére nem jutottunk. A magam részéről én sem szeretnék nagy ügyet csinálni a dologból, túl leszek rajta így vagy úgy, remélhetőleg minél előbb.
A bizalmasabb testhelyzet felvételére a részéről akaratlan is közelebb hajolok válaszreakcióként hozzá hasonlóan nevetem el magam, csatlakozva hozzá, amikor megosztja a titkát.
- Ebben nincs tapasztalatom, hiszek neked. –gyerek téren legalábbis nagyon nagy a lemaradásom és a jelen helyzet sem mondhatni, hogy gyorstalpaló lenne, mert Zach egyetlen kisember úgy az életemben, mint neki a két fia.
- Ooké. – nem akartam beletenyerelni semmibe, így mosolyogva hagyom lógva a témát. Nem volt célom kellemetlen helyzetbe hozni vagy bármi, csupán annak okán mertem rákérdezni az általa említett embertelen élvezeteire.
Egyetlen pillanatra emelkednek csak feljebb a szemöldökeim. Nem akarom rávágni, hogy őszintén szólva nagyon sokszor fogalmam sincs, hogy mi van az említett fél fejében vagy mit miért csinál. Amennyire talánynak tart engem – nem egyszer közölte már ilyen vagy olyan formában, innen tudom –, annyira tartom én is őt annak. Kedélyes és kedves mosollyal nyugtázom Liz szavait, kommentár nélkül hagyva.
- De igen. – szusszanok halkan, megtartva a mosolyt és inkább ráhagyva a dolgot a szemben lévőre. Magam miatt sose csinálnám újra, nem díszítenék ezután sem és nem mennék szabadságra. A saját kedvemért az idei után sem tenném meg. ..de van akiért, akikért igen, mert miattuk megéri. ..és ez pedig jól esik, tagadhatatlan.
- Értem. Gondolom azt senki nem kockáztatja meg, hogy a kutyával maradjon(?) – bólintok egyet a vendégsereg menetrendjével kapcsolatban és felkelek a székről, hogy az időközben kiürült teásbögrét elmosogassam, a használt teafiltert pedig kidobjam. Közben pedig az émelygés is múlni tűnik, ami nagy megkönnyebbüléssel tölt el. Nem bánnám, ha ma már többet nem jönne vissza, de amilyen az én szerencsém.. hát nem bíznám el magam egyelőre.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzomb. Jan. 06, 2018 2:25 pm
 



 

- Érthető. – tegnap találkoztak először, ami ha nem így lenne sem fűzné tovább a beszélgetés megkezdett részét. - Ingatlanügynök vagyok. Rugalmas munkaidővel, így a fiúkkal is sokkal könnyebb. Szerencsénk van ilyen téren, szeretem is csinálni. – a vacsorára szánt fogások felsorolását követően már sejthető a szisztéma az alapján ahogy beszél róluk; amit csinál azt lendülettel csinálja, olyannal, amit nem lehet ráerőltetni senkire és éppen ezért azt csinálja, amit szeret. Elérte ezt az életében, hogy meglegyen ez a fajta kényelme, biztonsága, ami egyben komoly siker is az egyedülálló anya szerepének megtartása mellett. A ház jó elosztású, szépen van berendezve, nincsen kupleráj nem marad, ha keletkezik is, mint a gyerekek után tegnap este, ő maga pedig kiegyensúlyozottnak tűnik. A berendezésből, a kellékekből megítélhetően: férfi nélkül is.
Az élelmes szemek látják, hogy az arc nem tökéletes hűséggel támasztja alá a szavakat, de azon kívül feljegyzi magának nem ad neki jelentőséget.
- Remélem nem csak hangozni fog. A gombának.. – fordul hátra a tűzhely felé, ahol több lábos is fent van már, de csak az egyik alatt ég alacsony lángon a tűz. - Még két óra kell. Legyél kritikus vele, a többiek mindenre azt mondják finom. Nem mernek mást. – a kóstolás nem a jól hangzik fényében nem tűnik nagy dolognak.. Nem igaz? A főzési idejéből valóban annyi van még hátra, de valójában csak ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból. Kedélyes, ártatlan csipkedéssel, amit igazából nem nehéz levenni. Egy kicsit, mintha sandítana is..
- Nem, de nem illik, hogy helyettem dolgozz. Kell majd segítség később és szólni is fogok, de nemsokára elkezdenek nyüzsögni, rájuk pedig nem lesz időm...figyelni. - Az émelygésre sima diéta volt akkor? – vetődik fel biztosítékként a kérdés, mert tudja aszerint formálni a menüsort, hogy legyen közte gyomorkímélőbb fogás. Akár annyival, hogy készít egy lájtosabb krumpli köretet a szárazabb húsok mellé. A pirítós mennyiséget legfeljebb reggelinek szeretné látni.. Ennek apropóján tör egyet a maradékából, mielőtt a pultra támaszkodva osztaná meg a világrengető titkát.
Az arcára az értetlenség mellé egy visszafogott mindegy költözik, majd tűnik el a reggeli folytatása közben. Halottnak nyilvánított témát nem fog böködni, akkor se ha nem érti az okát a változatlannak maradt viselkedése miatt. Csendesebben reflektál arra, amihez nem tud egy vagy két szónál többet fűzni és inkább az első étkezés befejezésére koncentrál ezeknél.
- Persze így is lehet mondani, hogy nem vesznek részt a nagy vacsorán, kint maradnak a hidegben.. Miután beadták a hozományt, nyilván. – az utolsó falatot is lenyeli, amit narancslével támogat meg. A morzsákat a tányérra szórja és a munkaképes állapotaikra való tekintettel már mondaná is mindeközben hogyan szedte össze a teendőket, ha fentről nem szűrődne le a hirtelen feléledt gyerekzsivaj, ami első sorban egy csatakiáltásnak hangzott, megiramodott trappolásnak. A folyosó végén lévő lépcső felé pislog.
A szájpadlásának ütközik a felkívánkozó nevetési inger. Megremeg a válla.
- Most vagy szerencséd volt, hogy már felébredtél vagy szándékosan megvárták, amíg lejössz, hogy téged ne gyakjanak le egyből.. – visszatekint Jackie-re és felkapja a megüresedett tányérját, hogy a mosogatóba rakja. - Melyik zöldséget vállalod?
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzomb. Jan. 06, 2018 7:31 pm
 



 

- Ez így tök jó. Mármint, hogy amit csinálsz, azt szereted is és a srácok mellett a munkaidő is alakítható. Van amúgy segítséged a fiúk mellé? – aprókat bólogatok a válasz megkezdésekor. Valóban jól hangzik, hogy a munka- és szabadidejét viszonylag szabadon kezelheti vagy legalábbis megértik, ha a gyerekek miatt átcsoportosítja a munkarendjét és a feladatait. Mindenkinek haszon azt hiszem. Ami meg a kérdést illeti; ha egyedül neveli őket és még ráadásul ő a családfenntartó és egyáltalán minden szülői szerepet maga tölt be, akkor kétségtelenül van valami nagy titka, mert fogalmam sincs, ép ésszel, hogyan lehet ezt kivitelezni. Kiegyensúlyozottnak, összeszedettnek és olyannak tűnik, aki meg van elégedve és ki van békülve az életével az esetleges nehézségek ellenére is. Pedig nem lehet könnyű, az egyszer biztos.
- Miért nem mernek mást mondani? – szalad még egy szélesebb mosoly az ajkaimra. Ő állította, engem meg csak szimplán érdekel, de természetesen nem véresen komolynak szánom a kérdést. Valójában egy kicsit sem.
- Megteszem, amit tudok, de lehet nem én leszek a legjobb alany a feladatra. – nem azért, mert nem szeretem a gombát, vagy nem vagyok őszinte vagy akármi másféle okból kifolyólag. Pontosabban az egyetlen, ami miatt azt hiszem nem annyira szerencsés most az ízlésemben bízni – csipkelődésnek szánta vagy sem –, hogy rendetlenkedik a gyomrom. Ez pedig erősen beszűkíti, hogy mit szeretnék és mit tudok mondjuk megenni anélkül, hogy másodperceken belül visszaköszönne az.
- Tényleg, mit szeretnek a fiaid csinálni? Mivel lehet őket lefoglalni? – ha már felhozta, hogy hamarosan kezdődik a nyüzsi, a felnőttek csak lefoglalják magukat így vagy úgy, a mininövésűekkel azonban általában más szokott a helyzet lenni. Az is segítség, ha nem neki kell őket pesztrálni, nekem meg igazából mindegy, hol vagy hogyan lesz hasznom, a lényeg, hogy tényleg szívesen segíteni neki bármilyen előkészületben, hiszen én ajánlottam fel. Ez a minimum, ha már a nyakába szakadtunk karácsonyra.
- Nagyjából. Zach nem sok mindent volt hajlandó megenni, leszámítva némi natúr kekszet. – néhány napig ez ment, hiába ajánlgattam neki többféle diétás dolgot, nem kellett. Aztán amikor jobban lett, akkor már persze mást is elé tudtam tenni, de addig nem nagyon. Nálam eddig jobb a helyzet, legalább nem nyomom az ágyat és habár az émelygés nem egy leányálom, azért azt sem jelenteném ki, hogy az általános közérzetem nagyon rossz lenne. Ezért a menüsort sem érdemes a kedvemért alakítani.
Az értetlenség jeleit a vonásain noha érzékelem, a témát jobb szeretném inkább elengedni, okkal. Kicsit furán, kicsit kurtán, de azt hiszem csak sikerül és, hogy ne kelljen csakúgy tovább üldögélnem a hátsómon, inkább eltakarítom magam után a teázás romjait.
Elnevetem magam a hozomány elkobzása kapcsán. Végül is a vigaszdíj jár a háziaknak, ha a vendégsereg lekési a vacsorát, amiért egész nap robotolt a háziasszony, hogy minden tökéletes legyen.
- Teljesen jogos és elfogadható. – nagy bólintással értek egyet vele, de aztán a fentről leszűrődő hangoknak köszönhetően én is a lépcső felé fordítom a tekintetem, arra várva, hogy hamarosan csak felbukkannak.
- A hangokból ítélve azt hiszem csak szerencsém volt. – gyerekek, nem gondolom, hogy megvárták volna, amíg lejövök, de hát ki tudja.
- Amelyiket adod és rám mered bízni, azt. – segíteni szeretnék és nem keresztül húzni a számításait, ezért nagyon szívesen vállalom akármelyiket, amelyiket adja.
Időközben pedig közeledő trappoló hangokra leszek figyelmes, de pár másodpercig még várat magára, hogy kiderüljön, ki is érkezik. Zach bukkan fel és az álmot törölgetve a szeméből bolyong be a konyhába és karolja át a lábam.
- Jó reggelt! Mi újság nagy fiú? Hogy aludtál, hm? ..és mi történt odafent az előbb? – leguggolok hozzá, hogy egy magasságban legyünk és válaszként előbb csak egy ölelést kapok meg egy halkan elmormogott sziat.
- Hát Liznek ki fog köszönni? – hajolok el tőle annyira, hogy lássam az arcát.
- Szia Liz. – dünnyögi az orra alatt.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyHétf. Jan. 08, 2018 8:19 pm
 



 

- Két utcával feljebb laknak a nagyszüleik. – nem, nem az ő szülei, ami a szóhasználaton felül a hangsúlyából is kifejthető. - A koruknál fogva viszont nehezen bírnak már velük. Lassan két lóval dolguk.. – látványosan megforgatja a szemét megjátszott komolysággal és rosszallással. Mindkét fiú nagyon aktív, izgő-mozgó típus, akikre nem kis mértékben van hatással a közvetlen környezetük, példának okáért a család és annak döntő többségének a foglalkozása..
- Nem. Nyulak. – összébbvont szemöldökkel, az előzőhöz hasonló zsörtölődéssel gondol rájuk a legyintés idejére, ami után leolvadnak az álszent tüskék és kedves szelídségűvé válnak a vonásai. Mélyen azért a szívére venné, ha a rengeteg ráfordított idő és energia nem hozná meg a kulinaritás gyümölcsét, nem ízlene mindenkinek az évek során többször tökélyre fejlesztett receptarmada.
- Miért? Titkon ugye nem avattak be a tapsifüles seregbe? – csípőből vágja vissza a kérdés, ám ekkor még a pirítós és a kifejtés előtt mit sem sejtett a testet rágó kórságról, amely komoly hatással van az étvágyára. Csak az előző stíluson felbuzdulva reflektál, szívja az elérhető közelségű vért. (…)
- Meg vannak veszve a versenyekért, a társasokért és a hajmeresztő történetekért, amiket újra s újra előadnak a saját elképzeléseik szerint. Emlékszel a tegnap esti szörnyekre a hátsó udvaron, akik felforgatták az egész környék életét és a történet főhősnőjeként megmentettem tőlük mindenkit..? – csípőre teszi a kezét a benne maradt, megkezdett pirítóssal, majd a szabad kezével hármat mutat. - Három fős süncsaládról beszéltek. – nem viccel.. - Igaz, inkább ilyeneket szeretek tőlük hallani nem azt mit fognak csinálni, ha ők is felnőnek és beállnak a rendfenntartó erők soraiba. – megejt egy az eddigihez képest vérszegényebb, de egyébként nem kevésbé meleg mosolyt. Talán sejthető miért nem annyira őszinte az a görbe vagy lelkes, attól függetlenül, hogy büszke már most tudják mit akarnak a fiúk és saját megállapítása szerint igazából ez azóta így van, hogy értelmes szó elhagyta a szájukat.
A sovány étkeztetésre elhúzza a száját, mind amiatt, mert nem ritka eset feléjük se, mind azért, mert ő borzalmasan nem bírja, ha elkapja az energiavámpírjaitól, ami még kevésbé számít ritkaságnak.. Jóízűen harap rá az utolsó falatokat jelentő reggelire, ami ugyan nem sokban tér el, mégis másabb a narancslével kiegészülve a rabdiéta kajánál.
Az est további részleteihez evezve a beszélgetésben kiül a Na ugye? visszakérdezés az arcára a süteményekkel kapcsolatban. Valamit valamiért. Vacsorát pontosságért.. Nem adja drágán az ő véleménye szerint. Az a vajszívű kutya egyébiránt az étkezés után így is, úgy is bentebb lesz tessékelve csatlakozásra. A feltámadó zajongás fog élesebb reakciót kiváltani belőle és a szerencsére leadott szavazatra próbálja visszafogni a széles, sokat tudó mosolyát – többé-kevésbé sikerül a fiók felé fordulásának köszönhetően. Oh, igen, van egy régebbről beugrott emlékképe egy nagyon hasonló esetről.
- Lehet. – elővesz egy-egy hámozót. - Kezdjük akkor a burgonyával. – egy zacskót konkrétan vödörbe állított be, a többi mellette heves; garantáltan hosszú foglalkozásnak néznek elébe. Vissza-visszapislog a lépcső felé, a leérkező hangok változatlanul jönnek, mikor halkabban, mikor hangosabban. Azért a kölykök jajjogása befigyel a trappolásukkal együtt.. (Nem maradt megtorlatlanul a meglepetés támadás nem-kért ébresztés gyanánt.. Valószínűleg épp a paplanba kerülnek bele csomagtöltelékként.) Kivéve az álmosan leérkezőé. A konyhaszigetre könyökölve szemléli a közeledtét és a bájosnak ítélt jelenetet, ami bazsalygásra készteti, kisebb sóhajra.
- Bezzeg ez a két pukkancs sose csinált ilyet.. – halkabban jegyzi meg és ha felfelé néz Zach felé intézi a reggeli integetést. Szemmel láthatóan a beszédhez még korainak számít az időpont, nem hibáztatja és egy még fel nem használt narancsfelet vesz a kezébe, hogy felkínálja.
- Kérsz?
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyHétf. Jan. 08, 2018 10:28 pm
 



 

- Értem. Nagyon aktívak a srácok? – sejtem, hogy igen nem akarok abból az igen rövid ismeretségből bármit is leszűrni, amit eddig megtapasztaltam, már csak azért is, mert épp az imént említette, hogy a nagyszülők már nem könnyen bírnak velük. A finomságok érzékelése pedig sosem ment igazán, így azt csak nyomokban vélem kihallani, hogy talán Liz nem a saját szüleit emlegeti. Rákérdezni azonban érthetően nem akarok, mert fogalmam sincs, hogy venné ki magát a dolog, meg valójában nem is rám tartozik.
- Ohh.. – csak rövid időre kerekednek el komolytalanul az ajkaim a kis pihe-puha gyávaságokhoz hasonlítás okán, majd gyorsan megrázom az üstököm, amikor engem is érint a besorolás szele.
- Nem, nem erről van szó. – röviden fűzöm tovább a mondandómat, belevéve, hogy minek okán nem leszek jó alany a megtisztelő feladatra. Ciki vagy sem, de sajnos ez van, úgy tűnik sikerült benyelni Zachtől azt a vírust, ami a múlt héten gőzerővel döntötte le őt a lábáról. Szerencsésnek mondhatom magam, ha olcsóbban megúszom a dolgot és nem kell mondjuk az ágyat is nyomnom az amúgy is kellemetlen tünet mellett. Gondolatban lekopogom a dolgot, biztos, ami biztos.
Az előző esti történettel kapcsolatban csak bólintok, jelezve, hogy igen, képben vagyok azzal, amiről szó van.
- Hát nézd.. a sünök szúrnak és röfögő-töfögő hangot adva morognak, ami együtt képtelenségnek hangzik, de valahogy mégse nagyon tudom máshoz hasonlítani a dolgot. Természetes, hogy az, aki megőrizte, visszaállította a szomszédság nyugalmát és megmentett mindenkit, nem más, mint egy igazi hősnő. – tárom szét nem túl nagy ívben a kezeimet, annál szélesebb mosollyal az ajkaimon. A sünik nem ijesztőek, kivéve ha az ember egy bizonyos magasság alatt rohangál. Amúgy meg tényleg tudnak szúrni, ha óvatlanul nyúl hozzájuk bárki és ami hangot kipréselnek magukból, hát az se sokkal vonzóbb, mint egy halom tüske a tenyérben.
- Connor is jelenleg azt a korszakát éli, hogy rendőr lesz. – feltételezem, hogy tudja ki az említett kis legény. Zach még nem állt elő azzal, hogy mi lesz, ha nagy lesz, ennél fogva még nem szembesültem azzal, hogy milyen lesz/lenne, ha bejelentené, hogy akár a rendőrség, akár a tűzoltóság sorait erősítené. Nem igazán tudom, hogy örülnék-e neki vagy sem. Meg amúgy is még elég kicsit, addig rengeteg minden fog változni, amíg felnő, ahogyan Stephen és Samuel esetében is.
- Melyik társas a kedvencük? – csupán azért faggatózok, hogy a nap folyamán, ha szükséges lesz lefoglalni őket, akkor fel tudjam használni a most – remélhetőleg – megszerzett információt. Azt nem ígérem, hogy ismerni is fogom, de bízom abban, majd megtanítanak rá a fiúk és nem bánják, ha mondjuk Zachet is bevonjuk meg Ront.
A rosszullétem részletesebb taglalásán túlesve csak egyetértően tudok bólintani a ki nem mondott kérdésre a kint maradókkal kapcsolatban, akiknek a késéséért jogos sarc a süti begyűjtése, már amennyiben bárki is meg merné lépni azt, hogy elkéssen. Van egy olyan érzésem, hogy erre nem nagyon fog sor kerülni.
A fentről érkező zajok és feltevések között az előszedett hámozók egyikéért nyúlok, feltételezve, hogy nem magának kapott ki kettőt a helyéről. Határozottan bólintok és, ha megkaptam az feladatra alkalmas eszközt, akkor minden további nélkül veszek a kezembe egy kerekded formájú krumplit, amiben éppen csak, hogy sikerült belevájni a hámozóval, amikor megjelenik Zach is a színen. Az ezt megelőző hanghatások jó részét nem igazán tudom azonosítani, hogy vajon mi is történhet odafent. A prücsök mellől pillantok fel Lizre egy szelídebb mosoly mellett a megjegyzést hallva és hamarosan Zach is követi a példámat, igaz ő csak álmosan dünnyögve. A fél narancsot látva csak megrázza az üstökét az elutasítás kinyílvánításaképpen és visszafordul felém.
- Kaphatok kakaót? – az eddig álmosan dörgölt szemei nagyra nyílnak és én automatikusan fordulok a vendéglátónk felé.
- Kaphatunk? – a kérdést nyilván ő is hallotta, nem volt halk és a többesszám ellenére csak a gyerekre gondolok, mert ami azt illeti, nekem megint felfordulva csavarodik egyet a gyomrom, már csak a reggeli ital említésére is, ez alkalommal annyira, hogy kénytelen vagyok a tenyeremet előbb a szám elé kapni, majd két lélegzetvétel után a mellkasomhoz illeszteni. Ennyit arról, hogy végre elmúlt az émelygés.
- Megtennéd, hogy figyelsz rá egy kicsit? – a mondatot még sikerül kipréselni elfogadható módon, de ha beleegyező választ kapok, akkor gyors iramban teszem le a hámozót és indulok meg a mosdó felé. Eddig bírtam elnyomni, visszatartani az ingert.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyCsüt. Jan. 11, 2018 12:11 am
 



 

- Energiabombák. – s mint olyanokat egy idősebb generációs házaspár már nehezen tud kezelni, egyszerűen nem tudják lekötni őket, több impulzust igényelnek a srácok. Előző este a sztorizgatásaik ideje alatt sem bírtak nyugton maradni, folyton gesztikuláltak, ugráltak vagy mást ugráltattak azért lényegesen udvariasabb módon, inkább kérlelve. Jackie is volt díszkellék. Az eredetileg sünökről szóló történetben a két bokor közül az egyik. ..mert látni kell a környezetet az elképzeléshez.
Akárcsak az ételt kritikusan bírálni, hogy valóban jobb legyen – jobb, mint előtte. A fejrázásra kérdőn emelkednek a szemöldökei, még azelőtt, hogy feltenné a kérdést; hanem miről? A kifejtésre kerülő magyarázat kap egy megértő bólintást és az érzékeny gyomorra való tekintettel adja ki a figyelmeztetést az addig szóban forgott ételről. A hallottak fényében nem javasolja, csak saját felelősségre.
A sün-eset elmeséli módjával való egyetértésre első ízben egy beszédesen cinkos pillantást küld a kollegina felé. A szívére teszi a kezét.
- Hősnő vagyok, nem vitás. A házi feladatok, pedig az ellenség agymosó eszközei a katonák sötét oldalra átállításához. – futólag a homlokához illeszti az egymás mellé szorított mutató- és középsőujját, heuréka. - Ám felettük nekik kellene győzedelmeskedniük. – nem ígér izgalmakat a fantáziájuk élénken virágzó szüleményeihez képest, megérti, de a problémát nem tudja egymaga eltüntetni és ízig-vérig imádja a fiúkat. A hanglejtéséből mégis kivehető; néha azért seggbe billentené őket, hogy anyai szeretetével ösztönözze őket.
- Valóban? Hm. Gondolom vegyesen fogadják otthon. – diszkrét a feltételezés számos okból kifolyólag, hajszálnyira marad el a semlegestől. Ismeri az ottani.. Helyzetet és személyesen nem ismeri, de hallott már az ifjú úrról.
- Kedvük szerint változó. Konkrét kedvencük nincs, de minél interaktívabb annál jobb. Az Activity-t imádják, a vereség sem töri le a kedvüket. – mert még szép, hogy nem hagyja sorozatban őket nyerni. Elvégre túlerőben vannak. (…)
A ház a közel jövőben élénkebb színtérré fog változni, amint az odafent már felébredők is csatlakoznak a lentiekhez. Az alapanyagok előkészítéséhez ebben a pillanatban vált a legideálisabb az idő és a hámozó eszközön felül a beáldozható, már kikészített újságpapírt is áttolja a konyhapult felületén további felhasználásra. Csak egy tálat vesz még elő, amibe a megpucolt zöldségeket tudják majd tenni, amikor megérkezik a társaság legfiatalabb tagja. Bőséges álomkórral a szemeiben. A kótyagos totyogásával, kapaszkodásával már-már ábrándossá varázsolja a házi gazdát, aki feltételezhetően a sajátjainak édesdedebb időszakát pörgeti át a fejében a köszöntési jelenetet elnézve.
- Persze. – a kezéből leteszi a konyhai segédeszközt és a felső szekrényhez fordul bögréért a kért italhoz, azzal a lendülettel veszi le a kakaóport tartalmazó üveget is, hogy ne kelljen kétszer nekifutnia a begyűjtésnek. Csak tej kell, illetve kanál az elkészítéshez. Következőleg azokért indul.. Azaz indulna, a kérésre a válla felett pislog vissza, kissé meglepetten, mert ő maga is érzi valami nem stimmel.
- Hogyne. Gyere kisember, hogyan szoktad inni? – közelebb inti magához Zach-et, hogy felpakolja a támlás bárszékre és a folytatódó interjú keretein belül megtudott információknak megfelelően hidegen vagy melegen, édesebben vagy kevésbé úgy teljesítse a kölyök kívánalmát.

Az előre nem látott napindítás okán nagyon nehéz volt idejében elharapnom a nyelvemről lepattanó káromkodásokat. Pont visszaaludtam a berontásuknál.. A kezdeti morgáson felülkerekedtem, belenyomtam a fejüket viszonzásként a párnába. Kétszer is, hogy törlesszem az adósságomat.
Lefelé tartunk a lépcsőn, amikor a szélvészként közlekedőn megakad a tekintetem és ezzel egyidőben megigazítom a hátamon majomként csimpaszkodó kölyök lábát, megelőzvén a vesém lerúgását az újabb helyezkedésénél, amiért nem talált biztos kapaszkodópontot. Gondolta csak talál egyet a sarkával, huh?! Szerencsémre a bátyjának nem jutott az eszébe, hogy önszállíttatásba kezdjen. A mai napon, nem sokkal korábban elsimított ráncok a homlokomra visszatáncolnak Jacks látványára és felé bökök az állammal mintegy gyors, néma kérdésként; baj van? Hogy elcsípi-e a dolgot vagy se az már más lapra tartozik.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyCsüt. Jan. 11, 2018 6:01 pm
 



 

Valahogy sejtettem, hogy a két fiút nem lehet könnyű hosszabb távon lekötni és ugyanígy lépést tartani is velük. Tulajdonképpen, ha belegondolok, amikor Zach és Connor együtt vannak, ők is tudnak hajmeresztőeket produkálni, mint néhány hónapja a kerítés eltörése példának okáért. Vagy a másik eset, amikor elkérték – volna – a tepsit, de nem azért, mert kis kuktának akartak felcsapni, hanem, hogy aztán abban ücsörögve csússzanak le a lépcsőn. Ez végül azonban csak terv maradt, mert amíg el nem árulták mire kell, addig nem lehetett szó arról, hogy megkapják. Utána se mondjuk, még csak az kellett volna, hogy kitörjék a nyakukat a nagy mókában. Úgyhogy őszintén le a kalappal Liz előtt, amiért 0-24 órában gyakorlatilag egyedül életben tudja tartani és megmenteni önmaguktól meg tud birkózni velük.
- Áh, értem. Szóval a srácok szeretnek inkább ellenállni a sötét oldalnak? – a már korábban is meglévő széles mosolyom marad továbbra is az ajkaimon. Annyi szent, ha a srácok találták ki okként, ami az imént elhangzott az anyjuktól, akkor rendkívül leleményesek.
- Ezt nem nagyon tudom. – kedvelem Ron húgát, de elég ritkán volt lehetőségünk találkozni, a férjével pedig még kevesebbet. Ezért fogalmam sincs, hogy miként fogadják a fiuk érdeklődését a rendőrség iránt. Arra mondjuk van egy tippem, hogy talán nem lehet túl nagy a lelkesedésük, de ez tényleg csak feltételezés a részemről és nem más.
- Meg tudom érteni. Jó is az, bár a magam részéről a rajzolás részében elég béna vagyok, de hátha lesz kedvük ebéd után így is játszani.. vagy esetleg baseballozni szeretnek? – tíz fok körül van odakint, napközben még kúszhat feljebb is a hőmérő higanyszála, szóval megfagyni nem fogunk, mozgás közben meg pláne nem. Jó elfoglaltság és mégiscsak inkább odakint rendetlenkednénkek, kevésbé láb alatt. Plusz egész véletlenül a két fent szuszogó csatolmányom is szereti, ahogyan én is.
Zach reggelente a kakaó előtt általában pont olyan, mint bármelyik felnőtt a kávé előtt ébredés után. Jellemzően még a Pókember vagy a tini nindzsa teknős figurája is ott lóg az egyik kezében, amit az ágyból hurcol magával a földszintre és ez most sincs másképpen. A kék-piros játék a lábánál fogva lóg, de ez nem akadályozza meg abban a kis legényt, hogy így dörgölje ki az álmot a szeméből, himbálva közben a szuperhőst ide-oda. Megsimogatom a hátát, kicsit noszogatva a reggeli köszönés elmaradásának pótlásáért a vendéglátónk irányába, aztán, ahogy eszébe jut a csokis-tejes reggeli ital után ácsingózás, úgy tér vissza az eddig csak egész diszkréten kerülgető rosszullét, pedig már kezdtem azt remélni, hogy végre elmúlt. Na remek.
Hálásan akasztok még egy köszönömöt a kérdésem után, amikor vállalja Liz a felügyeletet és a magam részéről muszáj kimennem, lehetőleg minél előbb.
Zach értetlenül fordul utánam, de nyújtja a kezét a vele maradt felnőttnek. A székre felültetve magához fogja a játékát szorosan.
- Hova ment Jackie? – grimaszolva ráncolja a szemöldökeit és a száját is összeszorítja kissé.
- Melegen és két kanál kakaóval kérem. – válaszol szorgosan minden feltett kérdésre és ügyesen meg is köszöni a bögrényi meleg italt, amikor megkapja.

Látom, hogy a srácok elindultak lefelé fentről, de az már kimarad, hogy megálljak vagy válaszolni tudjak a fel nem tett kérdésre. Csak egy intést küldök feléjük, de ezután már tényleg csak a fürdőszobán belül szeretnék lenni. Az ajtó talán egy picivel hangosabban csukódik be utánam, de végül csak sikerül kiérni. Korábban a tea mégsem volt olyan jó ötlet, nem is marad meg bennem. Az inger csillapodása után némi arcmosástól várok jobbulást és a beiktatott fogmosáshoz a tükrös szekrényből veszek ki egy tubus fogkrémet. Gyorsan letudom a dolgot és csak amikor visszateszem a pasztát a helyére, akkor akad meg a szemem Liz cuccai között valamin, amit ebben a hónapban nekem is használnom kellett volna, de kimaradt. Egészen pontosan kilenc nappal ezelőtt lett volna esedékes..
Nem kell a tükör ahhoz, hogy tudjam, sápadtabb lettem, mint a rosszullét miatt voltam és jó eséllyel egy basszus és nagyjából egy ez nem lehet is kicsúszik a számon, a szemöldök ráncolás pedig természetesen költözik a homlokomra. Nem tűnt fel a hiánya, mert előbb Zach érkezése miatt izgultam és izgatott is voltam, aztán beteg lett, ami meg borzasztóan frusztrált és végig csak arra tudtam gondolni, hogy valamit jól elronthattam, amiért máris elkapott valamit és egyszerűen.. hogy a fenébe nem tűnt fel korábban?!
Kell néhány mély lélegzet, mielőtt rendezni tudnám a vonásaimat. ..na meg persze más egyéb is, amivel megtudom, mennyire eshetek pánikba, de ahhoz el kell mennem vásárolni.

- Rooon! – Zach is meghallotta a társaság lefelé érkezését és már teszi is le a bögrét a pultra – a nagy sietségben majdnem ki is sikerül borítania, nem sok hiányzott hozzá –, aztán lemászik a neki még magas bárszékről, hogy elé szaladjon, de amikor a konyhaajtóban meglátja, hogy Samuel lóg rajta, hirtelen megtorpanva áll meg. Connorral ők is szoktak így csimpaszkodni az említetten, de az szokatlan neki, hogy más gyerek is csinálja. ..és nem mondhatni, hogy el lenne ragadtatva. Már épp biggyeszteni kezdené a száját és szemöldököt ráncolni, amikor gondol egyet és kikerülve a társaságot tovább szalad. A fürdőből kilépve egyenesen a lábamnak, majd a felnyújtózkodásából nem nehéz kitalálni, hogy mit is szeretne pontosan.
- Hát te? Megittad a kakaódat? – minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy a lehető legkevésbé – vagy inkább egyáltalán ne – látsszon; valami nincs rendben. Már azon túl, ami eddig is volt. Felveszem a kis embert, aki megrázza a fejét. - Nem, még nem.
- Akkor ezen ideje változtatni. – elindulok közben vele vissza a konyha a felé.
- Felébresztettek? – a kérdés Ronnak szól, amikor már meglátom – attól függően hol van – és előbb hozzá lépek oda. Láttam azt az áll-biccentést korábban, csak éppen lehetőségem nem volt rá, hogy reagáljak.
- Nem érzem magam túl fényesen, elugranék egy gyógyszertárba vagy drogériába vagy szupermarketbe – amelyik közel van – és veszek rá valamit, mielőtt sikerül elrontanom az egész napot. – húzom el a számat egy pillanatra. - Tudod merre van legközelebb, ahol gyógyszereket is árulnak? – csak ismerősebb errefelé, mint én vagy megkérdezhetem Lizt is, ő biztosan tudja. (Bár a kérdés, ha nem is hangzott el túl hangosan, azért a sutyorgástól is messze volt, így ha a közelben állt, akár hallhatta is..)
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyPént. Jan. 12, 2018 10:32 pm
 



 

- Jedik.. – hangsúlya beszédesebb, mint a kiegészítések, amiket hozzátehetne a megnevezéshez. Feltételezi legalábbis nem teljesen idegen a nő számára mit képviselnek, jelen esetben mégis azon van a hangsúly milyen komolyan ragaszkodnak a becsületkódexükhöz a galaxis békefenntartói. Nem arról van szó szeretnek neki ellenállni – kötelességüknek érzik, aminek kevésbé örül, mint ők.
Alig hallható hümmentés hagyja annyiban a szülői hozzáállást. A „család” azon tájékáról kevésszer hall, olybá fest nincs ezzel egyedül. Az elfogyasztott reggeli morzsamaradékát a mosogatóba sepri, kövér vízsugarat ereszt rá és a csap elzárása után, kéztörlés közben ad választ.
- Gyakorlatilag bármire rávehetőek a „verseny” szóval. A baseballra is, de a Superbowl-on nőttek fel, a focit semmi sem múlja felül számukra. Ha mindenképp azt szeretnéd, akkor ne hagyj nekik választási lehetőséget és belemennek majd. – rábízza Jackie-re, nem köti meg a kezét kontrollmániás anyaként, nem kapott vérszemet vagy fektetett le szabályokat mit szabad és mit nem a fiúkkal. Se őket, se a nőt nem félti. Legrosszabb esetben mi történhetne? Megmondják, hogy nem akarnak játszani vagy igen, de mást. Lerendezik maguk között, ha a helyzet akként alakul. (…)
Samuel ugyan nemrég még hasonló korú volt, mint Zach, de az izgága természete kevés ehhez hasonlóan nyugodt pillanatot eredményezett. Az édesség-faktor másként mutatkozik meg a fiúban, mint az övéiben és mosollyal az arcán élvezi a békés totyogást, amíg a történések fordulatot nem vesznek. Az értetlenség nem ül ki Liz arcára a kölyökkel ellentétben, csak a gondolatai közé eszi be magát; rosszul lett?
- Nem tudom biztosra. – tekintetét a távozási irányra szegezi a doboz fedelének eltávolítása közben, amit a lényeges kérdések sora követ a megfelelően elkészített reggeli itallal kapcsolatosan.

Felemásan emelkednek a szemöldökeim és lassabban emelem intésre a kezem, mintsem azt esélye legyen észlelni. Az értetlenségnek szólt első sorban, nem közvetlenül hozzá címeztem. A jelenetnek volt egy fura beütése, amin egy mélyebb szusszanással gördülök túl és engedek a konyha felé húzásnak-vonásnak, ahonnan ismerős hangon szólítanak a lépcső aljához érve. Steve előre megy, amíg az öccse a fent maradásáért küzd, ami megér egy hátra felé sandítást a vesém újbóli megcélzásakor, pont a konyhai küszöb átlépésekor. A szemem sarkából elcsípem a szintén fent lévő gyereket és ha nem gyorsítani az iramán elrohanni mellettem még a köszönést is meg tudtam volna ejteni, ehelyett csak súroltam a fejét, ahogy lazán akartam volna megborzolni a fejtetőjén lévő haját.
- Hé.. – utána fordulok, de ráhagyom Zach-re, feltételezve lassú agyműködéssel; mosdóba kell mennie. Öt percen belül egyébként másodjára variálódik át a pofám, tökéletesen tükrözve mennyire érzem magam képben az egyik szabad szék elfoglalása közben.
- Hagyjátok nyugodtan meginni a kávéját. – hessegető mozdulattal oszlatja szét a kölyköket Liz és átlök a pulton egy bögrét, hogy ízesítés, tej nélkül töltsek a még langyos koffeinből. Ez lesz a harmadik ébredésem tulajdonképp a mai napon, annyira nem kívánom vagy ragaszkodok hozzá, de ha már felajánlásra került..
- Köszi és ’reggelt. Ez mi volt az előbb? – bökök a folyosó felé. Valahol lemaradva érzem magam.
- Tudnom kellene?
- Te voltál itt, nem én.
- Idd a kávéd. – békén hagyom a dolgot és a kávémra koncentrálok, néha oda-odanézek a bekapcsolt tévére a választott csatornákon szörnyülködni, amikor idegesítő vinnyogással szólalnak meg a képernyőn és ebből a nézésből jut a mellettem lévő székre feltornázott Steve-nek is. Melyik abnormális találta ki a felnőttek kínzására a gyerekadót..? Szemforgatással fordulok vissza a kávéhoz, Liz-hez. Épp kérdezném milyen menüsor lesz, amikor visszatérnek mindketten.
- Jah. Rám vetődtek. – azzal a lendülettel lazán tarkón vágom az egyik tettes, mire már nyúlna is a szája az önvédelemre, ha az anyja nem vetne rá nyomatékos pillantást. A figyelmemet a közelebb jövőnek adom és pótlom az előbb elmaradt hókon nyomását a kölyöknek. Észreveszem a fakóbb bőrt vagy ha nem is konkrétan azt, inkább annak tényét, hogy az ébredéshez képest sokkal szarabbul fest jelenleg. A szájelhúzásnál minden jelzés nélkül a homlokára illesztem a kézfejemet.
- Lázad legalább nincs. – nem kell sok idő a hőmérséklete alapján a megállapításhoz, visszarakom a pultra a kezem. - Tudom egyébként, persze, de mi kell? Liz-nek biztos van egy csomó gyógyszere. – tekintek futólag a szóban forgóra.
- Van gyomornyugtatóm, azzal tudok szolgálni. – ajánlja fel készségesen a már elkezdett krumpli hámozásból felnézve.


A hozzászólást Dwayne A. Harper összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 12, 2018 11:32 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyPént. Jan. 12, 2018 11:32 pm
 



 

Az ugyan a nyelvemen lenne, hogy Darth Vader is jedi volt valaha – igaz akkor még Anakin Skywalker néven futott –, de jelen esetben inkább csak csendesen bólintok párat. A szóban forgó, egyre több részes mozifilm sorozatot eléggé csípem egyébként és képben is vagyok vele, ha más nem, talán ezzel is leköthetők lesznek a srácok, hogy megnézzük valamelyik részét. ..merthogy a rögbi az kevésbé az én műfajom. A szabályokkal még csak-csak tisztában vagyok, de inkább ímmel-ámmal, semmint valóban a sűrűjét is érteném. Persze, ha jéghokiról lenne szó, más volna a helyzet, bár ahhoz meg elég hideg nincs odakint. Mindegy, az infókkal felvértezve talán majdcsak sikerül egyezségre jutni a fiúkkal és kitalálni mihez lenne kedvük, amivel le lehet őket foglalni, hogy kevésbé legyenek az anyjuk lába alatt a nap folyamán. Meg amúgy kedvem is van hozzá és abban is bízom, hogy Zach is jobban felenged majd közöttük, ha valami közös játékról vagy programról lesz szó.
- De ugye visszajön?! – Zach nagyra nyílt tekintettel és kezdődő kétségbeeséssel teszi fel a kérdést, hiába nem azt látta, hogy az lakásból szaladok ki. A kérdésről azonban régen lemaradok, mire felteszi a készülő kakaó felett. Az ijedtség meglévő magvai miatt is mászik le olyan gyorsan a bárszékről, amikor hallani véli Ron érkezését, csak éppen azzal nem számol, hogy már más csimpaszkodik rá úgy, ahogyan ő is akart. Bár valószínűleg a hát megmászása helyett inkább a karba vétel kérése lett volna a valódi cél, végül az ötletet hamar elillantja az ébredező duzzogás, aminek a következtében inkább elszalad az imént még szólított fél mellett, elengedve a füle mellett azt a bizonyost t.
Az összetalálkozást követően felveszem a kis legényt és a kérdésemre ugyan érthető választ kapok, hamarosan a nyakam köré fonja mind a két karját, ami viszont rám rajzol értetlen vonásokat. Behallatszódott a fürdőbe a hangjuk, de egyfelől nem vagyok benne teljesen biztos, hogy tényleg mindent hallottam, másfelől volt, ami lefoglaljon, ezért nem tudom mi történt pontosan. Megdörgölöm a hátát és a matricaként ragaszkodó gyerekkel a karomban érek vissza a konyhába.
- Hatásos ébresztési mód. Lehet nekünk is ki kéne próbálni legközelebb.. hm, Zach, mit gondolsz?! – noszogatom meg a rajtam csimpaszkodó oldalát, rá is értve a véd- és dacszövetség fennállását, de a mondanivalómat részben Ronnak is szánom.
- Nem. – dünnyögi a kicsi a hókon nyomás után és a válasza, illetve reakciója értetlen és kérdő vonásokkal ruházza fel az arcomat, némán adva a kérdést, hogy mi történt? a gyerek válla felett a felnőtt társaság felé.
A homlokomra illesztett kézmozdulatkor a tekintetem nem veszem le a társaság egyetlen felnőtt férfitagjáról és a megállapítást követően csak egy rövid pillanatra emelkednek meg a szemöldökeim az egyetértés jeleként. Jah, legalább lázam nincs.
- Még nem tudom pontosan mi kellene. – szerencsére meg lehet kérdezni mindegyik helyen a felsoroltak közül, hogy mit ajánlanak, ezt (feltételezem) ők is tudják. Az meg egy másik dolog, hogy így is, úgy is menni akarok, mert azt erősen kétlem, hogy Liznek olyasmi is van a házi gyógyszertárában, amire még szükségem lenne.
- Köszönöm, de inkább elugranék, gyorsan itt leszek és besegítek a vacsi elkészítésébe.
- Beteg lettél? – tér vissza hirtelen a kezemben tartott kis legény hangja és elereszt annyira, hogy lássa az arcom.
- Csak egy kicsit, de pik-pakk jól leszek, rendben?! – kis mosollyal nézek Zach szemeibe, aki válaszul megsimogatja az arcom. - Én is veled mehetek?
- Maradj itt inkább a fiúkkal játszani. Mire megreggelizel és felöltözöl, már vissza is érek. – leginkább egyedül szeretnék menni, ha egy mód van rá, de az biztos, hogy Zachel semmiképpen sem.
- Hááát jó. – szusszan egyet és jelzi, hogy lemászna inkább, úgyhogy leteszem.
- Ron, játszol velem? – húzgálja meg az említett pólójának a szélét, hatalmas szemeket vetve rá, az anyagot pedig el nem engedné egyelőre a világért sem.
- ..de előtte még elárulod merre menjek? - a kérdés a felnőttnek szól és tényleg menni szeretnék, ennél egyértelműbb szerintem nem nagyon lehetnék. Az pedig már csak rajta múlik, hogy észreveszi-e valami más is van a háttérben, mert alapból vagy inkább más esetben nem okozna gondot elfogadni a Liz által felajánlott gyógyszert. Most azonban.. most más a helyzet. Egészen más..
Ha elárulja, amire kíváncsi vagyok, akkor előbb az emeletre visz még az utam. Pizsinadrágban - holott ez nem lenne kirívóan különleges az utca emberének szemében - mégsem szeretnék elindulni. Egy farmerre azért átcserélném.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyVas. Jan. 14, 2018 1:22 pm
 



 

A kérdésre ismét kirajzolódik az a kifejezés Liz arcára, ami a reggeli becsoszogásnál, köszöntésnél már megmutatkozott; előre hajolva, az álla alatt megtámaszkodva néz bele az úrfi tekintetébe, mielőtt valódi ijedelem ütne fel a fejét a szembogaraiban.
- Biztos vagyok benne, de ha elhúzódik egy kicsit a távolléte utána megyünk, visszahozzuk. Rendben? – kisujj-esküre tartja a jobb kezét, csak utána fog ténylegesen neki állni a kávé kultuszát megelőző kakaó elkészítésének. (…)
Nem érzékelem vagy tudom beazonosítani a duzzogást a pontos problémát, ami okán elszelel mellettünk a kölyök. Rövid időre árkot vet a homlokomra az értetlenség, a halántékomat is megvakarnám, hátha serkentené az agyamat, de a rajtam csüngő másik eltereli annyira a figyelmem, hogy a könnyebben jövő megoldás mellett döntsek. A mosdó pont arra van, szóval.. Nem képzelek bele semmit a nagy rohanásba, ugyan furcsállom, hogy szó nélkül tette a rövid felszólalásom ellenére. Seperc alatt lezavarható interjút intézek Liz felé a pult túloldalán, ami egyaránt érthető Jacks és Zach elsietésére is, mert feltételezem több infóval rendelkezik nálam, aki két mukkot sem kapott. A nézése és a hanghordozása alapján nehezen tudom eldönteni arról van-e szó, hogy csak nem akarja elmondani – mit sejt – vagy valóban ugyanannyit tud, mint én, de beletörődök a kávéval történő unszolásba, amíg a két elszelelő vissza nem tér. Némileg feléjük helyezkedek, ahogy megállnak mellettem és ez látványosabbá válik a heccelésem pillanatában. A sandításom mellé félreérthetetlenül ül ki a képemre a ki nem mondott; meg ne próbáld.. Az, hogy esetleg a csimpaszkodó ébresztésére gondolt még nem realizálódik bennem, egyszerűen ilyesféle ébresztéssel magamtól nem sanyargatnék senkit se. A gyereknek ez persze más funfaktort jelent, ami miatt finomodik a kedélyesebb, de azért inkább békésebb megoldásokat támogató fizimiskám. A néma kérdésre passz jelleggel vonom meg a vállamat, számomra érthetetlen.. Liz-t nem látom, de az ő szelídebb fejingatása már beszédesebb, nem arról árulkodó, hogy mint az én válaszreakcióm. Később. Nem ismeri a kölyköt és azért a témát kényesebbnek tartja, mint egyenest tanácsokat osztogatnia ez ügyben.
A rosszullét megosztás közben egy gyors hőmérséklet meozást eszközölök, de ahogy az első ébredésnél, most is normálisnak ítélem a testhőjét. Ez ugyan nem jelent sokat, de legalább láza nincs, ami nem egy rossz dolog. A haját még félrepöccintem, mielőtt a szeme elé szaladna és félig visszakönyöklök a pultra. Ránézésre nem tűnik vészesnek, de ha a gyógyszerkérési javaslatot mindkettőnktől vétózza.. Képzeletben feltartott kezekkel hagyom rá a döntést. Felnőtt nő, nem kell fogni a kezét, meg tudja hozni egyedül is. Mernék mást feltételezni, huh? Az más lapra tartozik, hogy feleslegesnek tartom a kimozdulást, ha háznál van szinte minden, okoz tehát egy késhegynyi értetlenséget.
- Rendben, de szavadon foglak, hogy gyorsan itt leszel! – lazán kezeli Liz és visszafordul a megkezdett zöldség pucolásába, kényelmes tempóval, ahogy eredetileg is tervezte. Talán egy kicsivel még lassabban ahhoz képest, ha már szárnysegédjére lelt Jacks-ben.. A röpke párbeszédet Zach és közte csak csendben hallgatom, közben legurítok pár kortyot a mindjárt kihűlő kávéból. Azt világosan kivettem a szavaiból, hogy egyedül tervez menni.
A bögre pereme felett ér a pólóm megragadása, onnan pislogok le, majd lerakom a kezem ügyéből a kerámiát.
- Persze. – gyors öklözésre tartom a balomat, pecsétjeként a lemeccselt egyezségnek, mintha a szótlan elrohanása meg sem történt volna. Kellene jelentőséget tulajdonítanom neki? Nem érzek rá belső késztetést. Az elmaradt hajborzolást, pedig utólag bepótlom. A mozdulatból kanyarítom vissza a tekintetem Jacks-re, előbb bólintok.
- Ha a házból kilépsz jobbra kell menni. A harmadik utcán megint és onnan nagyjából kétszáz méterre lesz egy kisebb gyógyszertár. Eltéveszthetetlen. Nagyjából negyed óra gyalog, de ha Liz odaadja az autót gyorsabban megjárod. – a vállam felett fordulok az említett felé, aki csak a hüvelykujját felemelve bök beleegyezően a kulcstartó felé. Ott csüng a slusszkulcs, nyugodtan menjen vele, ha gondolja.
Nem sokkal miután felmegy nadrágot cserélni figyelmet kérően piszkálom meg Zach tarkóját, ha másfelé kezdett sasolni idő közben.
- Mindjárt jövök, eszek valami reggelifélét és játszhatunk, csak egy kis időt kérek, oké? – ha és amíg megkapom az engedélyt, valószínűleg már pont lefelé fog tartani a lépcsőn Jacks, így annak korlátjának támaszkodva csípem el az utolsó fokok előtt.
- Mennyire rossz a helyzet? – azt nem tudnám határozottan kijelenteni, hogy baj van, de valami nem stimmel, ha megnevezni nem is tudnám mi. Azért érzem.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyVas. Jan. 14, 2018 4:01 pm
 



 

- Jó, rendben. – egyezik bele Zach és már emeli is a jobb kezét – csak előbb átteszi a szorongatott játékot a másik kis mancsába –, hogy a kisujját feltartva köttessék meg az alku, ami alól nincs kibúvó később. Ha nem jö(vök)n vissza, akkor mindenképpen utána mennek és megkeresik. Innentől fogva már csak azt figyeli, ahogy a kakaója készül, készséggel felelve miként is szereti inni reggelenként a melegített, csokis-tejes italt.
(…)
A sandítást ugyan elkapom és még egy pimasz mosoly kezdeményt – ami a szám sarkába ül ki inkább – még vissza is küldök, mert nagyon is értem a ki nem mondottat és azt mekkora lelkesedéssel fogadná, ha otthon is rendszeresítenénk azt az ébresztési formát, amit a Bradley fivér páros eszközölt alig pár perccel ezelőtt. Zach élből elutasítására nem nagyon számítok, de elfogadom, ha nem, hát nem. Csupán az értetlenség von némi ráncot a homlokomra, mert az a gyanúm támad, hogy lemaradtam az előbb valamiről és annak szól a duzzogásnak is beillő elutasítás. Okosabb azonban nem leszek, a vállvonás egyértelmű, a mellettem lévő sincs tisztában azzal, hogy mi történt, Liz fejingatása pedig szintén nem visz közelebb a megoldáshoz. Rákérdezni azonban nyíltan nem akarok.
- Egyelőre megmenekültél. – húzom még egy kicsit Ront nevetős éllel a hangomban, a könyökömmel éppen csak érintve az oldalát puszta szemtelenkedésből.
Jól esik a felajánlás, amivel kikerülhető lenne az, hogy felesleges kört tegyek meg valami gyógyszereket árusító hely felé. Valójában azonban a be nem tervezett kiruccanás nagyon is szükséges és nem, nem várhatok vele, mert a karácsony miatt később minden zárva lesz. Ekkora türelmem pedig nincs, hogy kivárjak, egyszerűen muszáj megtudnom mi a helyzet. Azt pedig már csak remélem, hogy nem voltam se sértő, se udvariatlan a visszautasítással.
- Megbeszéltük. – nevetős mosollyal felelek Liznek és közben Zachet is leteszem a karomból.
- Én is a szavadon foglak ám! – magyaráz bele a legkisebb is.
- Komolyan? Tudod, hogy kell? – emelem meg az egyik szemöldököm Zachet figyelve. Nagyon aranyosnak találom a kijelentését, azt meg még inkább, ahogy elgondolkozó arcot vág, jól megfontolva előbb a válaszát.
- Még nem, de majd megkérdezem Lizt vagy Ront, hogy kell. – nagyot bólintva jelenti ki és nem könnyű megállni, hogy ne nevessem el magam.
A kis ember közben már bejelenti az újabb igényét, ezúttal a mellettem lévőnek címezve és amikor meglátja az öklözésre feltartott kart, széles vigyorgásba fordul a feje. Gyorsan utánozza a mozdulatot ő is és mint pár perce Lizzel letudta a kisujjesküt, most pontosan úgy veszi megszeghetetlen ígéretnek az ökölbe szorított kézfejek találkozását. A hajborzolásra csak vigyorog, láthatóan visszatért a lelki-békéje és az öklösből kimaradt mancsa továbbra is a felnőtt pólójának szegélyét szorongatja nehogy meggondolja magát Ron vagy a másik két fiúval kezdjen játékba.
Az útbaigazítás apróbb bólintásokkal veszem tudomásul, ezt nem nehéz megjegyezni. Az autóra nem számítok, de tekintve, hogy a felajánlás az ölembe hullott, nem ágálok ellene. Azzal valóban gyorsabban végzek.
- Köszi és sietek. – mindkettőjüknek szól igazából a megjegyzés mielőtt felszaladnék ruhát váltani. Nem sokat tökölök a dologgal, pizsinadrág le, farmer fel és útra készennek ítélem magam.
Zach odafordul Ron felé a tv-ben lévő mesétől elszakítva a tekintetét, ami időközben érdekessé vált számára is, de csak tisztes távolságból, a felnőttek körül maradva nézi az időközben visszaszerzett kakaó felett, amikor megérzi a figyelmet kérő unszolást és szinte rögtön rávágja a választ;
- Oké. – bólint is mellé a beleegyezése jeléül. Nem feledte el a játékra tett ígéretet, de nem kapkod ő sem, igazából az elég megnyugtatással szolgált a számára, hogy mindenképpen meg fog történni a kért közös program az ökölpacsi után. Elvégre Ron betartotta, hogy beszél Jacksel, amikor arra kérte, mert velük akart lakni és most így is van, amiből levonta a maga következtetését és ezért megbízik benne.
A lépcsőn lefelé tartva futok bele majdnem szó szerint az érdeklődő kérdésbe. Az arcom igen beszédes előfutára lesz a még ki nem mondott válaszomnak; jól sejti, nem épp a legfényesebb a helyzet.
Az utolsó fokról is lelépve a keze után nyúlok és, ha nincs ellenvetése a dolog ellen, akkor kicsit arrébb vonom. Hiába nincsenek itt se a gyerkőcök, se Liz, valahogy automatikusan jön a mozdulat. Legutóbb túl sokáig húztam, most talán túl hamar osztom meg vele.. Mielőtt azonban bármit is mondanék, a konyha és a nappali irányába vetődik a tekintetem, hogy előbb tudjam, biztosan magunk vagyunk-e, a kezemet pedig még mindig nem vettem el az övéről.
- Kell egy terhességi teszt… vagy inkább három. – nagyon halkan szólalok meg, íriszeimmel végig az övéibe kapaszkodva. Hagyok annyi időt, hogy legalább megüljön a váratlan bombának is beillő kijelentés vagy, ha úgy tetszik válasz arra, hogy mennyire rossz a helyzet. Hát nagyjából ennyire..
- Még ne akadj ki, oké?! – szabad kezem az arcélére illesztem és egy lélegzetvétellel később futó csókot nyomok az ajkaira. Elvileg nem lehetséges. Elvileg valami másnak kell(ene) a háttérben lennie. Elvileg még nincs biztos ok arra, hogy akármelyikünk is pánikba essen. Elvileg...
- Zach is reggelizzen.. és sietek vissza. – visszatérek a normál hangerőre és magamra kapom a kabátom, meg a slusszkulcsot is leveszem a helyéről, majd belebújok a csizmáimba. Mielőtt azonban kilépnék az ajtón, még egy rövid csókot illetek az ajkaira. Azt nem tudom, hogy az ő vagy a magam megnyugtatása miatt, de talán mindegy is.
A gyógyszertár tényleg eltéveszthetetlen, könnyen sikerül megtalálnom. A rosszullétre azonban egyelőre nem kérek semmit, előbb a teszt kell – abból is több, mert biztosra akarok menni – és a beszélgetés közé szúrom a kérdést, hogy esetleg használhatom-e a mosdót, amire beleegyező választ kapva élek a lehetőséggel.
Három perc. Három pokolian hosszúra nyúlt perc alatt lesz meg a válasz a digitális kijelzőn, az émelygésre csak ezután veszek valamit, ami remélhetőleg segít túlélni a mai napot.
(…)
Liz otthonához visszaérve kell egy perc még a motor leállítása után, amíg rendezem a vonásaimat és ki tudok szállni a járműből. Papírzacskóban lapul minden, amit megvettem, azt a kezembe fogva csengetek az ajtón – érthetően kulcsom nincs – és várok, míg beenged valaki.. Tulajdonképpen gyorsan megjártam oda-vissza, az egész alig húsz perc volt mindennel együtt vagy talán annyi sem.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyHétf. Jan. 15, 2018 1:12 am
 



 

A tekintetemet végig az övébe akasztom, szuggeráló üzenettel a szembogaraimban és az oldalba bökés pillanatában habozás nélkül kapom el a támadó könyökét, ahogy az alkarja felől ragadom meg, hogy ne tudja egyből visszahelyezni a törzse mellé. Ha ő így, én is. Kontrázásként közelebb kezdem húzni a mondani valóm idejére.
- Gondolj bele mi lesz, ha mégis bejátszod. – megdobom a szemöldökömet és finoman meghintáztatom a fogva tartott testrészt az elengedés előtt. Az én lelki szemeim előtt tökéletes tisztasággal játszódik le a jelenet, aminek enyhébb változatáért nem kell messzire menni a gondolatok között, a megismétlődéséhez sem kell sokat várni, mert majd’ minden este ugyanaz történik.. Párnaként gyűröm félig magam alá. Ugrani nem ugranék maximum a kölyköt venném rá, elég komótos komforttal ráfeküdnöm, ráengednem a súlyomat. Nem biztos vágyni fog ezután is az ötletére, ha ilyen revanssal kell számolnia. Elég visszaemlékeznie azokra az estékre, amikor műszak után teljesen kimerülve vonom magamhoz és annyira mélyen alszom a máskor egybőli ébredést kiváltó ficergésre, de a szándékos keltegetésre sem térek magamhoz.
Megtartom magamnak a felajánlott készlet elutasításának furcsállását és beletemetkezem a koffeinbe, amíg megnyugtatja a kölyköt nem lesz semmi baj, gyorsan megjárja a gyógyszertárat. Liz-nek is akad hozzáfűzni valója ezen a ponton és a halántékához érinti a mutató s középső ujját, mintegy megadva a katonai engedélyt a kadét távozására az ellátmány beszerzéséhez. Egy újabb kortyot áll szándékomban magamhoz venni, amikor Zach bevonja magát a beszélgetésbe.. Behalok rajta. A nevetés ingere a szájpadlásomnak fut fújtatás formájában. A szabad tenyerem a fejbúbjára helyezem, finoman megrázom az üstökét, majd kissé előre nyomva engedem el. Az egyensúlyát nem fogja elveszíteni ennyitől.
- Liz készséggel elmondja. – beelőzöm a nőt, mielőtt ugyanezt megtehette volna velem és ránézve eloszlanak a kétségeim afelől, hogy csak azért sikerült előbb ráhárítanom a felelősséget, mert az ő fejében nem fordult meg a lehetőség. A nyelve hegyén volt, a szidás, pedig az arcára írva, amire egy néma Boldog karácsonyt!-t címzek neki.
- Ron viszont sokkal jobban ért hozzá.. Nem igaz? – rögtön riposzttal indít és felér egy középső ujjas, kedélyes bemutatással a képem. Szerencse a kölyöknek más is az eszébe jut, inkább arra összpontosítom a figyelmemet és alattomos, tudatosan nem észlelt megnyugvással konstatálom minden oké, vigyorog, nyújtja a pólómat. Igen, biztos csak a mosdó volt olyan sürgős neki.
- Oké. – a köszönetét egy biccentéssel rendezem le. Nem kezdek bele az érdeklődési szintemet fokozatosan megemelő távozás okának firtatásába, csak pillanatokkal később üti fel a fejét a késztetés, mire ő a lépcsőn felfelé tart addigra. A gyereknek tett ígéretemet nem felejtem, éppen ezért piszkálom meg kicsit, hogy időt kérjek a teljesítése előtt és kellemesen lepődök meg a másodperc töredékére a könnyedén kigördülő Oké.-ján. A székről ahogy felállok irányba igazítom amazt a tévé felé és felültetem rá, ügyelve a kakaó ki ne löttyenjen a művelet közben, majd megejtek egy másik borzolást.
Fel sem merült bennem, hogy esetleg a két nő váltott volna olyan szavakat egymással, ami ilyen mértékben kínossá tette volna a helyzetet, hogy ideiglenes menekülésre ösztönözte volna Jacks-t. Ez a gondolat ki sem csírázik, hiába tűnik egyetlen számomra is elképzelhető magyarázatnak ilyetén semleges kérdést teszek fel a lefelé igyekvőnek, akinek az arcvonásait látva átrendeződnek az enyémek.
- Ha szeretnéd visszamehetünk Seattle-be.. – kezdek bele a kezének megérzésekor a sajátomon, mert ha ennyire rosszul érzi magát nem akarom végigszenvedtetni vele az ünnepeket egy számára idegen helyen. A húzó erejének engedek, veszem a lapot és vele együtt lépek távolabb a konyháig futó folyosótól. A beszélgetésünk nem szűrődne be alapjáraton, a paranoidnak ható körbetekintését az első alkalommal nyomon követem, a másodiknál kérdőn dobom meg a szemöldökömet; miről maradtam le..? A kimondatlanra érkező válasz egyenest pofán csap, tökéletesen látni rajtam, hogy hallottam a szavait, de az agyam igyekszik megtalálni a logikai kapcsolódásokat, mert az orvosi diagnózis alapján ez nem lehetséges. Elvileg nem. A beszédbe nem tudatosan kezdenék bele, csak az állkapcsom apró feszüléseiből, az értetlenségtől alig-alig forgatott fejemből, nyújtóztatott nyakamból lehet arra következtetni, hogy rá akarok kérdezni a dolog hogyan részére. Kurvára lefagytam és így fogadom a csitító mozdulatot, az ajkai enyémeknek nyomódását. Egyedül nyelni tudok, azt észre sem veszem, hogy mióta kimondta a terhesség szót erősebbé, görcsösebbé vált a kézfogásom.
- Öhm. Persze. Oké.. – nagy nehezen nyögöm ki őket sorban, apró bólogatások közben, a levegő kifújását kihasználva. Egy szuszra. A végét kis híján elnyeli a futó csókja. Ennyi idő alatt ennél értelmesebbet.. Nem, nem ment volna. Arra sem mernék fogadást kötni, hogy kiakadtam-e vagy még nem. A távozását megkésve észlelem és szükségem lesz nem egy meg kettő nagy levegőre, hogy összekapjam magam. A pofámat végignyomorgatom, fájdalmas erővel, hogy meggyőződjek róla tényleg érzem-e, az iménti nem csak valami éberálom része volt.. Konklúzió: rohadtul nem. A hideg vízzel is alaposan megmosom az arcomat a mosdó helyiségében, reménykedve az észhez térítő hatásában, mert jah, akad egy felnőtt a házban és három tojáshéjseggű, akik előtt jelenésem van. (…)
Többé-kevésbé sikerült félretenni a beszélgetést, a problémát, a rosszullétének feltehetőleges okát, amíg összevadásztam a reggelinket. A farkaséhségem egészen háttérbe szorult, a szokásos módszer Zach-kel, mi szerint sok mindent pakolunk egy tányérra, ő kiválogatja mi kell neki én, pedig mivel nem vagyok válogatós megeszem a hátrahagyottakat; nem működött tökéletesen ezúttal.. A szemetesbe kaparom a maradékot a csengő megszólalásánál és automatikusan ajánlom fel, hogy megyek nyitni. A feladat kiosztását már láttam a szemem sarkából kire akarta volna bízni Liz és nem, egyik gyerekre sem. A kitekintőn csekkolom a túloldalt lévőt és Jacks-t felismerve rögtön fordítom a belső zárat, lépek, hogy helyet biztosítsak a bejöveteléhez. Rohadt idiótán érzem magam amellett, hogy alaposan belém ültette a frászt, eléggé hadilábon állok a beszéddel; kérdezzek rá volt-e teszt a gyógyszertárban?!
- Most ellenőrzöd? – száraznak érzem a torkom, ahogy nyíltan rákérdezek, amíg még magunk vagyunk és nem iramodik meg Zach vagy más pusztán kíváncsiságból.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptyHétf. Jan. 15, 2018 2:30 pm
 



 

Ahogy elkapja az alkarom a tekintetem egy pillanatra levándorol arra, hogy mit csinál vagy legalábbis mire készül. Az orrom alatt persze még mindig ott a szemtelenül bazsalygó mosoly. Még nem tudom mi jutott eszébe és Zach is a kezemben van, így érdeklődéssel találok vissza a tekintetéhez és ahogy közelebb húz úgy lépek egyet felé és még enyhén arra is dőlök, pimaszul magasba szaladó szemöldökkel, kíváncsian várva arra, vajon miféle revanssal kellene számolnom, ha… - Kispárna? – kérdezek rá egyenesen a ki nem mondottra. Valamiért van egy olyan érzésem, hogy azt forgatja a fejében, maga alá lapítana, amit egyébként is megtesz így vagy úgy rendszeresen. Edzve vagyok. Megerősítés nélkül azonban nem tudhatom biztosra, hogy jól gondolom-e, mibe kellene belegondolnom, ahogyan azt az imént megjegyezte.
Zach vigyorogva pillog fel előbb Ronra a kobakját ért abajgatás után, aztán Liz felé fordul nagyra nyílt, kíváncsi tekintettel. Most már egyre jobban érdekli, miként lehet valakit a szaván fogni, mert egyelőre elképzelése sincs a dologról.
A kezem mögé kell rejtsem a nevetésbe fordulni akaródzó, túl széles vigyoromat a jelenet láttán és hallatán.
- Kétségtelenül ért hozzá.. – kontrázok Lizre és mielőtt még a froclizásunk áldozata reagálhatna szóban is esetleg az arcára kirajzolódó igen egyértelmű megnyilvánuláson túl, szélesen mosolyogva közelebb hajolok hozzá egy néma bocsi, muszáj volttal futólag szájon csókolom.
- Naaa, ezt ne csináljátok. – reklamál közben a látványra Zach és gyorsan kihasználja az alkalmat, hogy magára vonja Ron teljes figyelmét, sőt lehetőleg hosszabb időre.
- Jól van. – hagyom rá Zachre, majd kinövi egyszer csak, hogy ellenkezzen, ha olyat lát, mint az előbb is. Megsimítom a haját, aztán már tényleg nincs más hátra, minthogy elinduljak és lehetőleg minél előbb megjárjam az oda-vissza utat a gyógyszertárig.
Zach visszatér a mese nézéséhez és a felültetés közben még oldalra ki is hajol, hogy jobban lásson és ne takarja ki Ron a képernyőt a művelet közben.
- Nem, nem erről van szó. – persze, ha belegondolok – már amennyire a másodperc töredéke alatt lehetséges –, akkor ésszerű, hogy eszébe jutott a felvetése annak, hazamenjünk. Megrázom a fejem röviden a szavaim megerősítéseként. A kezem az övébe kapaszkodva marad, nem engedem el azután sem, hogy a bejárat mellett megálltunk. Nem akarom se húzni, se nyújtani azt, miért tűnik úgy, hogy menekülőre fogom. Valójában nem ez történik, nem menekülni akarok. Körítés nélkül terítem ki a lapokat, miért nem választható az, hogy elfogadjam, amit Liz felajánlott és miért muszáj elmennem, amire nem csoda, hogy lefagyott megdöbbenés és a kezem szorosabban, szinte görcsösen fogása csak a válasza. Mélyebbet szusszanok és a csitító-megnyugtatásként szánt, apró csók után összekapom még ami kell. Hozzá hasonló mozdulattal, rövid bólintással reagálok a néhány szavas beleegyezésre és a búcsú után kilépek az ajtón.
(…)
Amíg a küszöb előtt arra várok, hogy valaki beengedjen, csak egyetlen gondolat jár a fejemben; mégis, hogy a fenébe sűrítsem összesen két percbe azt, amit mondani akarok, amit mondanom kell. Ennél többre ugyanis nem lesz lehetőségünk, nem amíg egy halom másfél méter alatti gyerek zsong körül, ráadásul elég otromba dolog lenne nem kivenni a részünket a készülődésből vagy fancsali, halálra rémült képpel végigcsinálni a napot.
A zár kattanása, csak addig ránt ki a gondolataimból, amíg az ajtó nem nyílik. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy a belépés helyett inkább arra kérjem, hogy ő jöjjön ki egy kicsit, de végül elvetem az ötletet, mert feltűnő lenne, főleg, ha az apróságoknak is eszükbe jut kiszaladni idáig.
Az ajtó becsukása közben megrázom a fejem kicsit, de azt nem tudom mennyire beszédesek a vonásaim már azelőtt, hogy megszólalnék. - Kísérj fel lepakolni. – kérem tőle és mivel nincs nálam sok minden – szinte semmi az egy kis papírzacskón kívül –, így talán érthető, hogy beszélni szeretnék vele, lehetőleg közönség nélkül.
..és, ha már közönség, a futó kis talpak zajongása megelőzi az érkezőt. Zach, mint egy kis golyó, úgy ütközik a lábamnak, szélesen mosolyogva, amit az ő kedvéért viszonozok, nem akarom, hogy tudja, valami gond van.
- Jackieee! – köszönt és levegővétel nélkül folytatja; - Tényleg gyorsan visszaértél, akkor most lehet, hogy mégse foglak a szavadon. Jössz te is játszani? Ronnal most akartuk elkezdeni még nem késted le. – faggatózik, magyaráz és már húzna is befelé a lakás távolabbi pontjai felé. Leguggolok előbb hozzá.
- Megígértem Liznek, hogy segítek neki főzni, de délután fogunk együtt játszani, így jó lesz? – vonom feljebb a szemöldököm, az arcát figyelve.
- Hát jóóó. – tagadhatatlanul lebiggyed a szája sarka és Ronhoz fordul, ez alkalommal már az ő keze után nyújtózkodva.
- Gyereee, menjünk!
- Figyelj csak Zach, reggeliztél már? – vetem közbe, amivel visszaszerzem a figyelmét pár pillanatra.
- Igen. Lekváros pirítóst meg almát is meg csokibogyót is. – sorolja lelkesen, utolsóként a maga által elkeresztelt, puffasztott gabonapelyhet említve.
- Hűha, ilyen sok mindent.. ügyes vagy. ..és fogat mostál már?
- ..és miiindent megettem. - húzza ki magát büszkén, majd szinte rögtön folytatja is; - Nem. – rázza meg a fejét a válaszhoz.
- Akkor nyomás előbb bepótolni, rendben?! – gondolatban hálát adok azért, hogy most – is, mint mindig –, elfelejtette és így nyertünk pár percet arra, hogy tolódjon az a beígért játék.
- Jó, de utána jössz? - fordul még Ron felé megerősítésért, hogyha letudja a dolgot, akkor azt követően már biztosan együtt tölti az időt az ő kedve szerint.
Amíg Zach elvonul, hogy megejtse az elmaradt fogmosást, az emelet felé indulok és, ha más nem szalad ki elénk, bízom benne, hogy Ron is jön. Tényleg nagyon beszélnünk kellene…
Amennyiben neki is sikerül felérni, az ajtót becsukom magunk mögött és halvány gőzöm sincs miként kezdjek bele. Végül egy nagyobb lélegzetvétel lesz előfutára annak, hogy valahogy csak nekifutok. - ..már megcsináltam. ..mármint ellenőriztem. – kapaszkodok bele végül a lent feltett kérdésébe és a tekintete után kutatok mielőtt kimondom, amit valószínűleg már sejthetett; mert nem húztam volna eddig a vaklárma bejelentését, ha arról lenne szó.
- Pozitív lett.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California EmptySzer. Jan. 17, 2018 2:15 am
 



 

- Kezdjek ágynemű sorolásba? Lepedő. – kényelmesen kerül visszadobásra a labda és rábízom, hogy innen tovább hogyan értelmezi. Elméleti síkon mindkét megoldás helytállónak tűnik az én szemszögemből, akinek nem kell az a másik ember szaván fogásához hasonlóan úgyse fogja érteni. A belekotyogás miatt nem aggódok, nem számolok vele, így először egy, végül két magyarázatadástól intek búcsút. Egyelőre legalábbis. Az utóbbi elmaradása a női szövetkezésnek köszönhető, legnagyobb részt az újabb vérszívás bocsánatkérő szövődményének. A pofátlan húzásért emelkedettebb szemöldökkel, áltatott kérdőre vonással szegem rá a sandító szempáromat. Tisztában kell lennie vele a csókkal ideiglenesen vonhatja el a figyelmem, az első esetet nem feledteti el és cserébe fog még mély vízben úszni..
A kölyök sopánkodása nem zavar, nem veszem komolyan és automatikusan nyúlok a fejtetőjére illeszteni a tenyeremet, majd finomabb, ugyanakkor határozott terelő szándékkal fordítom el annál fogva másik irányba. Így kell félrenézni.. Nem kell feltekintenem, hogy lássam a főzési munkálatokkal foglalkozó ciccegése mellé társuló fejcsóválást. Ismerem annyira, hogy tudjam; azt csinálja.
- Gyakorold ezt a mozdulatot. – illesztek egy pöccintést a fülétől nem messze, ossza be a lehetőségeket. Kinövi, hozzászokik, félrenéz.. Enyelgést legfeljebb az utcán, az óvoda környékén lát, tőlünk biztosan nem. A téma zárásával rábólintok a soron következő kérelmére, de előtte megválaszolom a gyógyszertár kérdéskörét és teszek egy gyors kitérőt. A tévében menő műsor láthatóan lefoglalja olyannyira, hogy Liz nyugodtan folytathassa az aktuális feladatát.
Az értetlenség hajlítja kérdővé a vonásaimat a tagadást hallva; ha nem erről, miről? A látottak nem sokat mesélnek róla hogyan érzi magát, nem indokolják meg egészében a felvetésemet, de mivel róla van szó, sejtem nem jelentéktelen méretű dologról van szó. Ez logikusan azt jelentené, hogy a tünetek nem külsőleg, hanem belsőleg mutatkoznak meg. Jelentené, igen.. A feltételesek, pedig a nap igen korai időszakában akasztják ki az agyam fogaskerekeit. Hogyan is fogjam fel rövid idő alatt a paradoxont? Azt mondták az orvosok a lövés olyan károkat okozott a szervezetében, amik következtében terméketlenné vált a méhe és most azt akarja ellenőrizni, a diagnózis ellenére nem-e állapotos..? Értem és mégsem, egyszerre. Efelett nem tudok túllépni azután sem, hogy a holmijait gyorsan összekapva kilép az ajtón beszerezni a tesztet. Zach reggeliztetése nem elég a gondolataim eltereléséhez, de egy gyenge kísérletnek elmegy és ez idő alatt nem kell a kedvemhez képest bőbeszédűbbnek lennem. Nem sokkal.. A csengő hangjának egyszerre örülök is meg nem is, úgyhogy a tányérról egy mozdulattal kotrom le a maradékot és félreteszem; később intézem az elmosást, pakolást.
A beeresztése utáni fejrázás összehúzza a szemeimet. Hogy érti azt, hogy nem? Nem most csinálja meg vagy..? Rögtön rábólintok a felvetésre és az igazat megvallva ki is megy a fejemből a helyzet fényében Zach, amíg nem bukkan fel, hallatja a hangját. Az erős késztetésnek, hogy az orrnyergemet basztassam a párbeszédük zajlása alatt nehezen küzdöm le és halk, de mély levegővételekkel helyettesítem. Most semmi sem hiányzik.. Rohadtul sajnálom a kölyköt, de a nyújtózkodása láttán nem mozdulok azonnal és baromi hálás vagyok a hozzá intézett kérdéssorért. Végül az államat nyomorgatom meg.
- Megyek. Azt ígértem. – egy kisebb mosolyfélét sikerül kipréselnem magamból. Nem a legjobb, de erre telik jelenleg. Jacks érkezése előtt valamivel biztosabb megjelenésű volt, azonban most sem Zach lesz az, aki kiszúrja a hamisítást. Liz, bassza meg, valószínűleg levágta valami nem okés. A fogmosáshoz kanyargót egy másodpercig még figyelem, mielőtt csatlakoznék az emeletre tartóhoz és csitítani próbálnám a felesleges gondolatokat; majd ő vázolja mi a helyzet, aminek a fejingatás szólt.. Rühellem a feltételezéseket és ez a legkevésbé az a szituáció, ahol akár annak véletlen bekövetkezésével el akarom cseszni az egészet. Éberen keresem a barna szempárt, amikor szót ragad és valahol nagyon is tisztában vagyok vele miért nem követi egyből a folytatást a negatív eredmény ismertetése.
- Viszont a doki kihangsúlyozta ez nem lehetséges. Nem lesz az, tehát elképzelhető a teszt hibás eredményt mutat, nem? – kimondta, hogy pozitív lett, csakhogy rohadtul kell az értsem is miért. A szakértő mást mondott a következményekről, tényként közölte. - 100%-os választ ő tudna adni vizsgálat után. Felborulhatott a hormonháztartásod? – világosan érzékelhető laikusként vetem fel az ötletet, igyekszem, nagyon igyekszem valami magyarázatot találni az egymással szemben álló dolgokhoz, elég szar sikerrátával. A válasza előtt lehunyom a szemem, körvonalazódik a képemen, hogy valami épp most készül koppanni.. Feltartom a kezem, félredöntöm a fejem, miközben összepréselem a szám.
- Bocs, nem akartam paraszt lenni. – ha annak hatott a megfogalmazás vagy akár ez az egész maga, mintha nem is tudom.. Megpróbálnám rákenni? Egyáltalán nem így van, nem is akarom azt higgye.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: San Francisco, California
San Francisco, California Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
San Francisco, California
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Határon innen, határon túl
-
Ugrás: