HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sürgősségi

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Sürgősségi
Csüt. Dec. 21, 2017 10:38 am
 



 



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Kedd Feb. 27, 2018 10:09 pm
 



 

[A sárcsuszamlás napján, valamikor a délutáni órákban]


Más esetben nagy valószínűséggel nem jöttem volna be a történtek ellenére a kórházba. Ez alkalommal csodák csodájára szerencsésen megúsztam, legalábbis annak tudom be, hogy „csupán” egy lila foltom van, meg némi fejfájásom. Persze, eléggé fáj a csípőm azon része, amivel a műszerfalnak sikerült esni és most még megnehezíti a normális mozgást – úgy, mint szimplán csak járni is – a keletkezett hematóma. Jah, sántikálok kicsit. A duzzanat már csak plusz kellemetlen ráadás..
Nos, amiért végül ide kerültem az volt, hogy nagyobb felületen éktelenkedik, mint egy jól megtermett férfi két lapáttenyere és részben előre is húzódott a sötét lilaság a csípőmtől a hasam felé. Meg úgy minden más irányba is, de leginkább az említett volt az, ami aggodalmat okozott. A helyszínen megkérdezett mentős javasolta, hogy nem ártana, ha megnézné egy doki a nagy kiterjedés miatt, na meg különösen arra való tekintettel, hogy társbérlet van jelenleg a testemben.
Az órákig való várakozást követően a leterhelt dokik egyike végül elért hozzám is és az ítélete szerint nincs baj, hála az égnek. Jegelés, pihentetés és az idő majd megoldja, addig meg „élvezhetem” a színváltósságot. Nagyszerű.
Az elbocsátó papírokra még várni kell, mondjuk amúgy se nagyon van más választásom, főleg, ha már ide rendeltem felmentőseregnek Ront. Minden cuccom a tűzoltóállomáson van, Seattleben. Elvileg csak egy továbbképzés volt mára betervezve, semmi más, aminek a végén visszamentünk volna, de a dolgok másképpen alakultak. A társaim egy részét foltozzák vagy más egyéb kezelést kapnak, ki mennyire járt rosszul. Akiket itt tartanak, amúgy se mehetnek sehová, akik meg jól vannak, mind visszamentek folytatni a munkát. A magam részéről persze, aggódom értük és szívem szerint magam is visszamennék a helyszínre, de logikusan tudom, hogy ez eléggé hülye ötlet lenne. Főleg, hogy nem mozgom olyan könnyen, mint akinek semmi baja. Akkor sem, ha tényleg csak egy foltom van.. Mondjuk, hogy az van.
A sürgősségin ücsörögve várok a papírjaimra, az ideiglenesen foglalt ágyat pedig akkor hagyom el, amikor végre Leehez átvánszoroghatok. Tudni akarom, mégis, hogy van. (…)
A nővér jön be valamikor később, hogy keresnek; nem csak a záróm van kész, amit alá kellene írnom, de időközben valaki más is érdeklődött utánam. A lenémított telefonomra pillantok először, hogy tudjam, esetleg elmulasztottam-e hívást vagy sms-t, majd elköszönök az ágyban fekvőtől, hogy visszavánszorogjak – szó szerint sajnos – oda, ahol papírhalom és talán(?) valaki más is vár, már amennyiben ide irányították.

- Szia! – amikor meglátom előbb egy apró, megkönnyebbült mosollyal köszöntöm és közelebb lépek hozzá, amit rögtön egy grimasz is követ, amit mondjuk nem neki szánok, egyszerűen csak kényelmetlen mozogni, állni. Automatikusan nyúlok a csípőmhöz és fújtatok egy rövidet. - ..de jó, hogy itt vagy. – ha nincs ellenére, akkor szándékomban áll megölelni. A védőruhám kabát részét már levettem korábban, így legalább nem kenem őt is össze tetőtől-talpig sárral. Maximum egy egészen kicsit.
- Bocsi. – amikor elengedem, észreveszek egy kisebb sármaszatot rajta, rögtön letörléssel kísérlek meg eltüntetni. - Jemma tudta vállalni Zachet végül? – azóta nem beszéltünk, hogy felhívtam és megkértem, jöjjön el értem, így nem tudom, hogy végül ő vagy valaki más lett, aki otthon maradt a gyerekkel.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Szer. Feb. 28, 2018 12:28 am
 



 

Jemma-t nem sikerült azonnal elérni, aminek annak ellenére, hogy nem egy előre megbeszélt időpontról van szó és feltételeztem van programja mára vagy éppen zajlik; nem örültem túlzottan. A második hívást már szerencsére felvette, amikor elindultam az emeletre összeszedni a kért tiszta ruhákat Zach-kel a nyomomban. Megkönnyebbülésemre valamivel kevesebb, mint fél óra alatt ide tudott jönni, a váratlan helyzet és kérés miatt megelőlegeztem számára a máskori teljes napi bérét készpénzben. Azt nem számoltam hányszor köszöntem meg neki, kétszer vagy háromszor, hogy jött.
Vezetés közben nem volt lehetőségem az internetet végigböngészni a sárlavinával kapcsolatos hírek után, de a rádióban szinte minden adó ezt ontotta magából. Kielemezték a kialakulásának okait, az érintett terület méretét, a geológiai hatásokat, a keletkezett károkat és folyamatosan nyomon követték a hatóságok intézkedéseit, valamint felhívták az autósok figyelmét a forgalomátirányításra, ami annyit jelentett a máskori nagyjából ötven perc helyett inkább bő másfél órával kell számolnia mindenkinek, aki egyik városból a másikba akar eljutni. A GPS-be beütött kórház címe ráadásul további fél órát jelentett a városhatártól számítva.. Azt mondta nincsen semmi baja, de ettől függetlenül nem éreztem magamnak nyugodtnak ahogy mindehhez hozzácsapódott grátiszként az utazási idő. Nyelt-e sarat, hol verte be magát, egész pontosan mégis mennyire és mennyire lila vagy inkább fekete is ez a folt, mekkora nagyságú, elég sok kérdés maradt megválaszolatlanul, amit nyilván nem telefonban áll szándékomban feltenni. Ez nem az a téma és különben sem szeretek a vonalon lógni. Sok szemforgatás, a tacomai forgalom miatta anyázás, önnyugtató célú sóhaj után végre megérkezem a Tacoma General-hoz és a parkolás után küldök egy rövid sms-t, jelezve, hogy itt vagyok, mindjárt eligazításért.
Nagy a benti forgalom és az emberek sem maradnak sokáig egy helyben azok kivételével, akik a várakozási idejüket töltik vagy a tájékoztató falnál nézik a közzétett fényképeket.. Szándékosan kerülöm a tekintetemmel azt a részt, egy pillanatra sem fordul meg a fejemben, hogy esetleg a húgomék érintettek lehetnek az ügyben. A városhatáron túl történt az eset, nekik pedig semmi dolguk nincs már Seattle felé. Szabad járást biztosítok az egyik sebbel-lobbal közeledő dolgozónak, hogy kicsit félresorolok és megigazítom ezt követően a vállamon lévő táska szíját, mielőtt a nővérpultnál érdeklődnék Jacks nevét bemondva az adataival együtt, hogy megelőzzem a következő kérdésköröket. Fogalmam sincs a Virginia Mason-ből például a lekért egészségügyi adatok mellé milyen információkat kapnak meg, de nagyon remélem nem kell bizonygató köröket futnom annak érdekében, hogy valamit mondjanak vele kapcsolatban vagy legalább azt merre találom meg. Főleg, hogy elvileg jól van.
Valamivel türelmesebben, kezesebben veszem tudomásul, hogy a kitöltött papírjai miatt egyébként is ide kell jönnie csak épp nincs a legutóbbi helyén – you kiddin’ me, right?, úgyhogy addig legyek szíves várakozni. Ránézek még egyszer a telefonomra, ahol semmi visszajelzés nem fogad a részéről és ha nem is ül ki rám vagy tudatosul, de hirtelen nem száll meg tőle a nyugalom érzete. A felajánlott helyfoglalást elutasítom, el leszek az ide-oda járkálással, köszönöm.
Pont megfordulok, amikor már a folyosórész legjaván túl jár és egy pillanatra könnyebbültté válnak a vonásaim, de az észrevett sántítása a rákövetkező másodpercben és annak erejéig változtat ezen egy keveset, miként kérdőn összehúzza a szemöldökeimet.
- Hey. - a táv lerovásához én is hozzájárulok, a mosolyát féloldalasan viszonzom és a grimaszát látva visszatér az aggodalmasabb árkokat a homlokomra véső arckifejezésem. Engedik szabadon cirkálni, szóval olyan komoly nem lehet meg hiszek annak, amit a rövid szóváltásunk alatt mondott.
- Bocs csak most, totális káosz volt a forgalomban. – az államat finoman dörgölöm a fejbúbjának, miután a szándékát érzékelve tárom szét a karomat az ölelésre és odavonom magamhoz, rajta lévő sármennyiség ide vagy oda. A pólóm fehér, de tökre leszarom, majd a mosógép kimossa belőle a foltot. Ha nem; azt is leszarom. A hajában megülő agyagos anyagot nem éreztem, úgyhogy érdeklődőn figyelem a felém nyúló kéz útját és hümmentve, némán kérdem előbb miért a Bocsi., csak a törlő mozdulattal válik világossá, amire csak megingatom a fejem. Nem marja le a képem, szóval..
- Igen, szerencsére meg tudta oldani és egész hamar oda is ért. – bólintok mellé, majd lekapom a vállamról a táskám, amibe a kért cuccai vannak. - Itt van minden, cipő, ruhák, nem tudtam mennyire lettél sáros, szóval fehérneműt is hoztam. Hogy történt és mennyire fáj? Azt látom a járást nem teszi kellemessé, hol van helyileg? Jól vagy..? – zúdítom rá a kisebb kérdéshalmot, miközben átvételre tartom a táskát. Nem tudom hol fog tudni átvedleni vagy egyáltalán le tud-e zuhanyozni, van-e rá lehetősége, szóval a hol meg hova, mi után, satöbbi, rajta áll, követem arra, ha szabad.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Szer. Feb. 28, 2018 10:18 pm
 



 

A kapott smst csak akkor veszem észre, amikor már jelezték, hogy személyesen keresnek és, hogy a zárójelentésemet is alá kellene írjam. Elolvasom, de válasz pötyögése helyett inkább igyekvőre veszem a sántikálást, nagyon messzire amúgy sem kell menni szerencsére. Leetől még röviden elköszönök és megígérem, hogy később majd hívni fogom.
A fel-alá járkálót előbb kiszúrom, mint amilyen sebesen a kijelölt ágyig el tudnék jutni a folyosón. A mozgása több, mint beszédes, pedig mondtam neki, hogy jól vagyok.. Nem mintha fordított esetben én másképpen reagálnék, de az most nem számít. Annak viszont örülök, hogy itt van és egyáltalán nem számít, hogy meddig tartott, amíg sikerült átérnie a városba. A forgalomelterelésről tudok és hát egyáltalán nem meglepő, ha sokan vannak az utakon, ahogyan az sem, hogy a kórház is jószerével dugig telt meg és nem csak az ellátásra szorulókkal.
Megrázom az üstököm a szabadkozására, mert szükségtelen ezért bocsánatot kérnie. - A lényeg, hogy ideértél. – amíg várnom kellett, lefoglaltam magam, igazán fel sem tűnt, hogy a jelzett egy óra helyett hosszabbra nyúlt az érkezés.
Noha nem engedem el azonnal, mert nagyon is jól esik a karjaiba bújni, valójában túl hosszúra sem nyúlik az összekapaszkodás. Később esik csak le, hogy talán nem a hófehér pólóját – meg úgy egyáltalán Őt – kellett volna összekennem sárral, amikor már eleresztem és meglátom az ad hoc ölelkezés következményét. Upsz. Automatikusan nyúlok az arcához, hogy letöröljem a rámaszatolt talajjal dúsított foltot.
- Rendes tőle. – magamban áldom az eget a lányért, főleg most, hogy bevállalta Zachet az utolsó utáni pillanatban is. Jobb így, mintha őt is mondjuk át kellett volna hozni ide. Hirtelen az ovis barátok és szüleik lehetősége eszembe sem jut..
A felém nyújtott táskáért nyúlok és azzal a lendülettel az ágyra teszem le, miközben hallgatom és egy ponton nagyjából olyan képet vághatok ránézve, mint egy gyerek, aki karácsony napján a fa alatt találja a hőn áhított meglepetést. Neki eszébe jutott, amit én baromira elfelejtett kérni a rövid beszélgetésünk alatt és most nagyon is érzem, hogy mekkora mázlim van, amiért helyettem is gondolkodott.
- Nem tudom eléggé meghálálni, de köszönöm. – újfent. Azt is, hogy itt van és azt is, amit behozott magával. Kicipzárazom a táskát és kikapkodom belőle az ágyra halmozva a tiszta darabokat. - Megteszed, hogy behúzod a függönyt? Átvedlek gyorsan, meg egyszerűbb, ha megmutatom. – így is-úgy is le akartam cserélni a saras holmit a tisztára, akkor meg már akár vethet rá itt is egy pillantást és nem csak otthon.
Ha közben az ágy körül behúzásra került a majdnem földig érő textília, gyorsan kibújok a munkavédelmi lábbeliből és elkezdem a nadrágot is levetni. - Hát.. egyelőre fáj még és a rajta lévő duzzanat se nagyon teszi kellemesebbé, viszont kevésbé rossz, mint amilyen ronda. – letolom a nadrágot és így láthatóvá válik a jókora sötét bíbor lila, itt-ott már-már feketébe hajló bőr alatti bevérzés, aminek a centruma a csípőmön van ugyan, de minden irányba eléggé kiszalad a combom elülső és hátulsó-, a hátsóm-, a derekam- és a hasam irányába is. Megállok az átöltözésben annyira, hogy megnézhesse – ha akarja –, aztán folytatom a ruhacserét. - Persze, jól vagyok. Bemásztam egy oldalára borult autóba, hogy kiszedjem a benne ragadt nőt, de közben a sár megint megindult és a hullám megdobta a járművet. Nem borult fel, viszont a műszerfalnak így is alaposan nekizúgtam. ..így sikerült szerezni. – mire a szövegelés végére érek, már a tiszta felső szegélyét igazgatom el magamon, csak a cipők felvétele marad, de azokkal is gyorsan megvagyok. A saras holmimat begyűröm a táskába, mielőtt még a papírokat aláírnám, aztán már csak a sisakom kézbevétele van hátra és nagyjából azt hiszem meg is vagyok.
- Mehetünk, csak még ezt leadom a nővérpultnál. – a kinyomtatottakból csak az egyik példány az enyém, a másik marad, ez azonban már tényleg szinte semennyi időt nem vesz igénybe. Részemről akár sántikálhatunk is a kocsihoz. Mármint leginkább én vagyok az, aki bicegő módra kapcsolva képes csak haladni. (…)
Nem mondhatni, hogy a legkellemesebb lenne a biztonsági övet magamra szuszakolni, a tekergőzéssel, de azért végül csak sikerül, mielőtt viszont a kulcsok után nyúlhatna, a combjára simítom a kezem röviden, a figyelmének felkeltése miatt, meg, mert magától jön a mozdulat. - Figyelj csak, mondani szeretnék valamit, de nem aközben, hogy vezetsz, otthon meg ott van Zach és Jemma is. ..szóval inkább itt és most lenne jobb. – amíg nem érzékelem, hogy így neki is megfelel, addig inkább kivárok. Okkal nem kezdtem most bele azonnal a közepébe a mondókámnak és választottam inkább a felvezetés ezen módját.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Csüt. Márc. 01, 2018 11:12 pm
 



 

Némán bólintok rá a szavaira; a lényeg így vagy úgy, de az, hogy annyival úszta meg a természeti katasztrófát amennyit a telefonban elmondott és nem kell itt töltenie az estét. Az arcomra ragadó masszát nem, ellenben azt megérzem ahogy a kora reggeli hajnali illatát teljesen elnyomja a magára szedett kosz, a nap el nem tervezett része. Kiszúrok egy kisebb gallydarabot a hajának hátulsó boglyában, azt gyorsan kicsippentem a tartásomon való lazításkor, az elhajolásnál, hogy jobban rálássak az arcára. Rendszeresnek vagy megszokottnak egyáltalán nem nevezhető köztünk a köszönésnek ez a formája, amiből sejtem nem csak arról van szó, hogy egyszerűen elfáradt mostanra. A tekintetében keresném a választ, amikor pár pislogásnyi időre félrevonja a figyelmem a felém indítványozott kézmozdulatával.
- Jah, biztos lett volna valami programja, ha nem is mondta. – egyszer rákérdeztem nem jelent-e gondot neki, a korából adódóan nem hiszem normál esetben otthon ücsörögne egy szombat estén, másodjára már viszont eszemben sem volt, akkor se, ha annyi kellett volna ahhoz, hogy bevallja az ellenkezőjét. Én nagyon is jól jártam vele elvállalta a délután és az estének egy részére a kölyköt, így hamar el tudtam indulni, nem kellett a gyerekfelügyelet megoldásával tovább bajlódnom.
A táska átadása után a kabát zsebeibe suvasztom a kezeimet és az arcára költöző mimikán a helyzethez mérten kicsit túl jól szórakozom magamban. Félredöntöm a fejem, miközben levegővel telítem meg a tüdőmet és a képemre van írva, hogy komolytalan komolysággal kell számolnia.
- Elég biztos vagyok benne találunk rá módot.. – nem fogok elállni egyetlen ismert hálálkodási módszerével szemben sem és végképp nem fogom nehezíteni a dolgát, ha úgy érzi több időre lenne szüksége a számla teljes kiegyenlítéshez.. - Viccet félre téve; nincs mit. – szükségtelen emlékeztetőül hozzátennem, hogy amikor több, mint egy hónapot voltam a kórházi ágyhoz szegezve, az akkoriakhoz képest ez mi. A kérést bólintással nyugtázom és automatikusan ragadom meg a függöny anyagának szélét az elhúzáshoz, majd újfent az övé lesz a teljes figyelmem és érdeklődőn futtatom végig a tekintetem a felfedésre kerülő bőrön, hogy meglássam pontosan hol helyezkedik a folt. A vonásairól már visszaköszönő grimasz bizonyos mértékben, futólag odaköltözik az enyéimre is, mert noha azt mondta nincs baja, csak bőrfelszínének egy része más színbe hajlik át, azért ilyen csúnya véraláfutásokkal nem számoltam. Tudom, nem vészes, de ez van, nem örülök neki. Ahogy ő se. Leguggolok, hogy jobban lássam és néhány gyorsan intézett hajolással szemügyre vegyem, időben nem húzom el, mire felállok nagyjából öt másodperc, ha eltelt.
- A duzzanatot holnapra leviszi szerintem a kenőcs, amit legutóbb felírt nekem a doki, asszem van még belőle. – a felegyenesedésem ellenére a szempárom ott ragad a nagy terjedelmű folton, egy részén óhatatlanul is többet időzve.. Visszatalálva a tekintetéhez épp kérdezni akarnám tényleg minden rendben van-e ezen kívül, de megelőz a válaszadásban és egy csendes sóhajjá fordítom át a beszédhez vett légvételt. A történtekre adott magyarázata, pedig ismét emlékeztet arra miért utálom annyira a szakmáját. Nekem legalább embereket kell kezelnem, konkrét személyeket és nem olyat, ami az emberi befolyás hatáskörén jelentősen kívül esik..
- Még jó, hogy nem borult fel.. A mentés után egyből behoztak? – amíg a papírt aláírja visszaveszem a táskát a vállamra, hogy ha nincs több hátra, akkor indulhassunk. Ha nem régóta is vagyok itt, de ennyi bőven elég volt belőle.  
- Rendben. – nagyon is lelkesen teszem meg az első, kijárat felé vezető lépést és lassítok a következőn, amíg leadja a papírokat. A kissé húzott lábára kalandoznak a szembogaraim, onnan folyamatosan feljebb, ahol a folt elfekszik rajta és a felé eső kezemmel hátulról megborzolom némileg a fejtetőjét, mert közelebb haladva mellette nem akarok véletlenül hozzáérni a fájlalt felülethez. Ki nem mondott Örülök, hogy jól vagy. és az autóig vezető úton azért röviden meginterjúvolom pontosan mi volt a helyszínen, a médiaközvetítések során sokkal másabban adják elő a történteket, ezt nagyon jól tudjuk. (…)
A nála lévő cuccát elkérem tőle, hogy betegyem a csomagtartóba, addig is kényelmesebb tempóban ülhet be. Én csak bedobom magam a vezetői ülésre, az öv pont csattan és már nyúlnék a szabad kezemmel a kulcsot elfordítani, amikor célt ér a mozdulatával. Röviden, kérdőn emelkedik a szemöldököm és ahogy a lényeg felütése kezdődik egy kevés értetlenség is odaeszi magát a képemre, mintha nem lengene semmi a fejünk felett Damoklész kardjaként három napja.. A kulcsot végül elfordítom, de nem nézek oda, a fűtést automatikusan lövöm be.
- Oké, figyelek. – fészkelődök egy keveset, hogy jobban odafordulhassak felé.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Pént. Márc. 02, 2018 12:18 am
 



 

Igazából fel sem tűnik, amikor a hegyoldal fáinak egy mikro darabját kiszedi a hajamból. Arra viszont már felkészültem, hogy mikor végre a zuhany alá léphetek, nagyjából a fél Rainiert kimoshatom, nem csak az üstökömből, hanem a pórusaimból is. Basszus, ezután már most nagyon is ácsingózom, pedig hol vagyok még tőle?!?
- Nem kétlem, valószínűleg így igaz. – fogalmam sincs amúgy, de nekem is van egy olyan sejtésem, hogy az újdonsült bébiszitterünk nem az a szabadidejében otthon horgolgatós forma, főleg nem a hétnek és a napnak ebben a szakaszában, amiben most vagyunk.
- Nem tudom, hogy tervezted, de azt hiszem a beugrás miatt illene egy teljes napi bért számolni neki. – arról ugye nincs tudomásom, hogy rendezte-e már vagy sem az anyagiakat, ha viszont még nem, akkor az extra – szerintem – alapjáraton minimum illenék járnia az utolsó után bevállalt pluszért.
A váltás fehérneműt nem kértem, de most jelenleg azaz egyik, aminek magasan a leginkább örülök. Persze, nyilván kibírtam volna hazáig a meglévőben is – az a két óra már nem osztott vagy szorzott volna semmint sem –, de így azért sokkal-sokkal komfortosabb lesz. Elképesztő és fantasztikus, hogy eszébe jutott az meg elég gáz, hogy nekem nem erről is gondoskodni.
A szavaira szélesebb ívbe szaladnak  az ajkaim; oké, vettem a lapot, a helyzetre való tekintettel pedig még jól is esik a röpke könnyedség. - Megteszem majd, ami tőlem telik. – jaj, nagyon is olyan vonásokba alakul az ábrázatom, hogy kétsége se lehessen afelől; egészen biztosan meghálálom majd a mai.. mindent. Nagyon is lelkesen, amint nem leszek kb hadirokkant. Köszönni pedig – az én szemszögemből – igenis van mit, de elengedem a dolgot a szavait hallva.
A függöny behúzása után elkezdem levetni a cserére szánt ruhadarabokat és akkor már megmutatom azt is hol és mennyire sikerült megsérülni. Arra azonban nem számítok, hogy le is guggol az alaposabb szemrevételezéshez. - Tényleg nem annyira rossz, mint amilyennek tűnik. – kicsit talán védekezőn csúszik ki a számon a megjegyzés a vonásait figyelve, addig viszont nem folytatom az átöltözést, amíg úgy nem látom, hogy végzett a megmustrálásommal.
- Huhh, azt eléggé tudnám csípni. – nagyon nem bánnám, ha a duzzanat holnapra már csak a múlté lenne. Éppen elég az, hogy a színskála legtöbb árnyalatában pompázni fogok majd az elkövetkezendő nagyjából két hétben. Meg amúgy az se lenne rossz, ha napokon belül visszanyerném a teljes mozgásszabadságomat. Amire minden esélyem megvan, de hát noh, ebben nem igazán sikerül valami nagy türelmet gyakorolnom. Igazság szerint eléggé zavar, hogy jelenleg korlátozott módon tudok sétafikálni.
Annak jelenleg tudtomon kívül is nagyon örülök, hogy halvány fogalmam sincs arról; miként is vélekedik igazán a hivatásomról, így a tudatlanok boldog egyszerűségében lépek tovább, mind a témát, mind pedig a ruházkodást illetően és avatom be a foltom beszerzésének részéleteibe. Arra csak beleegyezően bólintok, hogy szerencsére nem fordult át a fejére a gépjármű, amiben sikerült beszerezni a kiterjedt véraláfutást. A fejem odakoppanásáról már említést sem teszek, nem érzem szükségét, hiszen a sisak megvédte a koponyám.
- Nagyjából igen. – alapvetően annyira nem ugráltam azért, hogy behozzanak, pontosabban nem magam miatt engedtem, hogy végül így legyen és ehhez némi faggatózás is hozzásegített a teendőket illetően. Ez azonban most már nagyon is másodlagos, elvégre itt vagyok, vagyis perceken belül már csak voltam.
A papírok itt maradó részének leadása nem vesz igénybe túl sok időt, a borzolásra azonban ráemelem az íriszeimet, enyhe méltatlankodással, de szóvá nem teszem a dolgot. Úgy hiszem tudom, hogy minek köszönhetően vagy inkább milyen jelentéssel kaptam, ami vitán felül is baromi jól esik, viszont másfelől meg.. ehm, nem vagyok már ötéves..  A feltett kérdésekre pedig a legjobb tudásom és a kint látottak és tapasztaltak szerint válaszolok az egész helyzettel kapcsolatban, amíg elérünk az autóig.
A kezemben markolt dolgokat készséggel átadom, amikor elkéri és utána ügyeskedem be magam a négy kerekűbe, kevésbé jól esően, mint szeretném amúgy. Mindegy, a lényeg, hogy végre bent vagyok és az övet is becsatolom, mikor jelzem felé, hogy ne nagyon siessünk még az utakra való kikanyarodással a parkolóból.
Amikor megkapom a jelzést arra, hogy figyel és mondhatom, amit akarok, időhúzás nélkül fogok bele, amúgy se nagyon szeretem kerülgetni azt a bizonyos forrót. ..vagy nem jobban, mint amennyire szükségesnek ítélem.
- Azt hiszem tudom mit szeretnék. – kezdek bele a számomra legegyenesebben és ha talán(?) elsőre nem is egyértelmű, hogy mire értem vagy miért mondom – amit egyébként nem feltételezek –, szinte azonnal folytatom is, levegővétel nélkül meg sem szakítva a szólás lehetőségét.
- A kivezényléskor, a helyszínen az eligazítás alatt és a kocsiba mászáskor miután a sárhullám miatt a műszerfalnak estem, nem a munka és a segítségre szorulók épsége körül forogtak elsődlegesen a gondolataim.. – csupán szusszanásnyi szünetet hagyok, mielőtt megint magamnak bitorolnám a szájtépés lehetőségét. - ..hanem a baba körül. ...szeretném megtartani. – jutok végül el odáig, amit meg akartam vele osztani és ami nem várhatott addig, amíg hazaérünk és lesz lehetőségünk arra, hogy kettesben beszélhessünk erről. Tudom, hogy mit mondott, most is a fülemben csengenek a szavai, amelyeket ígéretként könyveltem el akkor, de ettől még nem dobog kevésbé a torkomban a szívem, mert hiába határozottak a szavaim, attól még nem vagyok kevésbé frászban az egész miatt.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Szomb. Márc. 03, 2018 3:59 pm
 



 

- Már odaadtam neki. – egyre gondoltunk csak előre fizettem a helyben lévőség okán és azért, hogy a napokkal ezelőtti esetet elkerülve, talán a plusz borravaló reményében elpakolja a rengeteg széthordott játékot, mire visszaérünk. Legalább egy részét, hogy ne kelljen megint beleülnöm vagy lépnem egy műanyag szarba a legváratlanabb helyeken, pillanatokban..
A váltóruhákat tartalmazó táskát átadom neki és nem tudom mihez hozzákötni sem azt a bizonyos nézését – ettől függetlenül jól szórakozok rajta –, sem a nagy köszöngetést. Ha nem is hangzott el, automatikusan vettem ki a fiókból, akárcsak a zoknit. Arról sem rémlik, hogy külön említést tett volna.. A válaszreakcióm éppen ezért érkezik valahol félvállról, mintha a helyszínnek nem lenne jelentősége és ugyanezt a beszélgetést otthon is lefolytathattuk volna. Finoman döntöm előre a fejem egy élesebb bólintás helyett és szóbeli megerősítés nélkül hagyom az ígéretet; ő is tudja, én is tudom. A képem nyúlása éppúgy nem hagy kétségeket maga után, ahogy az övé se. El fog jönni az ideje, de előbb el kell múlnia az érintett terület érzékenységének, amivel kimondatlanul is tisztában vagyok.
A körbehúzott függöny lekicsinyíti a teret, így inkább leguggolok, hogy jobban lássam a színskála hamarosan majdnem mindegyik tartományát prezentáló, tekintélyes méretű kiterjedést. Fentről ez annyira nem megy. A száján átbukó mondatra feltekintek, feljebb emelem a szemöldök vonalam kérdés helyett és a zsebemből kivéve a kezem pöckölöm térden; nyugalom, csak megnéztem.
- Nekem is volt már, tudom. – nem kezdtem értelmetlenül azt erőltetni, hogy vallja be, ha valójában nem olyan fényes a helyzet és fájdalmasabb a számára. Az ő bőrén sem most először látok véraláfutást, ütődés nyomait, de ekkora mértékben igen és a szóvá nem tett körülmények hatására megeshet egy kicsivel nagyobb figyelmet szentelek a dolognak, mint máskor tenném. Ez nem tudatos. Végül felállok, alapvetően sem akartam pár másodpercnél tovább bűvölni a lábát és feltartani, én is azt szeretném, ha minél előbb elhagyhatnánk az épületet.
- Oké, majd megnézem. Fásli biztos van hozzá, félig nyert ügy. – rázok egyet a táskán, hogy rendesen be tudjam húzni a cipzárt és menetkész legyek, a továbbiakban, pedig csendesen, de nem kevésbé örülök neki szinte egyből idehozták a munkaszakasz lezártával, a vizsgálat során, pedig azt állapították meg semmi baja. Az ujjaimat máskor is a haja alá szoktam lazán fúrni, hogy finom mozdulattal borzoljam nem úgy, mint egy ötévest és a kezében még ott lévőségek, valamint a sérülés miatt adta magát, hogy ekként fejezzem ki magam. A nézésével külön nem foglalkozom; mondja, ha valami nem tetszik neki.
Odakint nem telik bele két percbe, mire elrakom a holmikat és csatlakozom hozzá az első ülésre. Érdeklődéssel akasztom a szempáromat az övébe és látszik a kimondásának pillanatában, hogy a megállítás addig ismeretlen oka kitisztul. Más, újabb nagy horderővel bíró témakör nem merült fel köztünk, nem lebegett közvetlenül felettünk. A szemkontaktust ritkábban szoktam megszakítani, mint ő és most is csak futólag, óhatatlanul csúszik lejjebb a tekintetem a biztonsági öv által átszelt has falára, onnan vissza a barnáiba, amik felületén észreveszem miként ott táncol az idegesség. Tőlem. Fogalma sincs mennyi ellentétes érzés robbant bennem, amikor kimondta mit szeretne. Viszont nagyon is emlékszem én mit mondtam és tartom a szavam, nem változott semmi.
- Rendben. – apró bólogatásokba kezdek és elmarom a felém eső kezét, hogy az alkarommal átkulcsolva az övét akasszam az ujjaiba a sajátomat. Határozottabb megerősítésként egyetlen, rövid szónál. - Rendben. Veled vagyok, ahogy mondtam. – vagyis leszek is, hiába érzem azt a levegő igencsak megült bennem és nem mozog a légvételek, kifújások ellenére sem. Remélem nem most fog rákérdezni mit érzek ezzel kapcsolatban, mert ez bonyolultabban, összezavaróan érint ahhoz egyszerűen meg tudjam fogalmazni vagy épp vallani. A következmények, a rengeteg felelősség amit egészen fel se fogok, de érzem, hirtelen fullaszt, a mostanihoz képest is sokkal másabb életvitel, menetrend..
- Viszont még ma szólj be az állomásra, hogy helyezzenek át, oldják meg a helyettesítésed, oké..? – az orvos kifejezett utasítása volt, hogy kerülje a megterhelő munkát és a ma történtek, az imént elhangzottak után ehhez nagyon, nagyon is ragaszkodom. Leolvashatja rólam nem fogok elállni ettől és a kezem is szorosabb fogásra vált, hogy ekként is jelezzem. Tudom, hogy szereti a munkáját és ő is borzasztóan nehezen viseli a seggén ülést, a semmit tevést, utálja a papírmunkát, de ezt a pontot nem érzem vita tárgyának. Ez érdek.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Szer. Márc. 14, 2018 10:12 pm
 



 

Biccentésszerű bólintással veszem tudomásul, hogy felesleges volt hangsúlyoznom, nem annyira rossz az egész, mint amilyennek látszik a méretes foltból fakadóan, az öltözködést pedig a lehetőségeimhez képest igyekszem rövidre zártan befejezni. Nem mondom, hogy nem szisszenek fel, amikor a nadrág anyaga végigcsúszik az érzékeny és sérült bőrfelületen vagy nem nyúlnak grimaszba a vonásaim az arcomon, amikor a derék gombját a helyére bújtatom. Nem a világvége, de azért nem is egy élmény, ahogy az egyszerű járásban megmutatkozó mozgás sem az jelen pillanatban. Per pillanat bármiért iszonyat hálás lennék, ami segít minél előbb gyógyulni és eltünteti a duzzanatot na meg az egyre inkább intenzív színeket felvonultató skálát a csípőmről.
Ha túl gyorsan nem is, de azért csak sikerül elbicegni az autóig és némi ügyeskedés meg két ki nem mondott, de azért végig gondolt káromkodás után az ülésre is beülni és bekötni magam a biztonsági öv szorításába. Még egy ok arra, hogy miért szeretem jobban a motorokat. Az elkövetkezendők fényében azonban azt hiszem még mindig ez volt könnyebb és kellemesebb, ahhoz képest, amiről beszélnünk kell egymással. Nem otthon és nem is később, hanem most, amíg még csak magunk vagyunk, meg valahol azért is, mert nem nagyon akarok várni azzal, hogy tudassam; döntésre jutottam.
Nem tűnik fel, hogy nem vettem levegőt, amíg a válaszára vártam és az ujjaimat is görcsösebben sikerült az övbe akasztani, eredetileg azzal a szándékkal, hogy ne nyomja az érzékeny felületet, most már pedig inkább azért, hogy ott vezessem le a nagyon is visszafogott aggodalom és idegesség egyvelegét. ..mert látom a tekintetét és ismerem már annyi ideje, hogy tudjam, az első levegőjű beleegyezés mögött más is van.
Eleresztem az övet és hagyom, hogy magának bitorolja a kezem. Az ujjaimat készséggel fonom az övéi közé, miközben az apró bólintásait figyelem és bár az egyetlen szavas válaszát szinte rögtön követi egy kicsit hosszabb kifejtés, valahogy még mindig nem sikerül tudatosan oxigénhez juttatni a tüdőmet. A folytatás alatt történik meg, valamikor akkor, amikor a fogása szorosabb lesz és ez némiképp ébresztőként hat a légzésre vonatkozóan.
Mélyebben szakad a mellkasomba egy kortynyi az éltetőből és bár tudom, hogy valójában nem kérésnek vagy kérdésnek szánja az elhangzottakat egy nagyon apró fejrázás lesz a másodpercnyi előfutára annak, amit mondani fogok. - Jobb szeretném személyesen elmondani az állomásparancsnoknak. Holnap első dolgom lesz bemenni és beszélni vele. – nem akarok vitatkozni, tudom, hogy igaza van, mert minél előbb el kell intézni és amúgy sincs választási lehetőségem; nem végezhetem a munkámat mostantól fogva jó ideig. A téma azonban tényleg nem olyan, amit egy hívás keretében éreznék helyesnek körüljárni, pláne úgy, hogy nem öt perce dolgozom ott.
Az ujjaink összekapaszkodását és a szorítását viszonozom még mindig, egyelőre nem akarom, hogy elinduljunk innen a parkolóból, okkal. Tisztában vagyok azzal, hogy komolyan gondolta akkor is és most is, amit mondott, ezért nincs szándékomban rákérdezni arra, hogy ebben biztos-e, de ennyivel még nincs se lezárva, se elintézve az, ami éppen most történik.
- Elmondod mi jár a fejedben? – nem akarom erőltetni a dolgot, de valójában nagyon is tudni szeretném. ..mert az ígéret mellett is pontosan emlékszem arra, hogy miként véleked(ett)ik az egész gyerektémával kapcsolatban.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Csüt. Márc. 15, 2018 12:31 pm
 



 

Megtörtént az, aminek az elkerülésére mindig nagyon odafigyeltem. Ismét. Ismét vele. A múltban egyszer sem kellett hosszas elgondolásba bocsátkoznom a kérdéskör kapcsán, pontosan tudtam a választ, nem vágytam gyerekre. Sőt, nem töltött el jó érzéssel az ellenkezője, mert arra a rengeteg szarra terelte a figyelmem, amit már a „családi” ház elhagyása óta el rohadtul akartam felejteni. Az ultrahangvizsgálat után ennek ellenére meghoztam az övétől független döntést, de ez nem jelenti azt teljesen felkészültté váltam arra az esetre, ha az hangzik el, mint ami az előbb. A válaszom emiatt lesz kurvára vérszegény, tisztában vagyok vele én is, hiába igyekszem ennek a legkisebb jelét is elrejteni. Utólag nem húzhatom el a számat a saját reakciómtól vagy szoríthatom össze az állkapcsomat, mást se, rohadtul nincs szüksége ilyenekre, úgyhogy túllépek rajta. Látszólag mindenképp, amihez segít a hirtelen vett levegővétele. Egy kicsi megnyugvást az én részemre is hoz, akkor is, ha ez nem azonnal jelentkezik nála. A fejrázással persze ebben a minimális hitemben is megingat a másodperc töredékére, amíg az oxigén magamhoz vétele mellett nem döntök.
- Oké, holnap beviszlek az állomásra. – a másnap hajnali hármas lesz a következő műszakom, a bőrének érzékenységével számolva, ha módjában áll, nem feltételezem szívesen közlekedne a motorjával. Behozom, a pontos idejét majd megmondja a mikor?-nak. Sejtem az előzményként elhangzottak nem maradnak ennyiben, gyönge feszültségként vibrál egyelőre a kimondatlan és a kérdés feltételekor mind a szám benedvesítése, mind a mély levegő elkél, ahogyan az is a tekintetemet átvezessem a vonásaira. Rövid ideig, amíg összekapom a gondolataimat, kifejezetten igénylem ezt a szünetet és szerintem tisztában van vele miért;
- Nem akarom, hogy félre érts, de nem tudom megfogalmazni. – lenézek a fogva tartott kezére, majd egy megejtett szusszanás múltán keresem meg újonnan a szempárját. - Mondtam nem terveztem, nem szeretnék gyereket és most mégis minden úgy alakul, hogy ez másként lesz. Tisztában vagyok az esélyeivel, tudatosult bennem és megértelek, tényleg, de ettől még nem érzem magam felkészültebbnek rá. Míg te igen vagy ha nem is, de úgy fest nálam jobban. – a kiegészítést azonnal hozzáteszem, mert nem akarok a nevében beszélni. Az én szemszögemből mégis így néz ki a helyzet: elmondta mit szeretne, képes volt megfogalmazni és ezt magában is letisztázta.
- Nehezen képzelem el a rengeteg hogyan?-t, mikor?-t, Zach mellett is, kábé mindent azon kívül, amit már mondtam. – alattomosan ujjmorzsolgatásba kezdek. Azt, hogy a faterom mekkora fasz volt fel se hozom. Anyámmal, a múltammal se jövök elő, mert nem kellene egyikünkét se a másikéhoz hasonlítani. A dolgokon nem változtat, nem leszünk előbbre vagy én fejben, ha szóba hozom őket. Nem, mintha valaha is normálisan beszéltem volna a témában bármiről..
- Persze, mindent meg lehet oldani, szóval nem is erről van szó. Nem tudom. - ..nem tudom jól megfogalmazni. Enyhén megrázom a fejemet a mondat végeztével. Rohadtul szeretnék én is kerekebbel szolgálni, elhiheti.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Pént. Márc. 16, 2018 12:46 am
 



 

Csendesen beleegyező köszönetnyilvánítással fogadom el a felajánlott segítséget. Kényelmesebb, ha holnap bevisz és nem egyedül kell megoldanom a munkahelyemre tenni kívánt látogatást. Motorra nem tudok ülni – valószínűleg még holnap sem –, mindenképpen hívnom kellett volna egy taxit vagy ubert, de az általa megkecsegtetett lehetőség magasan kenterbe veri az összes lehetséges alternatívát. Zach oviba szállítása után egy füst alatt lerendezhető lesz, hacsak nem lesznek kint a fiúk a főnökkel együtt riasztásnál. Mindezzel azonban a már elhangzottakon túl nem akarok tovább foglalkozni, nincs is igazán mit. Nem úgy, mint az eggyel korábban kijelentettel, akkor is, ha érzem, sejtem, hogy nem itt és most tudunk a végére vagy valamiképpen akármire is jutni a témával meg úgy az egész helyzettel kapcsolatban.
A rövid szünet alatt, amíg megnedvesíti az ajkát vagy nagyobb adag levegőhöz juttatja a tüdejét, a rám eső majd elkapott és visszavezetett tekintetét végig figyelem, türelemmel kivárva, hogy a végére érjen a megkezdett gondolatmenetnek és szófüzérnek. ..aggódva. Valahol nagyon is tartva attól, amit hallani fogok, de annál inkább vágyódva utána. Nem akarom én sem félreérteni, mi több, vannak dolgok, amiket nagyon is tisztán értek, kétséget sem hagyott felőlük, nem csak most, hanem korábban sem. Igazából pont ez az ami aggaszt, de nem magam miatt.
A hallottak alatt egyszer valamivel feljebb ugranak a szemöldökeim, amit egy félre húzódó pillantás követ, de szinte azonnal visszatalálok az íriszeihez. Nem szakítom félbe, megvárom, amíg befejezi. Szándékosan lassan lélegezve, az ujjmorzsolgatást valahol megpróbálva most figyelmen kívül hagyni. Újabb mély oxigéncserére van szükségem, amikor már világossá válik, hogy a végére ért a megosztandói első részletének.
- Nem vagyok felkészültebb, egyszerűen csak nem maradt túl sok választási lehetőségem. – összepréselem az ajkaimat egy szusszanásnyi időre, éppen csak amíg nyelek egyet a folytatáshoz. Ha engedi, akkor ezen a ponton engedek az ujjaim szorításán és elkezdem lassan, finoman visszahúzni a kezem. - ..neked viszont van. Tudom, hogy tartasz ettől az egésztől és most még több, mint zavaros minden, ami ránk vár ezután. Na meg arra sincs garancia, hogy később könnyebb vagy egyértelműbb lenne, ezért akarom, hogy tudd; nem szeretném, ha valaha is úgy éreznéd most vagy akár később; belehajszoltalak valamibe, amit soha nem is akartál. – lélegzetvételre van szükségem és ha nem akadályozza meg, akkor megpróbálom befejezni a kezem visszahúzását is - Én sem akarom, hogy félre érts, mert nagyon is veled szeretném ezt végigcsinálni. ..csak veled. De... – meg kell állnom, mert, ha nem tenném, érzem, hogy elcsuklana a hangom. Lebiggyednek a szám sarkai és pislognom kell, hogy a szemeimbe szökő könnyeket szétoszlassam és ne buggyanjanak ki. Közben pedig előre belehalok egy kicsit abba, amit mondani fogok. - ..de megértem, hogy nem akarsz gyereket se velem, se mással és.. ..és nem is kell ezt tenned. – nagyon-nagyon nem akarom, hogy kisétáljon, túlságosan kell nekem és még soha, senkit nem akartam annyira, mint Őt, de azt sem szeretném, ha olyan döntést hozna hiába hozta már meg, amivel nem tud majd együtt élni.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Pént. Márc. 16, 2018 3:46 am
 



 

A lassú elhúzódást megérezve nem tartom vissza, egyelőre mit sem sejtve engedem el a kezét és lazán összekulcsolva a másikkal ejtem az ölembe a sajátomat némi várakozással a folytatással kapcsolatban. A felkészültségére vonatkozó helyesbítést különösebb reakció nélkül veszem tudomásul, szótlanul, mert tisztában vagyok vele az a két lehetőség nem kevés jó indulattal nevezhető valójában kettőnek. Ahogy a mondani valóját folytatja, szinte egyből az első frázis végéhez érve összébb szalasztja a szemöldökeimet. A hatra hőkölés elmarad, valójában nem sok hiányozna hozzá.
Az ábrázatomat igyekszem kordában tartani, a légzésemet egyenletesnek meghagyni, de ha ezeket még úgy ahogy sikerül is kontrollálni, azt minden nehézség nélkül kiveheti a szempáromból, hogy nem szívesen és a legkevésbé jól esően hallgatom végig a szavait. Félre értés vagy pont az ellenkezője, félre nem értés ide vagy oda. Hallom, amit mond és nem feltételezek rossz szándékot mögötte, de egyszerűen nem kellett volna megfogalmaznia mindezt. Érzem, hogy nagyon nem. Van választási lehetőségem? Mi..? Árulja el. A saját, határozott indoklásom már elhangzott egyszer, amikor még Zach-ről beszéltünk és változatlanul ugyanez áll amögött a döntésem mögött, amit pár nappal ezelőtt meghoztam. Én hoztam meg az istenért..
- Jackie, ezt most fejezd be. – nem észrevétlenek előttem az apró jelek, amik felsorakozásával egyre nehezebben tudja kifejezni magát. Látom rajta és emiatt nem akarok erélyesebben rászólni, hogy rossz néven vegye, de nem tartom kizártnak kicsit feszültebbnek fog hatni jelenleg az orgánumom, mint szeretném.
- Nem tudom azt mondani pontosan tudom mire vállalkozok, de azt igen, hogy miért. Ez miért nem elég neked, ha nekem az..? – keresem a szemkontaktust, ha esetleg idő közben másfelé terelte volna a mogyoróbarna párját és érezhetően nem folytatom addig, amíg el nem érem őket. Ha kell, határozottabb gyengédséggel segítek rá. - Amikor azt mondtam akármi is lesz maradok, akkor az nem egy elhamarkodott, át nem gondolt döntés volt. Örülnék, ha nem vonnád kétségbe, hogy tudatosan hoztam meg. Főleg, ha te sem akarod másként legyen. – hagyok időt ülepedni a szavaknak, amik az utolsó mondathoz érve már finomodnak, noha az élük egészen konok beütéssel megmarad. Ne akarjon elbizonytalanítani, mert most még szerinte van egy kiugrási lehetőségem. A faszt van.
- Fel tudom mérni a képességeimet, mit tudok és mi az, amivel már nem bírok el, nem is fogok tudni idővel megbirkózni, amivel kapcsolatban nem fogok változni, úgyhogy legyél szíves.. Legyél szíves hinni nekem, ha azt mondom; rendben.itt vagyok és leszek, de ha nem bízik ebben, akkor lehet felmerül a kérdés mit keresek egyáltalán az egyenlet bármelyik oldalán is jelenleg, annak dacára, hogy ő az okom mindenre..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Pént. Márc. 16, 2018 12:39 pm
 



 

Enyhén összepréselem az ajkaimat, amikor arra szólít fel, hogy ezt most fejezzem be. Nyelnem kell, mert a torkomba időközben befészkelődött gombóc egyre jobban kezd feszíteni belülről. A tekintetem ugyan az övé, nem vontam el tőle, de kicsit sem könnyű a kékjeibe kapaszkodni, mert nem arról van szó, hogy nem lenne elég az nekem, ami neki igen. Vagy, hogy feltételeztem, elhamarkodott döntést hozott és kétségbe vonnám mennyire tudatosan vagy nem tudatosan hozta azt meg. Nagyon nem erről.. Szóvá mégsem teszem, ezen a ponton valahogy úgy érzem jobb, ha inkább hallgatok. Így a szavak megülepedése miatt hagyott szünet alatt inkább csak a tekintetem vonom el tőle és az ujjaimat kezdem babrálni, látszólag arra figyelve, valójában azonban az még mindig nagyon is a mellettem ülőé.
A befejezés alatt egy tincset a fülem mögé igazítok majd visszatérek a kezeim matatásához és valamikor útközben megint rápillantok, hogy néhány bólintással jelezzem; hiszek neki. Egyelőre marad a csend, de nem lezárásként, nagyon is szeretnék megszólalni, van is mit mondanom, viszont az, hogy miként kezdjek bele, több, mint nehéz. Mert fogalmam sincs, melyik végéről és, hogyan fogjam meg ahhoz, hogy ne félre értés vagy valami rosszabb legyen belőle. Fogalmam sincs mennyi idő telik el így, mire összeszedem magam és noha a legkevésbé sem vagyok biztos abban, hogy miként fog lecsapódni a végén, csak belekezdek valahogyan.
- Hiszek neked. ..én tényleg hiszek. ..de nagyon nehéz azt hallani újra és újra – hiába tudtam róla eddig is –, hogy nem akarsz gyereket, holott már itt van és, ha nem is terveztük vagy számoltunk vele, én most már akarom és nem kizárólag csak azért, mert nem lesz több lehetőségem rá. ..és tudom, hogy azt mondtad, azt ígérted, hogy maradsz, rendben van, benne vagy és, hogy nem fogod meggondolni magad. ..de olyan döntést hoztál meg értem, ami nagyobb annál semmint magától értetődőnek vegyem. – megrázom a fejem és a tekintetem is elveszem róla. Még nem tudok csakúgy átlépni afelett, hogy miattam marad és kizárólag miattam, holott pontosan tudom miként érez a szívem alatt hordottal kapcsolatban. Most mondjam azt, hogy irracionálisan, de akkor is rohadtul szarul esik..? Hogy gőzöm sincs, hogy éljem vígan a világom, amikor pontosan tisztában vagyok azzal, elkötelezte magát valami mellett, amit ő nem is akar, csakis miattam, mert én meg igen? Vagy, hogy így ebben a formában azt érzem az egész Damoklész kardjaként lebeg felettünk?
- Sajnálom, butaság az egész.. Bízom benned és nem akartam azt hidd akár egy percig is, hogy feltételezem, nem tudod miért vállalkozol rá vagy, hogy  ez nem elég nekem. Ahogyan azt sem, hogy felmerüljön benned, kétségbe vontam a szavaid. – ezen a ponton nem tudom mi mást mondjak még, ezért inkább elhallgatok. Nem csak a saját kusza érzéseimmel küszködök, de érte is aggódom, mert törődöm vele annyira, hogy baromira számítson mit gondol vagy, hogyan érez, annak ellenére is, amilyen döntést meghozott.


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Pént. Márc. 16, 2018 10:00 pm
 



 

A megadott pauza idejekor és a folytatás megkezdésekor nem kényszerítem ki belőle, hogy rám nézzen. Kimondatlan elvárás a részemről, de a mondani valóm sava-borsa az imént hangzott el és ha biztosabbnak érzi a saját, babrált kezének a megfigyelését; ráhagyom. Előbb valószínűleg nem így tettem volna, de a kikívánkozó sóhaj visszatartása időben emlékeztet rá mennyire nehezen birkózom meg a nem rá irányuló, csupán általa óhatatlanul felébresztett indulataim megfékezésével. A bólintásait látva engedek az ingernek, a tüdőmből hosszasan távozik a levegő és a magát odaevő csend hatására feltámaszkodok az ajtóra, míg a hozzá közelebb eső kezem a térdemre csúsztatom. Egyszer és akkor is röviden szakítom el tőle a szemeimet, hogy utána várakozón vezessem őket vissza rá, türelemre korholva magamat mindeközben. A hosszas hallgatás nagy mértékben cibálja azt, nem sokon múlik ne kezdjek lábdobolásba, mire belefog a rám történő reflektálásba. Az ujjaimmal támasztottam mindeddig a pontig a halántékomat a fészkelődés kezdeténél, de ismét érzékelhetővé válik a megmozdulására; a figyelmem élénken az övé. ..olyannyira, hogy a tekintetének elvételekor a sajátommal futólag keresni kezdem azt a pontot, ahol megpihentethette. Az arcához hamar visszatalálok, egész pontosan az állának ívére és magam sem veszem észre miként kis kilengésű, lassú fejingatásba kezdek.
- Sosem fogok rá úgy tekinteni, mint a gyerekre, akit egyáltalán nem akartam. Most se teszem. – hangot nem adok neki, de ha felemeli a tekintetét láthatja rajtam tükröződni a véleményem. Enyhültebbek a vonásaim is, a feszültség egy része felszívódott és nem, nem hiszem sajnálnia kellene vagy azt feltételeznie butaság az egész. Saját példámból kiindulva tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű.
- Azt mondtad nem maradt túl sok választási lehetőséged. Ha közvetlenül nem is, de nekem se és nem feltétlenül amiatt, mert úgy döntöttél meg akarod tartani. Nem kaptam meg a kérdést, de ha feltették volna és végig kellett volna vezetnem a gondolatmenetet mi van, ha mégis gyerekvállalásra adom a fejem rávágtam volna, hogy később és csakis veled. – rendkívül naivan, közel sem tisztában léve vele, de remélem valahogy megleli az elmondottak és az el nem mondottak közti áthidalási pontot, aminek nem csak a megfogalmazása megy nehezen, hanem a felismerése is. Emiatt küszködök az önkifejezéssel és lehet nem nyújtom el légvételeknél hosszabbra a csendet köztünk, ez nem jelenti azt másként lenne. A talán később-ből egyszer csak most lett. Lehet régebb óta volt róla tudomásunk a megfoganásról, de a biztos válasz most született meg vele kapcsolatban és most másként kell megemésztenem, mást kell, mint amikor még csak arról volt szó számíthat-e rám a végkimeneteltől függetlenül.
- Számolni vele, mint a lehetségessel vagy tényként elfogadni.. Nem ugyanaz és mondtad tudod tartok az egésztől, de azt hiszem inkább attól kapok frászt nem annyira tartok tőle, mint eddig azt bármikor feltételeztem volna. Vagy vártam volna, mintha ennek lenne bármi értelme. – ..én nem látok. Sem összefüggést, sem normális magyarázatot, ami több lenne az aktuálisan eszembe jutó szövegezésen túl, amit nagy erőfeszítések árán tudok előhúzni a szürkeállományomból. Kiemelni azt az egyet ahonnan logikusan felvezethetném a dolgok hogyan folynak le bennem.. Nevetségesen lehetetlennek érzem és szörnyen érzem magam, hogy miattam feltehetően ő is.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Szomb. Márc. 17, 2018 12:52 am
 



 

..és én még azt hittem az autó felé közeledve alig pár perce, hogy ami majd elhangzik, az számomra lesz kevésbé „hidegzuhany-érzetű”. Hát baromira nem így lett..
A helyezkedését előbb érzékelem, mint ténylegesen is figyelném és a közénk mászó, kelletlen feszültség jelenlétét is a bőrömre ragadni. Nehezen megy megszólalni, egyáltalán szavakba önteni azt, amit el akarok mondani és még rosszabb, hogy fogalmam sincs, miként fog majd lecsapódni mit indít el vagy állít meg. Ennek ellenére valahogyan csak sikerül megtenni és kifutni a rendelkezésemre álló szavakból, hogy aztán újabb hallgatással várakozzak a reakciójára.
A fejingatását csak a perifériámból látom először, egészen addig, amíg ismételten felé nem fordítom a tekintetemet és némileg értetlenül szaladnak alig valamivel összébb a szemöldökeim a homlokomon. Feltűnik, hogy megfinomodnak a vonások az arcán és sokkal lágyabbá válnak, ezzel oldva valamit a saját feszültségemen. Igazság szerint nem számítottam arra, hogy ezt fogja mondani. Rá akarok kérdezni, rögtön abban a pillanatban, mert nem jó, ha rám hagyja, jobb, ha hallom, de mire bármit is megfogalmazhatnék már folytatja is, amivel végképp belém fojtja a szót. Annyira, hogy még az ajkaim is elnyílnak kissé. Nem feltűnő, de azért észrevehető módon, az őszinte meglepettségtől. Alapjaiban forgatja fel, amit eddig hittem, gondoltam mindaz alapján, ami korábban elhangzott eddig közöttünk. Amiből a magam következtetéseit vontam le egészen mostanáig. Rosszul.
A pontot az egészre azonban a végével teszi fel teljesen. Annyira, hogy amikor meg akarnék szólalni, érzékelve, hogy eljött ez a pont és nyílnának az ajkaim hozzá, elakadok félúton és inkább újra összezárom őket. Ki kell eresztenem a tüdőmbe – időközben ki tudja mikor – rekedt levegőt, lassan megszabadulva tőle.
- Sosem fogok kiigazodni rajtad, igaz? – megkaptam már ezt a kérdést én is tőle, de most úgy érzem oda-vissza így van.
Ha még a térdén van a keze, akkor ezen ponton nyúlok át érte és akasztom az ujjai közé az enyéimet, ahogyan korábban ő is tette, a tekintetemmel pedig a kékjei után kutakodok.
- Az jó, ha nem annyira tartasz az egésztől, mint amennyire vártad vagy feltételezted volna, mert én eléggé be vagyok gyulladva. Akkor is, ha tudom, hogy akarom ezt a babát. Nem azért.. nem csak azért, mert jó eséllyel nem lehet másik, hanem sokkal inkább amiatt, mert a tiéd. Ez pedig nevetségesen túláradó örömmel tölt el folyamatosan. - ..és akkor azt meg sem említettem, hogy a hormonoknak és a rózsaszín ködös érzésnek köszönhetően még baromira büszke is vagyok arra, hogy a szívem alatt hordott az övé, minden frász ellenére, ami rányomja a bélyegét az egész helyzetre. Szavakba önteni viszont mindezt.. nem is tudom valahogy furcsa.
A szabad kezemmel matatok kicsit a biztonsági övvel, hogy kényelmesebben férjek tőle, tekintettel a sajgó oldalamra és közelebb hajolok felé. - Gyere közelebb, hogy megcsókolhassalak, aztán menjünk haza, jó?! – persze, ha úgy tűnik, hogy még beszélgetni szeretne, nincs ellenemre a dolog egy pillanatig sem, viszont, ha egyetért abban, hogy egyelőre felfüggeszthetjük a téma boncolgatását – mindkettőnknek akad azt hiszem emészteni valója –, akkor tényleg nem vágyom másra, mint az ajkai hosszasabb és kényelmes elbirtoklására, aztán arra, hogy elhúzzunk innen végre.



// //


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
Csüt. Márc. 22, 2018 11:59 am
 



 





játék vége






Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Sürgősségi
 



 

Vissza az elejére Go down
Sürgősségi
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Tacoma
 :: 
Város
 :: 
MultiCare Tacoma General Hospital
-
Ugrás: