HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Luxus lakosztály

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Luxus lakosztály
Vas. Jan. 07, 2018 1:45 pm
 



 

...


Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Kedd Jan. 09, 2018 9:21 pm
 



 

Két nap telt el. Két tetves nap az utolsó iroda beli incidens óta, és akik ismernek, mármint akik tényleg ismernek, azok voltak talán a legjobban megrökönyödve a viselkedésemen. Lolitát, a takarítónőt fél perccel azután, hogy Morris távozott az irodámból lapátra tettem. Mindennek tetejébe, még azt is elintéztem, hogy ne csupán munkát ne találjon ebben a tetves városban, hanem még ki is toloncolják a spanyol pofáját az országból. Ebben nincs semmi fennkölt patriotizmus, ez szimplán a sértett egoizmusról szól, amibe vasalt lábakon sétál bele az a kis faszkalap. Henry megpróbált mindenféle papírokkal, aláírni valókkal és egyéb szarságokkal zaklatni, és többször küldtem el melegebb éghajlatra, Timbuktuba, a halál faszára, csak hagyjon végre békén. Egész idő alatt az járt az eszembe, hogy volt annyi bátorsága annak a tagbaszakadt törpének, hogy megüssön. Volt benne annyi kurázsi, hogy az asztalra teperjen és hozzámvágja azokat a szavakat amiket, és amelyekkel rendesen telibetalált. Ugyanakkor az órák előrehaladtával már nem egyszerűen meg akartam kapni amiért fizettem, hanem erős, és vérgőzös bosszúra szomjaztam. Késsel fenyegetett engem. Komolyan? Nevethetnékem támadt az egészre, bár ennek a nevetésnek elég keserű éle volt. Belenéztem a tükörbe és láttam egy gyönyörű arcot, amely mögött romlott lélek lakott. Nem mintha ezen változtatni akartam volna….jobban mondva nem tudtam változtatni. Csak úgy tudtam uralkodni a saját félelmeimen és belém vert kisebbrendűségen ha fájdalmat okoztam, ha megaláztam, ha éreztem, hogy másokkal szemben én vagyok fölényben. Ugyanakkor amikor találkoztam az ellenállás egy apró jelével, amikor ocsmány módon még  a képembe is dörgölték, hogy nem vagyok kívánatos, nem vagyok  semmi, másodpercek alatt elöntött a gyilkos indulat. Úgy éreztem kiszakad az ujjaim közül az irányítás, mint a meleg szobába, marokba rejtegetve csempészett hógolyó, és fogalmam sincs hogyan szerezzem vissza.
Egészen idáig, ha valakiről úgy éreztem nem méltó a figyelmemre, vagy arra gondoltam, hogy nem kellenék neki, esetleg nem a nőket szereti, vagy simán csak túl gyáva és kishitű, hogy elhiggye több is lehet egy szimpla dugásban mint egymásnak esni és öt perc alatt lezavarni a numerát. Tulajdonképpen a házasságom ennek ékes példája volt, ahogyan az is, hogy mindenféle alakok megkörnyékeztek időnként forró légyottok ígéretével. Nekem azonban több kellett ennél. Sokkal több. Szóval a pénzzel és a hatalmammal kizárólag biztosra mentem.Henry figyelmeztetett, hogy Morris nem lesz olyan könnyű eset mint azt én gondolom, ahogyan arra is figyelmeztetett, hogy ne utaljam el előre a pénzt.Sosem csináltam még ilyet, de őszintén szólva akkorra már annyira meg akartam kapni, egyetlen éjszaka vért ontani és belekóstolni abba a dacos forró folyamba a testében, hogy nem gondolkodtam. Jobban mondva nem a józan eszemmel gondolkodtam, hanem a testemben egyre inkább elhatalmasodó vágyakkal és követelőzéssel, mi időnként fulladozva bugyogott fel ölem mélyén ha csak eszembe jutott. Nem tudott olyat csinálni amivel megakasztotta volna mindezt bennem, egészen addig a pillanatig amig a dühöm egy délután fel nem fakadt akár a sokat piszkált seb, és követelni nem kezdte a jussát. Egy hete szomjaztam rá, egy kurva hete akartam őt megkapni, helyette pedig megpróbált kicsavarni, fenyegetni, megütni és minden ízemben porrá rombolni. Akkor, azon a napon, azon a kettővel ezelőtti napon néhány órára valóban sikerült is. Mikor kilépett az iroda ajtaján, egy tizennyolcadik századi kínai váza landolt valahol az ajtó keret és valami bűnronda de méregdrága mázolmány között a falon. Lesepertem az asztalról az összes papírt, és úgy üvöltöttem kínkeserves haragomban, hogy ha nem lett volna hangszigetelt a szoba, minden bizonnyal a szálloda összes emeletén hallották volna. Aznap két fiút rendeltem az ügynökségtől, és miközben a gyertyák lángjai is fulladozva hajlongtak az ezredik véset után mit a bőrükön ejtettem párhuzamosan, csapzott hajamon folytak szét és ostorként használtam a ruhámon kacifántosan tekergő övemet.Kék szemükben félelem tobzódott, és láttam rajtuk, hogy jelen pillanatban nincs az a pénz amivel még egy menetre marasztalhatnám őket. Otthon aztán, mint megszelidült, doromboló macska simultam Andrew karjában, és pihegve vedlettem át engedelmes feleséggé, immáron tökéletesen kielégítve. Vér, mámor és pénz. Ebben a tirangle-ben éltem a mindennapjaimat, melybe olyan rohandtul belerondított Morris. Mikor felébredtem és megpillantottam a férjem arcát, rájöttem, hogy a világon a legnagyobb szerencsével megáldott nő lehetnék, ha nekem ez elég lenne. De elcseszett vagyok attól a pillanattól, hogy a nevelőapám nem pusztán perverz játékaihoz használt, hanem szadizmusának minden ágát rajtam próbálta ki. Én vagy a fájdalom nyíladozó virága….mondogatta minduntalan. Most pedig tökéletesen virágba borultam. Elhervadhatatlanul.
Huszonnégy órával később valamivel összeszedettebben intézkedtem és rendeztem tovább a dolgaimat. Kértem, hogy vonják felére Morris fizetését, és a recepción árgus szemekkel figyelte őt Audrey, akinek a feladata az volt, hogy minden műszakváltáskor elvegye a kasszából a jattot, ami alapesetben mindig az éppen akkor szolgálatot teljesítő recepcióst illette. Megtiltottam neki a cigaretta szüneteket, pontosabban az óránkénti helyett, műszakonként kettő alkalmat engedélyeztem. Egy tizenkét órás időszakban ez egy rendes bagósnak elég komoly dolognak számított. Valamint kértem, hogy az egyenruhából még egyel növeljék meg a méretet, hogy valóban úgy érezze nem zakót, hanem kabátot visel.Legutolsó lépésként pedig még újabb huszonnégy órával és jó pár kifacsart fekete hajúval később magam mellé rendeltettem Boriszt. Boriszról annyit kell tudni, hogy sok éve szereztem neki zöld kártyát, és behozattam az országba mámuskát, bábuskát és az egész ruszki preputtyot akit csak a hálája elbírt. Azóta időnként szívességeket tesz nekem. Hogy milyeneket? No nem kell mindent mindenki orrára kötni. Egyelőre annyit mondtam neki, hogy pár napig igénybe venném a szolgálatait, és bármi is lesz a vége, mindenképpen hálásan megjutalmazom majd. Kettőnyolc magas volt, akkora vállakkal mint egy katedrális faragott főbejárata és átható zöld szempár figyelt a dús, fekete szemöldök alól. Kefére nyírt barna haja a zselének köszönhetően meredezett az ég felé. Ha felmérgesítették kizárólag oroszul káromkodott, néha ukrán szavakkal megtűzdelte de azt folyamatosan. Nos, ő volt az akit ma elküldettem Morrisért. Nem Henryt, hanem Boriszt. Mennyire kegyes is tudok lenni, nem? Díszkiséretet kap egészen a luxus lakosztályig ahova a délelőtt folyamán berendezkedtem. Mert negyvennyolc órával az irodámban történt incidenst követően, némiképp összeszedve magam eldöntöttem, hogy a fiú kezébe adom a sorsát és olyan módon fogok elégtételt venni amelyben némiképp még ő is örömét leli. Oh már megint az az áldott jó szívem.
Szóval Borisz a kérésemnek megfelelően elindult, hogy a recepcióról felrángassa, vagy adott esetben felkisérje ( ez opcionális és a módja nagyban függ attól mennyire lesz készséges Morris) hozzám, a luxusba, ahol már epekedve vártam.
Ha az ajtón belépett finom illatok fogadták. Kellemes, megnyugtató légkör. Rajtam magamhoz képes igazán elegáns, visszafogott viselet volt. Sötétkék kiskosztüm, és csak minimálisan engedtem belátást a dekoltázsba. A világítás egészen diszkrét és visszafogott, azt is lehetne mondani, hogy valamiféle hangulatteremtőnek szántam. Az egész szobát azonban egyetlen dolog jelenléte zavarta meg. Egy kisebb, kör alakú asztal a francia ágy végében. Kártya asztal. Én ott álltam az egyik szék mellett, kezem a támlán pihent, és megnyugtató, kimért tartással figyeltem az érkezőt.
- Cпасибо, Boris!- őszintének ható, de egyébként tényleg hálás mosollyal tekintettem a magas oroszra, majd pillantásom lejjebb vándorolt az ő mellkasáig is alig érő Morrisra.
- Hello, Morris. Hogy s mint? Jobban van a kezed?- ha már itt tartunk a szám még mindig sajgott az ütésétől, de az igazat megvallva valahányszor eszembe jutott az egyetlen csepp vérének íze, annyiszor nem érdekelt a fájdalom.
- Kérlek válogasd meg a tetteid és a szavaid, mert Boris szenzorai igen érzékenyek engem illetően. Kutasd át!- az utolsó kérésem a ruszkinak szólt, majd fejemmel felszegve biccentettem. Én eközben megkerültem az asztalt, az egyik széken helyet foglaltam és töltöttem magamnak az üveg Dalmore-ból amit odakészítettem és zárásként bedobtam a számba egy szeletke Godiva csokoládét. Tenyerem a másik oldalamon, az asztallapon pihenő kártyapaklira simult. Úgy bizony, Morris! Jól látod….
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Szer. Jan. 10, 2018 11:04 am
 



 

A ribanc átka utólért! Annak ellenére, hogy gyűlöltem itt dolgozni, azért voltak jó oldalai is annak, hogy recepciósnak álltam. Egyrészt ugye bármikor elmehettem a szálloda három éttermének konyhájába, hogy fulladásig zabáljam magam a visszaküldött ételekből, s ezért egyetlen apró petákot sem kellett fizetnem, másrészt a cég állta a társadalom-biztosításomat, így amikor elmentem az ügyeletre, hogy megharaptak, ingyen és bérmentve varrták össze a sebemet. A kötés még mindig a kezemen fehérlett, de nem erre gondoltam, amikor a kurva bosszúját említettem.
Egy e-mailt kaptam a HR-ről, hogy a fizetésemet minden további indoklás nélkül a felére csökkentették, amivel így körülbelül kitörölhetem a seggemet, mert azon kívül, hogy kifizetem az albérletemet, másra nem elég. Persze gondoltam arra, hogy azonnal a munkaügyi bíróságra megyek, de amennyi pénzzel ki van tömve az én szeretett főnököm, szerintem esélyem sem lenne nyerni ellene. Aztán ott volt még Audrey... Pontosan tudom, hogy a szajha beépített embere, mert bármennyire is hiszi azt, hogy feltűnés nélkül tud követni, annyira amatőr módon vizslat egész nap, hogy az már szánalmas. S különben is, miért osztották volna pont mellém, amikor a másik műszakban már szinte vezetői állása volt? Az öltöny mérete nem okozott túl sok fejtörést, hiszen inkább a vezetőség számlájára írható szegénységi bizonyítvány, hogy munkába engedik ilyen hacukában az alkalmazottakat, a cigaretta azonban ... nos az volt az utolsó szög a koporsómba. Ha élhetek ezzel a képzavarral.
Persze, hogy próbálkoztam kisunnyogni, de mindig volt valaki, aki figyelt rám, aki felköhintett, ha szünetet akartam tartani, legyen az Henry vagy éppenséggel Audrey, s bármennyire is leszartam, hogy mit tesznek, amikor már a pofámba másztak, akkor inkább engedtem nekik. És ez felbaszcsizta az idegrendszerem, egész nap izgága és kibírhatatlan voltam, aminek a levét egy francia vendég itta meg, akit olyan ízesen küldtem el az anyjába a saját nyelvén, hogy kijelentette: soha nem száll meg még egyszer Hyatt-ben. Mert pont leszarom!
- Gyere velem! - nem ismertem a benga állatot, aki előttem tornyosult, s egy pillanatra azt hittem az akcentusa miatt, hogy bordarepesztő Igor és vicces társaságának egyik tagja. Aztán elmagyarázta, hogy a ribanc küldte, amire majdnem beleszálltam az arcába, de elnézve a kettőnk között lévő testbéli különbségeket, inkább a mögötte való kullogást választottam. Liftbe be, luxuslakosztályig fel, liftből ki, folyosón végig, ajtón be, a szajha kérdésére meg agyam el. A mérhetetlen magasságú orosz barátilag vállamra tett keze azonban visszatartott, s amint megmogyorózta a kulcscsontom, még fel is szisszentem.
- Sokkal jobban, nézd csak mit tudok vele? - emelem fel a karomat, majd ökölbe szorítom tenyeremet, a középső ujjamat kivéve és büszkén mutogatom neki a véleményemet, amíg Boris, az izom nem szorítja meg a vállamat újra. Szerintem magányos fickó lehet, mert amilyen erős a marka, az csak azt jelentheti, hogy egész nap matyizik, és most rajtam gyakorolja a betanult műfogásokat. Aztán ahogyan végigkutat rajtam, elveszi tőlem a cigimet és az öngyújtómat, nem mintha terveztem volna dohányozni, de akkor is bassza meg; kiforgatott nadrágzsebemből elkobozza a mobilomat, bár két hónapja nem fizettem a számlámat, szóval hívást amúgy sem tudnék kezdeményezni; s végül megtalálja a bicskámat is, amit legszívesebben a tarkójába, meg a luvnya torkába állítanék, de a mancs méretű kezek ezt megakadályozzák.
- Tiszta. - jelenti ki olyan akcentussal, hogy szerintem ha könnyezik, akkor vodka és uborkalé keveréke jelenik meg a szemében, majd kicsit megtaszajt, hogy közelebb lépjek az asztalhoz.
- Á, értem már, miért ekkora a segged. - pillantok a csokoládéra, majd szipogok egyet és mint, aki nem tudná, hogy mire kell a kártyaasztal, úgy ácsorogtam a tehénkedő Nessy és a fújtató Boris között. - Cinkelt lapok?
Kérdezem meg flegmán, majd egy újabb lökésre reagálva majdnem megfordulok és pofán kapom az öklömmel a bolsoj medvét, de inkább leülök és a nő ... na, álljuk meg egy pillanatra, nem nő, hanem ribanc ... szóval annak a valaminek a szemeibe nézek.
- Ketten fogunk játszani vagy a Kreml-szökevény is beszáll a buliba? - pillantok fel rá, majd az imént említett mintha zokon vette volna a célozgatást és tarkón ragadott, visszafordítva fejemet Nessy felé. Fájt a mozdulat, annak ellenére, hogy nem álltam ellen, majd amikor újra a szajha volt a látómezőmben, a satu engedett a szorításából. - Kezdem azt érezni, hogy most nem szabadulok olyan könnyen, mint múltkor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Szer. Jan. 10, 2018 8:28 pm
 



 

Ha egy kicsit jobb kedvem lett volna mint órákkal korábban, akkor bizonyosan túltettem volna magam a korábbi incidensen. Talán egy szájhúzással el is intéztem volna a dolgot, talán még arra is hajlandó lettem volna, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően az ő esetében hagyom, hogy továbbra is itt dolgozzon. Persze nem vagyok annyira hülye, hogy egy úriközönség számára megszokottan kellemes hely fogadó részében egy patrac, és pontenciálisan pofátlan alakot tartsak.Ha visszajut a fülembe, hogy egyszer is nem megfelelő módon beszélt a vendéggel akkor választhat: vagy megy magától, de még a városból is, vagy mehet le a szálloda csatornásai közé, akik a fürdőszobák és egyéb vizesblokkok dugulásmentes működéséről gondoskodnak. Az is egy munka, csak némiképp kevésbé kulturált. Az igazat megvallva a végén talán mindenképpen ezt fogom meglépni, bár amilyen kiszámíthatatlan vagyok jelen állapotomban, az is lehet, hogy egészen másképpen fog történni. A lapok járása ugyebár előre nem látható. Ez esetben pedig gondoskodni fogok róla, hogy ő se csaljon és rám se vetüljön árnyéka ugyanennek. Pontosan ezért van itt Boris. Na jó...ezért is. Meg még elég sok minden másért, de ennek részletezésére a későbbiekben bizonyosan ki fogok térni.
Egyelőre nekem annyi is elég, hogy az ajtón belül tudom ezen a pazarul és fényűzően berendezett helyen. Nem azért vagyunk itt természetesen, hogy őt lenyűgözzem. Információim szerint nem először jár itt, és a kamerák felvételei szerint egészen kellemesen eltöltötte az időt.Na nem tettlegességgel, hanem kukkolással. A luxus lakosztály egy szekrénye ugyanis egy apró kis fülke, amelynek piciny, sűrű nyílásain keresztül bátran lehet szemlélődni mindarról ami odabent történik. Nem titok ez senki előtt, hiszen az úriközönség egy része csupán a külvilág felé viselkedik kimért és igazán titokzatos udvariassággal. Bensőjük éppen olyan romlott és perverz, amilyen én magam is voltam. Szóval nincs ebben semmi különös, igyekszünk mindenféle igényt kielégíteni. Azért ide hívattam, mert az irodám az efféle játszadozásokhoz túlságosan profán, és szerettem volna az egésznek megadni a módját. Már nem kellett a teste, jobban mondva nem kellett belőle semmi, ami korábban. Mostanra már egyszerűen csak ki akartam élni a hóbortomat, eljátszadozni vele, kicsit talán beszélgetni is, dumcsizni, végül attól függően, hogy a kártya miképpen kedvez neki szerencsésen avagy sem kivágni innen. Előtte azért még egy kortyocskát lopok belőle. Boris többek között azért is van itt, hogy biztosítson róla, meg is kapom amit akarok.
Szemet forgattam a középső ujjának mutogatására, és elhúzva a számat csak ennyivel konstatáltam a gyerekes viselkedést.
- Jól van értem. Szóval a középső ujjaddal remekül törlöd a segged. Hasznos infó, majd kezdek vele valamit, vagy nem.- Boris az elkobzott holmikat egy kosárkába rakta, amit elővigyázatosságból az ajtó melletti ruhás szekrény tetejére pakolt fel.És innentől arról is gondoskodott,hogy excluzív vendégem minden tekintetben igazán udvarias és szolgálatkész legyen. A fenekemre tett megjegyzésre egy mosolyt kap tőlem, finoman megnyalom a szám, még érzem a luxus édesség mennyei aromáját a nyelvemen.
- Szóval megnézted a seggem. Remek. Nekem pont megfelel, és eddig nem volt rá panasz. Hogy neked tetszik vagy sem a mérete,háááttt- biggyedt le az ajkam jobb fele, megvontam a vállaimat majd csücsörítettem
-...pont leszarom! Cinkelt lapok?- vontam fel a szemöldököm derűsen és megráztam a fejemet.
-Ugyan! Mint láthatod bontatlan csomag. Igaz az sem nagyon érdekel jelen pillanatban, hogy mit gondolsz a bontatlanságáról. Én azt mondom, hogy az, szóval az.
Boris finom intézkedését látva halkan kuncogom el magam.
- Mondtam, hogy óvatosan. Ceh-ceh...miért nem lehet rám hallgatni amikor jót akarok?- kivételesen. Bár orbitális hazugságokban időnként verhetetlen voltam, ahogyan a nagy adag szemétségben is. Jelen pillanatban pedig, tekintve, hogy Morris még az én alkalmazottam, hogy kettőnk közül nekem van tehetős férjem, és számolatlanul is pofátlan vagyonom, valamint ez a kis görény keresztbe tett nekem, és még mindennek tetejében itt van meggyőző erőnek Boris, úgy éreztem én vagyok fölényben.
Sóhajtottam egyet, majd az oroszra néztem és a fejemmel a szék felé intettem. Ő értette az utasítást, és az egyetlen szabad széket nemes egyszerűséggel a szoba másik felébe hajította, majd az én kis tüneményes törpémet a kártyaasztal elé taszította, de úgy, hogy kis híjján megfejelte a sarkát.
- Óvatosabban Édesem, hát nem akarom, hogy idő előtt összetörje magát. Csak finoman, érzéssel, mintha medvét dugnál a tajgán!- összeröhögtünk. Szemeim lehunytam egy pillanatra, ujjaim kéjesen simogatták végig a bontatlan kártyapaklit.
- Texas Hold’Em spéci szabályokkal- nyitottam végül ki a hideg íriszeket, és megemelve a poharat kortyoltam belőle, annak pereme felett pedig Morrist néztem. Istenemre mondom, hogy azért még mindig bejött. De a durcássága, a folyamatos ellenállása amennyire finoman kívánatossá tette, olyannyira kezdett unalmassá válni. Ha így folytatja csak a bosszú marad. Mennyire kár egy potenciális csemegéért!
- Boris lesz a Dealer. Mi fogunk ma játszani. És ebben a partiban kizárólag neked van veszíteni valód. Először is az első szabály: nem ülsz le. Egész idő alatt itt fogsz állni az asztalnál.- néztem rá, majd tekintetem követte a valahova ablak környékre eldobott széket.A személyi aktákból, amelyet most már végig is olvastam és jó pár érdekességet megtudtam, a magassága volt jelen pillanatban a legfontosabb. Ehhez volt beállítva az asztal, méghozzá pontosan neki csípőmagasságban. Pontosan annyira, hogy ha kiegyenesedik - márpedig az orosz gondoskodni fog arról, hogy egyenesen álljon- semmit nem tud elrejteni. Jött ugyanis a második szabály…
- Második szabály!- emeltem meg a kezem miután egy újabb csokoládét dobtam a számba, és V alakot formáztam mutató és középső ujjaimmal.
- Minden ruhádat leveted. Mindent! Harmadik szabály: nincs Fold. A játék menetében egyszerű minden: annyi partit játszunk, ahány ruhadarabod van. Amikor nyersz visszavehetsz egyet. Ha vesztesz, az a ruhadarabod az enyém. És a végén lesz egy extra játékunk, hogy kirúglak és a várost is el kell hagynod, vagy ...nos, te döntesz, hogy maradsz vagy mész.Korrekt ajánlat nem úgy látod? És most vetkőzz! Szépen lassan és semmi pofázás!- kényelmesen hátradőltem és élvezettel szemléltem a műsort, amit kapni fogok Boris szponzorálásával. Ha Morris a kérésnek megfelelően vetkőzni kezdett én a poharammal játszottam, kortyoltam belőle és csettintve a nyelvemmel az oroszhoz intéztem mímelt sértettséggel a szavaimat.
- Tudod mit mondott nekem legutóbb ez a kis faszjancsi? Hogy nem kapom meg a farkát. Hát! Azt hiszem valamilyen módon mégis az enyém lesz, még ha nem is úgy ahogyan ő gondolta.- vontam meg a vállam, és miközben Boris jóízűen elvigyorodott, meglendítettem felé a poharat.
- 3доровья моя друга!
És mennyi minden volt még hátra aminek ez az egész csak a nyitánya volt!
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Szer. Jan. 10, 2018 11:25 pm
 



 

Meg kell valljam, egyáltalán nem érdekelt a színjáték és a mondandója leginkább egy édességboltban elszabadult kétéves szintjén volt, aki annyi cukrot evett már, hogy a sorok között őrülten rohangálva adta elő az Ördögűző válogatott jeleneteit. Miért kellett azt a szerencsétlen széket egyáltalán bekészíteni, ha úgy is az lett a sorsa, hogy senki sem fogja használni? Csak azért, hogy megfélemlítsen? És ez a benga állat komoly? Mármint van egyfajta kisugárzása, egy olyan jellem lakozhat benne, ami előbb öl, aztán megint öl és még akkor sem kérdez, csak az ökleiről mossa le a vért. Tényleg szükség volt rá? Nem nagyon hittem ebben, de megtartottam magamnak a mondandómat, mert annyira jól elszórakoztatta magát a ribanc, hogy vétek lenne megszakítani a gondolatát. Talán sosem találna vissza a lépések egymásutániságához, ha most beleszólnék, így sóhajtva és fület vakarva álltam az asztal mögött, már régen nem törődve azzal, hogy az előbb majdnem lefejeltem. Lehet, hogy akkor jobban jártam volna, és akkor most nem kellene végighallgatnom.
A Texas Hold'Em egyszerű játék, még te is megérted a szabályait azzal a csöpp eszeddel, szuggeráltam a szajha felé a gondolatot, de nem tudtam, hogy vajon átér az üzenet vagy elveszik az éteri szférák zenéje között. Karjaimat mellkasom előtt fontam keresztbe, majd Boris-ra pillantottam, ahogyan a nevét említette a másik. És abban a pillanatban, ahogyan kimondta, hogy kizárólag nekem van vesztenivalóm, kikapcsoltam. Őszintén szólva nem érdekeltek a szabályai, hiszen nem fogok olyan játékban részt venni, ahol esélyem sincs a nyerésre. Őszintén, mire akkor a játék? Ha csak veszíthetek, akkor nincs olyan konstelláció a kártyákban, hogy megváltoztassam a végkimenetelt. Láttam önelégültségét, hogy mennyire büszke magára, hogy kitalálta ezt a kis mókát, de mindkettőnknek megspórolhatta volna ezt a kellemetlen szituációt, hiszen ezzel tulajdonképpen elismerte, hogy legyőztem. Ha lehetetlen szabályrendszert állít fel, melyet a pénzével és a hatalmával visszaélve támogat, akkor még annak a barom Boris-nak is látnia kellene, hogy valami nincs rendben. A bamba azonban nem szólal meg, hiszen valószínűleg őt nem a gondolkodás miatt fizetik, hanem azért, hogy engem sakkban tartson. Ebből azonban nem kértem, és bármennyire is megtiltotta, én nem tudtam befogni a számat.
- Két percet adj Boris és utána feltörölheted velem a padlót! - néztem a hatalmas alak felé, olyan "haverok vagyunk, nem?" szempillantással, ami remélem hatott rá, de az sem baj, ha nem, hiszen akkor már most kapok egy akkorát, hogy az eszméletvesztés oltalmazó kezei közé hajthatom a fejemet, s akkor ez az egész baromság olyan messze száll tőlem, mint győzelmi zászló tornádóban. S ha emberem türelmet gyakorol, akár a ribanc rikácsoló hangja ellenére is, akkor megveregetem a vállát, s talán még a keblemre is ölelném, ha átérném orbitális méreteit. Az óra viszont ketyegett, s ha letudtuk metakommunikációban az időkérést Boris-szal, akkor a szajha felé fordulok és a névtáblámat legombolom a zakóról, s az asztal közepére dobom.
- Te és azok a csodálatosan kiagyalt szabályaid? Azt hiszed, valami hatalmasat találtál ki? Pedig csak elismered, hogy vesztettél... - ha szólni akarna, feltartom az ujjamat, és csendre intem. - A tisztelet azt parancsolja, ha én végighallgattalak, akkor te is hallgass végig.
A zakót is kigomboltam, lassú műgonddal vettem le magamról, majd összehajtva a rézlapocska mellé tettem. - Ez a probléma a nőkkel, akiknek hatalom van a kezükben, azt hiszik, hogy mindent megtehetnek. Dölyfösen pöffeszkedsz előttem, mintha bármit is tettél volna azért a hatalomért, ami a kezedben van és ezt az uralmat arra használod fel, hogy eltaposs egy csótányt. Megteheted, s ebben nem tudlak megállítani, és még azt sem kérdezem meg tőled, hogy vajon büszke vagy erre a tettre vagy csak simán hülye vagy az egészhez és nem látod be, hogy innentől tehetsz bármit, megverethetsz Boris-szal, kisemmizhetsz, elküldhetsz a városból ... szóval tehetsz bármit, engem nem kapsz meg, pedig tudom, mennyire vágysz rám. Azt hiszed nem látszik rajtad?
Elmosolyodtam egy pillanatra, majd folytattam. - Rosszabb színésznő vagy, mint gondolnád. S még egy utolsó dolog, mielőtt kimegyek azon az ajtón és kérlek Boris, ne aggódj, nem fogom bántani...
Felhajtom az ingemnek ujját az ép kezemen, majd elveszem a palackot az asztalról és bekötött kezemben tartva annak nyakát egy erős ütéssel töröm szét a kártyaasztal lapján, eláztatva ezzel a zakót, magamat, egy kicsi az oroszra is ment és talán még Rose is kapott belőle, majd az éles szilánkot végighúzom alkaromon. Nem túl mélyen vágok, szinte csak felsértem a bőrömet, a vér azonban kiserken munkám nyomán. - Csak kérned kellett volna...
Engedem le a karomat, majd hagyom, hogy a vérem vörösre fesse a szoba krémszín szőnyegét és elindultam kifelé eldobva a palack maradványát, miközben leemeltem a kicsiny kosarat a cuccaimmal együtt a szekrényről.
- És ha még nem jöttél volna rá Rosie, felmondok! - és tűnök el az ajtóban. Persze az események másként is történhettek volna, hiszen lehet, hogy a hegyomlás azonnal lekever egy fülest, még a mondandóm elején vagy a ribanc utasítja arra egyik mondatom közben, hogy törje el az állkapcsom. Az is lehet, hogy az elpattanó üveg látványa ugrasztotta benne a több, mint testőrt, s az is lehet, hogy a szajha az utolsó mondatom előtt akasztja meg a láncolatot. Mindegyik megtörténhet és egyik sem, csak a Sors tudja, hogy mit akar.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Csüt. Jan. 11, 2018 11:35 am
 



 

Tudod hogy vergődnek a partravetett halak levegő után kapkodva? Úgy, ahogyan ő és én vergődünk a saját térfelünkön. A különbség talán annyi,hogy engem van ki visszavessen, van aki kárpótoljon azért amit nem kaptam meg. De ő? Neki mi fog jutni? Érdekel ez engem? Cseppet sem. Engem egy valami érdekel. Hogy ezt itt és most végigjátszuk bármi áron.Erről az útról pedig nem hagyom magam letéríteni. Elbizakodott lennék? Minden bizonnyal. De őszintén szólva ha valamit nagyon meg akarok kapni, akkor azt az utolsó leheletemig hajszolom, majd amikor érzem a veszteséget, amikor érzem, hogy magamhoz mérten is nagy fába vágtam a fejszémet, nemes egyszerűséggel lelassítok, és ott hagyom. Egy valamit nem tudtam csak hagyni: az elégtételt, a megnyugvást azért, hogy nem sikerült amit szerettem volna. Képtelen vagyok kérni, képtelen vagyok valamiféle kedvességre, valamiféle finom bájra ami őszinte.Nem tudok és nem is akarok más lenni, mert akkor abban a pillanatban repedezne az álcám, és meglátszódna alatta aki voltam egykor,akin olyan könnyen tört a lovaglópálca, fakanál...vagy úgy egyáltalán bármi, amit nem arra terveztek, hogy egy kamasz kislány testén pattanjon ketté. Sosem beszéltem erről senkinek és nem is hiszem, hogy fogok, elég ha én tudom milyen elbaszott egy világból jöttem.
Romlott világom szemétdombján azonban én voltam a királynő, és büszkén tekintettem le mívesen felépített mocskos birodalmamra, melybe nem lehetett helye érzelmeknek, könyörületnek, gyengédségnek.
Itt bizony ma akármi és akárhogyan is lesz, de játszani fogunk, mégpedig azokkal a szabályokkal amiket én diktálok. Nem dísznek van itt Boris, erre minden bizonnyal már rájött az én kis recepciósom, ahogyan arra is, hogy felőlem hisztériázhat, jelenetet rendezhet, vagy drámai végkifejletet siettethet, nem leszek rest felülírni az akaratát, csak azért, hogy az enyém érvényesüljön. Felállítottam a szabályokat, egészen pontosan hármat, amelyből kapásból nem teljesítette azt ami a másik kettőnek előfeltétele. Ez pedig öreg hiba. Ha azt hitte, hogy hagyom, hogy pofázzon, hogy elmondja amit akar, hogy mindenféle manírral megspékelve megalázzon ismételten, akkor nagyot tévedett. Egészen negyvennyolc órával korábban amatőr módon, felkészületlenül és úgy fogadtam mintha arra számítanék,hogy megadja amit akarok. Akkor, fogalmazzunk egyszerű balfaszságom tökéletes bizonyítékával: bizalmat szavaztam neki. Visszaélt vele. De nem csupán visszaélt, hanem fizikailag és lelkileg (hm..na várjunk, van egyáltalán lelkem?) tökéletesen a földbe döngölt. Na ilyet még egyszer nem fogok hagyni. Ha azt gondolta, hogy nem készültem fel tőle semmiféle ellenállásra, akkor alaposan félreismert. De ezeket sem meghallgatni, sem elfogadni nem voltam hajlandó.
Világ életemben a színjáték, a szépen felépített és minden pillanatában a fennköltségben tobzódó dramaturgia híve voltam. Miért kell mindent leegyszerűsíteni, amikor olyan szép az egésznek a gusztustalanságában is szívmelengető pátosza? Én itt ma mindent tökéletesen elrendeztem, megvolt a forgatókönyvem, és egy jó rendező akkor is ragaszkodik az elképzeléséhez, ha a főszereplővel kell felnyalatnia a padlót. Mondhatjuk, hogy én voltam jelenleg ebben a helyzetben a megjátszás Ed Wood-ja, aki minden bizonnyal annyira pocsék, hogy az már jó. Morris ellenállása egy hangos, lassú és elégedetlen sóhajt váltott ki belőlem. Nem tetszett, hogy ezt mondja, mert én itt és most tényleg szépen akartam vele viselkedni. Lejátszani néhány partit, és ha ügyes kártyás, még az is lehet, hogy nem anyaszült meztelenül távozott volna innen. Mindennek tetejében tán még arra is hajlandó lettem volna, hogy ha menni akar akkor egyszerűen menni hagyom. Nem nyúlok utána, nem teszem tönkre az életét ott ahol tudom. Fene nagy büszkeségében még azt is elfelejti tán, hogy kettőnk közül a társadalom szempontjából még mindig én vagyok fölényben, és akárhonnan nézzük, enni dacból és sértettségből nem igazán fog. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a kártyát képtelen abbahagyni és újabb adósságokat fog felhalmozni, akkor törvényszerű, hogy vagy segítségre lesz szüksége aki anyagilag támogatja, vagy egyszer még elvágják a torkát. Ezzel neki is tisztában kell lennie, és szerintem nagyon is jól tudja melyiket kell válassza, hacsak nem egy szuicid alkat, akinek nem számít ki és mikor csak nyírja ki. Ezt feltételeztem a legkevésbé róla.
Boris ott magasodott mellette. Erőfölényének tökéletes tudatában, és csak arra várva mikor kap tőlem kérést. Mert itt bizony most így mennek a dolgok.Az orosz szívességet tesz nekem, amit én kértem tőle, és mindezért cserébe nem csupán pénzt kap, hanem újabb szívességeket tőlem, amit biankó be is válthat ha a sors úgy hozza. Ezért pedig azt hiszem bármire kapható volt, ha pénzért nem feltétlenül.
Pontosan a fentiek tükrében tehát a metakommunikáció, vagy bárminemű kérés csupán felőlem érkezhetett, mert Morrisét egyszerűen figyelmen kívül hagyta. Az idő fogalmával, vagy éppen a két perc pontos meghatározásával pedig nem foglalkozott. Neki fél pillanat és egy rám vetett, kérdő tekintet elég volt, amire választ is kapott, hogy mi legyen a következő lépése. Az orosz rámfüggesztette kérdően is örvénylő mélységű zöld szemeit, melyek fölé rosszat sejtően borult alább a sűrű szemöldök. Kezem finoman körzött csuklóból a levegőben, mintegy jelezve, hogy élje ki nyugodtan a kreativitását, bár azért maradjon egyben, és még egy apró fejmozgást tettem az ágy felé.
- A függönyzsinórral. -jegyeztem még meg félhangosan és innentől az események beindultak. Morris várta a választ a nagy medvétől, hogy ne tegyen semmit addig a pár percig, amíg engem -le-fel basz. A -meg előtag még véletlenül sem szerepelt a repertoárjában, ó mennyire kár! Boris azonban másképpen mérte az időt mint ő. Alig ejtette ki a száján az utolsó mondatot, mely közé beúszott az én apró megjegyzésem, a ruszki keze lendült és amilyen alapvetően lomha mozgású volt, olyan gyorsan csapott le visszakézből a tőle jóval apróbb emberre. Felszisszentem, ahogyan hallottam a dörrenést, mert nem csattanás volt, elvégre nem női pofonnal rendezték le, hanem egy jókora taslival de visszakézből, kézfejjel. Ha minden a tervek szerint alakult, márpedig ha valamiben, akkor az emberek alapos helybenhagyásában az én oroszom igen alapos, akkor Morris olyan maflást kapott, hogy az asztal adta a másik felét, és a földre esett, pontosan a lábaim előtt. Hogy kicsiny kék madarak és sárga csillagok táncoltak a szemei előtt a pofánbaszás hatására abban biztos voltam. Ekkor lépett oda Boris, és kapta fel, a kezeit hátracsavarva és vonszolta magával a függönyök felé, ahol aztán letépve az egyik akasztózsinórt szépen összekötözte mint egy sonkát, majd az óriási franciaágy felé taszította, és lelökve oda a kezeivel szorította le.Ha közben ficánkolni próbált újabb pofonokkal lett gazdagabb, de ezúttal azért vigyázott az orosz, hogy ne csapja ki teljesen. Igaz, ha szükséges lett volna akkor addig üti, amíg elájul. Ez is opció kérdése.
- Megkaptad a két perced, Gulliver. És most pofa be! Rosie azt mondta, hogy kussolsz, úgyhogy kussolsz vagy a fogaidat egyenként fogom kiszedni, és nem lesz orvos aki helyrekalapáljon. Értettél?- én csak vidáman szemléltem a műsort, majd kikortyoltam az italom utolsó maradékát és ellökve magam az asztaltól az ágyhoz sétáltam.
Morris ott feküdt édesen zihálva és kiterítve. Szája sarka egy picit felrepedt és vékonyan csordogált belőle a vér.Nyeltem egy nagyot, hogy visszafogjam a késztetést lenyalni róla, helyette inkább felmásztam az ágyra és miközben Boris lefogta nekem még pluszba rásegítve a mellkasára ültem. Ügyelve arra, hogy levegőt is kapjon. Végigsimítottam az arcélén.
- Ha egyetlen rossz megjegyzést teszel, Boris a szart is kiveri belőled. Nem viccelek Morris!Egy egyszerű kérésem volt. Egyszerű és világos.De neeeeem neked még ezzel is dacolni kellett! Mondd, mi kellene, hogy végre befogd a pofád, és azt tedd amit kérek?- a hangom duruzsoló volt, ahogyan odahajoltam a füléhez.Felegyenesedtem, kezeimmel a mellkasát cirógattam, majd egyszerűen szétpattintottam a gombokat és a csupasz bőrön játszadozott a kezem. Ujjaim finom begyei gyengéden és szokatlan finomsággal simogatták.Előre hajoltam újra majd nyelvem utat tört magának és úgy lefetyeltem végig a mellkason át a nyakáig, olyan finomsággal, mintha egy tál vanília fagylalt lenne és csak az enyém.Újra a fülénél voltam.
- Mire vágysz, mondd!
Annyi verzió volt, amit kérhetett, bár azt hiszem ha tippelnem kellett volna, az első az lett volna, hogy menjek a jó kurva anyámba! Jajj Morris, csak ne lennél olyan kiszámítható!
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Csüt. Jan. 11, 2018 1:28 pm
 



 

Sosem értettem, miért a fájdalom az, amivel az egyik ember rá akarja venni a másikat, hogy tegyen meg valamit, amit nem akar. A fájdalom múlandó, s csak a tetőfokán fejti ki igazán hatását, de megszűnésével a dac is visszaférkőzik a kínzott elméjébe, újra szembe mer szállni rosszakarójával, ismét küzdeni fog a saját igazáért. Persze van, akit megtör a fájdalom, aki mindent megtenne annak érdekében, hogy elkerülje a további kínokat, engem azonban két alkoholista nevelt, akik válogatott módon bántottak, így edzve meg engem a jövőnek. Meg sem tudom már számolni, hogy alkarjaimat hányszor törtem el biciklizés közben, hányszor csíptem bevágódó ajtóba az ujjaimat, hányszor estem arcra kikötődött cipőfűző miatt. Hazugság volt mindegyik, melyet mindig elhittek nekik, hiszen nézzenek csak rám, mennyire eleven és rossz gyerek voltam. S olyan jól megtanultam a leckét, hogy még így, a síron túl is gyűlölöm őket és ha ez a ribanc azt hiszi, hogy bármit elér azzal, hogy az orosszal szarrá püföltet, akkor rossz lóra tett. Inkább legyünk túl rajta, oldjuk fel az ellentétet, fejezzük be!
Fájt, amikor Boris megütött, zúgott a fejem, s hirtelen nem is tudtam a környezetemről, annyira betalált az ököllel adott pofon, eszméletvesztésbe azonban az asztaltól kapott maflázs küldött. Nem éreztem semmit, az idő megszűnt létezni számomra, s csak valahol mélyen gyúlt egy apró láng, mely óvni akart engem. Megmagyarázni, hogy mit kellene tennem, hogy engednem kellene, hogy gyorsabban és könnyebben szabadulnék, ha azt tenném, amit várnak tőlem. A lángot azonban elfújta valami a fejemben, apró perzselése nem tartott sokáig, mondandója azonban éket vert agyamban, s mint egy szilánk, úgy fúrta magát szürkeállományomba. Lüktetett a fejem, dobhártyám ritmussal verte indiántáncok alapmoraját, nyelvemen fémes íz vert tanyát, szemeim pedig gyűlölték a fényt, ami pilláimon keresztül szűrődött az elmémbe. Húsomba vágott valami, hiszen mire eszméletemhez jutottam, megkötöztek ... függönyzsinór, fújt az emlék harsonát, s több száz tonnányi súlyt éreztem magamon, vállaimon és mellkasomon.
Az orosz hangját hallottam, szavai tiszták, mégis idegenül csengenek, értem mindegyik hangformát, mégsem jut el tudatomig az értelmük, tudatalattim azonban nyugalomra intett, elzavarta büszkeségem, harcolni vágyó szívem csillapította, izmaimnak visszavonulót fújt. A ribanc hangját hallom, ujjai végigsimítanak arcomon, élvezem, elveszek a puha érintés ölelésében, hagyom neki megtenni azt, amire első találkozásunk óta vágytam. A szavai történetet mesélnek, rólam szól és nekem intézi, fenyeget, csillapítaná a dacomat, sikerül neki, hagyom magam.
Levetkőztet, nem jut eszembe, hogy hárman vagyunk ebben a szobában, nem érdekel az orosz jelenléte, csak a puha ujjak vonulása töri át az elmémet borító jégpáncél tükrét, fényt gyújt a lelkemben, összeszedetlenné teszi levegővételeimet, kalandra viszi a fantáziámat, s vérbőséget okoz nadrágomban. Tudatom még nem ébred fel teljesen, még nem tudott daccal és haraggal válaszolni, az ösztönök uralkodtak, a vágyak és a szenvedély, de csitt! Sóhajjal ébredtem, ajkaim gyors léptékben szívták be a levegőt, s kérdése lángoló keresztként fénylett a sötétségben.
- Maszturbálj nekem... - csendesen suttogom, halkan távoznak a hangok a torkomból, melyet csak ő hallhatott, csak neki szántam, csak az ő füle részére továbbított gondolat volt. Hatalmasat nyeltem, hiszen a zöld jelzést látva agyam vissza próbált kapcsolni az ütés előtti állapotba, irigyen nézte a tudatalatti élményeit és próbált szembeszállni önmagával. Nem engedhettem a csábításnak, a szavak áradatának, ellenálltam az ellenállásnak!
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Csüt. Jan. 11, 2018 8:51 pm
 



 

Nem tudom mi volt ijesztőbb: hogy végül megadta magát, látszólagos apátiába zuhanva, vagy az, hogy akartam őt.Nem a fájdalom ködébe burkolva, nem csupán úgy, hogy a vérét kortyolom mint valami elcseszett vámpírmese még elcseszettebb hősnője, hanem megadni amire vágyik, hogy végül én is megkaphassam amit én akarok.
Tulajdonképpen a képlet visszavezetett pontosan abba az állapotba amiben akkor vergődtem, mikor megszökve otthonról a saját utamat kezdtem járni.Mikor még féltem ha egy férfi kéjsóvár tekintettel nézett rám, amikor undorral töltött el ha ajánlatot tettek nekem. Mikor ezek az idők eszembe jutnak szinte szánakozva  gondolok vissza akkor volt önmagamra. Akartam más lenni, akartam erősebb lenni, végül pedig bebújtam egy kibaszott kurva jelmeze mögé, megingathatatlanságom dicsfényébe burkolva és hazudtam az egész világnak. Megtanultam bánni a testemmel, megtanultam nem csupán irányítani az ösztöneimet, hanem alkalomadtán felébreszteni őket.Kihívó partikra jártam, olyan helyekre, ahol a pénznek bizony nagyon is szaga van, drága és márkás kölnikbe és szivarfüstbe burkolózva. Szó szerint beszoptam magam a házasságomba. Talán-gondoltam akkor keserűen nevetve fel-mégis volt haszna annak, hogy a Fekete Hajú tökéletesre fejlesztette ezt a képességemet. Pénzre tudtam váltani. Részvényese lettem a férjem szállodabirodalmának, a kis kedvence voltam, a tündére...oh de milyen élvetegül mocskos tündére. Nem volt kívánság amit ne teljesítettem volna neki csupán azért, hogy ebben a pozícióban megmaradjak, de őszintén szólva nagyjából egy év után unalmas állóvíz lett a házasságunk. Andrew kísérletező kedve és libidója tizenkét hónap alatt majdnem a felére csökkent, ez pedig nekem kevés volt. Az enyém most pompázott igazán. Az első szeretőimet követték a többiek...eleinte szimpla szex, aztán durvult a helyzet...végül egy baleset során észrevettem, hogy mennyire élvezettel tölt el ha megérzem a vér vörös mámorát ajkaim húsa között. Megbolondultam és innen nem volt megállás. Kellett hát megszereztem.
Most azonban, évekkel később jön egy kis növésű, pattogó kis mitugrász és teljesen padlóra küld, többféle értelemben is. Egyik hibát követte a másik, míg azt nem vettem észre, hogy az ujjai köré csavarva vergődöm és azt lesem mit és hogyan tegyek meg neki. Mire észbe kaptam már késő volt. Késő ahhoz, hogy egy másik oldalamat megismerje, késő ahhoz, hogy  kérni tudjak követelés helyett. Mindenhez késő volt, mert addigra már rajtam volt a régi, jól begyakorolt álcám. Hogy mindez meddig volt így tartható, hogy mikor jön majd el az a pillanat, amikor törni kezd a jég, amikor hallani lehet apró szilánkjainak roppanását, és megállíthatatlanul hömpölyögni kezd a vágyak hideg zuhataga? Most. Éppen a célegyenesben.
Kiszámítható? Azt mondtam kiszámítható? Ó mekkorát tévedtem. Megint. Nem érdekel, hogy a mozdulataimat a nagy orosz medve kocsányon lógó szemekkel figyeli, hogy talán azt gondolja neki is jut majd egy falat a képzeletbeli tortából. Meglehet. Minden lehetséges, elvégre játékot terveztem. Ez is egy játék. Felpillantok éppen Morris mellbimbójánál köröző nyelvem játéka közepette az oroszra és szinte macskásan élvezettel telített vigyorba húzódik ajkam, amikor meglátom, hogy nyelvem majdnem ugyanazon mozdulatát utánozza le, csak éppen a száját nyaldosva. Élvezed? Kérdezik pillantásaim, mire egy felvillanó mélyzöld szempár a felelet én pedig folytatom amit elkezdtem. Tudni akarom, hogy mit akar. Hogy ködös gondolatai között mi az első reakció, ebben a fájdalmas megkötöttségben mi az első amit szeretne. Amit végre megkaphat, hogy aztán teljesen elvehessem ami jár nekem. Le kell csillapítanom, el kell érnem,hogy nyugodt legyen, ennek pedig ez a lekötözés volt az egyetlen módja. És persze Boris, aki ott heverve mellettünk gondoskodik az izgalomról, hogy valaki tanúja a műsornak, és arról, hogy az én kertimanómnak még csak eszébe se jusson semmi ostobaság. Furcsa hármas volt ez, mert tulajdonképpen ott voltunk, mindannyian még félig felöltözve, Morris ajkain a vér festett alvadó árkot, Boris élvezettel bámulva a jelenetet, én pedig egyre finomabban és finomabban merültem el a bőrének érintésébe, nyelvemmel való feltérképezésébe. A levegő egyre szakaszosabban hagyta el a száját, csípőjének időnkénti rezzenéséből pedig arra következtettem, hogy ha elméje tiltakozik is, ha még olyan ellenállást akar is kifejteni irányomba, a teste most árulja el. Szavainak maró, gúnyos éle nyomta el, hogy mit is tenne velem, ha végre a kezei közé kaphatna. Most még óvatos, most még csak ismerkedik ezzel az új helyzettel, ahogyan én is. Ám azt is tudom, hogy ez az első és utolsó lehetősége annak, hogy megkapjam, majd ugyanazzal a lendülettel el is dobjam őt.Éppen ezért mindent el kell vennem amit csak lehetőségem van. Nem hagyhatom, hogy a továbbiakban uralkodjon rajtam. Hangja messziről jut el hozzám, a kérése mégis olyan halk, szinte alig érzékelhető.Hátravetett fejjel nevetek, szinte kéjes utálattal, miközben ujjaim még mindig olyan puhán és olyan finoman érintik ahol csupasz bőre feltárulkozik előttem.
- Ennyi? Csupán ennyi minden vágyad?- biggyednek le ajkaim szánakozó egyszerűséggel, majd lazán gurulok le róla, és hagyom, hogy magához térjen.
- Boris, segíts neki!- adom utasításba, mire az orosz finoman (tényleg finoman, semmi vadulás) nagy mancsaival igyekszik pofozgatni. Én közben az asztalhoz sétálva eligazítom a ruhámat és egy üres pohárba töltök az italból, majd odaviszem az ágyhoz és megtartom, amíg Morris magához nem tér. Végignézek rajta, majd egyszerűen köpöm oda a szavakat, mintha megunt játékszert akarnék a kukába dobni.
- Többet néztem ki belőled. Hiba volt. Oldozd el Boris! Ha akar, hagy menjen!
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Pént. Jan. 12, 2018 3:25 pm
 



 

Mégis mi a francnak kellett nekem Borisra pillantanom? Miért nem értem be a szőkeség látványával, ahogyan nyelvével olyan akrobatikát vág le a mellbimbóm környékén, hogy szinte azonnal megkívánom. Ha előbb tudom, hogy ilyen is lehet, ha előbb bizonyítja, hogy nem csak egy ribanc, aki a véremre pályázik, akkor már rég összeizzadtuk volna az irodája asztalát, ennek az ágynak a lepedőjét, elvágtam volna a saját torkomat, hogy addig igya a vérem, amíg dobog a szívem és utána még zombiként is feléledtem volna, hogy még utána is hancúrozzak vele. Nekem azonban az óriásra kellett néznem, ahogyan a nyelvével mókázik és nem tudtam eldönteni, hogy az keltett benne ingert, amit Rose csinált, vagy az én testemnek látványa repítette messzire nála a vágy villamosát? Remélem az előbbi, mert ha mackókám rám pályázik, akkor itt bizony bajok lesznek, s egyáltalán nem apró kis kellemetlenségről beszélek, hanem orbitális méretű szarságról. Mert én nem tágítok, az már tuti!
Rose is észrevette a mackóka kérődzését, s ő csak nevetett rajta, így biztosan sokkal többet tud, mint én, bár erről korábban sem voltak kétségeim. Itt most ő irányít, Boris akár egyetlen pillantására is ölés módba teszi át magát, amit már megtapasztaltam és zsibbadó arcom kénytelen elviselni. S amint kimondom a szavakat, azt a kettő picinyke szóból szerkesztett mondatkezdeményt, a ribanc felnevet, amolyan ribancosan. Cseszhetem az bimbónyalást, ujjainak pajkos játékát, s ahogyan lecsusszan rólam, megrepedt bordáim könnyet fakasztanak a szemeimben, mert fáj, rohadtul fáj, Boris öklénél is jobban fáj.
Felnevet, amit nem igazán értek, de meg is magyarázza, hiszen nem tetszik neki, amit akarok, amit nagyon is szívesen végignéznék, ami csillagot tenne nekem a koromfekete égre, amitől nagyon messzire küldeném az orosz okozta kínokat. - Kezdetnek szerintem jó lenne...
Próbálom menteni a helyzetet, de amikor Boris felültet, akkor felszisszenek. Csuklóimat mazsolázom, ahogyan lekerül rólam a kötés, majd végignézek a lebiggyedő ajkakon és csak megrázom a fejemet. Figyelem, ahogyan újabb italt tölt magának, majd látom közelebb lépni ... és akkor elenged. Felépítette ezt az egész játékot, szereplőjévé tett a színdarabnak, és még azt is elérte, hogy sátrat verjek a nadrágomban, erre meg akar szabadulni tőlem. Ki érti a nőket? Ha valaki képes erre az emberfeletti tudományra, akkor kérem, írjon egy könyvet, elolvasom, bemagolom minden egyes betűjét és aszerint fogok élni az elkövetkezendő ötven évben! Kérem? Valaki?
- Szóval azt akarod tudni, hogy mennyire elkefélt tudok lenni? - elveszem tőle a poharat, majd még mielőtt bármit is tudna tenni ellene, felhajtom annak tartalmát, de még nem nyeltem le. Kissé szédelegve állok fel, s meg kell valljam, az whiskey eltulajdonítása igencsak rossz ötletnek bizonyult, mert marta, kínozta felszakadt számat, így szinte azonnal visszaköptem a pohárba, minek eredményeként a karamell szín ital felhabzott és itt-ott vöröslő foltok, pirosló szálak jelentek meg immáron opálos testében. - Remélem szereted a koktélokat. Tudok még cifrábbat is keverni...
Próbálom neki átnyújtani a poharat, de az sem baj, ha nem veszi el tőlem, mert akkor Boris kezeibe nyomom az italt, és onnantól kezdve nem is érdekel, hogy mi lesz a további sorsa. Ahogyan az előbb nézett rám az orosz fattya, talán ő is meginná az egészet, de igazából nem is érdekel, hogy mi lesz vele, ha nem Rose nyakalja fel.
- Amikor a pénzt adtad, azt mondtad, szerezzek neked fájdalmat. Nem hittem neked, amiért elnézésedet kérem, de már azt hiszem, tudom, hogy mire vágysz... - közelebb léptem hozzá, jobb kezem ujjait a nyakára emeltem, s hüvelykujjammal simogattam puha bőrét. - Ezt még apámtól tanultam, bár ő nem vezette fel ennyire nyájasan a dolgot, mint most én, de hidd el, nagyon hatásos módszer, igazi kuriózum!
Mosolyogtam el, majd a cirógatás abbamaradt, s mintha be akarnék nyúlni a garat mögé, úgy mélyesztettem hüvelykujjam a torkába. Az érzés először csak kellemetlen, mintha nem is fájna, csak ingerel, nyelhetnékje támad az embernek, s pontosan ez az a hiba, amit mindenki elkövet. Mert akkor fáj, mar, idegen és őrjítő, mintha szét akarna robbanni a szenvedő fél feje, mintha nemcsak egy gombóc, de egy egész bakancs feszítené a torkát, s akkor jön a köhögés. A legrosszabb, amit apám elkövetett ellenem, amitől mindíg sírnom kellett, ami miatt ma is gyűlölöm, ha valaki hozzáér a torkomhoz, az utolsó gaztett egy egyszerű kis mozdulatban.
- Azt kérdezted, mi a vágyam, amikor a helyes kérdés az lett volna, meddig merek elmenni. Hidd el angyalom, a méhedet is kivágom, ha tovább baszakszol velem és tudom, hogy még azt is élveznéd. Ugye? Élveznéd, ugye?
Szavaim simulékonyak voltak az utolsó két kérdésig, de akkor megkeményedtek vonásaim és szemeim olyan átkokat szórtak, mintha éppenséggel Rosie halálát kívántam volna. És abban a pillanatban kívántam is, meg tudtam volna ölni!
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
Szomb. Jan. 13, 2018 8:17 pm
 



 





játék vége






Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Luxus lakosztály
 



 

Vissza az elejére Go down
Luxus lakosztály
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
 :: 
Duncan-Hyatt Winter Hotel
-
Ugrás: