HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Asztalok (Maggie's S&P)

Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Asztalok (Maggie's S&P)
Hétf. Jan. 08, 2018 8:15 pm
 



 



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Hétf. Jan. 08, 2018 8:33 pm
 



 

Tacoma a szabadság és a csodás lehetőségek városa, s már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nekem itt a helyem. Na jó, ennyire azért nem szeretem ezt a helyet, de amikor a haversrác először felhívott, hogy lenne itt egy csapat megkopasztásra váró fickó, nem tudtam nemet mondani a meghívásra. Öten voltak, vannak és talán lesznek is, mindegyik nyugdíjas rendőr és kicsit fel akarták pörgetni a vasárnaponkénti tea délutánjukat. Persze már előttem is zsugáztak, de ha szintet akarnak lépni, akkor bizony ahhoz keményebb ellenfelek kellenek. Én meg megadtam nekik ezt az élvezetet, s közben egy kicsit ki is fosztottam őket. Persze nem túlzottan, így két hét múlva visszahívtak, hogy revansot vegyenek rajtam, de semmi esélyük sincsen, úgy lehet bennük olvasni, mint szűzlányok ellopott naplóiban!
Persze ehhez az is kell, hogy ne vessek be túl sok trükköt, mert ezekben a nyuggerekben még mindig csörgedezik némi zsaruvér és ha véletlenül észreveszik a stiklit, akkor biztos nem lenne nehéz eltüntetni a hullámat. Így inkább csak csendben ülve és figyelve húzom le őket pár száz dollárral, ők is jól szórakoznak és nekem is kerül pénz a zsebembe. Mindenki jól jár! Mint múltkor, miután elköszöntem tőlük, az egyik közeli étterembe mentem. Steaket akartam, finomat akartam, gyorsan akartam és degeszre zabálni magam. Vendéglátóim voltak olyan kedvesek, hogy a szerintük legjobb csehó felé irányítottak el, s mivel két hete bejött a választás, most is ott ücsörgök az egyik asztalnál és a menüt böngészem. Nem néztem az árakat, hiszen volt egy olyan érzésem, hogy ma este nem én fogom állni a számlát, így amikor megjött a pincérkiscsajszi, akinek ilyen apró gödröcskék voltak az arcán, ahogyan nevetett, bélszínt rendeltem tőle. Köretnek meg vörösbort.
Legyen azonban bármennyire jó itt a kaja, valójában nem ezért jöttem, hanem a hely tulajdonosa miatt. Dögös vörös, olyan tekintettel, hogy biciklin lehetne macskaszemként használni, a mellei között pedig szívesen játszanék motorcsónakosat, de még ez sem fedi le teljesen jöttöm valódi okát. Észre sem vettem, hogy apró mosoly jelent meg az arcomon, ahogy végiggondoltam, hogy mit fogok mondani neki, és már szinte előre láttam, hogyan fog reagálni, de bassza meg, előbb enni kell! És pont ebben a pillanatban jött meg gödrös arcú lányka egy hatalmas nagy tányérral, rajta pedig a világ legnagyobb bélszínjével, amit valaha láttam. Megnyaltam a számat, és úgy vigyorogtam Kellyre, mert közben leolvastam becses nevét az apró kis táblácskáról, hogy a tejbetök hozzám képest smafu!
- Csi-csillagom! Idehívnád a főnököt? Beszédem lenne vele. Csak annyit mondj neki, hogy a barna haj jobban állt neki. Érteni fogja! Na szaladj életem! - csettintettem a számmal és még kacsintottam is hozzá, majd belenyestem a húsba és majdnem elcsöppentem, annyira gyönyörűen volt megsütve. Véresen szeretem, kevés sóval és semmi mással, mert a többi fűszer csak elrontja ennek a gyönyörűen érlelt marhának az ízét. Megillatoltam az első falatot, hosszan és mélyen szippantottam magamba a húsnedvektől tocsogó kockát, majd bevettem a számba és azt hittem, orgazmusom lesz, mert úgy felállt a farkam, hogy szinte fájt a nadrágban ülni. Nem érdekelt, kellett nekem, akartam, s amikor a második falatot tettem az arcomba, az asztalt csapkodtam mindkét öklömmel, annyira ízletes és szaftos volt az élmény. Kiscsillag a vörösbort is meghozta, töltött is a poharamba, s amíg a vöröskémet vártam, addig hátradőltem a székembe és bagzónyúl szemmel vizslattam körbe a helyszínt.
Voltak itt öregek, fiatalok, szerelmesek, kretének, pincérek, öltönyösök, csinibe öltözöttek ... hmm, valójában csak én tűntem ki a tömegből, mert rajtam egy edzőcipő, egy farmer és egy "Fuck the police" póló volt, amit csak és kizárólag megkopasztott kártyapartnereim miatt vettem fel. Ők valahogy nem értékelték a humoromat, szóval az elején még morcosak is voltak miatta, de ahogyan fogytak a likőrök, ők is megbocsátóbbak lettek.
Maggie, merthogy tudtam a vöröske nevét még mindig nem jött, így haraptam egy újabb falatot, és annyira jó volt, hogy majdnem elálltam a tervemtől, de kitartottam. Nem adhatom fel, ki kell tartanom és nem szabad engednem a hús csábításának. És a marha sem lehet olyan jó, hogy eltántorítson.
- Csi-csillagom! Szóltál a főnöknek? Kezdek ám nagyon türelmetlen lenni! - vigyorgom el magam, mire Kelly, a szexi dög csak biccentett és újra eltűnt. Ebben az esetben igyunk bort!
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Hétf. Jan. 08, 2018 9:04 pm
 



 

Újabban szerettem az átlagos napokat. Talán azért, mert egyfajta nyugalmat, és állandóságot jelentettek számomra. Régen egyik napom sem volt átlagos. Kezdetben azért, mert minden olyan álomszerű volt, utána pedig azért, mert sohasem tudhattam előre, hogy mi fog történni. Hol fog megütni, mekkora kárt fog bennem tenni, és kik előtt kell úgy tennem, mintha boldog feleség lennék, nem pedig egy megfélemlített, riadt, áldozati bárányka.
Ma szintén nem tudhattam előre, hogy ez nem lesz egy átlagos nap. Álmomban sem gondoltam volna, hogy rosszra fordulhatnak a dolgok, amikor reggel megfordítottam az ajtón lévő táblát, ami a nyitást jelezte a vendégeimnek. Egész nap mosolyogtam, térültem-fordultam a pult mögött és a konyhában is egyaránt. Élveztem, hogy leköthettem magam, és ez így volt már azóta, hogy Tacomában éltem. Az üzletem virágzott, pedig korábban mindenki azt hitette el velem, hogy képtelen lennék egyedül megállni a helyem, és amúgy sem vagyok képes semmire. Pedig az voltam, és ezt be is bizonyítottam. Ha a kételkedőknek nem is, de saját magamnak mindenképpen.
Most, így lassacskán a záróra felé araszolva nagyon elégedettnek éreztem magam. Elfáradtam, de kellemes érzés volt, és most már máson sem járt az eszem, csak egy forró fürdőn, amit gyertyákkal és egy pohár borral fogok kiegészíteni. Közhelyes ugyan, mint egy elcsépelt csajos filmben, de tényleg ennyi vágyam volt, semmi több. Szükségem volt erre a pár pillanatnyi felüdülésre, mielőtt nyugovóra térnék, és hamarosan eljönne az újabb nap. Szerettem, hogy elfáradtam, mert úgy éreztem, hogy valami hasznossal töltöttem az időmet.
Végül is, tényleg, hiszen pénzt kerestem. Méghozzá a saját erőmből, és nem voltam ráutalva senkire, csak és kizárólag saját magamra. Azt éppen nem mondanám, hogy felvetett a pénz, annyira meg pláne nem, mint pár évvel ezelőtt, de nem is hiányzott. Pont volt annyi, amennyiből kényelmesen megéltem, hiszen minden megtakarításomat elvitte az étterem. Még csak ez sem szegte kedvem, mert szerencsére viszonylag hamar be is indult, már kezdettől fogva. Talán az volt a szerencsém, hogy egy hasonló hely nem sokkal az érkezésem előtt zárt be, így hiánycikk lett egy jó steakező.
Gondolataim Kelly izgatott hangja zökkentett ki. Nem volt meglepő, hogy beszélni akartak velem, máskor is előfordult már. A problémát inkább az üzenet utolsó mondata okozta. Szerettem magamról azt gondolni, hogy már nem olyan egyszerű meglepni, és különben sem vagyok olyan ijedős azok után, amiken átmentem, de rá kellett jönnöm így éles helyzetben, hogy tévedtem. A szívem egy pillanat alatt a torkomban dobogott, még ha ránézésre nem is lehetett megállapítani rólam, hogy milyen ideges lettem.
- Mondd meg, hogy máris megyek! – mosolyodtam el kényszeredetten, de annyira sokat gyakoroltam már a tükör előtt, hogy tudtam, a lánynak semmi nem tűnik fel a bennem dúló viharból. Jól is volt ez így, sok energiát fektettem abba, hogy tökéletes pókerarcot fejlesszek ki, és többé ne hagyjam, hogy bárki is fogást találjon rajtam. Fogalmam sem volt arról, hogy ki lehet az üzenet küldője, és miért akart beszélni velem, de abban már most is biztos voltam, hogy tudta, ki vagyok. Igazán csak attól rettegtem, hogy talán Alex lesz az, de az érkezése csak feltűnt volna ebben a városban, nem? Elég feltűnő jelenség volt hozzá, ugye?
Míg erről győzködtem magam, Kelly újra megjelent, most már a vendég türelmetlenségét közvetítve. Sóhajtottam egyet beletörődően, hiszen tudtam, hogy úgysem léphetek meg. Előbb-utóbb megtalálna, ha szeretne, ebben biztos voltam. Hát, akkor színpadra!
- Jó estét! – üdvözöltem barátságos mosollyal, és csak én tudtam, hogy egy perccel korábban az izzadó tenyeremet még utoljára beletöröltem a szűk farmeromba. – Úgy hallottam, beszélni szeretne velem. Csak nincs valami gond a vacsorával? – tökéletesen előadtam, hogy tényleg emiatt aggódok, miközben az agyam azon kattogott, hogy ki lehet a fickó, és mit akarhat tőlem. Illetve az, hogy mit akart, nyilvánvaló volt az üzenetéből. Inkább az volt a kérdés, hogy miért akart a múltammal előhozakodni. Még szerencse, hogy a New York-i elitben mozogni remekül tudtam, és ott a megjátszás volt az általánosan elfogadott viselkedési forma.
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Kedd Jan. 09, 2018 10:31 am
 



 

Egy újabb falatot gyűrtem le, bár azt egyáltalán nem mondanám, hogy erőszakoskodni kell a hússal, hiszen annyira omlós és tökéletes, mintha folyékony selyem csusszanna le a torkomon. Ahogy nyeltem, újra körbenéztem a helyen, s amikor megláttam szemem sarkából a vöröskét, hát leesett az állam, mert szép volt, sőt adott esetben gyönyörű, és ahogy minden négyzetcentimétert kitöltött abban a feszes nadrágban, hát megért egy misét vagy ajtócsapkodást, az már tuti. Aztán megállt az asztalomnál, én megint végigmértem, immáron ki tudja hanyadszorra és milyen intenzitással, de az biztos, hogy még a villa is megállt a kezemben, annyira bámultam. Hangja röppentett vissza egy zihálós fantáziából, melyhez kellettem én, a vöröske, egy flakon tejszínhab és két guriga ragasztószalag. Ó, anyám, ha tudná, hogy a fejemben mennyire megbecstelenítettem, akkor nem állna itt ilyen délcegen előttem! Bár ki tudja, lehet erre gerjed?
- Kibekúrt szép estét! - egy fél marha volt a fogaim között, amikor válaszoltam neki, majd miközben még rágtam, a velem szemben lévő székre mutattam késemmel. - Csüccs!
Talán hezitált, talán engedelmeskedett, de nem ez volt a lényeg, hanem a kérdés, amivel indított.
- Mindketten tudjuk, hogy nem ezért hívtalak, de ha mindenképpen tudni akarod, akkor ez a legjobb bélszín, amit valaha ettem! Azt hiszem, minden este tudnék enni egy szelettel. - vigyorodom el, s egy apró csíkban szaft csordul ki a számon, amint villát fogó kezemmel töröltem le, majd a kezemet a terítőn tisztítottam meg. Ha még mindig állt, akkor magam visszafogott modorában ismét hellyel kínáltam, de ha már mindketten ültünk, akkor hosszan és farkaséhes szemekkel figyeltem azokat a csodálatosan kék íriszeket. Még nyammogtam párat a cafattal, amit utoljára applikáltam az arcomba, majd egy korty vörösborral öblítettem ki a számat.
- Elmondhatok egy történetet? Biztos nem haragszol meg, ha untatlak vele, de hidd el a végére te is látni fogod, hogy miért kell hallanod. Kezdhetjük? - közelebb hajolok hozzá, majd őt is meginvitálom a suttogók társaságába és egy vázát félretéve, melyben a virág ingerelte a nyálkahártyám, nyertem betekintést remélhetőleg ottlévő dekoltázsába. - Nem mondanám túlzottan fontos embernek magam, egy szállodában dolgozom a recepción, szóval mondhatjuk, hogy az aljanép közé tartozom. Szerintem a kelleténél többször osztanak be éjszakai műszakba, ami egyrészt szar, mert tönkrevágja az egész napom, másrészt viszont jó, mert rengeteg szabadidőm van. Van idő elszívni pár cigarettát, csacsogni a többi szerencsétlennel, akiket szintén éjszakára osztottak be, újságot olvasni és ... itt kapcsolódsz be te is a történetbe ... tévét nézni.
Megint toltam magamba egy kockányit ebből a csodálatosan finom marhából, becsuktam a szemem és úgy élveztem az ízeket, mélyet szippantottam, hogy még jobban élvezzem az aromákat, majd amikor kinyitottam a szemem, folytattam a kis mesémet.
- Szóval tévé... Legtöbbször agyatlan rajzfilmeket nézek, néha beszélgetős műsorokat, de pár hónappal ezelőtt megfogta a figyelmem egy riport, valami New York-i csajszi, eltűnt vagy meghalt ... vagy a tököm tudja már mi történt vele, de annyi szent, hogy nem felejtettem el az arcát. Nagyon jó arcmemóriám van, ha látok valakit, azt sosem felejtem el. Lehet, hogy a neve nem ugrik be azonnal, de azokat a kék szemeket sosem tudnám kitörölni az agyamból. - aztán egy pillanatra elhallgattam, mintha nem tudnám folytatni, pedig csak egy apró hatásszünetet tartottam, amíg egy újabb merítés bor leszaladt a gigámon. - Na, mi is volt a neve a csajnak? Is... Isabelle? Isadora? Isolda? Segíts már ki egy kicsit, biztos te is emlékszel a csajra... Na, mondjad már, mi volt a neve!
Színjátékom röhögésbe fordult át, majd hátradőltem a székemben, de addigra arcvonásaim megkomolyodtak. - Isobeáil. Mégiscsak eszembe jutott a neved.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Kedd Jan. 09, 2018 9:06 pm
 



 

Egyre biztosabb voltam abban, hogy nem ismertem ezt a férfit, aki magához kéretett. Azt ugyan nem mertem volna kijelenteni, hogy nem a városban lakik, de azt igen, hogy itt nem szokása megfordulni. Talán maximum egyszer tehette be ide a lábát, de többet nem jósoltam volna neki. Akkor felismertem volna, szerencsére elég jó volt a memóriám hozzá, hogy régi barátként üdvözöljem azokat, akik rendszeresen jártak ide.
Az azonban határozottan bosszantott, ahogyan méregetett engem. Hozzá voltam ugyan szokva, máskor is előfordult már, hogy egy-egy vendég jobban felöntött a garatra, aztán merészebb lett a viselkedése is, de nem akadtam fent rajta különösebben. Ehhez jött még hozzá pluszként a kellemetlen érzés is, amit a rám váró téma megvitatása váltott ki belőlem. Ugyanannyira akartam tudni azt, hogy mit akart tőlem ezzel az egésszel, mint azt, hogy eltűnjön innen a francba, és soha többé ne kelljen látnom. Mindenesetre erőt vettem magamon, élesen beszívtam a levegőt, és leültem vele szemben, amikor hellyel kínált.
- Bájos! – kényszeredetten rámosolyogtam, ahogy rágás közben beszélt hozzám. Nem mondhatnám, hogy ő volt a leginkább jólnevelt fickó, akihez valaha szerencsém volt, de lenyeltem az eszembe jutó sértéseket, mielőtt még magamra haragítanám feleslegesen. – Ez igazán megnyugtató, mindig jól esik a pozitív visszajelzés! – még mindig mosolyogtam, bár szerintem nyilvánvaló volt, hogy örömtelenül. Ez is inkább csak afféle automatikus válasz volt részemről, amit udvariasságból szokott mondani az ember. Alig bírtam ki, hogy ne tegyem hozzá, hogy azért mégsem örülnék, ha minden nap itt vacsorázna. Akár pénzt hoz nekem, akár nem.
- Csak nyugodtan, epekedve várom! – intettem egyet biztatóan, aztán összefontam két karomat a melleim előtt. Valami azt súgta, hogy nagyon nem szeretném hallani azt a bizonyos történetet, de mégsem kerülhetem el. Akkor hát, miért ne esnénk rajta túl minél előbb, nem? Csak az irritált, méghozzá végtelenül, hogy nyeregben érezte magát, és ezt nem volt rest érzékeltetni is velem. Nem szerettem az ilyesmit, mindig kényszert éreztem arra, hogy letörjem a hozzá hasonló férfiak szarvát. Persze nem volt mindig így, de az elmúlt másfél évben már igazán hozzászoktam ahhoz, hogy hogyan kezeljem a részeges, kötekedő alakokat. Ő sem volt különb, csupán azért volt veszélyesebb, mert ő képes volt gondolkodni is.
- Miért, velem akar tévét nézni? – vontam fel látszólag értetlenül a szemöldökömet, ám kezdtem kapiskálni, hogy hová akar kilyukadni. És nagyon, de nagyon nem tetszett ennek a beszélgetésnek az iránya, mindenesetre igyekeztem nem kiesni a saját szerepemből. Inkább érdektelenséget színleltem, és hallgattam őt tovább, hálát adva magamban azért, hogy nem hallhatta az őrült tempóban lüktető szívem. Nekem hangosan dobolt a fülemben a vér, de igyekeztem elvonatkoztatni tőle.
- Fogalmam sincs, hogy miről beszél! – utasítottam el élből a feltételezést, noha sejtéseim beigazolódtak végül. Nem volt nehéz kitalálni amúgy sem. – De valószínűleg összekever valakivel. Az én nevem Margaret, amit kint elég nagy betűkkel láthat kiírva… - böktem kezemmel a bejárat felé. – Feketén-fehéren. Ha nem elég feltűnő, akkor valamit nagyon rosszul csináltam... – tettem még hozzá tettetett könnyedséggel. – És remélem, most megbocsát nekem, de ha ennyi lett volna, akkor mennék tovább végezni a dolgom! – feleltem hűvösen, pedig legszívesebben behúzódtam volna az első sarokba, hogy kitaláljam, hogyan tovább. Ehelyett türtőztettem magam, és úgy tettem, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Szerintem senki el sem tudta képzelni mindazt, ami jelenleg lejátszódott bennem, de bármennyire rám tört is a menekülési vágy, ki kellett tartanom. Muszáj volt! Felépítettem itt egy életet, és nem szándékoztam hátra hagyni. Ismét. Főleg nem egy szállodai recepciós miatt.

Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Szer. Jan. 10, 2018 10:21 am
 



 

- Helyeden maradsz! - förmedek rá hirtelen, s a kezemben tartott késsel adok nyomatékot a szavaimnak, hiszen felé tartva marasztalom. Valahogy mindig is szerettem a késeket, ahogyan félelmet keltenek azokban, akik felé fordítod, ahogyan megcsillan hideg pengéjükön a fény, ahogyan veszélyt jelent merev acéljuk. Most is erre számítok, hogy még a szar is megfagyjon benne a mozdulattól, mivel látom rajta a betanult grimaszokat, a tükör előtt gyakorolt arckifejezéseket, hiszen engem nem lehet ilyen könnyen átverni. Olvasok az emberekből, megfeszült artériáikból, önkéntelenül is megremegő pilláikból, ahogyan a levegőt veszik és ahogyan visszafogják sóhajukat. Talán ezért is vagyok olyan jó a kártyában, ezért nyerek az esetek többségében, ezért állok fel degezre tömött zsebbel az asztaltól. - Nem számítottam arra, hogy azonnal beismered a kis turpisságot, de azért ennyire jó színi előadásra nem számítottam.
Még három falat volt a tányéromon, abból az egyiket kikanyarintottam a bélszínből és a villámra tűztem az ízorgiával felérő kockát. Nem emeltem azonnal a számhoz, elnéztem egy pillanatra a szaftos darabkát, majd Maggie-re fordítottam a tekintetem. - Arról fogalmam sincs, hogy mit csináltál jól vagy rosszul, de egy biztos: nem annak mondod magad, mint aki vagy és erre bizonyítékom is van.
A számba vettem az evőeszközön megpihenő cuccost, majd miközben rágtam, farzsebemből elővettem a mobilomat. Nem volt egy mai darab, kijelzőjét már összekarcoltam és le is pattogott róla a festék, de ezek voltak a legnagyobb hibái, hiszen mind elektronikusan, mind mechanikusan még bírta a strapát. S ahogyan megrajzolom a beléptetőkódot és pár gyakorlott mozdulattal megkeresem, amit mutatni akarok neki, elé is tolom a készüléket, hogy ő is láthassa, hogy mire bukkantam.
- Az Internet sosem felejt. - vigyorgom el magam, miközben én is a kijelzőre sandítottam, ahol egy mosolygós csajszi volt, aki kiköpött Maggie-nek tűnt, kicsit más frizurával és sminkkel, meg egy igencsak megnyerő fizimiskával rendelkező fickó, aki olyan széles vigyorral röhög a kamerába, hogy majdnem leszakad az arca. Valami esküvői fotó lehetett, a szmoking és a fehér ruha ezt csak megerősítette, meg annyira boldognak tűntek a képen, hogy más nem igazán jöhetett szóba. - Az újság archívuma szerint New York-ban lőtték a képet, a szereplői pedig Alexander és Isobeáil Montgomery... Van még pár hasonló a telefonon, csak jobbra kell húznod az ujjad a képernyőn.
Megfeleztem a bélszínt, és előbb az egyik, majd a másik falatot gyűrtem le, majd kényelmesen hátradőltem és a hasamat paskolva mutattam, hogy mennyire jól esett az egész. Valami azonban még hiányzott, amit a vörösbor sem tudott megadni. Édesre vágytam, amivel le tudom zárni ezt a csodálatos szelet marhahúst, amivel teljesen megtölthetem a bendőmet, s ahogyan a vágyat gondolat, úgy a gondolatot tett követte. - Csillagom, egy pillanatra!
Kelly-nek intettem, s láttam ahogyan a kis gödröcskével az arcán szaladt felém, mintha örülne annak, hogy végre szolgálhat, mintha élete értelmet nyerne azzal, hogy ízletes és laktató ételeket tálal fel nekem.
- Pekándiós pite van?
- Igen, a ház specialitása. Ha jól tudom, éppen most készült el egy adag frissen a konyhában.
- Az nagyon gusztusosan hangzik, te is kérsz egy szelettel Maggie? - asztaltársamra néztem, válaszára vártam, s amíg ő meghozta ezt a jelentéktelen kis döntést, addig újra a pincérnő felé fordultam. - Segíts már nekünk egy picit! Azon tanakodtunk itt Maggie-vel, hogy ki lehet ezen a képen, mert én megesküdnék rá, hogy őt látom, de Maggie ragaszkodik ahhoz, hogy tévedek.
Elnevetem magam, majd próbálom felemelni az asztalról a készüléket, hogy Kelly arcába toljam, mozdulatom azonban olyan lassú, hogy bármelyik pillanatban megakadályozható.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Szer. Jan. 10, 2018 5:10 pm
 



 

A hangnem, és a mozdulata volt, ami megállított, nem pedig maguk a szavak. Gyűlöltem, ha meg akarták mondani, hogy mit csináljak. Mindig is így volt ez, csak éppen egy időre áldozattá váltam, és hagytam, hogy uralkodjanak felettem. Másfél évvel ezelőtt azonban megfogadtam, hogy ez soha többé nem fog előfordulni, mert én nem hagyom magam még egyszer. Kis híján felnevettem hát, amikor láttam a késsel tett mozdulatot, de uralkodtam a vonásaimon, és meghagytam a pókerarcot. Az ilyesmik már nem rémítettek halálra régen, hiszen túléltem már rosszabbat is. Attól sokkal jobban rettegtem, hogy Alex esetleg rám talál. Ő volt számomra a nagybetűs Mumus.
- Ha azt akarja, hogy maradjak, lesz szíves más hangnemet megütni! – szűkültek össze egy pillanatra a szemeim, mert a fenébe is, nem kötelezhetett arra, hogy itt üljek vele. Tele volt az étterem, itt voltak az alkalmazottak is, ráadásul eszem ágában sem volt hagyni, hogy nyeregben érezze magát, és azt lássa rajtam, hogy megfélemlített. Pontosan erre ment ki a játék, ezzel tisztában voltam, de az örömöt akkor sem voltam hajlandó megadni neki. Ezért is próbáltam megőrizni a távolságtartó, hidegvérű viselkedésemet, még akkor is, mikor legszívesebben a világból is kirohantam volna. Számtalanszor csináltam ezt Alex mellett, úgyhogy mondhatjuk, hogy egész jól ment.
- Aki elő próbálja adni a kemény legényt, az maga! – fűztem hozzá hűvösen azzal kapcsolatosan, hogy én színészkednék. Naná, hogy színészkedtem, de egyébként a világban ki nem teszi ezt? Mindenki próbál úgy tenni, mintha valaki más lenne, csak hogy ne sérüljön, vagy előnybe kerüljön. Én az életemért csináltam, méghozzá szó szerint, ezért úgy gondoltam, hogy ebben az esetben ez megbocsátható bűn.
- Miért, ki az manapság, akinek mondja magát? – tettem fel a kérdést elmélkedve, ami már megfogalmazódott bennem az előbb is. Nem vártam egyébként választ rá, csak azt akartam érzékeltetni, hogy az állítása egyáltalán nem volt kirívó este, legalábbis szerintem. Ki tudja, hogy hányan és miket hazudnak magukkal kapcsolatban azoknak, akik nem ismerik őket igazán. Nekem itt tiszta lapom volt, és én az voltam ezeknek az embereknek, akinek mondtam magam. Margaret Sullivan, az új hely tulajdonosa.
Láttam rajta az elégedettséget, és roppant mód kezdett idegesíteni, de nem szóltam semmit. Sejtettem, hogy mi volt a célja a mobil előhalászásával, így türelmesen kivártam, hogy elém tolja. Kedvem lett volna azon nyomban a földhöz vágni, de nem tettem, csak az asztal alatt szorult ökölbe a kezem, mielőtt meggondolatlanságra ragadtatnám magam. Fő az elővigyázatosság!
- Ez nagyszerű, de még mindig nem tudom, hogy mit kellene jelentenie számomra ezeknek a képeknek! – ingattam a fejemet, csupán futó pillantást vetve arra az egy képre. Bőven elég volt, nagyon jól ismertem. Hatalmas kiadásban ott lógott a régi nappalimban, a kandalló felett. Elcsépelt baromság, de Alex adott a látszatra mindig is. Közben hátra dőltem a székemen, még mindig karba font kézzel.
- Nem köszönöm! – rebbent a mosolyom Kelly felé, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Persze a fejemben őrült tempóban pörögtek a fogaskerekek, hogy most mégis mi a fenét kellene csinálnom. Vajon Alex küldte? Mert, ha nem, akkor ötletem sem volt, hogy mire ment ki ez az egész. Gondolataimból az a mozzanat zökkentett ki csupán, amikor megmutatta a lánynak a képet. Ugyan látszólag semmi nem történt, de azért megugrott egy kicsit a pulzusom. Tudtam, hogy újabb megfélemlítés volt a cél, de mantráztam magamban tovább, hogy ezt nem hagyhatom. Már csak azért sem! Nem érheti el a célját, mert ha egyszer vérszemet kap, akkor onnantól neki lesz nyert ügye. Tudtam mindig is, hogy az emberek aljasok, de ennyire közvetlenül még nem volt szerencsétlenségem tapasztalni, kivéve persze a férjem esetében. Az azonban teljesen más lapra tartozott.
- Elismerem, hogy nagyon hasonlít rám, de egészen biztos, hogy nem én vagyok az. Sosem voltam férjnél. – jelentettem ki, még mielőtt Kelly bármit is mondhatott volna. – Azt mondják, hogy a világban mindenkinek van egy hasonmása… ugye, pont te elmélkedtél erről valamelyik nap, Kelly? – pillantottam fel mosolyogva a lányra, várva a megerősítésére.
- Igen, szerintem nagyon érdekes. Egy csomó kép van erről, és… - kezdett belelendülni, fellelkesülve azon, hogy szót kapott, én azonban kedvesen megszorítottam a kezét.
- Hoznál akkor egy jó nagy szeletet abból a pitéből az úrnak? Hamarosan menni készül, és nem venném a lelkemre, ha a desszert kimaradna. Az a ház ajándéka, a vacsora további részéről pedig hozhatod a számlát a pitével együtt! – azzal útjára is bocsátottam a lányt, és nekem is szándékomban állt távozni. – Ahogyan azt már említettem, van még dolgom ma este! – néztem komolyabban a férfira.
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Csüt. Jan. 11, 2018 3:00 pm
 



 

Úgy tűnik, patthelyzethez ért a mi kis beszélgetésünk, hiszen én állítottam valamit, ő pedig az ellenkezőjéről próbált meggyőzni, s hozhatok bármennyi bizonyítékot, szédíthetem bármilyen körmönfont szóáradattal, nem enged a saját igazából. S valamiért erre is számítottam, hiszen mégiscsak egy teljesen idegen vagyok számára, aki légből kapott fantazmagóriával traktálja ezen a szépséges estén, de a nagyágyút, a kegyelemdöfést még tartogattam, hiszen ahogyan hallgattam szavait, ahogyan beléfolytotta a pincérlányba a szót, szórakoztatott a magatartása. Egy másik helyzetben talán a testét akarnám, förtelmesen kihasználni gyönyörű alakját és dús kebleit, de most teljesen más kell tőle, rettentően más.
- Köszönöm Maggie, én sem szerettem volna másként. - bájvigyorral az arcomon nyúlok el szinte az asztalon, annyira kenyérre kenhető lettem, amíg Kelly itt volt, majd amikor már láttam, hogy a vöröske menni készül, felemelem a telefonom, mintha csak eltenni készültem volna, azonban a nő felé fordítottam a kameráját. - Egy utolsó kérdés Isa!
Tapasztalatból tudom, hogy a becenevek jobban beleégnek az ember agyába, mint akár a sajátja, így apró felszólításomtól is azt reméltem, hogy a velem szemben ülő akárki felém forduljon és ekkor meglephetem egy jól elkapott fényképpel. S ha sikerült, ha rögzítettem csodálkozását, akkor hátradőltem a képet nézegetve, mely ugyen nem volt a legjobb munkám, de egy azonosításra megteszi.
- Azt még nem tudom pontosan, hogy kicsoda Alexander Montgomery, de az biztos, hogy ez mindenképpen érdekelni fogja. - nevettem fel, majd megnyaltam a számat, hiszen Kelly megérkezett a számlával, és ami még fontosabb, a pitével. Elvitte a tányéromat, helyére rakta az édességet, majd apró mosollyal az arcán távozott, s amíg eltettem a telefonomat, addig csak ott állt mellettem, mintha várna még valamire. Szende szemekkel néztem rá, nem értve a helyzetet, majd beötlött. - Köszönöm!
Mosolyogtam a lányra, de ő még mindig nem tágított. Sóhajtottam egyet, majd kezdett egyre cikibbé válni a helyzet, amit végül köhögéssel próbáltam oldani, de nem sikerült.
- Nem fogok elszaladni, befejezhetem a vacsorámat nyugodtan? - förmedtem rá, majd hozzákezdtem a pitéhez, melyhez voltak olyan kedvesek és egy gombóc vanília fagylaltot is felszolgáltak. A tejes édesség összekeveredett a sütemény karamellás töltelékével és olyan mennyei ízbombát robbantott a számban, hogy fel kellett nyögnöm. Becsuktam egy pillanatra a szemem és a nagymamámra kellett gondolnom, apám anyjára, aki mindig valami hasonlót próbált vasárnaponként csinálni, de szerencsétlennek sosem sikerült a mutatvány. Volt, hogy elégette, volt hogy kimaradtak belőle hozzávalók, de olyan is volt, hogy elsózta és nem arra kell itt gondolni, hogy két csipettel többet tett bele a kelleténél, hanem konkrétan összekeverte a cukorral és sóból tett bele egy bögrényit. Mintha tengervizet ivott volna az ember, olyan élmény volt beleharapni abba a pitébe, s mivel már gyerekként is ez volt a kedvencem, jó nagy falatot kellett kiköpnöm. Persze otthon ezért is kaptam, mert miért ne.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Hétf. Jan. 15, 2018 8:48 pm
 



 

Biccentettem egyet hidegen, amikor végül nagy nehezen belement abba, hogy távozzon. A számla kikérése remek sürgetőeszköznek tűnt számomra, és már-már azt hittem, hogy ennyi volt. De nyilván túl könnyű lett volna, és számomra a dolgok sohasem voltak egyszerűek. Jó, talán egy kis ideig, de az már nagyon régen volt, és talán igaz sem. Talán az is csak egy színjáték volt, persze nem az én részemről. Végül felálltam ugyan, hogy távozni tudjak végre, de a szavai megállítottak. Nem is a kimondott név, mivel szerencsére elég régóta éltem ahhoz a jelenlegi nevemen, hogy teljes mértékben megszokjam azt. Inkább csak azért torpantam meg, mert megszólalt, és én hallottam.
- Már mondtam, hogy a nevem Maggie… - szűrtam a fogaim között, megállva a mozdulat közben. Nem fordultam egyből felé, ahogy valószínűleg várta, inkább csak félbehagytam a távozást, mintha megnyomott volna egy gombot. Aztán félig odafordítottam ugyan a fejem, de ez is elég volt, hogy észrevegyem a felém fordított telefont, ő meg talán elég gyors volt ahhoz, hogy lekapjon. – Megtenné, hogy nem sérti meg a személyiségi jogaimat? – vontam fel a fél szemöldökömet. – Különben kénytelen leszek hívni a rendőrséget. – és igazából meg is tettem volna azzal az indokkal, hogy ez a férfi itt csak a bajt keveri.
- Én sem tudom, hogy ki ő, de azért elég furcsa, hogy olyan valakivel próbál hatni rám, akiről azt sem tudja, hogy kicsoda. – kis híján el is nevettem volna magam, ha valóban viccesnek találnám a helyzetet. Ám sokkal jobban féltem ettől, és rázott ki a hideg az egésztől. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire bosszantott az egész szituáció. Alexet védték mindenféle emberek, és elég nehéz volt a közelébe férkőzni, de ezt nem kötöttem az ismeretlen férfi orrára. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy hány ember lehetett már, aki azt állította, hogy tudja, hol van a felesége, pedig csak pénzt akart.
- Kelly, a kettesnél és a hármasnál is elfogyasztották már a vacsorát! – szóltam közbe, némi torokköszörülést követően. A másik két asztalnál tényleg üresek lettek a tányérok, itt pedig egyre feszültebb lett a levegő. – Arra azért nagyon kíváncsi lennék, hogy mégis mit várt ettől a találkozástól. Mi volt a célja, vagy mit remélt, mit fogok mondani? – fordultam vissza a férfihoz, őszinte kíváncsisággal. Közben rátámaszkodtam mind a két kezemmel az asztal szélére, úgy hajoltam le hozzá egy kicsit.
- Gyakran szokott védtelen nőket fenyegetni így esténként? – nem tudtam eldönteni, hogy mire ment ki ez az egész. Ez lenne számára a szórakozás? Ezt élvezné, hogy másokra ráhozza a frászt? Mert az tény, hogy akkor célt ért nálam is, még ha nem is voltam hajlandó kimutatni. Azt biztosra vettem, hogy otthon háromszor fogom ellenőrizni a zárakat, és ma éjszaka még a hálószobám ajtaját is kulcsra zárom. Talán beteges, talán paranoid, de másfél év alatt egyszer sem ismert még fel senki, és a tény, hogy ez a pillanat most eljött, halálra rémített. Reméltem, hogy ennél egy kicsit azért több időm lesz, még ha annyira naiv nem is vagyok, hogy azt reméljem, soha nem talál rám senki.
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Kedd Jan. 16, 2018 1:35 pm
 



 

Azt mondja, furcsa, hogy azzal a bizonyos ismeretlennel akartam hatni rá, mert egyértelmű, hogy sikerült. Mintha egy mákszemnyi letört volna abból a tökéletesnek hitt álcából, amit magára erőltet, s az valami furcsa önigazolással töltött el, hogy ezt én vittem véghez. - Tehetek én arról, hogy éppen benne voltál a képben, amikor az éttermet akartal lefotózni?
Nevetem el magam, majd visszatérek a süteményhez és egy kanálnyi fagylaltot tunkoltam a pite mellé, hogy még finomabb legyen a falat. Elméláztam egy pillanatra, hogy neki valószínűleg kellemetlenebb lenne, ha bevonná a rendőrséget, hiszen akkor jöhetnek a hamis igazolványok, az egyeztetés az adatbázisban, az igazoltatás rémes képe ... és ez sem neki, sem az üzletének nem lenne olyan jó PR fogás egy méltatlankodó vendéggel körítve.
- Hogy mit reméltem tőled kedves Maggie? A hallgatásom bérét, de úgy tűnik, hajthatatlan vagy, nekem meg lassan elfogy a vacsorám és akkor fogalmam sincs, hogy milyen undorító dolgokat fogok csinálni. - kacsintottam felé, és az a mozdulat, ahogyan a közelembe próbált férkőzni azt gondoltatta velem, hogy nyeregben vagyok. Mert eddig hűvös volt, mint egy sarki róka befagyott lyuka, most pedig idekönyököl, bizalmamba akarja ajánlani magát, amit egyáltalán nem bánok, mert jó az, ha kölcsönös megértés és bizalom van az üzleti partnerek között. Hiszen ez az egész este nem szólt másról, mint az üzletről és szerintem a kérdése ellenére is rájött erre. Az adott válaszom pedig biztossá tehette benne a feltevést.
- Nem mondanám, hogy túl gyakori programom, de azt egyáltalán nem mondanám, hogy védtelen vagy. Be kell valljam, látom a munkát és tisztelem is, ahogyan újra felépítetted magad, nem lehetett könnyű igaz? Elszakadni New York-ból, ki tudja milyen indokkal a szerető férfi mellől, hogy új néven, új arccal életet kezdj az ország másik felén. És akkor jön egy ilyen kis fasz, mint én, aki ezt az egészet fenekestül fel akarja forgatni... Ezért már most elnézést kérek!
Az elolvadt fagylaltban tocsogó pite utolsó falatát kergetem a tányéron, majd amikor végre biztos fogást találok a villámmal, diadalittasan emelem fel az utolsó ízes darabkát és teszem az arcomba. Jól megrágom, bár amilyen puha és lágy az egész, nem lenne szükség rá egyáltalán. Viszont megfulladni sem szerettem volna, főleg nem egy üzleti megbeszélés közepén.
- Szóval itt a választás pillanata, amit neked kell meghoznod. Abban viszont bízhatsz, hogy ameddig fizeted a hallgatásom, addig hűséges leszek hozzád és ez az egész csak a mi kettőnk titka marad. - kiiszom a poharamat, majd a számlára nézek és egy könnyed mozdulattal elé csúsztatom az apró bőrtartóba helyezett papírdarabkát, de ujjaim még mindig tartották a mappát. - Vagy visszavegyem?
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Szer. Jan. 17, 2018 9:16 pm
 



 

- Természetesen bármikor készíthet másik képet is, ha ez a szíve vágya. Csak éppen nélkülem! – tettem egy olyan kézmozdulatot is mellé, mintha csak azt akartam volna jelezni, hogy ez magától értetődő. Idegesített a nevetése, az, hogy látszólag nyeregben érezte magát, és még attól is a víz kivert, hogy ilyen jóízűen ette azt a rohadt pitét. Nem szoktam soha senkinek rosszat kívánni, de most nem kezdtem volna el sírni, ha a torkán akad egy falat. Nem az én felelősségem lenne, hogy elsősegélyt nyújtsak, bár magamat ismerve úgysem bírnám megállni, hogy ne tegyem. Mert ilyen vagyok.
- Felőlem azzal és azt csinál a vacsora után, amit csak akar, de ezen az épületen kívül! – nem akartam továbbra sem hagyni, hogy megfélemlítsen. Ráadásul ettől az egész zsarolós dologtól ugyanannyira akadtam ki, mint amennyire valahol mulatságosnak találtam. Szép ez a hely, meg jó, de azért nem lettem belőle milliárdos. Jól megélek belőle, és mindössze ennyi. Szerintem a mai világban már az is elég, ha az ember azt mondhatja, hogy nincs oka panaszra. És én ezzel tökéletesen elégedett is voltam, dacára annak, hogy honnan jöttem. Azt inkább éreztem börtönnek, mint a hétköznapok mókuskerekét.
- Sosem éltem New Yorkban, úgyhogy talán mégsem volt olyan nehéz, nem igaz? – mosolyodtam el halványan, megrázva a fejemet. Nem bizalmaskodni akartam azzal, hogy közelebb hajoltam, hanem inkább fölényben érezni magam. Engem például nagyon irritált, amikor Alexre az utolsó időkben felfelé kellett néznem, mert sebezhetőbbnek éreztem magam, vagy legalábbis hátrányban. Arról már nem is beszélve, hogy túl hangosan sem akartam megvitatni ezt a témát, ezért volt a támaszkodásom is. Nem akartam, hogy kíváncsi fülekre találjanak a szavaink, noha a férfinak valószínűleg pontosan ez hajtotta volna a malmára a vizet.
- Azt viszont tényleg nem viselem túl jól, hogy valaki pénzt akar kicsalni belőlem egy tévedésre alapozva. – szögeztem le elkomolyodva. Képes voltam megvédeni magam, rengeteg dolgon átmentem már, és nem voltam hajlandó mindezt kockára tenni. Ugyanakkor ahhoz meg túl büszke voltam, hogy megvásároljam a hallgatását, mert azzal beismertem volna, hogy igazat beszél. De teljesen biztos akkor sem lehetett benne. Senki sem lehetett, főleg, hogy korábban ő még csak nem is ismert. Képek és felvételek alapján meg… esélytelen, hogy bebizonyosodjon az igaza.
- Igazán kedves! – mosolyodtam el ismét lassan, amikor ő papolt a hűségről. – De már kapásból nem tudok hinni valaki olyan szavának, aki másokon élősködne és bármit megtenne a pénzért a jelek szerint. – suttogtam ugyan, de nehéz volt visszafognom az indulataimat, amik ott lappangtak a felszínhez egyre közelebb. – Egyetlen szépséghibája lenne ennek az egésznek akkor is, ha tényleg én lennék az, akinek hisz. Egyáltalán nincs sok pénzem. Nincsenek megtakarításaim, nincs annyim félretéve, hogy még egy embert eltartsak, mert ha jól értem, még csak nem is egyszerű zsarolás lenne, hanem folyamatos juttatások. – összegeztem a hallottakat.
- Miért nem azt a férfit zsarolja meg? Elég gazdagnak látszik, neki biztos lenne miből finanszíroznia ilyesmit… - vontam meg a vállaimat. – Ha akarja, még rá is játszhatunk a hasonlóságra, némi osztozkodás fejében. – vetettem fel az ötletet mintegy mellékesen, noha reméltem, hogy soha nem fog eljutni Alexig. Az valószínűleg egyenlő lenne a halálommal, mert kinéztem belőle, hogy komolyabb kárt is tenne bennem. Ha az övé nem lehetek, akkor másé se legyek. – Csak nem képzeli, hogy majd én állom a vacsorát?! – kérdeztem hitetlenkedve, aztán megráztam a fejemet. Azt már nem! A pitére meghívtam, és ennyi.
- Most magán a sor, hogy meggondolja az én ajánlatomat, Mr… - félbehagytam a mondatot, hiszen még nem tudtam a nevét. Márpedig nem éreztem fairnek azok után, hogy ő tudta, hogyan szólíthat engem. Közben felegyenesedtem, hogy távozzak, időt hagyva neki az átgondolásra. Közben a szívem úgy zakatolt, hogy majd kiugrott a helyéről. Istenem, mibe keveredtem már megint? Hát csak másfél nyugodt év adatott?
Vissza az elejére Go down
Morris Langdon
avatar
Inaktív

Avataron : Justin Chatwin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Pént. Jan. 19, 2018 1:04 pm
 



 

Elutasít, megkérdőjelez és visszavág. Egyre jobban tetszett ez a nő, s nemcsak azért, mert centiméterekről láthatom vonzó vonásait, hanem az esze is jól vág, kitérő válaszai pedig majdnem elbizonytalanítanak, de éppen ezért hiszem azt még jobban, hogy jó felé kutatok a múltját illetően. A válaszai azonban teljesen lelomboznak és már tudom, hogy a ma este nem lesz gyümülcsöző a számomra. A kicsiny bőrmappát visszahúzom, szemeim elkerekednek a számlát illetően, de a tacomai rendőregylet kártyaosztagának nyereményéből futja erre csodálatos társaságban elfogyasztott vacsorára.
Zsebembe nyúlok, pontos összeget teszek a számla mellé, a borravalót pedig nemes egyszerűséggel nyelem le. Persze nem azt mondom, hogy nem tetszett Kelly munkája, de semmi különös nem volt benne, ami miatt érdemelt volna egy kis extrát, s különben is, nem szarom a pénzt, hogy csak úgy elszórjam!
- Ha nincs sok pénzed, akkor miből telt erre az étteremre? - érdeklődve biccentem félre a fejemet, majd ismét csak körbenézek a helyen, ki tudja hanyadszorra. Minden pontosan úgy van berendezve, mint ahogyan annak lennie kell, sehol sincsenek olcsó műanyag berakások, lerí az egész környezetről, hogy itt bizony a minőségre mentek rá és nem is kicsit. - Viszont én sem vagyok nagyétkű, havi ötszáz dollárt pedig mindenki megengedhet magának, aki titokban akarja tartani a múltját, nem?
Elnevetem magam, majd a szám még szélesebbre húzódik, amikor ellenajánlatát vázolja fel nekem, ami egy új oldalát mutatja be. Nem sokan tudnának ilyen hirtelenséggel kontrázni arra az eshetőségre, hogy valaki éppen meg akarja zsarolni őket, de Maggie hűvös eleganciával és itt-ott vérbőséget okozó finesszel csapott le a lehetőségre, mely furfangot egyáltalán nem néztem ki belőle, de örülök, hogy meglepett vele.
- És mégis, hogyan gondoltad ezt a társulást? Bár neked jobban kell tudnod, hogy miért kellett elmenekülnöd, mert abban megegyezhetünk, hogy menekültél New Yorkból, igaz? - apró szünetet tartottam, mivel egy korty vízre vágytam, de szomjan maradtam, hiszen egy csepp sem volt az asztalon. - És mit mondunk a fickónak? Fogságban tartalak, és ha nem fizet, elvágom a torkod? Nem, inkább maradjunk az én verziómnál, az sokkalta kevesebb fejfájást okozna mindenkinek, nem gondolod?
Nyomatékként meg is ráztam a fejemet, majd még mielőtt válaszoltam volna az utolsó felvetésére, felálltam a székemből és annak rendje s módja szerint betoltam a helyére. - A nevek annyira nem lényegesek, de ha mindenképpen tudnod kell, akkor legyen Mr Pink. Mindig is imádtam Steve Buscemit a Kutyaszorítóban...
Még végignézek az asztalon, hátha valamit ott felejtettem, majd búcsút intek neki jobb kézzel, amit akár apró szalutálásnak is lehetne vélni.
- Ja, majdnem elfelejtettem. Két hét múlva megint dolgom lesz a városban, addig van időd átgondolni a dolgokat Isa. - vigyorgok neki, majd kifelé menet megállok a zenedoboz mellett és egy negyeddollárost dobok a megfelelő helyre. Pár gombnyomással megtalálom a megfelelő zenét, majd elindítom és az ütemeire sasszézok kiflé az étteremből. - Két hét múlva aranyom!
Kiáltok még vissza és eltűnök a szeme elől.
Vissza az elejére Go down
Margaret B. Sullivan
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jessica Chastain
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Hétf. Jan. 22, 2018 10:43 pm
 



 

Azért láttam ám a pillantását, amikor felfogta, hogy nem fogom kifizetni a vacsoráját, és mekkora összeg áll a nyugtán. Nem igazán zavart, és azt is visszafogtam, hogy a kikívánkozó mosolyom teret nyerjen magának. Nem voltak azért olyan borsos árak nálunk, inkább csak afféle átlagos, ezért is szerettek betérni hozzánk a legtöbben. Jó pénzért kiváló vacsorát fogyaszthattak el, de nyilván a recepciósként megkeresett fizetése nem volt valami nagy összegű.
- Hitelről biztosan hallott már. – közöltem nemes egyszerűséggel, mert nem tudhatta ő egy pillanatig sem, hogy nekem van-e hitelem ezen az éttermen, vagy nincs. – Tudom, az is egészen hihetetlen, hogy az összes spórolt pénzemet ebbe öltem bele. Akinek vannak álmai, és küzd értük, az sajnos gyakran jár így. – világosítottam fel, és még csak nem is hazudtam egyetlen szót sem. Tényleg így volt, erre költöttem el minden pénzt, amit sikerült összekuporgatnom a szökés előtt. Alex számlájáról még véletlenül sem emelhettem el, különben feltűnt volna neki. Azóta sem költhettem a pénzem, mert le lehetett volna nyomozni, és amúgy is biztosra vettem, hogy be lettek fagyasztva a számláim.
- Ötszáz dollárt? Havonta? – kérdeztem vissza, aztán akaratlanul is kibukott belőlem egy nevetés. – Maga viccel! – ingattam a fejemet lemondóan. Szó sem lehetett erről, és reméltem, hogy a reakcióm elég beszédes ahhoz, hogy ezt ne kelljen külön kihangsúlyoznom most. Egyébként lehet, hogy tényleg ki tudtam volna ennyit fizetni, de már csak elvből sem voltam hajlandó erre. Akkor bebizonyosodna, hogy igaza volt, azt pedig nagyon nem szerettem volna. Jobb így, ha csak hiszi, de meggyőződni nem képes róla.
- Sosem jártam még New Yorkban, de egyszer tervezem, hogy elmegyek oda. És nagyon remélem, hogy nem menekülve kell távoznom a városból… - még mindig ragaszkodtam a saját mesémhez, de szerintem ez a beszélgetésnek ezen a pontján már egyáltalán nem volt meglepő. Megtanultam hazugságban élni, és mivel logikusan és következetesen építettem fel a háttértörténetem, így nem okozott gondot, hogy ragaszkodjak is a saját elképzeléseimhez ebben a kérdésben. Csupán néha kellett emlékeztetnem magam arra, hogy kinek mit mondtam, de az alapok szilárdak voltak, így nem okozott gondot, hogy ennek a férfinak is meggyőzően adjam elő magam.
- Miért kell mindig agresszióra, és ilyen végletes megoldásokra gondolni? – sóhajtottam látszólag lemondóan, pedig a szívem még mindig nagyon hevesen dobogott. Féltem attól, hogy a vakmerő lépésemmel mit érek el, de muszáj volt tennem egy próbát. Az volt a szerencse, hogy nem lehetett ilyen kiváló hallása, és azért a pulzusomat sem tapogatta csak úgy a hecc kedvéért. – Elég annyi is, hogy közli vele, hogy tudja, hol talál meg. Kész. Nem kell máris gyilkossággal fenyegetőzni… - azt már csak magamban tettem hozzá, hogy ha Alex eljutna hozzám, akkor valószínűleg ő maga vágná el a torkomat.
- Nagyon szellemes! – szűrtem a fogaim között, szemeim összeszűkültek egy pillanatra, ahogyan méregettem. – Maga tudja a nevem, idejön megzsarolni, és annyi sincs magában, hogy elárulja a nevét. Gyönyörű! – újabb fejrázást kapott csupán, de most már csak ennyire telt tőlem. – Nem tudom, hogy miért hív még mindig Isának, de azt biztosra veheti, ha megpróbálja ide még egyszer betenni a lábát, akkor kidobatom. – közben pedig bájosan rá is mosolyogtam. – Jó éjszakát, Mr. Pink! – intettem én is, és alig vártam, hogy elhúzza innen a csíkot. Még a zenével is megpróbáltam nem törődni, és csupán az orrom alatt mormogtam, mielőtt kisétált volna: - Vagy remélem, hogy soha… - dünnyögtem, és csak akkor szusszantam fel megkönnyebbülten, amikor már eltűnt a szemeim elől. Hogy a fene vinné el!

// Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem!!! *-* //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
Kedd Jan. 23, 2018 3:38 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Asztalok (Maggie's S&P)
 



 

Vissza az elejére Go down
Asztalok (Maggie's S&P)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Tacoma
 :: 
Város
 :: 
Városközpont
 :: 
Maggie's Steakhouse & Pub
-
Ugrás: