CenturyLink Field

Türelmesen kivárom, míg felhúzza a bakancsát. Csak aztán, hogy elkészült, nyitom ki előtte az ajtót.
A kijáratban elhangzott szavaira röviden elnevetem magam. Halkan, mégis jólesően.
- Igen… Valóban az volt. – döngöm egyetértően, egy széles ívű, őszinte mosoly kíséretében.
Különös értékkel bír számomra a mai éjszaka. Nagyra becsülöm, hogy a Sors ilyen kegyes volt hozzám.
- …És emlékezetes. Köszönöm, hogy beugrottál. – mondom, miközben kislányosan ragyogó szemekkel mosolyodom az övéibe.
- Minden jót. - lágy hangon búcsúzom el tőle.
Hozzáfűzhetném, hogy „Gyere máskor is, szívesen látlak.”, de ezt olyannyira hasztalannak és reménytelennek érzem. Nem látok rá esélyt, hogy valaha ismét találkozzunk. Mindketten más-más világban élünk.
Ez egy szerencsés, különösen szép este volt.
Ha elindul a folyosón, csak pár másodpercig nézem, ahogy távolodik az alakja, aztán becsukom az ajtót, és visszavonulok otthonom nyugodalmas birodalmába.

...

Baszódj meg, ez kurvára fáj... de az arcomon semmi nem látszódik meg. Maximum egy rándulás. Az ura vagyok. A körülményeknek..

- Hé, Troy, ne mozdulj oké..!? Meg se mozdulj! - Peter az aki felém bök. A világ legjobb menedzsere, azt mondják egyesek, hallottam ám, kinn a folyosókon..
Ezt a kibaszott koncertet se így terveztem...

Végigtörlök az izzadó homlokomon. No nézd csak! Ez meg honnan jön?? - nézem meg a kezemet. Csurom víz. Talán mégis jó hogy elszívtam azt a korábbi löketet.

- Mindjárt szerzünk valakit! Mindjárt ittlesz, Philip már hívja is a kórházat!

- Nemkell ide kórház.. - lököm fel magam, félig sikerül is, nem érdekel a felpolcolt térd, de aztán hamar visszaesem. Egy orbitálisat szisszenek. - Vagy mégse...

- Állj! állj! Állj!- Peter tol vissza. A kezei szinte benne vannak a mellkasomban, én meg ránézek.

- oké... tudom.. nem nyúlok hozzád.. - emeli fel mindkét karját - De Troy.. akkor is maradj a seggeden! - a szemeimbe néz - Ha nem akarod az elkövetkező életedet végig.. tolókocsiban tölteni akkor jobb ha rám hallgatsz. Hogy húznád csőbe azt a sok bulát egy rohadt székben..?

Ez hatott.. Némileg hatott. Nyugton vagyok. Hogy igaza van e?? Nemtudom. Azt tudom, hogy rohadtul összecsuklom ha mégegyszer megpróbálom. Valahol belül érzem...

Nagyot sóhajtok... A fejem koppan, hátraengedve a fotelben, és hagyom.. hogy a sok hülye körülöttem szaladgáljon. Csitrik.. szépszámmal, 'hosssstesek', ahogy a brancs mondja, de egyszerűen csak jóseggű ringyók. Egyiket se kellett nagyon győzködjem, és egy idő után elúszik a kedv. A fickók.. a MUNKÁSOK.. idáig hallom, valahol odakinn beszélgetnek. Várnak. Arra hogy ha újra szállítani kell a naaaagy hírességet, mindegyik tettre készen áll. Persze nem vagyok hülye.. Nem minden a hírnév, a pénz annál fontosabb, de azért milyen jó kis szaft a történetben, hogy a naaagy vámpírkirályt kisegítettem.
Mert az volt oylan fasz, hogy egyszerűen megbotlik egy kábelben.

Felemelem a whiskyt.. ez legalább csillapít. A helyzeten, meg a fájdalom se elhanyagolható. Lüktet... Emlékeztet, hogy elbasztam. Hogy nagyon elbasztam az életem, de még mindig ki lehet hozni még. Ebből valamit... Majd gondolkodom rajta...

- Már hívtam a Virginiát! Azonnal ideküldenek valakit..
Az ajtófélfába kapva Philip esik be, én meg csak rábámulok.
Felemelem az üveget.. egészségére, és kényelmesen meghúzom.

- De ugye mondtad hogy teljes titok!?? - a hangja kényeskedően vicces - Semmi sajtó, semmi információ SENKINEK!!! És a titoktartási papírt is alá kell előbb íratni...

- Már mindent elintéztem Peete! - már nem is tudom melyik az ügynök. - Nyugodj meg, semmi sem szivárog ki. - Nem-e? - Eleget kapnak hogy hallgassanak..

Elmosolyodom. El, mert egyszerűen kell, és el mert a térdemben szóló lüktetés, most áttelepedett a fejembe. És egyre nagyobbá dagad...

- Valaki hozzon már egy új vizes törölközőt! - Peter pattog. Én meg csak figyelem, milyen szakszerűen osztja az utasításokat. Velem miért nem teszi soha meg?
Már rohannak is a kis csitrik, újabb adag lepedő.. vagggy.. törölköző vagy mi a tököm az ami érkezik és egyszerre mozdítják meg a lábam.
Felüvöltök.
Pedig nem akartam, isten úgyse nem akartam, nem akartam hogy hallják a hangomat, de Pete azonnal bocsánatot kér.

- Hé-hé-hé.. ezt most muszáj. Muszáj lehűtenünk hallod? Inkább húzz mégegyet. - utasít, én meg nemfogadom az utasításokat. Aztán mégis húzok.

Löttyen a whisky, már alig félig az üveg. Amúgy nemrajongok érte, sokkal igazabb egy jó pofa brandy, de nem is olyan rossza az íze.
A következőt már teljes önszántamból húzom meg.

És ekkor érkezik valami zavargás.
Valakit előre engednek.
Zsibong a néééép...
És megjelenik egy újabb szempár...

Felnézek.
Úgy másodikra, mert a fülemet csapja a hang.
A látvány viszont már annál inkább kellemes, végignézek.. csak úgy tüzetesen és fürkészőn rajta.
Fehérköpeny??(?)
Aztán mégis a szemeimbe néz.

"Dr. Rodriguez vagyok a Virginia Mason Kórházból. El tudná mondani nekem, mi történt egészen pontosan?"

De Peter már ugrik. Beléfullad a levegője, idáig látom, amikor a kis nő keze megakaszt. Muszáj elmosolyodnom...

- Nem gondoltam Peter.. hogy valaki meg(be)tör aki ennyire törékeny.. - a szemeibe beszélek, a fickónak, és látom ahogy ér(t)etlen ráncba szalad a szeme.
De nem szólal meg.
Tökéletes!

A kis hölgy viszont már cselekszik...
Szék csúszik.. valamit kutat, az én szemem meg megakad az arca mellé kihulló tincseken...
Elragadnak...
És már jön is az a kesztyű...

- Szeretem... ha valaki tudja, mi az amit szeretek... - a szemeim csíkba nyúlnak.. fürkészem, de aztán megadom magam.

- Azt akarja tudni.. hogy lehet hogy az istenek is sérülékenyek?? - elmosolyodom. Nem szánom a szemeibe.. Fordul az üveg.. emelkedik.. aztán egy kellemesen meghúzom.

- Bocccs.. nővérke, kell a fájdalomcsillapító...

"Ne tegyen elhamarkodott kijelentéseket."

Tetszik... Már elsőre belövöm hogy tetszik nekem, de a második kör készségesebb. Részemről... Már ha bárki hajlik az öntömjénre, de arra is (rá)kontráz a kicsike, és ha eddig.. ne fogadtam volna egyenest a szívem közepébe, most biztosan megtenném.
Ezért újra iszom.

- Nem ismerem a csajt.. - egy félmosolyt villantok, egy olyan.. nemigazi teljeset, ahogy már újra a számon is az üveg, és már éppcsak az alján lötyög maradék.

A nő viszont ügyet se vet. Rám, vagy akár Peterre, Philip közben csendben kicsorgott az ajtón, hallom, a közvéleményt csendesíti le.
Elmosolyodom.

- Csak tegye amit tennie kell .. - húzom félre az arcélemet, és figyelem. Minden egyes mozdulatát. Amit tesz... Ahogy hajol, amilyen szakértelemmel nekilát a műveletnek, bárhogyan is cselekszik, de hogy mi az amit hall??
Tökéletesen uralkodok az arcberendezésemen.

Vagy mégsem!??

" Nem egy a stílus, amiben utaznak. Feltételezem..."

Csak halovány... nak tűnő mosoly szánkázik át a képemen, de nemannyira érint meg.
Az már annál inkább ahogy a műveletnek nekikezd, én meg... néha megfeszül négy ujjam az üveg nyakán. De egy vámpír... NE legyen elkényeztetett!
És amikor tapogatni kezd... Az első nem, de a HARMADIK mozdulatnál önkéntelenül megrándulok.

- Egy fikarcnyit.. SEM! - vált az arcom valószínű torzult ráncba egy szemvillanásra, de magától értetődő a menet, én innen... nem állok fel, egyhamar legalábbis, hacsak nem gondoskodnak rólam ezek a hozzáértő kezek...

Azok??

Siralmas végkifejlet...