HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
Pént. Május 04, 2018 10:12 pm
 



 



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Avataron : Justin Baldoni
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
Hétf. Júl. 09, 2018 4:16 pm
 



 

(226-os kórterem)


Hazaértem.
Ez volt az első gondolatom, ahogy kiszálltam a taxiból. Azonnal megcsaptak az ismerős illatok, és az érzés... hogy hazaértem. Egyszerűen jó érzés volt. Úgy ahogy van, jó volt végre hazaérni. És nem, ez nem csak annak volt köszönhető, hogy tudtam, a házban a fiam vár majd... nem, nem csupán erről volt szó, egyszerűen tényleg, mindent egybevéve... a tudat, hogy itthon vagyok, ez jó érzéssel töltött el. Ez, az a jó érzés volt, amikor az ember hosszú ideje nem járt már otthon, de végre hazaért, és örül ennek.
Először még a kórházban kissé szédítő élmény volt lábra állnom, ám most hogy egyre több ideje voltam már távol a kórházi ágytól, egyre jobban éreztem magam. Talán az érzés is közrejátszott, hogy kiléphettem a kórház nyomasztó környezetéből, abból a levegőből, ami ott konkrétan fojtogatja az embert (vagy csak engem?). Már ott a kocsiba beülni is jó érzés volt, még ha muszáj voltam is hagyni magam, hogy tolószékben toljanak ki a járműig, de ahogy itthon már a saját lábamra állva szállhattam ki, na, ez volt az igazán felszabadító érzés. És bár fáradtnak éreztem magam, és szívesen leültem volna mihamarább, de akkor is... az érzés minden fáradalmat megért, hogy szabadnak érezhettem magam. És az érzés, hogy mindjárt láthatom a fiam!
- Megkockáztatom, hogy kissé puhánynak hangozzak, és bevallom neked, kicsit félek - súgtam oda Selenának, és megfogva kicsit megszorítottam a kezét, amikor megállt mellettem, és a taxi lassan kigördült mögülünk, hogy elhagyja a birtokot.
Nyelve egyet, végül mély lélegzetet vettem, és elindultam befelé. Őszintén szólva, féltem, hogy Mateo esetleg haragszik rám a szíve mélyén, mert távol voltam, és ráadásul minden szó nélkül tettem ezt. Az nem kifogás egy gyerek szemében, hogy nem volt módom szólni, vagy hogy hol voltam... a gyerekeknek az számít, hogy a szülőjük nem volt velük. Nem tudtam, mit várhatok, és ez aggodalommal töltött el... de abban biztos voltam, elviselhetetlen érzés volna, ha a fiam elfordulna tőlem, vagy nem akarna szóba állni velem.
Mikor lassú, óvatos mozdulattal benyitottam a bejárati ajtón, megköszörültem a torkom, és némi habozást követően a szokott módon elkiáltottam magam:
- Megjöttem! - Mintha csak ma reggel mentem volna el, nem pedig hónapokkal ez előtt, és nem a kórházból, hanem munkából jönnék, mint máskor.
- Mateo! - Lassú léptekkel mentem beljebb, finoman húzva magammal a kezénél fogva Selenát is. Közben körbe-körbe kémlelve szemeimmel, keresve a fiamat. Persze nem tudtam, idelenn van-e, vagy netán az emeleten, de ezért is kerestem olyan óvatosan, várva, hogy bármelyik pillanatban felbukkanjon.
És akkor megláttam. Még épp csak hogy kimondtam a nevét, láttam, mint kapja fel a fejét, s bukkan így ki a takarásból, amint a kandalló előtti asztalhoz térdelve lelkesen rajzolt épp valamit egy papírlapra. Láttam, hogy mikor meglátott, megdermedt, a ceruza kifordult apró ujjai közül, és az asztalra esve elgurult, bár ezzel egyikünk sem foglalkozott. De ez csupán egyetlen pillanatnyi bódult bámulást eredményezett, feltehetőleg épp annyi időt, míg magában eldöntötte, nem a képzelete játszik vele, tényleg engem lát az ajtóban állni Selena mellett, és máris felpattant, majd "Apu! Apu!" csatakiáltással robogott is felém, én pedig leguggolva, széttárt karokkal vártam a becsapódását, ami jött is, és ő már csimpaszkodott is a nyakamba, egy hatalmas, erős ölelés keretében. Karjaim rögtön körbefogták őt, és ez bőven elég bizonyíték volt nekem... talán nem is haragszik olyan nagyon... de ha mégis... akkor is örül nekem. Nem szégyenlem bevallani, könnyeket csalt a szemembe az érzés, hogy újra a karjaim közt érzem a kisfiamat!
Vissza az elejére Go down
Selena Fuentes
avatar
Egészségügy

Avataron : Gina Rodriguez
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
Kedd Júl. 10, 2018 9:28 pm
 



 



Galena <3



Öröm volt látni a változást Gaspar arcán, miután kiszálltunk a taxiból az otthona előtt. Ahhoz képest, hogy milyen fejet vágott, mikor tolókocsiban tolták ki az autóig, ez az arca ezerszer jobban állt neki.
Kicsit pótkeréknek éreztem magam, mikor elindultunk befele, a palotába. Háznak aligha lehetne nevezni a mérete alapján, a palota vagy birtok szavak közelebb álltak ehhez a micsodához, amiben laktak ketten Mateo-val.
Viszont Gaspar - legalábbis a reakciója alapján azt tudtam leszűrni -, egyáltalán nem gondolta úgy, hogy pluszban lennék. Végig fogta a kezemet, mintha sejtette volna, hogyha elenged, én szépen lassan elpárolgok és magukra hagyom őket kettesben. Elvégre úgy kellene lennie. Amilyen régen látták egymást utoljára, lenne mit bepótolniuk. Igaz, megígértem az ápolónőnek, hogy szemmel tartom Gaspart, dehát.. kétlem, hogy bármi bajba is sodorná magát a fia társaságában.
- Nincs mitől félni. - Mosolygok rá bátorítóan, majd mikor megszorította a kezemet, én cirógatni kezdtem viszonzásul az ujjammal az övét.

És pont, mint sejtettem. Minden a legnagyobb rendben zajlott le. A karantén alatt sikerült még jobban kiismernem a kicsi Mateo-t, már csak emiatt is tartottam lehetetlennek azt, hogy ne alakuljon minden simán az újra egyesülésüket illetően. A kis Mateo-nal aranyosabb teremtményt ritkán láthat az ember lánya, nem beszélve arról, hogy szavakba foglalni nem lehetne azt a mérhetetlenül hatalmas szeretetet, amit az apukája iránt érez.
- Látod, én megmondtam. - Mondtam Gasparnak, miután Mateo átölelte és belecsimpaszkodott az apró karjaival. Én pedig nem tudtam veszni hagyni ezt a szép pillanatot, gyorsan előkaptam a telefonomat és készítettem róluk néhány fotót. - Mondjátok, csíz. - Sétálok eléjük, hogy onnan is megörökíthessem őket. Elvégre, hogyha már harmadik kerék vagyok, csináljak valami hasznosat is, nemdebár? A képeknek később örülni fognak, mikor visszanéznek rá és visszaemlékeznek boldogan, min mentek keresztül. Az ilyen események általában közelebb hozzák az embereket egymáshoz.


Vissza az elejére Go down
Gaspar Mateo Solano
avatar
Felső tízezer

Avataron : Justin Baldoni
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
Csüt. Júl. 12, 2018 6:28 pm
 



 

Talán volt bennem egy olyan érzés... hogy erőt ad nekem Selena jelenléte. Nélküle valószínűleg álldogáltam volna még egy darabig idekint... talán egyenesen addig, míg rá nem kényszerülök, hogy leleplezzem magam, például, ha bentről észrevesz Mateo. De az, hogy ő itt volt velem... bátorságot adott. Úgy éreztem, ha Mateo rosszul is reagálna a visszatérésemre, Selenára számíthatnék, hogy segít nekem megbékíteni őt.
- Nos, ezzel tudnék vitatkozni, de... kegyed kedvéért nem teszem, kedves doktornő - feleltem, válaszára, és egy futó mosollyal indultam meg.
Benn, sokkal jobban alakult a nyitás, mint azt gondolni mertem volna. Sokkal.
Az, hogy a fiam ilyen hevesen reagált rám... Nem is tudom, mintha egy kősziklát lökött volna le a mellkasomról, amikor a testemnek csapódott kicsiny teste, és éreztem kezei szorítását a nyakamon. Ez olyan volt... olyan, mint egy nagyon erős drog. Olyan eufóriát okozott, és... még többet akartam belőle, csak többet és többet!
- Igazad volt - mondtam, csak suttogva, amikor hallottam a hátam mögött Selena hangját. Igen, rendben, elismerem... De azt is biztosan tudom, ha nem ő lett volna a mentőövünk ebben a helyzetben, biztosan nem így állnánk... Ha nem lett volna, aki megnyugtassa a fiam, hogy nem tűntem el végleg én is az életéből, hogy nem hagytam magára, és nem önként vagyok távol, biztosan nem így lenne, ahogy most van. Selenának kulcsszerepe volt abban mindvégig, hogy most ölelhetem a gyerekemet. Ezt neki köszönhetem.
Szeretném is majd megköszönni neki... később. Egyelőre nem Mateo előtt, nem akarnám összezavarni őt, hogy csak hipp-hopp megcsókoljam az orvosát... Nem tudhatnám előre, mit szólna ehhez csak így.
Mikor Selena ismét megszólalt, felpislogtam rá, és meglátva nála a telefonját, elnevettem magam, s egyik kezemmel megtöröltem a szemeimet, hogy kicsit összekapjam magam.
- Nézd csak, Mateo - érintettem meg gyöngéden fiam vállát, és mikor rám nézett, intettem neki fejemmel, hogy nézzen hátra, ahol Selenát találja. Láttára elvigyorodott, és megfordult ölelésemben, úgy dőlt a mellkasomnak a hátával, és nézett rá Selenára, hadd fényképezzen le bennünket. De azt rögtön észrevettem eközben, hogy a kis keze közben végig kapaszkodott belém. Egyik a nadrágom anyagába, a másik az alkaromba. Egy pillanatra sem eresztett, éreztem szorítását, mintha csak attól félne, ha elereszt, kámforrá válok.
Odahajoltam lassan a füléhez, és államat a vállának támasztva súgtam oda neki:
- Nem megyek sehová.
Rám pillantott, és aztán vissza Selenára. Pillantása kérdő volt, tőle várta a megerősítést, hogy úgy lesz, ahogy mondom, és nem megyek el sehová sem. Azt hiszem... érezni fogjuk még a hatását, hogy mennyi ideig voltak kettesben. Mateo a bizalmasai közé fogadta a doktornőt, még jobban, mint eddig. Talán e percben kicsit jobban is, mint engem. De talán ez nem is baj... Selena stabil ember. Sokkal inkább, mint én az elmúlt években bármikor. Emellett szerető és gondoskodó nő, és nagyszerű orvos. Mateo szereti és bízik benne. Mindkettőnknek jól jöhet, hogy van valaki, aki ilyen közel áll hozzá, akkor is, ha én... szóval, ha valami történne velem (ismét). Vagy még rosszabb. Jó, ha van más is a bizalmi körében rajtam kívül. És nem csak mint orvosa, hanem... nem is tudom... Hogy nekem mi, az is más, és hogy mi lehet Mateónak... nos, igen... azt hiszem, ez olyasmi, ami kettejükön áll. Én nem mondhatom meg, mit érezzenek egymás iránt. Tudom minek örülnék, de... ez rajtuk áll. Talán rajtam is, de... leginkább kettejükön. Ha arra gondolok, hogy szeretnénk, ha a dolog működne kettőnk között, Selena és köztem, ahhoz ugyebár szervesen hozzákapcsolódik az is, hogy köztük mi hogyan alakul. És ez mindenképp biztató kezdetnek tűnik.
Vissza az elejére Go down
Selena Fuentes
avatar
Egészségügy

Avataron : Gina Rodriguez
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
Szer. Szept. 05, 2018 9:47 pm
 



 



Galena <3



- Ne tedd. - Pillantottam rá megjátszott fenyegetéssel, miután megemlítette, hogy tudna vitatkozni velem, ha nagyon akarna. - Nekem van igazam és kész. - Jelentettem ki végül, részemről lezártnak is tekintve a témát, majd elindultunk Mateo tartózkodási helye felé.

És mint sejtettem, minden a legnagyobb rendben is alakult. Mateo szinte alig tudott betelni az apukája jelenlétével, amit maximálisan meg is értek, abból kiindulva, hogy olyan rég látták egymást utoljára.
Egy magabiztos mosoly terült el az arcomon, mikor Gaspar ajkaiból felcsendült az "igazad volt" kijelentése. Persze, hogy igazam volt. Szeretik egymást. Összenőttek teljesen. Nem is tudom, ha ragaszkodtam már valaha én ennyire emberi lényhez, mint amennyire ők ketten ragaszkodnak egymáshoz. Talán, gyerekkoromban érezhettem így utoljára, a szüleim esetében. Aztán teltek az évek és bár, még mindig szeretem őket, valami megváltozott a kapcsolatunkban.
Remélem az ő esetükben ez sohasem lesz így.
Nem mondtam semmit sem a kijelentésére, hanem inkább eléjük álltam és elkezdtem fotózni a papa-baba párost.
- Oh, ez is nagyon jó lett. - Jelentettem ki a sokadik kép elkészülte után, miközben próbáltam nem szétolvadni az aranyos mosolyaiktól. Szerencsére itt van Mateo, mert más esetben.. lehet nem tudnám türtőztetni magamat, kiváltképpen a korházban történtek után.
Saját magamból kiindulva, a biztonság kedvéért készítettem legalább húsz fotót róluk, beleértve a lesifotókat is, amiről természetesen elfelejtettem szólni nekik.
Aztán, miután meghallottam Gaspar random felszólalását, hirtelen zsebre tettem a telefonomat, megfeledkezve a fényképész szakmámról, majd pillantásommal a kisfiút kezdtem el méregetni. Pontosan, mint sejtettem Mateo az apukája után kisvártatva felém fordult és mintha.. tőlem is várt volna valamiféle megerősítő válaszra. De ahelyett, hogy megszólaltam volna, inkább mellé sétáltam, letérdeltem eléje, hogy egy magasságban lehessek vele, majd az egyik kezét az enyémbe helyeztem és úgy kezdtem el cirógatni az aprócska tenyerét.
- Nincs mitől tartanod. Minden jóra fordult. Pont mint említettem, emlékszel? - kérdezem tőle, mire egy apró, kissé bizonytalan bólintást kapok válaszul. - Az apukád hazajött és nem megy többé sehova. Itt marad. - Ismételem el újra, hogy belérögzüljenek a szavaim, megcirógatva az arcát a szabad kezemmel. Nem kicsit lepődök meg, mikor kisvártatva csak úgy a semmiből, Mateo hirtelen hozzám simult és átölelt. Viszonzom ölelését, és közben intek Gasparnak, hogy ő is csatlakozzon be hozzánk. Fogalmam sincs, honnan jött ez az ötlet.. talán elhamarkodott egy gondolat is volt... de akkor, ott abban a pillanatban jónak tűnt.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali, konyha, étkező (Solano-birtok)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Solano-birtok
-
Ugrás: