HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Ira és Ruby otthona

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Ira és Ruby otthona
Csüt. Júl. 19, 2018 5:25 pm
 



 




Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Dr. Ira R. R. Walters
avatar
Egészségügy

Avataron : Justin Chambers
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Ira és Ruby otthona
Vas. Júl. 22, 2018 10:30 pm
 



 

(Sürgősségi Osztály)


Megkönnyebbültem, amiért bevált a kísérletem, és Ruby nem kötötte az ebet a karóhoz, s ezáltal megkegyelmezett nekem a további vitától. Nem mintha nem élvezném, vele még vitatkozni is szeretek, csak hát... tény és való, nőből van, szóval jól csinálja, és tudja hogyan győzzön. Örültem neki, hogy kivételesen kiegyeztünk egy amolyan... hát, hogy is mondjam... béke? Egál? Végülis afféle volt, igen. Nem mondtam volna rá, hogy én győztem, azzal, hogy hazaengedett a kórházból, nem... nem egészen. Igen, elértem a célomat, de azért emellett mégis csak ott volt a tüske a dologban, hogy nem azért győztem, mert győztem, hanem azért győztem, mert... letettük a fegyvert.
De a lényeg végülis akkor is az volt, hogy már nem akarta leszedni a fejem, nem nézett gyilkos pillantásokkal, és nem vágta a fejemhez, hogy önző vagyok és gyerekes... vagy efféle hasonló dolgokat. Csak megbékéltünk.
A hazaúton ennek a jóleső, békés érzésnek a farvizén evezgettem - még ha vezetni nem is engedett -, de a lábamból kiindulva végülis megértettem a dolgot, még ha ez emlékeztetett is rá, hogy ez bizony az ő autója, és az enyém... hát az ki tudja merre lehet... s csak puszta reményem lehet rá, hogy nem állt fejre valahol... tört ripityára, gyulladt ki, robbant fel... vagy bármi más nyalánkság...
De nem, próbáltam abban bízni, hogy el sem érte az ár... és sáros sem lett, hanem csak túlreagálom, és túlaggódom a szitut, és a kocsi jobb állapotban van, mint én! Igen... reménykedni lehet...
Amikor Ruby a telefonjáért nyúlt, és hazacsörgött, szálltam ki a gondolatok közül, amik a kocsim körül jártak. Amikor meghallottam a fiam boldog hangját, amiatt, hogy hall bennünket... újra éreztem azt a sajgást a szívem táján, hogy mi minden történhetett volna vele, ha magammal viszem a hegyre...
Nem, nem a túrázással volt a baj, még csak nem is azzal, hogy mekkora a gyerek, nem éreztem úgy, hogy ezek miatt távol kellene tartanom őt az ilyen helyektől, de a gondolat, hogy itt most komolyan baja eshetett volna, elveszthettem volna... felhozták bennem a régi aggodalmakat, mikor azon kellett idegeskedni, hogy elveszthetjük őt...
Igen. Egy szülő egyik legfőbb munkája az aggódás, és ezt én sem tudtam kizárni az életemből. Hogy "mi lett volna, ha...?"
Amikor hazaérkeztünk, s megláttam Juant, amint felénk szaladt, szívem szerint én magam is kiugrottam volna a kocsiból, hogy odafuthassak hozzá, még ha ezt a lábam nem is igen tette volna lehetővé. Sophie visszafogta őt, hogy ne vegye ostrom alá a kocsit, és az anyja rendesen le tudjon parkolni a garázsban, ám itt már nem volt esély őt veszteg tartani, ahogy résnyire nyílt az ajtó az oldalamon, ő már furakodott is be rajta, és a karjaim közé vetette magát.
- Helló, Pajti, minden oké? - kérdeztem tőle, miközben magamhoz öleltem, és megpusziltam a feje búbját. Ő persze rögtön aggodalommal nézett fel a kötésre a homlokomon, de egy mosollyal legyintettem, jelezve neki, hogy ez igazán semmiség, és nem kell miatta aggódnia.
Utána Ruby vette őt át tőlem, így szabadon biceghettem be a házba, közben megtudva, hogy Tina - most kivételesen - alszik, szóval van némi időnk addig, míg riadót fújna, hogy kaját akarna, vagy netán csak minket. De nem is baj, első körben elég megnyugtatni Juant. Igaz, Tina a korából adódóan feleekkora feladat sem lesz, ő maximum a hiányunkat érezte meg kicsit, és a feszültséget, de... különben, mást remélem nem.
Hálásan vigyorogtam rá kedvesemre, mikor odalépett hozzám, hogy rá támaszkodhassak, s segedelmével kevesebb sziszegéssel jussak el a kanapéig. A kutyák kivételesen sincsenek persze olyan jó fejek, hogy ne az útba feküdnének, így ezáltal át kellett rajtuk lépkedni. Esküszöm, a fiam előbb tanult meg anno rajtuk átmászni, mint járva megkerülni őket, és nem, nem azért, mert a srácok előbb másznak, aztán járnak, hanem mert nekik persze mindig a szoba közepén kell elterülniük. Imádom őket, de erről leszokhatnának. Mondjuk, még mindig jobb, mint ha az ágyban feküdnének, mert nincs a világon akkora ágy, amiben mind elférnénk...
Miközben odaértem a bútorhoz, Juan is elvesztette a türelmét, és a kezembe csimpaszkodva követelte a figyelmemet, és hogy játsszunk.
- Oké, Krampusz, kis türelmet, játszhatunk, de akkor olyat kell, amit apa játszhat ülve, jó? - néztem rá kérdőn, miközben Ruby megpuszilta őt, ezzel is fékezve kicsit a gyerek lendületét, mire láttam rajta, hogy eltöpreng a kérésemen. Közben búcsút intettem Sophie-nak, és egy hálás pillantást is kapott a gyors gyerekfelvigyázásért. Nem is tudom, mi volna velünk néha nélküle...
- Csak téged - mosolyogtam rá Ruby-ra, és mivel Juan elrohant valamiért a szobájukba, feltehetőleg valami játékért, így szabad volt a kezem, hogy kinyújtva azt, magamhoz csábítsam az asszonykámat. Oké, kilyukad a gyomrom, tény, de egy jó csók mindenek felett! Ha nincs ellenvetése a dolog ellen, kissé magamhoz is rántom, hogy átölelhessem. Utána meg majd beszélhetünk a kajáról.
Vissza az elejére Go down
Dr. Ira R. R. Walters
avatar
Egészségügy

Avataron : Justin Chambers
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Ira és Ruby otthona
Kedd Aug. 07, 2018 12:35 pm
 



 

Este, Tina már a karomban elaludt. Nem nagyon kellett arról győzködni, hogy itt a lefekvés ideje, könnyedén elhitte a dolgot önmagának, és hagyta magát ágyba dugni. Na, Juannal már nem volt ilyen könnyű a helyzet. Ő még tusolni is csak nagy üggyel-bajjal eresztett el engem, nemhogy aludni menni csak úgy hajlandó lett volna. Vacsorázni is csak az ölemben volt hajlandó, és fektetéskor is kétszer kellett felolvasni neki ugyanazt a mesét, naná, hogy a második már csak időhúzás volt, hiszen már első körben is folyton le-leragadt a szeme, de mindannyiszor, ahányszor csak abbahagytam volna, és becsuktam volna a könyvet, azonnal tágra nyílt a szeme, és a karomba csimpaszkodva követelte a folytatást. Azt hiszem, fiamban mélyebb nyomot hagyott az átérzett idegesség, és a hazaérkezésem, mint azt elsőre gondoltam volna. Talán, jobban megijedhetett, mint az anyja vagy én magam. Persze, értem én, még eddig nem kerültünk olyan helyzetbe, mióta ő él, hogy neki kellett volna félnie miattunk... mi féltünk őmiatta, mikor beteg volt, de fordított eset eddig még nem esett meg velünk. Új, és ismeretlen volt számára a helyzet, és elég nagy már ahhoz, hogy átérezze egy kritikus helyzet érzelmi súlyát... mikor fennáll az esély, hogy elveszíthetett volna valakit, akit szeret, vagy az illetőnek komoly baja eshetett volna. Átérezte ezt tőlünk, és valamilyen szinten fel is fogta. Kevésbé, mint mi, de sokkal jobban, mint a húga. És így reagált a dologra.
De végül a fáradtság győzött. Elaludt.
Mikor már vagy tíz perce csendesen szuszogott, kis fejét a mellkasomhoz nyomva, hangtalanul kicsusszantam mellőle, bepislogtam a kiságyba, hogy odabenn minden oké-e, s mivel senki nem kiáltott utánam, hogy ne menjek, kibicegtem a szobából.
A folyosón battyogva, hallottam hogy Ruby még a konyhában tett-vett, így gondoltam, rossz leszek... hátha nem csíp fülön az asszony, s a nappaliba settenkedtem. A kutyák hevertek, ki csak egyszerűen a padlón, ki a kanapén, ki meg egyenesen az asztal alá hasalva.
Magam is lezuttyantam a kanapéra, és kezembe véve a telefont, azon kezdtem elmélkedni, ki a jó fenén kereshetném még vajon a kocsimat... Mert hát... ha senki nem hajlandó odapislogni, áll-e még a drágám, akkor kénytelen leszek magam visszamenni a hegyre, hogy előkerítsem... mert olyan nincs, hogy csak úgy ott hagyjam szegényt... nem, és ha nem akarnak nekem segíteni, kénytelen leszek a saját kezembe venni a dolgot, még akkor is, ha... valahogy ügyesen kell összehoznom, mert Ruby biztosan kitér a hitéből is, ha meghallja a dolgot... legalábbis ettől tartottam, pedig oké, nem akartam én őt idegesíteni, de hát... na, ez mégis csak az én kocsim! És vissza akarom kapni! Nem veheti el tőlem egy átokverte hegy!
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Ira és Ruby otthona
 



 

Vissza az elejére Go down
Ira és Ruby otthona
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
-
Ugrás: