Bex szobája (Woods-Hart)

Bex & Joy

Megrökönyödve nézek a fürdőszobai szemetesbe. A matt fényű mosdókagyló peremébe kell kapaszkodnom. Eléggé erős idegzetű embernek vallom magamat, lévén gyilkossági nyomozó vagyok – nap, mint nap hullák, oszló tetemek, vér, csontok, leszakadt végtagok, és egyéb, emberi maradványok vesznek körül. De az, amit a kukában látok, sőt, mereven nézem, nem egy levágott kéz, de még csak nem is egy lopott vese.
Nagyot nyelek, kiszáradt torkomat marja a felismerés, rezzenéstelen tekintetem fölött végre rebben a pillám. Úgy érzem, minta egy kibaszott mosógépben ülnék, mintha centrifugába tettek volna, mintha megállt volna az idő a fürdőben – odakint pedig a Föld iramos tempóban forog tovább, én pedig szédülök.
Képtelen vagyok felocsúdni, muszáj leülnöm a kád szélére, és magamhoz húzom a szemetest. Kék, kék, kék vonalak, pozitív előjelek, pluszok. Egy feltett-, ámbár kimondatlan kérdésre válaszolnak. És ez a válasz egy határozott igen. A lányom, az egyetlen, kicsi lányom, a kincsem, Rebecca Pippa Woods terhes. Gyereket vár.
Korábban értem haza a munkából, mivel egész éjszakára bent maradtam, a kapitány a délelőtt folyamán hazaküldött. Úgy vélte, ideje pihennem – én pedig ugyan megpróbáltam meggyőzni róla, hogy cseppet sem vagyok fáradt, nem érdekelte. Végül hazafelé jövet beugrottam egy kávéért, és főzésre vetemedtem – habár nem vagyok éppenséggel egy tipikus konyhatündér. Úgy voltam vele, meglepem Beccát frissen főtt-, vagy sült ebéddel. Igazság szerint még csak a köret készült el, és, ha nem lennék annyira azzal elfoglalva, hogy sikerüljön végre leszállnom erről a képzeletbeli körhintáról, vagy hullámvasútról, ami miatt liftezni kezdett-, majd fel is fordult a gyomrom, nekiállnék húst sütögetni.
Azt hittem, ma lesz egy nyugodt napom. Azt gondoltam, hogy annak ellenére, hogy csak csütörtök van, Beccának lesz ideje rám, a tanulás mellett, és ebéd után elmegyünk sétálni, vagy beülünk valahova kávézni, és sütizni, vagy csak megnézünk valami filmet, és korán lefekszünk aludni. Ehhez képest az idegeim megtépázva, instant agyvérzést és szívrohamot kaptam, és fogalmam sincs, hogy mit tegyek. Mit kellene tennem?
Talán nem jó példát statuáltam. Bizonyára. Végtére is nekem anno halasztanom kellett az egyetemen, mivel huszonhárom évesen én magam is teherbe estem. Mentségemre szolgáljon, hogy én felnőtt voltam. Bár, azt elismerem, hogy feleannyira sem voltam felelősségteljes és komoly, mint a hamarosan tizenhét éves lányom.
Eleinte... fáj beismerni, fáj belegondolni, de fontolgattam, hogy elvetetem a magzatot. Nem bíztam eléggé sem Owenben, sem saját magamban. Azt gondoltam, hogy nem lenne jó vége, hogy rossz szülők leszünk. Én-, szabadszelleműségem és vadságom ellenére mindig is maximalista és karrierista voltam, akár csak most. Owen élete szerelme pedig kötve hiszem, hogy én vagyok-, vagy valaha is voltam, hiszen azt a helyet már a foci betöltötte - jóval előttem -, és azóta is birtokolja. Megijedtem. De, bármilyen hihetetlen is, vagy nem, elmondtam Owennek a hírt. Ő pedig boldogabb volt, mint valaha. És ettől hatalmas kő esett le a szívemről, és többé nem is volt kérdéses, hogy mi lesz a gyerek sorsa.
Az mellékes, hogy részben, többé-kevésbé bejött az, amitől féltem. Ugyanis mi, Owennel Bex születése után pár évvel szétmentünk. Owen utazgat az államokban, és azt csinálja, amit szeret, ami az élete: focizik. E mellett persze sokat foglalkozik Beccával, sok időt töltenek együtt, amikor a Harminchármas a városban tartózkodik.
És, félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy én egy kicsit is jobb vagyok, mint az exem. Ugyanolyan munkamániás vagyok, mint Ő. Ugyanúgy végeláthatatlannak tűnő órákat töltök a munkahelyemen, sokszor többet vagyok az őrsön, mint itthon, néha ott alszom, és nem töltök annyi időt Becky-vel, mint kellene.
És most meg is lett a hanyagságom böjtje. Ha többet vagyok itthon, és több időt töltök el Rebeccával, valószínűleg elmondja, hogy van valakije. Vagy, hogy megismert valakit, akivel lefeküdt. A szememben nem lenne kevesebb attól, ha esetleg egy egyéjszakás kapcsolatról lenne szó. Ha tudtam volna róla, talán... nem is tudom. Ha jobban belelátnék az életébe, jobban megbízna bennem, elmondta volna, hogy van neki ez a problémája, és segítség kell. E helyett elhallgatta a dolgot, és még arra sem méltatta a saját, munkamániás anyját, hogy szóljon arról az aprócska tényről, hogy új családtag érkezik hozzánk.
Azt hiszem, mindennek ellenére, jogom volna tudni róla.
Össze kell szednem magam. Ebben pedig nagy gyakorlatom van, hiszen mégsem mehetek kihallgatni úgy egy bűnösnek vélt személyt, hogy leolvashassa az arcomról, hogy szívem szerint egy tárat eresztenék belé, amiért gyerekeket erőszakolt meg, vagy kegyetlen módon, ártatlan embereket mészárolt le. Felállok hát a kád széléről, a tükörbe nézek, és rendezem vonásaimat. Nyugalmat erőltetek magamra, megköszörülöm a torkomat, megnyitom a csapot, és iszok pár korty friss, hideg vizet. A kukát a pereménél fogva lépek ki a fürdőből, és utam Becca szobája felé vezet.
Az ajtó előtt megállok, veszek egy utolsó, nagy levegőt, felkészülök a lányom beismerő vallomására (munkahelyi ártalom...) és kopogok. Három, határozott koppanás az ajtón, a választ épp, hogy csak megvárom, rögtön be is lépek. A szemetes a kezemben, nyílt lapokkal játszom.
Szó nélkül haladok keresztül a szobán, hogy keressek magamnak egy ülőalkalmatosságot, és a lányom mellé üljek – legyen bárhol, az íróasztalánál, az ágyán üldögélve, vagy a foteljében -, a személyes szféráján kívülre. Nem törődök vele, hogy esetleg nem fordult felém, kettőnk közé helyezem a kukát, és ültemben előrehajolok, térdeimre könyökölök, ujjaimat összefonom magam előtt a levegőben. Hajam vállamra omlik, lágy hullámokban keretezi tökéletesen szimmetrikus arcomat. Mielőtt bármit mondhatna, vagy kérdezhetne, megszólalok:
- Szeretném, ha elmondanád, hogy ez mikor történt, és, hogy mégis mi a szándékod a közeljövőre nézve – hangom kissé szigorú, mégsem támadok a hangsúlyommal, tekintetemben is inkább az aggodalom és az érdeklődés érdekes elegye villan. – Már persze... – keserédesen mosolyodok el, de nem eresztem lányom pillantását. – Ha legalább a terveidbe hajlandó vagy beavatni engem, nem úgy, mint magába, a ténybe, a dolgok állásába – fejemmel intek a szemetes felé, amiben a terhes tesztek pihennek, és amik már-már gúnyosan a képembe vigyorognak, és kiröhögnek.

Az ágyamon ülök, a matrac körülöttem besüpped, az újság közepére meredek, már tucatszor elolvastam Sylvie cikkét, konkrétan minden egyes betűjét kívülről fújom. Olyan büszke vagyok a barátnőmre, annyira ügyes, remélem egyszer az életben én is olvashatom a saját cikkem, vissza fog köszönteni, sosem tudni, azt sem tudom mi akarok lenni. Újságíró, azt hiszem, de mindenképpen az írással akarok foglalkozni. Bár a fényképezés is eléggé érdekel, lehet egyszer afelé fogok kacsingatni, vagy mindkettő, még nem tudom. Inkább arrébb tolom a papírlapokat, nem kínzom tovább a szívemet, inkább elő veszem a történelem könyvet, hogy valamit haladjak is ezen a hétvégén, mert nem sok mindenre sikerült. Az egész hétvége elcsesződött, úgy rendesen, kezdve azzal, hogy be se tudtam menni az iskolába, mert hogy... rosszul lettem, és Tim mint valami őrangyal, vagy anya pótló hát nem engedett iskolába. Viszont orvoshoz sem voltam hajlandó elmenni, mert tudom mi bajom, már reggel óta tudom. Az a nem is tudom, tizenakárhány teszt a képembe vágta az igazságot. Senkinek se terveztem elmesélni, mégis Tim túl jól ismert, annyi szerencsém volt, hogy anya épp reggel nem volt itthon. Mert ha itthon lett volna, hát ő az első pillanattól kezdve le vágta volna, hogy valami nem stimmel itt, velem. Elakartam mondani, esküszöm, anya nem csak anya egyszerűen, ő szó szerint a világ legjobb anyja. Nem csak szülő, hanem barátnő, a legjobb, megbízok benne, és eddig mindent elmeséltem neki. Ezt is elakartam. Egyszer. Természetesen, csak kell az erő, ez azért még sem, olyan mintha azt mesélném el hogy elkaptam valami náthát. Pedig pár hete még minden rendben volt, nem gondoltam volna, hogy.... igazából nem is gondolkodtam, hiszen csak az járt a fejemben, hogy végre beteljesült az álmom. Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik, hogy a szomszéd srác, a város egyik legjobb agresszorja, legjobb football játékosa, apa után-természetesen-, fel fog figyelni rám. Nem csak a szomszéd kislányt fogja látni bennem, aki rajong érte, hanem a nőt látja majd. Elárvult, a családja oda veszett egy balesetben, ő megmenekült, de sajnos nem volt hova mennie, így én megsajnáltam. Addig könyörögtem anyának míg bele nem egyezett. Nem készültem fel rá, hogy milyen is lesz ez, hogy fog hatni rám, nem bírtam megfékezni a hormonjaimat, egyik alkalommal amikor anya megint dolgozott ketten voltunk otthon, Tim nagyon be volt rúgva, még beszélni is alig bírt, én pedig nem gondolkodtam, mint ahogyan eddig egy alkalommal sem amikor róla volt szó. A lényeg annyi, hogy végül ismét rámozdultam, egy olyan utolsó próbálkozás néven, és most nem z lett az eredmény mint eddig. Ennek következtében sikerült elvesztenem az ártatlanságom a férfivel akiről mindig álmodtam, akinek a képe titokban a párnám alatt lapul, kiért már kölyökkorom óta rajongok. Utána a hangulat eléggé fagyossá vált, de változatlanul ő hurcolt a suliba. Egészen a mai napig úgy ahogy normális volt minden. De kezdtek előjelek lenni, furcsa előjelek, úgy gondoltam nem fog ártani, ha a zsebpénzemből eszek egy tesztet. Nos konkrétan az egyből olyan tíz darab lett. Biztos, ami biztos alapon. De igazából akkor kezdtem kétségbeesni mikor az összes pozitív lett. Most komolyan, mennyi esélye van egy ilyen dolognak? Valami nyavalyás, húszad rangú filmben elő szokott fordulni, de... az életben? Alig pár százalék esély van rá, hogy ez megtörténjen, és tessék, nem meg történt? De ami még inkább meglepő volt az Tim reakciója, mikor rájött. Nem pánikolt,nem ijedt meg, sőt... igazából örült neki, azt akarja, hogy megtartsam még a kezem is megkérte. Tehát igen, szükségem van valaki tanácsára, mondjuk, az anyáméra, hiszen ő a legjobb barátnőm, de hogyan álljak elé egy ilyen ötlettel? Hogyan valljak színt erről? Sokszor képzeltem el a jelenetet, de valahogy nem tudtam azt is elképzelni mellé, hogy bizony meg is tegyem, hogyan kellene egyáltalán bele kezdenem? Pedig jobb lenne, mintha mástól tudná meg, vagy mintha akkor jönne rá, hogy nagymama miután megszültem... már ha meg fogom tartani, mert nem olyan biztos. Zavarosak a gondolataim, nekem iskolába kell járnom, elvégeznem az egyetemet, újságíró akarok lenni, ahhoz bizony egyetem kell, de egy gyerekkel hogyan csináljam? Még én is az vagyok basszus, sokszor vagyok gyerekes, éretlen, hogyan lehetnék egy másik gyerek anyja? Ja.... ez egy nagyszerű kérdés mi? Hát én is így gondolom. Bonyolult helyzet, túl bonyolult amit az én gyomrom képtelen bevenni, nem tudom mihez kezdhetnék a helyzettel, vagy, hogy egyáltalán mit akarok, miért ilyen bonyolult minden, és miért pont velem történik mindez? 
A könyv felé pillantok, és úgy döntök ideje végre valami hasznosat is tenni, mondjuk tanulni, vagy csak úgy tenni, mint aki tanul. De ekkor kopogtatás hallatszik az ajtómon. Sok választási lehetőségem nincs: vagy Tim, vagy anya. De tudom, hogy a srác nincs itthon, meg amúgy is anyával közös napot akartunk, míg ő elrendezz egy két dolgot a ház körül, addig én tanulok, hogy utána egymásnak szentelhessük a napot, minden héten beiktattunk egy vagy kettő ilyet.
De mielőtt megszólalhatnék, Anya belép az ajtón, a fürdőszobai tükröt markolássza ezerrel, kissé össze vonom a szemöldökömet ahogy figyelem őt. Mikor leül elém, a kukát közénk téve elkerekednek a szemeim, ajjaj, azt hiszem elfelejtettem kiüríteni, most mi a franc lesz?!
Már szóra nyitnám ajkaim, de megelőz, eljátszom a gondolattal, hogy hazudok neki, hogy azt hazudom, hogy a barátnőmé, de ahogy csokoládé színű íriszeimet fogva tartja az ibolya lélektükreivel. Képtelen vagyok rá. Veszek egy mély levegőt, mielőtt megszólalnék.
-Pár... pár hete,- nyögöm végül nagyot nyelve, még mindig őt bámulva, ó apám, hogy lehettem ilyen figyelmetlen?- anya..- lehelem ahogy meghallom szavait, nem akarom, hogy így beszéljen, hogy így nézzen rá, ő az az ember akiben teljese megbízom, ő nem csak egy anya, ő sokkal több annál, a legjobb barátom egy személyben.
-Én el akartam mondani, esküszöm, meg is próbáltam párszor... de nem tudtam hogyan kellene közölnöm a tényt az anyámmal aki azt hitte, hogy a lánya szűz, hogy alaki felcsinálta. Vagyis szűz is voltam... pár héttel ezelőttig, de nem tudom... nem tudom mit tegyek, kétségbe vagyok esve,- lehelem végül össze törten, majd a kukát ki lököm kettőnk közül és közelebb mászok hozzá, nyakába csimpaszkodom, szorosan ölelem, élvezem ahogy illata körbe öllel, megnyugtat.