HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Tiny Ninja Café

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Tiny Ninja Café
Kedd Márc. 29, 2016 12:19 pm
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Chantal Léonie Lefevre
avatar
Polgárság

Avataron : Emma Stone
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Hétf. Május 01, 2017 11:01 pm
 



 




Savannah & Chantal

-meet with an old friend-


-Nehéz megszerezni egy ilyen állást, mert mindenki valami nagyobb város múzeumában akar elhelyezkedni és ez például, ahol én vagyok, elég nagy és híres. Akkora harc mondjuk nincs, mint a táncosoknál, de az enyém lett végül, ez a lényeg és meg is akarom tartani a posztomat.- mert még mindig jöhet akár az is, hogy lefokoznak aztán mehetek kis iskolásokat kísérgetni és mesélni, hogy mi micsoda és miért meg hogyan, ahhoz meg semmi kedvem nincs. Jó, nem nézem le azt a munkát se de, ha már elértem ezt, akkor nem hagyom, hogy kicsússzon a kezeim közül.
-Szerintem fel fog bukkanni és biztos jó magyarázattal szolgál majd, miért ilyen későn. Lehet, hogy ő se érzi magát megfelelőnek a feladathoz.- vonok vállat, ahogy egy másik tippet is felvetek, hiszen nem ismerem ugyan a pasast, de lehet, hogy neki sincs nagy huzalma az egészhez vagy, ha volt is, talán elmúlt. Sosem lehet tudni, de bízom benne, hogy Sava nem marad magára.
-Akkor épp itt az ideje, hogy találkozzatok. Próbáltad már elérni telefonon vagy valahogy? Egyáltalán, tudod, hogy merre járhat?- kíváncsiskodok továbbra is, ami leginkább azért van, hátha sikerül a kérdéseimmel valami olyat Savannah eszébe juttatnom, ami a segítségére lehet. Talán meg se próbálta eddig kinyomozni a telefonszámát vagy épp nem sikerült, most meg majd rájön, hogy ezt meg azt a módszert kihagyta és puff. Eléri a pasit telefonon, aki közli, hogy érkezik és gond egy szál se. Szép is lenne, ha az ilyen nagy feladatok mind így elrendeződnének, de az életben semmi sem ilyen egyszerű -sajnos- viszont Savanak kívánom, hogy végül az legyen.
-Meg fogom próbálni, ígérem. Sose voltam egy betoji csajszi és talán épp ideje, hogy leküzdjem a félelmem. Barlangba viszont nem fogok utána menni dolgozni, hogy szűk helyeken új járatokat keresgéljek, azt most felejtsd el!- nevetek, de amúgy nagyon is komolyan mondom, mert, ha valamitől félek, az ez. Csak a tévében láttam, hogy a világ egyik legveszélyesebb melója, mikor valaki kúszik mászik szűk helyeken és már a frász kerülgetett.
-Na olyasmit még nem próbáltam, de mondasz valamit. Talán, majd kapsz te is egyet.- kacsintok egyet nevetve, mikor a koszorúk kerülnek terítékre és most, hogy eszembe juttatta Savannah, hogy ilyesmit is csinálhatnék elhatározom, hogy fogok is. Valami ajtódíszt vagy ilyesmit.
Mikor szóba kerül a műtét és, hogy mekkora reményeket fűz hozzá, szemét vagyok vagy sem, felhívom rá a figyelmét, hogy meg van az esély arra is, hogy nem fog összejönni a dolog. Nem azért, mert negatív ember lennék vagy ilyesmi, mert egyáltalán nem vagyok az, de az ilyen dolgokhoz jobb szerintem úgy hozzáállni, hogy számol az ember azzal is, ha nem sikerül. Annak viszont örülök, hogy Sava ilyen töretlenül bízik a műtét sikerében.
-Ne is add fel soha, csak készülj fel egy B tervvel. Legalábbis, én ezt tanácsolom, de eszem ágában sincs bele dumálni az életedbe. Sőt. Ha tehetném, kifizetném neked a műtétet és mindenben segítenék, hogy aztán azt csinálhasd, amit szeretsz.- és ezt őszintén mondom annak érdekében, hogy még véletlenül se gondolja, hogy én a bukását várom. Dehogy. Annak csak örülök, ha valaki boldog főleg, ha az a személy egy régi jó barátnőm.
-Na és mi a további terved mára?- érdeklődök, mikor eszembe jut, hogy rám még vár némi munka, de arról fogalmam sincs, Savannah mivel üti el az idejét. Közöm mondjuk nem sok van hozzá, de érdekel.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Kedd Május 02, 2017 3:00 pm
 



 

- Tudod mit? Szerintem meg is fogod tudni tartani! – jelentettem ki teljes bizonyossággal, mert nekem elég elhivatottnak tűnt hozzá. Mindene meglehetett, ami szükséges volt ezen pozíció betöltéséhez, de hát tényleg nem tudtam pontosan, hogyan is működnek ezek a dolgok. – Még csinálsz néhány olyan jó kiállítást, mint amilyen a mostani is lesz, és elő is léptetnek, a lusta főnököd meg repül! – viccelődtem kicsit, persze egyáltalán nem volt kizárt, hogy ez ne következhetne be. Tudom én, hogy nagyon ritkán szokták elismerni a valódi tehetséges, és értékelni is azt a kiszipolyozás helyett, de hátha szerencséje lesz. Legalább neki.
- Vagy egyáltalán nem fogja szükségét érezni a magyarázkodásnak, és még a végrendeletet is megtámadja majd, hogy csak ő kapja meg az örökségét. – vetettem fel én is egy alternatívát, mert én a magam részéről ezt sem tartottam igazán kizártnak. Simán előfordulhatott, hogy ez bekövetkezik, igazából még csak azt sem tudtam, hogy mire számítsak tőle, ha egyáltalán érkezik majd. Ha nem, akkor valószínűleg nem is fogom kivárni az egy évet, ha mégis, akkor abban bízva, hogy valamennyit megkapok, ha nem is mindent. Már az is több lett volna a semminél, mert nem voltam ugyan csóró, de annyi pénzem sem volt, ami fedezte volna a kezeléseket.
- Fogalmam sincs, jó ideje nem tudok róla semmit, és nekem a száma sincs megadva. Az ügyvédtől biztosan meg lehetne szerezni, de nem hiszem, hogy attól még, hogy felhívnám, már rohanna is ide. Sőt… - ki tudja, talán akkor rájönne, hogy mekkora szükségem lenne erre az összegre, és szándékosan nem jönne. Hadd teljen csak el az egy év, aztán bukjuk be mind a ketten inkább. Lehet, hogy neki tényleg nem is volt rá szüksége, mert jól élt. Nem tudtam volna megmondani, és nem is érdeklődtem ezzel kapcsolatban senkitől sem.
- Félsz a szűk helyektől is? – kérdeztem meglepetten. Én nem is tudnám megmondani, hogy mitől féltem úgy igazán. Nekem nem voltak ilyen dolgok, maximum most az, hogy soha többé nem lesz már semmi ugyanolyan. De ez nyilván nem ugyanaz a téma, úgyhogy ezzel most nem is hozakodtam elő. – De nyugi, én sem terveztem barlangásszá válni. – fűztem hozzá, mintegy mellékesen. Sohasem próbáltam még, biztosan izgalmas lehet, de jelen állapotomban valahogy mégsem vonzott annyira az efféle kikapcsolódás gondolata.
- Jól van, annak mindenképpen örülni fogok! Szívesen kipakolnám az ajtóra, vagy akár asztalra. Olyan személytelen az a nagy ház… - pedig én sem voltam éppen az a típus, aki szívesen rendezgeti a környezetét, meg igényelné az ilyesmit, de erre már én is azt mondtam, hogy túlzás. Hiányzott valami, hogy otthon érezzem magam újra, már persze a holmimat leszámítva. Valahogy nem volt az igazi egyelőre, de én bíztam benne, hogy ez még változni fog. Muszáj, ha hosszútávon akarok még maradni egy kicsit.
- Talán idővel kialakul majd bennem valami, de egyelőre elképzelni sem tudom, hogy mi lehetne számomra a megfelelő B terv. – húztam el szomorkásan a számat. Én előbb bizonyosságot akartam erről, hogy tényleg szükséges ilyesmi. – Köszönöm, ez kedves tőled! – láttam rajta, hogy őszintén mondja, úgyhogy cserébe megajándékoztam egy szolid kis mosollyal is, amit követően belekortyoltam egy nagyot az ásványvizembe.
- Úgy gondoltam, hogy beugrom a könyvtárba, és keresek néhány mezőgazdasággal, meg biogazdálkodással kapcsolatos könyvet, hátha szerencsém lesz. Neked is menned kell lassan? – kérdeztem kíváncsian. – Mert akkor mehetünk még együtt egy darabig, nem akarlak feltartani, és már úgyis befejeztem a reggelit. – ajánlottam fel, hogy akár indulhatunk is, ha szeretne.
Vissza az elejére Go down
Chantal Léonie Lefevre
avatar
Polgárság

Avataron : Emma Stone
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Kedd Május 02, 2017 8:49 pm
 



 




Savannah & Chantal

-meet with an old friend-


Jól esik amit mond, mert engem néha megszáll a depresszió, aztán fél napot sajnálom magam meg tele van a fejem mindenféle negatív gondolatokkal, hogy nem fogom tudni megtartani ezt a melót, de aztán össze szedem magam és olyankor jól jön, ha van egy-egy ember, akinek a mondatait fel tudom magamban idézni. Mint például azt, amit most Sava mondott, mert én is hiszem, hogy a kemény munka kifizetődő. Igaz, vannak, akik könnyebb úton szerzik meg, amit akarnak, de az nem én vagyok. Fúj.
-Remélem, hogy így lesz és köszönöm.- pislogok rá hálásan és magamban el is mormolok egy köszönömöt, amiért újra összefutottunk Savannahval. Nem azért, mert most ilyen kedves dolgot mondott, hanem úgy általában. Most, hogy egyre többet beszélgetünk, egyre több emlék jut eszembe, milyen jól meg voltunk a suliban. Bánom, hogy így megszakadt a kapcsolat, de most nem fogom hagyni, hogy megint megtörténjen. Ha vissza is megy esetleg Los Angelesbe, tartani fogom vele a kapcsolatot, ez biztos.
-Nem értem. Ha régóta nem találkoztok, miért vagy benne biztos, hogy ellenséges lenne veled?- teszem fel a nagy kérdést, mert azok alapján, amit idáig mondott Sava, egyre inkább egy patás, szarvakkal megáldott füstölgő piros jószágot tudok elképzelni a mostoha bátyjaként, de azért nem vennék rá mérget, hogy biztosan jól gondolja. Legalábbis, én személy szerint szerek a kis buborékomban élni és azt gondolni, hogy az emberek odakint nem rohadékok. Aztán van persze, hogy pofára esek, de az már az én bajom. Na de a lényeg, hogy nem biztos, hogy az a helyes, ha mindenképp rosszat feltételez a srácról. Bár annál kellemesebb lesz a meglepetés, ha kiderül, hogy jó fej és jól áll ehhez a dologhoz is.
-Igen, de nem klausztrofóbia szinten. Nehéz megmagyarázni. Azt hiszem, ez inkább a tehetetlenségre vonatkozik, hiszen, ha beszorulsz egy húsz centis résbe, ahonnan aztán se ki se be, az elég ijesztő helyzet lehet.- magyarázok nagy átéléssel és egyre inkább kezdem hülyén érezni magam. Nem hiszem, hogy épp a félelmeimről kellene filozofálgatnom, mikor újra összefutok Savával, de most már mindegy. Elmagyarázni viszont tuti nem fogom tudni értelmesen, hogy mire is gondolok, mert nem tudom én se. Egyszerűen, már akkor frász kerülgetett, mikor beszéltek róla a tv-ben, ráadásul emlékszek, hogy egy kiránduláson le se mertem menni a barlangba. Akkor ez most barlang-fóbia lenne?
-Ne is, mert oda nem követlek.- nevetem el magam, mikor megnyugtat, hogy nem akar ilyesmivel foglalkozni és örülök, hogy nem áll neki cikizni vagy szívni a vérem a félelmeim miatt. Mondjuk nem is úgy ismertem meg, hogy ilyesmire képes lenne. Sose volt velem ellenséges vagy rossz szándékú.
-Miért nem rendezed át a saját ízlésednek megfelelően? Azokat a bútorokat úgyis licitálásra kell majd adni, nem? Gondolom nem olcsó bútorok vannak a házban, szóval így az örökség részét képzik.- és már megint bele dumálok abba, ami nem az én dolgom, de Isten lássa lelkem, csak segíteni akarok és nem kontárkodni. Ha arról lenne szó, még segítenék is neki valami lelket verni abba az otthonba, mert el tudom képzelni, mennyire lehet most kellemes ott lenni. Szinte látom magam előtt a letakart bútorokat meg a port, bár egy ilyen birtokon biztos van házvezető nő is. Igazából nem tudom elképzelni, milyen lehet az a hely.
-Biztos rátalálsz majd, mi az, amit szerethetsz majd, ha nem is annyira, mint a táncot, de legalább hasonlóan.- mosolyodok el és biztos is vagyok benne, hogy az élet majd elé sodor valamit, ami elvonja a figyelmét a tánc hiányáról. És itt nem pasira gondolok, hanem valami hobbira vagy szakmára, ami véletlenül kerül elé.
-Remek, úgyis arra megyek, szóval veled tartok akkor egy darabon. Lassan úgyis vissza kell térnem fejben a munkához.- húzom el a számat, mert annak ellenére, hogy imádom, amit csinálok, most inkább nyűgnek érzem. Feszült vagyok tőle és ideges, ami amúgy rám nem jellemző. Alig várom, hogy túl legyek rajta.
Felhörpintem hát a maradék korty kávémat, felkapom a dzsekimet, majd magamhoz veszem a táskámat és rendezem a számlát is a pultnál, míg Sava is össze szedi a cuccait, végül elindulok vele a kijárat felé.
-Na és, nem furcsa újra itt lenni Seattleben? Már maga az időjárás is teljesen más.- kérdezem, mikor a járdán mellé sétálok és szép lassan, kényelmesen haladok, mert igazából rohannom nem kell sehova. Ha nem az irodában végezném a melót, abból se lenne baj, de ott jobban rá tudok hangolódni. Fel-alá szoktam járkálni a termekben és megpróbálom elképzelni, mi hol lesz. Most viszont még inkább Savára figyelek, mint, hogy ezen törjem az agyam.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Szer. Május 03, 2017 1:21 pm
 



 

- Most gondold el, megkapná a teljes örökséget, ha én nem lennék, és valószínűleg semmit sem kellene tennie érte. Ám ehelyett feladatot kapott, és még így is csak a fele ütheti a markát. Biztosan nincs elragadtatva a gondolattól… - én legalábbis biztos, hogy nem lennék Rowan helyében. Az már más tészta, hogy jelenleg nem volt különösebb problémám ezzel az egésszel, de csak azért, mert én így is szerencsésnek tartottam magam, a fele pénzzel is. Nekem annyi is elég lenne, főleg, hogy nem is számítottam rá egyáltalán.
- Akkor az még mindig jobb, mintha a liftben is folyton rád törne. Én mostanában a vezetéstől félek egy kicsit… - vallottam be végül töredelmesen, mert azért mégiscsak akadt olyan nekem is, amitől tartottam. A különbség az volt, hogy én csak egy közelmúltbeli rossz élmény miatt, és reménykedtem abban, hogy el fog majd múlni szépen fokozatosan. Ha mégsem, akkor így jártam, de akkor is bizakodó maradtam. Mint ahogyan a műtétemmel kapcsolatban is az voltam, már ha egyáltalán lesz valaha.
- Hát igen, de egyébként nincs velük baj, csak valahogy mégsem érzem a magaménak. Nagy is az a ház egy embernek, meg igazából tényleg nem tudom, mit kezdjek velük. Meg ehhez az egészhez pénz is kell, hogy átformáljam. Talán, ha Rowan előkerül egyszer, akkor neki sem fog annyira tetszeni, és valamit összehozunk. Ha nem, akkor meg egyedül úgysem fogom sokáig bírni így. De tényleg nem olyan vészes, csak nem is tudom… - nem tudtam teljes mértékben megmagyarázni a dolgot, de azért próbálkoztam vele, annyi biztos.
- Áh, még egy olyan nem lesz! – legyintettem könnyedén, ám a hangom határozottan csengett. Szinte biztos voltam abban, hogy semmit nem leszek képes annyira szeretni, amennyire a táncot tudtam. Egyszerűen rajongtam érte, a gondolataim folyton csak körülötte forogtak, és mindebből most úgy tűnt, hogy nem maradt szinte semmi. Kicsúszott az ujjaim között, és képtelen voltam megakadályozni. Ez volt a legbosszantóbb az egészben, a tehetetlenség, mert bármekkora tenni akarás volt is bennem, ha kevés volt ehhez a változáshoz.
- Nagyszerű! – mosolyogtam rá őszinte örömmel, mert tényleg örültem neki, hogy nem kell a továbbiakban egyedül talpalnom. Mivel én már korábban rendeztem a számlát, most csak annyi dolgom volt, hogy gyorsan összeszedjem én is a kabátomat, amit máris magamra kaptam. Kezdett ugyan tavaszodni, és enyhülni az idő, de így a reggeli órákban azért még simán felfért rám, és nem szerettem volna éppen most begyűjteni még egy megfázást is. Komolyan az volt az utolsó dolog, ami most hiányzott a sok gond mellé.
- Ó, ne is mondd! – ráztam meg a fejemet, az ég felé emelve a tekintetem. – Annyira idegennek érzem magam itt, pedig olyan sokáig éltem a városban. És tessék, most meg mintha azt sem tudnám, hogy mi merre van. Még a házban is csak lézengek céltalanul sokszor… - sóhajtottam szomorkásan, pedig régen az otthonom volt, nem csupán egy hely, ahol laktam. – Jártál már Los Angelesben? – kérdeztem kíváncsian, oldalra pillantva rá. – Pont az előbb gondoltam arra, hogy itt még felfér a kabát, ott ilyenkorra már elég lenne egy póló is. – és ez most borzasztóan hiányzott, alig pár hónappal ezelőtt még minden a legnagyobb rendben volt, most meg nem találtam a helyemet sehogyan sem.
Vissza az elejére Go down
Chantal Léonie Lefevre
avatar
Polgárság

Avataron : Emma Stone
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Szer. Május 03, 2017 9:58 pm
 



 




Savannah & Chantal

-meet with an old friend-


Elgondolkozok azon, amit mond, mert erre is meg van minden esély, de én azért szeretem a jót feltételezni az emberekről. Nem tudom, melyik a jobb hozzáállás; ha mindig a rosszat várja az ember vagy, ha mindig a jót. Nagyobb a pofára esés lehetősége az utóbbinál, de nekem akkor is jobb azt hinni, hogy a világ szép és mindenki rendes -még, ha tudom is, hogy ez nem igaz.
-És mi van, ha el van eresztve pénzzel és tojik az örökségére, inkább a kihívást választja?- kérdezek vissza, ha már itt latolgatjuk, hogy mire van meg az esély, de ez igazából akkor fog kiderülni, ha a pasi megjelenik. Bízom benne, hogy meg fog és, ha bunkó lesz, én magam fogom megverni Sava helyett, hogy kíméljük az ő lábát.
-Ez mondjuk teljesen érthető. Sokan kocsiba se ülnek ilyen eset után jó darabig, de te nem hagyod, hogy legyőzzenek a félelmeid és ez jó. Példát kellene vennem rólad.- mosolyodok el és valóban, azt hiszem tényleg nem az a jó, ha valaki semmitől sem fél, hanem, ha nem hagyja, hogy az a valami befolyásolja az életét és felül tud kerekedni rajta. Mint én meg a lovak. Muszáj lesz leküzdenem a félelmem velük kapcsolatban, mert még ciki is, ha elmondom, hogy félek azoktól a gyönyörű állatoktól.
-Érzed, hogy nem a tiéd. Viszont, ti csak egy évig lesztek ott majd, nem?- kérdezem, mert teljesen nem vagyok benne biztos, hogy ennyi időt mondott, majd folytatom. -Mi lesz utána? Megtartja valaki a házat vagy eladjátok? Mert akkor, ha aztán meg megszereted, nehezebb lesz eladni, nem?- tudom, hogy túl sok kérdést teszek fel egy aránylag bizonytalan üggyel kapcsolatban, de nézzük a jó oldalát. Lényegében felkészítem Savát minden eshetőségre és próbálok segíteni neki, hogyan boldoguljon. Nem, mintha nem menne neki magától, csak lehet, hogy a műtét gondolata és az álmai szertefoszlása most jobban leköti, mint ezek a dolgok.
-Ezt sosem tudhatod. Bízz az életben.- mosolygok szelíden és még magam sem értem, honnan ez a rengeteg pozitív gondolat bennem, de én valahogy mindig ilyen voltam. Kevés dolog tudott úgy letörni, hogy napokig szomorkodjak, mert mindig úgy éreztem, hogy nem hagyhatom, hogy bármi elrontsa a kedvem. Azért vagyunk ezen a bolygón, hogy az akadálypálya ellenére élvezzük a versenyt a végén pedig elégedettek legyünk a teljesítményünkkel. Szerintem legalábbis...
Ezért is döntök úgy, hogy vele tartok útközben is. Lehet, hogy már a háta közepére se kíván, de úgy érzem nem árt kicsit feldobnom a hangulatát.
-Biztos sikerül majd visszaszoknod, csak nehogy utána meg megint menned kelljen. Vagyis, az lenne a jó, csak nem kellemes mindig helyet változtatni.- nekem már sikerült ezt megtapasztalni, hiszen a gyerekkorom Salt Lake Cityben töltöttem, a kamasz koromat és a mostani fiatal felnőtt éveimet meg itt, Seattleben. Vajon, hol fogok még kikötni?
-Sajnos, még nem, de szeretnék majd egyszer elmenni oda csak, hogy körül nézzek.- ábrándozok kicsit, majd heves bólogatásba kezdek. -Igen, leginkább az időjárás vonz és a tengerpart. Annyira jó lehet ott. Pezseg az élet és a sztárok ott futkosnak körülötted.- sóhajtok egyet, hiszen nekem is van pár ideálom a filmes szakmában, akiket szívesen megismernék, de ezek csak ilyen fantáziálgatások maradnak. Felnőttem egy ideje, bár kamasz koromban voltam szerelmes egy-két színészbe és azt gondoltam, majd megszerzem magamnak az egyiket. Eddig nem jött össze.
-Remélem, nem felejted el, hogy bármikor felhívhatsz vagy szólhatsz, ha unatkozol, sírni akarsz, röhögni akarsz vagy akármit csinálni.- emlékeztetem, bár nem akar én rátapadni, mint egy pióca, de szeretném, ha tudná, hogy tényleg számíthat rám. A napjaimat úgyis én is magányosan tengetem, akkor meg már lehetünk együtt is néha.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Szer. Május 03, 2017 11:54 pm
 



 

- Ha ez így van, akkor nem fogja értelmét látni annak, hogy visszajöjjön, hiszen nem szorul rá. Az ő helyében nekem sem lenne kedvem kényszerből egy évig élni valakivel együtt, és olyan dolgot csinálni, amit esetleg nem szeretek. – vetettem fel az ötletet egy vállvonás kíséretében, habár fogalmam sem volt arról, hogy Rowan miből élhet. Lehet, hogy ez pont belevág a pályájába, és neki nem lenne túl nagy feladat, de az is lehet, hogy ő sem konyít hozzá semennyi. Akkor pedig inkább teher, amitől szabadulna ez ember, főleg, ha nincs is ráutalva.
- Hát, ezt azért nem mondanám. Ha tehetem, akkor gyáva módon inkább a taxit szoktam választani. – vallottam be őszintén. Nem mondom, ha nagyon muszáj, akkor beülök én a volánhoz, de általában szívesebben fizettem egy fuvarért, minthogy én vállaljam azt be önként. Talán majd egyszer én is eljutok addig, hogy túl tudok lépni ezen az egészen, és minden újra olyan lesz, mint régen. Nem fog kísérteni az emlékkép, a bevillanó pillanatok rossz érzése. – De nem adom fel! – jelentettem még ki, mintegy magamat is biztatva ezzel. Sokszor volt erre szükségem, az az igazság.
- Ha minden igaz, akkor igen. Azután nem tudom, hogy mi lesz. Kár lenne azért a házért, mert gyönyörű… - sóhajtottam gondterhelten, de ez még nagyon a jövő zenéje volt, és kár rajta már most aggódnom. Addig még nagyon sok dolog történhetett velem, velünk, az egész helyzettel. Ha nem történik majd változás a műtéttel, vagy sor sem kerül rá, akkor nem lesz hová visszamennem, és talán nem jön majd rosszul egy fedél a fejem fölé. Oda legalább kötöttek emlékek, még ha régiek is voltak azok.
- Nem hiszem, hogy bárki is rákényszerítene. Maximum meg kell majd vennem a felét, ha az is osztva lesz. Még nem tudom pontosan, hogy miként megy ez, mert kaptam a kitételen túl is néhány dolgot, de a pénz lesz a nagyobb dobás. – magyaráztam Chantalnak, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk éppen. Talán jobb lett volna, ha tényleg csak az a téma, de ennél jóval fontosabb ügyeim voltak most az életemben, és úgy látszik, hogy kellett valaki, akivel kibeszélhettem a gondjaimat. Ott volt Jo, de messze, és a telefonban nem ugyanolyan azért ez sem. Lehet, hogy nem az első szembejövő régi ismerőssel kellett volna ezt tennem, de olyan érdeklődő volt, és nekem jól esett, hogy valaki meghallgatott engem is.
- Azért annyira sokat nem költöztem még. Vannak olyanok, akik pár évente útra kelnek, azt én sem értem, hogy bírják… - ingattam egy elnéző mosollyal a fejemet. Én eddig életemben háromszor költözködtem. Egyszer ide, egyszer Los Angelesbe, és most megint visszatértem ide. Van, aki meg leéli az egész életét egyetlen városban. Nos, kinek mit tartogat a sors, igaz? – Ha kedvet kapsz hozzá, szólj bátran! Szívesen veled tartok, mert már most hiányzik. Teljesen más, mint itt! – valószínűleg látszott rajtam a kicsit túlzott lelkesedés, de tényleg hiányzott a város, már úgy megszoktam ott az elmúlt években.
- Pontosan, ahogy mondod! – szélesedett ki a mosolyom a lelkesedése láttán. – A sztárok bárhol felbukkannak, bár nem mindig lehet őket felismerni, ha éppen nincs velük testőr, vagy direkt elvegyülnek. De Hollywood csodálatos. Pálmafák az út mentén, szikrázó napsütés. Mindenütt gazdagság, és luxus. Először nagyon fura volt, hogy mindenhol méregdrága autókkal furikáztak körülöttem az utcákon, de hozzá lehet szokni. Sok a felhajtás, az esemény, a látnivalók… - soroltam szépen sorban, ami csak eszembe jutott.
- Nem, megígérem, hogy nem felejtem el! – nevettem el magam, mert ma már sokadszor ismételte ezt el, gondolom azért, hogy még véletlenül se mehessen ki a fejemből. Nem csak mára, de úgy semmikorra se. – Aztán a végén előbb jelentkezem, mint gondolnád, és nem fogsz annyira örülni neki. – cukkoltam kicsit, kényelmes tempóban haladva a könyvtár, és egyúttal a múzeum felé is. – De hamarosan tényleg eljöhetnél megnézni a dolgokat a házban, és akkor leviszlek a lovakhoz is. Vannak nagyon szelíd, barátságos jószágok is köztük. – biztosítottam mosolyogva.
Vissza az elejére Go down
Chantal Léonie Lefevre
avatar
Polgárság

Avataron : Emma Stone
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Csüt. Május 04, 2017 10:23 pm
 



 




Savannah & Chantal

-meet with an old friend-


-Igazából mind a két lehetőségre van bőven érv, de inkább gondolj arra, hogy majd kiderül.- mosolyodok el és kacsintok is egyet mellé, hiszen ez a legjobb megoldás. Az se jó, ha nagyon rákészül és bízik benne, hogy jön Rowan, meg az se, ha teljesen lemond róla. Majd pár héten belül megtudjuk mi lesz, Sava legalábbis biztosan, ha én nem is informálódok majd az eseményekről.
-Nem gyávaság. Átéltél egy traumát. Ez nem egy olyan dolog, amit két nap alatt el lehet felejteni vagy feldolgozni, de idővel sikerülhet. Ha néha nincs is kedved stresszelni magad ezzel, az nem gond.- bíztatom kicsit, de azért jó hallani tőle, hogy ő sem akarja feladni, mert bár elhiszem, hogy nem könnyű, de ezeken túl kell valahogy lépni, hogy nehogy fóbiává nője ki magát a vezetéstől való félelem vagy épp, nehogy pánik rohamot kapjon majd, ha kocsiba kell ülnie. Az ő érdeke, hogy leküzdje, ahogy nekem is szembe kell néznem a lovakkal, hogy ne nézzen senki hülyének, amiért félek tőlük.
-Akkor igyekezz megtartani. Ha utána vissza is sikerül menned, még jól jöhet valami weekend ház gyanánt vagy valami.- vonok vállat, mert bár konkrétan szüksége a legjobb kimenetel esetében nem lesz rá, de akkor is jó, ha van egy fix pont az ember életében, mint egy gyönyörű nagy ház és egy birtok. Ha távol lenne is, attól még mehetne tovább minden, maximum keresne valakit, aki irányítja helyette. Ez is egy bevételi forrás lenne, ami nem rossz, lássuk be.
-Idővel úgyis helyre rázódik az ügy. Mást nem tudsz most csinálni, mint várni.- húzom el kissé szomorkásan a számat, mert, ha csak magamból indulok ki... nos én utálok várni és szerintem ezzel Sava is így van főleg, hogy a műtéte ezen az egészen áll vagy bukik. Elhiszem, mennyire izgatott a birtokkal kapcsolatban.
-Én se szeretek költözködni. Elég volt akkor, mikor ide kerültem gimi után véglegesen, hogy ne ingázzak meg kolesz meg hasonlók. Los angelesbe is csak ellátogatnék, de élni nem hiszem, hogy szívesen élnék ott. Maradjon csak a hírességek városa, na meg az angyaloké. De persze, elmegyünk majd együtt egyszer, ha úgy hozza a helyzet és bevesszük a várost.- mosolygok és már jó előre elképzelem, milyen lenne, ha ketten bele vetnénk magunkat az éjszakába Los Angelesben. Úgy mellékesen pár színésszel is szívesen összefutnék, de ez még nagyon a jövő zenéje.
-Nem csodálom, hogy furcsa újra itt lenned. Ég és föld a két város, legfőképp az időjárás. Itt kiakasztó például a sok eső, de meg lehet szokni. Londonban is megszokták az emberek.- kuncogok és bár jómagam is el tudnám képzelni, hogy a tengerparton süttetném a hasam, Seattle mégis inkább az otthonom. Los Angeles afféle nyaralásnak jó lenne, mert biztos életre szóló élmény lenne, de annyi elég is. Maradjon csak meg álom városnak, nekem legalábbis és legyen az a hely, ahova nyaralni szívesen elmegyek.
-Na erre kíváncsi leszek, de akkor ne csak fenyegetőzz. Várni fogom, hogy jelentkezz, hidd el és nem fogok falnak szaladni tőle.- nevetem el magam, ahogy figyelmeztet, hogy talán olyan korán fog hívni, hogy meglephet majd, de tényleg nem bánnám. Sok programom úgy sincs, sőt. Általában azon matekozok esténként, hogy mihez kezdjek magammal. A kollégákkal esetleg szoktunk csinálni valamit, de azokkal nem mindig értek szót.
-Akkor most én is azt mondom, hogy nehogy aztán meglepődj, ha megjelenek, bár lehet, hogy az ajtódban el is múlik majd a bátorságom.- forgatom kicsit a szemem, mert most lehet vagány vagyok és azt mondom, hogy hajrá, menjünk lovagolni, de szerintem, amint meglátok egy lovat, elszáll majd a tökösségem.
Lassan viszont a múzeumhoz érünk, így aztán megállok és Sava felé fordulok.
-A számom akkor meg van ugye? Tényleg, nyugodtan hívhatsz bármikor, ha unatkozol vagy magad alatt vagy.- mosolygok rá barátságosan, közben megigazítom a vállamon a táskám és kíváncsian lesek rá. Bízom benne, hogy nem ijesztettem el most ezzel a hosszú kávézással vagy mivel és tartjuk majd a kapcsolatot.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Pént. Május 05, 2017 8:55 am
 



 

- Igen, már az is pozitív hozzáállás, ha így gondolom, mivel fogalmam sincs, hogy érkezik-e. Úgyhogy csak remélhetem, hogy inkább kiderül, és nem sikkad el az egész. – mert ha az történne, az elég rossz lenne. Akkor maga az esély is elveszne arra, hogy egyáltalán sor kerülhessen arra a fránya műtétre. Pedig én szívem szerint foggal-körömmel ragaszkodtam volna ehhez az egészhez, és ha kell, én magam mennék ki a földekre, csak hogy meglegyen a pénz, és a lehetőség arra, hogy minden újra a régi legyen. Bár, ha sok idő telik el, talán már vissza sem tudnék térni a szakmába. Lehet, hogy örökre búcsút inthetek neki, és lehúztam magam egy méretes klotyón. Pedig még csak nem is én rontottam el.
- De előbb-utóbb muszáj lesz, mert nem szeretek ennyire ráutalva lenni másokra. – utaltam itt arra, hogy ha taxizok, akkor bizonyos szinten kötve vagyok. Míg akkor, ha én vezetek, oda és akkor megyek, ahová és amikor csak szeretnék. Az autó nagy szabadságot tudott adni a szerencséseknek, de én sokszor inkább börtönnek éreztem mostanában. Még volt, hogy akkor is, ha nem én vezettem, csak beültem egybe. Az pedig, hogy a múltkor mennyire kiborultam egy baleset szemtanújaként, már igazán szót sem érdemel most.
- Jó nagy weekend ház lenne! – nevettem fel, mert nem tudtam pontosan, hogy járt-e nálunk, és ha igen, akkor hányszor. Ezek már tényleg annyira lényegtelen és elenyésző emlékek voltak, hogy fel sem tudtam idézni, de majd most biztosan ellátogat és felfedezheti az egészet. – Te nagyon pozitív vagy! – állapítottam meg most már kimondva is, nem csak egyszerűen magamban. Én sem voltam az a klasszikus pesszimista, mindent egyből eltemető alkat, csak mostanság nem láttam olyan derűsen a dolgokat. Régen nem volt ezzel bajom, de még akkor sem érhettem volna Chantal közelébe sem szerintem.
- Ha mást nem, hát majd meglátogatsz! – nos, ezzel talán én is túl bizakodó voltam, hogy egyáltalán visszamehetek. Azt hiszem, hogy ha nem lehet műtét, vagy nem lesz sikeres, akkor nem fogok visszatérni. Túlságosan sok lenne a kísértő emlék, és ez lehangolna. Tudni, hogy mindenem megvolt, és most egy lettem a sok, jellegtelen városlakó között. Itt alapból az voltam, és volt még esélyem tenni azért, hogy kiemelkedjek ebből. Los Angelesben úgy éreztem, hogy ez fordítva lenne, és a névtelenség, a középszerűség gondolata teljesen kiakasztott. Mindig is nagyravágyó voltam, és ez igazából azóta sem változott sokat.
- Ha nem ismersz mást, akkor megszokod, mert nincs választásod. De amikor megtapasztaltál már valami újat, valamit, ami jobban tetszik, akkor nehéz ismét megszokni a rosszat. – és nem kifejezetten csak az időjárásra gondoltam, bár most arról volt szó főként. Én nem csak abban láttam a különbségeket, de ez nem is csoda, hiszen én más szemmel néztem. Mind a két helyet kipróbáltam már, de végül mégiscsak itt kötöttem ki. Ideiglenesen mindenképpen.
- Jaj, ne mondj már ilyeneket! – pillantottam rá szigorúan. Nyilván, ha nem szeretné, akkor eszem ágában sem lesz kényszeríteni arra, hogy a lovak közelébe menjen. Csakis akkor, ha ő is szeretné, mivel én sem vettem volna jó néven, ha engem akar valaki benyomni a volán mögé. Azt hiszem, hogy képen is törölném az illetőt, csak úgy nemes egyszerűséggel. – Jól van, nem felejtem el! – nevettem fel röviden, hogy ismét elmondta ugyanazt, már vagy ezredszer. – Megvan a számod, és foglak keresni, ha unatkozom. Te is nyugodtan hívj majd, jó? – mosolyogtam, és mielőtt még ellépett volna, barátságosan megöleltem, hiába nem vagyok egy ölelgetős típus. – Örülök, hogy láttalak Chantal! Jó munkát, és akkor hamarosan talán találkozunk újra! – vetítettem előre a terveimet. Miután kibontakoztam az ölelésből, még megvártam, amíg eltűnt a múzeum falai között. Csak ezt követően folytattam az utamat én is a könyvtár felé, ami nem volt szerencsére túl messze. Többet valószínűleg már nem bírtam volna talpalni.

// Köszönöm szépen a játékot, nagyon élveztem!!! *-* és akkor folyt. köv. //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Kedd Május 16, 2017 7:36 pm
 



 




Játék vége



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
 



 

Vissza az elejére Go down
Tiny Ninja Café
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Similar topics
-
» Café Grumpy

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: