Dr. Selena Fuentes rendelője

Péntek délután mi más dolga is lehetne egy valamire is való apának, ha nem az, hogy a fiával legyen? Nos, ezt a kritériumot maximálisan sikerült kipipálnom, magam is épp egy délutáni foglalkozás után a karomba veszem a fiam, hogy aztán mosolyogva simíthassak végig a haján, s egy csókot adhassak a feje búbjára. Mateo visszanevetett rám, és vidáman gagyarászott, amit én nagyon igyekeztem megérteni, de hát, botfülem van a gyerekbeszédhez, bár nagyon igyekszem, és ugyebár sokat javultunk ebben mind a ketten,azóta, hogy ide járunk.
Felnéztem Mateo arcáról, és a doktornőhöz fordultam.
- Tudnia kell, hogy rendkívül hálás vagyok, mindazért, amit már eddig is értünk tett. Mateo egész más, mióta ön foglalkozik vele. Úgy látom, hogy szereti magát - szavaimat alátámasztandó, ahogy elindultam Dr. Fuentes felé, Mateo el is kezdett feléje nyújtózkodni.
Kétségtelenül megállapítható volt, igazából már elég rég, hogy a fiam imádja az orvosát. Azon kívül, hogy csodás személyisége volt, és sugárzott a lényéből a törődés, talán azért is, mert mióta az anyja meghalt, ő töltötte vele a legtöbb időt így, a legbensőségesebben. Persze szerette a bölcsődebeli gondozókat is, a gyerekcsőszt is, az orvost is, de Selena volt a kivétel, aki valahogy mégis egészen más volt neki. Talán anyapótlékot látott benne...
- Nem tudom mihez kezdtem volna maga nélkül. - Őszintén úgy véltem, ha nem kaptam volna segítséget a gyerekhez, már valószínűleg csődöt mondtam volna. Csak azért halad most ilyen egyenesen a hajóm, mert segítenek kormányozni. Nem bízok benne, hogy nekem is így menne Mateo tanítása.
- Mateo és én úgy gondoltuk, hogy a foglalkozás után beülünk valahová, és iszunk egy üdítőt, illetve, a fiatalúr jelezte, hogy részéről megengedhető volna egy sütemény is. Volna kedve csatlakozni hozzánk? Azt hiszem, mind a ketten igazán örülnénk, ha meghívhatnánk - mondtam, és közben végigsimítottam a fiam karján, aki a sütemény emlegetésére persze azonnal lázas izgalomba jött, hisz egész eddig ezt a szót várta, és az utána következő programot. Mosolyogva vártam a doktornő feleletét, mit szól a meghívásunkhoz.

- Higgye el, sokkal többet segített, mint gondolja - állítottam határozottan.
Úgy érzem a doktornő szavaiból, hogy ő koránt sincs tisztában vele, mekkora súllyal esett a latba számunkra az elmúlt időkben a segítsége. Sokkal kisebbre kóstálja a mértékét, mint ahogy az a valóságban szerepelt. Persze, tudom én, aki nincs benne az adott helyzetben, nem is tudhatja olyan jól átérezni a szituációkat, mint akik benne élnek. Az emberek azt hihetik, nem olyan nehéz egyedül boldogulni egy gyerekkel, pedig valójában sokkal nehezebb, mint bárki gondolná. Mert ha mi elszúrjuk, nincs senki, aki ránk szóljon, egy darabig senkinek nem szúr szemet ha bénázunk, könnyedén kicsúszhat a lábunk alól a talaj, és lehet hogy már csak akkor veszi ezt észre egy kívülálló, amikor már késő, és jóvátehetetlenül elrontjuk a gyereket, illetve a jövőjét.
Számomra is ez az egyik legnagyobb félelem, ami létezik. És hiszem, hogy ha ő nem jött volna segíteni nekünk, már rég sokkal rosszabbul állnánk. A doktornő szerepe hatalmas volt az életünkben, és ezt szégyenkezés nélkül ki merem jelenteni.
Elvigyorodtam a válaszán.
- Nos, igen, könnyűszerrel előfordulhat - bólogattam nagy komolynak szánva a reakcióm, de komolyságom tán sejthetetlen is maradt a vigyorom mögött. - Mateóból sohasem elég, úgyhogy könnyű nélküle elvonási tüneteket produkálnia az embernek - mondtam, miközben lehajolva megcsókoltam a fiam halántékát, amire ő úgy reagált, hogy kezével eltolta az arcomat, ám én ezen csak tovább derültem.
- No mi az, kis haver, zavarlak a csajozásban? - kérdeztem tőle tréfálkozva, aztán Selenára mosolyogtam, és reméltem hogy nem veszi rossz néven a megjegyzést. A fiam szerette az ujja köré csavarni a vele foglalkozókat, és nem is nagyon esett nehezére a dolog, lévén, hogy akármerre jártunk, mindenki azonnal elolvadt tőle.
- Akkor, mehetünk is akár, nem igaz? - pillantottam fel a doktornő arcára, közben akarva-akaratlanul is újra végigmérve karcsú alakját, és azt hiszem nem képzelődtem hogy kiszáradt a szám a látványtól. Közel s távol nem láttam nála gyönyörűbb nőt, már egy jó ideje. A feleségem óta...
Talán érződött arcomon az az elsuhanó árny, mely a múltamból libbent fel, de talán nem. Nem mindig tudom kontrollálni, habár most igazán nem szeretnék azon gondolkodni, ami elszomorít, ha már a fiammal töltöm épp az időm és pont egy gyönyörű nőt viszünk el inni valamit, nem kellene a múltba révednem. A jelennek kell élnem.

Ahogy figyelem, hogy a doktornő a holmijai között pakolászik az asztalánál, és egy kicsit nem érzem magamon a pillantását, elmémben felrémlik a gondolat, vajon van-e a hölgynek udvarlója? Vajon mit szólna, ha egyszer, valamikor, talán mostanában, vagy talán nem mostanában, de egyszer valamikor randevúra hívnám? Vajon elutasítana? Vajon én kész volnék ilyesmire? Egy randevúra egy másik nővel? Én kész lennék? És Mateo? Ő talán igen, hisz imádja az orvosát, mindig remekül elvannak, kedveli őt, és persze jót tesz neki, ez az okos, gyönyörű, lenyűgöző nő. Jól kijönnek, ezt magam is látom. És én is kedvelem, szimpatikus, gyönyörű, kedves, megértő, segítőkész nő. Szívesen megismerném jobban is, azt hiszem. Habár azt nem tudom, kész vagyok-e rá. Illetve, hogy ő mit szólna? Egyáltalán, hajlandó volna fontolóra venni, hogy egy páciense apjával randevúzzon? Vagy nem?
- Mondja... ugye nincs udvarlója? - De még mielőtt túl átlátszóvá válna a kérdés, sietve hozzáteszem. - Csak azért kérdem, mert ha együtt fogunk távozni, nem szeretném, ha miattunk galiba támadna az esetlegesen az életében fellelhető udvarlójával - mondom magyarázatképpen, és remélem, hogy annyira nem átlátszó a dolog. Nem akarom letámadni, avagy tolakodni, és mivel magam sem tudom mennyire jó az időzítés, nem akarom hogy úgy tűnjön... szóval hogy zűrt akarnék az életünkbe. Hisz elsősorban Mateo a fontos, és ő az orvosa a fiamnak, szóval nem akarok olyan helyzetet teremteni, amivel károsítom a fiam fejlődésének esélyeit és lehetőségeit.
- Persze nem akarok tolakodni, nyugodtan mondja meg, ha semmi közöm hozzá - folytatom, és egy kedves mosolyt is villantok feléje.