KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Tiny Ninja Café

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyKedd Márc. 29, 2016 12:19 pm
 



 

Tiny Ninja Café Tumblr_otjtkq1XVP1svzm7do4_500
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyKedd Márc. 29, 2016 1:15 pm
 



 


Thomas x Toby

Who are you, Bro'?

Nem sűrűn járok kávézókba, csak akkor, amikor előző este kellő képen kiütöm magam, és a nővéremtől kapott egy bögre kávé nem elég ahhoz, hogy elmulassza a fejfájásomat. Na, meg néha napján nem árt, ha az ember kiszabadul a hétköznapok fogságából, akkor sem, hogyha olyan hétköznapjai vannak, mint általában nekem.
Kinyitom az ajtót, hallom a kis csengőt, ami az ajtó felett lóg, hogy tündéri dallamokon szólal meg, mire a kávézóban ülők tekintete, egy emberékén szegeződik rám. Átkozott ajtócsengő.
Kissé lepukkantnak érzem magam, bár egy fekete ing, és egy farmer van rajtam, meg a kedvenc szövetkabátom, aminek zsebében vaskos pénztárcám rejtegetem. Utam rögtön a pulthoz vezet, nem akarom elpazarolni a drága időmet azzal, hogy az egyik asztalnál lustulva várjam, a csinos pincérlánykát mire felveszi a rendelésem. Józanul határozottabb lélek vagyok.
Gyorsan le is telepedem az egyik üres bárszékre, és iszonyú fejfájásomtól kísérve, barna szemeimet a vörös hajú pincérlány kerekded fenekére függesztettem. Bizonyára feltűnt neki, hogy valaki figyeli, mert gyorsan megfordul, így bájos arcocskáját is láthatom.
- Ír kávét, legyen szíves –húzom elő legjobb modoromat, és rávillantok egy szívtipró mosolyt.
- Nem ajánlanám egy amúgy is elázott fickónak – kacsint rám. Ennek jól felvágták a nyelvét – hozok egy Lattét, érd be ennyivel – mondja, majd ismét elfordul tőlem. Figyelem, ahogy elővesz egy poharat, és nekifog a kávém elkészítésének. Olyannyira csinos, hogy még azt is elnézem neki, hogy ellenkezett velem. Visszafordul, megnyalja vörösre kikent ajkait, és leteszi elém a kávét, meg egy szalvétát, amin egy telefonszám díszeleg. Örömmel konstatálom, hogy még mindig jó vagyok a csajoknál. Gyorsan kifizetem, majd, hogy még inkább felkeltsem az irántam érzett kíváncsiságát, kifele fordulok a bárszéken, hogy megszemléljem a további felhozatalt.


 Tiny Ninja Café 1407662633  || zene || rövidke
? K.P ?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzer. Márc. 30, 2016 4:57 pm
 



 


Toby & Thomas


Elromlott a kávégépem. Komolyan, valami átok ül rajtam mostanság? Eltört a bokám, elromlik a kávégépem... Mi jön még? Rám zuhan valami, miközben "sétálok" az utcán? Nem is lehet sétálásnak nevezni, amit művelek odakint, bár tény, már egészen jól kezdek belejönni a mankók használatába, de még mindig nem az igazi a dolog. Lehet, mire leszedik a gipszet, már olyan menő leszek a mankókkal, hogy akár valami versenyen is indulhatnék! Nem is tudom, van-e ilyenből verseny...
Szóval nem indultam volna el, mert most a pihenés az első, de mivel feltétlen szükségem van a kávéhoz az életben maradásra, azokat a poros vackokat pedig ki nem állhatom, ráadásul sem Callie-t, sem Cait-et nem értem el, hogy ugyan már hozzanak nekem egy bögrével, így magam kellett megoldanom. Szerencsére nem olyan vészes a táv, normálisan gyalogolva negyed óra alatt oda szoktam érni, ráadásul útba is esik a kórház felé. Csakhogy most nem mentem a kórházba, és nem is voltam képes normálisan gyalogolni. Bár mivel betegszabin vagyok és különösebb programjaim nincsenek is, így nem rohanok sehova, enyém a világ minden ideje - majdnem. Úgyhogy kényelmesen elbattyogtam a kávézóig. Az egyik asztalhoz telepedtem le, a kedves pincérnő pedig olyan kedves volt, hogy még felpolcolni is segített a lábamat, miközben felvette a rendelést.
A kávémat szürcsölgettem és éppen nekiláttam volna a friss, meleg, sajtos croissant-omnak, amikor elcsíptem a srác "flörtölését" a pult mögött álló leányzóval. Egek, csak egy kávét kért és az a lány máris hasra vágódik tőle? Mondjuk a srác arcát nem látom, csak a csajsziét, de az mindent elárul. Apám, tuti ráírta a szalvétára a számát is! Beszarok... Már nem mintha így akarnék csajozni, mindig is irtóztam az ilyesmitől, de úgy tűnik ez a srác elég magas fokon űzi az ilyesmit.
Csak vigyorogva csóválom meg a fejem, amikor kifelé fordul és a helyiségben lévő lányokat kezdi méregetni. A hozzá legközelebb eső asztalnál ülök, így még csak ordibálnom sem kell, ha szeretném, hogy meghallja. Sőt, olyan prímán képes volnék megbökni őt az egyik mankómmal, hogy csak na. De minden ilyen erőszakos tettől mentesen inkább csak megszólalok.
- Csak ki ne ess a szemeden keresztül - nem pártolom az ilyesmit, de attól még lehet szórakoztató mindaz, amit a srác művel, nem? - Sok ártatlan leányzó szívét összetörted már a lehengerlő mosolyoddal? - semmi vádaskodás, elítélés, vagy gúny nincsen a hangomban, érdeklődöm csupán, széles mosolyom pedig jókedvről árulkodik. Én még egy ideig biztosan itt fogok dekkolni, ha már eljöttem idáig, akkor nem rohanok haza, miért ne telhetne szórakoztatóan az az idő? Az ismeretlenekkel való ismerkedés amúgy sem jelentett eddig soha gondot.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Május 09, 2016 8:25 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
Francois Raphaël Roux
Polgárság

Avataron : Adam Levine
Kor : 49

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Május 30, 2016 12:14 pm
 



 



Deressie
& Francois


Lázálomból ébredek, lázálomba süppedek vissza. Álmodok.
Reccsen a padló, vér áztatja a falakat.
A távolba nézek…tengerpart? Az ott…én vagyok?? Hároméves forma gyereket dobálok a levegőbe, testét elnyeli a tenger, s valahol mellettem bukkan fel a víz alól - nem hallom a hangját, de a szájáról olvasok, iszonytatót.
Apa.
Az arctalan nő pedig kibukkant a vízből, rám mutatott. Mindazt, amit a fejemhez vágott akkor nap! Hogy mennyire idegesítő vagyok, aki mindössze csak púp a hátán, semmi több, mert mindenben csak hátráltatom. De nem, nem lehet igaza… Ebben nem. Mint már mondtam, én egyáltalán nem ítélkezem, elvégre arra ott van a bíróság és az esküdtszék, na meg az egész giccsparádé igazságszolgáltatás címszó alatt. Én csupán egy mezei pilóta vagyok. Bűnügy? Orvoslás? Tűzoltás?
Jobbnak is érzem, hogyha kimaradok mindezekből, nem mellesleg sosem éreztem különösebb késztetést arra, hogy jobban belefolyjak, mintsem az egy civilnek megengedett lenne.
Önkéntelenül a baleset napja jut eszembe.
Ha az ember ilyet él át, sokkot kap, besokall és fel kell dolgoznia az eseményeket. Idővel az emlékek elhalványulnak.
Lezárunk magunkban egy fejezetet, mert nem élhetünk a múltban. Előre kell tekintenünk, a jelennek és jövőnek élni. Ami a múltban történt, az ott is marad.
Nem változtathatunk rajta, nem tehetjük azokat a dolgokat meg nem történtté. Viszont a jövőt még lehet alakítani, éppen ezért az fontosabb is. Minden fejben dől el. Ha fejben ezt sikerül elhitetnünk magunkkal, akkor tudunk e szerint élni. Ha nem, az esetben nagyon sokáig üldözni fognak a nem kívánatos démonok. Jól emlékszem arra a pillanatra…

Üvölteni kezdek.
Végre ébren vagyok. Izzadtan pillantok körbe a szobám falain. El mentem zuhanyozni, lemosnom magamról a káosz üzenetét.
Mert csak elnyomja a valódi oldalamat. S nem kell még egy idegbeteg a családba. Raoul hármat is ki tud tenni.
Muszáj volt valamivel elterelnem a gondolataimat az akkor történtekről, úgyhogy első utam egyből a kávézóhoz vezetett. Egymagamra nem sütögetek gofrit. Meg ilyen olyan finomságokat.  A gondolatelterelés egyik tökéletes és közismert módja az evés.
Nálam legalábbis ez vált be. Amennyi pedig ebből rám várt, jó pár napra előre is el tudtam volna terelni vele minden nem kívánatos gondolatot.
Mondták is, hogy őrült vagyok, de hát… mi tagadás, az vagyok. A jelenlegi helyzet is egyre inkább ezt bizonyítja. Mily’ sajnálatos, nemde bár? Csöng a telefonom. Felkapom hát, a másik pilóta szólal meg a másik oldalon.
- Hogy mi történt? - kérdezek vissza. A másik pilóta, aki épp utasokat vitt volna Sidneybe… lezuhant a gépük.
Banyek… szóval most nem is lehetne szabad felemelkedni, mert belső ügy a dolog, lehet az összes gépet megbűvölték? Majd a rendőrség engem is keresni fog?
Elképedve fogadom be az információáradatot, amit hirtelenjében rám zúdít, a tudatom nehezen akarja feldolgozni a hallottakat.
- Nem, majd személyesen megyek be. Úgy a biztos. – sóhajtok. - Kösz az infót… - azzal bontom is a vonalat és a széken hanyatt dőlök. Csőstül jön minden szar komolyan. Ettől a felismeréstől pedig valami ismételten mocorogni kezd bennem, ám ezúttal nem érzem szükségét annak, hogy elnyomjam magamban.
Ó, szedd már össze magad, ember…
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Május 30, 2016 2:57 pm
 



 

Francois &
Deressie
<3


Nem igazán tudom, hogy miért jöttem ide, ebbe a kávézóba. Igazából mindegy is. Sehol sem jó ebben az átkozott városban, ami tönkretette az életemet. Pedig ha jobban belegondolok nem is város a hibás, hanem az az átkozott férfi. És bár nem akarok folyton a múlton rágódni, mégis, amióta haza költöztem minden pillanatban eszembe jut a meg nem született fiam. Pedig jól összeszedtem magam, legalábbis azt hittem. És még ott van az anyám is, akinek bár szüksége van rám, mégsem tudok vele lenni. Látom azt a sajnálkozó tekintetét, amivel rám néz, és ez bosszantó. Ez a város pedig már nem az otthonom, nem érzem magam jól itt. Ha teheném újra elmenekülnék. De ez most már nem csak rólam szól. Miféle mocskos dolog lenne magára hagyni egy beteg nőt, aki megszült? Megváltoztam az évek alatt, az igaz, de nem vagyok ennyire érzéketlen. Főleg nem az anyámmal szemben, aki nem tehet arról, ami történt.
Kortyolok egyet a kávémból, és próbálok kiüríteni az agyamból minden fájdalmat. Nem megy.  Nem nézek körbe, nem érdekel, hogy kik vannak körülöttem. Valamikor még barátaim is voltak itt, de ahogyan én leléptem magam mögött hagytam mindent. Úgy éreztem, sőt most is úgy érzem, hogy a gyerekem elvesztése után, senkim sem maradt. A legnagyobb szükségem a fiamra lett volna, akit esélyt sem kapva az életre, elvettek tőlem. Ennél kegyetlenebb sors nem is juthat egy nőnek... amikor megfosztják a gyerekétől, akit hónapokon keresztül a szíve alatt hordott. Még esélyem sem volt a karomban tartani. Haza kéne mennem az anyámhoz, de aztán újra eszembe jut, hogy az már nem is az én otthonom. Semmi sem olyan, mint amilyen volt pár évvel ezelött. Olyan, mintha egy idegen lakásán lennék vendég, és nem olyan, mintha ott nőttem volna fel. Egy újabb kortyot iszok a kávémból, és végre rászánom magam, hogy felemeljem a lehajtott fejem, amivel eddig csak az az asztalt bámultam, mintha valami érdekes dolog lenne rajta. Amin... vagy inkább akin megakad a szemem, váratlanul ér. Tudtam, hogy elkerülhetetlen lesz ez az egész, mégis bíztam abban, hogy nem kell Őt látnom soha többé. Nem hiába mondják, hogy kicsi a világ... valóban az. Mindig azzal találkozunk, akivel a legkevésbé sem kellene. Már az elején hiba volt szóba állnom Vele, bár ha tudhattam volna előre, hogy mi történik majd, akkor minden bizonnyal elkerülöm messziről. De nem tudhattam. Most viszont fel kéne kelnem és kimenjek a kávézó ajtaján pont olyan könnyen, ahogyan besétáltam rajta. Mégsem teszem azt. Csak ülök és nézem, gyülölettel megtelt tekintettel. Érzem ahogyan testemet uralni kezdi a remegés. Azt akarom, hogy szenvedjen, ahogyan én is szenvedtem. Megérdemli. Miközben Ő boldogan élte az életét, nekem minden egyes nap szembe kellett néznem a tudattal, hogy a fiamat sosem ölelhetem magamhoz, pedig annyira szeretném. Ezt pedig sosem fogom neki megbocsátani.




† Music: Gon' Give it To Ya † Note:  † Words: Ruha
©


Vissza az elejére Go down
Francois Raphaël Roux
Francois Raphaël Roux
Polgárság

Avataron : Adam Levine
Kor : 49

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzomb. Jún. 04, 2016 9:40 am
 



 

Amikor az ember azt hinné, hogy semmi váratlan nem jöhet, mindig megcáfolja állítását az élet. A legváratlanabb helyzetekben a legváratlanabb események sorozata játszódhat le a legváratlanabb személyekkel együtt, olyan személyekkel, akikről nem is gondolták volna, hogy a végén ott kötnek ki, ahol. Pillantásom átsiklott a nem túlzsúfolt kellemes helyen, átsiklott egy ismerős arcon, majd tova siklott.
Na állj! Vissza!
Deressie!
Meglepődtem. Gyorsan forogtak elmém kerekei, mert nem értettem, hogy most merre hány méter a világ.
Olyan az egész helyzet, mintha megállt volna maga a pillanat, s nem lenne más csak a mozdulatlanság szinonimájának egyszólamúsága.
Még a szám is nyitva maradt. Basszus, el sem hiszem, hogy láthatom őt! Itt, újra!
Egész végig a nő rezzenéstelen arcát bámultam mialatt próbáltam összeszedni a dolgokat. Felidéztem magamban minden egyes pillanatot, minden egyes vitánkat és a részletekbe menően próbáltam magamban felidézni az eseményeket. Szinte alig tudok koncentrálni a saját gondolataimra.
Két kezemmel hátrasimítottam hajamat, belefonva ujjaimat, kitépném az összes hajszálamat, de nem, leeresztem őket. Kifújtam a levegőt, megragadtam a rendelt holmikat és felálltam helyemről. Lassú, óvatos mozdulatokkal csökkent kettőnk között a távolság, majd az asztal elé érve a nő szemeibe pillantottam.
- Szia. Leülhetek? - egy óvatos mosolyt megeresztettem, nem várva választ erre, szóval leültem elé és letettem a rendelésem.
Nem akartam, de mégis átokkal sújtottam a nőt, és a teher, ami emiatt a lelkemre nehezedik egyre inkább felemésztőbb. Fáj... mindez nagyon fáj, és mélységes bűntudatot érzek magamban. Megöltem a fiamat, a fiúnkat, a gyermekünket, aki ártatlan volt.
Mégis hogyan van még képem reggelente felkelni, s ezáltal a tükörbe nézni? Nem menekülhettek mindattól, amit tettem.
- Deressie... - kezdek hozzá, a hangom azonban elhal, őszintén megvallva fogalmam sincs, mit mondhatnék. Azt sem tudom, mit akartam mondani egyáltalán.
Negyvenkettő évnyi gyakorlatom minden egyes jól bevált szófordulata úgy porlik ki a kezeim közül, mint nevetséges közhelyek.
Elemi erővel csapódom vissza a valóságba, megelevenedik körülöttünk a tér-idő.
Bámulom, mint egy idegent, mint akit még sohasem láttam. Pedig ez nem igaz.
- Mi járatban erre? - érdeklődöm beleharapva a gófriba, lassan rágom, egy kis időhúzás, majd nyelek. - Mikor érkeztél? - újabb ártatlan kérdés, a szemeibe pillantva, de mintha teljesen meghalt volna belülről.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Szept. 19, 2016 5:44 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Okt. 24, 2016 1:20 pm
 



 

// Maxnak, folytatás az edzőteremből

Nem igazán értettem a béna viccet... Talán látni lehetett az arcomon, hogy gondjaim vannak a poén befogadásával, de nem forszíroztam a dolgot, hiszen ő is csak mellékesen jegyezte meg, hogy nem holland ősök sarja, hanem német felmenőkkel rendelkezik. Ennyiben is hagytam a dolgot, bár annyi biztos, hogy nem ugyanoda készültünk, s itt nem csak arról van szó, hogy egyáltalán nem ismerjük egymást, hanem egy öltöny az egy öltöny, az én szakadt és vadóc megjelenésem meg inkább egy koncertre való öltözet. Pedig nem, én így érzem jól magam a bőrömben, nekem ez a stílusom és bárki, aki azt mondja, hogy emlékszik egy karácsonyi bulira, ahol koktélruhában jelentem meg, mert annyira nem volt semmi ötletem a viselet tekintetében, az hazudik! Orbitális nagyot és én letagadom. Képek sem készültek, az egy másik nő, aki pont úgy néz ki, mint én. És a weblapra kikerült képek Photoshop-pal készültek!
- Jó helyen kapisgál. - bólintok, amikor megemlíti a rádiót. - Éjszakai műsort vezetek egy internetes rádión, talán előfizetőnk?
Felcsillan a szemem, hiszen mindig öröm olyan éjszakai baglyokkal találkozni, aki már hallott rólam, rólunk. - Mindig érdekes dolog hallgatókkal találkozni, megtudni azt, hogy miért választanak minket, mi tartja őket ébren a hajnali órákban és miért nem inkább a jó meleg ágyikót válasszák...
Elnevetem magam, szolidan és visszafogottan. Igen, tudok én olyat is, nem vagyok mindig az a harsány hang, amit a rádióból megszokhatott a közönség. Mosolyom azonban halványult kicsit, amikor felajánlotta az autóját. Nyeltem egy nagyot, majd bájmosolyt küldtem a taxisnak, aki egy "hülye picsa" megjegyzés kíséretében adott kövér gázt és hagyott faképnél.
Talán nem kellett volna elfogadnom a meghívást, hiszen azon kívül, hogy edző bá és "von der", nem sokat tudok róla. Kétségkívül megnyerő és udvarias, de ilyenek a sorozatgyilkosok is nem? Úgy értem, valamivel megfogják az áldozat figyelmét, és most nem egy kloroformos vattapamacsra gondolok, amitől a szembenálló félben bizalmat gerjesztenek. Jesszusom, én most le leszek sorozatgyilkolva? Arcomon nem látszik semmi ebből a belső vívódásból, de a taxi már elment, én meg olyan egyedül vagyok edző bával ebben a parkolóban... De nem érdekel, ha az a sorsom, hogy egy böködölős edző bá újabb áldozata legyek, akkor vállalom és még mosolygok is mellé. Micsoda hírverés lenne a rádiónak!
- Köszönöm szépen! - pattanok be a kocsiba... Illetve, na... Ezerkilencszázhetvennégyes Ford Taurus GXL, ráadásul kupé változat. Itt kell megjegyeznem, hogy szeretem a kocsikat. Illetve nem is én szeretem a kocsikat, hanem apám és a bátyám, én meg abban nőttem fel, hogy minden második szavuk karburátor vagy belső égés volt, előbb tudtam megkülönböztetni a Barracudat a Hemi Cudatól, mint ahogyan elneveztem a Barbie babáimat. Egyesek szerint rossz és káros gyermekkorom volt, de valljuk be, nem sokan mondhatják el magukról, hogy egy két lábon járó lexikonok a klasszikus amerikai izomautók terén. Úgy éreztem magam, mint kislány a körhinta előtt, aki már jól kinézte magának a rózsaszín egyszarvút, és csillogó szemmel követi a mozgását, amíg fel nem szállhat végre rá. Én most felszálltam a rózsaszín egyszarvúra, ráadásul egy elég sármos lovászfiú kíséretében. Vágyak és latin szöveg, mi?
- Max! Kérem vigyem a Tiny Ninja Caféhoz! - mesterkélt akcentussal adom meg az irányt, majd pár egyszerű szóval elmagyarázom a környéket, utcanevekkel együtt, ha arra szükség van. Ha nincs, egyelőre csendben maradok, mert ez is egy béna vicc lett, s most én vörösödöm el. Vajon a hajam színe vagy arcom pozsgása a figyelemfelkeltőbb?
Bekötöm magam, s lélekben már készülök a bűnre! A gőzölgő almás-fahéjas pitére egyetlen gombóc karamellkrémes vanília fagylalttal és szemérmetlen mennyiségű, csokoládéreszelékkel szórt tejszínhabbal. - Azt árulja már el, hol dolgozik? Bankban, ügyvéd, esetleg HR-es? Próbáltam kitalálni, hogy egy ilyen öltöny hol lehet követelmény, de egyszerűen nem illik magára egyik skatulya sem. Ne hagyjon tovább szenvedni! - kuncogtam.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Okt. 24, 2016 5:15 pm
 



 

Igen, szoktam hallgatni olykor a műsort. - bólintok szavaira. - Nos, ha már ilyen rögtönzött közönségtalálkozó alakult ki, akkor kíváncsiságát kielégítendő elmondhatom, hogy van, amikor a munka miatt hajnali három-négyig is ébren maradok és olyankor kifejezetten üdítő a műsort hallgatni, megtöri a monotonitást, ébren tart, mintha csak simán zenét hallgatnék mondjuk. - a kutatómunka "átka" hogy olykor szoros határidővel kell elkészülni egy-egy dologgal s akkor bizony nincs kegyelem: addig nincs pihenő, amíg kész nem vagyok. Pláne, ha az embert a dékánja hajta, mint aki mögött ég a ház... Teljesíteni kell keményen és mint legfrissebb ember, én komolyan kapom az ívet. Közben viszont kifejezésre juttatom, hogy talán mégsem a taxi lenne a legjobb közlekedési eszköz. Holnap reggel is be kell mennem az egyetemre és nem akarom itt hagyni az autót, nem akarom bonyolítani a dolgokat. Arról nem is beszélve, hogy azért érzelmileg kötődöm a járgányhoz és ezért sem szívesen hagynám hátra. Lényeg az, hogy a taxist hagyjuk távozni, bár a beszólásáért igencsak kedvem lenne felelősségre vonni. Kifejezetten bosszantanak az ilyen reakciók. Egyrészt nem Tara volt a hibás, másrészt úgy gondolom, hogy nem érdemelt ilyen megszólást. Kezem öntudatlanul szorul ökölbe. Odahaza és a katonai iskolában is tiszteletteljes magatartásra neveltek s Cambridge sem lógott ki a sorból ilyen tekintetben, az angoloknak eleve megvan a maguk elegánsan udvarias világuk. Nem arról van szó, hogy ott csupa intelligens, jól művelt ember sepri még az utcát is, de az egyetemi körök, ahol mozogtam, azért igenis adtak a modorra.
Közben elérjük az autómat s tisztelettel adózok Tara bizalmának, amit megszavazott irányomban. Igaz, ha valami bűnöző lennék, nem oktatnék ilyen helyen és nem pont innen választanék áldozatot, de ez nagyon messze áll a szándékaimtól. Némi feszültséget azért érzek a nőben, mintha elpárolgott volna az a határozottság, ami felnőtt filmekbe illő megszólalással fogadott az utcán. Mondjuk azt látom, hogy kedvelheti az autókat, mert Fordom láttán mintha kicsit felderülne. - Tetszik? Két éve találtam egész jó állapotban, már ami a motorikus tulajdonságokat illeti, persze a kopó alkatrészeket, tömítéseket, vezérműszíjat evidens, hogy cseréltem. Belülről is ráfért egy kipofozás, de némi hitel árán, majdnem olyan, mint új korában. - teszem kezem a karosszériára büszkén, hiszen az Államokban kialakult egzisztenciám egyik jele és kezdőpontja ez az autó volt, a másik a lakásom. Négy kerék, két szoba pipa... - Nincs mit! - válaszolok, mikor Tara beszáll, majd zárom az ajtót és én is hamar a sofőrülésben termek. - Ahogy parancsolja asszonyom! - látván pirosodó arcát, az én válaszomat az övéhez szabott akcentussal adtam meg és rá is játszottam a dologra, tréfásan két ujjal szalutálva, mintha csak egy sofőrsapkát igazítottam volna meg. Nem akarom, hogy zavarba jöjjön, illetve nem attól, hogy viccelődni próbál, de esetleg nem reagálom azt le kedvezően. Tudok kimért lenni, de karót nyelt nem vagyok, még a hallgatóimmal sem, ha a vizsgán nem is ismerek viccet. Meghallgatom rövid instrukcióit majd bólintok és mehet a kettes meg némi gáz, irány a kávézó. - Mellesleg jól áll a piros. - jegyzem még meg, de hogy a vörös hajra, a felsőre, netán az iménti pirulásra értettem? Döntse el, abban több a szórakozás. Eztán tovább haladva kapom meg az ő kérdését, ami teljesen jogos. Tudom, hogy ő mivel foglalkozik és már én is utaltam rá, hogy az edzőség csak mellékes munka. - Valóban egyik sem talált s mi sem áll tőlem távolabb, minthogy szenvedni hagyjam kedves Tara, annál inkább, mivel sokkal szívesebb látnám boldognak. - indexelek és beveszek egy kanyart, majd folytatom. - Válaszolva a kérdésre, egyetemi tanár vagyok a történettudományi intézetben, de a classica filológia és az irodalom szakosoknak is szoktam órákat tartani, mivel történelemből és classica filológiából doktoráltam. - sorolom azt, hogy mivel is foglalkozom. Lehet, hogy sok információ, de ez a valóság és egy-két szóval nem lehet szerintem rendesen körülírni. - Lehet unalmasan hangzik, vagy száraznak, de én kifejezetten kedvelem az antik történelmet és jobb, mintha hagyom magam belekényszeríteni abba, hogy a hadseregben maradjak aktív szolgálatban. Jobb tartalékosnak lenni. - oké, ideje befognom, mert kezdek többet szövegelni a kelleténél. Szakmai ártalom, hogy hajlamos vagyok sokat beszélni. Bár most már több dolgot is tud rólam Tara s remélhetőleg ezáltal ráérez, hogy nem veszett kárba a megszavazott bizalom. - Az eddigi szenvedésért meg igyekszem kárpótolni. - kacsintok felé oldalra, majd lassan megérkezünk. Leparkolok, kiszállunk, majd zárom az autót, hogy betérjünk a kávézóba, amit elég kellemesnek találok s a falra kirakott vendégcsábító étel és ital kínálattal már helykeresés közben szemezek is, majd remélhetőleg helyet tudunk foglalni egy két fős asztalnál. Ha ez megtörtént hamarosan jön a pincér is és én leadom a rendelésem egy kiadós sonkás francia pirítósra, meg egy kávéra.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzer. Okt. 26, 2016 6:08 am
 



 

- Hogy tetszik? Egyszerűen imádom! - gyermeki csilingelés jelent meg a hangomban, amikor Max feltette a kérdést, s egyáltalán nem akartam kendőzni, hogy oda vagyok és természetesen vissza is. Jó, persze, természetesen van egy kocsi ebből az időszakból, ami mindent visz, de ez a járgány sem semmi. Olyan aranyoska... - Gondolkodtam már én is egy kocsin, de egyszerűen nem használnám ki. Ezek a csodák pedig arra valók, hogy falják a kilométereket!
Nem mondom ki, hogy egy ezerkilencszázhatvankilences Dodge Charger miatt dobog a szívem, amiért talán még az egyik vesémet is odaadnám, mert csak... Viszont azon még jobban elvörösödök, hogy állítólag jól áll nekem a vörös. Tara, hűtsd le a lovakat, fogd vissza az agarakat, mert ha most rámászol erre a fickóra, mindketten meghaltok. Biztosan tetszik neki a pólóm, tuti csak az lehet, hiszen az, hogy paradicsomként csücsülök itt mellette az anyósülésen, biztosan nem lehet a zsánere. Igen, a pólóm lesz az ... de mi van, ha nem? Mi van, ha tényleg tetszik neki, hogy egy kicsit megszeppentem.
~ Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét... - nem most még ez sem segít! Kafka, miért hagytál cserben? Pedig bármikor felidézem ezeket a szavakat, amit talán mindennél jobban megjegyeztem az életemben, akkor el tudom annyira terelni a figyelmemet az előttem lévő dolgokról, hogy teljesen kikapcsolok. Most azonban nem jött össze, csak arra tudok figyelni, ahogyan Max formálja a szavakat, bár nem hallom túlzottan, amit mond, érzéki szájának puha érintését vízionálom saját ajkaimon.
- Szóval tanár... - jelentem ki kissé révetegen, kissé forró szívvel, de amit utána mondott, az nem jutott el hozzám. Csak hümmögök, ami talán azt a képzetet keltheti benne, hogy unom a mondandóját, de felőlem akár a Bibliát is felolvashatná, akkor is csak hümmögnék, nyáladzanék és ellopott pillantásokkal fürkészném minden mozdulatát. - A kárpótlás jó...
Most ezt minek mondtam? Miért kellett kinyitnom a számat és újra vörösre burkolni ábrázatom? Miért nem hümmögtem még egyet, szállok ki a kocsiból és megyek eszek egy pitét. Egy álom pitét...
- Tara, Tara, Tara, Tara, Tara, Tara, Tara ... TARA! - robban az arcomba Kyoko, azaz Tiny Ninja. A barátságunk hozzávetőlegesen négy hónaposra tehető, amikor egy ázott hajnalok ők már éppen zártak volna, nekem pedig rettentően alacsonyan volt a vércukorszintem. Megvendégelt, beszélgettünk, számot cseréltünk és azóta két kedvenc helyem van ebben a városban. - Milyen kellemes társaság!
Kyoko valahogyan teljesen ellentéte annak, amit az ember egy japán lányról gondolna. Apja a tengeren túlon szolgált, s amikor hazarendelték, hozta a családját, s Tiny Ninja már itt nevelkedett az Államokban. Mondjuk úgy, a japán értékek legtöbbjét elfeledte, s helyükre a nyugati világ harsona világképét töltötte. Néha kicsit túl is tolja, sőt ... fullba tolja, de elnézhető neki ez a kis vadócság. S amíg szemeit Maxon legeltette, már fordult is be a pulthoz. - Be sem mutats a lovagodnak?
Ha most éppen ittam volna, akkor a szám tartalma a kávézó tulajdonosán landolt volna, így azonban csak pár kröhécselés és egy kiterjedtebb légszomjra tellett tőlem. - Ne csináld már!
- Pedig ide csak olyanokat hoz, akik nagyon fontosak neki!
- Elég legyen! - jelentem ki határozottan, de a tűzoltó kocsikat megszégyenítő színű fejem nem adott túl sok súlyt a szavaimnak.
- Na jó... Csüccs le valahová, küldöm Marcelt és a szokásosat. - követtem edző bát, majd leültem vele szemben, és csak remélni tudtam, hogy nem tesz erről az incidensről említést. Megmentő módra érkezett Marcel, a pincér, aki felvette Max rendelését, biztosított arról, hogy nemsokára itt a rendelésünk és gyorsan távozott.
- Valamit mondanom kellene, de nincsenek szavak, sem több szóból álló kifejezések, amivel az előbbit meg tudnám magyarázni. Csak az elnézésed tudom kérni és a diszkréciódat, hogy nem kérdezel rá erre a dologra és annyiban hagyjuk. Mutatok egy varázstrükköt, amivel kompenzállak... - észre sem vettem, hogy átváltottam tegezésbe.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzer. Okt. 26, 2016 10:38 am
 



 

- Örülök, ezek szerint jó érzéke van a veterán darabokhoz. - jó tudni, hogy az ilyen járgányok egyik rajongójával állok szemközt illetve ilyen személy fog mellettem ülni. - Igen, arra, bár ha ilyen mellett dönt az ember, akkor benzinkutat is vásároljon otthonra. Vagy kösse az autó után. - nevetek. - Tény, hogy szeretik a benzint. Épp ezért gondolkodom azon, hogy nem ártana valami takarékosabb járgány a hétköznapokra, a Forddal meg hétvégén és hosszabb utakra mennék inkább. - lamentálok kicsit még az autó témán, hiszen szép és jó, na meg feelinges ez a járgány, de a városi használat nem feltétlenül az erőssége, jobban ki lehet használni és jobb a fogyasztása akkor, ha a végtelen utakat veszem be vele, amikor egy konferenciára megyek. Ha van lehetőségem, inkább megyek autóval távolabbi helyekre is, mint repülővel. Viszont sok beszédnek sok az alja és ez akkor jön ki a legékesebben, mikor egyetlen jól elejtett kis mondattal Tara torkára forrasztom a szór és amennyire vezetés közben tett félrepillantásaimmal észlelem, valamit sikerült benne elindítanom. Leginkább a vérkeringést az arcában. Valamiért kifejezetten jól esik látni, hogy az egyébként vadóc stílusú nőszemély, aki megjelenésével és kisugárzásával minden bizonnyal Kirké módjára változtatja disznóvá a férfiakat, most egyfajta "szerepcserére" kényszerül. Helyesebben belekóstol abba, amit én érzek. Másokhoz képest későn ismerkedtem meg közelebbről a szebbik nemmel, az első csók és minden ilyen dolog aránylag később következett be, mint másoknál, köszönhetően annak, hogy tinédzserkorom férfiak között töltöttem szinte kizárólagosan és reggelire brómos teát kaptunk, hogy ne uralkodjanak spártai erkölcsök... úgyhogy más folyamattal ismertem meg a szebbik nemet, tán jobban megtanultam tisztelni, egyszersmind félni is az eszköztárát. Mindennek a tetejében tényleg jóleső érzéssel tölt el, hogy zavarba hozhatom őt, ennél egyértelműbb visszajelzést nem is kaphatnék. - Igen. - bólintok réveteg megjegyzésére. Szakmai ártalom, de könnyen kiszúrom, hogy valaki mikor nem figyel, mikor jár máshol fejben. Nos, most Tara úgy viselkedik, mint olykor egy-egy elvarázsolt diákom, akinek jobb dolga is lenne, mint az órámon ülni. Oké, ez olyan érzéssel tölt el, mintha közölnék velem, hogy unalmas vagyok és most már tessék hallgatni! Szóval igyekszem rövidre zárni mondandómat és félig-meddig őszinte bűntudattal ajánlom fel a kárpótlás lehetőségét. - Olyan arcot tetszik vágni, mintha már meg is lenne a mód, amire kárpótlásként vágyik. - nem bírom megállni, hogy ne ugrassam kicsit Tarát. Arckifejezése és az újbóli vörösség kicsit olyan, mint bikának a skarlát posztó, szinte rá kell rohannom. Félreértés ne essék, a heccelés mögé azért bőven kerül tartalom s ezt megtoldom annyival, hogy amíg a sebváltótól el tudok szakadni, egy finom mozdulattal végigsimítok és pár másodpercre ott is felejtem kezem az ő kacsóján, ami az üléseink közti bőrözött kartámaszon nyugszik. Azonban nem húzom el ezt a pillanatot, már azért sem, mert a parkoláshoz mind a két kezemre szükségem van. Utána kocsi zár és irány a kávézó határozott léptekkel, mivel gyomrom kordul egyet s reményeim valami ételhez fűződnek jelenleg leginkább. Arra viszont ezekben az étellel gazdagított álmaimban sem gondolok, hogy az ázsiai "törpeciklon" belépéskor hirtelen fog lecsapni ránk, helyesebben Tarára. Megrökönyödve állok meg és csak kerek szemekkel tudok figyelni arra, ami a szemeim előtt és a fülem hallatára kibontakozik. Valahogy fel kell vennem a ritmust, mert ehhez kevésbé vagyok hozzászokva. - Maximilian... Goltz. - nyögöm ki végül, hogy ki vagyok. - Örvendek. - teszem még hozzá, mert az éhes agyam csak lassan tölt be és áll rá a szóáradatra. Tarára pillantok közben, csak hogy lássam az újdonsült zavart az arcán a "lovagod" kifejezés kapcsán. Zavartan simítok végig hajamon. - Nem hinném, hogy nagyon fontos szerepet tölthetek be, mert nem olyan régen ismerjük egymást. - igyekszem menteni a helyzetet, már ami Tara zavarát illeti, na meg valamelyest a sajátomat is. Nem mellékesen igazat is mondok. - Fölösleges magyarázkodni és egy megrázkódtatás elég volt mára. - mosolyodom el finoman, jelezve, hogy diszkréciómra számíthat. - Varázstrükköt? Kíváncsian várom! - közben érkezik a kávé, amit a kezembe is kerítek. - De nem tudtam, hogy a rádióban varázsolni is szoktál... nem zavaró, hogy a közönség nem látja? - kuncogok a béna viccemen, majd önfeledten kortyolnék, ha nem perzselné meg a számat a kávé, így gyorsan teszem le a csészét és némán, de bemutatom, mit is csinálnak ilyen időtájt a baglyok az erdőben. - Forró... - konstatálom a triviális infót, amikor már jobb a helyzet s érkezik az étel is. - Jó étvágyat. - na, ennek már igyekszem lassabban nekilátni, hogy az előző kellemetlenséget elkerüljem. - És, van valami hobbid azon túl, hogy barátnőket kísérsz edzésekre szolidaritásból? - igyekszem fenntartani a beszélgetést úgy, hogy az említett kérdéskört kerüljük.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzer. Okt. 26, 2016 9:47 pm
 



 

- Szóval a varázstrükköt választod? - kicsit megköszörültem a torkomat, majd megráztam a fejem, mintha éppen lazítani próbálnám a nyakamban lévő izmokat. - Nos, nem tudom, hogy ez mennyire mágikus képesség, de elég kevesen tudják utánam csinálni, szóval legalább annyiban megegyezhetünk, hogy mindenképpen különlegesség.
Húzom az időt, keltem a feszültséget, majd kiegyenesedem, hogy le tudjam venni a kabátomat. Öreg darab, de ha bőrkabátról van szó, akkor a régiesebb, kopottasabb darabokat kedvelem. Darabokat, hiszen otthon egy fél szekrény velük van tele, a szivárvány minden színében és a szabások összes fajtájában. Na jó, kicsit túlzom, de tényleg sok közül tudok választani. - Remélem felkészültél, mert el fogod dobni az agyad...
Újabb torokköszörülés, majd felemelem jobb kezemet, ökölbe zárt tenyerem jobb vállamat érinti, könyökömet pedig egészen ajkaim magasságáig irányítom. Max szemébe nézek, talán nem kellene, de nem tehetek róla, kell lássam a reakcióját, amikor találkozik Tara Goglin egyik csodálatos képességével. A másik túl obszcén lett volna a kávézó közönségének, bár szerintem ezzel is keltek némi botránkozást.
S még mielőtt bármit mondanék, kinyújtom a nyelvem, majd érzékenyen, könnyedén, mindenféle egyéb játék nélkül megnyalom a könyökömet. A pink szervecske visszacsusszan a számba, kezem a helyére, majd fejemmel intek edző bá felé, hogy na ezt csinálja utánam. - Állítólag képtelenség megcsinálni, de én erre is képes vagyok...
Marcel ezt a pillanatot választotta, hogy megérkezzen a rendelésekkel, s amikor megpillantom az almás pitémet, majdnem megkönnyezem. Annyira gyönyörű, hogy majdnem előveszem a mobilomat és egy klikk után már tölteném is fel Instagramra a képet, de már annyi hasonló képpel árasztottam el a regisztrációmat, hogy már alig van követőm. Ez azonban nem túlzottan zavar, hiszen a munkám miatt regisztráltam, hogy a hallgatok ott is tudjanak követni. Mennyire felemelő érzés!
- Egyáltalán nem baj, ha nem közönség előtt adom elő a magánszámomat, viszont a főnökség következő nagy ötlete az, hogy szereljünk kamerákat a stúdióba... Szerintem agyrém! - méltatlankodom egy kicsit, mert köszönöm szépen én nagyon jól megvagyok azzal, ha csak a hangomat ismerik fel, nem kell az, hogy mindenféle emberek arcot is kapcsoljanak a fonémámhoz. - Neked is.
Viszonzom a kedvességet, majd egy tökéletes falatot barkácsolok... Természetesen minden az almás pitével kezdődik. Nem szabad túl sok tölteléket szedni a kanálra, mert a fahéj íze elnyomja a többit, túl keveset sem lehet, hiszen akkor egyáltalán nem érvényesül. Pontosan meg kell találni az arany középutat, mint ahogyan a tésztával is. Ha sok, kicsit kiszárítja a falatot, ellenben túl kevés nem ad ropogósságot az élményhez. A fagylaltnak is fontos szerepe van, egyfajta sikosítóanyag, könnyebben csúszik tőle az egész, a karamella szósz pedig selymes lágyságot kerít az egész köré. A tejszínhab mennyisége is fontos, hiszen véletlenül elázhat tőle a tészta, ha pedig túl kevés, akkor elveszik az a tejesség, amitől a mennyekben érzed magad. S végül a legfontosabb, az étcsokoládé... Ennyi édes íz mellé kell némi keserű, kell valami, ami kiegyensúlyozza az egészet, amitől nemcsak egy falat álom landol az ember szájában, hanem a hetedik mennyország.
- Vimhem vovvim... - válaszolok még a kanállal a számban, majd megpróbálom újra, immáron az evőeszköz nélkül. - Nincsen hobbim. Tudom, szomorúan hangzik, de a munka és alvás tengelyen nagyon kevés szabadidő fér bele ebbe az életstílusba. Persze, megpróbálok minél több koncertre elmenni, klasszikus rock és metál; lehetőség szerint könyveket is olvasok, de általában az első bekezdés felénél lecsukódnak a szemeim... Viszont lőni szeretek! Arra sincs sok lehetőségem, de amikor mégis kijutok a lőtérre, az valami felemelő. Bizsereg tőle az egész testem!
Újabb tökéletes falatot eszkábálok, majd iszok egy kortyot a langymeleg tejből, amit a pite mellé kaptam. Kyoko már túl jól ismer. - S veled mi a helyzet? Mi fér bele a tanítás és az edzősködés mellé?
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzer. Okt. 26, 2016 10:45 pm
 



 

- Igen, miután nem akarok kellemetlen kérdéseket feltenni. - bólintok, megerősítve korábbi kijelentésem. Határozottan kért, hogy hagyjuk a témát én pedig ezt tiszteletben is tartok. Na meg tényleg kíváncsi vagyok, hogy mivel rukkol elő Tara. Már az idő húzásán kívül. Jobb híján enyhén felvont szemöldökkel figyelem a vedlés időszakát, mely az év ezen periódusában esedékes a nő ivarú egyedeknél... jó, ideje visszahúznom magam a hülyeségből, mert Tara ismét szól, oda kell figyelnem. - Remélem nem olyan messzire, még elvinné más, mire odaérek érte. - éééés ismét béna vicc! Ha azt hinné valaki, hogy már nem futja, az csalatkozik, mert de, Maximiliannek bizony többnyire lesz egy rossz poénja! Mint most... Szemöldököm még feljebb csúszik, ahogy figyelem Tara ténykedését, tényleg nem tudom mire számítsak és mi az, amit ilyen precízen kellett előkészíteni és "színpadiasan" elővezetni. Ami azt illeti, kezd az egész egyre inkább szürreálissá válni, a szemkontaktus pedig csak megfejeli ezt. Nagyon nem tudom magamban hová tenni a látottakat, megrökönyödve forrázom le újra a szám a kávéval. Remek... - Az biztos, hogy nekem nem menne. - bólintok végül kijelentésére. - Meg úgy a többségnek sem szokott. - teszem még hozzá, de az ég óvjon, hogy én is ezzel kezdjek itt kísérletezni. Elég volt mára némi ájulás, nem kell még az is, hogy egy kávézó vendégei előtt csináljak komplett hülyét magamból, hogy kinyújtott nyelvem próbálgatom a könyökömhöz érinteni. De van, ami azért még szöget ütött a fejemben. - Is? - szalad ki a kérdés ajkaimon szinte azonnal, hiszen meglepetés ide vagy oda, figyeltem szóhasználatát is. - Ez azt sejteti, hogy még más dolgokra is. - mondom még, majd a nyilvánosság is szóba kerül. - Szóval külön magánszámod van... - kuncogok a korábbi kérdéseimmel összefüggésben. - De egyet értek, a rádió attól az ami, hogy hallani lehet, nem látni. A lényegét veszti el pont a kommunikációs csatorna ezzel. - fejtem ki véleményem, majd megérkezik az étel s a jelek szerint leginkább az köti le mindkettőnk figyelmét. Érthető, elég régóta nem ettem, így ez megváltás a javából. Csak arra kell vigyáznom, hogy mohóságból a forróval ne jussak ismét kellemetlen helyzetbe, de ezt szerencsére sikerül elkerülni. Inkább türelmes vagyok és tekintetem Tara szemeit keresik, ha van rá alkalom. Szívesen nézném én ajkait is, de hát nem fogom a szájából kinézni az ételt és meglehetősen kellemetlen lenne, szóval inkább az étel mentes pillanatokra tartogatom ezt a mellékes elfoglaltságot. Persze kérdezek is, még ha ezzel nem is vettem figyelembe, hogy csak nekem kell türelmesnek lenni az étel hőfoka miatt. Épp ezért nézem el, hogy megpróbál teli szájjal válaszolni. Lehet máskor (és másnál) most összevonnám a szemöldököm, de nem ez történik. - Azért a koncertre járás és a lövészet is hobbik, még ha nem is tudod őket nagy rendszerességgel űzni. - bólintok szavaira. Értem, hogy nehéz a műsoridejéhez életet szervezni, abba meg még hobbit is illeszteni. Nem lehetetlen manapság, de komoly szervezési feladatot jelenthet. Érdeklődve hallgattam, hogy mivel szereti szabad idejét tölteni s a fegyveres megjegyzésre még egy ábrándos tekintet is átfutott az arcomon egy pillanatra. - Éppenséggel nem panaszkodhatok: heti kétszer járok el erősíteni, legalább egyszer úszni és a vívás amellett, hogy mellékállás, hobbi is, tehát szerencsés kombináció. - harapok a szendvicsből és hősiesen le is gyűröm azt, némi rágás után, majd folytatom. - Az olvasást talán nem tartom annak, mert az a munkám része is, aki történelemmel foglalkozik, annak olyan ez, akár a lélegzés. - vonom meg csöppet a vállam, lehet másnak belegondolni is fárasztó lenne, mennyi szöveg megy át a kezeimen évente. Újabb kis szünet amíg táplálkozom. - Emellett szeretek olykor leülni egy zongora elé kicsit klimpírozni. A klasszikus rockot én is szeretem, ezt-azt még zongorán is megtanultam. - mosolygok, hiszen azért a teljesítményem nem állítható párhuzamba a profikéval. - Ami a fegyvereket illeti... én is szoktam járni lőtérre, sőt van történelmi fegyverekből álló kisebb gyűjteményem is, ami szintén hobbim... tudom hülyeség, de lövöldöztem és lövöldözök eleget modern fegyverekkel, ha szórakozásból megyek ki, akkor nem fogok M16-ossal dolgozni mint az évi szinten tartó kiképzésen, inkább egy 19. századi Baker puska replikáját veszem kézbe, amivel kétszáz méterre is kihívás jó lövést leadni. - dilis lennék? Lehet, de azért se vonzott a katonai pálya, mert a modern hadviselés perspektíváiban nem kifejezetten láttam az igazi emberi tartalmat, a múlt sokkal jobban leköt. Közben sikeresen legyűröm az ételt, amitől megnyugszik végre a gyomrom és az utána küldött maradék kávét is hálásan üdvözli a szervezetem, felhasználva a koffein adta löketet. Hiába, kellett már ez. Megtörlöm a szám a szalvétába és intek a felszolgálónak. - Fizetnék. - ha Tara még hódol a kulináris élvezeteknek, hagyom, hogy kiélvezze, de ez nem ok arra, hogy ne rendezzem az anyagiakat. Merthogy ellentmondást nem tűrően én fizetek Marcelnek, a megfelelő borravalónál picit többet is hagyva. Ha Tara végzett, felteszem a kérdést persze. - Mehetünk? - ha rábólint, akkor fel is állhatunk és irány kifelé. - Örülök, hogy ide jöttünk, mert igazán jó volt a kávé is és az étel is kellően kiadós volt, máshol franciapirítós címén kisebb szendviccsel szúrják ki az ember szemét.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Okt. 31, 2016 9:20 am
 



 

Általában más reakciókat kapok erre a művészeti aktusra, de legyen így edző bá, ha megrökönyödve ücsörögsz itt előttem, akkor az már a te bajod. Egy gratulálok vagy valami teljesen hétköznapitól eltérő dolog is száguldozhatott volna felém Max verbális arzenáljából, de nem. Első negatív pont...
- Van még, de azt ki kell érdemelni. - mosolygom, de csak visszafogottan, szerényen, majd egy ugyanilyen kanál pitét teszek az arcomba. Finom, de valahogyan mégsem esik most olyan jól, mint ahogyan képzeltem, hogy jól fog esni. Olyan ... olyan ... szürke. Igen, azt hiszem ez a legjobb kifejezés arra, amit a pitével kapcsolatban most érzek. Végignézek a tányéromon, ugyanolyan, mint általában lenni szokott, de valahogyan most más az íze. Talán az hiányzik, hogy Kyoko duruzsolja tele a fejemet mindenféle blődséggel? Mert az igazság az, hogy a pici ninja is részét képezi a pités rituálénak, s most, hogy nincs itt az a pici lányka, most nem is esik annyira jól. Maxra nézek, a csődörre, az Adonisz testű edzőbára és ahogyan hallgatom a szavait, egyre inkább nem érdekel, hogy mit mond.
Olyan kimért. Olyan jégcsap. Vagy mit tudom én, de ahogyan beszél, egyáltalán nem érdekel, hogy mit mond. És túl tökéletes! Hogy fér neki bele az életébe a zene, a sport, a kocsik, mellékállás, főállás, lövészet, koncert, satöbbi? Biztos bennem van a hiba és az elszántság teljes hiánya tehet arról, hogy nem tudok változtatni a saját életemen. De akarok? Persze, jó lenne valakihez odabújni, elveszni hajának illatában, csókolni édes ajkait ... vagy maradjunk a földhöz ragadtabb élményeknél: egyszer este lefeküdni. Azonban ezt az életet választottam, és bár gyakran nyafogok azon, hogy változtatni kellene, nem változtatok, mert így jó nekem. Nem másnak, nekem!
- Hova? - lepődök meg olyan nyilvánvalóan, amennyire csak tőlem telik. Egyrészt elengedem a fülem mellett, hogy ő akar fizetni, biztos valamilyen férfi beidegződés, ami adott esetben teljesen normális és gáláns gesztus, de most egyáltalán nem érzem helyénvalónak. Nem akarok vitát, mert abból csak az lenne, hogy én győzködöm a saját igazamról, míg ő engem próbál véleményváltoztatásra bírni. Nekem ehhez általában nincs idegállapotom, és most sem fogom elkezdeni a szótangót. Második negatív pont...
Körbenézek a kávézóban. Fiatalok, nagyon stílusosak és lehengerlően vidámak. Mi pedig itt ülünk ketten, éppen indulni készen, Max a Baker puskáról beszél, én saját életem változtatásán gondolkodom, s valahogyan nem illünk ebbe a miliőbe. Valahogyan meghalt számomra ez a buli, s ezzel nem azt akarom mondani, hogy edző bá volt a gyilkosság oka, de ő volt az egyik indok, amiért elindult a hangulatom a lejtőn és most lesüllyedtem a gödörbe. Kyoko tekintetét rabolom el egy pillanatra, aki szinte azonnal megindul felém, de egy apró fejrázással nemleges választ küldök felé. Majd egy másik alkalommal drágaság...
- Nos, miszter "von der"... - kezdtem a búcsúzást. - Nagyon szépen köszönöm a meghívást.
~ Nem, valójában honnan vetted a bátorságot, hogy ellentmondást nem tűrően kifizetted a cechet?
- Azt nem ígérem, hogy valaha visszamegyek vívni, de mindenképpen köszönöm, hogy egy apró szeletét megmutattad a sportnak...
~ Hazamegyek és belerobbanok egy kád vízbe! Még mindig fáj a térdem.
- ...de, ami a mehetünk kérdésedet illeti, azt hiszem passzolnom kell.
~ Nekem te túl jó fiú vagy. Nem, ne értsd félre, nem azt akarom, hogy vágj pofán minden egyes alkalommal, amikor rosszat főzök, és azt sem akarom, hogy hamutálnak nézd a hátamat. De legyen benned valami kis hiba, valami rossz, valami, amitől elhiszem, hogy ember vagy! És igen, mondhatnád, hogy első alkalommal nem beszél senki sem a hibáiról, de kedves Max ... edző bá ... a holnap reggeli maszturbálásom alanya ... rólad nem tudom elképzelni, hogy vannak hibáid.
- Kicsit még dumcsizok azzal a rosszasággal... - fejemmel Kyoko felé intek - ...majd irány a stúdió és az esti műsor. - mosolygok elnézést kérően, majd ha Max belegyezik, akkor puszi-puszi és elköszönés.


Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyKedd Nov. 01, 2016 12:57 pm
 



 

Nem kifejezetten vagyok hozzászokva az ilyen akciókhoz, na meg most mutattak be előttem egy elméletileg anatómiai képtelenséget, így persze, hogy meglepődöm és le is forrázom a számat, ami azért limitálja a dolgok "élvezeti" értékét. - Ha ennyire rendkívüli produkcióról van szó, nincs kétségem, hogy azért nagyon alaposan meg kell dolgozni. - visszafogott mosolyra hasonló a válasz, már azért is, mert táplálkozás közben nem a Colgate reklám felvillantása a célszerű. Vagy az esztétikus... Azonban érzékelem, hogy Taránál nem csak az evés okozza ezt. Ha az ember eltölt pár évet azzal, hogy hallgatók fejébe próbáljon tudást csöpögtetni, akik már vagy még az előző, vagy az aznap esti bulin agyalnak, netán a mellettük ülő csinos lányon, netán konferenciákon, ahol a hangulat és a koncentráció nagyon le tud ülni, nos, hamarosan megtanulja érzékelni, hogy mikor figyelnek rá és mikor nem. Már korábban is észrevettem Taránál ezt: az edzés közben és az autóban is vagy elkalandozott, vagy kevésbé figyelt. Szem nyitva, száj mozog, de agypajtás már rég másfelé császkál, ilyen emberek is vannak. Felszínesek, fecsegők, álmodozók s én is az álmodozók közé tartozom a magam nemében. Persze másoknak az én álmodozásaim az unalmas címszó alá kerülnének és a jelek szerint Tara is ilyen. Tudós vagyok, egyetemi tanár, manapság valamelyest ritka "madár" s az emberek java része épp ezért lehet azt se tudja hová tegyen, mit kezdjen velem. Vagy meg sem próbál megérteni. Tara tekintetén ott ül az ellankadt figyelem, a leült hangulat, annak a hiánya, hogy mondjuk az edzőteremben ücsörögjünk és rajtam ne legyen felső... ez a madár is a csapdában lévő tükörre figyelt csak fel és arra repült rá, amit egy pillanatra penge vékonnyá préselődő ajkakkal nyugtázok, egyetlen mimikai gesztusba sűrítve azt, hogy naivitásom milyen csalfa délibáb. Be kell látnom, ábránd volt, hogy a maga nemében egzotikus Tara talán kevésbé lesz sekélyes mint az emberek többsége, de az este folyamán ahányszor szóltam hozzá, erőfeszítést sem tett, hogy esetleg azt próbálja megismerni, aki vagyok, én pedig a magam módján törekedtem erre az ő irányába. - Gondoltam, hogy elviszlek oda ahova kéred, munkahely vagy otthon, mivel segítettél nekem és ezért hálás voltam és vagyok. - célzok arra, hogy bizony én hívtam meg és ennek örömére rendeztem én a számlát, amiért bezsebelhettem a rosszalló pillantását. Hihetetlen, hogy ebből is sikerült pozitív diszkriminációt kihozni... megjegyzésem következő szavaira is rímelnek már, de azért én figyelmesen hallgatom azokat s arcomra gunyoros félmosoly ül ki és megrázom a fejem. - Fölösleges ígéret lenne, mind a ketten pontosan tudjuk, hogy nem fog megtörténni. - nézek a kékségeibe. - Ahhoz kitartás kell, koncentráció és nem adja azonnal a jutalmat. Közelebb lépek hozzá, ahogy a búcsúzás felé haladunk s egyértelművé válik a gesztus, amire készül. - Megértem. - bólintok szavaira, majd a puszi-puszi helyett kap némi meglepetést: gyorsan ölelem át és nyomok az ajkaira egy csókot, ha már korábban annyit fixírozott és az autóban a számat... Nem kapkodom el, határozottan, de szenvedélyesen érintem és engedem át magam ennek a pár másodpercnek... végül ellépek és intek, mielőtt eszébe jutna, hogy megpofozzon, mert azt nem hagynám és akkor bajok lennének... - Hogy legyen miről dumcsizni. - mondom, majd intek és hátat fordítok, megindulok kifelé. Ha Kirké disznót akart, megkapta: játszott, kigúnyolt, más ilyenkor sértett férfibüszkeségét takargatva próbált volna visszavágni és/vagy menekülni, én viszont nem féltem disznóvá lenni, magam előtt így is emelt fővel állhatok meg és nézhetek a tükörbe. Ő meg azt tesz, amit jónak lát: felszínesen átnyargal ezen is, vagy lehet elgondolkodik. Minden bizonnyal már nem az én dolgom lesz.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyKedd Nov. 01, 2016 2:25 pm
 



 

Csak bólogatni tudok, hiszen kitartás és koncentráció bizony nincs bennem, s ha mégis lenne, az nem most akarna előkúszni valahonnan mélyen, lentről. Csak sóhajtok, ahogy mellém lép, majd ellenkezni sincs időm, olyan gyorsan ránt magához és csókolja ajkaimat. A másodperc szinte megállt, az óra nem ketyegett tovább, s én pedig ott voltam ennek az Adonisznak a karjai között, pontosan ott, ahol lenni akartam, pontosan azt csinálva, amit csinálni akartam.
Meglepődtem, nem is lehetett mást csinálni ebben a pillanatban, s első reakcióm az volt, hogy ellököm magamtól, de nem lennék Tara Goglin, ha egy ilyen alkalmat csak úgy elmarnék magamtól, ezért hát inkább az ellenkezőjét próbáltam, s minél gyorsabban magamhoz akartam szorítani, de edző bá amilyen fürgén letámadott, olyan hirtelenséggel távolodott el. Aztán odavetett egy eléggé goromba megjegyzést, de a felkavaró életérzés azon szavaktól függetlenül hatalmába kerített. Visszaültem a székemre, valami furcsa véletlen folytán a tányéromra könyököltem, ezzel kanalam a padlóra hullott, én pedig csak pihegtem és néztem ki a fejemből.
- Tara, jól vagy? - Kyoko serénykedett oda mellém rettentő sebességgel, majd a szemei villámokat szórva követték Max alakját, ahogyan a férfi eltűnt a kijárat ajtajában. - Megbosszullak drága nővérem!
S már indult volna, de lefogtam a kezét. Még a végén tényleg képes lett volna nekimenni edző bának és akkor mehet a kórházba ... mármint Kyoko. - Hagyd csak...
Apró mosollyal ülök fel végre egyenesbe, majd megtörlöm a számat, mintha csak el akarnám tüntetni a csók legutolsó emlékét is. Annyiban igaza volt Maxnak, hogy nem szoktam túlzottan a dolgok mélyére ásni, s lehet, hogy így gyémántokat szalasztok el, de amíg felszínes kapargatással rubintokat fordítok ki a földből, addig nekem az is megfelel.
S persze, hogy hazudok magamnak, persze, hogy nem akarom bevallani, hogy többet jelentett ez a délután vele, mint mással akár több nap, hiszen figyelt rám, érdekeltem ... én érdekeltem. Utána kellene rohannom, bocsánatot kellene kérnem, hogy ennyire felszínes picsa vagyok és kezdjük újra az egészet, Tara Goglin vagyok és vágyom arra a csókra újra és újra... De nem állok fel. Maradok a helyemen. Kyokora nézek és összemosolygunk.
- Na mondjad te kis rosszcsont, hogy vagy? - terelem el a figyelmemet, messze, messze, nagyon messze Maxról, majd előre dőlök az asztalra, s fejemet a két kezemen pihentetve meg hallgatom a félig japán, félig amerikai lányka csodás, cukkancs kis történeteit... Valamiért Elton John szavai jutnak eszembe, majd szemem sarkából kihajtok egy kósza könnycseppet. - Áhh, semmiség, csak belement valami a szemembe...

// Köszike a játékot, puszi-puszi Very Happy
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyKedd Nov. 01, 2016 6:22 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzomb. Nov. 05, 2016 2:55 pm
 



 

to marion ♥️
Vannak dolgok, amelyek akkor sem szűnnek meg létezni, amikor közben már minden körülöttük lévő elem teljes mértékben megváltozott. Mikor már azt hinné valaki, hogy semmi nem ugyanolyan, akkor jön rá, hogy azért vannak olyan tényezők, amelyeket mindennél jobban szeret ahhoz, hogy elengedje őket. Nekem ilyen volt a kávé iránti imádom. Bár, persze ha túlságosan sokat iszok belőle ténylegesen azért, hogy fennmaradjak, akkor nekem is kell egy kis energiaital korszak, mert akkor már nem az örömforrást jelenti, hanem azt, hogy egy másik szükségletet pótoljak vele, amire azért valljuk be, hogy sokkal kényelmesebb aludni, mint hordószámra önteni magadba a kávét. De, amikor megtehetem, hogy pusztán csak az ízéért igyak belőle annyit, amennyit csak kívánok, akkor máris sokkal másabb hatása van.
Lehet, hogy az utóbbi időben sikerült kikoptatnom magam a sajtónak a célkeresztjéből, de ez még nem állít meg abban, hogy megpróbáljam a lehető legkevesebb figyelmet magamra vonni az utcán, mert vannak, akik azért felismernek, de a szemem sarkából látom, hogy bátortalanul toporognak nem tudván, hogy megközelítsenek-e vagy sem. Én pedig még mindig azt mondom, hogy lassan kell visszaszoktatnom magam ehhez a helyzethez ezért inkább megyek az eredeti célom felé, ami nem más, mint egy kávézó. Szükségem van a reggeli kávémra és valahogy én mindig másképp csinálom, ami miatt sosem sikerül megtalálni az igazi kedvencem a sajátjaim közül, míg egy kávézóban egyszerűen csak kikérem és soha, egyetlen egyszer sem csalódtam még eddig. Belépve kicsit elhúzom a számat a hosszasan kígyózó sor láttán, de szerencsére a kiszolgálás a sor láttán kétszeres sebességre kapcsol, hiszen lassan, ha valaki sorba akarná állni a reggeli kávéjáért, már az ajtón kívül kellene toporognia, ami nem lenne túl népszerű senkinek a körében. Mikor végre sorra kerülök mosollyal az arcomon veszem át a kávémat és, ahogy megfordulok már indulnék is az ajtóhoz, hiszen megígértem Angel-nek, hogy megsétáltatom, de akkor kiszúrom a tömegben egy nagyon ismerős szőke hajzuhatagot és még annál is ismerősebb arcvonásokat. Talán most ki kellene fordulnom, de ha mindenre azt mondom, hogy túl korai, akkor sosem fogok igazán visszarázódni az életembe. Ezért egy mély levegő után összeszedem a bátorságomat és odalépek hozzá. – Szia Marion.

// ennél már csak jobb lesz, ígérem.  Tiny Ninja Café 3725329354
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzomb. Nov. 05, 2016 4:16 pm
 



 


Dawn & Marion


Van nagyjából egy órám míg be kell érnem, szóval úgy voltam vele, hogy jól jönne némi reggeli, illetve bedobni egy isteni kávét valahol. Messzire nem szeretnék menni, a Starbucks most nem játszik, de van a közelben egy cuki kis hely, ahol szívesen elidőznék addig, amíg nem kell betolnom a hátsóm a filmintézetbe. Magam sem tudom, miért keltem ennyivel korábban, talán az pezsdít fel ennyire, hogy elméletileg az új lakótársammal is ma fogok találkozni, mármint, nyilván a találkozón múlik, hogy kiveszi-e a szobát, mert ha utálja a fejem, miért is erőlködne, nem sok értelme lenne a dolognak, az egyszer biztos.
Már épp kikértem a kávémat, és elindultam, hogy megigyam valamelyik két személyes kis asztalnál egyedül. Nagy tömegben mindig akad valaki, aki leül mellém, bár többször nem elegyedünk szóba, mint igen, ez nem rajtam múlik, én totál nyitott vagyok, de akadnak olyanok, akiket nemes egyszerűséggel nem érdekel a külvilág. Megkavarom a forró italomat, ráfonom a tenyereimet, majd könnyedén emelem az ajkaimhoz, hogy kortyoljak belőle egy keveset. Hmmmm. Még azt is imádom, hogy leégeti a torkomat. Szerencsére azért olyannyira nem, egészen iható. Egészen addig teljesen derűsen fogyasztom a kávémat, amíg a sorban szellemet nem vélek felfedezni. Nahát, nahát, már-már azt hittem volna, tényleg a földben nyugszik valahol, de a sajtó nem volt tele vele, így hát arra a következtetésre jutottam, hogy nem kért belőlem tovább az életében. Haragtartó típus ugyan nem vagyok, de ez azért rosszul eset, elvégre, senki sem szereti, ha egy barátja nem barát többé. Mivel ő volt az, aki jó ideje nem adott életjelet magáról, nem gondolom, hogy meg szeretném könnyíteni a dolgát azzal, hogy odamegyek, vagy épp megalázni magam, ha valóban nem akar semmiféle kontaktust. Következésképpen maradok a helyemen.
Alig két perc múlva ő szúr ki engem, s mivel nem feltétlenül szeretném hagyni, hogy átnézzen rajtam, felveszem a szemkontaktust, így legyen olyan tuskó, hogy kisétál. Nem ilyennek ismertem meg, de aztán ki tudja, mit faragott belőle az elmúlt időszak.
- Szia Dawn! – Szavaim mellé egy könnyed biccentés is jár, nem mellesleg lenézek a velem szemben lévő székre, jelezve, hogyha szeretne, nyugodtan leülhet, én elzavarni nem fogom. Korábban mindenfélét gondoltam arról, mi baja lehet, mára már szinte el is tűnt a gondolataim közül, de ettől függetlenül az az első dolgom a közelebb jöttével, hogy végigmérjem, van-e fizikailag valami baja.
- Azt hiszem, nem túlzás azt állítanom, nem gondoltam, hogy látlak még valaha. Jól vagy? – Lelkileg, mert valaminek kellett vele történnie, hogy így eltűnt, de talán lerohannom sem kellene. Azt hiszem, nem velem volt baja, ha most idejött.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptySzomb. Nov. 05, 2016 6:33 pm
 



 

to marion ♥
Bevallom egy kicsit rosszul érzem magam amiatt, hogy mindenkit magam mögött hagytam, amikor meghalt a húgom. A többség nem is tudja igazán, hogy mi történt velem, amiért azt hiszem az ügynökömnek lehetek hálás, hogy nem volt tele a sajtó azzal, hogy alkohol problémáim vannak. Bár azért azt még így is leközölték, hogy elég ramatyul kaptak lencsevégre, de ettől függetlenül azt hiszem, hogy egész jól sikerült eltüntetni minden nyomot, ami az alkoholfüggőségeim vezetett. Azóta pedig igyekeztem összerakni a darabkákat és emiatt teljesen elzárultam a külvilágtól. Mintha egyik pillanatról a másikra akartam volna visszavonulni olyan volt az egész.. A barátaimat sem kerestem, hiába volt elég szűk baráti köröm, akiknek tényleg igyekeztem mindenről őszintén beszélni voltak dolgok, amelyek nem jöttek olyan egyszerűen. Hiszen még az is nehezemre esett, hogy beismerjem segítségre van szükségem. De a mai világban úgy őszintén ki az, aki teljesen könnyedén ismeri be a tényt, hogy segítségre van szüksége? Egészen addig a pillanatig nem kiáltunk segítségért, amíg már nem érezzük azt, hogy tényleg teljesen közel van a vég, ahonnét nem lehet visszafordulni. De előfordul, hogy még akkor sem kérünk mások segítségéből. Szerencsémre azonban még azelőtt visszatértem a helyes útra, mielőtt még örökre elveszítettem volna a látókörömből.
Most azonban a látókörömbe egy kedves, régi barát képe úszott be és egy pillanatra megrémültem. Hiszen tudom jól, hogy csak eltűntem, mint szürke szamár a ködben és legszívesebben kilopakodtam volna, de az, ahogyan rám nézett már pusztán az bűntudatot ébresztett bennem és az igazság az, hogy legszívesebben kirohantam volna, de nem lehetek ennyire gyerekes. Már megint csak kerülgetnék egy problémát és annak semmi értelme nem lenne. Néha szembe kell néznünk azokkal a dolgokkal, amelyek a leginkább megrémisztenek minket és jelen pillanatban ez azt jelenti, hogy oda kell mennem hozzá beszélgetni. Még akkor is, ha felírja a számlámra a szinte szó nélküli felszívódást. De szükségem volt erre.
Igen.. Öhm.. Nagyon sajnálom, hogy csak úgy eltűntem. – Mondtam, majd helyet foglaltam vele szemben. Tényleg bűntudatom van azért, mert szó nélkül tűntem el. A távolságra és arra, hogy kitisztítsam a fejemben szereplő gondolatokat tényleg szükségem volt, de igazán szólhattam volna, de nem igazán voltam eléggé beszámítható állapotban ahhoz, hogy magyarázat nélkül elfogadják, hogy fel kell szívódnom. – Most már sokkal jobban vagyok. Te, hogy vagy? Mi történt veled amióta nem láttalak? – Szívesebben érdeklődöm felőle, mintsem a saját problémáimról beszéljek. Egyrészt teljesen önzőnek érzem azt, hogy visszatérek a franc tudja honnan aztán pedig idejövök és panaszkodok arról, hogy milyen rettenetes dolgokon mentem keresztül. Meg amúgy is nehezemre esik beszélni a történtekről még így is, hogy egyszer már megosztottam mindezt, szinte teljesen idegenekkel.  



Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyVas. Nov. 06, 2016 8:49 pm
 



 

Az ember azt hinné, hogyha egy színésznő eltűnik, akkor mondhatni nagy esélyünk van arra, hogy a sajtó majd cikkezni fog róla. Hatalmas nagy tévedés, mert bár jelentek meg róla rettentően pocsék képek, de ennyi, nem több. Semmiféle, ami nyomra vezethetett volna, telefonon meg hiába kerestem. Aztán egy idő után feladtam, a végtelen türelem azért közel sem az én műfajom, mármint, felfogom, ha valaki nem kér belőlem. Sajnáltam, az igaz, de nem volt mit tennem, ha már kizárt az életéből. Következésképpen most azért kicsit meg kell feszülnöm azért, hogy normálisan viselkedjek. Bunkó lehetek azután is, hogyha kiderül, hogy tulajdonképpen semmi oka nem volt erre az egészre. Ha meg volt, akkor kiváltképp jobban járok így, lévén nem áll szándékomban belegyalogolni fölöslegesen a lelkébe. Szeretném hinni, hogy mindenre van magyarázat, az azonban más kérdés, hogy vajon megtudom-e valaha. Részemről bízom azért benne, de idővel kiderül, már ha ez nem csupán olyan egyszeri dolog lesz közöttünk, hanem ténylegesen sikerül ismét visszacsalogatni a bizalmas közeget a kapcsolatunkba, de nem szaladok ennyire előre, hiszen ez közel sem csak rajtam múlik.
- Azt hiszem, nekem egyelőre elég is ennyi. Legalább akkor a jelek szerint nem én csesztem el valamit rettenetesen. – Ez is lehetett volna, bőven tudok orbitális baromságokat csinálni, bár arra mindig figyelek, hogy ne ártsak másoknak, de ahány ember, annyi lelki vetület, és közel sem biztos, hogy mindenki poénnak veszi azt, amit én annak szánok. Ellenben úgy gondolom, eleve nem kért volna bocsánatot, hogyha én vagyok a ludas, úgyhogy gondolom, vele történt valami, ami erre késztette.
- Ezt jó hallani. – Nem mintha azt hallottam volna, hogy mi történt, de az mindenképpen jó jel, hogy mostanra már jobban van. Csak szépen lassan. Idővel talán kiderül a többi is, nincs értelme zaklatnom vele, elvégre most mondhatni megint szinte a nulláról kezdünk, úgyhogy nem várhatom el, hogy mindent kiadjon magából. Érdekel, de inkább óvatosan közelítem meg a helyzetet.
- Én remekül, köszönöm szépen. Egy lakótárs mínuszban vagyok, mert felszívódott a régi, de talán hamarosan megoldódik a helyzet, így nem kell költöznöm. – Ami azért valljuk be, közel sem kellemes dolog, de mégsem olyasmi, amibe bárki belerokkant volna. Megoldanám azt a helyzetet is, csak jó volna elkerülni, imádom azt a lakást. - Most kezdődött egy új forgatás is a városban, ahol én vagyok a sminkes, szóval szakmailag szintén remek minden. – Úgy nagyjából a mostanában történteket ezzel le is tudtam, igazából semmi jelentőségteljes nem esett meg, csak a szokásos. Sokkal normálisabb nem lettem, ugyanaz a szeleburdi, vidám csajszi vagyok, aki minden őrültségre kapható.
- Most már egyébként el lehet érni? Változott a számod, vagy a lakcímed, ilyenek? Már persze, hogyha nyitott vagy bármire. – Ráerőszakolni semmit sem fogok, de ha nem zárkózik el, akkor részemről nincs akadálya, hogy megint kicsit szorosabbra fűzzük az ismeretségünket.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyKedd Nov. 08, 2016 1:29 am
 



 

to marion ♥
Tényleg nem éreztem fairnek, a köddé válást, de akkor nem is igazán gondolkoztam. Most azonban, hogy szembesülök a tetteim következményeivel egy kicsit nem tudom hova tenni a dolgokat, mert hát mégis csak arról van szó, hogy mindenkinek hátat fordítottam. Lehet, hogy szűk baráti körrel rendelkeztem, de ettől függetlenül egyszerűen csak hátat fordítottam nekik, pedig ők tényleg ott voltak nekem. Azonban nem éreztem úgy, hogy terhelni akarok bárkit is és az igazság az, hogy képesnek kell lennem egyedül átvészelnem a sötétebb időszakaimat, hiszen azt, hogy a testvérem már nincs életben és ezzel az örök támaszomnak is lőttek, elég rendesen kirántotta alólam a talajt. Nem találtam a helyem a világban és olyan helyen kerestem a vigaszt, a segítséget, ahol csak még több pusztítást hoztam a nyakamba. Most azonban már két lábbal állok a talajon és előre nézek és minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy ez ténylegesen így is maradjon. Mert nem engedhetem meg magamnak, hogy még egyszer kicsússzon a kezemből az irányítás. Akkor már nem tudom, hogyan állnék újra talpra.
- Nem.. Dehogy.. Erre nem is szeretném, ha gondolnál és tényleg szemétség volt ilyen szinten elvágni minden kapcsolatomat veled, de nagyon sok dolgot kellett rendbe tennem magamban és ez olyasvalami volt, amit egyedül kellett végrehajtanom. - Nem akartam senkit belerángatni abba a sötétségbe, ami szüntelenül körülvesz engem. Hiszen nem hunyhatok szemet az felett, hogy folyamatosan itt lebeg a nyakamban a múltam szelleme és csak várja a pillanatot, hogy mikor fogok újra elgyengülni, hogy mikor nem lesz bennem elég erő ahhoz, hogy kitartsak és továbbra is nemet mondjak az alkohol okozta kísértésnek. De úgy gondolom, hogy elég jól tartom magam ahhoz képest, ahonnét kiindultam így ezzel is egyre inkább csökkentem a lehetőségeit egy visszaesésnek. Azonban sosem tudhatjuk, hogy az élet mikor szolgál egy újabb pofonnal.
- Igazán örülök annak, hogy akkor így beindult az életed. A lakótárshoz pedig szurkolok, hogy minél hamarabb megoldódjon, de ha esetleg tudnék bármiben segíteni, akkor csak nyugodtan szólj. Most már ígérem, hogy nem fogok eltűnni. - Halovány mosoly kúszik az arcomra, ami teljesen őszinte, hiszen nem tervezem, hogy még egyszer ugyanúgy padlóra küldjön az élet. Persze nem röhögök a képébe, hogy most már nem árthatsz nekem, nem fogok játszadozni a sorsommal, mert mindig, mikor azt hisszük, hogy már nem lehetne rosszabb, akkor fordul minden a lehető legrosszabbra.
- Nem.. Minden a régi maradt. Egy kicsit felszívódtam a Föld felszínéről, de azért vannak dolgok még, amiket nem égettem fel magam mögött. - Kicsit úgy érzem, mintha az életem megmaradt részét magam mögött hagytam volna, hiszen hátat fordítottam a barátaimnak, de végső soron újra itt vagyok és megpróbálom helyrehozni azokkal a kapcsolatomat, akikkel még lehetőséget látok rá.

Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyHétf. Nov. 14, 2016 11:15 pm
 



 

- Persze, totál megértem, ha valakinek egyedül kell megbirkóznia a dolgaival, de dobhattál volna legalább egy sms-t, hogy ne izguljak, élsz, csak éppen összecsapott a fejed felett a trágyatenger, vagy valami ilyesmit. Hidd el, megértettem volna. – Sosem voltam az a típus, aki addig jár a másik nyakára, míg ki nem deríti, hogy mi a baja. A feltételezésekkel ellentétben nagyon jól tudom, mikor kell befogni, illetőleg mikor illik hallgatni. Sőt, remek lelki szemetes tudok lenni, voltam is már több ízben. Dawn esetét hasonlóképpen megemésztettem volna, és megvártam volna, míg készen áll, bármilyen minőségben. Véletlenül összefutni vele azonban vagy azt jelenti, hogy még nincs így, vagy azt, hogy tulajdonképpen nem tervezte, hogy újra felveszi velem a kapcsolatot, és az életében szeretne tudni. Nem vagyok egy sértődékeny típus, de ez azért nem esik jól. Ettől függetlenül ennek jelét nem adom, elvégre talán megvan a maga baja még mindig, nem volna szép tőlem, ha tovább súlyosbítanám a gondjait. - Egyébként, sikerült rendbe tenned a dolgaidat, vagy még dolgozol az ügyön? – Csak a miheztartás végett teszem fel neki a kérdést, megsértődni nem áll szándékomban, nem fogok jelenetet rendezni, ki tudja, talán meg akart már keresni, csak még nem jutott el addig. Szeretek esélyt adni a környezetemnek, sőt, alapvetően nehéz úgy igazán megsérteni, mert nem szokásom magamra venni a dolgokat. Jobban esne arról megbizonyosodni, hogy még bátorságot gyűjtött hozzá, hogy megkeressen, mint arról, hogy egyáltalán nem tervezte.
- Ez igaz fordított esetben is, remélem, tudod, bármi van, itt vagyok, csak szólnod kell. Bízom benne, hogy nem fogsz eltűnni. – Engedek meg magamnak egy könnyed mosolyt, remélem, tényleg így lesz, szeretem tudni, hogy rendben – vagy legalábbis relatíve jól – vannak azok, akik fontosak a számomra. Ő egykor az volt, sőt, még most is az, különben képes lennék lazán elsétálni mellette, nem törődve azzal, vajon mi történhetett vele.
- Ezt akkor vegyem igennek? Nem áll szándékomban zaklatni, csak azért kérdezem. – Jobb biztosra menni, ami azt illeti, abszolút nem érzem azt egyelőre, hogy túlzottan bele kellene lovallnom magam, illetőleg az is egy dolog, hogy úgy érzi, jobb a helyzet, vagy legalábbis ezt mondja, egy másik meg, hogy a valóságban mi lehet igaz. Az önbecsapás sem egyedi eset. - Szóval, filmezel még? Vagy tervezed? – Kezdjük a lightosabb témákkal, nem kell egyből a közepébe vágni, valószínűleg most még úgysem válaszolna.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café EmptyVas. Nov. 20, 2016 12:28 am
 



 

to marion ♥
-  Tudom jól, hogy nagyon sok hibát követtem el, amikor felszívódtam, de nem volt időm igazán tisztán gondolkodni úgyhogy a minimális fejmosás kellett, hogy egyáltalán észhez térjek és gondolkodni tudjak addigra pedig úgymond már elzártam magam a külvilágtól. – Teljesen igaza van abban, hogy írhattam volna legalább egy sms-t, hogy még élek és nem haltam meg, de az igazság az, hogy mindennel tele volt a fejem és egy percig sem jutott eszembe, hogy mi lesz az életemmel és a benne szereplő emberekkel, akik a barátaim és, akik támaszt nyújtanak nekem a legrosszabb időszakaimban is. Valahogy akkor annyira nem terveztem, hogy valaha is visszatérek, vagy lesz egyáltalán hova visszatérnem, mert elég boldogan ittam volna le magam a sárga földig egészen addig, míg nem kerülök a hullaházba alkoholmérgezés miatt. De csak hálát mondhatok az égnek, na meg persze másoknak is, akik észrevették, hogy baj volt velem. Mert igen is voltak az életemben olyan személyek, akiktől nem tudtam elmenekülni bármennyire is szerettem volna. Nem mindig kaphatjuk meg azt, ami takarunk és azt hiszem ez pont olyasmi volt. Jelen esetben azonban még örülök is, hogy nem tudtam mindenkit kiszakítani az életemből, mert akkor most nem lehetnék itt. – Igen, szerintem mindent sikerült a helyére tennem, bár csak pár napja vagyok a városban, de valahogy minden olyan idegen, mintha soha nem éltem volna itt egy napot sem. Úgyhogy ez az, amihez még hozzá kell szoktatnom magam. – Nem tudom, hogyan mondhatnám el azt, amin keresztül mentem anélkül, hogy ténylegesen elmondanám. Mert nem akarom, hogy tudjanak róla, de ugyanakkor elég nagy szemétnek érzem magam amiatt, hogy csak így hátat fordítottam neki, mintha mit sem számított volna nekem. Pedig igen is számított. A barátom volt. Bár remélem, hogy ez a múlt idő csak az én fejemben létezik és még helyrehozhatom a hibáimat. – Igazán köszönöm. Megígérhetem, hogy nem fogok felszívódni. Most már nem. De, ha mégis szükségem lenne időre, hogy felszívódhassak.. Elhiheted, hogy te lennél az első személy, akinek szólnék. – Nem játszanám el kétszer ugyanazt még akkor sem, ha ugyanabba a sötét lyukba kötnék ki, mint legutóbb. Olyan kegyetlenül még egyszer nem tudnék hátat fordítani senkinek. Már annak is örülök, hogy nem állt fel innen is ment el rögtön, amint meglátott engem. Azt is megértettem volna, hiszen biztosan elárulva érzi magát, amiért mondhatni váratlanul felszívódtam. Mert a családomon és az ügynökömön kívül elég kevesen tudnak arról, hogy a húgom meghalt. Ez nem olyasmi, amit szívesen teregetnék ki a világnak.
Igen, veheted annak. Ha pedig szükséged van valamire, vagy beszélgetni szeretnél máskor is, vagy bármiről lenne szó tényleg.. Nyugodtan keress meg, hívj. – Nem akarok teljesen kétségbeesettnek tűnni, de talán pontosan ezt sikerült elérnem, viszont tényleg szeretném őt újra az életemben köszönteni, mert szükségem van arra, hogy emberekkel vegyem körbe magam. – Tervezem, hogy visszatérek erre a pályára, úgyhogy igen. Egyelőre még apróbb lépésekkel, de visszarázódom. – Nem is tudom, hogy mihez kezdenék az életemmel, hogyha nem menne már ugyanúgy a reflektorfényben való élet. De nem is akarok elgondolkozni ezen, hiszen remélhetőleg nem is kell. – Elgondolkodtál már azon, hogy mivel foglalkoznál, ha nem azt csinálnád, amit teljes szívedből szeretsz? – Furcsa kérdés a részemről bevallom, de ha már tényleg el kellene gondolkoznom ezen legalább lenne támpontom.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Tiny Ninja Café
Tiny Ninja Café Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Tiny Ninja Café
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Similar topics
-
» Hard Rock Café

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: