HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Piac

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Piac
Vas. Ápr. 03, 2016 8:13 pm
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Vas. Szept. 04, 2016 6:37 pm
 



 

Jót röhögök a megjegyzésén, de tény, hogy én se tudom már, miért is szántam el magam ennyire a főzéssel kapcsolatban. Talán, némiképp az is közrejátszik, hogy úgy érzem, nem fogok még egy olyan férfit találni, mint a férjem, aki meg tud főzni magának. Ennél fogva, ha esetleg a horgomra akadna egy pasas, akivel talán új életet tudnék kezdeni, nem ártana, ha le tudnám nyűgözni a főztömmel. Legalábbis, azt mondják a nagy okosok, hogy a férfi szívéhez a gyomrán át vezet az út.
-Akkor tényleg nagyon jó szemed lehet a fotózáshoz.- csodálkozok el úgy őszintén, mert egy dolog fotózgatni vakon a városban, de megint más olyan pillanatokat elkapni, amelyek fontosak lehetnek. Nem beszélve egy rendőrségi ügyről, amiben a képe segítség volt. Nem is értem, miért nem alkalmaz a rendőrség fotósokat is. Lehet jobb lenne, mint a térfigyelő kamera.
-Csak remélem, hogy jól csinálom.- vigyorodok el, mert bár tudja az ember, hogy hány embert is ültetett már a rácsok mögé, sosem tudni igazán, hogy aki oda kerül, tényleg rossz ember-e vagy csak egy elkeseredettség miatt követett el olyasmit, amit amúgy nem tett volna meg soha. Nem tudom. Tény, hogy a rendszer is hozzájárul ahhoz, hogy egyes emberek a rács mögé haladjanak célirányosan.
-Igen, a kocsimba is be kell még szereznem egy GPS-t. Jó, hogy említed.- kerekednek el a szemeim, mert teljesen kiment a fejemből, pedig pár nap múlva kezdek. Az kellene még, hogy első nap a kapitányságot se találjam meg. Gyönyörű bevonulás lenne.
-Meglehet, hogy egy bolygóról származunk.- nevetem el magam, mert elég sokszor látok olyasmit, ami miatt lassan az a teóriám, hogy egyes embercsoportok különböző bolygókról származnak. Néha olyan eltérő dolgokra képesek az emberek, hogy teljesen érthető lenne számomra ez a válasz.
-Tényleg lehet, hogy rokonok vagyunk. Én se szeretek félig jó munkát kiadni a kezeim közül.- bólogatok egyetértően, mert teljesen érthető számomra, hogy így áll a kiállítás ötletéhez. Jómagam is maximalista vagyok és próbálok mindig mindent úgy csinálni, hogy a legkevesebb lehetőség legyen adott arra, hogy megszóljanak valamiért. Ezért is ilyen rossz számomra ez az eltévedős helyzet. Utálom, mikor leégetem magam valahol.
-Biztosan sikerülni fog, ha igazán akarod, már pedig úgy tűnik nekem, hogy komolyan elszánt vagy.- mosolyodok el és most nem nyalni akarok vagy ilyesmi, hogy legyen egy új barim, mert az nem az én stílusom. Egyszerűen csak, aki kint rohangál a városban fényképezővel, számomra elég elszántnak tűnik. Főleg, ha még a veszélyes helyzeteket sem kerüli, ahogy azt említette a nyomravezetői díjas sztoriban.
-Igen. Én is imádom. Mindig mellettünk állt mindenben és szerintem ilyen egy jó nagyszülő.- mosolyodok el, ahogy szóba kerül nagyapa, aki soha, egyszer sem veszekedett velünk olyasmiért, hogy "ne így csináld, mert ezt így kell" vagy "hülye vagy fiam". Mindig azt mondta, hogy mindenki úgy tökéletes, ahogy van és csak arra törekedjünk az életben, hogy élvezzük azt, amit csinálunk és ahogy élünk.
Ennek örömére pedig, még szabadidőmben is munkába botlok egy tolvaj személyében, akit seperc alatt sikerül letepernem. Nem azért, de tolvaj létére elég pancser. Volt már dolgom nehezebb falattal is, de gyanítom, ez a fazon még kezdő lehet, mert még futni sem tud igazán.
-Köszi.- pillantok hálásan Gemmára, mikor felhívja nekem a zsarukat és már mondom is, hogy hol és miért kell megjelenjenek. A diszpécser persze jót pislog gondolom, mikor bemutatkozok, hogy jövőbeni seattle-i rendőr leszek, de nem sokat foglalkozok ezzel. Máris biztosít afelől, hogy perceken belül jönni fog valaki, mert egy járőr nem messze van innét.
-Igen, de elvileg, csak pár perc. Valahol itt tanyáznak a közelben, szóval a kis barátunk hamarosan hűsölhet kicsit.- pillantok a férfira, aki csendben hasal az aszfalton és szerintem már attól el akar süllyedni szégyenében, hogy két ilyen nőszemély őrködik felette. Bár lehet, hogy még élvezi is.
-Ezek után kész nyeremény lesz az a kávé.- nevetem el magam, majd a néni felé pillantok, aki úgy tűnik nem kapott agyvérzést vagy ilyesmit, és a körénk gyűlő embereket is szemügyre veszem. Páran persze mobilt is kapnak elő, hogy megörökítsék eme nemes pillanatot, amin csak felvonom a szemöldököm és fejet csóválok.
-Ez a nyomorult modern technika.- sóhajtok egyet és már-már kedvem lenne még pózolni is a sok kis fotósnak.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Piac
Hétf. Szept. 05, 2016 3:12 pm
 



 

- Azt mondják, meg aztán, ha nem lenne, akkor elég nehezen boldogulnék ebben a szakmában, nem igaz? A Seattle Timesban többször volt már címlapos fotóm. – Büszkélkedem kicsit, elvégre, mindenki szereti, ha elismerik a munkájában, én meg imádom, ha ott virítanak a képeim az első oldalon… Nem beszélve a G.W. mondogrammomról. Nem, még véletlenül sem a Guild Warsról beszélek, bár bírom a számítógépes játékokat is, de azért összességében nem mondhatni, hogy gyakorta lenne alkalmam előttük elcseszni a fél életemet.
- Az már fél siker, hogy nem veszed készpénznek. Ne vedd magadra, de sok rohadt nagy pöcs van ám a soraitokban, akik azt hiszik, hogy az egyenruhától már ők szarták a spanyolviaszt. – Nem mindegyik ilyen, ezt is tudom jól, de láttam már pár kellemetlen incidenst, arról nem is beszélve, hogy igencsak szép fotókkal tudnék szolgálni, ha kirobbanna valami belső botrány a rendőrséget, ám egyelőre nem tartunk itt, és nem akarok céltalanul bemártani senkit, de az biztos, hogy szép számmal akadnak olyanok, akiknek nem ártana egy belső vizsgálat.
- Szét vagy esve kicsit, igaz? Ez a költözés biztos jól összezavart. Rövidtávon a telefonod is megfelel rá szerintem, már ha fel tudod valahová applikálni a szélvédőre. Amúgy nekem nincs, szóval azt nem tudom, hol érdemes venni.- Vakarom meg a tarkóm, mert szeretnék ebben is segíteni, de ez így hasból most nem fog menni, bár elég lenne rákeresni, igaz, azt ő is meg tudja tenni, ha szeretné.
- Megvettem az ötletet, csak ne a Kriptonitról, nem csípem Superman-t. – Én is vele nevetek, az az igazság, hogy rég éreztem ennyi idő után, hogy egy hullámhosszon vagyok valakivel, nagyon fura, de egyébként határozottan élvezem. Az is lehet, hogy többet nem is látjuk egymást, de attól még legalább pár kellemes percet eltöltünk együtt, ami talán mindkettőnk napját feldobja. Nekem különösképpen szükségem van erre mostanság, mert elég szorult helyzetben vagyok, de erre most nem is akarok gondolni, ha minden pillanatban ezen járna az agyam, már rég bekattantam volna.
- Nagyon remélem, hogy apám nem ment mellé, bármennyire is bírjalak. – Vigyorgok azért, mert képtelen ötletnek tűnik, az öregem a mai napig imádja anyát, bár most mindketten össze vannak zuhanva a másik kicsikéjük eltűnése okán.
- Össze fogom hozni, csak az időpont a kérdéses, mindazonáltal tényleg nem féltem magam ilyen téren, ha valamit el szeretnék érni, azt el szoktam. – Állhatatos egy némber tudok lenni, ehhez nem fér semmiféle kétség, és ezzel kapcsolatban is így lesz, csak éppen fogalmam sincs, mikor fogok tudni megint erre koncentrálni, mert egyelőre sajnos háttérbe szorul életem ezen szegmense.
Mosolygok a nosztalgikus sztorizgatásra, az ilyesmi engem elkerült, de mások örömét is tudom értékelni, nem vagyok én olyan önző személyiség, csak maximum olyan mértékben, mint mindenki más, szerintem tökéletesen önzetlen emberek egyáltalán nem is léteznek, ha mégis, megemelem előttük láthatatlan kalapomat.
Aztán Norah előtt is, mert hamar lekapcsolja a nénit kirabolni igyekvő pasast. Nos, ő is bal lábbal kelt ma, vagy ha eddig nem volt rossz napja, eztán az lesz.
- Szuper. – Aztán a nénikéhez fordulok, mert azt hiszem, nem árt közölni vele, hogy még ne csoszogjon arrébb. - Egy kicsit maradjon már itt kérem, a rendőrségnek fel kell majd venni a vallomását. – Magyarázom neki, és bólogat is, mindenféle aranyoskámat meg perszéket hadovál, Norah kezét megszorongatja, és közli, hogy isten biztosan megáldja, meg örök hála, s miegymás. Szerintem, ha egyedül lenne, bele is rúgna a földön fekvő tagba, legalábbis éppen olyan csúnyán néz rá. Még jó, hogy szemmel nem lehet ölni, már rég kihaltunk volna.
- Ne is mond, szerintem kivételesen veszek fánkot is. – Ennyi stressz után kell a cukorutánpótlás, egyébként nem szoktam túlzásba vinni, annyira nem vagyok édesszájú, de most rákívántam.
- Én legalább megkíméltelek tőle, de az tuti, hogy az internet sztárja leszel pár napig. Üdv Seattleben, meg minden. Remélem, a kollégáid nem fognak túlbuzgónak tartani. – Még a jelvényét sem vette át, de már tolvajokat csíp fülön, szerintem már most gyönyörű a sikerességi rátája, vagy mivel működnek ők odabenn. Hamarosan fel is hangzik a sziréna, tényleg közel vannak, a tömeg meg oszolhat, különben aszfaltminta lesz belőlük… Na jó, vigyáznak azzal a rendőrautóval, de akkor is sokan vannak útban.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Hétf. Szept. 05, 2016 9:41 pm
 



 

-Gratulálok. Ez azért nagy szó.- mosolyodok el, ahogy büszkén elárulja, hogy a város újságának címlapján már volt egy fotója, és tényleg, csak gratulálni tudok neki. Nem nagyon ismerem ugyan a fotós szakmát, de azt tudom, hogy manapság, mikor minden idióta fényképezőgéppel szaladgál és a retusáló programokkal unikornisokat meg ufókat képesek az Empire State Building-re maszlagolni, nem lehet könnyű megmaradni. Persze, az ilyen retusáló mestereket nem említik egy lapon az igazi fotósokkal, de egy-két nap erejéig az ilyen kamu képek is címlapon szoktak lenni, amíg ki nem derül, hogy kamu. A tehetségesebb fotósok meg, akik órákig állnak egy napraforgó előtt, hogy lefényképezzenek egy méhecskét, vagy épp korán reggel felmásznak a város egyik magas épületére, hogy gyönyörű képet készítsenek a még ébredező városról háttérbe szorulnak kicsit.
-Tudod, két fajta ember megy rendőrnek. Az egyik az, aki azért válassza ezt a hivatást, mert tényleg elhivatott, meg akar oldani ügyeket és segíteni az embereknek. A másik fajta ember az, aki hatalomra áhítozik és máshogy nem képes ezt elérni, mint azzal, hogy beáll fakabátnak és játssza a nagymenőt. Az ilyeneket én is eléggé utálom.- jegyzem meg minden szégyenkezés nélkül és nem azért, hogy nagyképű legyek, de én minden helyzetben az első csoport tagjait próbálom erősíteni. Sosem éreztem azt, hogy a jelvényem miatt más ember lennék, mint a többi. Számomra az a cél, hogy segítsek és rács mögé ültessem azokat, akik megérdemlik.
-Igen. Sajnos, eléggé megviselt ez az átcuccolás és még ez a három óra időeltolódás is teljesen összezavart, de idővel remélem belejövök.- mosolyodok el és tényleg remélem, hogy ez csak pár napig fog tartani. Igazából, elég jól tudok alkalmazkodni és ez a jellemvonásom bízom benne, hogy nem most fog köddé válni. Az elég gáz lenne.
-Superman nekem se a zsánerem. Akkor már inkább legyenek az Asgardiak.- vigyorodok el, mert bár zsaru vagyok és azt hinné az ember, hogy az ügyeimen kívül semmi mást nem tudok a világról, igazi mozi fan vagyok. Szeretek filmeket nézni, így aztán ezen a téren is elég jók az ismereteim. Amolyan kikapcsolódás számomra, kivéve, ha valami nyomozós filmbe csöppenek, ami teljesen magával ragad és a végén már azon kattogok, ki lesz a gyilkos.
-Kétlem. Az én apám egy seggfej, de sajnos tuti, hogy ő csinált. Szóval nem hiszem, hogy ilyesmiről szó lehetne.- oké, ez most durva volt így konkrétan, de jobb szót nem tudok találni arra az emberre, aki nyolc éves koromban hátra hagyott az öcsémmel együtt. Számomra ő sose lesz igazi apa, csak valami közreműködő, aki akár egy spermadonor is lehetett volna. Sok emlékem amúgy sincs róla és nem is bánom.
-Azért remélem, ha sikerülne összehozni a kiállítást, szólsz. Ha mást nem, megyek őrködni.- mosolyodok el, mert valóban érdekelne, hogy milyen munkái is vannak. Rendes lánynak tűnik és nem árt haverokat sem szereznem, nem beszélve arról, hogy bár jómagam nem sokat konyítok a művészetekhez, nézni/hallgatni/érezni attól még nagyon szeretem akármelyik válfaját is.
A rögtönzött rablópandúros jelenetemet követően nagy esélyünk van végre arra, hogy eljuthassunk a kávézóba, amit már nagyon várok. Hála az égnek, hamar felharsannak a szirénák is, majd a néni is hálálkodik egy sort én pedig szelíden vigyorgok csak a kamerák kereszttüzében. Nem szeretem a rivaldafényt, de mit tehetnék? Verjek meg mindenkit?
-Egy fánkot én is bevágok majd, ha már zsaru vagyok.- mosolyodok el, még mielőtt komolyabb beszélgetésbe kezdenék a leendő kollégákkal, akik gratulálnak és rögtön üdvözölnek is a városban és a köreikben. Nem igazán tudom eldönteni, hogy most nagyon utálnak vagy épp nagyon szeretnek, de végtére is tök mindegy. Tettem, amit kellett. A néni boldog, a pasas kevésbé és végre mehetek kávézni.
-Nem tudom, hogy fognak ezek után üdvözölni az őrsön, de az legyen a jövő rejtelme. Most jöjjön végre az a kávé.- indulok is el vigyorogva, amint lehetőségem adódik rá és ott hagyom szépen a zsarukat a nénivel, a krapekkal és a tömeggel együtt. Az se érdekel, ha úgy adják majd elő, hogy ők fogták el, csak a kávémat megkaphassam végre, aminek finom, élénkítő illatát azonnal megérzem, amint közelebb kerülünk a Starbuck's-hoz.
-Istenem. Ez a mennyország, lefogadom.- vigyorgok, ahogy benyitok az ajtón és, ha Gemma esetleg jelzi, hol kellene helyet foglalnunk, oda veszem az irányt.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Piac
Hétf. Szept. 05, 2016 11:59 pm
 



 

Egy könnyed mosollyal arcomon bólintok felé köszönetem jeléül, de szavakkal már nem toldom meg a helyzetet, már csak azért sem, mert a magam részéről nem kifejezetten tudok mit kezdeni a dicséretekkel, azaz, értékelem, meg jól is esik legbelül, de hogy ezt a megfelelő módon ki is fejezzem, azzal már akadnak gondjaim. Ezért jobbára nem is mondok semmit sem, mert vagy nem elég, vagy egoistának tűnök, holott igazából nem vagyok az, pusztán magabiztos személyiség, aki tisztában van a saját erényeivel.
- Az első lenne a normális, de azt tuti, hogy minden szakmában vannak selejtek. Ott van példának okáért az egészségügy, ahol olykor pont a legkevesebbet kereső nővérke kanalaz össze minden önbecsüléseddel egyetemben, és a milliókat is bezsebelő doki meg szarba sem vesz. Tisztelet persze azoknak, akik nem felejtik el, miért léptek arra a pályára. – Bizony, vannak olyanok is, még azt sem mondhatom, hogy kevesen, de sajnos közel sem mindenki. Norah egyébiránt abszolút nem tűnik nagyképűnek, őt is az első kategóriába sorolnám, és meglehetősen jó emberismerőnek vallom magam, következésképpen bízom benne, hogy most sem lövök mellé.
- Szerintem az nagyon maximum egy hét múlva már helyre is áll, úgyis csak megszokni tudod, lévén megszökni gondolom, nem akarsz. – Kacsintok rá vigyorogva, nekem maximum nyaralások alatt volt, de ott meg totál mindegy az embernek, nem ugyanaz, mint amikor másnap már dolgoznia kell valakinek, és még ezzel is meg kell küzdenie mellette. Nem irigylem most, az tuti.
- Ühüm, ide nekem Thorral, de egye fene, akkor sem sértődöm meg, ha Loki jön. – Kuncogok fel, hevesen bólogatva, kétségtelen, hogy nagyon egy húron pendülünk a csajjal, totál feltöltődöm a dologtól, és motoszkál bennem, hogy örülnék, ha a jövőben is lenne hozzá szerencsém, pedig relatíve ritkán van olyanra példa, hogy fogékony legyek újabb ismeretségek szorosabbra fűzésére, egyszerűen túlságosan bizalmatlan személyiség vagyok.
- Ohh, sajnálom. Le a seggfej apákkal, vagy valami ilyesmi. – Nem ismerem a történetét, és vélhetőleg nem is tárulkozna ki ilyen könnyen, nem jellemző az emberekre, ő ráadásul zsaru is, gyanakvóbbak az átlagosnál, nekem meg volt már incidensem abból, hogy belenyúltam a darázsfészekbe egy hölgyeménnyel. Igaz, Evával azóta nagyon is jóban vagyunk, de nem mondhatni, hogy könnyedén került sínre a kapcsolatunk.
- Naná, akkor tuti nem lovasítják meg a képeket. – Nem mintha ne lenne mindegyikből másolat, illetőleg egy kiállításra nem azért rendezkednék be, hogy eladjam a képeimet, hanem hogy minél több embert nyűgözzek le. Nem festményeket gyártok, hogy bárkinek legyen értelme lenyúlnia őket…
- Reméltem is, hogy ilyen téren tipikus zsaru vagy. A fánkmániát totálisan meg tudom érteni. Nem vagyok édesszájú, de a fánkokban van valami, szinte csalogatják az embert a színes kis cukormázzal, az orrodba kúszó töltelék illatával, ahh… mennyei. – Kellett nekem elkezdeni, most totál kattantnak néz az összeverődött tömeg, de úgyis hidegen hagy a mélyen tisztelt publikum véleménye, lévén senkit sem ismerek közülük annyira, hogy egy kicsit is érdekeljen. Amíg Norah elrendezi a dolgokat a többi zsaruval, addig kicsit arrébb várok az épület falának dőlve, ami előtt a leterítés megtörtént, és a tekintetemmel végigkísérem, ahogy a tagot benyomják a rendőrautóba. Megérdemli, legalább a súlycsoportjával kezdett volna, nem egy menni alig tudó idős nénikével. Szánalom.
- Mélységesen egyetértek. Egyébként meg, köszönjék meg, hogy nem kell egy betelefonáló idős néni irataira körözést kiadni. Csak szívességet tettél nekik. – Az már engem sem mozgat, mi történik még mögöttünk, a hivatalos szervek előálltak, innentől minden az ő dolguk.
- Tutira. – Helyeslek, ahogy belépünk, aztán első körben mindenképp a pulthoz kell mennünk, a sort ki kell várni, máskülönben nem kapunk kávét, itt sajna ez a módi, ki nem hoznak semmit. Szerencsére azért nincs akkora tömeg, nem kell sokat várni, gyorsan is haladnak a pultos csajok. - Szia, Gemma vagyok! Egy fehér csokis mochat kérnék és egy eper töltelékes fánkot. Köszi! – Át is nyújtom az rendelésem ellenértékét, a fánkot megkapom rögtön, míg az italomhoz rögtön hozzá is lát egy másik leányzó, míg akivel beszéltem, most Norahoz fordul, hogy felvegye a rendelését. Én a magam részéről nyugisan kivárom, míg elkészül a kávém, közben körbenézek, hogy hol van szabad hely, látok is pár üres asztalt, szóval állnunk szerencsére nem kell majd. - Nyugtass meg, hogy nincs valami zsarus mániád, hogy csak ajtóval szembe, fallal a hátad mögött, az egész teret belátva vagy hajlandó leülni… – Jobb, ha ezt tisztázzuk, mielőtt bármerre is megindulnék.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Szer. Szept. 07, 2016 9:23 pm
 



 

Sajnos, annyi munkaterület van, ahol ugyanez érvényes, hogy hosszú lenne felsorolni. Sőt. Szerintem, ez mindenhol igaz. Mindenhol vannak görények, beképzelt bunkók és szadisták, akik valami érthetetlen ok miatt föntre kerülnek és onnantól kezdve mindenkit csak szívatnak. Manapság nem az ész számít, hanem, hogy ki mennyire rohadék és mennyi pénze van. Ezért van, hogy a jó emberek szenvednek, csórók és mindig mindenki átgázol rajtuk. Bennük nincs meg az, ami ahhoz kell, hogy mindenkit átcsörtessenek, hazudjanak, gyilkoljanak és csaljanak a céljuk érdekében.
-Ne is mondd! Borzalmas, hogy ki van fordulva a világ. Alapból a rendőrségen bunkósági tesztet csináltatnék. Aki azért megy oda, mert hatalomra vágyik, azt élből forgalom irányítónak tenném be. Mondjuk azt a tesztet mindenhol kötelezővé tenném.- mondom el őszintén a véleményem és zsaru vagyok vagy sem, illik-e nekem ilyet mondani vagy sem, ez a véleményem. Nem szokásom magamba fojtani, ami böki a csőrömet vagy amit gondolok. Kimondom, aztán tetszik másoknak vagy sem, ez van. Persze, hajlandó vagyok egy kellemes, intelligens vitát folytatni arról, hogy kinek miért ez a véleménye, de attól az még az marad.
-Eszemben sincs megszökni, ha már idejöttem és még van egy hetem meló előtt, hogy szokjam egy kicsit a várost, úgyhogy mindent megteszek majd azért, hogy amennyire lehet, kiismerjem.- mosolyodok el és valóban, az a tervem, hogy minden nap újabb és újabb helyekre császkálok majd el. Azt persze, csak remélni tudom, hogy nem kerülök épp egy maffia központjához vagy egy leszámolás helyszínére. Az nagyon fincsi véletlen lenne.
-Jó, akkor a tiéd Loki, enyém meg Thor.- vigyorodok el, ahogy nagy egyetértés közepette felosszuk egymás közt a két asgardi istent és kicsit el is játszok a gondolattal, milyen lenne, ha ide pottyannának. Loki mondjuk kicsit zűrös lenne nekem, de Thorral asszem elbírnék...
-Semmi vész. Már nem hat meg, ha szóba kerül.- vigyorodok el, mert valóban, cseppet sem érdekel az apám. Eleinte még rossz volt és azok a pocsék utánzatok se segítettek, akik megfordultak anyámnál, de végül nem is az én gondom lett az egész. A nagyszüleim biztosították nekem azt, amire egy gyereknek szüksége lehet egy családból és ez így tökéletes volt. Miattuk lettem ember, mert, ha anyámon múlt volna, vagy depressziós drogos libaként haltam volna meg 16 évesen, vagy egy lotyó lennék, mint ő.
-Egy porszemet nem vinne onnan ki senki.- bólintok nagy komolyan, mintha tényleg valami terminátor lennék, de persze elröhögöm magam. Ennyire azért nem vagyok tökös csaj, hogy akárkit elintézzek, de meg tudom védeni magam, ha kell. Amíg nagyjából fair a felállás, addig mindenképp magabiztos vagyok.
-Én végig kóstoltam már az összeset, de nem tudnék választani. Imádom a töltöttet, a bevonatosat vagy azt, amelyiken pici színes izékék vannak... őrület, milyen finom. Talán a zsarusággal jött ez a bolondéria, nem tudom.- vonok vállat, mert tényleg nem tudnám megmondani, mikor lettem ekkora fan. A rendőrség előtt is ettem néha, de akkor még nem volt ennyi fajta és nem is kísérletezgettem. Volt egy kedvenc és, amikor épp fánkot ettem, mindig az került elém.
-Sajnos a zsaruknál, ha valaki új pofátlankodik oda, akár jót csinál, akár nem, nem szoktál jó szemmel nézni. Mindenki úgy gondolja, hogy a helyi védőangyalok a királyok, szóval ezek valószínűleg rühellni fognak.- vigyorgok, miközben kicsit ismertetem az "új lány" fogalmát Gemmával, mert a suliban ugyan hasonló volt a helyzet, de a zsaruknál ez más. Ha elhintenek egy sunyi pletykát arról, akit nem bírnak, durva belsőnyomozás veheti kezdetét és ilyenre már volt példa. Valaki nem volt szimpi a többieknek és kipakolták onnan.
Amint beérünk a Starbuck's-ba, ugyan az asztalt már szemlélem, merre is kellene menni, követem a pulthoz Gemmát. Töprengve lesem a kínálatot a fánkok terén, majd amint a nő végez, már tudom is, mit akarok.
-Üdv. A hölgyét majd én szeretném fizetni és egy karamellás frappuccinot meg egy nugátos csokibevonatos fánkot kérek szépen.- széles mosoly és már fizetem is a sajátom, elveszem a fánkom és amint megkapjuk a kávéinkat elindulok, hogy aztán megkereshessük, hova tegyük le a kis hátsóinkat.
-Nem, nem igazán. Meg vannak a trükkjeim, hogy a hátam mögé lássak.- vigyorodok el egy kacsintás kíséretében és már ki is szúrok egy asztalt középtájt, ami, ha Gemmának megfelel, leveszem a kabátom, leteszem a szék háttámlájára és ledobom magam. Igazából tényleg nincs ilyen dilim. Ha valaki ki akar nyírni, vannak helyzetek, mikor szemből is megteheti, ráadásul én még idegen vagyok itt. Jelenleg nincs okom félni támadástól vagy hasonlótól. Idővel majd... talán.
-Na és... mi a helyzet pasik terén?- térek rá a csajok legkomolyabb és legfontosabb témájára, ha már leültünk és nyugodtan dumálhatunk. Nem, mintha kíváncsiskodni akarnék, de jó lenne, ha esetleg hallhatnék valami romantikus sztorit és nem a saját elcseszett életem kellene, hogy a példa legyen előttem.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Piac
Csüt. Szept. 15, 2016 2:40 pm
 



 

- Jogos a két pont, szerintem is kellene mindenhol. Sajnos sok érték kiveszett már a mindennapjainkból. – Menő dolog tahónak lenni, és fogalmam sincs, mikor, illetőleg hogyan alakult ez így, de ettől még így van. Néha én is tudok cifrán viselkedni, de azzal mindig célom van, alapból nem viselkedem vállalhatatlanul sosem.
- Így már más a leányzó fekvése, hogyha valóban van egy heted, akkor az bőven elég lesz arra, hogy valamelyest kiismerd magad. – Az eddigiek alapján elég talpraesett csaj, és nem hiszem, hogy ne menne neki a dolog. Annyi idő alatt elég körbejárni párszor a leendő körzetét autóval, és ki is fog igazodni a környéken. Az egész város kicsit nagyobb falat, és több idő, de mivel itt fog dolgozni, bőven lesz lehetősége arra is.
- Megegyeztünk, maximum néha cserélünk. – Kacsintok vigyorogva, egészen kár, hogy aki igencsak bejön, annak keresztbe kell tennem, pedig nagyon szívesen keverednék Shanenel intimebb viszonyba, de sajnos az nem ilyen egyszerű, bár az lenne, sőt, bár megtettem volna eddig. Most cseszhetem. Igazság szerint az lenne a jó, ha valahogy ki tudnám játszani a húgom elrablóit, és akkor nem kellene ártanom neki sem, de fogalmam sincs, hogyan csináljam.
- Én nem vagyok zsaru, mégis bolondulok értük, szóval nem egyedi eset, de tény, hogy a fánk meg a zsaruk közt valamu különleges szimbiózis van. Én a magam részéről totálisan ledöbbenek, ha egy egyenruhás nem szereti. – Nem is bírok ellenállni neki, szóval landol a tányéromon belőlük a kávé mellé, így lesz csak tökéletes a nap kezdése. Szénhidrátsokk. Kész szerencse, hogy ilyen alkat vagyok, nekem aztán semmi sem árt meg, pedig tömöm a fejembe a sok pizzát, meg hamburgert, mellé jöhet a szigorúan cukros kóla, a lightos borzalmakkal engem hagyjanak békén.
- Igen, volt egy sanda gyanúm, hogy annyira nem bírják, ha belekontárkodnak a dolgukba. Azért remélem, hamar el fogják felejteni, én szurkolok. – Idővel minden ilyesmi elapad, hogyha az ember jól csinálja a dolgát, nyilván kicsit többet kell tenni a feledésért egy rossz start után. Ennél jobban nem látok bele, ugyanakkor nem is akarok, abszolút hidegen hagy, miként is működnek ők belülről, nem szükséges tudnom.
- Ne viccelj már, nem kell kifizetned. – Legyintek, de ha nem hagy választást, akkor belenyugszom, én aztán nem állok senki előzékenységének útjába.
- Ahh, hátul is van szemed? Mindenesetre megnyugtató, nem szeretem, ha valaki ennyire nem képes kilépni a munkájából. Mármint, nyilvánvalóan nektek is szükségetek van néha a lazításra, nemde? – Letelepszünk egy normál embernek is megfelelő asztalhoz, esküszöm, egyre szimpatikusabb ez a nő. Hihetetlen, pedig nem vagyok kompatibilis a csajokkal úgy általában, noha tény, hogy akad köztük olyan, akivel nagyon jóban vagyok, jah, kemény egy fő.
- Hohó, a nők kedvenc témáját poroljuk le? Amúgy… nincs pasi. Sajnos, vagy nem sajnos, mert túl bonyolult lenne. – Sóhajtok fel, mielőtt belekortyolnék a frissen megkapott gőzölgő kávémba. - Van egy főszerkesztő, akivel nagyon jól kijövünk, sokszor nála landolnak a képeim, és hát mit tagadjam, izzik a levegő, ott van a kémia, meg minden, de a munkakapcsolatnak eléggé betartana, hogyha összefeküdnék vele. Igazából, elég elcseszett vagyok ilyen téren, komoly kapcsolatot nem nagyon tudok felmutatni, pedig már nem vagyok mai csirke. – Elég gáz, tudom én, talán túl laza az életfelfogásom, hogy sosem akartam senkivel komolyabbra fűzni a szálakat. - Nálad? Mondd, hogy jobb a helyzet. - Nem vagyok irigy mások érzelmi életére, sőt, néha jó lenne pozitív történeteket is hallani a sok befuccsolt kapcsolat mellett.
Vissza az elejére Go down
Norah C. Davies
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : ♦ Jaimie Alexander ♦
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Pént. Szept. 16, 2016 10:17 pm
 



 

Pont ezeken szoktak töprengni, mikor engedek magamnak egy forró fürdőt és addig áztatom magam, hogy már azon kell aggódnom, nem-e úszóhártyáim nőttek. Bár ez elég ritkán fordul elő. Mármint, nem a fürdés kérem szépen, hanem az, hogy ennyire ráérnék lazítgatni.
-Elég elszomorító a helyzet, ez tény. Elkorcsosultak az emberek és néha még engem is letaglóz, mikre képesek, pedig már láttam egyet s mást.- sóhajtok egyet a végén, mert itt bevillan előttem a szénné égett férjem holtteste, de gyorsan elhessegetem magam elől ezt a képet. Nem így akartam emlékezni rá mégis, ha eszembe jut, így látom magam előtt, nem úgy, mint amikor még élt és boldogok voltunk. Szemét dolog az emberi agy is.
-Mindenképp azon leszek. Bár legelsőnek a lakásom körüli részt fogom feltérképezni, hogy mindenhonnan haza találhassak.- vigyorodok el és persze ez most hülyén hangzik, de annyi egyforma utca van itt, hogy muszáj vagyok több szemszögből megnézni, mi, merre, hány méter. Nehogy valaki máshoz sétáljak be késő éjszaka, mikor hazaérek.
-Benne vagyok.- kacsintok is egyet mellé, mert bár Loki nem épp az esetem, de vannak szexi pillanatai. Szóval, azt hiszem nem esne nehezemre cserélni Gemmával. De a legjobb, hogy úgy osztozkodunk rajtuk, mintha bármi közünk is lenne hozzájuk. Tiszta kamasznak érzem magam. Akkoriban volt még ez, hogy sztárocskák után csorgattam a nyálam.
-Azt hiszem, a sok stressz lehet az oka. A fánk boldoggá teszi a zsarut is, így a stressz is gyorsabban elillan.- magyarázom meg nagy okosan, mintha értenék is az ilyen dolgokhoz, de szerintem ez állhat a háttérben. Sok minden termel boldogsághormont és például egy csoki bevonatos fánk biztos, hogy ezek közé tartozik. Oké, a szex is egy ilyen dolog, de azt nehezebb megoldani öt perc alatt (nem is érdemes, ennyi időért le se vetkőznék) és a kollégák se néznék jó szemmel, azt hiszem.
-Vagy nem felejtik el és muszáj leszek tövig nyomni a gáz pedált, hogy én legyek a legjobb, ha már ilyen volt a bevonulóm.- jegyzem meg fanyar ábrázattal, mert ugye ez mindenhol így van. Jó példa erre megint csak a suli. Ha egy ideig jól teljesítesz, utána elvárják tőled, hogy csillagos ötösnél rosszabb jegyet ne kapj, különben dádá van.
-Nem viccelek. Kisegítettél a bajból és még ide is elkísértél, szóval egészségedre.- mosolyodok el és tényleg nem azért teszem, mert kellemetlen helyzetbe akarnám hozni. Egyszerűen csak, többet ér ez, mintha azt mondanám neki jó párszor, hogy köszönöm. Izgalmasabbá és viccesebbé tette a napomat, amiért egy fánkot meg egy kávét szerintem megérdemel.
-Sajnos, ha az ember a rossz fiúkkal szívózik, utána képtelen nem tartani attól, hogy egy váratlan pillanatban egy bosszúhadjárat áldozata lesz. Oké, nekem most még itt nem igazán van ellenségem, de már annyira belém ivódott, hogy mindenhol alaposan körül kell nézni, hogy képtelen vagyok nem ezt tenni. Ennek ellenére nem vagyok feszült, csak... feltérképezem a helyet. Alaposan megnézek minden arcot, a táskákat és ilyesmiket. Szakmai ártalom.- vonok vállat mosolyogva, mert bár tök gáz ez az egész, mégse tudom abbahagyni és tényleg akárhová megyek, a fejemben már meg vannak a kis személyleírások, menekülő utak és hasonló finomságok.
-Hát, az imént már gondolatban felosztottuk egymás közt a két asgardit, így a pasi téma szerintem már teljesen ide illő.- nevetek egyet, majd ahogy mesélni kezd harapok egyet a fánkomból és a kávét is megkóstolom, csak utána reagálok a kérdésére.
-Azt kell mondjam, hogy semmivel sem jobb az én magánéletem. Még, csak jelöltem sincs, akire azt mondanám, hogy szívesen randiznék vele vagy ilyesmi. Idegen város, új arcok... talán majd itt rám talál valaki, bár amennyire munkamániás vagyok, gyorsan feladná szerintem.- pedig a férjemnek ezzel nem igazán volt baja. Legfőképp azért, mert ő is munkamániás volt, ugyanakkor voltak szabályaink. Egy héten egyszer korábban hazamentünk mind a ketten és együtt beültünk valahova meg ilyemik. Így nem volt az, hogy "sosem látjuk egymást" és társai.
-Amúgy meg, meg kell tanulni külön kezelni a dolgokat. A munkahelyen munka, otthon pedig magánélet. Ha elég érett a pasi, simán működhetne a dolog, ha pedig balul sülne el, egy értelmes felnőtt azt is tudja kezelni.- vonok vállat, mert bár ilyesmiben nem volt még részem, úgy gondolom, ha valamit akar két ember, hogy működjön, akkor semmi sem zavarhat be. Kivéve egy váratlan külső tényező, de az megint más.
-Na és a szüleid? Velük élsz vagy külön utakon jársz a városban?- érdeklődök finoman és próbálok nem úgy beszélgetni, hogy azt érezze, vallatáson van, ugyanakkor érdekel, hogy ki is Gemma. Az biztos, hogy kinézem belőle, amilyen talpraesett csaj, hogy nem az otthoni fészekben éldegél, hanem külön utakon jár.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Csüt. Dec. 01, 2016 10:18 am
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Csüt. Márc. 23, 2017 11:21 pm
 



 

 
Ana & Sava



Nagyon furcsa volt egyelőre a városban lenni, és még nem is nagyon tudtam hová tenni. Megszoktam L.A. nyüzsgését, az állandó forgatagot, ami körülvett. A sztárokat, a csillogást, szóval magát az egész álomgyárat. Az én álmaimat is valóra váltotta egy időre, addig a bizonyos végzetes napig. Szóval, hiába Seattle a régió legnagyobb városa, én valahogy kicsinek és jelentéktelennek éreztem most. Már-már unalmasnak, ha úgy tetszik. Menekülőre azonban nem voltam hajlandó fogni, túl sok múlt rajta.
Tegnap beszéltem Joanne-nel, és ő is arra biztatott, hogy tartsak ki. Még csak alig két nap telt el azóta, hogy áthoztam a cuccaimat, és beköltöztem a régi otthonomba. Hatalmas volt az a ház, és a hébe-hóba feltűnő személyzetet leszámítva egyedül voltam benne. A mostohatestvérem ugyanis még mindig nem bukkant fel, noha volt még néhány hete. Mivel nem tudtam az elérhetőségét, így felhívni sem voltam képes. Elég aggasztónak találtam, de talán neki is kell majd annyira a pénz, hogy felbukkanjon.
Teljesen elmerültem ezen gondolatok tengerében, amikor bekövetkezett a hatalmas csikorgás, ezzel együtt pedig én is kizökkentem a saját kis világomból. Ijedten ugrottam meg az utcán, pedig nem jellemző rám az ilyesmi. Nagyon úgy tűnt, hogy még mindig nem jött teljesen helyre a lelkem a baleset óta. Hirtelen képek úsztak be a lelki szemeim elé, és olyan sebeket téptek fel újra, amik épp csak elkezdtek begyógyulni egy kicsit.
Fel sem fogtam szinte, hogy kis híján elütöttek a zebra közepén, és talán néhány kocsi valóban egymásba is szaladt. Vagy valakit ténylegesen elütöttek? Én pedig ezúttal szerencsés voltam? Nem tudtam megállapítani, mert annyira pánikba estem, hogy se nem láttam, se nem hallottam. A vér a fülemben dobogott, míg a szívem a torkomban. Alig bírtam lélegezni, vagy egyáltalán megállni két lábon. Úgy éreztem, hogy mentem elájulok, meg is voltak az előjelei. Nem vagyok pánikbeteg, de azóta nem hallottam balesetre emlékeztető hangokat, és ilyen helyzetbe sem kerültem. Miért járt most rám a rúd, mikor évekig semmi rossz nem történt?
Igen, talán pont ezért. Ijedten kaptam ide-oda a tekintetem, ahogy elhaladt mellettem jó sok ember, és néhányan meg is löktek. Én azonban csak álltam, nagyra nyílt szemekkel bámultam a világba, mégsem érzékeltem a körülöttem történő dolgokból szinte semmit. Nagyon távolinak, tompának. Mintha egy függöny túloldalán lettem volna, és igyekeznék nem tudomást venni a bosszantó háttérzajról. Kezeimet a füleimre szorítottam, szemeimet pedig szorosan behunytam. Nem érdekelt, hányan mennek el mellettem, vagy hogy mennyi vér folyt most. Csak el akartam tűnni innen, méghozzá a lehető leghamarabb, de mintha minden irányban falakba ütköztem volna.
Igyekeztem mély levegőket venni, hátha attól jobb lesz. Borzasztóan kellemetlenül éreztem most már magam, hiszen sohasem viselkedtem még ilyen nevetségesen. Mégis, ha annyira mulatságos volt, miért lett volna kedvem legszívesebben sikítani a kétségbeeséstől?
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Piac
Pént. Márc. 24, 2017 11:33 pm
 



 

Sava & Ana

- Nem. Nem. Igen. Aha. Nem. Hogyne. Nem. Semmi gond. Persze. Oké. Szia!
Említettem már, hogy utálok telefonálni? Már abban a pillanatban alig vártam, hogy letehessem a telefont, amikor elkezdett csörögni, akkor meg pláne, amikor megpillantottam a kijelzőn Vivian nevét. Viv a munkatársam, akivel azután lettünk „barátnők”, miután elegem lett mindenhonnan azt hallgatni, hogy „barátokra lenne szükségem”. Az én ízlésemhez és természetemhez képest túl cserfes és túl életvidám, de legalább jól kiegészítjük egymást, mert miközben ő lyukat beszél a hasamba, nekem elég mosolyognom, bólogatnom és néha hümmögnöm egyet.
Meg persze nem úgy éreznem, mintha gyomorszájon vágtak volna, amikor először felvetette, hogy bevonna az esküvői előkészületekbe és tervezésbe. Úgy értem, én szívesen segítek az embereknek, és az esküvőkkel sincs bajom, de miután megszerveztem a sajátomat, felhőtlenül boldog voltam, aztán néhány perc alatt mindent elveszítettem... Hát, mondjuk úgy, hogy nem szívesen veszek részt rajtuk. Viviannak persze magyarázhattam, hogy rossz ómennek tartom magam, meg sem hallotta.
Visszagyömöszölöm a telefont a táskámba, aztán sóhajtok egy nagyot. El sem hiszem, hogy megint visszasírom Greget, pedig... nem is olyan meglepő. Ő legalább csak nagyon jól elő tudja magáról adni, hogy mekkora seggfej, de amikor az ember már ilyen hosszú ideje a lakótársa, akkor azért van ideje megfigyelni dolgokat. Mint például azt, ha valaki nem egy érzéketlen barom, szimplán csak egy kicsit tökfej, megfelelő érzelmi és értelmi intelligenciával.
...érzelmivel biztosan.
Nem figyelek oda sem a gyalogos-, sem a járműforgalomra. Lefoglalnak a gondolataim, ahová persze ismét beköltözik valahonnan hátulról Jack is, tehát bőven másra koncentrálok. Még csak nem is célom átmenni a zebrán, egyszerűen el akarok sétálni mellette a járdán, amikor meghallom a hangot. Először csak megtorpanok és lefagyok egy pillanatra. A szívem félrever, a fékcsikorgás hangja még nem taglóz le teljesen, hiszen éppen ez volt az, ami a mi esetünkben hiányzott, és ami ha lett volna, akkor talán még ma is...
Szinte lassított felvételként nézem végig, amint a zebránál vészfékező autó hátuljába belecsúszik a mögötte jövő, aki már nem tudott időben megállni. A csattanás, a csikorgás-nyikorgás, ahogy a fém a fémen súrlódik... Megtántorodok és szinte nekiesek a mögöttem lévő épület téglafalának, a szemem előtt megjelenik egy összetört elejű furgon és egy fára felcsavarodott pickup, az emlékeimből előugrik egy üres, a semmibe meredő kék szempár képe.
Emberek rohannak el mellettem, a baleset irányába sietnek. Az agyam hátsó traktusában jelezni kezd az ösztön, hogy segítenem kéne, hogy az a dolgom, hogy segítsek... és én képtelen vagyok megmozdulni. Rajta sem tudtál segíteni. Gyűlölöm magam, gyűlölöm a tehetetlenségemet, mégis csak állok ott dermedten, ki-kihagyó szívveréssel, remegő végtagokkal.
Csak egy hirtelen és előre nem tervezett fejmozdulatnak köszönhetően pillantom meg a fiatal nőt az úttesten állva, vagy talán az ösztön fordította az irányába a tekintetem, nem tudom. Az biztos, hogy felismerem az egyértelmű jeleket, és be tudom azonosítani: egészen biztosan egy, vagy legalábbis hasonló cipőben járunk. Felszívom magam, képzeletbeli szemellenzőt teszek az arcomra, mint a lovaknak, hogy kizárjam a közelében veszteglő füstölgő roncsokat. Nem tudom, miért indulok meg felé, talán csak szeretném valamivel kompenzálni mindazt, amire képtelen voltam és vagyok. A baleseti helyszínek kikészítenek, ha a helyszínen látok sérültet, kikészülök, de ez azért egy kicsit más. Legalább engem megnyugtat valamennyire a segítségnyújtás egy lehetősége.
- Hölgyem? – A nő mellé érve finoman érintem csak meg a karját. A füleire szorított kezekkel és összeszorított szemekkel áll, talán fel sem fogja, mi zajlik körülötte, de azért nem szeretném halálra rémíteni azzal, hogy kizökkentem. – Hall engem, hölgyem? Jól van?
Látom, hogyan próbál nyugalmat erőltetni magára, és mégis kapkodja a levegőt. Ha kinyitja a szemeit, üldözött tekintetre is számítok, de arra semmiképpen, hogy gyorsan fel tudná dolgozni a helyzetet.
- Ápolónő vagyok, kérem engedje meg, hogy segítsek – folytatom lassan, megnyugtató hangon. – Attól tartok, hogy pánikrohama van, szóval keresnünk kéne önnek egy helyet, ahová le tud ülni. Legjobb lenne, ha kicsit távolabb mennénk, hm? – Nyugtatóan mosolygok rá, miközben a vállánál megtámasztva segítek neki lesétálni az úttestről, ha kell, egy kis finom erőszakkal. – Próbáljon meg lassan, mélyeket lélegezni, rendben? – beszélek hozzá tovább, de a tekintetemmel már azt kutatom, hol van a legközelebbi árus, akitől venni tudnék egy üveg hideg vizet.
Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Inaktív

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Kedd Márc. 28, 2017 12:05 am
 



 

Korábban nem igazán voltak rám jellemzőek a pánikrohamok. Sőt, ha már itt tartunk, egyáltalán nem is tudtam, hogy mi fán terem az. Viszonylag kiegyensúlyozott nőnek mondhattam magam, még ha voltak is időnként hullámvölgyeim. Azok mindenkinek vannak, aki normális életet él, igaz? De a baleset óta mintha minden csak elindult volna a lejtőn, egyszerűen nem voltam a régi. Nem csupán fizikai tünetei maradtak annak a bizonyos napnak, hanem lelkiek is. Már nem voltam olyan stabil és magabiztos, amilyen néhány hónappal korábban.
Most a közelmúltban naivan azt gondoltam, hogy végre minden rendben lesz. Hogy lehetőségem nyílt arra, hogy rendbe hozzam a dolgaimat, de nagyon úgy festett, hogy ez korántsem lesz olyan egyszerű, mint ahogyan én azt elképzeltem. Elég volt egy fékcsikorgás, vagy egy hangosabb hanghatás ahhoz, hogy teljesen kiforduljak magamból, és az ingatagon összerakott világom újra a feje tetejére álljon.
Csak álltam ott, földbe gyökerezett lábbal, fülemre szorított kezekkel, és azt reméltem, hogy ez az egész valójában meg sem történik. Próbáltam nem tudomást venni arról, ami körülöttem zajlott, mert ha nem látom és nem hallom, talán nincs is. Tudom, hogy micsoda ostobaság ez, hogy a kisgyerekek szokták ezt gondolni, amikor valami rossz történik, de azt kívántam, bárcsak tényleg hihetnék ebben. Bárcsak valóban úgy lenne, ahogyan én szerettem volna, és nem venné kezdetét egy újabb rémálom.
Először nem is éreztem meg a finom érintést, csak kisvártatva rezzentem össze rémülten. Úgy pattantak fel a szemhéjaim, mint amit valaki felfeszített erőszakkal, tekintetem űzötten villant az engem megközelítő felé. Képtelen voltam felelni, hiába nyitottam szóra a számat, végül némaságba burkolózva zártam vissza ajkaimat, és ráztam meg hevesen a fejemet.
- Nem! – talán hangosabban mondtam ki az egyetlen szót, ami kikívánkozott belőlem, de a körülöttünk lévő zsivaj még így is kellőképpen elnyomta, így valószínűleg nem figyeltek fel túl sokan a hisztérikus felhangra. – Nem vagyok jól! – nyögtem ki végül, kis szünetet tartva a szavak között. Nem azért, mert ki akartam volna számára hangsúlyozni a mondandómat, hanem egyszerűen azért, mert így bírtam levegőt venni. Szakadozva, továbbra is rémülten.
- Én… - bizonytalanul néztem körbe a javaslat hallatán, de nem láttam semmi lélekemelőt. Rohangáló embereket, mások meg ordibáltak, hozzám azonban a töredéke jutott el. Végül a mosolygó nőn állapodott meg a tekintetem. Nem akartam, hogy segítsen, én nem voltam rászorulva mások segítségére, de ugyanakkor mégis úgy éreztem, hogy ő az egyetlen biztos pont jelenleg számomra. – Nekem nem szokott pánikrohamom lenni. – igyekeztem újra nyugalmat erőltetni magamra, ahogy végül sikerült értelmes mondatot összeraknom. Nem ment túl könnyen, azt meg kell hagyni. Próbáltam minderről nem tudomást venni, de egyszerűen lerítt rólam, hogy mennyire nem vagyok most a helyzet magaslatán. Hát eddig süllyedtem volna? Másokra szorulok rá? Vadidegenekre? Szánalmas! Szánalmas vagy, Savannah Callahan!
- Rendben! – böktem ki végül kisvártatva, és számomra is meglepő módon hagytam, hogy elvezessen. – Én csak… - szándékosan nem néztem se jobbra, se balra. Nem bírtam. – Én csak nem akarok tovább itt lenni. – közöltem kissé hisztérikusan, és valószínűleg most már az is feltűnt neki, hogy egy kicsit bicegek. Általában próbáltam palástolni, amit amúgy sem lehetett, de most nem tudtam még erre is koncentrálni. Örültem, hogy én egyben vagyok még.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Piac
Kedd Május 16, 2017 7:36 pm
 



 




Játék vége



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Piac
 



 

Vissza az elejére Go down
Piac
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: