HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Élelmiszerbolt

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 12:50 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Logan Lerman
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Szept. 22, 2016 7:41 am
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


*Mikor rákontráz a kijelentésére a lány, hogy majd ráírja a nevét, hirtelen a magasba szökik a szemöldöke.*
- Oh, vagy úgy. Te kis hamis. *Válaszol vissza vigyorogva, mert ez tényleg egy ügyes húzás lenne Audrey részéről. Azonban nem ereszti a gumicukrot, hisz őrült módjára rajong érte férfi létére. Na igen, nála se százas valami, de ez részlet kérdés, azokba meg ne bonyolódjunk bele, mert felesleges.
Szóval most nézik egymást, viszont mikor a kis barna kijelenti, hogy legyen úriember és engedje át a lehetőséget, csak jókedvűen felnevet.*
- Szerintem ezt te sem gondoltad komolyan. Nem vagyok az az úriemberforma, ezt benézted. *Von vállat semlegesen, hisz tényleg nem arról híres, hogy úriember lenne. Alapvetően szembe megy a szabályokkal, egyedül a katonaság és a harcművészetek terén mutat tiszteletet, de mással szemben nem szokása az lenni.
Végül szóba kerül Audrey feneke is, hogy nőni fog a gumicukortól, amit csúnya húzás volt a részéről felhozni; de a lány meglepő könnyedséggel és humorral kezeli az egészet, ez viszont nagyon is meglepi. Látni is az arckifejezésén, hogy sikerült neki újat mutatni. Szóval lép egyet, hogy a kis barna felé forduljon, így tökéletes rálátása nyílik annak hátsójára a szoknyában, mikor kissé elhajol oldalra.*

- Hm… Egyet értek. Valóban jó a hátsód. *Vágja rá egyből elismerő kifejezéssel az arcán, és azzal a kis bárgyú mosollyal, amit az alkohol okoz nála. Hogy ez most udvarlás akar lenni, hát… a fene tudja, de nagyon jól szórakozik. Már rég volt ilyenben része, annyi szent.
A rengeteg munka és feszültség, ami a munkájával jár még rá is hatással van, bármennyire megszokta, hogy hajtania kell állandóan, ha a legjobb akar lenni.
Azonban, mivel már kezd egy csöppet kínos lenni rájuk nézve a vitatkozás egy csomag gumimaci miatt; felajánlja, hogy elengedi a zacskót, ha a felét megkapja. Ez egy teljesen korrekt ajánlat a részéről, és így mindketten jól járnak, még ha nem is száz százalékosan. Ez is jobb, mintha nem kapnának semmit.
Így most Audrey válaszára várva figyeli a másikat, miközben melléjük lép a biztonsági őr. Felvont szemöldökkel reagálja le annak kérdését, amolyan lenéző stílusban. Hogy pofátlan és még hólyag is; ja, van benne valami. De a biztonsági őr jelenleg alacsonyabb nála, és valószínű képzetlenebb is; szóval… De szerencse a szerencsétlenségben, mert nem kell nekiállnia vitatkozni az őrrel. A kis barna megmenti a helyzetet. *
- Megbeszéltük. *Ezzel a végszóval elengedi a zacskót, és követi a lányt a kasszához, szépen kikerülve a biztonsági őrt, miközben a kezében lóbálja a sörös pakkot. Picit dülöngélve ugyan, de elérnek a kasszához, ahol finoman rápaskol Audrey fenekére.*
- Most már tényleg elhiszem, hogy a gumimaciktól van jó feneked. *Oké, már tényleg nagyon ittas, de egyéb más dolgot nem tesz. Ha esetleg a kis barna pofon akarná vágni, akkor egyszerűen elhajol az ütés elöl és vigyorog. Ha nem, hát akkor csak áll mögötte, mint valami testőr. Ez valószínű a kasszásnak is feltűnik, de nem teszi szóvá.
Mikor a sorban ők kerülnek sorra, valamennyi pénzt kivesz a tárcájából, hogy ezzel is kifizesse a gumimaci felét. Nem kerül sokba, de ebben egyeztek meg, így ehhez tartja is magát.*

- És hogyhogy ilyen késői órán itt lófrál egyedül a kishölgy? *Pillant kérdőn a másikra, mikor távoznak a kasszától, és az egyik kijárat felé sétálnak. Közben az egyik sört kiveszi a pakkból, s már nyitja is kifele a kulcsa segítségével. Az üveges sört macera kinyitni, de finomabb; mint a dobozos. Hogy miért, azt nem tudja; csak egyszerű tapasztalat.*
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Emma Watson
Kor : 24

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Szept. 22, 2016 1:39 pm
 



 

- Nem mondhatod, hogy nem ért meg egy próbát, akár az is lehetnél, de nyugi, én sem vagyok úrinő. – Pusztán arra vágyom ezzel célozni, hogy nem fogom hagyni magam, bármennyire is erősködjön, megütni csak nem fog, azért az rendkívül gusztustalan dolog lenne, bár tény, hogy vannak olyan pasik, akiknek semmi sem számít. Neki valahogy túl cuki hozzá a fizimiskája, igaz, ami igaz, a szavai ezt közel sem támasztják alá.
Szabad kezem csípőre vágom a fenékbámulás okán, na de… na. Azért valahol nagyon is vigyorra késztet a dolog, én magam sem mellőzöm a szemtelenséget a mindennapjaimban, szóval nem szokásom kiakadni, hogyha esetleg más is hasonlóképpen viselkedik a világhoz. Zavarba nem jövök, a korosztályomat ilyen téren tudom kezelni szerencsére, és tuti, hogy ő is valahol a húszas éveiben járhat.
- Köszönöm szépen a felettébb varázslatos bókot. – Egyértelműen ironizálok, de én azt is mosolyogva teszem, lévén szinte állandóan ilyen derűsen tekintek a környezetemre, így esik jól. Igaz, jó párszor hallottam már, hogy jó a segged, cica, szóval ahhoz képest ez is elég konszolidált volt, már a szórakozóhelyeken szokásuk le is taperolni, na az nem olyasmi, amit tudok díjazni. Jelen pillanatban azonban inkább szórakoztat a dolog, abszolút nem veszem komolyan, semmi értelme sem lenne, csak fölöslegesen idegesíteném magam. Mellesleg szent meggyőződésem, hogyha valaki miniszoknyába csomagolja magát, az azért teszi, mert szeretné megmutatni, milyen formás is itt-ott. Én sem vagyok kivétel, képmutatás lenne, ha eztán felháborodnék azon, hogy valóban megnézik.
Barátságosan integetek a biztonsági őrnek, még egy kacsintást is kap, tekintve, gond az tényleg nincs, én nem fogok a továbbiakban balhét csinálni, és bízom benne, hogy a másik gumicukor rajongó is így lesz vele, legalábbis jó volna inkább osztozkodni, mint marakodni.
- Héééé. – Fordulok meg felvont szemöldökkel, de pofonra nem lendül a kezem, nem vagyok erőszakos természet, és semmit sem oldana meg egy pofon, ráadásul ismét jelenet lenne belől.
- Az egy dolog, hogy nem vagy úriember, de arra nem tanítottak meg, hogy nőket nem fogdosunk az engedélyük nélkül? – Csak megcsóválom a fejem, még jó, hogy egész szolidan művelte, szerintem nem látta senki, nem is fogok neki nagy feneket keríteni.
- Ezek után adná magát, hogy én is lecsekkoljam a te feneked. – Szemtelenkedve öltök nyelvet, hát szívbajos nem vagyok, vele szemben meg nem is kell égnie az arcomnak az ilyen dumáktól, mégsem tiszteletes. A pénz elveszem, még ha puszta jóindulatból kifizettem volna az egész zacsit, a tapival elintézte, hogy ne akarjam megtenni, úgyhogy garasoskodom, de végül is, nem ismerem, miért invitálnám meg egy fél zacskó gumicukorra.
- Hosszú napom volt, indultam haza, de elfogyott a készletem. – Lóbálom meg a tasakot. - Enélkül meg nem élet az élet. Hát te? – Kérdezek vissza, és kiérve a hűvösebb utcára körbenézek, azon gondolkodva, hogyan is oldjuk meg a gumimaci kérdést. - Szóval megesszük valahol együtt, vagy felezünk, és megy mindenki a maga útjára? – Álmos éppenséggel még nem vagyok, szóval én ráérek, bár azt nem tudom, ő miként van ezzel a kérdéssel.
Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Logan Lerman
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Okt. 17, 2016 7:36 am
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


- Oké, egy próbát tényleg megért. *Teszi hozzá mosolyogva, de ettől eltekintve nem úriember; viszont ütni semmiképp sem fog. Annyira ő sem elvetemült, maximum akkor, ha az élete múlik rajta, de jelenleg ez a helyzet most nem áll fenn.
Ezzel együtt sikerül alaposan megnéznie magának Audrey fenekét, amire a lány csípőre teszi a kezét; mintha rossz fát tett volna a tűzre, de az arcán lévő mosoly inkább azt jelzi, hogy jól szórakozik.
- Nincs mit. *Mondja mosolyogva, mivel ez egy igen fura bók volt a részéről; de legalább bók volt. Végül elindulnak a kasszákhoz, hogy megvegyék azt az egy csomagot, és ezzel osztozkodjanak. A biztonsági őr is életben marad Audreynak hála, több jelenetet már nem rendeznek; viszont csak nem bírja megállni, hogy ne paskoljon finoman a lány fenekére.

- Nem, azt hiszem nem tanítottak. *Von vállat teljesen nyugodtan és közben még ingatja is a fejét. Tényleg meglátszik, hogy mennyire nem volt gyerekszobája, ha lehet ezt így mondani. Az állandó hajtás és frusztráció mellett nem igazán érdekelte, hogy mit tanítanak a szülei, vagy legalábbis próbáltak tanítani neki. Már csak a dac kedvéért sem.
- Oh… ha ehhez van kedved, akkor csak bátran. Nem vagyok semmi jónak az elrontója. *Igen, ha már felajánlotta, tessék is kihasználni; nem tesz minden nap ilyen ajánlatot a hölgyeknek. És naná, hogy mosolyog hozzá, mint a vadalma. Egyre jobban érzi magát Audrey társaságában, még ha az elején kisebb konfliktussal is indult az ismerkedésük. Kezd feloldódni benne a feszültség, ami eddig körüllengte az egész napját és hetét, ha lehet ezt így mondani.
Közben túljutnak a fizetésen is, miután a lány elvette tőle a pénzt, s végül a bolt előtt álldogálnak és beszélgetnek.*

- Ja, értem. Igen, ebben egyet értek veled. *Bólint a barna hajú válaszára, miközben kissé arrébb mennek, hogy ne legyenek útban a boltból távozóknak.* - Elfogyott a munka a laktanyán, és mivel nem volt több dolgom, gondoltam beugrom egy-két dologért a boltba. *Válaszol ő is, miközben kibontja az egyik üveg sört, és kortyol belőle párat.*
- Együk meg együtt valahol, ha már úgy is felajánlottad. Viszont nem vagyok annyira régen a városban; így te döntesz, hova szeretnél menni. *Inkább a lányra hagyja a választás jogát, neki végülis teljesen megfelel minden hely; csak egyék meg a gumimacit, és egy kicsit még legyenek együtt. Jól szórakozik Audrey mellett, a lány humora és bája feledteti vele a sok hülyeséget, ami eddig az agyában kavargott.
Ő ugyan fáradt egy kicsit, de még nem annyira, hogy állva elaludjon, szóval neki bármi megfelel, és bármeddig. Ameddig jól elvannak együtt, addig ő nem lesz semminek az elrontója.*
- Egyébként már itt születtél, vagy te is ide költöztél valami miatt? *Pillant kérdőn a másikra, hogy folytassák a beszélgetést, miközben akkor arra mennek, amerre a lány szeretne.*


//Elnézést a hosszú kimaradás miatt, és nagyon szépen köszönöm a türelmet. Smile//
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Emma Watson
Kor : 24

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Okt. 29, 2016 4:13 pm
 



 

- Igen, ebben én is biztos vagyok. – Morgolódok még egy keveset, mert azért az ilyesmi kicsit kívül esik a tűréshatáromon, nem vagyok egy idegbeteg csajszi, zakkant és dilis kicsit igen, de azért határok nálam is vannak, a hátsómat meg csak az fogdossa, akinek megengedtem.
- Látod, én máris kaptam engedélyt. Nem tisztább így? – Egyébként simán rásóznék egyet, de talán pontosan azért nem teszem, mert belemenne. Nos, mondja bárki, hogy nem vagyok fordítva bekötve. Szemtelen srác, az holt biztos, mondhatni, ilyen téren egészen jó partnernek tűnik, mert ilyesmiért nekem sem kell a szomszédba menni.
A kötelező köröket gyorsan letudva már az utcán flangálunk, én már keresek is egy padot a tekintetemmel, bár a séta sincs ellenemre, de nem tudom, hogy újonnan beszerzett gumicukor zabáló társam is így gondolja-e ezt. Majd csak megmondja, hogyha nem tetszik neki ez a módi, gondolom én legalábbis. Ami engem illet, tökéletesen megfelel bármilyen eshetőség, nem vagyok túlzottan nagy igényű, akár még az útpadka is megfelel, ha nem a város legforgalmasabb utcájáé.
- Ó, szóval katona vagy? És még ezek után be akarod adni nekem, hogy nem tudod, hogy kell tisztességesen viselkedni? Na szééép! – Közben vigyorgok, mert felháborodva nem vagyok, közel sem, de a kettő valahogy nem fér össze. Aztán ki tudja, lehet, hogy az örök lázadó természetét csak akkor tudja visszafogni, ha épp dolgozik, egyébként meg derekasan elengedi magát. Nem lepne meg, ilyen ember egész sok van, a munka sajnos többeknek mókuskerék véleményem szerint, mint vágyaik, álmaik beteljesülése.
- Azt hiszem, van a közelben egy játszótér, ilyenkor gyerekek már nincsenek, szóval biztosan szabad a hinta. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én imádom... Azt hiszem, sosem fogok igazán felnőni. – Felvont szemöldökkel nézek rá, hogy vajon megfelel-e ez az alternatíva, amennyiben nem, akkor majd kitalálok valami mást, ha már ő nem ismeri a környéket. - Szóval te egyébként a laktanyában élsz? Nem készít ki az ingerszegény környezet? – Tudja a túró, miként viszonyul a csajokhoz, de az tuti, hogy én ilyen szinten nem bírnám a bezártságot, a kimenőket meg ugyebár nem kapja szépen pillogásra az ember. Igaz, ez inkább hivatás, mint egyszerű szakma, kényszerből szerintem lehetetlenség csinálni, az olyanok úgyis kihullanak. Valahol biztos nagyon kemény srác lehet, hogy bírja.
- Carlshaltonban születtem, Angliában, a bátyám után jöttem ide. – Apró ferdítés, de eszemben sincs olyasmivel csökkenteni az ázsiómat, hogy kitettek az egyetemről, és apa ide száműzött. Nem túl nyerő, úgy gondolom. Meg aztán, friss ismeretségnek nem kell mindent elkotyogni.
- Gyere, csak két sarokra van innen a játszótér, már ha nem támadt jobb ötleted. – Én nem lakom messze, de nem egyedül vagyok a kecóban, meg egyébként sem áll szándékomban felhívni, akárki is lehet, és ismeretleneket csak ne fogadjak már az életteremben.
- Mesélj, hogy lett egy ilyen szemtelen pasiból katona?

//Szintén bocsi, kicsit nehezebben megy mostanság a kisasszony, de igyekszem! Smile //
Vissza az elejére Go down
Harper Krevorien
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Logan Lerman
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jan. 20, 2017 8:09 pm
 



 



//Audrey & Harper, avagy a gumicukor hadjárat//


*Úgy tűnik, tényleg nagyon jól szórakozik Audrey társaságában. Meglepő, hogy ennyire el tudja engedni magát; de végül is ez egy jó dolog. Az meg, hogy simán rápaskolt a lány fenekére, hát na… mégis csak férfiből van, nemdebár?
Közben kifizetik a gumimaci árát, és kilépnek a boltból, hogy keressenek egy sokkal kényelmesebb helyet, ahol el tudják fogyasztani az édességet. Ezzel párhuzamosan Harper már nyitja is ki a sörös üveget és kortyol is belőle párat, miközben követi a barna hajú hölgyecskét.*
- Jjja. *Nyomja meg hangsúlyban a „j” betűt, hisz igaz, amit a lány mondd. De valljuk be, tanult tiszteletet az akadémián; de nem igazán kamatoztatja, ha nem munkáról van szó.* - Tudom, hogy kell; de nem kifejezetten szeretem. Persze vannak kivételek. *Utal ezzel a munkájára, és még mindig nyugodt és ruganyos léptekkel halad Audrey mellett, kerülgetve az épp feléjük tartó embereket, hogy ne menjen neki senkinek.

Közben eldöntik, hogy a játszótér felé veszik az irányt, s hagyja, hogy a lány vezessen. Nem ismeri még annyira a várost, mivel nem olyan rég érkezett. Amikor Audrey elmondja, hogy mennyire odavan a hintáért, muszáj vigyorognia.*
- Gondolhattam volna… De bevallom, én is kedvelem ezt a fajta kikapcsolódást. *Mosolyog jókedvűen, úgy tűnik; tényleg kezd felengedni a barna hajú mellett, ami így este felé már tényleg nagyon jól jön. Végre nem kell minden miatt aggódnia és hasonlók, egyszerűen jól érzi magát valakivel. Azonban a laktanyás kérdésen kicsit elgondolkodik.*
- Hm… Nekem eddig nem tűnt fel, hogy ingerszegény lenne. Az akadémia óta a laktanyában élek, így nem új a dolog. Az lenne a furcsa, ha ezek után egy lakásba kéne költöznöm, ahol teljesen egyedül vagyok… *Vonja meg a vállait, mivel tényleg nem tudja, milyen lehet „teljesen” egyedül élni. Amikor eljött az otthonából, akkor is több emberrel lakott együtt, hogy ki tudja fizetni az albérletet és a rezsit mindennel együtt.
Neki ez a megszokott és természetes, ami másnak furcsa lehet; de a katonaság is egyfajta közösség, aminek nem mindenki lehet a tagja.
Mikor megemlíti Audrey, hogy Angliában született, meglepődik, hogy onnan ide jött el; de soha nem lehet tudni a miérteket. Biztos jó ok volt erre, ha már a bátyját követte valami miatt.*
- Biztos szép hely lehet, mármint a szülővárosod. Gondolom sokkal nyugisabb, mint itt. *Teszi hozzá, hogy egyértelmű legyen, pontosan mire gondolt.*
- Nekem tökéletesen megfelel, mutasd az utat a végtelenbe és tovább! *Oké, kicsit át ment Toy storyba, miközben a kezével előre mutat, amerre Audrey is halad, végül mosolyogva követi a lányt. Remélhetőleg senkinek sem megy neki közben.*

- Hát… ez egy hosszú történet. Igazából két gyökér testvér kellett hozzá, két ostoba szülő, és jó pár szar év; aztán itt lyukadtam ki… *Mutat körbe maga körül, miközben elérik a játszóteret, s egyből elstartol a hintákhoz. Egy nagyobb fémvázashoz szalad, amiket láncok tartanak, és egy gumi ülő része van, pont tökéletes kettejüknek, de még ez előtt van egy korlát szerűség; mint minden játszótéren, amit nekifutásból ügyesen át is ugrik, bár a landolás kissé ingatagra sikerül az elfogyasztott alkohol mennyiség miatt, meg hát tele van mindkét keze.*
- Hoppá… asszem elszámoltam magam egy kicsit… *Utal arra, hogy kis híja volt, hogy ne essen fejjel előre a homokba, de végül csak seggre ül a földön.* - Na jó, úgy érzem egyszerűbb, ha a stabil talajon vagyok, itt is jó lesz. *Ezzel pedig a földre teszi a sörös pakkot, majd a kibontott üveget tartja már csak a kezében. Innen nézve még a tiszta csillagos ég is látszik, ami meglepő a számára.*
Vissza az elejére Go down
Audrey Diantha Lott
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Emma Watson
Kor : 24

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Vas. Jan. 22, 2017 8:55 pm
 



 

- Igaz is, a muszáj dolgokat én sem szeretem túlzottan. – Azt nem ragozom, hogy nála a kivételeket azért még nem nagyon sikerült észlelnem, de ha már katona, gyanítom azokban az időszakokban, amikor épp szolgálatban van, akkor nincs ezzel problémája, máskülönben már rég kirakták volna. Legalábbis én így képzelem, ott azért szigor kell, hogy uralkodjon.
- Gondolhattad volna? Miért, mitől sejthető egy emberről, hogy szeret hintázni? – Valóban érdekel, mert nekem ez valahogy sosem merül fel, ha egy emberre gondolok, talán mert alapvetően nem igazán járul hozzá valaki személyiségéhez, sokkal inkább a személyiségjegyeiből fakad. Ezt levezetve, talán kinézek olyan szeleburdinak, esetenként infantilisnek, hogy simán beülök felnőtt fejjel egy hintába.
- Igaz, ami igaz, fogalmam sincs, milyen egy laktanyában, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy bővelkedne az ingerekben, de tény, hogy az számít, te hogy éled meg. – Elvégre, belőlem sosem lesz katona, ahhoz túlságosan is szeretek a saját orrom után menni, szóval nagyjából egy perc alatt megpusztulnék a katonaságnál, nem beszélve arról, hogy fizikailag sem tudnám tartani a tempót.
- Maradjunk annyiban, hogy vannak szép részei, mint minden más városnak, de ennyi, s nem több. Én nem bánom hogy el kellett jönnöm onnan. Az tuti, hogy sokkal nyugisabb, éppen ezért uncsibb is, nekem valahogy több pörgés kell, mint ami egy kisvárosban van. – Az biztos, hogy sosem voltam egy lassú gyerek, szerintem lazán rám sütötték kiskoromban a hiperaktív jelzőt, bár sosem volt semmiféle rendellenességem, csak a szüleimnek nem sikerült lekötnie a figyelmemet.
- Hahh, a végtelenbe azért nem tudom az utat, de a játszótérig csak sikerülni fog eljutni. – Kacsintok rá szórakozottan, időközben azért kibukik némi családi szennyes, amiben nem akartam turkálni, de úgy tűnik, a kérdésem egyenes úton ide vezetett.
- Uhh, hát ez nem hangzik túl jól. Mondjuk, nálam nem ostoba, de vaskalapos szülők azok akadnak. – Húzom el a számat, de hát az én történetem sem egy sétagalopp, különösen, hogy apám már nem áll szóba velem majdnem egy éve, anyával ugyan szoktam beszélni, de ő sem helyesli, amit tettem. Végül is, miárt helyeselné úgy egyáltalán bárki? Totálisan megértem, de attól még nekem mindenre megvolt a magam szempontjából tökéletesen helytálló okom. A játszótérre érve Harper lelkesebbnek tűnik nálam, mert nekilendül, én azonban tartom magam a lassú tempómhoz, és csak komótosan közelítem meg a játékszert. Nem tehetek róla, legszebb öröm a káröröm, szóval annak rendje és módja szerint kikacagom szegényt, cserébe én sem sértődnék meg fordított esetben.
- Tíz pontos fenékre esés volt, meg kell hagyni. – Tovább kuncogok, míg megkerülöm a korlátot, aztán bepakolom a popómat az egyik hintába, én maradok az eredeti tervnél, a földre inkább nem ülök. - Kezdem azt hinni, hogy már most többet ittál mint kellett volna. Mindenesetre, jöjjön a lényeg. – Mosolyogva bontom ki a gumimacis zacsit, és nyújtom felé, vegyen először ő, azért olyan önző nem vagyok, bármennyire is szeressem a gumicukrot. - Fel ne fázz azért… – Bár talán még nem hűlt le annyira a föld, de sosem lehet elég óvatos az ember.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Júl. 05, 2017 1:41 pm
 



 




Játék vége



Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Crystal Dawson
avatar
Inaktív

Avataron : Cobie Smulders
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Kedd Szept. 26, 2017 10:54 pm
 



 



Dennis & Crys









S

eattle egy egészen más környéke volt ahol én felnőttem. Ahol most lakom a kertváros, hol a házak között magasba szöknek a juharfák, és színes leveleiken szánkázik ősszel a gyérülő napsugár, a gyermekkorom  utcái között leginkább a beton, a délutánonként terjengő sült illata, a pudingot készítő anyuka látványa a nyitott ablakon át, és persze az út közepén bicikliző gyerekek tarka sokasága volt a jellemző. Valahányszor hazamegyek, valahányszor meglátogatom a szüleimet szinte megelevenedik előttem az egész és én sok évet, vagy akár egy évtizedet is visszaugrom az időben. Csak állok a műhely mellett, hol az apám még a mai napig is aktívan dolgozik, pedig már igencsak közel jár a hetvenhez, karomat megtámasztom az itt-ott girbegurba barnára mázolt kerítés deszkákon és csak iszom magamba a hely látványát. Látom magam tizenkét évesen, amikor a szemben lakó Mrs Lucille postaládájába madártollakkal bélelt borítékot dugtunk, és ráírtuk szép, iskolás kézírással, hogy “Angyaltollak”. Merthogy az idős hölgy szörnyen vallásos volt, és hitt az effélékben. Persze amikor mindez kiderült, apám megbüntetett és heteken keresztül megvonva tőlem a vacsorát is a szobám fogságára ítélt. Mondván nem szórakozunk senki hitével, kiváltképpen olyanéval nem, aki nemrégiben veszítette el a férjét. Akkor szégyelnem kellett volna a dolgot, vagy valamiféle megbánást mutatni,de helyette csak durcás voltam és vérig sértett. Hogy valamennyire helyrehozassák velem a dolgot, és felelősségteljesebb viselkedésre sarkalljanak, elvállalták a szomszédban lakó Parks fiú felügyeletét a nevemben. Akkor büntetésként fogtam fel a dolgot, de leginkább haragos dacossággal igyekeztem ellenállni, de hasztalan. Vagy azt választom, és kimehetek a szobámból, vagy pedig maradok ahol vagyok, újabb hetet töltve vacsora nélkül, és apám reményei szerint buzgón imádkozva. De én nem imádkoztam, nem fűztem össze az ujjaimat nézve az ég felé, és motyogva valami felső hatalomhoz, amiben soha nem hittem és nem is hiszek a mai napig. Persze minderről apám semmit nem tud. Azt hiszem a szíve szakadna meg, ha hithű ír katolikusként kiderülne, hogy a lánya ateista. Inkább eljárok vele amikor csak tehetem vasárnaponként a templomba, ott ülök az első sorban, és még a templomi dalokat is énekelem, de a hitem az bizony nincs meg hozzá. Hogyan is lehetne, amikor már évek óta csak a büntetést érzem magamon? A rossz házasságommal, a fiúval, ki felé hihetetlen és megmagyarázhatatlan téveszmékkel vonzódom, és nincs kiút...zsákutca az egész életem...minden irányból.
Akkoriban sem voltak esti könyörgéseim a mennyek felé, és mostanság sincsenek...és elképzelésem sem volt, hogy mihez kezdjek a kamaszkorom küszöbén, egy örökmozgó öt éves fiúval, akinek legtöbbször be sem állt a szája, és butaságokat kérdezett. Ma már a saját bőrömön tapasztalom, a lányom által, hogy azok az idők nagyon is értékesek kellettek volna legyenek, és bizony nem éreztem volna később, hogy hovatovább hiányoznak onnan tőlünk, a szomszédságunkból, amikor elköltöztek. Dennis Parks, az a kisfiú, aki mindig olyan érdeklődő volt, akit ezer dolog kötött le egyszerre, akiben annyi energia és tettrekészség volt, és akiről hamar kiderült, hogy rajtam kívül szinte senki nem hallgatja meg, többé nem volt ott a kerítésük mellett. Nem várt reggelente, és nem kérdezte meg, hogy ma mit fogunk csinálni. Aznap, amikor utoljára mentem hozzájuk olyan szótlan volt. Olyan vállvonogatós, csendes fajta, aki nem nagyon akarja elmondani mi baja van. Már nem volt öt éves, és már egy ideje nem is azért jártam át, hogy vigyázzak rá, vagy a húgára. Egyszerűen a szívemhez nőtt az évek során, és a korábbi büntetésből egy kezdődő furcsa barátság volt kialakulóban, aminek aztán véget vetett a szülei válása, és az, hogy ők az édesanyjával máshova költöztek. Apa úgy tudta, hogy még Seattle-t és elhagyták, mintha ugyan a régi életük minden apróságát az elmúlás konténerébe pakoltál volna le. Aki kapja marja, nekik ugyan nem kell. Ezután többé nem hallottam felőlük, a fiúról sem, és persze a házukba más család költözött, kikkel már nem tudtam és nem is akartam megismerkedni. Már egyetemre jártam, és semmi más vágyam nem volt, mint megváltani a világot, megteremteni benne a tökéletes és egyenlőségre épülő demokráciát, felszámolni a szegénységet, és boldogan élni, meg nem halni...és ellovagolni a naplementébe azzal akit szeretek. A naplementék persze eljöttek, sok év egymás után, azonban a boldogság hovatovább messze elmaradt, mintha ugyan nem várná itt senki. Hogy eszembe jutott e az évek során a Parks fiú? Hogy őszinte legyek eleinte még igen...eleinte, amikor hazalátogattam, és a régi otthonuk felé pillantottam, magam előtt láttam a ragyogó szemű kisfiút, aki november végén tököt akart velem faragni, aki csokit kért vagy különben csal….aki hóembert épített nekem, és aki ha mérges volt, nemes egyszerűséggel földhöz vágta azt az üveg hamutartót, amit a teraszuk kiálló deszkájába tartottam, hogy stikában dohányozva abba hamuzzak. Ha anyáék akkor megtudták volna mit művelek, minden bizonnyal elevenen megnyúznak. Dennis tudta, és hallgatott róla. Ez volt az első és azt hiszem egyetlen közös titkunk. Aztán ezek a gondolataim elmaradtak, tovaúsztak az emlékekkel, és szépen lassan a szentimentális múlt homályába vesztek, ahogyan nagyon sok minden azokból az időkből. Az ember már csak ilyen. Ahogyan halad vele előre az élet bizonyos dolgokat lerak élete keresztútjain, melyek egykor fontosak voltak, melyek a jövőre nézve már nem szükségesek. Ilyen volt az én kapcsolatom Dennis-el, mely az elköltözésükkel csupán egy állomás maradt az életemben. Nem annyira fontos, hogy befolyással legyen a jövőmre. De az a fajta, amelyben még megvan a lehetősége annak, hogy a legváratlanabb időben visszaköszön majd.
A mai lesz az a nap, melyet még nem tudok amikor elindulok otthonról, hogy a közeli pékségbe siessek, és fokhagymás vágottat vegyek James-nek, lekváros masnit Lilinek, meg két bögre forró kávét, lezárható tetővel, és csak reménykedem, benne, hogy nem veszíti el a melegségét, mire odaérek az első órámra. Akinek szánom mindig késik, de nem számít, csak az, hogy jöjjön, hogy ott legyen, hogy lássam, hogy töltekezzek a látványával és beburkoljam a forró kávé kesernyés gőzébe. Kesernyés a hangulatom is, amikor a megszokott hely üresen ásít a hiányától, és csak egy üzenet fogad a telefonomon:”Ma nem megyek, közbejött valami. Délután találkozunk.A” Gyűlölöm ismeretlenül is azt a valamit, ami közbejött, és a hangulatomra, a nap további részére rányomja a bélyegét a hiánya. Kell nekem, mint az esőcseppben a szivárvány….de nincs. Ingerült vagyok egész délelőtt, egész nap, és amikor koradélután hazafelé indulok, majdnem elfelejtek bemenni egy boltba, hogy zizegős cukorkát vásároljak Lilinek, mert megígértem. Végül aztán elveszek a polcok között, és szinte lassanként rakom le magamról a feszültséget, melyet a nélküle eltöltött idő okozott bennem. Nem kellene ennyire erőteljesen ragaszkodnom hozzá, miközben a másik oldalról ezerszeres erővel taszítom el magamtól. Még akkor sincs jogom ilyesmihez, ha a házasságom romjai felett üldögélve sokadszor is azon rágódom, hogy hol rontottuk el? Szerettem valaha a férjem? Szerettem én úgy igazán bárkit az életben...vagy egyszerűen csak ragaszkodtam emberekhez, ragaszkodtam az érzéshez, mert jó ha eltelít bennünket tökéletesen….és rá kell döbbennem, hogy szeretni, és pokoli módon akarni fél éve tanultam meg. A kasszánál állva egy mosolyt küldök a már ismerős kisasszony felé, és tétován jegyzem meg, hogy mennyire csinos az az apró piros masni a fonat végén, mely egészen feldobja a frizuráját. Este a vőlegényével mennek vacsorázni...végre eljutnak oda is, mert a rengeteg munka mellett már ez is luxusnak számít. Együttérzően, kedvesen és megértően bólogatok, apró hümmögések közepette valami gratuláció félét is elmotyogok. Irigylem...e pillanatban irigylem ezt a lányt, a pittyegő pénztárgép mögött, hogy boldog...hogy szeret...hogy büntetlenül szeret...és úgy is szeretik. Én is akarok...de egyelőre csak az önvád marad és egy visszatartó erő, amely nem tudom meddig lesz képes gátat szabni nekem. Magamhoz ölelem a papírtasakot, a tetején az ananász ölelgeti a zöldséget, és pár paradicsom vörösen mosolyogva kandikál ki, mikor is kitolom magam előtt az ajtót, és kis híjján fellököm a járdán előre haladó idegent. A papírzacskó a lábaim előtt landol, ezer felé repülnek belőle a holmik. Egy üveg majonéz törik ketté a betonon, amoda pár alma és piros retek gurul el, és csörögve, zizegve szakadnak szét az apró tasakos fűszerek. Egy fiatal fiút löktem fel éppen a nagy lendületben, és sikeresen majdnem az autók elé sodortam. Az utolsó pillanatban dobtam el a papírtasakot és kaptam a karja után, de nem értem el, és így én voltam az aki szerencsésen a földre zuhant, félig rántva magammal az idegent is. Felpislogtam a földről, miközben magam valamennyire igyekeztem rendbe szedni.
- Sajnálom….nem ütötted meg magad ugye? Rémesen figyelmetlen vagyok...jóvá tehetem valahogyan?- mégis mit akarok jóvá tenni? Hallom ahogyan a fiú...merthogy ő volt az akit majdnem fellöktem valamit morog az orra alatt. Lassan végre felállok a földről és a kabátomat igazgatom, a hajam seprem ki az arcomból, valami emberi külsőt igyekszem magamra varázsolni. A holmiknak és a papírtasaknak annyi, de nem is igazán ez érdekel leginkább, hanem az, hogy a fiú jól van...mondjuk kettőnk közül én vagyok egyelőre aki a földről állt éppen fel. Végül lassan az arc, amelyet megpillantok kezd valami különös és megmagyarázhatatlan időutazásba rántani magával. A morcos és kissé összevont szemöldök barátságos ívbe feszül a szemei felett, alacsonyabb lesz, gyermekibb, és az ajkain egyensúlyozó komorságot felváltja az öt éves fiúkra oly jellemző betyár mosoly, ami mögött millió csíny lappang. Ismerem ezt a fiút….ez villan át az agyamon, és mielőtt még bármit mondanék egy nevet ejtek ki a számon….egy nevet, melynek hangsúlyából kitűnik, hogy még a számomra is hihetetlen a felismerés
- Dennis? Dennis Parks?- lehet tévedek, lehet csupán a képzeletem komisz játéka folytán képzelem oda azt a régi szomszéd kisfiút….lehet kezdek egyre szentimentálisabb lenni. Csuda tudja.






Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Vas. Dec. 24, 2017 8:16 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Márc. 12, 2018 9:48 pm
 



 

to Essie

Átkozott bevásárlás. Szívből utálom. Ilyenkor el kell cammognom a boltba, nem a legközelebbibe, hanem ebbe, ami kint van a francban, mert itt a legolcsóbb minden. Egy rendszergazda is tud spórolni, egy díler meg nem akar menősködni a legdrágább helyeken. Itt lehet eltűnni, oké. Eltűnnék én már, hirtelen és örökre, senkinek nem hiányoznék. De le kell kapcsolni azt a bandát, ami ellátja az ittenieket és tényleg nagyon messzire nyúlnak a szálak. Egy komplett hálózat lesz kiiktatva. Nem izgat, hogy az én nevemet nem foglalják aranyba. Messzire kell majd mennem. Alig várom. Addig meg szedek egy kis krumplit.
A mérőtálcába pakolom, nehogy túl sokat vigyek haza. Megvannak a receptjeim, az alapanyagaim, nem nagyon változtatok. Amit tudok, az jó. Jöhet a hagyma, abból is a hosszúkásabb. A vörösből még van. Ahogy meglátok egy nőt, aki szintén itt válogat, ismerősnek találom. A mozgását, a külsejét. A haját. Így hátulról. Rajtam zöld baseballsapka és fekete ballonkabát. Ahogy féloldalról megpillantom az arcát, belémhasít a felismerés. Ilyeneknek nem kéne itt lenniük! Gyorsan visszamegyek a bevásárlókocsimhoz. Stratégiára van szükség. Támadással védekezem. Mielőtt lebuktatna, én megyek oda és lerohanom. Idetolom a bevásárlóvackot, a nő mellett állok meg.
- Válogatunk, válogatunk?
Mintha nem is hozzá beszélnék. Irtó béna szöveg lenne, ha csajozni akarnék így. Most nézek oda, komoly, sőt komor fejjel. Ellentmondást nem tűrően.
- Véletlenül se szólíts úgy, ahogy szoktál. Lou vagyok. Oké?
Remélem, hogy oké. Mi a francot keres itt?
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Kedd Márc. 13, 2018 5:59 am
 



 

Lou

Úgy egy héttel ezelőtt tértem vissza New York-ból Seattle-be. Bár először csak három hónapról volt szó, végül én döntöttem úgy, hogy még egyszer ennyi időt fogok a tengerészgyalogságnál eltölteni, ártani nem árthat alapon. Most viszont haza kellett jönnöm. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez volt a helyes döntés, amit meghozhattam, de tudom, hogy anyának szüksége van rám - hiszen sokkal nehezebben viseli az édesapám elvesztését, mint gondoltuk -, így itt vagyok. Ha minden jól megy, pár nap múlva újra munkába állhatok majd a rendőrségnél, és akkor nem kell azon rágnom magam, hogy mi mindenre emlékeztet engem ez a város. Mint megtudtam, Raoul-nak se híre, se hamva, ez pedig sokkal jobban megviselt, mint elsőre gondoltam. Az meg főleg, amikor anya arra utalt egyik este, hogy talán nem is él már… Mi vagyok én? Egy elfuserált fekete özvegy, akinek még nem igazán volt dolga férfiakkal, de aki csak megtetszik neki, az elpatkol? Ez még viccnek is rossz… de mi van, ha van benne valami?
Igyekszem nem az ilyen ostobaságokra gondolni, de bevallom, nem nagyon sikerül. Még Zafírnak se tudok úgy örülni, mint hittem, hogy fél év után fogok, és miért? Mert ő is a keresztapám öccsére emlékeztet. Na, meg arra, hogy vajon mi lehet Topázzal, akit Raoul elvitt magával az Isten háta mögé? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok szaladgálnak a fejemben, miközben az egyik boltban vásárolgatok a holnapi ebédhez. Az öltözékemet most sem bonyolítottam túl: sötét blúz, bőrkabát, farmer, és bokacsizma, mindből a lehető legkevésbé feltűnő darabok.
A zöldséges pultnál állva vásárolgatok éppen, amikor meghallok egy hangot, ami mintha hozzám beszélne, és ettől egyből kiver a frász. Nem vagyok az a kötekedő fajta, és nem tudom, miként kezeljek egy ilyen helyzetet. Az ereimben megfagy a vér, majd lopva oldalra pillantok, és Gyimka láttán teljesen elfehéredek. Igaz, a zöld baseball sapkától úgy fest, mint egy hontalan, de a hangjáról azért, ha pár másodperces késéssel is, de megismerem. Rég nem találkoztunk... Miért kötekedik velem? Oké, lehet, hogy nem voltam neki szimpatikus, amikor együtt kellett dolgoznunk, de.. de ez még nem ok arra, hogy így viselkedjen velem. Amikor pedig kiköti, hogyan is szólítsam, csak sűrűn pislogok. Mondtam már, hogy nem kezelem jól az efféle helyzeteket?
- Ho...hozzád se szóltam! - bököm ki pár másodperc múlva, majd felkapom a kosaramat, és igyekszem eliszkolni a közeléből. Ő kötött belém, mégis, miből gondolja, hogy ezek után utasítgathat engem? Sosem volt a főnököm!
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Márc. 14, 2018 5:05 pm
 



 

Matatni kezdek a zöldségek között, megnézek egyet, megforgatom, megnyomogatom. Válogatok, válogatok. Mikor ránézek a nőre, látom, hogy rosszul szóltam. Ő nem az a laza típus, aki egy ilyen kezdésből kibont valamit. Inkább megijed, hogy valamit akarnak tőle és vajon mit? Én se vagyok nyugodt, mert ha néven szólít vagy egyáltalán ha kiderül, hogy, akkor vége lehet mindennek. Ezért kockázatos a beépülés. Bármikor felbukkanhat egy régi ismerős.
Csak nézek rá, ahogy menekül. Nézek rá, mint bamba gyerek, akinek nem jött be a felszedős szöveg és nem érti, miért. Abból az egyetlen, nyögvenyelős mondatból azt szűröm le, hogy tiszteletben tartja a kérésemet. Ez jó, az ügyem legalább megmarad. De mintha elértem volna, hogy többet ne is akarjon hozzám szólni. Nem ezt akartam, a rohadt életbe! Barátok nem voltunk, nem lettünk, de kedveltem, jól tudtunk együtt dolgozni. Mindent el kell csesznem? Utána indulok.
- Bocsánat, nem úgy értettem. Csak ez fontos, hogy ne legyen baj. Egyébként örülök neked.
Most kiröhögne. De nem fog, mert ő nem olyan típus. Megyek mellette a bevásárlókocsival. Ha mélyen a szemembe néz, látni fogja, hogy kicsit máshogy festek. Régen még ott csillogott a szememben a remény, hogy egy-egy ügyet sikerrel megoldunk. Most már csak valahol mélyen, sötét bársonyfüggöny mögött pislákol egy mécses, ami ezt súgja. Inkább a feladást látni a szemeimben. Pedig még nem teljes. Ezért is szóltam rá.
- Ide költöztél?
Egyáltalán hol lakott? Magánügyekről nem nagyon beszéltünk. Szerintem kedveltük egymás társaságát, mégsem tettünk így. Elfogadtam, hogy Irina olyan, amilyen, nekem meg feleségem volt (de minek), aki mindenkire gyanakodott. Rá azért nem, mert nem nagyon ismerte.
Tartom a tempót, ha Essie lassít, lassítok, ha gyorsít, gyorsítok. Ha kanyarodik, én se megyek egyenesen. Mint aki lecsapott a prédára és nem akarja elengedni. Szeretném jóvá tenni az ijesztést, a tahóságot. Vele egyáltalán nem kéne ilyennek lennem. Na jó, vegyük elő a szebbik stílust. Mosolyra még nem futja, de egy kéznyújtásra igen.
- Lou Bolton vagyok, örvendek!
Ezt már hangosabban mondom. Tuti, hogy elsőre is rájött, ez valami komoly szerep. Ahogy nyújtom a kezemet, a kocsi elindul másik irányba és egy kézzel nem olyan könnyű tartani. Nekimentem!
- Basszus...
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Márc. 14, 2018 5:56 pm
 



 

Tisztában vagyok vele, hogy inkább vagyok gyáva nyuszi, mintsem bátor oroszlán, ezért engem személy szerint nem ér váratlanul, hogy megriadok Gyimka váratlan, és valljuk be, kissé primitív felbukkanásától. Ha rajtam múlik, egy ilyen felütés után tényleg nem foglalkoznék vele tovább. Sosem volt köztünk munkakapcsolatnál személyesebb kötelék, szóval nem is igazán értem, hogy miért szólított le (főleg így).
- Látom… Akinek örülsz, azt bunkón letámadod. Világos – sóhajtok.
Nem vagyok ilyesmihez hozzászokva. Igyekszem őt figyelmen kívül hagyni, ezért is indulok tovább a bevásárló kosárkámmal, de… De Dimitrij – aki most éppen Lou – jön utánam. Miért? Szeretne még párszor belegyalogolni a lelkembe, vagy mi van? Nem értek én már semmit.
- Mindig is itt éltem – felelem a kérdésére, de nem is tudom, minek.
Oké, most volt háromnegyed évem New York-ban (vagyis, inkább első-sorban a laktanyákban), de ha ettől eltekintek, tény és való, hogy mindig is Seattle volt az otthonom. A szüleimet nem lett volna szívem örökre itthagyni, meg különben is, mi miatt álltam volna odébb? Nem kopogtatott az ajtómon egy kapcsolat, vagy hasonló, ami erre késztetett volna. De ezt nem kötöm Gyimka orrára.
Amikor egy pillanatra megállok, hogy levegyek magamnak egy doboz zabpelyhet a polcról, döbbenten nézem, ahogy az egykori munkatársam egyszer csak kezet nyújt nekem és bemutatkozik, mintha most látna először. Felvont szemöldökkel, értetlen arckifejezéssel nézek rá. Nem értem, mit csinál. Hülyének néz? Vagy ezzel akarja kiradírozni a fejemből, hogy miként szólítottam azokban az időkben? Mintha ez csak úgy, gombnyomásra menne… De nincs is időm ezt végiggondolni, vagy megkérdezni tőle, hogy mégis mi a fenét vár tőlem, mert ekkor a bevásárlókocsija szabályosan nekem jön, és szabályosan fellök. Elejtem a saját kosaramat, amiből az eddig megvásárolt néhány dolog szana-szét gurul, én pedig egyensúlyért könyörögve kapaszkodom a polcba.
- Mi a fenét csinálsz?! – csattanok fel rám egyáltalán nem jellemző módon, és egy pillanat erejéig még az is eszembe jut, hogy fogom magam, és egyszerűen képen törlöm. Elérnék vele valamit? Nem hiszem. Jobban érezném magam tőle? Az sem biztos.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Márc. 14, 2018 7:15 pm
 



 

Csak nézek Irinára. Nem akartam én bunkó lenni. Nem mondhatom el, miről van szó. Megértené. Egyszerűen nem akartam veszélybe sodorni. A küldetést sem. Hogy melyik volt a fontosabb... Bunkó voltam, az biztos.
- Aha. Ezt nem tudtam. Már én is itt élek egy ideje. Két éve.
Nem mondom, hogy utálom a helyet. Ez a szülővárosa, nem kéne szidnom. Nem ő tehet róla, nem is a város. Az életemet utálom, basszus.
Megsajnálom, hogy ennyire hülyét csinálok belőle. Magamból is, de az mindegy. Nem fogadja a kezemet. Be se mutatkozik. Akkor én nem tudom a nevét. Csak egy csinos lány a boltból, akit szédítettem kicsit. Figyelnem kell rá, hogy mit lát belőlem a város. Tele van szemekkel, mindenhonnan néznek. Ebbe fogok beleőrülni.
A krach egy pillanat alatt bekövetkezik. Az ilyen kocsikat két kézzel kell irányítani, főleg ha nincsenek telepakolva. A lehető legrosszabb irányba indult el, kilökve Irina összes holmiját. Gurulnak az almák, a répák, a zabpelyhes zacskó feladja a harcot. Valami már folyik is. A legrosszabb, hogy a nő is majdnem elesik. Utána kapok, akkor meg a kocsi fogantyúja megnyomja a hasamat.
- Hülyeséget... Ne haragudj!
Lesz, ami lesz, én megfogom a két vállát és segítek neki talpra állni. Nővel nem verekszem, ha állba akar vágni, akkor legfeljebb elhajolok és hátrébb lépek, ennyi.
- Segítek összeszedni. Szerinted mi tört el?
Lehet, hogy a polcról esett le valami. Erős szaga van. Semmi feltűnés, mi? Le kéne lépnem. De megint legyek bunkó? Itt vagyok két éve beépített ügynökként és a legnehezebb feladat egy régi ismerőst normálisan üdvözölni. Na, szép. Jimmy, de szerencsétlen vagy...
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Márc. 14, 2018 9:06 pm
 



 

Néz rám, én pedig vissza rá, és közben azon gondolkozom, hogy mégis mi a fene történik. Az egyik pillanatban még bunkó velem, a következőben meg úgy jön utánam, mint a pincsikutya. Nem a kisfiúk udvarolnak így az óvódában? Mivel Lou már belépett a felnőttkorba, annak a lehetőségét, hogy így próbálna meg velem kikezdeni, kizárhatom. Meg egyébként is, minek akarna velem bárki is kikezdeni? Ugye, hogy ugye?
- Igen, ezt valahogy sejtettem - biccentek, tekintve, hogy nagyjából egy, vagy másfél évvel ezelőtt találkoztunk, nem meglepő, hogy két éve él ebben a városban.
Oké, elismerem, sosem értettem a férfiakhoz, de nem fér a fejembe, hogy Dimitrij mit is csinál. Tudom, hogy hozzám hasonlóan a rendfenntartásnál dolgozik, félig-meddig, különben sosem találkoztunk volna, de a mostani viselkedésével egyszerűen képtelen vagyok bármit is kezdeni. És mindezt még azzal is képes tetézni, hogy indirekt módon nekem löki a bevásárlókocsiját. Hát, ez remek. De tényleg.
Igen, hülyeséget csinált. De, mivel erre magától is rájött, nem hívom fel rá külön a figyelmét, csak bosszankodom magamban.
Szerintem egy juharszirupos üveg - pillantok le a sűrű, aranybarna folyadékra, ami lassan hömpölyögve kezd szétterjedni a padló, jellegzetes, édeskés, fás illatot árasztva, amit máskor egészen kellemesnek találok, de most csak frusztráltabb leszek tőle. Elevickélek a romoktól, majd elkezdem összeszedni a dolgaimat.
- Inkább ne segíts, Gy… Lou - kapok gyorsan észbe - Elég galibát okoztál az elmúlt tíz percben, nem gondolod? - sóhajtok. Mi a fene ez az egész? Mintha az, hogy hazajöttem, egyet kellene, hogy jelentsen azzal, hogy valaki, így, vagy úgy, de megint a feje tetejére állítja az életemet. Kinek jó ez? Komolyan… Mindenesetre, lehajolok, és szépen felveszem a dolgaimat, szerencsére, csak az az egy dolog volt törékeny, és mivel kirepült a kosárból, nem tett tönkre mindent, amit eddig összeszedtem. Apró öröm az ürömben, azt kell mondanom.

Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Márc. 15, 2018 9:18 pm
 



 

Ha rögtön elmondhattam volna, hogy mi is történik, mi a helyzet velem, nem lenne minden ilyen fura. Bele tudok gondolni, hogy Irina hogy lát most, hogy látja ezt az egészet. Legjobb esetben azt hiheti, hogy gyógyszer hatása alatt állok. Ha nem, akkor pszichiátriai eset lehetek szerinte. Tisztáznom kell magamat. Erre nem egy bolt a legalkalmasabb hely.
- Ha jönnek, hogy meg kell fizetni a kárt, intézem.
Nem kenem rá. Miattam történt. Fura szaga van. Sose szerettem a juharszirupot, most pedig különösen tömény és taszító.
Megforgatom a szemeimet. A Gyimkával még talán nem buktatna le. De majdnem kimondta.
- Hát jó.
Békén hagyom, amíg a földön kajtat a cuccok után. Nézem, ahogy szedegeti az árut. Megállok itt karbatett kézzel. Abból nem lehet baj. Nem segítek. Nem jó érzés. Mindent kiborítok, aztán szarban hagyom a csajt.
- Megvagy? - kérdezem, mikor teli kosárral feláll.
A biztonságiak és az árufeltöltők sehol nincsenek. Máshol akad dolguk, ez nekünk csak jó. Momentán senki más nincs a zöldségeknél.
- Kéne beszélnünk bizalmasan...
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Márc. 15, 2018 9:36 pm
 



 

Ráhagyom a dolgot, bár énszerintem ekkora kárba ez az üzletlánc sem fog belehalni, de ha Lou minden áron rendezni akarja a számláját, hát, ámen. Legyen úgy. Majd akkor jelzi ezt az illetékeseknél, gondolom. Míg szedegetem a dolgaimat, azon jár az eszem, hogy vajon én vagyok teljesen idióta, vagy valami tényleg nem stimmel ezzel az emberrel? Az ismeretségünk alapján - amit egyébként kategorizálni se nagyon tudnék - nem tűnt egy közveszélyes elmebetegnek, de lehet, nem ártana, ha revidiálnám ezen álláspontomat, mert ez a helyzet minden, csak nem normális. Amikor a pakolás végére érek, megkönnyebbülten sóhajtok, a kérdésre pedig csak bólintok. Igen, kész vagyok.
Szavait hallva önkéntelenül is összeszalad a szemöldököm. Nem tűnik aggresszívnak most sem, nem olyannak ismertem meg, de ez még nem jelenti azt, hogy meg is bíznék benne. Ahhoz túlságosan is furcsa, titokzatos aura lengi körbe mindig is, és most olyan mintha ez csak még tovább fokozódott volna. Mégis, ki ez az alak? Biztosan ugyanaz, mint akire én emlékszem korábbról? Kezdenek kétségeim támadni, azt hiszem.
- Miért kéne? Nem tartozom neked semmivel - mondom ki az igazat, majd, mint aki jól végezte dolgát, elindulok a kassza felé, miközben a szívem a torkomban dobog idegességemben.
Felmerül bennem a gyanú, hogy esetleg képes, és utánam jön, és töredelmesen bevallom, hogy azzal nemigen tudnék mit kezdeni. Nem értem ezt az egészet, pedig van két diplomám, és tudtommal az IQ-m se nullával egyenlő. Eközben bemondják a hangosbemondóban, hogy takarítót kérnek abba a sorba, ahol a balesetünk történt. Nem nézek hátra, nem nézek hátra, mantrázom magamban, majd elérem a kassza futószalagját, és elkezdem rápakolni a dolgaimat. Mindjárt vége ennek a szürreális álomnak. Ugye?
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Márc. 16, 2018 9:54 am
 



 

Beáll közöttünk a csend. Vészjósló. Rosszabb, mint a vádaskodás és a sértődés. Ezek is benne lehetnek, kimondatlanul. Azon gondolkodom, hogy mit is csinálok? Megzavart, hogy felbukkant egy régi ismerős. Egy profi nem így viselkedik. Kamaszodó hülyegyereket játszom. El akartam kerülni, hogy bajt hozzák Irina fejére vagy hogy elrontsam az akciót. Megsérteni viszont nem akartam. De sikerült, sőt meg is ijesztettem.
- Rendszergazda vagyok. Épp beépülő modulokkal küzdök - suttogom oda úgy, hogy senki más ne hallhassa, a polcsor túlsó felén sem.
Azért virágnyelven, mert mindig vigyázni kell. Nagyon remélem, hogy nincs rejtett lehallgató rajtam. Szoktam ellenőrizni, de tudom, hogy bárki hibázhat. Színt kellett vallanom. Sehova se jutnánk máshogy, csak még több zavart okoznék.
Hagyom elmenni a lányt, nem fogok zaklatót játszani, aki ráragad, mint a tapadókorong és nem hagyja békén. Én is szedek még pár cuccot, kevesebbet, mint amit elterveztem. Be akarom érni Irina-t. Érkezik egy megtermett asszonyság. Furán mutat a takarítógépben.
- Hagyja csak! Minden nap kidöntenek valamit, nem baj! - kiabálja.
Ég a fejem, de csak belül. Megyek is el innen rögtön. Másik pénztárhoz állok. Szerintem nagyjából egyszerre fogunk végezni. Bejáratból pedig csak egy van. Párszor odasandítok és miután fizettem, beszatyroztam az árut, indulok is.
- Sajnálom, hogy így indítottam - szólok oda Irina-nak, óvatosan mellélépve.
Beszélnünk kell. A helyzet tisztázásra szorul. Belémhasít a felismerés, hogy ebből még teljes elzárkózás is lehet. Megtudja, miben sántikálok és meg se fog ismerni. Az álca szempontjából ez jó lenne, de sérelmeket okozna. Hogy lehetett volna kikerülni? Sehogy. Ez vagyok én, ez lettem én. Mérgezem a várost és a jó emberekkel kiszúrok. Azért, hogy majd egyszer nagyon nagyot tehessek értük. Egyre inkább azt érzem, hogy sose jön el az a majd egyszer...
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Márc. 16, 2018 1:11 pm
 



 

Ha ez a nap így folytatódik, lassan nem csak azt fogom megbánni, hogy úgy döntöttem, ma kisegítem anyát, és elmegyek helyette vásárolni, hanem azt is, hogy egyáltalán visszatértem a szülővárosomba, ami azért nem lenne kis teljesítmény. De, sajnos, ezzel a jelenlegi helyzettel nem tudok mit kezdeni. Gyimka annyira furcsán viselkedik, hogy az lassan már engem is kiborít, nem csak a juharszirupos üveget.
Suttogását hallva kicsit felvonom a szemöldökömet. Jól értettem, amit mondott? Beépített ember lett belőle? Lehet, rosszul fordítottam le a szavait a fejemben, de nekem ez jut esembe. És oké, tegyük fel, hogy így van, de ez még nem jogosítja fel arra, hogy indokolatlanul letámadjon, és olyan helyzetekbe hozzon, amikkel nem tudok mit kezdeni. Mindenesetre úgy döntök, jobb ha inkább mindketten megyünk a magunk dolgára, mert ennek bizony Isten, nem lesz jó vége, ha így folytatjuk.
Szerencsémre, a pénztáros egészen gyors tempót diktál, azonban, annyira azért nem, hogy sikerüljön Dimitrij előtt végeznem, így amikor elindulok a két szatyorral a kijárat felé, nem lepődöm meg rajta különösebben, hogy ott látom sertepertélni, csak… Csak nem értem. Mit vár tőlem? Mit szeretne? Vagy akar, vagy ki tudja? Főleg, hogy talán kész sem vagyok még a mondanivalójára…
- Akkor akár abba is hagyhatnád, hogy hazamenjek, nem? - sóhajtok. - Nem tudom, mit csinálsz, és ne aggódj, már meg sem próbálom megérteni, csak szépen fogni magam, és hazamenni. Olyan nagy kérés ez? - nézek rá elbizonytalanodva.
Sosem voltam jó abban, hogy vajon miként is kell férfiakkal bánni, szóval könnyen lehet, hogy a szavaimmal közel sem azt a hatást fogom elérni, mint amit szerettem volna, vagyis, nevezetesen, hogy utamra engedjen. Közben persze folyamatosan ott kattog a fejemben a kérdés, hogy mégis mire fel akarna velem beszélni? Munkatársak voltunk egy ideig, nem pedig barátok. Oké, valami rejtélyes okból kifolyólag - aminek azt hiszem, a feleségéhez lehetett köze - sosem volt hajlandó a rendes keresztnevemen szólítani, hanem inkább Irina-nak, de ezt azért még nem merném egy közelebbi kapcsolatként megbélyegezni. Meg egyébként is, rólam beszélünk. Mindenki tudja, hogy ez mit jelent.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Márc. 17, 2018 7:37 am
 



 

Én fogtam ki a pörgősebb kezű pénztárost, sikerül behoznom a lemaradásomat. De minek? Mire jó ez egyáltalán?
- Akár. Nem, egyáltalán nem nagy kérés.
Más helyzetekre mondják, de a nem az nem. A lényegi üzenetet átadtam. Nem szeretném, ha lebuktatna. Elmondtam a mostani nevemet, a foglalkozásomat és azt, hogy miért fontos mindez. Irina kellően értelmes ahhoz, hogy ebből összerakja a képet. Vajon bízhatok benne? Ha véletlenül megismer valami gyanús alakot és szóba kerülök, nem fogja magát elszólni? Kiindulva a maiból egy szót se fog szólni. Ritkán szokott.
- Szia...
Nem szomorkás, inkább unott és csalódott fejjel köszönök el, hogy a bevásárlókocsit a helyére toljam. Nem szabad erőltetni. Zötyögnek a holmik a szatyorban. Mindjárt odaérek a tárolóhoz és rákapcsolhatnám a fémet a többire, de meglátom, hogy az egyik autót éppen feszegetik. Fényes nappal, feltűnően. Van az a bűnözői réteg, amelyik hisz az elkaphatatlanságban, a gyors lábaiban. Nekem nem is kéne beleavatkoznom. De basszus, mintha Irina pont arrafelé tartana.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Márc. 17, 2018 8:32 am
 



 

Megkönnyebbülten felsóhajtok. Szóval, hazamehetek. A virágnyelven előadott cirádája után, azt hiszem, jobban is teszem, ha nem maradok a közelében. Mert mihez is tudnánk egymással kezdeni jelen pillanatban? Hívjam meg kávézni a hajléktalannak öltözött rendfentartó erőt? Ugyan már. Mindketten jobban járunk, ha hagyjuk egymást. Amiatt nem kell aggódnia, hogy kikotyognék dolgokat, hiszen egyébként sem a bőszavúságomról vagyok híres. Meg kinek is mondanám? Nem vagyok az a barátkozós típus, szerintem ezt Gyimka is észrevette - na, nem mintha ő különbözne tőlem ebben a tekintetben.
- Szia, Lou - mondok neki búcsút, majd elindulok a saját autóm felé… Ami legnagyobb pechemre, nem messze parkol ahhoz képest, mint amelyiket épp igyekeznek feltörni.
A felismeréstől úrrá lesz rajtam a félelem, és kétségbeesetten próbálok magamnak menekülőútvonalat találni, ám ekkor sajnos a feszegető észrevesz.
- Hé, kisanyám! Van pénzed? Ki kéne segítened - vicsorog rám, majd otthagyja az autót. és vészjósló léptekkel közelít felém.
- Nincs pénzem! - mondom meg neki az igazat, hiszen valóban nincs nálam készpénz.
Azért én ezt inkább leellenőrizném - azzal megragadja a szabad kezemet, mire ijedtemben elejtem a kosaramat.
- GYIMKA! - kiáltom kétségbeesetten.
Csak ezután jövök rá, hogy ezzel vagy hibát követtem el, vagy egyébként sincs semmi értelme segítségért kiabálnom, mert Lou már árkon bokron túl jár… Én pedig hiába vettem részt azon a kiképzésen nem régen, most teljesen leblokkolok. Én nem vagyok rendőr, nem szoktam hozzá az ilyesmihez…
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Márc. 17, 2018 5:26 pm
 



 

Így a legjobb. Csak idegesség lett volna belőle, ha folytatom. Nem akart beszélni, vélhetően másnak se fog rólam. El kell felejtenem őt, míg itt vagyok. Szar érzés, mert régen jóban voltunk. Nem mély kapcsolatban, de jóban. Ez jut nekem, minden ilyen tönkremegy az életemben. Csodálom, hogy egyáltalán elköszön...
Épp kiemelném a szatyromat a kocsiból, amikor meglátom azt a jelenetet. Eddig még nem gáz. Értelmes autótolvaj csendben eliszkol, ha meglátják. De értelmes autótolvaj nem ilyenkor áll neki, nyilvános helyen...
Irina nem fél, simán arra megy. Fogalmam sincs, mi rejtőzik benne. Lehet, hogy két férfit is kenterbe ver harcban és ezt titkolja a remegő nyuszi stílusával. Nem hallom, mit mondanak, de ahogy megközelítik, az nem jó. Megállok és nézem a helyzetet. Hátha észreveszik, már az is valami. De nem, nem figyelnek ezek.
A becenevem hallatán elönt az adrenalin. A falnak beszéltem! Nem érdekel, hogy megijedt, akkor se kellett volna ezt kiabálnia.
- Oké, nyugalom - mondogatom magamnak.
Ez nem az én nevem, sose volt és más nem is szólít így. Két idegen azt se fogja érteni, hogy ez egy név. Arrafelé indulok, bevásárlókocsival együtt. Hadd zörögjön, legalább hallják is, hogy nincsenek egyedül. A zöldségek megint a földön vannak. Ez egy ilyen nap. Mikor közel érek, a kabátom alá nyúlok és előhúzom a Magnumot. Ráfogom a másikra, akinek arcára fagy a vigyor. Mutogat a nagydarabnak, hogy társaságuk akadt.
- Legyen eszetek! - szólok kimérten, de határozottan.
- Takarodj innen, köcsög!
Essie-t még mindig nem engedte el. Nem nézek rá. A társa arcán átsuhan valami.
- Te, őt ismerem! Big Eddel szokott partizni.
A nőt rángató a társára pillant, aztán rám.
- Ha most leléptek, beszélek a nővel és nem hívja ki a zsarukat. Ugye?
Irina-ra vetem a szemeimet. A tekintetem olyan hideg, mint a fegyverem. Mintha nem is ismerném. Némi düh keveredik bele, együttérzést vagy szimpátiát viszont senki se fog látni.
- Mit érdekel ez téged?
- Én leszarom. A zsarukat viszont érdekelné egy sikogató nő, akit két hülyegyerek rángat, miután autót feszegettek fényes nappal, jól látható helyen. Ésszel, gyerekek...
Megint összenéznek. Érdekes, hogy a fegyvertől nem féltek. De ezt most értik. A bunkóbbik még lök egyet Irina-n, aztán dühösen fújtatva lelép. A másik még visszanéz. Már rémlik. Amikor idekerültem, még kisebb halként, vásárolt tőlem. Ezek szerint még mindig tolja, azért jár a klubba.
- Nem lesz baj, ugye?
- Tűnés...
Intek a fegyveremmel, hogy menjen már! Tudja, hogy megszivathatnám. De hát a vásárlóimért mindent, nemde? Megóvtam őket egy feljelentéstől. Ezt fogja hinni a hülyegyerek és bebeszéli a haverjának. Elvégre nem jött rá, hogy csak később ismertem fel. Elrakom a stukkert és itt állok, amíg nem lépnek le.
- Egy szót se... - szólok rá Irina-ra, megint nem túl kedvesen.
Mikor már hallótávolságon kívül vannak, még körülnézek. Csak a parkoló másik oldalán van mozgás. Nem minket néznek.
- Nem értesz a szóból? Mindent el akarsz cseszni?
Mérgesen nézek rá. Aztán észbe kapok. Pont ez hiányzik egy nőnek, akit épp megtámadta. Szegény nyuszi...
- Jól vagy?
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Márc. 17, 2018 8:26 pm
 



 

Ilyen az én formám. Hazajövök, erre szinte rögtön megpróbálnak kirabolni. Hát, ez remek. Egyszerűen remek. Oké, nekem is lehetne több eszem, hogy nem kezdem el rögvest annak az embernek a nevét kiabálni, akit nem sokkal ezelőtt én magam koptattam le, de… Egyszerűen nincs jobb ötletem. Csak reménykedhetek benne, hogy az előbbiek után hajlandó lesz nekem segíteni, mert ha nem, akkor én itt és most lehúzhatom a rolót azt hiszem. Aztán meghallom a kocsi zörgését, és kezdek benne reménykedni, hogy ha nem is feltétlen Gyimka, akkor valaki más a segítésgemre siet… De pechemre, vagy szerencsémre, őt látom meg végül, és finoman szólva, nem tűnik lelkesnek.
Annyira sokkos állapotban vagyok, hogy igazából fel se fogom, miről is diskurálnak ezek hárman a fejem felett, csak arra tudok gondolni, hogy haza akarok menni, bebújni az ágyamba, és soha többet elő sem jönni. Nem nekem találták ki az efféle vészhelyzeteket… Fogalmam sincs, miként kellene viselkednem, csak azt tudom, hogy reszketek a félelemtől, mint a nyárfalevél. Majd, egyszer csak távolodó léptek zajára leszek figyelmes, és arra, hogy egyedül maradtam Lou-val, aki szemmel láthatóan nem boldog.
- Cseszd meg te! - kiáltom dühösen, majd a következő pillanatban, mielőtt még észbe kapnék, a kezem lendül, és ha tudom, teljes erőből (ami az én esetemben nyilván nem jelent sokat) pofon vágom.
- Ha ennyire csak saját magad érdekel, minek jöttél ide segíteni?! Nyugodtan hagyhattad volna, hogy kiraboljanak, vagy akár megerőszakoljanak, mit számít az neked? Nem?
Alighanem csak a támadás miatti ijedtségemet vezetem le Lou-n ilyesformán, de jelen pillanatban egy kicsit sem érdekel, hogy nem éppen a legszalonképesebb módon reagáljak rá. Aztán, egyszer csak kimegy belőlem az adrenalin, én pedig csak állok ott magamba zuhanva, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Nem vagyok jól - felelem a könnyeimmel küszködve, majd a mérges arcát láva nem bírom tovább, és elsírom magam. Mint egy kislány. Szép volt, Essie!
Ennél jobb dolog eszedbe sem juthatott volna arra, hogy beégesd magad! De tény, és való, hogy halálra rémültem, Lou arckifejezése pedig, csak még tovább rontott a helyzeten. Nem akartam neki gondot okozni, tényleg. Egyszerűen csak ennyire szerencsétlen vagyok. Igazság szerint az elmúlt háromnegyed évet ezalapján ki is dobhatom az ablakon.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Márc. 23, 2018 5:39 pm
 



 

Amíg folyik a "tárgyalás", Irina csak kapkodja a fejét. Látom rajta, hogy nincs itt. Nem érdekel, merre jár. Az számít, hogy ezek kopjanak le és hogy vele tudjam tisztázni, mit is csinál. Meg hogy én mit csinálok. Ha megérti a tetteim súlyát, érteni fogja, miért éltem ilyen kéréssel. Utálom az egészet. Magammal együtt. Végre eljön a pillanat és kiengedem a dühömet is kicsit, mielőtt pontot tennék az i-re.
A távolódók visszanéznek. Velük nem mert kiabálni, velem mer. Ebben semmi különös nincs. Irina nem ismeri Big Edet. A pofon elől csak elhajolok. Nem fogom le a kezét.
- Nyughass már, te nő! - kiabálok vissza.
Csak a látszat kedvéért és utánuk is nézek. Elfordulnak és hamarosan eltűnnek a sarok mögött. Irina meg tovább vádaskodik, rám áraszt mindent. Már a boltban megtette volna, de ennél kulturáltabb. Kihozták a kultúrájából. Az áru a földön, ő meg remeg. Csak figyelem és mikor befejezi, nyugodt, sőt totál életunt hangon szólok hozzá.
- Bocsáss meg, nem így akartam. Ezt se...
Ma mit csináltam úgy, ahogy akartam? Mióta vele találkoztam, nem sok mindent. Az üzenetet átadtam, ennyi. Nem használt.
Mikor kitör belőle a sírás, nagyot sóhajtok. Ez kellett nekem? Ezt akartam én csinálni egy rendes nővel, akit még kedvelek is valamennyire?
Közönyösen nézek a síró csajra. Sok lesz. Az a pali, akit alakítok, nem foglalkozna sokat egy ilyennel. Ha most elrontom az álcát, akkor hagyom virágozni a drogüzletet. Erre koncentrálok.
- Szerintem ne ülj be a saját kocsidba... Még nézhetnek. Menj el addig a sarokig, utána felveszlek.

És most itt is hagyom. Nem szívesen. Nagyon nem szívesen. De ha ezek a szarháziak meglátják, melyik autóval furikázik, kedvük támadhat később meglátogatni. Pont a másik irányba küldtem. Elzötyögök a bevásárlókocsival és csak egyszer nézek vissza. Megint bunkó vagyok. Megint nem segítek, se a lelke darabjai, se a szétgurult élelmiszerek összeszedésében. Ha hinnék, ha hinnék még bármiben, amiben érdemes, akkor imádkoznék, hogy legyen lehetőségem mindent megmagyarázni. Aztán a kocsi lekapcsolása után rájövök, hogy nem fogja érdekelni. Irina tényleg nem akar mást, csak olyan életteret, amiben se ilyen kisstílű tolvajok, se a Lou Bolton-féle parasztok nem otthonosak. Mikor bepakolok és gázt adok, azon jár az eszem, hogy túl sokat várok. Megértést, együttműködést. Mikor éppen hogy egy darab csontot dobtam. Nekem sokat jelentene, ha elmondhatnám az egészet. Ha valakinek elmondhatnám. Átraknám az ő nyakába is ezt a fenenagy súlyt. De kell ez neki?
Megvárom a sarok mögött, ahol mondtam. Ha jön, akkor nyitok neki az anyósülésnél.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Vas. Ápr. 15, 2018 1:28 pm
 



 

Csak bámulok magam elé, ahogy Lou egyre-másra intézkedik. Nem értek én már semmit, csak azt látom, hogy Gyimka, bár jól hozza a szerepét, én ettől szabályosan herótot kapok. Mintha nem is ugyanaz az ember lenne, mint akivel egy évvel ezelőtt találkoztam. Lehet, hogy így is van. De aztán, szerencsémre, azok az alakok eltűnnek. Én pedig egyre kevésbé tudok uralkodni magamon. Szívem szerint csapkodnék és ordítanék, na meg zokognék egyszerre. És, talán nem is csoda, hogy éppen ez történik.
Még, hogy nyughassak? Komolyan? Engem támadtak meg, és még neki áll feljebb? Mégis, milyen alapon? Oké, eljátszotta a hős megmentőt, amiért hálás vagyok, de a viselkedése akkor is nevetséges. Rendben, nem a legbarátságosabb ember, ezt már akkor tudtam, amikor megismertem, de azért ennyire sosem volt velem bunkó. Lehet, hogy mással van problémája, de jobb ötlet híján rajtam vezeti le? Nem elképzelhetetlen… De azért kicsit zavaró a gondolat.
Bevallom - na, nem szívesen -, hogy van ráció abban, amit mond. Jobb, ha nem a saját autómmal megyek haza, na, de hogy fogom ezt megmagyarázni anyámnak? Ki kell találnom valamit, mert már azt sem lesz egyszerű bevallani, hogy majdnem kiraboltak és amit meg akart vetetni velem, annak a fele voltaképpen tönkrement. Ami megmaradt, összeszedegetem, majd bólintok Lou felvetésére. Lehet, sokkos állapotban vagyok, nem tudom, de jelen pillanatban képtelen vagyok megszólalni. És, ha mindez nem lenne elég, a volt munkatársam egyetlen szó nélkül hagy magamra. Bár tudom, hogy ide fog jönni értem kocsival, azért van bennem némi félsz azzal kapcsolatban, hogy mi van, ha mégsem?
Némileg megkönnyebbülök, amikor Lou kocsija végül megáll mellettem. Egy pillanatra megfogom az ajtót, mert valahogy nem vagyok benne biztos, hogy be akarok szállni Lou mellé az autóba. De valahogy haza kell mennem, és nem vagyok benne biztos, hogy egyedül biztonságban lennék. Szóval… Akarás ide, nem akarás oda, veszek egy mély levegőt, majd beszállok.
- Mi ez az egész? - bukik ki belőlem, szinte azonnal, abban a pillanatban, hogy becsukódik mellettem az anyósülés ajtaja. Lehet, hogy rosszul gondolom, de szerintem Lou magyarázattal tartozik nekem… És nem is kevéssel. Mert mi értelme volt ennek? Minden sokkal egyszerűbb lett volna, ha le sem szólít a boltban, hanem tudomást sem vesz rólam.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
 



 

Vissza az elejére Go down
Élelmiszerbolt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Bevásárló központ
-
Ugrás: