HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Élelmiszerbolt

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 04, 2016 12:50 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szer. Ápr. 18, 2018 8:29 pm
 



 

Jó szarul alakult minden. Szerepben maradtam, dülledhet a mellkasom és megnyugodhat a lelkem. Ettől a kis balhétól még hitelesebb leszek és beljebb kerülhetek. Közel a drogügyletek szívéhez, amit össze akarok törni. Amellett viszont nem tudok elmenni, hogy Irina-val is ezt teszem. Nem, a szívéig azért nem jutottam el, de a mai napját totál tönkrevágtam és ki tudja, mekkora lelki sebeket ejtettem. Ha én nem idegesítem fel a boltban, talán észnél lett volna és nem sétál be a kelepcébe. Keseregni viszont nincs idő, inkább megoldanám a helyzetet.
Egy pillanatra odanézek, mikor a jobb első ajtónál markolássza kicsit a kilincset. Első gondolatom, hogy bedöglött a zár. Nem. Meg se próbálta. Most már kettesben vagyunk, itt nem kell parasztnak lennem. Még egy mosolyt is megengedek magamnak, ahogy beül. Elpakoltam onnan, van helye, a lábának is.
- Egy nagy rakás... Konkrétabban egy nagy terv. Nemzetközi hálózatot akarunk elintézni. Megkörnyékezték a helyet. Két éve dolgozom rajta, már borzasztóan elegem van. Ne haragudj, hogy így alakult! Ha elrontom, tovább terjed a drog az utcákon és csak még jobban elönt mindent a mocsok. Ez lebegett a szemem előtt, mikor szóltam, hogy felejtsd el a régi életemet.
Úgy érzem, hogy lassan én is elfelejtem. Az utcából kiérünk és a következő kereszteződésnél dönteni kell, hogy merre. Most már rendes leszek, hazaviszem a csajt.
- Mondod az irányt? Irina, egyébként...ha úgy gondolod, hogy ezek után látni sem akarsz, nem szólítalak meg többet. Nem szeretnélek bajba keverni.
Az ő döntése lesz. Jobban örülnék, ha megismerné az új énemet is és még beszélhetnénk. Nem munkáról. Arról csak most és soha többet. Minden másról. Részemről ez nagyjából csak a hazugság lenne. De legalább olyannal tudnék beszélni, aki tudja a titkot. Akitől nem kell tartani.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Ápr. 30, 2018 2:51 pm
 



 

Nem mondom, beletelik pár másodpercbe, mire be merek szállni Lou mellé az autóba, és ahogy látom, ez neki is feltűnik. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy mi lesz, ha már emiatt is ordítani kezd velem… De lenyelem a félelmemet, és végül összeszedem magam. Elhelyezkedem az anyósülésen, majd rögtön nekiszegezem a kérdést a megmentőmnek. Itt csak nem hallgatnak le minket, ugye?
Figyelmesen hallgatom a magyarázatát, és be kell látnom, hogy összességében van benne némi logika. De, ez még nem jelenti azt, hogy az a letámadás, amiben ő részesített engem, bármilyen tekintetben is jogosnak nevezehető lenne. Ha nem szólal meg, még csak fel sem ismertem volna, az Istenért!
- Értem. Ne haragudj, hogy én meg túlregáltam - fogom meg a kezét egy pillanatra, mielőtt elindulna. Ez lehet, hülyeség volt a részemről, de valamiért ezt váltott ki belőlem. Még sosem láttam Lou-t ennyire elveszettnek.
- Tudod, hogy kedvellek, mint embert, de ez… borzasztó volt, Dimitrij. Nem lett volna egyszerűbb, ha nem támadsz le? - kérdezem sóhajtva.
Annyira hirtelen toppant be az életembe megint - még ha nem is készakarva tette, nyilván -, hogy ezzel nem is tudom, mit kezdhetnék. Azt továbbra is elismerem, hogy a rablást alighanem akkor sem úsztam volna meg, és végső soron hálás lehetek azért, hogy megvédett, de a korábbi felütés után talán érti, mi a problémám ezzel az egésszel. Közben igyekszem összeszedni magam, majd útközben halkan irányítgatom Gyimkát anyám házáig. Nem merem megemelni a hangomat, mert tartok tőle, hogy indokolatlanul is ordítozni kezdenék vele. Rosszul viselem a stresszt? Azt hiszem, az iménti éppen elég bizonyíték erre.
Szó sincs arról, hogy látni sem akarnálak - bököm ki végül, amikor megérkezünk. - De jobb szeretném, ha őszinte lennél velem, ahelyett, hogy úton-útfélen kiborítasz a hangulatváltozásaiddal.
Megértem, hogy feszült, hiszen komoly teher, és még annál is nagyobb felelősség nyomja most a vállát, de ez nem jelenti azt, hogy nekem le kellene nyelnem azt, ha rajtam szeretné levezetni az emiatt érzett frusztrációját.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Május 12, 2018 7:59 am
 



 

Elmondom, amit kell, amit illik (mert végre ezzel is foglalkozom). Irina arcát figyelem közben. Már ő is túl van az első sokkon. Ahogy válaszol és ahogy megfogja a kezemet, le kell néznem a kis kacsójára. Hideg, talán még mindig fél. De jóleső érzéseket továbbít.
- Én is eléggé túlreagáltam. Egy színjáték az életem már két éve. Most is a bűnözőt alakítottam, akiről hallani olyan körökben, amikben a két suttyó mozoghat. Vagy kicsit feljebb.
Megpróbálom fenntartani a mosolyt. Erőfeszítés kell hozzá. Irina megérdemli.
- Nem. Attól tartottam, hogy esetleg te fogsz odajönni és megszólítasz, mikor más is hall. Olyan néven, amilyenen nem ismerhetnek. A francba is! Lehettem volna finomabb.
Morgósan szólok és egyet rácsapok a kormányra. Magamra haragszom. Túlságosan is hozzám nőtt ez a hülye Lou Bolton. Ha itt végzek, ha egyáltalán végzek itt valaha és tovább állhatok, le tudom dobni magamról? Vagy örökké elkísér, mert bennem van? Mindig ki fogja dugni a fejét és ezt teszi azokkal, akiket kedvelek? Mindent lerombol körülöttem?
Irina kedvel, mint embert. Tudom, hogy ez mit jelent. Nála nagyon is sokat.
- Én is kedvellek, Irina. Nagyon is.
Ránézek, egy pillanatra a szemeit keresem. Utána kanyarodni kell, úgyhogy megint az útra koncentrálok. A legrövidebb úton haza szeretném vinni. Eleget szivattam ma, nem hiányzik, hogy még el is tévedjünk. A várost egész jól ismerem már, de Irina segítségére szükség van, mert ez a cím pont nincs meg. Mikor megérkezünk, fékezek és a nő szavaira lehajtom a fejemet. Kéztöveimmel dörgölöm meg a szememet. Elnyűtten nézek vissza rá.
- Őszinteség... Másra se vágyom, drága Irina. Másra se vágyom, minthogy önmagam lehessek, hogy ne kelljen másik életet játszanom, egy undorító férget. Olyat, akire vadászok.
Most én fogom meg a kezét. Mindkettőt, ha tehetem.
- Ha diszkrét helyen találkozunk, mindent meg fogok tenni, hogy úgy tudjunk beszélni, mint régen. Nyilvános helyen viszont... Azt hiszem, jobb, ha csak odaintek neked. Nem akarom megismételni, ami ma volt.
Tudom, hogy ez nem sok. Szeretném még látni őt. Egy arc a múltból. Nem árny, egyáltalán nem. Szégyen, de azt érzem, hogy félek. Félek, hogy ártani fogok neki, hogy belekeverem abba a szarságba, ami engem körülvesz. A baj és a zűr kézen fogva járnak az életemben. Óriásit sóhajtok. Olyan érzés, mintha az egész tüdőmet lehelném ki.
- Nem tudom, meddig lesz így, Irina. Sokkal kevesebb időről volt szó, de ezek bonyolult ügyek. És nem lehet félbehagyni, amit elkezdtem. Figyelj! Cseréljünk telefonszámot, jó? Hívj, ha segítség kell!
Én is fogom hívni, ha megkapom a számát. De először csak nézem a telefon kijelzőjét. Mintha nem tudnék mit kezdeni a helyzettel. Egy normális, emberi élethelyzet, amiben elő kéne jönnie a valódi énemnek. Nagyon remélem, hogy még megvan...
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Május 12, 2018 2:59 pm
 



 

Figyelmesen hallgatom a magyarázatát. Értem, hogy nincs könnyű helyzetben, az viszont csak még jobban elszomorít, hogy ez már két éve tart. Talán nem is akkora csoda, hogy kezd a maga módján belezakkanni ebbe az egészbe.
- Tényleg? Azt hitted, megismerlek ebben a hajléktalanokhoz illő szerelésben? - nevetem el magam.
Egyszerűen nem tudom megállni. Már nem azért, de én Dimitrij-t mindig öltönyben láttam, mialatt együtt dolgoztunk, szóval, ha nem szólít le, szerintem fel sem merült volna bennem, hogy őt látom, csak elkönyveltem volna, hogy az illető hasonlít rá. De, legalább kölcsönösen megállapítottuk, hogy sikeresen túlreagáltuk a dolgokat.
Ahogy rácsap a kormányra, kicsit összerezzenek, de aztán eszembe jut, hogy nem miattam csapkod, hanem sokkal inkább saját maga miatt. Amikor viszont azt mondja, hogy ő is kedvel engem, nem tudom megállni, hogy el ne vörösödjek, pedig tudom, hogy ő ugyanúgy értette, mint én. Nem vagyok eszemnél, említettem már? Csak ezt sajnos nem tudom a korábban átélt sokk nyakába varrni. Remélem, hogy Gyimka nem vette észre.
Ugyanakkor szeretném, ha jobban érezné magát, ehhez pedig nyilván szüksége van rá, hogy őszinte lehessen valakivel. Remélem, hogy tudja, megbízhat bennem, és lehet velem annyira egyenes, amennyire csak szeretne. De ettől még attól megint csak sikerül zavarba jönnöm, hogy megfogja a kezemet. Csak ne vegye észre!
- Rendben - adom a kezébe a telefonomat, majd én elveszem az övét, és beleírom a saját telefonszámomat.
A saját biztonságom érdekében azt a becenevet írom be a névhez, amit ő adott nekem. Így biztosan minden rendben lesz. Abba az apróságba pedig, miszerint ezzel elismerem, hogy szeretnék vele még találkozni, inkább nem gondolok bele mélyebben. Tudom, hogy igazán szerencsétlen vagyok, ha férfiakról van szó - elég, ha épp Étienne-re vagy Raoul-ra gondolok -, szóval minden erőmmel azon vagyok, hogy továbbra is csak barátként tekintsek Lou-ra.
- Ha már diszkrét hely… gyere, meghívlak egy kávéra. Ennyivel tartozom neked, amiért megvédtél - nyitom ki az anyósülés ajtaját, majd a motyómmal együtt kiszállok, és bízom benne, hogy Gyimka is jön velem.
Remélem, tudja, hogy megbízhat bennem, és hogy itt senki sem akar ártani neki. Legfeljebb anyám… De ő se bántaná, csak azzal nyaggatná, hogy nem szeretne-e véletlenül feleségül venni. Említettem már, hogy apám halála óta kitalálta, hogy neki egy unokára van szüksége, aki eltereli a figyelmét? Ha már itt tartunk, bízom benne, hogy épp nincs itthon.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Május 19, 2018 4:52 pm
 



 

- Számolnom kellett a lehetőséggel.
Előre menekültem. Irina jól szórakozik rajta. Fenét! Kínos nevetés ez. Képtelenségnek érzi, amit én nagyon is komolyan gondolok.
Rájövök, hogy megint megijesztettem. Most nem rá voltam dühös, de amit látott, az alapján lehet, hogy egy pofont vár minden ilyen után. Nem akarom ijesztgetni. Idegesen elkapom a fejemet, ahogy belevörösödik abba, amit mondtam. Neki nem szoktak ilyet mondani? Nekem szoktak és sose hiszem el. Melyik rosszabb?
Parkolás után megoldjuk a számcserét. Rég adtam ki a kezemből a telefonomat. Hezitálok kicsit, de felfogom, hogy tőle nem kell tartanom. Helyén van szíve, ezért dolgozik ott, ahol. Elmosolyodom, ahogy meglátom a fantázianevet. Pontosan tudom, miért hívom így. Még mindig mosolyogva nézek vissza rá.
- Nem tartozol nekem, de egy kávé tényleg jó ötlet. Bocsánat, meg se kérdeztem: te dohányzol?
Ha igen, akkor adok egy szálat. Nekem szükségem van rá. Nagy szükségem. Nem fogom az arcába fújni és ha úgy van, el is dobom, mielőtt a házba lépnék. Simán elszívom addig. Sajnos.
Matatok egy kicsit, mindent ellenőrzök, mielőtt kiszállok. Beszállás után is meg kell majd tenni. Az ördög nem alszik.
Füstölve haladok a nő felé, aki nyilván hamarabb kiszállt. Vetek rá egy pillantást, megnézem az alakját is. Hibátlan. A köpeny enyhén sejttette, ez a hétköznapi cucc még jobban sejteti.
- Szereted ezt a kérót? Szép helyen van.
Végignézem a kertet, a házat. Már azon gondolkozom, honnan érhet támadás. Az álmatlanságot mindig ráfogom az öreg patásra...de én mikor alszom? Mikor fogok tudni lazítani? Ha a ház nem dohányzó övezet, akkor még az utcán eltaposom a csikket. Rekordidő.
- Mondd, hogy nem zavartalak meg semmiben... Nem szeretném, ha miattam csúszna el a napod! - szólok oda kissé bágyadtan.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Szomb. Május 19, 2018 5:46 pm
 



 


- Kicsit elszámoltad magad - legyintek.
Lehet, én vagyok szerencsétlen, de ha nem szólalt volna meg, tényleg nem ismerem fel, és akkor ez az egész hacacáré nem történik meg. Talán.
Ahhoz képest, hogy fél évet a haditengerészetnél töltöttem, nem mondhatnám, hogy erősebbek lettek az idegeim. Különben nem rezzentem volna össze attól, hogy Lou a kormányra csap. A fenébe is… Össze kell szedned magad, Essie! Ez így nagyon nem lesz jó.
Tetszik a mosolya, állapítom meg magamban, ahogy visszacseréljük a telefonjainkat. Kár, hogy ezt eddig nem sűrűn láttam rajta. Vajon mivel lehetne rávenni, hogy gykrabban görbüljön felfelé a szája széle?
- De igen, tartozom, Ha te nem segítesz, ki tudja, mi történt volna velem - és ebbe bele se merek gondolni mélyebben… - Nem dohányzom.
Nem fogok belőle ügyet csinálni, hogy ő dohányzik, mert igazából nem zavar. Nem azért nem dohányzom, mert annyira egészségtudatos volnék vagy ehhez hasonló, mindössze sosem éreztem szükségét, hogy rágyújtsak. Most, ahogy a házhoz sietek, olykor lopva azért hátrapillantok, és… és fura módon arra jutok, hogy Gyimka jól néz ki dohányzás közben. Valahogy jól áll neki. És persze rögtön el is szégyellem magam, amiért ilyesmi eszembe jut vele kapcsolatban. Muszáj újra és újra emlékeztetnem magamat arra, hogy mi történt azzal a két férfival aki valaha is tetszett nekem… És nem kívánom a megmentőm halálát, na.
- Ez nem az én házam - ingatom meg a fejem, ahogy a kulcsot beteszem a zárba, és elfordítom - Én egy kis lakást bérlek az őrs közelében, ez a szüleim otthona. Jobban mondva, most már csak az édesanyámé. Apát januárban vesztettük el. Tudod, a járvány miatt. De tekintve, hogy itt nőttem fel, szeretem, legalábbis azt hiszem. A lakás jobban a szívemhez nőtt már.
És ez a haláleset oka annak, hogy itt vagyok, teszem hozzá gondolatban. Ha ez nem történik meg, gondolkodás nélkül New Yorkban maradtam volna, ahol nyugodtan kisírhattam volna magam Raoul miatt, de az élet azt akarta, hogy visszajöjjek ide.
Beengedem magunkat, majd bemegyek a konyhába, hogy feltegyek egy adag kávét magamnak, és persze Lou-nak.
- Gyimka! - csattanok fel a hangját hallva. - Ha zavarnál, nem hívtalak volna be. Mindössze azért aggódtam, hogy anya nehogy itthon legyen, különben azt hallgathatnád egész idő alatt, hogy jó feleségalapanyag lennék szerinte. De úgy tűnik, átment az egyik barátnőjéhez, szóval majd csak késő este jön haza.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Május 21, 2018 5:30 pm
 



 

Napestig vitázhatnánk ezen. Ha elszámolom magam és megtörténik a baj, annak mérhetetlenül szörnyű következményei lennének. Rengeteg halál és a drog további terjedése. Nem tudhattam előre, hogy Irina nem ismerne fel.
- Rendben.
Ráhagyom, hogy szerinte tartozik. Eleget kötözködtem, vitatkoztam, eleget idegesítettem őt. A cigi segít egy kicsit. Látom, hogy Irina-t nem zavarja. Az apró pillantásait észreveszem. Természetes, hogy tudni akarja, megvagyok-e még. Miket gondolhat rólam? Hogy mindjárt fogom magam, visszaszállok a kocsiba és itt hagyom, utólag pedig simán megmagyarázom? El tudnék képzelni olyan történést, ami miatt ezt kéne tennem. De most nem történik meg.
- Értem. Részvétem apukád miatt.
A járvány, igen. Sok áldozata volt. Ahogy Irina beszél a családjáról, egy normális közösség rajzolódik ki, nem olyan, amilyen nálunk volt. Elképzelem, milyen lehetett a lány kicsinek. Magányosan játszó, babázó vagy épp könyvmolynak titulált jó tanuló. Szerintem ilyen típus, nem traumától lett ennyire zárkózott.
- Na igen, mikor önálló életet kezdünk, hozzánk tud nőni.
Ha eleve utáltuk az otthont, akkor meg főleg. Haladok, mikor becsukom magam mögött az ajtót, még szétnézek. Az utcán, a parkoló kocsikban, hogy nem figyel-e valaki. Senkit nem látok. Békés környezet. Bent is gyorsan megnézem, amit lehet. Ráállt a szemem, hogy azt keresem, hányan laknak itt, mit szoktak csinálni. Egy-egy berendezési tárgy sok mindent elárul.
- Feszültek vagyunk - válaszolok vissza végtelen nyugalommal.
Én csak biztosra akartam venni, hogy nem érzi kényszernek. Megmondta, tartozik. Megértettem.
- Ez aranyos tőle egyébként. Gondolom, neked az agyadra megy vele. Nekem otthon sose magyaráztak ilyeneket és mikor nős voltam, az se érdekelte őket. Tudod, most először érzem, hogy szerencsés vagyok, amiért így alakult. Beépített ügynökként megőrülnék, ha valaki úgy igazán hiányozna.
Ezzel mindent elmondtam. Lógok a semmiben, ezért voltam tökéletes választás erre a szerepre. Érdekelne, hogy Irina-nak amúgy volt-e valakije, csak kíváncsiságból megkérdezném, de tiszteletben tartom, hogy elege van ezekből a kérdésekből. A konyhát is megfigyelem. Gyönyörű rend van és még mindig olyan, mintha egy egész családot kellene itt ellátni.
- Nálad változatlan a helyzet, a laborban vagy?
A szék hátára teszem a kabátomat, mert kint nem vettem le.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Hétf. Május 21, 2018 5:51 pm
 



 

- Köszönöm.
Jobb nem belegondolni abba, hogy apám egy olyan járvány miatt halt meg, ami őt nem fertőzte meg - elvégre nemi úton terjedt, mint kiderült -, azonban, ő éppen akkor volt bent egy kivizsgálás miatt, amikor elrendelték a karantént… A többi pedig már történelem.
Szavaival csak egyetérteni tudok. Most már megvan a magam ritmusa, szokásaim, amikbe nem igazán fér bele, hogy per pillanat megint anyámmal együtt kell élnem, hogy számára megfelelő érzelmi támogatást nyújtsak. Szeretem, de kezdek belefáradni ebbe. Rossz ember volnék?
- Igen, azok - ismerem el sóhajtva.
Igyekszem lenyugodni, de az elmúlt, úgy nagyjából másfél órában túl sok inger ért, amik miatt sokkal hevesebben reagálok, mint általában. És, ha már hazaértem, itt az ideje, hogy a megmaradt portékákat eltegyem a helyükre. Nem valami sok… Azt hiszem, holnap is útba kell ejtenem egy boltot. Lehetőleg, egy másikat.
- Aranyos… De nagyon zavaró. Szerintem még ráérek ezzel, és tudom, hogy valójában ő is így gondolja, csak a magány beszél belőle. Még nagyjából egy hétig itt leszek, de szeretnék visszatérni a saját életemhez.
Lehet, hogy sokat várok, de már babusgatom anyát egy ideje, és kezdek belefáradni.
- Miért nősültél meg? - kérdezem hirtelen, miközben a szekrényből két csészét, a hűtőből pedig tejet veszek elő, amit egy kis tálcára teszek.
Ez a kérdés amiatt merült fel bennem, mert amikor együtt dolgoztunk, akkor sem beszélt arról, hogy egyszer nős volt. Úgy viselkedett, mintha sose lett volna egy felesége, és ezt a dolgot nem igazán értem. Lehet, hogy épp a munkája teszi ilyenné?
A kérdése jogos, és el is mélázok egy kicsit a válaszon. Bár szeretek a laborban lenni, valahogy nehéz szívvel tértem oda vissza. Nehéz lenne kijelenteni, hogy jobban tetszett a tengerészet, mint az orvosszakértői munka, de talán... Talán lehet benne valami.
- Igen, bár… igazából csak apa halála miatt jöttem haza - bököm ki hirtelen - A járvány kitörése előtt kaptam egy lehetőséget, hogy részt vegyek a haditengerészet egyik képzésén, New Yorkban. Felmerült bennem a gondolat, hogy ott maradhatnék, de az élet közbeszólt, és most itt vagyok. Szerencsére, könnyen visszavettek.
Őszintén kíváncsi vagyok, mennyire lepi meg, hogy olyan környezetben mozogtam hónapokon keresztül, amit én sem néztem volna ki saját magamból.

Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 01, 2018 6:56 pm
 



 

Figyelem a nőt, hogy mennyire van túl ezen, mennyire élénk még a sérülés. Ha apám vagy anyám meghalna, én is kész lennék, bármennyire is volt nehéz velük. Az emberhez hozzánőnek a szülei. Úgy látom, ő már átlépett ezen, ezt szeretné mutatni. Lehet, hogy még a hatása alatt van. Nem tudom pontosan, mi lehet odabent, abban az okos és szép kis fejben.
- Gyakran jársz oda egyébként? Lehet, hogy most érdemesebb lenne egy kicsit a piacot látogatni vagy egy másik helyet.
Nem drágábbat, hülyeségre nem akarom rábeszélni. Ha ezt kioktatásnak veszi, azzal nem tudok mit kezdeni. Engem most tényleg csak a jó szándék vezérel. Azt szeretném, hogy ne figyeljék ki, ne bosszulják meg, ne szúrjanak ki vele, annyira se, mint ma. Láttam, hogy nehezen viseli.
- Ez jó kérdés - felelem nevetve.
Mikor visszagondolok rá, nem tudok épkézláb választ adni.
- Nyomozó voltam ügynök, aki átlát a stikliken. Csak a fától nem láttam az erdőt. Ha nagyon...
Irina azt kérte, hogy legyek őszinte. Ezen a helyen biztos nem hallgatnak le. Előveszem a telefont, kikapcsolom és az aksit is kiveszem. Leteszem magam elé és dobolok mellette az ujjaimmal. A lányt nézem, akkor is, ha háttal áll.
- Nyomozó voltam, ügynök, aki átlát az olcsó hazugságokon, olykor a drágákon is. Csak az erdőt nem láttam a fától. Megpróbáltam. Megpróbáltam azt, amit az emberek szoktak, amit a családomban láttam. Majdnem úgy végződött.
A szüleim is együtt vannak. De minek?
- Te voltál valaha férjnél?
El tudnám róla képzelni. Szerintem tök jó feleség lenne. Ha belevágott, biztos valami barmot fogott ki, aki nem látott tisztán, képtelen volt megbecsülni őt.
- Mondtam már, hogy a volt feleségemet Esthernek hívták?
Nagyon régóta hívom őt Irina-nak. Fogalmam sincs, hogy tisztáztuk. Gyimka és Irina. Jó játék, vicces volt. Még ma is az.
- Haditengerészet! Az nagy előrelépés, nem? Még vissza fogsz menni?
Miért érzem azt, hogy egy nemet szeretnék hallani? Nem lehetek annyira önző, hogy itt marasztaljam a saját hülye kis dolgaim miatt, mikor elvágyik innen. El a családi tragédia elől. Együttérzően nézek rá. Nem szeretnék nagyon sajnálkozó lenni, még megbántanám.
- Szeretted, ugye?
Látom rajta, kiveszem a szavaiból. Gondolom, a haditengerészetnél is orvosképzésen vett részt, valami hasonlón. Ő nem igazán katonaalkat, el se hinném, ha azt mondaná, hogy ilyen jelentkezett. Sóhajtok egyet. Álmok. Szép dolog álmodni, nagy terveket szőni. Én nem nagyon tervezek. Fogalmam sincs, hogy ezt túlélem-e. És nem álmodom, már régóta nem.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 01, 2018 7:29 pm
 



 

- Nem, egyáltalán nem - rázom meg a fejem - Abba a boltba szoktam járni, meg arra a piacra, ami az én lakásom közelében van. Oda most tévedtem be először.
És egyben utoljára, de gondolom, ez egyértelmű. Nekem sem áll szándékomban kihívni magam ellen a sorsot. Jobb, ha vigyázok magamra, nemde? Lou nem lehet ott mindig, hogy vigyázzon rám.
- Szóval csak azért nősültél meg, mert úgy voltál vele, hogy ez a dolgod? - próbálom összerakni a fejemben a képet.
- Szeretted? - kérdezem, bár magam sem tudom, hogy minek.
Gondolom, csak érzett iránta valamit az elején, ha egyszer megesküdött azzal a nővel, nem? Próbálom elképzelni, hogy milyen lehet. Vajon hasonlít rám, vagy épp a szöges ellentétem? És ha már itt tartunk, mi a fenéért gondolkozom én egyáltalán ilyesmin? Semmi közöm hozzá, de tényleg.
- Tényleg? - ez bevallom, kissé váratlanul ér. Valahol mókás belegondolni, hogy engem is így hívnak, mert érdekes módon, Gyimka mellett ez valahogy nem szokott eszembe jutni. Annyira megszoktam, hogy Irina-nak szóíít, hogy olyankor nem szoktam a valódi keresztnevemre gondolni. Ez kicsit fura, nem?
- Gyűjtöd az Esther nevű nő ismerősöket? - kérdezem némileg vidoran, mert, bár kétlem, hogy ez szándékos lenne a részéről, de ettől még mókás elképzelni. Bár gyanítom, ő nem tartja ennyire viccesnek.
A kérdését hallva majdnem elejtem a kis kancsót, amibe a tejet töltöttem, de még időben kapcsolok, és elhárítom a katasztrófát. A kiöntő a tálcára kerül, épen és “egészségesen”. Bevallom, ez elég rázós volt.  
- Én? - pillantok rá meglepve. - Nem… dehogy voltam férjnél.
Ha őszinte akarok lenni, még párkapcsolatom se volt, szóval… De ezt inkább nem vallom be Dimitrijnek, mert félő, hogy megdöbbenésében fogja magát, és kiugrik az ablakon. Nagyot mondjuk nem esne, ez mégis csak a földszint, de az egészen biztos, hogy a meglepettség furcsa reakciót hozna ki belőle.
Engem nem zavar különösebben, hogy így alakult. Igazság szerint, egészen kislány korom óta szerelmes voltam Étienne-be, fel sem merült bennem, hogy mással kellene kezdenem… Kivéve, a végzős bálon. Ott volt rajtam némi nyomás, hogy nekem is át kell esnem azon, mint a többi korombeli lánynak, szóval elmentem az egyik matekszakkörös fiúval, akinek a nevére sem emlékszem most már, és hát… mondjuk úgy, hogy ha sokkal többet nem is, a szüzesség elvesztését kipipálhattam, de ennyi. A szürke kisegereknek, mint én, valahogy ez jut, főleg, ha tudat alatt elkötelezik magukat egy olyan férfi mellett, akinek egyébként eszébe se jutott volna vele kezdeni.
Aztán jött Raoul, és megint csak nem az lett a történetből, amit esetleg szerettem volna. Azóta pedig eszem ágában sincs próbálkozni. Hogy is szokták mondani? Öreg vagyok én már ehhez.
- Igazság szerint, nem voltam odáig érte. Csak azért mentem oda, mert el akartam felejteni valakit. Mondanom sem kell, olyan jól sikerült, hogy azóta nincs az élők sorában sem - sóhajtok, és kissé elszomorodom, ahogy eszembe jut Raoul halála.
Belefulladt valami folyóba, azt hiszem, az édesanyja legalábbis ezt mondta a telefonban, amikor felhívott a hírrel. Ez nagyjából ugyanakkor történt, amikor apa meghalt, szóval mondhatjuk, hogy még nem hevertem ki a dolgot teljesen. Igyekszem, de sokkal nehezebb, mint gondoltam.
- Szóval, nem. Nem hiszem, hogy visszamegyek oda - összegzem a dolgot, és közben a kávé is lejön, így annak a kiöntője is a tálcára kerül, és ezzel a kezemben térek vissza Lou-hoz,
A tálca az asztalra, én pedig a kanapéra ülök, őmellé. Persze azért tartok némi távolságot, nehogy azt higgye, hogy rá akarok szállni, vagy ilyesmi.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 01, 2018 9:04 pm
 



 

Örömmel veszem tudomásul, amit Irina mond. Meg se kellett volna jegyeznem. Nem bírtam ki. Muszáj volt tanácsot adnom. Ha nem tettem volna meg, úgy éreztem volna, az én felelősségem, hogy valami baja lesz. Biztos lettem volna abban, hogy baja lesz.
- Nagy ez a város, mégis kicsi. De remélem, már nem lesz gond.
Annyira nem tűntek vagány fiúnak, hogy még meg is keressék. Ha még egyszer összefutnak...remélem, emlékezni fognak rám. Mert én emlékszem. Jó az arcmemóriám.
- Hm, igen. Már beláttam, hogy így volt.
Irina érdeklődik. Tudom, a csajok szeretik ezt a témát. Vajon ő mit keres? Ő is hasonló cipőben járt?
- Egy ideig. Azt hittem, még utána is, de nem. Az már csak a kötelesség volt. Hogy ő szeretett-e, azt meg nem tudom. Lehet, hogy egyáltalán nem.
Hülye dolog, hogy nem tudom eldönteni. Talán semmit nem akartunk egymástól, csak sodródtunk. A lényeg, hogy most semmit nem akarunk, régóta nem láttam Esthert és nem is akarom. Ő a múltam része, a sanyarú múltamé.
- Tényleg. Te egész más karakter vagy, biztos, hogy képtelen vagy úgy megromlani, mint ő, de... Az a helyzet, hogy még friss volt a dolog, mikor megismertelek. Nem akartalak úgy szólítani, mint őt. Valakit, akit kedvelek, nem akartam úgy szólítani.
Elárultam, hogy már akkor is kedveltem. Csak rá kell néznem. A félénk szemeire pillantok és tudom, hogy rendes lány.
- Háhá, igen! - mondom keserű nevetéssel. - Kettő van, abból egyet inkább kihagytam volna.
Nem titok, hogy kire gondolok. Irina nem hasonlít Estherre. Sok Esther van az államokban, a világon még több. Az ismeretségi körömben nincs más. És ha már Irina lett, nekem az is marad.
- Dehogy? Aha...
Lehet, hogy ezt se kellett volna megjegyeznem. A nőket szeretné? Nem, szerintem a szokásos. Egy megcsalás, egy befuccsolt kapcsolat és tessék. Menekül.
- Huh, ez nem hangzik túl jól.
Azt hiszem, Irina szeret felejteni. Nem akarom megbántani, ezért nem adok hangot a gondolataimnak. Az apja jut eszembe, hogy őt akarta elfelejteni és mire sikerült volna, elvitte a kór.
- Hát...örülök, hogy itt maradsz, bevallom.
Gondolom, az anyjában ő tartja a lelket. Szép dolog, nagyon is becsülendő. Valamiért azt érzem, jó, hogy Irina a városban lesz. Veszélyes játékot űzök. Nem kéne belekevernem abba, amiben nyakig ülök. Az büdös, egészségtelen és nincs is igazán hely benne másnak. Nekem sincs. A legrosszabb, hogy ezt felfogtam. Így nagyon szar benne lenni.
- Köszi! - veszem át a csészét.
Kényelmesen előredőlök, szippantok egyet az illatból.
- Mmm, nagyon finom!
És még meg se kóstoltam. Nézem, ahogy a lány leül mellém. Ez a helyzet az éjszakai bárokból ismerős. Egész más lányok szoktak mellém ülni és egész máshogyan. Irina-ra nézek, a szemeibe. El kell mosolyodnom. Őszintén, kedvesen. Szívből. Mikor éreztem magam így? Mikor volt ilyen utoljára? Kortyolok egyet, hagyom, hogy átjárjon az íz. Még forró, de jólesik.
- Remek kávét főztél - dícsérem meg.
Szétnézek a szobában. Nem tudok elvonatkoztatni a gondolattól, hogy valaha ez volt az otthona. Ezek a falak látták a gyermek örömeit, fájdalmait. A mi otthonunk falai is sok mindent láttak. Fülük volt, szemük. De kezük nem. Semmit nem tehettek.
- Ez egy kedves lakás. Az életek beleégtek. Elárulják, milyenek az itt lakók, milyenek voltak. Irina, te...
Megint ránézek. A hajára, a szemére. A szájára.
- Te különleges vagy - mondom kissé bizonytalanul és újabbat kortyolok, hogy a csészéből nézzek fel a lányra.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 01, 2018 9:41 pm
 



 


- Sajnálom - mondom őszintén.
Szerintem megérdemelné, hogy boldog legyen, bár az is igaz, nem tudom, milyen ha az ember álruhás rendőrként éli az életét. A reakcióiból tudom, hogy nem veszélytelen, és így biztosan nem egyszerű családot alapítani. Sőt, talán inkább egyenesen lehetetlen.
- Ezt jó hallani - sóhajtok megkönnyebbülten.
Bár nem tudok sokat a feleségéről - akarom mondani az exfeleségéről -, de azalapján, ahogy most nyilatkozik, nem lehet valami kedves nő. Vagy csak nem tudta azt adni, amire Gyimkának szüksége lett volna… Persze, ez csak egy tipp a részemről. Nem voltam ott, nem tudom megítélni a dolgot.
- Tényleg nem voltam férjnél, Lou - bizonygatom neki - Szerinted anyám miért akar fűnek, fának, bokornak felajánlani?
Ha már lettem volna házas, biztos vagyok benne, hogy fele ekkora elánnal sem próbálkozna amiatt, hogy végre bekössék a fejemet. A gond csak az, hogy anya egyetlen egy tényezővel nem számolt: velem. Én már rég letettem arról, hogy legyen valakim - igazából már azelőtt, hogy Raoul is elhunyt volna -, szóval értelemszerűen nem töröm magam azért, hogy a jelen helyzetemen változtassak.
Töltök neki a kávéból, majd a kezébe adom a csészét, hogy aztán kedve szerint ízesíthesse, ahogy szeretné. Ahogy rám mosolyog, megint elönti az arcomat a pír. Tudja egyáltalán magáról, hogy milyen jóképű, amikor mosolyog? Jesszus, Esther, nyugodj már le! De azért csak leülök mellé a végén, még, ha nem is vagyok benne feltétlen biztos, hogy ez jó ötlet. Valahogy férfiak közelében hajlamos vagyok idiótán viselkedni… Talán azért, mert nem vagyok hozzászokva a jelenlétükhöz?
- Tényleg? Miért?
Lehet, én vagyok az ostoba, de tényleg nem értem, mi előnye származna Gyimkának abból hogy itt maradok Seattle-ben. Nem sokkal korábban még szinte azért is leteremtett, hogy meglátott, szóval jelen pillanatban nem igazán tudom magamban hova tenni ezt a kijelentését.
- Köszi, de szerintem ez inkább a kávéfőző érdeme - nevetem el magam. Hiszen én nem sokat tettem annak érdekében, hogy a forró ital jó legyen, csak követtem azt a metódust, amivel apa megtanított kávét főzni. Ennyi történt. Arra azonban, amiket ezután mond, nem igazán vagyok felkészülve, és akkor még finoman fejeztem ki magam.
- Én… én… - csak hebegni-habogni tudok.
Pár órával ezelőtt még azt sem tudtam, hogy él-e vagy hal, erre tessék, itt ücsörgünk anyám kanapéján, és azt mondja, különleges vagyok Nem mondhatnám, hogy ne esne jól, amit mond, még ha igazából meg se tudom fogni, hogy vajon milyen értelemben mondja ezt… De talán nem is számít. Az a tény jobban zavar, hogy ha netalántán közelebb kerülök valakihez, azt záros határidőn belül elragadja mellőlem a halál. Ahhoz képest, hogy egy hétköznapi, húszas évei végén járó nőnek tartom magam, már két embert kellett eltemetnem Mi vagyok én? Fekete özvegy? Még szerencse, hogy nincs a kezemben a csészém, mert már biztosan elejtettem volna.
- Én nagyon szerencsétlen vagyok, Gyimka. De tényleg. Két férfit szerettem egész életemben, és mindkettő meghalt. És nyilván, egyik sem az apám volt. Érted, mit akarok mondani? Amilyen a formám, abban a pillanatban, hogy közel kerülnék hozzád… - ezt ki sem merem mondani.
Elütné egy autó, lelőnék egy utcai csetepatéban, tudom is én. Csak bajt hoznék a fejére. És a slusszpoén az egészben, hogy a gondolataim egy részét még hangosan is kimondtam. Hát, ez remek. Ha eddig nem égtem be előtte, hát akkor most biztosan. De én már csak ilyen lökött vagyok. Mindent túlgondolok túlbonyolítok, túlmisztifikálok, meg amit csak az ember el tud képzelni.
- Ne haragudj, hülyeségeket beszélek, ne is foglalkozz velem - veszem kezembe a csészémet, és tüntetőleg a kávémat kezdem inni, mintha ezzel el tudnám rejteni az arcom vörösségét. Valószínűleg nem így van, de álcának azért nem rossz.

Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 01, 2018 10:20 pm
 



 

Azt hiszem, átment a mondanivaló. Irina már érti, miért adtam neki más nevet. Rossz emlékek. Az az érdekes, hogy a lányt mintha érdekelné, hogy érzem magam ezek után. Mennyire más így beszélgetni. Valakivel, akit ismerek. Nem munkáról, nem a további feladatokról, nem arról, hogy ki kell tartanom. Csak megosztani magamat és megismerni őt úgy, hogy nem kell szerepet játszanom. Csodálom, hogy még megy...
- Ezt egy percig sem vitattam. Csak...olyan természetességgel mondtad, mintha meg se kéne fordulnia a fejedben.
Nem hiszem, hogy még soha senkivel nem kavarodott volna össze. A normális szülők ilyenek. Úgy gondolják, a gyerekük felnőttként nem lehet boldog pár nélkül. Papír nélkül.
Fel se tűnik, hogy semmit nem tettem a kávéba. Szoktam ízesíteni. Ez most nagyon jól esik minden nélkül. Feltűnik a pirulás. Korábban is feltűnt. Elnézek Irina arcáról, nem áll szándékomban több bajt okozni.
- Te vagy az egyetlen a városban, aki ért engem. Pontosabban akit érdeklek is és nem csak biztonsági okokból van itt.
A kapcsolattartó is jön néha, meg van olyan ember, akinek a feladata a megfigyelés. Nem tudom, hogy ki ő vagy kik ők, sem azt, hányan vannak. Tippelhetek, szoktam is. Célozgatni nem lehet, de amúgy ha megtenném, akkor se erősítenének meg semmit. Profi munkatársak. Rájövök, hogy ez a mondat végtelenül szomorúan hangzik. Nem akarok gyászos hangulatot. Őszinteségről volt szó, őszinte voltam. Lehet, hogy ennek is mértéket kell szabni.
- Az FBI irodában nagyon jó kávéfőzőnk volt. De főztek benne olyat is, ami ihatatlan lett. Hidd el, ez tényleg ritka jó!
Eszembe jutnak a társaim, az ügynökök, a felettesek, a sok szarrágó és a rendesebb arcok is. Nem hiányoznak. Csak gondolok rájuk és semmit se jelentenek. Nem vágyom vissza. Nincs hova visszavágyni. Ez a legrosszabb érzés.
Ijedten nézek a lányra. Rosszul lenne? Persze, attól, amit mondtam. Végig akarom nézni, ami lezajlik benne. Szeretném megérteni őt, ha már ő is ért engem valamennyire. Látom, hogy kellemetlenül érinti, amit mondtam. Nem érzem úgy, hogy meg kéne bánnom.
A szavait hallgatva megkapom a kulcsot a lakathoz, amivel lezárta a szívét. Két szerelem, két halál.
- Ez borzasztó, Irina - mondom és megfogom a kezét.
Az apja. Ő is nagy veszteség, de mikor ő meghalt, Irina szíve már össze volt törve, úgy érzem. Mikor azt mondja, közel kerülne hozzám, nagyot nyelek. Félelmet keltettem. Semmi okom nincs rá. Én is félek, magamnak bevallom. Szeretném? Erről van szó. Ugyanazt érzem. Ugyanaz a gát állja útját ugyanannak a folyónak. Egy beépített ügynök mellett lenni nem életbiztosítás.
- Köszönöm, hogy őszinte vagy velem. Irina, ez nagyon sokat jelent nekem. És az is, hogy én őszinte lehetek. El se tudod képzelni, mikor beszéltem így utoljára.
Fogtam a lelkemet, a szívemet, beraktam egy dobozba, lakat alá, a dobozt számzáras bőröndbe, amit egy széfbe rejtettem. Ott döglik két éve. Megrázom a fejemet, mikor Irina szabadkozik.
- Nem! Megértem, hogy így gondolod. Két eset, két kapcsolat ugyanolyan kimenettel. Irina, kérlek, ne okold magad! Tudom, milyen, amikor valaki a halálba hajszolja a másikat vagy csak hagyja, hogy az elvigye. Az egészen más embertípus.

Lehunyom a szememet és megint hatalmasat sóhajtok. Ki mellett mondok védőbeszédet? Ez olyan, mintha biztatnám. De mire? Kire? Valójában ki beszél itt hülyeségeket?
- Irina, mikor ezek történtek... Volt kivel megbeszélni? Tudod, mikor az ember szíve megtörik, néha olyan következtetésekre jut, amik miatt eltávolodik az igazságtól.
Nem is értem, miért mosolygok újra. Ez már csak annak szól, hogy Irina itt van velem. Egyszerűen jó őt látni, kellemesen cseng a hangja. És szépen ragyognak a szemei ezen a finom kávéillatú délutánon.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 01, 2018 10:54 pm
 



 

- Hát igen… Nem gondolkozom ilyesmiben, tudod? De te sem hiszem, hogy valaha újra meg akarnál nősülni, vagy tévedek?
Képzelem, a másik Esther mekkora csalódást okozhatott neki azzal, hogy elváltak egymástól, és egy ekkora arculcsapás után én sem lennék biztos benne, hogy még egyszer hajlandó lennék megpróbálni. Bár, abból kiindulva, hogy mennyire elhidegülhettek egymástól a végén, lehet, nem is akkora probléma, hogy elváltak útjaik.
- Biztos vagy ebben? Mármint… idejét sem tudom, mikor találkoztunk utoljára, szóval lehet, hogy nem értek mindent abból, amin keresztülmész, de próbálkozom, komolyan!
Ez persze nem valami sok, de valahogy úgy érzem, Gyimkának most ez is nagyon sokat számít. Vajon mióta hanyagolja ennyire a társas kapcsolatokat?
- Nos, ennek örülök.
Jó tudni, hogy ha mással nem is, ezzel a kávéval sikerült kicsit feldobnom a napját, ha már így keresztbe tettem neki a felbukkanásommal a szupermarketben.
Miután végigmondom a litániámat, kicsit tartok a reakciójától. Mi van, ha túl messzire mentem? Nem lenne ez túl nagy újdonság a részemről, de nem kellene már most rögtön eltaszítanom Gyimkát magamtól azzal, hogy ennyire nyíltan beszélek a mellényúlásaimról, nem? Mondjuk az is igaz, hogy most már aztán édesmindegy.
Megfogja a kezemet, én pedig csodával határos módon, nem húzom el tőle. Valahogy megnyugtató az érintése, pedig bevallom, szinte olyan hideg, mintha egy jégcsapot fognék… És mégsem érzem kellemetlennek.
Szavai hallatán csak biccenteni tudok. Nem röhögött körbe nem hülyézett le, ez már jót jelent, nem? Abban pedig igaza van, hogy tényleg nem tudom magam beleélni a helyzetébe. Nem azért, mert egy empátiától mentes lény volnék, hanem pusztán amiatt, mert én nem abban a közegben dolgozom, mint ő. Én a labor világához tartozom, míg ő az események sűrűjében próbál talpon maradni. El se merem képzelni, ez milyen nehéz lehet. Igen, beláthatjuk, hogy én sosem a bátrak táborát erősítettem.
- Két kapcsolat? Ugyan már - legyintek a szabad kezemmel - Az egyikük azt sem tudta, hogy többet érzek iránta, mint kellene. A másik, amikor rájött, hogy talán kezdenek bennem átfordulni a dolgok, felhúzta a nyúlcipőt, elment Dél-Amerikába, és belefulladt valamelyik folyóba egy expedíció során. Én nem tudom, milyen az, amikor az embernek van valakije - vonom meg a vállamat. Az egyéb zavarbaejtő részleteket, miszerint az egyikük a keresztapám, másik pedig az öccse volt, egyelőre megtartom magamnak. Nem szeretném a kelleténél többször sokkolni Gyimkát. Ugyanakkor tény, hogy többek között ezért sem erőltetem a párkeresés dolgot, mert nem látom értelmét. Ilyen mellényúlások után tudod, kinek van kedve ezzel vesződni.
Jó, biztosan vannak olyanok, akik egy ilyen után könnyedén felállnak, és továbbmennek, próbálkoznak, majd egyszer csak sikerrel járnak. Ez mind szép és jó, csakhogy én nem ez a típus vagyok.
-  Igen, volt, ami azt illeti, még mindig van. A rendőrségen van egy kedves pszichológusnő, őt szoktam zaklatni a nyűgjeimmel. Remélem, még nem unja - mosolyodom el egészen halványan. Valóban sokat köszönhetek Patricianak, a segítsége nélkül lehet, hogy már én is olyan dolgokat tettem volna, amiket esetlegesen megbántam volna.
Vissza az elejére Go down
Lou Bolton
avatar
Törvényen kívüli

Avataron : Dane DeHaan
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Csüt. Jún. 14, 2018 9:07 pm
 



 

- Rendben. Eltaláltad, nekem sem ez jár az eszemben.
A mostani életformám miatt rengeteg mindenre gondolok, házasságra egyáltalán nem. Legfeljebb kesergek a régin. Ide menekültem, felfogtam. Nem mennék vissza.
- Ez igaz, de hidd el, te vagy az egyetlen a városban, aki tudja, ki vagyok valójában. Mindenki más csak az álarcot nézegeti. Mint amikor a bankrablók bemennek Nixon-maszkban.
Próbálkozik. Egyem meg a szívét! Megmelengeti az enyémet. Annyira, hogy megint kisóhajtom a lelkemet. Lassan attól tartok, hogy felkenődik a falra, nyomot hagy és nem engedi Irina-t nyugodni. Azt nem akarom, hogy miattam forgolódjon éjjel.
Mikor kéz a kézben ülünk, igen furán érzem magam. Ez nem művi mozdulat. Belülről jött, szívből. Semmi megjátszás, semmi olcsó megoldás, mint az éjszakában, ha partner kell. Van benne természetesség, mégis idegen. Talán azért, mert rég tettem ilyet. Rég engedtem ki azt a madarat a kalitkából, ami most legalább már a fejét kidughatta.
- Szeretted volna, hogy tudja?
Az elsőnek nem merte bevallani. Megértem, ő ilyen kis félénk. Nem akart lekoptatást. Másodszor megkapta.
- Azt kell, hogy mondjam, ne bánkódj emiatt! Én azt hittem, tudom, milyen, amikor tartozom valakihez. Tudom is: ideiglenes. Mindennek vége van egyszer.
A szerelemnek, a ragaszkodásnak. Ennek a rohadt küldetésnek is vége lesz. Meg az életemnek. A sorrend? Kísért a gondolat, hogy azt mondjam, mindegy. Nem mindegy. Be kell fejeznem, amibe belekezdtem.
- Örülök neki. Remélem, segít kilábalni ebből a dologból.
Kedvesen mosolygok. Talán még megy. Irina megérdemli, ahogy azt is, hogy békére leljen. Én nem tudok segíteni. Igaza van, rég találkoztunk, nem ismerjük egymást. Nem én vagyok, akinek ki kéne öntenie a lelkét. Meghallgatom, ha megteszi. Úgyse fogja. Megszorítom kicsit a kezét, megsimítom. És újabbat kortyolok, magamba mélyedt nézéssel.
- Nekem még senkim nem halt meg, senki, akihez ragaszkodtam. Köszönöm, hogy őszinte voltál, hogy megosztottad velem, amit érzel. Be kell vallanom, hogy én is ezt érzem. Mikor megláttalak, ezt is éreztem. Nem csak azt, hogy annyi lehet a feladatomnak. Hanem azt is, hogy veszélyben lehetsz miattam. Azért esküdtem fel, hogy segítsek az embereken, hogy megmentsem őket a durva cuccoktól, az alvilágtól. És úgy élek, hogy tőlem kell megmenteni őket. Jó, mi?
Látott ma engem akcióban, mondtam ezt-azt. Sejtheti, hogy milyen az életem. Olyan, hogy én se élem szívesen. Mi legyen? Komolyan, mi legyen? Elfogyott a kávé. Kicsit közelebb ülök és Irina szemeibe nézek.
- Élnek itt barátaid? Vagy legalább egy kis házikedvenc? Nekem van egy kutyám. Ő tartja bennem a lelket. Tiszta szív. Ösztön.
Az egyetlen őszinte kapcsolat.
Vissza az elejére Go down
Esther Blomkamp
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Kaya Scodelario
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
Pént. Jún. 15, 2018 10:07 am
 



 

-Ennek örülök, azt hiszem… Mármint jó tudni, hogy nem akarsz átverni.
Nem mintha egyébként feltételeztem volna róla bármi hasonlót, de a mai nyitány után talán érthető, hogy volt bennem némi félsz, de ez percről-percre csökkent, mostanra pedig teljesen eltűnt, úgy érzem.
Szerettem-e volna, hogy Étienne tudja, hogyan is érzek iránta? Ki van zárva. Mégis, milyen fejet vágott volna, ha a keresztlánya, akit gyakorlatilag csecsemő kora óta ismert, azzal áll elé, hogy bele van esve? Alighanem kitért volna a hitéből, és hosszas szentbeszédet tartott volna arról, hogy ez csak egy pillanatnyi fellángolás, semmi tobb… Igen, egy fellángolás, ami óvodás korom óta tartott. Hát, hogyne.
- Nem… csak kellemetlenséget okoztam volna vele neki. Menyasszonya volt - bár talán még ez volt a legkisebb gond, teszem hozzá gondolatban.
Talán tényleg ideiglenes csak a ragaszkodás két ember között, de engem picit zavar olykor - na nem mindig -, hogy ez valahogy teljesen kimaradt az életemből eddig, és nézzünk szembe a tényekkel, nagyon nem arrafelé áll a szénám, hogy ez valaha is megváltozna. Pech, de ez van. Lou is összeszedte a maga rossz tapasztalatát ezzel kapcsolatban, és én is. Lehet, ebben mindketten bénák vagyunk.
- Én is ebben bízom - biccentek, és úgy hiszem, az eddigi beszélgetéseink Trish-hel hoztak már némi eredményt a számomra.
Nem azt mondom, hogy már minden a legnagyobb rendben van, de sokkal jobban érzem magam, mint korábban. Picit meglep, ahogy megsimogatja a kezemet, de nem ellenkezem, sőt, azon vagyok, hogy lehetőleg ne piruljak el megint, bár kezdek rájönni, hogy jelen pillanatban ez egyáltalán nem egyszerű. Egy idióta vagyok, mondtam már?
Az igazság az, hogy nem egészen értem, mire gondolhat Gyimka, mivel én, amikor megláttam, először csak döbbenetet éreztem, majd a történtek után a teljes megrökönyödést. Most pedig, hogy itt ücsörgünk anyám kanapéján kézen fogva,be kell látnom, hogy tényleg félek. Amilyen az én szerencsém, simán benne lehet a pakliban, hogy ha a találkozásaink rendszeressé válnak, esetleg többet kezdenék el érezni iránta, mint kellene… Annak pedig, mint azt már az élet igazolta, az én esetemben sosincs jó vége. De tényleg.
- Ez a munkád. Gyimka - simogatom meg a kezét, ahogy korábban ő tette az enyémmel. - De engem nem kell tőled megmenteni. Talán inkább fordítva…
Elvégre én vagyok az, aki úton-útfélen bevonzza a halált. Ahogy közelebb ül, a lábaink önkéntelenül is összeérnek, én pedig már ennyitől is megborzongok egy kissé, persze nem negatív értelemben. Valahogy jó érzéssel tölt el, hogy Lou ilyen közel van hozzám, miközben az agyam egyre-másra azt mantrázza, hogy ez így nagyon nem helyes. De akkor miért is nem teszek ellene? Én sem értem. Csak hagyom, hogy tovább gördüljön a beszélgetésünk, és az óva intő hangokról igyekszem tudomást sem venni.
- Igen, van egy macskám - jut eszembe Zafír - nem mintha máskor ne bujkálna ott a gondolataim között -, akit mostanság csak naponta egyszer látok, amikor hazamegyek őt megetetni, meg a vizét kicserélni.
Sajnos, ő tipikus macska, aki bármennyire is szeret engem, azért a saját kuckóját jobban méltányolja, így nincs más választásom, mint ingázni. De már nem sokáig… Ezzel a gondolattal nyugtatom magam. Leteszem a bögrémet - mert valamilyen rejtélyes okból még mindig nem áll szándékomban Gyimka kezét elengedni -, majd előveszem a telefonomat, és kikeresek egy képet az én fekete szőrű, kék szemű szőrgolyómról, aki a képen éppen az ágyam közepén pöffeszkedik (ezt hamar eltanulta Topáztól, azt kell mondanom).
- Ő itt Zafír - adom a telefont Lou szabad kezébe, hogy ő is megcsodálhassa a kedvencemet. Mindenesetre, ebből kitalálhatja, hogy nem igazán vannak barátaim. Persze, az örsön ott vannak a kollégák és Patricia, de velük a kapcsolatom inkább szakmai jellegű, ami távolról sem az, mint amire ő gondol. Én már csak ilyen magányos farkas voltam mindig is.
Közben eszembe jut, hogy mivel ő kutyát tart, lehet, nem szereti a cicákat. Én mindkettőt szívesen tartanék, de egy kiskutya most nem hiszem, hogy beleférne az életembe. Majd később, esetleg.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Élelmiszerbolt
 



 

Vissza az elejére Go down
Élelmiszerbolt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Bevásárló központ
-
Ugrás: