HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Tantermek

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Tantermek
Szomb. Ápr. 09, 2016 6:57 pm
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Cornelia H. Waldorf-Jones
Inaktív

Avataron : Miranda Kerr
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Tantermek
Csüt. Nov. 24, 2016 10:32 pm
 



 


Cory & Adrian

i don’t wanna see you!




Kettő nő él bennem jelenleg. Az egyik rohanna az ismeretlenbe, egy olyan férfit választana, akivel képes a szerelemre, akitől éppen gyermeket vár. Bennem van a kétely, miközben, ha nem is nézek közvetlenül Adrian szemébe, de sejtem, hogy a válaszomat várja. Megmerevedik előttem a kép, mely szerint nincsen legyőzhetetlen akadály előttem, és a pici magzatnak meg kell születnie. Marionnal nagyon mélyen belementünk a témába, és saját magamat hazudtolnám meg, ha nem került volna szóba, hogy megtartsam. Az erős vágyódás a kórház iránt, az otthoni körülmények ellenére is adtam egy kis esélyt a tőlem nem messze álló férfinak, és nekem. Háttérbe szorítottam a személyiségemet, a lehetőségét annak, hogy szerelembe essek. A biológiai órám tökéletes, a húszas éveim közepén járok, most még könnyebben vészelném át a terhességet is, mint máskor, évekkel később. Számolnom kell azzal a hátránnyal is, ha most véget vetek a várandósságomnak, nem biztos, hogy a jövőben természetes úton megfoganok. A mai világban nem szokatlan, hogy egy terhesség megszakítás után a nők nagy arányban nem esnek ismét teherbe, és ezzel le is mondhatnak az álmukról, hogy édesanyává váljanak. Eljátszottam a gondolattal, hogy megszülöm, a kezemben tartom...még ha most idegen is az érzés, a későbbiekben változhat. Minden egyszerűbb és bonyolultabb lenne egyszerre. Will már csak a kényszer szülte döntés. Megan és Adrian. Nem szokásom áltatni magam, és a pofára eséseket nagy részben meg is előzöm. A legkisebb veszteséggel járó végkimenetel nekem az exem, és nem egy múló hóbort. A megállóhelyek, meg a strigulák ideje lejárt, és ha még élveztem is a szexet Adriennel, akkor sem lesz belőle tartós kapcsolat. Minek is áltatom magam? A hezitálást hamar megtöröm, mikor kipréselem az ajkaimon az igent, és a gratulálók tömkelege ölel körbe minket. Nem vagyok boldog, de még semleges se. Színésznő vagyok, a legjobbak közül. Mímelt arcrándítás, kézfogás, légből kapott csókok, és a mosolygás. Hányszor játszom végig ezt? Az első alkalommal is könnyedén ment, akkor mitől félek? Minek volt ez a két perces semmitmondó jövőkép? Cornelia nem csaphatod be magad. Adrian Skyberg szoknyapecér, kihasználós. Borzalmasan rosszul érint a jelenléte is, meg a színjáték az eljegyzésem újrajátszása közben. Még azon csodálkozom, hogy Will nem állt elő, valami rózsaszín, hintós túlzással. Kitelne tőle, de akkor már végképp nem bírtam volna. Így sem bírta ki, hogy ne legyen nézőközönségünk. Asszisztálok a nagy hazugsághoz, és amint egy kicsit feloszlik a tömeg, akkor megfenyegetem az újdonsült páromat….többet nem játsszuk el, hogy uralkodhat rajtam. Azok az idők elmúltak, sőt az apám szava sem sérthetetlen már.

Már tűkön ülök, hogy folytatódjon a kézműves foglalkozás, így amikor nem rólunk szól a beszélgetés, a kezemet kissé bevizezem, és elveszek egy keveset az agyagból. A gyúrhatóság érdekében a kezemben forgatom egy ideig, hogy használhatóvá váljon, aztán odaállok a korong mellé, és ügyeskedve látok neki a formázásnak. Az idegeim pattanásig feszülnek, és le kell higgadnom, hogy ne nézzek át a terem másik végébe, ahol az „álompár” tartózkodik. Nem is figyelek arra, hogy Will mennyire béna, és össze nem keni magát. Nála ez hiúság kérdése is, hogy ne legyen koszos, meg különben is hogy mutatna a képeken, ha holnap megjelenik az újságban, hogy ismételten szerelmet vallott nekem. A haja minden szálának tökéletesen kell állnia. Nem is méltatom válaszra, elengedem…máshogyan is megtenném, de ez a sorsom, és kezdek rájönni, hogy nem Dorothy vagyok, az Óz a csodák csodájából, akinek ki van kövezve az útja. Elbíbelődöm, még alá is nyúlok a készülő vázámnak, amikor meghallom a nevemet. Norine nagyon kedves, és egy rossz szavam sem lehet róla, de amint felkapom a fejemet, szinte a maradék önbizalmam is elszáll. Megan sehol, és Adriannel diskurál az oktatónk. Menekülnöm kellene? Végül beadom a derekam, mert ha nyilvánosan kerülöm el, az másoknak is feltűnő lesz. Nincsen szükségem még egy balhéra, ha már az életem is egy tragédia. Shakespeare külön kérne fel, hogy megírhassa az önéletrajzomat.

Odaérve mentegetőzni kezdek, meg arra hivatkozok, hogy Will perceken belül itt lesz, de hogyan is lenne? A fődíj már az övé, és a kis ficsúrkám egy darabig ellesz a tükör előtt. Norine kérése nem megdöbbentő, hanem egyenesen sokkoló. Én nem leszek egy párban vele, de még a közelében sem, ha a vőlegényem visszaér. Van neki egy csini barátnője, akit halálra kefélhet, nem hiányzom én is a repertoárból. A percek nem, hogy kínossá válnának, hanem a pokol kapuját nyitják meg előttünk. Következik egy tíz perces szünet, így mindenki kifelé araszol, és mire észbe kapnék, máris kettesben vagyok azzal a férfival, akivel hetek óta beszélni se akarok. A találkozás miértjét forszírozom, hogy nem tesz jót egyikünk sem, hogy itt vagyunk, de valamelyik barom útközben nekilök, és nekem megint bele kell esnem a szakadékba. A mellkasába kapaszkodom meg, de erősen tart, és a keze a derekamra vándorol. Micsoda klisés pillanat, mint a filmekben, amikor a főhősök egymásra találnak..míg mi meg ki nem állhatjuk a másikat. Az első dolog, ami eszembe jut, hogy az édesapja hogyléte felől érdeklődjem. A válasza kimért, már-már untató, még lenéző is. Udvarias, de távolságtartó. El is enged, és hátrál is, mintha leprás lennék. Ejha, hetekkel ezelőtt még részegen is mámorító voltam. Biztosan az tüzelte fel, hogy nemet mertem mondani Őnagyságának. A pálfordulás hamar megérkezik, de mégsem számítottam ekkora ellenszenvre, tőle pont nem.
- Hogy színjáték? – pislogok kettőt, próbálom értelmezni az egymásután következő kiborulásokat, meg megjegyzéseket, de ahelyett valahogyan az agyamra vörös köd telepszik, és nagy eséllyel a terhességi hormonok is ugrálnak a szervezetemben, így már nem sok kell, hogy nekimenjek, de még moderálom magamat.
- Szóval egy elkényeztetett, hírnévre vágyó lotyó vagyok a szemedben? Köszönöm Adrian, de nincs szükségem arra, hogy a családod a lekötelezettem legyen. Úristen, hogy én még… - kapok a fejemhez, és remegő ujjakkal túrok bele a hajamba. Szerencsére senki nincs rajtunk kívül a teremben, mert most nem leszek finom, és nőies, az biztos.
- Igen, és még te legyél a szánalomra méltó…gyűlöllek. – nem is türtőztetem magam, hanem a két tenyeremmel lököm meg, és a lendületnek hála, nekiütközik a fenekével az asztallapnak.
- Ó, hogy te mekkora pöcs vagy. Remekül kihasználtál, megelégszel a végeredménnyel? Dugjad Megant továbbra is, ha ettől boldog vagy. Felejtsd el, hogy valaha ismertél, és köszönöm boldog leszek Willel. – a könnyeimmel küszködöm, és nem is érdekel már az agyagozás sem. Elindulok az asztalok felé, és felkapom a rózsákat, majd trappolva indulok meg az akasztó felé. A többiek csivitelve jönnek vissza, a kaján vigyor ott bujkál Megan arcán is, amikor belép. Nem áll módomban jó magatartást mutatni, így leveszem a kabátom az akasztóról, és a szemébe nézve szólok hozzá.
- Ha még egyszer kikezdesz a betegekkel a kórházban úgy rúgatlak ki, hogy a lábad se éri a földet, világos voltam? – bújok bele a kabátomba, és hátra se nézve hagyom el a helyszínt. Hallom ugyan, hogy Will a folyosó végén szólongat, de nincs kedvem se hozzá, se Adrianhez. A gyerek sorsa eldőlt. Ilyen férfinak biztosan nem fogok a világra hozni egyetlen porontyot sem. A lépcsőn sietnék lefelé, de összeütközöm egy nővel, aki kiejti a kezéből a mappáját.
- Sajnálom. – guggolok le, és segítek összeszedni neki, de a szemem már könnypárás így is.

Vissza az elejére Go down
Adrian James Skyberg
avatar
Inaktív

Avataron : Chris Hemsworth
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Tantermek
Pént. Nov. 25, 2016 3:32 pm
 



 

Feels like I drown in your every word
and every breath that's in between.
Somehow you got me where it really hurts
And it's killing every part of me.

A kapcsolatunkat már akkor el kellett volna engednem, mikor megismertem. Maradhatott volna a nagyszájú lány, aki saját hibájából kizuhant az ablakon. Akkor majdnem ráment a cégem, a hírnevem arra, hogy összeakadtunk. De én nem vettem a jeleket. Nem, mikor ügyvédek és biztosítósok hada keresett fel, hogy tisztázzák, nem akarta-e megölni valaki Michael Jones lányát. Nem, mikor megtudtam, hogy vőlegénye van, és akkor sem, mikor pofon vágott azon a bálon. Őrjítő vágy vonzott hozzá, és még valami más is. Egy olyan érzés, hogy nem az a nő, akinek mutatja magát. Elkezdtem fantazmagóriákat gyártani magamnak egy elnyomott, hazugságok hálójában vergődő ártatlan nőről, aki gyönyörű, de nem veszi észre mi folyik körülötte, hogy csak kihasználják. Elkezdtem felfedezni rajta, hogy boldogtalan, hogy nem értheti meg senki, és hogy magányos. A bál estéjén pedig minden igyekezetem ellenére könnyebb volt átadni magam a csábítása erejének, semmint ellenkezni vele. És aztán újra, és újra, mikor már azt hittem, lezárhatom a Cornelia Jones aktát a szívemben, történt valami, ami miatt megálljt kellett parancsolni a józan eszemnek. De ma, látva, hogy igent mondott annak a bájgúnárnak, képtelen vagyok már tovább tűrni. Nem megy. Elegem van belőle, hogy csak játszik velem, hogy folyton megbánt, sárba tiporja az érzéseimet. Fájdalmat okoz, és én nem ezt érdemlem. Nem vagyok szent, de arra mindig büszke voltam, hogy nem váltam el nőtől haraggal. Sosem kiabáltam egyel sem, kezet főleg nem emeltem egyikre sem. Mégis, Cory újra és újra képes előhozni belőlem az állatot. És én ezt nem tűröm tovább. Mert egy dolog, hogy szórakozik velem, a hátam mögött rajtam jót röhög, de a családomat nem hagyom. Igaz, hogy az apám csak egy kis építész, már nyugdíjas, de ettől még nem tűröm, hogy Cory azok után, hogy semmibe vette, most megjátssza, hogy érdekli mi van vele. Azonban tudom jól, csak nehezemre esik beismerni, hogy nem az a legnagyobb bajom, hogy Cornelia megfeledkezett az apámról. Engem gyötört és gyötör miatta a bűntudat, mégis vele akarom megfizettetni az árát. Valójában az bántott, hogy elhittem, naiv tinédzser kölyök módjára hittem, hogy a tűz ami bennem fellobbant iránta, az nem csak múló szeszély volt. Hinni akartam, hogy mi lehetünk a XXI. század Rómeó és Júliája, akiket a család választ szét, de összetartoznak. Ám rá kellett döbbennem, hogy az életem nem egy színdarab, és amitől eddig olyan jól megvédtem magam, most engem is szíven talált. A szerelem úgy az igazi, ha fáj, ezt szokták mondani. De én ennél igazibb dolgot még talán sosem éreztem. Cornelia minden találkozás alkalmával jobban és jobban törte össze a szívem. Mostanra pedig már nem maradt más, mint a fájdalom és a harag.
Ezért támadást indítok ellene, kegyetlenül megmutatva azt az arcom, amiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. Mindig jófiú voltam. Mindig tisztességesen játszottam, és nincs sok, ami a rovásomra írható.
Boldogtalan feleségeket tettem boldoggá néhány órára, míg a férjük elutazott, vagy dolgozott, de szándékosan sosem okoztam fájdalmat senkinek. Az asszonyok mondhattak volna nemet is az udvarlásomra. Az utolsó grál lovag vagyok, a legutolsó udvarias férfi még ezen a bolygón. Én virágot viszek, és kedves vagyok, és alapvetően figyelmes, bár mostanában kissé kifordultam önmagamból, de ettől még nem én vagyok az Antikrisztus, mint ahogy Cory újra ás újra beállít. Finom indításom után rázúdítom hát mindazt a nyomasztó gondolatot, ami piszkálja a csőrömet, hogy végre valahogy le tudjam zárni ezt a dolgot. Miatta és miattam is. Arra számítok, hogy Cory végre belátja, nem mindenben csak engem lehet hibáztatni, de persze a tervek megint nem úgy sülnek el. Szavaira kikerekednek a szemeim.
- Sosem állítottam, hogy lotyó lennél. Hogy elkényeztetett? Azt igen, de hogy lotyó...- vágok a szavai közé, de mintha meg sem hallana. Döbbenten nézek rá, ahogy ő is, mint én, egyre jobban kijön a sodrából. A szemeim már vérben forognak, és mikor nekem ront, és kecses kis kezeivel úgy lök meg, hogy időm sincs megtámaszkodni, majdnem átesek az asztalon, megrökönyödve nézek rá.
- Neked elmentek otthonról teljesen? - kiáltok rá, és még szerencse, hogy senki nincs a közelben sem, mert ha valaki ezt hallaná, bizony nagyot nézne. De a büfé és a mosdók a messze vannak innen. Ahogy az asztalnak csapódok, a vázaszerű izé a földön landol, agyagszínű masszaként végzi. Nem érdekel. Felegyenesedek, és nem csekély önmegtartóztatás kell ahhoz, hogy le ne keverjek neki egyet, de engem nem erre tanítottak, és csak az asztalra szorítom rá a kezem. Ahogy faképnél hagy, még azért utána szólok én is.
- Nem kértem az engedélyed, de tudod mit? Azt is fogom tenni! Te meg rohanj vissza csak a címlapfotóidhoz meg a tökéletes kis pasidhoz. Biztos kaptok pár ezret az esküvői fotókért, ti lehettek az év álompárja. Aztán majd gondolkozz el, ki az aki kihasznál kit, te felfuvalkodott eszelős némber! - dörrenek utána, hisz még jól emlékszem, hogy Will, a nagy szerelem micsoda hepajt vágott ki a fotósnak azért, hogy ne engem és Coryt tegyen közzé, hanem őt, ahogy megmenti az elájult Coryt, pedig valójában...Szomorúan nézek utána, és keserűséggel. A hősök sosem kapják meg, ami jár nekik, és a jók mindig megszívják. Cory rárivall Meganra, de ezt már betudom annak, hogy ezen is csak rajtam akart bosszút állni, csak a jó ég tudja, hogy miért. Nem is érdekel.
- Hé, ez meg mi volt? Mi ütött ebbe a hibbant libába? - lép mellém kissé feldúltan Megan, én pedig fortyogok a méregtől. Légzésem szaggatott, szívverésem heves és gyors, és...nem hiszem el, de eszelős vágyat érzek. Legszívesebben megfojtottam volna azt az átkozott boszorkát, de közben le tudtam volna tépni róla a ruháit. De nem lehet. Meganra emelem a tekintetem, pillantásom hatására riadtan lép egyet hátra.
- Adrian...mi a baj?
Nem kérdezek, nem válaszolok.
- Semmi. Elmegyünk.
Megfogom a kezét, és elkezdem a kabátok felé húzni. Rémült arccal topog utánam.
- Adrian, megrémítesz, mi a fene bajod van? - rebegi, de csak a kezébe nyomom a kabátját, lekapom a fogasról az enyémet, és kivágódok az ajtón. A folyosón már nem vontatom, jön utánam, mint egy engedelmes kiskutya, látszik rajtam, hogy most nem jó velem ujjat húzni. Hallom léptei gyors koppanását, míg én egyet lépek, addig ő kettőt. A befelé jövő emberek szó nélkül kotródnak el az utamból.
- Adrian, az ég szerelmére, nem mehetünk el, hiszen...- kezdi, de ekkor megállok, elkapom a karját, és magam elé rántom, hogy csak úgy perdül. Rémület, igazi félelem ül a zöld szemek mélyén.
- Az a helyzet Megan, hogy kaptam egy sokkal jobb tippet, mivel tölthetnénk el ezt az estét. - sziszegem, és közelebb hajolok. - Most hazaviszlek, és úgy megbaszlak, hogy a szemed is kiugrik a helyéről. Keményen és vadul megduglak, úgy, ahogy talán még életedben nem dugott meg férfi. Még mindig jobb programnak találod az agyagozást? Mert én biztos...
És ekkor észreveszem, hogy Cornelia alig néhány lépésnyire van tőlem. Eddig eltakarta egy másik alak. Mélyen nézek a könnyáztatta szemekbe, de megacélozom magam. Nem érdekel, mi baja van. Valahányszor meglágyította a szívemet, utólag mindig én jöttem ki belőle rosszul. Fülemben visszhangzanak a szavai, amit akkor mondott, mikor apámat operálták. "Nem gyűlöltelek, sosem gyűlöltelek..." És az is, amit az imént a fejemhez vágott. " Gyűlöllek!" Összeszorítva az állkapcsomat rántom magam után Megant, aki döbbenetében(vagy lelkesedésében) megszólalni sem tud, csak tátog, mint egy hal. Hát tessék. Ezt akarta, Cory, hogy Megannel legyek, ő pedig Willel lehessen. Remélem most boldog lesz.
Kivágódok az hóviharba, szótlanul magam mögött hagyom az iskolát, amely örökre emlékeztetni fog arra, hogy vannak háborúk, amelyekben sosem lehet nyertes csatánk. Az autóig szinte rohanok, és mikor rekordidőn belül hazaérek, Megan hiába kezdene bele egy veszekedésbe Coryról, beléfojtom a szót, és egyetlen szó nélkül hámozom ki a vörös ördögöt a ruháiból, és kefélem meg úgy, hogy órákon át csak nyögni és sikoltozni, meg lihegni képes. Most nem érdekel, élvezi-e amit teszek, csak arra koncentrálok, hogy nagyon vadul, nagyon kegyetlenül megtorolhassam valakin azt, amit Cory ma és az utóbbi hetekben tett velem. Kifordulva önmagamból vadállattá válok. És úgy tűnik van, akinek ez bejön, vagy legalábbis jól titkolja, ha mégsem tetszene neki.
Órákkal később, teljesen kimerülten, és kifacsartan pedig mély álomba merülök, és talán először a nap folyamán, de végre megnyugvásra lelek. Mert álmomban Cornelia Jones fekszik mellettem.

Nagyon zene *.*  


// Cica, imádtam ezt a játékot is! Köszönöm, és alig várom a következőt!
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Tantermek
Csüt. Dec. 01, 2016 10:06 am
 



 





játék vége






Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Tantermek
 



 

Vissza az elejére Go down
Tantermek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Roosevelt Középiskola
-
Ugrás: