Irodák (tanári, igazgatói, gazdasági.. stb.)

Biosz óra van. Csendesen ülök a helyemen és a gondolataimba mélyedek. Aaron jár a fejemben és a tegnapi nap. Milyen jó volt vele a parkban. Annyira helyes srác és milyen jól elvoltunk. Nagyon sokat beszélgettünk, magunkról és az életünkről. De a legjobb, hogy hosszú idő után újra tudtam önfeledten nevetni. Az otthoni mizéria miatt már rég éreztem magam ilyen jól a bőrömben. Egyfolytában feszült voltam a jövőm miatt, hogy mi lesz velem, ha a szüleim újra összeköltöznek. Nem gondolom, hogy önző lennék, de félek a jövőtől.
- Mallors kisasszony! - valahol a távolban, mintha engem szólongatnának, de lehet, hogy csak beképzeltem. Gondolatban visszatérek Aaronhoz., kíváncsi leszek, hogy fogják fogadni a barátaim. Mi lesz a vélemények? Nem mintha annyira érdekelne, mert róla senki sem tudna lebeszélni.
- Rose Mallors! -a teljes nevemre már felkapom a fejem. Kiszakadok a gondolataim közül és visszatérek a valóságba. A tanár az asztalom mellett áll és mérgesen néz le rám. Már csak ez hiányzott. Annyira elegem van már mindenből, ebből az egész suliból. Semmi kedvem már bejárni és értelmét se nagyon látom.
Felnézek a férfire.
- Ez így nem mehet tovább! Ez már az ötödik eset, hogy nem képes odafigyelni az órámon és ezzel a többieket is feltartja! - néz le rám szemrehányóan.
- De én nem – tartok fel senkit. Akarnám folytatni, de belém folytja a szót.
- Ráadásul még felesel is! Azonnal menjen le az igazgatóiba! - szavaira csak összepakolom a tankönyveimet és elindulok. Nem hiszem el, hogy ez történik. Sosem tettem be ezidáig a lábam, az igazgató irodájába és most sem hiszem azt, hogy jogosan kellene odamennem. De hát nem tehettem semmit. Még, hogy én feltartom a többieket. Ingatom meg a fejem. Mégis miben tartanám fel őket? Még csak nem is zajongtam úgy ahogy azt mások szokták én csupán csak nem figyeltem oda az órára. De ezzel nem tettem semmi rosszat, maximum magamnak, de az meg jelen esetben cseppet sem izgat.
Ahogy az irodához érek bekopogok. Amint megkapom az engedélyt, hogy beléphetek nyitom az ajtót és már bent is vagyok. Körülnézek, de elsőre semmi különöset nem találok ebben az irodában. Csak egy átlagos iroda, semmi különleges, nem is tudom miért hittem azt, hogy valami nagy durranás lesz.
- Igen uram! - nem tudom mire számítsak most. Netán kapok valami bejegyzést az ellenőrzőmbe? Vagy valami idióta feladatot? De az nem csak az őskorban volt divat?
- De igen, uram, ott – már kezdem teljesen hülyének érezni magam ettől a sok uramozástól.
- Nem uram, jól vagyok– hazudhatnám, hogy egyáltalán nem vagyok jól, fáj a fejem vagy szédülök, de maradok az igazságnál.  Közben int, hogy üljek le és én úgy is teszek.
- Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mégis mit keresek itt, de nem bánom – kacéran elmosolyodom és keresem a szemkontaktust. Az ujjaim közé csippentek egy hajtincset és tekergetni kezdem. Mégis mit csinálok? Teszem fel magamban a kérdést. Kikezdeni az igazgatóval felér egy kirúgással, de nem bánom, úgyis alig várom, hogy szabadulhassak innen. A szüleimnek meg majd beadok valami kamu dumát.

- Rendben, u... - felnevetek. Valljuk be őszintén nem sok hozzá hasonló igazgató létezik aki ilyen lazán áll a diákjaihoz. A nagy többség a szigorra esküszik, mintha azzal bármit elérnének. Biztosan vannak olyan diákok akiknél ez beválik, de nem mindenkinél.
- Ha egy bizonyos szempontból nézzük akkor az egyik legizgalmasabb– bár az is csak akkor ha olyan anyagot veszünk amiben a férfi és a nő kapcsolata szerepel. Bár nekem még nem volt részem benne, de nagyon izgalmas és felszabadító érzés lehet. De majd kiderül ha eljutok odáig.
- Biológia– válaszolom meg végül a kérdését. Ha pár nappal vagy héttel kerültem volna a színe elé biztosan nem így viselkednék. Szemlesütve várnám, sőt izgulnék is, hogy csak ne valami nagy büntetést kapjak. Főleg ne írjon be az ellenőrzömbe. De most egyáltalán nem érdekel, hogy mi lesz velem. A dolgok megváltoztak és próbálok ezekkel a változásokkal lépést tartani, ami cseppet sem egyszerű. De mégis sokkal jobban érzem így magam.
- Ó, én egy igazi angyal vagyok, nézzen csak rám – régen az is voltam. De most sokkal szívesebben válaszoltam volna, azt, hogy rossz kislány voltam, büntessen meg, igazgató úr. De ez még viccnek is rossz lenne és ráadásul egy ilyen mondattal túl messzire mennék. Muszáj egy bizonyos határon belül maradnom. Ha másért nem is de az illem megköveteli.
- Csak leküldtek ide, gondolom a tanár pikkel rám – részben igazat is mondok. Kipécézett magának, pedig én aztán semmi rosszat nem tettem. A következő kérdését megválaszolatlanul hagyom, de látom, hogy így is leesik neki. Nem hiszem, hogy olyan aki kihasználná a helyzetet. Egyrészt annak komoly következményi lennének, másrészt nekem is csak a szám jár. Ha arra kerülne sor visszavonulót fújnék.
- Egy tea jól esne, köszönöm – villantom meg a lehető legcsábosabb mosolyomat. Nem tudom mégis mi a célom ezzel a kis játékkal. Mert mint férfi egyáltalán nem kelti fel az érdeklődésemet. Lehet, hogy csak egy kis figyelemre vágyom. Mindenesetre most jól szórakozom és ez bőven elég.
- Ami azt illeti nincs, úgyhogy erről majd az adott tanártól érdeklődjön. Szerintem felesleges lenne erről beszélnünk – nem fogom elárulni neki, hogy mégis hogy kerültem ide. Sokkal jobban is el tudnánk tölteni ezt a kis időt. Bár a gondolataim alapján teljes káosz van bennem és magam sem tudom valójában mit akarok. Lehet, hogy ez az egész azért volt, hogy valójában itt köthessek ki.
- Minden a legnagyobb rendben– hazudom szemrebbenés nélkül. Semmi szükség, hogy az otthoni dolgokról beszélgessünk.
- Ami azt illeti igen szeretnék Önnek valamit elmondani – tartok egy kis szünetet és érzékien végignyalok a felső ajkamon.