Általában kedveltem a pénteki napokat, mivel ilyenkor rendszerint utoljára dolgoztam a héten. Azért voltak esetek, amikor hétvégén is bementem az irodába, ha úgy alakult, hogy valamelyik páciensem csak akkor ért rá a szokásos foglalkozásunkra, de nagy általánosságban a péntek volt az utolsó. Márpedig ma történetesen pont péntek volt, ez pedig kapásból feldobott, hiába volt viszonylag nehéz hetem. Alig vártam, hogy kiszabaduljak, lerúgjam magamról a magas sarkú cipellőket, és lemozogjam a felgyülemlett feszültséget. Alapjáraton egyébként reggelente jártam el a konditerembe, hogy megdolgoztassam az izmaimat, de tegnap úgy határoztam, hogy kivételesen nem magányosan töltöm el ezt a másfél-két órát, hanem a barátnőm társaságában. Tudtam, hogy voltak, illetve vannak is gondjai Novának, de teljesen nyíltan nem akartam segíteni neki, már csak a munkámból fakadóan sem. Sokan magukra vették, ha pszichiáterrel kellett beszélniük. Vannak ugye azok a szakmabeliek, akikhez önként mennek a páciensek, mert tudják, hogy segítségre van szükségük. Ellenben az én pácienseim mindezt tagadták, és csak azért jártak, mert az őrs kényszerítette őket, és ha meg akarták tartani a munkájukat, akkor nem volt más választásuk. Nos, valahogy ugyanezt éreztem Novánál is, meg egy barátot amúgy sem szerencsés analizálni, még akkor sem, ha magamban automatikusan tanulmányoztam őt. Nem tehetek róla, ez afféle szakmai ártalom, ráadásul törődtem vele, éppen ezért aggódtam is érte. Mostanában úgy láttam, hogy megint kezdett visszasüllyedni, és ez aggasztott. Még ha nem is nagyon mutatta ki, nekem az volt a dolgom, abból éltem, hogy észrevegyem a jeleket. Egyelőre szándékosan még nem avatkoztam bele, de nem volnék rest megtenni, ha úgy alakulna. Egyelőre viszont megmaradtam a finom közeledésnél, az óvatos terelgetésnél. Ezért is hívtam fel tegnap, hogy tartson velem a mai testmozgásra. Úgy véltem, ha lefárasztja magát, és leköti az idejét, akkor egy napot máris átvészelt, és talán beiktatja majd a napirendjébe. A mozgás hasznos, és némi endorfint is képes felszabadítani a szervezetben, amire neki is nagy szüksége lett volna, legalábbis szerintem. Én a magam részéről a megbeszélt időpontban már ott toporogtam a bejárat előtt. Úgy beszéltük meg, hogy ott találkozunk, ezért megadtam neki a címet, és bíztam benne, hogy könnyedén megtalálja. Bevallom, egy kicsit azért tartottam attól, hogy meggondolja magát, és mégsem fog eljönni, de nem adtam még fel a reményt. Ha a kimozdításához az kell, hogy én magam menjek el érte, akkor bizony meg fogom tenni, mert ez a minimum, amit egy barátért bevállalhatok. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejemben, amikor megláttam őt a távolból közeledni. Ajkaimon egyből vidám, barátságos mosoly jelent meg, ahogy intésre emeltem a fél kezemet. - Szia! – köszöntöttem szóban is, amint közelebb ért hozzám. – Már attól tartottam, hogy megfutamodtál, és mehetek előkeríteni téged még a föld alól is! – viccelődtem, és ha odaért hozzám, akkor futólag megöleltem őt. Mostanában nem találkoztunk olyan sokat, de telefonon rendszeresen felhívtam. Nem éppen ellenőrizni akartam, de bevallom hősiesen, az is benne volt. Tudni akartam, hogy minden rendben vele, és nem csinált semmi ostobaságot. – Felkészültél egy igazán izzasztó edzésre? – cukkoltam, megemelve az egyik szemöldökömet.
Péntek van. Ezen a napon általában leülök a kanapémra, a megszokott helyemre és elemzem az életem egy jó minőségű bot mellett. Mire végzek az itallal, már annyi erőm sincs, hogy levegyem a ruháimat. Jobbára öntudatlan állapotban zuhanok az ágyamba. A fejem kótyagos, így nincs időm álmokat szövögetni. Jobbára, ezért is iszom minden áldott este. Hogy ne emlékezzek rájuk… hogy ne érezzem a hiányukat, ami lassan felemészt. De ma, nem ez vár rám. Ma voltam olyan ostoba és igen mondtam Trish ajánlatára. Én és a sport két különböző dolog. Soha nem vetemedtem arra, hogy lemenjek egy edzőterembe vagy megnézzek egy focimeccset a tévében. A férjem imádta a sportokat, jó is volt bennük. Főleg a fociban, akárcsak a lányom. Alig múlt két éves, mikor először került a labda közelébe, de az apja már akkor megmondta, nagy tehetség válhat még belőle. Azóta persze, mindenki ismeri már a történetem… Nos, mivel még nem jártam edzőteremben, így a napom nagy részét azzal töltöttem, hogy a neten kutakodtam. Miután az ember legjobb barátja a Google, renget hasznos tanáccsal és tippel lettem ellátva, mire a munkaidőm lejárt. Azt eddig is tudtam, hogy a kényelmes öltözet nagyon fontos, de hogy akkor lehetünk igazán jól öltözöttek, ha a kiegészítőink is passzolnak a ruhánkhoz, na azt már nem. Nem maradt hát más dolgom, mint felkeresni egy sportüzletet, ahol mindent egy helyen megkaphatok. Trish számít arra, hogy elmenjek és bár eljátszottam a gondolattal, hogy valaki ócska kifogásra hivatkozva lemondom a mai találkát, mégsem volt szívem megtenni. Tudom, hogy minden egyes pillantásával kielemez, hogy minden rezdülésemből leszűri az adott lelkiállapotomat, hogy otthon apró jegyzeteket készít rólam, amiket aztán alaposan kiveséz. Tudom, hogy segíteni akar, de van annyira jól nevelt, hogy nem hozakodik ezzel fel előttem. Olykor eljátszom a gondolattal, hogy megnyílok előtte és elsírom neki a bánatom, de az nem lenne jó hatással a barátságunkra. Ismer engem és a múltamat is, ahogy tisztában van a jelenemben zajló problémákkal. Mégis türelmesen vár és épp ez az, amiért annyira kedvelem. A megbeszélt időponttól néhány percnyi késéssel robogok be az égkék cicanadrágomban és a hozzá passzoló, egy árnyalattal sötétebb trikómban. Vállamon apró sporttáska, benne víz és valami energia szelet, amit a boltban tukmáltak rám. -Sziaa! – Kiáltok rá messziről, heves karjelzésekkel integetve. - Bevallom, megfordult a fejemben, de rég találkoztunk. – Ölelem magamhoz. - Meg aztán, életemben nem voltam még edzőteremben. – Vallom be mosolyogva. A vak is látja, hogy nem szorulok se kemény diétára, de önsanyargatós edzéstervre. -Felkészültem, sőt, alig várom. – Némi szarkazmus is érződik hangomban, de esze ágában sincs megbántani. Inkább szélesre tárom az ajtót előtte és betessékelem. Mégis csak ő jár ide, én itt tök idegen vagyok. De az egyszer biztos, hogy ha előbb mondja nekem valaki, hogy itt ennyi jóképű pasi rohangál, ráadásul többnyire félmeztelenül, győzködni sem kellett volna. -Azt nem mondtad, hogy ez a magányos nők mennyországa. – Harapom be alsó ajkam, majd halk kuncogás közepette lepakolom a dolgaimat egy padra.
Teljesen izgatott voltam az edzés miatt, noha nekem nem volt kirívó eset, hogy megjelentem az edzőteremben. Az izgalom sokkal inkább annak szólt, hogy most Nova is velem tartott, és kíváncsi voltam, hogy fogja magát érezni velem. Reméltem, hogy pozitívan fog elsülni a próbálkozásom, és talán máskor is úgy dönt majd, hogy elkísér engem. Még ha nem is minden alkalommal, de hébe-hóba is több lenne, mint a semmi. És legalább addig is elterelhetném a figyelmét a problémáiról. Nála nem úgy próbáltam meg segíteni, mint orvos, hanem úgy, mint egy barát. Időnként nehezemre esett megmaradni egyik, vagy másik szerepben, de muszáj volt megtartanom a saját határaimat. Magamban éppen azt mantráztam, hogy nem lesz semmi probléma, amikor a parkoló felől megláttam őt feltűnni. Némiképp azért megkönnyebbültem, hogy nem kellett hosszas győzködésbe kezdenem, miután felkutattam őt. Egyáltalán felkutatnom sem volt szükséges, szerencsére. Nem szívesen alkalmaztam volna a szelíd erőszakot, de ha ez lenne az ára annak, hogy kizökkenjen kicsit a komfortzónájából, akkor megtenném szemrebbenés nélkül. - Gondoltam! – vallottam be, mindenféle köntörfalazás nélkül én is. – De örülök neki, hogy végül nem tetted. Egy egészen kicsit már hiányoztál… - a mosolyomból láthatta, hogy nem is olyan kicsit hiányzott, és ezt csupán viccnek szántam. – Ráadásul nem is lett volna sok kedvem ahhoz, hogy megkeresselek, és elvonszoljalak magammal. Akkor a dolog nem érné el a célját! – ugyanis azt szerettem volna, ha ő maga dönt úgy, hogy ezt a kikapcsolódási formát szeretné. – Komolyan mondod? – kérdeztem vissza kissé csodálkozva, miközben besétáltam a nyíló ajtón. - Akkor ez a csini cuccot most vetted? – utaltam itt a sportruházatára. – Nahát, te aztán tényleg készültél! Örülök neki! – ettől teljesen belelkesedtem, hiszen elég lett volna tényleg valami kényelmes ruha is, egy mackónadrág, meg egy egyszerű póló. De az, hogy energiát fektetett abba, hogy új cuccokat vásároljon, határozottan jó gondolatokat keltett bennem. Ez bizakodásra adott okot, márpedig én szerettem bizakodni. Még olyankor is, ha egyébként nem volt miért. Tudom-tudom, ostobaság. - Na, jössz? – fordultam hátra a vállam felett vigyorogva, amikor észrevettem, hogy egy kicsit elkalandozott a figyelme. – Szerinted miért járok ide? – nevettem fel jókedvűen, magammal vonva őt a recepciós pult felé. – Ez a város legfelkapottabb konditerme mind közül. És ide járnak a roppant helyes, gazdag, vagy legalábbis nem csóró pasik. Nyugi, legeltetheted még rajtuk a szemed bőven, csak vigyázz, hogy nehogy túl hosszan felejtsd egy-egy formás hátsón a pillantásod. Vagy felkérésnek veszik keringőre, vagy csak elbízzák magukat. Ráadásul az sem lenne jó, ha véletlenül történne veled valami, mert nem arra koncentrálsz, amit csinálsz! – cukkoltam egy kicsit, átnyújtva a kártyámat a mosolygós leányzónak. - Az első alkalom egyébként ingyenes. – tájékoztattam Novát, felmarkolva a két pultra dobott öltözőszekrény kulcsát. – Mit szeretnél? Itt a teremben ismerkedni a gépekkel, vagy esetleg valamilyen csoportos órát kipróbálni? – én szoktam mind a kettőt, általában vegyesen. Egyik nap ezt, másik nap azt, ahogy éppen ráérek. De most őt akartam szórakoztatni, így rugalmasan álltam hozzá a dologhoz.
Követem Trish-t az edzőterem belsejébe, de minduntalan elkalandozik a tekintetem néhány formás hátsón és széles háton. Már nem is számolom, mikor voltam utoljára férfival… talán épp a férjem volt az utolsó. Egy időben úgy éreztem, megcsalom az emléküket azzal, ha más férfiakkal is találkozgatok és kielégülést nyer a vágyam, de nőből vagyok, kódolva van belénk a szeretetéhség és gondoskodás utáni ácsingózás. Így hát, arra az időre, amíg épp idegenekkel enyelegtem, nem gondoltam rájuk. -Hogy az istenbe tudsz te itt úgy edzeni, hogy közben nem bizsereg a… tudod… – Halkítom lejjebb a hangon, ahogy közelebb érek hozzá. - Láttad azt a srácot mindjárt az ablak mellett? Te jó ég, tudnék mit kezdeni vele. – Vigyorgok Trish-re, mint valami tinilány, miközben fél szemmel a fiatal srácot stírőlöm. Nem lehet több 25 évesnél, így már öregnek számítok a magam 31 évével. De, apró mosolyra húzza ajkait, ahogy észrevesz, én pedig visszamosolygok rá. -Jól látod, ezt a csini cuccot ma vettem. Néhány órával ezelőtt még úgy gondoltam, teljesen felesleges, most viszont határozottan örülök, hogy nem egy kinyúlt felsőben jöttem le. – Kacsintok a lányra, ajkaimon mosoly bujkál. Napok óta először érzem magam felszabadultnak. Nem nyomaszt a munkahelyemen lévő feszült légkör, sem az mi lesz velem este, mikor hazamegyek az üres lakásba. Jelen pillanatban egy cseppet sem vagyok ideges az miatt, hogy elfelejtettem bemenni a boltba néhány üveg vodkáért. Most csak élvezni akarom ezt a néhány órát Trish-el és ezzel a pár alfahímmel. -Ha ezt tudom, nem mondom le a múltkori meghívásod. – Igazából, aznap épp pocsék napom volt és jobbnak láttam, ha én és a vodkám kizárjuk a világot magunk körül. Mire telefonált, addigra már nem voltam olyan állapotban, hogy kocsiba üljek és útnak induljak. Vagy talán inkább szégyelltem elé állni és vállalni ezt az énemet. Ismeri a múltam, ahogy a jelenem, de nem szeretném, ha egyszer majd úgy emlékezne rám, mint a lány, aki folyton részeg volt. -Sajnálom, az előbb rám mosolyogtak, én pedig vissza mosolyogtam. – Takarom el arcom a kis táskámmal, hogy bepakolom a szekrénybe. - Olyan cuki volt… – Rendezem rakoncátlan tincseimet egy laza copfba, majd bezárom a szekrényem. -Nem tudom, menjünk oda, ahová te akarsz, aztán később megnézünk mást is. – Ajánlom fel ezt az ötletet, hisz tényleg nem voltam még itt és nekem teljesen mindegy, mivel kezdjük. Távol áll tőlem az ilyesfajta sportolás, az izomlázat hírből sem ismerem és egyedül most épp az vonz, hogy a jóképű fickó ismét bekerült a látókörömbe. -Mesélj, van valami érdekes a munkahelyeden? – Kíváncsiskodom. Nyilván érdekesebb dolgok zajlanak ott, mint nálam, a könyvtárban.
Mulattatott egy egészen kicsit, hogy Novát mennyire elbűvölték az itt edző férfiak. Oké, nem tagadom, hogy volt egy-két figyelemfelkeltő darab, ezt el kellett ismernem. Én azonban már megszoktam, és általában csak azokat bámultam meg jobban, akik újak voltak. Jó, bevallom akadt egy pár kedvencem, és mivel tudtam, hogy mikor járnak, néha én is akkorra időzítettem a testmozgásomat. Persze tudtam, hogy nem vagyunk egy kategória, és valószínűleg hozzájuk illő szőke cicababa a barátnőjük, de hát nézni azért még csak szabad, nem? Az esztétikai érzékemnek mindenképpen jót tettek. - Úgy, hogy általában egészen más testrészem bizsereg, drágám! – utaltam itt az esetleges izomlázra, és a kellemes fáradtságra. Nem mondom azt, hogy az edzés felért egy jó szexszel, mert ezt túlzás lenne kijelenteni. Viszont egész jó volt a feszültség levezetésére ez a mozgásforma is. – Hát, gyerünk! Akkor hajts rá! – biztattam mosolyogva, megszemlélve magamnak az említett srácot. Örültem neki, hogy ilyen lelkesnek láttam, ráadásul határozottan pozitívnak értékeltem azt, hogy nyitott a férfiak felé. Legalább nem zárkózott be, és el teljes mértékben mindentől és mindenkitől. - Azt hiszem, hogy bejössz neki! – állapítottam meg kisvártatva, miután megkaptam a kulcsokat, és még éppen időben fordultam vissza a barátnőm felé. – Vegyes amúgy, hogy ki miben jön, de persze a legtöbben ahhoz a réteghez tartoznak, akiknek presztízskérdés, hogy miben vannak itt. – forgattam a szemeimet, ezzel is érzékeltetve, hogy mi a véleményem erről. Oké, én is divatosan jártam, de az teljesen más. Már csak kilógni sem szerettem volna, meg amúgy is adtam magamra, bárhová tettem is be a lábam. - Még a végén sportrajongót faragok itt belőled! – böktem meg a vállammal játékosan a vállát. – Na, gyere! Pakold be a cuccod, én meg átöltözök gyorsan! – azzal már meg is indultam előre, hogy mutassam neki az öltözők felé vezető utat. Gondolatban vállon veregettem magam, amiért ilyen jól sikerült a tervem, és kizökkentettem egy kicsit Novát. Nem egyszerű feladat, ezt be kellett vallanom, de végül siker koronázta a próbálkozásaimat, és a mosolya nekem bőven elég jutalom volt ezért. – Ha még mindig arra az ablak melletti Casanovára gondolsz, akkor igen! Tényleg cuki volt, bár nem az esetem! – vallottam be őszintén, közben elkezdve bedobálni a cuccaimat a szekrénybe. - Ígérem, sietek! – pillantottam sietve a szőkeségre, és már kapkodtam is magamra az edzéshez hozott cuccaimat. Fekete térdig érő nadrágba bújtam, és egy kék színű atlétába, ami tökéletesen kiemelte az íriszeim különösen élénk árnyalatát. – Rendben, akkor vázolom a nagy haditervet! – közben egy pillanatra megálltam, úgy tártam szét a kezeimet, mintha tényleg magam elé képzelnék valami tervet. – Szóval, először izzadunk egy kicsit odakint, csak egy kis kardióedzést gondoltam így elsőre neked. Aztán levezetésnek bemegyünk egy pilates órára, úgy láttam másfél óra múlva pont kezdődik egy! – osztottam meg vele az ötletem, miközben felfogtam a fejem tetejére a vöröslő tincseimet. - Ott minden nap csupa izgalom, móka és kacagás! – természetesen túloztam, és ezt valószínűleg kikövetkeztette a hangsúlyból is. – Egyébként tényleg mindig történik valami. Most például van egy új páciensem, nem egy könnyű eset. – mindössze ennyit osztottam meg vele, mert többet nem mondhattam. Sem az orvosi titoktartás miatt, sem pedig a rendőrség miatt. Közben a futógépekhez terelgettem magunkat, és miután leraktam a flakonos vizemet, a törölközőt pedig a nyakamba akasztottam, elindítottam a gépet, és segítettem Novának is így tenni. Kicsit meredekre állítottam, és egy gyors sétatempót diktáltam mind a kettőnknek. - Viszont van más hírem is! – hamarosan úgysem fogok bírni kifulladás nélkül beszélni, úgyhogy még most vágtam bele. – Valamelyik nap felhívott a nővérem. És képzeld, bejelentette, hogy nálam akar lakni egy ideig. – tudtam, hogy neki is van testvére, szóval bizonyára átérezte valamilyen szinten a helyzetemet. Nem mondhattam nemet Hollynak, hiába fogja felforgatnia kényelmes mindennapjaimat.
-Tudod, hogy csak a szám nagy… – Volt idő, amikor habozás nélkül odaléptem egy férfihoz, de azok az idők elmúltak. Will is hasonló akcióim egyik áldozata lett, végül mégis jó kerekedett a történetből. Legalábbis egy kis időre igen. - Különben is, az anyja lehetnék. – Utalok a hamvas, fiatalos, feszes és izmos külsejű, kölyökképű adoniszra. Tudom, hogy a világ a feje tetejére állt és a korkülönbség ma már cseppet sem számít, én mégis makacsul ragaszkodom ahhoz, hogy a kiválasztott férfi idősebb legyen álam. -Egy kis futás azt hiszem, jót tenne. – Valahol a gimnázium és a nagy betűs élet között a futás volt az egyetlen dolog, ami ki tudott kapcsolni. Sosem voltam maraton futó, de néhány kör az akkori otthonhoz közel lévő erdőben épp elég volt ahhoz, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejem. - Hallottam erről a pilates dologról, de eddig eszem ágában sem volt kipróbálni. – Nevetek halkan, nem akarok feltűnést kelteni, bár sajnos hozzám tartozó csomagban az is benne van, hogy olykor magamra vonom a figyelmet még akkor is, ha épp ez ellene küzdök. Követem a futógépekhez és engedem, hogy beállítsa nekem a gépet. Isten őrizz, hogy valamit elnyomjak rajta, aztán meg kiköpöm a tüdőm nap végére. A gép lassan, komótosan indul be, én pedig lassú sétában kezdek. Az első néhány lépés nehezemre esik és már épp azon gondolkodom, miféle ócska kifogást keresve pattanjak meg innen, mikor Trish beszámol nővére látogatásáról. A munkahelyi témát nem feszegetem tovább, tudom, hogy ahogy nálam, nála is előfordul kacifántos ügy. Higgyétek el, a könyvtárban is el lehet tévedni, elveszheted a tárcád és rajta kaphatod a pasid, amint más lánnyal enyeleg a sorok között. A kedvenceim… -Az jó nem? – Kérdezek rá, mert nem igazán látom rajta az örömöt. Az igazat megvallva, szeretem a testvéreim, ugyanakkor szeretem a magánszférám. Drina olykor ott alszik nálam, csak hogy felnőttet játszva vigyázzon rám. Ezzel szemben Desmond épp úgy szorul segítségre, mint én és tudja, mennyit jelent a magányos élet. - Nem lehet olyan rossz. Nem ismerem a nővéred, de biztos izgalmas dolgokat fogtok majd csinálni. – Mosolyodom el, miközben letörlök egy kövér izzadság cseppet homlokomról. - A húgom, Drina akárhányszor meglátogat, hoz magával pitét, amit ő sütött. Némelyik borzalmas, de sosem mondtam még senki. A bátyámnak szoktam panaszkodni, jobbára őt sem hagyja ki belőle. – Vigyorgok, miközben egyre szaporábban veszem a levegőt. - A húgom csupán néhány perccel fiatalabb nálam és külsőleg teljesen a képmásom, azonban sokkal több élet és vidámság szorult belé. – Ez nem csak annak tudható be, hogy elvesztettem a férjem és a lányom. Drina azelőtt is jóval cserfesebb és izgágább volt nálam. Nagyot kortyolok a hideg vízből, ami előttem díszelgett kemény gyaloglásom során. Szemem sarkából észreveszem, hogy a fiatal félisten pakol le kettővel mellém és indítja be az üres gépet. Kisfiús mosolyra húzza száját, nekem pedig ajkaim sarkából serken ki az éltető folyadék. Épp idejében lépek a futópad két szélére, mielőtt még lebucskáznék róla. Trish-re nézek és ajkamba harapok. - Mikor is kezdődik a pilates óra? – Pillantok barátnőmre segítéskérőn.
- Ugyan már… - legyintettem egyet könnyedén, vidáman. – Szerintem menne, teljesen elkápráztatnád! – biztattam tovább, hiába tudtam, hogy egyébként tényleg csak a szája járt. Az nem jelent semmit, én biztosra vettem, hogy lett volna esélye a srácnál. Láttam azt a félszeg pillantást, amivel végigmérte a barátnőmet, bármit mondjon is magáról a szőkeség itt mellettem. – Ezt most te sem gondoltad komolyan! – nevettem fel akaratlanul is hangosabban, mint szerettem volna. Pár pillantást felénk kalandozott, de hamar tova is szaladt rajtunk. Nem voltunk elég érdekesek. - Hogy mondhatsz ekkora ostobaságokat?! – ingattam még mindig a fejem hitetlenkedve. – Még hogy az anyja! – emeltem az égnek a szemeim, aztán vissza Novára. – Gyerünk, inkább menjünk az öltözőbe, hogy átöltözhessek! – indítványoztam az ötletet, és már vezettem is a szekrényekkel telezsúfolt helyiség felé. Szívesen megmutattam volna neki mindent így egyből, de talán egyelőre elég lesz ez is, hiszen fontos helye a teremnek. - Rendben, akkor te futni fogsz, én pedig később taposok majd melletted! – mivel ezek a gépek egymás mellett kaptak helyet, így éppen megfelelnek majd. Nekem ma nem volt nagy hangulatom valahogy a futáshoz, csak épp bemelegítésnek szántam. – Pedig nem rossz! Megmozgatja a mélyizmokat is, és ellazít. A kedvencem a végén a relaxáció. – meséltem mosolyogva. Egyébként szerettem az előtte lévő gyakorlatokat is, de az utolsó negyedóra mindig annyira pihentetőnek bizonyult. – Nem tűnik majd nagy dolognak, de hidd el, meg fog dolgoztatni még így is! – ígértem neki, már ha ez befolyásolt valamit a döntésnél. Ha nem, akkor csak egy plusz infó volt, semmi több. Miután kivonultunk, beállítottam a gépeket, de én tíz percnél tovább nem terveztem többet sétálni. Aztán majd át fogok pártolni a lépcsőzőgépre, de néhány mondatváltás még bőven belefért előtte, és elgondolkozva szemlélhettem a kinti járókelőket is olykor-olykor. - Ezt még én sem tudom pontosan! – vallottam be őszintén, amikor felhoztam a Holly-témát. – Én is pontosan attól félek, hogy túl sok izgalmat hoz majd az én viszonylag nyugis életembe. – egyébként annyira nem volt nyugis, mindig történt valami. Hol túsztárgyalót kellett játszanom, ha épp nem akadt más szakember, hol a sérült lelkű rendőröket kellett beszéltetnem, vagy éppen megállapítanom, hogy vissza lehet-e őket helyezni az állományba. Nem könnyű munka, de én szerettem, és elég izgalmat csempészett a mindennapjaimba bőven. - Komolyan? – kérdeztem elcsodálkozva, most már gyorsabban kapkodva a levegőt. – Ezt nem is tudtam! Egyébként sokszor ránk is azt hiszik, hogy ikrek vagyunk, pedig van köztünk pár év. De Hollyval nagyon hasonlítunk, ő is vörös hajú és kék szemű. – jellemeztem a saját leginkább feltűnő tulajdonságaimat. – Azért benned is van ám élet, Nova! Csak vissza kell találnod hozzá. Ahhoz pedig akarnod kell! – tettem hozzá egy szelíd mosollyal. Nem akartam nagyon belemenni a témába, mert féltem, hogy kiütközik rajtam a szakmai oldalam. – Egyébként visszatérve a nővéremre, nem azzal van a baj, hogy meg akarja húzni magát nálam egy ideig. Hanem azt is közölte velem, hogy… nos, hogy nagynénit csinál belőlem! – szusszantam, még mindig nem tudtam igazán, hogy mit szóljak ehhez. - Hé, valakinek tényleg tetszel! – pillantottam el Nova mellett futólag, jót vigyorogva a szituáción. – Még majdnem másfél óra van addig, nyugi! Addig még belefér egy gyors menet! – szerettem cukkolni a hozzám közel állókat. – Mármint a futópadon! – tettem hozzá, ártatlanul pislogva.
Trish nem könnyíti meg helyzetem azzal, hogy fülig érő szájjal, kuncogva cukkol a tőlem balra elhelyezkedő adonisszal. Be kell valljam, izgatja fantáziám a srác, mégis erőt veszek magamon és ezt a kevés időt, amit a barátnőmmel tölthetek, inkább arra szentelem, hogy jól kifaggassam nővérével kapcsolatban. A helyes fickó pedig ráér később. -Ha túlélem ezt a kemény napot, legközelebb kávézni megyünk és elhívom a húgomat is. Meglátod majd, mennyire mások vagyunk. – Drina valóban más, mint amilyen én vagyok és nem csak annak tudható be, hogy elvesztettem életem értelmeit. Ő mindig is totál az ellentétem volt és bár imádom, hisz a testvérem, néha elviselhetetlen. Bár azt hiszem, ezzel mind így vagyunk, akit megáldott a sors egy testvérrel. - Akkor pedig, neked is el kell hoznod a nővéred. Szívesen megismerném. – Nehezen nyílok meg a emberek felé az engem ért trauma óta, mégis úgy érzem, változtatnom kell az életemen, különben hamar vége szakad majd. Igyekszem egészségesen táplálkozni amellett, hogy alkoholista vagyok. Tudom, semmit sem ér, de valami kapaszkodhatok. Szeretek inni, olykor tényleg önkívületi állapotba kerülök, de sosem volta veszélyes a környezetemre. Az intézet falai között, ahol próbálták kiűzni belőlem az alkohol démonát, egy idővel rájöttek, hogy hagyniuk, hogy a gyász és fájdalom egy kis időre belém költözzön. Kénytelenek voltak elviselni durva szokásaimat és csak akkor avatkoztak közbe, ha úgy gondolták, eljött az ideje. Ilyenkor legtöbbször gyógyszert kaptam, vagy egyszerű elvonásokat, melyeket a családom látogatása elleni tilalom jelentett. Anyám jelenléte döntő volt a gyógyulásomhoz vezető úton és bár csalódást okoztam neki, mégis sikerült valahogy egy olyan szintre vergődnöm, amiben már megfér egymás mellett a munka és a szesz. Tudják, hogy pokoli hónapok állnak a hátam mögött, mégsem csimpaszkodtak a nyakamra, amikor úgy döntöttem, a testvéreim után jövök Seattle-be. Az más tészta, hogy anyám gyakran telefonál és szúrópróba szerűen meglátogat. De elnézem neki, mert neki köszönhetem, hogy most élek és épp a nyálamat csorgatom erre a félistenre. Egy pillanatra megállnak lábaim, ahogy Trish közelgő nagynéni szerepéről beszél. Hirtelen levegőtlen lesz a terem és gombóc növekszik a torkomban. A gyerek téma egész hátralévő életemben kísérteni fog majd. Mégis mosolyt erőltetek ajkaimra, újra mozgásba lendítem lábaimat és kíváncsian érdeklődöm. Hidd, ez lesz életetek legjobb kilenc hónapja. – Mosolyogok barátnőmre. - Legalábbis nekem az volt. – Feldereng előttem Emelie égkék tekintete és koromfekete haja. Igazi hajas baba volt, csodaszép kislány. - Mikor meglátjátok az első ultrahang felvételen, meghalljátok az első szívdobbanásait. Ezek mind olyan szép dolgok. - Mélázok el néhány pillanatra, de össze is szedem magam. -És a fickót is hozza magával? Mármint, a gyerek apját. – Kövér izzadtságcseppet törlök le homlokomról. A lábaim jóleső zsibbadásba kezdenek. - És ha már itt tartunk… mit dolgozik a nővéred? – Kortyolok bele a vízbe és nekikezdek a futásnak. Elég volt a gyaloglásból, még nagyjából egy óra van a pilates óráig, addig meg kell mutatnom, hogy nem adom fel húsz perc laza séta után a sportot.
Azért én örültem volna neki, ha Nova kicsit ismerkedik is itt a teremben, de végül nem erőltettem rá. Az ilyesmit nem lehet, és nem is kell, ráadásul azért az sem volt utolsó szempont, hogy kiélvezhettem a társaságát. Még ha nem is olyan sokáig, de akkor is jó programnak ígérkezett így együtt. Kedveltem az ilyen csajos időtöltéseket, még ha nem is volt minden bokorban elrejtve egy-egy barátnőm. Talán pont ezért tudtam értékelni ezeket az alkalmakat. - Jól van, megbeszéltük! – egyeztem bele mosolyogva. – Tudom, hogy csak ki akarsz bújni egy újabb edzés alól, pedig most már ruhát is vettél hozzá! – mutattam végig rajta, és az új holmikon. Ha már bevásárolt, tényleg nem ártott volna használni is a ruhákat, vagy nem? Rajtam pedig nem fog múlni, hogy ezt behajtsam rajta, én úgyis sűrűn megfordultam itt a teremben, már amikor az időbeosztásom éppen engedte. - Rendben, Hollynak biztos nagyon tetszene az ötlet. Mi nem vagyunk annyira szöges ellentétek, de vannak dolgok, amikben nagyon is különbözünk. Azt sem értem még igazán, hogyan lehet… áh, mindegy! – legyintettem végül egyet, mert eszem ágában sem volt rosszat mondani róla. Te jó ég, dehogyis, hiszen segítségre szorult most, amit tőlem várt, és nekem kutya kötelességem volt minden tőlem telhetőt megtenni érte. És így is lesz, ez abszolút nem volt kérdéses számomra. Szerintem számára sem, különben nem közölte volna, hogy jön ide. - Mindjárt kiesik a szemed… - súgtam oda, kicsit tovább cukkolva Novát. Láttam ám, hogyan nézett oda időnként a srácra. Ezzel nincs is semmi gond szerintem, hiszen tényleg elég formás látvány volt, már ami a hátsóját illette. – Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan, mert az én éles szemeimet semmi nem kerülhette el. Ez sem, és sejtettem, hogy annyira nem lesz biztos téma a születendő unokahúgom, vagy öcsém, de előbb-utóbb talán kibukott volna. Jobb gyorsan túlesni a kellemetlen részleteken, ugye? Akár a ragtapasz ismert esete. - Nem akartalak kizökkenteni ezzel, csak… - egyébként sem tudtam, hogy kinek mesélhetném még el, de csak ki kellett adnom magamból. Még ha nem is kifejezetten az én életem, és az én problémám volt, már akkor is a részévé váltam, akaratomon kívül. – Nekem még biztosan nem, de Hollynak remélem. – mondtam őszintén. Egyszer talán én is megtapasztalhatom majd, de korábban még csak a közelében sem voltam a gyermekáldásnak. Soha. – Sajnálom, hogy eszedbe juttattam. – nem volt szokásom nagyon finomkodni vagy figyelmeskedni vele, mert úgy sejtettem, hogy azt nem viselné jól. De most kikívánkoztak belőlem a sajnálkozó szavak, mivel tényleg nem akartam olyan sebeket feltépni, amik épp csak hegedni kezdtek. - Lehet, de nem nekem kellene ezeket megélnem vele. Vagy nem csak nekem. – sóhajtottam kissé gondterhelten, amikor az ultrahang volt a téma. Holly sem velem szerette volna szerintem, nem az énkezemet szorongatni majd. De ez jutott, én maradtam. – Nem, pont emiatt jön. A fickó lelépett, szó nélkül. Ezért most Holly fogta magát, és Friscoból átcuccol hozzám. – ökölbe is szorultak egy pillanatra a kezeim, de elég hamar lazításra is kényszerítettem az ujjaimat. - Ő fotós. Elég ügyes ráadásul. Úgy gondolta, azt itt is tudja majd csinálni, és szerintem be is fog neki jönni. De hogy egy gyereket hogyan nevelünk fel mi ketten, azt még nem tudom… - vallottam be őszinte aggodalmaimat, noha én már azon gondolkoztam, hogyan tereljem el a témát, amit Novának már majdnem sikerült. Ostoba vagyok, hogy visszakanyarodtam. – És a te testvéred? – érdeklődtem inkább, biztosabb talaj felé terelve magunkat.
-Semmi baj, ne aggódj miattam. – Mosolyodom el. Elvégre, nem élhetem le úgy életem hátralevő részét, hogy valahányszor felemlegetem őket, gombóc nő a torkomban. - Ha bármiben tudok segíteni, csak szólj. – Legalább érezhetem végre az a fimon, utánozhatatlan baba illatot. Mennyire szerettem, mikor Emelie-t fürdetés után magamhoz ölelhettem. Nekem szerencsém volt Will-el. Egy percre sem fordult meg a fejében, hogy magamra hagyjon. Ugyan olyan lelkesedéssel várta kislányunk születését, mint én. Amikor pedig megtudta, hogy valóban lány lesz, kicsattant az örömtől. Sosem értettem azokat a férfiakat, akik elmenekülnek a felelősség elől. Ők ugyan úgy ott voltak, amikor az a gyermek megfogant. -Figyeld csak meg, hogy fel fog bukkanni. Előadják a macsót, a kikezdhetetlent, aztán mégis meglágyulnak. – Lelassítom lépteimet, a gép hangosan csipog, ahogy a kijelzőt nyomkodom. Elfáradtam, kellően, jól esett a mozgás. Most már csak a pilates-re vágyom, hogy kicsit lenyugtassam felgyorsult szívemet. -Megoldjátok, ez miatt nem aggódok. És ha valamit nem tudtok, hívjatok. - Fiatal vagyok még, nem zárkózom el egy újabb lehetőségtől, mely anyává tehet. Csupán azt a férfit kell megtalálnom, akiben megbízom annyira, hogy megajándékozzam egy gyermekkel. Abból viszont, kevés van. Ellen a lókötő fajtából annyi, mint égen a csillag. -A bátyám katonai ügyész, a húgom szintén a hadügynél tevékenykedik. Ballisztikus, szóval csak én lógok ki a családból a könyvtárosi állásommal. – Vigyorgok, miközben újra szoros lófarokba fogom hajamat. - Engem egyáltalán nem érdekel az ilyesmi, de talán jobb is így. – Sosem tereltek minket a szüleink arra a pályára, amiben dolgozunk. Mindig hagyták,hogy magunk döntsünk a sorsunk felett és csak akkor avatkoztak közbe, mikor úgy látták, rossz felé kacsingatunk. - Egyébként táncosnő akartam lenni. Tudod, az a fajta, akinek a bugyijába pénzt dugdosnak a férfiak. – Halkan felnevetek, gyerekkori butaság az egész. - Volt egy osztálytársam, az ő anyukája sztriptíz táncos volt és folyton csak arról beszélt, mennyi pénzt keres az anyja. Gondolhatod, tíz éves fejjel miféle terveim voltak. Győztek lebeszélni róla a szüleim. – Istenem, még mindig előttem van apám arca, amikor egy vacsora alkalmával előálltam eszement tervemmel a jövőmmel kapcsolatban. -Szívesen meghívnám Holly-t a könyvtárba. Gyakran tartunk kiállításokat, valamint havonta frissítjük az internetes adatbázist a könyvekről, néhány kép jól szokott jönni. – Engem pedig legalább vére emberszámba vesznek a kollégáim. -Mellesleg, mi a helyzet a pasik terén. Szépen hárítod minden erre irányuló kérdésemet. Szóval… mesélj. – Még lassabbra állítom a gépet, hogy jobban tudjak rá figyelni és ne nyomja el hangját az én szuszogásom és versenyfutásom a levegőért.
- Rendben, köszönjük szépen! Holly nevében is mondhatom, azt hiszem! Mi nem igazán vagyunk jártasok ebben a témában… - vallottam be még mindig mardosó bűntudattal. Persze nyilván sejtette Nova is, máskülönben nem ajánlotta volna fel a segítségét. Egy részem szeretett volna élni vele, egy másik viszont meg akarta kímélni a rázós helyzettől, ami feltéphette újra a régi sebeket. Talán még teljesen nem is hegedtek be. - Lehet, nem tudom. – mondtam őszintén, elhúzva egy kicsit a számat. – Nem is értem, hogy volt képes csak úgy lelépni! Eddig úgy tűnt, hogy minden rendben van velük, talán még kedveltem is, de ez betette a kaput! – nem akartam túlságosan elutasító lenni, de erre akkor sem létezhetett megfelelő magyarázat. Otthagyni egy nőt, aki a gyerekét várja? Elég kiszolgáltatott állapot ez így is, amikor az ember támogatásra vágyna, hogy boldogan élhessen meg minden pillanatot. Ehelyett Holly aggódhatott, hogy mi lesz később. Bár szándékomban állt, hogy annyira támogató legyek vele, hogy még csak eszébe se jussanak olyan dolgok, amitől tartania kellene. - Tudom én, hogy megoldjuk majd, és hálás vagyok azért is, hogy fordulhatunk hozzád, de ez akkor sem éppen az ideális helyzet. – ráztam még mindig a fejemet, tovább lépkedve szorgosan a taposógépen. Nem akasztott meg egy pillanatig sem, hogy Nova látszólag be szándékozott fejezni a futást, meg a sétálást. Én tovább koptattam a „lépcsőfokokat”, míg a barátnőmet hallgattam. – Ó, hát akkor egyikük sem áll olyan távol az én szakmámtól. Különös, hogy a húgoddal még nem találkoztam, időnként biztosan megfordul azért az őrsön is. – próbáltam visszaemlékezni, hogy valaha láttam-e ott, de nem rémlett. Biztosan azt gondoltam volna róla, hogy Nova, és ha megszólítom, egyből kiderült volna az igazság kettejükről. - Szerintem emiatt egy percig se érezd magad rosszul. Az embernek azt kell csinálnia, ami valóban érdekli! Sosem értettem azokat a szülőket, akik egy bizonyos pályára kényszerítik a gyereküket, csak azért, mert ők úgy gondolják jónak. – enyhe kis fintor torzította el az amúgy bájos vonásaimat. – Bár nekem valószínűleg nagyon nem ezt szánták volna, ha úgy van… - beszéd közben elfordítottam az arcomat, hogy Novának ne tűnhessen fel a rajta átfutó árnyék. A szüleim témáját általában annyival lezártam, hogy régen meghaltak, de ez így is volt jól. Semmilyen körülmények között nem beszélhettem sem a valódi nevemről, sem a régi körülményekről. A tévében való szereplést is kerülnöm kellett, amennyiben módomban állt, és ez igaz volt a nővéremre is. - Micsoda?! – kérdeztem, amikor kizökkentettek a hallottak. Egyből el is nevettem magam a kezdeti megdöbbenést követően. – Ezt nem mondod! – kuncogtam még mindig, teljesen kimelegedve egyébként a mozgástól. – Szóval otthon is előálltál ezzel? Hát ez nagyon mulatságos jelenet lehetett, gondolom apukád nem dicsért meg érte. A férfiak amúgy is nehezen viselik, ha a kislányuk valami igazán megbotránkoztatót csinál. De egy tíz évesnek efféle tervek… - megráztam a fejemet, még mindig remekül szórakozva ezen a jeleneten, ahogy elképzeltem magamban. - Komolyan? – pislogtam Nova felé ismét meglepetten. – Ó, szerintem el lenne ragadtatva ettől! Mindenképpen elő fogok állni neki az ötlettel, de nem látok semmi olyan okot, amit kifogásként elővezethetne. Amúgy sem az a típus… - tettem még hozzá. Ez tényleg jó ötletnek tűnt, legalább leköti majd magát a kezdeti időkben is. Magamban már tervezgettem is a dolgot, amíg nem jött a szokásos, pasikkal kapcsolatos kérdés. Egyáltalán nem szerettem ezt a témát, még ha nem is éreztem magam rosszul tőle. - Persze, hogy hárítom, hiszen nincs is mit mesélni. A rendőrökkel valahogy nem szívesen próbálkoznék, volt már rá példa és nem lett olyan jó vége. Nincs is annyira sok lehetőségem ismerkedni, normális férfiak pedig a fasorban sincsenek egyelőre, de nem zárkózom el semmiféle lehetőségtől. Bár a múltkor találkoztam egy nagyon szimpatikus orvossal a plázában. Jake-nek hívják, és nyertünk egy-egy jegyet az aznapi kosármeccsre. – újságoltam el, ahogy így jobban belegondoltam. – És te, ezekre a hamvas fiúcskákra buksz? – cukkoltam kicsit újra, elsandítva mellette az őt csodáló srácra.
Vendég
Tárgy: Re: Anytime Fitness Vas. Május 28, 2017 7:16 pm
Kezdtem fáradni, ez pedig azzal járt, hogy a figyelmem itt ott elkalandozott. Szép perceket töltöttem el azzal, hogy az előttem álló hatalmas, padlótól a plafonig pöffeszkedő polcrendszert vizslattam, rajta a tömérdek táplálék kiegészítővel. Némelyik a fogyást segíti, másik az izmok regenerálódását. Azt hiszem, azután a nap után szívesen magamba döntenék egy pohárkával utóbbiból. -Sok türelem kell egy aprósághoz, annyi szent. – Ha csak a saját lányomra gondolok, rengeteg emlék rémlik fel arról, hányszor hívta William-et könnyezve, hogy akárhol is van, azonnal jöjjön haza, mert már nem bírom idegekkel. Örökmozgó kislány volt, imádott a kertben szaladgálni a meleg nyári esőben. Bátran épített sárból várat és nem volt rest megkóstolni sem az elkészült remekművet. Gyakran ette meg udvari játszótársait, a hangyákat és rengeteg kilométert futottam utána, nehogy az útra tévedjen és baj egyen belőle. Nos, a baj megtörtént, kísértetiesen hasonlítva ahhoz, amitől óvtam a lányomat. - Ne aggódj, remek nagynéni leszel. Olykor pótanya is, de jó lesz. Hidd el… – Elmosolyodom, nagyot kortyolok a kulacsomból. A mellettem sétáló adonisz időközben lelépett, még csak egy utolsó pillantást sem vethettem formás hátsójára. Milyen élet az ilyen…?! -Drina meglehetősen célorientált lány, egy percre sem tántorította el a tény, hogy apánk nem épp ezt a hívatást szánta neki. Jobb lett volna tanárnak, szeret az emberekkel foglalkozni. – Ami való igaz, hisz nem múlik el úgy hétvége, hogy meg ne látogatna az istenverte pitéivel. De ha nem jönne, hiányozna. - Desmond viszont jó a maga munkájában. – És ezzel le is zárom az ő történetét. Elég mára egy szívbemarkoló mese. Felnevetek Trish megrökönyödésén, sokkal inkább arca mulattat, mint sem egy oktávot felcsúszott hangja. - Szerintem jó pénz van a táncosnői szakmában. Legalábbis kislányként úgy láttam. – Vigyorgok továbbra is a lányra, immáron sétálva a futópadon. – Apa persze kiakadt, még rövidebb pórázon tartott, de idővel kikopott belőlem ez a tervem. Rájöttem, hogy rosszul járok vele, így maradtak a könyvek.[/color] – Emlékszem, apám pontosan ez miatt az eszement ötletem miatt hurcolt el egyszer a könyvtárba. Azonnali és megsemmisíthetetlen szerelem alakult ki köztem és a könyvek között, ami azóta is töretlenül tart. Sokkal erősebb, mint a magánéleti kapcsolataim. -Nocsak, nocsak, Patricia June Calhoun, mégis csak van valaki az életedben. Meddig akartad ezt titokban tartani? – Nézek rá enyhe sértettséget szimulálva. - Egyébként nem bukom a hamvas húszasokra, az érettebb férfiakat szeretem, de nem árt a változatosság. – Fintorogva húzom el orromat, hogy aztán nyelvemet barátnőmre öltve tovább folytassam. - És ha nagyon akarod tudni, Alex-nek hívják, magas, szőke és egy szexisten. – Fogaim alsó ajkamba marnak, ahogy felrémlene előttem az elmúlt hét eseményei.
Patricia June Calhoun
Avataron : Bryce Dallas Howard Kor : 39
Tárgy: Re: Anytime Fitness Hétf. Május 29, 2017 9:21 pm
- Fogalmam sincs, hogyan fogunk boldogulni egyébként. Talán ketten megoldjuk valahogy, de nekem nincs sok tapasztalatom gyerekekkel. – vallottam be. Kedves vagyok, barátságos és érdeklődő, de általában mások gyerekeit csak úgy megnéztem, de nem igazán tudtam, hogy mit kezdhetnék velük. És nem azért, mert ne szerettem volna őket, egyszerűen csak nagyon idegen volt nekem a dolog. Sosem volt a közelemben kicsi gyerek, és más területen sem találkoztam velük. - Hát, legyen igazad, Nova! – én is küldtem felé egy mosolyt, két levegővétel között. Azért most már kezdtem szaporábban kapkodni az oxigén után, de imádtam ezt az érzést. Ahogy lassan a tagjaim elkezdtek fáradni, de olyan kellemesen és nem úgy, mintha mindjárt ki akarnám köpni a tüdőmet. Ennyit jelent, ha az ember mindennapjainak része a mozgás. Egy idő után már elkezdi hiányolni, ez az igazság. Közben persze tovább járattam a számat, hátha egy kicsit többet megtudhatok én is a testvéréről. - Furcsa, hogy ballisztikus lett. Úgy egyáltalán nem kerül az emberekkel kapcsolatba, maximum a kollégáival… - elgondolkozva bámultam ki az előttem elterülő nagy ablakon, hogy aztán tekintetem újra visszavándoroljon a mellettem sétáló barátnőmre. Az azért feltűnt, hogy a bátyjáról nem nagyon akart mondani többet, de nem is erőltettem inkább. Vannak dolgok, amiknek eljön a maga ideje, és úgy éreztem, hogy ez is ilyen lehet. Talán még meg is ismerem őket idővel, ha nem dugdossa majd előlem őket. - Biztos ma sincs ez másként, csak azért mégsem egy olyan munka ez, amit a szülők jó szemmel néznének. Kivéve, ha az illető apukának van egy efféle szórakozóhelye. – vigyorodtam el, mivel amennyire tudtam, Nováéknak nem volt ilyen családi vállalkozása. – Én is mindig szerettem olvasni, aztán valahogy a pszichológia felé kanyarodtam el. – vontam meg könnyedén a vállaimat. Azt már nem fejtettem ki, hogy egy időben a könyvekbe menekültem a borzalmas életem elől. Akkoriban helyeztek minket a tanúvédelembe, és kerültünk Seattle-be Hollyval. Legalább ő ott volt nekem, de barátkozni csak lassan mertem, mert féltem, hogy újra tovább kell majd állnunk. Aztán idővel ez megkopott, és nyitott lettem, amilyen ma is vagyok. Persze azt sohasem fogom elfelejteni, hogy honnan jöttem, honnan jutottam el oda, ahol most vagyok. És azt sem, hogy ki vagyok valójában. - Nincs senki az életemben! – nevettem el magam. – Ez a csoda csak egy napig tartott, és azóta sem láttam. Hacsak nem kerülök be a kórházba valami neurológiai problémával, akkor valószínűleg nem is fogom. – tájékoztattam gyorsan, nehogy azt higgye már, hogy lemaradt valamiről. Erről szó sem volt, nem volt senki az életemben, aki említésre méltó lett volna. Majd talán egyszer, legalábbis reméltem, hogy eljön az ideje előbb-utóbb. – Micsodaaaa?! – kérdeztem vissza, ám én nem játszottam meg a meglepettséget. - És még te beszélsz nekem? Eddig nem is mondtál róla semmit! – még mindig elkerekedett szemekkel bámultam rá, kicsit lassítottam is a tempómon. – És mégis ki ez az Alex? Képzeld el, hogy nagyon akarom tudni! Még szép! – meg is ráztam hitetlenkedve a fejemet, amiért ezzel csak most hozakodott elő. Hihetetlen!
Leszállok a gépről. Nézem, ahogy lassan abbahagyja a mozgást, én pedig nagyot fújtatok. Kortyolok a vizemből, a torkom megkönnyebbülve veszi be a folyadékot. Letörlök néhány kövér izzadtság cseppet a homlokomról és Trish gépének támaszkodom. Elég, ha csak ő hallja a történetet, nem kell másnak is hegyeznie a fülét. -Nem hiszem el, hogy nem találsz magadnak valakit. – Ráncolom homlokom, miközben arcát firtatom. - Bár, az igazat megvallva, nem tűnsz olyan lánynak, aki felszed egy fickót valami bárban, aztán hazaviszi és… érted. – Emelgetem szemöldököm sokatmondóan, hozzá kajánul vigyorgok. -Az a pasas jó nagy marha, ha nem keres. – És való igaz, Trish rendkívül intelligens, kedves és segítőkész, elég nagy idióta az a férfi, aki nem állapodik meg mellette. Örülök, hogy a baráti társaságomban tudhatom, azt mégsem hagynám szó nélkül, ha valaki csak úgy le akarná nyúlni. Legfőképp a pasikra értem. -Nem olyan nagy szám az egész. – Vigyorgok tehetetlenségemben. Már megbántam, hogy kicsúszott a számon Alex, de egyszer úgyis be akartam mutatni neki. - Se veled, se nélküled kapcsolatban élünk. Illetve, most a nélküled fázisban vagyunk. – Kezdek bele a mesémben, szépen kikanyarodva azokat a tényezőket, amik végül ahhoz vezettek, hogy Alex és én különköltöztünk. Illetve, fogtam a cuccom és hazamentem. -Egyikünk sem egy egyszerű természet. Amikor először összeköltözünk, minden tök jól ment. Aztán én se bírtam befogni a szám, ő se, így jobbnak láttuk, ha mindenki megy a maga útján tovább. Eddig tartott… – Bevallom, rosszul bírtam az Alex nélkül eltöltött néhány hetet. Hiányoztak a közös vacsorák, a mozi délutánok. Mindkettőnk cipelte a maga keresztjét, mindkettőnket kísértett a múlt, mégis ki tudtok hozni egymásból a legjobbat. A barátom lett, később a szeretőm és ez így van jól. -És igazi lepedő akrobata. – Halkítom le a hangom, egyik lábamról a másikra állok, legalább csináljak valamit, ha már azzal töltöm első konditermes óráimat, hogy támasztom a gépet és a barátnőmet lesem, ahogy izzadva égeti a zsírt. -Tudod, egyszer majd beülhetnénk valahova, hármasban. – Tudom, senki sem szeret harmadikként társulni egy párhoz, de semmi akadályát nem látom annak, hogy együtt megigyunk egy kávét és az élet nagy dolgait kivesézve, megismerjék egymást. A fali órára sandítok, majd szétnézek a teremben. Kíváncsi vagyok arra a jóga órára, bár sosem a hajlékonyságomról voltam híres. Meglátjuk, mit tud kezdeni velem az oktató. -Nem kezdődik még a jógaóra? Annyira izgatja a fantáziám. – Izgatott leszek, ha már egyszer eljöttem, legalább próbáljak ki valami olyat, amit életemben még soha. Szeretem feszegetni a hátaraim és ez az óra épp arra jó, hogy egy kicsit lenyugodjak. Fejben legalábbis, mindenképp jót fog tenni.
Patricia June Calhoun
Avataron : Bryce Dallas Howard Kor : 39
Tárgy: Re: Anytime Fitness Szer. Aug. 02, 2017 7:48 pm
- Igazából nem is keresek senkit. Majd jön, amikor úgy kell alakulnia… - hagytam annyiban, egy elsietett legyintéssel együtt. – Nem, azt hiszem, hogy tényleg nem vagyok olyan egyéjszakás típus. – ráztam meg a fejemet némi gondolkodást követően. – Jó, néha talán belefér, de alapvetően ennél azért többre tartom magam. – mondtam őszintén, most már lassítva a saját tempómon is. Készültem rá, hogy hamarosan leszálljak a gépről, ahogyan azt már a barátnőm is tette. - Lehet, hogy nem is voltam olyan jó. – rántottam meg a vállaimat. – Vagy talált valaki mást, aki sokkal inkább kedvére való, sohasem lehet tudni. Nem mindenkinek egy vörös agyturkász a vágyai netovábbja! – vigyorodtam el lazán, kár lett volna szomorkodnom azért, mert Jake nem keresett. Nem beszéltünk meg semmit, nem tartozott nekem semmivel, így elvárásaim sem voltak vele szemben. Talán jobb is így, és ha úgy alakul, akkor majd ismét összefutunk valahol. Mondjuk a plázában, vagy a kórházban, ha éppen ott van dolgom és a véletlen is úgy akarja. - Értem! – bólogattam, miközben a gép hangosan jelezte, hogy lejárt a programom. Lassan le is ereszkedtem, aztán leléptem a földre, és a törölközőmmel kezdtem törölgetni az arcomat. – És mióta is tart ez a dolog? Mert eddig még egyetlen árva szóval sem említetted. Még csak azt sem, hogy egyáltalán megismerkedtél valakivel… - mondtam egy kicsit sértetten, mert csak elvártam volna, hogy beavasson ilyen fontos dologba. Szerintem ez tőle nagy lépés volt, és igazából nagyon örültem neki, de akkor is rosszul esett, hogy ezt így kellett megtudnom. - Tehát mégiscsak ragaszkodtok egymáshoz. – vontam le a magam következtetését. Valószínűleg ez annak is egyértelmű lett volna, aki nem az emberi természetről tanult, mint például én. – És arra nem gondoltatok, hogy megpróbáljatok kompromisszumra jutni? A vitákat valahogyan másképp kezelni? – persze biztosan gondoltak rá, de néha kibújt belőlem a szakmai énem, és máris segíteni akartam. Nem csak azért, de ez is az okok közé tartozott többek között, meg természetesen azért, mert fontos volt nekem a szőkeség, és csak jót akartam neki. - Ez remek Nova, de gondolom nem csak emiatt vagy vele… - pillantottam rá, mielőtt jól meghúztam volna a vízzel teli palackomat. – Én nem leszek semmi jónak az elrontója, úgyhogy számíthatsz rám! – emeltem meg megadóan mind a két kezemet. – Igazából nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy ki volt az, aki így elcsavarta a fejed. Látom rajtad, ne is próbáld meg tagadni! – böktem felé az üveget tartó kezemmel, aztán rácsavartam a kupakot, és szusszantam egy nagyot. – Gyere, keressük meg a termet, ahol lesz a pilates. Még úgyis van idő, szerintem nem lesz bent senki rajtunk kívül! – azzal már meg is indultam, továbbra is az arcomat törölgetve szorgosan. - Ne aggódj, teljesen meg fog izzasztani, de lehet, hogy egyből beleszeretsz az egészbe! – ígértem mosolyogva, a terem irányába terelgetve magunkat. – És mikor fogsz találkozni vele? Ilyenkor meddig bírjátok egymás nélkül? – faggatóztam tovább, hiszen azt mondta, hogy most éppen az egymás nélküli fázisban vannak.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Edzőterem bérlet. A világ egyik legcikibb ajándéka, amit csak egy nőnek adhatnak, még akkor is, ha tisztában vannak, hogy örülne neki. Általában ügyetlen férjek és empátia hiányos barátok szívatják vele az embert, esetemben azonban a munkahelyi titkos ajándékozás miatt lett a karácsonyi meglepi kupacba dugva. És annyira nem is vettem zokon, mert tudom, kitől kaptam. Az egyik portás lánytól, akivel már korábban is tárgyaltunk róla, hogy ki kellene próbálni valami új fajta sportokat, amelyek nem olyan unalmasak, mint a korábbiak. Ezért kaptam a mindenre felhasználható jegyet az Anytime éjjel-nappali telephelyére és az online felmérés után úgy döntöttem, fel is avatom és bejelentkeztem az első Kangoo órák egyikére. Hogy mi a frász az a Kangoo. Nos, az online videók szerint valami spéci ugrálós cipők, amelyeket tánc vagy aerobic szerű mozgás alatt használva a test jobban megmozgatására lehet használni. És én soha nem voltam elrontója semmi extra mókának, így megnéztem, mikor van üres hely az edzésre, előkerestem a fiók mélyéről egy pár hosszú, térdig érő zoknit és a szokásos jógára alkalmas edző cuccom fölé sportkabátot húzva a kocsiban is voltam másnap este, úton a terembe. Remélem nem szúrja ki senki, hogy azok a zoknik nem éppen a tipikus lábmelegítő példányok, hanem inkább az iskolai egyenruha stílusúak. És igen, van fehér blúz és rakott szoknya is mellette a gardróbomban, hogy teljes legyen a jelmez. Idén, akarom mondani tavaly, a 2017-es évben érdekes volt a Haloween... A parkoló nincs tele, de látszik a helyen, hogy alaposan felkészültek a tehetősebb vendégekre is a terepjárókkal, mert vagy tíz centivel szélesebb a terület kér fehér sáv között mint amilyennel általában nekem is meg kell küzdenem. Igen, nekem is fekete mindenen átjutó kocsim van, a hátuljában pedig a hordozható halottkémi felszerelés dekkol, hogy amikor riasztanak ügyeletben, azonnal indulhassak és ne kelljen még percekig pakolnom. Tél közepén és a nyári harmincöt fokokban a legtöbb fakabát iszonyúan tudja értékelni, ha nem miattam kell még órákig dekkolniuk a halott mellett. Jó, a morbiditást szépen a kocsiban hagyom a felesleges cuccokkal együtt és besietek az ajtón, majd leadom a portán a bérletet. Egy alkalom kihúzva, maradt még másik 7 mielőtt lejárna. Az öltöző majdnem üres, vagy negyed órával korábban jöttem, hogy alaposabban megszemlélhessem azokat a gyilkos cipőket, mielőtt egyet felhúznék. Cipő és kabát le, zokni fel és megyek is a szemmel láthatóan cserélhető betétű lábbelik felé, hogy megtaláljam a saját méretemet. Remélem, nem csak rózsaszínben van. Az soha nem az én árnyalatom volt... -Bocsánat, átengedne? - fordulok az előttem lévő szőke nő felé, mert nem akarok csak úgy átgázolni előtte mindenen. Inkább megvárom, amíg út nyílik nekem és egyenesen a távolabbi polc előtt állok meg, majd tanulmányozni kezdem a számokat. Ahogy én látom, a sima méretekből egy van, a leggyakoribbakból pedig két pár. És nyilván a rendszeres visszajáróknak saját cipőik is vannak. Harminckilences pedig az alsó sorban. Megvan. - Nem tudom, mekkorát keres, de a fekete-kék cipőből csak negyvenes méretig tartanak - fordulok meg kezemben a megfelelő példányokkal és óvatosan leülök az egyik padra, hogy az időközben beérő többi vendég is átmehessen, ha ide jut. Betét az egyik oldalsó panelben, kritikusan végig is mérem mielőtt leraknám. Most már csak fel kell próbálni, hogy nem csak-e a méret. Remélem nem...
A bőrének mogyoró illata volt a füstölőpálcika felizzó vörösségében.Élvezettel csavartam rajta egy utolsót. A hotelszoba hangszigetelt falai tökéletesen kizárták a külvilágot. Kéjesen nyújtóztam el a fotelben, ahova elsétáltam, és lábaim egymáson átvetve, a selyemköntös zsebéből szórtam ki a százdollárosokat az ágy felé. Többre nem is méltattam, annyira nem volt jó. - Öltözz és tűnés!- adtam ki a parancsot, kezemben a zippó kattant és a jó minőségű cigaretta felvillant,miközben beleszívtam. Felpillantottam szép ívű szemöldököm ritkásra szedett íve alól, és miközben magára kapkodta a ruháit akár egy tejet dugig lefetyelt macskanő terültem el az ülő alkalmatosságban. A falon diszkréten kattogó órára néztem, és ahogyan a szoba ajtaja bezáródott lehunytam a szemeimet pár másodperc erejéig. Számba vettem, hogy mi vár még rám, mi az amit ma csinálnom kellene, azon túlmenően, hogy pofátlanul sokat keresek minden nap. Nyögtem egy nagyot, és lejjebb csúsztam a fotelben, könyököm megtámasztottam a karfán, és lazán tartottam benne a cigarettát. A hamu néhány szívás után a méregdrága szőnyegen landolt. Megvontam a vállaim. Ugyan ki a fenét érdekel? A püspöklila függöny csak félig behúzva zárta ki a délutánt, és miközben azon gondolkodtam, hogy mikor adtam én engedélyt efféle ocsmány szín beszerzésére, szedelőzködni kezdtem. Időközben eszembe jutott, hogy hova is készültem ma. Mi az a baromság, amire hagytam magam rábeszélni. Egyetlen oka volt annak, hogy ma a szokásos squash helyett idióta táncoló kengurunak fogom magam álcázni: elbuktam egy fogadást. Kevés dolog van amihez ennyire ragaszkodom, vagy jobban mondva annyira érdekel, hogy betartsam. A fogadások mindig ilyenek. Nehezen tudok lemondani erről a rossz szokásomról, legyen szó téttel vagy tét nélkül, valahogyan a véremben van a hazardírozás. Már nem emlékszem, hogy mi volt pontosan a tárgya annak, hogy azzal a lottyadt vén banyával végül kezet ráztam, és elfogadtam a feltételeket. Jót tett az üzletnek, hogy az aktuális fiatal szeretőivel rendre a mi hoteljeink luxus lakosztályát béreli ki napokra és minden szart összerendel, ami csak fellelhető, hogy kondícióban tartsa magukat. Mondjuk ahogyan az a nő kinéz talán a hotel bárjának teljes készlete kevés lenne, hogy szépnek látszódjon. Mindegy is, mert nem ez volt a lényeges, hanem a fogadás, amelyet kötöttünk és amelyben én veszítettem. Amikor először elmondta, hogy hova is kell mennem, nemes egyszerűséggel az arcába nevettem. Az egy dolog, hogy tánc, de hogy közben rugós cipőkön ugráljak, az teljesen ki van zárva. Nem vagyok én bazári majom. Aztán persze kiderült, hogy nagyon is komolyan gondolja, szóval ha akarom ha nem bizony az egyik délutánomat erre kell szánnom. Én azonban, amíg mások számára a hétköznapok ugyanazzal a lendülettel telnek, ebből a szempontból más vagyok. A gondolataim nem járnak mindig a szex körül. A maradék időmben aludni is szoktam. A lényeg persze az, hogy ez volt az egyetlen dolog, amiben fel tudtam oldódni, de kizárólag csak akkor, ha fizethettem érte.Andrew, a férjem nem mondhatom, hogy csúnya ember lett volna, még csak öregnek sem nevezném a maga harmincöt évével. Gazdag családba született bele, és ahogyan mondani szokás, súlyos dollárokkal volt még a bölcsője is kibélelve. Szerette a szépet, törvényszerűen szeretett engem is. Az ágyban maximálisan jó volt...jó lehetett a saját mértékével. Nekem inkább középszerűen unalmas volt. Csókok...simogatások..misszionárius póz. Ezzel az erővel alfába is lemehettem volna közben annyira érdektelenül csináltam végig mindig. Mások isznak mielőtt orbitális hülyeségre adják a fejüket, én kefélek. Szóval ezért volt az, hogy ma délután innen indultam abba az edzőterembe, ahova az egy alkalmas jegyem szólt. Felajánlotta a recepciós hölgy, hogy akár bérletet is válthatok, de a pillantásommal ötször egymás után legyilkoltam némán, mire felfogta, hogy az ajánlata több mint sértő a számomra. Első alkalommal vagyok itt, és minden bizonnyal utoljára. Kérdés persze az, hogy mennyire jön be ez az egész rugózás. Néztem róla pár videót a neten, és inkább röhejes semmint élvezetes, de majd meglátjuk. - Miért, ha nem engedem át, fellök?- pillantok végig az újonnan érkezőn, aztán persze szájhúzogatva mégis odébb állok, majd ezután újra szemrevételezem a cipőválasztékot. A színvilágot hagyjuk is, egyik rosszabb mint a másik. A méretek sem a legjobbak, mert vagy óriásoknak tervezték őket, vagy minionoknak. Harmincnyolcas még véletlenül sincs. Egy fekete, rózsaszín tornadresszben és egy szintén rózsaszín-fekete csíkos zokniban ácsorgom, és tovább mustrálom őket. Némelyiket csak fintorogva emelem meg, némelyikhez hozzá sem érek. Vehettem volna egyet magamnak, amit csak itt használok, de egyrészt sem időm, de energiám nem volt ilyennel foglalkozni. - Mondja, maga mindenbe belepofázik?- fordulok a nő felé, aki korábban már elviharzott mellettem. Amit azért túlzás elviharzásnak nevezni, de én úgy érzékeltem. Csupán pár pillanat erejéig illetem figyelemmel, ő pedig helyet foglalva az egyik padon húzni kezdi fel az általa választott lábbelit. Nagy sóhajjal emelek ki végre egy harmincnyolcast ami remek bilikék és szürke színekben pompázik. Mindegy. Legalább nem neonsárga, az is valami. Kezemben a cipővel fordulok meg és körülnézek. Két locsogó háztartásbeli, akiken jó sok kiló felesleg hintázik. Az egyiknek nevetés közben még a mandulája is látszik.A másik oldalon egy szendike, aki felnézni sem mer olyan nagy lendülettel kötögeti a cipőjét. És itt van előttem az előző nő, a fekete hajú, aki kéretlen tanácsokat osztogat, de a többiekhez képest még ő a kevésbé rossz választás. Leülök hát mellé a padra, és miközben így egymás mellett üldögélünk, megpróbálom egyetlen szó nélkül ellesni tőle ennek a furcsa lábbelinek a felvételét. Nem kezdeményezek még beszélgetést, de időnként rá pillantok, majd ujjaim serényen matatnak a cipőnél, próbálva tükörképként leutánozni a mozdulatait. Egészen addig csinálom ezt, amíg esetleg rám nem szól, megjegyzést nem tesz, vagy bármilyen módon nem adja jelét, hogy kommunikálni szeretne velem.
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
Avataron : Eva Green Kor : 40
Tárgy: Re: Anytime Fitness Szer. Jan. 10, 2018 12:44 am
Valaki ma szőnyeget reggelizett. Alighanem padlóval, cipőkkel és még néhány kör csili paprikával egyetemben, amelyek éppen megülik a gyomrát, ezért ilyen ideges. Vagy szimplán PMS. Mindkét lehetőség elég sok rosszat feltételez attól, aki éppen érzi és magyarázatot ad rá, hogy miért olyan nyers velem, amilyen. Meg vagy tucatnyi másik is. Civilben kiképzőtiszt a hadseregnél. Nekik pont ugyanilyen jól megy a visszaszájalás, bár talán pár decibellel még fölé is lőnek hangszínben, elvégre ez is egyfajta jele a tekintélynek. Szerintük. Én azt hallottam leggyakrabban, hogy a rossz szájszagot is remekül szemléltette. Ez a nő azonban nem úgy néz ki, mint aki képes lenne elviselni akárcsak öt percig a berepedt körmét, nem még valami higiéniai problémát. A-a. Akkor marad az a tény, hogy ilyen az alaptermészete. Még el is tudom képzelni róla, ahogy végig nézek az alakján. Hibátlan, vékony ahol kell és telt, ahol elvárható. Márkás edzőruhák. Annyira márkásak, hogy én már elvből nem veszem meg, mert nem látom értelmét kiadni sok ezer dollárt egy olyan darabra, amely nem ér többet mint a töredék árért kínált logo mentes változatok a sport boltban. Lehet, hogy a családom nem éppen szegény, nekem sincs okom panaszkodni a pénzre és pár luxuscikket simán megengedhetek magamnak, de alaposan megválogatom, mire van szükségem. A legtöbb egyszerűen csak porfogó, mert nem használnám. Akkor már inkább egy minőségi varrónő szolgáltatásai, és ritka egyedi lesz a ruhatáram... Csak azért gondolkodom ezen igazából, mert nincs jobb dolgom. Még tíz perc van az óra kezdetéig és szinte mindenki más, aki itt van jól ismeri a többieket és csoportokba rendeződtek már az érkezésük előtt is. Közös kocsi, ugyanaz a busz, ilyesmi. Nekem marad a hercegnő vagy a magány. Hm, nehéz döntés. Főleg mert az utóbbiban ritka jó vagyok, kevés női barátot mondhatok magaménak. A legtöbben ahhoz túl szertelennek tartanak, leginkább munkahelyi barátságnak tudnám nevezni, amit tapasztalok. Vagy amolyan haveri kapcsolatnak, ahol hetente egyszer-kétszer együtt sportolunk és nagy vonalakban beszélünk az életünkről a másiknak, de a lelki fröccsöt soha nem ide tartogattam. Egyrészt mert nem voltam jó benne. Másrészt, mert már régen megtanultam, hogy a legtöbb férfi simán jobb társaság erre, piál veled, nem nyúz, hogy beszélj az érzéseidről és nem ítél el a szexuális életed miatt sem. Valamint a logikus nézőpont az, amire nekem a legtöbbször szükségem van. Az emocionálisan köszönöm, de magamtól is érzem. Oké, ez hosszú okfejtés, a lényege egyszerű, ha ő nem akar beszélgetni, akkor én ugyan nem fogom erőltetni. Helyette játszadozom egy kicsit a cipőkkel, próbálgatom őket anélkül, hogy felnyalnám a padlót és amikor biztossá válik, hogy jó a méret és végig tudom csinálni benne az egy órát, nos, akkor jöhet a becsatolás. Uuuu, átkozott tolózár. Sajnos erre nincs egyszerűbb megoldás, így lassan újra és újra szűkítve a lábszár nyílást elfordítom a csatokat, amíg el nem érem azt a szintet, ahol az egész rémség egyben tartja a lábamat, biztosan a bokámat és mégsem szorít. Igen, ez a tökéletes. És nincs is olyan közel egy spanyolcsizmához, mint gondoltam. Sőt, egészében hasonlít egy másik sport eszközre, amit nem szívesen viseltem. Mindegy, az ügyet sikeresen megoldottam és még csak el sem terültem közben a padon, így a Hercegnő mellém kerülhet. És nézheti mit csinálok, bár nem hiszem, hogy számára túl sokat jelent ugyanazon mozdulatsor ismétlése húzásonként. Akinek van már tapasztalata a cipővel, nyilván elsőre tudja, mekkora erősségen lesz használható, én csak oktató videót láttam a témában. De őt ezzel felül is múlom. - Szűkebbre húz és becsatol, amíg nem érzed, hogy tart. Pont mint a sícipőket, gongju - jegyzem meg, miközben sikerül a másik lábamat is helyére tennem és két kisebb megingás után fel is állok. Csak tudnám, miért vállaltam én ezt be? Olyan, mint egy mini sítalp, ami még billeg is. Ez nem az én világom. Én sokkal inkább snowboard párti vagyok, még a kötelező iskolai síkirándulásokon is addig könyörögtem a tanároknak, amíg meg nem engedték, hogy átváltsak erre a dupla lábas darabra, amelyet a szörf tudásommal együtt messze nem volt olyan nehéz irányítani, mint a szétszaladni akaró léceket. Ehhez képest most szó szerint kengurut játszom, ahogy megteszek pár lépést és kipróbálok pár ugrást is. Elsőre nem értem, hogyan is nem borulnak fel fél lábon meg ugrálva a tagok, de úgy tűnik, ennyi nekem is megy mindenféle különösebb felkészülés nélkül. Éljen a balett és a jóga. Na, igen, néha jól jön a sport mánia... Mire az óra elkezdődik már leírok pár kört a cipőben, a bal oldalit egy-két fokkal kijjebb is eresztem, mert nem igazi a mozgásom benne és több mint kíváncsi vagyok rá, mivel fog várni minket a tanár. Persze azért annyira lelkes nem vagyok, hogy egyből előre menjek a tükör elé, inkább megállok a hátsó sorban, ahol a kezdeti ügyetlenségem senkit nem fog zavarni és kövezem a bemelegítő mozdulatokat. Nem mondom, fura így csinálni az egészet, hogy minden pillanatban kiszaladhat tőle a lábad. De megoldom. Orrom alatt dörmögve a "belégzés és kifúj" frázist nyújtom meg az izmaimat, amíg a tanár úgy nem dönt, ideje felcsapni a zenét és belevágni a táncba. Ugrálásba. Bénázásba. Ez egyén függő lesz...
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Kezdőlap 
Tárgy: Anytime Fitness
Péntek van. Ezen a napon általában leülök a kanapémra, a megszokott helyemre és elemzem az életem egy jó minőségű bot mellett. Mire végzek az itallal, már annyi erőm sincs, hogy levegyem a ruháimat. Jobbára öntudatlan állapotban zuhanok az ágyamba. A fejem kótyagos, így nincs időm álmokat szövögetni. Jobbára, ezért is iszom minden áldott este. Hogy ne emlékezzek rájuk… hogy ne érezzem a hiányukat, ami lassan felemészt. 
