HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Kent Street

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Kent Street
Szer. Május 11, 2016 8:23 pm
 



 

First topic message reminder :


A Kent Street éjszakai, illegális gyorsulási versenyek elhíresült helyszíne Seattleben.





A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 30, 2018 12:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Pént. Márc. 17, 2017 12:12 pm
 



 

A pillanatok összemosódnak, a világ zajai tompává fakulnak, csak a saját, heves szívdobogásomat hallom, képtelen vagyok azonosulni a történések sodrásával. Az, ami körülvesz, nem az én világom, én nem kerülök bajba. Soha. Én egy barátságos, édes kis buborékban létezem, csendesen elvegetálok a kis életemben, a munkámban, a barátnőmmel, a családommal, de tulajdonképpen semmi izgalmas nincs benne. Egyszerű vagyok, mint egy darap frissen csiszolt tipli, nincs semmi érdes rajtam, ugyanakkor figyelemfelkeltő szintén aligha akad. Most úgy fest, mégis én vagyok az, aki rosszkor van rossz helyen, kétségkívül.
Fel sem fogom, ahogy eldördülnek a fegyverek, vagyis hallom, tényleg, összerezzenek, de a tudatom a saját földhözragadtságomba próbálva kapaszkodni igyekszik kilökni a valóságot. Ez velem nem történhet meg. Sosem láttam még egy pofont sem életemben, az egyetlen erőszakos cselekedet, amit én magam átéltem, tapasztaltam, vagy egyáltalán a szemeim elé került, az még a pszichiátrián történt. Pszichiátria. Helyes, kék szemű, erőszakos fráter.
Pont az az alak, aki most rám ordít az elsötétített üvegű járműből. Megcsóválom a fejem, nem tudatos, ösztönös inkább, nincs az az isten, hogy én oda beüljek, hátrálok pár lépést, olyan szinten ragad magával az elemi rettegés. Félek tőle. Az életemet csavarta ki gyökerestül az eset, és bár nem bánom, mert imádom a vállalkozásunkat a csajokkal, de mégis az volt életem első igazi kudarca, akkor voltam kénytelen beismerni, hogy van, ami nem megy, amihez nem vagyok elég, amit annak ellenére képtelen vagyok tovább csinálni, hogy szerettem volna.
Nevetséges, hogy mennyire nem nehéz betuszkolnia a hátsó ülésre, egyszerűen foglyul ejtett a pánik, szerintem nincs szerencsétlenebb balfék nálam hasonló stresszhelyzetekben. Megfeszülök, amikor hozzám ér, és csak valahol a tudatom leghátsó zugában jelenik meg haloványan a felismerés, hogy tulajdonképpen az életemet próbálja megmenteni, s ezen mit sem változtat ama tény, hogy tulajdonképpen ő az, akire lőnek, aki miatt ez az egész történik. Én csak rosszkor vagyok, rossz helyen. Vagy ennek valamiért pont így kellene történnie? Nem lehetne, hogy mondjuk csendesen visszasunnyogok a boltba, mintha nem láttam, és nem hallottam volna semmit?
Az arcomat végigsúrolja az ülés durva kárpitja, a lábaimat még épp időben húzom beljebb ahhoz, hogy ne csapja rá az ajtót. A fülemben csengenek a szavai, de nehéz összeegyeztetnem a korábban tőle tapasztaltakat, és a tényt, hogy megmenteni akarnak. Ám nem mozdulok, a fegyverropogás nem olyasmi, aminek a hatását szeretném a testemen élvezni. Az ujjaim a kárpitba marnak, mintha csak kapaszkodni vágynék valamibe, reszketek a félelemtől, és azt kívánom, bár csak valami elborult álom lenne ez az egész. Nem ez lenne az első, álmodtam már a kék szeművel, kétségkívül sokszor, pont ezért emlékszem rá ennyire markánsan, minden egyes vonásra, barázdára az arcán, a szigorú pillantására, és a bizonyosságra, hogy az álmaimban sosem féltem tőle. Csak ébren szorult össze mindig az értetlenségtől a szívem, hogy miért szerepel az álmaimban? Miért nem tudom kiverni a fejemből? Hát nem elég, hogy leterelt a választott utamról, még most sem hagy békén? Persze minderről neki gőze sem lehet, elvégre évek teltek el, azóta nem láttam, mostanáig. Nem mintha szeretném, hogy tudja, úristen, dehogy, kínos, és valamilyen szinten beteg. Melyik megzakkant nő álmodik arról a pasiról, aki majdnem megfojtotta? Biztos, hogy nem vagyok normális.
Nem sikoltozok, mint egy kislány, holott talán bárki megtenné, de olyan szinten le vagyok fagyva, hogy hang sem jön ki a torkomon, nemhogy sikoltás. Mintha minden odafagyott volna, csak várom, hogy történjenek körülöttem az események, nem én határozom meg őket, hanem ők engem, nem befolyásolok senkit és semmit. Azt sem értem, miként sikerült ebbe az egészbe belekeverednem. A nyakamon, hátamon landol pár üvegszilánk, nincs most időm azzal szórakozni, hogy leseperjem őket, minden mozdulat végzetes lehet, félő, még valamim kikandikálna, és rögtön lőnének.
Autós üldözés. Ilyet én eddig csak a filmekben láttam, és még mindig van egy olyan részem, ami igyekszik kizárni ezt az egészet a tudatomból, de egyre kevésbé vagyok képes becsapni önmagamat, és kezdem beismerni, hogy ez most tényleg megtörténik. Ez nem álom. Azok egyébként sem durvák, többnyire kifejezetten kellemesek, épp ezért vagyok annyira megzavarodva mindig. Most is ez a leginkább jellemző az érzéseimre, a tömény érthetetlenség uralkodik bennem, illetőleg nagyon szeretnék túllenni ezen az egészen, mert jelenleg semmi garancia nincs arra, hogy megérem a reggelt.
- Le tudja rázni őket? – Nem tudom, hogy egyáltalán meghallja-e a félve feltett kérdésemet. Én nem ismerem elég jól a várost ahhoz, hogy menedéket tudjak neki javasolni, egyedül az segíthet rajtunk, ha ez a jármű gyorsabb, mint a nagydarab furgon, illetve, ha a férfi ismer minden menekülő utat a környéken. Vagy van egy barlangja, mint Batmannek. Na az menő lenne, de biztos, hogy ilyesmiről nincs szó, sajnos nincsenek olyan önjelölt hősök a városunkban, akik mások megmentésére sietnének. Meg aztán, úgy sejtem, hogy bármi is zajlik itt éppen, a kékszemű vastagon benne van. Nem emlékszem a nevére, bevallom hősiesen, minden pillanatban azon voltam, hogy elfelejtsem, és minél inkább igyekeztem megtenni, annál markánsabban tértek vissza újra meg újra a vonásai, főleg a szeme, a fájdalommal, dühvel és magánnyal telt szemei. Pont olyan szemek voltak, amik a magamfajta irgalmas szamaritánusokat arra készteti, hogy segíteni próbáljunk, így tettem, de aztán talán túl messze merészkedtem, és kis híján kifacsarta belőlem a szuszt.
- Miért lőnek magára? – Ez a kérdés már hangosabban érkezett, stressz helyzetben mindig sokat pofázok. Oké, nem csak stressz helyzetben. Én vagyok a nagy problémamegoldó a szivárványos cukiság faktorommal, de kétlem, hogy a mosolyogva elcsacsogott, figyi fiúk, menjen szépen mindenki haza, és ne lövöldözzünk tovább most hatásos lenne. Mindennek tetejébe alig telt el pár perc, máris felharsogták az utcákat az első szirénák, talán már a boltból megtették a bejelentést.
- Úristen, úristen, úristen. Le fognak minket csukni. – Elsüllyednék szégyenemben. Szegény szüleim biztosan azon nyomban szívrohamot fognak kapni, ha felhívják őket miattam a rendőrségről. Arról meg inkább ne beszéljünk, hogy talán még akkor lennék szerencsésebb, ha lenne ilyesmire esély, mert sejtéseim szerint a kékszeműnek eszében sincs zsaru közelbe kerülni. Határozottan bajos alaknak tűnik. Vajon egyáltalán van bármi esélyünk ezt megúszni?
- Menő lenne, ha a furgont leépítenék a zsaruk, és meg tudnánk lógni. – Szokásom zagyvaságokat beszélni, de mentségemre legyen mondva, félig az ülésbe épülve lapulni közel sem nevezhető normális tevékenységnek, úgy néz ki, mostanra így jön ki rajtam a feszültség, de talán jobb lenne, ha befognám, mert úgy talán nem akarja majd az első alkalommal kitekerni a nyakam. Úristen. Mi lesz, ha meg akar majd ölni, mert túl sokat láttam? Nem mintha tudnám, mit láttam, vagy mi történik éppen, de… frissen éled újjá bennem a félsz, és inkább befogom. Addig legalábbis biztosan, míg nem szalad ki ismét valami hülyeség a számon.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Pént. Ápr. 07, 2017 3:09 pm
 



 

Sosem voltam az a könnyen megszelídíthető fajta. Sosem hallgattam a józan ész tanácsaira, sem a munkában, sem pedig a magánéletben. Olyan emberekkel kezdtem, akikkel nem kellett volna, olyan csajokat húztam meg, akik csak a bajt hozták a fejemre. Mondhatnám, hogy nem sűrűn használom az agyam, de ez nem teljesen igaz. Csupán arról van szó, hogy nem szokásom minden árnyéktól berezelni. hiába tudom azt, hogy hosszútávon rosszat teszek saját magamnak azzal, ha megteszem azt a bizonyos lépést, nem igazán érdekel mégsem a következmény. Még akkor sem, ha egy kést vágnak belém. Akkor sem, ha lőnek rám. Akkor sem, ha a végén elvisz a Kaszás. Ahogy ma sem törődtem vele, és meglett az eredménye. Egy újabb ember halála szárad a lelkemen. Véres körömmel karcolja a bűntudatmentes tudatalatti az újabb rovátkát a végtelennek tűnő sor végére. Ki számolja már, hány életet szakítottam meg? Ki tudja már, melyiket mi okból? A háborúban? A munka során? Kedvtelésből? Vagy mert belém kötött? Egy biztos: nem emlékszem, és nem is akarok emlékezni arra, kit, mikor, mi módon tettem el láb alól. A bűntudat nem az én asztalom. Rhys halála is majd megőrjített, ha mindent éreznék, a maradék eszem is elmenne. Nem érek rá ezzel foglalkozni. Azt sem kívánnám, hogy aki majd egyszer megteszi azt a szívességet, hogy kinyír, emlékezzen rám. Felejtsen el, és éljen tovább boldogan, boldogtalanul. Bántja a franc, csak ne éltesse az emlékemet. Ha meghúzta az elsütő szerkezetet, már ne agyaljon tovább. Addig a pillanatig megengedem, hogy agyaljon: megérdemlem-e a halált, vagy sem. mert a választ már régen tudom. Nincs nálam senki, aki jobban megérdemelné a halált.
Az oldalamból és a vállamból még mindig szivárog a vér, és kegyetlen fájdalmakat élek meg, mikor megismerem a nőt. Nehezen megy, mert mintha évszázadok teltek volna el, de úgy látszik, az agy a legnehezebb pillanatokban is megtalálja a legjobb megoldást. Túlélési ösztön lenne? Lehetséges. Minden esetre nem hagyom elveszni, ha már az esélyek ilyen fordulatot vettek. Azt hiszem nincs is más választásom. Nem fér a fejembe, hogy mit kereshet itt, de azt tudom, muszáj lesz a segítségét kérnem, és úgy tűnik, ő az egyetlen, aki kihúzhat a slamasztikából. Betér egy boltba, és míg bent van, addig én gyorsan kilövök pár utcai lámpát. Nem azért, mert kedvenc időtöltésem a rettenetes utcai körülmények még rosszabbá tétele, de ha esetleg visszautasít, meg akarom adni neki az esélyt, hogy úgy tegyen, mintha sose látott volna. Bár, ha épp rossz pillanatot választ, nem biztos, hogy tényleg hagynék számára választási lehetőséget, de kerülnöm kellene a feltűnést is. Nehéz döntés. Éljek, vagy szabadon engedjem? Az ő nyugalma az én életemért cserébe?
Nehezen szánom rá magam a megszólításra. Orromba a sikátorokból szálló vizelet szaga bújik, a gyomrom felfordul tőle, de a nő édeskés parfümje ellensúlyozza ezt. De mielőtt kinyithatnám a számat, hirtelen lövések dörrennek a sötét éjszakában, autókerék csikorog a kanyarban. A kocsimat kiszúrták. A ház vakolata porolva zuhan le, ahol a lövedékek eltalálják, méretes lyukat hagyva a falakban. A nő ledermed, látom rajta, hogy teljesen katatón állapotba került. El kellene hajtanom, amilyen gyorsan csak tudok, de nem megy ez olyan gyorsan, mint képzelhetné az ember. Ha elhajtok, elvérzek, és meghalok. A nőt itthagyni számára is felér egy halálos ítélettel. Ha elviszem magammal, az sem garancia semmire, de a százalékos arányok kicsit jobban az élet felé növekednek. Rákiáltok hát, hogy szálljon be. A fejét rázza én meg legszívesebben képen törölném. Tőlem fél? Nem én lövöldözök. Mondjuk lehetséges, hogy meglátta a fegyverem, és az sem segít a megítélésemben, hogy csurom vér és izzadtság vagyok. Nem épp egy kifutómodell látszatát keltem, na de nem is a Calvin Klein új modellválogatásán voltam. Távolabb lép, és éppcsak elkerüli egy lövedék a fejét. Feldühít, ezért mellé lépek, és nem kérdezem, akarja-e, egyszerűen belököm a hátsó ülésre.
- Maradjon lent - dörrenek rá, és rávágom az ajtót, aztán én is beszállok a kormány mögé. A szívem vadul kalapál, az adrenalin elönti a testem. Belesimulok az ülésbe, és azt teszem, amihez másodsorban a legjobban értek: a gázra taposok, és eggyé válok az autóval. Vastag csíkot hagyok magunk után az utca aszfaltján, ahogy a furgon elől próbálok elhajtani. Kilövik a hátsó szélvédőmet, de szerencsére a lövedék nem talál el senkit.
- Jól van? - kérdezem, de válasz nem érkezik, legalábbis nem abban a formában, amire számítanék. A kérdésre csak morranok egyet. Azon vagyok, hogy lerázzam őket, mégis mi vagyok én, látnok? Bekanyarodok egy szűk mellékutcába. Kukákat borítok fel, az utca bűze már szinte fojtogat. Sötét van és kibaszottul fáj mindenem, de még mindig mögöttünk jönnek. Kilövik a jobb tükrömet, egy másik lövedék a műszerfalba fúródik. Nem a gumikra hajtanak, hanem egyenesen a fejemre. Erre elmosolyodok egy kicsit. Félhulla vagyok, megkéseltek, és még így is rettegnek tőlem. Azt hiszem, ez valahol bóknak kellene hogy számítson. A következő kérdés meglep, ezért felpillantok a visszapillantó tükörbe. A tekintetem a nő kék szemeibe mélyed úgy két másodpercig. Bátor. Hmm. Erre miért nem emlékszem? Akkor is ilyen bátor volt?
- Ne akarja tudni. - bököm oda, és a témát egyelőre nem is akarom tovább firtatni. Nem fogok mindent az orrára kötni, ez biztos. Addig jó neki, míg nem tud mindent. A zsaruk szirénája azonnal el is vonja a figyelmemet, amint meghallom őket.
- A francba. - sziszegem a fogaim között, és még inkább idegessé válok. A nő pánikolása még kevésbé segíti elő a nyugalmamat. Nem, nem fognak minket lecsukni. Maximum engem, de ahhoz el kéne, hogy kapjanak, márpedig az nekem nem szokásom, és nem most fogok elkezdeni rákattanni a börtönkosztra. És nem akarok méreg által meghalni. Ha meghalok, csakis harc közben. Nem reagálok a nő rettegésére, koncentrálni próbálok. Oké, most nem szabad elveszítenem a fejem. Visszakapcsolok, és még nagyobb nyomatékot adok a kocsinak. A zsaruk nem egyedül jönnek, ha bejelentés érkezett lövöldözésről az egész őrs kivonul. Minimum négy autó, ha nem számítok lezárásokra. Bassza meg, tudnom kéne, merre is kéne mennem. Hol a picsában vagyok? Feszülten nézem az utcákat, miközben igyekszem megúszni a lövéseket is. A nő ötletére kicsit elnevetem magam.
- Az valóban menő lenne - mondom, és elcsodálkozok rajta, ki a fenének juthatna eszébe ezt a szóhasználatot alkalmazni ebben a helyzetben. Menő lenne. De aztán tovább kell lépnem, mert lassan elfogynak a menekülő útvonalak. A főutat próbálom elkerülni, de lehet, hogy nem fog menni. A furgon csak nem akar lemaradni, így amint lehetőségem adódik, hátraszólok.
- Bukjon le, és meg nem moccanjon. - mondom, és vezetés közben félig hátrafordulva előkapom a fegyverem. Szemeim acélos keménységgel merednek a célra, miközben a kormányt igyekszem egyenesben tartani. Rohadtul nehéz, én mondom, senki ne próbálja ki otthon. A karomba és az oldalamba olyan fájdalom hasít, hogy ordítani tudnék, de befogom a pofámat. A fegyvert egyenesen a mögöttünk úgy húsz méterrel közeledő furgonra célzom. Homlokomon izzadtság folyik végig az erőlködéstől és tudom, ha ezt elszúrom, nekünk végünk, mert nem lesz erőm még egy lövésre. Célzok. A lövedék olyan pontosan találja el a kocsit, hogy a defekt hangos pukkanása elégedettséggel árasztja el a szívemet. Ezt szeretem. Ezért érdemes élni. A profizmusért. A lövéssel kilövöm a furgon jobb első kerekét. Aztán már tudom mi fog történni, és így is lesz. A kocsi megroggyan, nekirohan a ház falának, és ripityára törik. Fékek csikorognak, ahogy a rendőrautók feltorlódnak mögöttük.
Kirobbanunk egy szélesebb utcába, és amilyen gyorsan csak lehet, elhúzunk onnan. Nagyot sóhajtok, és nem tudom, mennyire van lehetőségem bízni abban, hogy ezt megúsztam, de úgy tűnik eddig, hogy ezt bizony jól intéztem. Csak a zsaruk ne kapjanak el. Még néhány utcányit távolodok a helyszínről, aztán amint lehetséges, lassítok egy kicsit. Feltűnőbb, ha száguldok, mint ha normál tempóval közlekedek. Még pár utcányit így közlekedek, aztán rátalálok arra az utcára, ami már ismerős. Negyed óra és elérem azt a régi raktárat, amit búvóhelyként rendeztem be. A kutya sem jár arra, régen valami vas öntöde lehetett, vagy valami gyár részleg, nem tudom. A gaz már bezabálta a környékét, és tényleg kiesik mindentől. Villany van egy generátorról, és így most ez pont elég is.
Behajtok a területre, és leparkolok. Amint leállítom a motort, hátradöntöm a fejem, és egy percre csak lélegzek és lehunyt szemmel próbálok erőt gyűjteni ahhoz, hogy kiszálljak a kocsiból. Hátulról neszezés hallatszik, és eszembe jut, hogy utasom is van. Nagyot nyelek, és lassan, kimérten kiszállok az autóból, majd kinyitom a hátsó ajtót.
- Öhm...én...szóval...- mondom, de a szédülés most már nem nagyon ad lehetőséget arra, hogy eltitkoljam, hogy mekkora a baj. A vállamból is vér szivárog, de az oldalamból is. Nem kellemes. Hiába szorítom oda a kezem, a seb nem húzódik össze magától. Esengve nézek a szőkeségre, és próbálom tartani magam, de nehezen megy.
- Azt hiszem kéne egy kis segítség. - mondom, aztán buborékok kezdenek el táncolni a szemem előtt. Nem várok rá. A földről felkapok egy nagyon koszos hatalmas rongyot amivel utolsó erőmmel letakarom a kocsit úgy ahogy, aztán bevánszorgok. Nem tudom jön-e utánam, vagy elmenekül, már nincs erőm ellenőrizni sem. Kimerült vagyok, és rettenetesen szédülök. Az ajtót belököm, fém lépcsőkön felbotorkálok abba a helyiségbe, amely konyha, nappali és hálószoba egyben. Van külön fürdőszoba is, végtére is egy gyárban is emberek dolgoztak. Az ágyig szeretnék eljutni, de sajnos az erőm félúton elfogy, így amint felérek a lépcső tetejére, megbotlok, és magammal rántok egy kis szekrényt. Hiába próbálok talpon maradni, a szédülés erőteljesebben tör rám, és hirtelen sötétség borul rám. Utolsó lélegzetem tudatában még hallom, ahogy a szívem vadul kalapál a mellkasomban. Aztán csak a jótékony, fájdalommentes sötétség ölel körbe. Azt hiszem, most meg fogok halni.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Szomb. Május 27, 2017 10:49 pm
 



 




Játék vége



Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
avatar
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Hétf. Jún. 05, 2017 6:43 pm
 



 


Burrito és kapucsínó, meg egy fekete kutya. Cseppet sem vagyok szabadnapos, de én bizony kilógtam napközben, s nem a közeli étkezdébe, hanem egy saroknyival az egyik bútorbolttól, mert kaja után meg akartam nézni, mivel lehetne gyerekbiztossá tenni a lakást. Most már biztos vagyok abban, hogy Heidi babája megmarad és már pár hete forgolódok az ágyamon, ha egyedül vagyok, míg végül elő nem kerül egy papír és tervezgetni nem kezdek. Még nem szóltam se húginak, se öcsinek, mit tervezek, mert kapásból félreértenék, a húgi tuti.
A kockafejem előre tervez, feldobva a lehetséges változatokat, majd körbenézés után már kész lehetőségekkel tudok majd előrukkolni. Most van a körbenézési fázis.
Blacket néha magammal viszem, ezt kisírtam, van egy kis kuckója az irodámban, ahol kedvére horkolhat. Most is velem van, de tartok attól, hogy a bútorboltba nem nagyon fogják beengedni, bár, mintha láttam volna idefelé jövet, hogy kutyabarát hely. Pórázzal. Meg a mit nem. Most sincs rajta, szájkosár sem. Útban viszont igen, így az egyik saroknál elém vág én meg átbukok rajta.
- Black a kur.. – a kezemben lévő kávé laposan, gejzírszerű kitöréssel szorul közém és a szemből érkező alak közé. - .. va életbe. Bocs, nem akartam – ugyanis reflexből átöleltem a másikat, hogy ne taknyoljak teljesen el. – Meg nem neked szólt – ekkor nézek fel az arctörölgetésből, amin a kávé egy része landolt, rámeredek a szemben lévő felsejére.
- Á, de jó, éppen téged akartalak hívni, hogy van-e egy fél órád – még szép, hogy kozmetikázni akarom, hogy nem éppen a szerencsésebbik találkozásunk történt meg.
Vissza az elejére Go down
Waldemar Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : luke evans
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Szomb. Jún. 10, 2017 10:04 pm
 



 

Teljesen nyugis nap is lehetne, de nem az. Azóta egyik se az, hogy a sógornőm telefonhívása elért. Bár hogy is mondjam? Nem lehetne elérésnek nevezni. Amint realizálta, hogy nem én vagyok Lars, már fel is vette az éteren keresztül a nyúlcipőt én meg cseszhettem, hogy bármit kiszedjek belőle. Ahogy cseszhettem azt is, hogy elcsípjem Larst egy beszélgetésre. Ilyen az, amikor "keresztbe" műszakjaink vannak.
Azt mondtam, hogy kiugrom fánkért. Nem, mintha én ennék fánkot, de az teljesen mindegy, a lényeg, hogy kiszabadultam. Alig hinném, hogy éppen most kapnánk riasztást, egész nap bent kell rohadjunk az őrsön, mert a kocsink bekrepált - természetesen nem én vezettem akkor - és bár ígéret szerint elvihetnénk egy másik járőrkocsit, az érzésem az, hogy úgyse mi leszünk beosztva. Ha meg mégis? Hát pont nem érdekel, én fánkért mentem. És pont. Ezen a héten ennyi(nél több) rebellisség (is) belefér.
A sarkon nem sikerül beforduljak, utamba kerül egy kutya és az általa reptetett kávé is az uniformisomra löttyen. Reflexből nyúlok a hasaló grabanca felé, hogy felnyaljam a földről azzal a nem titkolt céllal, hogy meglendített, szabad öklömmel egy meg a jó kurva anyádat felszólalással arcon kínáljam. A mozdulat két okból kiált saját magának megálljt. Egy: nem civilben vagyok, s nem hiányzik egy per a rendőrségen keresztül az én nyakamba. Kettő: realizálom, hogy ki is öntötte rám a koffeinadagját. Kínomban felröhögök-röfögök, s lendületesen eleresztem a bátyám emígy.
- Még jó. - célzok az akarás-nemakarás kérdéskörére. Vigyorogni nem megy, bocs, de ez ma elmarad. Kávé nélkül se sikerülne amúgy.
- Inkább adtad volna a kezembe. - forgatok szemet.
- Hát hogyne. És melyik kezeddel csörgettél volna meg? Előre szólok. Ha erre azt mondod, hogy nem a kezeddel hanem a telefonoddal, akkor ütök. De tényleg! - a hangomban villanó morcos fenyegetőzés tökéletesen bizonyíthatja neki azt, hogy nem viccelek.
- Amúgy jah, van. Ha eljössz velem fánkért és veszel nekem egy kávét, mondhatod. Leginkább azt, hogy mi baja Hansnak, amit rejtegetsz előlünk..
mióta is?

Nem szokásom a szarakodás. Egyenesen a tárgyra térek általában, ahogyan most is sikerül.

// Bocs a gifekért, de gondoltam "dudvásat" a "dudvással" párosítom, még ha nincs is semmi közük a játékszituhoz
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
avatar
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Vas. Jún. 11, 2017 2:16 pm
 



 

Mintha tárt karokkal várt volna, beölelem. Waldot mondjuk ölelném, a végtelenségig, már elég korán megállapítottam magamban, hogy ha nem lenne az öcsém, akkor...
- Nem hallottam, hogy szirénáztál volna, jelezve, hogy helló, érkezek – a riposzt megy, meg a vigyor is, ahogy törölgetem az arcom. A fenébe, a felsőm is olyan lett. Bekapcsol a ripacs énem, sosem szerettem ápolatlanul kinézni. Márpedig a kávéfolt a kék ingemen az. Bezzeg Waldon úgy néz ki, hogy ...
- Hangfelismerő? Rémlik? – nem, meg nem mondanám, hogy mi az azonosítója. A morranást azonban kihallom, azt is, hogy ütött volna. Mi az isten ütött belé? Ja, a kávé. Nem benne van, hanem kint. Máris más a képlet.
- Nem. Előbb a mosdóba megyünk, még kijön a kávé, ha hideg vízzel kimosom neked a foltot a felsődből. Meg az enyémből. Black – szólok az ebre, merthogy a labdájával matatott, amikor kilőtt, mint az őrült, elém.
Főleg meg azért, hogy időt nyerjek, hogy adjam elő azt, hogy Hanshoz kell utaznom. A telefonhívás óta kerreg az agyam, s most már tudom, nem a kávé az oka Wald hangulatának. Visszafordulok a kávézó felé.
- Ma milyen fánk napod van?
A sógornőm elmondta, hogy véletlenül Waldot hívta fel. S még mindig csak én tudom Hanson kívül a családból, miért is ragaszkodott az orvosa ahhoz, hogy csak velem beszélhet. Azóta beszéltem az orvossal is, de mivel nem telefonos fecsegés a helyzet, oda kell repülnöm, az esti járattal indulok is. Nem mondom, hogy a frász kerülget, gondolatban minden forog a fejemben, csak akkor fogok lenyugodni, ha a saját szememmel is láttam.
Belépve a kávézóba a pulthoz megyek, addig is időt nyerek.
- Majd megyek mindjárt, kikérem a fánkokat és a kávékat – mit fogok neki kitalálni, miért is találkozom személyesen Hanssal?
Vissza az elejére Go down
Waldemar Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : luke evans
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Kedd Júl. 04, 2017 8:53 pm
 



 


Isten látja lelkemet, ha hallanám a gondolatait, akkor nem mentené meg a mindehtaó se attól, hogy monoklival a szeme alatt menjen tovább. Nincs én nekem semmi bajom Lars-szal és a "párjait" is elviselem, de minden más melegről, akinek nincs köze a testvéremhez viszketegséget kapok. Épp úgy, ahogy az ázsiaiakat se szeretem. Túl vannak sztárolva mostanság.
- Majd fog veled szirénázni a mentő, hogyha nem hagyod abba az ökörködést! - szűröm fogaim között, s ezúttal a röhögés is elmarad, jelzendő ezzel intésként Lars felé, hogy valami komolyan nem kerek.
Hiába, hogyha valami zavar, akkor arról általában az egész világ értesül, lévén olyan leszek, mint egy lópokróc süntüskeberakással.
- Teljesen mindegy hol akarsz mosakodni, vagy mit akarsz csinálni, amíg elmondod nekem, amire kíváncsi vagyok. Jobb is, hogy itt értelek, s nem otthon. Az kéne még, hogy Heidi megint meghallja.
Ahogy eszembe jut a Tornastúdiós hazugságom, legszívesebben lemarnám az arcomat. Mondjuk legalább ettől eszembe jut, hogy nem az utcán kellene jelenetet rendezzek, úgyhogy hagyom, hogy kutyát szólongasson, hátha beljebb jutunk valahová. Bár, hogyha közben elment a kedve a foltmosástól, nekem úgy is jó.
Csak ne terelne, a fene essen belé!
- Ciános. - röhögök fel erre azért. Hiába, akármennyire is legyen elszállva az agyam, s füstöljön a fejem, Lars mindig tudja hogyan zökkentsen ki. Ha nem is hosszú időre, de azért sikerül neki.
Belépek vele a kávézó ajtaján.
- Napoljuk el a fánkot. Komolyan beszélnem kell veled. Mosdó? - bökök fejemmel a mosdókagyló lelőhelyének irányába. Mondjuk nem tudom a kutyával mi lesz, de nem nagyon izgat, hogy repesnek-e érte a jelenlevők.
- Azt mondtam Heidinek, hogy Hans neje szeretőt tart. Csak, hogy tudd. Én meg az igazat akarom tudni, mondjuk azonnal. Hagyd a picsába azokat a fánkokat!
Elkapom a karjánál - nem rángatom, csak irányba állítom - és megindítom - ha sikerül - magunkat a mosdók felé. Hiába, nem erényem a türelem, soha nem is volt.
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
avatar
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Szer. Júl. 05, 2017 11:27 am
 



 

A mosolygásom érdeklődő és értetlen mosollyá változik, persze, sejtem, miért ilyen, de a fenyegetést éppen a családomtól tűröm el a legkevésbé, márpedig mostanában csak a hiszti, az elutasítás vagy a fenyegetés jár felém. Kezd elegem lenni, de pont a türelmem nem tud elfogyni, nem véletlenül.
- Te fogsz feküdni a hordágyon, vagy én? Esetleg mindketten? – beindultam, s értő komolysággal fűszerezett nyugalommal nézek rá. Mellette nem lehetek ideges, az csak jobban hergeli. Nem, mintha az előbbi két kérdésem után ne várnék robbanást tőle.
- Te is terhes lettél? Mit hallott meg eddig is Heidi? – amiről nem akartunk, hogy halljon? Nathet például...
- Azzal nem szolgálhatok. Van higanyos és cukros – villantok fel egy mosolyt, kihallottam a kényszeredett röhögését.
Lassan engedem ki a levegőt, a pult felé megyek, a mosdóhoz mellette kell elmenni. Blacket az egyik szék mellé parancsolom az egyik kézjelzéssel, tudja, hogy a mosdóba nem jöhet, az ajtó felé is fordul egyből, hogy elsőként lásson meg bennünket, amikor jövünk ki. A pultnál azonban megállok.
- Jó napot, egy jeges limonádét kérek és ...
Wald szavait nem kell nekem értenem, mit mond, elég az, ahogy teszi. Kezem egy időben markolja meg az egyik jeges kancsót, az ő, karomba fogásával. Úgy öntöm rá a kancsó tartalmát, hogy se a fegyvere, se az adóvevője ne kapjon vizet, az arca igen, a kávéfolttal együtt.
- Mondtam, hogy kihozza a hideg víz a kávét – zökkentem ki a dühéből többszörösen Waldot, egyúttal szabadulok a fogásából, amiről tudom, utólag fogok agyfrászt kapni, most összeszedettnek kell lennem a dühével szemben.
Nálam is ott a fegyver, nála is, a jelvényekkel együtt. Szép rendőri inzultusért vakarhatnám a tarkóm, ha csak Wald lett volna szolgálatban, elvégre kezet emeltem rá.
- Eltakarítom majd a jeget, ha kimostam az én felsőmből is. Kérhetnék még egy pohár jeges vizet? – villantok egy mosolyt a pultosra, s közben egyik kezem Wald kezén, a másik kezem Black fején pihen. Mivel nyugodt vagyok, Black is az. Hogy Wald az-e, az már más kérdés.
- Menjünk a mosdóba – sóhajtok, beletúrva a hajamba. – Ott elmondom, mi van. Addig kiszedem a kávéfoltot a felsőmből. Köszönöm – veszem el a poharat a pultostól egy mosollyal.
A mosdóban kigombolom a felsőm, s ráborítom a foltra a hideg vizet, egy jégkockát a kezembe veszek és a foltot azzal kezdtem dörzsölni.
- Úgy tűnik, a babák nem maradnak meg könnyen nálunk, s Hansék is ezzel küszködnek. Nem akartak benneteket ezzel terhelni, ezért hozzám fordultak, mert tudták, milyen sikerrel járt Heidi is – megy hazudni, Semus kiváló tanító volt ebben, s annak kiváltója is. Noha hallgatni sokkal könnyebb. A mosdókagyló felé nézve meg nagyon is profin megy. – de nem akarják felizgatni. A vizsgálatok szerint Hans spermájával vannak gondok.
Gyűlölök hazudni. Ha ezért itt, helyben fejbe lőnek, akkor is megteszem ezt most, mert az öcsém megkért arra, hogy hallgassak erről. Akkor még nem tudtuk, hogy ilyen is történhet. Vagy talán éppen igen. Iszonyat rosszul esik hazudni annak, akit nagyon szeretek. De egy másikért teszem, akit szintén nagyon szeretek. Két szék között a földre? Igen. Már megszoktam, úgy tűnik, az élet ezt a szerepet osztotta ki nekem, s nekem meg kell tanulnom kezelni.
- Ezért akartam beszélni veled én is – ütöm a vasat, természetes módon és ritmusban. – Az esti járattal repülök – tekintek rá. Mindazzal a szeretettel és óvással, amit érzek felé. Elég nekem rettegni és Hansnak.
- Mutasd az inged – fordulok felé, s bökök a kávémutatványom helye felé. Nyugodt akarok lenni, hatni Waldra, hogy ne tépjen szét oroszlánként, eléggé közel jártam hozzá, hogy a víz helyett az öklöm találkozzon az arcával. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy volt előtte valaki, aki jó edzést adott arra, mit ne tegyek. S Waldot ráadásként szeretem, nagyon is, nekem fájna jobban, ha bántanám.
Vissza az elejére Go down
Waldemar Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : luke evans
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Hétf. Júl. 24, 2017 9:36 pm
 



 



- Tudsz te akkorát ütni? - froclizom a hordágyas megjegyzésére válaszul. Nem tudom, hogy mérgesebb vagyok-e vagy inkább már csak testvérek közötti szócséplés-e az egésznek ez a része. Könnyedén jönnek a kaffanó szavak, s a dühön felül szeretet is van bennük. Csak mindig volt bajom azzal, hogy kifejezzem ezt.
- Gondterhes legfeljebb! - nem bírom, ezen el kell röhögjem magam. Lehet, hogy nem én vagyok a leghíresebbe ebben a családban arról, hogy a lelkemre veszek dolgokat, de azért a gond nekem sem ismeretlen fogalom. Mondhatnám, hogy meg vagyok áldva én ezekkel mind, de nem mondok ilyet. Nem, mert ők legalább annyira meg vannak áldva velem és ha innen nézzük akkor én tényleg áldott vagyok, amiért a Wagner család befogadott.
- Legyen a cukros. A higanyra sajnos allergiás vagyok. - forgatom meg a szemeimet.
Mindig lenyűgöz, hogy a kutya mennyire hallgat rá. Elképesztőnek tartom, pláne azért, mert rám egy kóbor aranyhal se lenne képes hallgatni, vagy épp életben maradni a közelemben. Black bezzeg egészen jól van idomítva, már amikor épp nem megy az idegeimre, vagy másokéira.
- Mi a fasz van veled, ember?! - csattanok fel, prüszkölve fújva ki pofámból a löttyöt, amit kapok. Lendül a kezem, hogy ököllel képen töröljem, de még idejében megálljt parancsolok magamnak. Mégis a testvérem. Nem verhetem meg nyilvános helyen.
- Ne tetézd a bajt! Nagyon jól tudod, hogy miképp állok az önuralommal. - az ingujjamba törlöm bele az arcomat, hogy legalább erre az időre lefoglaljam a kezemet. Most nem nagyon tudok röhögni a viccén, bár tény ami tény, elérte, amit akart. Eleresztettem. (És igen, át se gondoltam, hogy nem kellene rángassam. Ok-okozati összefüggéseket nem keresek ebben a mai napban, kicsit se vagyok ahhoz illő hangulatban.)
- Nagyon ajánlom, hogy úgy legyen. - enyhülök meg kissé. Az nem érdekel, hogy mit gondolnak rólunk. Legalább senki se akarja a rendőrséget hívni ránk, hiszen éppen itt vagyunk.
Engem nem nagyon foglalkoztat semmilyen folt, az ing marad, én pedig a falnak dőlve fonom össze mellkasom előtt karjaimat. Lábammal dobolok a padlón kettőt, jelezve hogy igencsak sürgetően szeretném tudni mi az, amit el fog mondani. A hallottaktól viszont magasba szökik a szemöldököm.
- Na ne szórakozz velem! Ez a nagy probléma? Kibaszott spermák miatt hazudtam a húgunknak akkorát, hogy ránk szakadt az ég is?
Lehet, hogy ez nagy dolog. Tudom, hogy Heidinek is az, s engem is aggasztott a sikertelensége és elszomorított a fájdalma. De azért ez nem akkora dolog az én szememben, ami miatt így kellene titkolózni.
- És mi köze a spermáknak Hans balesetéhez?
Igen, ezt tudom. Ennyit még elmondott nekem a sógornőnk, mielőtt realizálta, hogy elég rossz számot hívott. A részleteket nem tudom. Azt se, hogy mekkora és milyen baleset volt, de hogy őszinte legyek, valami bűzlik ebben az egész történetben nekem.
- Csak lássuk, hogy jól értem-e. Hans spermagondjai miatt Írországba repülsz? Lars! Az igazat, ha kérhetem.
Az inget szinte dacos gyerekként gombolom ki magamon és vetem le. Rohadtul nem érdekel semmi, csak az igazság.
- Azt mondtam Heidinek, hogy az megy, amelyikünk előbb kap szabadságot. Megígértem, hogy kinyomozzuk ezt a megcsalást, szóval egyeztetnünk kéne a történeteinket, nem gondolod?
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
avatar
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Kedd Júl. 25, 2017 3:32 pm
 



 

- Csak nem ki akarod próbálni? – teszem a döbbentet, még ilyenkor is képes vagyok ilyenre, istenem, Lars, egyszer ezt nagyon meg fogod így szívni. Csakhogy ez a fajta oda-vissza szólogatás nem újkeletű közöttünk, s hiányozna is, ha egy nap, legalább egyszer nem lenne ez.
- Iszol hozzá még egy kis sört, és látni is... – fűzöm hozzá, elvigyorodva a röhögésén.
- Nem kapsz se cukrosat, de még higanyosat sem. Árt neked, én meg így szeretlek, ahogy vagy – a komolyság is kicsendül szavaimból, s a szeretet is, a csipkelődés mellett.
- A forró kávéból az agyadra is jutott. Muszáj voltam kicsit lehűteni – ártatlan hangszínnel válaszolom, aztán látom azt, amit nem akarok látni. Lendül. A keze. Üressé válik a tekintetem, az pedig nálam nem jelent jót. Képes lenne megütni?! Hans, most fogok hozzád indulni azonnal és úgy tökön rúglak, aztán meg magamat, hogy képes voltam ilyenbe belemenni. Soha többé nem fogok az egyik testvéremmel összeverekedni a másik miatt, soha! Ennyi volt, Hans, megértelek, és remélem, te is meg fogod érteni.
A nyugalom fénye kúszik vissza szemeimbe, ahogy látom másik mozdulatba fordulni a kezét.
- Ha azon múlik, hogy urald, többet fogjuk gyakorolni – távolabbról érkezik a hangom, mint kellene. Semus előtt sem tűrtem az erőszakot, agressziót, az esetünk óta pedig kifejezetten gyűlölöm.
Még tart az önuralmam, amely nem a haragom felett, hanem az összeomlásom felett uralkodik, hogy ne rugóként omoljanak alám a lábaim, vagy kezdjen veszett reszketésbe a kezem. Ha valami egyszer el fog vinni, az az ilyen tartások okozta szívinfarktus.
- Ezt Heidinek is fogod majd előadni? – nézek rá élesen. Mindannyian aggódtunk érte, akárhányszor elment a baba. Sosem fogom átélni, milyen, de bőven elég volt látni, hogy azt kívánjam, senkinek se kelljen azon átmennie.
Megáll a kezem a mozdulatban, ahogy a felsőmből akarom kivenni a kávéfoltot. Tudja.
- Az, hogy talán én leszek a saját unokaöcsém apja. Mivel, ha a kezelést abbahagyják, sokáig nem lehet újra kezdeni, ezért felmerültem én, mint lehetőség.
Még nem szakadt rám az ég. Egyben azért is nehéz kimondani, mert az utóbbi időben néha eszemben van, hogy talán ideje lenne a saját gyerekemet a karomban ringatni, de úgy, hogy más kapura lövök gólt, csak egy megoldás lehetséges az örökbefogadáson kívül.
Elkapom az inget, de nem tudok Waldra nézni, nagyon jó, hogy az inggel tudok foglalkozni. Már csak azért is, mert folyton az eszemben van, ha meglátom Waldot, ha nem lenne hetero, s ha nem lett volna az öcsém és igent mondana, akkor talán Leander helyett valóban ő lett volna az igazi villámcsapás. Az önkontrollom azonban megóvott tőle, de azért kaptam így is egy isteni ívet, még ha hosszú időbe is telt, mire ráébredtem, mit is érzek Wald iránt. A testvéri szereteten kívül. Elcseszett egy ember vagyok, nem? Hasonló sorssal.
- Én megyek. Valakinek maradnia kéne Heidivel is – most már ránézek. Pedig annyira szeretném elmondani! Joguk van hozzá. Beszélni fogok Hansszal. Vagy nem.
Vizesen magamra veszem a felsőm, miután kicsavartam, Waldét a kézszárító alá tartom, neki nagyobb szüksége van rá inkább szárazon.
- És mit gondoltál ki? Egyáltalán, mit és mennyit mondtál el belőle?
Nézek rá ismét. Mázsás súly kezd rám telepedni. Ha én egyszer elmegyek gyónni a nemlétező gyóntatómhoz, nem jövök ki onnan egyhamar. Magamnak csináltam a szart, ússzak is benne. Vagy szerezzek csónakot.
Vissza az elejére Go down
Waldemar Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : luke evans
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Kedd Júl. 25, 2017 10:25 pm
 



 

- Hagyjuk inkább. - zárom rövidre, mert így is többet beszéltünk a mentőkről, mint kellene. Ideges vagyok és nehezen zökkenek ki hosszú időre. Ha innen nézzük, nem véletlen, hogy ma engem küldtek ki fánkért. Itt legalább - gondolták ők - nem ártok a rendőrségnek a viselkedésemmel. És magamnak sem. Na igen, ha nem egyenruhában készülnék pofán verni a bátyámat, akkor talán igazuk is lenne.
Meglendül az öklöm, de végül leeresztem a kezemet. Halántékomon erőteljesen lüktet egy ér, le se tudnám tagadni, hogy mennyi erőfeszítésembe kerül az, hogy ne robbanjak fel itt helyben.
Igen, talán képes lettem volna megütni. Nem tudom. A dühöm olyasmi, amit nem mindig tudok kordában tartani, s bár eddig nem járt el a kezem, nem vagyok abban biztos, hogy soha nem fog.
Mindenre fogják. A gyerekkori traumára, a nevelésre, én viszont csak magamra fogom. Arra, hogy ilyen vagyok és kész. Legalább az elpuhultság vádja nem érhet soha.
- Nem vagyok abban biztos, hogy ez kifejezetten remek ötlet lenne. Csak lapozzunk, oké? Te nem borogatsz pofán semmivel és nem hazudsz nekem én meg nem viselkedem úgy, mint egy vadállat. - ádámcsutkám fel-le jár, mintha az is idegesen liftezne. Nehezemre esik kivetni a fejemből azt, amit Lars tekintetében láttam az imént. Félie kellett tőlem a saját bátyámnak? Talán tényleg szörnyeteg vagyok.
- Nem fogom Heidinek sehogy előadni. De egyébként ne keverjük ide. Tudtommal neked sem volt kitörő az örömöd, amikor kitalálta, hogy férfi nélkül akar gyereket. - morgom az orrom alatt. Annak idején emlékszem, hogy Lars mutatója is kiakadt. Vagy csak nekem karcos a memóriám?
- Szó sem lehet róla! - dörren hangom nagyon határozottan és parancsolón. Nem vagyok az apja, semmi jogom ezt tenni vele, de az egész merőben önkéntelen tőlem. - Ez nagyon beteg! Nem adhatsz spermát, hogy az unokaöcsénk, húgunk, akármink a te magodból szökkenjen szárba. Ez még abszurdabb, mint amit Heidi csinált!
Elképesztő számomra ez az egész. Messziről bűzlik, de lassan a képtelenség az, amit rá tudok sütni, mint bélyeget. Nem tudom, hogy csak engem néznek-e ennyire hülyének és az bosszantana jobban vagy az, ha kiderülne, hogy tényleg igazuk van.
- Lars. Nehezemre esik elhinni, hogy a teljes igazságot hallottam tőled az imént. - közelebb lépek hozzá, megtámaszkodom a mosdókagyló szélén. Azt akarom, hogy a szemembe nézzen és úgy mondja el megint. Vagy az előbbi tényeket, vagy a tényleges igazat. Nem nagyon van ínyemre, hogy úgy érzem: játszadozik velem.
Fogalmam sincs, hogy miképp néz rám, vagy miért nem. Ledobnám a bicikliláncot, az biztos, hogyha kiderülne az igazság. Így is félek attól néha, hogy széthull ez a család, de úgy? Nem lenne maradásom. Nem akarom egyikőjüket sem tönkretenni, semmiképp.
- Semmit. Azt mondtam, hogy Hans felesége bizonyára a szeretőjét akarta hívni, mert félretárcsázott. Heidi azonnal oda akart repülni. Még jó, hogy veszélyeztetett terhesen nem repülhet. Szép kis zűrbe keveredtünk volna mindannyian. Megfűzött, hogy nyomozzuk ki mi a helyzet, azt ígértem valamelyikünk odautazik. De ugye tudod, hogy ezzel nem sok időre szereltük le?
Előbb vagy utóbb tudnia kell az igazat. És nekem is. Milyen balesetről van szó?
Mire erre rákérdezhettem volna, a kedves sógornő rájött, hogy nem veled beszél és rámcsapta a telefont.
Vissza az elejére Go down
Lars Wagner
avatar
Inaktív

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Szer. Júl. 26, 2017 1:45 pm
 



 

Csendben maradok, nekem is vannak elég idegesítő szokásaim, hogy kiverjem a biztosítékot, legyen az az eléggé szabad szám, vagy a nyílt felvállalásaim. Nem fogok rejtőzködni, így is tartogatok pár olyan titkot, ami miatt mindig azt várom, mikor szakad rám az ég és az igazságszolgáltatás. Csakhogy igazságszolgáltatás, az nem létezik. Jó ezt hallani egy zsaru gondolataiban, de valóban ezt tanultam meg. És azt, hogy a családom az első, a szeretetem feléjük. Ha most elárulom, mire esketett fel Hans, akkor legközelebb ők fogják azt mondani, hogy nem mondják el, mert úgyis kiadom. Nos, hát nem fogom kiadni.
- Majd én eldöntöm, mikor mit teszek – képes lettem volna az asztalra dobni úgy, ha megütne, hogy reccsenjen a háta. Ismerem a túlélő reflexeimet, magasan veri sok mindenkiét. DE. Nem fogom megütni az öcsémet. Az üres tekintet a mozdulatom megfékezésének is szólt, hogy ne tegyek olyat, amit soha nem is akartam, még akkor sem, ha éppen abban részesültem volna, amit gyűlölök.
- Azóta megtanultuk tisztelni a döntését. Mert a családja vagyunk – felelem komolyan. Ami akkor ért, olyan érzeteket ébresztett bennem, hogy még a nullánál is értéktelenebb vagyok, mert nem elég, hogy farkam van, de az olyanok érdekelnek, akiknek szintén farkuk van. Rettenetesen fájt ez az érzés, mert a húgom keltette bennem. Nem mutattam ki, mint annyi sok minden mást. Egyáltalán, létezik olyan, hogy valaki egyszerre őszinte és nyílt, felvállalós, és egyszerre fedi le mázzal azt, amit gondol vagy érez? Van, minden reggel a tükörben látom, ha belenézek.
Ismét megállok a mozdulatban, ahogy kiereszti a hangját.
- Van még jeges víz a pultnál, kérsz még egy adagot? – majd felé fordulok, s most az igazat mondom. – Arra nem gondoltál, hogy én is szeretnék saját gyereket, de hogy lehetne, ha hímeket farkalok? – túl őszinte volt a válaszom, s kissé talán túl hangos is, nem akarom, lássa a tekintetemet, elfordulok.
- Ezt nem kellett volna. Sajnálom.
Megőrültem, hogy hagyom idáig fajulni a hallgatást? Nem lenne egyszerűbb csak befogni a számat és elhúzni Hanshoz? Nagyon rosszul fog ez elsülni, ha már most nem az. Némán szárítom az inget, de amikor válaszol, akkor kiveszem az inget a szárító alól.
Nem, jobb, ha nem felelek, csak még inkább lehúzom a családot az örvénybe. Átnyújtom Waldnak az inget.
Magamban elmosolyodom mégis, ahogy meghallom, mit is mondott Heidinek. De nem tetézhetem tovább a bajt, elvégre némaságot fogadtam, nem hazugsággyártást.
- Nem tudom, mi történt. Nem tudtam kiszedni belőle. Sokkos állapotban lehet, de tudod, milyen, mindent túlaggódik. Felhívtam a kórházakat, de megtagadták az információadást – veszek egy mély levegőt. – Ha odamegyek, többet tudok és felhívlak – most már megint ránézek.
Rohadtul nincs rendben semmi, nagyon aggódom Hansért és teljesen kikeltem magamban, amikor már csak az esti járatra kaptam jegyet, legszívesebben azonnal odamentem volna és ha kell, kitolom az egyiket a sorból, de én megyek helyette, csak minél előbb ott lehessek Hansnál. A másik ok, hogy ennyire hallgatok, hogy tudom, Wald legjobban Hansra néz fel, s nem tudom, mi történne, ha ezt megtudná. És mert sokkal fontosabb nekem, mint egy testvér.
- Vissza kell mennem. Neked is – sóhajtok egyet, igyekezve tartani minden körmömmel a mázt, hogy össze ne szaladjon alattam a lábam, de még csak ne is látszódjon, mennyire megviselt a mai nap, különösen az utóbbi órában.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Vas. Dec. 24, 2017 8:21 pm
 



 





játék vége






Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Lars J. Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Vas. Márc. 18, 2018 2:55 pm
 



 

Park, kutya, és sakk. Kiváló hármas, főleg, ha nem Black akar lenni a játékostársam.
- Mindjárt megyek, de hadd zavarjam már le ezt a kört jó? – a combomra ugrik a lábával, szájában a teniszlabdával. Mert játszani akar. Kertes ház kéne neki, ahol mindenkit megkergethet. A nem létező izéket is.
- Vagy ha megmutatod, mi a következő helyes lépésem, akkor eldobom neked a labdát.
Persze, honnan tudná a következő lépést, ami helyes, de a labdátazért eldobom neki, s boldog füllebegtetéssel máris rohan utána.
A következő percben nézek, mert sakkot kaptam. Én.
- Mit mondtál, hogy is hívnak? BLACK!!! A ... fú, te kis...
A labdát beledobja a játékba, amire persze a bábuk szétgurultak.
- Vettem az adást, gazdi – folytatom lapos arccal, mert igaza van Blacknek. Játszani jöttünk le, de nem én és a bábu, hanem ő és én.
- Jövő hét kedd? Ugyanitt? Nagyon szuper volt a játék, szeretném újból lezavarni a kört.
Mondom én ezt egy tizennégy évesnek. De hát ez van.
- NEM FUTUNK CSAJOK UTÁN ÉS DOBÁLJUK A LÁBAI ALÁ A LABDÁT!
Ugrok fel azonnal, ahogy kiszúrom, ezúttal nem nekiment valakinek a nagy boldog loholásban, hanem a labdát pottyantotta ki úgy a szájából, hogy a közelben lévő már későn vette észre és nem csak rálépett....
Rohanok, ez nagyjából négy hónapja megy újból, bár az első alkalom után egy napig jegeltem a bokáim, meg a lábam, akkor sem adtam fel. Most már működnek, ahogy kell nekik. Kivéve amikor jön a hideg idő...
- Minden rendben? – Érek oda, kevés lihegéssel, a kondi az kondi. Black persze nyalogat.
- Hagytad abba? Nem ön, elnézést, hanem a kutya. Sajnálom, Black mostanában elég dinka – persze, hogy az, velem együtt kínlódta végig a létezés-nemlétezés kínját, és teljesen biztos volt benne, hogy elveszít. Rajongok érte. Feleségül nem fogom kérni. Férjül se, ha már itt tartunk...
Vissza az elejére Go down
Angela Faith Rodriguez
avatar
Egészségügy

Avataron : Rachel Bilson
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Szomb. Márc. 24, 2018 8:08 am
 



 


Nem megy ritkaságszámba azon napok száma, amikor egyedül kényszerülök kihasználni az ügyelet utáni nap szabadságát. - Sokkal kevesebbszer sikerül összehangolni ezt pároméival. A mai nap is egy ilyen, egymagam szabadulok ki a tavaszodó természetbe egy bevásárlás erejéig, s valami hirtelen, belülről jövő késztetésnek engedve fordulok rá a lakásunk közelében levő közpark kikövezett ösvényére. Végtére is nem nehéz a pakkom, néhány alapvető élelmiszer csupán, mi a vállamon levő vászonytáskát húzza. Akár sétálhatok is kicsit, ahelyett, hogy megvárnám az elsö szembejövő tömegközelekedési eszközt ezért a két megállóért.
Ilyenkor azért kicsit, mélyről jövő sajgással eszembe jut, hogy mennyire hiányzik az otthonom kisvárosi nyugalma. Ha saját lakásunk lesz egyszer és rá tudom venni a kedvest, egészen biztosan valami kertvárosi vagy agglomerációs közegbe költözünk... - Mert a nagyvárosi élet pezsgéséről sem mondanék le azért.

Szinte a semmiből vág be elém (na jó, kicsit elmélázok a közeget szemlélve, meglehet) egy labda, esélyem sincsen nem megbotlani benne, mert az már lábam alatt leledzik, mikor kiszúrom. Egyensúlyomat ugyanakkor az utána érkező - szintén nem várt - eb dönti le lábaimról végleg.
Fájdalmasan szisszenek fel, talán a vászontáska is lehullik vállamról, tartalma épp, hogy nem gurul szerte, igaz, nem az én ügyességemnek, sokkal inkább a véletlen szerencsének hála.
Az eb persze érdeklődve, farokcsóválva szimatol körbe, ekképpen kérve bocsánatot (vagy keresve a combom alatt levő játékát, ki tudja).

Halk kacaj szakad fel belőlem önmagam szerencsétlenségén nevetve fel, ebbe csatlakozik bele a dorgáló férfihang.
- Jajj, dehogy... semmi. - Legyintek fejemet ingatva, majd kissé megkésve eljut a kérdés is tudatomig. - Márhogy, persze, minden rendben van. Bocsánat, csak kicsit nehéz így, hogy ennyire körbe vagyok érdeklődve. - Utalok itt a kutya kíváncsi-kereső gesztusaira széles mosollyal, s hacsak nincs ellenére, még végig is simítok hátán a blökinek, a földön ültemből tekintve gazdája felé fel. Innét lejjebb már úgysem eshetek.
Ez a hapsi meg borzasztóan ismerős, gyanítom a kórházból, de mérget nem vennék a nevére.
- Biztosan érzi ő is a jó idő közeledtét. - Felelek a kutya dinkaságára, s közben az eb csak megleli a laszti forráshelyét, hát eszem ágában sincs tőle megtagadni azt. Mondjuk el nem dobom, előhúzva magam alól, hanem a pasi kezébe nyomom, ezzel a gesztussal meg lehet, nem leszek Black kedvence.
Vissza az elejére Go down
Lars J. Wagner
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Orlando Bloom
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
Vas. Ápr. 01, 2018 5:16 pm
 



 

Még fel is borítja a nagy lelkesedésben! Mi ütött belé?! Haragudni nem haragudhatok rá. Ahhoz előbb nekem kell teljesen rendbe jönnöm, s attól ez is a kis (hatalmas) szőrmók is megnyugszik, s újfent nyugalmasabban fog viselkedni. Ez mondjuk még nem jelenti azt, hogy reggeli üdvözlésként nem fekszik rám, vagy húzza le rólam a takarót.
Odaérve viszont nem ráncigálom fel a földön ücsörgőt, mert mi van, ha komolyabb a sérülése?
Kicsit meghökkenek a kacajra, mosollyal reagálom le mégis, közben Blacket lököm arrébb, mert nagyon bökdösi a nőt.
- Ennek örülök. Ül – határozottan nézek Blackre, mire az leül, láthatóan kicsit toporogva. Mert segíteni akar, most már látni.
- Black is segíteni akar felállni. Nem bánt, játszani akar.
Elnevetem magam.
- Elnézést, hogy így fejezem ki, be is csajozott – a labdára nézek, átveszem. – Eldobom neki, és ha nem fáj sehol sem, segítek felállni. Van a közelben egy pad, oda le tud ülni.
Eldobom, jó messzire, a bal kezem sokkal jobban működik, mint a jobb, jó messzire is reppen a laszti.
- Hozd vissza!
Majd ismét a nő felé fordulok, kezemet nyújtva felé, hogy belekapaszkodhasson.
- Ha nem tud lábra állni, kérem, ne haragudjon meg, ha átkarolom, hogy segítsek.
Na igen, erre még jobban ügyelek tavaly óta.
Óvatosan segítek neki felállni, majd a padhoz kísérem, s segítek neki.
- Sajnálom. Ó, szatyor – veszem fel a holmijait és teszem mellé a padra.
- Nem vagyok orvos, de szerintem ezt jobb, ha ellátják az ügyeleten.
Pillantok a sebeire. Még csak véletlenül sem nyúlok felé, vagy érintem meg. S elég tisztes távolságban ülök le a padon is mellé.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Kent Street
 



 

Vissza az elejére Go down
Kent Street
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
-
Ugrás: