HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Sadie & Sigmund földszinti lakása

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Szomb. Márc. 12, 2016 7:01 pm
 



 


Az egész lakás akadálymentesítve van, hogy kerekesszékkel is élhető legyen.
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Szer. Márc. 23, 2016 7:22 pm
 



 

to daddy ♥
Néha úgy érzem, hogy a saját testem rabja vagyok és minden, amit szerettem elveszett. De ilyenkor csak begurulok a gépem elé és már el is indítok egy filmet a kezemben egy füzettel, hogy fel tudjam írni minden egyes gondolatomat, amit később összefoglalhatok. Vehetném az egész alatti reakciómat is, de szerintem néhány film alatt nagyon sikeresen bealszom és ez egy olyan dolog, amire szerintem igazából senki nem kíváncsi. Meg az összeszedettebb gondolatokkal mindig is többre megy az ember, mintsem odacsapja azt, ami éppen az eszébe jut. Mert a teljes egészről tud igazán véleményt alkotni az ember. Hogyan épülnek egymásra a legapróbb darabok, mindezt csak a teljes kép elkészültével láthatjuk. Ahogyan a művészetben is jelen van. Egy-egy rajzomban. Húzok egy vonalat, ami bármi lehet. Aztán még egyet, ami kötődik ehhez. De, hogy minek az alapja, vagy mi és, hogyan fog ráépülni, vagy hozzá kapcsolódni azt csak én irányítom. A végén pedig egy picit távolabb lépünk és, akkor látjuk át, hogy milyen fontosak is voltak azok az első ecsetvonások, vagy éppenséggel mennyire lényegtelenné váltak. De, ahogyan egy-egy rajzban, egy festményben úgy a filmek is mindenkinek mást jelentenek. Teljesen más érzést hagynak maguk után és egy különleges bélyeget hagynak az ember lelkén. Sosem lesz igazán olyan film, ami senkinek nem tetszik. Azt hiszem az egyáltalán nem igaz. Ha valakinek tetszik is, akkor is inkább azt mondja, hogy nem tetszik neki sem, mert nem akarja, hogy kivesse a tömeg. Elég gyakran akarunk alkalmazkodni a tömeghez. Ha tehetném én magam is megfognám és felállnék, hogy igazodjak az emberiséghez, de nem tehetem meg. Akárhányszor vágok rá reggelente egyfajta reménysugárra vadászva a lábamra.. Mindig rájövök, hogy fikarcnyit sem érzek belőle.
A mai menümön A dán lány szerepelt, aminek már az első fél órája magába szippantott és úgy éreztem, hogy nem tudok kiszakadni belőle. Mindig is szerettem az igaz történteteket, habár pontosan ez tette őket még keserűbbé. Hogy valós volt mindez a fájdalom és nem a képzelet és kitaláció lábain áll.
Kopogtatás üti meg a fülemet és habár szívesebben lennék egyedül kétlem, hogy ignorálhatnám. Meg talán még a frászt is ráhoznám, ha nem reagálok. Leszüneteltettem a filmet és az ajtó felé fordulok. - Gyere be. - Motyogtam épp elég hangosan ahhoz, hogy meghallhassa.
 
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Csüt. Márc. 24, 2016 10:11 am
 



 



Minden egyes napon úgy érzem, mintha üvegszilánkokon sétálnék, akármikor szólok Sadiehez. Persze erről mindig eszembe jut, hogy én legalább tudok sétálni, amitől elszorul a szívem és szégyen vagy sem, de ha az otthon - vagy a kórházi pihenő - magányában tör rám a kétségbeesés, férfi létemre képes vagyok zokogni, mint egy kisgyerek. Egyszerűen fel nem foghatom, hogy miképpen érdemelte ezt ki az a csodálatos teremtés, aki Sarah maga. Segítenék neki, megtennék érte bármit, átvállalnám a sérülését, de nem vagyok mindenható. Nem születtem varázslónak és csodát tenni sem tudok, vele nem. Hiába a sebészet, hiába a tudomány, a neuro nem az én szakterületem. És ez kikészít, ahogy Tristan is megmondta, szarul nézek ki. De minden alkalommal, amikor Sadiehez bekpogok igyekszem ugyanaz a mosolygó, néha kicsit túl-szigorú, baltával faragott mosolyú apja lenni, aki mindig voltam.
Egy kezemben tartom a tányért, amire almát vágtam össze és epret tettem, az engedélyét hallva benyitok.
- Hoztam egy kis gyümölcsöt. - adom meg rögvest a jövetelem okát, s míg az ajtót nyitva hagyom magam mögött - nem, mintha menekülni kívánnék, de annak mindig volt egy túl komoly, szidós színezete, amikor beléptem régebben a szobájába és magunkra csuktam "beszélnünk kell" módon az ajtaját - s beljebb lépek. Sadie felé nyújtom a tányért, s közben tekintetem a képernyőjére siklik.
- Megzavartalak valamiben? - kérdezek, s már a kimondáskor megbánom. Hiszen tény, biztos megzavartam. Inkább úgy kellett volna kérdezzem, hogy miben. Hiába, a férfiak érzelmi intelligenciájával rendelkezem és meglehetősen sután kezelek bizonyos helyzeteket. Ez is ékes példája volt.
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Csüt. Márc. 24, 2016 4:36 pm
 



 

A reag az én hibámból tűnt el. Bocsánat! Embarassed (Sigmund)
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Pént. Márc. 25, 2016 9:28 pm
 



 

Ráfogok egy jobbára már csak tárolásra, szobainasként használatos szék támlájára, s kifordítom azt a fal felől, amint odaadtam Sarahnak a tányért és a rajta sorakozó gyümölcsöket. Nem tudom pontosan, hogy szeretnék-e maradni, vagy végül mégsem ejtem meg a beszélgetést, amire régóta készülök, de megcselekszem azt, amit mindig szoktam. Nagy készülődéseimnek végül úgyis mindig az a vége, hogy megrázom a fejem, közlöm, hogy "akkor nem is zavarom tovább", s tettetetten könnyed mosollyal távozom a lányom szobájából, megadva - meghagyva - neki ezzel a személyes terét.
Annyira próbálom tiszteletben tartani az akaratát, hogy talán ezzel teszek rosszat, ez az, amivel aláásom a kettőnk kapcsolatát.
- Óh. Értem. Hát akkor én.. - kezdek bele a szokásos frázisba, küszöb alatt csúszva megint a lányok érzelmi életében és önérzetének honát illetőn. Elengedem a szék támláját, lépnék, hogy magára hagyjam jó szórakozást kívánva ahhoz a filmhez, de végül győz a bennem élő "én vagyok a felnőtt, nem fogok ennyiszer meghunyászkodni" önérzet, s ahelyett, hogy távozóra fognám, letelepszem a székre, figyelmen kívül hagyva azt, hogy tulajdonképpen zavarom a saját lányomat.
- Még szerencse, hogy feltalálták a pause gombot a lejátszókon. Igen, Sadie, szeretnék.
Ez a másik véglet. A lélekvigyázás után a szöges bakanccsal való személyes szférába való gyalogolás, azzal az epésséggel, ahogy apám tudott beszélni velem, amikor valamit nehezményezett. A viselkedési mintákat nehéz levetkőzni, soha nem sikerült igazán.
- Mondd el végre, hogy miért gyűlölsz ennyire! Elég volt abból, hogy csak kerülgetjük a forró kását és közben úgy élünk egymás mellett, mint két idegen.
Nyilvánvaló, hogy miért gyűlöl, épp annyira, amennyire nem az. Hiszen nem én tehetek a balesetről, nem én tehetek arról, hogy szeretem és rossz így lássam. Hallani akarom, ki akarom provokálni, hogy a képembe vágjon mindent, mert hiszem, hogy attól könnyebb lesz neki. Aztán lehet, hogy tévedek. Kamaszlánylélektanban nagyon nem vagyok otthon, ami azt illeti.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Vas. Márc. 27, 2016 12:07 am
 



 

to daddy ♥
Ha tehetném már régen nem itt lennék, de az igazság az, hogy fogalmam nincs hova mehetnék. Vagyis sokkal inkább hova gurulhatnék el innen, hogy ne kelljen azt éreznem, hogy mennyire sajnálnak, hogy mennyire ott van a tenni akarás azért, hogy nekem jobb legyen. Mikor, ha egyszerűen csak elfogadná végre mindenki, hogy ezen nem lehet változtatni talán nekem sem lenne olyan nehéz ezzel együtt élnem. De apám szánakozó pillantása már megőrjít. Az édesanyámmal meg nem is akarok találkozni, mert tudom jól, hogy ő még inkább csak fokozná ezt az élvezetet. Hogy mégis miért? Ez rendkívül egyszerű. Azt hiszem az ő szemében még a hatalmas bűntudatot is megtalálnám. Hogy miatta történt az egész. Mert el akarta hagyni apát. Megtette. Azt hiszem a balesetem nem volt neki elég intő ok attól, hogy ezt megtegye. De ez már tényleg nem az én dolgom. Nem is akarok ebbe belefolyni különösebben. Jobb, ha ő legalább távol van tőlem. Amúgy sem érezném jobban magam, ha a keserű házasságukba burkolózva mozgolódnának a lakásban. Egy cseppet sem segítene.
Megkönnyebbülten nyugtázom, hogy ugyanabban a mókuskerékben vagyunk. Megérti, hogy jobb nekem egyedül és kifordul a szobámból. Elmegy én pedig a saját kis buborékomba visszahúzódhatok, ahol senki és semmi nem érhet el. Ahol egyszerűen csak önmagam lehetek. Nem kell arra gondolnom, hogy nem érzem a lábamat, hogy már nincsenek olyan apró balesetek, amelyek a kislábujjam és az ágy szélének a találkozásáról szólnak. Egyszerűen csak elveszhetek a kényelmes semmiségben és elképzelhetem, hogy mindez nem létezik. Egy pillanatra félretehetem a problémáimat.
Nagy szemekkel néztem rá, mert valahogy várható volt, hogy eljön ez a pillanat is, de nem gondoltam volna, hogy pont most és pont így. De végül egyszerűen csak lesütöttem a szemeimet, majd egy apró pillanatra a film felé fordultam és végül újra az apámra szegeztem a tekintetem. – Szeretnék egyedül lenni. – Nem fogom vele megvitatni az egyértelműt. Leginkább azért nem, mert én magam sem tudom, mit mondhatnék, hogy ne váljon rosszabbá kettőnk között a helyzet. Visszafordultam a filmemhez és el is indítottam ezzel pedig azt jeleztem, hogy a figyelmem előnyeit már egyáltalán nem ő élvezi.

 
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Vas. Márc. 27, 2016 11:09 pm
 



 

Nem tisztességes az élettől az, ha így kiszúr egy fiatal, vidám lánnyal, de valakinek, akinek olyasmi szakmája van mint az enyém nagyon jól kell tudnia, hogy az élet cseppet sem tisztességes, sehol és semmikor. Nap, mint nap találkozom olyan esetekkel, melyeket a kórházban megoldottnak tekintünk, hiszen a beteg túléli, de kérdem én, milyen élet ez? Nem szánom a lányomat, de sajnálom, hogy boldogtalan és ha tetszik neki, ha nem, ha tudja kezelni, ha nem, akkor is így van. És ez nem az utálat jele, hanem a szereteté, melyet talán nem megfelelő módon adok át, de elég volt a struccpolitikából, azt hiszem.
- Annyit lehetsz egyedül, amennyit csak akarsz, de nem most. - jegyzem hűvös nyugalommal. Nagy levegőt veszek, hosszan szívom be és lassan fújom ki, így próbálva megnyugtatni magam. Nem akarok kiabálni a lányommal, de a vérmérsékletem sosem volt mentes az emelt hangtól. Tudom, hogy nem érdemli, de most már ott tartok, hogy ezt én sem érdemlem, sőt, az anyja sem.
- Sadie, légy kedves leállítani a filmet. - kérem lassan, vontatott hangom. Ökölbe szorulnak kezeim, miközben a széken ültemben előre dőlök, s megtámaszkodom a térdeimen.
Nem, attól nem kell tartania, hogy megütöm, soha nem tennék ilyet egyetlen nővel sem, eddig sem tettem és eztán sem lesz ilyesmi történés az életemben. Nem vagyok tökéletes ember, nem vagyok mintaapa, hamar elvesztem a fejem, de nem bántalmazom fizikálisan a gyermekemet, kislányként sem tettem soha. Egyetlen pofont sem kapott még, s az anyjával is nagyon összeszólalkoztunk, amikor kétségbeesésében eljárt a keze és rásózott Sarah hátsójára, amikor kislányként rosszat csinált.
- Sarah Ambrosia Mallors, nem mondom el még egyszer! - emelem meg kissé a hangomat. Tekintetem a hosszabbítóra siklik, amibe be van dugva az egész gép tápegysége. A rajta világító piros gomb ingerli az idegrendszeremet. Ha nem kapcsolja ki, tartok tőle, hogy én teszem meg. Mert dühít, hogy itt tartunk, s tehetetlenségemben most fogyott el minden kedves fegyverem.
- Kérlek, beszélj velem..






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Vas. Márc. 27, 2016 11:50 pm
 



 

to daddy ♥
Csak egy kis teret akartam kapni. Meg is kaptam azt hiszem, de nem úgy akartam, mintha valami átmeneti helyzet lenne, hanem szerettem volna, ha örökké tart. Képes lett volna elfogadni, hogy én nem akarom őt a közelemben tudni, mert egyszerűen nem bírom látni, ahogyan rám néz. Lehet, hogy más betegeknél már tökéletesre fejlesztette azt, hogy a tekintete sem árul el semmit, de velem ezt nem tudja eljátszani. Túlságosan is közel állunk egymáshoz, hogy képes legyen nekem hazudni. Hogy ne tudjam kiolvasni belőle, hogy mennyire bántja a helyzet. Engem is rettenetesen bánt, de az igazság az, hogy mindig is én leszek az, aki hátra fogja őket húzni. Magatehetetlen vagyok. Bármennyire is szeretnék mindent magamtól elvégezni, egyszerűen nem tudok. Rá vagyok utalva a körülöttem élőkre. Ha, tetszik nekem, ha nem. Ezt már kezdem elfogadni, de ez nem azt jelenti, hogy készen állnék már a nagy atyai beszédre, hogy mégis mi bajom is van. Megfogalmazni is nehéz. Egyszerűen csak érzések kavarognak bennem, de olyan módon, hogy azt már én magam sem látom át tisztán. Gyűlölet, bűntudat, veszteség és csalódottság. De ezekben sem vagyok igazán biztos, mert egy apró pillanat erejéig ütik fel a fejüket bennem aztán pedig olyan könnyedén válnak köddé, mintha nem is lettek volna egy pillanatig sem jelen. Teljesen szeszélyes lettem. Vegyes érzéseim vannak az egésszel kapcsolatban és, amíg nem vagyok képes egyedül kigubózni ezt az egészet mégis miképpen kellene nekiállnom beszélgetni erről?
A filmet elindítom és egy percig sem zavartatom magam. Figyelemmel követem a színészek remek játékát és tényleg magába szippantana a világ újra, de tudom, hogy sosem leszek képes teljesen elmerülni a műalkotásban, amíg folyamatosan érezni fogom magamon az apám tekintetét. Lehet, hogy igyekszem figyelmen kívül hagyni és tényleg jelzem is ezt neki, hogy nem érdekel, de az igazság az, hogy ez közel sem ilyen egyszerű. Az utóbbi időben túlságosan is könnyedén megérzem, ha valaki nem tudja levenni rólam a szemét.
Újból megállítottam a filmet és mély levegőt vettem, majd pedig az ölembe ejtettem a kezeimet. – Mit akarsz tőlem? Mit mondjak? – Annyival egyszerűbb lenne, ha csak megmondaná, hogy mit akar tőlem. Nekem most túlságosan is kényelmes a helyzet, ahol vagyok. A dolgok változnak. Megváltoztam. A kettőnk kapcsolata is.. Hiszen az életem minden egyes része apró, darabokra tört. Mintha egy nap alatt veszítettem volna el mindent.  
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Hétf. Márc. 28, 2016 11:37 pm
 



 

Majdnem kiszalad a számon némi keresetlen káromkodás, hallva a színészek idegesítő hangját. Üvegtűkként szúrják a fülemet Alicia Vikander - igen, tudom ki a nő, nem barlangban nőttem fel, annak ellenére sem, hogy ezt a Dán lányt bottal se piszkálgatnám, mint műalkotást ha nem lett volna a mellékszereplője Oscarnyertes és nem idegesített volna annyira, hogy nem tudom miről beszélnek ily lelkesen a rezidensek a műtéti jelentések magolása helyett - trillái, s ha ennél agresszívebb személy lennék, akkor bizony most jönne el annak a pillanatnak az ideje, amikor megcibálom képzeletben a nő haját. Szigorúan csak képzeletben, ugyanis tényleg nem bántok nőt, nem bántottam és nem is fogok.
Felszólítom Sadiet egyszer, felszólítom kétszer és közben érzem, ahogy egyre forr bennem a méreg. Tudom, hogy ki kellene mennem innen, mert ha nem szabadulok a fojtogató helyzetből, akkor robbanni fog a vulkán, aminek a feléledésétől minden egyes üvegszilánkon sétálós napon tartok, ám hiába tudok akármit, nem cselekszem azt, amit a józanabbik eszem diktál.
Fixírozom a lányomat és várok. Nagy levegőket véve, rosszallóan szuszogva tűröm, hogy a percek csigalassan peregjenek tova, majd pedig szinte megkönnyebbültem sóhajtok fel, amint leállnak a színészek a beszéddel, s helyettük a lányom az, aki szóra nyitja ajkait.
- Nem fogom a szádba rágni, hogy mit mond. Mondj akármit, de ne zárkózz be többé. Sadie, édesem, az apád vagyok, szeretlek, igyekeztem tiszteletben tartani az akaratodat, de ezt nem játszhatjuk örökké. Meg fogsz rekedni ebben az egészben és nem vagyok hajlandó végignézni, ahogy tönkreteszed magad!
Nem, nem mondom neki, hogy amíg ennél is jobban tönkreteszi magát, mert bár tudom, hogy ez lehet a megfelelő replikája, mégsem vagyok hajlandó a lányom lelkébe gyalogolni. Bár hiszek a sokkterápiában, de azt hiszem, hogy nincsen itt az ideje.
- Tristan szeretne átjönni valamelyik nap. Jó lenne, hogyha addigra tisztáznánk mit is érzel vele, velem, anyáddal vagy úgy egyáltalán bárkivel kapcsolatosan.
Ha velem nem akar beszélni, akkor elviszem Dr. Devonshire-hez, de egyelőre szeretném elkerülni a pszichológusokat, ha lehet.
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Kedd Márc. 29, 2016 12:11 am
 



 

to daddy ♥
Szerettem csak a saját világomban létezni és nem akartam, hogy az apám most megfosszon ettől. Persze egyértelműen jobb lenne, ha képes lennék nyitni felé és a kettőnk kapcsolata is változna, hiszen talán az úgy mindkettőnknek kényelmesebb lenne, de az igazság az, hogy egyáltalán nem érzem még magamat késznek erre. Nekem kell a kis terem és még emésztgetném magam a helyzet miatt. Lehet, hogy egyáltalán nem egészséges az egész, de ettől függetlenül az én véleményem nem igazán fog megváltozni. Nem állok még készen arra, hogy közelítsek felé, vagy bárki felé. Egy saját háborút vívok magammal és a helyzetemmel még nincs szükségem arra, hogy belevonjak az életembe más embereket, amikor éppen elég bajom van magammal is. Persze megtaláltam ebben az élethelyzetben is azokat a dolgokat, amelyek elérhetőek a számomra és boldoggá tesznek, de azért semmi sem ugyanaz. Még mindig könnyedén ütközöm problémába és szinte minden percben segítségre szorulok és, amíg ebből a helyzetből nem tudok előrébb lépni nem látom értelmét más területekre merészkedni az életemben.
- Mégis, hogyan tehetném tönkre magam? Mármint ennél jobban.. Hogyan? Mert szerintem ennél lejjebb már igazán nincs. - Persze lehetne az egész helyzet rosszabb is mégis úgy érzem, hogy már épp elég mélyen vagyok ahhoz, hogy már ne tudjak hova süllyedni. Lebénulhattam volna nyaktól lefelé és, akkor csak a fejemet lennék képes mozgatni. De azt már nem is igazán nevezhetném életnek. Az már csak kínszenvedés. Akkor már ténylegesen nem lenne más az ember teste, mint egy börtön, amelyből még önmagát sem tudja kiszabadítani. Akkor pedig nem számítana a saját akarat csak a körülötte élőké. Hiszen képtelenek lennének elengedni, de nem is fognák fel igazán micsoda szenvedés ez.
- Nem látom az összefüggést a dolgok között igazából. Nyugodtan átjöhet. Senkinek nem haraptam le a fejét azt hiszem.. - Nem tiltom meg senkinek, hogy átlépje a lakásunk küszöbét, de nem is fogok ugrálni örömömben. Nem is tudnék. De mindez már csak részletkérdés.  
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Csüt. Márc. 31, 2016 11:24 pm
 



 

Sejtettem, hogy le fog csapni arra, amit mondtam. Nem is hibáztatom érte igazából, a felháborodása és a belső tombolása teljesen jogos. Viszont nem éppen így értettem azt, amit mondtam, ezt neki is tudnia kell. Ha egy kicsit másképp gondolkozna, tudná is.
- Ami történt, az nem a te hibád. Nem te tehetsz arról, hogy balesetet szenvedtél, ahogyan arról sem, ami a műtőben történt. Felesleges ostorozd magad, nem fog változni semmi. Nem gyógyulsz meg ettől a sok haragtól.
Hangom higgadt, de nagyon kőkemények a szavaim, ez még nekem is feltűnik. Akármennyire is szeretném cukorpapírba csomagolni a véleményemet, nem vagyok rá képes, mert nem hiszem, hogy segítenék vele. Talán ezzel sem, nem tudom. Majd kiderül. Idővel biztosan.
- Orvosilag azt kell mondjam, hogy de igen, van lejjebb. Élsz, Sadie, mozogsz deréktól felfelé és egy kis tanulással szinte száz százalékosan önellátó lehetsz. Rengeteg időd van megtanulni együtt élni a kerekesszékkel. Tudom, hogy borzasztó, de hogy város el, hogy ne sajnáljon a világ, ha elsősorban te sajnálod a legjobban magad?
Legszívesebben felpofoznám saját magam, hallva a szavakat, melyek utat találnak belőlem. Nem így akartam én nekimenni ennek a beszélgetésnek, de ilyen vagyok. Apám fia, ahogy Tris mondaná és igen, anya nem lenne büszke rám. Viszont képtelen vagyok nem azt mondani, amit. Lehetne rosszabb, s nem, nem akkor, ha halott lenne. Hiszen az neki nem fájna. De sajnos van olyan, amikor teljesen moccanásképtelen valaki, s csak szellemileg ép és veszi tudomásul mi történik a testével. Szerintem az igenis lejjebb van, bár kétségtelenül nem kellene versenyt kiírni Sarah elé ekképp.
- Ne tegyünk úgy, mintha nem tudnád. A nagybátyád volt a felelős a műtétedért, hivatalosan az ő műtőjében bénultál meg. Nem miatta, de az nem oszt, nem szoroz. Én mérges lennék, mérges is voltam. Ha te nem, akkor jobb ember vagy nálam, életem.
Sóhajtok egy nagyot, kiengedem ujjaimat majd újra ökölbe szorítom. Tekintetemet nem veszem le lányom arcáról. Szeretném, ha kiadná a feszültségét, mert ezzel belülről öli meg magát. De egyéb fegyverem nincs, s segédeszközöm sem nagyon akad a prezentáltakon kívül. De próbálkozom. Nagyon, nagyon próbálkozom.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Pént. Ápr. 01, 2016 10:48 am
 



 

to daddy ♥
Nem érzem úgy igazán, hogy másokat kellene okolnom azért, ami történt velem. Legalábbis nem teljes mértékben. Valamilyen szinten azt hiszem az én hibám is, hogy ez történt és bármennyire is szeretném nem tudnám visszatekerni az idő kerekét még akkor sem, ha akartam volna. Egyetlen egy kereket tekerek megállás nélkül az pedig segít nekem, hogy egyik pillanatról eljuthassak a másikra.
De mi van akkor, ha én ezt már elfogadtam, ahogy van? – Tudom, hogy nem lehet változtatni a helyzeten, de ez egy pillanatra sem jelenti azt, hogy elégedett is vagyok vele. Egyszerűen nem megy. Mégis ki lenne olyan elvetemült, aki elégedett lenne egy ilyen helyzettel? Minden hozzám hasonló arról álmodozik, hogy egyszer majd képes lesz újra lábra állni, mert mi már tudjuk, hogy mit veszítettünk el. Lehet, hogy valakinek így kényelmesebbé válik az élete, hogy kiszolgálják, mert valamilyen szinten nem képes önmagáról gondoskodni, de én nem azon emberek közé tartozom, aki elviseli, hogy körül ugrálják. Jobb szeretem magam megoldani a problémáimat, mert csak azzal vagyok képes előrébb haladni. Ha mindig ott van valaki más, aki megoldja helyettem, akkor sosem leszek képes úgy élni, hogy ne legyek rászorulva másra.
Őszinte fájdalmat okoztak a szavai, de mit mondani szokás az igazság fáj. Igaza van, hogy talán én magam sajnálom magam jelen pillanatban a legjobban, de nagyon más érzést a helyzetem nem tud kiváltani magamból. De én tökéletesen kielégítem a legmagasabb sajnálati mércét és ezért senkinek sem kellene hozzáadni még egy lapáttal. – Hát, ha ennél is lejjebb süllyednék az neked határozottan jobb lenne, mert akkor a legminimálisabb ellenállás is megszűnne a részemről. – Egyszerűen csak szavakkal tudnék rá hatni. Nem tudnék elmenni mellette olyan könnyedén, mert tudnám, hogy most már semmilyen módon nem számíthatok magamra, hogy teljesen másra vagyok utalva. Az pedig maga lenne az őrület kezdete a számomra.
Tudom nagyon jól. Nem kell emlékeztetned rá. De ettől függetlenül nem tilthatom meg, ha át akarja lépni a ház küszöbét. Tegye csak nyugodtan. – Fogalmam nincs, hogy hibáztatnom kellene azért, ami történt velem, de az igazság az, hogy okkal tartom távol magam az emberektől az életemben. Valahogy nincs kedvem kiaknázni, hogy pontosan mit is érzek irántuk. Hogy mennyire változtak meg az érzéseim.
 
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Vas. Ápr. 03, 2016 12:55 pm
 



 

- Semminek sem örülnék jobban.
Befejezem a mondatot, leviszem a hangsúlyt, mintha kitenném a verbális pontot a végére, de a ki nem mondott de ott vibrál a végén. Fáradtan sóhajtok, majd végül folytatom, amit elkezdtem, dűlőre jutva magammal. Nem hagyhatom, hogy ez a csend közénk telepedjen, bármennyire is tűnne könnyebbnek a hallgatás útja.
- Mégis úgy gondolom, hogy nem fogadta el. Ha elfogadtad volna, akkor nem itt tartanánk, akkor nem éreztetnéd minden nap minden egyes percében, hogy gyűlölsz engem.
Nem az én hibám, hogy balesetet szenvedett, nem voltam ott, nem tehettem ellene. A műtőbe összeférhetetlenség miatt nem eresztettek be, s talán jobb is volt így. Ketrecbe zárt vadállatként tomboltam, úgysem tudtam volna koncentrálni, egyszerűen képtelen lettem volna rá.
Elkerekednek szemeim szavainak hallatán. Ha lenne a kezemben valami, most bizonyosan a falhoz vágnám, hadd törjön ott ripityára. Viszont mivel üres a kezem - ahogy a szívem is - csak a dühömben történő felpattanás marad, s a vad tehetetlen mozgása, ami torkomból feltör. Fújtatok, mint egy felbőszült bika, hátat fordítok Sarahnak, korzózni kezdek a szobában az orra előtt.
- Nagyon vékony jégen táncolsz, Sarah.
Állok meg végül, s a vészjósló csendben szinte suttogásként jutnak el hozzá szavaim. Nem ülök vissza, csak megállok a szék mögött, a támlájára fonom ujjaimat, hadd fehéredjenek bele a szorításba.
- Mi történt aznap, amiről nem tudok?
Kérdezek inkább, mert könnyebb(nek hiszem) ez, semmint hagyni, hogy kitörjön belőlem az előbbi szavainak és az elmúlt hónapoknak minden keserűsége. Nyelek, mert sebzett, mert hiszem, hogy nem akar bántani, de őszintén? Egyre nehezebben tudok ezzel a színjátékkal mit kezdeni.
- Rosezal szoktatok beszélni?
Evezek át Tristanről a lányára. Tudom, hogy jóban vannak, könnyebb a kellemesebb végét megfogni a dolgoknak, semmint tovább passzírozni ezt a rettenetet. Terelés, talán megteszi. Bár lehet, hogy semmi szükség rá.
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Vas. Ápr. 03, 2016 7:57 pm
 



 

to daddy ♥
Miért hiszed azt, hogy ennek az egésznek csak az állapotomhoz van köze? – Sosem töprengtem azon, hogy mégis mi rejlik a gyűlöletem forrásaként a lepel alatt. Sosem éreztem azt, hogy meg kellene ismernem, hogy szembesülnöm kellene azzal, hogy miért is utálom őt annyira. Egyszerűen nem akartam a gyűlöletem apró rétegeit megismerni, mert nem akarok ezzel foglalkozni. Úgy érzem, hogy minél tovább ignorálom az egész helyzetet és tesz úgy mindkettőnk, hogy ez teljesen normális annál kevésbé fogok sérülni ettől az egésztől. Azt hiszem, hogy ennek a kényelemnek itt és most vége szakad, mert egyre inkább érzem azt, hogy nem fogja elengedni ezt az egészet, amíg ki nem mondom azt, ami legbelül bennem van. Egyszerűen csak nem akarok vele szembesülni. Ilyen egyszerű. Nincs szükségem rá. Tökéletesen megvagyok ebben a tudatlanságban.
Már egy ideje nincs lehetőségem sehol sem táncolni. – Tudom jól, hogy nem így értette és látom rajta, hogy mennyire felhúztam azzal, amit mondtam. Talán meg is bántam, hogy elhagyták a szavak az ajkaimat, de az igazság az, hogy nem fogom visszavonni. Nem látok rá semmi esélyt, hogy elnézést kérjek azért, amit mondtam. Ő akarta ezt az egészet megfejteni, hogy mégis miért állunk ott, ahol vagyunk, akkor azt hiszem el kell viselnie minden egyes hullámot, ami ennek a kitapasztalásával jár együtt.
Mit számít, hogy mi történt? A lényeg úgy is azon van, amin nem lehet változtatni. – Persze ebből kettő is van. Szembesülni azzal, hogy a tökéletes életem darabokra hullik egyszerűen.. Fájdalmas volt, de utána pedig az, hogy ez az egész tényleg tönkretette az életemet az egy kicsit sok volt. Mert nem elég, hogy anyám kijelentette, hogy el akar várni az apámtól és ezzel kirántva alólam a biztos talajt, de egy örökre búcsút kellett intenem annak, hogy egy ehhez hasonló helyzetből elrohanhassak. Hogy eltűnhessek a világ elől. Mert bármennyire is szeretnék.. Túlságosan messzire nem jutnék egy kerekesszékkel.
Mostanában annyira nem. – Szeretem Rose-t, de az utóbbi időben úgy érzem, hogy mindenkinek a terhére vagyok. Ezért is nem keresem szánt, szándékkal mások társaságát különösebben.

 
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Kedd Ápr. 05, 2016 11:05 am
 



 

-Mert nem hagysz mas lehetoseget csak azt, hogy higgyek. Mert nem beszelsze velem.
Sohajtva fejtem ki nezeteimet. Nem tul boven, nem tul kifejtetten, nem ciradazva szavaim. Egyszeruen - szegyen vagy sem - ugy erzem nem ismerem a sajat lanyomat. Es ez felemeszti a tartalekaim.
Elnyomok egy morgast, mely vadallatiasan torne fel belolem s halat adok a termeszetnek azert, hogy homosapiensnek szulettem es nem vadnak. Tartok tole, hogyha ugy lenne, akkor meg ennel is kevesbe tudnam turtoztetni magam.
-Ez igy igaz.
Kozlom fojtott hangon, pedig legszivesebben a kepebe uvoltenem - ha nem a lanyom lenne, akkor talan meg is tennem - hogy szerinte en nem tudom?! Szerinte vajon en nem szenvedek ettol az egesz helyzettol? Egy szulonek sem alma, hogy igy lassa a gyermeket. Es attol, hogy mas fokra lehet csavarni mindazt, amit o el at meg amit en, meg nem kellemes egyikonknek sem. Epp csak.. o panaszkodhat, tombolhat, sertegethet barkit es elnezzuk neki. De ha en tennem ugyanezt? Elszabadult poklu orultnek.
-Egyaltalan nem az szamit. Illetve nem csak az szamit. Szeretnem megerteni. Szeretnem tudni. Regen nem okozott gondot szamodra, hogy elmeselj nekem dolgokat.
Ketsegbeesett probalkozassal elek arra vonatkozon, hogy felelevenitsem a regi, jo apa-lanya kapcsolatunkat. Nem - vagyos egyre kevesbe - hiszek abban, hogy ez valaha ugyanaz vagy ahhoz hasonlo lehet. De szeretnem. Semmit se szeretnek jobban.
-Kerlek, Sadie. Hogy segitsek, Angyalom?
Lehulo indulataim vegtelen szomorusagba csapnak at. Rose emlitesere adott valaszon csak hummogok. Mi lesz igy velunk?






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Kedd Ápr. 05, 2016 11:58 am
 



 

to daddy ♥
Az egy pillanatra sem jutott eszedbe, hogyha beszélni akarok veled, akkor majd beszélek? – Nem állok készen még arra, hogy megértsem az egész ügyet, ami közte és anya között lezajlott. Vagy, hogy milyen régóta ment már ez az egész. Mert nem akarok szembesülni azzal, hogy mennyire vak voltam. Abban sem vagyok biztos, hogy képes lennék ezt az egészet megtárgyalni vele. Mert mégis inkább rájuk tartozik, mintsem rám. Mégis engem érintett talán a legrosszabb módon.
Tudom jól, hogy ő is tisztában van azzal, hogy nincs lehetőségem semmi ilyesmire már és azzal is, hogy ezzel csak még inkább felnyomom benne a pumpát, de valahogy nem vagyok olyan hangulatban, hogy megpróbáljak neki kedveskedni. Ő törte rám most a falakat, amelyeket magam köré építettem. Tudom, hogy nincs kedve örökké várni, de egyszer azt hiszem magamtól bontottam volna le ezeket a falakat még akkor is, ha minimális réteg lett volna köztünk, hiszen semmi nem lehet ugyanolyan, amilyen egykor volt. Megtört kettőn között a kapcsolat és már sosem lesz olyan, mint régen.
Hát ez is megváltozott. Valahogy jobban szeretem megtartani magamnak a dolgokat. Egyszerűen kényelmesebb. Volt kitől tanulnom. – Lehet, hogy meg akartak védeni engem, de az igazság az, hogy csak sokkal többet ártottak azzal, hogy nem mondták meg, hogy valami nem működik közöttük. Nem pedig csak azt a tényt vágták volna oda nekem, hogy el akarnak válni, hogy jobb lesz nekik külön. Az egész szinte már túlontúl nyomasztó. Én pedig ebből az egész mélyrepülésből nem vettem észre semmit sem. Talán ez bosszant a legjobban.
Vannak dolgok, amiken már nem lehet segíteni. – Ahogyan azon sem, hogy kerekesszékbe kényszerültem, illetve pedig a szüleim házasságát sem lehet varázsütésre visszacsinálni, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Tudom, hogy az egész csak látszat lenne mégis.. Ha a vége felé is romlott volt már a házasságuk, akkor nem vettem észre. 
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Szer. Ápr. 06, 2016 5:11 pm
 



 

- A baleset óta arra várok, Sarah.
Ráncolom össze homlokom bőrét gondterhelten. Sok minden eszembe jutott és igen, az is felmerült, hogy nem akar velem társalogni, de ha őszinte akarok lenni hozzá is és magamhoz is, akkor belefáradtam a várakozásba. Sosem voltam türelmes ember, hogyha a magánéletemről volt szó, s ami sok, az azért nekem is sok. Plusz úgy vélem, hogyha tovább hagyom ezt a némaságot eluralkodni kettőnk között, akkor soha ebben a nyomorult életben nem fogjuk normalizálni a kapcsolatunk. Még annyira sem, amennyire lehetne talán.
- Nagyszerű! Vágd csak te is ugyanazt a fejemhez, amit anyád. Nyilván neked sem jut eszedbe, hogy nem titkolóztam, egyszerűen csak nem volt elég számotokra soha, amit adni tudok.
Megint csak felszökni érzem a vérnyomásomat. Fogalmam nem volt arról se, hogy mennyi időt érlelődött a feleségemben - a volt feleségemben - a gondolat, mely szerint el akarna válni és igazán nem tudom üdvözölni a tényt, hogy életem nőinek szemében én vagyok a semmit el nem mond görény, miközben ők azok, akik kihagynak a fejükből, hogy úgy ne mondjam.
- Ha így állsz hozzá, akkor valóban nem is. Van, akinek kényelmesebb tettetni a szegény szerencsétlent, semmint emelt fővel úgy menni tovább az életben, ahogy tud.
Ez az a pont, amikor feladom. Egyszerűen nem tudok áttörni olyan falakat, melyek erősebbek az általam eddig megélteknél. Érzem, hogy tenyerem bizsereg, mintha ütni akarnék, s nem is valótlan a vágy. Csapnék, törnék, zúznék és üvöltenék, de mit érnék el vele? Fogom hát magam, felkelek a székből és elindulok kifelé. Immáron másodszor - vagy harmadszor? - a beszélgetésünk alatt. Ha ezt ugyan lehet beszélgetésnek nevezni.
Sértő voltam, tisztában vagyok vele, ám nem érzem úgy - még nem - hogy bocsánatot kéne kérnem, vagy egyáltalán mennénk vele valamire, ha megtenném. Ráfonom ujjaim a kilincsre - jó, hogy le nem töröm a helyéből - de mielőtt még kilépnék az ajtón, a vállam fölött visszafordulva megkínálom a lányomat két mondattal.
- Egyébként csak, hogy tudd, én nem akartam válni, de anyád nem hagyott választást. Vacsora a hűtőben, legalsó polc, ahogyan szokott.
Jegyzem, s ezzel kilépek, az ajtót pedig becsukom magam után. Egy szeretlek, kincsem, szia, majd jövök is elférne, de a lányomnak volt kitől örökölnie a kegyetlen makacsságot. Elköszönés nélkül hagyom magára a lakásban.. ha baj van, hívni fog. Bárcsak ne csak ilyenkor lennék elég jó neki!

//Köszönöm a játékot, egyszerűen imádtam. Köszi, hogy elvitted a karaktert Újrázásban - új szálban - bármikor benne vagyok. //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Hétf. Ápr. 11, 2016 7:43 pm
 



 





játék vége



Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Kedd Ápr. 12, 2016 9:38 pm
 



 

to daddy ♥
Nem tudom, hogyan kellene megtennem az apám felé az első lépéseket. Az igazság az, hogy nem is tudom mennyivel lenne jobb, ha megpróbálnék vele őszintén beszélni anélkül, hogy állandóan szurkálódnék és belemarnék a lelkébe minden egyes pillanatban. Tudom jól, hogy soha nem lesz már olyan a kapcsolatunk, mint volt és az igazság az, hogy talán pontosan ezért nem is akarok próbálkozni, mert már semmi nem lenne ugyanolyan és talán ez egyfajta csalódást okozna nekem. Ezért kell kitalálnom valami köztes megoldást, amivel elfogadom azt, hogy már semmi nem ugyanolyan és minden változik, de ugyanakkor nem érzem azt, hogy az egész erőltetett. De amíg nem tudom, hogy mégis, miképpen kellene megoldanom addig, hogyan is vágjak bele?
A lehető legtöbb dologban igyekszem önállósítani magamat. Éppen ezért is hajtogatom a ruháimat óvatosan az ölembe, majd pedig odagurulok a szekrényemhez, hogy beletegyem őket, de mielőtt odaérhetnék a legfelső leborul az ölemből a földre én pedig megkapaszkodva igyekszem lehajolni érte úgy, hogy még véletlenül se essek ki a székemből. Most nem lenne senki, aki segítsen rajtam. De valahogy sehogy sem sikerült. Végül pedig a kelleténél nagyobb lendületet véve igyekszem lehajolni, aminek egy hatalmas koppanás lett a vége és egy pillanatra az egész világom megremegett. Valahogy sikeresen lefejeltem a szekrényem ajtajának az alsó részét. Úgy érzem, hogy széthasad a fejem, ami miatt automatikusan az ütközés helyéhez kapok, de amint elveszem a kezemet észreveszem, hogy vérzik a fejem. - Apa! - Kiáltok, de semmi válasz. Hát persze.. Elment itthonról. Remek.. Bár, ha már annyira önállósítani akartam magamat, akkor itt a remek lehetőség. Mielőtt még összevérezném a ruháimat a tiszta kezemmel inkább lelöktem az ölemmel és a fürdőszoba felé vettem az irányt, hogy megnézzem mennyire sikerült összetörnöm magam. Mikor már azt hinném, hogy nem lehet rosszabb.
Óvatosan kezdtem el lemosni a vért a fejemről, hogy jobban láthassam mennyire sikerült összetörnöm magam. De valahogy a felmerülő hányinger és szédülés egyáltalán nem segített a helyzetemen.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Szer. Ápr. 27, 2016 10:48 pm
 



 

Nem mehet ez így tovább. Egyszerűen felemészt mindkettőnket a kialakult szituáció, aminek a megoldását bár hajhászom, de nem találom. ami azért kínos, tekintve, hogy az apja vagyok, s minden apának tudnia kellene szót érteni a saját gyerekével.
Nem viselem jól a kudarcot, márpedig a próbálkozásaimat Sadie tekintetében semmi más nem kíséri, csak kudarc. És akkor a legutóbbi igen csúnya végű eset miatt meg még mindig ég a bőr a képemről, hát ez sem segít hozzá ahhoz, hogy normálisan és hideg fejjel tudjak gondolkodni.
Tudom, hogy változom és nem a jó irányba. Nem foghatom rá - pedig miatta van, de ő a gyerek (ha már nagy akkor is) és nekem kéne több eszem legyen - de ettől még így igaz, s ez nem könnyíti meg a helyzetet. Mindenesetre nagy tanulság volt anyám konyhaasztalán szétverni a kezemet, s utána a hülye bort takarítani a konyhakőről. Ez nem én vagyok. Nem akarok ez lenni. Hát igyekszem visszatérni a nyugodt, csendes beletörődésbe. Talán menni fog.
Bevásárlásból jövök haza, leteszem a konyhapultra a vett holmikat és berámolnék a hűtőbe, amikor a kezembe akad a csokoládé, amit Sarahnak hoztam. Tudom, azt ígértem, hogy meghagyom neki a szabad teret és nem mászom állandóan az idegeire, de a bocsi-csoki átadását nem tudom odázni. Kopogok, ám mivel nem kapok választ - tudom, azt is megígértem, hogy nem csinálok ilyet - benyitok a szobájába. Innen is és a saját szobámból is átjárható a fürdőszoba, ám az én oldalamról egy szekrényt toltam az ajtónak, így adva meg Sadienek a tökéletes szabadságot, ez a fürdő csak az övé, én a kis zuhanyzós helyiséget használom inkább, nekem elég az, s mindenkinek megmarad a privát szférája.
A csokoládéval mit sem törődve - nem dobom el, kulturáltan teszem le a kis asztalra, mielőtt belépnék a fürdő nyitva hagyott ajtaján, s aggodalompettyezte hangon oda nem lépnék lányom elé, leguggolva hozzá.
- Mutasd!
Fejtem le a törülközőt a sebről, hogy láthassam.
- Mi történt, hm? Mit érzel?
Nem adom a szájába a szavakat, nem említem a szédülést és a hányingert, de nem azért, mert bármilyen szinten remélem, hogy nem érzi a tüneteket. egyszerűen csak szeretném, ha ő fogalmazná meg, miközben én a seb mélységét és állapotát ellenőrzöm.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Pént. Ápr. 29, 2016 9:47 pm
 



 

to daddy ♥
Nem tudom, hogy lehettem ennyire ügyetlen. Egyszerűen nem tudom, hogyan is fejelhettem le azt a nyamvadt szekrényajtót. De most jelen pillanatban nem is igazán megy a gondolkodás egyelőre csak azon vagyok, hogy megszűnjön ez a lüktető fájdalom és a vérző fejemmel kezdjek valamit. Egyedül vagyok, teljesen magamra utalva ez is egy olyan helyzet, amiben meg kell mutatnom a világnak, hogy nem tiporhat el. Képes vagyok magamról gondoskodni. Meg igazából szerintem, ha nem kerülök tolószékbe akkor is képes lettem volna ezt összehozni, mert azért valljuk be, hogy megvannak az ügyetlenebb pillanataim, amelyekkel nem igazán tudok mit kezdeni.
Hallom apa egyre közeledő lépteit, de valahogy nincs bennem elég erő ahhoz, hogy most kiáltsak neki. Meg nem olyan rossz a helyzet. Igazából nem akarom ráhozni sem teljes mértékben a frászt, mert ha szólok neki, akkor tuti az jön le neki a dologból, hogy valami baj van én pedig nem akarom, hogy túlságosan aggódjon. Épp elég, hogy a legutóbbi alkalommal jól beletapostam a lelkébe. De már nem tudom, hogyan működhetne az életem tovább. Nem kellene változnia semminek sem mégis egy dolog megváltozott és úgy érzem, hogy az egész életem a feje tetejére fordult. Még nem jöttem rá arra, hogyan rakosgassam össze a kis darabkákat belőle.
Végül pedig, ahogy belép a fürdőszobába hagyom, hogy lebontsa a fejemről a törölközőt és teljesen átadom neki a terepet, ami a fejemet illeti. - Kicsit szédülök.. És hányingerem van.. Na, meg iszonyatosan sajog a fejem. - Tényleg nem tudom, hogy lehettem ennyire ügyetlen. Azt hiszem, hogy ettől még jó ideig nem fogok megszabadulni. Még pár napig minimum együtt kell élnem a fájdalommal, amit az a sebhely szül. Ahogyan azok a szavak is, amelyeket hozzávágtam a múltkor. - Sajnálom. - Tudom, hogy ezzel nem hozok rendbe semmit sem, de amilyen ritkán mondom ki ezt a szót úgy érzem, hogy igazán értékesnek tűnhet bárki szemében.  
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Pént. Ápr. 29, 2016 11:15 pm
 



 

- Ne aggódj, a fej nagyon tud vérezni. És fájni is.
Magyarázom a jól begyakorolt nyugtató mondatokat, s életemben talán másodszor érzem azt, hogy nem tudom eldönteni kit nyugtatok, a lányomat, vagy magamat. A hangom ugyan teljesen kedélyes - már amennyire az lehet.. mondjuk inkább úgy, hogy éppen olyan, mintha bármelyik páciensemmel beszélnék - és nem világlik elő belőle az idegesség, azért nem tudnám azt mondani, hogy sima vagyok, mint a háborítatlan víztükör.
- Gyere! Jobb lesz, ha lefekszel. Beviszlek a szobába, oké?
Kérdezem, de közben már nyalábolom is fel, nem foglalkozva azzal, hogy székkel toljam be. Egyszerűen nincs benne a tudatomban, hogy egyszerűbb lenne úgy, csak az jut eszembe, hogy a lányomat nem engedhetem mozogni és nyugalomba szeretném helyezni. Ez az egyetlen irracionális cselekedetem a fejsérülését illetőn.
Az ágyába fektetem - nem számít, ha véres lesz az ágynemű, egyáltalán nem az a lényeg - megigazítom a párnákat a feje alatt, hogy félig ülésbe polcoljam így.
- Sadie, meg tudod mondani milyen nap van ma?
Miközben a kérdést felteszem, összefogom a sebszéleket, hogy ezzel csökkentsem a vérzés mértékét, ismét csak a törülközőt szorítva rá. Nem kell varrni a sebet, nem akkora, az összehúzótapasz elég lesz, de az kint van az orvosi táskámban és egyelőre nem szívesen hagynám Saraht egyedül.
- Semmi baj, nem hibáztál. Valami útban volt. Megesik bárkivel.
Sajnálom én is, rengeteg dolgot sajnálok, de nem szeretném terhelni a legutóbbi félresikerült dolgunk után mindezzel. Egyszerűen csak jólesne egy kicsit.. nem veszekedni, nem sajnálkozni. Élni. De nem terhelem Sadiet ilyesmivel. Ahogy azzal sem, hogy látnia kelljen mennyire üres héj lett az apja a baleset óta.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Kedd Május 03, 2016 9:09 am
 



 

to daddy ♥
Azt teljesen átérzem. – Úgy érzem, hogy mindjárt szétrobban a fejem. Mintha a sebtől kezdve folyamatosan terjedne végig az egész fájdalom, de leginkább a beütési pont fáj, ami tudom még napok múlva is jelen lesz az életemben. Hogy lehettem ennyire ügyetlen? Még mindig nehezemre esik felfogni az egészet, mert tényleg olyan lehetetlennek tűnik az egész. Bár a szerencsétlenség bevonzásában azt hiszem, hogy elég nagy sikerem van. Akár még taníthatnám is.
Oké. – Most valahogy nem is érezném magam túlságosan jól, ha a székkel együtt vinne be, mert nagy valószínűséggel még onnan is képes lennék leszédülni. Még mindig nehezemre esik felfogni mindent, ami körülöttem történik. Csak egy kis pihenésre van szükségem. Csak le akarok pihenni, amíg a világ abbahagyja ezt a folyamatos forgást. Mert ezzel teljes mértékben kikészít.
Kedd? – Az igazság az, hogy a napokba valahogy mindig is sikerült belezavarodnom. Még akkor is, ha nem ütöm be a fejem sehova. Sokszor tényleg nem vagyok képben vele, mert egyik napról a másikra csak úgy áthuppanok. Az utóbbi időben pedig kifejezetten gyorsan telnek a napok. Mintha az egész életemet felgyorsították volna.
Nem.. Nem ez.. Ahogyan beszéltem veled.. Nem lett volna szabad. – Bármennyire is szeretném azért bántani, mert nem tudta megtartani anyát nem hibáztathatom állandóan valamiért, amit már egyáltalán nem lehet rendbe hozni. Egyszerűen csak el kellene fogadnom és megtanulni együtt élni a ténnyel, hogy ők már nem boldogok egymás mellett és ezzel együtt én már soha nem leszek képes arra, hogy lábra álljak. De valahogy ez a kettő túlságosan sok volt a számomra.. Hogy feldolgozzam. Egyszerűen túl sok. Azt sem tudom, hogyan kellene nekiállnom, hogy ténylegesen fel tudjam dolgozni ezt a helyzetet és tovább haladni az életemmel anélkül, hogy mindenbe bele akarnék kötni.
 
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Kedd Május 10, 2016 11:02 pm
 



 

Beviszem a szobába, gyengéden fektetem le az ágyára, majd miközben a fejsebét vizsgálom, előállok a klasszikus kérdéssel, amit agyrázkódás-gyanúnál fel szoktunk tenni. A válasza nem nyugtat meg, nem sepri el a rossz érzéseimet, így újabb kérdést teszek fel neki.
- És milyen évet írunk?
Ülök mellé egy kicsit az ágyra.
- Mikor születtél?
Ha mindezekre megfelel nekem válasszal és nem kérdésekkel, nem bizonytalanul, akkor itt merem hagyni nyugodtabb szívvel. Sajnos az orvosi táskámért mindenképpen ki kell menjek, hiszen a szobámban van és nem az övében, de jó lenne, hogyha nem kellene annyira kapkodjak. Bár, talán egyszerűbb lenne, ha nem őt hagynám itt és a táskát hoznám ide, hanem őt vinném át az én szobámba, ahol közelebb volnánk a felszereléshez.
- Nincs semmi baj, Sadie!
Simogatom meg gyengéd szeretettel az arcát. Döntök, felnyalábolom ismét és valóban átsétálok vele a szobámba óvatosan, hogy ezúttal a magam ágyára fektessem le őt.
- Egyikünknek sem lett volna szabad és mindkettőnknek megvolt rá az okunk.
Sóhajtok fel.
- Máris jövök.
Indulok meg a kis fürdőszoba felé, hogy megmossam kezeimet, s végül tényleg visszatérek Sadiehez, ezúttal már sebellátásra készen.
- Nem kell varrni, de összehúzótapaszt azért teszek rá.
Kezdem el bontogatni a megfelelő csomagot, hogy kiszedjek belőle kettőt az említett tapaszok közül. Miközben szakszerűen ellátom sebét, folyamatosan szóval igyekszem tartani, el ne ájuljon nekem.
- A nagyi elutazott a tengerhez, tudtad?
Szoktak beszélni telefonon, azért kérdezem. Az ösztönös - gyermeki, hiszen a nagyanyjának én mindig a kisfia maradok, ahogy Tristan is - kíváncsiság csak másodlagosan hajt az érdeklődés felé.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Sarah Mallors
avatar
Oktatás

Avataron : • kat mcnamara • •
Kor : 20

TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
Szomb. Jún. 25, 2016 9:53 am
 



 

to daddy ♥
Azt hiszem, ha valaha is lesz egy igazi és állandó tetoválásom, akkor az nem más lesz, mint a homlokomra írva nagy betűkkel, hogy szerencsétlen. Mert, ha elsőre nem is tűnik fel, de képes vagyok valahogy mindig összetörni magamat, vagy fájdalmat okozni.. Még akkor is, ha nem szándékozom. Meggondolatlan vagyok és ennek mindig ez lesz az eredménye. Tulajdonképpen talán pontosan ezért is vagyok olyan állapotban amilyenben.
- 2016. - Az éveket csak akkor szoktam eltéveszteni, amikor éppen átléptünk egy újba. Máskülönben tökéletesen meg tudom őket jegyezni. Na, meg persze szerintem a váltáshoz mindenkinek kell minimum egy hónap, hogy átszokjon. Addig azért néha-néha elrontjuk az évszámot, ha valahova fel kell írni. De az is lehet, hogy ez is csak szimplán én vagyok és a szerencsétlenségem.
- 1998 szeptember kilencedikén. - Lassan megint egy évet húzhatok majd magamra. Vagyis tulajdonképpen már eleve azt teszem, de hamarosan hivatalossá válik, hogy újabb egy évet előremásztam.
Ramatyul érzem magam, amiért olyan kegyetlen voltam vele, de büntetni akartam valamiért, amiről nem is igazán tehet. Egyszerűen én voltam olyan gyermeteg és naiv, hogy el akartam hinni minden tökéletes körülöttem és nem láttam, hogy egyáltalán nem az. De tudom, hogy milyen.. Biztos vagyok benne, hogy nem engedte olyan könnyedén anyát. Talán pontosan ezért nem is vettem észre az egészből semmit sem, mert megtett, megtettek mindent annak érdekében, hogy békében élhessem a napjaimat. Csak az egész olyan hirtelen szakadt a nyakamba, hogy nem tudtam feldolgozni.
- Igen, tudom.. Jól tette. - Az igazság az, hogy régebben még kihisztiztem volna magamnak, hogy hadd menjek vele, de az igazság az, hogy most már nem érezném másnak magam, mint egyszerű tehernek, ami tulajdonképpen vagyok is. Nem igazán tudnám úgy élvezni a tengerpartot úgy, ahogyan régen. Pedig mennyire szeretném.
- Akkor megmaradok? - Kérdezem halovány mosollyal az arcomon, de a fejem zúgása valahogy egyáltalán nem akar alábbhagyni. - Nem kaphatok valami fájdalomcsillapítót?
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Sadie & Sigmund földszinti lakása
 



 

Vissza az elejére Go down
Sadie & Sigmund földszinti lakása
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Lakások (Belváros)
-
Ugrás: