HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Lupton Coffee Bar

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Lupton Coffee Bar
Vas. Május 15, 2016 6:36 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Ryan Windsor
avatar
Oktatás

Avataron : † justin bieber
Kor : 24

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Vas. Május 15, 2016 8:29 pm
 



 


A szép szemű Noa és Ryan


Egész éjszaka nem aludtam. Álmatlanul fetrengtem az ágyamban, többször is kimentem rágyújtani és még Dusty is jobban aludt, mint én, pedig alap esetben százszor lekörözöm a macskám. Furcsa mód rengeteget alszom, kétszer annyit, mint egy átlag ember és már az általánosban is csesztettek azért a tanárok, mert szívesebben aludtam az órájukon, minthogy figyeltem volna. Nem egy intőm, s szaktanári figyelmeztetésem volt bejegyezve ebből adódóan, de otthon is már egy idő után csak lemondóan megrázták a fejüket. Én csak tovább aludtam vagy éppen, ha volt elég energiám, akkor nevettem egyet. A gimiben sem folytattam másként a pályafutásom, de azt hamar abbahagytam, hiszen felfedeztek, s onnantól az időmet az énekesi karrieremnek szenteltem, ami egész jól befutott.
Hajnal ötkor elhatároztam, hogy nem fetrengek tovább, s feszültség levezetésképpen még el is mentem futni. Sikeresen eltévedtem, s lett dél mire hazaértem. Egyre csak az órát nézegettem, s azon gondolkoztam, hogy mikor kellene elindulnom a kávézóba, ahol ma Noával találkozom. Azt mondta nyolcig dolgozik, így nincs értelme sokkal hamarabb menni, mert ki tudja milyen a főnöke. Lehet, hogy csak unatkoznék ott egész nap és ő meg dolgozna, míg sorra iszom a kávékat, hogy ne aludjak be és ki bírjam várni a munkaidejének a végét. Ám mégsem merek nyolc előtt pár perccel elindulni, mivel félek, hogy útközben eltévedek, mivel nem ismerem a várost és még a tájékozódási képességem is szörnyű.
Nagyon megörültem tegnap, mikor megadta nekem a számát, így elhatározom, hogy írok neki egy sms-t.

„7 és 8 között megpróbálok odaérni. Szurkolj, hogy ne tévedjek el. Ryan xx”


Pár másodperc gondolkozás után végre el merem küldeni az aprócska üzenetet, majd elmegyek letusolni és elkészülni. Tovább készülök, mint máskor, hiszen jobban akarok kinézni, mint alap esetben. Mielőtt elindulnék Dustytól elköszönök, s Barbie-nak is adok egy puszit, aki valószínűleg szintén olyan izgatott a randim miatt, mint én. Randi? Hülyeség, hogy ennek gondolom, hiszen a nemi identitásáról sem tudok semmit, de reménykedni lehet.
Fél óra császkálás után megtalálom a Lupton Coffee Bart, ahová a cím szólt, s besettenkedem az ajtón. Alig pár ember van itt, s mikor megpillantom Noát a szívverésem az egekbe szökik. Hihetetlenül néz ki, remélem áll még az ajánlata és a műszakja után körbevezet a városban.
- Szia Noa, sikerült épségben megérkeznem – mosolygok rá kedvesen, s azt nézem, hogy hová ülhetnék vagy csak ácsorogjak-e itt mellette.
Vissza az elejére Go down
S. Noa Davidson
avatar
Inaktív

Avataron : ▽△ Harry Styles
Kor : 23

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szer. Jún. 15, 2016 8:34 pm
 



 


Kutyácska cicájanak


Másnap kicsit több életkedvvel indultam el a munkába, és ez nem azért van, mert a csütörtök a kedvenc napom és közben sajtos burrito nap van, szóval ennek egyáltalán nincs köze. Viszont a tegnap megismert sráccal megbeszélt találkozó elég sokban hozzájárult a kedvemhez. Szóval, a recept a boldogságomhoz roppant egyszerű és sok minden nem is kell.
Adott egy dolgozó hapsi, aki egy majdnem jól menő étterembe robotol heti több alkalommal, de csak azért, mert nincs jobb dolga, meg néha a pluszpénz is jobban jön, mikor költeni akarok. Na, ehhez a hapsihoz kell társítani egy nagy üveg teát és pár finom kaját, meg egy viszonylag jó hapsit.
Egész álló nap az órát figyelve próbálom a munkámat végezni, ami azért nehéz, mert férfiból vagyok és a figyelmem maximum 3 dologra terjed ki, ebből legalább kettő és fél a munkámhoz szükséges és csak a másik féllel kéne az órát néznem. De nem, nekem teljes figyelmemmel azt kell néznem, az órát, mert várom, hogy megérkezzen. Miért telik ilyen lassan az idő?
- A hármas asztal várja a kávéját Noa, mennél? – ingerültebben szól rám Danny, a felettesem, aki amúgy tök rendes meg miegymás, csak az elvégzetlen munkáért haragszik. Rezgő telefonommal indulok el az említett asztal felé, hogy végre valamennyire a dolgomra tudjak figyelni. Viszont miután kitöltöttem a kávét és a telefonomért nyúlok, hogy elmerüljek abba a pár szóba valami érdekes történik. Többnyire az én hibámból. Neki megyek az egyik vendégnek és így az egész forró kávé az ölembe pottyan, meg a telefonomra.
- Bassza… - elharapom a mondatom végét, nem szeretném elijeszteni a jelenlévőket vulgáris kifejezőeszközömmel, s inkább gyorsan egy feltörlőért szaladok, hogy rajtam kívül senki se sérüljön meg. Így hát üzenet elolvasása nélkül megyek be az öltözőbe fél 6kor, hogy átöltözzek a rendes, utcai ruhámba és rizsbe tegyem a telefonomat. Az segít, nem?
Mikor kijövök hajamba túrva megpillantom a vendégemet, és egy apró „na én most végeztem” pillantással a munkatársam irányába, köszönök neki.
- Szia, ennek igazán örülök. Nehéz volt idetalálnod? – mosolygok rá én is kedvesen, majd az egyik üres asztalhoz vezetem. – Amúgy tök jó, hogy nem fél órával ezelőtt jöttél, mert totál bénán viselkedtem. Na, de mindegy. Hogy vagy? – kérdezem tőle érdeklődve, egy szívószálat kivéve és azt rágcsálva.
- Mit szeretnél inni? Hozzak valamit? A vendégem vagy. – ha már elhívtam ide, az isten háta mögé, akkor ennyit igazán megengedhetek magamnak. Nem halok bele. Végtérre is ez egy barátok közötti randi, legalábbis én nem bukok a fiúkra…

Vissza az elejére Go down
Ryan Windsor
avatar
Oktatás

Avataron : † justin bieber
Kor : 24

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Csüt. Jún. 16, 2016 3:36 pm
 



 


A szép szemű Noa és Ryan


A múlt éjszakám elég álmatlanul telt, s ennek a levét többnyire a lusta macskám, Dusty szívta meg. Akárhányszor rossz kedvem van vagy izgulok, mindig agyon szeretgetem, szinte már-már összepréselem szegény cicát az ölelésemmel, aki ettől legszívesebben menekülne tőlem. Nem egyszer volt az ilyen alkalmakkor, hogy kikarmolt és fújt rám, mire én csak még szomorúbban néztem vissza rá. A tetoválásaimban van egy-egy heg, amit a macskám okozott, s amik miatt nem voltam túl boldog egyik alkalommal sem, amikor csinálta. Más már régen túladott volna ezen a forrófejű, makacs és felettébb erőszakos macskán, de nekem nem lenne hozzá szívem, hiszen túlságosan szeretem.
A nap is lassan telt, ám akkor még inkább kezdtem csalódott lenni, mikor Noa nem válaszolt az sms-re, sőt meg sem nézte, amit írtam neki. Eddigi tapasztalataim miatt megijedtem, hogy ez azért történt, mert egyszerűen nem érdekli, hogy mi van velem és felültetett. Talán nem is vár az étteremben és nem ott dolgozik, illetve végképp nem akar engem látni. Sokszor átgondoltam az üzenet elküldése után kicsivel, hogy visszafordulok, és nem megyek el hozzá. Talán csak hülyéskedett azzal, hogy megihatunk valamit és nem gondolta komolyan, én meg, mint valami hülye rögtön ugrottam a dologra.
Kicsit csalódott voltam, amikor megérkeztem az étterembe, de minden másodperccel egyre jobb lett a kedvem, amikor megpillantottam Noát. Mi is ez a valami, amin most vagyunk? Baráti összejövetel? De hát alig ismerjük egymást, barátok meg még egyenlőre biztosan nem vagyunk és ha rajtam múlik, akkor nem is leszünk, mivel a barát zóna az, ahonnan kikerülni nem lehet. Randinak meg semmiképp sem mondanám, hiszen áh hagyjuk is, mert ezzel csak jobban felidegesítem magam.
- Őszintén eltévedtem kicsit útközben, elég rossz a tájékozódási képességem, de ettől függetlenül még így is hamarabb ideértem, mint hittem volna – mosolygok rá kedvesen, s próbálom elrejteni a kételyeim vele kapcsolatban. Csak legalább most az egyszer megpróbálok jó színész lenni, így hátha a végére tényleg jól érzem majd magam. – Mert mit csináltál? – kérdezem nevetve. Nem tudom elképzelni róla, hogy bármiben is szerencsétlenkedne, nem úgy néz ki.
- Jól vagyok köszönöm, habár nem sokat aludtam az éjjel – válaszolok, de nem fogom elmondani, hogy miért. Valószínűleg már így is elég bénának tűnök a szemében. – És te hogy vagy?
- Egy kávéért most ölni tudnék vagy inkább egy energiaitalért, azért talán jobban – mondom neki nagyokat pislogva.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Hétf. Szept. 19, 2016 5:44 pm
 



 





játék vége





Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Szept. 20, 2016 3:50 pm
 



 


Éjjel két órakor kint voltam egy helyszínen, ahol tűzeset történt, egészen addig azonban fogalmam nem volt arról, hogy miért kellek én oda, mert nem tartoznak a sima tűzesetek hozzám. Ám, amikor megtudtam, hogy az a huszonéves lány költözött be oda, akinek az ügyét én kaptam meg négy hónappal azelőtt. Esti kutyasétáltatás során megtámadták őt, erőszak és rablás is történt akkor. Nagyon súlyos állapotban szállították be őt a kórházba, és nagyon pici esélyt adtak neki. Ő azonban élni akart még az ilyen tragédia után is. Most pedig egy újabb sorscsapás érte őt, ami nem véletlen volt. Kétszer egy év alatt.
A kezemben tartom a telefonomat, amibe megírtam már egy üzenetet egy ismerősnek, aki segíthet nekem abban, hogy valóban jók -e megérzéseim az esettel kapcsolatban, de amíg ő nem nézi meg, addig én sem mondok ki hangosan semmit. Folyton az elküldés gombhoz közelít az ujjam, de még nem merem lenyomni... Gondolataim cikáztak, aztán mégis gyorsan elküldtem Jackie-nek a pontos címét annak a kávézónak, ahol várom őt.
Ráncba szedtem magam, mert úgy éreztem, mint aki hetek óta nem aludt volna semmit, de siettem is, mert kicsit távolabb eső kávézót jelöltem meg a találkozásunk helyszínéül.
Az autót rögtön az első szabad helyen hagytam, mert nem sok kedvem akadt körbe-körbekocsikázni, jó rálátásom van így is. A bejáratnál már egy mosolygós pofa fogad, aki az egyik pincér valószínűleg, hiszen olyan tipikus öltözete van, mint a többieknek. Én rendeltem azonnal egy feketét két cukorral, de nem tudom Jackie milyet szeret, úgyhogy ez a rendelés ő rá fog várni, én pedig elhelyezkedem az ajtóhoz legközelebb eső üres asztalt.
Az ajtó ismételten kinyílt, és igen, ez Jackie. Az arcát sosem lehet elfelejteni. Felemeltem a kezemet intésre, hogy hol vagyok épp. Amint odaér, meg helyet foglal mellettem, akkor köszönök neki.
- Szia - halovány mosoly jelenik meg arcomon. - Ugye nem zavartalak meg semmiben sem? - kérdésemre nem kell kifejtenie semmit, elég az is, ha annyit mond el, hogy igen vagy nem. - Mivel nem tudtam, milyen kávét szeretsz, így hát válassz magadnak- semmiképp nem voltam hűvös, hanem tényleg kedves.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Szept. 20, 2016 4:38 pm
 



 

Nem mondom, hogy nem lepett meg Naomi üzenete, de eszembe sem jutott nemleges választ adni neki a találkozóval kapcsolatban, mert hát éppenséggel mostanában több, mint elég szabadidőm van, úgyhogy ráérek és el tudom dobni, ami a kezem ügyében található – a Seattle Times egyik példánya –, amikor az sms-e utolért. Gyorsan visszapötyörésztem neki, hogy ott leszek, majd az otthon olyan nagyon kényelmes bugyi-póló kettőst egy farmerrel is kiegészítem, aztán már csak a csizmákba kell belebújjak. A csuklómra illesztek egy hajgumit – később majd azzal tudjam összecsomózni a loboncom, de a copf nem fér be a bukósisak alá, szóval később lesz aktuális a dolog –, felmarkolom a kulcsaimat, a telefonom és az egyéb cuccaim, amiket magammal hordok, belebújok a bőrdzsekimbe, belekapaszkodok a bukósisakomba és már otthon sem vagyok.
A motoromra pattanva egész gyorsan elérem az üzenetben meghatározott helyet – mióta bent lakom a várom közepén, lényegesen lerövidült azaz idő, amit utazásra kell szánjak, amíg a kertvárosban éltem, addig legalább háromszor annyi ideig tartott elérni egyik pontból a másikba –, és mivel a motor nem foglal sok helyet parkoláskor, majdnem a bejárat mellett sikerül hagyni a járgányomat. Mielőtt azonban bemennék, leveszem a sisakot, összefogom a hajam és csak eztán lépek be a kávézóba.
Mivel alacsony vagyok, kicsit lábujjhegyre kell pipiskedjek ahhoz, hogy alaposan körül tudjak nézni, merre is találom a szőke tincsek gazdáját. Szerencsére észrevesz, és int is, szóval már csak egyenesen oda kell menjek.
- Szia! – a sisakot az egyik üres székre teszem és kibújok a dzsekimből is, mielőtt még letenném a hátsóm.
- Abszolút nem, semmiben. Mondd, mihez kellek pontosan? – helyezkedek még a széken és egy bólintással konstatálom, hogy a rendelés része rám marad a saját koffeinlémet tekintve.
- Várj, akkor ne kezdj bele, egy pillanat és jövök. Neked hozzak valamit? – mármint annak a kifejtésébe, hogy miben is lehetek a segítségére vagy miért kérte a találkozót, mert előbb felpattanok, hogy beszerezzem azt a kávét, tej, cukor és mindenféle ízesítés nélkül. Nem tart az egész öt percig sem, mire egy hatalmas pohár forró és éltető koffeinnel térek vissza – illetve, ha kért valamit, akkor annak is a társaságában –, és helyezkedem el újfent a széken, amin már az előbb is.
- Na most mondd. Meló vagy valami más ügyben írtál? – miközben beszélek, leszedem a papírpohárra biggyesztett műanyagtetőt és belekortyolok a kávémba. Tök jó, csak rohadt forró.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Szept. 20, 2016 6:38 pm
 



 


Szerencsére megérkezett Jackie, és külön öröm volt nekem, hogy nem rángattam el valami fontos tennivalójától, mert azt nem szerettem volna, ha csak nem valami kegyetlenül unalmas dologtól mentettem meg őt, mert akkor még jó tündérnek is számítanám magamat.
Köszöntött, aztán azon kérdésre, kérek -e még valamit, nemmel bólintottam, ő pedig eltűnt villámgyorsan. Addig én csak kinéztem az ablakon, néztem, hogy a felhők megint csak megszaporodtak, és biztosan hamarosan megmutatja magát Seattle igazi énje.
- Jól jönne a szakértelmed, és ezzel együtt a segítséged is - szűkszavúan kezdtem el mondani, mert én is belekortyoltam a saját feketémbe, ami még meleg, de ha így folytatom, ki fog hűlni elég gyorsan. - - Egy tűzeset történt innen néhány utcányira az elmúlt éjszaka. Egy fiatal lány él ott, akit négy hónappal ezelőtt megtámadtak egy este, akkoriban még máshol lakott, csak a felépülése után költözött el. Most nem volt otthon, nem esett semmi baja - beavattam őt pár részletbe, hogy ismerje meg picit a hátteret is. - Nem hiszem, hogy véletlen volt, az a lány túl paranoiás ahhoz, hogy bármit is bekapcsolva hagyjon- ezután belenyúltam a hatalmas táskámba,és kihúztam belőle egy ocsmány sárga borítót, amiben nagyon sok helyszíni szemlén készült fotó lapult a legapróbb részletekkel együtt, mint az is, hogy megrongálódott vezetéket vagy bármi ilyesmit találtak -e. - Átnéznéd őket? - mutattam a jelentésekre is, bizalmas infók, hátha feltűnik neki valami, akár hasonlóság egy másik tűzesettel, és így talán kizárhatom azt, hogy a támadó tért vissza megölni a lányt, aki túlélte a borzalmas kínnal teli éjszakáját.
Nem lesz jobb tőle semmi, mert hiszen ugyanúgy garázdálkodik kint valaki, aki tüzet okoz, és talán szenvedélyből, amely mint tudjuk, egyáltalán nem szerencsés. Senkinek sem. Főleg, ha valaki bent van az égő lakásban vagy épületben. Tudom, nagy kéréssel fordultam Jackie-hez, de nem akartam vadidegenhez fordulni, ha már őt ismerem a tűzoltók közül leginkább.
- Eredhetett a tűz két helyről? - mutattam meg a számomra két legfurcsább képet, mindkét kép azt tükrözi, hogy ott kezdődött, de többet nem mondok, mert inkább ő véleményezzen, én csöndben hallgatom.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szer. Szept. 21, 2016 10:50 pm
 



 

Tekintve, hogy Naomi nem kért semmit, csak a magam elvitelre kért kávéjával térek vissza. Kedvelem a papír poharat, kényelmesebb azzal sasszézni az asztalok között, mint egy túlzóan teletöltött, gigaméretű csészével. Vissza is csüccsenek az imént már befoglalt székre, hogy végre minden figyelmem a szőke nyomozónőé lehessen.
- Okés, miben kellene? – azt nyilván sejtem, hogy valami tűzesetről lesz szó, mert másban aligha tudnék szakértelemmel szolgálni.
Figyelmesen hallgatom az ügy részleteit és közben átveszem a borítékot egy határozott bólintás keretében, hogy alaposabban megszemlélhessem a fotókat is.
- Értesítettétek a tűzvizsgálókat is, vagy egyelőre még csak gyanús az ügy és ehhez kell a megerősítés? – pillantok fel a beszélgetőtársamra miközben alaposabban is szemügyre veszem a képeket.
A tűzvizsgálók feladata, hogy alaposabban utána járjanak az ilyesminek, de ettől még természetesen én is tudok szakmai véleményt formálni és a legnagyobb örömmel teszem meg.
Egy darabig nem kommentálom a dolgot, mert a gyújtogatást hihetetlenül nehéz bizonyítani. Ennek oka nagyon egyszerű, egy tűzeset, mint helyszín a lehető legjobban szennyeződik be és most nem a piszokra gondolok. Az oltás rengeteg mindent roncsol. Az, hogy számos tűzoltó jön-megy keresztül a helyszínen és miközben a munkánkat végezzük, óhatatlanul is tönkretesszük a nyomokat, pusztán azzal, hogy a dolgunkat végezzük. Ezt mindenki tudja, szóval, ha Naomi még nem jelentette a dolgot a tűzvizsgálóknak, az tökre megérthető.
- Megnézhetjük a helyszínt személyesen is? Akkor biztosabbat tudok mondani. – pillantok fel a fotókból Naomira és közben kiszedek a képek közül néhányat, hogy azokat neki mutathassam meg némi magyarázattal.
- Nézd csak, itt és itt ezt a furcsa dupla „W” alakú nyomot... – elé teszem a fényképeket és az ujjammal bökök arra, amiről beszélek.
- Amikor a tűz ilyen nyomokat hagy, az mindig gyanús lehet, de ahhoz, hogy biztosabban ki tudjam jelenteni; ez a tűz nem magától szabadult el, látnom kell a helyszínt is. Ha nem lehetséges, akkor azt kell mondjam – véleményem szerint – nem baleset eredménye a tűzeset, de valójában, amíg nem láttam magát a helyszínt, addig ezt nem merem teljes magabiztossággal kijelenteni. – nem azért, mert ne értenék a munkámhoz, hanem, mert tényleg a tűzesetek a legkeményebb diók ebből a szempontból. Nincsenek használható nyomok, mert a lángok mindent a maguk martalékává tesznek és megsemmisítenek, így pedig csak a tűz természete és annak „viselkedése” az, ami segítséget nyújthat.
- Igen, akár az is lehet, hogy két gócpont volt, de biztosabbat csak ott tudnék mondani. – adom vissza végül az egész aktát és megint a kávémba kortyolok.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Csüt. Szept. 22, 2016 11:10 am
 



 


Számomra több okból is fontos ez az ügy, még ha nem is teljesen tartozik hozzám, viszont amint kiderül az, ami felmerült bennem, akkor enyém az ügy ismét, vita nincs erről. Jackie pedig különösen a segítségemre lehet, de amíg csak a nyomozás többi résztvevő detektívje csak csendben úszkál, én addig sem nyugszom le.
- Még csak gyanús kategória, és előbb szerettem volna, ha te is megnézed - ha nem is vizsgálattal foglalkozik ő, akkor sem elhanyagolandó az, hogy rengeteg tűzesetet látott, és ő jó megállapítója annak, hogy szükség -e van további, felsőbbrendű nyomozáshoz.
Tudtam, hogy a helyszíni fotók nem sokat érnek, mert nem adják vissza a valóságot, és nem lehet annyira látni sem rajtuk, mi a fene történt abban a lakásban. Véletlen vagy szándékos? Nekem az utóbbi volt az első és egyetlen gondolatom, megérzésem. Csalódtam már megérzésekben, de ez érzem, hogy nagyon erős és tudatos.
-- A helyszínelők végeztek már ott, így nem tartózkodik ott már senki sem. Talán csak a két rendőr áll az ajtónál, vagy lent az épület előtt, akiket odaállítottak megfigyelés szempontjából - forgattam meg szemeimet, és már kipattant a fejemből valami, de még közben őt is végighallgattam.
Én csak bólogattam egyetértően, és úgy látom, ő is hajlik arra, amire én. Gyanús neki is. Megittam a kávémat, és amikor több alkalommal is megemlítette, hogy többet tudna mondani, ha láthatná a lakást, én szemem felcsillant erre.
- Én is pont arra szerettelek volna megkérni, hogy nem jönnél -e velem a helyszínre, de még a kérdésem előtt válaszoltál rá- nevettem el magam ezen a kis véletlenen, végül visszaadta az aktát.
A lakás biztosan le van zárva, a sárga rendőrségi szalag jelzi azt. Könnyen át lehet alatta bújni, főleg két nőnek. Mindenképp megakarom tudni, hogy az a fiatal lány, Penny volt -e a kiszemelt célpont, vagy csak valami őrült tűzmániás, aki már csinált hasonlót.
- Akkor tehát tényleg megteszed nekem ezt? Akár most is el tudsz jönni? - igaz, hogy már közelebb vagyunk az estéhez, mint a nappali időszakhoz, de így talán nyugodtabban tudunk ott mászkálni. - Szívesen a nyakadba ugranék, megölelgetnélek... de azt hiszem, ezt most elhalaszthatjuk - vigyorodtam el, majd pedig óvón és aggódón tekintettem a szemébe. - Tudok ám arról, ami történt veled, és én hülye, meg meg sem kérdeztem, hogy vagy? - csak megint a magam problémájával foglalkoztam, de konkrétan nem ejtettem ki azt a bizonyos dolgot, hanem egyszerűen csak rákérdeztem.
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szomb. Szept. 24, 2016 10:54 pm
 



 

Röviden bólintok egyet és átveszem a képeket, hogy mindegyikre tüzetesebb pillantást vethessek mielőtt még bárminemű véleményt formálhatnék.
- Ha be tudsz vinni, akkor tényleg az volna a legjobb, ha személyesen nézhetném meg. – csak ismételni tudom önmagam. A képek sem rosszak – nem erről van szó –, csupán a helyszín látva tényleg többet tudok – tudnék – az üggyel kapcsolatban elmondani.
- A legnagyobb örömmel mennék. – pillantok fel a fotókból a nyomozóra egy kedves mosoly keretében. Szívesen segítek – amennyiben tudok –, viszont azt is tudom, hogy sokkal hasznosabb tanácsokat – vagy véleményt – tudok kreálni, ha első kézből látom a helyszínt, vagyis a saját szemeimmel és nem pedig fényképek alapján.
- Abszolút, akár indulhatunk is. – határozott bólintás követi a szavaimat és átnyújtom neki a kezembe adott képeket tartalmazó mappát, miután visszatettem azokba a helyszíni fotókat. A kávémba kapaszkodok bele ismét, hogy újabb kortyot vételezhessek.
- Azt hálásan megköszönöm. Van egyébként feszítővas a kocsidban? Én motorral vagyok. – az, hogy nem akar ölelkezni, számomra üdítő, mert nem szokásom. Csak azokkal maximum, akiket tényleg jól ismerek és a barátaimnak nevezhetek – tudom, hogy ilyen szempontból nem vagyok könnyű dió, noha könnyen sikerül amúgy felszínes ismeretségeket kötnöm –, ami pedig a célszerszámot illeti, nem zárfeltörés okán érdeklődök, hanem, hogyha a tüzet mondjuk falon belül gyújtották, ahhoz ki kell, hogy bontsam a falat, de ezt csak ott fogom megtudni. Igen, a profi gyújtogatók, ilyet is tudnak – mármint falon belül tüzet gyújtani –, viszont nálam semmilyen felszerelés nincs, érthető okokból.
A következő szavaival azonban sikerül megakasztania. Halvány mosoly ül ki az ajkaimra, mielőtt még kinyitnám a számat.
- Köszönöm az érdeklődést, jól vagyok. – kicsit zárkózottabb leszek, bár a halvány mosoly nem tűnik el a képemről. Erről nem nagyon megy őszintén és szívből jövően beszélni, szóval klisékkel állok elő inkább.
- Mennyiről tudsz? – tudom, hogy megírta az újság az esetet, de az, hogy akkor és ott mit is veszítettem, nem publikus infó és nem volnék túl boldog attól, ha más is tisztában lenne az egésszel, mint akit beavattam vagy aki a nyomozásban érintett. Akármennyire is bűncselekmény történt és Naomi is nyomozó, ez számomra túlságosan is magánügy…
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Szept. 27, 2016 8:38 pm
 



 





játék vége





Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szer. Szept. 28, 2016 4:45 pm
 



 


Elijah & Avery



Egy hatalmas vigyorral fejezem be a legutóbbi cikkem elolvasását, majd nyomok egyet a ,,küldés" gombra. Na nem éppen a cikkem miatt vagyok ma ilyen jókedvű, sokkal inkább mert péntek délután van. Ami csak egyet jelenthet, mégpedig, hogy itt a hétvége. Nekem van olyan szerencsés munkabeosztásom, hogy évente két hétvégén kell bent ülnöm az irodában, valamiféle ügyelet gyanánt. Ez pedig nem most van. A hétvégére egy utazást szerveztem be, szóval ma még a szokottnál is jobban érzem magam. Bezárom magam után az irodám ajtaját, nem igazán szeretem ha bárki bejárkál oda, amíg én éppen nem vagyok a közelben, elvégre vannak itt igencsak irigy emberkék, akik hajlamosak lenyúlni egy-egy cikket a sikerélményért. Egyszer már megtörtént velem, tehát tanultam az esetből. Mikor leadom a belépőkártyámat a recepción... Vagyis inkább csak le szerettem volna adni, mivel Andrea a recepciós lány közli velem a következőket.
- Ave, lenne még valami itt neked. - Kérdő pillantást vetek rá, a mosolyom pedig szinte azonnal lehervad az arcomról. - Ez itt Fred dolga lett volna, de közbe jött neki valami családi ügy, szóval a főnök azt mondta adjam át neked. - Letesz elém a pultra egy papírt, amin áll egy cím, név és egy-két apróság. Gyülölöm mikor az utolsó pillanatban sóznak rám egy riportot, elvégre arra nem árt felkészülni. Ha nem tudok semmit az alanyról, akkor mégis mit kellene kérdeznem tőle? Azért csak nem kezdhetem azzal, hogy "Szia, hogy hívnak?". Az egyetlen dolog amiért elvállalom most ezt, mert Fred felírt a papírra egy rakás kérdést, szóval tulajdonképpen csak ezekre kell választ kapnom. Mivel körülbelül fél órám van odaérni a kijelölt helyszínre, így nem olvasom most el őket, remélem, hogy nem maradok szégyenben.
- Rendben... Ha látod Fredet, add át, hogy ezt még visszakapja. - Ingatom meg a fejem, de jelenleg nincs időm leállni vitatkozni a nővel, tehát rohamtempóban indulok el. Végül nagyjából tíz perccel előbb érkezem meg a bárba, helyet is foglalok az egyik hátsó boxban, legalábbis abban amelyik a számunkra volt kijelölve, majd előveszem újra azt a papírt és átolvasgatom gyorsan, hogy mi is áll rajta. Minimum a nevét tudjam már... Ami mellesleg ismerősnek cseng, bár nem igazán jut időm elgondolkozni rajta, hogy vajon honnan is.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Avataron : Andy Biersack
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szer. Szept. 28, 2016 8:15 pm
 



 

A másnaposság egy új szintjére léptem. Ilyet még nem baszott a világ. A fél napot hányással töltöttem, a másik felét mindenféle másnapos kaják felzabálásával, amit a kölyökkel főzettem meg, de aztán az is visszajött. Végül átálltam a kávé kúrára, nincs bennem más, csak koffein, elbaszott feketén. Még mindig úgy nézek ki, mint egy cseszett zombi, de a szemem alatt lévő karikákat átrajzoltam, meg meghosszabbítottam, úgyhogy most nagyjából egy anorexiás, beszívott pandára emlékeztetek, mindezt szegecsekbe és bőrcuccokba bújtatva. Éljenek az exkluzív interjúk, valahogy élhető formába kellett hoznom magam.
Már ha érdekelne. Egy haverom kért meg rá, és mivel ő a cigiszállítóm is, kívánsága számomra parancs, és egyéb klisék. Nem mintha derogálna magamnak megvenni, de válogatós vagyok, amikor megtehetem.
A kávézót majd a taxi megoldja, én már csak a szemöldökömet rajzolgatom, meg a fülem mögötti részt vakarom. Néha már viszket a sok gennytől, amit a hajamra pakolok, hogy rendesen rockos formára álljon be. Ha egy kibaszott szikla esne a fejemre, ez még azt is megtartaná.
Egyébként meg mi a faszomtól exkluzív ez? Már huszonhatmillió interjún estem át, megszámlálhatatlan riporterrel enyelegtem, és általában nem is vagyok kedvelt alany… az őszinteséget nem mindenki szereti. Mindegy, túlesek rajta, és húzok vissza az ágyba.
Idegesítő csöngés jelzi érkezésemet, ahogy betolom a kávézó ajtaját, amely úgy hat jobb napokat is átélt fülemre, mintha egy tinédzser rajongóm visítana egyenesen a képembe. Fájdalmas fintorral az arcomon keresem a pasast, eközben pedig legalább háromszor átnézek egy nőn, aki mintha nekem integetne. Jobb híján végül mellette dobom le magam, és kérdőn pillantok rá. Nem nehéz összerakni a képet, mivel eléggé újságírós kinézete van.
- Én aztán nem ítélem el a cross-dressinget, de azért szólhattak volna előre. – bár ezzel a jó vaskos arcpakolással a képemen a’sszem nem nekem kéne nyavalyognom. Azért elég világos, hogy valódi nővel van dolgom (vagy csak megérzés), ezért egy félszeg mosolyt is az arcomra kerekítek, aztán a meghökkent pincér felé fordulva rendelek egy jó nagy adag kávét. Véresen feketén. Ahogy elnézem, errefelé nincsenek annyira hozzászokva a magamfajta szögecses alakokhoz. A nő előtt már gőzölög egy csésze, szóval kissé oldalra fordított fejjel szabadkozom.
- Bocs. A késés része az életformámnak. – lazán előrehajolok, majd beleszagolok a levegőbe, és kissé elfintorodom. – Cukorral iszod? Ez rosszabb, mint a vérfertőzés.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Hétf. Okt. 03, 2016 2:44 pm
 



 


Elijah & Avery



Ahhoz képest, hogy így utólag sózták rám az egész melót, és körülbelül fél órám volt ideérni ebbe a kávézóba, mégis az úr az aki késik, nem pedig én. Már vagy háromszor végigolvastam a kérdéseket, így talán nem kell majd mindent olvasnom a papírról, mire az egyik pincér idetalál, hogy megkérdezze mit szeretnék inni. Először azt akartam mondani, hogy majd ha megérkezik a az interjúalanyom, akkor rendelünk együtt, de mivel ő késik így azt hiszem annyit csak megengedhetek magamnak, hogy legalább igyak valamit és ne csak üljek itt mint egy idióta. Tehát kérek magamnak egy kávét, amit végül igencsak gyorsan meg is kapok. Megköszönöm neki, majd beleöntöm a tejszínt és a tasakos cukrot a fekete löttybe. Miután összekevertem azt, elkezdtem egy toll után kutakodni a táskámban, ami elég nehéz feladatnak bizonyul, hiszen a női táska tartalma végtelen tud lenni. Néha én magam sem értem, hogy mégis mi a fenének van szükségem nekem minderre. Bár minden bizonnyal, ha bármit is kitennék, következő nap megbánnám, hiszen tuti használnom kell.
A következő pillanatban egy férfi hang szólal meg mellettem, aminek köszönhetően összerezzenek. Na, nem éppen azért mert megijesztett, inkább mert ez a hang túl ismerős nekem. Ennyi elég volt ahhoz, hogy összerakjam a puzzle darabkáit... A név, a hang. Nem is kell felnéznem ahhoz, hogy tudjam kivel állok most szemben. Vagy éppen kivel ülök szemben. Bár mégis megteszem, hiszen nem beszélhetek hozzá miközben a táskámat bámulom.
- Elijah? - Pillantok fel rá kérdő tekintettel és egyben érzem, ahogy felgyülemlik bennem az elfolytott harag ez az ember iránt. Évek óta csak gyülemlik és gyülemlik, most pedig itt áll előttem hét év után. Legszívesebben most felkelnék és elhúznék innen a francba. Valószínűleg jobban is tenném, elvégre lassan úgy érzem, hogy egy vulkánkitörés érlelődik bennem. Aminek természetesen nem biztos, hogy jó vége lesz.
- Emlékszel még rám egyáltalán? - Kérdezem tőle felvont szemöldökkel. - Vagy a gyerekedre akinek szartál a fejére? - Gúnyosan ejtek ki minden szavat, nincs kedvem jópofizni, főleg nem vele. Nem igazán tudom, hogy mit mondhatnék én neki ennyi idő elteltével. Mindenesetre azt tudni akarom, hogy miért nem volt hajlandó segíteni nekem. Nem azt kértem, hogy vegyen el feleségül, vagy bármi hasonló. Ő mégis lelépett és tudomást sem akart venni rólam éveken keresztül. Ma meg összefutunk itt a véletlennek köszönhetően. Pedig igen erősen reménykedtem abban, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.  
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Avataron : Andy Biersack
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Pént. Okt. 28, 2016 7:04 pm
 



 

Azért sok mindenre számítottam, de arra nemigen, hogy a riporter majd meglepődik a jelenlétemen. Lehet, a rockereknél bevett szokás, hogy basznak eljönni az ilyenekre, vagy legalábbis be vannak baszva annyira, hogy ne érzékeljék a világnak ezt a síkját. Elsőre ennek tudom be a nő meglepettségét, és biccentek.
- Személyesen, hús-vér valómban. – jó, hogy meg nem pördülök magam körül, hátha attól tart, hogy véletlenül egy beszélő plakát mellett ült le. Ahogy beszélek, mintha egyre sötétülne az arckifejezése, ami azért elszomorító, mert még egyáltalán nem melegedtem be. A minimum az lenne, hogy kicsit tűri, hogy szórakozzak vele.
A szavai azonban befagyasztják a pofámat, és összehúzott tekintettel bámulom, mérem végig újra, kutatom emlékezetemben az arcát. Kétségtelen, hogy beugrik valamiféle keserű érzés, és bár jó mélyre zártam magamnak az életemnek ezt a szakaszát, sejtettem, hogy egyszer újra kísérteni fog. Nem tudom, mi a faszt mondhatnék, ezért kissé hisztérikusan hat, ahogy felnevetek, megtörve a köztünk beálló csendet.
- Ironikus lenne, ha tudnád, hányszor hallom ezt a szöveget. – gúnyos mosoly játszik ajkaim sarkában, de tudom, hogy ezúttal nem a szokásos pénzéhes kamu lotyóról van szó. – Bár a te szádból mégis kicsit más, Avery.
Lehunyom a szemem, ahogy kiejtem a nevét, a rám boruló sötétségen át pedig előbukkannak az éjszaka homályos emlékei, a teszt, amit a képembe nyomott, és a dráma, amit magam mögött hagytam. A levegő hirtelen válik fojtogatóvá, és beletelik pár másodpercbe, mire ismét megtalálom rekedtes hangomat.
- Hány éves? – suttogom, ezúttal komoly tekintetem helyezem dühödt arcára. Sejtem, hogy ez az utolsó dolog, amit hallani akar tőlem, de nem tud érdekelni. Nem tudok változtatni a múlton. Kétlem, hogy a kölyök jobban járt volna, ha bármi érdeklődést mutatok...


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szer. Feb. 15, 2017 9:44 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Inaktív

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Szer. Május 17, 2017 7:14 pm
 



 

 
Marion & Claire



Már csak késve kaptam észbe, hogy mennyire eltelt az idő. Sejtettem, hogy legkedvesebb barátnőm egyáltalán nem lesz meglepve attól a ténytől, hogy nem érek oda időben a szokásos pénteki találkozónkra, de talán ő sem ment oda a megbeszélt időpontra. Ismert már annyira, hogy tudja, nekem sohasem sikerül akkor befutni, amikor kellene, csak minimum tíz, vagy sokkal inkább tizenöt perces késéssel. Ez már csak így megy nálam, hozzám tartozott.
Ettől függetlenül azért pötyögtem egy smst sebtében a taxiban ülve, hogy tájékoztassam a hamarosan esedékes érkezésemről. Már csak pár saroknyira voltam a kávézótól, csak éppen a délutáni csúcsban araszoltunk gyökkettővel. Nem élveztem különösebben, de talán még mindig nagyobb esélyem volt így gyorsabban odaérni, mintha gyalog indultam volna el. Bizakodtam, hogy hirtelen majd történik valami csoda, megjelenik Mózes és megnyitja a kocsik tengerét, vagy akármi.
Ez sajnos nem következett be, ám a következő lámpánál a sofőr ügyesen manőverezve el tudta kerülni a további sorban állást, és még viszonylag kevés csúszással meg is érkeztem a megbeszélt helyre. Gyors léptekkel vágtattam a fizetés után a bejárati ajtó felé, és amint beléptem, tekintetemmel máris a barátnőmet kerestem. Kisvártatva meg is leltem őt az egyik asztalnál, úgyhogy máris mosolyra görbültek az ajkaim.
- Szia, ne haragudj! – kezdtem máris, gyorsan nyomva egy puszit az arcára, mielőtt lehuppantam volna mellé. – Tudom, hogy egyáltalán nem lepődtél meg azon, hogy késtem, de azért gondoltam elmondom így személyesen is! – mert ugyebár sms-ben már leírtam, hogy mennyire sajnálom, hogy megint nem bírtam pontos lenni. – Már rendeltél? – közben kibontakoztam a kabátomból, és hanyagul az egyik szabad szék támlájára löktem.
- Bevallom, igazából elaludtam az asztalomon. Tudom, szörnyű vagyok… - sóhajtottam fáradtan, kissé gondterhelten. – De remélem semmiféle festék nem kenődött az arcomra, és talán már a gyűrődések sem látszanak! – kuncogtam az orrom alatt jókedvűen, kisimítva néhány égnek meredő tincset az arcomból. Kicsit szét voltam csúszva, na! Még a szokottnál is jobban, de reméltem, hogy legalább Marion elnézi ezt majd nekem. Ki mástól várhatnék még ilyet, ha tőle nem?
- Amíg kitalálom, hogy mit akarok inni, addig mesélj, milyen napod volt! – pillantottam rá az itallapból, bár már voltak ötleteim, hogy mit innék. Sőt, valami süteményt is szerettem volna megkóstolni, már ha akad itt ilyesmi. Csak út közben eszméltem fel arra, hogy ma még a reggeli fél croissant-t leszámítva nem is nagyon vettem magamhoz szilárd táplálékot. Sürgősen fel kellene már hagynom ezzel, úgy érzem. Különben előbb-utóbb a rengeteg koffein ki fogja marni a gyomrom, aztán leshetek egy kórházi ágyról a tévére, hatalmas vágyakozások közepette.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Csüt. Május 18, 2017 1:08 pm
 



 


Friday coffee time

A heti kávézásunkra már minden egyes nap automatikusan indulok, még gondolkodnom sem kell, automatikusan nem csinálok akkorra programot, nem veszek fel megrendelést munkára, és a többi. Most is szokásomhoz híven elindultam a megbeszélt időre, bár tudom, hogy Claire az esetek nagy részében késik, de már megszoktam, addig végigfutok egy napilapot vagy a facebookom, esetleg az insta profilom böngészem, ami számomra bőven elég sok infót tartalmaz a magányosan töltött percek elütésére.
A kávét sosem kérem ki, szeretem forrón inni, és Claire társaságában kiválasztani a mai soros sütit, amit felesben fogyasztunk el, úgy mégiscsak fél adag kalóriabomba, nemde? Nők, és az ő logikájuk, rám legalábbis rendkívüli módon jellemző az ilyesmi. Szeretem az édességeket, a fagyit és a pizzát, totál rejtély, hogy miért nézek ki úgy, ahogy, a legtöbb nő gyűlöl emiatt, de megbirkózom vele. Hálás vagyok a nagyérdeműnek, hogy ilyen genetikával ajándékozott meg, mert emellé makk egészséges vagyok, kis ferdítéssel a hajam szála sem görbült soha. A karácsonyi robbantást mondjuk nekem sem sikerült megúsznom, bár sokaknál lényegesen jobban jártam.
Épp lezárom a telefonom, mikor beesik a barátnőm, ajkaimra rögvest mosoly kúszik, úgy üdvözlöm, és viszonzom a puszit, a szabadkozására pedig csak legyintek. Mindig elnézést kér, totál fölöslegesen, lévén eszemben sincs haragudni.
- Nem, gondoltam megvárlak, és választunk sütit is egy füst alatt. – A szokásosnál is szétszórtabbnak tűnt, tudja nagyon jól, hogy maximum akkor rendelek előre, hogyha megakar ölni az éhség, de olyankor a legnagyobb badarság süteménnyel megtömni magunkat. A sok cukor azért még nekem is kerülendő, általában totál bepörgök tőle, mint a kisgyerekek a sok csokitól, és mivel alapjáraton is pörgős vagyok, ez pluszban egyáltalán nem hiányzik.
- Talán nem ártana néha éjszaka aludnod, és akkor nem napközben pótolnád a kiesett mennyiséget. Komolyan kicsinálod magad lassan. – Még a fejem is csóváltam hozzá, tudom jól, hogy rengeteg a dolga, de komolyan embertelen, mennyit dolgozik. Mondom ezt én… Most, hogy elkezdődött az esküvői szezon, alig van szabadidőm, bár abból a szempontból tökéletes az időzítés, hogy legalább nincs időm állandóan Bradleyn kattogni, már-már egészségtelen az egész, arról nem beszélve, hogy egyik pasi sem képes újabban megfogni, és ez még frusztráltabbá tesz.
- Volt három esküvői smink próbám, meg benéztem a stúdióba, de még mindig csak a próbák zajlanak, kifejezetten nincs sok dolgom… – Azt azért még előtte is szégyellem bevallani, hogy sokszor csak azért lesek be, mikor tudom, hogy dolgom sincs, hogy legalább fél percre megleshessem Bradet. Kész őrület ez az egész, ideje lenne valakivel beszélnem róla, Coryt ugyan beavattam, de fél pillanat leforgása alatt nagyjából elhagyta a várost, ráadásul azóta azt is megtudtam, hogy elvetélt az egyik babájával, kisebb gondja is nagyobb annál, mint az én lelki nyavalyám. - Csak a szokásos, semmi extra. Te hogy haladsz azzal a műsormegmentő projekttel? – Ez valahogy érdekesebbnek tűnt, mint az én életem. - Addig válasszuk ki a sütit. – Süti nélkül nem élet az élet, szóval én felpattantam gyorsan, és jöhetett a kávé is.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Inaktív

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Csüt. Május 18, 2017 10:34 pm
 



 

- Ó, remek! – örültem meg, amiért nem maradtam le semmiről. Mondjuk számíthattam volna rá, hogy nélkülem nem fog rendelni, de azért kellemesen érintett a megszokott dolog. Mostanában annyi minden történt velem, hogy az ilyen apróságok is képesek voltak felvidítani, amiért biztos pontot jelentettek úgymond az életemben. Semmi más nem tűnt ezen túl biztosnak, mintha folyton mozgott volna a talaj a lábam alatt, én pedig próbáltam volna átevickélni a rázós helyzeteken. – De igazán ihattál volna addig valamit… - ráztam meg azért a fejemet, még ha titkon örültem is, hogy nem így döntött.
- Ugyan! – legyintettem egyet könnyednek szánt mozdulattal. – Jól vagyok egyébként, tényleg. Csak kicsit elfáradtam. Amúgy meg, ha éjszaka aludnék, azzal értékes órákat veszítenék. Mégis mikor dolgoznék akkor, hm? – viccnek szántam ugyan, de igaz volt. Igazából nem csupán éjszaka, de nap közben is azzal töltöttem az óráimat, hogy melóztam. Éjt nappallá téve, és ezt nálam szó szerint kellett érteni. Jó, vagy sem, de ez járt hozzám a csomagban. Bár sejtettem, hogy Marion ezt nem fogja a szememre hányni, amiért igazán hálás voltam neki. Puszta aggódás volt ez részéről, én ezt tökéletesen tudtam.
- Tényleg? – kérdeztem vissza fellelkesülve. – Azért biztos izgalmas. Örülök neki, hogy ilyen sokan keresnek meg, szerintem egyre nagyobb és nagyobb lesz a hírneved! – jelentettem ki elégedetten. Én örültem a sikerének, méghozzá őszintén, szívből. Ez biztosan látszott is rajtam, mert tényleg belelkesültem attól, hogy csak a mai napon ennyi próbája volt, meg ugye ott volt a stúdióban is a munkája. Szépen meneteltünk felfelé a ranglétrán mind a ketten, a gond csak az volt, hogy az én fejem felett jelenleg ott gyűltek azok a fránya viharfelhők, és nemhogy eltűntek volna, csak egyre inkább megszaporodtak.
- És mikor kezdődik majd a forgatás? – érdeklődtem kíváncsian, befejezve az itallap átböngészését. – Ó, ne is mondd! – túrtam bele fáradtan a hajamba. – Teljesen kikészít, ráadásul a többieknek mégsem mondhattam meg, hogy veszélyben a munkájuk. Nem tudom, hogy akkor még jobban odatennék-e magukat, vagy inkább szétcsúsznának, de nem akarok kockáztatni. Elég, hogy én tudom, hogy mekkora a tét újabban. – ezzel tényleg csak a kollégáimat, a beosztottjaimat szerettem volna megvédeni. – A legutóbb is olyan szörnyű dolog történt, még a hét elején… - szusszantam hosszasan. – Mintha minden összeesküdne ellenem, és ezt utálom. Nem érzem a biztos talajt, és tudod, hogy az mennyire nem jó nekem. – mert az feszültté tesz, és a túl nagy nyomás miatt még maximalistább akarok lenni. Szörnyű nőszemély vagyok, nehéz természettel. Sokszor én sem értem saját magam, ha már itt tartunk.
- Igazából nem tudom, hogy valami gyümölcsöst ennék inkább, vagy csokoládést. Lehet, hogy mind a kettőt kéne… vagy az túlzás? – haraptam be a szám szélét elgondolkozva. – Ma még nem igazán ettem. – vallottam be a nagy igazságot, és talán arra sem fog kárhoztatni, hogy belém akarjon nyomni valami táplálóbbat, mint egy sütemény.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Május 23, 2017 12:57 pm
 



 


Friday coffee time

- Hagyjál már, tudod jól, hogy sosem iszom, olyan extrém sokat nem szoktál késni. – Fél óra után már elgondolkodnék a dolgon, de olyan sokat szerencsére nem késik, akkor szerintem engem sem enne ide a fene időben, nincs az az isten. Néha egyébként én is hajlamos vagyok késni, de alapvetően azért egész pontosnak vallom magam, ha munkáról van szó, inkább előbb mint később.
- Persze, aztán majd negyven évesen elvisz a szívroham. Mondjuk mondom én, aki szintén állandóan pörög és emellé pizzán meg jégkrémen él. Igaz, mióta levették a gipszet, járok edzeni. – Hozom fel az egészségesebb élettel villogva, de sokat mondjuk nem ér, ha amúgy az étkezésem olyan, amilyen, bár ez engem sosem zavart. Én az a genetikai csoda vagyok, akit a narancsbőr sem kísértett meg soha, és ezért nagyon tudnak utálni a nőtársaim, de hát istenem, cserébe rengetegen ostoba szőkének könyvelnek el, cicababa titulussal karöltve, ami viszont sosem voltam.
- Azt pedzegetik, hogy idén megint esélyem van egy jelölésre, bízom benne, hogy igen, az még inkább dobna rajta. – Álltam már az Oscar kapujában két éve, és határozottan friss húsnak számítottam még akkor a filmes iparban, fel is kaptak hamar, azóta is töretlen a dolog, olyannyira, hogy már rég nem működöm egyszerű alkalmi sminkesként, csak a menyasszonyok maradtak.
- A kérdés remek, fogalmam sincs róla egyelőre, nem rajtam múlik. A főszereplő szintén megsérült a robbanásban, és elég sokáig lábadozott, ezért csúszott az egész, csak pár hete kezdődtek a próbák. – Bradleyt még nem említettem neki, van valami olyasmi gát a fejemben, hogyha elkezdek róla mindenkinek beszélni, még nagyobb teret nyer az életemben, és nem biztos, hogy erre fel vagyok készülve.
- Biztos vagy benne, hogy nem a legjobbat hozná ki a többiekből is? Mert így, hogy csak esetedben van súlya a dolgoknak, és csak te teszel erőfeszítéseket… nos, finoman szólva sem biztos, hogy egyszerűbb dolgod. – Ettől még úgy fogja csinálni, ahogy neki tetszik, ismerem jó ideje, és tudom, milyen makacs képes lenni, nem fogok én semmi mellett kampányolni, de a véleményemet azért meg szokta hallgatni, ezért merem elmondani.
- Milyen szörnyű dolog? Ne ijesztgess. Erről eléggé lemaradtam. – Úgy tűnik, zajlik az élet Claire háza táján, bár szerintem körülötte sosincs igazából nyugi.
- Ne viccelj, mikor mondtam én nemet egy kis sütire? Jöhet mindkettő. – Nyilván felezzük őket ebben az esetben is, erre rá sem kell kérdeznem, amúgy miért is lenne túlzás, felnőtt nők vagyunk, azt és akkor eszünk, amikor akarunk. - Ma még én sem túl sokat, de egész nap rohantam. – Azzal a magam részéről leadom a rendelésem a kávémra, meg kiválasztjuk a két sütit, és ha mindent megkaptunk, mehetünk vissza az asztalhoz. A forró italomba belekóstolok, miután nyakon öntöttem a cukorral, és egy mély sóhajt követően jelentőségteljesen pillantok rá, mintha valami sorsfordítót akarnék mondani, de ahelyett, hogy ilyesmit tennék, egy tökéletesen abszurdnak ható kérdéssel rukkolok elő.
- Ez biztos a világ egyik leghülyébb kérése, de… elmesélnéd nekem, hogy milyen érzés szerelmesnek lenni? – Tudja, hogy nem voltam még, s a magam részéről igyekszem elhessegetni azt a tényt, hogy milyen jelentőségteljes a kérdés puszta megszületése, valamint árulkodóbb, mint szeretném, ám lehet, hogy tudat alatt sokkal könnyebb így elcsepegtetni az infót, mintha arcba tolnám, hogy van valaki, aki sokkal többet számít, mint szeretném és mint valaha hittem volna. Meg azt, hogy ettől a ténytől milyen szinten halálra vagyok rémülve.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Inaktív

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Május 23, 2017 3:28 pm
 



 

Csak jót mosolyogtam azon, hogy nem szoktam vészesen sokat késni. Biztosan lettek volna olyanok a környezetemben, akik ezzel vitába szálltak volna, de általában igyekeztem Marionnal ezt nem eljátszani. Ahhoz túl fontos volt, de még így sem voltam képes soha teljesen időben megérkezni. Ez benne volt a pakliban, ha valaki velem akart összefutni, legyen ez bármennyire bosszantó is a legtöbb ember számára.
- Dehogy visz engem el a szívroham! – legyintettem egyet, bár az életvitelemmel azért mégsem volt teljesen lehetetlen, hogy legyenek egészségügyi problémáim. A gyomrom már így sem volt százas, folyton kapkodtam be a rengeteg savlekötőt, ami valószínűleg a túlzott koffeinfogyasztás, és az állandó idegeskedés számlájára volt írható. – Jól teszed. Nekem ilyenekre mostanában nincs időm, és valószínűleg a közeljövőben nem is lesz. De a pizza legalább nálam is megvan. – vigyorodtam el végül szélesen. Én sem voltam egy hízékony típus, de talán tényleg ez is csak azért volt, mert folyton pörögtem valamin, rohangáltam oda-vissza, a sok stresszről már nem is beszélve.
- Komolyan?! – kérdeztem vissza elkerekedő szemekkel. – Hát ez csodálatos! Olyan büszke vagyok rád! – mondtam őszinte lelkesedéssel, csak úgy felcsillantak a szemeim. Nem irigykedtem a sikerére, inkább támogattam benne, de ez mindig is így volt. – Tuti, hogy a következő gálát a tévé előtt ülve fogom végignézni. – határoztam el magam. Amúgy is szokásom volt megnézni a műsort, mert lehetett belőle másnap reggelre ötleteket meríteni. Mindig toppon kellett lennem, készen egy újabb sztorira.
- Ó, értem. Akkor nincs könnyű dolga a rendezőnek, de te legalább készen állsz. – valószínűleg a helyében én is folyton bejártam volna körülnézni, amíg nem kezdhetem el az érdemi munkát. Arról meg nyilván fogalmam sem volt, hogy esetében mi volt a valódi oka annak, hogy ilyen lelkesen elment a próbákra is. Pusztán magamból indultam ki, és én bizonyosan ezt tettem volna. – Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy mi lenne a jobb megoldás. Sehogyan sem jó, és mindenképpen az én felelősségem minden. – sóhajtottam gondterhelten, ezt nem is lepleztem egy pillanatig sem. Marion is tudta, hogy mennyire a szívemen viseltem mind az embereim, mind a műsorom sorsát. Másképp nem is lehetett volna lelkiismeretesen dolgozni.
- Talán tényleg el kellene mondanom nekik, de így is folyton olyan stresszben van mindenki, ez meg csak… - megvontam a vállaimat. Olaj lett volna a tűzre. – De lehet, hogy fair lenne, ha beavatnám őket, és felkészülhetnének a legrosszabbra is. – gondoltam tovább a dolgot, és a tanácsát. Ezt tényleg nem ártott volna alaposabban megfontolnom most már, még ha eddig nagyon másképp álltam is hozzá az egész kérdéshez. Többen talán mégiscsak könnyebb lenne cipelni azt a bizonyos terhet, mint nekem teljesen egyedül.
- Hát képzeld csak el, az adás előtt bő félórával beállított hozzám egy hatalmas néger pasas. De tényleg hatalmas volt, Marion! – elkerekedtek a szemeim, ahogy megint felidéztem magamban a fickót. – Közölte velem a maga megtévesztően bűbájos módján, hogy nem adhatom le az anyagot, mert ez nemzetbiztonságot érintő úgy. Érted ezt?! Félórával a kezdés előtt… - megráztam a fejemet. – Szerintem legalább háromszor haltam meg, és éledtem újra a sokktól abban a harminc percben. Jól leteremtettem, ő fenyegetett, aztán végül felajánlotta, hogy marad ő, és megcsináljuk az interjút. De akkor is borzasztó volt, nem kívánom senkinek! – még a gondolatba is beleborzongtam. Tényleg teljesen ki voltam készülve.
- Akkor hasonlóan telt az időnk. – vigyorodtam el, miután én a jegeskávémat kaptam kézben, és ültem vissza a helyemre. Gondolataimba mélyedve nézegettem az egyik szimpatikus süteményt, hogy levágjam a villával az első falatot, amikor megéreztem magamon a tekintetét. – Mi az? – kérdeztem a homlokomat ráncolva, már-már arra gyanakodva, hogy van valami az arcomon. A kérdés azonban teljesen váratlanul ért, még inkább, mintha egy tintapacát akart volna letörölni a fülemről.
- Hú, ez elég nehéz kérdés… - dünnyögtem az orrom alatt. – És igazából fogalmam sincs róla. – világosodtam meg hirtelen, bevallva az én hiányosságomat. – Sajnálom, hogy nem tudok rendes válasszal szolgálni, de egyszerűen… - csak tehetetlenül vállat vontam. – Tudod, azt hiszem Jimmel ez nem volt közöttünk szerelem, csak fellángolás. Én vonzódtam hozzá, és azt hittem, hogy ez már szerelem, ő meg birtokolni akart. Egyik sem bizonyult elégnek a házasságunkhoz, de ezt te is tudod. – futólag rámosolyogtam, hiszen mellettem volna abban az időben is. – Miért? – kezdtek újra forogni a fogaskerekek az agyamban, és még a szemeim is gyanakvóan szűkültek össze. – Csak nem találkoztál valakivel, és még csak nem is meséltél róla?! – kissé felháborodva kérdeztem, de az arcomon nem volt másnak nyoma, mint az őszinte kíváncsiságnak és az izgalomnak.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Vas. Május 28, 2017 3:08 am
 



 


Friday coffee time

- Azért ne igyunk előre a medve bőrére, de elég szép az esély rá. Fantasztikus lenne, az biztos. – Imádom az ilyen partykat, és egész sokra eljutottam az utóbbi években, néha úgy éreztem, egy tündérmese az egész, jól áll nekem a csillogás, az elegancia, a szép ruhák, imádok mindent, amiben a nőiességem kiteljesedhet, talán éppen ezen okból könnyedén olvadok be bármilyen hasonló közegbe. - Én remélem, nem. – Kuncogom el magam, hiszen hogyha úgy tennék, az azt jelentené, hogy nem került a jelöltek közé a film, amiben maszkíroztam illetve sminkeltem, és az rendkívül szomorúvá tenne. Na jó, hamar túllendülnék a dolgon, de most még a reménykedésé a főszerep.
- Nincsen, az biztos, de kihívások nélkül mit ér az élet, nem igaz? – Kúszott széles mosoly az arcomra. Én kedveltem őket, mi több, mindig is vonzottak, miként fény az éjjeli lepkét, hiába lebegett mindig annak az esélye előttem, hogy megégetem magam.
- Igen, de nem mindegy, hogy egyedül harcolsz mindenkiért, vagy összefogtok. Több szem többet lát, tudod. – Értékelem én Claire ötleteit, és szerintem nagyon jó abban, amit csinál, de ettől még lehetnek másnak is használható ihletmorzsái, ami talán előrébb lendítené az ügyet. - Így legalább jogosan lennének stresszben. Aki összeomlik a dolog miatt, arról legalább megtudod, hogy nem igazán használható, de összességében szerintem jót tenne. – Csupán a véleményemet mondom el, mint mindig mindenről, nem szokásom előtte kertelni, az már rajta múlik, hogy mit lép meg az egészből, könnyen lehet, hogy semmit, de már akkor megérte jártatnom a számat, ha legalább elgondolkodott a dolgon.
- Jesszusom, hát el tudom képzelni, mennyire a frászt hozta rád a dolog. De akkor ezek szerint megoldódott? Mert azért az viszonylag pozitív hír akkor. Még szerencse, hogy az egyik kezével adott, ha már a másikkal elvett. Azért ne keveredj semmilyen húzós helyzetbe, hallod, még a végén bajod esik. – Nemzetbiztonság… ez aztán semmi jót nem sugall véleményem szerint.
A szavait hallgatván elég hamar kikristályosodott előttem, hogy vele sem megy sokra senki, mert ugyanolyan szerencsétlen ilyen téren, mint én. Vagyis, fogalmam sincs, lehet nekünk a jobb, hogy nem ismerjük azt a lelkünk legmélyéig hatoló érzést, ami épp olyan könnyen emel a mennyekbe, mint taszít a pokol legmélyebb bugyraiba?
- Igencsak pechesek vagyunk akkor, hogy elkerült minket a nagy ő, vagy hogy mondjam. Bár, tudod hogy állok ehhez az egészhez, csak azt hittem, te legalább megtapasztaltad. – Én a magam részéről rettegek az érzésektől, van egy anyám, aki képtelen volt megtanítani a feltétlen szeretetre, arra a gondoskodó odaadásra, amire egy nőnek rohadtul szüksége lenne az életben, arra, hogy a szeretet nem csupán belénk marni képes, nem csak elvárásokat támaszt elénk, hanem önzetlenül ad, épít. Nincs stabil alapom, amire egyáltalán a vázat felhúzhatnám. Azt a vázat, ami Marion Miller érzelmi valóságát eleveníthetné meg. Valahol ez rettentően félelmetes. És szomorú.
- Ezt szörnyen nehéz lenne röviden összefoglalni. A lényeg igazából az, hogy találkoztam valakivel, akivel nem lehet semmi, de én akartam, hogy legyen. Őrületesen akartam, és elbuktam. Nem tudom eldönteni, hogy a büszkeségemet zavarja az egész, vagy valami más van bennem. Világ életemben kristálytisztán láttam saját magam, de most elvesztem. – Sóhajtok fel, és mielőtt tovább pofáznék, inkább magamba tömök egy szép adag süteményt. Egyelőre ennyi is épp elég lesz szerintem, nem nagyon tudnám tovább ragozni, mert még én sem értem, és elég világos, hogy Claire sem lesz képes eloszlatni a ködöt az elmémből.
Vissza az elejére Go down
Claire J. Palmer
avatar
Inaktív

Avataron : Rachel McAdams
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Május 30, 2017 1:09 am
 



 

- Hát persze! – legyintettem egyet, de annyira izgatott voltam a sikere miatt, hogy egyáltalán nem érdekelt, hogy esetleg előre iszunk rá. Naná, hogy innék rá előre, meg közben is, meg utána is. Pedig nem mondhatnám, hogy túl nagy italozó hírében állok, de erre muszáj lesz. Mindig örültem neki, ha a számomra fontos emberekkel valami jó történt, még ha magamban egy kicsit rosszul is éreztem magam azért, mert nekem bezzeg lefelé áldozott az a bizonyos csillagom. Pedig még annyira a karrierem elején jártam, és most tessék, húzhatom is le a vécén az eddigi fáradozásaimat. De legalább Marionnak sikerült valamit letennie az asztalra.
- Nekem nem kell bemutatni, bőven több jutott most nekem, mind egész eddigi életemben! – emeltem meg megadóan a két kezemet, mert az igazság bizony tényleg ez volt. És egyáltalán nem élveztem annyira, mint szerettem volna. Azt mondják, hogy teher alatt nő a pálma, de én elviseltem volna, ha az a bizonyos teher nem ennyire nehéz, és nem csupán az én vállamat kell nyomnia. Jó, tudom én, hogy önként vállaltam ezt magamra, de néha még én is elbizonytalanodtam, hogy mennyire volt ez nyerő ötlet.
- Talán igazad van… - sóhajtottam beletörődően, bár még mindig hajlottam arra, hogy az édes tudatlanság jobb. Kevésbé stresszesek, mint amilyenek amúgy. Mert hát erre nem lehetett panasz, mindig mindenki elég feszült volt. – Az enélkül is megvan igazából. – ráztam meg a fejemet lemondóan, szavakkal is kifejezve azt, ami eddig csak a fejemben játszódott le az imént. – Még át kell gondolnom, túl sok forog kockán. Attól is tartok, hogy feladják az egészet és elkezdenek másik munka után nézni, és akkor tényleg lehúzhatjuk a rolót. – vallottam be legalább neki azt, ami még visszatartott. Az lett volna a gödör legmélye, azt hiszem.
- Igen, végül meg. – szusszantam egyet, miután beavattam Mariont a Mr. Gatwickkel közös munkánk részleteibe. – Nem hiszem, hogy bántana. Az meg elég nagy baj lenne, ha én jelentenék veszélyt a nemzet biztonságára, nem? – még a feltételezés is nevetséges volt. – Ha engem kiiktatandó tényezőnek könyvelnének el, akkor nem akarom elképzelni, hogy mit tehetnek a terroristák, hogy közveszélyesnek bélyegzik őket. – még a gondolattól is megborzongtam, és igyekeztem minél messzebb hessegetni magamtól a képtelen ötletet. Bár tény, hogy elég nagy sztori lett volna belőlem, és meginterjúvoltathattam volna saját magam, a saját műsoromban. Annyira nem is tűnt most már rossznak. Csak egy kicsit talán őrültnek, de az még belefér.
- Egyébként ez a fickó elhívott vacsorázni még a műsor előtt. Fura... - avattam be Mariont szórakozottan. - Nem, de talán nem is baj. Nem tudom, hogy egyáltalán merjek-e hinni ebben az egészben. Lehet, hogy ez csak valami felnagyított akármi. – közben hevesen gesztikuláltam a kezemmel is, ahogy máskor is szoktam. – Bár a szüleimet elnézve nem lehetetlen… - gondolkoztam hangosan, mert ők bizony már elég hosszú ideje voltak házasok, és látszólag boldogan éltek. Persze egyetlen gyerek sem láthat bele a szülei kapcsolatába, de én szerettem ezt gondolni róluk. Olyan idilli volt mindig is, és igazán jó példa előttem, csak kár, hogy én mégis elbuktam ezen a téren.
- Én ráérek! – néztem rá várakozóan, ahogy elkezdett azzal takarózni, hogy nem lehet röviden elmondani. Nekem ez egyáltalán nem volt ám baj. – Mi az, hogy nem lehet semmi?! – kérdeztem értetlenül. – Házas, vagy mi? – mert nekem egyből ez ugrott be, ami miatt nem lehet közöttük semmi. – Na, jó! Mi lenne, ha az elején kezdenéd, és szépen sorban elmondanád nekem az egészet? – vetettem fel ezt a roppant magától értetődő alternatívát, mert úgy talán én is meg fogom érteni a sztorit.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
avatar
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 28

TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
Kedd Május 30, 2017 11:46 pm
 



 


Friday coffee time

- Ez valóban esélyes, viszont az ilyen emberek nem szívvel csinálják azt, amit, szóval legalább csúnyán mondva kihullana a férgese. Legalábbis én így gondolom, de szerintem ezt a szíved mélyén te is tudod. Szarból nem lehet várat építeni, ehhez meg gondolom olyan emberek kellenek, akik igenis odateszik magukat. – Gondolkodtam hangosan, ez azonban még mindig nem jelentette azt, hogy bármit kezdenie kellene ezzel, csak szokás szerint alaposan kitárgyalunk mindent. Nekem alapvetően szinte mindenről elég markáns véleményem van, ezt már megszokhatta, azt szintúgy, hogy leplezni sem szokásom.
- Nem is így gondoltam, hanem hogy érintett lettél ezáltal valami komolyban, még ha csupán nagyon közvetve is. Elvégre, valami olyanról van tudomásod, ami nem kerülhetett műsorba. Ez már önmagában elég para szerintem. – Nem szerettem volna megijeszteni, szóval lehetséges, hogy nem kellett volna így fogalmaznom, de mit tagadjam, aggódtam érte. Remélem, csak túlzásba estem, és ilyesmiről szó csin.
- Komolyan? Na és mit mondtál? Elmész? Ez olyan… hálás vagyok, hogy segítettél vagy inkább randivacsora? Úristen, lassan már azt sem tudom, milyen egy randi. Lehet el kéne mennem poénból valami vak randira. Nincs valami jól szituált kollégád? – Azt hiszem, ideje lenne visszaterelnem magam az egészséges egyik pasi sem érdekel jobban a többinél vonalra, az illett hozzám. Annyira azért nem gondolom komolyan, hogy ilyesmire vetemedjek, elég lenne elmennem valahová bulizni, és talán sikerülne felhajtani valakit, akinek pont egy gyors numerára van szüksége, mint nekem. Atya ég, valahogy most annyira szánalmasnak tűnik az egész, de olykor úgy érzem, bekattanok, ha nem verem ki a fejemből Bradleyt.
- Az enyémeket elnézve meg lehetetlen. Előttem ilyen téren sosem volt jó példa. – Anya olyan, amilyen, apa meg egy mulya puhapöcs, sosem állt ki sem magáért, sem értünk.
- Erre a kérdésre nem tudom a választ, de konkrétan rámásztam. Kétszer. Jó, másodjára inkább ő lépte át a határt ittasan, és még úgy is képes volt azt mondani végül, hogy nem. – Kapok be egy falat süteményt, és megcsóválom a fejem. - Nem, azaz… ha az lenne, simán elmondta volna, hogy miért nem közeledik a nőkhöz, és mielőtt megkérdeznéd, biztosan nem homokos. – Azért itt lehalkítottam a hangomat. - A lényeg annyi, hogy van az az új film, aminek a sminkese vagyok, csak leállt a munka a plázarobbantás miatt hónapokra, most indult újra. Annak a munkálatai közben találkoztam ezzel a pasival, és egyszerűen vonz magához, és szinte fizikai fájdalmaim vannak, ha nem lehetek a közelében. Márpedig nem lehetek… Én sem értem, miért, de így van. – Újabb falat, mintha csak magamat akarnám megakadályozni abban, hogy még többet mondjak erről az egész szituációról. Nem járok sikerrel, de azért előtte lenyelem a falatot. - Engem még egyetlen pasi sem érdekelt annál tovább, hogy összegyűrjük a lepedőt, de őt nem bírom kiverni a fejemből, és ettől megőrülök. – Még akkor sem, ha tulajdonképpen már elég szép listám lehetne arról, hogy miért ne legyek a közelében. Az élén mégis leginkább az jár, hogy rettenetesen félek attól, hogy olyan érzéseket kelt életre bennem, amiket egész életemben kerültem, hacsak nem késtem el már így is.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Lupton Coffee Bar
 



 

Vissza az elejére Go down
Lupton Coffee Bar
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: