Earl's dining car

Harper  & Layton

Még a rendőrségen


Hogy a fenébe tudok elkésni, mikor alig alszok, járom a várost buliról bulira és a „munkámon” kívül semmi dolgom? Valami értelmes ruhát rángatok éppen magamra. Igyekszek a minimálisra csökkenteni a késést, pontosabban nem átlépni az egy órát. Talán jobban járnék, ha bent aludnék valamelyik irodában… vagy a raktárban.
Nem mintha lenne időm átgondolni ezt az ötletet. Majd talán később, most csak végignézek magamon. Egyszerű fekete póló, sötét nadrág és a sportcipő. Vodkát se felejtem ki, kaját adok neki, egy gyors bunyó és hagyom enni a nagyságos urat.
- A rohadt életbe! - káromkodom el magam, ahogy a falon lévő órára nézek. Átléptem az egy órát, igaz, hogy csak három perccel, de ez sokkal több, mint amit megengedhetek magamnak.
Solomon ki fog nyírni, Harper meg aztán főleg!
Ráadásul már 5 nem fogadott hívásom is van… Azt a rohadt, ki leszek nyírva most már tényleg. A motoromon száguldok, mint egy félőrült, végül már ott is a parkoló. Kerek 20 perces úttal… Bazdmeg.
A szokásos, elmotyogott köszönés az ismerős, kint dohányzó arcoknak, majd egy sor lépcső, lift, végül a legfelső szint, ahova belépve már látszik, mindenki másnak nem most indult a nap. Páran elég furcsán néznek rám, én viszont a tekintetemmel Harpert keresem, ahogy az asztalok felé veszem az irányt. Már látom, hogy egy halom papír vár és ehhez van a legkevésbé kedvem, így lefékezek az első, mosolygós munkatárs mellett és máris feltenném az első kérdésem, amikor is elterelik a figyelmét és odébb lép a tagbaszakadt fickóhoz. Két ajtós szekrény… állat.
- Mit tudsz erről az egészről, hm? Hulla a sikátorban? - érdeklődik a szöszitől, az meg csak átad neki egy papírt.
Hulla a sikátorban? Melyikben lehet? Meg kéne nézni…. de erről az ügyről csúnyán lecsúsztam. Pedig úgy de úgy megoldanám az ügyet. Látszik a képemen is, hogy teljesen felkorbácsolódtam az ügy hallatán. Bárki is a tettes, biztosan nem csak elgurult a gyógyszere. Komplett őrült és a maga kis világában egy zseni. Úgy elkapnám!
Tudtam, mit vállalok és amúgy is, mi mást csinálhatnék? Pont azért jöttem ide mert képtelen vagyok elviselni a nyugalmat, amit egy átlagos munka ad. Így legalább van hova haladnom és csak ez számít. Sokat úgysem veszíthetek, csak az életemre kell vigyáznom, meg ha kell a fafejekére is, tudom, mit kockáztatok… - Öhhm bocs… hol van Dwayne? Harper?? - érdeklődök szerény személyüktől, az egyik a fejével az iroda felé bök… a Főnöknél? - Legalábbis 15 perccel korábban onnan jött ki, hogy most hol van? - vonja meg a vállát, majd elsétálnak a sikátori hullát megbeszélve.
- Remek, kösz a semmit srácok. - intek nekik, aztán sóhajtok. Aztán érkezik is a keresett személy egy papír halommal a kezében… szemöldököm felkúszik a homlokom közepére.
- Öhm… ’Reggelt. - köszönök végig mérve a paksamétát, majd a szemeibe lesek.
- Hallottál a sikátori hulláról? Most beszélték. - ez amolyan megnézzük-e kérdés… Bár olyan: "leszarom mit mondasz, úgyis az lesz és az van, amit én mondok" arca van… szívás.

Az első elmúlasztott tizedik percnél én hívtam a nyikhajt, az összes többi nem fogadott hívása már Nancy-től érkezett a hivatalos, központi telefonról. Én előbb bejövök, hogy hamarabb befejezzem a félbe hagyott munkát és ő amióta itt van nem tanulta még meg, hogy nem a seggében kell tartani a mobilját? Nem különösebben érdekelt a sorsa a kölyöknek, ezután még kevésbé fog. Nem cseszem el azzal az időmet, hogy újabb hívásokat kezdeményezzek, ráhagytam a recepciós kolleginára azzal a kéréssel szóljon neki, ha felveszi a készüléket: ne fáradjon azzal, hogy bejön. Leírom a kiértékelésébe ezt az esetet is, közvetlenül a többi elmaradásának lajtsroma mellé és magára vessen, hogy a hozzáállásának egy negatív véleménnyilvánítás az eredménye. Újra és újra. Elkényeztetett pöcs, aki mivel mellém van beosztva a késedelmével tovább akadályozza a munkámat..
Épp végeztem a tegnapi akta rendbe tételével, a hivatali papírozással, mire megkerestek egy másiknak az ügyintézésével, mondván Layton nincs a nyakamban és ennél tökéletesebb alkalmam nem is lehetne a nyugodt munkavégzésre. Anyád ugye jól van? A rohadt életbe, hogy Solomon ezt nevezte meg adósságrendezésnek, amíg legalább egy üzenetet nem hagy az öccse a nem jöveteléről én sem tudok szabadon mozogni, normálisan dolgozni. Hangos fújtatás kíséretében forgatom meg a szemeimet és indulok átvenni az aktahalmot – jobb híján –, hogy azzal a kezemben menjek leadni a jövő hétre vonatkozó szabadságkérelmemet a főnöknél. Az évben egyetlen napot vettem ki és egyszer sem mentem táppénzre, a rám húzott túlórák számára való tekintettel, pedig még inkább indokolt a kért napok megadása. Nem elég, hogy az utóbbi idők történéseit is le kell nyelnem, mindennek tetejében még egy idióta gyakornok baromságait is tűrnöm kell.. Igen, határozottan szükségem van egy kis szünetre, mint minden normális emberi lénynek. Meglepő fejlemények. A kérvényezéshez nem fűztem sok magyarázatot Kathleen-nél, nem volt rá szükség és ez valamelyest lenyesett a szar alaphangulatomból. Eggyel kevesebb megoldásra váró probléma, a következőnek viszont kénytelen vagyok utána érdeklődni a recepción, hogy sikerült-e elérni vagy írhatom a záró értékelést, ami után végérvényesen megszabadulhatok a kolonctól. Azt se értem eddig miért nem körmöltem le, összességében megérdemelte volna. Jócskán meg.
Út közben beszerzek egy kávét és így pont elkerüljük egymást Layton-nal, ahogy ő be, én kifele, egyenest Nan-hez tartok az információért a központi aulába, ahol nem ér meglepetésként a közleménye. Kommentárhagyás nélkül köszönöm meg a telefonálást és megyek vissza, hogy az asztalom tetejére dobjam ezt a halmot. Legalább kajálni kiugrok, ha már egy ismételten papírmunkával eltöltött napot köszönhetek a gyereknek, akinek akkor sem örülök, amikor visszaérve meglátom.
- Gratulálok, hogy betaláltál. Fogta valaki a kezed ide úton? – köszönjön, ha akar, de ha már egy vérszegény „bocs”-ot sem tud kinyögni magától igazán ne várjon tőlem semmit. Normális hozzáállást se, nem mintha egyes dolgok figyelmen kívül hagyása az lenne.. Viszont, mielőtt egyáltalán válaszra nyithatná a csipáját visszaveszem magamhoz a szólás jogát egy rövid fejingatást követően.
- Az ajánlatom a következő: hazamész, úgy érdeklődsz utána az ügynek ahogy akarsz és én nyugodtan fogyaszthatom el a reggelimet, amit eddig a munka miatt toltam. Hm? Szerintem remek ajánlat, mindketten megkapjuk, amit akarunk. Akár aludhatsz is otthon, amit akarsz. Vagy összeszeded magad és innentől kisangyal leszel. - nem viccelek, egyetlen szavamban sincs gúny vagy szarkazmus: teljesen komolyan gondoltam, amit mondtam. Engem nem érdekel, a késéseiből nehéz arra következtetni, hogy őt is ténylegesen érdekelné. Más rég összetette volna a két kezét és kiskatonaként vágta volna magát haptákba, amiért a bátyja ilyen múlttal elintézte neki a gyakornokságot az akadémiai képzést megelőzőn.. Ő meg még megerőltetni sem képes magát. Ennyire akarja megmutatni, hogy sikerülni fog neki.. Váo, látom mennyire. Hagyjuk egymást békén. Ez a legtisztább.
Most még a türelem is ott van a képemen, ahogy a válaszát várom. Kössz, nem hiányzol a napi stresszadagomhoz még te is. A kávémba is látszólagos nyugodtsággal iszok bele, ami eddig a halom tetején pihent.

Szavai késként szelik át a kettőnk között feszülő feszültséget, ami mindig átmegy még nagyobb negatív hullámba. Ösztönösen megfeszítem végtagjaimat….nagyon bírom díjazni, amikor kimond mindent… Még ha az a másiknak szarul esik is… de ez oda vissza igaz. Ugyanezt képes lennék replikázni… de mekkora aduászt tartogatna nekem azért?
Ki is csapna érte a picsába. Amúgy se sok hiányzik. Nem akarok ellépni innen.
A meglátása viszont hibátlan: nem a terveimről vagyok híres, de még csak nem is az összeszedettségemről - ezek számomra aligha ismert koncepciók… én csak az adott pillanatnak élek és nem tervezgetek holnapra…. jön aminek jönnie kell. Hogy változtassak ezen? Igen lehetséges....
Figyelem arcát és szavai az elmém minden szegletét bejárják, de gondolkodni sem kell ezen. Tudom mit akarok. És tenni is fogok érte… hogy lássa, akarom az egészet az elejétől a végéig. Törtetek a célért…. meg talán egy kis elismerésér is.
Sóhajtottam, lepillantottam a faltövébe a férfi mögé, majd vissza annak cipőjére és vissza a semmitmondó szemeibe.
- Végig fogom csinálni. - a szavak egyértelmű tartalommal rendelkeznek és kurvára nem vicceltem. - Többé nem fordul elő semmilyen késés sem, Uram. - vágom magam kissé egyenesbe, nem röhögök, bár kényelmetlen a helyzet, de ezzel adom tudtára a komolyabb fordulatot. Komolyan kell vennem, olyan komolyan, mint ahogy Ő itt áll előttem és a kávéját fogja… Meg kell csinálnom… többé nem kések el… inkább előbb bent leszek, vagy bent alszok a biztonság kedvéért. - Mi a mai feladat? – érdeklődöm azért, mert ha ma is az asztalnál gubbasztok olvasgatva… ellenkezni meg már luxus a mai világban… tegnap is olvasgattam… tanulni kellett volna, de kinek van arra ideje?
Nekem volt kerek 6 óra hosszam (tekintve hogy sose tanultam eddigi életem során, mert nem érdekelt)… a maradék kettőben kajáltam és a srácok kalandjait hallgattam. Noh meg Harperét….
ÁÁHH Túl lehet ezt élni....

Kényelmesen iszok bele a kávéba és várom a reakcióját az elhangzottakra. Még jó, hogy első sorban amiatt vajon meddig leszünk kénytelenek egymás társaságát tűrni a maradék idejében, amíg be van osztva. A pohárperem felett figyelem, ahogy nagyobb kedvet érez a föld tekintettel söpréséhez semmint határozottan megadni az egyszerű választ: igen vagy nem. Akarja vagy nem. Az első verbális megnyilvánulása nem lep meg, más megfogalmazással, de egyszer már közölte az állítólagos elhatározását, hagyom az egyik fülemen be, a másikon, pedig kifelé távozni a hangját és gondolatban már készülök a másodszori megszólalását is hasonlóan semmisnek tekinteni. A kölyöktől viszont most először hallok olyat, ami nem csak szájtépésnek minősíthető.
Egy újabb kortyot csaklizok el a még meleg italból.
- Helyes. – egy apró bólintással veszem tudomásul, amit mondott és noha most sem fogja megütni az orgánumom a kedveskedő vagy épp vidám dallamot, érzékelhető, hogy nem azzal az élű határozottsággal beszélek, amivel máskor a folyosó közepén is seggre ültetném. Oké, ez egy korrekt felelet. Elfogadom, amíg be is tartja.
Felhajtom a maradék kávét és megindulok, egy időben a mai feladatsor kérdéskörének firtatásával, hogy összegyűrve a közeli szemetesben landoljon az eldobható pohár.
- Először eszem. Minden más utána. – viszont mielőtt mögém sorjázna felteszem a szabadabb kezem. – Várj meg a bejáratnál, leteszem a cuccokat és jövök. – említettem, hogy nyugodtan akarom elfogyasztani, nem? Nem egy órával későbbre gondoltam és nem is légből kapottan szőttem bele az alkuba, aminek elfogadta a feltételeit. Sarkon fordulok, hogy az asztalomhoz vigyem a nyakamba zúdított aktákat és nagyjából három perc múlva indulhatunk is. (…)
Ilyenkor már nem szokott akkora tömeg lenni Earl-nél: pont van egy asztal az ablak mellett és csak elvétve akad egy-egy ember a többinél. A pultnál is csak egy törzsvendég gubbaszt. Az ajtóban pont váltjuk a bentről kilépő Armers-Trevor párost, akiket a kötelesség szakított el a kajálástól. Igen, mondhatni ide jár majdnem az egész őrs. Bent egyből köszön a söntés túlfelén épp poharat és tányért törölgető pultosnő, a szeme sarkából már a kávés kanna megszokott helye felé pillogva, jelezve, hogy van. Intéssel viszonzom a köszönést és orientálom magunkat a szabad hely irányába, ahová ő maga is hamarosan jönni fog, két bögre társaságában.
- Mennyi napod van még hátra? – nem tudom kicsikart-e Sol még egy hetet neki. Remélem nem, de egyelőre megmarad sima érdeklődés szintjén a dolog, mert Candice máris megjelenik és kérdés nélkül önt mindkettőnknek.
- Mit hozhatok nektek ezen kívül?
- A szokásosat kérném, négy tojással. - eresztek meg egy rövid mosolyt a nő irányába, aki nem is pazarolja a ceruzát a rendelés felvéséséhez. Ezután Aaron-ra pillant, várva ő mit fog kérni, márha kér.
- Rendben, megyek készíteni őket. Ha bármi mást kérnétek csak szóljatok nyugodtan.
- Kössz. - rendes nő, sose sajnálta az adagokat és az ingyen kávét tőlünk, de egyik vendégétől sem, aki betért. Mindenféle ízesítés nélkül iszok bele a gőzölgő bögre tartalmába és kifelé tekintek, ahogy elállt az asztaltól. Nem zavartatom magam a beálló csend miatt, hacsak a kölyök nem töri meg. A járókelőket, az autókat nézem, amíg várakozni kell és néhány perc elteltével fogom csak felhívni Layton figyelmét.
- Látod azt a '67-es Shelby-t, ami most állt be a lámpa elé? - bökök a fejemmel a szóban forgó felé. Épp most gurul be mögé egy hatszemélyes busz, közvetlen azután, hogy megleli a srác a sötétkék színű járművet. A kérdésem bizonyos szempontból nagyon is szemét a látószög miatt, mert rohadtul nem lehet már leolvasni az első 7-es szám kivételével a többit.
- Mi volt a rendszáma? - pluszba neki ugye egy másodpercre volt nagyjából megnézni az autót, aminek minden normális, hétköznapi ember a kinézetét stíröli vagy fejben a borsos árát igyekszik megtippelni. Nem a rohadt rendszámát igyekszik megjegyezni.. Más kérdés, nem is azon a lényeg vissza tudja-e mondani. Úgyse fogja, ez a része nem is érdekel. Nem azért kérdeztem.

Egy egész virslit a pofámba nyomok, aztán küldök mellé egy kis mustárba kevert ketchupot is, míg a kaja mellett a - már olajfoltos - könyvet lapozgatom. Mondjuk gecire mindegy, hogyan néz ki, amíg az infó átjön belőle, meg így is a végén járok. Az utolsó pár oldalnál meghúzom a kólámat, aztán redva ujjaim egy szalvétába törölve baszom elő a mobilom. A szokásos értesítések és nem fogadott és/vagy kinyomott hívások mellett akad pár sms is, de csak átfutom a neveket, majd benyomom Eliét. Na, máris hiányzik neki a farkam? Szám egy lusta vigyorra áll, de aztán szemöldököm felvonva futom át a sorait: hé, köcsög. koncertjegyek a segglyukadba *mellékelt tartalom, vagy mi a fasz*. Ahogy elnézem, má' jó három órája küldte, de hát ha beszippant valami, akkor beszippant, banyek. Azé' jófej leszek és kotrok egy választ: 'k. Öt perc múlva mondjuk kevésnek érzem, ezé' mellétoldom azt is: amúgy milyen koncert? Mert így frankón nem vágom, miről pofázik, meg különben sem invitált még buliba, szóval ki tudja, talán valami retró szemét. A válasza mondjuk kézenfekvő: a mienk, h szopj le ..I.. Jatényleg, mert ő gitározik, izé, énekel. Röhögve dobom mellé az év kérdését: legalább a színpadon? :lolz:. Me' akkor valami menő gatyát kell túrnom, amiből könnyen kirántom, de hát hamar lelomboz a szemét:
a backstageben megfontolom jim meg mindig faszszopo. Aha, mert a csávó nem bírja, ha a frontembere nyilvánosan buzul, mintha így nem lenne több fanjuk, de hát nekem nyóc'. Ettől függetlenül nem árt pontosítani a dolgot, me' ezer más elfoglaltságom is van, lolz: eddig nem nagyon fontolgattál a faszomon semmit, te retek. de ez a backstage téma kúl. hány jegyed van?
Nem mennék kábé egyedül se, ha bejön valami buli, de aztán beugrik, hogy Ganjának mintha feküdne a banda, vagy valami hasonló. A'sszem kiakadt, amikor megtudta, hogy Elivel kúrok, ráadásul rendszeresen. Höhö: mar bemutatsz anyadnak? :DD mennyi kell? Basszameg, anyámnak előbb tán magamat kéne bemutatnom, de redvamindegy. Így is már fél órája pofázunk, szóval: nem, előbb még kétszer megbaszlak, majd utána. elviszem a lakótársam, akkor kettő.
Megforgatom a szemem, majd belemártom a megmaradt hasábot a majonézbe, míg a válaszán röhögök: lel. aztan el ne elvezz a backstage elott. Hát naná, majd a puccsítása indít be. Bár mondjuk... : max az egyik rajongódban, lolz.
Erre mondjuk nagyobb esély van, mint hogy beleverjem a tömegbe. faszom, aze hagyj nekemisXDD keruld az elso sorokat, mer kemeny pogot tolnak a kicsikeim, nem birna a segged. Még, hogy a kicsikéi, beszarok. Erre már inkább nem is válaszolok, mert belefulladok a kólámba és különben is dobnom kell egy redva üzit a lakótársamnak arról, hogy hagyja szabadon a péntek estéjét.
Így is a szűk nacim rángatom, számban a felsőmmel, amikor leesik, hogy nem ártana kivételesen tényleg magammal vinnem pár csomag gumit. Be is baszom a zsebembe - más úgyse fér már oda -, majd a metrónál lejmolok némi dohányt, és elverem magam a végállomásra, ami elvileg a redva stadion, vagy fasz tudja, mi. Elvileg ott talizom a csajszival, aki pöcsöm tudja, merre baszta a rezet előző éjszaka. Mikor kiszúrom - nem nehéz -, vagy jó tíz méterről kezdek el üvölteni.
- GANJAAA! - vigyorgok, pár fangörl meg telibesikoltja a pofámat. Na, erről legalább eszembe jut, hogy ezek a tetvek már egy ideje shippelnek Elivel.

Look (at me)

Úgy indulok meg felé, mintha má' faszom tudja, mióta rá várnék a buzi árnyékban, közben meg próbálom kitolni a pofámba mászó redva kis fanokat. Úgy tűnik, túlságosan puncinyalogató szerelést túrtam elő a szekrényből, me' az egyik még a fehér kabimba is belekapaszkodik és lassan csodálom, hogy nem szopnak le itt a stadion előtt. Közben persze megy a kérdezgetés, mi a faszomat tolunk Elivel, meg akkor most támogatásként jöttem-e, vagy mi a geci, amire két fintornál többet nem vesztegetek, me' mit kell ezen bazdmeg támogatni?! A színpadra csak ki tud állni magától is. Jobban leköt a csajszi fején virágzó idegbaja, amit felvont szemöldökkel reagálok le. Má' megint mi van? Úgy indul meg nekem, hogy majdnem kiveri a számból a cigit, ahogy karon basz, de azé' még időben nyúlok utána, hogy meggyújtsam, meg lerázzak magamról egy redva emót.
- Most mi a bajod, dudess? - bámulok a képébe, aztán bemérem a gatyáját. Frankón bejön a minta. Egy ideig azt bámulom, én mit tennék még hozzá, de aztán közli, mi fáj neki, mire megvonom a vállamat. - Késett a metró - közlöm, de azt má' nem teszem hozzá, hogy megint egy frankó rémálomból baszódtam ki és fél órát álltam a zuhany alatt, hogy ne szívjak el három doboz cigit, meg kúrjam ki a kutyát.
- Aha - nyúlok a spangliért, leszívom, majd belefújom az egyik bula arcába, számon ragacsos vigyorral. Közben azé' terelik a népet rendesen, ezé' szerencsére a bámuláson túl más bajom nem esik, ahogy megindulok a vip bejárat felé. - Há' hallottam kettőt, a'sszem - hunyorgok, ahogy próbálom felidézni, de amellett, hogy rock és hard, más nem jön össze. Meg a hard-ról se a zenéje... Nyilván ez is olyan válasz, amivel szemmel fog ölni, de hát faszom, ismer. Egy kurva banda nevét nem vágom, csak hallgatom a zenét, oszt' vagy tetszik, vagy nem. Inkább leadom a szervált jegyeket, de majdnem kirántom vele a zsebembe nyomott bélyeget, amitől röhögnöm kell. Ganja nyilván látja, és ha nagyon akar, kaphat belőle, bár még én se döntöttem el, backstage előttre vagy utánra tartogatom, meg egyáltalán azt sem vágtam még három órával ezelőttig, hogy lesz bármi cucc is nálam.
- Hát, valami buzi templomra pingáltam, aminek a kertjében recskázott és valahogy egymásba futottunk. Onnan hazavittem, mert gec', nem akartam, hogy beköpjön a zsernyákoknak - magyarázom, ahogy eljutunk a fehérre kent falak mellé, amiket tenyérrel simogatok. Ezekre is ráférne egy kis átalakítás, de sajna nem hoztam magammal festéket. - Aztán elkezdtünk járni, vágod - szívok mélyen a cigimbe, amit félúton gyújtottam meg, és leesik, hogy nem vágja, me' elfelejtettem neki mondani, hogy épp nyitott kapcsolatban nyomulok. Bár így belegondolva meglepő lehet, me' ezzel beelőzte a leghosszabb - egyhetes - kapcsolatom, de hát fasz nézi, csak Bugék mondják, meg egy ideje már nem számolnak vissza, ami legalább idegnyugtató.
- Ja, gondolom. Legalább is a backstage-en van pia meg gruppik - vigyorgom, majd átkarolom a vállát, ne legyen má' ilyen elbaszott hangulata, ha egyszer miatta fogok megdögleni ebben a lepra tömegben. Kábé könyörögni sem kell, hogy a lábamra tapossanak, amikor beleépülünk a közepébe, ő meg nyilván ott fog hagyni a faszomba, hogy előre nyomuljon pogózni. Mivel nincs kedvem szétcsapatni a képem, így lövök pár selfie-t, meg faszom, és várom, hogy ez a kis buzi a feltolja a seggét.
- Amúgy ez most frankón másfél óra lesz? - kérdem, me' asszem, hoznom kellett volna valami játékot, vagy így kábé bármit, amivel le tudom kötni magam. Elnézek oldalra, de egy ritkacsúf lány rázza magát a belépő basszeros játékára, amit Jim követ, meg a hullámzó tömet. - Te, úgy tűnik, ezek tényleg híresek - túrok a hajamba, majd előkotrok még egy szál cigit.

FUCKIN LOOK AT ME
Érzem, ahogy az adrenalin szétterjed a tagjaimban, félmeztelenül állok a backstage-ben, és épp három picsa festegeti a felsőtestem. Ebben egyszerre van valami izgató, meg valami baszott idegesítő, mennék már a baszott színpadomra, hogy jól megtoljam a kis geciknek. Ja, már rendesen benne vagyok a koncert hangulatban, a pulzusomat a nyakamban érzem, hallom a közönségemet a túloldalról, a többiek meg már odakint melegítik a hangszereket. Nem mintha látszanának, a függöny még fenn van, ez csak a szokásos hergelés, amit mindenki kibaszottul utál, de valahogy megalapozza a hangulatot, hogy várnak még 10 percet, mire kitoljuk a seggünket. Végre lekopnak rólam is, szóval meghúzom a szokásos whiskey-s üvegem, és kibaszódom a többiekhez. Út közben azért seggen csapom Kirát, összeborzolom a kölyök frissen beállított séróját, és rendesen megölelgetem Jimet is, nem azé’, mer buzeráns vagyok, hanem mer jó kedvem van. Kurva rég toltuk már rendes közönség előtt, ki akarom ereszteni magamból a stresszt.
- Tegyük oda. Te meg lehetőleg maradjál állva. – röhögök a kis pinára, mer nála nem az az általános állapot, hogy a saját testét meg tudja tartani, nemhogy még a basszgitárt. Nyilván nem ma éjjel, mert ha ma éjjel elbassza, akkor a színpadon fogom szétkúrni a fejét, és még azt is telibe fosom, hogy nő vagy nem. De alapvetően jól szokta tolni, ha előző este kellően megfenyegetem, úgyhogy nem agresszulok rá a dologra feleslegesen. Még pár perc, és felemelik végre azt a gecit, én meg együtt ordítok a közönséggel, csak épp bele a mikrofonba, de élvezik a kis rohadékok.
Megszólal mögöttem a basszus, előttem a sikítás, a levegő meg rezonál a baszott nagy hangszóróktól, és az egész szar összegyűlik bennem, ahogy becsatlakozom. Néha nagyon felbasznak a telefonokkal, de ma rendes arcok nyomulnak az első sorokban, mer rendesen tolják velem a szöveget. Mondjuk pont tudok valakit, aki elméletben valahol a tömegben van, de baszottul nem vág egy sort se a dalaimból… nem mintha sokat izgatnám magam ezen, majd talál valakit, akibe beleélvezhet, míg mi itt letoljuk, amit le kell.
- Hé, faszfejek. – röhögök a mikrofonba, de baszott mindegy, ezek már megszokták, hogy szeretetből inzultálom a pofájukat. – Baszott hideg van, mi?
Na ja, akkor van gáz, ha már a frontember kezébe nem kéne mikrofont adni, de hát leszophatnak, ha már nálam van, valamivel ki kell tölteni a helyet. Azért hagyom a többieket is érvényesülni, mielőtt belebaszódnánk a következő dalba. Annyira kibaszottul tudom, hogy két perc múlva berekedek…

Look at me, I'm back in the business
Hallom a tömeg morajlását odakinn. Régen éreztem már ennyire a bőrömön azt a tömeghatást, ami most fogja elönteni az agyam utolsó tisztán maradt szektorait. Egy utolsó felest benyomok önbizalomerősítő gyanánt, de ma feltűnően ideges voltam. Nem, nem a fellépés miatt. Annyi alkalommal léptem már fel, hogy ez inkább csak energiával és izgalommal tölt el, de halál nyugodt vagyok. Leszámítva, hogy több száz, sőt, több ezer beállt idióta van odakinn, és hát a műsorért jöttek, adjunk nekik hát.
Nem mondhatnám hogy alig állok a lábamon, de egy pillanatra azért elvesztem az egyensúlyérzékem amikor ez a pöcs a seggemre csap.
-Hé! Picsába a kezeddel, a mikrofont paskold baszki! - szólok oda felé fél hangosan, de a többi taghoz már csak egy fejbiccentésre futja, ahogy lendületesen elindulok kifelé a színpadra.
A fények az arcomba marnak és egy pillanatra olyan szinten húzódnak össze a pupilláim, mintha harminchét embernyi túladagot vettem volna be valami névtelen, kínai dizájnerszarból.
Állítok néhányat a gitár potméterein, majd az erősítőn, és szívesen szólnék a hangmérnöknek, hogy
"Hé köcsög, egy hangyafasznyit tegyél még a basszusra" de már képtelenség megértetni magam vele, túl nagy a zaj és túl kevés az idő.
Szorítok egyet a gitár hevederén, helyre pattintom a rögzítőket, így akkor sem fog leesni, ha éppen a nyakam körül lenne kedvem pörgetni a drágát - de kétlem hogy ma lesz az a nap, elvégre alig-alig vágom még a számokat és hát... fizikailag sem vagyok most olyan állapotban, hogy nekiálljak bűvészkedni vele. Marad hát a jó öreg "szomszéd basszgitároslány" effektus, a létező legcikibb aprómozgásokkal kiegészített helyben bangelő zenészpicsa üzemmódja. Az biztos, hogy régen viselkedtem már ennyire szolídan a tömeg előtt.
Ahogy felcsendülnek a többiek hangszerei is, már érzem, hogy csak másodpercekre vagyunk a kezdéstől. Oh basszameg, csak stroboszkóp ne legyen az elején, az most totál kidobatná velem a taccsot. A fények gyorsan kialszanak, az őrjöngés hirtelen néma kussba csap át, a színpad elején beindul a füstgép - Eli egy rövid, kedves kis köszöntőbeszédet tart (be kell vallanom, ez elég visszafogott ahhoz képest amire számítottam) majd az egyre hangosodó torzított gitárral elkezdődik a koncert. Ideje kirobbantani az agyakat.

Van pár faszomság, ami miatt jól működik Ganjával közöttünk ez az együtt élős téma. Egyrészt, mert így felezzük a rezsit, ami sok terhet levesz a vállamról. Na, nem a lóvé miatt, hanem mert így már nem hetente jár a nyakamra Adam csekkolni a fogyasztást, amitől folyamatosan, szinte körkörösen készülök ki. Állítom, nem a tüdőrák fog bazdmeg elvinni, hanem a menedzserem berögzült buzisága. A másik meg, hogy a dudess képes helyén kezelni az életstílusom, ahogy én is az övét. Többek között ezért is tudom olyan gyorsan a szőnyeg alá söpörni, hogy valami rinyapina baja van, aminek a csápjai a fejem körül legyeznek, de így kábé fingom nincs, miért. Szerencsére hamar átlendül a dolgon, amin sokat dob a joint is. Közben vakarom le magamról a vastagon rám kenődött emo kis geciket, meg fókuszálok a csivitelő csajszira.
- Ja. Végigszopok másfél órát, aztán otthon csapatjuk tovább a gót partit - vonom fel a szemöldököm és abba már inkább nem megyek bele, honnan kellene felismernem azokat a bizonyos "leghíresebb" nótákat. De hát gondolom, amikor elkezdenek tömegével bőgni meg egyéb nyalánkságok. Nem voltam még ehhez hasonló koncerten, ezé' is passzolnám a dolgot. - Egyébként mitől ilyen nagy cucc Eli bandája? - célzok arra, ő minek lihegi túl őket, igaz, a rajongás különböző stádiumait eddig csak a saját bőrömön éltem meg, fordítva viszont tippem nincs, mit kéne éreznem, vagy mitől alakulna ki ez a fajta buzeráns ragaszkodás. Ilyen szempontból maradok a tényeknél, mint, hogy mikor, hol és miért toszódtunk össze, meg hát elejtem ezt a kapcsolatosdit is, nem árt, ha képben van. Mármint, ha a spanglik után még egyáltalán bármennyire is képben lesz bármit illetőn. Rólam nem beszélve...
- Mindig elkúrom - dobok felé egy vigyort, mert így van, és ezt ő is pontosan jól tudja. Egyáltalán már az meglepő, hogy még mindig nyomatjuk a témát, pedig általában ennyi idő alatt már minimum hatszor végiggaloppozom mindenki idegrendszerén. Ő közben készül a hullámzó tömegre, míg bennem léket üt a folyosó falainak milyensége. Kedvem volna szétmázolni őket, de helyette megtapossák a csukámat, meg belemásznak a pofámba, ahogy kikötünk a placc közepén.
- Remélem, lesz ilyen csokiszökőkút, vágod. Meg egy medence és kurvák, vagy mondjuk pár biliárdasztal - álmodozom, elvégre mi másról szólna egy backstage? Ilyen szempontból ez reményt ad ahhoz, hogy ne fejeljek le egy girnyó faszszopót sem. - Mert a csocsó az ilyen helyeken alap, nem? - várakozón bámulok fel rá, hátha ő bejáratosabb e téren, mert ezt a közönséges íratlan szart is vágja. Hát, örülnék, ha nem lennének ilyen okádék lelkesek és előbb megpattanhatnék felnyalni az LSD-t, viszont valahol gecire irritálna, ha nem élveznék azt, amit Eli eléjük hány. Elvégre, én is rühellem, ha nem értékelik a munkámat.
- 'k, majd a backstage előtt re! - kiáltom utána, és már nyúlok is a cigimért, hogy meggyújtsam. Egy ideig a mobilomon balfaszkodom, aztán úgy tűnik, megtalálják a hangszereiket, meg aztán a kis köcsög hangját is hallom, amitől kényszeresen forgatom meg a szemem. - Neked még egy baszom trópusi szigeten is be akarna fagyni a pöcsöd, bakker - motyogom az orrom alatt, de elnyomja a zene, meg aztán zsebre vágott kezekkel bámulom a levágott műsort. Hát, szarnak azé' nem szar, meg sokat dob a dolgon, ahogy pattog a kis segge abban a szűk naciban. Ha így folytatja, lazán felmászom mellé két körre, de addigra bevadul a csürhe és az egyik csaj kiszúr magának, hogy a nyakamba kéredzkedjen. Nyilván kiröhögöm, de mivel 10/5-ös, ezért végül leguggolok, hogy pattanjon csak fel, onnan meg rámarkolva a combjaira tartom, le ne fejelje az előtte csápoló barmokat. Így azé' nehezebben megy a tweetelés, de voltam már buzibb helyzetben is, szóval megoldom. Úgy három trackig tartom, aztán elküldöm egy másik faszra, mert kezdem unni a banánt. Ganját inkább meg se közelítem, ahogy vélhetően az első sorok egyikében pogózik, mint valami betépett mókus. Azé' lövök pár képet, meg hümmögök a zenére, sőt, azt a kemény két számot, amit ismerek is kiszúrom, így meg valahogy csak elmegy a téma, és még eret sem vágok. A ráadásnál már töröm az utat az ismerős folyosók felé, aztán bevárom a csajt, hogy húzzuk a belünket inni.
- Úgy nézel ki, mint akit négy nigger fószer egyszerre baszott - mérem végig röhögve, majd lusta léptekkel szúrom ki a nekünk kellő lengőajtót. - Van még egy kis füved, vagy maradjunk az abszint mellett? - kérdem, ahogy meglököm az ajtót és várom a fullos helyiséget. Kérdés, mekkora lesz a csalódás.

Na basszam meg, majdnem elfelejtettem, hogy ma bigetalálkám van...! Lia nyomtalan felszívódása kb az asztal alá vágott és a meló mellett asse' tudom milyen napot is írunk, amikor is bevillan, hogy valami csaj jelentkezett a poénból feladott randipartner kereső hirdetésemre. Igazából gőzöm sincs, hogy minek is adtam fel, de a lényeg az, hogy akadt jelentkező, aminek következtében rohadtul nem szabad az estém, amiről én naivan úgy gondoltam, hogy mégis az lenne. A plüss unikornisom simogatása közben – megnyugtat bazmeg, azér' simizem – jön a gondolat, hogy valami van még mára, ami nem önmagam boldogítása a pihe-puha mamuszomban és köntösömben legkedvesebb társaságom mellett. Úgyhogy nagyjából rohamtempóban sikerül összekapjam magam és hátrahagyjam a stresszoldó társam, hogy aztán motorra pattanva érkezzem meg a megbeszélt helyre, kissé késve a kitűzött időhöz képest. Nagy volt a forgalom, nah. Meg lyukas a memóriám. Ez van. Akinek nem tetszik, pályázhat arrébb véleményem szerint.
Nagy motorbúgás közepette állítom le a kicsikét magam alatt, amikor megérkezem a megbeszélt kajálda elé. Nem négykeréken meg puccosan kikenve-kifenve és -nyalva, hanem farmerben, meg csizmában meg kockás ingben, a combjaim közé kapott Harley-n. Inget vettem, készültem, oké?!
- Keresem azt a csajt, aki állítólag vacsizni jön ma velem. Jelentkező?? – nem tudom mi volt a hirdetés kódja – vagy mi a tököm – ami alatt egyeztettünk, mer' rohadtul otthon hagytam, de elhoztam a humorom, meg a pofám, ami vagy segít vagy nem. Majd meglátjuk melyik jön be vagy se.
- Én fizetek... – emelem körbe a fejem nézelődésképpen, mert hát noh, jobb tisztázni az ilyesmit, minthogy mondjuk azért ne kalimpáljon a csaj, hogy róla van szó, mert mondjuk attól tart, neki kell állni a cechet. Ennyire tapló azért még én se vagyok. Most legalábbis. Mondjuk, ha nem kezd el valamiképpen jelelni, szólni, vagy felpattanni mögém – más jelzési formát is elfogadok amúgy –, akkor kb még öt percet vagyok hajlandó itt bohóckodni, mielőtt hazahajtanék és folytatnám a meghittséget, amit az unikornisom társaságában elkezdtem, amikor eszembe jutott, hogy baromira nem ott kellene legyek, ahol vagyok. Vagyis voltam.

Már tényleg azon vagyok, hogy megint felbőgetem a kicsikét magam alatt – rossz, vagy éppen nagyon is jó szokások ugyebár –, amikor végre megjelennek a füstpamacsok ..helyett csinos hosszú lábak. Jah, meg a hozzájuk tartozó formás csaj is. Az unikornisomat is magába foglaló relax-simi így tolódik pár órát, mer' hülye azért nem vagyok, ez jó bige minden fronton. Oké, a hátsóját még nem láttam, de a képzelőerőm egész jó és ilyesmiben ritkán tévedek. (Akkor sem túl nagyot.)
Nem igazán leplezem, hogy végignézek rajta – most minek játsszam meg magam?! – a pofámra meg pimasz vigyor költözik felemásan.
- Csípem azokat a csajokat, akik nem szívbajosak enni. – minden elismerésem ott van az orgánumomban, mert hát nah, a világból is ki bírnak kergetni azok a nők, akik csak fintorogva szeretik piszkálgatni az ételt. Ugyan, hagyjuk már az ilye(neke)t.
- Nem mondod, basszus. Komoly?! Fogadd őszinte bocsánatkérésem. – felcsapom mindkét praclimat és a lehető legszélesebb vigyorral a fejemen prezentálok egy megfelelő meghajlást ráadásként. - A forgalom visszatartott tőled, de mint tudjuk az Élet olykor ócska ribanc tud lenni. Igyekszem legközelebb nem késni. – höh, már ha lesz legközelebb. Jó nő, nem mondom, tényleg az, de azt már most levágom, hogy valószínű nincs elragadtatva se a találkozási ponttól, se a késésemtől, se a körítéstől. Mondjuk, ha tévedek az úgyis ki fog derülni. Így lesz igazán izgalmas ez az este…
- Neked bármeddig képes lennék. – előadni magam természetesen. Egyelőre maradok a mocimon, ugyanis az este folytatása abszolút nem itt lesz, amit mondjuk még nem tudhat. ...de ami késik, nem múlik ugyebár…
- Greg. Bevállalsz némi motorozást vagy ennyire még ne rohanjunk előre? – nyújtom felé a pótbukót amit az oldaltáskámból halászok elő. Csak ez van benne amúgy.
- Ígérem egyben visszahozlak ide, cserkészbecsszó! – teszem keresztbe az ujjaimat a szívem felett és felé nyújtom a sisakot. Ha nem tűnik szívbajosnak az ötletet illetően, akkor simán oda is hajítom – óvatosan azért, nem a fogait akarom kiverni, vagy őt magát le a lábairól vagy mindenesetre utóbbit nem így –, ha ennyire nem tűnik bevállalósnak, akkor megvárom, míg közelebb ér és csak simán átadom. - Nah, mehetünk?

- Ilyet nem állítottam. – rázom meg a fejem, persze csak rövidkésen, nehogy lerepüljön a helyéről, mert még igényt tartok rá.
- Nincs órám! – felemelem a praclijaimat, hogy jól lássa, valóban nincs. A telefont használom időcsekkolásra, de a motoron ülve rohadtul nem szokásom előhalászni és simogatni – azt az élményt amúgy is az unikornisomnak tartogatom mellesleg vagy inkább nem annyira mellesleg, meg mondjuk neki itt maximum, de ezzel bezárult a kör –, így pedig az óra állásáról fogalmam nem volt. Az már persze más kérdés, hogy időérzékem, meg józan paraszti eszem nekem is van – csak az mondjuk – és, ha eleve késve indultam és ismerem is a várost, akkor nem volt nehéz tudni, hogy szépen elkéstem. Evvan' – mondá a paraszt, meg én is.
- Nem konkrétan vágom annak meg mi értelme lett volna, de biztos van olyan, aki meglátja ebben a logikát. – széles vigyorral a képemen közlöm, ami számomra totál egyértelmű. Ha nem akartam volna eljönni, akkor nem jövök el és kész. A férfiagy annál azért egyszerűbben működik, mint, amit most előadott itt nekem.
- Jobban bejönnek a teszetosza gatyába csinálók? – vonom feljebb az egyik szőrcsomót a szemem felett, mert a kijelentése habár igaz, totálisan lényegtelen. Kivéve, ha valóban azt a férfitípust kedveli, amelyik önbizalom problémákkal küzd. Hát én nem. Ez pedig nem beképzeltség, hanem egyszerű és egyenes gondolkodásból fakad. Ha neki nem jön be, hogy olyan vagyok, amilyen, majd jön másik hal, másik csaj, másik jelentkező. Életemben nem aggódtam még azért, hogy a kutya se akarna szóba állni velem. Legrosszabb esetben magammal folytatnék végeláthatatlan beszélgetéseket. Bár olyanokat amúgy is szoktam, nem nagy dolog.
- Eddig még nem történt meg, de ki tudja, mit hoz a holnap?! Úgy tűnik innen nekem, hogy te ebben nagyobb szakértő vagy nálam, huhh?! – jelen állás szerint a fejem a nyakamon és ezen nincs mit tovább ragozni. A következő kérdésére meg csak széttárom mindkét mancsom és egy szégyellősnek leírható – meg a lófaszt – vigyorral a képemen reagálok. Nem vagyok szűz, ha erre lett volna kíváncsi, de nem érzem szükségét bizonygatni egy vadidegennek…
- Eszemben sincs megfosztani eme élvezettől, szóval csak nyugodtan. – tolom előrébb a jobb kezem, hogy jelezzem, fejezze csak be a pitéjét, a számla kérdésén, meg újfent jót vigyorgok. - Jogos, mondtam, hogy én állom a cechet, szóval.. – előkapom a tárcám a farzsebemből, hogy egy húsz dollárost kimarjak belőle. Kisebb címlet nincs, ez van, ezt kell szeretni. Intek is a pincérnek, hogy tolja már ugyan ide a seggét és mikor sikerül neki eme egyszerű feladat, rendezem a vörös pitefogyasztását. Gond letudva és talán már a befejezéssel és kész van a csaj és mehetünk.
- Kajálni. Szóval a vacsora része is meglesz a teljes programnak, csak nem itt. Na kapaszkodj! – amint felkerül mögém a bukó felvétele után, berúgom a kis drágaságom igen az és nem egy buzi gyűrűről van most szó, és a saját búra-védőm is a fejembe tolom. A kapaszkodó és hozzám simuló attrakcióját mocsokmód élvezem, de a fejemet takarja a saját sisakom, így az élményről mindenki más lemarad. Mondjuk ezt nem bánom. - Én igen. Na kapaszkodj, nehogy lepottyanj nekem! – dünnyögöm a bukó alatt, de azért még érthetően, mielőtt kigurulnánk végre a kajálda felhajtójáról, ahol eddig dekkoltam.
Szó váltás nincs, amíg úton vagyunk, mert kb fizikai képtelenség. Nagyjából negyedóra-húsz perc motorozás után érünk el a célhoz, ami a város kevésbé lakottabb területén van. Konkrétan egy szabadtéri mozi. Az autók között csalinkázva hajtok előre, a kicsikét pedig akkor állítom le, amikor megvan a tökéletes helyszín. Nem túl közel a vászonhoz, de olyan helyen, ahonnan a kilátás tökéletes. Leveszem a sisakot és törzsből tekeredve fordulok felé.
- Megjöttünk. Már csak hotdogért kell elmennünk. Jössz? – dobom meg az állam kicsit a kérdés végével együtt és, ha elengedett, akkor leszállok a motorról. Azon ülve se kaja nem lesz, se kényelmes film-bambulás.
- Valami régi filmet fognak vetíteni, remélem nem baj. – gőzöm sincs, hogy miféle mozialkotásokat kedvel vagy sem, de úgy hiszem ez a legkevésbé lényeges most.