Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Tárgy: Raktárépületek Hétf. Május 16, 2016 12:42 pm
A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Márc. 30, 2018 1:19 pm-kor.
Haleigh Devonshire
Avataron : Rose Leslie Kor : 36
Tárgy: Re: Raktárépületek Hétf. Május 16, 2016 1:27 pm
Egyszer egy bús éjféltájban..
Szeretem ezt a pezsgést. Merőben más boxkesztyű nélkül verekedni, meghágott szabályok közé simulni, lealjasodni a harctéren, de meg kell mondjam: tényleg szeretem. Mások verekedését figyelve, a fogadók zaját, üvöltözésüket hallgatva egészen átszellemülök. Nem érti az, aki nincsen benne, ebben tisztában vagyok. Hogyan is érthetné? Hiszen a fülben doboló szív, az erekben áramló adrenalin olyasmi, amit legfeljebb azok tudnak átélni, akik rajongtak már ennyire valami veszélyesért. Az illegális harcok is egyfajta extrém sport, én szeretek rá így tekinteni. Kívül ülök a raktár előtt egy fejére állított italos ládán és fáslival tekerem be ökleimet. Így legalább vállalható a kezem minden nap, nem is csalás, hiszen nem teszek semmit a fásli alá - múlt héten az a boxer-dolog nagyon csúnya volt, az már az aljasaknak is aljasságként mutatkozott be, így azóta például (jogosan, hozzáteszem) ellenőrzik sokkal jobban mindenkinek az öklét meccsek előtt - épp csak a bőrömet akarom valamilyen szinten védeni. Nem, mintha kényes királylányból lennék, de mindannyiunknak van civil élete is, s azt is élni kell. És egy priuszos számára a verekedésből származó sérülések elég sok rossz fát tehetnek a megítéléstűzre. - Jössz, vöri? - Most nem, őt már láttam ma este küzdeni. Hárítok el egy szíves invitálást a dohányszagú marconától. Egyelőre kellemes itt a friss, hajnali levegőn, néha szükségem van a fejszellőztetésre még nekem is. És ez a fáslitekergetés alibinek épp megfelelő.
Emmett Brooks
Avataron : Boyd Holbrook Kor : 38
Tárgy: Re: Raktárépületek Hétf. Május 16, 2016 4:11 pm
- Te végeztél mára Brooks! – Jons támogat kijjebb. Normál esetben már ezért is elküldeném a kurva anyjába, engem ugyan nem kell támogatni, de mivel mozogni alig bírok, nem teszem szóvá. Nem baj, van más, amiért beszólhatok. - Szopjál le! – zuttyanok le valami vöröske mellé, de meg nem nézem, egyelőre ezzel a fasszal van beszélni valóm. A képem a szemem alatt pár napja felszakadt, már gyógyul, de attól még kék és zöld színekben játszik. Nincs rajtam póló – verekedés közben nem szokott – és bal oldalt a bordáim magasságában szép nagy foltban lila, kék és zöld a bőröm – megrepedt pár bordám néhány napja, bár lehet azóta már sikerült el is törnie néhánynak, amikor odakaptam egy ütést, és persze szokás szerint nem bírtam magammal, visszamentem a ketrecbe jóval azelőtt, hogy gyógyulni tudott volna –, most felrepedt a szám, jó adag vért köpök a földre. A kezeimet ez alkalommal befásliztam meg a legutóbb leütöttem róla a bőr is, a fásli persze átvérzett. Jó pár friss ütésnyomtól is tarkállok még, de annyi baj legyen, volt már rosszabb is. - Hallottál Brooks! Hullákra nincs szükségem, még csak az kéne, hogy agyonverjenek. - Bazmeg anyád! Kiütöttem azt a kis szarost, nem?! – éppen hogy és valószínűleg csak azért, mert rohadtul fiatal és tapasztalatlanabb, mint én, de ezt akkor se vallanám be, ha az életem múlna rajta. - Takarodj haza! Akkor gyere vissza, ha már megbírsz állni a lábadon! – részéről lezárta a vitát és ott hagy. - Csesződj meg! – kiáltok még utána, majd kicsit lehiggadni próbálva dőlök hátra. A fogaimat a saját vérem festi vörösre és teszi fémes ízűvé, megint köpnöm kell, nem akarom lenyelni. - A kurva élet. – morgom az orrom alatt és ekkor veszem észre a kis vöröskét is magam mellett. - Kár ezt a jó segget szétrúgatni. – pofátlan vigyort eresztenék meg, ha nem jönnék rá, hogy még ez is kibaszottul fájdalmas most. Rohadt élet!
Haleigh Devonshire
Avataron : Rose Leslie Kor : 36
Tárgy: Re: Raktárépületek Hétf. Május 16, 2016 5:30 pm
Mindig van valami vadbarom, aki hősnek hiszi magát. Ahogy mellém dobják, még csak egy lusta macska murrogásnyi idejét sem vesztegetem rá, nem hogy oda is pillantsak. Ráérősen csavargatom tovább a fáslit, hogy mikor végeztem vele, pár ujjmozgatással - ökölbe be, ökölből kiegyenesít - ellenőrizzem a hevenyészett védelem állapotát. Lepkefing. De több a semminél. - Se ma, se holnap. Kapja meg a válaszát a furulyázási megnyilvánulásra, de igazság szerint - mert már ránéztem és realizálom is, hogy ki ez, láttam már küzdeni - értheti arra is, hogy mikor fog legközelebb küzdeni. Így? Ne röhögtesse ki magát. - Azon a seggen ülök, szóval semmit se látsz belőle. Mi vagyok én, Teréz anya? Forgatom meg szemeimet az égnek emelve. Felkelek - tessék, most aztán láthatja a seggemet, már amennyi a formátlan nadrág alatt látható belőle -, felrúgom a ládát, amin ültem, kikapom alóla a piroskeresztes dobozt. Visszaállítom a ládát a helyére, a dobozt a tetejére teszem, felnyitom. - Mind jobban járunk, ha hallgatsz, Hogy is hívnak. Brooks. Hallottam már párszor, pont fél perccel ezelőtt utoljára. De az éjszakai életnek egy szabályát ismerem a ringen kívül. Soha ne árulj el többet a kelleténél, s sose jegyezz meg többet. - Mutasd a pofád! Kedves vagyok, hisz azt, hogy randa pofád nem mondtam. Álla alá nyúlok, keményen tartom meg - nem véletlen voltam világbajnok a saját súlycsoportomban - hogy ne tudja mozgatni a buráját. - Nyilván nem fogsz kórházba menni. Nyugton maradsz, vagy le kell üsselek? Nyilván az ellátáshoz való nyugalmáról beszélek, de tény, hogy nem egyértelműsítem. Hülye bajtársiasság. Talán túl sok szorult belőle belém.
Emmett Brooks
Avataron : Boyd Holbrook Kor : 38
Tárgy: Re: Raktárépületek Kedd Május 17, 2016 7:12 pm
Oldalra pillantok enyhén felvont szemöldökkel – már amennyi látszik ebből az egyébként lila, kék, zöld és egyéb fincsi árnyalatoktól és duzzanattól kellemesen eltorzult képemen –, ha már beszólt-belepofázott abba, amihez köze nincs. - Kéne valami? – ha már odafordulok, hát meg is nézem magamnak, van mit rajta és amúgy se szoktam zavartatni magam, ha megbámulok egy muffot. - Kurva jó képzelőerőm van és a faszom se tudja milyen Terézről hadoválsz. – hátradőlök és, ha már felhívta a figyelmemet arra, hogy nem látom a seggét, akkor megpróbálom így szemrevételezni. Feláll, szóval még rá is segít. Hiába az alaktalan gatya a dereka, a lábai a két karja is kivehető, és az alkatból ítélve biztosan nem tévedtem nagyot a kufferját illetően. - Egy szóval se mondtam, hogy közölni akarom cica. – nem tudom honnan szalasztották ide, de bájos az elképzelése miszerint azt gondolta majd szépen bemutatkozok, talán még kézcsókot is remélt vagy a faszom tudja. - Minek? Nem látod jól vagy mi a fasz? – újabb adag vért köpök a földre és felemelem a fejem, hogy a képem felé fordítsam, de nem azért, mert kérte, hanem, hogy én is lássam az övét. Erre nem elkapja az állam?! - Bazmeg, nem vásári ló vagyok, mit csinálsz? – jó, látom, hogy valamit mószerol az elsősegély ládával, de nem feltételezem, hogy a kedvemért. - Hogy találtad ki?! – némi gúny vegyül a hangomba és megforgatom a szemeimet. De majd azonnal oda megyek, hogy aztán az orvosok értesítsék a rendőröket, mert láthatóan szarrá vertek. Hát hogyne! Mer' aki illegális dolgokat művel, az azonnal rohan a zsernyákok karjaiba… - Azért nem kell szétzúzni az állkapcsomat szívi! – jól van, elhiszem, hogy van benne erő, de attól még szükségtelen így tartania. - Egy kóbor numeráért nem kell ennyit dolgoznod. – morgom az orrom alatt, mert azt még mindig tényleg nem vágom mit jótékonykodik itt nekem.
Haleigh Devonshire
Avataron : Rose Leslie Kor : 36
Tárgy: Re: Raktárépületek Vas. Május 29, 2016 11:09 am
- Leginkább az, hogy befogd. A pofád lemarad a végéről, de nem azért, mert úrinő lennék. Itt pláne nem vagyok az és egyébként sem szokásom annyira, ám most mégsem vetemedem hosszabbításra a kaffanó megjegyzést illetőn. Szarul néz ki. Fogom hát magam és előszedem irgalmasabb énemet. Talán bűntudat, melyet rá vetítek ki. Mit tudom én. - Olyan szép, muszáj megcsodáljam. Ne mocorogj, balfasz! Nesze nekem, eddig tartott, amíg kellemes hangnemben társalogtam. Az állát közben keményen ragadom meg, mit sem zavartatva magamat. Nem mondta meg a nevét? Na és? Nem vagyok hülye, amúgy is hallottam már harsogni a szurkolóitól. Ő is nyilván hallhatta az enyém, bár amilyen a férfiak figyelme.. na hagyjuk is. Nem fontos. Inkább az elsősegély. - Meg a kóbor anyád picsája. Kedveskedek neki, miközben eleresztem annyi időre, amíg betadint locsolok egy gézlapra. A felszakadt bőrű sebekkel legalább lehet mit kezdeni. Egyébként ha eltörte valamijét, az nem az én reszortom. Mondjuk ez se, de mindegy, néha egészen rám tör a kedveskedhetnék. A pokolba vezető út is jóindulattal van kikövezve. - Új vagy a szakmában, vagy csak egyedi, régi hülye? Ide nyerni járnak az emberek, nem direkte veszíteni, márpedig ilyen állapotban előbb leszel hulla, mint győztes. Kinek akarsz bizonyítani? Cseverészek vele egész kedélyesen. Van valami üdítő abban, hogy valakit oszthatok. És egyébként is, az itteni népek nem arról híresek, hogy társalogni lehetne velük, nem is szokásom. De azért néha én is elunom magam. - Mióta? - gyakorlod ezt a sportágat. - lenne a befejezés, de nem fárasztom rá magam. Nyilván ennyiből is vágni fogja, hogy mi van. Legalább amíg lekezelem, addig elcseverésszük kedélyesen - jó vicc - magunk.
- Szopjálle. – ja, meg a faszom nem kéne mindjárt a kívánságlistájára?! A nagy lófaszt fogom be, majd akkor, ha azt akarom, de azt meg nem a vöröske fogja eldönteni. Ja, tudom, szívás, de kibaszottul nem ő az, aki megmondja mi a faszt csináljak és mit ne. - Balfasz az anyád picsája cica. – elhúznám a képem, hagyjon a kurva francba már. Attól, hogy így festek a balfaszságtól még igencsak messze vagyok, de szarok bele, pont nem neki fogok elmagyarázni akármit is. Kezdjük azzal, hogy rohadtul nem kértem a jótékonykodását. Horkanva röhögöm el magam, hogy a fájdalom szinte azonnal összehúzza a képem. Jó, oké, szimpi a kiscsaj, akkor is, ha azt hiszi, hogy ő is a valaki, holott kurvára nem. Aki ilyen helyre jár, az kibaszottul nem valaki, nem véletlenül ette ide a kurvaélet. - Mi a faszért érdekel, hm?! Nem mindegy neked, hogy mikor és miért leszek hulla, HA az leszek?! – nyomom meg az feltételes módot, mert kibaszottul nem készülök hullának. Az meg, hogy mennyire vagyok új?! - Figyelj cica, nem tudom honnan szalasztottak, de néztél már tükörbe, ugye?! Kettőnk közül kurvára nem én lógok ki innen. Mi van, nem tetszik anyuci meg apuci aranykalitkája vagy mi a fasz? – azért könyörgöm, az, aki olyan helyről jön, mint én, nem olyan, mint ő. Biztos rohadtul unja a banánt vagy a faszom se tudja, de nekem ne replikázzon itt, amikor lószert se tud rólam. Ha még van kedve közben ápolgatni, hagyom – kurvára nem érdekel amúgy – csak akkor szalad grimaszba a képem, amikor csípni kezd a rohadt fertőtlenítő, meg amikor a sebeimhez ér a képemen. - Több, mint egy évtizede. Miért? Karrier tippek kellenének? – gunyoros a hangom. Gőzöm sincs, hogy minek érdekli a dolog, de nem hazudok, rohadtul nem ma kezdtem.
A stílusa nem hökkent meg különösebben. Errefelé az lenne a fura, hogyha kimunkált lenne a modorrendszere bárkinek. - Bocs, de most nincs kedvem hozzá. – vonom meg a vállamat és még meg is forgatom mellé fitymálón a szemeimet. Hadd érezze úgy, hogy nem tartom érdemesnek egy jó szopásra. Egyébként tényleg nem, de az most mellékes. Nem óhajtom játszani kocsmában az úrilányt, hadd higgyék csak, hogy tökéletesen közéjük tartozom. Egy alacsonyabb intelligenciájú – jó, van kivétel, de nyilván az is rejtegeti – réteghez könnyebb becsatlakozni, mintha az okosat kéne eljátszani valaki olyannak hitelesen, aki nagyon nem az. - Akár az is lehet. Egy ideje nem láttam már sem az anyámat, sem a picsáját, ahogy voltál szíves megfogalmazni, szóval nem tudom megcáfolni azt, amit mondasz. S nem is akarom. Se rád vonatkozóan, se sehogy. – célzok ezzel arra, hogy tartom magam ahhoz, amit az előbb mondtam neki. Ha nagyon ugrál, akkor hülyébb a sok éves átlagnál. Errefelé a segítséget – főleg az olyat, ami nem érdekből jön – vétek és balfaszság elutasítani vagy szabotálni épp. - Tulajdonképpen halálosan mindegy, csak próbáltam csevegni. Egyébként meg túl sokszor hagyod vétlen a bal oldalad. Az értelmesebbje már kiszúrta a lelátókról. Talán érdemes lenne technikát váltanod. Nem vagyok hülye a témában, s bár nem kérte a tanácsomat, én mégis osztogatom. És ha abbahagyta a ficergést, akkor tényleg ellátom a képes felét. Holnapra szép kifestőkönyv lesz belőle. - Már mitől lógnék ki? – végigpillantanék magamon teátrálisan, de inkább nem teszem. Pláne, mert nincs előttem tükör és a küllemem egyébként is irreleváns. Szerintem a fekete szabadidőruha, az összefogott haj, a sminktelen arc tökéletesen átlagossá tesz. És a ringben való mozgásom sem emel ki a tömegből, bár tény, hogy vannak, akiknél sokkal kimunkáltabb a stílusom, de aligha hiszem, hogy erre gondolt. - Eleget ültem kalitkában ahhoz, hogy ne értékeljem a poénodat. Állam bácsi béklyóinak ismeretében azt hiszem, hogy nem kell anyámékat idekeverni. Egylbként szégyellem, hogy ültem, de nem itt. Itt még sikk is emlegetni, volt már, hogy megmenekültem egy bizonyos szituációból ezzel a kijelentésemmel. - Amúgy azért ilyen nagy a szád, mert mással nem tudsz kitűnni, vagy csak kevés olt a szocializációs lehetőséged? – vágok vissza. - Szeretem a bokszot, hát itt vagyok. Nem gondolom, hogy ehhez családi indok kellene. Tán a tiéd az? Feltűnési viszketegség miatt jársz ide? Elnevetem magam. Van valami kedvelhető ebben a kőbunkó stílusban, ami azt illeti. Tudom, furcsa ízléssel rendelkezem. - Aligha szorulok rá. Csevegni próbáltam. Tudsz normálisan is felelni, vagy csak pattogni vagy képes, mint kecskeszar a deszkán? Neved is van, Szépszájú Lovag? – gúnyból az én hangomban sincs kevés. A maga nemében egész kedélyes így ez a csacsogás. A testvéreim kiakadnának, ha hallanák.
//Ha nem haladtál el mellette IC nagyon, akár emelhetjük a jelenbe is //
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Azt mondta itt lesz. Én pedig idegesen toporgok itt, magányomban, egy sötét elhagyatott helyen. Ahova normális korombeli lány nem jönne. Kivéve, ha vár valakit, akitől számára hatalmas dolgokat tudhat meg. De mit tehetnék? Mindenben őt látom, a szívem és a testem darabokban, de még is.. annyira idióta vagyok, hogy lelkemben tovább él, a kedves szavai, és a bársonyos érintése. Tudnom kell, tudnom kell. Föl s alá járkálva félek, rettegek a sötétben. Hiszen kettős érzelmek kavarognak bennem, mert úgy érzem minden megváltozott, hogy eljöttem. Mert nem volt elég neki, amit nyújtottam. Viszont, engem kínoz a féltés, hogy még is mi lehet vele. Még magamon sem tudok kiigazodni, csak azt tudom, hogy a hűvös eső cseppek kopognak a kapucnimon, mint valami rossz ember, aki még rosszabb dologban sántikál. Bár nem vagyunk messze az igazságtól, most csak információt akarok, mert bele fogok őrülni abba, ha nem tudhatom meg, hogy megöltem-e vagy csak megsebesítettem. De nem ért ide, nem jött el! A fájdalom élesedik bennem és viharvert külsőm és gipszelt kezem sem segít a dolgokon, ahogy lassan a sárban gázolva próbálok kijutni a raktárak közül.
De ha nem lehetne elég rossz, hogy fogalmam sincs, mennyire erősek a vádak, vagy egyáltalán léteznek a vádak ellenem. Megjelent egy férfi, akinek a szemében a tűz fellobbant, én pedig már annyiszor láttam ezt a nézést, nem hagyhattam újra megtörténni, a szemöldököm felrepedt és még sebes, a kék folt nem múlik a szemem és szám sarkából, a dulakodás vagyis, egyoldalú verés után nem vágyom még egyre, még túl friss. Az eső csúszóssá változtatta az utat és a fickó imbolyogva közeledett, én pedig józan voltam, sok minden a javamra szolgált, de sok minden nem. Nem gondolkodhattam tovább, a fütty és kiabálás egyre közeledett én pedig nem gondolkodtam tovább és neki iramodtam a másik irányba. A sárban futni sose volt erősségem és most még hálás is lehetek az időjárásnak, hogy lelassítja a mögöttem lévőt, én pedig egy pillanatra fordítom el a fejem, hogy megnézzem merre tart. De ez volt a legrosszabb ötlet, amit kitalálhattam, mert ezzel meginogtam és a sárban megcsúszva pontosan egy erre haladó autó elé estem, mást nem is tudtam tenni, mint várni a fém és gumi keverékét a testemen. Karma utolért és megkapom, ami nekem jár. Csak összekuporodva sikoltotta, mintha bármivel is megúszhatnám, a farmerem elszakadt, vizesen tapadt a testemhez, ugyan így a hajammal, ami eltakarva az arcomat, próbált megóvni a látványtól. Bár inkább gázoljanak el, mint sem erőszakkal haljak meg.
Nem vagyok már műszakban. Civil autót vezetek, de nem a sajátomat. Az szervízben van, hát kaptam kölcsön egyet, hadd járassam. Addig se porosodik a garázsban, amíg a tulajdonosának nincs lehetősége menni vele. A felesége adta oda, kollegina, jó arc. Sajnálom, ami történt velük, mielőbbi jobbulást kívántam a férjének már több soron. Magamban pedig lenyeltem a minek megy a létrára az, aki hülye hozzátételt. Még jó, hogy nem a nyakát törte ki. A vezetési stílusom teljesen szabályos, de mondjuk úgy, hogy avantgard is mind ezek mellett. Elég lazán kezelem a sebváltót és úgy általában a kormányt is. Nem lépek át semmiféle határt, de szeretem azt, hogy ennyire jól uralom a verdákat. A sok gyakorlás változatos terepen megtette a hatását. Még akkor is élmény a vezetés, ha egyébként nem autósüldözök, tehát nem száguldozhatok. - Azt a kurva! - rántom félre a kormányt, s taposok a fékbe egyszerre. A fék nem lett volna elégséges, felmértem a távolságot. Ezen a terepen semmiképpen sem kerülhettük volna el az ütközést. Csúszva-csikorogva áll le az autó, elkerülve azt is, hogy egy épület sarkának csókoltassam neki. Nem nagyon szeretném ennek is a szervizelését fizetni. Kiszállok az autóból, bevágom magam mögött az ajtaját, a kulcson lenyomom a központi zárat. Ez nem az a környék, ahol csak úgy magára hagynám a járgányt egy másodpercre is akár bezárás nélkül. - Hé! - Normális maga?- Jól van? Kiáltom el magam. Így, hogy a fényszórókat is lekapcsoltam, már csak a holdfény a miénk a gyéren kivilágított terepen. Egyenruhámat viselem, szolgálat után nem öltöztem még át. Így indulok meg a vélt sérült felé, hogy ellenőrizzem, kell-e mentő neki. Remélem legalábbis, hogy az kell, s nem hullazsák.Bár utábbi csak nem. Elvégre nem ütöttem el.
Admin
Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood Kor : 174
Nem vagyok helyszinelo, éppen ezért nem is kellene itt lennem. Nem is hivatalos minőségemben vagyok jelen, ami azt illeti. Nem is ez az a helyszin, ahova indultam koraeste, amikor magamra huztam a szmokingomat, melyet csodaval hataros modon meg nem ettek meg a molyok a szekrenyemben. Elegge mas az ismeretsegi kore, mint az enyem. Mellette a puccos rendezvenyeken valo megjelenes szinte havi rendszeresseggel fordult elo, s bar a testvereimnek azt mondtam, higy csak hivatalos kisero vagyok, messze nem errol volt szo. Mert a kapcsolatunkat nem vallaltuk fel hivatalosan. Miattam nem. Es talan ebben a pillanatban szegyellnem kellene magam miatta, de.. nem vagyok kepes ra. Ahhoz tulsagosan is logikus dontesnek tunt akkor, s meg most is az. Idegesen nyulok a zsebembe, hogy elohalasszam az ongyujtomat. A szamban ott remeg a cigaretta, melyet az elobb kaptam ki a dobozbol, s a kiurult alkalmatossagot osszegyurve hajitottam hanyagul a hatam moge. -Kerem, uram! Ez itt egy bunugyi helyszin. Nagyon jo lenne, ha nem tenne tonkre a bizonyitekokat a szemetelessel addig se, amig a kollegara var. A megfeddesem jogos, de nem torodom vele. Csa’ vallat vonok es odebb rugom a szemetet, mintha magam volnek a kobunkok osatyja. Az egesz lenyemet athatja a felvett “leszarom”, mert ha nem igy lenne, akkor talan mar reg orjongenek. Arra varva, hogy felvgyek a vallomasomat, egy kicsit arrebb vonulok. Mar csak azert is, mert ujabb nyomlaboros kocsi erkezik, melybol bar nem erdekel milyen ismeretlenek szallnak ki, azert megis odavonzza a tekintetem. Es akkor kifut a ver a kepembol. Legszivesebben futva menekulnek a helyszinrol a batyamat meglatva, de mivel eleg bajt kevernek magamnak, hisz megis csak bunteny tortent, maradok. Epp csak elfordulok annyira, hogy ne lathassa Lars a kocsibol kiszallva az arcomat. De a szmoking ismeros lehet neki. Az o divatizleset diktalja, hogy megvettem annak idejen.. -Noi aldozat, feltehetoleg a fejet ert utesbe halt bele. Bocs, Wagner, kevesen vagyunk, muszaj voltam titeket kihivni. Emlekszel meg az alapkepzesre, nem? Csak egy kis rutinhelyszineles. - kacsint a kollega Larsra, mikozben vazolja a helyzetet. Hiaba, a labort is elerheti az influenzaszezon, vagy a tomeges nyaralasi laz. Remek. A vegen meg Lars lesz az, aki felveszi a vallomasomat. Mas se hianyozna meg!
Lenyúltam a készletből egy teniszlabdát, azt dobálgatom a levegőbe, hogy ne akarjon az agyvizem is felmenni úgy, mint a labda. Pár percig így dobálom, míg lenyugszom. Mindenkit körbetelefonáltam. Jessie a gyereke után ő is ágyat nyom. A helyébe beugró Mirjam is éppen most hívott, hogy jajnehari, de most megyek ügyeletre, mert nem kapok levegőt. Olvasta be a férje, olyan bariton hangon, hogy csak annyit tudtam kinyögni, oké. A tartalékos pedig nem rendelkezik a terephez szükséges vizsgával. Kiegyenesedek a székben, a lasztit az asztalra teszem. Black persze az ágyamon hortyog, otthon, békésen. Határozott léptekkel a szekrényhez megyek és kiveszem a terepi cuccaim, hogy két perc múlva, egyenoveralban ugorjak az anyósülésre, a többiekkel. Fú, hogy ez mennyire hiányzott! Mire a kanyarhoz érünk, addigra már úgy feloldódok, mint egy jégdarab a teában. És a többiek is. Nem értem, mi a fészkes rohadásért gondolják azt, hogy most karót nyelt faszkalappá válok, mert a főnökük lettem. Többet kéne fluszezonnak lennie. Kiszállva a kocsiból, körbenézek, de előbb mindig a konkrét helyszínre esik a tekintetem. S csak az után nézek jobban szét. A szemem túlsiklana egy alakon, de mire visszapattan, addigra már tudom, kire tekintek. A tartása annyira ő, hogy még az árnyékáról is meg tudnám állapítani, Wald az. - Akkor is fogsz emlékezni a saját alapképzésedre, amikor az ajtón kopogsz, amin a nevem van? – Kacsintok vissza, mosollyal. Szurkálást simán veszem, s fel sem, magamra. Gyorsan kiadom a tennivalókat, s tudom, a szaftos részt rám fogják hagyni, mert azokat imádom. - Majd én veszek róla lenyomatokat – intek öcsém felé fejemmel az egyik rendőrnek. - A tiéd – elég furcsán nézhettem rá, mert nagyon hamar lenyeli a folytatást. Wald mindig is az enyém lesz. Mert a testvérem. Azt senki és semmi nem veheti el tőlem. A kistáskát magammal viszem. - Wald? – Viccelhetnék, de nagyon nincs kedvem. Mert, ahogy tudom, ma elkísért volna valakit. Van szemem, látom, mi van közöttük. Csakhogy... - Egyedül vagy? Mi történt? – Tudom, miként reagál a gyengéd érzelmek kifejezésére, ezért csak egy pillanatra teszem tenyerem a vállára, míg közelebb lépek hozzá, hogy aztán levegyem. Itt vagyok, de úgy tudok neki segíteni, ahogy az neki jó.
Kezdőlap 
Tárgy: Raktárépületek
//
