HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Jackie háza)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Május 19, 2016 10:39 pm
 



 

First topic message reminder :






A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Jún. 27, 2016 6:13 pm-kor.
Vissza az elejére Go down

Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Ápr. 06, 2018 8:50 pm
 



 






Zach ma nagyon nem akart időben kidőlni. Nyolc körül még mindig ugyanúgy pörgött, mint órákkal korábban, hiába a játszótéren töltött délután, ahol bőséggel kimozoghatta magát. Legalábbis ezt hittem. A harmadik mese után nagy nehezen végre ágyban maradt, bár feltett szándéka volt ébren megvárni a ház másik felnőtt lakóját, amíg hazaér. Ezzel mondjuk nincs egyedül. Mivel azonban a késés már tény volt a ma estére vonatkozóan, a kiskorú napközben felvetett ötletei közül erre határozottan nemet mondtam, ideje volt aludnia. Kilenc után valamivel halt el minden motoszkálás a szobájában és az éjszakai derengő fény, ami éjjeli lámpaként funkcionál a hálóban, végre a békésen szendergő arcát világította meg.
Egy nagyobb ásítást nyomok el a vállamon a harmadik bögre tea felett, amitől az ébrentartást várom ha mással nem is, a folytonos pisilni járkálással, miközben visszakucorodok a kanapéra a puha pléd alá. Az utóbbi napokban azt hiszem képes lennék akár egész álló nap aludni, ha tehetném. Pedig a munka nem fárasztó, inkább unalmasnak mondanám és általában Zachben sem bujkál egy túlmozgásos kisördög.
A bögre a kávézóasztalra kerül immáron üresen és a mosdó sokadik meglátogatása után, fél tíz magasságában pedig én meg már egyre inkább vízszintesbe, ahogy lassan ide-oda fészkelődök a kanapén. ..és az sem segít sokat, hogy már pizsinadrágba bújtam, meg egy Seattle Fire Dept. emblémával ellátott pólóba – baromi kényelmes az anyaga –, most még éppen beleférek, mondjuk már nem sokáig.
A tévében valami bugyuta DC sorozat megy, a történetre nem nagyon tudok odafigyelni, inkább csak az ébrentartás miatt figyelem a képernyőn száguldozó, piros köpenyes, szőke szuperhőslányt és egy mosolygásba forduló újabb ásítás mellett állapítom meg, a férfi szereplő egészen emlékeztet a hazavártra. Ezután azonban nem sokkal beáll a képszakadás, na nem a műsorban, hanem sokkal inkább nálam.
Fogalmam sincs hány óra van, amikor a felhajtóra kanyarodó autó hangjára ébredek. A tévében már régen valami más műsor megy és a szememből az álmot kidörgölve ülök fel. Ismét eltátom a szám a tenyerem mögött a fáradtság letagadhatatlan jeleként és mire a kulcs a zárat nyitja, addigra visszaindulok a konyha felé. Talán a következő bögre tea majd jobban kifejti hatását, de ha mégsem, legalább az elkészítési folyamat felébreszt majd kicsit.
- Szia. – a bögre koppan a pulton és habár még nem látom, így gondoltam jelezni, hogy többé-kevésbé megvártam, még ébren vagyok. Amint beljebb is ér(?), a konyhaszigetet megkerülve egy rövidebb csók is kíséri az üdvözlést. A sör aromája azonnal megcsap még egy dolog a listán, ami mostanában nem tartozik a kedvenceim közé.
- Kérsz egy teát te is? Vagy valami mást? – visszaindulok a pulton hagyott kerámia felé és a felső szekrényből leveszek egy – vagy két filtert –, majd  a vízforralót töltöm meg.
- Szóval.. elmeséled mi történt? – igyekszem nem mutatni, hogy aggódom és a tudatosabb, józanabbik eszemmel és részemmel egyaránt tudom, hogy nem kellene, elvégre ugyanúgy az én munkám sem veszélytelen – már amikor nem a kis padon ücsörgök –, de ettől még érzem.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Ápr. 07, 2018 12:42 am
 



 

A mai nap, ha úgy vesszük többszörösen nem úgy alakult ahogy terveztem. Az egyik lesérült kolléga miatt két órával korábban hívtak be és az sosem szerepel a listámon, hogy orvosiszeme elé kerüljek, amit keresztül húzott a hosszúra nyúló műszak utolsó egynegyedében történtek. Egyenesen repestem a nyakamnál történő tapogatózáskor.. A homlokom jobb oldalán, nem sokkal a szemöldököm felett keletkezett sebet szerencsére nem kellett ölteni és a torkomnak sem lett semmi baja, hiába támaszkodott nekem a súlyával az a baromarcú. A zúzódást megúsztam. Igaz, csak éppen, emiatt továbbra sem kellemes nyelni és azt mondta a doki, ha holnap sem változik érzésre, akkor vissza kell mennem vizsgálatra. Kis valószínűségét látja, de előfordulhat. Remélem rohadtul nem fog. A műszak utáni találkozómon Mrs. Kenway-jel emiatt sem bonyolódtam bele a bár étlapjába és beértem a sörrel, meg a kirakott mogyoróval, amit nagyjából az első próbálkozás után meghagytam másnak. Úgy éreztem, mintha kibaszott üvegszilánkot zabálnék.. A hideg viszont jót tett neki, kizárólag kis kortyokban.
Mióta visszamentem dolgozni és Zach is nálunk van igyekszem valamilyen szinten hozzájuk, az ő normális-okhuz igazítani az alvási időszakomat az este véget érő műszakokban legalább. A többinél ez kicsit bonyolultabb, sokkal kevésbé tudom önhatalmúlag szabályozni, de legtöbbször megy. Az energiaszintem alacsonyan van, a tagjaim kissé zsibbadtak, a szám kétszer elnyúlt a hazaút során és egyre jobban vágyom az ágyat, ahogy közeledek a kertvároshoz. A lehúzott ablakon beáramló levegő sokat segít az utolsó szakaszon, sőt, valamelyest élénkítő hatást ér el, mire leállítom a motort. A csomagtartóból kibányászom a szennyest tartalmazó sporttáskát, hogy az ajtó felé a slusszkulcsot a riasztó beindítása után a bejáratira cseréljem le. Az utóbbi időkben érzékeltem, hogy fáradékonyabb vagy alvásra hajlamosabb, belépve, meghallva a tévé háttérben futó zaját egyből feltételezném bealudt mellette.. A lépteimet eredetileg a fürdő felé venném, megszabadulni a vállamon lógó cucctól, de felfigyelek a talpának súrlódására, azt követően a köszönésre és a koppanásra. A hang forrását nem nehéz innentől beazonosítanom.
- Szia. – látótávolságba érve szólalok meg a kissé lestrapáltabb fizimiskámmal, ami a sebet illeti. A pult sarkába rakom le a táskát és odacsúsztatom a tenyerem a derekára a nap ezen szakaszára nagyon is megérdemeltnek érzett köszöntésnél, végül hagyom tovább menni. A pultra feltámaszkodva lustán követem figyelemmel a ténykedését.
- Nem kössz, csak vizet. – a felvett testhelyzetet azzal a lendülettel bontom meg, egyszerűen azért, mert közelebb vagyok a hűtőhöz. Poharat viszont szívesen veszek, ahhoz ő van közelebb. - Egyből számon kérsz, huh? – a székhelyemet a bögréje, ezáltal mellé helyezem át. A megdobott szemöldökből, hangsúlyból pontosan tudja csak húzom egy kicsit. A levegőt kifújom még, mielőtt belekezdenék és lecsavarom a kupakot az üvegről.
- Volt egy eset fél hétkor. Fekete férfi, nő, talán egy éves csecsemő. Bődületes perpatvart csináltak a társasházban, ami miatt kihívtak minket a lakók. Verekedés, repültek a bútorok is.. Az egyik szék váratlanul nekem. – befeszül az orgánumom, jobban megemelkedik a mellkasom a beszívott oxigén okán, ami ahhoz kell megálljam ideges szemforgatás nélkül a beszédet. - A férj vagy kétszer akkora volt, mint én és a megadási felszólításnak eleget tett egészen addig, amíg közel nem értem, mikor úgy gondolta felken a falra. A lakás tele volt minden szarral, kicsi is volt, sikerült neki és alkarral a torkomnak feszült.. Kurva jól esett használni rajta a sokkolót, amikor leráztam...tényleg és ez a megkönnyebbülés kihallható a hangomból, leolvasható az arckifejezésemről is az első vízfogyasztásom előtt. Ugyanakkor sejtem más információra is kíváncsi. - A doki szerint megmaradok, ma még fájni fog a nyelőcsövem, holnap már nem. Minden oké. – ha szigorúan vesszük nem, de ezen nincs mit. A sebet leszarom, majd begyógyul, a fájdalom, pedig el fog múlni és végre orvosolhatom a gyomromba maró éhséget. Ihatok amennyit akarok, az nem lesz elég. Az állammal felé bökök, nem feledkeztem meg róla mit írt, de előbb;
- Hogy tartottad magad ébren eddig..? - ..na hogy?


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Ápr. 07, 2018 1:51 am
 



 

A köszöntés kiegészítése miatti közelebb éréskor veszem észre az estéje látványosabb eredményét, amire a csók előtt és után is automatikusan fut fel a tekintetem. Oké, öltve nincs, ami egyértelmű jele annak, hogy nem annyira mély, nem volt rá szükség. Mondjuk ettől nem tetszik jobban a megléte de csak félig rágom a kefét miatta, az is valami.
Bólintok egyet a víz kapcsán és, ha már úgyis ott vagyok a szekrénynél, leveszek egy poharat is a teafilter társaságában, előbbit neki, utóbbit magamnak beszerezve. A hűtőhöz lépnék ezt követően, ha nem előzne be, de mivel megteszi, csak közelebb fészkelődöm, az egyik tenyeremet a konyhabútor felületére fektetve.
Valóban nem kertelek, ezt aláírom, amikor a napjáról, annak is inkább egy koncentráltabb pontjáról érdeklődőm és a visszakérdezése közben látott reakciói egyenesen lesznek adalékai az enyémeknek.
- Azt hiszem már minden jogom megvan kijátszani a sztereotíp kártyákat. – megállíthatatlanul szaladnak egyre pimaszabb ívű mosolyba az ajkaim, ahogy egy rövid mozdulattal mutatok végig magamon, különösen arra a részre fókuszálva a mozdulatot, ami már egyértelműen szemet szúró, de ahogyan az előbb ő sem, úgy természetesen én sem gondolom komolyan az elhangzottakat.
Viccen kívül amúgy meg tényleg érdekel, ezért ezen a ponton fel is függesztem a többi viszonthúzásként eszembe jutottakat és csak akkor veszem le róla a tekintetem, amikor a vízforraló után nyúlok. A víz bögrébe való öntése azonban a levegőbe függesztett mozdulat marad nagyjából már annál a résznél, amikor az „alacsonyan” repülő széket emlegeti. Arról nem is beszélve, hogy mekkora méretekkel rendelkezett a szóban forgó tag.
Nem akarok hulla feleslegesen sápítozni, főleg, ha szerinte pláne nem kell, mert nincs miért aggódni hah, persze.., ezért a beszámolója végén előbb a forró víz kitöltésének befejezése mellett döntök. Mielőtt azonban megszólalnék, leteszem a kannát a kezemből és végigsimítok a homlokán keletkezett seb felett, a hajvonala mentén a halántéka felé.
- Biztos jól vagy? – nem azért kérdezem, mert nem hiszek neki, hanem, mert ténylegesen szeretném tudni. Plusz, abból, amit elmondott egyértelmű, hogy akármi is hangzott el a dokitól, most még biztosan fájdalmas lehet.
- Kérsz fájdalomcsillapítót? – pirulából, kenceficéből meg az ég tudja még miből van itthon majdnem egy kisebb gyógyszertárnyi – némi túlzással –, ha úgy ítéli kell valamelyik, készséggel hozok, tényleg csak jeleznie szükséges.
- ..és mi lett a gyerekkel meg a nővel? Őket is bevittétek vagy csak a fickót? – mondjuk abból, hogy verekedés és repülő bútorok is a részét képezték a történetnek, van némi sejtésem.
A kérdésére előbb csak megrázom az üstököm.
- Sehogy. Jól kiütöttem magam egy vödörnyi teával, úgyhogy masszív estém volt. Főleg az ötpercenként kirongálós része. – a megjátszott komolytalan komolyság a vonásaimon szándékos, azt meg amúgy is tudja, hogy jó ideje mini vízerőműként működöm, úgyhogy tényleg nem volt nehéz ébren maradni a bealvások között.
- ..és az ismerősöd meg a szívessége..? Tényleg, ki is ez a rejtélyes valaki? – a bögrét felemelem és megfújom a forró teát. Persze, hogy az is érdekel, kivel töltötte az este egy részét, de nem számonkérés miatt, inkább csak egyszerű kíváncsiság az oka. Faggatózni még nem szoktam. Legjobb tudomásom szerint.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Ápr. 07, 2018 8:20 pm
 



 

Látom a szaladgáló tekintetét, de egyelőre nem fejtem ki szóban, csak egy másodperccel nézek rá hosszabban, nyugodtan és csendesen fújom ki a tüdőmben lévő levegőt; semmi komoly. A teát köszönettel elutasítom és kiveszek egy üveg vizet helyette, a pohárért cserébe néma Kössz. formájában érkezik annak járandósága.
- Aha, szóval én is jöjjek elő velük? Biztos akarod? – a nőnek a konyhában a helye és életének egyetlen, egyben elsődleges célja a férfi kiszolgálása? A laposabb pillantásom tömény szexizmussal van tele, a közel esővé vált derekához ismételten odatapadó kezem érintése nem kevésbé és nem egy vagy kettő élére állított példával tudnám megdobni, köztük olyannal, amit ha akárcsak egy kicsit is komolyan gondolnék már valóban belefojtott volna éjszaka a párnába..  Vagy úthengerrel átment volna rajtam. Nem, határozottan az úthengert választotta volna.
Elveszem a kezemet a meleg támasztékáról, hogy a történtekbe beavatás előtt levegyem a kupakot a helyéről és a szavak egymás után halmozása közben öntsek magamnak. Könnyen olvasható jele van a kibontakozó aggodalmának, amit szükségtelennek tartok. Üzenetben már jeleztem, szemmel láthatóan jól vagyok, a kedvéért, pedig szóban is megerősítem minden rendben lesz rövidesen, amivel a magam részéről teljesen elégedett vagyok a beszámoló egyes pontjainál szivárgó feszültség ellenére is. Az a körülményeknek szólt. Az érintett területre kisugárzik még a seb, érzékeny és hozzá képest hűvösnek mondanám az egyébiránt biztosra veszem, hogy meleg kezét. Arcizmom nem rándul, az nyelésnél valószínűbb lesz.
- Igen, volt már rosszabb. – kisebb bólintással igyekszem növelni a meggyőzés esélyeit a jól létemre vonatkozóan. Többször kerültem ennél jóval pocsékabb helyzetbe, ezt legfeljebb kellemetlennek nevezném azokhoz képest és ehhez az állásponthoz tartom magam a kérdése után is. A gyógyszerajánlatra puhán szusszanok, megingatom a fejem szolidan felfelé ívelő szájsarokkal.
- Nem kell, köszönöm. – együtt tudok élni a meglévő fájdalommal és mire hatni kezdene úgyis mindegy lenne. Feleslegesnek tartanám bevenni is, maradok a hideg folyadékos megoldásnál. A semminél határozottan jobb és ha még párszor engem is el fog irányítani a mosdó felé, megéri a minimális teltségérzetért cserébe.
- A gyerek a gyámügyesekhez került, intézkednek az elhelyezéséről. Nem valószínű visszakerül a szüleihez, mindkettőt bevittük és mint kiderült nem ez volt az első eset, hogy így veszélyeztették. A férfi elintézve magának a hivatalos személy elleni erőszakot, a nő meg.. Nem tűnt épeszűnek abból, amit láttam. – nem tartom sokra az ilyeneket, sajnálatra se a gyerek kivételével. Az nem tehet róla. A minket fogadó látvány a fogadtatásunk mellett sokat elárul a helyzetüket vizsgáló szociális munkások számára, a papírjaik csak habot jelentenek a tortán. A témát kényelmesen vezetem át ehelyett rá és körvonalazódik az arcvonásaimon egy Sejtettem. jelleg, közvetlenül az első szava után.
- Valóban masszív, detoxhatáros. – a ő példájával élve, csak épp komoly komolytalansággal reflektálok. - Zach sokáig pörgött? – legutóbb is ez volt emlékeim szerint. Meg talán előtte is. - Újságíró első-, politikus feleség másodállásban. Nem tudom hogyan lehetséges, de.. Ő az élő paradoxon rá. Infókra volt szüksége, meg egy kis visszatartásra is.. – az utóbbi kommentárt másabb hangsúllyal mondom, amiből sejtheti inkább magánvéleményről van szó. Iváshoz emelem a poharamat. Remélem holnapra kellemesebb lesz már nyelni és ihatok nagyobb kortyokban is, mint ez a kis köpet..
- Valamit el akartál mondani. Miről van szó? - az üzenet alapján nem tudtam megsaccolni a jellegét, csak feltételezem, mivel ráért és a kedve is jó az álmosság vetületében, hogy nem valamilyen felmerült problémával lehet kapcsolatos.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szomb. Ápr. 07, 2018 9:19 pm
 



 

A kis pimasz ívű mosoly marad az ajkaimon a replika hallatán. - Hamar rám is unnál, ha eleget tennék nekik. – nyilván okkal van velem és, ha olyasmit keresett volna, amire sejtem, hogy most utalt, akkor ő és én nem ott tartanánk, ahol tartunk. Ettől függetlenül kifejezetten tetszik az a laposabb pillantás, amivel illet és nem kevésbé van ellenemre a derekamra simult tenyerének érintése. Tudom, hogy nem gondolja komolyan, ahogyan én sem az imént vagy most.
Az aggodalmamat a tudatosabb és logikusabb énem sokkal jobban kezeli, mint a jelenleg uralkodó hormoncirkusz, ami ellen meg aligha tehetek bármit is. Máskor, más esetben fele ennyire se tettem volna szóvá és ráutaló magatartással is kevésbé viseltettem volna, de jelen helyzetben a dolgok másképpen vannak. Nekem is új és fura és sokszor bosszantó is, de ez van. Csupán átmeneti, ahogy sok minden egyéb kísérő kellemetlenség is. Előbb-utóbb elmúlik és a dolgok visszakerülnek a normális medrükbe.
- Oké. – rövid szusszanással nyújtózom feljebb, hogy ismét egy rövid csókot pecsételjek az ajkaira és ezzel együtt eleresztem a témát. A visszautasított fájdalomcsillapítóval kapcsolatban pedig csak bólintok. Ha meggondolná magát, majd szól vagy intézi magának, ahogy kényelmesebbnek gondolja.
A teafiltert megmerítem párszor a forró vízben, amíg a történetet hallgatom és a gyerek kapcsán akaratlanul is elhúzom a számat. Noha nem fűzök hozzá semmit, amikor ilyen történik, azt sosem könnyű teljesen kívülről és távolról szemlélnem. Egyetlen gyereknek se lenne szabad megtapasztalnia, amikor benyeli őket a rendszer, hiába tudom, hogy jelenleg ott mégis nagyobb biztonságban van, mint a szüleivel. Mire a történet végére ér, akaratlanul is végigsimítok a kerekedő hasamon. Igazából fel sem tűnik, hogy csinálom.
- Gondolom fel se fogták mit csinálnak. – vagy nem is érdekelte őket, ami meg a rosszabbik eset véleményem szerint.
A könnyedebb téma felé viszonylag gyorsan lendülök tovább és ha már témánál vagyunk, belekortyolok a még igen meleg teába egy aprót.
- Jah, mulattam, amíg elvoltál. – szélesebb mosollyal bólogatok párat a ráhatás kedvéért. - ..mint, akit felhúztak és sose akar lemerülni. Meg akart várni mindenképpen, úgyhogy kicsit nehezen tettem ágyba, hiába mondtam el többször is, hogy nagyon késő lesz, mire megjössz és addigra aludnia kell már. Nem tudom mi van vele mostanában, eddig nem volt gond az estékkel. – az utóbbi időben tényleg igen kreatívan talál ki dolgokat, hogy minél tovább fenn maradhasson és noha nem szabad neki, akkor is sokáig tart, mire a fáradtság kiüti.
- Húha, az tényleg érdekes kombináció. – egyetértek, valóban eléggé paradoxonnak tűnik így ennyi alapján a nő, de a továbbiakban lógva hagyom a témát, főleg, hogy áttér valami másra, ami igazából fontosabb.
Letagadhatatlanul lesz élénkebb a tekintetem, ahogy szóba hozza, valamit el akarok mondani neki. Szélesebb lesz a mosolyom is és határozottan átjár egyfajta izgatottság, aminek következtében leteszem a bögrét vissza a pultra, nem kell, hogy bármi a kezem ügyében legyen közben.
- Még tegnap este felhívott Dr J, hogy reggelre váratlanul felszabadult egy időpontja, be tudok-e menni. Akart még egy ultrahangot csinálni, inkább csak a biztonság kedvéért. – fogok bele a történetbe, előzőnap ugyanis bealudtam estére, mire szóba jöhetett volna, hogy elmondjam, megyek hozzá, reggel meg korán elindultam itthonról. - Minden oké, teljesen jól vagyunk mindketten.. – szögezem le gyorsan, mielőtt még esetleg felmerülne, hogy bármi baj lenne és ugyanazzal a levegővel folytatom is. - ..és most először hajlandó volt végre megmutatni magát a baba. – merthogy eddig folyamatosan olyan helyzetben volt a betekintések alatt, hogy nem derült ki a neme. Csak egészen kicsi szünetet tartok, egy levegővételnyinél nem többet és egy még szélesebb mosoly is odaívelődik az ajkaimra. Ahhoz viszont éppen elég a szünet, hogyha nem akarja tudni, amíg meg nem születik, akkor még van ideje leállítani. Ha nem teszi, akkor azonban nem kertelek tovább;
- Kisfiú.fiunk lesz. Vagyis már tulajdonképpen van és ez megmagyarázhatatlan és indokolatlan örömmel tölt el. Azt mondjuk nem tudom, hogy volt-e preferencia a részéről mit venne szívesebben vagy igazából mindegy. Valójában én se gondolkodtam el rajta, de azt határozottan tudom, nem érzek csalódottságot a megtudott információval kapcsolatban túláradó boldogságot viszont annál inkább.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Ápr. 15, 2018 8:36 pm
 



 

Oldalra billentem a fejemet és vele egy időben nézek félre, majd szinte egyből vissza. A pimasz mosolyát egy lustábbal viszonzom. A gondolattal nem szemezek, a tekintetemmel és a derékvonalába határozottabban belesimító kezemmel időhúzás nélkül adok neki igazat. Az ilyenfajta játszadozásokra csak egy-két kör erejéig vagyok kapható egyébként is, a továbbit már túlzásnak érezném és zárásként még röviden megfuttatom az oldalán a tenyeremet.
Az aggodalmának mértéke számomra érthetetlen, de nem veszem semmibe vagy tulajdonítok neki kevesebb jelentőséget, ahogy a megváltozott étkezési szokásainak sem, elfogadom, hogy jelenleg ez a normális és kihasználom, amikor felfelé tornázik. A futónak tervezett csók helyett egy rendeset követelek magamnak a hosszú nap után, ahogy távolodik az üstöke rögtön utána hajolok, hogy visszahúzzam egy kicsit. Ennyit igazán megérdemlek és nem mellesleg sokat enyhít a mai kellemetlenségeken, egyébként is fájdalomcsillapító hatása van, kibekkelhetjük vele ideig-óráig a felajánlott gyógyszert is, a soron következő, csak rövid ideig érintett téma előtt is kellemesen eső.
- Neked is jár a szórakozás...a pizsiparti. Azt hozzá se teszem kérdés formájában, hogy többször hagyjam ekként kibontakozni, inkább a jelen nem levő felé irányítom a témát és hosszan fújom ki a levegőt, amíg hallgatom az este mi volt vele. - Rákérdezzünk nála? Nem tartom kizártnak, hogy meg tudná válaszolni miért próbálkozik ennyit. – a korabeliekhez képest nagyon értelmes, úgyhogy nagyon is lehetségesnek tartom el tudná mondani honnan jött az új heppje. Egyelőre az óvodatársaira tippelnék, tőlük lesheti el. Az, pedig, hogy én miért maradtam ki idáig nem nagy dolog és nagy vonalakban ismertetem a szívességkérő személyét. A torkomat, pedig újfent  vízzel hűtöm mielőtt a mondanivalója felől érdeklődnék. Nem feledkeztem meg az sms-beli említéséről és a szóba hozás következtében kiváltott hatást csendesen, kérdőbb somolygással vizslatom. Mi az..? A dokival viszont nem tudom összekapcsolni ez hogyan lehetséges, főleg vizsgálat kapcsán, így összébbszűkülő tekintettel, felemásra emelkedett szemöldökkel várom hová fog jutni a beszédben. Mindegyik alkalommal problémamentességről biztosított minket az orvos, elképzelésem sincs miről lehet szó, ami ennyire megváltoztatta egyik pillanatról a másikra a hangulatát. Bólintok, amikor kitér rá nem merült fel baj egyikükkel kapcsolatban sem, de az ábrázatomat a következővel rakja helyre. Kezdve egy nagyobb pislogással, ahogy realizálódik a pontos szituáció..
Nehezen tudnám nem észrevenni eközben, hogy az izgatottsága mennyire összetéveszthetetlenül rajzolódik ki a vonásain és ez már önmagában felfelé rándítja a szám egyik sarkát. A poharat hozzá hasonlóan a pultra teszem, a talpa pont az információ kibukásakor koppan. A megkönnyebbüléstől egyből besüpped a mellkasom, ahogy hirtelen távozik belőle a levegőt.
- Fiú, huh? – az ezt követő fújtatásom nagyon is kedélyes, de a tekintetem muszáj vagyok levezetni egyszer a padló felé, mielőtt az ő szembogaraihoz vezetném a sajátjaimat, egy szekundumra megállva még az előtt az egyre kerekedő hasán. - Nem lesz egyszerű dolgod, úgyhogy reméljük a te természeted örökli. – ..vagyis abból többet. Jelentősen. A hír a megkönnyebbülés mellett másként is megmutatkozik, a felfogásának fokozatosságával szélesbíti a mosolyomat, amit nehezen tudnék megmagyarázni magamnak. Talán nem is kell. Egyelőre szusszanva engedem el a dolgot és nyúlok az arcához, hogy annak élét a tenyerembe vegyem, míg a hajáig vezetem az ujjaimat. Bele-belesimítok a vonalába és visszaszerzem a derekát is.
- Ez jó hír, nagyon jó hír. – kimondatlan marad, de mellé gondolom azt is minden oké mindkettejükkel és ugyanerre a sorsra jut az is, hogy megfogalmazzam azt, ami észrevétlenül húzódik a képemre ránézve..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Vas. Ápr. 15, 2018 10:40 pm
 



 

Még szép, hogy elkönyvelem; igazam van. Azután meg pláne, hogy szó nélkül hagyja a megjegyzésemet és inkább csak a derekamra simít rá jobban. Tisztában vagyok vele, ha valaki olyan kellene neki, aki megfelel a sztereotípiáknak, akkor mást keresett volna magának. Valaki nagyon mást… Én azonban nemhogy nem teszek eleget a konzervatív társadalmi elvárásoknak a nőkkel szemben, de még szembe is megyek velük. Nem titkoltan.
Azért meg kimondatlanul is eléggé hálás vagyok, hogy szó nélkül hagyva elfogadja az éppen aktuális diliket dolgokat, amik eddig nem voltak megszokottak a részemről, de most mégis jelentkeznek. Ezek közé tartozik a túlféltés vagy aggodalmaskodás is, ami a hormon kilengésnek köszönhetően van jelen és ami elvileg csak idegig-óráig lesz jelen az életünkben. Aztán elmúlik majd, mintha sosem lett volna. Az pedig maradjon az én titkom, hogy jó részét még így is igyekszem titkolni előtte vagy inkább nem fárasztani vele és másként élem meg, mint amennyire elé tárom. Ebben az őrületben éppen elég, ha nekem kell elmerülni, nem várom el, hogy neki is kelljen.
A futónak tervezett csókot minden gond vagy gondolkodás nélkül nyújtom el a kimondatlan kívánsága szerint. Közelebb fészkelődve hozzá, a karjába bújva, szorosabban simulva hozzá és ráérősebbre fogva a korábban csak futóra tervezettet. Ellopom a nyelve alól a levegőt, magaménak bitorolva azt és az általa kívánt mértékig nyújtom a birtokháborút bármiféle ellenvetés nélkül. Igazából a legnagyobb örömmel.
Az orrom alatti somolygással fogadom a megjegyzését. Szórakozásnak valójában aligha definiálnám a dolgot, de a kontextusba abszolút belefér, ahogy én is komolytalankodtam az imént, nem csoda annak a tovább fűzése. Zach kapcsán azonban valóban komolyodnak a vonásaim, amik leginkább az összébb szaladó szemöldökráncolásban lesznek nyomon követhetők.
- Megpróbálhatjuk. – gőzöm sincs, hogy egészen őszinte legyek, mégis miként is tudna válaszolni erre a kiskorú vagy egyáltalán értelmezni magát a kérdést. Veszítenivalónk viszont nincs és, ha valóban választ tud rá adni, akkor ténylegesen közelebb lehetünk ahhoz, hogy újabban minek köszönhetően igyekszik elkerülni az időbeni ágyba bújást esténként.
A témát elengedve könnyedén lépek tovább nem csak a következő, hanem az azt követő megbeszélnivalóra is, amin sokkal inkább foglalkoztat és érint, mint az, hogy kivel, milyen szívesség okán maradt ki a munka után néhány órával. Mielőtt azonban valóban a tényleges dolgok közepébe ugranék, némi bevezető szükségességét ítélem meg. Az ábrázatára kiülő arcjáték véglegességét azonban én is csak akkor tudom igazán értelmezni, amikor az elmondottak végére érek. A nagyobb pislogás ugyan még nem segít, de ahogy felfelé görbül az ajkainak egyik szeglete, az valahogy megnyugvással tölt el.
Rövid, apró, de határozott bólintássokkal erősítem meg az elhangzottakat a visszakérdezésére; fiú bizony, akit a szívem alatt hordok. A pillantása elvonását és rövid megállapodását nem mulasztom el, sokkal inkább kísérem lélegzet-visszafojtott türelemmel, majd hamarosan szélesebbre görbülő mosollyal tekintek fel rá, amikor a szembogarai újra az enyémeket találják meg.
- ..mert az én természetem olyan könnyű.. – nem, nem azt nem állítom, hogy könnyebb, mint az övé egyáltalán nem, az enyém valóban mérföldekkel könnyebb az övéhez képest, de azt biztosan tudom, ha csak kicsit is fog egyikünkre vagy másikunkra hasonlítani, könnyű dolgunk egészen biztosan nem lesz. ..és ezzel együtt is, ha rá fog hasonlítani, annál többet nem is kívánhatnék. Elvégre úgy szerettem belé, amilyen. Nem számít mennyire könnyű vagy sem.
Nem is sejti mekkora megkönnyebbüléssel és örömmel is tölt el, ahogy meglátom a szélesedő mosolyát ezt követően. A tenyerébe belemozdulok, a kezem kívülről simul az övére, de csak egy pillanatra, ahogy megérzem tovább vinné a mozdulatát. Ekkor inkább áthelyezem az érintésem a mellkasára, valójában mindkét kezemmel, közelebb fészkelődve hozzá, ahogy a derekamra feszül az illetése.
- Örülsz neki? – visszakérdezésnek vagy inkább megerősítésnek szánom, bár abból, hogy nagyon jó hírnek jellemezte nem is nagyon tudnám másként elkönyvelni, mégis hallani szeretném.
..de ahogy megkérdezem, szinte abban a pillanatban fagy az arcomra az addigi lelkesedés és a tekintetem változik meg izgatottból kétségbeesettbe aggódóba. Valami nem stimmel, nagyon nem, érzem. Igazából a gondolatnak sem kell szinte végbe mennie, a kezem róla már leviszem a hasamra, a kerekedő ív aljára és megtörténik újra. Megint az, ami miatt úgy hiszem valami baj van…
Pedig, hacsak sejteném vagy valaha is tapasztaltam volna, hogy ilyen, amikor a rugdalózást lehet érezni… talán nem hordanék ki lábon egyszerre két szívrohamot is...
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Ápr. 19, 2018 6:23 pm
 



 

Mindkét oldalról ráfogok a derekára a közelebb férkőzésekor és annál fogva döntöm magamhoz a léha kényelemmel elvett csók alatt. Soká nem nyújtom, jobban fölé hajolok és levezetésként még utoljára hosszabban beleszívok az ajkába, amikor szomjasabban nyúlnék érte, már éppen lépni akarnék a lábammal, hogy finom mozdulattal a pultnak háttal igazítsam. Puhán fújtatva szakadok el tőle, van időnk és egyaránt megbeszélnivalónk is.
- Oké, mivel holnap szabadnapom van eldoblak és hozlak titeket. Utána rákérdezünk, hm? Illetve az autóval kapcsolatban dönteni kellene. A lista megvan a jelöltekről, délután szűkítsük le és a napokban meg kellene nézni melyik legyen. – nem panaszkodtam egyik alkalommal sem, de a motor használatának abba hagyásával, Zach rendszeres bevitele óta kicsit komplikáltabbá vált a munkába be- és onnan hazajutásom. Sokszor meg tudom oldani a fuvart, amikor egyszerre lenne szükségünk rá és persze, a lehetőséget mindig vitatás nélkül átadom, de a tömegközeledésről szívesen lemondanék és egyikünk se lenne megkötve a másik által. […]
A mondanivalója elején nehezen tudtam kisilabizálni hova szeretne kilyukadni, mert az orvos emlegetése a tapasztalataim alapján a legtöbb esetben nem sok kellemes vagy pozitív dolog kapcsolódik hozzá. A vonásaimon ezért követhető le egyértelműen hallgatás közben, hogy épp melyik felfogási fázisban tartok. Hiába a megkönnyebbülés a végén, az nem sokkal előbb érkezik azért, mint a tényleges agyba ékelődése az infónak, ami vélhetően a szülői léthez fűződik. Az sem egészen megszokott. A mások között bizonyára magától értetődően elhangzó témák közül fogalmam sincs mennyi nem fordult meg a beszélgetéseink alatt, de a nem is ezek közé tartozott. Az valahogy számomra egyértelmű, hogy nehezen képzeltem volna el – feltételezem ő is – idézőjelesen mit kezdenénk egy lánnyal.. Egyikünk sem az a finomkodó típus, úgyhogy ha addig nem is tűnt fel, egy kisebb súly azért leesik a vállamról a megerősített hír hallatán és szélebbre húzza a számat. A sok tesztoszteron, pedig ezzel hivatalosan is lényeges túlerőben lesz itthon is vele szemben.
Elég beszédesen nézek vissza rá ezt megjegyezve, hogy ne kelljen kinyitnom a szám és feltennem a kérdést. Ki kell mondanom..? Mindketten tisztában vagyunk vele. Az ingerlékenységemmel, a nehezebb elfogadó készségemmel, a hirtelen haragúságommal, a felgyülemlett dühhöz való ragaszkodásommal, hogy mennyire nem nyitok és akkor még csak nagyon nagy vonalakban gondoltam végig. Ezek egyikét sem akarnám a kölyöknek. Rohadtul nem.. Sokszor nekem is nehéz dolgom van magammal.. Egy időre túllendülve ezen a részleten kibukik a mosolyom, ami jobban elterül az arcomon, mint eddig tette és az arcát a kezembe veszem, míg ismételten meglelem a melengetett helyem deréktájékon, hogy lazán közelebb fogjam, amihez jó érzékkel asszisztál.
Belekezdek a bólintásba. Az egésznek a megfogalmazása annyira.. Idegennek hat, úgyhogy a kisegítésnek örülök és hálás simítást tennék a hajába szaladóan. Csak tennék.. A vonásaiban beálló változás egyből áthúzódik a sajátjaimra és hátrébb dőlve, oldalra döntött fejjel kutatom a tekintetét, aközött és a gömbölyded rész között felváltva cikázva. A hirtelen megmásult hangulata hideg zuhanyként hozza rám a frászt.
- Jacks, baj van? – az ideg elkapja a hangomat, ami talán érthető, csak szemlélője vagyok a jelenetnek, ami leolvasztotta az arcáról az addigi lágysággal keveredett izgatottságot. A tudatlanság kezelése, pedig nem tartozik az erényeim közé, sőt, nagyon rossz vagyok benne.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Ápr. 19, 2018 8:23 pm
 



 

Jogos és érthető az árukapcsolással felvetett téma a kiskorú után, de valahogy mégis élesnek tűnik a váltás. Ez még persze nem jelenti azt, hogy ne ugranék át vele együtt a kitérőre, a gondolataimat azonban rögtön átrendezi. Zachel kapcsolatban csak bólintok egyet, nekem is tökéletesen megfelel, ha holnap délután beszélünk vele, aztán meglátjuk mire jutunk. Ami viszont a másik dolgot illeti;
- Oh, oké, persze. A hétvégén, ha szabad vagy, elugorhatunk megnézni néhányat. – addigra csak sikerül leszűkíteni, hogy melyik lenne megfelelő. Ebben a kérdésben inkább rábíznám magam, mert a négykerekűek terén nem mozgok annyira otthonosan, mint a kettővel kevesebbek között.
- ..és döntésre jutottam a motorommal kapcsolatban is; nem szeretném eladni. – tudom, hogy logikusabb lenne, mert mostanában aligha vehetem hasznát és még jó néhány évig valószínűleg csak dísze lesz a garázsnak, de ennek ellenére sem érzek kis indíttatást sem arra, hogy megszabaduljak tőle. Vagyis inkább egyáltalán nem. Terhes nőtől senki ne várja, hogy ésszerű döntéseket hozzon.
(…)
Egészen ma reggelig, valójában egyáltalán nem gondolkodtam azon, hogy van-e preferenciám a születendő nemével kapcsolatban. Azt hiszem, nagyon sok más dolog is van, amibe szintén nem sikerült még belegondolni vagy végigmenni rajta, sem egyedül, sem pedig közösen megbeszélve a szemben állóval. Egy lány.. nyilván vele kapcsolatban se jutott volna eszembe felcímkézni azzal, hogy vissza a feladónak, de viccen kívül; nem nagyon tudnám elképzelni milyen is lenne. ..és most már jó eséllyel nem is kell. Ahogy Dr J kimondta, hogy fiú és legalább ugyanakkora lelkesedéssel is mutatta meg a fekete-fehér képet adó ultrahangon látható, már kifejezetten felismerhető formát öltött alakon azt a kis pluszt, ami egyértelművé tette a bent növekvő nemét, úgy könnyebbültem meg és szimplán csak ...örültem. Nagyon. Különösebb ok vagy magyarázat vagy akármi nélkül, olyan módon, ahogy eddig korábban csak kevésszer volt rá alkalom. Ami meg a nap többi részét illeti; legalább 12 24 -szer beszéltem le magam arról, hogy telefonon közöljem a hírt azzal, akit ugyanannyira érint a dolog, mint engem is. Személyesen akartam, mert látni vágytam az arcát, magaménak tudni a figyelmét és tudni, mégis mit szól hozzá. Mostanra pedig tudom; totál megérte kivárni.
- Jó, nem kell válaszolnod. – lassan csóválom meg a fejem párszor, mert nem szükséges megszólalnia ahhoz, hogy pontosan tudjam mire is gondol. Hirtelen fut szélesebb ívűbe a mosolyom az ajkaim szegletében és némán emelem meg mindkét kezem megadóan rövid időre. Igazából nem számít melyikünk természetét örökli majd.
Magától értetődően fészkelődök hozzá közelebb, simulok a tenyere, az érintése alá, amit a sajátommal is kísérek és alig hiányzik egy kicsi ahhoz, hogy elmerüljek egy újabb nagy adagnyi rózsaszín hullámban – másként nehezen tudnám leírni az érzést, ami a nyálassága ellenére kifejezetten jó –, amikor történik ..valami. Valami, ami eddig még nem és fogalmam sincs hová tegyem, magamat ismerve pedig automatikusan a legrosszabbra gondolok. Nem lehet jó jel, ha olyasmi jelentkezik, ami eddig még soha, igaz?!
Látom, ahogy az ő vonási is megváltoznak, a hátrébb hőkölést és a kutató, vándorló pillantását, kihallom a hangjába feszült idegességet, mégsem tudok megnyugtatóan a segítségére sietni, mert jelen pillanatban engem is a frász kerülget.
- Igen. ..nem. ...Nem tudom. – az első szót szinte azonnal és gondolkodás nélkül, de nem kevés ijedtséggel a hangomba szövődve vágom rá, a következőt csak némi, alig talán két másodpercnyi szünet után, a vége pedig ha nem is elnyújtottan, de még később érkezik, leginkább azért, mert az előbb duplán érzett.. ..valami után nem jön azonnal a következő. Mondjuk nem is késlekedik túl soká..
- Valami történik, ami eddig még nem. – ez nyilván eddig is egyértelmű lehetett, de képtelen vagyok leírni, hogy miről van szó. ..vagy, hogy mekkora is a baj.
A soron következő megmozdulás alkalmával automatikusan nyúlok az egyik keze után és egyszerűen odahúzom tenyérrel magam felé – ha hagyja –, ahol a sajátom is van a kerekedő íven, pontosabban a helyére, mert a magamét a kézfejére simítom. ..és alig egy lélegzetvételnyi idő után ő is érzékelheti a rúgást, amit én.
- Érezted? – tudni akarom, hogy nem csak én képzelem be és valami valóban nincs rendben. Mert én nagyon nem úgy vélem, hogy minden oké lenne. Sőt..
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Ápr. 20, 2018 1:11 am
 



 

- A szombat jó, vasárnap tizenegytől műszakom van, szóval maximum előtte. – azzal kapcsolatban azonban akadnak erősebb és gyengébb tippjeim is mennyire lenne kedvük emiatt korán kikeveredni az ágyból aznap. A kölyöknek még csak-csak menne, de a szemléhez elengedhetetlen személy alvási periódusai megváltoztak egy ideje, így nem erőltetem. A folytatást érdeklődve hallgatom, nem okoz vele meglepetést, sejthető volt.
- Rendben, nem ezen fog múlni melyik autó fog az esőben ázni.háh. Az ő tulajdonáról van szó, a beleszólástól tartózkodok. Régebben, amikor felmerült az új jármű apropóján mi lesz a motor sorsa, elmondtam szerintem nincs értelme porfogónak megtartani és hagyni, hogy a kihasználatlansága miatt fokozatosan csökkenjen az értéke, ezáltal az eladási ára is. Most többet kérhetne érte, mint évek múlva, amikből szerintem lesz egy pár mire ismét lehetősége adódik a használatára.. Már most is állandóan ott van Zach cuccai közül néhány a hátsó ülésemen és ha mégse kell valamit pluszba magunkkal vinni az leginkább azért van, mert csak én megyek dolgozni. A döntés azonban az övé, tiszteletben tartom, attól függetlenül én másként kezelném a kérdéskört. […]
Nem merül fel bennem kérdésként előző este miért nem mondta hol kezdi a reggelt és határozottan hálás vagyok érte miután elmondta neki az orvos mit lát a felvételen nem telefonban mesélte el, várt estig annak dacára Zach-hez hasonlóan, korábban szokott álomnak esni. Egész jól tartotta magát és a látott arcjátékából megítélve ez nem kis feladat volt a számára. A féloldalasan körvonalazódó ívet elsőként ennek a gondolata kezdi el húzni, a többi utána éri el ahogy tényleg beágyazódik az agyamba.
..azért. A megadó mozdulata szórakoztatóan hat, ahogy a téma elengedésének végén ér és ezt finoman beledörzsölöm a derekán helyet foglaló kezemmel félig a ruhájának anyagába, félig az alatta húzódó bőrébe. A mai nap bosszúságaival ezen a ponton már rég nem foglalkozom vagy gondolok, a következményei is ingerküszöb alá esnek. A megoszthatatlan figyelmem az övé, aminek a pontos okát egész biztosan nem tudnám megfelelően összegyűjteni és megfogalmazni. Igazából egy része előtt értetlenséggel állok, mert sosem akartam az életem ekkénti alakulását és ő tehet róla, az ő hibája most itt tartok, tartunk, hogy nem ráz ki tőle a hideg, nem liheg a nyakamban a hátra arcra való késztetés mint korábban tette. Az éles változást nem csak azért észlelem, mert látom, hanem, mert érzem a tartásába is beleivódó feszültséget, a stresszt és egyáltalán nem tölt el nyugalommal. Egyik pillanatról a másikra és a lassan válaszként elhintett szavak sem dolgoznak ennek ellenkezőjén, csak melegebb táptalajt biztosítanak a bennem növekvő idegnek. A nyelvem végére odatolul, hogy hogy érti nem tudja, de időben forgatom át hosszabb levegő kifújásába a dolgot.
- Fáj valami? Hirtelen rosszul lettél? Leesett a vérnyomásod..? – sorolok pár eszembe jutó alternatívát, de érezhető én kérek segítséget a valamelyikre történő rábökéssel, hogy közelebb kerüljek ahhoz valóban baj van vagy nincs. Az arcát tartó kezem levezetem a vállára és azon vagyok ne borzoljam annyira a szemöldököm agyalás közben. A kórházt nem vetettem fel, de megfordult a fejemben és csak a hezitálása miatt döntöttem amellett nem teszek róla említést. Nem kell több frász, amíg nem indokolt. ..ami eddig még nem. Ennyit erről nem kell több.. Nyitnám a szám a javaslattal, amikor a derekán megpihenő kezemet elvezeti. Hagyom, türelmetlenebb kíváncsisággal, de igen, annak reményében többet megtudok a problémával kapcsolatban és amikor ez egyértelművé válik kiszakad belőlem az idegesség egy kövér sóhajként, a homlokom röviden a fejbúbjára hajtom, úgy ingatom meg kétszer a fejemet.
- Jézusom, kinyírsz.. – felegyenesedve beiktatok még egy nagyobb lélegzetvételt, majd az enyémre fogó kezén fordítok, hogy az legyen alul és úgy simuljon hasára, nagyjából oda, ahol az előbb a rúgás érezhető volt. Zolánál a már akkor is problematikus kapcsolatunk miatt nem, de emlékszem Connor-nál párszor megmutatta milyen izgága pillanatot él épp a kölyök. A gondolatot, pedig bokorugrással hagyom el, tulajdonképp még mindig nem szóltam neki a helyzet alakulásáról, de nem is beszélünk szóval..
- Éreztem és nincs baj. A gyerek egy idő után mit kezd el csinálni az anyja hasában, hm..? – hagyok egy kisebb szünetet, de ha nem koppan elsőre neki folytatom. - Mondhatjuk úgy is, hogy focizik....na most? Ha most se fog óhatatlanul szórakoztatóvá avanzsálódik a szituáció és a végén azt fogja hinni kinevetem..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Pént. Ápr. 20, 2018 1:39 am
 



 

A válaszával el is dőlt lehetőségek mellett is, hogy melyik napba lenne jó belesűríteni a nézelődést a négykerekű kapcsán. - Oké, akkor legyen a szombat, Zach edzése után. – a baseball úgysem tart tovább egy óránál mindenestől a kicsiknek, így az alatt elugrani nagyjából lehetetlenség, utána viszont nincs akadálya azt hiszem. Ami a vasárnapot illeti, tényleg nem sok hangulatom van a korán keléshez aznap is, ráadásul fogalmam sincs, egyáltalán kinyitnak-e a kereskedések a reggeli órákban a hét utolsó napján. Nem gyakran járok autót venni, szóval tényleg nem sok lövésem van róla.
Lassan megrázom a fejem a megjegyzését hallva. Tudom, hogy mi a véleménye a dologról és, ha igazat is adok neki, akkor sem igazán szeretném piacra dobni. Hát ez van.
- Nem mintha akkora helyet foglalna el a garázsban, de nekem jó így. – azt hiszem így se – úgy se nagyon férne el két autó a fedett helyen vagy tényleg csak nagyon szűkösen. ..és, ha már itt tartunk, nem csak a garázs az, ami nem túl nagyra szabott a növekvő igényekhez képest, de maga a ház is lassan szűkössé fog válni. Ha nem is sürgős a dolog, de valószínűleg még az év vége előtt ki fogjuk nőni a méreteit. Ami felvet némi problémát. ..vagyis inkább egy lehetséges költözés ötletét. Azt azonban nem most kell még megbeszélnünk.
(...)
Megrázom a fejem újra és újra, minden egyes kérdés végénél. Nem fáj semmi, nem is érzem magam rosszul, leszámítva azt, hogy fogalmam sincs mi történik, de valami egészen biztosan és ettől a frász kerülget, mert automatikusan könyvelem el a baj előszelének; ami pedig a vérnyomásomat illeti, azt hiszem inkább van az egekben, semmint túl alacsonyan, köszönhetően az idegességnek és az ijedtségnek. - Nem, nem, egyik sem. – erősítem meg szavakban is, de hiába zárom ki a felsoroltak lehetőségeit, szemernyit sem nyugtat meg. Hiába próbálom végiggondolni, mondott-e bármi olyat az orvos, amikor azokat sorolta fel, mire kell figyeljek, ami ehhez lehetne akárcsak egy kicsit is hasonló, de nem megy. Minden gondolatomat az egyre inkább növekvő pánik tölti ki, ami jelentősen megnehezíti, hogy tisztán és nyugodtan tudjak gondolkodni. Jobb ötlet híján pedig úgy döntök, megmutatom neki is. Ha érzi ő is, tuti, hogy tényleg baj van. ..a reakciója azonban pont az ellenkezőjéről tanúskodik, mint amire igazából számítok. Mégis, hogy lehet, hogy megkönnyebbült sóhajjal reagál, amikor tuti valami baj van. Ez.. összezavar, nem is kicsit. Annyira, hogy amikor a homlokát nekem támasztja, hirtelen se mozdulni, se megszólalni nem sikerül, csak valamivel később, azt is nagy értetlenség közepette.
- Hogy érted..? – még, hogy én nyírom ki.. Összefutó szemöldökkel állok az egész jelenet előtt, hát ő is érezte, azt hiszem, hogy érezte vagyis hamarosan meg is tudom, amikor megerősíti kimondva is. Elszakítva róla a tekintetem, lefelé pillantok, arra, ahogy átcseréli a kezeinket és csak ezután vezetem vissza hozzá a szempáromat. Megint megtörténik, ami eddig is, de mielőtt még szóvá tehetném, hogy nem értem, kijelenti, hogy nincs baj. Nagyobbra nyílik a tekintetem és feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon, mert egyelőre fogalmam sincs, hogy lehet ebben ennyire biztos. A feltett kérdésére pedig vagy hirtelen tíz lehetséges válasz is beugrik. - ..kilakoltatja magát, ha megunja, hogy bent maradjon? – a szünet épp elég volt arra, hogy a sok közül az első ötletet megfogalmazzam. Még mindig nem nyugodtam meg, hogy nincs baj és hát időközben valamikor beugrott, hogy talán ennyi volt, idő előtt akar jönni, ami még iszonyatosan korai lenne mindenhogyan, minden szempontból.
Aztán.. aztán magyarázatot ad. ..és, ahogy szépen lassan leesik, hogy mire is akart rávezetni a visszakérdezésével na meg a már most jelentkező sportolásra való hajlammal, úgy válnak el az ajkaim is egymástól.
- Oh.. hogy ő most..? – ez nagyjából az első, amit ki tudok nyögni és szinte hallható benne, ahogyan koppant az a bizonyos. - ..óóó. – a folytatás se sokkal velősebb az előbbinél. A megkönnyebbülés viszont csak most ér el és az értetlen idegesség egy zavart mosoly húz az ajkaimra, ahogy a tekintetem ismét levezetem a kezeinkre. A bent lévő pedig végszóra megint jelét adja létezésének. Oké, számításba véve, hogy alig pár másodperce még halálra voltam rémülve, most pedig kiderült, hogy csak ilyen, amikor odabent rugdalózni kezd az apróság, a helyzet ebben a megvilágításban kissé komikus lesz. Ennek köszönhetően pedig előbb csak a vállaimat rázza meg egy hangtalan nevetés, a következő pillanatban pedig már a homlokomat a szemben álló mellkasának döntöm, ahogy az egyik kezem mögé rejtem az arcom. A hangtalanból kuncogás majd pedig nevetés is lesz a tenyerem mögött, továbbra is neki támaszkodva.
- Basszus.. – dünnyögöm immáron a pólójába, ahogy elveszem a kezem és inkább lazán átkarolom a derekát. - Nem akartalak megijeszteni. – meg mondjuk magamat se, de tény erre egyáltalán nem is gondoltam, mint lehetséges történésre. A katasztrófa vizionálása jobban ment.. Mire a mondat végére érek, már felé fordítom az arcomat.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Kedd Május 01, 2018 2:11 pm
 



 

Egyre nő a gyomorszájamra telepedő nyugtalan érzés, ahogy sorra nemet int a tapogatódzó kérdéseimre. Csak azt tudom kizárni magamtól, hogy hirtelen rosszul létről lenne szó. A szokásos tünetekre egymás után mondott nemet, az arca sem lett falfehér, a kezem alatt sem érzem, hogy elkapta volna a gyengeség és a homlokán sem jelent meg vékony verejtékréteg.
- Akkor mit érzel? – a tippek megadása ezen a ponton már értelmetlenné válik és könnyen gondolok komolyabb problémára ennyi alapján, mert semmivel nem jutottunk közelebb annak meghatározásáig. Hajszál választ el tőle, hogy felvessem a kórházba menetelt és az orvosi segítségkérést jobb híján, de még időben ragadja meg a derekát tartó kezemet, vezeti a hasának aljára.
Nem tartom kizártnak a megkönnyebbülés pillanatában én váltam fehérebbé rövid időre, ahogy a fejemben összetömörült komolyabb és belsőleg lezajló aggályoknak búcsút inthettem. A saját meggyőződésemet elég erősnek éreztem hozzá, hogy igen. A reakciómból leveheti, hogy ha relatíve összeszedett is tudtam maradni, azért a szívbaj egyáltalán nem került el. A lefagyásából, pedig nekem sikerül levenni még mielőtt szóra nyitná a száját, hogy továbbra sem tudja mi történt az előbb vagy történik meg ismételten a következő másodpercben. Ha nem egyik pillanatról a másikra olvadt volna le az arcáról az öröme valószínűleg megkísértene, hogy elröhögjem magam a szituáción a stresszt levezetve, de tudom neki még nagyon is kellene az idegességét csillapító válasz.
- Mutatom.- ahogyan ő is tette, csak kicsit jobban odasimítom az enyémmel helyére tapasztott tenyerét, hogy jobban és tisztábban érezze a baba mozgását. A magyarázatot nem cifrázom túl, igazság szerint nem gondolom szükség lenne rá, de rácáfol az ítéletemre és a nemrég még lehetségesnek tűnt nevetés most megvalósul. Fújtatva köpöm ki egy kisebb formáját és a tarkójára vezetem a vállán pihenő kezemet. Az ujjaimat a hajába akasztom, majd megborzolom.
- Lökött vagy.. Nem, nem lakoltatja ki magát. – azt nem így élné meg, ennyire nyugodtan a test reakcióinak következtében. Az egyértelműsítést finoman adagolom és a célzottabb válasz már láthatóan elégnek bizonyul ahhoz, hogy a rásegítéssel rájöjjön mit hitt bajnak, miközben egyáltalán nem az.
- Ő most rúg. – megnevezem mi okozta a pánik közeli hangulatát és az ő megkönnyebbülése egy újabbat jelent nekem, miközben csendben figyelem annak fokozatait, ahogy megmutatkoznak rajta. Kezdve a zavartan húzódó mosolyával, amit egy szelídebbel viszonzok és végig megmarad. A letekintésnél, a nevetésnél, a mellkasomnak dőlésnél is és finomodik, mikor immár nyugodtan néz fel. Egyszerűen csak megcsóválom a fejem.
- A végére kifejezetten édes volt és különben, inkább hozd rám a frászt, minthogy baj legyen. – ezért igazán nem kell bocsánatot kérnie. - Bár azért ne túl sokszor.. – odakívánkozik közvetlenül mögé, ami nem neki szól, hogy ne ijesztegessen, hanem annak, hogy inkább remélem nem fog előfordulni többször. Leginkább egyszer sem, ha ez lehetséges és gondolom ezzel egyet fog érteni kimondatlanul is. A mostani is eléggé leizzasztott a rövid leforgása ellenére is, őt ráadásul jobban vagy legalábbis hosszabban, mint engem. A hasán fekvő kezébe fűzöm a sajátomat, ha nem ragaszkodik a jelenlegi helyéhez.
- Mit szólnál, ha odafent, kényelmesen hevernénk ki a hirtelen frászt? ..akkor is, ha lejátszik még egy fél időt. Hm? – a magam részéről szívesen eldőlnék vízszintesbe. Ha fáradtnak fáradt is, de álmosnak jelenleg nem érzem magam az itthon várt eseményeknek köszönhetően.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 4:12 pm
 



 

Ha most megfogalmaznám, hogy mit is érzek pontosan – amire egyébként nem biztos, hogy a megfelelő szavakat találnám meg, mert kimondatlanul is elég bénán sülne el –, akkor azt hiszem csak rosszabb lenne az amúgy sem túl rózsás helyzet. Aggódom, halálra vagyok rémülve, ez a helyes megnevezés, mert hiába nem az volt életem álma, hogy belecsöppenjek abba a helyzetbe, amiben most vagyok, mégis úgy történt; most már akarom ezt a kis életet. Vesztettem már el egy másikat, amiről azt hittem nem is akarom, ezért nem vágyom újra átélni azt, amit akkor. Nagyon nem.
Szavak helyett inkább úgy döntök, hogy megmutatom, hiába nem lesz ugyanolyan kívülről megtapasztalva, mint amilyen nekem belülről is átélni, mégis közelebb van a valósághoz, a tényekhez ragaszkodáshoz, mintha megpróbálnám körbeírni meg bugyuta hasonlatokkal jellemezni. Mert most komolyan ki és, hogyan tudná leírni ezt megfelelően?! ..és ahogy falfehérré válik az arca, úgy sikerül ezzel még egy lapáttal pakolnia a saját frászomra. Nem egy ijedős ember és ha valami mégis ezt váltja ki belőle, akkor kizárólag és csakis nagy gáz lehet. Eme remek egyenlethez és eredményhez pedig nem tart egy perc alatt sem eljutnom, ami tökéletes táptalaja lesz a pánik tankönyvi jelentésének átéléséhez. Tényleg, komolyan és szó szerint a legrosszabbra sikerül felkészülnöm nagyjából tíz másodperc alatt. Ennyi kell ahhoz, hogy a saját világom végét tökéletesen vizionáljam és felidézzem a két éve történteket, amikre egyébként szinte sosem szoktam gondolni, amióta úgy ahogy, de magam mögött hagytam.
- Mit? – csúszik ki az automatikus kérdés, nagyjából minden aggodalmamat és ijedtségemet belesűrítve három nyavalyás betűbe, ami egyetlen szót, kérdést tesz ki.
Újra megtörténik, ami eddig is, ami számomra a teljes katasztrófa kezdetét jelzi és így végképp nem értem a jelentkező derültségét. Hogy lehet, hogy míg én a hét poklot nyögöm, addig neki eszébe jut derülni egyet… hacsak sejteném... Értetlenül nézek fel rá, válaszolok a kérdésére ösztönösen, a lehető legrosszabb forgatókönyvek finomított verziójának előadásában nem kisebb frásszal a hangomban és a vonásaimon, mintha szó szerint a maga naturalitásában vázolnám fel a helyzetet. Bármikor máskor nagyon is szívesen venném, ahogy az ujjai játékba bonyolódnak a tincseimmel, de így csak még inkább összezavar és ezzel egyenes arányosságban növeli a frászomat a reakciója. Már a nyelvemen van a visszakérdezés; hogy ebben mégis, hogyan lehet olyannyira biztos?, amikor tesz arról, hogy hatalmasat koppanva leeshessen az a bizonyos tantusz.
Valahogy a koponyám mélyén ficereg az érzés, hogy ebben a kérdésben nekem kellett (illett) volna a ...nem is tudom okosabbnak, tapasztaltabbnak lennem vagy legalábbis annak, aki számít rá és földöntúli örömmel közölnie a nagy hírt; végre ficánkol a közössé mixelt génállományt tovább örökítő, de mivel valahogy eszembe se jutott ezzel számolni és ismerve saját magamat, azonnal a katasztrófa forgatókönyvek kezdtek el egymást váltva lepörögni a homlokom mögött. Ciki…
Aztán koppan, aminek koppannia kell és be nem fejezett mondatokkal jutok el oda, hogy egyáltalán feldolgozzam; nem most jött el a világvége, nincs katasztrófa, az aktuális halálra rémítő frász átmenetileg le lett fújva. Nem megy két másodperc alatt, de még négy múlva is csak félve hiszem el, nemhogy baj nincs, minden a lehető legnagyobb rendben van, mi több, újabb mérföldkőhöz érkeztünk a tejszínhabos-ecetes uborka rajongás óta. Teljesen egészséges és normális dolog, amikor elkezdi kinőni odabent az úszómedencét, akkor kirúgja a ház oldalát és ez nemhogy rossz, éppen ellenkezőleg, nagyon is jó dolog.
Beletelik némi kis időbe, amíg minden létező módon sikerül megnyugodnom és megkönnyebbülnöm, kezdve a zavart mosollyal és eljutva addig, amíg a néma nevetés megrázza a vállaimat. A vége felé érve ujjaim közé markolva gyűröm a pólóját a lazább átkarolás közben, ami számomra valahol utócsengése lesz egyfajta önnyugtató, görcsös belé kapaszkodásnak.
Az arcomról eltűnik a korábbi pánik minden vonása. Sajnálom, hogy ráhoztam a frászt, egyáltalán nem volt szándékomban a dolog, kicsit sem.
- Szeretlek. ...nagyon. – annyira gyorsan csúszik ki a vallomás, hogy időm sincs bármi más válaszban gondolkodni arra vonatkozóan, amit az imént mondott el. Még most sem dobálózunk vele túl gyakran és tudom, hogy nem könnyű hallania, de nekem kell, hogy kimondjam. Azután, ami alig pár perce történt, ami történhetett volna.
- ...igyekszem nem előidézni a korai szívinfarktust. Becsszó. – felemelném a kezem a nagykönyv szerint, a másikat pedig a szívem fölé kellene tennem, ha körülményesen akarnám megfogadni, de inkább nem eresztem el őt és továbbra is átkarolom. Ettől még persze nem gondolom kevésbé komolyan a szavaimat. Egyszerűen csak most kell a közelsége, a kapaszkodó, a horgonyom, ha úgy tetszik. ...jelenleg nagyon. A másik kezem meg amúgy is a kerekedő hasamon nyugszik az ő érintése alatt.
Összefűzni az ujjainkat nemhogy ellenemre nincs, de nagyon is szívesen veszem a gesztust.
- Menjünk. – bólintok néhányszor aprót, aztán egy rövidebb csókért nyújtózkodom fel hozzá. Kell azaz elheveredés nekem is, noha aludni nem tudom mikor vagy mennyit leszek képes a történtek után. Ami viszont biztos, többször is sikerül végig simítani azon a részen, ahol a kis ember szereti létezésének jelét adni a következő órákban mostantól fogva…
(…)

[másnap dél körül]

Az előző este óta a bentlakó úgy gondolta, hogyha eddig nem is, akkor majd mostantól nagyon is tudatja ittlétét, ugyanis az éjszaka felét – azon felét, amelyet alvással töltöttem volna – végig parádézta, nem csak egy plusz félidőt lenyomva a frász után, hanem jóval többet is és azóta is nagyjából szüntelenül mocorog és rúgkapál odabent. Azt leszámítva, hogy sikerült már gyomron is találnia, ami belülről sem sokkal kellemesebb, mint kívülről kapni, alapból nem annyira rossz érzés, inkább mondanám érdekesnek. Reggeli közben egy ponton ismét elkaptam az apja mancsát, rásimítva az aktuális balhé gócpontjára, amitől csodák-csodájára megnyugodott vagy úgy meglepődött, hogy nem volt biztos a folytatásban, mindezt kereken két percre. Ha a születése után is ilyen „balhés” lesz, akkor nem árt idejében felkötni azt a bizonyos gatyaszárat… A jelenetet persze a ház kiskorúja is elkapta és miután minden kertelés nélkül rákérdezett a taperoltatás miértjére – merthogy ez azért nem a megszokott és mindennapos rutin része – megkapta a választ a bébi mozgolódásával kapcsolatban, amit aztán nagyjából két perccel később ő is leellenőrizendőnek titulált a saját elhatározásából fakadóan.
- Remélem, hogy fiú lesz, ha már kisautó nem lehet. A lányok bénák. – fakadt ki egy ponton, majd később hozzátette, engem azért nem tart annyira bénának, még ha lány is vagyok. Egyemmeg, imádom…
A kívánsága úgy tűnik, hogy megvalósulni látszik, ezt az információt pedig nem tartottam vissza előle. Na azért nem tutira ígérve, de eléggé úgy néz ki, hogy kis fütyis lesz, akire számíthatunk. Úgy láttam kifejezetten tetszik neki a hír…
Amire viszont kicsit sem számítottam a nap folyamán az a hívás volt az oviból, amelyben közölték, hogy Zachet a lehető leghamarabb fel kell venni, mi több, a jövőhéten nem is mehet vissza a közösségbe. Óvodásokat mióta szokás felfüggeszteni..?
Ahogy letettem a telefont, azzal a lendülettel csörgöm fel Ront, bízva abban, hogy nem a hangposta fog kapcsolni.
- Szia! Az előbb hívtak az oviból, hogy Zachet el kellene hozni, mert összeverekedett az egyik csoporttársával. Érte tudsz menni?
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:09 pm
 



 

Egyre hangosabban, nyugtalanabbul és türelmetlenebbül dübörög a zsigereimben a növekvő aggodalom, ami folyamatosan teszi nehézzé az öntürtőztetést. A frászfaktoromat felnyomja az övé, egyáltalán nincs arra szükség, hogy ez a folyamat oda-vissza is működésbe lépjen és hatványozódjon a belételepedett, majd’ lefagyásához vezetett ideg. A szótlansága, az arcának átrendeződése az enyémet is magával gyűri ahogy árkokat vés a homlokomra mindaddig a pillanatig, míg a kezemre nem fog, hogy a probléma forrásához helyezze és a rákövetkező milliszekundumban rávezessen az ijedelmének félreértelmezett okára. A helyzetkomikum nem tudatosul, de a kiszakadó megkönnyebbülés nagy horderejénél fogva nem korlátozódik szimpla keretek közé. Az eddig elmaradt fehéredést bepótlom anélkül, hogy tudnék róla és ugyan érzékelem olajként szolgál az ő érzelmeinek, de fontosabbnak ítélem meg azzal foglalkozni valahogy belé plántáljam felesleges hagynia a bokáján kihordani a szívrohamának kezdeményét, mint ezzel. Végülis mindkettőben van nyugtató szándék, nem kevés. Mindkettőnk érdekében.
Az ő mozdulatát felcserélem a sajátoméval, a kézfejét az enyém alá simítom, rá a kerekedő formára, ahol az elevenség jele meg-, bemutatkozott.
- Mindjárt rájössz te is. – a számon való kiejtését és a fokozatosan épülő reakciói láttán ez egy gyerekcipős naivitásnak tűnik utólag. Vissza nem vonnám, az igazságtartalma nem vész el és a mostanra stabilizálódott magabiztosságom kiül a képemre is a vállamról leesett súly apropóján. Fogalmad sincs, huh? Lehet egy kanál vízbe kívánna fojtani vállalom ahogy megdobom a szemöldökeimet az értetlen kamillázgatásaira válaszként, de később be fogja látni az igazamat és hogy az én szemszögemből a félelme ellenére ez.. Ez nagyon-nagyon kellemesen szórakoztatóba fordul át. A levezető taktusokat elnézve is. A hajába bújó kezemet a lapockájához csúsztatom, meglapogatom a hátát, simítással járulok hozzá az egyik szélsőséges pillanatból átjutnia a másikba. Ha csak azt nézem baromira ritka tőle ilyen vagy ehhez hasonló jelenetet látni.. Sssz. Azért jól áll neki a személyiségével szembeni kontrasztként. A kibukott két szó valóban nehezemre esik a mai napig, de közel sem annyira, mint a korábbi alkalmakkor. Dolgozom az elfogadásán, a viszontreakcióban, ami több annál, minthogy a derekára tapasztott tenyeremmel húzom finoman közelebb, közelebb a válasz megfogalmazásán igyekezve. Tudom, hogy úgy van, érzem és röhej ennyire görcsösen megy kibökni, az ádámcsutkám is fájdalmasan sürget, mint valami hülyegyereket.. Kössz.
- Köszi. – a frázis ugrása után dőlök, hajolok utána, hogy a szóbeli bénázáson korrigáljak az éreztetéssel, illetve kárpótoljak a késedelemért. - Én is. Nagyon. – kicsit hosszabban, puhán veszem kölcsön az ajkát és tőle alig eltávolodva szólalok meg. Még én is érzem a róla visszaverődő leheletemet, mielőtt visszaegyenesednék a kezét jobban az enyémnek tulajdonítva, hogy javaslatot tegyek a felmenetelre.

[ másnap, dél körül]

Az éjszakát több alvással töltöttem hozzá hozzájuk képest, ha a karom alatti mocorgásával nem kívánt szándékosan az ellenkezőjéről tenni Jacks. Végtére is nem én vagyok az, aki közvetlenül kapja a jelenlét szakadatlan megerősítését. Félálombeli morgásokkal, dörmögéssel a nyakában maradtam félig az ébrenlevők sorában, ha szólt, hirtelen mozdul vagy csak megint a kezemet kapkodta az aktuális kapu helyéhez. A reggeli közepén az utóbbival kisebb meglepetést is okozott, a gabonagolyó le is gurult a balomban tartott kanálról és kérdőn pislogtam rá, amikor a mutatni kívántat nem sikerült meglelnem vagy értenem. A feltámadt izgalmát, ami az újra s újra megrendezett show kapcsán merült fel benne és amibe előszeretettel vont be kevésszer tudtam fapofával fogadni, az esti vonások visszatértek az arcomra, a kedvtelt fújtatással együtt. Utóbbiba majd’ sikerült belefulladnom evés közben Zach reményteli felszólalására. A diszkrét torokköszörüléssel sem sikerült sokat javítanom a helyzeten, nézőpont kérdése melyiken..
A szabadnap és a járművek száma általi korlátozottság miatt le-leszállítottam mindkettejüket. A munkahelyre, az óvodába és ha már úton voltam a bevásárlást is elintéztem az előzőleg út közben megejtett egyeztetés alapján, hogy ne kelljen plusz köröket tennem, kényelmesen osszam be az időt aznapra, nem csak a saját szempontom szerint.
Az egy órásra tervezett futás háromnegyedénél ér a hívás, amit automatikusan lassabbra veszek, végül megállok, hogy a fülhallgatót kivéve felvegyem.
- Hogy mi? – a köszönés jelentősége nem kevéssé sorolódik hátra a hallottak után éledt döbbenettől. A visszakérdezésben van egy hinni alig akaró most viccelsz? kérdés, a hangsúlyom tökéletesen tükrözi. Hihetetlenkedés, nevetés határán mozgok két légszomjas pillanat között. A kölyök a kerítésnek se ártana.. Az is Connor volt.
- Persze, mindjárt hazaérek és megyek. Mondták, hogy mi volt a helyzet? – összeverekedett az egyik csoporttársával.. Persze, képzelem, valószínűleg ő kezdte jah. Nem, egy gondolat erejéig sem jut eszembe ez a forgatókönyv, csakis az, hogy valamivel kiválthatták belőle, de még így is sántít nekem az egész. Hiába mondta Jacks, inkább félkomolyan állok hozzá a dologhoz, mintsem komolyan véve a hallottakat. Ha nincs hozzáfűznivalója, akkor köszönés után bontom a vonalat, hogy eleget tegyek a berendelésnek és készülök az óvónői feddésre beszámolóra..
Az óvoda közel van, úgyhogy kicsivel több, mint fél órába telt beérnem még pólócserével is. Odabent, pedig egyből azután érdeklődök hol van Zach.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:11 pm
 



 

Az újdonság varázsa. Talán ez lenne a leginkább közel ahhoz, ami jó pár órán keresztül izgatottságban tart. Biztosan eljön majd az a pont, amikor az eleddig teljesen ismeretlen érzés megszokottá válik majd, de jelenleg igencsak messze állok még tőle. Az éjjel folyamán, ha a kicsit meg is állt némi pihenőt tartani, az egyáltalán nem volt elég arra, hogy kövessem a példáját. Helyette inkább sikerült arra koncentrálni, vajon mikor kezdi újra és ha kicsit hosszabb ideig is tartott neki a folytatásba belekezdeni, akkor meg azon kattogtam, tuti valami nem lehet okés. Odáig mondjuk nem jutottam el, hogy felébresszem a mellettem szundítót, azt hiszem huszonnégy órára vagy jóval többre már bőven kihasználtam az ijesztgetésre való lehetőségeimet. Plusz, mire esetleg el is jutottam volna oda, hogy szóljak neki, mindig sikerült a kicsinek figyelmeztetnie; hulla felesleges aggódnom. Az újra és újra megkezdett körök azonban már éppen eleget szolgáltattak a nem-alváshoz.
Ide-oda forgolódást eszközöltem csak, ha éppen elzsibbadt az egyik vagy a másik részem, de azt sem túl gyakran, leginkább azért, hogy a kispárnaként használóm mellettem szuszogó ne ébredjen fel. Reggeli közben viszont bepótoltam – volna –, amit az éjjel nem; leginkább azon a ponton, amikor túlmozgásba fogott a meg sem született és szerintem simán áttért a fociról mondjuk a bokszra. Az mondjuk nem volt a képben, hogy ezzel inkább lenyugtatom és az addig nagy elánnal rúgkapált bulinak simán véget vetek, ha túlságosan hosszú időre nem is.
Zach beavatása hozzátartozott a „csomaghoz”, hogy úgy mondjam, az pedig, hogy miféle kívánalmai vannak.. nos, hazudnék, ha azt állítanám, nagyon más állásponton vagyok. Mondjuk nem feltételen azért, mert a lányokat az ő szavaival élve bénának tartanám, egyszerűen csak valahogy nem tudom elképzelni milyen lenne, ha úgy alakulna. Most már nem, akkor sem, ha nem igazán képzeltem el korábban, hogy melyik nem lenne preferáltabb a számomra. Hiába van meg az esélye annak, hogy dr J. tévedhetett és mégsem fiú lesz.
Az alkalmi fuldokló vállát megsimítom, rá is szorítva finoman, mielőtt még elengedném a kiskorú bejelentése után. (…)
Az óvoda hívása enyhén szólva is meglep, leginkább annak okán, ami miatt keresnek. Zachnek valóban nem szokása a légynek sem ártani, hiába mondták el annak idején róla, hogy vannak gondjai a dühkezelést illetően. Emellett viszont amióta velünk van, nemhogy jelét nem mutatta – mondjuk számomra/számunkra korábban sem –, de kezdtem kételkedni abban is, hogy valós, amit anno Neela is felvetett, mikor azt fontolgattuk, hogy magunkhoz vennénk. Nagyjából derült égből villámcsapás a hívás, főleg a megnevezett ok, amiért azonnal hazaküldik és ami miatt nem mehet egy hétig vissza a többiek közé.
- Verekedés miatt hazaküldik és ráadásul a jövő hétre fel is függesztették. – ez számomra is érthetetlen, de amit az óvodavezető elmondott, az igen világos volt a kérdésben. Az iskolában rendszeres büntetési módszer, nekem is volt benne részem nem egyszer, de egy ötévesnél valahogy rettentően hihetetlennek és túlzónak tűnik a büntetés.
- Nem sokkal többet, csakhogy nekiesett az egyik gyereknek és, hogy ezt nem tolerálják semmiféleképpen, ezért nem mehet vissza egy hétig. Na meg, hogy értessük meg vele, a verekedés nem elfogadott viselkedés... – nonszensz. Könyörgöm, egy kicsi gyerekről van szó és, ahogy a vonal másik végén levőnek is döbbenetes az egész – nem tudom én sem, hogy sírjak vagy nevessek a dolgon, ha nem is szó szerint, de a kifejezéssel élve tökéletesen leírva a dolgot –, úgy nekem is.
- Köszi! Sietek haza én is, megpróbálom elkérni magam előbb. – nem azért, mert ne lennék abban teljesen biztos, tökéletesen tudja ő is kezelni a helyzetet, inkább csak amiatt, mert tudni szeretném mégis mi a fene történt a gyerekkel..
A vonalat hozzá hasonlóan bontom, nem tudok többet mondani, mint amit velem is közöltek és habár kérem, hogy eresszenek el előbb, mint, ahogy letelne a munkaidőm, beletelik egy kis időbe, mire ki tudok lépni az épület kapuján…
- Áh, Mr Harper.. Az igazgatónő már várja magát, a második emeletre tessék menni. - közli a portán üldögélő, az ötvenes éveit taposó asszony eligazításképpen, mikor megtudja, hogy ki és kit is keres pontosan a nap vége előtt a gyerekmegőrzőben.
Amennyiben a megjelenő követi az eligazítást, úgy az igazgatónő, aki egy idősebb, terebélyes és a legkevésbé sem szimpatikus vagy kedves asszony, azonnal beinvitálja az irodájába és kertelést nem tűrően kezd bele a mondandójába;
- Mr Harper.. Kérem jöjjön csak be. Azt hittem a neje fog majd a gyermekért érkezni. - pontosan tudja, hogy az általa említett családi kapcsolat nem létezik és habár telepofával nem mer vigyorogni, a szája szegletében ott van az a felfelé görbülő ív, ami egyáltalán nem barátságos.
- Nos, ..Zachary viselkedése ma elfogadhatatlan volt, nem tudom honnan vette a bátorságot, hogy neki essen szegény Peter Wrightnak. Remélem megérti Ön és a kedves felesége is, hogy amíg nem tisztázzák vele; nem bánthatja a társait, addig nem jelenhet meg a csoporttársai között. Az ilyesféle agresszív viselkedést igen szigorúan vesszük és egyáltalán nem toleráljuk. Az pedig mindennek a teteje, hogy még csak egyáltalán nem is adott semmilyen magyarázatot arra, miért is viselkedett így. - csóválja meg a fejét lemondóan, nagyjából a világ összes fájdalmát prezentálva a képén, kicsit sem együtt érzően vagy barátságosan.
- Próbáljanak beszélni vele és nagyon szívesen segítünk megfelelő gyermekpszichológus megtalálásában is, ha arra lenne szükségük. - rendkívül nagy elégedettséggel a képén közli, majd pedig útjára bocsátja a férfi, hogy elvigye a szóban forgó gyereket, azzal nem is számolva, hogy a másik félnek lehetne esetleg hozzátenni valója.
- Most le fogsz tartóztatni? – köszönés helyett nyit ezzel Zach, amikor már neki is szólnak, hogy érte jöttek és ráadásul nem is Jacks az, aki várja. Most is ugyanolyan visszafogott, mint lenni szokott, tulajdonképpen nem is mer Ron szemébe nézni.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:13 pm
 



 

Az ide-odaforgolódása automatikusan vonta maga után a helyezkedésemet, a még inkábbi mellé vagy rádőlésemet, amit csak az ágy széle felé araszolással védhetett ki ideig-óráig vagy az ágynemű oldalához gyűrésével a hozzám közelebb eső részen. Tudatosságnak híján van a cselekvés a mélyebb alvás miatt, különben az állapotára való tekintettel több teret adnék a számára, kénye s kedve szerint fordulni, nyújtóztatni az elgémberedő tagjait. Így inkább én teszem helyette is az ébresztő megszólalásáig, ami csak egy utolsóra ad lehetőséget, mielőtt lekászálódnék róla bocsánatkérően simítva végig a hasán. Remélem nem nyomtam meg.. A hosszú ideje első étkezésemnek számító, élvezetesnek azért még nem mondható müzli zabálás ideje alatt odavont tenyerem okán az is megfordul az elmém egyik szegletében, hogy talán a kelleténél jobban telepedtem rá, azt kívánja csendesen a tudtomra adni az érezhető nyugalommal. A szám ez okbóli kinyitása előtt érkezik a valós magyarázat, karöltve a rajta látható furcsállással, ami eloszlatta a gondolatot. A helyzet úgy fest, mint aki valami merőben másra számított a kézrablást megelőzően.
A kölyök rácsodálkozása és kibukó gondolatai egyszerű szórakozás helyett fájdalmasabb félrenyelést eredményeztek, amit igen szívesen kihagytam volna a napkezdésemből. Torkot köszörülve biccentek a vállamat meggyűrő mozdulatra; megmaradok, megmaradok. […]
A velünk szembeni és jelenlétünkben tanúsított viselkedése az elmúlt hónapok során teljesen elfeledtették velem a puszta említését is Zach egykori agresszivitásáról. Idióta gyerekcsínynek tituláltam első hallomásra is, nem az lett volna az első a történelem során, ahol rossz felet bélyegeztek meg a másik cselekedetei miatt. Tévedésből vagy részre hajlásból kifolyólag. Hiszem, ha látom. A mostani esetre is igaz, hogy nem adok hitelt az átadott információnak. Erősen hiányzik az alapja az ismereteim, ismereteink alapján. Végigdörgölöm az izzadt képemet az elismételt tényállásnál. Köpni tudnék.
- Persze, ez kurvára oké megoldás. – egyből hazaküldeni és felfüggeszteni is. A felfüggesztést megérteni se vagyok képes. Ő lenne az első, akivel példát akarnak statuálni a többi, valódi kisgörénynek, akik nem mellesleg tényleg potenciális szarháziként basztatják a többieket? Szép lassan megy fel bennem a pumpa.. Hosszabb lélegzetvételt igénylek az újabb megszólalásom előtt.
- Aha, kíváncsi vagyok mit mondanak odabent szemtől szemben az üggyel kapcsolatban. – a zanzásított beszámolót remélem nem fogják elvárni, hogy szentírásként kezeljem és azt se, hogy a kérdéseim megválaszolása nélkül fogom elfogadni a kialakított szituációt. - Rendben, a bevásárlást intéztem, otthon leszünk, várunk. Szia! – a készüléket visszarakom a felkarrögzítőbe, a fülest is mellégyűröm, hogy annak levételével ne kelljen vacakolnom az ajtón beesve. Csak a slusszkulcs megszerzése és egy tiszta póló kerítése meg egy villám arcmosás miatt tartózkodom bent pár percig indulás előtt.
Biccentéssel üdvözlöm a portán figyelő Bertát, aki nagyon rövid idő alatt szalasztja össze a szemöldökömet az igazgatónő megemlítésével. Azt hittem és egyben vártam, hogy egy az ügyben jobban ismeretes személlyel fogok beszélni a történtekről. Az intézmény vezetője inkompetens számomra az íróasztala mögül.. Az irányadást megköszönöm, a megfelelő ajtóhoz érve kettőt kopogok a vastag falapon és szinte a beengedő szavakkal egy időben nyitok be. A köszönést belém fojtva ragadja magához a szót a nő és azonnal viszketni kezd tőle a tenyerem a provokáló stílusától.
- Magának is jó napot asszonyom. Azt hittem emlékszik ketten ügyelünk rá és nem vagyunk házasok.. Tévedtem. - az én hibám.. A magamban tett odaszólás ízét így is érzem a számban, ami mellé megejtek egy rövid, bocsánatkérő mosolyt. Pont olyan őszintét, mint ami az ő képén tetszeleg és figyelmesen hallgatom a terjedelmesre fűzött mondanivalóját. A kezdetben megütött, már-már nyájasan csöpögő hangnem szinte belemart a dobhártyámba és ez érzékelhetően nem változik a folytatás alkalmával sem, sőt. Tipikusan az a fajta, akit nem sajnálnék, ha elcsapna egy busz.. Mondjuk a következő órák bármelyikében.
- Természetesen beszélünk vele és ha ugyanakkora sikert érünk el, mint Önök, akkor élünk a lehetőséggel. Egyébként köszönöm a tájékoztatást, ha ennyire komolyan veszik az ehhez hasonló eseteket remélem nem bánja, ha rákérdezek a Zach osztályába járó Thomson fiú büntetése miért került mulasztásra. Több szülő szeme láttára kezdte el az egyik kislányt tépni – csak, hogy a legutóbb általam látottat említsem –, úgyhogy az még ennél is egyértelműbb esetnek számít. Nem igaz? – mutogathat az ajtó felé az elbocsátásom jeleként, addig nem fogok moccanni, amíg végig nem hallgat és nem válaszol a kérdésemre. Ha költői is volt, akkor is. Ő érteni fogja a lényeget, nem? Egy jó magatartású gyerekről ne beszéljen nekem úgy, mintha nem ez lett volna az első alkalom, hogy nem mintakölyökként viselkedett..
A válasza különben nem érdekel, telibe szarom. Mindegy mit kapok, azt hátrahagyva fogom távozóra és megyek Zach-ért, akinek a kérdése hallatán nagyot sóhajtok.
- Miért? Kellene? – az út közben zsebre tett jobbomat felé nyújtom és finom intéssel jelzek előre; - Gyere, menjünk. – nem sok kedvem maradt az igazgatónővel való rövid találkozó után egy kicsivel is tovább maradni az óvoda területén. A kölyök szavának több hitelt adok, ha majd elmondja mi történt. Egyelőre nem erőltetném a dolgot idebent. Ha a cuccai a csoportszobában vannak, azért még elkanyarodunk, egyéb esetben egyenesen az autóhoz megyünk és nem piszkálom vele biztos érdekesebb most a földet vagy az aktuálisan kiszemelt fókuszpontját figyelgetni.
Kinyitom neki az ajtót a biztonsági zár feloldását követően, végül arra támaszkodva várok a beszállást követően is, hacsak más nem terve vagy kérése nem akadt.
- Elmondod mi történt ma, hm?


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:17 pm
 



 

A lekászálódásba beleszólok annyiban, hogy megakasztom a mozdulatban. Nem okoz sem most – sem soha korábban – gondot, hogy maga alá gyűr alvás közben, egyfelől, sohasem olyan volt, ami probléma lett volna, másfelől pedig már az elején feltűnt, hogy az általános és megszokott, napi mogorvasága mellett és ellenére ez is a lénye és a szükségletei része, nekem meg kicsit sem esett rosszul soha korábban sem és most sem. Valójában egészen megkedveltem a tarkómba való szuszogását, az átkarolását és folyamatos közelebb fészkelődését az együtt töltött éjszakák során. Mi több, ha felhagyna vele, most már az lenne a furcsa és még hiányozna is az időközben megszokott és észrevétlenül teljesen természetessé válóan belopott, akkor még újdonság, ma már elvárt kiegészítés.
Tíz perc. Az a bizonyos tíz perc, ami az elején a maximum volt közöttünk, ma pedig már csak a minimummá lett. Nagyjából.. Ennyire húzom vissza, mielőtt még lekászálódna, felkelne, hogy forró lenyomatának hideg emlékhelyét hagyja az ágynemű meggyűrt redőin.
A gyermekét várni azon túl, hogy rendkívül szép és egyben idegen is – elvégre egyikünk sem tervezte a dolgot –, nem ragad meg a maga túlgondolt ideáiban. Rohadtul nem valójában. Most is kell, vágyom rá és utána, arra, hogy finomkodás nélkül a maga természetességében szeressen, lelje kedvét bennem és ezen a bennem növekvő, hirtelen túl mozgásossá vált utód sem változtat. Azt leszámítva, hogy mostanában sokkal előbb és gyakrabban jutok el a beteljesedéshez, mint korábban bármikor.(…)
A megjegyzése hallatán csendben maradok a vonal innenső felén. Szerintem sem ez a megoldás, nagyon nem, ráadásul nemhogy az óvodában, a suliban sem később. A társaságától való eltiltás nem segít semmit sem rajta vagy azon, ami kiválthatta azt, amit felsoroltak vele kapcsolatban, sokkal inkább pakol majd a frusztrációjára nem is keveset, legyen az bármi, amit most még nem tudok és leginkább lövésem sincs megtippelni, hogy mi válthatta ki belőle. Persze, az édesapja elvesztése mindig a pakliban van, ezt meg is értem, főleg, hogy magam is voltam abban a cipőben, amiben ő is, de eddig azt hittem, hogy jobban érzi magát Ronnal és velem, mint annak idején én akármelyik nevelőcsaládommal, akiket nem mellesleg soha nem szerettem, de még csak nem is kedveltem egyetlen pillanatig sem.
- Nem különben. – én is több, mit kíváncsi vagyok, hogy mit fognak majd mondani az oviban arról, hogy mi történt, de az valójában még jobban érdekel, hogy Zach mivel fog előállni. Ismerem őt és több, mint átérzem, amin keresztül megy, úgyhogy, ha lehet így mondani; duplán kíváncsi vagyok arra, amivel elő fognak állni, mind a felnőtt, mint az érintett kiskorú részéről az egész ügyet illetően.
Újabb köszönetnyilvánítás mellett köszönök el tőle és bontom a vonalat, hogy aztán a meglévő munkám befejezése előtt kérjem a mielőbbi elengedésemet. Mivel nem vészhelyzetről, élet-halál kérdésről van szó és tudom, hogy abban a személyben, aki ugyanannyira illetékes, mint én, teljes mértékig megbízom, úgy kapom meg az elbocsátást, hogy befejezem az éppen aktuális dolgomat, ami még legalább húsz percet vesz igénybe azelőtt, hogy egy Ubert rendelnék magamnak hazafelé.(...)
Ms Rowenski a lehető legnyájasabb hangját veszi elő, amikor belekezd a harácsolásba Zach kapcsán. A képére kiült sunyi és behízelgő, de mégis visszafogott mosolyából még akkor sem veszít, amikor megkapja a kioktatást. Azt elereszti a füle mellett, hogy a vele szemben álló férfi szándékosan felhívta a figyelmét a köszönés alapvető formájára. Az elvárt reakció helyett mondhatni még inkább szélesebb és gusztustalanabb vigyor mászik szét a képén.
- Ahh, akkor Miss Collins leányanya lesz, értem. – nyomja meg a megszólítást a név elején és baromira nem törődik azzal, hogy ehhez aztán nulla és leginkább hatványozottan semmi köze sincsen. Úgy ereszti el a kijelentést, mint akinek bármi joga lenne megjegyzést tenni akárkire is.
- Mr Harper, most nem azért vagyunk itt, hogy a többi gyermek megfelelő neveléséről szót ejtsünk, hanem annak okán, hogy az Ön, Önök felügyeletére bízott Zacharyról beszélgessünk. Az pedig kétségtelenül nyilvánvaló, hogy valami gond húzódhat a háttérben, ha ok nélkül esik neki a kis barátainak. Ez sajnos mindenképpen szomorú és általunk a leghatározottabban nem tolerálható viselkedés. – rázza meg a fejét úgy, mint akit tényleg érdekelnek a rábízott gyerekek sorsai. Valójában viszont titkolt vagy éppen nem titkolt tény; jobban érdekli az igazgatót az intézményről alkotott három éves városvezetés általi  - és később közzétett – vizsgálati eredmény, ami alapján besorolják őket és ebbe a problémás gyerekek aligha férnek bele. Az meg csak hab a tortán, hogy hamarosan ismételten aktuális lesz, akkor, amikorra Zachet (is) felfüggesztették.
Az igazgató szerint túl sok – ha másik fél nem is ért vele egyet – megtárgyalnivaló nem maradt, ezért határozottan kíséri az alkalmi vendéget az ajtó felé, cseppet sem véka alá rejtett célzattal. (…)
Zach megvonja a vállát a visszakérdezés kapcsán. Ma többször is belé sulykolták mennyire nem elfogadható a viselkedése, így pedig nem teljesen biztos abban, hogy nem érdemli meg a bilincsbe verést, hiába nem érti még teljesen azt, hogy ez mit is jelentene a valóságban. Ijesztő rémképként viszont nagyon is él a gondolatai között.
Az unszolásnak második felszólítás nélkül is eleget tesz és elindul Ron mellett/előtt kifelé trappolni az óvodából, előbb felkapva a táskáját ami a mindennapi dolgait rejti. Az autóhoz érve pedig automatikusan mászik be, hogy elfoglalja a miatta bent tartott biztonsági ülést, amikor a kérdés éri.
Először nem igazán tűnik úgy, mint aki válaszolni szeretne, de végül csak arra jut, hogy kinyissa a száját.
- Vissza fogtok küldeni engem, ugye? Amikor majd megszületik az igazi fiatok? – olyan természetességgel és a nemében nagyon is egyszerűen teszi fel a kérdést, mintha évtizedes tapasztalata lenne benne, noha most még valójában nem pontosan érti miként is fog változni az élete azután, hogy Jacksnek és Ronnak megszületik a babája.
- Peete azt mondta, hogy én csak lelencgyerek vagyok és, hogyha megszületik a babátok, akkor már nem fogok kelleni nektek és vissza fogtok küldeni, mert kinek kellene valaki más gyereke, ha van sajátja is?! – az teljesen biztos és látható is, hogy Zach nem maga szülte a dolgot és a felét sem érti igazán annak, amit elmesél. A másik kölyöktől hallott ez-az és a félelme viszont valódi a tekintete alapján; tényleg tart attól, hogy nem fog kelleni a jelenleg számára legfontosabbaknak, ha saját családot alapítanak, amibe ő, a jelenlegi tudása szerint nem igazán fér bele. Az meg csak pluszként rakódott az egészre, hogy reggel megtudta, fiú lesz Jackie babája. Akkor még örült neki, hiszen a lányok eléggé bénák a meglátása szerint most is, de amióta a Wright gyerek teletömte a kis fejét a szüleitől halott hülyeségekkel – Jacks növekvő pocakja nyilván feltűnt másoknak is  és a gyerekek kegyetlenül képesek tovább adni, amit hallanak –, azóta inkább retteg a születendőtől, semmint igazán örülne neki.
- ...de én nem akarok visszamenni. Hiányzik apu, de te olyan vagy, mint egy apa, Jackie meg anya. – duruzsolja az orra alatt a kiskorú befejezésképpen, rá sem pillantva arra, akivel megbeszéli azt, ami a szívét nyomja.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:18 pm
 



 

A félbeszakított mozdulatot átvezetem felette, a túloldalán támaszkodom meg az alkarommal és kihasználom az alkalmat a tekintetem gyors végigfuttatásához a látható, nem takart területeken, utolsó állomásnak hagyva a tekintetét. Kérnie, más formában jeleznie sem kell, érzem ahogy megfeszül a belső combjának izma és pontosan tudom miért nyúl a kezével, húzza ujjai alatt még inkább a bőrömet a maga irányába. A dereka alá gyűrök, alulról masszírozom feljebb a területet némi homorításra késztetve a lábainak szélesre tárásakor, a nyakához, nyakára hajolva. Kívánom. Még mindig bármikor képes kiváltani belőlem, hogy megkívánjam és érezni akarjam a melegét, a szorítását, de a szokatlan helyzetben akadnak első pillanatok, amikor igenis kivárom az engedélyét, a vágyának egyértelmű, már jól ismert, apró jeleit. ..mert vele együtt változik és ezt nem tudom, nem is akarom egyáltalán figyelmen kívül hagyni. Tisztelem ennyire. Annyira meg szeretem ezeket a tíz perceket, hogy pofátlanul nyújtsam őket akár a sokadik utolsó pillanatig is.. […]
A középiskolai felfüggesztéseim alkalmával egy dolgot tanultam meg; nem azt a célt érik el vele, amit a büntetést elrendelő bizottság szeretne. Egy hétnyi szabadságot adni elgondolkodni az általuk súlyosnak ítélt helyzet morális hátterén? A legkevésbé sem érdekelt vagy érintett érzékenyen, hogy öt napig a magam ura voltam az időbeosztásom felett. Sőt, kurvára elégedett voltam a végkimenetellel. Abban a korban kit ér valódi büntetésként nem kell az órán azt tetetnie ébren van az álmosító monológok alatt..? Óvodai vonatkozásban még annyira sem érthető miért várják el vagy hiszik ez működni fog, nettó faszság száműzetni a gyereket annak reményében majd okul a történtekből, ha távol van egy ideig a társaitól. Diplomám sincs, nemhogy pedagógusi, hogy tudjam ebben semmi oktató vagy személyiségfejlesztő, -építő jelleg nincsen és emlékeztetnem kell magam ne tegyem rosszabbá a helyzetet az elém kerülő színe előtt a véleményem megosztásával. A konfliktuskerülő elhatározásomnak hamar gáncsot vet Ms. Rowenski a bicskanyitogató viselkedésével és ha az elsőként eszembe jutó reakcióm esetleges következményeivel nem lennék tisztában, nyíltan elküldeném a kurva anyjába mégis mit képzel..
- Senki nem kíváncsi a hozzáfűznivalójára. – semminemű kedves vagy finom éllel nem rendelkezik az orgánumom. Élesen, rögtön a mondat befejezése után adok hangot annak, hogy elért ahhoz a ponthoz, ahol erősen ajánlott befognia a pofáját az illendőség jegyében, amihez annyira álszentül és szeretettel ragaszkodik. Ne higgye annyiban hagyom és ilyen kulturáltan reagálom le a következő megjegyzését, ha nem áll le..
- Abban maximálisan egyetértünk nincs rendben, hogy verekedésbe kezdett. Minden jót. – a provokációjára nem vagyok vevő és a torkomon felnyomuló gyomortartalmammal sincs kedvem hadakozni, ahogy a szar egyre csak folyik kifelé a száján. Zach név szerinti említésekor unom meg a prédikáció hallgatását, közbe vágok, rövidre zárom a beszélgetést tartson akármekkora bunkónak is a félbeszakításáért. Nem miatta vagy hozzá jöttem, a stílusát nem vagyok köteles elviselni vagy szó nélkül hagyni, a lehetőségek közül így az előbbit választom az idegrendszerem érdekében. Odakint meg kell álljak egy másodpercre, hogy összekaparjam a nyugalmam maradékát és csak később vezessem le a rám kent, nem kis mennyiségű feszültséget.
A vállvonásától nem érzem magam elragadtatva és tisztában vagyok vele ez a még nem egészen csillapodott vérmérsékletem lecsengésének számlájára írható, ezért tudatosan engedem el a dolgot. Éppannyira szükségem van egy kis szünetre, mint neki a beszélgetés előtt, amivel valószínűtlennek tartom ne számolna előbb vagy utóbbi beteljesüléssel. A hátára kapott táska felső kapaszkodójába a kocsihoz érve akasztom bele az ujjamat, hogy ekként tartsam meg a beszállást megelőzően a kibújásához asszisztálva. Türelmesen várom a helyének elfoglalását és a kérdésem megválaszolását is egyaránt. Szemmel láthatóan, érzékelhetően nem sietek a volán mögé, amíg nem változtat a csend tényállásán és amikor s ahogyan megteszi azzal döbbenetet fest a képemre, a szót, pedig hatásosan belém fagyasztja. Megkérdezném ezt mégis honnan veszi, miért merült fel benne, miközben az otthoni helyzet tudomásom szerint semmit sem változott az említett baba hivatalos bejelentésén kívül és amikor elárulja az okát őszintén remélem legalább beverte a másik gyerek orrát. Hangosan nem mondanám ki, tudom nem szép ilyet kívánni, de ez van. Milyen kis szarházi dörgöli ezt más orra alá és annak mégis milyen elbaszott szülei vannak, hogy egy kis gecit szabadítottak a világra..? A vérnyomásom emelkedésnek indul, amit kénytelen vagyok elengedni, a mérgemet későbbre félretenni a mai napon már mellékvágányra utasított mellé. Kibaszott szép adag.
A hideg zuhany mégis a legvégére marad. Oké, hogy tavaly óta hivatalosan is felelősséggel tartozunk érte és neveljük, de egyetlen egyszer sem fordult meg a fejemben ezeket a szerepeket hozzánk társítani. Se hangosan, se magamban.. A kezemben lévő táskát letámasztom, gyorsan végignyomorgatom a képemet és benedvesítem a számat. Valamit mondanom kellene. Valamit minél előbb. Igazság szerint nem beszéltünk erről Jacks-szel. Nem merült fel és elég nehéz így nyilatkozni, megnyugvást adni a kölyök részére.
- Zach, figyelj és most nézz is rám közben. – odaguggolok a nyitva hagyott ajtó mellé, amit még szélesebbre az odaférésem érdekében. A magasságkülönbség pár centin múlóan most a visszájára fordul, én leszek alacsonyabban hozzá képest. A tekintetét keresem és ha nem hajlandó rám emelni, akkor a karjára fogva fogom finoman emlékeztetni a kérésemre.
- Peete a barátod? – megvárom mit mondd, mielőtt folytatnám. - Mondtunk, említettünk vagy tettünk bármit, amiből azt hihetnéd igaz, amit mondott? – ismét kivárom a válaszát. - Nem vagy lelenc, sem pótlék, sem teher és ugyan nem ez a módja annak, hogy kifejezd az egyet nem értésed ezzel kapcsolatban más számára, de nem vagyok mérges azért, amit tettél, oké? Megértem, én sem hiszem jobban kezeltem volna a helyzetet.. Nem volt helyes, többet ne forduljon elő, te is hibás voltál, de jegyezd meg, hogy semmi nem volt igaz abból, amit elmondott. Nem játék vagy, hogy ne kellj vagy visszaküldjünk, ha lesz „másik”. Velünk vagy és ha szeretnéd, maradsz is, mert örülünk neked. Oké? – nagyon-nagyon.. Nagyon szeretném, ha sikerülne megértetnem vele, hogy ezt verje ki a fejéből, mert nem igaz és ne menne félre szokás szerint a csodálatos fogalmazási képességeim következtében a lényeg. Vagy ne ragadjon ki tetszőleges részt, hogy abba kapaszkodjon. A visszakérdezésemnél ráfogok a vállára, finoman megszorítom és kérlelve nézek fel rá.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:19 pm
 



 

Az óvodaigazgató vonásain tisztán látszik; rendkívül elégedett magával, amiért sikerült olyan pontra tapintania, ami a másik fél számára láthatóan egyáltalán nem közömbös. Egyetlen pillanatra sem rendül meg vagy érzi magát kellemetlenül, amiért olyasmibe is belekotyog – vagy a véleményét dörgöli kéretlenül a férfi arcába –, amihez semmiféle köze sincs valójában. Hozzá azonban már nem tesz az elhangzottakhoz, ellenben a fején ott van, elkönyvelte az egész beszélgetést olyannak, amiben az erkölcsi fölény az övé lett. Sosem bírta azokat a családokat, amelyek nem az általa felállított normális és hagyományos értékrendeket követik déli származásának és az idiotizmusának igen erős vonala ez.
Az ajtót szélesre tárja az elbocsátáshoz, annyit még hozzátéve a beszélgetés végéhez, rendkívüli módon nyomatékossá téve újra; Zach nem térhet vissza a közösségbe a jövő héten.
A kiskorú az orrát lógatva, leginkább a cipői hegyét vizsgálgatva várja, hogy felvegyék. Gondolatban már elkönyvelte, hogy le lesz tartóztatva, amire körítés nélkül, köszönés helyett kérdez rá, akkor is, ha nem pontosan van tisztában azzal, hogy mit is jelent, amikor valakivel tényleg megtörténik az ilyesmi. Persze, magát a fogalmat érti, a körítés azonban az ő korában még igen problémás. Ennek okán (is) vonja meg a vállait a visszakérdezésre, azt pedig minden ellenkezés nélkül megteszi, amire felszólítják vagy kérik. Ellenkezés, vita vagy bármi egyéb nélkül vonul ki a folyosókon, a parkolóba érkezve meg automatikusan csúsztatja a kezét Ronéba, nagyon is ügyesen betartva a szabályokat, miszerint mindenhol, ahol autók közlekedhetnek, ott muszáj egy felnőtt kezét fognia.
Az autóhoz érve és az ajtó nyitását követően pedig kibújik a táskából és magától mászik be a számára méretezett ülésbe.
Az meg sem fordul a fejében, hogy ne válaszoljon a felnőttnek, de nem egyszerű számára (sem), hogy kibökje, ami bántja, na meg persze, hogy beismerje mit csinált ma, aminek a vége a jelenlegi helyzet lett. Túl sokáig nem vár, amint készen áll rá, kiböki, ami a szívét nyomja a maga gyermeki őszinteségével és nagy riadalommal a kerekre nyílt tekintetében. A beszámoló végéhez érve azonban már nincs bátorsága az általa olyan nagyon csodált férfi szemeibe nézni. Nagyon fél attól, hogy el fogják küldeni, hogy most majd számítani fog az, ő valójában valaki másnak a fia.
A guggolásra és a figyelme felkeltése céljából tett felhívásra viszont reagál, nem kell figyelmeztetni újra, első szóra is visszatalál a Ron tekintetéhez, lefelé pislogva a felállt magasságkülönbség miatt.
A kérdésre azonnal megrázza a kis fejét, a szőke hajszálak csakúgy repkednek a kobakja körül. - Nem az. Nagyon undok mindig mindenkivel. Gyakran szokott lökdösődni meg mindig a nagy autókkal játszik, amit senkivel sem oszt meg, soha. Tegnap meg elvette Annie almáját és azt mondta, hogy az övé volt. Annie nagyon szomorú lett, ezért neki adtam az enyémet. – mindenféle nehézség nélkül számol be az említett csoporttársával kapcsolatban úgy, ahogy éppen eszébe jut. Régen Connorral sosem mert szembeszállni ez a kiskölyök, de amióta ő már nem ebbe az oviba jár, nem fogja vissza senki és semmi.
Az újabb kérdésen elgondolkozik, majd újra megrázza a fejét, ehhez azonban szavakban már nem talál hozzáfűznivalót. Helyette inkább csendesen hallgatja a hozzáintézett szavakat és amikor arra a pontra érnek el, hogy Ron nem is mérges rá, nagyra nyílnak a kis szemei. - Tényleg? – erre számított volna a legkevésbé. Többet azonban nem kotyog közbe, kivárja, amíg befejezi a felnőtt a mondandóját.
- Nagyon-nagyon szeretnék. – fakad ki a végén és előre hajol, hogy a karjait a másik nyaka köré fonja, mi több, abba szuszakolja az arcát. - Szeretek veletek lenni és ígérem, hogy becsszó, jó kisfiú leszek. ..mindig. Nagyon bocsánat, hogy rossz voltam. – dünnyögi, ahogy szorosabban fog rá az ölelésre, nagyon is komolyan gondolva a szavait. Egyáltalán nem szeretne eljönni tőlük, egy kicsikét sem. - ..és majd vigyázni fogok a babára is, mint Connor Zolára, jó?! – a maga egyszerű módján a csillagokat is leígéri az égről, amit a maga szintjén és módján a lehető legkomolyabban is vesz. Szó szerint bármit megtenne, hogy Ronnal és Jacksszel maradhasson. - ..akkor is, ha mégis lány lesz és nem fiú. De azért remélem, hogy inkább fiú lesz, akkor játszhat majd a játékaimmal is. Mindegyikkel, nem csak azokkal, amikkel én már nem akarok. – emeli a korábbi tétet és ereszt a szorításán, hogy lássa a férfi arcát is közben, de azért el még nem engedi a nyakát. Legalábbis nem engedné, ha a jelenetet nem zavarná meg egy szigorú kosztümös szőke ciklon érkezése. A nő a harmincas évei végét tapossa, hidrogénezett tincsei szögegyenesre vasalva keretezik a láthatóan feldúlt, túlsminkelt arcát.
- Hé, maga! Igen, maga! – emelt hangon hívja fel magára Ron figyelmét vagy legalábbis erőteljesen próbálkozik, miközben slusszkulcsot markoló kezével mutogat és megállíthatatlanul suhan át a parkolón, az ott álló autókat kerülgetve. A lendületéből még akkor sem veszít, amikor megállásra kényszerül a minimálisra csökkentett táv végén, feszülten és igen agresszívan folytatja a rikácsolást, eszébe sem jutva, hogy le kellene halkítania a hangját vagy, hogy nem ez lenne a módja annak, hogy kezelje a helyzetet. - Mégis miféle szörnyeteget nevelnek? Ez a kis anyátlan szörnyecske neki esett az én drága kisfiamnak, vérzik az orra, be kell vigyem a kórházba... – mutogat közben Zach felé, ahogy a szemei szinte szikrákat hánynak. - Hát erre tanítják otthon?! – dühöng tovább, míg az autóban üldögélő megszeppent, ijedt pofival figyeli a kibontakozó eseményeket.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:21 pm
 



 

Válaszreakció nélkül indultam Zach-ért, mert ha kinyitottam volna a számat nem biztos csak a gyerek távolléte lett vált volna szavatolttá az óvoda területéről a következő héten, hanem feltételezhetően az enyém is.. Az indulataimat többé-kevésbé megregulázom mire a folyosóra érek, ahol a büntetésbe állított várakozik a hazamenetelhez, elzárva a többiektől. Sokadjára feszül meg az állkapcsom, most azért, hogy elvezessem a feszültséget és a lehető legkevesebbet hallhasson ki belőle a hangomból. A biztonság kedvéért mindkettőnknek hagyok időt, melyikünknek éppen miért, amíg a hátunk mögött nem hagyjuk egy időre az óvoda létesítményét. A magától nyújtott kéz láttán, pedig újból mély levegővétellel kell magamra erőltetnem a nyugalmat.. Valóban ez a kölyök érdemli meg a felfüggesztést? Magamnak címzem a rövid fejingatást az autó felé haladva, ahol leakasztom a válláról a táskáját a kényelmesebb bepattanás érdekében. Az ajtó becsukásával várok. A másik oldal képviseletében mutatkozó kígyó beszámolóját már hallottam a történtekről és a lefelé szegezett tekintet nem egy agresszív vagy a kapott tiltás miatt duzzogó gyereké. Nézni is rossz. Türelmesen kérdezek rá hajlandó-e megosztani velem mi volt délelőtt és erősen remélem nem kell hazáig vagy tovább várnom a magyarázat megkapásával. Az igazgatónővel folytatott „beszélgetésnek” köszönhetően nagyon nehezen tudnám addig elengedni a gondolataimat ilyen, olyan részleteivel együtt majd’ teljes mértékben lekötő témát. Másodpercekig tartó őrlődés után éberen figyelem, ahogy a beszédre hajlandóság jelei megmutatkoznak rajta és kijelenthetem; az elhangzottakra nem voltam felkészülve..
Egyik részére sem, ami döbbenten nyújtja el a képem és van egy pont, ahol félbe akarnám szakítani, de elég hamar rá kell jöjjek fogalmam sincs mit akarok mondani vagy mit tudnék az adott pillanatban. Az arcom szimpla átdörgölése helyett erős kedvet érzek azt a fémburkolatba építeni. A másik kölyök és egyből hozzácsatolva a szülei is kis hjíán visszaállítják a vérnyomásomat a nem sokkal ezelőtti állapotába.. A mondanivalójának lényege vet visszább a forrongásban. A mérgem átfordul, alakul, nem tudnám meghatározni mivé és időm sincs agyalni rajta. A táskát leteszem, guggolva keresem a szándékosan más irányokba terelt szempárt.
Bólintással veszem tudomásul a verekedésben érintett másik fél leírását és csak a második kérdésem megválaszolása után fogok összegzően felelni. Hogy a rohadt életbe lehet egy balhés kis pöcs rendszeres szemétkedéseitől eltekinteni, de a jó természetűből kinyúzott provokációtól nem? Pofám leszakad.
- Ha nem a barátod miért hallgattál rá, miközben nem adtunk okot a feltételezéshez? – a kimondása után rájövök erre valószínűsíthetően nem tud mit mondani Zach és szinte egyből folytatom. - Ne foglalkozz a hozzá hasonlóakkal. Te is mondtad, nem a barátod. – a neheze viszont most jön és ez előzetesben nyelést igényel, a gondolatok rendbe szedését. A kettő közül az utóbbira viszont nincs elég időm és nem tudok egyebet tenni, mint remélni, hogy elegek lesznek a lenyugtatásához a szavaim. A Tényleg?-re csendben bólintok, a beszédben nem állok meg. Hogy is haragudhatnék? Ha ő is kezdte technikailag, eleve nem akarta az események ilyetén alakulását és ha békén hagyták volna meg sem történt volna.
Épp csak becsukom a szám, a gyors nyakamba borulását a mozdulás pillanatában a szavaival együtt csak később fogom fel, mikor erősebbé válik az ölelésének szorítása és moccan a kezem az átellenes oldalon lévő vállához, finom lapogatáshoz az első meglepődésből felocsúdva. A mosolyt nem veszem észre, hogy az arcomra húzódott, csak a kibukó fújtatásom alkalmakor tudatosul és ekkora már rendesen viszonzom az átkarolást. Szokatlan pillanat. Nem hiszem fogalma lenne róla mennyire az. Emlékszem arra az esetre, amikor hazaengedte a kórházból és „férfi” módjára akart beszélni velem, az egészen hasonló végkimenetelre annyi különbözőséggel, hogy akkor teljesen lefagytam a gesztustól. Jacks és közte jellemző a látvány, de én nem ebbe a kategóriába tartozok. A nagy beszélgetéseink is inkább kevésnek bizonyulnak, mint többnek, most is könnyebb a fejére nyomott hajborzolással a tudtára adni a véleményem a pillanatban vagy csak szó nélkül felkapni, ha játszani akar és az udvaron letenni vagy csak kiterelgetni. Ettől függetlenül beszélgetünk, elmondja milyen volt a napja, mit szeretne, ha ötlete van, de én kevesebbet szoktam. Valahol még mindig.
Hagyom végigmondani az eszébe jutó ígéreteket, nem állítom le és karjának lazulása után fogom magamhoz ragadni a szót. Ám előbb a képemen még mindig helyet foglaló ívvel fog találkozni.
- Ezek klasszak lennének.. – hátam mögül érkező kiabálást és a kölyökben beálló változást élesen érzékelem, minek következtében a zaj forrása felé fordítom az üstökömet. Kibontakozom, felállok Zach mellől, hogy a felém mutogató nővel foglalkozzak és finoman intek a mögöttem lévőnek a beljebb húzódásra vonatkozóan, mint amikor máskor az ajtót kívánnám becsukni és nem rá. Hirtelen nem ugrik be ki ez a felkent ribanc.. A válogatlan szavait és stílusát hallva, pedig rögtön behajtom, hogy azért ebből kevesebbet halljon Zach. Egyáltalán nem kellene fültanújává válnia a beszélgetésnek, ami egyik pillanatról a másikra juttatja az eszembe nem ez az első alkalom a nap folyamán, ahol szinte az első megszólalásnál kihúzzák nálam a gyufát. Közelebb lépek a nőhöz és telibe szarom, ha rezzenten fog hátrébb araszolni. A céljaimba belefér, hogy minél távolabb kerüljön innen..
- Ügyeljen a mocskos szájára! – nem emelem meg a hangomat, de elég határozottan szegezem neki a felszólítást annak reményében befejezni sem tudja majd a legutolsó kérdését. Mi mire tanítjuk..? - Mit képzel magáról, hogy a fia provokációja után még szinte neki esik a gyereknek, akinek azt mondta a kis drágája, hogy mégis kinek lesz rá szüksége és visszaküldjük az intézetbe? Nem szégyelli magát miatta, hm?! – a barátságos ábrázatomat valahol elhagytam már az óvodában, ez van; szopás. A visszafogott dühöm nagyon is ott rezeg a relatíve nyugodtan lefektetett mondatokban.
- Elismerem nem kellett volna megütnie, de a fia nagyon is okot szolgáltatott rá és elkezdte tömni a fejét, olyan gondolatokkal, amik az ő fejéből aligha származhattak. Másokat provokál, nem hagy békén és akkor még csak nem is kizárólag Zach-ről beszélünk..? Asszem ennyit a nevelésről és arról ki nevel szörnyet. Vagy épp ki az anyátlan. – leplezetlenül mérem végig és a képemen a véleményem; ribanc.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:23 pm
 



 

Nem igazán tudná Zach megválaszolni, hogy miért is adott az említett kölyök szavára, talán csak azért, mert volt igazság abban, hogy ő valóban csak egy árva gyerek és amikor odaköltözött Jackiehez és Ronhoz, akkor szó sem volt arról, hogy lesz még egy fő a képben majd, aki azóta úton van. Plusz gyerekfejjel a csúfolódás igen bántó és ma nem egyszer a fejéhez vágták, hogy csak egy lelencgyerek.
A feltett kérdésre csak megvonja a vállait újból, nem túl látványosan, a folytatásra pedig nagyon odafigyel.
Valamelyest megnyugszik a visszakérdezésére kapott, szavak nélküli válaszra, meg persze annak köszönhetően is, amit hall még a korábbiak kapcsán. A számára lehető legtermészetesebb módon reagál az öleléssel. Másképpen nem is nagyon tudná kifejezni, ahogyan érez, szavakba sem igazán önti, leszámítva a sok ígéretet, amit tesz. Tényleg nem akar eljönni a számára jelenleg legfontosabbaktól, maradni viszont annál jobban Lehetőleg örökre. Neki nem tűnik fel, hogy nehézkesen talált viszonzásra az ölelése és, hogy csak megkésve kapta meg a váll-hátlapogatást. Hiába van tisztában azzal, hogy közöttük ez a fajta megnyilvánulás sokkal ritkább, mint mondjuk Jacksszel szokott. ..de azért szüntelen próbál a maga módján a felnőtt kedvére tenni. A baseball iránti rajongása is ennek köszönhető – amiben egyébként azóta is igyekszik erőn felül teljesíteni mindig.
A mosolyt látva az ő arcán is tükröződik a felfelé ívelő és nagyobb mértékben önti el ennek hatására a megkönnyebbülés. Mielőtt még azonban bármiféle folytatása lehetne a beszélgetésnek, a távolból hallatszó, de egyre közeledő hangra emeli fel a fejét a kiskorú is. Ennyit a megkönnyebbüléséről, kevéske évei ellenére visszaköltözik a vonásaira az aggodalom és az ijedtség is, ahogy Peete anyukája egyre közelebb ér hozzájuk. Helyezkedik, elhúzza a lábát és a kezét is ajtó útjából, hogyha csukódik az, akkor ne legyen baj. Megtanulta, hogy így kell és a szó nélküli jelzés számára pontosan olyan, mintha felszólítás lenne; engedelmeskedik neki, fenntartások nélkül.
A csukódó vagy becsukódott ajtón keresztül ugyan valamivel kevésbé hallatszik jól, hogy mi folyik odakint, de a hangját lehalkítani nem tudó nő szavai még sajnos így is elég jól átérnek Zachez.
A nő, ahogy közelebb lép felé a vele szemben álló, fél lépésnyit visszatántorodik, de nem többet. Első reakciója a rövidre szabott, de azért határok közé szorított távolság megtartása, viszont a pökhendi arroganciája már nem engedi neki, hogy jobban meghunyászkodjon.
- Nekem aztán ne mondja meg, hogy mire ügyeljek! – csattan fel magából kikelve, ugyanúgy megtalálva a hangját, mint amivel nekilódult a másiknak alig egy perccel ezelőtt.
Vérig sérti, hogy a szavába vágnak és nem fejezheti be a mondandója végét, ami határozottan jelenik meg a vonásai visszatükröződésén. Kezdve az egyre inkább elvörösödő árnyalatba forduló képével.
- Gyerekek.. Ami a szívükön, az a szájukon, de gondolom a maga kis neveltje sem így reagált volna, ha olyan biztos lenne abban, hogy kettejükkel maradhat. – int az ujjaival és a határozottan lekezelő stílusára még rá is tesz így egy lapáttal. A tenyérbemászóságáról már nem is beszélve.
- Chh, állítja ezt az a kis szörnyeteg meg maga.. – méri végig tetőtől talpig a másik a felet, akár egy véres rongyot.
Az anyátlan jelző visszapasszolására viszont iszonyatosan felszívja magát, szinte látni, ahogy szétpukkadni készül az önérzete és a hitetlensége az irányban, hogy bárki is megengedte vele szemben ezt a megjegyzést, a végigmérő pillantásról nem is beszélve. Ő igenis jó anyának tartja magát akkor is, ha valójában nagyon messze áll ettől.
- Nem tudom mire fel gondolja, hogy ezt megengedheti magának, vagy éppen az ott?! – bök Ron mögött Zach felé, jelezve kire is vonatkozik a tárgyiasító jelző. - Nekiesik a gyerekemnek, bántalmazza, aztán meg azt hazudja, hogy minderről az én fiam tehet?! Remélem érzi, hogy ez mennyire nonszensz és biztos lehet benne maga és a kis vakarcs is, hogy ennyivel egyikük sem fogja megúszni a dolgot, erről magam gondoskodok, abban biztos lehet. – teljesen komolyan gondolja a sok baromságot, ami elhagyja a száját és ezt követően, hogy lezárja a dolgot a maga igazával még hátat is fordít a másiknak, akivel a kommunikációt nem mellesleg ő erőszakolta ki, amikor utána kiabált alig pár perccel ezelőtt. Dühösen vonul el, hacsak meg nem állítják.
Zach közben kerekre nyílt szempárral figyeli az eseményeket és noha azt, amit Ront mondott, alig vagy szinte inkább egyáltalán nem hallotta, a szőkeség szavait annál inkább, köszönhetően annak, hogy egyáltalán nem vett vissza a hangerejéből, amikor a hülyeségeit hangoztatta.
- Mi az a vakarcs? – szólal meg immáron a hazaút alatt Zach, visszaidézve a parkolóban hallottakat, nagyon is jól értve, hogy ez a rész rá vonatkozott. Csak még nem nagyon érti, hogy mégis mit jelentett az őt ért jelző.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:31 pm
 



 

Másként kellett volna megnyugtatnom Zach-et, nem olyan ígérettel, aminek a megtételéhez és betartásához is kettő személy kell, az eldöntéséhez több idő. Az idő sürgetésével a nyakamban nem volt lehetőségem alaposan átgondolni mit fogok mondani és ha a kimondottakat nem is, ezt bánom. Jelenleg még nem, de később szüntelenül ott fog nyüzsögni a fejemben a megkönnyebbültből hamar vörös ködbe áthajló jelenet után, mikor képes leszek elhagyni a fél óra alatt nagymértékben felgyülemlett mérgemet.
A kajabált szavakból nem kell sok ahhoz, hogy arra az elhatározásra jussak az elkövetkezendő beszélgetést nem kell Zach-nek végighallgatnia. Másnak se, ami azt illeti.. Az ajtó behajtása alatt hátra nézek röviden, ellenőrizni valóban beljebb húzódott-e a kölyök és nem csukom rá. Az automatikus helyezkedéséért hálás vagyok, a rés maradékát gyorsan zárom le és csapódást meg sem várva, egyből előre lépek még azelőtt megtántorítani a szőkét, mielőtt még közelebb jönne ujjal mutogatni. A felcsattanását szó nélkül hagyom, a tekintetemből a napnál is világosabban, dühödt nyomatékossággal olvashatja ki; már megtettem. Nem szívom vissza és megerősít a további megnyilvánulásaival is, hogy tökéletesen helyen, hangnemmel szólítottam fel a saját érdekében. Hangosan akar magából hülyét csinálni? Hajrá.
- A legkevésbé sem normális, ha a fia őszinte szíve-száján az bukik ki többször is egy csoporttársának, aki tavaly vesztette el az édesapját, hogy csak ideiglenes pótlék. Viszont nem vitatkozom többet, a maga intelligenciájával sose fogja felfogni a problémát vagy a könnyen változtatható helyzetüket. – az övét és a fiáét. Lehet Zach az, akit egy hétre felfüggesztettek, de ez egyetlen túlkapás volt, amiért egyből nyígni kezdett a kis drágája, míg annak szemétkedéseit a többi kölyök feltételezhetően benyeli a továbbiaktól megkímélni kívánva saját magukat.. Nem magyarázkodom, pazarolnám rá a szót és csak még többet köpne vissza, amit nem tud teljes egészében visszaverni az ablak üvege, ezzel sajnos tisztában vagyok ekkora hangerő mellett.
Nő. Nem üthetem meg, hozzá sem érhetek, de gondolatban ezerszer is letörhetem a karját, amivel az autóban ülő felé mutogat.. Határozottan állok a mozdulata elé, elég közel ahhoz, hogy vissza akarja kapni a maga térfelére, mielőtt félrelökődne a paraszt manikűrje és meginogna az aranykarika az ujján. Szárazon felnevetek, elégedetten fújtatok és előszeretettel támogatom meg a mielőbbi távozását.
- Intézkedjen csak, mert biztos vagyok benne, hogy nem egyedül mi fogunk hasonlóan nyilatkozni Peete viselkedéséről.. Szívességet tesz vele. Hajrá! – a hátának intézem a búcsúszavakat, amennyiben nem áll meg és remélem nem fog. Az érdekeim között nem szerepel a kommunikáció folytatása, többet hozzátenni a saját oldalamhoz, mert a falnak is beszélhetnék ennyi erővel, ellenben annyi különbséggel, hogy az sokkal értelmesebb, kedveltebb hallgatóságnak bizonyulna hozzá képest..
Nem várok a visszafordulására, az indulással sem. A zárás elhangzott részemről, így egyből a volán felőli oldalra tartok és előkészítem a kulcsot a motor beindításához. Egy sort még morgok magamban a beülés pillanatában, de onnantól kezdve visszafogom magam és ehhez szükségem lesz az ablak lehúzására. A menetszél nagyon jól fog jönni..
- Szólj, ha huzat van, oké? – vetem hátra, mikor már kikanyarodok a parkoló területéről. A normális haladás mellett jobban hátra fog vágni a levegő. Nem húztam le nagyon az ablakokat, kizárólag minimálisan, de egyszerűen igénylem a közvetlenül beáramló oxigént az idegnyugtatáshoz. A később feltett kérdésnél a visszapillantóból csekkolok rá és lenyelem a szájhúzás ingerét.
- Emlékszel, amikor egyszer Connor átjött és nagyon rá voltatok kattanva valamelyik mesesorozatra? Annyira belelkesült dobálni kezdte popcornt is és levakarcsoztam? Mondhattam volna azt is „kölyök”, „ördögfióka”, „suhanc”.. – ezen a ponton be kell nedvesítsem a szám, mert valahogy le kell zárnom a magyarázatot a nemrég hallottak vonatkozásában. Nagyon is tudom miért kérdezte. Hallotta az egészet. Vagy legalábbis a nő rikácsolását.
- Gyerekekre mondják vagy csak simán a „kisebbekre”, ha nem annyira örülnek annak, amit csináltak. – figyelek a tükrön keresztül, hogy mi a reakciója a szóbelin felül. Az utóbbi kiegészítés is hozzátartozik, nem fogom ámítani vagy üvegburokba tenni azért. A piros lámpa miatt lassítok és kicsit hátrafordulok, megbököm a lábát.
- ..de semleges kifejezés. Se nem jó, se nem rossz, csak attól függ hogyan mondják. Peete anyjával ne törődj, nem valami okos nő. – ..de még mennyire nem az. Ezt megsaccolni se tudhatja.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 8:35 pm
 



 

- Modortalan fráter! – replikázik újra a nő igencsak indulatosan és bár a szavakat megválogatta - már amennyire -, erőteljesen van olyan éle a kiejtettnek, ami sokkal alpáribb megfogalmazást takarna. Mással viszont nem tud hirtelen visszavágni az elhangzottakra. Láthatóan nem igazán hatja meg a tény, hogy a kocsiban várakozó a tavalyi év elején teljesen árva lett, amikor az apja is meghalt. Pár másodperc után aztán sikerül újra belelendülnie a hülyeség áradat emelt hangerejű folytatásába, hozzátársítva a mutogatást is, csak éppen arra nem számít, hogy a másik fél megint mozdulni fog és mivel egy bizonyos távolságot azért alapvetően megtartana, kénytelen lesz ismét egy fél lépést hátrálni. Ami egyáltalán nincs ínyére a fejéből ítélhetően. Annyi esze azonban van – ha nem is tudatosan –, hogy egy nála jóval nagyobb darab férfi képébe a jelenleginél jobban ne másszon bele. Távozóra fogja és bár még elérik a másik szavai, leperegnek róla, nem foglalkozik velük.
Zach arca továbbra is megszeppent, mire a felnőtt is csatlakozik hozzá az autóban. - Jó. – felel szinte rögtön és ahogy kikanyarodnak az ovi területéről, úgy rendeződnek az ő vonásai is valamelyest. Bár kétségtelenül még kavarognak a fejében a korábban elhangzottak, amelyeknek inkább csak azt a felét hallotta, amit Peete anyukája fröcsögött. Kell idő neki, mire rákérdez a számára jelenleg még nem sok jelentéssel bíró megnevezésre, amivel illették.
A felelevenített emlékre bólint és egy ühümmel is megerősítést ad, hogy képben van mire is céloz a volánnál ülő. Connor akkor jót kacagott a megnevezésen, de abbahagyta a popcorn hajigálását, mi több, elkezdte össze is szedni, ami addig a padlón ért földet.
- ..de Peete anyukája nem úgy mondta, ahogy te mondtad Connornak. – vonja le az átbeszélt követeztetést azután, hogy semleges kifejezésként magyarázta el neki Ron. Érti már, amit eddig nem és ezzel meg is elégszik, nem gondolja túl vagy tovább a dolgot, mi több, amikor az említett nő értelmi képességeinek hiánya kerül terítékre, még el is mosolyodik, kifejezetten szélesen. - Oké. – egyezik bele abba, hogy a továbbiakban nem kell törődnie a nővel vagy azzal, amit hallott tőle. Van azonban más, ami még nyomja lelkét, mielőtt hazaérnének;
- Szerinted Jackie mérges lesz rám? – azt már tisztázták, hogy a jelenlévő nem haragszik, de a másik fél reakciójával kapcsolatban nem tudja még mire számítson és az arcán ott van, nagyon nem szeretné, ha megharagudna rá a másik személy, aki a fél világot jelenti számára.
Hazaérve Zach felkéredzkedik a szobájába. Amíg Jacks megérkezik, inkább ott foglalná el magát a játékai között és csak akkor kerülne az említett szeme elé, amikor majd szólnak neki.(…)
A kis társaság után jó félórával sikerül végre nekem is belépnem az ajtón, magam mögött hagyva mára a munkát. Befejeztem még, amit kellett, de valójában az óvodából kapott hívás óta a gondolataim inkább a kiskorú körül forogtak csak.
- Sziasztok, megjöttem! – köszönök már be akkor, amikor még egyikőjüket sem látom. A cuccaimat lepakolom és kapásból levetem a lábbeliket – jóval kényelmesebb anélkül –, aztán elindulok megkeresni az itthon tartózkodókat, lehetőleg előbb a másik felnőttet megtalálni szándékozva.
- Hello. – sokkal halkabb formában ismétlem az üdvözlést, amikor megtalálom Ront, egy futó csókot is illetve az ajkaira. - Zach merre? Jól van? – lent nem látom, így gondolom vagy az udvaron vagy az emeleten lehet a kiskorú. Nem is baj. Azt meg ugye még nem tudom, akármi is történt ma az oviban vele, hogy őt bántották-e? Szavakkal vagy tettel, már, ha a verekedés tényleg igaz. - Mi történt, mit mondtak bent? Tényleg nekiment annak a másik gyereknek? – ha meg is tette, nem feltételezem, hogy nem volt rá oka, az meg egyértelműen ott van a vonásaimon, hogy a kíváncsiság mellett aggódom a leginkább. Főleg, hogy egyelőre csak annyit tudok az egész incidensről, amennyit a rövid hívás alatt közöltek, felszólítva, hogy valaki lehetőleg azonnal menjen a gyerekért és hozza el onnan.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Szer. Május 09, 2018 11:54 pm
 



 

A változatlanul fülsértő hangmagasságú szidalma az egyik fülemen be, a másikon ki. Engem úgy szid ahogy akar, nem ő az első, akinek a véleményét nem veszem fel, ellenben az első sem, aki olajjal kenegette a feszült idegeimet. A szóáradata közben tudattalanul végigropogtatom a bal kezem ízületeit, a feszültséglevezetésnek az egyik legkulturáltabb megoldásaként. A kiabálást mellőzöm, normális marad a hangerő, de az orgánumomba néhol ingerültség vegyül a határozottság mellé. Vagy fordítva. Nehéz megmondani mikor melyik erősíti a másikat, a helyzet szempontjából mindkét esetben irreleváns marad és visszafogott, fújtatott elégedettséggel nyugtázom a nő újbóli hátrálását, az azt követő távozását a hátat fordításommal egy időben. E perctől kezdve már csak arra kell ügyelnem visszafogjam magam a kölyök előtt, amíg nagyjából lecseng mindkét beszélgetés nemkért hozománya és kitisztul a fejem. A bőröm alá ivódott feszültséggel nem sokat tudok mit kezdeni, de remélem Zach pont az előzőleg már elmondottak miatt nem fogja magára venni és ráfogja a csoporttársának díszpéldányos anyjára. A motor felbúgása előtt a tenyeremet utoljára végigjáratom a képemen a parkoló területén, illetve ellenőrzöm bekötötte-e magát a hátul ülő és pótlom a saját hiányosságomat ezen a téren.
A percekkel később felvetődött fogalmi zavar tisztázása plusz levegőt igényel, mielőtt belekezdenék. A pontos és finom megfogalmazás nem az erősségem. A vakarcs szót példa útján tudom definiálni, fogyaszthatóvá tenni a számára egy ismert szituáció felidézésével, ami a hangsúlyánál fogva nagyobb eséllyel fogja megértetni vele a kifejezés árnyaltságát végső soron. A nő és az én „vakarcsozásom” között van különbség, hiába használtuk ugyanúgy, ugyanazzal a jelentéssel. A tükrön keresztül nem tudom olyan jól kivenni a vonásait, leolvasni róluk mennyire ment át az üzenet, úgyhogy a biztos pirost kihasználom, kicsavarodva fordulok hátra. A megértésének oké-ját és mosolyát egy lényegesen szolidabbal viszonzom, mire a markomba fogom a két térdét egy rövid rázásig, amibe belesűrűsödik a megnyugvásom egy része. Feledni nem fogja a mait, de ez nem jelenti azt foglalkoznia kell vele. Fogunk mi eleget Jacks-szel, aminek gondolatára legszívesebben a szememet forgatnám, ha pont nem hozná szóba a visszafordultam után. Megingatom a fejem.
- Nem, helyette aggódni fog érted. – teljes biztossággal állíthatom, a válaszhoz nem kell törnöm a fejemet és messzire sem kell mennem ahhoz, hogy levonjam ezt a következtetést.. […]
A szobájába felmenőt nem tartottam vissza, a hamari indulás miatt úgyis kimaradt a zuhany nálam, úgyhogy jelzem, ha kellek a fürdőben folyatom a forró vizet. Bő húsz percet is állok alatta, ennek túlnyomó részét a kezeletlen indulatok miatt és a hő hatékony figyelemelterelésként égeti a bőrömet. A tiszta ruhák átvedlését követően, törülközővel a nyakamban veszem be a kanapét és hagyom a súlyom döntsön rá egy nagyobb puffanással, amikor megüti a fülemet az ajtó felől érkező köszönés. Feljebb ülök a még be sem melegített helyemen.
- Erre. – támponttal szolgálok a hol tartózkodásomat illetően és ahogy látótávon belülre jön felállok a kárpitról, hogy azt megkerülve menjek elé a konyhapultig. - Szia. – nem mondta mikor szabadul a munkahelyről, de egész jó időben sikerült mögénk sorolnia és sokat mondó szusszanással fogadom az üdvözlést. Végre.
- A szobájában vár. Ő kérte hadd legyen ott, amíg haza nem érsz. – a hátam mögött támasztom le a kezeimet, neki dőlök a bútor lapjának. - Kérdezte szerintem haragudni fogsz-e, szóval gondolom ezért. –  tippre. Más magyarázatot nehezen tudnék elképzelni, de nem is túráztattam magam rajta, ráhagytam mit szeretne csinálni. Egyedül annyit vetettem még utána ahogy a lépcsőfordulóhoz ért, hogy mennyire éhes.
- Neki, de lazán megérdemelte volna a másik, hogy be is törjön az orra.. – nem szép ilyet morogni mondani, de ez van. A véleményemet nem befolyásolja az illendőség. A beszéd megkezdése előtt vett mélyebb levegővételből, a tartásomból anélkül tudhatja nem kissé húztak fel az esettel, hogy elmondanám. A szembogaraimban is ott feszül az ideg. Akárcsak a szekundumra megfeszülő állkapcsomban.
- Az egy hét felfüggesztés tehát érvényben van, hiába kiprovokált esetről van szó. A csoporttársa beközölte, hogy csak egy lelenc, akit vissza fogunk küldeni a baba megszületésekor, mert senkinek nem lesz rá szüksége. – itt hagyok egy kis hatásszünetet a levegőm kifújásához; fasza, mi? - Elvileg próbáltak vele beszélni, de nem mondta el a verekedés okát. – képzelem mekkora igyekezettel álltak hozzá a gyerekhez az eseményt kiváltó okok megbeszélésekor az igazgatónő attitűdjéből kiindulva.. Kevés jót tudok ezután elképzelni az óvodáról, hogy nem tudták rávenni árulja el mi volt a baj, holott nekem az első alkalommal válaszolt.
Lehunyt szemekkel csóválom meg a fejemet, lejjebb és lejjebb, így amikor kinyitom őket a földdel találkozik elsőként a tekintetem. Utána vezetem vissza Jacks-re. ..és akkor még nem tartok ott, hogy mit mondtam Zach-nek.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
Csüt. Május 10, 2018 9:51 pm
 



 

Zach feloldódása látványosan megy végbe a parkolóból való elindulás és a hazaérkezés között. Mire becsapja a kocsi ajtaját maga mögött, újra jó kedvű és noha azért még tart attól, hogy a ház másik felnőtt tagja miként fogja fogadni, amit ma az oviban művelt, elhitte azt is, amit korábban Ron mondott neki a téma kapcsán, amikor rákérdezett. Mindemellett inkább úgy dönt, hogy a szobájában foglalná el magát a játékai között a nap további részében, addig legalábbis mindenképpen, amíg Jacks haza nem ér. Éhesnek nem éhes, most még egyelőre, így a lépcsőfordulóban érő kérdésre csak megrázza a fejét, jelezve, hogy nem kér semmit, azt pedig leokézza, hogy hol találja meg a felnőttet, ha esetleg kellene neki valami később.(…)
A hang forrását követve egyből a konyha-nappali kettőse felé kanyarodok a bejárati ajtótól, a pultnál azonban tovább nem is kell mennem. A rövid, de annál közelibbre szabott üdvözlés alatt az egyik kezemet a derekára illesztem, amit csak akkor veszek el, amikor megtámaszkodik a konyhai bútor felületén a nekitámaszkodás közben, utána az újra rugdalózásba kezdőre simítom, nyugtatásként inkább kevesebb, mint több sikerrel. Alig egy órára abbahagyta a mocorgást, aminek most lett vége.
- ..de azért jól van? – mármint a kiskorú, mert nem mondanám, hogy a legjobb jelnek ítélem, amiért önként elvonult, hogy a szobájában várjon meg. Arról nem is beszélve, hogy ezek szerint azt feltételezte, haragudni fogok rá.
A folytatást hallva feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon, de nem szólok közbe, hagyom, hogy befejezze a beszámolót. Azt viszont látom, hogy feszült, amire a mélyebben vett levegő és a tartása is elég jól rávezet, a tekintetéről nem is beszélve, ami a történet felelevenítése közben szintén nem a békés nyugalomról árulkodik. Szabad tenyeremmel az alkarjára simítok, önkéntelenül is csitítani kívánva a fellobbanó ingerültségét.
- Tessék? – magától kicsúszik a kérdés abban a kis szünetben, amit megtart, annyira hihetetlennek tűnik az egész, amit hallok. - ..és ő is így gondolja, hogy visszaküldjük? – oké, a lelenc kifejezés is elég durva, ahogy a másik kiskölyök által elhangzottak, de az valahogy jobban aggaszt, hogy esetleg a szobájában gubbasztó el is hitte a sok összehordott hülyeséget, aminek nagyjából se füle, se farka.
- Ezek szerint semmiről sem számolt be az oviban, se a csúfolásról, se a szekálásról, csak neked mondta el..? – inkább kijelentésként hangzik el a mondat, semmint valódi kérdésként, ahogy leszűröm a beszámolóból mi, hogyan volt, érzékelve azt, ahogyan az elvileg szót is megnyomja. A számat alig valamit, de láthatóan elhúzom, mert bár nem tudom miként próbálták rávenni, hogy mesélje el – már, ha valójában próbálkoztak ezzel –, de tudva azt, hogy a felfüggesztés továbbra is fennáll meg eleve, hogy ezt szabták ki rá, vannak kétségeim milyen szinten igyekeztek vagy éppen, hogy nem, beszélni vele és megérteni, mi történt ma pontosan.
- Azt hiszem, nem is baj, hogy itthon lesz a jövő héten. – csóválom meg a fejem egy kisebb szusszanás kíséretében. Jobb lesz neki is, ha leül ez az egész benne és rendbe tesszük a fejében, hogy nem akarjuk elküldeni, csak, mert megszületik majd a baba, ilyesmit ne higgyen el senkinek.
- Lett baja különben a másik gyereknek? – bízom benne, hogy hat évesen csaknem sikerült annyira összeugraniuk, de ha mégis, akkor persze, érdekel ez a részlet is.
Összébb vonódó szemöldökkel figyelem, ahogy fejet csóvál és a végén a padlóra érkezik meg a tekintete és onnan vezeti vissza hozzám. Elfog az érzés, hogy van még más is a háttérben, de hirtelen lövésem sincs, hogy mi lehetne az.
- Mi az? Történt még valami? – csak tippelem, de valahogy érzésem szerint a teljes egész még nem ennyi, legalábbis abból, amit látok, ezt sikerül leszűrnöm. Gondolom hamarosan kiderül, így van-e.
- Baj van? – jobban rávezetni nem tudom, mivel az sem világos merrefelé kellene tapogatózzak vagy egyáltalán tényleg jól gondolom-e, más is áll még a háttérben. Nem mintha az eddigi nem lenne elég.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Jackie háza)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Jackie háza)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
4 / 5 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Jackie Collins háza
-
Ugrás: