KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Belvárosi Óvoda

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyKedd Május 24, 2016 10:36 pm
 



 

First topic message reminder :

Belvárosi Óvoda - Page 2 Tumblr_otjtfejKXg1svzm7do3_500


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:13 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyHétf. Dec. 26, 2016 12:33 pm
 



 

A gyógyszerek hatnak, a szúrt sebet már a kollegák látták el, akik időközben megérkeztek.
Megakad a szemem a tekintetén és az arckifejezésén, az éppen nem agyonszorongatott, szabad kezemmel megsimítom az arcát.
- Most már túl van rajta, nem sokára a kórházba érünk. A tetoválást megejthetjük akár a jövő héten is – próbálom elterelni a gondolatait.
Visszamosolygok, végre, egy kis mosolyt látni az arcán, a rémület helyett. Kedves mosolya van, megspékelve egy kis pimaszsággal, igazi vadóc.
Most kezdem azt gondolni, hogy mentősként is futószalag munkát végzünk, s nem figyelünk oda azokra, akiket éppen szállítunk. Veszek egy mély levegőt és a vizsgáló szoba előtt várakozom egy ideig, már éppen mennék ruhát kuncsorogni Tarának, amikor megállít az egyik egyenruhás.
Gyanúsnak tekint, hiába tetteti, hogy közömbös. Szuper. Némely kérdésnél őszintén meglepődök. Én, az óvódánál, ma? Tarát meg nem ismertem, most találkoztam életemben először vele. Hamar lekoptatom, megválaszolva az összes kérdését, röviden és tömören. Theresa nővértől kimosolygok egy felsőt, láttam, mennyire összekoszolódott Tara felsője, előzékenyen kapok is egy könnyen felvehetőt. A közeli kávéautomatából két kávét veszek ki, még nem iszom meg a sajátom, tervem szerint már nem fog annyira kihűlni, miután láttam eltűnni a másik egyenruhást is. Azért ismét megkaptam a kedves figyelmeztetést, hogy a napokban ne nagyon utazgassak el a városból. Még szuperebb.
Abba bele sem merek gondolni, Tara mit élhet át. Így magához térni. Nem hiszem róla, hogy ő tette, nem értek a színészkedéshez és a tekinteteknek sem hiszek jó ideje, mégis, valami azt súgja, hogy vétlen az egészben.
Egy sokat jelentő nézés mellékletében kapok engedélyt Gertrudtól, bemehetek Tarához. Valamiért nem nagyon szeretném most magára hagyni.
- Nem is tudom... balra? – hunyorgok vissza rá kedélyesen, vettem a lapot, s viszonzom is. Gertrud emberiessége sokaknak felüdülés egy trauma után, s valahogy mindig megérzi a kollegákon is.
Bekopogok az ajtón, s csak a beengedés után lépek be.
- Egy kávé és egy felső – nyújtom felé mindkettőt, nem figyelve arra, hogy miben is van, s mi nincs rajta. Azért a tetoválások nagyon vonzani tudják a tekintetet. Nem csak az...
- Hogy érzi magát? – végigtekintek rajta, most már azért jobb állapotban van, nem azért, mert ellátták a sérüléseit, a gyógyszerek is lenyugtatták.
- Segítek feladni, nem most kéne megfázni – leteszem a saját poharamat a kisasztalra, hogy felsegítsem rá a ruhát. Nem is gondoltam, hogy ennyire lehet bénázni, még ha nem is látni rajtam.
- Gertrud nővér szerint a hármas megfigyelőbe kéne, kísérjelek – a hangom magabiztos, ez még megy, a kávéspoharamról meg elfeledkeztem.
- Segítsek? Fel tud állni? Vár még egy kis röntgen és ha jól sejtem a neurodokit sem ússza meg – mutatok a feje felé. – Addig is nem ártana pihenni, ha más nem, feküdni valamennyit. Eszméletlen, mennyi ökörséget tudnak kérdezni a rendőrök – arról hallgatok, hogy kedélyesen másodjára bíztattak maradásra. Hiába rutin, nem véletlenül rutin és ettől kezd viszketni a tenyerem és borzolódni a szőr a tarkómon.
- Azt mondták, el tudták érni az ismerősét, már úton, nem sokára itt lesz - azért egy ismerős arc megnyugtatóbb tud lenni, mint egy vadidegené. Addig meg maradok vele.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyKedd Dec. 27, 2016 10:21 am
 



 

- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól. - valóban hazugság lenne. Egyáltalán nem vagyok jól, s bár annyi fájdalomcsillapító van bennem, hogy egy egész lovat ledöntene a lábáról, mégis fáj belül. Nem a testem, hanem a lelkem. Fáj... - Sosem gondoltam volna, hogy ilyen lesz. Beszéltem már olyanokkal, akiket megtámadtak, próbáltam megérteni, hogy milyen tortúrán mentek át, de átélni teljesen más. Látni, ahogyan a rendszer egy sorszámnak néz, egy morzsának, pedig neked ez volt életed legmegrázóbb eseménye. Ezért vagyok magának nagyon hálás Étienne, hogy itt van és ... és magának nem csak egy szám vagyok.
Könnycseppel gyűlik meg a szemem, ma már nem először és valószínűleg nem is utoljára, úgy nézem őt, az ismeretlen hősömet. Magamban megkérdőjelezem, hogy miért csinálja, milyen mozgatórugó hajtja, miért marad mellettem és milyen okok miatt segít? Nem tudok válaszolni, így inkább csak őt hallgatom, könnyes szemmel mosolygok a megfázáson, majd elfogadom a segítségét, hogy felállítson. - Röntgenről nem volt szó, de a neurológust már várom. Végre kiderül, mekkora hülye vagyok...
Fanyar poén, de talán igazam lesz. Azonban hirtelen valami nem stimmel, elvesztem az egyensúlyom, a világ forogni kezd és valamiért nem érzem magam jól. Megkapaszkodom, hallottam egy ruhaanyag reccsenését, valamilyen fémes csörömpölést a padlón ... majd melegséget. Nyugtató és türelmes melegséget.
Gyengék a lábaim, de mégis megfognak, tudok rajtuk állni. Gyengék az ujjaim, de mégis kapaszkodnak, képesek felhúzni valahová. Gyengék a karjaim, de mégis ölelnek, Étiennehez ragaszkodnak szüntelen. Nem szólalok meg, nem akarok megszólalni, csak élvezem szilaj testét, bújok lényének melegéhez, iszom magamba férfias illatának minden apró részletét.
- Most már megmaradok ... azt hiszem. - nem nézek fel rá, arcom mellkasához szorul, hallgatom szívverését, fogadom magamba az erőt és magabiztosságot, amivel eddig felém viseltetett. - Csak szólj, ha már eleged van belőlem.
Miért magázzam továbbra is? Felesleges... Csak azt tudom, hogy órák óta vágytam már valamire és ha így kellett esnie, így kellett megkapnom, akkor nem eresztem, s kihasználom addig, amíg csak tudom. Egy melengető ölelés, egy megnyugtató hang és ha még a buksimat is megsimogatja, akkor szerelmes leszek belé. - Ezek után biztosan kell nekem egy neurológus, nem gondolod?
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyKedd Dec. 27, 2016 4:54 pm
 



 

- Nnnem is azt vártam, hogy kicsattan egyből az egészségtől – emelem fel az ujjaimat a pohárról, mentegőzésképpen, némi mosollyal. Pusztán érdeklődtem, ami balul sült el, megesik velem. Trollnak érzem magam, de ki nem mutatnám, hogy feszengek, több okból is. Egyik jele az, hogy mereven bámulom inkább a poharat, majd a felsőt, míg ráadom. Véletlenül se néznék másfelé.
- Öhm... – köszörülöm meg a torkom. – valahogy... nekem is ezek jártak a fejemben. Hogy... mennyire futószalag ez a munka. Kevés emberséget, együttérzést kap az, akivel megesik, holott éppen erre lenne a legnagyobb szüksége azon kívül, hogy ellátjuk a sérülését – a szemeibe tekintek, majd vállon simítom, ha engedi.
- Sosem lenne az, Tara. Átélni egészen más, mint mással látni – halvány, röpke mosoly kerül megint az arcomra. – Idővel jobb lesz – már akinek. Kezdem úgy érezni, hogy valami bizarr rendellenesség van bennem, ami másoknak hasznára van, rám vagy nem hat, vagy épp az ellenkezője.
A női könnyekkel sosem tudtam mit kezdeni. Azokat mindig is el akartam tüntetni, nem csak a felszínen. A zavaromat hátratolva, arra figyelek, hogy támaszként maradtam itt, nem reszketőlábú kölyöknek.
- Marad a neurológus – nyújtom felé a kezem, hogy felsegítsem, szédülni talán szédülhet még, most, hogy lenyugodott a helyzet, ilyenkor jön elő általában az összes nyavalya. – Hülye? – pillantok rá döbbenten, majd halkan nevetek egyet. – Ezt a címet már bitorolja valaki – mutatok magamra közben. Címeres ökör vagyok, mindenféle téren, ezt az elmúlt hónapokban remekül bizonyítottam. Nem volt elég a bátyám, úgy nagyjából jó pár család életét fenekestül felforgattam. A még rosszabbik oldaláról nem is beszélve.
- Vovo, héjj... – kapom el, voltaképpen Tara csimpaszkodik rám, érzem, ahogy felsőm meg is adja magát a vállak varrásánál. Is. A csörömpölés nem érdekel, inkább elvonom onnan Tarát, ne repüljön belé semmi, meg ne lépjen olyasmibe, amibe nem kéne. Elkapom a derekánál és felemelem.
A szemeit akarom megnézni, mert az orvosilag nagyon is sokat elárul, miként van. Ahogy viszont hozzám bújik, a közben hevesen dobogó szívem megnyugszik, karjaim önként karolják át Tarát, hogy megtartsák, míg visszanyeri az egyensúlyát.
- Megmarad – felkuncogok, nem bírva visszatartani a következőre. – Miért lenne elegem ... belőled? – visszategezem, egy lépéssel előrébb, hátha ez is még jobban megnyugtatja.
A haja beleakad a felsőm cipzárjába, muszáj vagyok kisimítani onnan, ezzel hosszabb ideig érintve, simítva a haját, fejét is, hogy biztosra menjek. Ha most hirtelen felnézne vagy mozdulna, elég derekas mennyiséget tépne ki a hajából, talán fejbőrrel együtt.
Majd az arcához érintem a kezem, finoman irányítva, hogy ránézhessek, bele a szemeibe. Kutatón nézek bele, tudni akarom...
Hirtelen kapom fel a karjaimba, és kirohanok vele a helyiségből.
- Szabad röntgent, azonnal! – volt valami a szemében, ami nem tetszett, és a doki meg mulasztott!
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyKedd Dec. 27, 2016 10:08 pm
 



 

Okés, hivatalosan is szerelmes vagyok. Talán csak a sokk beszél belőlem, meg a tény, hogy rajta kívül nem sokan törődtek velem, amióta megtörtént a baleset, de megérintette a hajamat és az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó. Igazából nem tudom, hogy mit bíbelődik ott fent annyit, de annyira nem él bennem a kíváncsiság, hogy utánajárjak. Egyelőre elég a tudat, hogy itt lehetek a karjai között és nem vagyok számára terhes. Tökön is rúgnám, ha az lennék neki!
- Nem tudom, olyan kis szerencsétlennek érzem magam... - uramatyám! Ez egy pillanat, most az arcomhoz ér és meg fog csókolni. Nyugalom Tara, köszönd meg a törődést, utasítsd vissza kellően tisztelettudóan és viselkedj úrinő módjára. Első randin sosincs csók, még akkor sem, ha ennyire vadító az ellenpont. De a sokk és az összetörtség, most szükségem van rá, hogy valaki törődjön velem, hogy elvarázsoljon és megmentsen... Max?
Ó igen, ott van Max. Maximilian Glotz. Maximilian Glotz és Nyssa Kimondhatatlan Kötőjel Vezetéknév... Pukkadjatok meg együtt! Már éppen csücsörítek, amikor hirtelen elvesztem a talajt a lábam alatt, ilyen lehet az, amikor Étienne megcsókol valakit? Ennyire felemelő érzés? Viszont csalatkoznom kellett, mert nem érzem ajkait a számon, s inkább a menetszél okoz bonyodalmat az életemben, mintsem forró csókja.
- Mi...? Te... Tegyél le! Azonnal tegyél le! - fogalmam sincs, hogy mit látott vagy nem látott, de engem itt nem fognak holmi izomtól duzzadó csődörök felkapogatni az esküvő előtt!
- Mi ez a felfordulás? - Gertrud gondoskodó hangja törte ketté a jelenetet, de talán még ő sem tudott megálljt parancsolni Étiennek és talán nem is akart, hiszen látta a férfin az elhatározottságot. - A négyesben még vannak, de gyorsan fel tudom szabadítani... Mi a baj Étienne?
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptySzer. Dec. 28, 2016 3:51 pm
 



 

- Éppen ellenkezőleg. Nagyon is szerencsés vagy – egy ilyen támadást túlélni, még ha nem is sérült meg annyira. Valóban nem sérült meg annyira? Muszáj megnéznem a szemeit, a gyanú befészkelődött a tarkómba.
A csücsörítés látványa kiesik a látószögemből, ahogy felkapom. Sokkal inkább domborulatok kerülnek előtérbe, ahogy lefelé nézek. Az aggodalomtól azonban ezt most annyira nem érzékelem.
- Majd leteszlek, ha a röntgenasztalon vagy – aztán kiáltok egyért, Gertrud máris jön, közben megállás nélkül haladok a röntgen helyiségek felé.
- Kérem, tegye meg Gertrud. Fejsérülése is van, s röntgen meg sehol – a pánik messze tőlem, mentősként elég pocsék lennék, ha egyből bepánikolok és bepánikoltatom a pácienst. Eltökélt vagyok, minél előbb megesik a röntgen, annál hamarabb kiderül, van-e valami gond.
- Beviszlek jó? – Gertrud már tudni fogja, hogy fejröntgen lesz, s azt is, hogy ki fog zavarni a röntgenszobából, mivel nincsen rajtam mellény.
- Mindjárt jövök vissza, rendben?
A szomszédos szobában támaszkodva a két kezemre, várom a röntgen végét, s azonnal megjelenek, amint szabad a pálya.
- Elkísérlek a megfigyelőbe, megvárhatom az eredményt veled? Fel tudsz állni, vagy a karomban óhajtasz? – ha már így beléhoztam a frászt feltehetőleg. Nem szidom magam, mások egyből rohamcsoporttal jöttek volna, így gyorsabb volt és jóval hatékonyabb is, jelen helyzetben.
- Ej, Etienne, van kerekesszék is. De egy férfi karok ölelése mindig biztonságosabb, így van, Ms. Goglin? – értetlenül nézek Gertrudra, fel sem figyeltem, hogy a vérnyomásom az egeket verte, amíg a karomban volt Tara, és nem az aggodalomtól, volt ideje mustrálni Gertrudnak, míg várakoztam, elég vörös volt az arcom.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptySzer. Dec. 28, 2016 8:17 pm
 



 

- Tudok menni a saját lábamon is, de vigyél... - olyan hasznavehetetlennek érzem most magam, hogy az csudi. Tudom, nem kellene, de folyamatosan van bennem egy kisebbrendűségi érzés, és itt most a szó szoros értelméről beszélünk, hiszen nem igazán sikerült kinőnöm magamat. Ehhez még társul egy olyan testsúly, amit bár alakomhoz tökéletesen passzol, de néha olyan jelentéktelennek érzem magam, s erre játszott most rá Étienne is, aki csak úgy felkapott, mint egy rongydarabot és a saját kedve szerint hurcolászott. Micsoda gonosz bánásmód! - ...de elmondhatnád már végre, hogy mi a baj!
Mert az egy dolog, hogy felvesz és én körülbelül semmit sem tudok tenni a módszerei ellen, de annyira rám hozta a frászt, hogy mindjárt sikítani lenne kedvem. És ha nem lenne ott a kórház teljes személyzete, akkor elengednék egy olyan mélyről jövő, velőtrázó orkánt, amilyet még a világ nem hallott vagy látott. - Mert sokkal jobban érezném magam, ha tudnám, hogy mi a baj. És akkor nem azon rágódnék folyamatosan, hogy meghalok.
Mert olyan volt a reakciója, mintha az utolsókat rúgnám. Addig nem engedem el a kezét, amíg el nem mondja, hogy mire gyanakszik, és ha közben elpatkolok, akkor az ő hibája lesz. Ne tessék rámhozni a frászt, aztán meg hagyni engem a malomban őrlődni. Kinek állhat ez érdekében?
A nővérre villan a tekintetem és lelki füleimben hallottam az ostorcsapást. Persze, tök rendes volt, hogy próbált megvígasztalni, meg reményt adott és minden, de ne személyeskedjünk már. S különben is, mit tud a férfi karok öleléséről? Talán nyolcvan évvel ezelőtt még volt ember, aki képes volt megemelni, de manapság két Kato Berger sem lenne elég ahhoz, hogy leküzdje a gravitáció vonzását. Szemét vagy Tara Goglin, de akkor sem szeretem a személyeskedést. Kapja be minden személyeskedő!
- Ha nem gond, akkor megoldom egyedül. Elég nagy lány vagyok már, köszönöm. - miért kellett ezt csinálnod Étienne? Volt egy pillanatunk, egy tökéletes pillanat, egy olyan pillanat, amiben el tudtam volna tölteni az egész életemet, te pedig elrontottad, mert miért is? Mert láttál valamit, amiről hosszú ideig ki sem derült, hogy micsoda... Elrontottad Étienne, nagyon elrontottad. - Bejöhetsz, ha megígéred, hogy nem lesz több ilyen hirtelen intermezzo, mert bevallom, már elegem volt a mai napból...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyCsüt. Dec. 29, 2016 3:34 pm
 



 

Gertrud csípőre vágott keze és arca, Tara szavai észhez térítenek, holott azt hittem, elég jól magamnál vagyok.
- A megfigyelőben elmondom, nem akartam rád hozni a frászt, nem fogsz meghalni. Rutin, amit szükséges lett volna megtenni.
Már most tudom, hogy kapok majd Gertrudtól egy fejmosást, amiért hajcihőt csináltam, főleg, ha semmilyen baj nincs, még nagyon kicsi sem. Leengedem Tarát a karjaimból.
- Neked elment az eszed, Étienne, így ráhozni a frászt – egy morgolódós nézés Gertrudtól a figyelőszobában, míg a röntgen készül, majd a felkaromhoz ér.
Veszek egy mély levegőt, majd lassan kifújom.
- Igaza van – hova tettem a maradék józan eszemet? De valójában már tudom. Annyi mindenkit elveszítettem, hirtelen, hogy megelégeltem ezt a tehetetlenséget. Viszont, ha így folytatom, azzal ártok. Tarának is.
- Rendben – mosolygok Tarára, immár ismét a nyugodt arcommal. – Már régen nem ígértem meg semmit.
A kávé! Talán hagynom kéne neki időt egyedül, abba belefér az újabb kávé.
- A kávé kimaradt, hozok még egyet – elvégre a bentmaradásra bólintott rá, nem a bekísérésre, nem igaz?
Pár percen belül újfent két papírpohár kávéval állok Tara mellett, egyet felé nyújtva.
- Elég forróra tudja készíteni a gép. Szabad? – mutatok az egyik székre az ágy mellett.
- Szóval... – tartogatom a kezemben a poharat, inkább arra figyelve, mint Tarára nézve. – a pupillád nagyon ki volt tágulva és vörös volt az arcod. És ... – ekkor lép be a röntgenfőorvos.
- Ms. Goglin?
A poharat szorongatva hallgatom a felvétel eredményét, s ha kiment, Tarára tekintek.
- Szóval ezek a fejsérülés egyik utóhatásai lehetnek és nem akartam kockáztatni, hogy bajod esett. A röntgen általában alap ilyenkor, s amikor hallottam, nem történt meg... sajnálom – simítok végig az arcomon. -, nem akartalak megijeszteni. Köszönöm, hog nem zavartál el.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 1:34 am
 



 

- Persze, hogy szabad. - bólogattam az ágyból, ahová már kényelmesen elhelyezkedtem. A nadrágomtól már megszabadultam, bevallom férfiasan, kicsit szorított már így a nap végére és kezdett kényelmetlenné válni. Szóval ha nem lenne a takaró áldásos hatása, akkor egy szál bő pólóban és egy falatnyi tangában várnám Étiennet. Viszont a kávé jól fog esni, kell már végre valami melengető is ebben a nagy összevisszaságban. - Köszönöm, akkor jó, ha forró...
Kulcsolom össze mindkét kezemet a poháron, s annyira jó érzés, hogy valami végre megmelengeti a kezeimet. Hogy nem a steril környezet az egyetlen, ami hat rám. S bár még mindig haragszom a mellettem ülőre, azért megértem a szándékait. Csak ezt lehetett volna kulturáltabban is... - Igen, jelen!
- Nos, igen... - kicsit unottan lépett oda a fényforráshoz és felcsippentette a fejemről készített felvételeket. Szerintem jól sikerültek, csak máskor mondhatnák, hogy mikor kell mosolyogni. Hatalmasat sóhajtott, aztán belekezdett. - Hematóna negatív, agyi kontúzió vagy laceráció nem látható, koponya fraktúra nem észlelhető. A kolléga ijedtsége nagyobb volt, mint amit az állapota indokolt volna. Abban viszont igaza volt, hogy mulasztottak a sűrgösségin, legközelebb körültekintőbbek lesznek. Van kérdése? ... Akkor most megyek is tovább, ezeket megtarthatja, ha gondolja...
Mutatott a felvételekre, majd amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozott. Csak hunyorítani volt erőm és fancsali képet vágni, mert bármennyire is bólogattam és mosolyogtam a monológja alatt, egy büdös szavát sem értettem. Étienne volt az utolsó reménysugaram, és nagy fejrázások közben fordítottam felé a tekintetem.
- Te értettél egyetlen hangot is abból, amit elmondott? Isten lássa lelkem, figyeltem, de hamatóni, meg konklúzió ... miről beszélt ez a mókus? Valaki mentsen már meg ebből a bolondok házából! - bevágtam a durcát és dúltam-fúltam magamban. És ezért Étienne volt a felelős! Csakis az ő hibája minden!
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 11:48 am
 



 

- Köszönöm! – észreveszem a nadrágot, ami éppen nem Tarán van már, de most kisebb gondom is nagyobb annál, hogy ezzel foglalkozzam. Frászt hoztam rá, meg akarom nyugtatni.
Halvány mosollyal adom át a poharat, s közelebb húzva hozzá a széket, beleülök.
A tekintetem az elkészült felvételekre kanyarodik, s áttanulmányozza. Az orvos szavaival egyetemben könnyebbülök meg, ahogy pásztázik a felvételeken a szemem. Nincs baj, nem kapott akkora ütést. De akkor ... mi okozta? Aztán meg magamban elképedve nézek a doki után, s ki is csúszik a számon a köszönöm, ezúttal franciául, az anyanyelvemen. A röntgennél még megvolt a kontroll, ahogy Tarának kértem, most egy pillanatra leesik.
- De hiszen... – ahogy ránézek, muszáj vagyok elnevetni magam, ezt már a megkönnyebbülés is teszi.
- Nagyon megkapó vagy durcásan, ne haragudj.
Ráteszem a kezem a csuklójára, ha engedi, s halvány mosollyá változik a nevetésem, bíztatóvá, örömtelivé.
- Nincs semmi baj, Tara, minden rendben van. Nincs semmiféle sérülés, nem tört csont és belső vérzés sincs az agyadban. Bevallom, az utóbbira gyanakodtam – még ha pár tényező hiányzott is, a kezdeti stádiumra gyanakodtam.
- A haematoma negatív, azt jelenti, nincs belső vérzésed az agyban, a contusio és a laceratio az agy fizikai sérülésére utal, ami lehet zúzódás vagy szakadás a szövetekben, a fractatio pedig a csont törésére utal. Neked egyik sincs – türelmesen magyarázom, messze van a kioktató hangnemtől. A dokik hajlamosak egymás közöttiből kilépni szakzsargonban az emberek felé. Megnyugtatni szeretném Tarát, a kezem azonban válasz közben, ha engedte megérinteni, elveszem. Nem kívánok tolakodó lenni.
- Most már minden rendben van. Az éjszakai megfigyelés azért szükséges, mert lehetnek olyan sérülések, utóhatások, amelyek nem azonnal derülnek ki. És itt azonnal segítséget kapsz, ellátnak, ha mégis van. Arra, hogy minden rendben van – emelem fel a kávéspoharat koccintásra.
Feltehetően, akit értesítettek, nagyon hamar ide fog érkezni. Furcsa érzés, hogy behozatal után valaki mellett ott maradjak. Maximum mindig addig voltam a beteg mellett, amíg doki, rezidens vagy nővére a szárnyai alá nem vette, s máris mentem vissza, újabbat behozni.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 12:39 pm
 



 

- Nem is vagyok megkapó. - valahonnan mélyről szalasztottam a mondatomhoz a hangot, kevertem bele némi fuldokló medvehörgést, pokolról érkező harákolást és egy cseppnyi metál zúzást. És egy olyan fintort generáltam hozzá, hogy nincs olyan ember a világon, aki ki ne ábrándulna belőlem a pillanat tört része alatt. De végül csak felnevetek, hiszen nem tudtam rá haragudni, annak ellenére, hogy majdnem megölt, annyira beparáztatott. Ezért is engedem, hogy hozzámérjen, hogy megnyugtasson és lecsendesítsen.
- Akkor miért nem azt mondja, amit te? Miért kell tündenyelven félrevezetni a szerencsétlen beteget, hogy megszeppenve azt se tudja, miről van szó? - nem értem és soha nem is fogom érteni az orvosokat. Persze vannak jófejek, akikkel még egy civil programot is el tudnék képzelni, jelenlévők természetesen beleértve, de a legtöbbje seggfej. Annyira el van szállva magától, hogy az már nekem kellemetlen. Koccintunk. - Köszi, hogy megnyugtattál. Köszönök mindent! Gyere ide, kérek egy ölelést!
Teszem le a poharat, majd ha közelebb jön, akkor rácsimpaszkodom és próbálom annyira összeszorítani, hogy a szuszt is kisajtoljam belőle. Persze, hogy nem fog menni, hiszen ő egy erős és gyönyörű férfi, én meg egy pici, filigrán nő, akinek ez sose sikerülne. - Látom, ránk nincs is szükség!
Willy hangját hallom meg, s mellette ott volt Magda is, a felesége. Vagy tizennyolc szatyor volt nálunk, egy hatalmas nagy csokor virág üdvözlőlappal, meg olyan jól eső mosoly az arcukon, hogy meg kell zabálni őket. Elengedem Étiennet, majd bele sem gondolok, hogy mi van rajtam vagy éppenséggel mi nincs rajtam, felpattanok az ágyból és közéjük robbanok, fel sem mérve, hogy melyik csomagjuk szakad el, hova kerül a csokor és ki látja meg a szinte teljesen csupasz popóm.
- Azt hiszem, nem is lehet annyira nagy a baj. - Magda remegős hangját hallom meg, amíg a férjét ölelgetem, majd látom, hogy Étienne felé lépdel és kezet nyújt neki. - Magda Barton vagyok, a férfi Tara ölelése alatt pedig a férjem, William. Szólítsa csak Willynek...
Igen, ez az én dolgom lett volna, de Magda mindig is olyan praktikus volt, sosem szerette az időhúzást, és mindig lényegre törően látta a dolgokat. - Apjuk, tereld már vissza az ágyba, még a végén felfázik...
Mint, amikor az emberhez a nagyszülei érkeznek karácsonykor, most teljesen úgy érzem magam, nem akarom Willyt elengedni, viszont ismerem annyira a feleségét, hogy ellentmondást nem tűrő volt a kijelentése. - Nem kell terelni, megyek én magamtól is, csak annyira örülök nektek! - fakadok ki, és talán még a nyelvemet is kiölteném a nőre, ha nem félnék attól, hogy felképelne. Szigorú nagyszülők...
- Ő itt Étienne, a megmentőm és támaszom. Willy és Magda, fogadott nagyszüleim. - mutatom be őket végül egymásnak, majd visszamászom az ágyamba, és engedem, hogy Magda jól betakarjon. Szigorú és gondoskodó nagyszülők...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 8:19 pm
 



 

Vegyes csodálkozással nézek rá, a nevetés mosollyá alakul, de nem tudom elhagyni, mert ilyen vegyes fogadtatást még nem kaptam, végül ismét nevetek, vele.
- Vannak ilyenek, megértem. Mintha békát hallana vartyogni az ember. Nyugodtan meg lehet őket kérni, hogy úgy is mondja el, meg is lehessen érteni.
Koccintás után inkább leteszem a poharat és átölelem, óvatosan vigyázva, nehogy a sérüléseit megnyomjam, nála érzem, hogy erősen szeretné megtenni.
- A szuszt is kinyomod belőlem – nevetek, amikor meghallom a hátam mögött a hangot.
Ezt jól megcsináltam. Még egy finomat szorítok az ölelésen, bátorításul, aztán kibontakozom belőle. Zavarban vagyok, nincs miért rejtegetnem, úgy érzem magam, mint akit rajtakaptak.
Nem nézel oda Étienne! Nem nézel oda! Mégis odanéztem...
Pár másodperces késéssel tekintek a mozduló nő felé, elvonva a figyelmem a látványtól.
- Jules Étienne Roux. Örülök, hogy megismerhetem.
Elmosolyodom, látva, hogyan lóg Tara az apján. Legyen akármilyen vagány, a szíve nagyon nagy.
Williamhez is odalépek, miután felszabadult és vele is kezet fogok, bemutatkozva. Újfent mosolygok azon, ahogy Tara reagál a gondoskodásra. Nagyon szeretik egymást. Ezekért a pillanatokért küzdök kint, amikor behozzuk a sérülteket a kórházba. És hogy ezt most látom, csak még inkább eltökéltté tesz abban, hogy miért is lettem mentős.
- Szerencse, hogy éppen arra kocogtam, semmi több. Nem is zavarok tovább, örülök, hogy megismerhettem önöket – zavarban vagyok, sok szempontból, de még nem tudom eldönteni, miben is. Az viszont meglep, hogy nagyszülők s hogy fogadottak. Nagyon szeretik Tarát, s ő is viszont.
- Viszlát, Tara! – nem merek hozzálépni, úgy érzem, valahogy már nem illendő, inkább intek felé és az ajtó felé indulok. A kávém ott marad, el is felejtettem azóta.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 9:48 pm
 



 

- Az egyik nővér mondta, hogy leütöttek és kiraboltak, de jobban vagy már? - kapta fel a fonalat Willy, amikor Étienne degradálta saját szerepét a megtalálásomban. Ha én lettem volna ott a helyében, akkor lehet, otthagyom magamat és nem akarok ilyen felfordulásba belekeveredni. Még ott állt karnyújtásnyira tőlem, amikor nyúltam volna utána, de megmentőm hirtelen elköszönt és zavartan robogott kifelé.
- Milyen kedves úriember. - Magda állapította meg a nyilvánvalót, én pedig bólintottam rá és annyiban hagytam volna az egészet, de ... nem, így nem lehet vége. Újra leszakítottam magamról a lepedő bilincsét, - mikre vagyok képes, nem? - és Étienne után szaladtam. Egy szál pólóban és tangában. Jól meggondoltam, az már biztos. Vagy tíz métert kellett szaladnom utána, hiszen olyan gyorsan szedte a lábait, mintha menekülne előlem.
- Hé, megállj csak! - kiálltok utána, s ha eddig nem néztek volna komplett hülyének, akkor most biztosan elkönyveltek volna szellemi sérült tokfának. Viszont bekaphatja mindenki és leszarom az egészet, itt most rólam van szó! - Adósai vagyunk egymásnak egy tetoválással...
Állok meg előtte, majd az egyik szemem sarkából Gertrud nővér termetes alakját vélem felfedezni, míg a másikban Willy és Magda közeledése akar véget vetni a másodperc meghittségének. Nem tudom honnan, egy papírt kaparok elő és egy tollat, és a kezébe nyomom. - Nem mész úgy el, hogy ne adnád meg a számodat.
Aztán figyelem, ahogyan remélhetőleg leírja azokat a bizonyos karaktereket, én pedig visszaveszem tőle a cetlit ... a tollat megtarthatja, a cég ajándéka. - Miss Goglin, azonnal feküdjön vissza az ágyába, nincs olyan állapotban, hogy itt meztelenkedjen!
Nyelvet öltök a nővérnek, majd újra megölelem Étiennet és puszit nyomok a bal orcájára. - Na, most már mehetsz, megengedem!
- Legalább valami fürdőköpenyt felvehettél volna. - mérgelődött Magda, én pedig pimaszul válaszoltam neki, hogy nincs is nekem olyanom. - Most már van...
És az egyik szatyor mélyéről előkapart egy bugyirózsaszín förtelmet, amit talán az üdvhadseregtől is leselejteztek volna. Így már kezdtem érteni, hogy Willy miért hozta magával a feleségét, hiszen ahogyan az öreget ismerem, ő csomagolt volna egy fogkefét, meg egy bajuszkötőt. Bár az utóbbit nem tudom, hogy miért...
- No, szépen feküdj vissza rosszcsont és akkor talán mesélek neked egy esti mesét.
- Elkényezteted azt a lányt apjuk!
- Nem tehetek róla, már annyira hozzám nőtt... - válaszolta Willy, én pedig engedelmeskedtem. Viszont nem ő mesélt nekem, hanem én mondtam végig a mai nap eseményeit. Már, amire emlékeztem belőle...

// Köszönöm szépen hősöm a játékot, majd még találkozunk!
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 10:43 pm
 



 

A kardigánon húzom fel a cipzárt, az agyam viszont még mindig azon van, amit láttam (köztük a szépen megmunkált, formás hátsót is). Egészen más volt így „mentősnek” lenni, mint behozás után egyből visszafordulni az utcára. De a dolgok nem véletlenül vannak így szétválasztva. Arra, amit az utcán teszek a sérültekért, egy traumatológus nincs felkészülve, a látványra sem. Én meg nem tudok kioperálni egy beékelődött vasrudat a törzsből. Mindenki a maga területén jó, így tudunk életet menteni. De mégis, ezt olyan jó volt átélni. A hangra megfordulok, a tekintetem egyből lejjebb siklik. Pár másodperces késéssel a cipzár is, a kardigánomon, hogy a derekán átkössem, takarjon valamit rajta.
- Amilyen szuper tetoválásaid vannak, én is visszamentem volna – mosolyodom el, s elveszem tőle a papírt, íróeszközt, felírva nem csak a számom, a címem is. A kórházban most úgysem tud elérni. Látom a többieket, nem foglalkozom vele, azzal viszont igen, hogy meg fog így fázni.
Szinte azonnal kiveszi a cetlit, át se tudom neki nyújtani, muszáj vagyok fojtottan nevetni egyet.
- Odaadtam volna – viszontölelem, kicsit meg is szorongatom finoman, noha a zavarom nem múlt el és nem tudom, mi okozza. – Gertrud nővérnek igaza van, nehogy megfázz.
Hirtelen lesz megint jó kedvem, aminek oka Tara. A puszira ismét zavarba jövök.
Egy bólintással búcsúzom el a nagyszülőktől, de egy ideig ott állok még, ahol ott hagyott Tara, Gertrud nővér mondata el sem jut hozzám. Végül megint elmosolyodom, s a kijárat felé tartva, eszembe jut, hogy az ő telefonszáma megvan. Még ha a készülék nincs is nála. Fura egy nap. Ami jól végződött.

// Szuper volt, találkozunk a tű alatt! XD
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Dec. 30, 2016 11:05 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Jan. 06, 2017 12:30 pm
 



 

Santos and Chloe


A pszichiátria óta váltakozó hangulatban telnek a napjaim, és a gyógyszerek mellékhatásaként néha ok nélkül elsírom magam, a legváratlanabb pillanatokban tör rám a szorongás, de az is előfordul, hogy felettébb vidám leszek. Dr. Morgan szerint idő kell, hogy beálljon a ritmusa a szervezetemnek, és hozzászokjak az adagokhoz. A félelmeimet ugyan nem űzik el, de az altató, és a feszültségoldó segít abban, ha rám törne az inger, vagy a pánik, akkor kezelni tudjam a helyzetet. Nem is mehetnék egyedül sehova, apa szigorúan veszi az előírásokat, és tudtommal Joel is be lett avatva a diagnózisba, bár nem igazán mutat érdeklődést a betegségem iránt, mármint, ami a létezését illeti. Nem tudom, hogy mit beszélt az orvosommal, de látom rajta, hogy ódzkodik tőle, és úgy bánik velem, mint egy hímes tojással. Ezen alkalmakkor érzem azt, hogy nem biztos bennem, bennünk. A lelépése meglepne, valószínű elég mélyen nyomna a latban, hogy ne épüljek fel olyan gyorsan, de a másik felem már biztos benne, ha túléltem az erőszakot, akkor ezen is túljutnék idővel. Képes lenne kihátrálni, meg tud birkózni vele, hogy nem vagyok önmagam? A szám szélét rágcsálom a kocsiban, mert apa ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen el az óvodába. Eleinte vitát vitára halmoztunk, mert nem akart beleegyezni. Az éttermemről letiltottak, ami a mindennapi munkát illeti, de arról már nem voltam hajlandó lemondani, hogy a gyerekeknek szánt jótékonysági sütésen ne vegyek részt. Az én nevem, az én álmomat viseli a vendéglátóegység, és lehetséges, hogy most nem tudok maximálisan rákoncentrálni, de feladni sem szeretném. Joel dolgozik, megint plusz műszakot vállalt, és az a sejtésem, hogy hamarosan meg lesz ennek a gyümölcse is. Osztályvezető helyettesként egy ugrásra áll a kinevezéstől, így elképzelhető, hogy januárban már előléptetik…akkor még kevesebb ideje lesz rám.
- Ha ilyen fejet fogsz vágni ott is édeslányom, akkor vissza is fordulhatunk, és összezárlak a nagyanyáddal. Te akartál itt lenni, hogy ne kelljen otthon lenned, de akkor legyél is itt, és ne fordulj magadba. Nem fog történni semmi rossz, és ha kell, akkor testőrt is bérelek melléd. – teszi a vállamra a kezét, és mosolyogva merül el a kék lélektükreimben. Tőle örököltem a szemem színét, és le se tagadhatnám, hogy rokonok vagyunk, de ő sokkal talpraesettebb, mint én. Anya finom, és gondoskodó viselkedését tudhatom a magaménak.
- Nem fogunk, ennyi nekem is kijár, ha már nem engedtek Santos-szal a konyha közelébe. Én tudom, hogy Dr. Morgan tanácsolta, de akkor is apa…ez kicsit sok, nem gondolod? Nem ülhetek egész nap otthon, nem vagyok elmebeteg, és most mégis úgy kezelsz. – könny szökik a szempillám tövébe, de kicsordulni onnan már nem fog, mert apa áthajol, és egy puszit nyom az arcomra. Jól esik a törődése, és a közelsége is, de néha már megfojt a szeretetével.
- Kislányom nem vagy az, csak a doki szerint nem tenne túl jót, ha bedobnánk a mély vízbe. Nagy munkálatok folynak az éttermedben, és a menü átalakításán dolgozunk, de a te döntésed nélkül semmi nem fog megvalósulni. Nekem már van egy éttermem, nem fogom elvenni az álmodat. – simít végig bütykös ujjaival az arcomon, és bármennyire is idegesít az oroszlán védelmével rendelkező Jesse Ward, mégiscsak az apám. Szeretem, és tisztelem, amiért kitart mellettem, és képes átutazni a fél országot, hogy mellettem legyen, ahogyan ugrasztotta a nagyimat is. Milyen régen is láttam, de most lesz időnk, hogy bepótoljunk mindent az égvilágon.
- Tudom, csak néha úgy érzem apa, hogy semmire sem vagyok jó. Érted, mármint én nekem a konyhában lenne a helyem, a pasimmal kellene terveznem, de még… - kissé bent reked a szó, hiszen tudom, hogy a közös jövőépítés gondolata is tabu már. A doki szerint nem tesz jót, ha a jövőn görcsölök, mert az emberi kapcsolatok percről percre változnak.
- Meg is érkeztünk. – parkol le az óvoda előtt, és utamra enged, de előtte még közli, hogy értem fog jönni, ha tetszik nekem, ha nem. Megforgatva a szemeimet, gombolom össze a piros és fekete kockás szövetkabátomat. A sapkával nem vagyok kibékülve, ezért most a hajam a második melegítőm. A zsivajtól, és a hangzavartól összezsugorodik a gyomrom, de amint átlépem az ajtó küszöbét, szinte egyszerre tapad rám rengeteg szempár.
- Chloe néni megérkezett…gyerekek. Nemsokára indulhat a kézmosás, és átmegyünk a konyhába. – Tatjana tart felém egy széles mosollyal az arcán, és méltán köszönt.
- Szia…Santos már itt van, éppen a gyerekekkel gyurmázik. Nagyon kedves fiatalember, és nagyon örülünk neki, hogy elvállaltátok ezt a ki programot. – nyújtja a kezét, de mielőtt én is így tehetnék, már át is ölel.
- A kabátodat felakaszthatod ott, és a konyha a folyosó végén van. – még felocsúdni sincs időm, amikor egy szőke hajú angyalka támad be, és a combomba kapaszkodik meg.
- Ally, nem szabad…megbeszéltük, gyere… - guggol le hozzá Tanja, de bennem megindul valami, és megsimogatom a feje búbját.
- Semmi gond, tényleg. – óvatosan emeli rám a tekintetét a kislány, és ekkor megdobban a szívem.
- Te tudsz varázsolni a konyhában? – álmélkodik, és a plüssmacijával együtt csimpaszkodik belém.
- Megpróbálok. – halványan mosolyodom el, szinte letaglóz, hogy mire képes egy gyermek közvetlensége.  




A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Feb. 12, 2017 3:58 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyHétf. Jan. 23, 2017 1:00 pm
 



 

Chloé.
A számban forgatom a nevet. Mint egy mentás bonbon, hűvösen, mégis édesen illeszkedik az ajkaimra. Agyam neuronpályái egy arcot társítanak a névhez, egy hangot, egy illatot. Mozdulatok sejlenek fel a múltból, érzések, amelyekkel megismertetett. Chloé. Hajamba túrok, megrázom a fejem, mégis mosolyra húzódnak azok az ajkak. Az utóbbi hetek embert próbáló eseményeket hoztak magukkal, és nem kevés kihívás is megbújt a napok között. Mégsem mondom, hogy kárba veszett idő volt az, amit itt töltöttem. Sokat fejlődtem, sokat megtanultam. És ért egy igen jelentős arcul csapás is az élettől, ami ismét megtanított arra, hogy alázattal fogadjam a kihívásokat és a lehetőségeket, ne pedig nagyképűséggel, s sose felejtsem el, hogy míg én ítélkezek, addig én is megítéltetek.
Az étterem megreformálása, új életre keltése cseppet sem volt egyszerű feladat, és nem tette könnyebbé, mikor megjelent Jesse Ward. Mit mondjak, erre számítanom kellett volna, mégis meglepett. Jessevel dolgoztam már együtt, de nehezebb volt elmagyaráznom neki, miért nem akarom felfedni a lánya előtt, hogy ki is vagyok valójában, mint az étlapról vagy a menüsorról egyeztetni Chloéval. De az élet attól szép és izgalmas, hogy kihívások elé állít bennünket, a langyos víz amúgy sem nekem való. Sikert értem el, a neves séf támogatásáról biztosított addig, amíg ez nem veszélyezteti a lánya épségét semmilyen téren, de természetesen elmondtam neki, hogy célom csupán annyi, hogy a lánya méltóképp tudja vezetni az éttermét, ne vesszen ki belőle a tűz amely a tehetségét táplálja az átélt események miatt. Segíteni akartam neki.
Most is így áll a helyzet. Lassan elérem az óvodát, ahol a gyerekekkel karácsonyi sütést rendezünk. Kinek az ötlete volt? Már nem is tudom. De a gyerekeket világ életemben imádtam, és azt hiszem nem volt gyerek, akinek a közelében ne lettem volna képes megfeledkezni az élet megannyi bosszúságáról és fájdalmáról. Elérem a kaput. Már mosolyra húzom ajkaim, és ahogy belépek, a szívem megtelik őszinte szeretettel. Mint megannyi csengettyű zenéje, úgy hangzik a fülembe áradó gyerekzsivaj, amely közé lágy karácsonyi dallam vegyül. Ahogy a gyerekek meglátnak, meglepetten pislognak felém, és míg egyik-másik kíváncsian méreget, hogy ki lehetek, kihez tartozhatok, mások gyorsan beiszkolnak a csoportjukba. A folyosó fala mentén kiállítási tárgyakat helyeztek el, amelyeket a gyerekek csináltak. Megannyi értékesebbnél értékesebb kis alkotás. Eszembe jut édesanyám, hányszor ette meg a tengerparton a homoksütimet, és hányszor főzött velem a tengervízből, hínárból és vizes homokból képzeletbeli finomságokat. Hányszor magyarázta el, melyik bogyókhoz nyúlhatok a kertben, melyeket kerüljem a sziklák közt. Hiányzik. El is döntöm, hogy felhívom ma. Hisz már eltelt több mint két nap, hogy hallottam volna a hangját.
Megállok az első felnőtt mellett, akit látok. Útbaigazítást kérek, majd mosolyogva megköszönöm, és megkeresem Tanja-t, akihez irányítottak. Kedves mosollyal fogad, amitől megnyugszom. A gyerekek félősen tekintenek rám a háta mögül.
- Á, hát megérkezett. Mr. Contreras, ugye? - nyújtja felém a kezét, mire én megfogom, és lehajolva kezet csókolok neki. A meglepett lélegzetelakadás után zavarba jött kuncogással igyekszik leplezni a feszültségét. Nem akartam zavarba hozni, bár az egész arca lángba borult, így kissé zavarba jövök én is, de nem tehetek róla, illedelmesnek neveltek.
- Szép napot, Senora Tanja, örvendek a találkozásnak. - mondom akcetussal, és a gyerekekre nézve vigyorgok egyet, hátha feloldódnak tőle.
- Jöjjön be, a konyhát már előkészítik nekünk, hamarosan remélem Ms. Ward és megérkezik, és akkor elkezdődhet a sütés. Addig ha gondolja, helyet foglalhat az asztalnál. - mutat a felnőtteknek szánt íróasztalra. Megrázom a fejem.
- Nem akarok bántani meg, de inkább leülök a szőnyeghez, gyerekekkel ismerkedni meg. Lehet?
Bólint, majd elfordul tőlem, és a csöppségekhez fordulva tapsol egyet.
- Gyerekek, megérkezett az első vendégünk, akivel ma sütni fogunk. Mr. Contreras...
Mellé lépek gyorsan, és a fülébe súgom: - Csak Santos, ha kérhetek.
- Ööö....elnézést. Szóval Santos lesz az, aki majd segít nekünk sütni, legyetek kedvesek és fogadjátok szeretettel. Nemsokára megérkezik remélem Chloé is, és akkor elkezdjük az igazi sütést.
- Óvónéni, megmutathatom neki a kalapácsomat? - szalad oda az egyik kisfiú, mire Tanja mosolyogva megsimogatja a fejét.
- Persze, Tommy, csak kérlek, ne úgy, mint tegnap Peternek. Hiába játék, attól még ha valakinek rávágsz vele a kezére, az fáj, rendben?
A szőke hajú kissrác mosolyog egyet, majd elszalad a játékospolc felé. Én leveszem a cipőmet, lerakom a táskámat, és a kabátomtól is megszabadulok. A kinti hideghez képest itt nagyon meleg van bent, ami persze érthető, hisz az ovisoknak kell az állandó kellemes hőmérséklet. A gyerekek közé vegyülök, és míg páran elhúzódzkodnak, akad néhány bátrabb, aki egyből letámad. Az asztalhoz rángatnak, ahol először legóznom kell, aztán egy kislány koronát rak a fejemre, egy másiknak meg kell puszilnom a babáját, hogy meggyógyuljon, de végül meggyőzöm őket, hogy gyakoroljunk egy kicsit tésztaformázást a gyurmákkal. Így alig tíz perc leforgása alatt már egy seregnyi gyerek állja körbe a nagy mérető asztalt, amely alacsony egy felnőttnek, de épp ideális egy gyerek számára, és végeláthatatlan, felismerhetetlen sütikölteményeket sorakoztatnak fel az asztalon. Egy kissé bátortalan kisfiú az egyik sarokban áll, mikor észreveszem. Látom rajta, mennyire szeretne az asztalhoz férni, de túl nagy a nyüzsgés. Barna szemeiben szinte könyörgés ül, percekre áll az elkeseredett sírástól. Magamhoz intem, de nem akar jönni. Megrémülve megrázza a fejét. Újra hívom. Most már dacra vált, mérges arcuot vág, kinyújtja a nyelvét és elfordul, majd elvonul az autókhoz. De alig telik el egy perc, és megint ugyanoda visszatér. Megint magamhoz intem, és felé nyújtok egy gyurmadarabot. Szép színes, kék és fehér színek váltakoznak benne. Megrázza a fejét, még mindig duzzog. Hozzáteszek egy darab zöldet, mintha alkudoznánk. Semmi. Egy pirosat. Semmi eredménye. De addig-addig incselkedek vele, míg egyszercsak a gyerek szája sarkában megjelenik egy apró mosoly. Megint hívom. Mikor nemet mond, csintalankodva csalódott arcot vágok, majd szélesen mosolygok, mintha eszembe jutott volna valami. Az asztalon addig gyúrok, míg pár másodperc alatt sikerül egy vicces arcot vágnom egy nagy, lapos gyurmalapra, és azt az arcom elé teszem. Úgy fordulok felé. A kisfiút ismét magamhoz hívom, aki végre megteszi azt a néhány lépést, és felém rohan. Majdnem ledönt a lábamról, ahogy a nyakamba vetődik. Megölelem, megborzolom a haját, és a kezébe nyomok egy gyurmadarabot. Néha csak ennyi kell. Hogy ne adjuk fel, még akkor sem, amikor úgy tűnik, a másik kézzel-lábbal ellenünk van. Mert lehet, hogy akkor van rá a legnagyobb szüksége, hogy küzdjünk érte. A kisfiú az ölembe ül, és attól a perctől nem mozdul mellőlem. Én pedig igyekszek minden gyerekre odafigyelve beszélgetni, játszani. Néha nem értik mit mondok, és elmondom újra és újra, hogy nem vagyok idevalósi, de alapvetően egész jól elszórakozunk.
A gyerekek izgatottsága az egekbe csap, mikor megérkezik Chloé. Én később veszem észre, de amint meglátom, a szívem hevesebben kezd verni. Bűntudatom van, amiért annyira keményen bántam vele, és erre nincs mentségem, de tudom, hogy a múlton úgysem változtathatok már. De a jövőt én formálom, és így a döntésem véglegessé vált azzal kapcsolatban, hogy segítsek neki. Felállnék az asztaltól, de Aaron nem akar elengedni. A nyakamba csimpaszkodik.
- Ne hagyj itt. - suttogja, én pedig gondolkodás nélkül kapom ölbe, és lépek vele együtt a séf elé. Mosolyom levakarhatatlan, és tényleg őszintén örülök, hogy eljött.
- De jó, hogy eljött! Hogy vagy ma? - ölelném meg, de aztán eszembe jut, hogy ez felé talán nem a legmegfelelőbb viselkedés, így csak mosolygok, bár a késztetés nagyobb, mint hittem volna. Fölé magasodva pillantok le rá, majd a kisfiúra nézek - Hadd mutassak be én új barátom, Aaron. Aaron nagyon ügyesen csinál...öhm...csinál...- elakad a szavam. Chloé olyan pillantással néz rám, hogy szinte letaglóz. Az a nézés lyukat éget a szívembe, esküszöm. Mindent elfelejtek, csak hebegek. Nem jut eszembe a gyurma szó angolul, kétségbeesetten kutatok, de nem megy.
- Gyurmázok! - kiált a pajtim diadalittasan - Hát nem tudod, hogy gyurmáztunk, te kis butus? - kérdezi a kissrác, mire én nevetve vonom meg a vállam, míg Chloéra nézek.
- Tudod, vannak pillanatok, mikor van, amitől vagy akitől elakad a szó...- mondom halkan a fülébe súgva, miközben végig Chloé szemébe nézek. Nem szokásom hazudni, és véka alá is igen ritkán rejtem a véleményem, és bár Chloén látszik, hogy kissé szomorú, de ettől még mindig gyönyörű nő, és ezt kár is lenne tagadni. Elborzadva gondolok arra a szörnyűségre, amelyet megtettek vele. Szinte látom a lelkében a feketeséget, amely akár egy gennyedző fekély, megmételyezi a lelkét. A teste templomát megszentségtelenítették. Elképzelni sem tudom, hogy képes még így is arra, hogy létezzen. A fénye megkopott, a szemein át sugárzik a fájdalom akkor is, ha azt hiszi, annyira erős, hogy leplezni tudja. De engem nem ver át. Csak remélni merem, hogy valamiképp segítője lehetek a gyógyulás útján. Legszívesebben megölelném, hogy megnyugtassam, itt biztonságban van. De tudom, hogy nem tehetem, akkor sem, ha úgy érzem, így lenne részemről a helyes. Hogy bocsánatot kérhessek. Minden férfi nevében, minden nőtől és gyerektől. A világ szörnyű hely. De itt és most nincs veszély.
- A konyha előkészítve. Ha gondolják, akkor át is mehetünk. - lép mellénk az óvónéni. Azt hiszem, ideje a sütésnek. Várakozón tekintek a gyönyörű nőre, hisz ma ő a főnök. Máris izgatottan mosolygok. Egy csapat gyerek, és taníthatom őket, és talán egy lépéssel közelebb kerülök ahhoz is, hogy Chloétól megbocsájtást kapjak a viselkedésemért. Szép nap lesz a mai.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyVas. Feb. 12, 2017 4:07 pm
 



 

Santos and Chloe



Apa végszava nem éppen az, amire számítok, de tudom, hogy jót akar nekem. A védőőrizet, és a testőrség botorságnak hallatszik első ízben, de az még nagyobb megdöbbenés, hogy fontolóra veszem. Nem lehetnek a családtagjaim örökké mellettem, egyszer eljön az idő, hogy szembe kell néznem a bajokkal. A vállamra fog hullani a teher, nem lesznek ott, hogyha este átkelek egy úttesten, vagy éppen a barátaimmal elköltött vacsora után hazaindulok. Meg kell tanulnom gondoskodni magamról, csak az még nincs meg, hogy ez hogyan fog megvalósulni. A lelkem ezer darabra tört, nem lakozik benne szeretet, csak kétely, sötétség, és bizonytalanság. A pokol vetülete tombol odabent, és próbálok küzdeni ellene, a világosságban maradni, de kérdéses még a harc kimenetele. Feladom-e a harcot, és akkor búcsút mondok az életemnek? Egyszer majdnem megtettem, nem gondolkodtam volna, ha Joel nincs ott, de visszarántott a szakadék széléről…ó ha tudná, hogy mostanában milyen közel kerültem megint hozzá. A beszélgetések egy része segít a magamra találásban, de vannak pillanatok, mint a mostani is, hogy tehetetlen vagyok. Az arcomra van írva a fájdalom, mégis jó lenne, ha erre a kis időre félre tudnám tenni, mert a földkerekség legártatlanabb élőlényeihez jövök…a gyerekekhez. A kapun átlépve veszem csak észre, hogy lehullott az első hópehely, és jobban rákezd az esése. December van, közelednek az ünnepek, és az időjárás is eszerint ünnepel, megtisztel minket a fehér csodával. Az ajtót finoman nyomom be, és a többieket keresem, egy felnőttet, de csak pici lábnyomokat veszek észre, aztán feltűnik mégis egy ismerős arc, akivel egyeztettem. Tatjana rendkívül okos, és szép…emellett iszonyúan ért a gyerekekhez. Kérdezősködök, érdeklődöm Santos felől is, nem kis meglepődésemre veszem tudomásul, hogy lassan egy fél órája beelőzött. Melegen üdvözöl, a formalitások helyett magához ölel, és a kabátomat is elveszi. A semmiből szalad belém egy csöppség, egy szőke angyalka, akinek mintha az élete függne tőlem, úgy mar bele a combomba. Tanja mentené a helyzetet, és bocsánatot is kér tőlem, de hagyom..nem zavar a kislány jelenléte. A plüssmaciját szorongatja és egy egyszerű kérdéssel vág a mai nap közepébe. Varázsló? Nem születtem annak, most még azt se tudnám elképzelni, hogy egy normális ételt elkészítsek, de mégsem lobozhatom le. Akadozva veszem a levegőt, a kislány selymes haját cirógatom, amikor a folyosó végén feltűnik Santos is, és összekapcsolódik a tekintetünk. Nem számítok nagy örömkitörésre, de kíváncsi tekintetek szegeződnek rám, és észreveszem a karjaiban tartott kisfiút is.
- Jól vagyok. – szűkszavúan értekezek az állapotomról. Még túl frissek a sebek, nem szeretném felszakítani őket újra. Ally figyelmet követel magának, a felsőm szegélyét húzza lefelé, de most nem bírok Santoson kívül másra koncentrálni. Mióta ilyen családcentrikus, és előzékeny? Elveszítettem a fonalat, és elpirulok a bók hallatán. Melegség járja át a szívemet, és különösen jól esik, hogy ilyen közegben ér el a felismerés, hogy nem húzódtam el tőle.
- A gyurma jó dolog, én is szeretek gyurmázni. – felfelé görbülnek az ajkaim, és lassan mártózom meg a csokoládébarna íriszekben.
- Chloe néni szép.. – vágja rá hirtelen a kisfiú, nekem meg elkerekednek a szemeim.
- Köszönöm…nagyon kedves vagy, mit szólnátok, ha bemennénk a konyhába? – töröm meg a kínos csendet, zavarba jöttem. Régen fordult elő velem, hogy ez megtörténjen, de lám vannak még kivételes esetek. Megmozdulni nem tudok, így most esik le, hogy nem vagyok egyedül. Tanja a nagyobbakat tereli a kinevezett helyiség felé, de előtte felhívja mindenki figyelmét rá, hogy illene kezet mosni, mert koszos kézzel nem lehet sütni. Leereszkedem a sarkaimra, és a kislány derekára fonva a kezem, most pillantok először a világoszöld szempárba.
- Ally…ez a neved, ugye? – hezitál, beharapja az alsó ajkát, és egy aprót bólint feleletképpen.
- Mit szólnál, ha ma te lennél a kuktám? Az étteremben is akadnak segítők, akik a séf keze alá dolgoznak, tudod…leszel az enyém? – őszinte mosollyal ajándékozom meg, mire csak a nyakamba borul, és átkarolja a nyakszirtemet. A szívem őrült tempóban lódul neki, felismerem az érzést. Amy nemsokára világra hozza Kimet, én meg itt vagyok egy petefészekkel, és fogalmam sincs, hogy a jövőben esélyem lesz-e teherbe esni. A gyerekekkel körülvett közegben nehéz lenne másra gondolni. Nem a főzés motivált a munka elfogadásában, hanem a gyerekek. Szerettem volna olyan jótékonysági eseményt támogatni, aminek látom az értelmét. A sütivásár pontosan ilyen lesz, és a befolyt összeggel az egyik árvaház lakói jutna új játékokhoz. Apa tudtán kívül már megírtam egy csekket is. Nem olyan nagy az összeg, de tudom, hogy jó helyre megy, és jobban járok vele, ha ilyesmire megy el, mintha új ruhára, vagy ékszerre költeném. A közel jövőben úgysem utazhatok, a terápiára, és a regenerálódásra kell nagyobb hangsúlyt fektetnem. Apa szavai már nem is tűnnek elviselhetetlennek, hogy egyelőre a háttérből irányítsam az álmomat. Nem mondok le róla, csak megerősödöm a feladathoz. Jól akarom csinálni, nem félgőzzel, hanem teljessel, ha eljön az ideje. Lehunyom a szemhéjamat, és felemelkedem Allyvel együtt. A szememben könnyek csillognak, túl hamar érzékenyülök el. A mosdóban nagy a tumultus, de igyekszem odaférni az egyik mosdótálhoz. Le kell guggolnom, hogy segíteni tudjak. Megnyitom nekik, és a folyékony szappanból nyomok mindenki kacsójába.
- A konyhában a tisztaság és a rend az első szabály. Okosan. – ketten is állnak mellettem, Ally nem enged el, és nem is baj, ma ő lesz az én segítőm. A művelet végeztével odaszaladnak a felakasztott törölközőkhöz, de a szőke angyalom a kezét nyújtja, hogy kísérjem oda. Nem veszem zokon, hogy sokáig tart az előkészület, élvezem, hogy visszarepülhetek az időben. Anya is hasonló szeretettel, és türelemmel viseltetett felém, mert szeretett. A tekintetem Santosra siklik, aki a fiúkat szórakoztatja, és a habba formákat magyaráz bele. Nem tudom miért, de sokkal jobban tetszik ez az oldala, mint a kioktatós, a bántó. Nem értelmeztem volna jól az utolsó találkozásunk búcsúját? Nem is baj, itt és most más a fontos. A konyhába haladunk át szépen, sorban, és Tanja is segít nekünk, hogy elmondja röviden, mit merre találunk.
- Santos…idejönnél egy pillanatra? – intem magamhoz, az óvónéni éppen lefoglalja a kuktámat is, így gyorsan átbeszélhetjük, hogy mi legyen a menetrend. Aaron nem tágít mellőle, így taktikát váltok, és most hozzá guggolok le.
- Mit szólnál, ha a mézeskalács helyett hókiflit csinálnánk? Olyan lesz, mint a hold egy szelete, csupa szív, és csupa máz… - fogom meg a kis kezét, és felfelé fordítva a tenyerét észreveszek egy kis gyurmát rajta.
- Ejnye, Santos. – pillantok fel a munkatársamra, és az ujjaimmal dörzsölöm le.
- Most már tiszta vagy. – az ajkaimhoz emelem, és belepuszilok a tenyerébe, cserébe viszont én kapok egy arcon csókolást.
- Szép vagy Chloe néni… - meghatódok, szótlan maradok, és könnyes tekintettel bámulok Aaron után.
- Jól van, akkor hókiflit csinálunk. – nem túl feltűnően fordulok el, és törlöm le a kézfejemmel a kicsorduló könnyeket.
- Santos, elkezditek a tészta hozzávalóinak összeszedését… - kérem meg szipogva, hogy visszanyerjem a lélekjelenlétemet, így is háttal állok meg neki.


Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyVas. Márc. 12, 2017 12:26 am
 



 

Sokszor az élet áldásos. Amikor az ember egyszerűen csak jól érzi magát a bőrében. Elégedett és boldog. Még akkor is, ha vannak dolgok, amikben hiányt szenved, úgy érzi, helye van az asztalnál, és helye a világmindenségben. Én nagyon sokáig éltem így. Boldog voltam, elégedett. A legjobb helyeken tanulhattam, és a tehetségemnek, vagy Isten akaratának hála, de nem akadályoztak meg abban, hogy elérjem a céljaimat. Titokzatos maradhattam milliók számára, és bár fiatal voltam, mégis úgy érezhettem, mindenem megvan, amire szükségem lehet. Amit akartam, az enyém volt. Amit fontosnak tartottam. A becsület. A tiszta lélek. A szabadság. A döntés joga az életem felett, az enyém volt. S mikor úgy döntöttem, ideje változtatni, akkor sem szabott határt nekem senki, támogattak és megértették a döntéseimet. De néha az élet úgy tanít meg fontos dolgokat, ahogy nem akarnánk tanulni. Az ember mindig azt hiszi, ő sosem eshet abba a hibába, amit a filmeket, a hírekben, a saját környezetében lát. Hányszor mondjuk: Velem ez nem történhet meg? S aztán váratlanul egy műtőasztalon fekszünk, vagy megcsal a párunk, vagy a legjobb barátunk tönkretesz anyagilag, és sorolhatnám. Mert mindig azt hisszük: Velünk ez sosem történhet meg.
A gyerekek lekötik a figyelmem, és elsőre nem is figyelek fel, hogy megérkezik. De ahogy meglátom, a látásom beszűkül, a tudatom újra végigpörgeti a legfontosabb állomásokat, amiket érintenem kell, de figyelni rá nehezebb, mint hittem volna. Tudom, hogy tudja, hogy tudom, és megértem. Vagyis próbálom megérteni. A saját bűntudatom azonban nem hagy nyugodni, újra és újra felüti a fejét és a szívembe mar. Olyan kegyetlen voltam vele. Ítélkeztem felette, eldöntöttem, hogy biztosan ő a hibás. Hogy hanyag, és az apja hírnevébe kapaszkodva akar előre jutni. Ítélkeztem felette, mikor a legnagyobb segítségre lett volna szüksége. Kiabáltam, mikor biztonságban kellett volna éreznie magát. Milyen érzés lehet neki most? Milyen érzés folyton azt hinni, hogy nem vagyunk biztonságban?
A gyerekek könnyedén átlépnek ezen. A kezemben tartott kisfiú is felengedett, és ehhez elég volt néhány percnyi kitartás. Elaltatta magában a gyanakvást, és bizalmat szavazott. Én miért nem voltam erre képes Chloé irányába? S ő vajon képes lesz számomra adni egy esélyt ezek után? Nem tudom, de most nem is törődhetek a saját lelkem üdvével. Most neki kell segítenem, és boldoggá tenni ennek a csapatnyi kisgyereknek a napját. S ha egyvalamit tehetek ezen a napon, ha...ha semmi más nincs, amivel jobbá tehetem a világot, hát akkor ez lesz a mai napra a feladatom. Mindent megteszek, hogy itt és most, Chloénak biztonságot, a gyerekeknek boldogságot adjak. Legyen ennek egy gyurma arc, vagy bármi más az ára.
A nő a kedves üdvözlésem kissé visszafogottan fogadja, és ezért nem hibáztatom. Én latin vérű vagyok, itt Seattleben az emberek pedig ugyan sokszínűek, de talán az eső, a magas páratartalom teszi, vagy egyszerűen csak az, hogy északabbra vagyunk, de kissé ridegebbek. Az ő esetében pedig tökéletesen érthető is, hiszen lássuk be, nem voltam legutóbb vele túlzottan kedves. Ez nem az én hibám (dehogynem) és nem az övé (részben tényleg nem). A helyzet adta szituációból nem tudnunk volna jobban és szebben kijönni, ez is csodaszámba ment. De sebaj, ez egy új nap, új lehetőségekkel, és talán az apja már legalább részben meggyőzte, hogy nem vagyok ellensége. Tudom, hogy a gyógyulásra koncentrál, de ettől még én is szeretném, ha tudná, hogy nem akarok neki semmi módon ártani. A gyerekek édesek és viccesek, Aaron és Ally is láthatóan kiválasztották maguknak a megfelelő embert mára. Vannak ilyen gyerekek, akik jobban tudnak ragaszkodni. Biztonságban érzik mellettük magukat, sokszor találkoztam ilyennel. Általában felnőttekkel vagyok körülvéve de a családom nagy, és sok a kisgyerek is. A bókra elpirul, és én csak mosolyogni tudok. Nem nevetem ki, csak örülök, hogy van még nő, akinek a szépsége nem szállt a fejébe és nem veszi készpénznek, hogy a férfiak utána fordulnak az utcán. Sajnos nem ez az átlag. Nem is keresem az ilyen nők társaságát, kivéve, ha valami oknál fogva meg nem ragadják a fantáziámat, ha nem látok bennük lehetőséget. A kislány kuktává válik Chloé mellett, Aaron is lelkesen helyesli a konyhába menetelt, így én is ujjongva irányítom a csapatot a kézmosáshoz. A szappant Chloé adagolja, az óvónéni ellenőrzi a kicsi kezek tisztaságát,én pedig kint várok rájuk. Fura így látni a gyereket, Chloé mellett. Mennyire más most, mint a konyhában. Még sokat kell tanulnia, nagyon sokat. Egy étterem vezetése nem merül ki abban, hogy vezetjük a tisztasági naplót, hogy szállítókkal egyeztetünk és főzünk meg sütünk. Sokkal, de sokkal nehezebb, mint hinné. Kimerítő, testben és lélekben egyaránt. Az ételben benne van a szív érzése is, de ennél is több. A csapat. Egy emberként kell dolgozniuk, és ehhez a legmaximálisabb bizalom kell, amit neki kell kézben tartania. Fiatal. És egy fiataln szakácsnak tízszer annyit kell bizonyítania, mint egy idősebbnek, és egy nőnek hússzor annyit, mint egy férfinak, és egy szakmabeli híresség gyerekének ötvenszer annyit, mint egy ismeretlennek. Mindene megvan, ami hátrány lehet. Mindene megvan, ami vissza tudja húzni. Hát neki sokkal nagyobb erővel kell küzdenie azért, hogy elismerjék. Jesse épp ettől félti őt. Hogy túl nagy falat lesz neki, és ez össze fogja törni. De én nem akarom még feladni, bízni akarok benne, hogy az, ami most hátránya, az majd előnyére válik. Hisz a borzalom után most is itt van. És talán még csak térden, talán még keresi a kapaszkodót, de hinnem kell, bíznom kell benne, hogy megtalálja a módját, hogy felálljon, és kihúzza magát.
A gyerekek lefoglalnak, a kézmosás hosszadalmas folyamat egy csapatnyi kisgyerek mellett, de jól elszórakozunk. A kezet mosott kicsikkel a hab formájáról beszélgetek.
- Szerintem olyan, mint egy nagy felhő - mondja Aaron, mire egy másik kisfiú beleszól.
- Szerintem meg olyan, mint a kompkikötőnél a víz, ahol az apukám dolgozik.
- Én úgy látok, mint egy lejtés szánkónak a hegyen. - mondom mosolyogva, a gyerekek azonban furán néznek rám. Zavarba jövök és próbálom kitalálni mit rontottam el, így újra fogalmazok -  Ööö...mint egy domb. Hóval. Sok hóval. Ahol lehet játszani síelés és snowboard. - mosolygok rájuk, és így már értik és egyetértenek. A kézmosás után Tanja a konyhába vezet minket és elmagyarázza mit hol találunk, és az apróságoknak is elmondja a szabályokat. Nincs rohangálás, nem kiabálunk...
Chloé szólítására felé pillantok.
- Jövök. - mondom és otthagyom a gyerekeket. Aaron nem tágít mellőlem, így a kíséretében csökkentem a köztünk lévő távolságot. Megállok mellette és várok, mit akar mondani, azonban ő helyettem Aaronhoz hajol. A hókifli ötletére meglepődök. Nem ezt beszéltük meg, és nem értem a változtatást, így összehúzott szemöldökkel nézek rá, de csak hallgatok. Aaron keze maszatos maradt, Cholé letisztítja majd a köztük kialakuló bensőséges viszont kibontakozása után meglepetten nézek rá, ahogy enyhe rosszallással mutatja, hogy Aaron nem mosott alaposan kezet. Állom a pillantását és cseppet sem bánt vele, megmosolyogtat inkább. Aztán bólintok. Ha nem akar mézeskalácsot, ám legyen, én ugyan nem fogok emiatt vitába szállni vele.
- Akkor hókifli lesz. A mézeskalács amúgy is nagyon dagad...öhm...vagyis...ragacs. Ragacsos. Mézes, tehát ragacsos. - mondom kissé akadozva, és tudom, hogy beszélhetnék vele folyékonyabban is, franciául, de nem szeretném, hogy emiatt rosszul érezze magát egyetlen gyerek is. Azért, amiért nem értik mit mondok. Elég kellemetlen az is, hogy nem beszélem a nyelvet teljes magabiztossággal, ez már túl sok lenne. Ahogy Aaronnal  bánik, s ahogy reagál Aaron kedveskedésére megható, bár nem értem az okát. Engem is szeretnek a gyerekek, de ettől még nem kezdek el pityeregni. Ahogy Aaron elszalad és Chloé hátat fordít, bólintok.
- Rendben. Előkészítem.
De nem mozdulok. Csak állok hátratett kézzel és nézem, ahogy áll és a szemét törölgeti. Nem értem mi bánthatja, de biztos nem örömében sírdogál. Közelebb lépek hozzá.
- Most meg fogom érinteni a vállad. - figyelmeztetem halkan, és bal kezemmel megérintem óvatosan. Azért figyelmeztetem, hogy nehogy megrémüljön. Aztán egészen a háta mögé állok és elhalkítom a hangom. Mély baritonommal megnyugtatón beszélek hozzá - Nem tudom elképzelni, mi történhetett veled. De tudom, hogy neked most van fájdalom és félelem. Nem ismerlek jól, és nem lehetne nekem elmondani, hogy mit tegyél. Csak akarom, hogy mondjam, nem vagy egyedül. Nem értelek, nem élek át, amit te átéltél, de...itt vagyok. Ha nem akarod ezt a napot, menj nyugodtan. Én elboldogulok. A gyerekek szeretnek engem, mert szeretem a gyerekeket. A családom nagy, nekem van sok unokahúg és unokaöccs. Értek a gyerekekhez, szeretem őket. Kicsi angyalka mind. Szóval, ha akarsz, menj csak. Bár azt gondolok, hogy neked nem menekülni kell, hanem erősödni, és gyógyulni. A gyerekek lelke tiszta és gyógyító erő van benne. De a döntés a tiéd.
Hiába küldöm, én is tudom. Nem az a fajta, aki meghátrál, mégis tudatni akarom vele, hogy ha akar, elmenekülhet, nem erőszakolok rá semmit. Bárcsak érteném. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy nincs egyedül. Ha igazán el tudná hinni ezt. De nem mozdul, így félre billentem a fejem és aggódva nézem a barna haját a tarkóján, mintha ezzel rávehetném, hogy rám nézzen. Hogy végre észre vegyen.
- Chloé, mi a baj? Akarsz beszélni te róla? Én itt vagyok és meghallgatok.
Nem tudom van-e bármi hatása annak, amit mondok. Talán sosem fog megnyílni nekem, talán könnyít a lelkén és elmondja, de addig nem tehetek mást, mint hogy kivárok. És ahogy tudok, segítek. Nem segítek gyűlölni azt a pasit, aki ezt tette vele. Nem segítek haragudni azért, amiért megtörtént. De segítek abban, hogy tovább tudjon élni. Hogy a lelkéről elhalványodjon az a kézlenyomat, amely beszennyezte azon a borzalmas napon. És ezért kész vagyok bármit megtenni. A háttérben a gyerekek az óvónénivel kacarásznak, és szerencsére senkinek nem tűnik fel a kis intermezzo. Bár tudnám, hogyan segíthetnék anélkül, hogy nagyobb kárt okozzak, mint amekkora már így is keletkezett.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyKedd Ápr. 04, 2017 8:24 pm
 



 




Játék vége

Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
Caterin Miller
Felső tízezer

Avataron : Emily vanCamp
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyVas. Május 07, 2017 12:46 pm
 



 

MILLY :: CAT

Van, hogy az ember nagyon sok mindent bevallal a kollegaiert. Plane akkor, hogyha egyebkent olyan sok idot tolt veluk, mint amennyit en az enyemekkel. A tulorazasok idoszakaban heti het napbol hatot es szinte latastol vakulasig - bar az en helyzetemben inkabb latastol mikulasigot mondok legszivesebben vagy epp azt gondolom - szoval kicsit mar olyanok vagyunk, mint egy nagy csalad. Az addig oke, hogy en vagyok az egyetlen tagja ennek a csaladnak, aki nem teregeti ki a maganeletenek minden reszletet, de tudjak jol, hogy ettol meg szamithatnak ram. Ezert is mer felrevonni Cara a folyoson a nap kozepen, mikozben en befele mennek a mosdoba o meg kifele tartana onnan.
-Te Cat! Szabad vagy delutan?
-Az attol fugg, hogy mire. Pluszmunkat nem szivesen vallalnek be, ne haragudj.
-Szo sincs munkarol, mar legalabbis nem a klasszikus ertelemben vett munkarol nincs. El tudnal menni Mickie-ert az oviba? Kene par ora, hogy elmenjek orvoshoz, de Bobnak nem szolhatok.
Ertetlenul felvont szemoldokomet latva nyilvan erzi o is, hogy nagyon nem all ossze nekem ez a tortenet. Eppen ezert folytatja is anelkul, hogy barmit kerdeznem kellene.
-Napok ota hanyok. Azt mondtam neki, hogy csak elrontottam a gyomromat. Azt beszeltuk meg, hogy nem vallalunk be tobb gyereket, s hogy ujrakezdem a tabletta szedeset. Ne itelj el erte, de a sok kapkodasban nem volt idom elmenni dokihoz, hogy felirassam. Most meg kesik es egesz nap a rokakat kergetem. Eselyes, hogy terhes vagyok.
Oke. Hat ez sokkal tobb informacio annal, mint amit hallani akartam, az is igaz. De persze bolintok, miert is ne tennem? Az egy dolog, hogy nem gondolnam, hogy viszonzasul erre valaha tole felem lesz szukseg, de egy kissegitsegnyujtasba nem halok bele.
-Ha kiviszem a jatszoterre amig vegzel, az ugy oke?
-Orok hala! - nyom egy puszit az arcomra (amitol egyebkent hulyet kapok, de mindegy) es a munkaido vegeig fel se hozza egyikunk a temat.
Mielott taxiba vagnam magam, Marionra dobok egy smst. Nagyon jol tudja, hogy mi a velemenyem a kolykokrol es hogy mennyire nem tudok veluk mit kezdeni, szoval eselyesen jol kirohog majd. De csak hadd rohogjon. Amig nem hagy a toppedekkel egyedul, addig jok vagyunk.
Belvarosi ovoda, fel ot. El ne kess, a vegen meg elrontom a gyereket. Nem garancias.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyCsüt. Május 11, 2017 3:57 pm
 



 


Two women and a kid


Két lúd disznót győz, vagy mi? Remélem, jól eljátszik magában is. Ott leszek. M.
Nem mondom, hogy ez minden vágyam a mai napra, meg azt sem, hogy éppen olyan inkompatibilis vagyok a kölyökkel, mint Cat, de nemet csak nem mond az ember, ha a nővére gázban van. Cukik a kölyök, messziről, a szüleikkel, amikor épp nem hisztiznek, és biztos egyszer majd én is meg fogok feszülni azért, hogy legyen egy kis zsebszörnyetegem, de az még rettentően messze van.
A naptáramat csapom fel, és úgy tűnik, csak héttől van programom, randizunk Clairerel, szóval addig ráérek, remélem, két és fél óra alatt visszavándorol a gyerek a jogos tulajdonosaihoz. Ha nem, akkor… nos, még meglátjuk, maximum Clairet is meginvitálom gyereket lesni. Remélem azért, hogy erre nem lesz szükség, nem forszíroznám, minek invitálnék olyan programra valakit, amire nekem sem fűlik igazán a fogam.
Elköszönök a stúdióban, Bradnek külön beintegetek a próbaterembe, épp vizet ivott két jelenetpróba között, szóval elcsípte a dolgot, nem tudom, miért érzem szükségét, de valahogy jobb a lelkemnek, ha legalább ennyi időre, de látom nap mint nap. Utána irány a város, a minap láttam az egyik kirakatban egy isteni ruhát, muszáj felpróbálnom, aztán hazacitálom a gyerekfelvigyázás előtt, meg valami kényelmesebbe bújok, gyanúsan a szoknya-magassarkú nem kompatibilis a gyerekekkel, bárhová is menjünk.
Az időm szervezésében mindig határozottan remekeltem, nagyon ritkán kések, ha mégis, nem én vagyok a ludas. Éppen ezért pont időben érkezek meg az óvoda elé ahhoz, hogy figyeljem, miként viszik el a szülők sorban a gyermekeiket. Különösképpen nem érint érzelmileg a kérdés, bennem még nem tombol a családalapítási kényszer, addig jó, pasi nélkül úgyis nehézkes lenne, igaz nem lehetetlen, és az eddigi tapasztalataimból kiindulva esélyes, hogy sosem lesz részem egy normális, szerelmi kapcsolatban, amiben nyugodtan gondolkodhat ezen a kérdéskörön egy nő, mert tudja, hogy csak idő kérdése, de meg fog rá érni a dolog. Bízom benne, hogy enélkül még csak a gyermek iránti vágy sem fog soha szárba szökkenni a lelkemben, mert nem szeretnék spermabankból „apukát”. A magam részéről úgy nem lenne teljes a kép. Akkor inkább ne is legyen. Mindent vagy semmit.
- Hali! – Köszönök vigyorogva alig pár perc múlva, amikor Cat kiérkezik a sátánkával. Cukinak tűnik, de tisztában vagyok azzal, ez mennyire becsapós tud lenni. - Marion vagyok, Caterin tesója. – Gyanítom, ők már jobban ismerik egymást, ha csak úgy odaadták a gyereket a nővéremnek. - Mi a mai program? – Itt vagyok szárnysegédnek, de szervezkedni nem szeretnék, minden napom ebből áll így is.
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
Caterin Miller
Felső tízezer

Avataron : Emily vanCamp
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyPént. Május 26, 2017 5:29 pm
 



 



Elvigyorodom a valaszara. Igazabol a helyes kifejezes nem a ludak es a gyesznyok emlegetese volna hanem a felek egyedul maradni egy gyerekkel de valo igaz hogy igy azert fennkoltebben hangzik az egesz. Igazabol fogalmam sincs arrol, hogy megis mi a szent macskanyelvert eppen en lettem az a palimadar akire a kolok bizva lett de hat ez van. Majd megoldjuk edes kettesben. Milleresen. Vagy nem. Ha nagy a gaz, meg mindig felhivhatjul Adamet is. A gyerekek imadjak a kulonlegesseget, nem? Marpedig Adam kulonleges. Keleti arcaval is de a foglalkozasaval - az extremebbikkel de nem a legextremebbel - pedig plane. Egy-ket figurat lenyom valami artostaizebol talajon neki es elfelejti milyen ket inkompetens szoke vigyazott ra. Nem? Vagy ha minden kotel szakad, bevetheto Marion baratnoje is. Menni fog ez, innen nezve mar nem is ol veszes az egesz.
Ugy erzem megoszulok, mire felveszi az utcai cipojet. Rohejes amugy hogy mennyit tudnak tokolni. Miert nem lehet ra balerinat adni? Abba csak belelepne es kesz. De ez? Egyaltalan az o cipoje? Fel se merult, hogy meg kene kerdezzem tole. Csak tudja, nem igaz?
-Kitty neni! Faj a csirkelatasom.
Integetek Marionnak a gyerek kezet fogva, ekkor er a megjegyzes. Felvont szemoldokkel nezek a kollegakolyokre. Nem ertem en ezt a szlenget.
-Hogy mi?
Felelne o, de ekkor vijjogva erkezik egy masik vihar, amitol o ugy megijed, hogy a hatam moge bujik.
-Elloptad a csipomet. Utalatosz vad. Add vicca most logton!
-Baszki. Masnak a cipojet segitettem rad?
A karomkodas fel se tunik. Ahogy az se, hogy abszurd baromsagrol lehet szo hisz az uvolto selypes dervisen is van cipo es egyebkent is a vigyazando kolyok szekrenyebol szedtuk ki a labbelit.
-Kibogozzuk ezt a gordiuszi csomot. Latod valahol a mutetjat akit meginterjuvolhatnank a csukakerdesrol? - fordulok Milly fele. Kozben megpaskolom a "gyerekem" fejbubjat. - Nehogy bogni kezdj. A Miller nenik megoldjak. Ugye Marion? Egyebkent koszonhetnel a tesomnak, hallod-e?
A szia viszont csak nem erkezik. Eleg felelmetesnek bizonyult a gyanusitgatas a megnemulashoz. Ugy tunik. Szep kis performansz ez a jatszoter kapujaban, mondhatom.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyVas. Május 28, 2017 3:09 am
 



 


Two women and a kid

Hallom én a nagy vernyákolást az óvoda kapujában, de valahol még annak ellenére is remélem, hogy nem pont a Cat által felvigyázandó kölyköt találta be egy másik, hogy pont előttük kajabál. Erősen selypítve, de hát nekik még megbocsájtja az ember, nem igaz? Nanáhogy, elvégre kicsik, meg cukik. Szerintem közel sem annyira, de inkább nem ragozom, még a végén én leszek a címeres érzéketlen picsa, akit nem hatnak meg a gyerekek. Amúgy általában bírnak, a nagyobbak, a kamasz csajokkal kifejezetten jól kijövök, a srácokkal is, mert ők meg rendszeresen rám kattannak, de hogy az ilyen törpékkel? Nos, ez már egy olyan kérdéskör, amivel nem tudok mit kezdeni. Az én ízlésemnek túl sokat nyafognak, márpedig egy átlagembernek épp elég szar van az életében a fölösleges hisztik nélkül is.
- Ez most komoly? Nem mintha nem érteném a cipő kérdést, de ezekben az ovikban nem minden gyerek cipőjének megvan a maga helye, ahonnan le kell kapni és ráadni? Kalap, kabát? – Értetlenkedek, a magam részéről abszolút nem értem, hogy sikerülhetett a manőver, de lehet én is elcsesztem volna, szóval inkább nem ragozom a továbbiakban, még a végén Cat itt hagy a kölyökkel, én meg estére a diliházban kötök ki. - Csak úgy mellékesen, ha ellopta a cipődet, rajtad kié van? – Címezem a kérdést a selypítő delikvens, hátha közelebb kerülünk az igazsághoz. - Nézd meg, bele van-e írva a neve, vagy valami, ovis jel? Mi a jeled, prücsök? – Nem veszem fel, hogy nem bírt köszönni, alapesetben se nagyon hatna meg, de gondolom most erősen sokkot kapott a hisztitől, amivel szembe találta magát.
- Ott jön. Óóóóóó te jó ég. Na vele nem akarsz semmilyen cipőről beszélni. Vagy inkább én nem akarok. A tudod kinek a macája. Felesége na, de… mindegy. – Azért az valahol nagyon nem fair, hogy az élet az arcomba tolja, hogy bezzeg az egyetlen exemnek, akim valaha volt, hiába nem szerettem szerelemmel, mennyire bejött az élet, feleség, gyerekek, meg valami istentelenül nagy kertes ház a Lila Akác Közben. Nagyjából olyan életük lehet. Kell a szúrós nézése, mint púp a hátamra. Egy ideje miatta nem beszél vele Parker, holott baráti kapcsolatban maradtunk, egy ideig működött, pont addig, amíg meg nem érkezett Miss Még A Fűszálra Is Féltékeny Vagyok. Nemhogy rám…
- Amúgy van a kezében egy barbi, gyanítom ott lehet a kutya elásva. Cipőtlen. – Súgom oda Catnek, miközben mögé próbálok helyezkedni, ne szúrjon ki a némber, mert ha valamikor, hát most tuti nincs kedvem az affektálós hangjához.
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
Caterin Miller
Felső tízezer

Avataron : Emily vanCamp
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyVas. Jún. 04, 2017 9:21 pm
 



 

Marion megrökönyödésére máskor felröhögnék, de tekintve a helyszetg komolyságát most inkább csak fintorba húzom az orromat.
- Naná, hogy komoly! A saját cipőimet felismerem és azokét is tudom hová tenni, akiket nap mint nap látok, de hogy ennyi törpelábbeli között megtaláljam a megfelelő Jégvarázsos topánt? Ne röhögtess már! Neked jobban ment volna? - öltöm rá a nyelvemet.
- Lehet, hogy megvan a maga helye, de úgy szét volt minden dobálva, mintha atombomba csapott volna le. Lehet, hogy szar napjuk volt a gyerekeknek, s a hisztifronttal és hurrikánnal az óvónénik nem tudtak mit kezdeni. - magyarázom a bizonyítványomat, s közben leintem a kicsit, aki fennhangon közli a mondandóm közepébe bele, hogy "Kitty néni azt mondta, hogy szar!". Azt mondtam, na és? Nem kell ennyit foglalkozni vele.
- Csodálom, hogy megtaláltam a megfelelő méret és pár kombinációját. Ebből a topánból volt még legalább három különböző, s naná, hogy csak 1-1 szám az eltérés. Elég necc volt kiszaszerolni.
Milly logikusságát csak áldani tudom ebben a helyzetben. Felteszi a megfelelő kérdést a megfelelő időben így a mini szörnyeteget leszerelni annyira, hogy az a fejét vakargassa egy hosszú szemvillanásnyi ideig. De csak addig, hogy a fene egye meg!
- Talán csak egy pár cipője lehet valakinek? Én nem vagyok csóró! Van vagy tíz, mert az anyukám szerint egy nőnek legyen minden alkalomra különböző cipője. Bár én a rózsaszínt szeretem a legjobban, de azért felveszem a sárgát is néha. Egyébként meg az akkor is az én cipőm, ami nála van!
Nála, nem rajta. Ezek a gyerekek elég furák, azt kell mondjam.
Leguggolok Michaela mellé. Összeszedem a legkedvesebb, de mégis legszigorúbb arcbernedezésemet, irányba állítom az izmaim.
- Mi a helyzet ezzel a cipőkérdéssel, aranyom? - kérdezem a tőlem telhető legfinomabban, de a vége még így is elnyújtottra sikerül, mert közben és a nősténymeghatározás Marion részéről.
- Ne már! Még mindig szőke? De gáz. Azt hittem már letett arról, hogy a koppincsod legyen.
Pillázok fel az érkező, tűsarkakon kopogó hurrikánra, aki hamarosan a kis hisztigép vállán nyugtatja műkörmökben végződő anyatigris ujjait.
- Mi a baj, nyuszifül? Csak nem ő az, akiről meséltél? Mit is mondtál, hogy hívják a tolvajt? - duruzsolja saját csemetéjének, mire a mi őrzöttünk keserves sírásra fakad. Hát ez így remek lesz.
- Már elnézést kérek, Miss Nemvagyokképesbemutatkozniésköszönni, de az ártatlanság vélelme mond magának valamit? Tudni akarom milyen cipőről van szó. A gyanusítgatással pedig hagyjon fel, amíg szépen vagyunk!
Ha támadni kell vagy riposztolni, az megy. Mindig is ment. Épp csak nem ilyen szitukban szoktam gyakorolni, de talán csak bejön itt is. Az kéne még, hogy zsebre tegyen egy ilyen bájmaca.
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 EmptyKedd Júl. 04, 2017 2:47 pm
 



 


Two women and a kid

- Nem véletlenül nincs gyerekem, ne viccelj. Azt sem tudnám, merre van arccal előre. – Enyhe túlzás, de tényleg nem igazán volt alkalmam hozzájuk, ha mégis, tutira csak annyira vagyok képes, hogy a csajokat elvarázsolja a smink cuccaimmal. Ez részemről egyébként bőven elég, nem tervezek gyereket, minek? Pasit sem sikerült felhajtanom hosszabb távra, anélkül meg aztán tényleg hullára felesleges lenne az egész.
- Márpedig nekik ez a dolguk, szóval igazán kezdhettek volna valamit vele. – Fintorgok egy sort, kész szerencse, hogy ez a kölyök nem az én felelősségem, hanem Caté, meg az is, hogy nincs egy barátnőm se, aki rám óhajtaná testálni a gyerekét. Hála a magasságosnak. Szerintem abban a pillanatban vinne el a mentő szívrohammal.
- Nem értem ezt a Jégvarázs őrületet amúgy. A rénszarvas jó fej benne, de amúgy… Pedig minden barátnőm azt mondja, hogy sírtak a végén. Lehet, hogy nem vagyok érzékeny az érzelmi finomságokra. – Vagy csak a mese nem talált be, ki tudja. Kicsit eltérte a cipő tárgyától, de azzal még mindig nem tudok mit kezdeni.
- Igen, de az oviban gondolom nincs benn nálad mind a tíz. – Atya ég, ez a kis boszorka már most pont olyan gáz, mint az anyja, legszívesebben lemarnám a bőrt az arcomról, olyan szinten irritáló a stílusa. Oké, hogy nekem is van egy külön cipőknek fenntartott szekrényem, de az egekre, három évesen örültem, ha volt egy cipőm meg egy szandim.
- Az. És szerintem kontaktlencsét is visel. – Mikor először láttam, határozottan barna szeme volt. - Mármint színeset. – Ha nem lett volna egyértelmű. Úristen, hogy én mennyire utálom ezt a nőt.
- Hogy vagy képes letolvajozni egy gyereket? Eszedbe juthatna, hogy véletlen volt. – Vágom oda azonnal, mert annál undorítóbb dolgot keveset tudok elképzelni, hogy valaki ilyen szemét legyen egy szerencsétlen kislánnyal. Nagyjából ekkor esik le, hogy én vagyok én.
- Marion… áhh… - Hogy csapnálak tarkón. Ebben a két röpke hangvillanásban minden felém irányuló ellenszenve benne foglaltatok, némi félsszel megspékelve, mert még mindig én vagyok az a nő, akibe halálosan bele volt habarodva a férje, és nem volt képes megtartani. Ő meg jött utánam sebfoltozásnak, és azt kell mondjam, ez komoly sértés rám nézve.
- Caterin, ő itt Aurelia Stevens, azaz, Mrs Stevens. Aurelia, a nővérem, Caterin Miller. A félreértés pedig ott keresendő, hogy a nővérem esetleg összetéveszthette a cipőket. – Ha ugyan ez megtörtént. - Kicsim, valami jel van a te topánkádban? – Kérdeztem szelíden, leguggolva a kislány elé, aki csak szipogva bólint. Fogadni mernék rá, hogy Aurelia nem vetemedik arra, hogy filctollat közelítsen egy cipőhöz. - Nos, akkor lássuk. Mi is a jeled? Szívecske, ugye? – Láttam a táskáján, úgyhogy nyújtom a kezem a lábához, hogy leemeljem róla a cipőt, amiben elég hamar felfedezem a piros szimbólumot, és kissé talán kárörvendő fejjel villantom meg a nőszemély felé. - Azt hiszem, tartoztok némi bocsánatkéréssel valakinek. – Állok fel, amint visszaraktam a cipőt a kislányra, és meglehetősen szigorúan tekintet anyára és lányára. Utóbbi feje kezd felrobbanni a dühtől, nyilván azért, mert átverte a palánkon a saját kölyke. Esélyesen csak ki akarta kezdeni az ovistársát. Megérdemli…
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Óvoda
Belvárosi Óvoda - Page 2 Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Belvárosi Óvoda
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Similar topics
-
» Belvárosi Pláza

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: