HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Előszoba (Harper lakás)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Előszoba (Harper lakás)
Kedd Május 31, 2016 6:09 pm
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:31 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Pént. Aug. 12, 2016 6:41 pm
 



 

+16
Nem keresek más fogódzkodó pontot a fürdőszobán belül, ahol megpihentethetném a tekintetem. A póló belső felét is olyan gyorsan húzom össze, hogy szemhunyásnyi időnél tovább ne kelljen a szürke anyagot néznem. Igyekszem nem kapkodni, lassan, higgadtan vetni le a felesleges göncöket, de belefeszülök ebbe a tempóba. Szó szerint is, amikor az utolsó darab esik a szennyestartó mellé, mert a legkevésbé sem foglalkoztat helyére talál-e a dobásom után vagy mekkora rendetlenséget generálok a rövid idő alatt, míg előtte minden rendben volt. A felszínt karcolgatva csak egyszerűen nem érdekel, ez lenne a válasz. Valójában sem kell mélyre menni a megértéséhez, vájkálnom; rohadtul rég volt az a bizonyos nap és azóta ez minden egyes héttel hatványozottan fejtette ki a hatását – gyülemlett s gyülemlett, a testmozgás és önsegítés pedig nem segített sokat.. Ez okozza a feszültséget, a töretlen figyelmet, ami miatt nem szívesen szakítom el az odatapadt szempáromat a látványtól, akkor sem, amikor belépve egy szekundumnyi időre a tusfürdő után nyúlok. Nagyot emelkedik a mellkasom, mintha a levegővel könnyíthetnék a dolgomon..
Talán így történt volna, ha nem moccan meg – ah, a rohadt életbe.. Hangosra sikerül a kifújás, amikor megfordul s megérzem a terelő szándékot az ujjvégeibe koncentráltan és azonnal nem is, de egy másodperctöredéknyi idő múltán hagyom, hadd vezesse a karomat. Van róla fogalma már csak ezzel mennyire felhergelt ennyi eltelt idő után? Konkrétan nem emlékszem voltam-e hasonlóan pengeélen, amikor ilyen mértékben kellett arra ügyelnem, hogy ne veszítsem el a kontrollt – főleg, hogy érdekelt is.. Fizikai fájdalomként jelentkezik. A tenyerembe, ízületeimbe már belenyilallt, mert megállom a késztetést – legszívesebben belegyűrnék a bőrébe, finomkodás nélkül, ami.. Most nem lehetséges, húzná az izmot, kínkeservvel a nyomában. Észre sem veszem az agyam kattogásának melléktermékeként ösztönösen tartom erősebben a derekának immáron két oldalát. Fokozatosan növekedő nyomással, a gerincvonal felé a víz következtében mindinkább könnyed tenyércsúsztatással araszolgatva.
Megismétlődik a hangos levegőkifújás a közelebb lépésénél, az érintésnél és a türelmem egyenes arányossággal fogyatkozik a hátralevő centiméterekkel, míg meg nem kapom. Macskaként törleszkedve, puhán, melegen, többet követelő szájízzel. Előrébb dőlve csókolom, hosszan szívva a következő viszontakarás előtt, míg a jobbom lejjebb vándorol, hogy a fenekébe markolva feszítsem magamhoz mindinkább és egyúttal balommal a tarkójánál gabalyodjak a vizes hajába. Érzem a felső csigolyát, tökéletesen ki tudom tapintani és a rohamos gyorsasággal beérő felismerés megakaszt. Nem húzódok el, talán egy hüvelyknyi távolságra, ha hagyja és a kiszakadó sóhajt nem lopja el magának, mialatt lépek. Hátra tolom. Egészen a csempézett falig, ami a víz hőmérsékletétől nem melegedett még át, de már nem rázza ki tőle a hideg az embert, ha hozzáér..
Kell. Kell ez a szünet, még most az elején, hogy ne veszítsem el a fejem. Ne annyira, hogy oda marjak ahová nem kéne, ahol még fájna – beismeri-e vagy se. Az ujjaim alatt ott zizeg ez a feszültség, hozzápréselődik a bőréhez, egészen beledörzsölődik, amíg feljebb kúszik a karom és elfektetem a lapockája alatt, elválasztóként a hűvösebb faltól. Nem akarok rátörni, egy falásra elfogyasztani, mert annyira nem bírok magammal és azt a semmit is, ami közénk szorult soknak találom. Lehajolok, jobban, az álla alá, hogy feljebb tornáztatva növeljem nyakának szabad felületét a kóstoláshoz..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Pént. Aug. 12, 2016 8:55 pm
 



 

16+


Vágyom az érintését mindenhol magamon. Érezni, ahogy a testem minden egyes izomcsoportjával a tenyere alá feszül, az apró szikrákat, amelyeket az ujjai keltenek életre és indítanak útjukra a bőröm alatt. Azt, hogy egyre többet is és többet akarjak belőle – és viszont –, csókjának ízét az ajkaimon, elbitorolni halk morranásainak és sóhajainak legjavát, ahogy azok elhagyják tüdejét. Lassú és ráérős vagy éppen gyors és türelmetlen mozdulatokkal simítani végig rajta ott, ahol nem szégyellem és szemtelenül élvezni, ahogy a keze szalad végig bőröm felületén vagy mar bele vágytól túlhajszolt elemiséggel és hagyni, hogy felszínessé vált légvételeink néma visszhanggal csapódjanak a zuhanyfülke üvegfalainak. Kiszakadni a valóságból és egymásba feledkezni, és érezni, hogy élek. Erre vágyom, ezt akarom, ezután ácsingózom és, ahogy egyre közelebb érünk hozzá minden egyes csókkal és apró érintéssel, úgy hajt egyre inkább a vágy természetes ösztönössége.
Érzem a feszültséget az érintésében, ahogy enged az enyémnek és hagyja a mozdulatát másfelé vezetni, azt is, ahogy kontrollált visszafogottsággal fog egyre erősebben a derekamra. Ösztönösen húzódok közelebb, csökkentve a távolságot kettőnk között, azután vágyódva, hogy csupasz bőre érintkezzem az enyémmel. Belesimulok a mozdulatba, erős tartásába, és ráérősnek tűnő, de nem szándékosan lassított simítással halad tenyerem a mellkasán felfelé, ahogy átkarolom.
A másodjára hangosan kieresztett levegőjének végét elbitorlom, amikor finoman harapva be alsó ajkát csókolom meg és később ide ejtem azt a halk és jól eső sóhajt, amelyet a bőrömbe markolása okoz a hátsómon. Ahogy előrébb hajol és szorosabban von magához, úgy hajolok és préselődöm hozzá még inkább, akaratának tudattalanul is eleget téve. Tarkóm bizsereg az ujjai alatt és minden ellenkezés nélkül hagyom, hogy a langyos csempefal vízcseppektől borított felületéhez feszüljön a hátam, amikor mozdul és ezzel együtt mozdít engem is.
Mellkasom egyre gyorsabb egymásutánban emelkedik és süllyed, ahogy megváltozik a légzésem ritmusa. A levegő lassan válik nehézzé a meleg víz páragőzétől.
Kissé oldalra döntöm a fejem, hogy jobban a nyakamhoz férjen, alsó ajkam fogaim közé harapom és egy pillanatra lehunyom a szemeimet, hogy egyszerűen csak kiélvezzem, miként hozzám ér.
Ujjaim a rövidre nyírt hajszálai közé szaladnak, míg másik kezemmel a vállán, felkarján simítok végig lefelé, hogy aztán elengedve inkább a hátán találjak érintéssel újra felfedezhető terültet rajta. Éppen csak hozzáérve, nagyon is gyengéden, szándékosan csak ingerelve és játékosan cirógatva a meztelen, és a zuhanyrózsából záporozó vízpermettől időközben már sikamlóssá vált bőrt.
Olyan sok idő telt el, olyannyira vágyom rá, nyers és elemi, de mégis érzékiségbe oltott ösztöntől vezérelve, amelyet nehéz volna bármihez is hasonlítani. A magam részéről nem igénylem a hosszas felvezetést – éppen eleget kellett várjunk – és azaz érzésem – vagy csak remélem –, hogy ezzel ő is hasonlóképpen lesz.
Mozdulok és tenyereimet arcéleire helyezem, gyengéden jelezve, hogy szeretném a figyelmét, azért, hogy újra ajkait ízlelhessem meg. Csípőmet előrébb tolom, ölemet feszítve így az övének és csak annyira szakadok el csókjától, míg halk sóhajba öntöm, mit is szeretnék.
- Emelj meg. – kérem tőle és ha hajlandó eleget tenni a kérésnek, akkor szorosan fogom át a nyakát, lábaimmal pedig a csípőjét.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szomb. Aug. 13, 2016 10:58 am
 



 

+18

Nem volt elég az elhatározás, a legelső darab, akkor omlott le a falból, amikor a kezem után nyúlt. A következő, amikor lerótta a közénk ékelődött távolságot, majd egy újabb, jelentősebb rész végezte szemétként a kínzóan lassúnak érzett simításkor, miként a nyakamba akaszkodott. Egyszerű. Dominósorként döntötte le, halkan, észrevétlenül gyorsuló iramban, amit csak egy hajszálon múlt, hogy visszább tudtam fogni a jussom elvétele közben. Közvetlenül a nyelve alól, a tenyerem alá simuló domborulatainak felszínéről, az érzékeny tarkójáról ledörzsölve, a visszapasszolt sóhajadagból, amit ugyanúgy felkortyolok, ahogy ő tette az enyémmel.. Talán egy kicsivel többet is fölé dőltömben, mintha csak ki akarnám facsarni azt, amit eddig nélkülöznöm kellett volna tőle, belőle. A folytonos és mindinkább jobban préselődő közeledése csak tetézi, jó adag olajként szolgálja a vágyamat, de muszáj levegőért kapnom. Levegőért akarok kapni, mert érzem mennyire görcsösen, fájdalmasan támasztottam volna a vízpermettől terhes bőrnek az ujjaimat, ahol érem.
Neki-nekiütközik a mellkasa az enyémnek, figyelem a rövid, tudatosan magamra erőltetett lélegzetvételek ideje alatt, amikor a falhoz terelem, a súlyomnak csak egy csekély részét bízva rá az ő tűrőképességére. A nyakín vonalán át, a kulcscsontig, végül a kebléig tart a szemle, mielőtt meglelném a kellő mennyiségű önkontrollt, hogy álla alá csókolva gördítsem tovább az eseményeket és ahogy hátrébb, még jobban a csempének dönti az üstökét, további hozzáférést biztosítva a kívánt felülethez.. Ah, önkénytelen mozdulatként eredményezi, hogy széjelebb tárom a combommal az övét, mialatt a koponyája hátsó felét cirógató kezem oldalra fut, ujjaimmal egészen a felgyűrve a víztől elnehezült tincseit, már-már a feje tetejére az ingerlő mozdulatának további következményeként. Nehezen, de végül nem tudom megállni, hogy ne hagyjak lilára váltó foltot a hattyúnyak bal oldalán megérezve szerteágazón masszírozó ujjbegyeket a hajamban. A csípőm jobban összeakaszkodik a medencecsontjának csúcsához, érzem a két sarokpontot és oldalt váltva térek át a másik oldalra, hogy onnan bitoroljam el az ízét.. Azaz váltanék, ha nem jelezné; mást tervez. Nem egyből reagálok, vissza kell húzódnom, pont mielőtt elérném a bársonyos tapintást, csak a leheletem karcolja meg, az marad ott hagyatékul, hogy értő morgásba torkollva találjak vissza szájához – oh, nagyon is érzem az ellentartás mit jelent odalent.. A csípője külső oldalára siklik a hátát támasztó kezem és pont a terpeszét akarnám tágítani következőleg, de megelőz a kérésével. Visszakeresem a tekintetét és nem pazarlom a levegőm szavakra, bólintás, a szám nedvesítése lesz hírnöke a kétszeri kérést nem igénylő tettnek. A hátsója alá nyúlva emelem meg, fél kézzel. A másik kezem még mindig a haját morzsolgatja, az ő kulcsoló karmozdulata és lábainak feszes tartása elegendő stabilitást jelentenek, miután a föld fölé helyezem, súlypontunkat félig a fürdő oldalának nyomom.
A káromkodás, pedig egyszerűen kicsúszik a számon, amikor segítő mozdulattal vezetem belé magamat..
- Baszd meg.. – halkan, sóhajba szőve, mocskos megkönnyebbüléssel és tudattal, hogy most én nem fogok soká kitartani, ahogyan ő tette az ebédlő asztalán.. Sorban feszülnek meg az izmaim, szinte fizikai kínok között üdvözlik őt. A vállgörbületére vezetem le a balomat, másikat a combjához, hogy ekként fogjam és húzzam még jobban magamra, amikor hozzá emelkedem. Ajkaiért. Mindenhogyan.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szomb. Aug. 13, 2016 1:25 pm
 



 

18+


Finoman feszülnek az izmok alhasamban éppen hogy csak tudatva létezésük, amikor a combját az enyémek közé feszíti, és én minden ellenkezés nélkül engedek a szelíd akaratnak, széjjelebb tárom valamivel a lábaimat, így fogva közre az övét és ezáltal még inkább hozzáfeszülve. A vágy keltette izgatottság miatti feszültség, amely gyengéden húzza ölem, észrevétlenül egyre nagyobb intenzitással, állandósul és nem ereszt többé, ahogy erősebben szív rá a nyakamra. Halk, szinte alig hallható, de letagadhatatlanul megszülető, sóhajba fojtott nyögés a jussa tettének, amely kövéren gördül le ajkaimról és hal el valahol közöttünk. Szinte biztos vagyok abban, hogy ennek mementója marad majd a bőrömön, és utálom, hogy ennek már csak a gondolata is beindít, mert látható nyomát hagyja rajtam annak, hogy hozzá tartozom ajkai érintésének. Idomulok minden egyes érintése alá, törleszkedőn, akár egy macska és szégyentelenül élvezem, mert hihetetlenül bepörget, ahogyan hozzám ér, mindegy hol teszi. Ujjai alatt, jól esőn bizsereg a bőröm, nem számít, hogy a tincseim közé túr vagy a csípője feszül az enyémnek. Többet akarok, minden egyes porcikájában érezni őt magamon és magamban és nem félek attól, hogy kérésbe is öntsem vágyamat. A bólintására nyaka köré fonom mindkét kezem és ahogy a keze a fenekem alá érkezik, könnyed mozdulattal lendülök, gördülékenyen segítve emelő mozdulatát. Lábaimat mögötte, szorosan a csípője köré fonva combjaimat, kulcsolom össze, ezzel adva biztos tartást mindkettőnknek. Hátam ismét a csempefalnak feszül, a csípőmmel pedig úgy mozdulok, hogy könnyítsem a dolgát, amikor belém csusszan.
A káromkodásával – ami még sosem hatott ennyire izgatón ezelőtt – egy időben nyögök fel halkan, ahogy forrón, nedvesen és szűken fogadom magamba és ölelem körbe kemény férfiasságát. Az izmok a lábaimban, a belső combokban és a csípőmben egyszerre feszülnek meg, és míg ő emelkedik, addig én neki ellenfeszülve igyekszem pár centit lejjebb süllyedni, hogy a lehető legmélyebbre szaladva egyesüljünk. Ah, túl régen nem voltunk már így együtt…
Újra csókolom, ezúttal már kevésbé finoman, de annál inkább birtoklón, veszítve a kontrollból és egyre inkább hagyom, hogy elsodorjon magával a vágy elemi ösztöne. Fogaim közé veszem alsó ajkát, és újra harapom, nem annyira, hogy valódi fájdalmat okozzak, de gyengédnek sem nevezném, hogy aztán nyelvem nedves puhaságával érintsem ugyanott, mintegy engesztelésül. Csípőjének, ölének minden egyes újabb lökésével sóhajokban halnak el a torkomról felszakadó halk nyögéseim és ajkaira ejtem azokat, nyelvcsatánkba fojtva.
Elhajolok tőle, levegő után kapva, nagyot kortyolva a páragőztől terhes oxigénből és a fejem hátravetem a zuhanyzó falának. A gerincem enyhe ívbe hajlik, felé domborítva így a kebleim, miközben továbbra is együtt mozgok vele, elébe szaladva a mozdulatainak, de megtartva az általa diktált ritmust, legyen az akármilyen, és az sem érdekel, hogy a számtalan izomfeszítéstől a hasamon lévő heg fokozódó fájdalommal tudatja jelenlétét és tiltakozását.
Fülcimpájához hajolok és azt ajkaim, fogaim közé véve, szívom be, miközben bal kezemmel továbbra is biztosan tartva magam ölelem át a nyakát és találok kapaszkodót a vállában, míg jobbom mozdul és lapockájának bőrébe szántom rövidre vágott körmeimmel, vörös csíkokat hagyva ott eredményül, élvezetem.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szomb. Aug. 13, 2016 7:06 pm
 



 

+18
Bőr bőrhöz tapad, az alattuk húzódó, megfeszült izmok egymásnak támaszkodnak, akárcsak a csontok a nyomás hatására. Közelebb csak egyféleképp lehetnék hozzá, miután a combjai közé ékeltem a sajátom és térdem a falburkolatnak koppant és az őrjítő tudat, ami egyre jobban sürget, mi szerint centik sincsenek ennek az eléréséhez.. A nyakbársonyra tapadva kötöm le a figyelmemet, összpontosítom egy hosszúra nyúló szívás formájában a megugró vágyaimat, hogy a másodpercről másodpercre leomló türelmem ne hajoljon át kapkodásba, sietségbe, de ez rohadt nehéz. Fülembe kúszik minden egyes sóhaj, kéjes nyögése, sőt érzem a határt átbukfencező hang fizikai velejáróit.. A hirtelen, légzéshez képest önkénytelenebbül süppedő mellkast, a bordák beesését, a szegycsontét, az állkapcsának kiakadó nyúlását. Mindet akarnám és még többet, evégett cselekszem azonnal, a hezitálás legkisebb jelét is nélkülözve, hogy érezhessem, az utolsó izom összehúzódásáig, ami ölébe mar. Most már nem arról van szó, hogy simán akarom vagy követelném, hanem kell. A határok is elmósodtak a segítő szándékát érzékelve; erősebben marok, mélyesztem belé a fogásomat a lábán, a vállán, ami a befogadáskor sem válik gyengédebbé. A kibukó káromkodás a legfinomabb dolog tőlem az adott pillanatban, amin áthallom az ajzó nyögést.
A kurva életbe.. Most válik igazi tortúrává az elmúlt két hónap, a levegő is betonként köt meg a tüdőmben, ahogy a kétszeresen elhasznált másodperc idejére semmi másra nem vágyom csak kiélvezni az őrületig hiányolt körül fogását. A gömbölyű fenék irányába csúszik a tenyerem, hogy ennél is jobban leszorítsam, lehúzzam végül a csípőcsontra vándorolva. Az egekbe szökő adrenalintól, ami bekerült a véráramomba szinte zsibbadásnál többet nem is érzek jelenleg, amikor fogai karistolják a szám húsát.. Azt sem érzem igazán, nem fogom fel mennyire hozzá préselődök, szinte levegőnek sem hagyva helyet őbenne, amint birtokháborúba kezdünk, nyelvét rögtön visszalopva a kárpótló érintésének végeztével. Akaratosan, mértéket csak gátlástalan címszóként ismertetve vele és nehezen eresztem, amikor hajolni készül.. Sőt, csak újbóli neki futásra adok neki lélegzetvételnyi teret, hogy homorú gerinccel kínálja fel az annyira nagyon marokba illő domborulatait, amikre gonddal lesz a vállát tartó balom. Lábainak izzító szorítása, kapaszkodása több is, mint elegendő a háta mögött húzódó támaszték mellett ahhoz, hogy elhagyhassam az őrposztot. A derék mögött keletkező résbe csúsztatom a karom, ami a csípőjéről, stabil lefogásként a hosszan, telhetetlenül elmélyített lökéseimre.
..annyira belefeledkezem, annyira megveszek jelenleg tőle, hogy teljesen kimegy a fejemből mi volt az oka az eddigi nélkülözésének. Mögötte átnyúlva nem kapok bele a hegbe, de nem biztos sokáig lesz kellemes ahogy az alkarom gyűri, húzza körülötte a bőrt. Először csak a halántékomnál megérzett, szökő levegő, majd a karmolás lesz az, ami távolabbi vizekre sodor tudattalan is az incidenstől. Jelenleg csak ez létezik, csak az, amit érek, amit kézzel fogok, aminek a forrósága nagyon-nagyon rövid időn belül kielégítően fog megrészegíteni. Közelebb nyomom a fejem, feljebb, hogy a vállgödrének támasszam a homlokom, míg lassítottan nyújtom el keblének újbóli s újbóli kitapintását. Túl rég volt, hogy nem simíthattam végig szemérmetlenül a vonalain, falhattam fel a kínálatát, az egész lényét és most túl jól esik.. Túlságosan is. Végem.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szomb. Aug. 13, 2016 9:25 pm
 



 

18+


Túlságosan jó, eszméletlenül finom és hihetetlenül izgató ahhoz, hogy rajta kívül bármi másra is képes legyek különösebben odafigyelni. Nem is akarok.
Mocskosul élvezem, ahogy a csempefalnak szorít egész testével; azt, hogy egyre inkább elmerülne bennem és meg is teszi, ahogy és amikor közelebb és magára húz, aminek készséggel megyek elébe; a csókcsatától háttérbe szorult légvételeket; a kicsit sem finomként vagy gyengédként jellemezhető fogását és érintését, amivel megtart. A fenébe is, még az is szemérmetlenül a kedvemre van, ahogy nem ereszt elhajolni elsőre, amikor úgy akarom, amikor emiatt mozdulnék, hogy ennyire ledominál és csak akkor ereszt, amikor ő úgy akarja. Amikor viszont megteszi, nem csak a levegő után kortyolás az, ami arra késztet, hogy ívbe feszítsem a hátam. Számomra is meglepő és nem is tudatos felfedezés, mennyire hagyom, hogy az akarata alá hajtson és ezt jobban élvezem, mint kellene.
Vágyom arra, hogy érintsen, hogy tenyere, ujjai vagy ajkai, nyelve alá vegye bármely porcikám, te jó ég, de még mennyire, hogy akarom… Szinte sóvárgok azután, hogy megtegye.
Újabb, halk és vágytól túlfűtött sóhajjal reflektálok arra, ahogy megérinti a keblemet és csupán néhány tudattalan, grimaszba torzuló, apró vonás ül ki pár pillanatra az arcomra, ahogy keze kellemetlenül éri el a derekamon hátul lévő heget. Agyam egy apró kis zugában jelentkezik a semmivel sem összetéveszthető fájdalom, de ebben a percben a legkevésbé sem érdekel, elnyomja a felszabaduló és sebesen szétszaladó endorfin a szervezetemben.
Kérném, hogy várjon, csak egy kicsit még, folytassa és abba ne hagyja, csak ennyi kell még, ennyire van szükségem, tudom és érzem, de minden szó a torkomra forr vagy sóhajtásba, halk, izgató nyögésbe fullad. Még néhány lökés, izmok egész hadának feszülése ölemben és csípőmben, rácsókolva és fonódva az övére; a combjaimban, ahogy a mozdulatait továbbra is követve tartom vele a ritmust. Egészen közel vagyok (én is) és csak bízom abban, hogy meg fog várni… Kérlek, várj még egy kicsit.
Körmeimmel szántom bőrébe, mennyire is élvezem őt, majd tenyeremet a csuklyás izomra illesztem, részben úgy, hogy hüvelykujjam az arcélére illeszkedjen a fül vonala alatt.
Újra ívbe feszül a gerincem, ez alkalommal azonban önkéntelenül, ahogy átlök az élvezet első hullámán, ezernyi napot keltve életre bennem, elérve, hogy megszűnjön a külvilág számomra és akarata alá hajtsam az egész testem, szemérmetlenül kitárulkozva előtte ezáltal. Már koránt sem érdekel, hogy halk sóhajba fulladjon a megszületni és ajkaimról legördülni kívánó nyögés, amit hallatok neki köszönhetően. Ölem forrón és immáron hevesen öleli körbe körbe őt, orcáimra pedig nem csak a meleg víz miatt ül ki a pír, és végleg elszakadok a valóságtól, ahogy átadom magam a mindent elsöprő, elemi erejű gyönyörnek. A lábujjaim görcsösen feszülnek meg, ahogy ölem ritmikus lüktetésben adja tudtára a nyilvánvalót minden egyes heves izom összehúzódással, ami éppen akkora fájdalmat okoz, mint amekkora élvezetet, mégis inkább az utóbbi az, ami elmossa az előbbit.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Aug. 14, 2016 10:27 am
 



 

+18
A fájdalomtól arcára kirajzolódó változások kívül esnek a látószögemen. Más talán azzal a kifejezéssel élne, hogy „vicces” mennyire csak őt látom, csak őt figyelem és ez úgy  kerüli el a radaromat, mintha nem is létezne.. Nekem rohadtul nem lenne az. A dagasztani való - ..és dagasztott – mellei, a falni való nyakfelülete, szája, kulcscsontjának kitüremkedése, csípőjének kerekedése, feszes bőrének minden négyzetmétere, ölének égető forrósága, lábainak szoros bilincse, ahogy moccan, húzódnak, majd megfeszülnek az izmai, a meg-megakadó légzése, maró, kapaszkodót, fogást kereső ujjai, az az apró anyajegy, amit még most is ki tudok tapintani combjának külső felületén.. Igen, ezekre mind. Ezeket érzem. Tapinthatom. Nem kell látnom őket.. Szorosan vonom magamhoz a derekánál fogva. Mindinkább, mintha lenne még hova – vagy húzni az időmet. Felismerem a jelzéseit, ahogy a hasánal alja egyre nagyobb gyakorisággal keményedik meg, a körkörös meg-megszorításait, ahogy lábának közénél máshogyan tapintható ki az ín. Kikészít a tudat. Már a gerincem alját kaparja, nyúzza a kielégülés és kénytelen vagyok feljebb tornázni egy újabb emeléssel a falnak vetett testét, hogy kijjebb egyenesedjek, kényelmesebben tudjak visszahajolni rá.
Alkaromat felfektetem a csempére, így mellkasa szabadon fog mozogni a második támasztékom meglelését követően, amiért elhagyom. Csak sürgetni tudom, várni nemsoká. A hozzá tapadó kezemmel az oldalát gyűrködöm és fogalmam sincs hogyan, de igyekszem nagyobb porciókat szelni a párás, oxigéntól már kevésbé dúskáló levegőből. A szájáról lelopott sóhaj nem lenne elég.. Ez viszont pont kitart. Pont.
Egészen hozzákenődve, arcának szélére vezetem fel a rezignált sóhajt, ami mintha el sem hagyta volna a tüdőm melegágyát, mégis bő lére eresztette odaeszi magát a fültő aljára is, eltérítve egy lefelé csordogáló vízcseppet. Vagy kettőt. Nyelnem kell, egy pillanatra nagyobb, de közel sem egyenletes nyomást kifejtenem a fogva tartott oldalának bőrébe elvezetésként. Nem moccantam, nem engedtem le, nem váltottam a testhelyzetemen, egyszerűen csak.. Élvezem. Azt az ezernyi, menetelő zsibongást, ami olyan volt, mint éhező a falat kenyér. Kell néhány másodperc, amíg kihasználom a finom lüktetését, háborítatlanul  így maradhatok tudattalan hálával simulva.
..ekkor. Csakis ekkor eszmélek fel, jobban odafordítva a fejem az arcélemre illeszkedő kéz irényéba, onnan keresve a tekintetét.
- Minden rendben? – finomítok a fogásomon, olyannyira, hogy ha kívánja letehessem, lemászhasson és kiszálljak belőle. Egyértelmű mire kérdezek rá, mi felől érdeklődöm.. Döntésétől függetlenül óvatosan veszem el a karomat a háta mögül, hogy véletlenül se súroljam ott, kellemetlen érzést keltve a hegesedő rész körül - ..és ha inkább így maradt, ebben az állapotban, akkor a combja alatt tartom meg újra; másik esetben a nyaka felől simítok az állkapcsának csúcsára.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Aug. 14, 2016 12:47 pm
 



 

16+


A gyönyör csak lassan múló és enyhülő hullámain keresztül tompán érzékelem, ahogy megint emel rajtam, a gyorsabbá váló, újra és újra megmerítkező csípőmozgást, azt, ahogy elveszi a kezét a mellemről és a csempén talál támasztékot magának, másik kezének tartását az oldalalom. Azt viszont a maga teljességében érzem, ahogy végül ő is meg- és átadja magát az élvezet beteljesülésének, az arcélemre lehelt, forró sóhajt, ami a fülem alatt hal el és az utolsó erősebb szorítást, ujjainak pillanatnyi ékelődését a bőrömbe.
Az a kis szünet, a néhány pillanatnyi levezetés, a gyönyör utolsó hullámában való merítkezés nekem is kell, még mindig átkarolva a nyakát, tartva magam a csípőjére kulcsolódó lábaimmal. A hangja az, ami végleg visszaszakít a valóságba, ami felé fordulok és kinyitom a – kielégüléstől nagyon is csillogó – szemeim. Válaszom előfutáraként hajolok oda hozzá előbb és csókolom meg újra, ezúttal rövidebben és puhábban, mint együttlétünk alatt.
- Igen. – halkan ejtem ajkaira a szót és ahogy elveszi a karját mögülem, úgy feszül ismételten meg a hátam, ezúttal már nagyon is érezve, hogy mindkét heg fájdalmasan tiltakozva sajog a további kitartott póz ellen. Tovább gördítem a mozdulatát, egyértelműen jelezve, hogy szeretném, ha letenne. Talpam a vizes zuhanytálcához ér és, amint a súlyom immáron függőleges helyzetben kell megtartanom a lábaimon, kellemetlenül ér utol a kifáradt izmok combjaimba futó remegésének érzése, tudatva, hogy elértem a jelenlegi állóképességem határát.
Továbbra is átkarolom a nyakát, sokkal lazábban és könnyedebben, mint eddig és a simító mozdulata felé döntöm enyhén a fejem, ahogy a nyakam felől az állam irányába indítja a mozdulatot.
- Fejezzük be a zuhanyzást. – kérem tőle és elveszem a jobbom, hogy tenyeremet az arcomnál lévő kézfejére illesszem.
Ahogy magunkat ismerem, nem állunk meg ennyinél, de a folytatáshoz kelleni fog az ágy – vagy a kanapé, az asztal, a padló, tök mindegy –, ami támasztékul szolgálhat mert gyakorlatilag alig állok a lábamon.
Ha enged, akkor ellépek tőle annyira, hogy a tusfürdő után nyúljak, hacsak el nem orozza azt előbb és próbálok nem tudomást venni sem a fáradt izmok remegéséről, sem pedig a sebeket körül ölelő fájdalom jelenlétéről.
- Ron... – szólalok meg újra. Általában akkor sikerül egy mondatot a nevével kezdenem – amit neki címzek –, ha valami fontosat akarok mondani. Nem szándékos a dolog, nem tudatosan csinálom. A tekintete után kutatok, mielőtt még belekezdenék.
- Ha még mindig áll az, hogy ne csak ideiglenesen maradjak nálad… – hagyok annyi szünetet, hogyha időközben esetleg meggondolta magát, akkor most visszakozhasson – amin a legkevésbé sem akadnék ki, nekem is kellett idő, hogy átgondoljam és ez rá is érvényes volt –, de ha nem teszi, akkor abban az esetben folytatom a megkezdett mondatot.
- Én is szeretném az összeköltözést. – bököm ki végül.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Aug. 14, 2016 9:03 pm
 



 

A feltett kérdésem után futólag a lövés nyomára siklik a tekintetem. Teljes egészében nem látom, csak a szélét ebből a szögből, a takarásban. Egy pillanat erejéig nézem, ellenőrzésként – azt hiszem – és mire felnyitja a szemét már visszatérek, hogy érdeklődéssel a szembogarait vizslassam a válaszért. Keresni nem bennük keresem, ahogy igenlőn csókol, majd szóban is kifejezi ugyanezt; hiszek neki. Hajthatatlan, önfejű, de hiszek neki. Egy fokkal nyugodtabban eresztem a földre, enyhén rogyasztott térdekkel biztosítom a saját talpain állás lehetőségét és egy fél lépésnyit hátrálok – ne kelljen a nekidöntött súlyommal hadakoznia minden egyes próbálkozásnál az egyenletes légzés visszaszerzéshez. Elég lesz az erejéhez visszatalálnia ezen felül. Igen, érzem, hogy nem olyan stabilan áll a két lábán. A remegés a karjait is finoman rázza, ahogyan összekulcsoltan a nyakamat öleli velük.
- Rendben. – simítok egyet a hüvelykujjammal az arcélén, mielőtt rátenné a felpuhult tenyerét és messze áll a vigyortól a képem jobb oldalán kirajzolódó kezdemény, de nagyon is ott van. Egyenest neki szól, két hangosabb légkifújás között az elmúlt perceknek, amik felborították az eltervezett sorrendet. Most már valóban ránk fér az a zuhany főleg rám.
Fél szemem rajta tartom arra az esetre, ha kapaszkodóra lenne szüksége, de nem erőszakolok rá semmilyen segítséget, amiről tudja, hogy ott van. Hosszabban emelkedik és süpped még mindig  a mellkasom, de erő tekintetében mérföldekkel jobban állok nála. Nem orzom el tőle a flakont, a sajátom után nyúlok és a hőszabályzóhoz, hogy pár fokkal melegebbre állítsam a vizet, amikor hümmentéssel fordulok vissza hozzá a nevemet hallva. Kérdőn. Állítsam vissza vagy..? Kevéssel utána egyenesedek vissza, közvetlenül vele szembe, ahogy a nagyobb komolyság ráébreszt; nem, ez nem a víz lesz. Ha még mindig.. Szinte egyből rávágnám, hogy igen, még mindig, de kivárom a mondat végét és nem szakítom félbe.
- Nem vontam vissza. – ehhez nem kell gondolkodási idő, hogy kimondjam. A folytatást megelőző, szünetnyi hallgatása viszont eléggé felkelti a kíváncsiságomat oké, rohadtul fúrja az oldalamat és enyhén megdöntött fejjel nézek rá. Őszintén? Nem tudom megjósolni mit fog mondani. Nem sürgettem a válasszal, nem is kérdeztem rá újból, mióta felajánlottam.. Megkértem a maradásra. Nem tudom mi lehet a fejében, de amikor ki is mondja, hiába hallom, sőt, kristálytisztán értem mi hagyta el a száját – kell az agyamnak egy csúsztatott szekundum, mire az azt üdvözlő fújtatást és meginduló bazsalygást más is követi.
Csökkentem a távolságot, de nem szegezem ismét a falnak, szó sincs róla.
- ..hogy is mondtad? – mintha csak nem hallottam volna, de rá van írva az arcomra mennyire-mennyire tökéletesen eljutott a tudatomig, amit az imént bökött ki. Csak egy kicsit muszáj szívnom a vérét azzal, hogy szeretném, ha elismételné.
- Hm? – lehajolok. Kevés választ el attól, hogy hozzá érjek, de nem teszem meg. Még nem, addig nem is fogom, amíg újból el nem hangzik a mondat és a hümmögést sem hagyom abba a megerősítésig. Csak azzal fogja tudni letörölni nem, azzal sem azt a nehezen visszafogott levakarhatatlan kifejezést a pofámról.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Aug. 14, 2016 10:38 pm
 



 

Hacsak sejtené, hogy mennyire örülök, amiért nem tukmálja a segítséget – tudom, hogy kérhetem és ha kell, akkor meg is fogom tenni – és annak is, hogy nem teszi szóvá, amikor észreveszi, hogy remegés fut végig az izmaimban. Szentimentális pillanatomban pedig – még tart az orgazmus utáni mámor noh – sikerül megállapítsam, hogy kifejezetten jól áll neki, ha mosolyog, akkor is, ha az csak egy félvigyor gyenge kezdeménye és csupán féloldalasan jelenik meg az ajkai sarkában. Odáig azért nem merészkedek, hogy meg is osszam vele az észrevételezésemet, csupán megjegyzem magamnak.
A tusfürdő flakonja után nyúlok, de csak a kezemben tartom és nem nyitom ki, amikor a nevét említem meg. Ahogy a teljes figyelme az enyém lesz, belekezdek és egészen addig nem múlik az idegesség apró, basszus, izgulok de határozott jelenlévősége, amíg nem kontráz a szavaimra. Tudom, hogy nem vonta vissza a dolgot, de attól még meg kell kérdezzem – jó, nem volt igazi kérdés –, de akkor is érezhető maradt benne, hogy van lehetősége kihátrálni megváltoztatni a korábban tett felajánlását és kijelentését, ha úgy akarja.
Életemben nem közöltem senkivel sem – de még csak nem is gondoltam rá előtte –, hogy összeköltöznék bárkivel is, így hirtelen nem tudom mire vélni az orra alatt meginduló somolygást és a szavait, amivel néhány másodpercre megakaszt és azt hiszem a zavartság minden jele vissza is tükröződik a vonásaimról abban a pár szívdobbanásnyi időben, ami eltelik a kérdését követően. Annyira egy dög...
Látom rajta, hogy nagyon is jól hallott és azt is kezdem felfedezni mennyire szórakoztatja is ez az egész, és amikor közelebb lép és hümmög is, akkor esik le igazán, hogy miről is szól az egész.
- Csak nem baj van a hallásával, drága őrmesterúr? – kap egy pimasz szemforgatást és egy jó kedélyű somolygást is a kérdés mellé.
- Hm? – a közelebb hajolását és a hümmentését pedig tükörképként utánozom le.
- Lehetetlen egy alak vagy, remélem tudod. – szusszanok halkan, mégis kedveskedve kiejtve a megjegyzést, még mindig csillogó tekintettel és egy mosoly kezdeménnyel az ajkaimon.
- Tényleg hallani akarod megint? – kicsit megkomolyodnak a vonásaim – azért nem túlzott mértékben –, ahogy feljebb szaladnak enyhén a szemöldökeim is a homlokomon.
Azért nem adom olyan könnyen a dolgot a fenéket nem, ha tényleg ezt akarja, ha nekem ismételni kell, akkor neki is.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Kedd Aug. 16, 2016 12:46 am
 



 

Finom kifejezéssé válik, hogy jót szórakozok az egészen, amikor észreveszem a vegytiszta zavartságot kiülni az arcvonásaira. A szemeit elkerekedettebben szegezi rám, az egyik szájszéle feljebb van a másiknál, a fejét is félredöntötte kicsit és vagy tíz évet letagadhatna a korából, ahogy így felfelé néz. Mint aki a nézésével követel információt arról, amit egyáltalán nem ismer. Nem sokszor találkoztam olyan esettel, amire ne tudott volna visszakézből reagálni. Ez az új, pedig különösen a kedvemre van, de nem jobban, mint az előtte adott válasz.. Nem jobban. Ahogy leesik neki a tantusz, az a pillanat majdnem elgondolkodtat a sorrendet illetően – mást nem elégedettebbre vonja a szűnni nem akaró mosolyt a képemen –, de a közelében sincs annak, amiért cukkolni kezdtem.
Tagadhatatlanul élvezem a szemeiben kavargó látványt, ahogy kiegészül a sorozatos reakcióival. Nem nézek félre ahogy egy fél környi fejcsóválást eredményez a szemtelen visszakérdezése. Nem futtatom végig a tekintetem még egyszer a már tenyeremként ismert testén, hiába ébreszti fel a rövid időre elcsitított vágyamat, hogy akarom ahogyan vízpermetes bőrrel, anyaszülten itt áll előttem. Nem kellene válaszolnom semmire ahhoz, hogy tudja a választ. Most egyáltalán nem takargatom mit gondolok.
- Megeshet. A suttogást egészen rosszul hallom, szakadozottan, foszlányokban. Tudná orvosolni?kérlek, kiváló a hallásom..
- Tudom...és még annál is sokkal rosszabb. Nem szolgálok újdonsággal ezen a téren, hiába vagyok tisztában a hangsúlyozás miatt, hogy másként érti. Megkönnyebbülés? Nem tudom hova tenni miért most szakít ki egy adag levegőt belőlem.
Tényleg..? Nagyon is. Nem csak arról van szó, hogy hallani akarom, hanem hallanom is kell. Kimondta. Döntött, de igenis hallanom kell még egyszer, biztosítva afelől azóta a perc óta nem gondolta meg magát. Talán erről még holnap is. Megfinomodik a félvigyorom, két aprót bólintok.
- Aham, megint. – az eddig meghagyott centimétereket semmissé teszem, a homlokát súrolom ahogy egyenest lenézek rá és nem erőlködöm tovább, hogy magam mellett tudjam a szabad kezem. Nem érdekel ez a baromság, hogy távolságtartás. Az enyém. A halántéka irányából szaladnak ujjaim a hajába, feltúrva a víz által lehúzott tincseket a fölé mögé.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Kedd Aug. 16, 2016 12:51 pm
 



 

Olyan sok csípőből jövő, bolondos és teljesen komolytalan válasz jut eszembe hirtelen, ahogy tőlem kér orvoslást. Mégsem mondom ki őket, mert nem akarom elbagatellizálni – ennél jobban – az egész témát, a viccelődés ellenére. Úgy meg pláne nem, hogy bár nem veszem el a tekintetéről a sajátomat, mégis látom, mit kezdek el újra kiváltani belőle, amire az én testem is reagál. Bár nem látszik, de az ismerős húzás végigszalad alhasam izmaiban és az éppen csak normalizálódott szívverésem megint megugrik.
Megrázom a fejem röviden és halkan szusszanok is egyet, továbbra is íriszeit figyelve, a mosoly pedig marad ajkaimon.
- Meglátjuk mit tehetek az ügyben, de kötelességem felhívni a figyelmét az esetleges nem ismert mellékhatások lehetséges előfordulására. – minden igyekezetemmel – na jó, azért mindent nem adok bele, nem is akarok – próbálom megregulázni a vonásaimat, hogy komolytalan komolyság üljön ki az arcomra, de azt hiszem csúfosan csődöt mondok. Nem tudok nem mosolyogni végig, ami csak akkor marad abba, amikor megszünteti a fennmaradt távolságot közöttünk. A bólintása, a szavai, de legfőképpen az érintése az, ami egyetlen pillanatra bent rekeszti a levegőt a tüdőmben.
Nem válaszolok azonnal, kell az a néhány szívdobbanásnyi idő, amíg újra megszólalok, amíg felemelt állal – a magasságkülönbség és a közelség miatt – nézek lélektükreibe. Visszacsengnek füleimben a szavai, amelyek itt, ebben a helyiségben hangzottak el, nem is olyan régen. Ha úgy érzed működne.
Megvan rá a válasz és nem, nem gondoltam meg magam az elmúlt percben. Szabad kezem lendül, hogy a tenyerem aztán a mellkasán landoljon puhán. Nagyobb kortynyi oxigénvételezés emeli meg a mellkasomat mielőtt megszólalnék.
- Szeretném az összeköltözést. – határozottan és mégis lágyan ismétlem meg önmagam, eleget téve a kérésének. Hiába lakom itt gyakorlatilag hónapok óta, ez most mégis más, mert eddig az ideiglenesség mindig ott volt a levegőben egészen idáig.
- Miért akartad, hogy még egyszer kimondjam? – a kíváncsiság fúrja az oldalam, mert tudom, hogy elsőre is remekül hallotta azt, amit az imént ismételtem meg.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szer. Aug. 17, 2016 9:17 pm
 



 

Az összeszaladott szemöldökeim jelzik, hogy kifejtésre szorul a figyelmeztetése.
- Mellékhatások? Mint például..? – a vigyorogva feltett kérdés mellé a felemásan közelebb hajoló testtartásom is noszogatja a tájékoztatást illetően. Miért? Mire kellene számítsak az eddig megismereteken és tapasztaltakon felül? A lista tetemes, nem épp nyugodt hétköznapi életbe való pontokat tartalmaz. Szerinte mi lehet ezeken felül, amit mintegy mellékhatásként lehetne megnevezni – kellemetlenségként?
Csak túlzó szóhasználatként könyvelem el a doktornő óvva intését. A hangsúly, a nézés.. Nem is feltételezhet mást, nagyon is költői voltam az előbb. Komolytalan komolysággal feddő. Ha van is szerinte mire felhívnia a figyelmemet; nem érdekel mi az. Felejtse el a vészmadárkodást, nincs akkora szennyese vagy hibája, aminek a kezeléséről ne tudnék én magam dönteni, ha odakerül a sor. Felejtse el, még azelőtt, hogy belekezdene és többek közt ennek érdekében is lépek át határozottan a távolság felett. Pont ennyire számít..
A válaszáról döntsön, amit ugyan egyszer elmondott, de hallanom kell még egyszer közvetlen közelről, ahogy kedvtelve nézem. Ő erről, én pedig majd döntök arról mi mellékhatás és mi nem. A nehezen, igazából nem is akaró vigyorgás nagyon is majdnem ide sorolható. Egy hajszál választ el attól, hogy ismét megjelenjen rajtam és ne csak várakozó bazsalygással tekintsek le Jackie-re, miután egyértelműen közöltem két határozott bólintás eszközlésével pluszba; igen, ismétlést szeretnék.
Nem sürgetem pedig.., mégha finoman szólva is rohadt nehéz várni a soromra. Csak a haját morzsolgatom az üstökének neki-neki dörzsölgetve. Legszívesebben.. – elég sokféle folytatása lehetne. Főleg, ha nem kérdezne vissza szinte egyből, helyt adva a kíváncsiságának. Miért? Megtelítem a tüdőm és a fejbúbját egészen hátulról támasztom meg.
- Egyszerűen jó volt hallani. – a túl jó kategória és ugye minden, ami túl jó.. Nem hiszem sok magyarázatra szorulna, ezért nem is kezdek bele a részletezésébe. Ezért sem. Sssz, nem egyszerűen jó volt. A rengeteg szar után, ami krach-ként ütött be ez sokkal több és ha lenne bármilyen hozzáfűzni valója a rövid indoklást követően nem fog hangot adni neki. Eddig bírtam megállni, hogy ne lopjam el a száját és rajta keresztül a levegőjét, az ízét. Magam felé húzom, mintha lenne hova és az az idióta tusfürdő ébreszt rá eredetileg miért is jöttünk ide, amikor a derekánál fogva ragadnám meg. Egy elégedetlen morgással veszem tudomásul, végül kellemetlen szájízzel szakadok el emiatt. A türelmet nem most akarnám gyakorolni.
- Oké, fejezzük be és húzzunk a hálóba. - túl sok minden van, amit most csinálni akarok vele, aminek nem is a hely az akadályoztatója vagy a gyors zuhany ténye, hanem a tartásából még mindig érezhetően kiszakított erő. Valamint a még frissen gyógyuló nyomok a hasán. Szükségtelen lenne szót emelnie róla - ssz, ha tenné.. -, csak nyomás befelé. Mielőbb.

// ..mint mindig;  //


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szer. Aug. 17, 2016 9:51 pm
 



 

Most rajtam a sor, hogy bazsalyogjak az orrom alatt, összeszaladt szemöldökeit látva. Mire a kérdéseket is megkapom, újra megtalálom annak a képességét magamban, hogy rögtön előrukkoljak valamiféle válasszal. Jó érzés újra átélni, hogy kicsit megint a régi önmagam tudok lenni, akkor is, hacsak ilyen apróságról van szó.
- Hát tudod… mivel nem vontad vissza az ajánlatot, így elég esélyes az olyasmi, mint mondjuk, hogy elárad a lakásod egy csomó olyan holmival, ami eddig; 1... – a hüvelykujjamat felmutatva kezdek számolni a kezemen.
-...nem volt itt; 2: nem is vágytál a beszerzésükre; 3: egyik sem a tiéd; 4: kevesebb hely marad a már meglévő, saját holmijaidnak; 5… – nem tudom elmondani mi az ötödik, mert, ahogy közelebb lép és ahogyan néz, egyértelművé teszi, hogy nem érdekli a folytatás. Talán az eddig elhangzottak sem. Igen, tudom, hogy volt már erről szó korábban, pontosan ugyanebben a helyiségben, amikor azt mondta maradjak és ne azért, mert a lakás központi helyen van a városban. Azt is tudom, hogy – ő fogalmazott így – van hely a cuccaimnak, de amíg minden csak elméletileg került szóba, az nem ugyanaz, mint, amikor ténylegesen is úgy lesz. Hogy aggódom-e? Hülye lennék, ha nem aggódnék azt nem is említve, hogy izgulok, hiába lakunk együtt már egy ideje, bár az csak elvileg ideiglenesnek indult, ez akkor is új terep. És, hogy akarom-e? Igen, akarom. Amit a tudtára is hozok, megint.
De nem csak aggódom és akarom, hanem mindezzel együtt izgatott is vagyok, a lehető legjobb értelemben. És… boldog.
Azt pedig nekem jó hallani, hogy miért kellett még egyszer elismételnem azt, amiről mindketten pontosan tudjuk, hogy elsőre is jól hallotta.
Nem, nincs hozzáfűznivalóm, nem olyan, amit hangosan is kimondanék, nem itt és nem most. Újra hozzásimulok, ahogy ajka az enyémre forr és viszont, megszüntetve az utolsó oxigénatomot is magunk között. Egészen addig, míg meg nem szakad a varázs, hála a műanyagflakonoknak és az elhúzódását követő szavainak.
Egyetértően bólintok. Fejezzük be és irány a háló…


//köszöntem, nagyon-nagyon imádtam, mint mindig //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Pént. Aug. 19, 2016 9:28 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Szept. 18, 2016 4:14 pm
 



 





[napjainkban]

Két hete szervezkedem titokban. Nem volt egyszerű összehozni úgy, hogy Ron ne sejtsen meg semmit, de azért pontosan tudjam mikor lesz egyhuzamban több napot is pihenős – vagy szabin(?) –, mert meglepetésnek szánom, amit kifundáltam; neki, nekem, mindkettőnknek.
Azt hiszem ránk fog férni némi felhőtlen szórakozás és ennek érdekében igyekeztem mindent meg is tenni, többek között azzal is, hogy még tegnap összekészültem mindennel és a pakkot az alsó szomszédhoz – Mrs Gilbert, zseniális egy öreglány a nagy szájával, szókimondóságával és oda vagyok a bulldogjáért is – le is vittem és akivel egyébként rendkívül jól kijövök. Csípem a nénit nah. És hát azért, hogy a titok, titok is maradhasson kellett némi segítség, ő meg örömmel vállalta a csomag felvigyázását, hogy a megfelelő időben majd beugorhassak érte és lesurranhassak az autóhoz, hogy aztán odacsempésszem be a cuccot. A terv tökéletes, már csak a kivitelezés várat magára.
Valószínűleg még életemben nem másztam ki ilyen óvatosan és csendben Ron mellől az ágyból, hogy aztán pikk-pakk a fürdőbe slisszolva fejezzem be az öltözést a csukott ajtó mögött, nehogy felébresszem. Egy egyszerű póló – szoknya párosra esik a választásom, kényelmes lábbelivel, majd, amint kész vagyok, irány a bejárati ajtó, remélhetőleg még úgy, hogy alszik a hálóban hátrahagyott – ha nem, akkor kénytelen leszek előhozakodni az elfogyott a tej kifogással, hogy aztán „véletlenül” az ő kulcsait felmarkolva már csak hűlt helyem nyoma legyen a lakásban.
Becsengetek a széthagyott csomagért és öt perccel később már a csomagtartóban van. A feladat első része teljesítve.
Rendkívül elégedetten – ha lebuktam a lemenetellel, akkor még egy doboz tejért is elugorva – sietek fel a lépcsőkön. Leszoktam a liftezésről, jó edzés a lépcsőzés is, szóval inkább azt használom.
Az ajtón belépve pedig nekifogok kávét főzni, ha az alvó még aludna esetleg, ha pedig ébren van, nos nekem mindenképpen kell az a koffein adag.
A táskámból kitúrom a meglepi másik részét és begyűröm a szoknya farzsebébe, hogy a megfelelő pillanatban majd előránthassam onnan – mondtam, hogy mindent nagyon megterveztem – és aztán tényleg a kávé odakészítése marad hátra.
- Jó reggelt! – akár alszik, akár ébren van, elhangzik a reggeli üdvözlés. A kávét szándékosan zajosan intézem, hogy felverjem, amennyiben még alszik – most már lassan kelnie kellene, ha időben oda is akarunk érni; hogy hová, az még titok –, így pedig bízom abban, hogy mire a tejet öntöm a bögrébe a forró koffeinlé tetejére – az övét nyilván úgy készítem, ahogyan ő szereti –, addigra ébren lesz. Már, ha aludt volna eddig.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Kedd Szept. 20, 2016 10:18 pm
 



 

Jó ideje szarul alszom. Egy-egy óra erejéig sikerül rendesen pihenésre bírnom a szervezetem, de nem tudom sokáig élvezni – ilyenkor kifordulok nem nyomom össze Jackie-t. A kimászással könnyű dolga van, nem úgy az észrevétlenségével, de nem tulajdonítok semmilyen jelentőséget annak, hogy felkel, csak még jobban a fejem alá gyűröm a párnát. Utoljára próbálok meg még egy órát magamra erőltetni. Elvileg ezért vettem ki szabadságot. Elsőként ezévben. ..és vagy két perccel utána elfogy a türelmem, megunom. Morogva ülök fel és dörzsölöm át a képem, mielőtt a fürdőbe indulnék, ahonnan épp kifelé tartana. A kommunikáció a korai órákban végképp nem az tartozik az erősségeim közé, így egy néma intés és egy kérdő pillantást, állal bökést kap a felkapott öltözetét illetően. Nem vonom kétségbe egy pillanatra sem, hogy elfogyott a tej, azért megy le. Szerintem még lennie kell, de ha ő mondja: biztos. Nem strapálná magát a boltba menetellel, ha nem ott lenne a hűtőben a doboz, így egy ismételt pofadörgölés kíséretében veszem tudomásul egy bólintással, hogy lemegy. Nekem most csak hideg vízre van szükségem, hogy normálisan magamhoz térjek. A csapnak támaszkodva várom, hogy jéghideg legyen és a rohanó csap zaján keresztül hallom az ajtózárást.
Az arcmosást követően a nappaliban vetem meg a lábam, kidőlve a kanapén, valami szar műsorral próbálkozva a tévében, hátha valamilyen csoda folytán leköt.. Ennek a tökéletes ellenkezőjeként ér a váratlan bealvás nem sokkal Jacks visszatérése előtt. Csak a hangos ténykedése, szólása riaszt fel, aminek a konyhai részére rálátásom van fektemből is. Nem nyújtogatom a nyakam, nem kelek fel egyből, csak a második bögre elővételekor, mielőtt még lefőne a kávé, hogy öntsön. Mögé érve a válla felett nyúlok előre, hogy kilopjam a kezéből a nekem szántat és visszategyem a szekrénybe.
- Nem kérek, köszi. – tarkó felé túrok a hajába és ragadom meg éppen csak annyira, hogy oldalra fordíthassam az üstökét. Nem kívánom a kávét, a szájáról sem, amíg feltartom annak ellopásával egy rövid időre. Után odébb állok. Az asztalon lévő tálból marok el egy almát és ledobom magam a székre. Reggelinek elmegy. Vagy kávépótlónak. Helyet foglalva az utolsó pultnál történő kávékavarást végzőt figyelem. Változatlan gyanútlansággal, csak furcsállom, hogy az ébredés után egyből arra vette az irányt. Biztos valami rejtett női szeszély, az van benne is, akkor is, ha tagadja vagy se.
- Fent voltál már egy ideje, hogy ennyire eltökélted kell az a tej? – szúrom oda almaropogtatás közben az egyébként totálisan ártatlan célzást, hogy rögtön az volt az első a felöltözését követően és egy újabbat harapok a gyümölcsből.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Kedd Szept. 20, 2016 11:45 pm
 



 

Már a kezemben tartom a bögréjét, amikor felbukkan a nappaliból jövet. Nem fordulok felé, de attól még látom és hallom is, ahogy közeledik.
- Mindjárt kész csak... – a mondatot azonban nem sikerül befejezzem, mert benyúlja a neki szánt kávésbögrét, amire kapna egy kérdőpillantást, de gyorsabban megválaszolja, minthogy rá nézhetnék.
- Biztos? – folytatni azonban nem tudom, mert az ujjai a hajamba szaladnak és ott is ragadnak. Mi több, igen határozottan adja a tudtomra, hogy szeretné, ha felé fordítanám az üstököm – oké, belátom, ez egyébként nagyon is szexi, főleg, amiért csinálja –, úgyhogy más választásom nem nagyon marad, minthogy engedjek a fogásának. Nem mintha olyan nagyon ellenkezni akarnék vagy ilyesmi. Sőt, igazság szerint rendkívül lelkesen viszonozom az ajak-lopási kísérletét.
- Már túl vagy rajta vagy csak simán bojkottálod ma reggel? – enyhén oldalra billenő fejjel nézek utána, ahogy arrébb vonul.
Mindenesetre a magamét megcsinálom és a bögrét a tenyereim közé kapva indulok meg utána, hogy aztán végül az asztalra üljek fel nagyjából vele szemben, vagy mellette, ha úgy helyezkedett el a széken. A lábaimat boka magasságban kulcsolom össze és már beleinnék a kávéba, de megakaszt a kérdésével. Pimasz, lusta mosoly ül ki az ajkaimra.
- Ez most reklamáció, mert nem veled kezdtem a reggelt? – szemtelen vagyok, szánt szándékkal. Amúgy lehetne akár jogos is a dolog, a kórházas kiborulásom óta mondjuk úgy, hogy amikor belefér – mert nem rohan munkába vagy nem hullafáradt vagy nem fájlalja nagyon, ahol megsérült(?) –, akkor szemérmetlenül kezdeményezem a lepedőgyűrést.
- A válasz amúgy egyszerű, lassan ideje lesz elindulnunk itthonról és még azelőtt akartam egy kávét, tejjel. Kelleni fog, hosszú napunk lesz, szóval biztosan nem akarsz mégis csak egyet? – nem zavartatom magam amiatt, hogy ő még nem tudja hová vagy egyáltalán minek kellene kimozdulnunk a lakásból. És nem is füllentek olyan nagyot, elvégre, amit mondok az igaz, az meg más kérdés, hogy nem csak a tejért szaladtam le ébredés után.
- Ó igen, programunk van, szóval, ha megtennéd, hogy felemeled a formás hátsód és esetleg felöltözöl... – nyitva hagyom a kérést, bízva abban, hogy nem a legmakacsabb pillanatában van jelenleg. Még a kezemmel – felfelé nyitott tenyérrel – is intek, ahogy a hátsó felemelést emlegetem.
- De azért a szoba felé menet nem kell nagyon sietned. Tényleg formás, jár a rendes mustra. – jegyzem meg mintegy mellékesen amúgy nem az és meg kell állapítanom magamban, ma délelőtt azt hiszem remekül megy a szemtelenkedés és a pimasz vigyorgás is mellé, ami akaratlanul társul a szavaimhoz.
- Ígérem, olyan program, ami tetszeni fog. Becsszó. – emelem meg az egyik kezem, és csak a másikkal megtartva a bögrét az ölemben. Ezt viszont tök komolyan mondom és kicsit izgulok is, hogy végül ő is annak ítélje majd.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Kedd Okt. 04, 2016 6:42 pm
 



 

A félbe maradt mondat után egyből magyarázattal szolgálok a bögre-happolásra. A fel nem tett kérdésére olyan gyorsan kapja meg a választ, mint a feltettre, amikor a tenyerembe fektetve mozdítom el a fejét. Szemből kap egy rövid, szavak nélkül kísért bólintást, mielőtt magamhoz vennék belőle egy kis részt, amire a gyors kikúszása miatt nem volt lehetőségem. Erre sem.
Kezemben forgatom már a gyümölcsöt, amikor az eldöntendő kérdést hangoztatja.
- Csak simán bojkottálom. – élek az ő szavaival és a mondat végére érve már a széket melegítem, jobb karommal a háttámlájára támaszkodva, hogy oldalvást fordulva rálássak, ahogy a kávékitöltéssel foglalkozik. Nem hiányolom a koffeint, így nem gondoltam meg magam, mire az első is lejut a gyomromba az almából. Az illata ugyan jó, amikor megcsap, ahogy elhalad előttem feltornázni magát az asztal lapjára.
Először nem fordultam utána a reggeli hova sietség után érdeklődni, csak utána, egyelőre azt is vállból, laposan szemre vételezve térdmagasságból a feje búbjáig. Előbb lenyelem a számban lévőt.
- Veheted annak is.. Igen. – most már szembe helyezkedek, szándékosan úgy, hogy megoldjam az összefont bokák szorítását és feljebb is egyenesedek azzal a lendülettel. Épp odébb akartam volna húzni, de még igazán el sem hagyta a lapockám a támlát, amikor értetlenségtől kezd ráncolódni a homlokom és felemásan emelkedni a szemöldököm. Hogy tessék..? A beharapott alma rágását egy másodperccel elmaradva folytatom. Nekem semmilyen intézni való vagy program nem jut eszembe a mai napra, azt sem mondta, hogy valami a házában maradt, amiért el kellene menni. A fizimiskám beszél helyettem, amikor visszakérdez biztosan nem akarok-e kávét inni. Fejet se kell ráznom ahhoz, hogy egyértelmű legyek: nem. A bővebb kifejtés sokkal jobban érdekelne. Nem vagyok oda a meglepetésekért. Pontosan azért, mert nem tudok róluk semmit.
Nem a legkönnyebb, korai időszakhoz passzoló sóhajt fújom ki látványos lassúsággal a tüdőmből. Miért érzem azt, hogy ezt még meg fogom bánni? Igen, határozottan kikészít. Természetesen látom a siettető mozdulatot annak ellenére, hogy a szemeit szuggerálom és kell a második. Harmadik megszólalása is ahhoz, hogy megmozduljak egyáltalán a helyemről. Azta rohadt milyen korán ki van nyílva a csipája.. Végül egy enyhültebb sóhajt hallatok, ahogy a térdére támaszkodva tápászkodok fel.
- ..és ha azt mondtam volna más tervem van, egyáltalán nem számított volna, huh? – a költői kérdésre nem is nagyon várok választ, ahogy egy ukáz határozottságával inkább szemtelenségével adta elő a kérését. Beleharapok az almába, hogy mire a szekrényhez érjek már ne kelljen sokat faragnom belőle és a beleegyezésem utolsó bizonyítékát a combjának rövid paskolásában kapja meg.
- Ezt a tejért kapod.. – vagyis hogy nem kapja, mert ezen a ponton megfordulok: háttal vonulok vissza a sarokfordulóig. Revans, amiért nem hagyott lehetőséget élvezkedni és a váratlan programért cserébe. Nem sok, de egy egészen pici elégedettség megül a szám sarkába az elhanyagolható bosszantásáért, mielőtt tényleg eltűnnék a szeme elől valami tiszta ruhát túrni a helyéről. Nem mondta, hogy hova fog maga után húzni, úgyhogy egy fekete nadrág meg egy szürke póló mellett döntök. Merjen csak vétózni, amikor nagyjából öt perc múlva visszamegyek fél kézzel a karóra szíjának becsatolásán ügyködve a konyhába – a szemét miatt mindenképp útba ejtem – vagy ahol épp hallom, hogy várakozik
- Mondd a következő napirendi pontot. - strázsálok le előtte és zsebre vágom a kezeimet. A cipőt addig nem húzom fel, amíg egy kicsivel több információt nem árul el a hogyan továbbról vagy kell-e egyáltalán vinnem valamit. Az egyetlen, amit kizárásos alapon sejtek, hogy az autómmal fogunk menni.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szer. Okt. 05, 2016 10:43 pm
 



 

Egy bólintással konstatálom a kávé-bojkottot, és a magam részéről azért kitöltöm a saját bögrémbe azt, amennyire érzésem szerint szükségem van, hogy aztán áthelyezzem magam az asztal tetejére, kezemben a feketéllő – vagyis a tej miatt már csak világosabb árnyalatban kavargó – koffeinlökettel.
Alapvetően azt hiszem viccnek szántam – nagyobb részben – a reklamáció felemlegetését, de mint kiderül tényleg arról van szó. Részben vagy egészben, de az talán nem is annyira lényeges, hogy milyen mértékben.
Ahogy az összekulcsolt bokáim oldásának kezd neki, engedek és magamtól akasztom külön őket és bár elmarad az általa indítani szándékozott helyváltoztatásom, megteszem magamtól és teljesen szembehelyezkedem vele, combjai külső oldalához illesztve a lábaimat.
- Este kárpótollak, ha elfogadod. – még mindig ott ül az ajkaimon a szemtelen mosoly, ami nem rég felkerült és játékosan még egy pillanatra fejet is hajtok, hogy elnyomjak egy szemforgatást.
Látom rajta, hogy sikerült némi értetlenséget okoznom, legalábbis a szemöldök emelkedést és a rágás röpke felfüggesztését ennek tudom be, de ezek egyike sem zavar meg abban, hogy tovább folytassam a mondandómat.
Hazugság volna azt állítani, hogy nem élvezem mocskosul azt, ahogyan rám pillant a szemtelenségem okán. Komolyan kedvem volna összedörzsölni a tenyereimet, amikor végül csak beadja a derekát, de legyőzöm ez iránti vágyamat és csupán ártatlanul pillogok rá, ahogy végül feltápászkodik és megszólal.
- Akkor megpróbáltalak volna meggyőzni arról, hogy inkább tarts velem. – beharapom az alsó ajkamat játékosan két pillázás között. Nem bíztam volna a véletlenre, ahhoz túl sok munkám van benne és amúgy is szeretném, ha örülne neki. Az persze majd eztán fog kiderülni, hogy fog-e vagy sem. De bízom abban, hogy bátraké a szerencse. Szeretném, ha így lenne…
- Dög vagy, remélem tudod. – komolyan megpróbálok szúrós szemmel nézni rá, de be kell valljam, csúfos kudarcot vallok, amikor hátramenetben kezd neki araszolni a szoba felé. Nagyon-nagyon nehéz megállni, hogy ne bukjon ki belőlem egy hatalmas jóízű nevetés a produkció láttán, így csak akkor engedem meg a hangosabb kuncogást – a hangtalant leváltandó – amikor már eltűnik a sarok mögött.
Megiszom a kávém, lepattanok az asztalról és a bögrét a mosogatóba pakolom, hogy aztán a hűtőből kivegyek egy doboz narancslevet és beleigyak. Pont visszateszem, amikor újra felbukkan, ezúttal felöltözve. Becsukom a fridzsider ajtaját és mielőtt még közölném mi is lesz a következő napirendi pont – ahogyan ő fogalmazott –, közelebb lépek és futó csókkal illetem – már ha hagyja –, majd pedig előtúrom a szekrényből a legkedveltebb baseball sapkáját, amit a saját üstökömre illesztek, még mindig szemtelen mosollyal az ajkaim szegletében.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem hagynál vezetni, ezért kénytelen vagyok ezen a ponton színt vallani... – előszedem a farzsebembe korábban becsúsztatott jegyeket, hogy aztán felé nyújtsam azokat.
Ami pedig a vezetést illeti… mondjuk úgy, hogy szeretem lendületesnek leírni a stílusom, ami leginkább abból áll, hogy hajlamos vagyok gyorsan vezetni és gyilkolni az alattam lévő járművet a folyamatos gyorsítás-fékezés párosával, az egyenletes, valamivel lassabb, de kíméletesebb haladás nem az én műfajom.
- Mariners az Astros ellen, Safeco Field. – elárulom a meglepi első felét, a csapatok és e helyszín tekintetében, a jegyek pedig nagyon is jó helyekre szólnak az említett baseball pályára. A játék pedig több, mint jónak ígérkezik, szóval igen, azt hiszem teljesen be vagyok zsongva már most, az persze kérdés még, hogy őt mennyire hozza majd lázba a dolog.
- Mit mondasz; mehetünk? – veszem elő az Ő kulcsait – naná, hogy tudom merre vannak, nem sokkal ezelőtt azokkal surrantam ki a kocsihoz, de a meglepi másik fele még egyelőre titok. És persze most sem marad el a szemtelenül pimasz pillantás, na meg persze a besózott izgatottság jelei a vonásaimról.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szer. Okt. 12, 2016 10:50 pm
 



 

Kényelmes elhelyezkedésben fogadnám a lábak széjjelebb táruló látványát, ahogy jobban az asztal szélére csúszik és annál is kényelmesebb módon használnám ki a közeli kartámasz lehetőségét a combjai képében. A mozdulathoz szükséges lendületet venném épp..
- Nem kérdés. – morgom evés közben röviden, pont mielőtt megakasztana az újabb közleménnyel. Nem csak a rágást, nem csak a testhelyzet változtatás menetét állítja meg, a zavartalanul szoknya alá kalandozott tekintetemet is odakapatja az övére. Nem akartam volna szólni az esti időpont megnevezéséért, egyszerűen csak félretettem volna a reggelinek csúfolt almát meg a kávéját, de ez egyértelműen elmarad és a hosszas szuggerálás veszi át a helyét, hogy lehetőleg mielőbb tájékoztasson pontosan miről maradtam el, ami az ő fejében nagyon is megvan.. Az igazat megvallva tényleg rohadt ritkán esik semmit tevésre a választásom, pihenésre, de már tegnap vártam, hogy simán kifújjam magam és emiatt még nehezebb értetlenkedés nélkül elmennem a megjegyzése mellett. Őt viszont nagyon is pofátlanná varázsolja felpörgeti a program. Vagy az amilyen képet vágok mérlegelés közben. Vagy mindkettő.
Oké. Legyen. Felállok a székről és lépésre készülnék, de csak egyetlen egyet teszek meg, ahonnan a szemem sarkából nézek vissza a válaszát hallva.
- Igazából lehet, hogy még dilemma alatt áll a dolog.. – mellékes hangnemben ejtem meg, mert a győzködés nem hangzik rosszul és nem venném rossz néven sem. A határozott feltessékelésről nem feledkeztem meg, csak ezért indulok el végső soron, háttal, hogy kiegyenlítsem a számlát. Valamit valamiért, nem? Az arcomra van írva. Akárcsak az övre, hogy a következő másodpercben reszeltek a próbálkozásának, amivel szemmel verne..
- Nagyon is. – nem tupírozom túl, mert egy méter van a sarokig és egyébként sem élek tagadásban. Egy félvigyort még elnyomok a kanyar után, ahogy nagyobb harapásokkal sürgetem a csutkaforma elérését és eljut a dobhártyámig a nevetés. A göncváltásnak szinte azonnal neki látok, amint kikapom a helyéről az elsőt, ami kiszúrja a szemem. Visszaúton a levedlettet még labdává gyűrve bedobom a szennyesbe, ahogyan az almamaradékot is a szemetesbe a tetten érésekor. Innentől az eddiginél is kevesebb fogalmam van róla, hogy mit tervez és ezt kifejezőn cövekelek le előtte a konyhában – felvilágosítást, felvilágosítást.. A helyette kapott csókot nem ellenzem, utána hajolva nyújtom el egy leheletnyivel, de ez nem jelenti azt, hogy változott volna a helyzet.
Kíváncsian fordulok utána a szekrényhez és követem figyelemmel mit keres, majd mire készül a sapkával. Közben meg járatom az agyam hol az összekapcsolás a kettő közt. Találgassak, huh? Enyhén bedöntöm a fejem a felvezetés alatt és a tényleges magyarázatul szolgáló papírok, pontosabban jegyek előkerülésekor egyenesedek vissza. Ne szórakozzon velem.. A volán mögé csak azért nem engedtem volna, mert nem tudom hova akar menni, de..
- Te se vagy normális Collins. – ez kifejtés nélkül szól a csapdába csalásomnak, egyaránt a helynek, az időzítésének. – Basszus, mikor vadásztad le ezeket? – most nézek fel először a jegyekről és bököm vállon vigyorra hajlandóan. Kurva gyorsan elkeltek rá a jegyek, emiatt nem is szóltam a meccsről, de ő.. A délelőtti sziesztának hivatalosan is lőttek. Figyelmeztetés nélkül tolom fel a sapka simléderét és lekapom, a derekát homoríttatva. Az eleresztés után, ahogy rögtön tudja hova dobtam a kulcsokat már meg sem lepődöm.. Kedélyes fújtatással nézek rá.
- Mehetünk, de.. – lépek a kezéből visszalopni a csomót. – Így is én vezetek. – ráfűzöm az ujjamra karikástul, amíg se perc alatt felkapom a cipőket és magamhoz veszem az asztalon elől hagyott mobilt s tárcát, amit csak a zsebembe csúsztatok. Menetkészen nyitom az ajtót, ha már ilyen sietősebbre kalkulált a tempóval.
- Mondjuk akár tegnap is szólhattál volna. - paskoló mozdulattal a hátsóján tolom küszöbön kívülre visszavágásként. Nem panaszkodom, arról szó sincs, csak mégis elég frissen ért a hír és ugyanakkora meglepetés lett volna egy nappal előtte, ha annyira erre a makacskodva meglepődő képemre élezte ki az ötletét.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Csüt. Okt. 13, 2016 10:19 pm
 



 

Hazudnék, ha azt kellene mondanom, nem tűnt fel sem az elkényelmesedő mozdulata, sem pedig az eltévedt – a fenékedt eltévedt – pillantása, ami a szoknyám alá készült vándorolni, és bahh, nagyon is tetszenek a dolog – de még mennyire, hogy! –, viszont, ha nem sürgetem őt és akasztom meg ezzel, amire készül(ni vágyott), akkor tényleg csak sok hűhó volt semmiért és ami azt illeti, nagyon is készültem erre a programra. Egy szó, mit száz, kénytelen vagyok megakasztani a rágásban azt, amit még el se kezdtünk, hogy lassan, de annál biztosabban a lakáson kívül legyünk.
- Visszatérünk rá tíz perc múlva és meglátjuk, akkor is dilemma alatt áll-e még, oké?! – a kis pofátlan mosolykezdeményt nem tudom eltüntetni az ajkaim szegletéből. Nagyjából be tudom saccolni mennyi idő kell neki a felöltözéshez és azt is látom előre, hogy színt kell majd valljak, mert nem fog vezetni engedni. Legalábbis erre van jó tippem.
Fejcsóválással konstatálom, hogy nagyon is tisztában azzal milyen is és amíg elkészül, addig a kiürült kávésbögrét a mosogatóba száműzöm, majd a narancsléért lépek a hűtőhöz.
Mikor visszaér, nem lövöm le azonnal a lényeget, amúgy is nagyobb kedvem van az ajkai után pipiskedni, pici vagyok, noh.
A sapi megtalálásán és felvételén túl, pedig kiderül az igazság, amikor előkerülnek a jegyek. Naná, hogy be vagyok sózva, vajon neki is bejön-e annyira a meglepi program, mint nekem.
- Azt hittem, ezt már tudtad. – vonom meg a vállam és ráncolom meg az orrnyergemet kicsit. Nem, valóban nem vagyok az, de legalább nem egyedül ebben a lakásban tartózkodók közül. A grimaszolást persze rögtön felváltja egy egyre szélesedő mosoly.
- Hetekkel ezelőtt. – vigyorgok rá vissza a vállon bökést követően és ezzel gyakorlatilag azt is bevallom, hogy elég régen készülök itt erre, a meglepire és a jegyekkel még koránt sincs vége.
Ahogy megcsókol a tenyereim az arcéleire simulnak és eszemben sincs elsietni a dolgot, kifejezetten tetszik a lelkesedése, meg egyáltalán, ahogyan reagál az egésszel kapcsolatban.
- Ezek szerint nem lőttem annyira mellé... – jegyzem meg elszakadva az ajkaitól halkan és naná, hogy van bennem némi megelégedettség is, mert szerettem volna, ha ez kifejezetten jól sül el.
A kulcsokat minden ellenkezés nélkül adom át – annyira tudtam, hogy nem hagy a volán mögé ülni – és teszem fel a kezeimet magam elé megadóan.
- Ezt valahogy sejtettem. – igazából akkor lepődtem volna meg, ha átadja a vezetés lehetőségét.
- Aham… szólhattam volna, de nem tettem... – a hangsúlyt a mondat végén nem viszem le – valahol jelezve ezzel, hogy még nincs vége a meglepetés áradatnak –, és kilépek előtte az ajtón, amikor a hátsómra paskol. Azért még egy elégedett mosoly átfut az arcomon, de erről azt hiszem lemarad, mivel előtte sikerül átlépnem a küszöböt és mire visszafordulok, letörlöm az ajkaimról a somolygást.
- ...mással is készültem egyébként… de mindent a maga idejében. – eresztek meg egy kajánul szemtelen bazsalygást mielőtt még újra nem fordulnék és lefelé indulok meg a lépcsőkön.
Makacsul nem szólok a másik meglepiről semmit – legalábbis nem addig, míg a kocsihoz le nem érünk és ott is csak akkor, ha kifejezetten igényli és ragaszkodik hozzá, hogy megtudja mi is vár még rá –, leérve pedig beszállok az anyósülésre és bekötöm magam.
(…)
A Mariners gyönyörű győzelemmel zárta a játszmát, a helyiek nagy örömére – naná, hogy Mariners drukker vagyok én is – a játék végeztével pedig két nagy pohár olcsó sör és egy-egy hotdog után – amit a mérkőzés alatt sikerült beszerezni – megint az autónál találjuk magunkat. A játékkal kapcsolatban a parkoló felé érve kiujjongom és lelkesedem magam minden tekintetben, de a jóból is megárt a sok, szóval lecsillapodok mire megint a négykerekű ülésébe csüccsenek.
- Mit mondasz, benne vagy egy hosszú hétvégében a Rainier oldalában? Minden el van rendezve előre, de nem kötelező, csak, ha kedved van hozzá. – ha előre be kellett számoljak róla – tudom milyen makacs tudni lenni –, akkor már úgyis tudja, hogy az említett hegy oldalában lévő, vadászházról van szó, amit kivettem és csak a miénk az elkövetkezendő napokra, ha pedig nem erősködött a második meglepivel kapcsolatban, akkor előveszem a vadászház prospektusát és az orra alá dugom. Fűtött medence az alagsorban, jakuzzi a ház hátsóteraszán, kandalló a nappaliban, két szintes épület, erdővel körülvett környéken, de 10 mérföldön belül elérhető civilizációval… egyszerűen tökéletes… és mindent bepakoltam hozzá neki és magamnak is, azzal a csomaggal surrantam le reggel, kihagyva a lepedőgyűrést.
- Szóval… mit gondolsz? – teszem fel a kérdést várakozón. Én a magam részéről mennék, de igazából rajta áll a dolog, hogy mennyire van hozzá kedve...
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Okt. 16, 2016 12:45 am
 



 

A válasz elég nyilvánvaló marad a kérdésre, amíg nem osztja meg velem milyen programot szervezett le a mai napra, de hallgatok ezzel kapcsolatban. A nézésemből pontosan tudni fogja mit mondanék mielőtt ellépnék mellette és ténylegesen elindulnék tenni valamit a kért felöltözéssel kapcsolatban. (...)
Ez nagyjából öt perc múlva sem változik, amikor változatlanul információszegényen megsegítem a felfelé tornászkodását és lehajolok, hogy ne fejeljen bele az államba. A helyemről nem mozdulok el a futócsókot követően, ennyi nem elég ahhoz, hogy rávegyen a cipők felhúzására és az értetlenkedő kifejezés ideiglenesen visszatér az arcomra szemöldökráncolás képében, amikor előveszi a szekrényből a baseball sapkám. Nem könnyíted meg a dolgom. Visszafogom a sóhajtásom, amivel türelmet erőltetnék magamra. Vagy a megakadó meglepődésemen finomítanék vele.. Fogós kérdés.
- Persze. - automatikusan érkezik a megjegyzés, észre sem veszem a kicsúszó megerősítést. Tényleg. Agyban leragadtam a kezemben tartott két tényen, amivel már jóval többre megyek és amik által elvész az okom a morgásra. Sőt. A széles vigyorgására csak röviden viszontkapja azt a pillantást, amivel mintha önismétlésbe kezdenék - nem vagy normális. Nagyon régóta nem mozdultunk ki normálisan szórakozni, folyton volt, mi a nyakunkba hulljon, most viszont.. Annyira..
Jobban nekidőlök, amikor megérzem a kezét és a levegőm meleg java elterül az arcán, ahogy kieresztem a felbuzdulására. Könnyen, könnyebbültem. Ebbe nyugodtan rángasson. Megingatom a fejemet és visszaigazítom végül az eltulajdonított sapkát.
- Egyáltalán nem. - teli találat volt, de ugyan már.. Ő is tudja, nem tudom elképzelni, hogy ne lett volna biztos benne. Elég sok mindenre ráérez. Néha időzítés tekintetében a rosszabb fajtából is.. A beleegyezésemmel egy időben nyúlom el tőle a crossover kulcsát és befejezem a szedelődzködést mindenféle cáfolatadás nélkül, ami a vezetést illeti. Jobban szeretem az anyósülésen tudni, ha menni kell valahova.
Az ajtót csukom, amikor újabb déja vu-t idéz elő és összevont szemöldökkel fordulok utána sokat sejtőn, hogy épp az imént szavatolta magának tíz percen belül a második tájékoztatását a terveiről. El sem fogom fordítani a kulcsot a zárban, az indító sem fog bemorranni, nemhogy a műszerfal kijelzője bekapcsolni, amíg nem kezd bele. Megnyerte magának azzal, hogy belekezdett. Ragaszkodom hozzá akár a késés árán is.
(...)
A kilencedik játékrész elég szorossá vált, ahogy a houston-iak behozták a két pontos lemaradásukat. A tavalyi sikereikhez képest ez az idény sokkal mérsékeltebb a Mariners számára, de osztom a szép győzelemmel kapcsolatos véleményt, ami továbbra is lelkesen tartja Jackie-t. A parkolóban felhajtom a poharamban lévő sör maradékát, majd kidobom a műanyagot, hogy ne az autóban kelljen tárolni. Az utolsó rajongói megnyilvánulást már a kocsi túloldaláról nyugtázom magamban: igen, igen, ez kellett. A beülés után feltett kérdésre viszont nem olyan egyszerű még most sem rávágni a választ, hogy a meccs előtt már tudtam róla, esedékes lesz döntenem. Nem, azért, mert ne tudnám mit akarok. Nagyon is tudom. Egyszerűen muszáj még egy kicsit néznem, mielőtt hangot adnék neki, mert még mindig megdöbbent, hogy ezt az egészet eltervezte, elintézte.. Beletelik néhány bő lére eresztett másodpercbe, ő már másodjára érdeklődik a választásom felől és egy gondolkodásról jelentést adó levegővételt követően meg is adom neki, amire vár.
- Azt, hogy fázni fogsz ebben a szoknyában. - megadom magam. Őszintén, nehéz nem megadni és nem olyan idiótán nézni rá ahogy.. Derékból kicsavartan hajolok át a váltó felett, egyik kezemmel a szabad felületű combján lelve támaszt.
- Visszamegyünk a lakáshoz, hogy valami melegebbet magadra kapj és utána beütöd a GPS-be a célhelyet. Hm? - kérdőn dobom meg a szemöldökömet. - Úgyis azt mondtad összekészítettél mindent. - makacskodhatnék, hogy átnézzem tényleg minden van-e, amire szükség lehet a hegyekben, de.. Rábízom. Teljesen.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Vas. Okt. 16, 2016 2:45 pm
 



 

Folytatás ->>ITT
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
Szer. Okt. 19, 2016 2:57 pm
 



 





játék vége







Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Előszoba (Harper lakás)
 



 

Vissza az elejére Go down
Előszoba (Harper lakás)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Lakások (Belváros)
 :: 
Harper lakás
-
Ugrás: