Bank

Nem szeretem a hideget, legfőképpen a novembert, mert ez amolyan semmilyen hónap. Egyedül Joel születésnapja kiemelkedő, de az ajándékomat is el kellett tolnom, mert most nem repülhetünk el egy hétre Franciaországba. A nyakunkon egy esküvő, na meg egy szülés is. A legjobb barátnőm kitérne a hitéből, ha nem lenne elérhető távolságon belül a megbízott nőgyógyásza, meg a lelki támasza. Én félek tőle, és nem merem kockáztatni a testi épségemet, ezért lemondtam a meglepetésről, és azt mondtam Joelnek, hogy később adom át az ajándékát. A mai nap még mindig az őrültek házát jelenti, bár nekem mostanában egyenlő minden napom ezzel. Az étteremben káosz uralkodott el, mert megint összeszólalkoztam Santossal. Nem egy átlagos séf, én meg azt hittem, hogy nem képes megtisztítani a lazacot. Erre konkrétan előttem szelte fel a halat egyetlen hiba nélkül. Hol van itt az igazság? Nekem heteket kellett tanulnom anno, ő meg gondol egyet, és nekiugrik…sikeresen. Kezdek elbizonytalanodni vele kapcsolatban, és akkor még ez is.
- Szia apa…figyelj most nem érek rá. Tessék?! – állok meg az utca közepén, mert azt hiszem, hogy rosszul hallottam az előbbit.
- Mire kért fel téged Amy? Kísérd be a templomba? Itt leszel te is az esküvőn? – ki fogom tekerni a legjobb barátnőm nyakát, mert megint elfelejtett beavatni a részletekbe. Jesse Ward a városba érkezik, és kizártnak tartom, hogy ne akarjon majd egy pillantást vetni az éttermemre.
- Figyelj apa…ma nem érek rá, szóval mikor érkeznél? – nincs mese, bele kell törődnöm, hogy le leszek kapva a tíz körmömről, mert nem említettem Joelt, mint a pasim, na jó már találkoztak, de a tárgyalás óta nem is futottak össze. A dédszüleim is kíváncsiak rá, sőt Ollie is a nyakamra jár, hogy elvihetném hozzájuk egy vacsorára. Grace nagyon kedves lány, de még nem sok időt sikerült eltöltenem vele.
- Holnap? – emelkedik meg a hangom, mert totál kiment a fejemből, hogy apa a vonal túlsó végén van.
- Kimegyek eléd, de most sietek. – nyomom ki, és az a szerencse, hogy a bank itt van a sarkon, különben még metrózhatnék. Este nyolc óra van, a szél erőteljesen fújdogál, így még az is lehet, hogy hamarabb leszakad az ég, mielőtt még elérhetnék a lakásomba. Brutust ma már nem fogom levinni sétálni az is biztos. Két szatyorral együtt igyekszem át, de sikerül az egyiket leejtenem majdnem, úgy kapok utána. A kis garnéláknak nem eshet bajuk, olyan nehezen szereztem be őket, és ma este valami finom salátát szeretnék készíteni belőlük. Az ATM-ből még leveszek egy kis pénzt, mert holnap a postára is el kellene szaladnom. Az automataajtón simán bejutok, és szerencsére senki nincs előttem, így le is csapok a gépre. Lerámolok, és a táskámban kezdek el kutatni a bankkártyám után, amikor meghallom az ajtó nyitódását. Hátrapillantok, és körülbelül egy velem egy idős férfit veszek észre. Egy mosollyal ajándékozom meg, aztán hátradobom a hajamat, és bedugom a kártyát, de ekkor mintha Murphy, vagy az égiek esküdnének ellenünk össze…elmegy az áram. Odakint egy hatalmas villám cikázik át az égen, és a mennydörgés is érkezik pár másodpercre rá.
- A picsába… - őrülten kezdem el nyomkodni a gépet, de a világításnak is annyi.
- Segítene? – fordulok a férfi felé. Bárcsak ez lenne a legnagyobb bajom, hogy elnyelte a kártyámat, de amint kinézek, feltűnik, hogy sehol sincs áram.
- Neee.. – sietek az ajtóhoz, de hiába nyomom meg a zöld gombot, nem nyílik az ajtó.
- Áramszünet van a városban? – ijedten kérdezek rá a mellettem állóra.
-  Annyi a rákoknak. - nézek kétségbeesve a szatyorra.

A fejemben már ott tartok, hogy mennyire jó lesz otthon egy kis ráksaláta…aztán beülök a tv elé, és a kutyámmal együtt merülök el az egyik vetélkedőben, vagy éppen sorozatban. Mostanában rácuppantam az orvosos, és életmentős telenovellákra, vagy bestsellerekre. A Grace Klinika is ebben a városban játszódik, és McCsábító még az én szívemet is megmelengeti. Talán tudat alatt a dokikhoz vonzódom, és ez az egyik titka Joelnek is? Soha nem fogok rájönni, de nem is baj, mert amint beérek az ATM automatához, máris igyekszem levenni egy nagyobb összeget, és nem figyelek arra, hogy bejönnek. Egészen addig, amíg be nem kell ütnöm a PIN kódot, mert arra allergiás vagyok. A mögöttem álló aranyosan meg is jegyzi, hogy nem néz ide, és ha hiszik, ha nem, de ez segít. Benyomom a kis laminált csodámat, de másodperceken belül mondja be az unalmast a gép, és újabb vendégünk akad a banki előtérben. A világítás hamar elmegy, és az ajtó sem nyitódik, mikor odalépek hozzá, és kifele mennék. Az ég leszakad, de piszkosul, és össze is rándulok a villámlásra, meg a mennydörgésre. Nem vagyok hozzászokva, hogy a város egy lehetetlen helyszínén maradjak egy zivatar alatt, de úgy tűnik ez nem az én napom. A kissé hiányos öltözetű harmadik tag megjegyzése még mosolyt sem csal az arcomra. Hozzá képest prűd vagyok, meg szende is. A munkájára nem is lennék kíváncsi, mégis több információval lát el bennünket, mint kellene. Visszaállok a két szatyrom mellé, jelezve, hogy ez az én tulajdonom. Aggódom a kártyta miatt is…talán az lenne a legjobb, ha letiltatnám azonnal. A telefonomért nyúlok, hogy meglessem, de már egy nyamvadt térerő sincs. A férfi mutatkozik be először, és megpróbál lenyugtatni minket, most először kapom fel a fejemet, és mérem végig jobban őket.
- Honnan veszi, hogy minden helyreáll? A liftek se mindig jók, ha úgy vesszük. Szakember nélkül ez sem biztos, hogy ki fog nyílni. – jegyzem meg, aztán leesik, hogy nem mondtam el a nevemet.
- Én Chloe vagyok, és te? – pillantok a szabados viselkedésű hölgyemény felé, aki két rágófújás közepette köpi oda nyelvvégről.
- Chelsea. Ti ismeritek egymást? – bök felém, aztán a fiatal pasas felé, de én reagálok előbb. Megrázom a fejemet, de szóban is megerősítem.
- Nem ismerem, mindhárman idegenek vagyunk. – hajolok le a táskámért, és kutakodni kezdek benne, aztán rá is lelek a chipsre. Elismerem, nem vagyok büszke arra, hogy bűnözök, de szükségem van rá a sorozatok mellé, és most jól fog jönni.
- Kértek? – emelem meg a zacskót, és a két végét megszorítva kibontom a csomagot. A hagymás-tejfölös a kedvencem, és ha a többiek pozitív válasszal állnak elő, akkor feléjük kínálom.
- Éppen hazafele igyekeztem, de még arra gondoltam, hogy kiveszek egy kis pénzt, és lám ez lett a vége. – dőlök neki háttal a falnak, és magam is bekapok egy-két szemet. A pánikkal nem érek semmit, és ez engem is meglep. A rablás és a „másik eset” óta valahogyan hullámzóan kezelem az irányíthatatlan helyzeteket, de most még nem uralkodott el rajtam az őrület. Órák múlva nem biztos, hogy ez lesz már.
- Ti hogy kerültetek ide? – nézek most Lee-re. Egyelőre nekem ő a szimpatikusabb egyed.

Szeretek sétálni is, meg a pénzkivétellel, sőt a bankokkal sincs semmi gondom, de ha az égiek éppen ma esküdnek össze ellenem, akkor annak nem igazán tudok örülni. Könnyedén fázom meg, és nem hiányzik, hogy Joel rám támadjon, és közölje…ideje lenne, ha valami extra vitaminbombát tömnék magamba, mert ismételten kórházban fogok kikötni. A szatyrokkal együtt az ATM közelében állok meg, és a két mellettem állót figyelem. Elindult közöttünk egy ismerkedésfajta, és így első látásra is azt kell, hogy mondjam, de jobban kedvelem Lee-t, mint Chelseat. Nem vagyok előítéletes, mert mindenki maga (vagy nem éppen) döntheti el, hogy milyen mesterséget űz, de a velem történtek után…ez kényes terep. A szex amúgy sem az a téma, amit bárkivel megvitatnék, de David óta különösen érzékenyen reagálok, ha valaki úgy közeledik hozzám, vagy túllép egy bizonyos határt. Egy átlagos témát vetek fel, de úgy tűnik, hogy a triónk másik nőtagjának ez sem tetszik, és lekezelően odaveti nekem, hogy legalább nekem van pénzem. Összepréselem az ajkaimat, és nem reagálok inkább semmit rá, de én is észre veszek valamit, amit szerintem Lee is. A nő azonkívül, hogy nem százas, nincs is a legjobban. Nem tudom eldönteni, hogy fizikális eredetű-e a baj, vagy pánikroham miatt kellene aggódnunk. Chips-szel kínálom őket, de mindketten elutasítják, így visszateszem a táskámba a zacskót, és a kabátomba törlöm bele a kezemet. Éljenek a viharos időszakok, miért nem a hó esett inkább? Eleinte nem kap választ Lee a harmadik féltől, és ketten kezdünk el beszélgetni.
- Én is így látom, csak az ember azt várná, ha már egy ekkora városban ragad, akkor vannak menekülési útvonalak, de az ajtó nem fog magától kinyílni, nekem meg odaveszett a kártyám. El ne felejtsem letiltatni. – a telefonomra vetek még egy pillantást, de felesleges, mert nulla az esély arra, hogy legyen térerő. Az ablakon keresztül kinézve, kissé sem barátságos az időjárás, és jó erősen döngeti az áttetsző üveglapokat is.
- A mai esti program…hát nem túl nagy dolog, egyszerűen tv-t néztem volna, egy kis ráksalátával. – sóhajtok egyet, és a hajamba túrok, de a nekem szegezett kérdésre muszáj felkapnom a fejemet.
- Pia…öhm azzal nem szolgálhatok, de van vizem. Jól van? Esetleg nem válthatnánk tegeződésre? – kár is megszólalnom, mert Chelsea villámló szemekkel vizslat, aztán felhúzza a felsőjét. A francba…nem szeretném megbámulni, de eléggé egyértelmű, hogy ki van ütve. A tűnyomok nem utalnak semmi jóra. Jobban megfigyelem a pupilláit, de ekkor rám förmed.
- Mi az picsa nem láttál eddig kurvát? – vakarja meg az orrnyergét, én meg nem merek megszólalni se, inkább lehorgasztom a fejemet. Újabb motoszkálás hallatszik át a banki előtérből, és mikor mindhárman odakapjuk a fejünket…nos láttak már akciófilmet? Három símaszkos alak próbál átsettenkedni, de valahogyan nem sikerül nekik.
- Basszus…civilek, nem azt mondtad, hogy ma senki nem lesz bent? Megszerveztük az egészet, te hülye. – vágja tarkón a társát, én meg próbálok beleolvadni a falba, de sikertelenül, mert az egyik kiszúr magának.
- Ez így nem lesz jó. – ingatják a fejüket, és mind a hatan a minket elválasztó ajtóra pillantunk. A kérdés, hogy mi, mit tudunk tenni, hogy ne jussanak ide, és ők ne jussanak át hozzánk?

Lee nagyon szimpatikus, és a sok kellemetlen történés ellenére örülök, hogy nemcsak a másik nővel maradtam kettesben, mert akkor most kaparnám a falat, vagy már lenyeltem volna nyersen a rákokat. Nem szeretem az esőt, és nem rajongok a tényért, hogy elnyelte az automata a kártyámat, de igyekezni fogok, hogy letiltassam, vagy holnap délelőtt visszajövök, hátha az áramkimaradás miatt ellenőrzik a gépeket, és kiszedik belőle a kártyámat. A táskámban kutatok, meg chipset zabálok, miközben próbálok fenntartani egy kis feszültségoldó beszélgetést, bár a harmadik fél nem túl közreműködő. Na, hogyne pia az egyből csúszna, de a kaja az nem kell. Nem lennék előítéletes, de az alkarján lévő tűnyomok, meg az egész megjelenése feszélyez. Nem is mernék hasonló ruhában megjelenni, nem beszélve a csúnya beszédről. Nem kell attól tartani, hogy szentfazék lennék, csak más környezetben nőttem fel, mint ő.
- A rákot nem szereti mindenki, de nem baj az. – mosolygok rá a fal mellett ülő férfira, amikor elhallgatunk, és mindhárman a bankból beszűrődő párbeszédet hallgatjuk. Eleinte még abban a naiv hitben létezem, hogy biztosan az egyik őr jár körbe, és szerencsénk lesz, de nem így van, és a sí maszkos emberek nem ébresztenek bennem túl nagy bizalmat. A kölcsönös észrevétel meg is történik. Chelsea jajveszékelése nem segít rajtunk, de még a megoldáshoz sem fog közelebb vinni. Nem vagyok egy gyakorlott túsz, (Chloe nem kellene a legrosszabb verziót előrevetíteni…), így felállok, és oldalazva állok meg a drogos „barátunk” mellett, és rángatom meg a felsőjét.
- Bukj le… - suttogom, és jómagam nem tétlenkedem, hanem lecsúszok Lee mellé, és a vállam az övének ér hozzá.
- Nem hinném, hogy tudunk teleportálni…a picsába, hogy fogunk innen lelépni? Az áram, ha visszajön… - agyalnak a másik oldalán, én meg ösztönösen fogok rá Lee kezére. Észre se veszem, de görcsösen kapaszkodom belé, az ujjainkat össze is fűzöm. Semmi kedvem még egy kalamajkába jutni. A másik sarokban összegörnyedve a két térde közé fekteti az arcát, és előre-hátra hintázik Chelsea, amit nem tudok hova tenni.
- Pánikrohamod van? – kérdezek rá csendesen, de választ nem kapok, azonban érdekes fejlemények állnak be. A közelben egy rendőrautó szirénázó hangja erősödik fel.
- Ide jönnek? – bújok közelebb a mellettem ülőhöz, és az ajtón keresztül bámulok kifelé.
- Zsaruk… - köpi el magát az egyik sí maszkos, és menekülőre fogják, de az autót még nem látom. Remélem nem értelmeztem félre, és valóban a rend őrei közelednek felénk…