KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Belvárosi Pláza

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyPént. Dec. 23, 2016 1:19 pm
 



 

Belvárosi Pláza Tumblr_otjstcgD4I1svzm7do5_500


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:11 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Lullaby
Lullaby
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyPént. Dec. 23, 2016 1:48 pm
 



 

December 24.
2 óra 22 perc.


Az utolsó munkanap Karácsony előtt, amikor még mindenkinek van lehetősége megvenni azon ajándékokat, amiket esetleg elfelejtett vagy korábban nem volt lehetősége rá. Az üzletek még nyitva vannak, hatalmas akciókkal kecsegtetik a vásárlóközönséget. A kirakatok mindegyikében impozáns karácsonyfák és díszítés hivatott meghozni az ünnep és nem utolsósorban a vásárlás hangulatát (nagyjából másfél hónapja már). A tömeg nagyon nagy, az emberek különböző méretű zacskókkal jönnek-mennek. Az egyik sarokban egy anyuka próbálja megregulázni a vásárlásban és a tömegnyomorban elfáradt, üvöltő gyerekét, a szemben lévő üzletben két férfi esik egymásnak az utolsó akciós x-box-ért, a biztonsági őrök majdnem fellöknek, ahogy rendet tenni igyekeznek.
A plázában pedig nincs olyan hely, ahol ne lehetne hallani valamilyen az ünneppel kapcsolatos zeneszámot.

2 óra 37 perc.

Egy Télapónak öltözött férfi lép a plázába, nagy fehér műszakáll és ahhoz való borzas – valószínűleg szintén nem igazi – szemöldök takarja az arcát szinte teljesen. Piros puttonyt cipel, másik kezében karácsonyi csengőt tart. Annyira természetes látványa ennek az időszaknak, hogy szinte nem is tűnik fel. Hiszen minden utcasarkon látni manapság Mikulásokat már hetek óta, a legtöbb valamilyen jótékonysági szervezetnek gyűjt, a plázák pedig eleve tele vannak velük. Ugyanazért, amiért már másfél hónapja előkerültek az üzletek kirakataiban a díszgömbök és a műhó; próbálnak rávenni, hogy minél több pénzt költs és érezd úgy, nyakadon vannak az ünnepek, ezért most kell vásárolnod.

2 óra 45 perc.

A Mikulásnak öltözött férfi nyugodt tempóban igyekszik a mozgólépcsők irányába. Nekimegy egy fiatal nőnek véletlenül, elnézést kér és az asszony kezében tartott csecsemő kezéből kihulló csörgőt is felveszi, visszaadja a babának, majd tovább áll.
Az első emeleten felépített, műmézeskalács házikóhoz sétál, két hete mindennap ücsörög itt egy Télapó, a gyerekek neki mondhatják el, hogy mit szeretnének Karácsonyra és a segítő, szorgos Manónak öltözött hostess lányok, pedig karácsonyi cukorkát adogattak minden lelkes kis lurkónak.
A Mikulás jelmezes alak bemegy a házikóba és pár pillanattal később ki is lép onnan, a puttonyát azonban bent hagyja.

2 óra 47 perc.

Hatalmas robbanás rázza meg az épület falait. Füst, törmelék és por mindenütt. Üvegszilánkok, berendezési tárgyak és emberi testek, illetve testrészek borítják a padlót. A világítás a robbanás pillanatában elszállt, a pláza sötétségbe borult.
Síró és jajveszékelő, kiabáló emberek mindenfelé, a hallásod nem az igazi, mintha távoli morajlásként érzékelnél mindenkit magad körül. Az előbb még fényárban és karácsonyi giccsben úszó bevásárló központ most egyetlen pillanat alatt fordult át groteszk horrorba. A Télapó mézeskalácsháza helyén hatalmas lyuk tátong, az emelet fele leszakadt. A közelben lévő üzletekből semmi nem maradt, ahogyan az ott vásárló, elsétáló, nézelődő emberekből sem...
Vissza az elejére Go down
Lullaby
Lullaby
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 5:17 pm
 



 

Cassius & Lothar - Földszint

Lothar épphogy csak megérkezett a plázába, még kedélyesen biccent is a Mikulásnak, elvégre kedveljük azokat, akik szebbé teszik számunkra az ünnepet. Cassius az első emeleten lép ki egy üzletből, talán az utolsó karácsonyi ajándék lapul a szatyrában. Ebben a pillanatban rázza meg az épületett a fülsüketítő robbanás. Sikolyok, por, hamu, kétségbeesett ordítás mindenütt. A bejáratnál a mozgásérzékelős ajtó két szárnya közé beragadt egy sérült, ki tudja, él-e még, egyelőre mozdulatlannak tűnik, ellenben az ajtóval, mi folyamatosan kínozza a már egyébként is elnyűtt testet.
Egy kisfiú láthatóan sokkos állapotban, a mackóját szorongatva kiabál az anyukája és az apukája után, egyelőre egyik sincs meg. Az emelet láthatólag több helyen már leszakadt, itt-ott emberek lógnak fennakadva, máshol a törmelék alól élettelen kézre, lábra lehet figyelmes az, akinek van ideje nézelődni.


CASSIUS:
A robbanás csúnyán elbánt veled, alighogy kiértél a boltból, és igyekeztél volna a lépcsőház felé, hogy mihamarabb elhagyhasd a karácsonyi őrület helyszínét, a detoniáció olyan elemi erővel rázza meg az épületet, hogy esélyed sincs a talpadon maradni. Igen ám, de többekkel egyetemben olyan rosszul jársz, hogy a robbanás roppant ereje magával sodor, és meg sem állsz majdhogynem a kijáratig, nem sok híja, hogy valaki máson landolj, de az illető időben reagál, neked a fotocellás ajtó parancsol megálljt. Szerencsétlenségedre nem pusztán nekimész, hanem beszorulsz a törmeléktől, robbanástól megbolondult szerkezet szárnyai közé, és újra meg újra kénytelen vagy elszenvedni az ostromát, ami nem tesz túl jót a már eleve súlyos sérüléseidnek. A megannyi horzsolásod ugyan gyerekjáték, az sem számít sokat, hogy éppen nem hallasz rendesen, úgyis csak a kétségbeesést érzékelnéd hangosabban. A jobb kezeddel tompítani akartad az esést, de ezzel csak azt érted el, hogy ép csont nem igazán maradt benne, az ajtó meg ismétlődően kezdi ki a törzsed, és abban is biztos vagy, hogy valami határozottan nem jó odabenn, de mivel nem vagy orvos, a súlyosságát képtelen vagy felmérni. Eszméletednél vagy ugyan, de egyelőre nem tudsz mozdulni, úgy semmiképpen, hogy ne sérülj meg még jobban.

LOTHAR:
Joggal mondhatod magadról, hogy te vagy a legszerencsésebb ember az épületben, mert a robbanás sikeresen elkerül. Ugyan a füled cseng, és a pánik jeleit is érezheted magadon, hisz ami a bejáratból eléd tárul, az maga a tökéletes káosz, s tekintettel foglalkozásodra, segíteni akarnál, csak éppen fogalmad sincs, merre indulj, annyi felé kellene szakadni.
A nyugalmad pusztán pár pillanatig tart, jobb szemed sarkából érzékeled, hogy feléd repül valami, egy szívdobbanás után rájössz, hogy egy férfi teste az, de még épp időben reagálsz, hogy na sodorjon magával. Azonban az esésed már nem olyan szerencsés, ahogy megbotlassz valamiben, kénytelen vagy a karjaiddal tompítani, de az sem sikerül a legjobban. Egy adag frissen lehullott törmelékre zuhansz, a tenyereidbe az apró morzsalékok rögvest belevájnak, érzed, ahogy a bal csuklód megrogy, és a sérülésedet is be tudod határolni. A komolyabb bajod azonban mégis az, hogy meglátod a lábad alatt a vérpettyeket, s talán csupán akkor fogod fel, megsérültél másutt is. Egyelőre a vér viszonylag szolid mennyisége okán feltételezheted, hogy nem olyan súlyos, de ha megnézed komolyabban, mitől van, a fémlemez, amit észreveszel, már elgondolkodásra késztet. Csak úgy, mint a férfi alig két méterre tőled, aki a fotocellás ajtó rabságában szenved.


Ellátó orvos: TRISTAN
Sérülések:

CASSIUS

- horzsolások, vágások a test egész felületén az emeletről zuhanás következtében
- csökkent hallás mindkét fülre a robbanástól
- jobb csukló szilánkosra törése, amivel az esést próbáltad tompítani
- a törzs izmainak zúzódása
- belső vérzés a lép sérülése miatt

LOTHAR

- jobb vádlin fémdarabtól hosszanti, de nem túl mély vágás
- esés miatt tenyereken, karokon horzsolások, bal csukló kificamodása


Ainslie & Joshua - földszint

A detonáció bekövetkeztekor a földszinten tartózkodtok mindketten. Az emeleten történt robbanás leszakított fejetek felett lévő mennyezetből egy hatalmas darabot. Az aláhulló törmeléknek köszönhetően számtalan karcolást és horzsolást szereztek. Leginkább a karjaitokat és a felsőtesteteket érinti, de a lábaitok sem ússzák meg sértetlenül, ahogy szó szerint leszakad a fölöttetek lévő emelet. A fülzúgást és csengést ti sem ússzátok meg, pár percig nehezíti a hallásotokat a robbanás miatti hirtelen légnyomásváltozás következménye. Mellettetek egy asszony négykézláb próbál arrébb kúszni, kicsivel odébb pedig egy férfi tartja a karjában a feleségét és keservesen jajveszékel az élettelen test felett. Az egykori mosdó nem olyan messze van tőletek, most víz ömlik a padlóra azon a helyen megállíthatatlanul és spriccel nagyobb sugárban felfelé.
Betört kirakatüvegek szilánkjaira és kisebb épületelemekre estek, a por és a kosz pedig vastagon nyúlik el rajtatok.

AINSLIE:
A bomba robbanása szinte azonnal ledönt a lábaidról és még szinte földet sem érsz, amikor éles és nagy fájdalom hasít a jobb combodba. Az esést talán fel akartad fogni, talán csak szerencsétlenül sikerült padlót érni, de ez azt hiszem nem is annyira számít, hiszen azon nem változtat, hogy a bal csuklód alig valamivel kevésbé fáj, mint a lábad. Karcolások és horzsolások fedik az egész tested, az arcodtól, nyakadtól kezdve a karjaidon át a lábfejedig. A bal cipőd/csizmád nincs meg, nem tudni mikor és, hogyan szakadt le a lábadról.
Vastagon borít be a mocsok, a combod pedig erősen vérzik és nyilall, az izom remeg. Ha odanézel, felülről egy lyuk látszik és a véred vörösre festi a nadrágod anyagát, a combod hátsó feléből pedig egy csont áll ki. Jogosan hiheted, hogy nyílt törést szenvedtél.

JOSHUA:
A robbanás előtti pár másodpercben egy agresszív fickó éppen beléd köt, azt szajkózva, hogy szándékosan mentél neki az előbb. A pörlekedését azonban nem tudja végigmondani, mert egy hatalmas mennyezetből leszakadó épületelem a szemed láttára csapja agyon és később téged is eltalál egy lezuhanó, kisebb darab, amikor hasra esel a detonációt követően. A tarkódat találja el, aminek következtében pár percre elveszíted az eszméleted. Mikor magadhoz térsz, a hányinger az első, amit megérzel, ha pedig mozdulnál, akkor jelentkezik a szédülés is, mint kellemetlen kísérő. Az pedig egyáltalán nem rémlik, hogy miként kerültél a padlóra és mi történt az elmúlt negyed órában. Tipikusan az agyrázkódás tünetei.
A következő, ami nyilalló érzéssel hasít a tudatodba, a válladban szétsugárzó, elviselhetetlen fájdalom. Ha odanézel, akkor láthatod, a jobb vállad nagyon furcsán áll, orvos vagy, rögtön tudod, hogy kiugrott a helyéről és amíg vissza nem teszik a fájdalom sem fog enyhülni. Ennek köszönhetően viszont egyelőre nem érzed a mély vágást a felkarodon, ami tíz centi hosszan nyitja szét az izmot és a bőrt. A kicsorduló véred pedig nagyon hamar vörössé festi a rajtad lévő felső ujját.

Ellátó orvos: NYSSA
Sérülések:

AINSLIE

- karcolások és horzsolások a test teljes felületén
- egy nagyjából 20 centi hosszú, emberi lábszárcsont fúródott keresztül a jobb combon, kimenettel a másik oldalon, teljesen átdöfve ezáltal az izmot (elöl nem áll- vagy látszik ki, de az a bemeneti hely)
- megrándult bal csukló

JOSHUA

- karcolások és horzsolások a test teljes felületén
- tarkót ért nagy erejű ütés alá omló törmeléktől → súlyos agyrázkódás, hányinger, koncentrációs zavarok, fejfájás, szédülés és memóriazavarok
- kiugrott jobb váll
- mély vágás a jobb felkaron, nagyjából 2 centi mély



Nadiya & Tara & Elliott & Lee
- földszint

A földszintet egyelőre csak részlegesen rázta meg a robbanás. Kirakatok ablakai törtek be, az áruházat díszítő gömbelemek elszabadultan gurultak végig a folyosókon, ledöntve számos embert és cserépben kihelyezett pálmanövényt a biztos talapzatáról, ami így több galibát generált, mint gondolnánk.. Az éttermeket az üzletektől nem választja el konkrét rész, a sarkon egy átalakítás alatt lévő bőrműves bolt található. A felépített állványokat jelentősen meggyengítették a nehéz súllyal bíró golyók, az egyik, egykoron még világító orrú rénszarvas, ahogy a bal szélébe beleékelődött. A végső csapást a pálma okozta. Nagy lendületével kisodorta a mennyezet alól és láncreakciót indított el, rátapintva a kivitelező által meghagyott hibákra a szerkezetben.
Az árkádsoron megadta magát a plafon. A vasbeton több helyen is jól láthatóvá válik és számos oszlop ikszet alkotva dőlt egymásnak, akárha a marokkó játék pálcikáira tekintenének. A világítás időszakosan kihagy, távolabb magas feszültségű vezetékek emlékeztetik a pánik uralta tömeget a karácsonyi csillagszóró szikrázó fényeire a közelükben heverő, élettelen emberi testek kivételével, amik a gerendák elrendezései között is fellelhetőek.
A kiürült térre, pedig egyértelmű magyarázattal szolgál a nemcsak szakavatott orr által érezhető gáz szaga.

NADIYA:
Magadhoz térve a legelső gondolataid akörül kezdenek el forogni mi történt, hogyan és hova kerültél. Egészen más helyzetben találod magad, mint amire emlékeztél, ami mikor is volt..? Nem tudnád megmondani. Valójában, pedig tizenegy perccel ezelőtt volt és a robbanást követően egészen idáig eszméletlenül feküdtél a törmelék porral együtt alkotott mocskában. Mindened sajog, de a fejed hátulsó részét ért ütés az, ami a legintenzívebb fájdalomként üdvözöl viszont az élők között. Ezt követi a csípődbe nyillaló kín, ami rögtön ívbe rántja a szád és rövid időre a tüdődbe zárja a levegőt. Ha megpróbálsz odakapni az érzékeny területhez nem fogod tudni elérni, hideg kővel találkozik a bőröd, ha megkísérled és a legkisebb nyomásváltozásra is össze kell szorítsd a fogad, főleg, ha kétségbeesésedben szabadulni próbálnál. Nem csak a medencecsontod elülső kitüremkedésénél fáj: mindenhol. A gerinced környékén fokozatosan erősödik ez a tompa érzés, a lábaidon ezer hangya menetel végig kellemetlen égetéssel ajándékozva meg, ami a por mellett újabb könnybe lábasztóként szolgál a felismeréssel együtt, hogy nem biztos erőltetned kellene.
Az emelet további részeiből nem sokat, nem tisztán látsz. Nagyon sötét részen vagy, a lámpa zavarodottan pislákol, fel-felvillan és lehetőséget ad a helyszín felméréséhez: félig beomlott az árkádsor az éttermek környékén, ami az üzletek sorára vezet át. Tartószerkezeti elemek alkotnak akadálypályát a túloldalra, amiken egymagad nem tudsz átjutni. Fájdalmas a felismerés, van annyira, mint a tényként megint felocsúdásra késztető emlékeztető, ami méhkasként van jelen a koponyádban.

TARA: időben egyelőre Elliott és Lee érkezése előtt
Már kezdtél megkönnyebbült levegőket venni, hogy a lift beltere teljesen kiürült és nem szállt be melléd senki a földszinten. Nincs tömeg, nincs nemkívánatos fülbe duruzsoló pletyka, ami az idegeidet tépázná, kényelmesen juthatsz el az általad kiválasztott emeletre. Naiv ábrándként fogod megtapasztalni, hogy nem telik bele két másodpercbe és hangos zörrenéssel áll meg az emelő szerkezet, amit jóval erősebb rengés, épületet megzendítő hang, rázkódás követ. A hirtelen leállás következtében nekicsapódsz az oldalsó falnak. A becsapódás kellemetlen, de komolyabb bajod nem esik és ha az esetlegesen viselt hosszabb ujjú felsőt feljebb húzod magad is láthatod, hogy csak véraláfutás keletkezett a felkarodon. A piros vészvilágítás azonnal bekapcsol, a szintjelző audióhang felszólal a két oldali hangszórókból és a vészhelyzet esetén betartandó protokollra hívja fel a figyelmet, a nyugalom megtartására, a hamarosan kiérkező, szakszerű segítség gyors, megfelelő közbelépésére, a pánik elkerülésére.
A liftajtó résnyire nyitva maradt. Szerkezete nem könnyű, de nem esik a szétfeszíthetetlen kategóriába. Nyugtalanító hangok szűrődnek be rajta, sikolyok, a pánik elsődleges és félretéveszthetetlen hangzavara, amik mellett az orrodat perceken belül megcsapó gáz szaga sem hoz lelki üdvöt. Sőt.
A telefonod nem működik, nincs téterő és a lift saját segélyhívója is értetlenül pittyeg minden próbálkozásodra. Az egyetlen lehetőséged a falra felszerelt feszítővasban rejlik, amit kifejezetten az ilyen esetek miatt helyeztek el a belső térben. Egy üveggel lezárt, rozogább kredencben van, ami szemmel láthatóan kitartó küzdelem árán, de megfosztható méltóságától és megadja magát az akaratodnak, amennyiben nem a fenti, nehezen elérhető fedél leverésével próbálkozol, hogy felfelé törj utat magadnak. Rajtad áll mihez kezdesz.

ELLIOTT & LEE:
A robbanás epicentrumától távolabb irányítottak benneteket. A legelső, ami a zsigereitekbe mar az a folyamatosan erősödő gáz eltéveszthetetlen bűze és az egyre kevesebb ember ebben a térségben. Néhány merész ember a bankautomatát próbálja felfeszegetni, de a mozgásra képesek már rég egy másik pontjába menekültek a központnak, ha még nem lettek evakuálva.
Beljebb érve egy földön fekvő férfi, erőtlen, de még hallható jajveszékelése fogja magára hívni a figyelmeteket, de a közelébe jutva sajnos tudjátok, hogy nem tudtok semmit tenni érte: a törzse alsó felét összezúzta a rázúduló vasbeton. Megváltás lett volna számára, ha elvesztette volna az eszméletét egy, a fejét érő törmelék becsapódása következtében. Az ő hangját viszont folyamatos földhöz ütődések, rendszerbe illő sormintája zavarja meg. Morzejelzés – SOS. Újra és újra. Néha türelmetlenebbül, ami elveti a jelzésleadás gyanúját, de a folytatása lévén kizárhatjátok a véletlent a kódolás pontos ismerete nélkül is. Egy – feltehetően néma –  férfi az, hat méterrel odébb egy épen maradt oszlop takarásában. Nem bírja mozdítani a jobb lábát és kiugrott vélhetően az egyik válla, segítséggel gyorsan ellátáshoz juttatható lenne, de amint megközelítitek és észrevesz benneteket elnagyzolt mozdulatokkal próbál irányt mutatni egy törmelékekkel elhatárolt részleg felé. Fényt észleltek a másik oldalán, ugyanazt a fel-felpislákolást, amit már láthatottatok. Talán emberi hangok, segítségkérés is kiszűrődik mögüle..
A bejutás nem egyszerű. Gerendák állják el az utatokat, amik között át tudtok mászni, de nem keltenek nagy biztonságérzetet egyikőtökben sem. Egy bent szorult ember jelenlétét viszont nem tudjátok kizárni, ha vizsgálásba kezdtek, amit márpedig újra s újra szorgalmaz az előbbi férfi.

Ellátó orvos: NYSSA
Sérülések:

NADIYA

- karcolások, horzsolások az arcon, a nyakon, a karokon és a kézfejeken
- fejet ért ütés
- pár percig tartó fülzúgás, fülcsengés
- rövid eszméletvesztés után zavartság, szédülés, koordinációs problémák, hányinger és fejfájás
- erős, éles fájdalom a bal csípőcsontnál (törés)
- tompa gerincfájdalom
- zsibbadó, égető és bizsergő érzést keltő végtagok deréktól lefelé

TARA

- kisebb méretű véraláfutás a jobb felkaron

ELLIOTT & LEE

- egyelőre nincs
Vissza az elejére Go down
Lullaby
Lullaby
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 5:18 pm
 



 

Chloe & Jackie - I. emelet

Az első emeletet tépázta meg a leginkább a robbanás. A szint egy része azonnal leszakadt, azt a detonáció vitte magával, hatalmas lyukat generálva a mézeskalácsház egykori helyén. A közelben állókat széttépte a pokolgép ereje, az üzletek pedig a felismerhetetlenségig megrongálódtak. A kicsit arrébb lévők kirakatüvegei berobbantak, az ott lévő vásárlók mindegyikét arrébb repítette a hirtelen légnyomás változás. Sokan a leszakadt emeletrészeken függnek, van aki ereje utolsó morzsáival próbálja tartani magát, a kevésbé szerencséket pedig a kiálló vasbeton rudakra nyársalta fel a bomba ereje.
A pláza ezen az emeletén, a folyosókon felállított kávézó és vásárlószigetei szinte kivétel nélkül összedőltek, mint a kártyavár, legkésőbb akkor, amikor az üvegtető is megadta magát és kisebb nagyobb darabokban az egész lehullott.
A mindenfelé lévő sérültekből és holttestekből üveg, fém, fa, egyéb törmelék és ki tudja még milyen elemek és darabok állnak ki, némelyeket pedig nem a robbanás ereje szakított szét, több testet például az üvegtető lezuhant darabjai vágtak szabályosan ketté.

CHLOE:
Elszakad a nálad lévő zacskó, amiben a megvásárolt dolgaid vannak, amikor már éppen indulni készültél volna a kávézószigettől, ahol egy csésze koffeinre vagy teára megálltál. Bosszankodni azonban már nincs lehetőséged az egész miatt. Amikor a mézeskalácsház felrobban az emelet közepén, azonnal elesel, amikor a Mikulás egykori székhelyéből egy fémlap a jobb oldali kulcscsontodnak csapódik, éles fájdalommal és reccsenő hanggal törve el azt, az idegen darab pedig beágyazódik a sebbe. A kávézóba is belecsapódik egy nagyobb darab épület elem, ami ennek köszönhetően a pillanat törtrésze alatt hangos robajjal dől össze, maga alá temetve téged.
Az aláhulló törmelék, és a kávézó falain lévő polcokra kipakolt csésze és bögre darabok ott horzsolnak fel, ahol éppen érnek, és egy leszakadó polc pedig olyan erővel csapódik az arcodnak, hogy mély vágást ejtve sérti fel a bőrt és pokoli fájdalommal és még egy hangos reccsenő hanggal töri el az állkapcsod.
Hallani körülötted a síró-jajgató emberek sokaságát. A por kéretlenül furakszik a szádba és a tüdődbe, köhögésre kényszerítve, azonban minden egyes inger elviselhetetlen fájdalmat húz az álladba.
A kávézó épülete olyan módon temetett maga alá, hogy kimászni a magad erejéből sajnos nem tudsz; egyértelműen beszorultál. A törött állkapcsod miatt pedig segítségért kiabálni felér egy alapos kínzással.

JACKIE:
Az épület középső részén lévő, épen maradt személyzeti lépcsőt tudtátok igénybe venni a közlekedéshez a csapatoddal. A detonáció központját rejtő emelet bejáratát két, egymásra borult test torlaszolja el. Lábaiknál vértócsa kövéredik, feltehetően halottak a kifacsart elhelyezkedésükből megítélve, de a közvetlen közelükbe érve nem fér kétség az első megérzéshez: a két teret elválasztó fémküszöb másik felén egy nagyobb, vörösre festett üvegdarab ad magyarázatot a halálukra. Az egyik kávézó üvegsátra okozta, azért ilyen falhoz közeli a baleset, ami mellett ha szűkösen is, de gond nélkül be lehet jutni a vásárló negyedbe az egyik áldozat leválasztott fejének átlépésével.
Kilépve kiömlött kávé, rengeteg fa-, porcelántöredék és üvegomladék fogad, ha első sorban a lábad elé ügyelsz. Árcédulával ellátott termékek is láthatóak össze-vissza elterülve a padlón, de legfeljebb két másodpercig tud lekötni ez a sekélyes látvány, ahonnan a hangos siránkozások, kínteljes üvöltések fognak szabályosan felszakítani és a romokban álló áruház különféle pontjaira terelni a figyelmed. Nem tudod hova kapd a tekinteted, de nem is látsz egyelőre tisztán a szálló portól, az alsóbb szintről felfelé kígyózó füsttől, ami a méretéből adódóan nem jelent egyelőre akkora veszélyt és majd az arra az emeletre rendelt kollégák intézkednek az eloltását illetően. A parancs egyértelmű volt: segíteni azon, akin még lehet, azon, aki rászorul.. A közelben lévő kávézó leomlott falai alól hangok szűrődnek ki, nem csak egy emberé, de ugyanezen emberi morajlás dörömböl türelmetlenül a dobhártyádon a másik oldalról is. A lehetetlen helyzetben kell döntést hozni, lehetőleg minél előbb. Az épület szerkezete sem fest bizalomgerjesztően..

Ellátó orvos: NYSSA
Sérülések:

CHLOE

- egész testet érintő horzsolásokat
- vágás az arc jobb oldalán, nagyjából fél centi mély és 4 centi hosszú
- állkapocstörés
- jobb oldali kulcscsonttörés, nagyjából 10 x 15 centis fém lemezlap befúródása miatt

JACKIE

- egyelőre nincs


Ron & Joël - I. emelet

Az első emeleten vagytok mindketten, amikor a detonáció a levegőbe repíti a műmézeskalács házat és vele együtt a környező üzleteket és vásárlókat. Ennek az emeletnek a fele leszakadt, méretes lyuk tátong az áruházi Télapó egykori székhelyén. A robbanás ereje nemhogy a lábadról ledönt, de arrébb is repít jó néhány méterrel, mint ahol eredetileg voltál. Nem tehetsz a történések ellen semmit, a tested úgy száll a levegőben, mint pitypang a szélben. A földet érés pedig igen fájdalmas annak, aki nincs olyan szerencsés, hogy elveszítse az eszméletét.
Világítás nincs, a por pedig hatalmas, alig látni valamit. Kéretlenül tolakszik az orrodba, a szádba, a szemeidbe és a hallójárataidba is, a bőrödre pedig második rétegként húzódik, elszürkítve ezzel mindened, a viselt ruháidat is beleértve.
Körülötted emberi testek mindenfelé, néhány mocorog, néhány abszolút nem és amint a hallásod helyreállt, sírás, kiáltások, sikolyok és üvöltés egyvelege hasít erőszakosan és kéretlenül a füledbe.

RON:
Valami ragacsos és meleg folyik végig az arcodon, ez azonban talán a kevésbé kellemetlen, ahhoz képest, hogy a bal füled mintha teljesen eldugult volna, azzal semmit nem hallasz és ha odanyúlsz, a saját véred tapinthatod. Amennyiben mozdulnál, hamar rájössz, ez nem fog menni. Elsőre talán nem is realizálódik benned, hogy miért nem, az emelet alapszerkezetéből egy elszabadult betonvasrúd fúródott a bal oldaladba a bordáid alá. A fájdalmat az agyad blokkolta a testet ért sokk hatására, azonban pár perc múlva már érezni fogod az egyre nagyobb és kellemetlenebb kínt, amit az idegentest befúródása és a fejedet ért ütés okoz. Ha körbenézel, jobbra egy leszakadt emberi kar van tőled nem is olyan messze, bal oldalon pedig egy egyelőre még eszméletlen férfi fekszik, aki hamarosan megmozdul. Él.

JOËL:
Ahogy magadhoz térsz, az első, amit megtapasztalsz, hogy a füleid csengnek és nem igazán hallasz jól. Pár perc múlva ez elmúlik és ezzel együtt erősödik fel a fájdalom, ami a jobb szemed köré összpontosul elsősorban, de közben a fejed is kegyetlenül hasogatni kezd. Ha megpróbálsz mozdulni, azonnal elfog a szédülés és az émelygés. A tőled nem is olyan messze fekvő férfi oldalából egy vasrúd áll ki, a fejét vér borítja.
A törmelék és mocsok tengerén túl, ami mindent beborít, nem egy leszakadt emberi test – vagy annak nyomai – láthatóak, hamarosan pedig arra is rájössz, nem a padlón értél földet, hanem egy ötvenes éveiben járó fickón, akiben semmilyen élet sem maradt.

Ellátó orvos: TRISTAN
Sérülések:

RON

- apróbb horzsolások a karokon, kézfejeken, az arcon és a nyakon
- fejet ért nagy erejű ütés a bal fül magasságában
- felrepedt bőr a fejen, fültől a homlok felé hajtő magasságban, bal oldalon
- bal fülre teljes siketség, dobhártya beszakadás
- jobb fülben a robbanást követően rövid ideig csökkent hallás, fülcsengés (pár perc után elmúlik)
- bal oldalon a bordák alá hozzávetőlegesen 15 centi mélyen befúródott (hátsó kimenet nélkül), 2 centiméter átmérőjű, nagyjából 70 centi hosszú betonvasrúd  áll ki a törzsből

JOËL

- karcolások, horzsolások az arcon, a nyakon, a karokon és a kézfejeken
- mindkét fülben a robbanást követően rövid ideig csökkent hallás, fülcsengés (pár perc után elmúlik)
- fejet ért ütés
- rövid eszméletvesztés után zavartság, szédülés, koordinációs problémák, hányinger és fejfájás
- jobb szem fölé és a külső oldalba, kisebb méretű üvegszilánkok beékelődve


Roman & Shane - I. emelet

Az első emeleten talán a legrosszabb a helyzet, sokan próbálnak felkapaszkodni megannyi horzsolással, vágással a testükön, még többen szereztek apróbb, vagy épp súlyosabb sérüléseket az üvegkirakatokon átrepülve, a helyzet kaotikus, szinte mindenki pánikban, egyelőre senki sincs olyan állapotban, hogy segíteni tudjon. Az egykori mikulásház helyéről rusnya feketeség ordít, a légszívszorítóbb talán a kósza kis rózsaszín cipőcske, ami alig kormos csak, de a gazdáját már nem látni sehol. Nem sokkal előtte a mozgólépcső félig leszakadt, egy szerencsétlent bedarált, mások fél emeletet zuhantak róla. Olyan is akadt, aki direkt leugrott inkább, mielőtt felfalná az önálló életet élő vasszerkezet.
Az emelet több helyütt leszakadt, többek között itt is. A leérkező törmeléktömeg olyan lendülettel csapódik nektek, hogy mindkettőtöket betaszít a mögöttetek található üzletbe. Kész szerencse, hogy női ruhanemű, s nem valami barkácsáruház...

ROMAN:
Mondhatjuk, hogy egész szépen megúsztad, talán a kiképzésednek köszönhető, hogy időben ki tudsz gurulni az esést követően, és a hatalmas törmelékdarab nem temet maga alá. Az üvegdarabok azért nem kímélnek, de még így is szerencsésnek mondhatod magad, mert egy sem mar túlzottan mélyen a húsodba, a bal karod, amin átfordulsz, jár a legrosszabbul, de pusztán felszíni vágásokról van szó. A vállad zúzódása, amire estél, egészen elenyészőnek tűnik egyelőre, talán észre sem veszed, hiszen téged hajt a tettvágy, egyértelműen nem szeretnéd, ha tétlenül kellene ücsörögnöd, elvégre, szolgálunk és védünk, nem igaz? Úgy tűnik, lehetőséged is nyílik rá, elvégre a másik férfi, aki veled együtt landolt a boltban, sokkal rosszabbul járt, mint te, konkrétan mindösszesen a törmelék alól kikandikáló jobb karját látod. Meg-megrezzennek az ujjai, szóval biztos lehetsz benne, hogy még él. Lábsérülésed nincs, a tudatod is tiszta, semmi sem akadályoz abban, hogy megkíséreld valahogy kiszabadítani onnan.

SHANE:
Épp a telefonod kijelzőjét vizslattad szemközt egy üzlettel, kelletlen szemöldökráncolás közepette kezdtél bele a válaszba, amikor megrázta a robbanás az épületet. Bármilyen rossz hírt kaptál, pillanatokon belül eltörpült a jelen aggasztó valósága mellett.
Esélyed sincs, a lezuhanó méretes vakolatmennyiség szemközt taszít át az üvegen, megtépázva arcodat, nyakadat, mellkasodat, és ha mindez még nem lenne elég, nem az üres talaj van előtted, hanem az egyik próbababa, aminek nekivág a lendület, erős feszítést érzel a mellkasodban, s immár együtt a fehér bábúval landolsz a földön, szabályosan nekiprésel a mennyezteti elem. A súlya alatt már képtelen vagy mozdulni, bár talán hogyha el tudnál fordulni valahogy a babán, akkor sikerülne, de egyelőre kisebb gondod is nagyobb annál, minthogy ezen gondolkodj. A hátadat túl nagy ütés érte, és kezded megérezni a negatív hatását, bár egyelőre még nem igazán látod át, hogy a szorult helyzeted okozta pánik miatt, vagy más okból kezd egyre nehezebb lenni a lélegzetvétel.


Ellátó orvos: TRISTAN
Sérülések:

ROMAN

- horzsolások a test minden felületén
- váll zúzódása
- felszíni vágások főként a bal alkaron

SHANE

- horzsolások, karcolások az arcon/fejen és a mellkason
- mellkast ért erős ütés (próbababára esés)
- bordatörés → átszúrt tüdő, légmell kialakulása (aláhulló törmelékdarabok)


Sigmund & Étienne - I. emelet

Éppen az épület széle felé lévő liftet hagytátok el, hogy újabb üzletet vagy csak a mosdót látogassátok meg, esetleg egy előre megbeszélt találkozóra érjetek oda, amikor a pláza közepén, de ugyanezen az emeleten a levegőbe repül a Mikulás ideiglenes, bevásárlóközponti lelőhelye. A detonáció elég nagy ahhoz, hogy ledöntsön a lábatokról mindkettőtöket. A hirtelen beállt, pár perc múlva azonban javuló fülcsengés, -zúgás és csökkent halláson túl is jól kivehetőek az üvegtető megroggyanásának hangjai. Hatalmas robajjal hullik alá milliónyi darabra törve, szerencsétekre titeket el nem érve, azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni, ahogy több tucat ember sikolt és ordít fel egyszerre.
Egy férfit a közeletekben a robbanás ereje beépített az egyik konyhai eszközöket áruló üzlet kirakatába, szerencsétlenbe nem egy nagy kés és húsvilla állt bele. A túlélésre szinte semmi esélye, ezt mindketten jól látjátok, noha most még egyelőre él és segítségért rimánkodik.

SIGMUND:
Hasra esve érkeznél a padlóra, de mivel egy tízéves forma fiúcska és az anyja olyan szerencsétlenül zuhan előre a légnyomás lökésnek köszönhetően, hogy az utolsó pillanatban részben sikerül korrigálnod és oldalra fordulva/gurulva a hátadra esned végül.
A gyermekre és az anyjára nem estél rá és valahol ez a szerencséd a szerencsétlenségben, mert a robbanásban kiszakadt lift elemeiből az egyik olyan szerencsétlenül találja el őket, hogy azonnal és szó szerint agyoncsapja mindkettőt. Az agyvelejük részben beteríti az arcod, de ezzel nem sok lehetőséged van foglalkozni, mert alig telik bele egyetlen másodpercbe és a lift ajtaja rád zuhan. Térd alatt csapódik neked a fémdarab és mivel a bal lábad kicsit térdben hajlítva volt, hatalmas reccsenéssel töri el az ajtó a lábszárcsontod. A fájdalom azonnal beleáll a végtagba és ennek okán esélyed sem marad elmozdulni, a másik lábad is alászorul. Az egykori liftajtó olyan nehéz, hogy képtelen vagy kicsúszni alóla, hiába is próbálkoznál és ha mindez még nem volna elég, a közeli kirakatba vágódó fickó becsapódása van akkora, hogy üvegtörmeléket zúdítson rád, ezzel számtalan karcolást és horzsolást okozva a fejeden, nyakadon és a kezeiden.

ÉTIENNE:
A szó legszorosabb értelmében buksz orra, amikor a bomba felrobban és ellök a detonáció ereje. Még a padlón is sikerül tovább csúsznod és akármennyire is igyekeznél elkerülni az elkerülhetetlen, nem megy; az arcod bal oldala bánja az esést, ahogy a törmeléken és üvegszilánkokon horzsolod végig a bőröd. Az egyik üzlet ajtaja az, ami végül megállít. Az eséskor talán fel sem tűnt, hogy sikerült szerencsétlenül lépned és ennek következtében fájdalom nyilall jobb bokádba.
Az ajtó pedig, ami elvileg megállít, kifordul a helyéből. Néhány másodpercig ugyan semmi sem történik azon túl, hogy a tőled balra lévő, vörös hajú férfinak hangos reccsenéssel eltöri a liftből kiszáguldó ajtódarab a lábát és egy másik fickó pedig annak az üzletnek a kirakatába csapódik bele, amely előtt te magad is rostokolsz.
Kattanásra emlékeztető hang az előjele annak, hogy kitörik az ajtó a helyéből, részben üvegből, részben fémből készült. Az üveg eltörik és a hátadra esik. A bal lapockádat vágja fel mélyen, a fém részei pedig a hátadra zuhannak. Pokolian fáj és talán egy pár pillanatig levegőt sem kapsz az ütésnek köszönhetően, azonban, ha megpróbálsz megmozdulni, gond nélkül meg tudod tenni. A lapockád vérzik, érzed, ahogy meleg nedvességgel áztatja át a ruhád és a kabátod a véred. A kirakatban lévő fickó ugyan szívbemarkolóan nyöszörög segítségét, de ha mérlegelsz, hogy ő vagy a vörös hajú fickó, rá kell jönnöd a lift ajtó alá szorult férfinak sokkal nagyobb az esélye a túlélésre, mint a másiknak, amelyik alig pár percen belül el fog vérezni.

Ellátó orvos: TRISTAN
Sérülések:

SIGMUND

- horzsolások és karcolások az arcon, nyakon, a törzsön, kezeken és különösen a lábakon, sok apró seb, egyik sem mély
- a mindkét láb a detonációban kiszakad liftajtó alá szorult és zúzódott
- a bal lábszárcsont eltört

ÉTIENNE

- az arc bal felének teljes lehorzsolása hasra esés következtében
- kifordult jobb boka
- nagyjából 3 centi mély és 15 centi hosszú, keresztirányú vágás a bal lapockán
- zúzódott izmok a derék tájékon
Vissza az elejére Go down
Lullaby
Lullaby
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 5:19 pm
 



 

Megan & Qetsiyah & Nick
- II. emelet

Az első emeletről a másodikra tartó mozgó lépcsőn tartózkodtok mindhárman. Megan a tetején, Qetsiyah a közepén, Nick az aljától négy fokkal a szállítószerkezetnek, amikor bekövetkezik a későbbi tragédiákhoz vezető esemény, ami az épület egészét megrázza. Hangos robaj és még annál is fülsüketítőbb, rövid időn belül elhaló sikolyok verik be a dobhártyátokat, miközben az egyik vásárló gondolkodás nélkül csap rá a STOP gombra. A lépcső olyan hirtelen áll meg, hogy hajszálon múlik el ne veszítsétek az egyensúlyotokat, ami nem minden rajta állóról mondható el. Dominóként dől meg a sor, a felső részen tartózkodók kimaradnak a sodrásból, ahogy az alul lévők is, de a középen elhelyezkedők egységesen dőlnek meg, amit egy hirtelen katasztrófa súlyosbít a következő másodpercben.
Az üvegkupola felszíne megtörik, szilánkdarabok kezdenek hullani az égből egy ponton és a meggyengült tartószerkezet egyik eleme lezuhan. Megtörve a lépcső folyamatosságát, megcsavarva a fémalapot. Újabb sikoltások és üvöltések rázzák meg a színteret, kánonban az első emeletről felszűrődőkkel, ahol a távolabbi lépcső felé tekintve látható a robbanás krátert képező látképe. A magát hamarosan megadó építmény jobbra dől, fülsértő zajjal csavarodik, amerre a vas súlya jobban összpontosul, a nyikorgó hang alapján nem sokáig fogja bírni. Alkatrészei folyamatosan záporoznak a levegőbe.

MEGAN:
A futószalagba kapaszkodva végigráz a detonáció ereje és ellent kell tartanod a mögötted álló beléd kapaszkodásának. Ez a visszahúzó erő azonban hirtelen megszűnik, ahogy az égből az üvegdarabokkal együtt egy méretes vasgerenda is aláhullik. A húzódó, pattanó fémek hangja előfutára a bekövetkező eseménynek: egy, talán két másodperc se kell hozzá, hogy megzuhanjon a lábad alatt a talaj és cselekedni kényszerülj. Ösztönösen lépnél előre, de eddig visszatartott egy kéz, ami most elenged, nem bírja megtartani magát és elvágódsz. Alkarjaiddal a magzatot védve esel a rácsos lépcsőfokra, ami a vékony öltözetet hamar a bőrig lecsupaszítja és égető fájdalmat eredményez. A hasad nem vered be, a térded csak enyhén ütődik, az álladon viszont lejön a bőr, mert nekiütközik a fokszélnek.
Nyugtod még a biztos tudat ellenére sem lehet. Felülről hangos morgás érkezik, éles fogsorral vicsorogva rád. Emlékszel arra az addig jól viselkedő angol terrierre, ami mögüled törte előre magát? A gazdája most eszméletlenül fekszik a lépcsőn. Egy méretes üvegdarabbal a nyakában, míg a te osztályrészed csak apró por, kisebb törmelékek a hajadban. A lépcső még egyben van. Két felé is folytathatod az utad, mielőtt sikeresen leszedi magáról a szájkosarat.. A gerenda még nem törte ketté az áthidalást.

QETSIYAH:
A melletted álló nőhöz verődsz, aki ezáltal nem tud megkapaszkodni a korlátban és kiesik a kezéből a mobiltelefonja. Az egyensúlyod megtartása nem sikerül, egy lépcsőfoknyit lejjebb kerülve találod csak meg és ez a legnagyobb ügyetlenkedésed, egyben legnagyobb szerencséd. Nem telik bele egy szekundumba, mire csörömpölés hallatszódik felülről és nem is tudsz felocsúdni, a következő jelenet játszódik le az orrod előtt. Pont előtte. A vasgerenda lendülete megcsapja az arcod, hátralibbenti a hosszú hajad és a megrökönyödő súlya leterít a lábadról. Kénytelen, kelletlen fejeled meg a lépcső oldalsó fémlapját, mert annyi hely még adódott közted és a mögötted érkezők között. Innentől válik követhetetlenné a gyors lefolyású tragédiasorozat.
Meggyűrődik a fémtest, súrlódó hang vág a füledbe, miközben egyre jobban kifordul alapállásából a szállítószerelvény. A kezek kétségbeesett tapodása tisztán kivehető a rengeteg háttérzaj mellett is. A lábaddal sikerül kitámasztanod magad, az alacsonyan lévő súlypontod ment meg attól, hogy úgy végezd, mint az a nő, akinek a bal feléhez vágódtál.. Kiáltása az agyadba vésődne, ha a reccsenés nem hozna magával mérhetetlen fájdalmat, ahogy megtörik alattad a talaj és az éles szélű fém fel nem hasítja a bőröd, egészen húsba, szalagvágóan. Érzed a lábfejed, de dőlni kényszerülsz, mert nem bírod megtartani magad. Az első emelet felé dőlsz, lefelé, ahol nagyobb az esély megúszni a rövidesen bekövetkező zuhanást, amit pont elcsípsz a fájdalomtól résnyire szűkölő szemed sarkából, amint bekövetkezik: az egyik szalagkorlátba kapaszkodó már nem bírta megtartani magát. A te „földet” érkezésed meggyengítette a kapaszkodását.

NICK:
Könnyebb botlásként éled meg a megmagyarázhatatlan dörrenés következményét, amíg üvegszilánkok nem kezdenek hullani az égből. Kezdetben kisebb méretűek, majd egy nagyobb, pókháló töredezettségű is becsapódik néhány méterrel előtted. Az egyik gyermekét tartó férfi fejére zuhan, repedései az ő vérét isszák be és feltehetően a nejéét, akinek aggodalmas hangját hamar elvágja a kettétörő, belé álló üveglap széle, miként gyomortájékon talál magának melegágyat. Ha akarnál se tudnál segíteni, túl gyorsan váltakoznak a történések és még mielőtt hátra arcot vehetnél észre veszed az egyre nagyobb árnyékot vető gerendát, ami elhagyta a kupolabeli helyét. Fájdalmasan és hangosan találkozik össze a lépcsőtesttel, ami elsőre csak kissé adja meg magát a jó tervezői kivitelezésnek köszönhetően, de ez nem lesz örökké így. Hármótok közül te látod legjobban. Végigpereg előtted a fém csavarodása következtében megdőlő emberek kapálózása, a bábokként történő eldőlésük, amit hajszálon múlt, hogy megússz, amíg az eggyel feletted álló kétségbeesett fordulásában nem kap utánad a stabilitásának erőszakos megtartása miatt.
Kapaszkodni kényszerülsz, amit a jobb csuklód bán meg a hirtelen és nagy terhelés miatt. Érzed a pillanatnyi roppanást, az ízületi elválasztódást, majd szerencsés összekoccanást. Nem mozdult el a helyéről, időben csúszott ki a kezed az érted nyúló markai közül, aki a magasságából adódóan túlságosan kileng a korlát magasságánál.. Úgy végzi ahogy sokan mások. Csak három test marad előtted, mire egy kisebb lélegzetvételnyi szünethez jutsz a rád jellemző hideg vérrel felfogni a helyzeted és mások állapotát. Ezek közül kettő az üveg áldozatává vált, a harmadik viszont nagyon is él, fájdalmával küszködik három fokkal feljebb.

Ellátó orvos: NYSSA
Sérülések:

MEGAN

- horzsolások az alkarokon és az állon


QETSIYAH

- pár percig tartó fülcsengés, fülzúgás
- fejet ért ütődés
- mélyebb, bokától vádli középig tartó vágás a bal lábon
- hirtelen fellépő, reccsenő hanggal egybekötött heves fájdalom → teljes Achilles-ín szakadás


NICK

- jobb csuklóízületi duzzanat → megnövekedett ízületi folyadékmennyiség
- fájdalommal járó részleges, enyhe, jobb csuklórándulás



Marion & Caterin & Bradley
- II. emelet

A második emeleten vagytok, a robbanás előtti pillanatokban még valaki belétek ütközik, nagy a tömeg, a lökdösődés, az emberek türelmetlenek és szinte mindenkinek az agyára megy a kapkodás, az utolsó nagy rohanás a még be nem szerzett ajándékok után.
A bomba pusztításakor mindannyian az üvegkirakatok előtt vagytok, a hirtelen megváltozott légnyomás változás titeket is ledönt a lábatokról. Talán megpróbáljátok ösztönösen óvni magatokat, amennyire tudjátok, de a haszna pontosan annyi, mint halottnak a csók. Éles fájdalom és égő érzés kíséri a földet érést és a horzsolásokat okozó, padlón való végigcsúszást, amíg valaminek neki ütközve meg nem álltok. Por, mocsok és vérpettyek borítanak be mindannyiótokat és kéretlenül tolakszik a szátokba és a szemeitekbe gusztustalan egyveleg.
Pár percig a hallásotok nem az igazi, mintha víz mélyén lennétek, pontosan úgy érzékeltek minden körülöttetek lévő zajt, ami leginkább kiáltozás, sírás, üvöltés és sikoltás egyvelege, amit még némi fülzúgás is kísér mielőtt kitisztulnának a hangok.

MARION:
Valami kéretlenül nehezet érzel a bal lábadon, a bokádba pedig éles fájdalom hasít kegyetlenül. Az arcodat a saját véred áztatja, számtalan sebből buggyan ki egy-egy kövér, vörös csepp. Mindkét alkarodat zsibbasztó-égő, inkább kellemetlen, semmint fájó érzés járja át, a horzsolások véreznek, de nem aggasztó mértékben. Kényelmetlenül nyom egy betondarab, ami a hátadnak préselődik a veséd magasságában.
Ha megmozdulsz, hogy lásd, minek a súlyát érzed a lábadon, egy ismerős férfi vonásait fedezed fel a por szürke leple alatt, Bradleyét.

CATERIN:
A hátadra sikerült érkezned és amint megpróbálod kinyitni a szemeidet, rájössz, hogy a jobb oldalira semmit sem látsz. Fájdalom furcsa módon szinte nincs, ezért érthetetlen lehet, hogy miért is a vakság. Ha mozdítod a kezed, hogy esetleg odanyúlj, akkor érezheted, hogy valami tárgy állt bele.
Mindkét karodon és lábadon számtalan karcolás és horzsolás akad, ezek egyike sem okoz nagy fájdalmat, de kellemetlenül húzódik és vérzik is, a bőrödre rakódott porral pedig sötét masszát képeznek. A füleid csengése és zúgása nem akar alább hagyni, noha a hallásod viszonylag helyreáll pár perc után. Tőled balra, alig egy karnyújtásnyira van Marion és a rajta landolt Bradley.

BRADLEY:
A robbanás pillanatában már akkor, amikor az ledönt a lábadról és a légnyomás végiglök a padlón, érzed, hogy éles fájdalommal hasít valami a hasadba a gyomor magasságában. Később, ha odanyúlsz, akkor érezheted, hogy két darab, kemény tárgy ékelődött a hasfaladba.
A fejed is eltalálja egy leszakadt mennyezetdarab még azelőtt, hogy a hátadra érkeznél. A gerinced homorú ívben hajlik meg, ahogy kényelmetlenül áll a hátad alá az, amire ráestél. Pontosabban akire, sikerült Marion lábán landolnod.
A szemedbe vér folyik, ha odanyúlsz, akkor érezheted, hogy felrepedt a bőr a bal szemöldököd felett. A végtagjaid is kellemetlenül bizseregnek és sajognak, egyelőre nagyobb fájdalmaid viszont nincsenek, az agyad blokkolta azt a tested ért sokk miatt. Beletelik jó pár percbe, mire szépen lassan bekússzik a tagjaidba az érzés, ami jelzi, mennyire sérültél meg.

Ellátó orvos: NYSSA
Sérülések:

MARION

- üvegszilánkok miatti karcolások az arcon
- horzsolások az alkarokon
- bal boka kificamodása


CATERIN

- karcolások, horzsolások a test egész felületén
- fülcsengés, fülzúgás
- üvegszilánkdarab a jobb szembe fúródva, erre a szemre átmeneti vakság


BRADLEY

- zúzódások a test egészén, különösen a végtagokon
- felszíni sérülés → felrepedt bőr a bal szemöldök felett
- mély vágás a hasfalon keresztben, 2 nagyjából tenyérnyi méretű, éles szélű fémdarab, nagyjából 5 centi mélyen belefúródva a sebbe



Enril & Elijah & Eva
- II. emelet

A második emelet azon részén tartózkodtok, ahová a detonáció, ha közvetlenül nem is ért el az első pillanatokban, a hatása elemi erővel törte be a környező kirakatok üvegablakait a hirtelen fellépő nyomásváltozás miatt és jó pár percig tartó fülzúgást okoz a környéken lévő bevásárlóknak. Füst és por szaga tolul az orrokba, a portól csak ködfátyolosan lehet átlátni a túloldalra, ahol ugyanaz a látvány fogad mindenkit: pánikoló embertömeg és ha titeket csak ez, illetve a robbanás erejétől megrogyott épületalap rázott volna meg..
Enril és Elijah együtt jöttetek, a véletlen műve, hogy Eva szembe jött veletek az üzletsoron. Inteni sem volt lehetőségetek egymásnak, szólni sem a felismerés másodpercében, amit nagy megrázkódtatás és az alumíniumkeretükből kirobbanó üveglapok éles szilánkjai akadályoztak meg. Felületi sérüléseket szereztetek, amiket jobbá a legjavát felfogó alkarjaitok szenvedtek el az ösztönös védekezés miatt. A mély víz alólinak ható hangok közül élesen kirí annak a törésnek a hátborzongató effektje, amit a padlózat hirtelen megdőlése követ és az arra lévők váratlan egyensúlyvesztése. A körülöttetek lévők abba marnak, amit és akit először érnek, hogy elkerüljék a megcsúszásból elesésbe torkolló manővert. Láthatóvá, kézzel tapinthatóvá válik a feszültség, ami további sikoltások és üvöltések képében morajlik végig az áruházban, majd mindőtöket ledönt a lábáról. A márványos csempelemezeken nagy mennyiségű víz ömlik a közeli állatkereskedés helyiségéből, az akváriumok megtört tartályából eredeztethetően az alant található, fő károsodást elszenvedő emelet irányába a kedvező dőlési szögnek köszönhetően.
A nemrég fületekbe élesen vágó repedés hangja, pedig nem csak a padlóé volt..

ENRIL:
A földön fekve eszmélsz fel. A tested gyengén rázkódik, mindkét kezed ökölbe szorulva, görcsös állapotban van és a zsibbadó, csontig érő fájdalom köszönt elsőként az arcod azon felén, amelyik az egyik elszabadult ajándékdoboz sarkába vágódott amellett a szerencsétlen aranyhal mellett, aki holt szemeivel tekint a tieidbe. Ugrál, aprókat, elsőre nem is érthető módon. Egyértelműen meg tudod állapítani, hogy nem él, míg a helyzet felmérése már komplikáltabbnak bizonyul. Ha mozdulni akarsz egyelőre nem fog menni, nem tudod úgy uralni a mozdulataidat, hogy megtehesd, vergődésnek tűnik inkább, ügyetlenül kivitelezett fordulásnak, ami viszont ha sikerül jobb rálátásod lesz a környezetedre. A hátad egy a tiednél jelentősebb kisebb méretű emberbe ütközik, mi több, fekszik rá a közelsége miatt: egy kislányéba. A kellemetlen érzés még mindig végigfut rajtad tetőtől talpig, de fokozatosan gyengül.
Nem sokan maradtak talpon, csupán ketten. Az egyik ezek közül a korlátba kapaszkodik, ugyanazzal a görcsösséggel, amit a kezeidben érzel. Nem bír elszakadni tőle, megmoccanni és ez a látkép fogad hozzád sokkal közelebb egy méretesebb férfire tekintve. Fogait összeszorítva szedi össze minden igyekezetét és próbál lépni, de ismét nő a padló dőlési szöge, mi több, a meggyengült szerkezet, a ránehezedő súly miatt kifordul a talapzatból a korlát vasalapja, a szerencsétlen, pedig kizuhan. Nem tudni az első emeleten vagy a földszinten ér földet.. Csak hallod. Akárcsak a nyöszörgéseket, végre kidugult a füled.
Tőled egy karnyújtásnyi távolságra leled a fekete bőrkabát jól ismert tulajdonosát. Őt jól látod, ellentétben a nővéreddel.

ELIJAH:
Nem tudsz mozdulni. Ez a legerősebb gondolatod, ami kiugrik az összes közül. Nem csak azért, mert az izmaid újra s újra, számodra indokolatlan módon összehúzódnak, hanem, mert a nedves padlón elterülve tényleg képtelen vagy felemelni a lábadat. Az arcod zsibbadását egyelőre nem rúgja túl a fájdalomérzeted, csak percek múltán fogja, amikor az adrenalin kevésbé fogja blokkolni a receptorok jeleit és szinte üvöltésre fog késztetni a térdedbe furakodó kín. Érzed a lábfejed, ez jó, de a megmozdítása nem csak a lábközép magasságában rád dőlt oszlopdarab akadályozza, hanem körülötted lévő embereket is görcsös állapotban tartó feszültség is. Jobb rálátással rendelkezel, mint a balra lévő partnered, nem takarja el a méterekkel előttetek levő vezeték szikrázását a földre borult emberhalom egy termetesebb példánya.
Enril-t a fejbúbja alapján ismerheted fel első ízben, majd az átfordulásakor kapsz biztosítékot a kilétéről, amit te már képtelen vagy utánozni a mozgásképtelenné paralizálódott tested okán. A lassan apadó, hozzád akadálymentesen toluló vízmennyiség idővel nem fogja nehezíteni a légzést, a patakból idővel csermely lesz és nemsokára eljön a pillanat, hogy csak apró erek fogják a csempéről összeszedett hordalékot hozzád vinni. Fektedben látod az összes történését, nem vesztetted el egyetlen egyszer sem az eszméletlen. A korlátba akarata ellenére kapaszkodó ember, az oszlopból és padlózatból kiszakadó korláttal együtt dőlő férfi és még ennél is több volt az elején. Láttad kinek csapódott legelőször a magas feszültségű vezeték – kinek a testvérének.. A feléd tartó, emberi testeken átgördülő, nagyobb méretű vízisiklónak belőtt állat közeledését márcsak, akkor fogod észlelni, amint az akvárium folyadéktartalmának szivárgásával együtt megszűnik az izmaidat uraló érzés erőssége is.

EVA:
Fáj. Legszívesebben a szívedhez kapnál, ha az áramütés következtében nem vágódtál volna görcsös állapotba, enyhén kicsavart testhelyzetbe, aminek az okán ez lehetetlenné válik. Az is, hogy a vállad fájlalásával törődj vagy a combod külső oldalán érzett, égő, mélyre nyúló fájdalomhoz érj és ellennyomással próbáld csökkenteni, szétteríteni az egy helyre összpontosuló ingert. A történteket nem tudod sorrendbe tenni, érzed a fejed sajdulásából, a szűnni nehezen akaró szédelgésből, amitől a katasztrófa sújtotta pláza ringlispílként forog körülötted még koordinálhatatlanabbá téve csak percek múlva megkísérelhető mozgásodat. A víz hozzád nem ért el, a lefolyás uralta területen kívül maradtál és hála az önuralmát nálad is hamarabb elvesztő, ötvenes éveinek közepén járó nőnek, aki leterített a lábadról viszonylag könnyen megúsztad a villanyvezetékkel való érintkezést. A bemeneti seb környéke erősen megégett, de csak rövid ideig tartott, utána egyből levettek a lábadról és megúsztad a sejtszintű károsodást, nem kell a saját húsod égett szagától undorodnod.
Tőled alig két méterre, a vízhatáron lengedezik és szikrázik fényszóró módjára az egyik kidőlt oszlop által kiszakított vezeték. A magas feszültség miatt nem kell belelógnia a vízbe, a levegőben is terjed a nagyfokú energiája és folyamatos árammal látja el nedves, immáron ferde alapú területet. Vége láthatóan gondoskodik a rajta fekvők a tiedéhez képest finomabb görcsbe rántásáról, valamint három ember haláláról. Egyikükről egyértelműen meg tudod mondani, hogy nyakon csapott, a másik kettőnél nem tudod megállapítani hol érte őket, de a kettes számról máris máshova eveznek a kissé még kusza gondolataid: a testvéred és kísérője irányába. Amikor elég erőt érzel magadban fel tudsz majd tápászkodni, hogy jobban körülnézz a jajveszékelő sikoltások színterén és megtaláld őket..

Ellátó orvos: TRISTAN
Sérülések:

ENRIL

- enyhe áramütés → folyamatos izom-összehúzódások
- karcolások és horzsolások a test teljes felületén
- felrepedt, vérző bőr a jobb járomcsont felszínén


ELIJAH

- enyhe áramütés → folyamatos izom-összehúzódások
- karcolások és horzsolások a test teljes felületén
- bal térdízületi duzzanat → kialakult vérömleny
- mozgásképtelen, fájó bal térd → darabos térdkalács törés


EVA

- erősebb áramütés → szívbe maró fájdalom, erős, hamarosan megszűnő izom-összehúzódás
- közepesen mély, II. fokú égési sérülés a jobb comb külső felén
- fejet ért erős ütés → rövid ideig tartó, hirtelen szédülés, zavarodottság
- az eleve törött kar válla kificamodik

Vissza az elejére Go down
Lullaby
Lullaby
Admin

Avataron : Lullaby
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 5:24 pm
 



 

Nyssa & Tristan

A robbantást követően csupán tíz perc telik el, mire az első mentőcsapatok a helyszínre érnek. Tűzoltók, rendőrök, katasztrófaelhárítók és számtalan mentőautó érkezik szirénázva, megkülönböztető fényeket használva. A legtöbbeket az épületbe irányítanak, túlélőket keresni, a sebesülteket kihozni, megint mások pedig a környékről igyekeznek gondoskodni, a nézelődőket a lehető legtávolabb küldeni, hogyha összeomlik az épület, ne legyenek még sérültek.
Az orvosok és mentősök kezeiben egy nagy halom sebesülést jelölő színskála kártya van, a használatuk egyértelmű; fekete jelzést a halottak vagy menthetetlenek kapnak, vöröset a súlyos sérültek, sárgát a közepes mértékben sebesültek és zöldet azok, akik bár szintén nem úszták meg sértetlenül, ellátásuk várhat.
A tűzoltóság néhány perc alatt ellenőrzi és biztonságosnak nyilvánítja az épület északi végében lévő, a robbanásban nem sérült (tűz)lépcsőházat, valamint a közepén található személyzeti lépcsőt, a mentőcsapatok ezeken közlekedhetnek az emeletek között. A káoszban nincs rend, mindenki tudja a dolgát; aki menthető, azt lehetőség szerint annyira ellátni, hogy kibírja, amíg ki tudják hozni az épületből.

Beosztás: Sebesülések mértéke, multi összeakadások elkerülése és későbbi mesélői fordulat figyelembevétele miatt meghatározott sorrendben kéretik az ellátást végezni. (Mivel nem mindenki egyforma gyorsasággal tud írni, akármilyen sorrendben felkerülhetnek a reagok, a sorrend IC sorrendet jelöl!)
Azoknál a párosoknál, ahol egyelőre nem mindenki sérült, értelemszerűen csak a sérültekkel kell foglalkozni, később sérülőkhöz új instrukciók érkeznek majd.
5-5 páros és hármas játékok vannak, ezért egy-két-három reagos közbeavatkozásokat kérünk játékoskedvtől és helyzettől függően.


NYSSA

földszint:
1. Ainslie & Joshua
2. Nadiya & Elliott & Lee & Tara

I. emelet:
3. Chloe & Jackie

II. emelet:
4. Megan & Qetsiyah & Nick
5. Marion & Caterin & Bradley

TRISTAN

földszint:
1. Cassius & Lothar

I. emelet:
2. Ron & Joel
3. Roman & Shane
4. Sigmund & Étienne

II. emelet:
5. Enril & Elijah & Eva
Vissza az elejére Go down
Caterin Miller
Caterin Miller
Felső tízezer

Avataron : Emily vanCamp
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 6:03 pm
 



 

[MARION :: BRADLEY :: 2. EMELET]

- Nem mondod komolyan? – nagyjából itt szakad meg a beszélgetés és olvadnak további szavaim sikoltásba, melynek hangját elnyomja a robbanás. Nyúlnék én a húgom után, de éppen csak meg tudom érinteni, a detonáció ereje elsodor, nem tudom testemmel védelmezni, akármennyire is szeretném. A legközelebbi észleletem az, hogy bár kinyitom a szemeimet, mégsem látok rendesen, így ahelyett, hogy próbálnám erőltetni a látásomat, inkább amilyen hangosan csak tudom, elkiáltom magam.
- Marion! Milly! Mondj valamit! – újra kinyitom a szemeimet, felemelem jobb kezem, arcomhoz nyúlok, de vissza is hőkölök. Inkább megpróbálok feltápászkodni legalább térdre, hogy több mindent lássak a környezetemből. Megnyugodva tapasztalom, hogy alig kell közelebb kússzak, már látom is a testvéremet.
- Akármit is látsz rajtam, ne mondd meg! Nincs gáz, oké? Semmi baj!
Nincs közöttünk sok korkülönbség, de szinte úgy beszélek vele, mintha gyerek lenne. Így próbálom megnyugtatni magamat is.
Nem bírom a vért. Soha nem is bírtam, de az, amit a Marion lábán fekvő férfi képében látok kiforgatja sarkaiból a világomat.
- A rohadt életbe! Nem szabad kihúzni.. a filmekben mindig azt mondják, hogy nem szabad kihúzni. Mondd, Marion, mi fáj? Beszélj hozzám, oké? Én.. ki tudod húzni alóla a lábadat?
Úgy vélem, hogy jobb lenne, ha a férfi nem ívben meghajlott gerinccel feküdne a fémmel a hasában.
- Hall engem, uram? Nyilván nem ez a legmegfelelőbb hely, de.. a nevem Cat. Megtenné, hogy beszél hozzám? Mindenki beszéljen! Én addig.. hol a picsában van a telefonom?!
Alapvetően nem szoktam káromkodni, legalábbis nem így, de a pániktól nem csak, hogy túl sokat kezdek beszélni, de még ez is előfordul velem. Mindenesetre továbbra is úgy vélem, hogy jobb lenne, hogyha nem lennének egymás alatt-felett. Nem vagyok orvos, ellátni aligha tudom akármelyikőjüket is, de összeszedem minden Vészhelyzetes tudásomat, ha kell. Remélem, hogy nem kell. Ha azt a rohadt telefont megtalálnám, hívhatnék akár segítséget is. Szép álom. Ugye?
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
Sigmund Gallagher Mallors
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 49

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 6:15 pm
 



 

1. EMELET – ÉTIENNE

Megígértem Sadienek, hogy az idei karácsonyát széppé teszem. Érte már elég tragédia ebben az évben, igazán nem szeretném, ha még ez a számára annyira szeretett – gyerekként legalábbis rajongott érte – ünnep is rossz emlékké formálódik. Arra ugyan nem mertem – és hogy őszinte legyek nem is akartam – letenni a nagyesküt, hogy az anyja meg én egy levegőt tudunk szívni veszekedés nélkül, de ettől még a szép karácsony szándéka megvan bennem. Épp csak időm nem volt beszerezni az ajándékokat.
Semmi bajom a tömeggel, ki tudom zárni a fejemből őket. Ha lökdösnek, hát hadd lökdössenek, nem érzem furcsának mindazzal együtt sem, hogy én magam nem vagyok az a fajta, aki csak úgy nekilátok a jobb haladás érdekében valaki felöklelésének. Egyszerűen más a habitusom, ezt a napot arra szántam, hogy mindent beszerzek, hát ha két perccel – vagy ne adj’ teremtő húsz perccel – később jutok oda egy bolthoz, hát puff neki. Nem fogok belehalni. Pláne azért nem, mert nem pontosan tudom, hogy mit keresek, hogy mi az, amit venni szeretnék.
Sejtem, mint macska az esőt, mondjuk így. Ám ez messze nem azt jelenti, hogy pontos fogalmaim vannak arról, hogy mi kerül majd a karácsonyfa alá. Régebben tudtam volna, szinte gondolkodás nélkül akadtam volna rá a tökéletesre mind Sadie, mind az anyja számára, de azok az idők jócskán elszaladtak felettem. És nem a válás az oka a tanácstalanságomnak, hanem az, hogy a lányom lassacskán kamasszá cseperedett mellettem és én észre se vettem szinte, hogy mikor nőtte ki a Barbie babák és a pónilovak szeretetét.
Csak egy pillanatra állok meg, míg a zsebemben kotorászom a telefonom után, de ez a pillanat elég arra, hogy ne legyek eléggé figyelmes. Ugyan nem tudom, hogy mire figyelhettem volna jobban, de azt tanította nekem az élet, hogy mindig van mire, mert minden elkerülhető.
Akkor eszmélek csak tudatomra a dobhártyámat és a környezetemet érő káoszban, amikor zuhanok. Látóterembe kúszik a valóság, próbálom összeszedni az uralmat testem fölött, már amennyire a fülembe sípoló készüléktől erre képes vagyok. Kikapnám, ha éppen nem lennék azzal elfoglalva, hogy előre tartott kézzel tompítsam az esést, s segítsek magamnak oldalra hengeredni. Az, hogy mindez mennyire nem kellemes, totálisan lényegtelen. Örülök, hogy nem zuhanok rá senkire.
Nem sokáig van lehetőségem örülni viszont, mert még csak halványan vet lobot elmémben, hogy segítenem kellene, máris jön az újabb csapás, az érkező lift lépében. Ha nem volnék orvos, akkor talán az arcomba vágódó emberi maradványoktól felfordulna a gyomrom, ám így az első élmény a döbbenet helyett az, hogy tovább is pillantok, hol tudnék segítségére lenni valakinek. Látom hát, hogy érkezik felém a katasztrófa, de nem tudok kitérni előle.
Nyelvembe harapok, hogy ne ordítsak fel a lábszáramból induló, egész testemen végighullámzó fájdalomtól. Nem moccanok azonnal – meg se kísérelem, sacc per kábé amúgy is esélytelen volna, meg egyébként is jól tudom, hogy a hirtelen mozdulatokkal többet ártanék, semmint használnék – inkább azzal kötöm le magam, hogy kirángatom fülemből a mélyhallójárati hallókészülékemet. Van elég bajom az elviselhetetlen, meghibásodott sípoláson kívül is.
- Orvos vagyok! Ha kiszednek innen, több hasznomat veszik.
A praktikum előcsalja belőlem a megszólalást. Körbepillantok, hogy van-e körülöttem olyan, aki potenciálisan képes volna segítséggel megemelni a liftajtót. Az mellékes, hogy mennyire fog fájni. Ennyi törmelék között valamit csak találok, amivel ellátom magam annyira, hogy segíteni tudjak. Egyébként meg nagyon remélem, hogy valaki nekilát kipróbálni a telefonját, hátha működik. Sok esélyét nem látom, de azért..
Vissza az elejére Go down
Marion Miller
Marion Miller
Média és művészet

Avataron : Margot Robbie
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 6:30 pm
 



 

[CATERIN :: BRADLEY :: 2. EMELET]

Már épp szóra nyitnám a számat, de akkor több dolog is történik egyszerre, egyrészt valaki nekem jön, elsodorva a nővérem mellől, és bár a tudatomban motoszkál, hogy én ismerem ezt a férfit, de nincs időm a gondolat végére jutni, mert magával ragad a robbanás ereje, és magával ránt. Együtt esek azzal, aki nekem jött, Caterint nem látom, de kezdek rögvest bepánikolni, a testvérem… Sikoly ugyan nem hagyja el ajkaimat, de a kétségbeesés fojtogatva kúszik le a torkomon. Itsenem, Cat, csak ne essen bajod… Hiába próbálom magam elé emelni a karjaimat, az üvegszilánkok kicsipkézik az arcomat, érzem, miként vájnak bele, minden egyes pillanata megragad bennem az elvágódásomnak, a fájdalom akkor csúcsosodik ki, amikor földet érek, és a bokámon landol még valaki, olyan szinten belém vág a fájdalom, hogy nem vagyok abban biztos, fel tudok majd kelni innen. Esés közben próbáltam a karommal tompítani, egész jól sikerült, legalábbis némi tompa fájdalmon túl mást nm érzek. Próbálom a por, vér együttesét kiköpni a számból, és elérni, hogy kitisztuljon a látásom, akkor érzékelem, hogy a saját arcomból ered egy rakás, nem beszélve a mocsokról, ami belemehetett már most.
Felnyögök, ahogy a hátam nekifeszül valaminek, fogalmam sincs egyelőre, mi lehet, próbálnék mozdulni, de egyelőre nem nagyon megy. Annyira előre hajolok, hogy megnézzem, ki az, aki ott fekszik rajtam, és majdnem kiugrik a szívem a helyéről.
- Úristen… Bradley! – Riadt szűkölésnek hangzanak csupán a szavaim, próbálnék felé nyúlni, de esélytelen elérnem, és valahol a mozdulat közepette tudatosul bennem sérüléseinek súlyossága. Istenem… Ledermedek, csak hosszú pillanatok múlva hallom meg Cat hangját. Alig pillantok rá, olyan falfehérré válok, mintha legalábbis szellemet látnék, és szinte rögvest könnyek égetik a szemeimet, nem kell sok, hogy kibuggyanjanak az első cseppek. Megszólalni nem tudok, hiába is próbálnék bármit mondani, de jelenleg istentelenül haragszom a világra. Miért pont az én testvérem? Miért pont Brad? Miért pont én? Miért ez a pláza? Annyira hülye kérdések, jesszus. A szívem zakatolása nem képes abbamaradni.
- Jól… vagyok. Csak a lábam. – Az arcomat úgyis látja, miként én is az övét, Brad meg. - Ő az Cat. Ő Bradley… – Csak ennyit mondok, és jelen pillanatban minden haragra pazarolt másodperc annyira szánalmas ostobaságnak tűnik a részemről. Ha… ha meghal, akkor sosem fogom megtudni, mi ez az egész vele, hogy miért olyan, amilyen, sosem ismerhetem meg jobban.
- Megpróbálom… – Amint megmozdítani igyekszem a lábamat, felzokogok a beléhasító fájdalomtól, pedig én is sejtem, hogy nem maradhatunk így, szóval feladni nem fogom, de kicsit meg kell emberelnem magam, ami a jelenlegi kétségbeesésemben és a páros látványától kísértve közel sem egyszerű.
Vissza az elejére Go down
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
Nyssa Kaianae-Plyseckaja
Egészségügy

Avataron : Eva Green
Kor : 40

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 8:11 pm
 



 

[To Tristan]

A karácsonyi készülődés végére már én is kezdek elfáradni, miközben élvezem, hogy alig pár óra múlva együtt lehetek a családommal. Már az ünnepi hangulat is kezd megszállni, a zene és a fa illata lengi be a lakást, mikor megszólal a telefonom. A rendőrségi diszpécserre külön hangot állítottam be és most is azonnal ugrok annak ellenére, hogy szabadnapos lennék. Szokás szerint felkapom és már megyek a táskámért, hogy azonnal indulhassak, amikor felfogom a hallottakat. Hatalmas robbanás a plázában, rengeteg sérült, az érvényes trauma kiképzési papírjaim és orvosi engedélyem miatt hívtak be a mentőcsapat tagjának. Most még fontosabb a gyorsaság, mint máskor, azonnal veszem a kabátomat, kulcsokat, majd már a lakásban sem vagyok. Az autóm lenn parkol, beugrom a kormány mögé, indítok és úgy ítélem meg, kivételesen a vészfényeket is jogom van használni. A rádióban közben hirtelen megszakad az adás és amikor már csak három utcányira vagyok, hallom, amint bemondják az egész városban a történteket. Azonnal újra a telefonomért nyúlok, mert amint elmúlik a sokk az összes autós húzódik el a szirénák útjából, miközben elém és mögém is újabb sietők keverednek be. Mentősök, rendőrök, tűzoltók... Mi pár perccel korábban kaptunk híreket, mint a tévé és a rádió, így van időnk megelőzni az aggódó tömeget. Közben pedig próbálom tárcsázni a bátyámat, mert nagyon rossz érzés fog el. Brad azt mondta, még meg kell ma állnia a plázában. Csak remélni merem, hogy már korábban eljött...
A pláza környéke le van zárva már, így azonnal leparkolok a kordonon belül a szélen, majd az autóból kihalászom a bakancsaimat és felhúzom a halottkémi szerelést. Tudom, hogy nem a legjobb hír ez egyesen számára, de attól még a ruha téli változata bélelt és nagyjából a fémen kívül mindennek ellenáll, akárcsak a cipő. Azért a Halottkém feliratos dzseki lemarad, helyette kikapom a telefont, felcsíptetem a kártyámat és zsebembe csúsztatok egy filcet, majd egyenesen a sátor felé indulok, ahol az eligazító lehet. A kocsit becsukom, a kulcsát pedig az egyik általam is ismert járőrnek adom, hogy vigyázzon rá és ha galibáz, járjon velen nyugodtan odébb, majd a hajammal birkózva be is lépek. A rendőrség vezetői, tűzoltó parancsnokok és pár doki is itt van már, legnagyobb meglepetésemre pedig a vezetőjük Tristan, ha jól értem. Akit picit meg is lep a megjelenésem.
- Nem műtök, de az engedélyeim megvannak és kaptam trauma kiképzést is. Adj mellém a három apróbb testű orvost és megyünk a tűzoltók után a szűkebb úton  - mert az nem kérdés, hogy nem rohanhatunk be fejvesztve. A tűzoltók és katasztrófa védők mennek előre és biztosítják a terepet, utána pedig jöhetnek a mentőorvosok. A mi feladatunk az, hogy osztályozzunk még az épületen belül és szállítható állapotba hozzuk a betegeket, akinél pedig van esély a túlélésre, annak lássuk is el a sebeit. Idekinn már lesznek többen, akik a leterített színes ponyvákon gondoskodhatnak róluk és a mentők is folyamatosan hordani fogják őket a kórházba, de az élet-halál döntéseket mi hozzuk meg, az első hullám. Ha tőlünk valaki feketét szerez, akkor több figyelmet nem kap, amíg a vöröseket elsőként viszik be. Pocsék munka, de ezt meg kell tanulnia minden gyakornoknak a sebészeten előbb vagy utóbb. Én pedig még át is éltem Afrika közepén, mit jelent egy rossz döntés. Ha sok sérültnél valakivel foglalkozol, akinek egy százalék esélye van és mégis túléli, az csoda. De hogyan nyugtatod meg a lelkiismeretedet azok miatt, akiket közben elláthattál volna, mert enyhébb volt a sérülésük és például egy sima szorító kötéssel felgyógyulhatnának teljesen? Szóval táskát felmarkolni, segédeknek szintén, jelölőket beszedni és követni a tűzoltókat. Ja, és előtte egy rövid eligazítás azoknak, akik nem idekinn fognak várni, meg mindenki másnak, aki hallja.
- Melyikük a legújabb? Remek, akkor maga jön velem, kezeli az ujjra csíptethető életfunkció jelzőt, fogja a filcet és minden ellátott páciens paramétereit ráírja az alkarjára, majd vihetik kifelé a tűzoltók őket. A legidősebb fogja a kártyákat és mindenkire, aki egyértelműen halott, mert nem lélegzik, súlyos fej- vagy mellkas sérülése van, netalán hiányzik valamelyik a kettőből, fekete cetlit ragaszt azon a területen, ahol a tűzoltók azt mondják, biztonságos. Ki nem lép a zónából és ha végzett, akkor foglakozhat a többi sérülttel. Ha túl komolyat talál, nekem szól, értve vagyok? Maga pedig menjen a leghangosabbakhoz - tudom, furán hangzik, de igenis valaki más fájdalom kiálltásai azok, amelyek leginkább el tudják vonni az ember figyelmét az előtte lévő sérültről. Egyedi ez a munka felosztás, de több oldalról több orvosi csapat fog bemenni, nem nekünk kell minden szinten mindenkit ellátni, így a sajátom efektív kihasználása mellett döntök, ami így megy. A mérgezett egér módra rohangálás legyen más jutalma...
//kicsit hosszú, de dokinéni befutott, és mostantól figyeli az eseményeket (meg röviden segít, ahol kell)
Vissza az elejére Go down
Lothar Neumann
Lothar Neumann
Inaktív

Avataron : Kim Jae Wook
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 8:41 pm
 



 

To Cassius - Földszint

Még egy mosolygó Télapó és Láncfűrészes leszek. A Karácsony nem az én ünnepem, olyan dologra emlékeztet, amit éppen el akarok felejteni. Nagyanyám gusztustalan módon Karácsony este napjára időzítette anyám temetését, amiért rajongot, és amit megszerettetett velem. Azóta hidegen hagy, gyűlölni nem gyűlölöm. Mégis biccentek a fazon felé, legalább a kölköknek jó napjuk volt.
A Luc részére a megrendelt csörgős nyakörv ma érkezett meg, mikor máskor, most kell begaloppoznom érte, cseppet sem örülök neki.
Már bent vagyok, mérném fel a terepet, merre a legkönnyebb eljutni a boltig, amikor a következő percben már reflexből ugrok el egy... test elől?
Aztán a többi látvány és hanghatás is elér, még ha már régóta hatása alatt is vagyok, erre a fülcsengés kedvesen emlékeztet, valamint a kialakuló por és füst is. A detonáció alámvág még egy testet, amit már nem tudok korrigálni és egyet rúgva belé, esek egyet. Tompítom az érkezést a kezemmel, a folyton változó talajviszonyok azonban reccsenésszerű hangot eredményezek a bal csuklómban és a vádlimat is megcsípte valami.
Egyből talpra ugrok, amennyire megy, márpedig annyira nem, hogy körbenézzek, merről jön még veszély. Ami pedig nem érkezik, a valóság viszont rám omlik, az idő visszazökken a kerekébe.
Életek mentésére tettem fel az eskümet, s akármennyire is elvette tőlem a törvény, szarok rá. Nehéz emészteni a látottakat, nem is fog menni. Ha most bepánikolok, ami sunyi módon kúszik felfelé a tudatom hátsó udvarán, még többen halnak meg. Kezem a mobilom után matat, s révetegen ütöm be a három számot, s nyögöm be a mondatot.
- Robbanás a plázában. Seattle. Sok halott és rengeteg sérült – van vonal, letettem, nem figyelem. A kezdődő pánikból akarom magam kirúgni, erre pedig egy gyereksírás kiváló. Felé fordulnak a szemeim, felmérem, majd le a lábamra, amivel furcsán nem megy lépni, a vércseppek is kedvesen tarkítják a romos padlót. Élek, mozgok, tehát cselekszem.
- Orvos vagyok, a mentőket már értesítettem! – vagy valaki más tette ezt meg, fogalmam sincs, nem a vonalra figyeltem, amíg telefonáltam, a látványban ragadtam le, egyáltalán nem gyönyörűségből. A választ meg úgysem hallom a még csengő fülemtől.
A gyerek nem érdekel, egy futó mosolyt kap, aki nagyobb gázban van, az éppen egy ajtó közé szorult. Nem lesz egyszerű onnan kiszedni, se mentős, se tűzoltó nem vagyok, lehetőségek után nézek, miként tudom onnan kiszedni, s hogy nincs-e még komolyabban sérült, akinek a másodpercek is számítanak.
Körbenézek nagyméretű, strapabíró tárgy után. A sínbe nem tudom rakni a cuccot, a zárt inkább nem babrálom, így egy lehetőségem maradt.
- Itt is vagyok – nem foglalkoztat, hogy ő sem hall, esetleg. Egy nagyobb, vastagabb méretű, alapjában nehezen törő tárgyat veszek a kezembe, s a kellő ritmusban az ajtók közé akasztom, amikor a legszélesebbre nyílik. Nem tudom kivenni addig a sérültet, míg az ajtó mozog, nem férek úgy hozzá. Mennyi időbe telik, a csuklóm már kezd beállni, a lábam is kezd cserben hagyni, de most pont nem ezzel fogok foglalkozni. Nem figyelem, arra koncentrálok, hogy kellően kiékeljem az ajtószárnyakat, hogy hozzáférjek a másikhoz, most viszont több időbe kerülhet, mint alapban.
Ahogy és ha megvan az ajtó, kiveszem onnan a sérültet, ahol esélyét látom, hogy nem esik rá semmi, nem dől rá semmi, oda helyezem. Megvizsgálom, de hogy el tudom-e látni, a csuklóját mindenképpen. Addig meg páran elvéreznek, így hagyom a fenébe. Ha van belső vérzése, azzal meg szintén nem tudok mit tenni. Kihúztam, mást nem tudok most tenni.
- Hello. Lothar vagyok, orvos, érti, amit mondok? – nézek a férfira. - Maradjon itt, nem sokára jönnek a mentők.
És akkor jöjjenek a többek. Amíg még tudok fogni és tudok járni. Például a gyereket is jobban meg kéne nézni s körbe is, hátha vannak a romok alatt is túlélők.
Próbálom a hányingert, a füstöt, port, a káoszt átlépni magamban, de nem ehhez vagyok szokva. Anyám dalát kezdem el a fejemben dudolászni, az mindig visszabillent a normálisba.
Vissza az elejére Go down
Nadiya Bishop
Nadiya Bishop
Törvényen kívüli

Avataron : Melanie Laurent
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 8:59 pm
 



 

TARA, ELLIOTT és LEE - földszint -

Már rég nem volt ilyen hatással rám a karácsony, eddig nem igazán égetett a láz, nem vagyok az az ünneplő típus, de amióta megismertem Étiennet egy kicsit rám is ragadt valami az előkészületekből. Már napok óta azon töröm fejem, hogy mivel is tudnám meglepni kedvesem, mi az amire neki szüksége van, amit szívesen fogadna tőlem. A fát már bevásároltam, a nappalimban áll diszes öltözetében. Már csak az ajándékozás része van hátra. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy a mai napomat a plázában fogom eltölteni, nézelődök, vásárolgatok és egyáltalán megpróbálok ráhangolódni az ünnepre. A hidegre való tekintettel úgy döntök, hogy kutyuskáim nélkül vágok neki a nagy körútnak, majd viszek nekik egy kis meglepetés csontot vagy sütit és minden el is van felejtve.
Hatalmas a tömeg a plázában. Szinte egymást tapossák az emberek, minden kirakat ablaka hatalmas akciókat hirdet, kávé, sütemények és mindenféle ételek illata terjeng a teremben. A karácsonyi díszítés egyszerű de mégis hangulatos, a zenét elnyomja a gyerekek nevetésének és szüleik türelmetlen kiabálásainak zaja. Az egésznek olyan más a hangulata, mint a hétköznapokban, mintha maga az épület is a karácsonyra készülne.
A különböző éttermek, bárok előtt haladok a parfümüzletek valami, amikor hirtelen éles robbanás üti meg a füleim, por szál a levegőbe és a következő pillanatban már törmelékek között vagyok.

Megmagyarázhatatlan fájdalom járja át az egész testem, különösen a fejem, mintha éles migrén gyötörne, de valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag sokkal élesebben érzem a fájdalmat. Mi történhetett velem? És egyáltalán hol vagyok? Hiába erőltetem, egyszerűen nem tudom mit keresek itt, miért érzek ilyen bénító fájdalmat szinte az egész testemben? Próbálok megmozdulni, enyhíteni a fájdalmamon, de a csípőmbe olyan éles fájdalom nyilal, hogy egy pillanatra tüdőmbe ragad a levegő. Mi ez az egész? Hol vagyok? Autómatikusan emelem kezem a fájdalom irányába, de ujjaim valami kemény és hideg dologba ütköznek, néhány másodperc kell míg ráébredek, hogy súlyos kövek – vagy inkább tégladarabok – pihennek a testem alsó részén. Természetesen eluralkodik rajtam a pánik, nincs ember aki ebben a helyzetben nyugodt tudna maradni. Próbálom a fejemben helyrerakni a kirakós darabkáit. Mindent belep a bor, sötét van, sehol nem hallok emberi mozgást vagy beszédet. Megpróbálom leemelni lábamról követ, vagy kimászni alóla, de képtelen vagyok megmozdulni. Füst és por keveredik a levegőben, megtöltve orrnyilásaimat. Eddig nem imádkoztam Istenhez, de úgy érzem most eljött az ideje.
Lemondóan próbálok mozdulatlanul maradni a törmelékek között, ezzel próbálva csillapítani az egész testem átjáró fájdalom.
- Van itt valaki? Kérem...segítség....valaki.... próbálok kiabálni, de alig hagyja el hang a torkomat, az egész inkább erőtlen suttogásnak tűnik. Nekem legalábbis. Könnyeimmel küzködve próbálom tartani magamban a reményt. Nem halhatok még meg. Most nem lehet. Ugye túl élem ezt a katasztrófát?
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
Tristan Edward Mallors
Egészségügy

Avataron : Richard Madden
Kor : 40

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 9:25 pm
 



 

[NYSSA]

Ébredéskor még a legrosszabb rémálmaim egyikében sem gondolnám, hogy mi fog rám várni a nap folyamán…
A hajnali kelés után kisurranok a lakásból, bízva abban, hogy a legkisebb Mallors még hagyja egy kicsit aludni az anyját, mielőtt nagy csinnadrattával fel nem keltené, Rose pedig tudom, hogy édesdeden és mélyen fogja átaludni a délelőttöt, most, hogy végre kitört az iskolai szünet.
Minden a maga rendje és módja szerint megy, a forgalom nem számottevő ebben az órában, a vizitet átveszem az éjszakás kollégától, szerencsére nem volt esemény korábban, minden eddigi beteg él és stabil állapotban fekszik. Délelőtt aztán eljutok az első kávémig, egy rövidebb műtét is beesik, fiatal férfi bukott egyet a motorjával. Túléli az operációt és nagyon jó kilátásokkal kerül fel az őrzőbe, amikor értesülök a hírről; bomba robbant a plázában.
Nem kérdés, hogy megyek az első mentőcsapatokkal. Az osztályvezető itt fogja intézni a beérkező sebesültek ellátásának lekoordinálását, nekem meg több hasznom van odakint, így az erre az esetre mindig összekészítve álló elsősegély táskák egyikével, kórházi gúnyában és a kórház emblémájával ellátott télikabátban ülök be az egyik mentőbe.
A helyszínre érve a látvány sokkoló és egyszerre szívbemarkoló, azonban ezzel most nincs idő foglalkozni. Gyakorlatiasan teszem túl magam egyelőre a tényen, milyen helyzetben is vagyunk és mit követel ez meg tőlünk. Nem csak a mentőcsapatoktól, hanem mindenkitől, aki valamilyen formában érintett…
Nem számolok azzal, hogy nekem kellene bármit is lekoordinálnom idekint, de amíg a tűzoltók és katasztrófaelhárítók biztosítják a bejutást, addig megkapom kiket kellene eligazítani, azt viszont nyomban leszögezem, szervezni bárki más is tud, traumás sebész viszont már kevésbé lehet akárki az elkövetkezendő pár percben, úgyhogy inkább menteni mennék is.
Nyssa érkezése nem lep meg, orvos ő is és ilyenkor minden kézre szükség van egy ennyire extrém esetben. A gyorsaság nagyon is számottevő lehet, szó szerint múlnak emberéletek perceken.
- Rendben, minél többen vagyunk, annál jobb. Vigyetek magatokkal jelölő kártyát, hátulról tudtok bemenni, amikor a tűzoltóparancsnok jelzi, hogy mehettek. A többit tudod. – kapott trauma képzést, úgy hiszem, hogy szükségtelen olyasmit is elmondanom neki, amit már magától is tud, csak időhúzás volna, abból pedig híján vagyunk. Felé nyújtom a kártyákat és odaintek három orvosnak, akikkel együtt tud majd mozogni. Egy biccentéssel köszönök neki és a következő orvos csapatot magam mellé veszem, velük fogok bemenni az épületbe, amikor már lehetséges lesz.

//sok sikert és jó munkát az ellátásokhoz és akkor majd még később értekezünk//
Vissza az elejére Go down
Enril O'Berry
Enril O'Berry
Média és művészet

Avataron : Ash Stymest
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 9:29 pm
 



 

II. EMELET
[Elijah & Eva]


- ... aztán vágod, fogta azt a kanárisárga, rücskös műbrokit és úgy homlokon baszott vele, hogy még mindig ott a púpja, baszki - nyomulok a képébe, ahogy elhaladunk egy sor csillogó, fára való lófasz mellett, majd kicsit megnyomkodom a vörös foltot és tolok mellé két fintort is. - Egyébként meg mi a pöcsömet akarsz itt venni? Barkát? Vagy mi a szarnak neked az a díszizé? - vágom zsebre a kezem, meg így világom nem tudva bámulok körbe a nyüzsgő tömegen, ahogy egymás nyakán próbálnak benyomulni a pirosba és zöldbe kent üzletekbe. Ez mondjuk egy dolog, de ami kompletten kiakaszt az a retek csengettyűs zene, amit már azóta próbálok ignorálni, hogy betettük a lábunk az épületbe. Igazándiból két és fél másodpercen belül fel fogom kötni magam az első fagyöngybokorra, ha megint leadják a mikulás geci puttonyát, de aztán kiszúrok egy vörös fejet és kezd elfogni a rossz érzés. Nyelvemen volna, hogy rákérdezek, vajon túltoltam-e a zselés szaloncukrot és behaluzom, vagy az ott tényleg a francos nővérem-e, de mielőtt egyáltalán megfogalmazódhatna bennem a kérdés, szó szerint robban szét a legújabb 'hópelyhek andalognak a szempilládon' kezdetű nóta, és már le is dönt valami a lábamról. Elsőre fel sem fogom, mi van, ahogy a dobhártyám összeomlik, és csak annyi rándul meg bennem ösztönből, hogy ne a szemembe fúródjanak azok a fényes valamik, hanem első körben a karom találják be. Eközben valami a'sszem a felsőmbe is kap, de akkor már hozzá is baszódom a földhöz, majd hirtelen képszakadás, mintha ollóval vágnák ketté a jelenetet.

Olyan izmok rándulnak össze a testemben, amikről nem is tudok, és ahogy összekoccan a fogam próbálom fókuszba állítani az agyam, de elsőre a pofámban dübörgő fájdalom préseli össze a szemem, onnan meg kezd fura lenni, hogy nem bírom szétkapni az ujjaimat. Kurvanehéz befogadni a füstön átszökő félhomályt, de amikor sikerül, egy halott szemgolyó bámul vissza rám, és frankón azt hiszem, Eli nyúlt ki. Még az ideg is lever, meg gyöngyözik a hátamon a víz, ahogy belém issza magát a pánik, és reteklassan fogom fel, miszerint az ott egy kibaszott aranyhal, hogy basznám meg. Nyilván reflexből ugranék fel, csak épp nem megy, amitől jobban ráparázok a szitura, semmint kéne. Egy béna fordulásra futja, ami ritkaszánalmas, de legalább nem a megdöglött hallal smárolok, hanem bemérem a helyzetet, ami minden, csak épp rózsás nem: fura szögben álló testek, lassan visszatérő sikolyok és fájdalmas siránkozás mindenütt, meg a franc tudja, hol puffanó férfi, akit addig szuggerálok, míg szó szerint ki nem esik a képből. De leszarom, mert Eli.
A döbbenet lassan leülepszik, a vér, szagok és halál egy másik lapra megy, most kurván nincs rá idő. Amikor kiszúrom az ismerős bőrdzsekit valahogy bennem ragad az oxigén, de aztán gyorsan összerakom, hogy lélegzik, kurvaszarul fest, de legalább még él, nem úgy, mint az a gyerek, akinek támaszkodom.
- Eli... - a magam számára is rekedt szemét a hangom, meg felbasz ez a görcsös szutyok, amitől nem bírok normálisan mozogni. Kipislogom a szemembe folyó vért, aztán próbálom előszedni a mobilom, mert kurvagyorsan segítség kell, meg addig se agyalok azon, vajon a nővérem láttam-e, vagy mi a faszom történt. Na, nem mintha a procedúra olyan pöpecül menne, inkább csak fejben van meg, de ott nagyon. - Kurvára ne mozdulj meg...
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
Dwayne A. Harper
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 9:37 pm
 



 

I. EMELET - JOËL

Zsibbadtan, rongyként fekszem a kemény talajon és eredménytelenül próbálom meg hosszú másodpercekig pótolni a tüdőmből kiszorult levegőt, ami leginkább magánál a próbálkozásnál hal el: az események hirtelen lefolyása miatt nem tudom még ehhez az ösztönös cselekedethez sem összeszedni magam. Nem csak a fájdalmat blokkolja az agyam – ..és ekkor még fogalmam sincs róla mennyire, legfőként miért –, egy rövid időre egészen megbénít. A kellemetlen megkönnyebbülés hangos megrökönyödés képében érkezik, mire megfeszült testtartással akarnék feljebb emelkedni a talajról, de elsőként a fejem ránt vissza, a hátsó felére összpontosuló fájdalom súlya és a mérhetetlen feszültséget kiváltó, búra alatti érzés. Ehhez tudom a legjobban hasonlítani. Nem hallok, amit igen, azt is olyan borzalmas sejtetéssel, hogy nem támaszkodhatok rá a legkisebb mértékben sem és a szememet végre kinyitva a világítás sem segít a tájékozódásban, a helyzet felmérésben. Hunyorogni kényszerülök a szálló por miatt és hiába az ólmos tagelnehezedés, a bal szememhez nyúlnék ki-, félretörölni a belement szart, de a mozdulat megkezdésekor ébredek rá: valami nem stimmel. ..és nem csak ez nem. Ismerem, felismerem mi okozza a nyugtalanító gyanakvást, még mielőtt odaérne a kezem a fejem bal oldalához, hogy tapintással győződjek meg róla. A vérem az. A szám kínos fájdalommal húzom el, érzékeny pontot érek, éles szegélyűt, szinte húsmeleget, mire ingerültebben döntöm félre az üstököm, ami a legkevésbé bizonyul jó döntésnek az ismét belémaró zsibongástól, valamint a tovább csökkenő hallásom okán.
A felismerés is belém hasít, amitől mélyebb lélegzetvételre készülnék a nyugalmam visszaszerzéséért, egyúttal fel is akarnék ülni, hogy ha már a fényviszonyok nem nyújtanak semmiféle segítséget, legalább magasabbról pásztázzam végig a lassan sötétséghez szokott szememmel a környéket.
- Bassza meg.. – előbb csúszik ki elhaló, halk nyögés formájában, semmint a koponyám visszavágódhatna a langyossá melegített földhöz. A kezeimet ökölbe szorítva keresek stabilitást a vett lendületet követően és érzem, egyre idegesebb vagyok a magatehetetlen helyzettől. Megregulázottan emelkedik és süpped a tüdőm, ahogy magamra erőltetem a nagy nehezen összekapart higgadtságomat, majd ezúttal óvatosabban emelkedem ellenőrizni az egyre jobban kivehető ékelődést a törzsem középső részén. Az oldalam felé, a.. Bordáim alatt. Nagyot nyelek a vasrúd sziluettjét egyértelműen kivéve a világosabb háttérből. A támasztatlan tömegénél fogva húzza a húsom, meg még ki tudja mit.. A kurva életbe, nem tudom milyen mélyre ment, egyelőre nem is érzem, csak abban vagyok biztos, hogy muszáj leszek ráfogni, hogy ne feszítsen belülről. Az erősem rám törő köhögési inger viszont csúnyán megfeszít, ha eddig csökkenteni akartam a terhelést, annak most a középső ujjamat feltartva is integethetnék, ahogy belém ütközik.. Lassan eresztem ki a tüdőm tartalmát és oldalra nézek, de jobbra tartva nem a legszívmelengetőbb látványt nyújtja a megtépázott, gazdátlan emberi kéz. A gyomrom megremeg egy pillanatra és hiába vagyok tisztában vele, hogy fájni fog: azonnal elkapom róla a közben lehunyt tekintetem. Helyette a másik irányba nézek. Ott is pihenek meg, mozdulatlan test ide vagy oda. Ez nem újdonság számomra, a gondolatával könnyebben meg tudok barátkozni. Nem szívesebben, de könnyebben – egészen a moccanás pillanatáig.
- Hé. – a saját hangom sem hallom, amit rövid fújtatással nyugtázok az újbóli igyekezetet megelőzőn. Legszívesebben port köpnék. Vagy belebasznék levezetésként a padlóba, ha nem fájna kurvára a kísérlete is.
- Tud mozogni? Jól van? – nem találok ismerős vonásokat, de nem is keresek. Örülök, hogy sikerült azt a hangerőt megütnöm, amit nagy túlzással, de magam is értek..
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 10:03 pm
 



 

Chloe- Jackie I. emelet


Karácsony és a vásárlás. Mostanában nem nevezném boldognak, és meghittnek az életemet, de a kényszer nagyúr, és mióta kijöttem a pszichiátriáról, azért próbálom keresni azokat a kapaszkodókat, amivel a felszínen tudom tartani magam, és nem süllyedek el a depresszióban. A gyógyszerek segítenek, de az egyik pillanatban vidám vagyok, a másikban meg letört. Hála az égnek ma nem ütött be a ménkű, és apa is engedélyezett egy sétát, különben is nemsokára találkozóm van Joellel, és még nem találtam neki egy normális ajándékot. Ki mondta, hogy a csecsebecsék ideje nem 2016 lenne? Nem bírtam megálljt parancsolni az egyik üzlet kirakatának, ezért betértem oda, és jelen pillanatban egy hógömb tulajdonosa vagyok. Nem tudtam, hogy mivel lephetném meg, de a francia vidék, és a szülőfaluja miniatűr változata az üveg belsejében talán egy kis bensőséges hangulatot teremt az ünnepek alatt. A jegyünk még mindig megvan Franciaországba, de nem tudom, hogy mikor lesz lehetőségünk elmenni oda, talán majd jövő tavasszal….lesz jövő tavasz?
- Kisasszony megissza a maradékot? – hirtelen siklik felfelé a tekintetem a pult mögött álló hostessre, de ekkor elszakad a kezemben lévő zacskó, és az üveggömb ripityára törik.
- Jaj, nem… - kapnék utána, de már késő, mert ebben a másodpercben óriási robaj tölti be a teret, és a közelben felrobban valami. Leguggolnék, hogy szemügyre vegyem az ajándékom maradványait, de a semmiből repül felém egy rémes nagy fémdarab.
- Vigyázzon. – üvölt valaki a hátam mögül, de káosz uralkodik el a közelben, és a fémdarab a mellkasomnak ütközik. Automatikusan kapok oda a bal karommal, de lemerevedek, és csak utána érzem meg a kiálló csontterületnél az elviselhetetlen fájdalmat. Felkiáltani sincs időm, hiszen a kávézósziget tartó eleme beszakad, és egyenesen rám esik az egyik része. A súlya maga alá temet, és ösztönösen húznám össze magam, de a jobb karom tájéka koordinálatlan, és egy éles darabka fúródik bele.
- ÁÁÁÁ. – sikítok fel, de a hang bent reked. Porcelánpoharak maradványai, és egy éles polc felület talál el. Az alsó állkapcsom megfeszül, és egy adag köpet is távozik a számból vér formájában. Az idő lelassul körülöttem, és a porfelhő óvatosan teríti rám a leplét. A sikoltozásokon, és a jajveszékelésen kívül nem sokat látok. Néhány mozdulatlan testet, és magamat. A szemem megtelik könnyel, és elkap egy különös érzés. Aggodalom. Joel…negyed óra múlva találkoznunk kellett volna. Oldalra hajtom a fejemet, és a mézeskalácsház helyét figyelem.
- Se… - kezdenék bele, de bent reked a szó, és az alsó állkapcsom nem bírom megmozdítani. Kisebb adag port nyelek befelé, mely köhögésre ingerel. Legszívesebben kitépném egyesével a fogaimat, úgy érzem, hogy fogytán a levegőm is. Szédülök, de látom még a közelemben fekvő nőt, ahogyan kileheli a lelkét. Ez vár rám is? Elönt a pánik, és küzdök az életemért, amíg lehetséges...
Vissza az elejére Go down
Jules Étienne Roux
Jules Étienne Roux
Új regisztrált

Avataron : Nick Wechsler
Kor : 47

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 10:07 pm
 



 

To Sigmund - I. emelet

A plaza ilyenkor a halálom, most azonban muszáj vagyok eljönni ide is, végre ismét szabad mindkét kezem, pár napja már nincs felkötve a jobb kezem, élvezem is. Erősítem a karom és az ujjaim, a vállam is rehabon van már, a súlyokat még messze kell kerülnöm és vezetni sem megy még, hát még motorozni. Taxival jöttem, s azt fogok rendelni, mert nem kis méretű holmival szándékozom távozni. A boltban állva meglátom Sigmundot, félmosollyal lépek ki az üzletből, de nem akarom megzavarni, ha most vásárolgat, akkor nem csacsogni fog, mint ahogy én sem erre vágyom most, hanem taxiba vágódva elhúzzak innen minél előbb. Rossz előérzetem van már reggel óta, ez az utóbbi időben elég jól funkcionál.
A fenébe a pénztárcám! Rögvest fordulok vissza, a sebesség ereje viszont meglepne, ha nem éppen azt érezném, hogy a földön csúszok, éppen a bal vállamon, így esélyem sincs kapálózni a jobbal, ami még sérült, így csak összegömbölyödni tudok valamennyire, a fejemet sem tudom védeni, egyik karommal sem, csak későn indul meg a jobb, hogy védjem az arcom.
Valami megállít, nem érzem, hogy belém jönne, de már csak nézni tudom, ahogy egyszerre történnek a dolgok a szemem előtt. A lift, ahogy összenyomja a két embert, a felettem becsapódó embert, majd ahogy a liftajtó leszakad, úristen, az nem Sig?! Egy vészjósló csend után egy kattanást hallok magam felett, azután már csak a végigzuhanó fájdalmat a hátamon és a derekamon. Nem tudok ordítani, a levegő inkább bennreked, a légzésem is elakad a fájdalomtól.
Eltart egy rövid ideig, míg újra érzékelem mindazt, ami körülvesz, hallom Sig hangját is. Él!
Kinyitom a szemem, de nem mondom azt, hogy bár ne tettem volna. Mentősként a tömegkarambol, a borzalmak hegye megszokott. Annak kéne lennie, de nem lehet megszokni, ezt pedig, ami előttem van, fel sem tudom fogni, csak az agyam jár azoknak a sérülésein, akiket látok, a magamén, hogy mozdulnom kéne, hiába érzem, ahogy valami meleg folyik végig a hátamon. Mozdulj meg, Étienne, különben itt maradsz!
Tudok mozogni, nyögve próbálom magam feltolni álló helyzetbe. Felnézek és tudom, hogy akire nézek, annak nem sok ideje van hátra. Tudom, hogy látja a tekintetemen, felismerte, miért nézek így rá.
- Hol van? – krákogok lassan a füsttől is, portól is, majd előveszem a telefonját, ahol mondja és a kezébe adom. Ennyit még tudok tenni érte, hogy az utolsó pillanatban a szeretteit fel tudja hívni. Ha tudja. Borzalmas érzés hagyni valakit meghalni, de megtanultam a munkám során, hogy ha nem így döntök, az még több életbe kerül. De akkor is borzalmas.
Tovább azonban már nem foglalkozom vele, a mérlegelés gyors döntést hozott és Sig megmentése az esélyesebb, így felé fordulok, és a lépésnél szisszenek csak fel, érezve, hogy ebből futás nem lesz.
De mivel tudom leszedni a liftajtót? Nehéz, Siget meg nem húzhatom ki, de talán annyi is elég, ha felemelem valahogy, és ő ki tudja húzni magát. Mivel tudom felemelni?
A közben érkező füst, por, jajveszékelés elér ingerként, mentősként viszont van rutinom kizárni a pánikot. Erre azonban én sem készültem, ahogy körbenézéskor megláttam, mi is történik. Az épület nem fogja bírni. Én sem, ha tovább tökölődöm. Vas, fa, fém, akármi, amivel az ajtó alá tudok úgy nyúlni, hogy felemelhessem úgy, hogy nem rontok Sig helyzetén.
- Egy mentős megfelel? – állok mellé, ha találtam valamit, akkor azzal. A fele köhögésbe fullad, érzem, ahogy már a derekamnál jár a meleg folyam, ezért tudom, hogy sietnem kell.
- Felemelem. Ki tudod húzni magad alóla? – várok, újabb köhögés közepette egy masszív tárgyat, amit találok, leteszem, hogy azon emeljem fel a rudat, s vele együtt a liftajtót. Elméletileg nem kéne meggörbülnie a holminak, amivel emelem, de most jobbat nem találtam.
- Háromra? Elszámolsz? – szét fogom köhögni az emelést, ha én számolok. Sok dobásom sincs, a hátamon lévő sebet még nem érzem, a meleg folyam a hátamon, annál beszédesebb. Nem akarok foglalkozn azzal, mi lesz két perc múlva, s mit láttam egy perccel ezelőtt. Erre akarok figyelni.
Vissza az elejére Go down
Tara Goglin
Tara Goglin
Inaktív

Avataron : Anne Lindfjeld
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 10:56 pm
 



 

NADIYA, ELLIOTT és LEE - földszint -

- Jól van kislány, nem most kellene rágyújtani, igaz? - egyrészt azért, mert leszokóban vagyok, pedig annyira tök jól esne most egy cigi, hogy ölni is képes lennék érte. Itt ez a vörös fény, amitől majdnem kifolyik a szemem, a fülke telefonja csak annyit mond, hogy bip-bip, a kezem pedig annyira fáj, hogy összefosarintom magamat! Na jó, talán nem, de akkor is fáj és bibis és nem szoktam hozzá az ilyen bánásmódhoz!
Persze van egy második oka is annak, hogy nem kellene rágyújtani, az pedig a penetráns gázszag, ami szúró szagfelhővel borzolja a kedélyeimet. Nem tudom, hogy mi történt, én csak egy fagyit akartam enni, aztán megnézni egy mozit három pereccel és utána hazamenni. Olyan nagy kérés volt ez a világtól? Annyira rossz voltam egész évben, hogy ilyetén kellett tönkre szarni az év végét? Megismertem végre egy pasit, egy tényleg jó pasit, erre kiderül, hogy Jolene a helyzet és valaki mással kufircol; levágtam egy darabkát az ujjamból; nagy valószínűséggel petefészekrákom van; és még össze is vertek pár napja, a rendőrök pedig tehetetlenek, amíg nem emlékszem a támadómra. Nagy vonalakban ennyi ... és akkor még felrobban a pláza, mert gázszivárgás volt? Lehet ezt még fokozni?
Leülsz szépen a popódra, megvárod, hogy megmentsenek, addig meg elszívsz egy cigit. Fejben... - Van itt valaki? Kérem...segítség....valaki....
Messziről és alig hallom a hangját, de hallom. - Igen, itt vagyok!
Kiáltom neki vissza, de egyelőre itt megáll a tudományom. Fogalmam sincs, hogy mit kellene csinálnom, és a lift két ajtaja leküzdhetetlen akadályt jelent egyelőre. Lehet, hogy ki kéne feszítenem a vassal itt a falon? Elég erős vagyok én ahhoz? Nem Tara, csüccs le a földre, majd segít rajta, akinek a dolga. Akkor meg miért kiabáltál vissza? Hülye liba!
- Beszorultam a liftbe, nem segíthetek! - okés, istennő vagy hárításban. Most már csak meg kell várni a katasztrófa-védelmet, aztán a közeli kisboltban venni egy bödön fagyit, otthon meg berakod az Igazából szerelem DVD-t és ki sem mozdulsz jövő tavaszig. Üzlet? Üzlet!
Vissza az elejére Go down
Joshua Walsch
Joshua Walsch
Inaktív

Avataron : Ricky Whittle
Kor : 39

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 10:58 pm
 



 

Ainslie-Josh  Földszint


Ainslie nem is értem hogyan volt képes rábeszélni erre az ostobaságra. Nem kellett volna belemennem, hogy december 24-én vásároljunk ajándékokat, mert ugyan kinek is kéne? Emmának már vettem egy babát, és nem akartam idén túlzásokba esni, de a kisasszonynak jó a beszélőkéje, és szinte lyukat prédikált a hasamba. A kabátomat az alkaromra aggatom, és a földszinten szóló lágy dallamok, fülbemászó szövegét hallgatom. Giccs és parádés az egész. Gyűlölöm a karácsonyt.
- Régen is utáltad ezt a felhajtást, akkor idén mi változott meg? – vonom kérdőre, és féloldalasan állok meg a lakótársammal szemben, de valaki belém jön. Szinte nekiprésel Ains mellkasának, amitől egyből beindulnak a hormonjaim is. Letekintek a kék lélektükrökbe, és mondanék valami baromságot, de a másik krapek belém köt.
- Te…fasz… - a mondatot már nem tudja végigmondani, mert kisebb atomtámadás éri az egész bevásárló központot. A robbanás hatalmas erejű visszhangjának köszönhetően a fülemhez kapok, és befognám, de a szemem felfoghatatlan képsoroknak lesz a tanúja. Maximum a horrorfilmekben történik olyan, hogy valakinek ráesik egy mennyezetdarab a fejére, és összelapítja. Automatikusan nyúlok a hátam mögé, de csak az üres levegőt markolom a legjobb barátom tenyere helyett. A vállam felett pillantok hátra, de a másodperc törtrésze alatt engem is eltalál egy nagyobb elem, és a földre görnyedek össze. A látásom elhomályosul és magával ragad a sötétség.

A szememet fedő vékony bőrrétegek váratnak magukra, és előbb élesülnek ki a hallásomhoz tartozó érzékszerveim, mielőtt felfognám, hogy vízszintesben vagyok. A tenyeremet csúsztatom előre, de a hideg padlón kívül nem tapintok mást. A szemhéjaim lassan felnyílnak, de a porfelhőn kívül nem látok egyebet. A földről akarom felnyomni magam, de azonnal felkavarodik a gyomrom, és muszáj abban a pozícióban maradnom, amiben most vagyok. A helyzethez alkalmazkodik a két, ép szemem is, de valahogyan nem akar összeállni a kép. Hol vagyok, és mi történt? A világ forog velem, és nehezen bírok nyelni is. Lefeküdtem volna ebéd után, és később indultunk el Ains-szel vásárolni? Nem emlékszem, hogy mi történt, de ösztönösen kutatom őt, de nem látom sehol. Mindenhol törmelékek, és betondarabok. Az oldalamra akarok átfordulni, hogy az oxigén szabadon áramolhasson a tüdőmbe, de amint a jobb irányba dőlnék..elviselhetetlen fájdalom nyilall bele a vállamba. A tekintetem odasiklik, és nem kell nagy észlénynek lennem ahhoz, hogy egyértelmű legyen. Elmozdult a vállam, és rossz szögben áll ki. Kicsit még ficánkolok a földön, de mindhiába, mert a fájdalomtól eltorzul az arcom. Mi a fene történt itt?! Törmeléket köpve, egy kis vérrel keverve szólalok meg rekedtes hangon.
- Ains…merre vagy? A picsába… - legszívesebben ordítani lenne kedvem a vállam miatt, de a hirtelen helyzetváltoztatás csak rontana rajta. Hol lehet Ains?
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
Jackie Collins
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 36

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 11:08 pm
 



 

CHLOE - I. EMELET


A pláza melletti, több emeletes épületben gyakorlatoztunk volna egész délután, a katasztrófavédő képzés keretein belül. A szűk szellőzők adták a teret a biztonságos keretek közé szorított feladatok végrehajtásához, amikor itt is érezni a szomszédban történő robbanás erejét. A falak, a padló megremeg, a hang pedig egyértelműen adja a tudtunkra, hogy mi történt. Nem kérdés, hogy az egész csapat azonnal abbahagyja a gyakorlatvégzést és első szóra hagyjuk el rohanva a helyszínt, hogy átérjünk az egykori plázába…
Az utcán is hatalmas a felszálló por, és ide is hullott jócskán a kirobbant épületelemekből és törmelékből. Több autó riasztóját is beindította a detonáció ereje, vijjogó hangok tömkelege vegyül az utca természetes zajai közé és a bentről kiszűrődő sikolyokkal és kiáltásokkal keveredik egészen bizarr egyveleggé.
Itt nincs alkalom vagy lehetőség, hogy megvárjuk, amíg valaki biztonságossá teszi számunkra a bejutást, ezt nekünk kell megtenni. Nem kérdés tehát, hogy mindannyian, teljes tűzoltó felszerelésben indulunk neki, előre feltéve a maszkot, számolva azzal, hogy odabent nagy lehet a por és esetleg a füst is. Párosával haladunk, egyelőre a hátsóbejáratot használva, az ajtó azonban sérült a robbanáskor annyira, hogy rögtön egyértelmű legyen, ezt bizony csak szerszámmal lehet nyílásra bírni. Nem telik bele egy percbe és sikerül bejutnunk.
Odabent pedig megdöbbentő látvány fogad. Sok mindent láttam már életemben a munkám során, gyomorforgató baleseteket, széttrancsírozott embereket és ami maradt belőlük egy autó-, motor-, vonat- vagy kompbaleset után, de ilyen mértékű pusztításnak nem hiszem, hogy valaha is tanúja lettem volna. A por és a sötétség ellenére is ki lehet venni, ahogy emberek tömege fekszik mindenfelé, néhányan szinte lelógnak a félig leszakadt emeletről, szétszakadt testek darabjai vannak szétszóródva, amelyek horrorisztikus látványt nyújtanak a karácsonyi dekoráció megmaradt, megtépázott elemeivel.
Sokáig nézelődni azonban nem marad idő, parancs érkezik; Hendersel mozgok majd párban és rajtunk kívül még két párost vezényelnek az első emelet megmaradt részeire, a többieket másfelé. A mentőcsapatok már úton vannak, hamarosan többen is leszünk. A középső lépcsőt ellenőrizzük, hogy használható-e egyáltalán. A lefejezett testeket kénytelenek vagyunk arrébb mozgatni és bár kicsit sem nevezhető mindennapinak a tény, hogy fej nélküli emberi maradványokat kelljen elhúzni a lábuknál fogva az útból, most nincs idő ezen sokkolódni. Le kell nyelni; ez ilyen, és csak rosszabbra számíthatunk, mert érzésem szerint még a negyedét sem láttuk annak a pusztításnak, ami jelenleg a plázában uralkodik. Egykori plázában…
A lépcső szerkezete a csodával határos módon maradt viszonylag sértetlen, annyira biztonságos, hogy használhassuk, így azon felfelé indulva közelítjük meg az emeletet. A helyzet pedig itt sem rózsásabb, mint odalent. Még rosszabb… Kávészemek ropognak a bakancsaink alatt, mintegy aláfestő zajaként a nyöszörgéseknek, kiáltozásoknak és jajgatásoknak. Szívbemarkoló minden egyes hang, mi is emberek vagyunk, persze, hogy hatással van ránk, akkor is, ha a kötelesség miatt kénytelenek vagyunk gyorsan és hideg fejjel dönteni; merre is induljunk.
Hendersel az egykori kávézó romjai felé haladunk, a kollégák pedig a másik irányba. Az omladék alól emberi testrészek látszanak ki itt-ott, maga alá temette az épület őket. Kérdés, hogy kiket még..
- Tűzoltóság, kiáltson! – hangosan, jól érthetően kiabálok, ahogy kicsit arrébb a társam is, egyelőre kívülről megpróbálva körüljárni az egész romhalmazt. Egy harmincas éveiben járó, egykori pincérnő – az egyenruhájából ítélve – élettelen teste felett lépek át, ellenőrizve azért a pulzusát, de nem tapintható. Egy férfi szinte kettévágott testét is megkerülöm mielőtt megint elkiáltanám magamat.
- Tűzoltóság, kiáltson! – próbálkozom ismét, megpróbálva kizárni az egyéb hangokat és csak azokra koncentrálni, amelyek az egykori kávézó romjai alól érkezhetnek.
Vissza az elejére Go down
Eva C. Sterling
Eva C. Sterling
Igazság- és hadügy

Avataron : Scarlett Johannson
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 11:35 pm
 



 

Enril - Elijah - II. emelet
Electronical christmas

Nem akartam én semmi rosszat, rohadtul nem. Csak gondoltam, ha már becsámborogtam ismét az öcsém (és a féltesóm?!) életébe, illik ezt a karácsonyozós izét is megtartani, amit anyánk már-már neurotikus megszállottsággal erőltetett annak idején, mert az évnek ebben a szakában mindennek nagybetűsen tökéletesnek kellett lennie, és valahogy ennek ellenére is sikerült jó emlékeket begyűjtenem az ünnepekről - igaz, olyan mélyre temettem (temették?) őket a fejemben, hogy most eléggé meg vagyok lőve, mi legyen. De azért felöltöztem szépen, felszerelkeztem a szokásos arzenál valamelyik variációjával (ezúttal: egy pisztoly, két kés és egy sokkoló a választékom), amiket ide-oda elsuvasztottam az öltözékembe, és jobb ötlet híján a plázába mentem. Ha hatszáz bolt kínálata alapján sem világosodom meg, hogy mit is kéne beszereznem, akkor sehol.
Abba nem gondolok bele, hogy esetleg más is erre a következtetésre juthat, nevezetesen az öcsém. Mozdulatlanná dermedek, amikor megpillantom magam előtt a pasijával, és valószínűleg akkor se okosat törpölnék ki a helyzettel kapcsolatban, ha nem szakítja meg a helyzetet a krízis. A hangrobbanás és nyomásváltozás hirtelensége sokkal ismerősebb, mint a családozás, mégsem reagálok elég hamar, és a hirtelen kín szinte (vagy nem is szinte?) lesöpör a lábamról. Talán az erőhatások miatt, talán a belém égetett drill robotpilótája hajt, hogy távolabb kerüljek a veszélyzónától, fogalmam sincs ezekben a pillanatokban, és eszemben sincs kérdezgetni magam, mindenesetre jó irányba dőlök. A lényeg, hogy reagáljak, minél gyorsabban, minél hatékonyabban, és a fő: minél higgadtabban. Egyiket sem segíti elő, hogy a testem, amit oly gondos kiképzéssel csiszoltak tökéletes fegyverré, ezúttal cserben hagy: görcsös izmaim nem engedelmeskednek, az irányérzékem felcseréli a lent és fent fogalmait, szívem veszettül félrekalapál, és nem csak a fájdalomtól. Ez új. Ez ijesztő. Ezzel mit kezdjek? Akadozik a légzésem, le kell nyugodnom, le kell nyugodj, Eva, francba, szedd össze magad, az isten szerelmére!
Amíg arra várok, hogy kitisztuljanak a gondolataim, szűnjön a szédülés és enyhüljön a fájdalom, megpróbálom kiokoskodni a történteket, mérsékelt sikerrel. Amikor sikerül nagyjából magamhoz térnem, első dolgom, hogy előkaparjam a kilenc miliméterest (bár a görcsök miatt nem görbítem a ravaszra az ujjam), közben realizálom, hogy a bal karom hasznavehetetlen, aztán felmérem a környezetem, előbb az emeletet, majd, ha lehetőségem van rá és nem tűnik túl instabilnak a szerkezet, a padló széléhez sréhen kúszva az alsóbbakat is. Felismerem a bombák hangját, gyakorlatilag az otthonosságot jelentik. Viszont ahol durrogtatják a petárdát, ott van felelős is, és ez nem éppen biztonságos gondolat. A por, a káosz, a sérültek és holtak, a jajongás, az ionizált levegő csípős aromájával keveredő vér- és égett hússzag nem könnyíti meg a helyzetfelmérést, de a prioritások attól még egyértelműek számomra: biztasítsd a terepet, aztán törődj a károkkal! Kizárom a tudatomból Enril és a többiek létét meg a fájdalmat mindaddig, míg fel nem tudom mérni, hogy nem fognak fegyveresek ránk rontani vagy újabb bombát ledobni.
Akkor jöhet az emelet. Jöhet a csontomba maró, szinte elfelejtett félelem, amit a törődés gyengesége oltott oda. - Enril! - kiáltok, de óvakodok megközelíteni a helyzetet, ahonnan eddig is távolodtam a kúszásommal. Csak higgadtan, Eva, vigyáznod kell magadra, hogy hasznos maradhass. Mit tudok kezdeni a vezetékkel, ami veszett kígyóként, fenyegető közelségben tekergőzik? Sajnos nem sokat. Annak a puszta közelsége elég hozzá, hogy megcsapjon, pláne vízzel súlyosbítva a helyzetet, örülhetek, hogy nem vagyok közelebb, így sem tudom száz százalékig uralni a testem. Szívás. Dupla, tripla, százszoros szívás! Körülnézek, olyasmit keresek, ami kellően hosszú és nem vezeti az áramot, hátha errébb tudnám taszítani a veszélyforrást, bár nem reménykedek túlzottan. Közben kiabálok, jó hangosan, hogy sokkon és fülzúgáson keresztül is meghalljanak, akiknek kell. - Ne próbáljanak mozogni, amíg le nem kapcsolják az áramot! - Csak saját magukban tennének kárt. Percek alatt meg kell érkeznie az illetékeseknek, hacsak nem történt velük is valami... ezt a gondolatot elhessegetem, és megpróbálok még inkább eltávolodni a vezeték közeléből, bár ehhez valószínűleg üvegcserepeken kell átkúsznom, de nem ez lenne az első eset, hogy megteszem. A korábbi pánik adrenalinlökete (plusz a módszeres kiképzésem) segített leküzdeni a fájdalom érzését, így bár tudatában vagyok, egyelőre nem állok le agonizálni vagy a sérüléseimet elemezni. Majd. Később. Most elég tudnom, hogy a jobb combom és a bal karom problémás, tehát a maradék két végtagomra kell főleg támaszkodnom. Ami okozhat problémákat - például ha látok valakit a leszakadt emelet szélén lógva, akkor nyilván megpróbálom behúzni a biztonságos(abb) csempékre, de ehhez le kell tennem a stukkert, és az emiatti védtelenségnek baromira nem örülök, de hát ez van. - Tudja valaki, hol van a főkapcsoló? Ki kell iktatni az áramot a másodikon! - Még mindig ordítok, tuti ami ziher, meg mellesleg az én hallásom se príma még. A fészkes francba, a fejemben van a hely alaprajza, tudnék vészkijáratokat vagy lépcsőket találni, de biztosítéktáblát? Azt bezzeg nem... eszembe jut a telefonom, aztán nem veszem elő. Vagy az áram, vagy a földet érés úgyis tropára tette, ezek az okostelefonok szart se érnek ilyen helyzetben. A zsaruk, mentősök, tűzoltók úgyis értesülhettek már a helyzetről. Apropó, tűz... egy ilyen robbanás után az is lesz. És ha a villamos vezetékek leszakadtak, akkor más is károsodhatott a falakban. Vajon milyen a fűtésrendszer? Basszameg. És ha itt-ott leszakadtak részek az épületből, akkor a szerkezeti integritás elég durván sérülhetett, vagyis bármikor jöhet újabb omlás, különösen ha akad még kellemetlen meglepetés. Ki kell jutni innen, minél gyorsabban! Csak hát a civileket nem hagyhatom itt... bár nincs konkrét parancsom a mentésükre, de a járulékos veszteség hátrahagyására sem.
Ha a tűzoltók érkezéséig nem történt meg, akkor amint meghallom bármi jelüket, nekik is elordítom kívánságom, hogy kurvagyorsan kapcsolják le a rohadt vezetékeket, mert áram alatt van a fél emelet, köztük elég sok sérült is.


A hozzászólást Eva C. Sterling összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 27, 2016 11:55 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Qetsiyah Hunt
Qetsiyah Hunt
Polgárság

Avataron : Bethany Joy Lenz (formerly Galeotti)
Kor : 40

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptyKedd Dec. 27, 2016 11:46 pm
 



 

2. EMELET – MEGAN – NICK

Én igazán csak szerettem volna egy nyugodt napot eltölteni a plázában. Nem a vásárlás miatt, nem ünneplem a karácsonyt már évek óta, de.. a tömeg megnyugtat. Kinek mi, mondják. Nos, nekem ez jutott. Elszigetelt vagyok és arctalan a munkámban, a magánéletemben és egyáltalán mindenhogy, s általában jó ez így. De Karácsony előtt valaki, akinek a magány jutott osztályrészül igazán nem meglepő, ha a vadidegenek tömegében talál megnyugvást.
A mozgólépcsőn ér utol a döbbeneten kívül nagyon sok minden, melyek többségét kategorizálni sem tudnám. Ha valaki mesélne erről nekem, akkor itt kezdene hangom elmélyülni és nyugodjon meg tónust venni, de így, hogy benne vagyok a szituációban, azért minden sokkal bonyodalmasabb.
A zajokat tompán érzékelem, furcsának találom, de kicsit öröm az ürömben érzésem támad tőle. Automatikusan kérem az elnézést a mellettem levőtől, fel sem fogom, hogy mennyire abszurd már ez éppen úgy, hogy egy tragédia és fejetlenség kellős közepén vagyunk. A korlát után kapálózom, hátha meg tudok kapaszkodni, de őszintén szólva már szinte várom, mikor zuhanok az alattam állókra. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy mindez nem történik meg, épp csak egy foknyit találok alább.
Sóbálvánnyá merevedek. A rettegés megbénít, fel sem fogom mekkora szerencsém volt egészen addig, amíg belém nem hasít a fájdalom, ami visszaránt a valóságba. Élek. Megvan minden tagom.
Nem tudom visszatartani a sikolyt, utat talál torkomból éppen egy időben azzal, ahogy húsomba hasít a fém. Nem tudok védekezni, lassan eszmélek és egyébként sem lehetnék gyors így bár megpróbálom elrántani a lábamat, nagyjából csak annyit érek el vele, hogy még akadálytalanabbul harap belém az éles elem.
Van az a pillanatnyi elmezavar, amit mindig megpróbáltam érteni, de tulajdonképpen nem fogtam fel soha. Az, amikor feladnád és halni akarsz, mert nem látsz más kiutat. Miközben dőlök oldalra, eszembe jut, hogy jobb lenne, hogyha nem az elsőre, de még mélyebbre zuhannék alá, talán akkor nem kéne ezt tovább elviselnem. A reccsenő hang és az újabb, számomra már-már elviselhetetlen fájdalom az, ami visszatérít a normális kerékvágásba. Nem akarok meghalni. Rohadtul nem.
- Mennyire vagyunk stabilan?
Talán ostoba kérdés, de nem mellékes. Moccanni úgysem tudok, szemeimbe könnyet csalt a fájdalom és nem is nagyon akarok kapálózni. Markolom a korlátot, amennyire csak bírom, s közben szinte epedve várom, hogy valaki nálam jobb stratéga átlássa a helyzetet.
- Bizonyára jön a segítség nem sokára. Tudunk várni, vagy.. ?
Hogy kihez beszélek? Magam sem tudom. Valaki csak válaszol. A sikolyokból ítélve nem mindenki halott. Még élünk, hát remélünk. Én legalábbis remélek, mindenki helyett.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
Sigmund Gallagher Mallors
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 49

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptySzer. Dec. 28, 2016 12:07 am
 



 

1. EMELET – ÉTIENNE


Hangot hallok és azonnal reagálok a kérdésre, nem foglalkozva azzal, hogy talán nem nekem szólt.
- A liftajtó alatt. Azt hiszem.
Erőltetem szemeimet, hogy a felszálló és csak lassan ülepedő porfelhőn keresztül a lehető legjobban lássam helyzetem. A hangokkal meg úgy vagyok, hogy a robbanás következtében nyilván sokaknak cseng a füle, de én egyébként is sérült hallással rendelkezem az egyik fülemre, így még jobban oda kell figyeljek. Arra tehát, hogy mennyire ismerős a hang csak akkor jövök rá, amikor arc is társul a megjelenés mellé.
- Tökéletesen megfelel.
Mosoly az nem gyakori vendég az arcomon, de most mégsem olyan fegyelmezettek a vonásaim, hiába a horzsolások vagy a helyzet abszurditása, Étiennere mosolyodom karcosan. Talán épp azért, mert itt vagyunk. Mert így vagyunk. És annyira nem illik ide az egész.
- Ki kell tudnom, nincs mese. Számolok.
Ültemben megtámasztom magam úgy, hogy karjaimra tudjak nehezedni, amint felemelte a liftajtót. Tudom, hogy egy csapásra fog lábaimba tolulni a fájdalom az eddig elszorult vérkeringés újraindulása miatt, éppen ezért azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon kell koncentrálnom a feladatra.
Egy.. – nagy levegő - ..kettő..szeretlek, Sadie! - három!
Amilyen gyorsan csak tudom, lököm magam hátra, s hacsak nem ejti el idő előtt a terhet, akkor két csúszással tudok kikerülni a liftajtó alól.
- Tünetek?
Nem az én sérülésemet kérem, hogy leírja, hanem a magáéit. Mentős, szükség van rá, éppen ezért intem közelebb magamhoz, hogy megvizsgálhassam. Én egyelőre nem tudok felkelni, egyértelmű, röntgen nélkül is tudom, hogy a bal lábszárcsontomnak annyi. Ha mozgatom, csak rosszabb lesz. Egyelőre több hasznomat veszik, ha ellátom Étiennet. Amivel tudom.
- Látsz valahol egy kóbor partvisnyelet vagy bármit, ami sínnek alkalmas lenne? És beszélj hangosabban az átlagnál, ha bírsz, mert nem foglak meghallani.
Megszabadulok közben a pulóveremtől, szétszaggatva jó lesz kötszernek. Bizonyára úton vannak a mentők, de addig sem ülhetünk tétlenül. Másodpercek is számítanak.
Vissza az elejére Go down
Joël Émeric Roux
Joël Émeric Roux
Egészségügy

Avataron : Gaspard Ulliel
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptySzer. Dec. 28, 2016 12:23 am
 



 

I. EMELET – RON



Közel negyed óra múlva meg kéne jelennem a megbeszélt helyen a kávézóban, de őszintén szólva még mindig lövésem sincs, mit vehetnék neki, ami kellőképpen kifejező, de egyben nem túlzás, elvégre tudom, miként áll a pénzügyekhez, és sosem engedi azt sem, hogy én fizessem ki teljes mértékben a dolgokat. A ruhanemű kizárva, az apró csecsebecsék nem számítanak, egy könyvben gondolkodom, valami önfejlesztőn, hátha akkor még jobban megtalálná az utat vissza, saját magához. Épp a könyvesbolt felé indulok, amikor letaglóz a robbanás. Fogalmam sincs, mi történik, csak repülök, és valamivel arrébb vágódom földnek, úgy rángat az elemi erő, miként a foxi teheti a lábtörlővel. Esélyem sincs. Talán szerencsésnek mondhatom magam, amiért pillanatok alatt elveszítem az eszméletemet, így a kétségbeesett sikolyok nem jutnak el hozzám egy darabig.
Olyan mákom azonban nincs, hogy kórházban ébredjek, igaz azt sem tudom, mennyi idő telik el, a fülem cseng, alig hallok valamit, az ujjaim törmeléket markolnak, úgy érzem, mindenem sajog, de ez pusztán átmeneti, elég hamar érzékelem, hogy a szemem rosszabb állapotban lehet, pillanatokon belül pedig a fejem hasogatása kél versenyre vele. Első blikkre az agyrázkódást biztosra venném, és ha az van, akkor keresztbe szalmát nem fogok itt ma tenni, mert felállni sem lesz erőm, nemhogy bármi egyébre. Minden józan gondolatom dacára megpróbálok megmozdulni, de sajnos bebizonyosodik a balsejtelmem, és majdhogynem kiteszem a reggelimet, pedig igencsak rég került már a gyomromba. Annyira futja, hogy oldalra fordítsam a fejem, hátha jobban képbe kerülök a helyzetemet illetően. Nem szorultam be semmi alá, ami legalább jó, minden végtagom a helyén, kapok levegőt, már-már mázlistának érzem magam.
A véres fejű pasas látványa is épp eléggé rémes, de amennyire sikerül körbenéznem, mindenütt halottak. Rettenetes, és valahol ezen a ponton jut el a tudatomig az is, hogy Chloe is itt van. Basszameg… Nem sokkal később az alattam fekvő halott pasast észlelem, a reakcióidőm odabasz, az biztos. Hiába próbálom kitapintani a pulzusát, nincsen neki, és tudom, hogy baromság, de muszáj vagyok legördülni róla, akkor is, ha elhányom magam közben. Nem akarok egy hullán fetrengeni, és akkor talán közelebb kerülök a fazonhoz, akiből az a cső áll ki. Egyelőre nem tudom, hogy segíthetnék rajta, de muszáj tennem valamit, ha még van esélye.
Valahol ezen pillanatok közepette jut el a füleimig, ahogy szólongat a tag, akire hamarost közelebbről tudok nézni, nem tudom, hogy a véres arcból felsejlő tekintet, vagy a hangja az, ami végül a felismerést tüzét fellobbantja bennem, de rájövök, hogy ezt a tagot bizony ismerem.
- Ó a rohadt életbe, öreg, kurva szarul festesz. – Igen, és ez az a rendkívül ocsmány pillanat is, amikor túlbuzgóságom megbosszulja magát, és visszaköszön a gyomrom tartalma, de arra legalább még van lehetőségem, hogy oldalra fordítva a fejem, ne magam hányjam le, csak a pláza egykor volt szebb időt látott darabjait.
Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
Chloe Ward
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza EmptySzer. Dec. 28, 2016 1:29 am
 



 

Jackie-Chloe - I. emelet


Pillanatok elegendőek ahhoz, hogy az emberek élete megváltozzon. Két perccel ezelőtt még az volt a legnagyobb problémám, hogy leejtettem a hógömböt, amit Joelnek szántam, most meg a volt kávézó romjai alatt fekszem, és nem tudom, hogy életben maradok-e. A jobb vállam teljesen elnyomja az egyéb sérüléseim súlyosságát, mert jelenleg az is küzdelemnek számít, hogy levegőt vegyek. Nincsen egészségügyi végzettségem, de biztos vagyok benne, hogyha egy fémlap szúródik a kulcscsontomba, akkor az nem kecsegtet sok jóval. A számban gyűlik a nyál, és a felkavarodott porral együtt alkot egészet. A fémes íz lassan eléri a hátsó fogaimat is. Egy kicsit szétnyitom, de nem jutok vele semmire, mert belém hasít a kín, és legszívesebben önként ülnék bele egy fogorvos székébe, hogy érzéstelenítsen el, és repítsen el egy másik univerzumba. Joelnek nem meséltem, hogy fóbiám van tőlük….annyi mindent nem csináltunk még együtt. Napozni szeretnék, úszni, szeretve lenni, aludni, a nyakához bújni, a karjaiba menekülni. A köhögés leszívja a maradék erőmet is, és megnehezíti a légzést. A segítségkérés el fog maradni, hacsak…
- All i wanted for christmas is you… - a közelemben felcsendülő karácsonyi dal emlékeztet arra, hogy miért is jöttem el otthonról, és milyen ajándékot kaptam az égiektől. A tekintetemmel a hang forrását keresem, de nem lelem a helyét. Lehunyom a szemhéjamat, és Mariah Carey fülbemászó dallamában veszek el. A fagyöngy alatt állok, és apunak magyarázok, hogy tegye át máshova a fát, mert nem lesz jó helyen a sarokban, és ekkor lelki szemeim előtt megjelenik Joel, amint mosolyogva mutat a fölöttem lévő növényre, aztán pimasz mosollyal int a mutatóujjával, hogy hajoljak közelebb hozzá. Az ajkai közelítenek felém, és megérzem a meleg, és puha szirmok érintkezését…ez ad löketet ahhoz, hogy felébredjek az álmodozásból, de az is lehet, hogy lassan el fogom veszíteni az eszméletemet, mire leesik, hogy egy telefon cseng a közelemben. A közelben egy női hang hívja fel a figyelmet a felmentő sereg jelenlétére. A szívem belefájdul, és rájövök, hogy az a nyamvadt telefon az egyetlen esélyem, hogy rám találjanak, és ne hagyjanak itt. Nem haltam még meg, és nem is szándékozom, ha már túléltem Davidet. Gyerekeket akarok, és családot…de legfőképpen Joelt. Vajon ő hogy van, az is lehet, hogy már…az nem lehet. Ő mindig erős, és legyőzhetetlen. Neki nem eshetett baja, még az is lehet, hogy elkésett, és nem volt jelen a robbanásnál. A szívem mélyén tudom, hogy ez nem igaz, de a remény hal meg utoljára. A fejemet nem igazán tudom forgatni a hatalmas törmelékdarabok miatt, de a bal kezem kinyújtom. Könnycseppek gyülekeznek a szemem sarkában, a jobb felem már zsibbad, a számból meleg vér folyik ki, de megfeszítem az ujjaimat, hogy elérjem a halott nő készülékét. Pár centi…menni fog Chloe. Erős vagy. Sikerül a középső ujjammal elérnem a szélét, de csak arrébb lököm, aztán a csengőhang elhallgat, de egy egyenruhás alak tűnik fel a látóteremben.
- Hmm… - nyöszörgök tehetetlenül, és remélem, hogy észrevesz. Ne törődj a halott nővel, könyörgöm, itt vagyok!
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Belvárosi Pláza
Belvárosi Pláza Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Belvárosi Pláza
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next
Similar topics
-
» Belvárosi Óvoda

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: