HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Main Street

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Main Street
Vas. Márc. 13, 2016 10:18 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Richard Madden
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Vas. Márc. 19, 2017 9:58 pm
 



 

- Ugye nem vársz most erre ténylegesen is választ?! – szalajtom feljebb mindkét szemöldököm, és bár értem én a lényeget meg még a humort is, ha felidézzük kamaszkorom éveit – meg az övéit – akkor közel sem lesz ennyire légies a társalgás meg a téma.
- Értékeld az őszinteséget a finom, úgy-teszek-mintha-nem-venném-észre mi a helyzet szitu helyett. – forgatom meg a szemem, direkt látványosan – ha már a neveltetésem/sünk lett a téma –, de mindezzel együtt még mindig szélesen, vadalma módjára vigyorogva.
- Valami közünk csak van egymáshoz. – a genetikánkon túl azért még millió és egy dolog, amire én a magam részéről rohadtul büszke vagyok, mindig is az voltam.
- És nem tekerted le a tökeiről a kölyköt??! – nyúlik el a képem, mert, ha Rose közölné be ugyanezt, a srácot a grabancánál megfogva hajítanám kifelé a lakásból. Na pff, még mit nem, hogy ott aludjon…
- Szerencsére ebbe még nem futottam bele – vagy a lányok rohadt jól titkolják –, de a helyedben én biztosan nem csak a gyerek szobájának falára tapadtam volna fel. – tudom, hogy Rose is felnő lassan és kész hölgy már, de azért mindennek van egy határa és ebben a kérdésben nálam ez a határ igen csak szűkre szabott.
- Oké, akkor ebben az esetben meghívlak rá, jól jönne némi tanács. – változik a képem komolyabbra, tényleg nem egyszerű az, amiről beszélni akarok vele. Mielőtt azonban felvezetném Angie előtt, kell egy viszonylag higgadt és relatív rálátás az egészre.
- Kb egy agyműtét esete mondjuk megfejelve még egy transzplanttal is. – szusszanok egyet, többre azonban se idő, se lehetőség nem marad, mert megérkezünk.
Egyelőre elengedem – és neki is muszáj lesz – az egész téma fejtegetését, mert most más élvez prioritást.
A mentőből kiszállva már érthető miért kellett két trauma sebész is a helyszínre. Az összecsattanó autók közül a szerencsétlenebbül jártnak a motortere szó szerint és egy az egyben épült bele az utastérbe, a kormánynál és az anyósülésen lévő lábaiba teljesen belegyógyulva. Gyakorlatilag a munka egy részét elvégezte a becsapódás, ránézésre valószínűleg a csont és a ránehezedő nyomás tartja még egyben mind a két sérültet.
- Megyek a nőhöz. – jelzem Sig felé, hogy az anyósülésen ülőt fogom megnézni, övé a sofőr, már, ha nincs ellenvetése.
Nincs idő a felesleges vagy túl sok szövegelésre, azonnal a munkámra kezdek koncentrálni és amilyen gyorsan csak lehet, úgy végezni a dolgomat.

Hat órányi műtét után sem sikerül megmenteni a nőt. Dühösen, feldúltan robogok ki a műtőből, letépve magamról vérrel borított a védőruházatot és mérgemben szeretnék a falba csapni, ha mondjuk nem állna fent annak a lehetősége ezzel, hogy szétcseszem a kezem. Azt pedig nem szeretném, ezért marad a visszanyelt harag és le nem vezetett feszültség elnyomása.
A családdal közölni a rossz hírt, nem olyasmi, amit valaha is meg lehetne szokni. Az életüket töröm össze, amikor közlöm, hogy bár mindent megtettünk a szerettükért, mégsem tudtuk megmenteni. Én nem tudtam megmenteni…
A nap lezárásakor Sig irodájához megyek és röviden kopogok be, bízva abban, hogy már itt van. Ha nincs, akkor várok, mindenképpen beszélni akarok vele.



//dehogy baj, örülök, ha tetszett ^^//



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Vas. Márc. 26, 2017 7:34 pm
 



 

Elvigyorodom pimaszul a visszakerdezesere. Megrazom a fejem de kozben enyhen megvonom a vallamat is, amolyan igen is meg nem is erzetet hagyva ezzel a temat illeton.
-A pokolba vezeto ut is joszandekkal van kikovezve.
Forgatok ra szemet de azert vigyorgok is melle, mint a fakutya. Mert van abban azert valami perverz orom, hogy itt szivjuk egymas veret a tulajdon testveremmel. Munka kozben. Egy mentovel szaguldva epp.
-Rezeg a lec amugy is Sadie es kozottem, amiota nem tudok az anyja jelenleteben ertelmes uriemberkent viselkedni, szoval nem, nem tekertem. De nem mondom, hogy nem jutott eszembe.
Jegyzem meg a vegere eleg vermesen elgondolkozo ellel, mint aki tenyleg elkepzelte az iment, hogy golyotlanitja a lanya "haverjat".
-Esembe jutott, hogy rajuk torok ad hoc de semmi ertelmes indokot nem tudtam kitalalni, igy maradt a hallgatozas. Akarmennyire is szkeptikusan alltam hozza eddig, az uvegpohar a falra tapasztva tenyleg noveli az akusztika minoseget. Hala isten, hogy bar hallottam, de nem hallottam semmit.
Azon azert rohognek ha hallanam, hogy mily szukek a hatarai. Lehet, hogy megkerdeznem kinek is szuletett 16 evesen gyereke. Meg jo, hogy ez most szoba nem kerul. Mindig hosszan es kedelyesen tudjuk kiszivni egymas veret a temat illeton.
-Barmikor szamithatsz ram.
Mondok ezzel a nyomatekositassal igent, de tovabb nem jut lehetosegem kerdezoskodni, mert a mento fekez, majd leall.
Kiszallva belole egy csendes basszameg kiszalad a szamon, felmerve a helyzetet.
Nem szeretem az ilyet. Nem azert, mert eselytelennek latnam a muveletet vagy elore ugy velnem, hogy amputalt labakkal nem lehet elni, hanem mert rossz a hely ra. Tul messze a korhaz es tul nagy kart tudunk okozni a mentes kozben is. Tuzoltok es orvosok osszehangolt munkaja ide vagy oda, amikor nem csak magamra es a sajat teamemre vagyok utalva, mindig nagyobb az idegfaktorom.
-Eleg! Azonnal hagyja abba, tul forro a fem es tobbet art a vagas, mint hasznal!
Szolok ra az egyik tuzoltora, aki nagyon szalavatottan segit ugyan, de nem tudok tole dolgozni. Menteni akar, de itt mar nincs mit. Labat semmikepp.
Hagyom Trist is dolgozni es magam sem tetlenkedem. A helyszinrol a not el tudjak szallitani de a ferfi tulsagosan beleepult a karosszeriaba. Meghokkento dontesre szanom el magam.
-Vontassak az autot a korhaz ele!
Kozlom ellentmondast nem turon, s addig nem nyugszom - a rolam lepergo anyazasok kereszttuzeben - amig meg nem valosul mindaz, amit akarok. Ha tul soka zotykoljuk mentoben: meghal. De ha kozel a muto ahhoz kepest amikor elvalasztom a labat a karosszeriatol, talan meg lesz, ami mentheto.
A ferfi az orzoben van - allapota meg valsagos - mire Tristannel ujra talalkozunk. Tudom, hogy a mutetjuk nem sikerult, sajnalom. A kudarcot es a csaladot is. Ettol fuggetlenul meglehetosen targyilagosan merulok a papirmunkaba amikor epp belep.
-Akarsz rola beszelni?
Kerdem felvezetesnek es szandekosan hagyom, hogy ugy ertese, ahogy arra szuksege van. Kozben felkelek az iroasztal mogul, jelezven, hogyha gondolja, felolem mehetunk, de ha itt kavezna az irodamban, annak sem vagyok ellene.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Tristan Edward Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Richard Madden
Kor : 34

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Kedd Ápr. 04, 2017 9:19 pm
 



 

- Szerencséd, hogy már bekötöttem magam. – forgatom meg a szemeimet miközben az orrom alatt somolygok. Nyilván nem tennék semmit, akkor sem, ha épp nem rohanásban volnánk, hanem ráérnék beszélgetni, de az alkalmat nem szalasztom el a testvéri összetartozás prezentálására.
Sadieval kapcsolatban felhorkanok és egy szájhúzást is megejtek, de természetesen eszembe sem jut pálcát törni a bátyám felett. Teszi, amit és ahogyan a legjobbnak ítél a gyerekével kapcsolatban és ha nem is feltétlen cselekednék a helyében úgy, ahogyan ő teszi, az én dolgom az, hogy támogassam őt. Úgyhogy ezt teszem, némán.
- O-oké, ezt nem akartam lelki szemeim előtt látni, ahogy az üvegpohárra tapadsz a füleddel. – viccesen hangzik, de nem az valójában. Tudom, hogy nem éppen én vagyok az, aki illetékes volna a témában hegyi beszédet tartani – ezért nem is teszem meg –, de ezzel együtt pont, hogy én vagyok az, aki nagyon is tudja milyen, amikor a gyerek váratlanul és túl korán becsúszik. Rendben, Angie még jobban tudja, a nehezebb részét ő kapta ki, amikor Rose kicsi volt, én is tisztában vagyok ezzel. Szóval akármennyire is álszentségnek tűnhet, oka van annak, amiért nem éppen kedvelem a kamaszlányom körül legyeskedő kis nyikhajokat. Sadie persze nem az én lányom, beleszólni meg nem fogok a nevelésébe, ahhoz aztán végképp semmi jogom – se pofám – nincs.
- Kösz. – bólintok egyet, átevezve egészen más témára és azzal a lendülettel el is engedem, mert jelen pillanatban van fontosabb dolgunk is…

Órákkal később lépek be immáron a kórházban a fivérem irodájába. Leveszem a műtős sapkám a fejemről – jah, az átöltözést eddig még halasztottam – és leteszem magam a kanapéjára.
- Bánod, ha inkább itt maradunk? Nincs sok kedvem emberek közé menni. – torzul a képem fintorba. Legszívesebben valami töményre hívnám meg, pontosabban több töményre is, de mivel ez nem opció közöttünk, ezért inkább itt maradnék. A kávéhoz sem igazán ragaszkodom, az csak az ürügy volt, hogy beszéljünk.
Ha nincs ellenére, akkor belefogok, mindenféle hezitálás vagy kertelés nélkül, bízva abban, hogy sem fogja hiányolni a semmitmondó felvezetést.
- Pár hete bent járt Blair, most épp itthon van... – kezdek bele a történetbe. A fickóval együtt húztuk le a rezidens éveinket, így a név esetleg ismerős lehet Sig számára is, bár nem tudom mennyire maradt meg neki, hogy kiről is hadoválok. - Beszélgettünk. Sokat, sok mindenről és a lényeg, hogy egy hónap múlva visszamegy a következő kiküldetésére és hívott, hogy tartsak vele. Kevés a traumás orvos, de azt hiszem neked nem kell bemutassam mi a helyzet odaát. ..és igen, egyfelől mennék, másfelől viszont itt van Angie és a gyerekek és mégis milyen ember, férfi és apa volnék, ha itt hagynám őket?! Akkor is, ha csak 6 hétről lenne szó.. – Afganisztán rohadt messze van és nem egy életbiztosítás odamenni, ezzel én is tisztában vagyok. Másrészről pedig a családomnak is itt van rám szüksége, de ezzel együtt orvos vagyok és igen, megvan bennem a késztetés, hogy ott tegyem a dolgom, ahol nagyobb szükség volna rám. Szóval rohadtul nem tudom, hogy mi legyen...



Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Szer. Ápr. 05, 2017 9:11 pm
 



 

- Cö. Szájkaratés! - öltök rá nyelvet.
Valahol vicces, hogy milyen szinten vagyok képes lemenni gyerekbe, amikor az öcsémmel értekezem. Gyakran nem esik meg munka közben, mert a kórház mégsem a megfelelő terep erre, de azért egy mentőben utazva, maroknyi "közönség" előtt kibújik a szeg a zsákból.
- Pedig nagypn szép látvány volt ám! - kérem ki magamnak tettetett felháborodással. Mindenki szerencséjére azt nem részletezem, hogy milyen csinosan pucsítottam is hallgatózás közben. Az végképp nem lenne az én számba való, mint mondandó. Még akkor se, ha szexiségmentesen ugyan, de tény, ami tény, valóban igencsak kitolt fenékkel végeztem a dolgot, mert úgy véltem, hogy normális fülmagasságban nem elég jó a hangzás, lejjebb kellett hajoljak hát. Hülye falak. Biztos nem mindenhol rezonálnak ugyanolyan jól.
A munka a szokásos mederben is folyhatna, de az őrült és kaffanó ötleteimnek hála a kórház elől még mindig nem állt el a tréler, hiába végeztem már a műtéttel. Nem tudom, hogy mire vár, tapsra-e vagy elbocsátó szép üzenetre, de jelen pillanatban van jobb dolgom is, semmint foglalkozni vele.
A belépő Tristanre szegezem pillantásomat, a tollat leteszem a keze,ből az asztalra, jelezve ezzel, hogy teljes figyelmem az övé. Bólintok a kérdésére válaszul.
- Főzzek kávét? - támaszkodom meg tenyereimmel az asztallapon, hogy felkeléshez készüljek hozzá. Az elvesztetted? nincs a kérdések között, de tekintetemben azért ott örvénylik. Ha akarja, akkor részletezheti a műtétet is. Orvosi téren is állok rendelkezésére, ha csak ügyátrágó-konzultánsként, akkor is.
Figyelmesen hallgatom a történetet, s mire a végére ér, egész magasan ül szemöldököm a homlokráncolt fejemen. Nem, mintha helyteleníteném azt, amit hallok tőle, éppen csak.. tudok ezt-azt arról, amit beszél. És ezt a Blairt egyszerre ütném agyon egy péklapáttal és áldanám is meg a remek ötletért.
- Az a hat hét soha nem hat hét. - kezdem ezzel, mert talán ezt a legegyszerűbb kimondanom. Azt, hogy félteném odaát, sokkal nehezebb, így nem is részletezem.
Valljuk be: hülyén venné ki magát. Én is kimentem és nem érdekelt a családom véleménye, hát semmi jogalapom Trist visszatartani. Ha úgy dönt, hogy megy, akkor támogatni fogom, de a tapasztalataimat mindenképpen megosztom vele.
- Nem törhetek pálcát feletted, s nem is dönthetem el Angie helyett, hogy miképpen érezzen. Van olyan kapcsolat, amelyik kibírná ezt a megmérettetést, de van, amelyik összetörik miatta. A küldetés nemes, s Blairnek igaza van: kevesen vannak odaát. Nem válnál rosszabb emberré attól, ha kimennél, s szerintem rosszabb apává se, de erről a volt feleségemnek nyilván más volna a véleménye.. - elhúzom a szám - Tényleg ezt akarod, vagy csak hirtelen fellángolás?






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 167

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Vas. Dec. 24, 2017 8:04 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Franklin Marshall
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jamie Dornan
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Vas. Dec. 31, 2017 12:09 am
 



 




Sava & Frank
Ahogy a várost egyre jobban megismertem újra, úgy kaptam meg a hamis illúzióját az emlékezésnek, s erre mindennél inkább szükségem volt. A helyek szinte bőröm alá kúsztak, a forgalom kiszámíthatósága, az utcák képe mind olyasmi volt, mely bár új információnak számított részemre, mégis elhitette velem, hogy valamikor ugyanígy róttam ezeket a helyszíneket és ugyanezeket a dolgokat már láttam. Emlékeztem rájuk úgy, hogy nem emlékeztem tulajdonképpen semmire, s ez tökéletesen elégnek bizonyult az elején. Mára már tudom ésszel, hogy nem is ez volt a szakmám, hát hiú ábrándba zártam magam, de mégsem érdekel. Mert boldoggá tesz az egész, hát magam mögött hagytam a kényszerességet és nem akarok belelátni az egykori árubeszerző és hobbisofőr fejébe. Jó ez a taxis gondolkodás, éppen kielégítő és nem fáj tőle semmi. Nem érzem üresnek magam.
- Itt a 748-as, privát címet kaptam, bejelentkezésig új fuvart nem vállalok. - közlöm a diszpécserrel a rádión keresztül minden lelki nyugalommal. Megszokták már, hogy én - is - hajlandó vagyok úgy címre menni, hogyha nem a belső vonalat hívják, hanem a magántelefonszámomat, amely összemosódott rendesen a munkahelyivel. A törzsutasoknak így egyszerűbb felvenni az igényeit, nem zavartatja magát senki a társaságnál emiatt. Amíg leteszem a kocsi bérleti díját minden hónapban, addig nem érdekli őket semmi más.
Megállok a ház előtt, megvárom, amíg beszáll a kocsiba az utas, s csak akkor mosolygok bele a tükörbe, amin keresztül láthatja is.
- Hogy s mint vagy ma? Csinosan, mint mindig, ezt látom. - kacsintok rá Savára a szokásos - de sosem üres vagy hazug - bókot kísérve.
- Merre lesz a fuvar?




Vissza az elejére Go down
Savannah S. Callahan
avatar
Polgárság

Avataron : Emilia Clarke
Kor : 27

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Hétf. Jan. 08, 2018 3:26 pm
 



 

Nem szerettem azokat a napokat, amikor be kellett mennem a kórházba. Időről időre azonban mennem kellett kontrollra, megbeszélésekre, így egyfajta állandó programmá vált ez számomra. Ugyan nem mondanám, hogy a megszokások rabja vagyok – a klasszikus értelemben legalábbis -, de néhány esetben kedveltem az állandóságot. Ilyen volt például a taxizás is, jobban mondva az, aki a taxit vezette.
Nem szívesen ültem be a baleset óta senki kocsijába, inkább választottam sokszor a tömegközlekedést, de rá kellett jönnöm, hogy ahhoz túlságosan elkényelmesedtem, vagy csupán az embereket nem bírtam elviselni újabban annyira, mint korábban. A lényeg azonban az volt, hogy ha már én nem mertem vezetni, és rá voltam kényszerülve másra, akkor ragaszkodtam hozzá, hogy legalább ennyi ne változzon az életemben. Túl sok változás volt amúgy is az elmúlt néhány hónapban számomra.
Azt mondjuk nem terveztem, hogy ez be fog következni, olyan hangulatom sem volt általában, hogy barátkozzak másokkal, de mégis úgy alakult, hogy többször ugyanaz a taxis érkezett a rendelésemet követően. Idővel szimpatikusnak találtam, és miután megkaptam a telefonszámát is, már csak őt voltam hajlandó csörgetni, ha fuvarra lett szükségem. Már nem csak akkor, ha a kórházba mentem, hanem minden más alkalommal is. Mivel mindig pontos volt és kifogástalanul eljuttatott bárhová, ezért mindig busás borravalót is hagytam.
Ma sem volt ez másként, a már jól ismert telefonszámot kerestem ki, és tárcsáztam is Frank számát. Pontosan akkor érkezett, amikorra vártam őt, így enyhén bicegve már ballagtam is ki a házból, amint odakint kiszúrtam a sárga járgányt.
- Köszönöm, megvagyok! – mosolyodtam el, amikor a tükörben találkozott a tekintetünk. Kényelmesen próbáltam elhelyezkedni, két kesztyűbe bújtatott kezemet az ölemben nyugtattam, a nemrég vásárolt drága táskámon. – És a bókot is köszönöm! – ezúttal szélesebb lett egy kicsit a mosolyom, tekintetem csupán egy pillanatra kalandozott el az ablak irányába. – Ma a kórházba megyünk. – adtam meg az úti célomat, aztán néhány percre belemerültem a gondolataimba. Csak akkor szólaltam meg ismét, amikor leesett, hogy igazából egyáltalán nem is így szoktuk tölteni az utazási időt.
- És te hogy vagy? – kérdeztem vissza udvariasan, Frank profilját nézegetve. – Sok volt a roppant bosszantó utasod a héten? – el sem tudtam képzelni, hogy én taxisofőrként dolgozzak, és el kelljen viselnem a sok ostobát, aki beszállhatott az autóba. Mondjuk, jelenleg arra sem lettem volna alkalmas, hogy saját magamat elfuvarozzam, bár ez inkább pszichés volt a részemről. Nemhogy még más élet is rám legyen bízva, és az én felelősségem legyen.
Vissza az elejére Go down
Franklin Marshall
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Jamie Dornan
Kor : 35

TémanyitásTárgy: Re: Main Street
Vas. Feb. 04, 2018 10:01 am
 



 

Sose gondoltam volna, amikor belekezdtem ebbe, hogy fel fogok fedezni benne állandóságot. Abban a hiszemben voltam, hogy mindennap új "varázslat" lesz, címről címre szállok majd, mint egy madár és nem fásulok be. Nos, csak részben lett igazam.
Egyrészt nem vagyok befásulva és még mindig szeretem azt, amit csinálok. Nem számít, hogy milyen bal lábbal kelek fel, hogy mennyire vagyok morcos akkor, amikor beindítom az autót, az első utasom beültével általában kiszellőzik a fejemből minden saját gondolatom. Arra figyelek, hogy szabályosan, de gyorsan haladjak, s közben hogyha kell, ha igény van rá, akkor kommunikáljak is azzal, akit szállítok épp.
És akkor itt vannak az állandó utasaim. Óva intettek attól a friss kollégáim - vagyis ők nem voltak frissek, hanem én voltam új hús a piacon - hogy megadjam a privát számomat bárkinek, de így is sikerült megoldjam azt, hogy legyen egy-két olyan személy, akit mindig én szállítok. Nem nekem kellett kérnem, sok esetben (sőt, az esetek többségében) az utas volt az, aki megelégedve a munkámmal a diszpécsernek bemondta a kocsiszámomat vagy adott esetben körülírta a személyemet. És Martha - a diszpécserasszony, aki talán a legrégibb motoros a taxitársaságnál, de a legkedvelhetőbb számomra - tudta, hogy kiről beszélnek. Az ő drága Frankie-je lettem, hát kialakult közöttünk az a fajta cinkosság, ami most elvezethet ismét Savannah háza elé.
Szeretem, hogyha mosolyognak rám. Akármilyen arcot széppé és kedvessé tud változtatni egy mosoly, s bár tudom, hogy vannak hamis mosolyok is, ez a véleményemen aligha változtat valamit.
- Ennek igazán örülök, bár hadd valljam be, hogy egy remekül azért jobban megdobogtatta volna a szívemet. - szólok hátra, miközben indulásra ösztökélem a sárga masinériát.
- Újabb rutinvizsgálat? - kérdezem, s bár nem terveztem el előre, hogy így alakuljon, mégis észreveszem, amint hangomba egy cseppnyi aggodalom is vegyül.
Nem tehetek róla, a kórházak valahogy mindig összerántják emlegetésükre a gyomromat. Talán a rossz tapasztalat miatt, talán azért, mert úgy érzem, hogy abban a bizonyos seattle-iben elhagytam egy részemet.. nem kutatom az okát, csak tényként kezelem az érzést egy ideje.
Átgondolom az első piros lámpánkig a leendő útvonalat. Nem használok GPS-t, legalábbis nem mindig figyelek oda rá. Van az autóban természetesen és rendelvény szerint be kell tápláljam a címeimet bele, de ettől függetlenül vagyok ahhoz elég önfejű, hogy a saját bejáratott útvonalaimat rójam, s ne azokat, amiket a gépbanya közöl velem.
- Jól vagyok, köszönöm. Volt egy kis afférom kora hajnalban a szomszéd hozzánk szoktatott galambjaival, de ezen felül más attrocitás nem ért még ma. Nyugalmas ez a nap, a város is mintha kicsit pihenne még. - válaszolom meg talán kissé a szükségesnél bőségesebben az első kérdését, majd a másodikat hallva elnevetem magam.
- Alapvetően nem szokásom emberekre azt mondani, hogy tök hülyék, de a héten sikerült kikapjak egyet, aki mégis kiérdemelte ezt. Minden egyes piros lámpánál sápítozott, hogy miért nem hajtok át rajta, amikor ő pedig annyira nagyon siet, s közben égre-földre megesküdött, hogyha megbírságolnának, akkor ő kifizeti, de értsem meg, hogy időre oda kell érnie valahová. Mondanom sem kell, ha repülőt vezetnék, a felvázolt időre akkor sem szállíthattam volna a találkozója helyére. Meg egyébként is! Nem nagyon hittem, hogy a kórházi számlákat is szeretné állni a bírságok mellett, ha esetleg a hamariság és a szabálytalanság miatt balesetet szenvedünk. Te mit mondtál volna neki a helyemben?
Nem mondom el, hogy én hogyan kezeltem a helyzetet, inkább Sava véleményére vagyok kíváncsi. Mindig is szerettem tudni mások szemszögéből megvilágítottan a dolgokat.
Vissza az elejére Go down
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Main Street
 



 

Vissza az elejére Go down
Main Street
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: