HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Nappali (Kenway-ház)

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Nappali (Kenway-ház)
Vas. Júl. 10, 2016 11:48 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Aug. 22, 2016 1:26 pm
 



 


Hannah és Mia

//lusta voltam képeket keresni //

Egy hét telt el a merénylet óta. James percről percre jobban van, ma ebéd után kiszedték a varratokat belőle és belőlem is. Más kötést sem kell hordani egyikünknek sem, ezért külön ciki a jobb fülem feletti kopasz folttal járni. Nem látszik annyira leengedett hajjal, de elég ha csak a szél meglebbenti, és máris kicseszett Miley Cyrus vagyok. Minden álmom ez volt...
A tegnap éjszakát még a kórházban töltöttem, mert hiába mondta az orvos, hogy nem lesz semmi baj, én a saját szememmel akartam látni, hogy a férjem tényleg felépül. Az orvosnak lett igaza, és ez egyben azt is jelenti, hogy ma már nem maradhattam bent a kórházban. Ellie anyáéknál van még, így most tök üres a ház.
Szóval áthívtam Hannah-t. Nem a pszichológust kerestem meg, hanem a barátnőmet, akivel eltöltünk egy könnyed csajos estét pár filmmel, chips-el, pattogatott kukoricával, és az appenitive-ről még tárgyalunk, ha ideér. Igazából semmi kedvem nincs ma inni. Túl fáradt vagyok hozzá, és különben is, ha most iszok, akkor nem a vidám részeg leszek, hanem a sírós, és attól a részemtől konkrétan már undorodok. Mietta Lawrence nem áll meg szöszölni a problémák felett, hanem megoldja őket és tovább lép... Pontosabban: korábban remekül működött ez a hozzáállás. Most még dolgozok rajta.
Első körben a ruháimat kezdtem el visszapakolni a polcokra és a vállfákra, és változásokat kerestem a házon. Minden ugyanolyan. Ez megnyugtató.
Leszaladok Hannah elé a bejárati ajtóhoz, miután egy távirányítóval kinyitottam az utcai kaput, hogy be tudjon állni a ház elé a kocsival, ha azzal jött. Meleg mosollyal és öleléssel köszöntöm a férjem házának küszöbéről, és menten be is invitálom. A nappaliba érve pedig egyből hellyel kínálom, és magam is lehuppanok mellé. – Most kezdtem kicsomagolni a cuccaimat. És tudod mit találtam? Semmit. - Ezen magam is elképedek, de rájövök, hogy nem magyaráztam meg a szavaimat, így egy kicsit zavaros lehet felvenni a fonalat. – Úgy értem, ha ő költözött volna el öt hétre, minimum felgyújtok mindent, amit még itt hagyott nekem. Erre kiderül, hogy mindenem ott van, ahol hagytam. –Darálom csak úgy in medias rest, ahogy általában. -Szerinted optimista, vagy öntelt a pasi? - Nem a pszichológust faggatom, hanem a barátnőmet, és van kicsi szándékosság is abban, hogy erre a témára tereltem a szót első körben. Nem akarok arról picsogni neki, ami az elmúlt héten történt, csak beszélgetni hétköznapi dolgokról, és azt is szeretném tudni, hogy vele mi a helyzet. Mostanában ő is eltűnt egy kicsit.
- Egek! Még mindig milyen jó melled van! - ölni tudnék érte- Hogy csinálod, hogy még mindig nem hat rá a gravitáció? Ismerek olyanokat, akik már hátra tudnák csapni a válluk felett.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Aug. 22, 2016 4:31 pm
 



 


Igazság szerint tűkön ülve vártam, hogy Mia hívjon. Aggodalommal és kíváncsisággal telve, mégis igyekezve meghagyni a szükséges időt neki. Nem akartam tolakodón ott lenni, ezért csak telefonon biztosítottam arról, hogy mellette állok, ha szüksége van rá(m). Nem a munkám miatt, hanem, mint barát. Mia egyébként sem a páciensem, sosem volt az, viszont a barátom igen, valaki, aki hihetetlenül fontos a számomra.
Így amikor végre hívott, nem volt kérdés, hogy azonnal igent mondjak a meginvitálásra. Az alkoholról egyetértően mondtunk le mindketten – nálam amúgy is csak egy pohár bor szokott lenni az elfogadott határ, nem vagyok valami nagy ivó ilyen szempontból –, a megemlített chips és popcorn mellé viszont úgy gondoltam kell valami édes is, ami nem túl gejl azért. Így döntöttem a pillecukor mellett – menthetetlenül oda vagyok érte egyébként – és nem átallottam két nagy zacskót is magammal cipelni a közös estére.
A kormányt elengedve az egyik kezemmel intek neki, amikor meglátom az ajtóban és ahogy a kapu kinyílt, máris bekormányoztam a jó öreg kis bogárhátúmat a feljáróra. Tudom, hogy rettentő régi darab és cseppet sem modern vagy fiatalos járgány, de én meglehetősen szeretem és nagyjából a gimi óta meg is van. Oda se mostanában jártam…
Az autóból kikászálódva még visszanyúlok a táskámért és hozott zsákmányért, majd azokkal felszerelkezve pár lépést kocogva letudva teszem meg az utat az bejáratig és nem mellesleg Miáig. Mosolyogva, köszöntöm, rögtön meg is ölelve.
- Hoztam egy kis fenékhízlalót. – nyújtom át a fehér pillecukrokat miután a beinvitálásnak eleget téve a nappaliba kormányzom lépteimet.
- Hogy érted, hogy semmit? – ráncolom kicsit a szemöldököm, ahogy visszakérdezek a szinte nyitó mondatra és közben helyet foglalok a kanapén, kicsit oldalra fordulva törzsből, hogy így valamiképpen mégiscsak szemben legyek Miával.
Hamarosan pedig meg is világítja a szavait és zavart értetlenségem vonásait el is mossa egy újabb mosoly az arcomon.
- Férfi. Ez a meglátásom. – akinek – valószínűleg –, talán eszébe sem jutott kipakolni, felgyújtani vagy akármi mást kezdeni a holmikkal.
- És most mondd, hogy nem örülsz annak, mindened ott van, ahol hagytad?! – nem tudom, én kifejezetten örvendeznék efelett a helyében, de természetesen nem vagyok ott, így nem is alkothatok erről releváns véleményt. Elvégre nem az én életemről van szó.
A hirtelen témaváltásra körülbelül a másodperc törtrésze alatt kerekednek a szemeim tágra, mielőtt egy kuncogás oldaná fel a csodálkozó és meglepődött mimikámat.
- Te aztán tudod, hogy válts témát… úgy hívják, hogy push-up melltartó. Rendkívül praktikus és a modernebb darabok már nem engedik a váll feletti hátracsapást. – adom elő ezt úgy, mintha valami egészen nagy komolyságról volna szó mielőtt elnevetném magam.
- Jó mell ide vagy oda, nem segített abban, hogy kifogjak egy épkézláb férfit is, szóval... – legyintek egyet. Ez életem olyan szegmense, amiben sosem voltam túlságosan szerencsés vagy csak nem vagyok eléggé szerethető. És úgy tűnik, hogy már nem is lesz meg az esélyem arra, hogy valaha is megtaláljam a nagy ő-t. Pedig egy kicsivel is beértem volna.
- És még mielőtt megint hajmeresztő bal kanyart vennénk; hogy vagy? – megkomolyodik a hangom, de szelíd törődés hallatszik ki belőle. Ha nem akar beszélni róla, nem kell, de szeretném, hogy tudja, ha mégis akarna, akkor itt vagyok...
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Aug. 23, 2016 2:20 pm
 



 

Miközben beszámolót tartok arról, hogy mit –és mit nem- találtam a házban visszapakolás közben, kibontom az egyik pillecukros zacsit, és elhelyezem kettőnk között a kanapén. Veszek is belőle azon nyomban. Soha jobb anti-diétát!
-Szóval férfi, mi? – nevetek, de hamar el is komorodok. – Ez mit jelent? – feltartom a kezem, amint ezt kimondom, mert megint többértelmű kifejezés hagyta el a számat. – Van fütyije, igen, ezt tudom. Nagyon is. A többit nem értem.  
De igeeeen, nagyon örülök neki, csak nem tudom hova tenni a dolgot. Vele sose tudom hányadán állunk, mi következik, mire gondol. Mindig minden más, kiszámíthatatlan. Ugyanakkor van valami furcsa gyanakvás is bennem. Ilyen a természetem. Arra gondoltam, hogy öt hét alatt majd változik valami.
– amiből hat hét lett, de technikailag „csak” öt hetet voltunk külön. Nem ez a lényeg. – Erre hazajövök, és minden ugyanolyan. Kicsit baszogatja az önérzetemet, hogy ennyire biztosra vette, hogy visszatérek még. Ez minden.
Vele együtt nevetek a push-up effekten. Előttem élénken megjelenik a kép, ami szerintem inkább a Gagyi-mamiból lehet, hogy „mint egy engedetlen kutya” szöknek a cicik a szélrózsa minden irányába. –Még jó, hogy nem ivócimborák vagyunk. Fél liter tequila után nincs olyan hatalom a Földön, ami visszatartana attól, hogy jól megbögyörésszelek. – csak viccelek. Amúgy ja, szerintem piásan tényleg megtenném. Hiába vagyok hetero, szépérzékem nekem is van. – Ne a cicidet okold miatta! Ők nem tehetnek semmiről. És most kérjél tőlük bocsánatot, mielőtt lógni kezdenek bánatukban. – ez alkalommal én adom a nagy komolyat egy bohémabb témakörben. Ha partnerem még a hülyeségen, akkor tényleg szeretném hallani, hogy a mellei elnézését kéri a megalapozatlan gyanúsítgatásért.
Szeretném még könnyedebb szálon tartani a beszélgetést, csakhogy nem úgy működik a világ, ahogy azt Mietta Halliwell elképzeli. – Ehhez a beszélgetéshez több pillecukor kell. – be is tömök egyet, és úgy vázolom a semmiből jött ötletemet, hogy közben félig kilóg a számból. – Mit szólnál ahhoz, ha begyújtanánk a kandallóba, és pirítanánk még pár ilyet nyárson? Van itthon bacon-join is. Füstölt-főtt. Azt is süthetünk. – még a gondolatra is összefut a nyál a számban, és benne is lennék a dologban, de igazából azért hoztam fel a dolgot, hogy egy másikról tereljem el a figyelmet. Ahogy erre rájövök, lemondóan fel is sóhajtok. Hannah nem csak ismer, azt se érdemli meg, hogy ennyivel lerázzam, vagy ignoráljam egyes szavait. – Jól vagyok. Jól LESZEK. Legalábbis rajta vagyok az ügyön. Imádlak, de most inkább felejteni szeretném a sok szarságot, nem kivesézni. – mosolygok rá kedvesen. – Ha te is szeretsz, akkor megnézel velem egy filmet, és közben magadról mesélsz. Mi történik a világban?
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Aug. 23, 2016 10:58 pm
 



 

Pillecukor vételezésben másolom a barátnémat, mert, ahogy magáévá tett egy hófehér, puha, levegős édességdarabot, úgy én is hasonlóképpen cselekszem és a zacskóba nyúlok, azonban bele még nem harapok, mert közben ér a kérdése. Igen, zsigerből válaszolnám – nyilván a vicc kedvéért, mert tudom, hogy ő is tudja –, hogy hát egy férfit és egy nőt alapvetően mi különböztet meg egymásból – előbb konyhanyelven, utána meg szakzsargonnal élve –, de beelőz ebben. A lényeget kiemelve.
- Úgy értem, a férfiak másképpen működnek lények, és nem úgy emocionális lények, mint a nők. Náluk – és itt nagyon pontatlan dolog az általánosítás, de a felesleges maszlagtól megkíméllek – az érzelmi reakció másképpen nyilvánul meg és egészen más lefolyású, mint a nőknél. Általánosságban véve gyakorlatiasabbak és a dolgok egészét másképpen látják. Nagyon valószínűnek tartom – de ez most nem szakmai alapokon nyugvó, hanem baráti vélemény –, hogy eszébe sem jutott bármit is kipakolni. Hosszabb idő elteltével talán, illetve akkor egészen biztosan, de ez a pár hét… nem az a kategória, ami a közös élet teljes felégetésének gondolatát megfoganatosította volna. És még mielőtt bármibe is belelovalnád magad, ez nem jelenti azt, hogy elbízta volna magát vagy éppen meg sem hatotta az egész… egyszerűen csak… huhh, hogy fogalmazzak... – felfelé pillantok, miközben a megfelelő szavakat próbálom megtalálni.
- Mondjuk úgy, hogy talán – még egyszer mondom, talán!! – megállt neki az idő, kivárt, ha úgy tetszik. De hangsúlyozom, mivel vele nem beszéltem, leginkább teóriákat gyártok és ha ezt tovább adod bárkinek is, vissza kell adjam a diplomámat. – nevetem el magam. Nem analizálhatom a férje viselkedését vagy azt, hogy mit és miért is tett vagy nem tett, ez inkább csak a magánvéleményem, leginkább emberként, semmint pszichológusként.
- Kérdezd meg. Erre sosincs egyszerű vagy egyértelmű recept. Főleg nem egy házasságban... – betömöm a szám az édességgel, mert az, aki a saját házasságát sem tudta egyben tartani – én –, az ne akarjon ebben okoskát játszani. Így is, úgy is veszítettem az ügyben, szóval… jobb, ha tényleg inkább az evéssel foglalom le magam.
- Mondom, lehet, hogy nem vette biztosra. – nem akarok én a férje védelmére kelni – Isten óvjon az ilyesmitől – inkább csak igyekszem logikai oldalról megközelíteni az egész kérdést. Amihez amúgy semmi közöm, még barátként sem.
Hirtelen váltunk cici témára, én meg csak győzzem kapkodni magam, hogy lépést tudjak tartani.
- Tequila nélkül is megfoghatod, ennél furább már nem lehet ez a beszélgetés. – nevetem el magam hangosan. Hát noh, a mellem – azt hiszem – ennyire még sosem volt téma közöttünk és tekintve, hogy – viszonylag – rövid időn belül úgyis vége lesz az életemnek… már nem számít. Ha fogdosni akarja, essünk túl rajta és lépjünk tovább, én azt mondom.
- Héé, nem azt mondom, hogy ők tehetnek róla... – mutatok a párban lévő delikvensekre.
- …hanem, hogy nem segítettek abban, hogy legalább egy értelmes hím egyedet kifogjak életem harmincegy éve alatt… Mi több, ha belegondolok, többször vonzottak perverzeket, mint az egészséges lett volna egy főre kijutó mennyiségben. – hát noh, lehet, hogy nem egyszerű az élete annak a nőnek, akiket kevésbé áldott meg a teremtő telt keblekkel, de én mondom a másik oldal sem könnyebb. Főleg, ha a melleidhez gyakrabban beszélnek, mint hozzád, mert azokat bámulják egy társalgás közben és nem a szemeidet…
Újabb témaváltás, de most én idézem elő.
- Oké és oké. Nem feszegetem a kérdést és ide azt a gyufát, gyújtsunk be. – ha kell, akkor segítek, nekem is van kandallóm, egészen rutinosan megy már annak a kezelése, szóval tényleg szívesen teszem magam hasznossá.
- Tudod, hogy sosem erőltetném a dolgot, szóval részemről témát válthatunk. – kedves mosolyt küldök felé, mert tényleg nem szeretnék semmi olyasmit sem tenni vagy akár az érzését kelteni, amit nem akar. Majd, ha beszélne róla, akkor itt leszek. Tudja, hogy itt vagyok, igaz?!
- Rendben, mit szeretnél megnézni? – kapok rögtön a film témán és, ha hagyta, hogy intézzem a kandalló ügyét, akkor azzal foglalom el magam. Ha nem, akkor maradok a kanapén.
- Egészen pontosan mire vagy kíváncsi, mert a világban sok minden történik és nem vagyok biztos benne, hogy a BREXIT kérdéséről vagy az elnök választásról akarsz hallani. Vagy egészen másról. – dobok be előbb egy EU-t érintő témát, ami tőlünk bár iszonyat messze van, azért a világ történéseinek a része vagy mondjuk a novemberben esedékes választások lenne a megfelelő téma. Főleg, mert azt hiszem ezek egyike sem lesz éppen a legnyerőbb...
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Szomb. Aug. 27, 2016 4:52 am
 



 

Hannah gyönyörűen kifejti nekem, hogy miben más a férfi, és miben tér el a nő. Az a gond a dologgal, hogy nagyjából 8 órát aludtam az elmúlt héten, és bevallom, akad némi problémám a fókuszálással. Mire a végére ér, szerintem már olyan képet vághatok, mint az a kancsal oposszum, akit úgy felkapott a net kb egy évvel ezelőtt. – Szóval Ő más, mint én. – Összegzem. – Köszönöm. Ez most nagyon kellett. – Veszek még egy pillecukrot, de úgy el vagyok tévedve, hogy először a szám mellé teszem, pedig elég nagyra tátom. Kábult vagyok a nagy információhalmaztól. – Mikor beszéltél ennyit utoljára egy huzamban? Jó-jó, meg fogom kérdezni. – Mindenképpen fel is kerül a to do listámra, és fel is kuncogok, ahogy ebbe belegondolok kicsit jobban is, de megmagyarázom Hannahnak mielőtt teljesen hibbantnak néz. – Ez is olyan hosszú beszélgetés lesz köztünk, mint a „szeretlek” téma. Tudod, vannak azok a párok, akik egész nap ezt zsongják a szerelmük fülében. Mi meg valahogy úgy vagyunk vele, hogy „egyszer mondtam, ha változik, majd szólok”. Már megjelent előttem, milyen lesz nekiszegezni ezt a kérdést. – Gyors és egyenes választ fogok kapni. Ezt nem azért mondom, mert Hannahtól is ezt vártam volna. Valójában annak örülök ennyire, hogy egyáltalán maradt még James-em, aki fél szavakkal lerendez komplett témaköröket.
Hátra vetett fejjel nevetek még a cici témán. -Oké, kicsit túloztam. –nem, nem túloztam, tényleg jó melle van. – Nem fogdoslak meg. Az milyen leszbis már. Csak azt mondom, hogy nagyon jól tartják magukat, meg azt, hogy kicsit utállak miattuk, mikor nekem csak ez jutott. – teketória nélkül kapok a mellkaskámon lévő két kis valami után, hogy megemeljem őket. –Még azt mondják, hogy Istennek nincs humora. – pedig van neki. Csak az átlagember akasztófának keresztelte át, és frappáns szójátékot csinált belőle.
Az a baj, hogy – ha már valamivel komolyabbra vettük a témát-, hogy tökéletesen értem miről beszél. – Pár hete beülten egy kocsmába, és csatlakozott hozzám egy csajszi is. Ismered a „Pécézz és alázz” játékot, igaz? Arra gondolok, mikor kiszúrsz valakit, és megpróbálod kitalálni mi lesz a következő lépése- No mi annak a piálós verzióját nyomtuk. Kipécéztünk egy párost. Tipikus szőke nő, kipakolt mellekkel, és a beszélgetőpartnere, az öltönyös kisfickó, aki végig a nagy dudákra meredt, miközben a lányhoz intézte a szavait. Félrészegek voltunk, mire odaszólt a csapos, hogy a srác az öccse, a lány meg annak a menyasszonya, és küldtek nekünk egy üveg tequilát hálából.... na jó, leégettük magunkat mint a rongy. A lényeg, hogy miként én is boldogulok ezekkel, – hopp, ha már itt tartunk, ideje elengednem őket – úgy neked azokkal ezerszer több esélyed van. Meg különben is, nézz már tükörbe! Eszméletlen gyönyörű vagy! És ezt nem baráti nyalásból mondom, mert szólnék akkor is, ha nem így lenne. És aki veszi a fáradságot a felszín alá nézni, az látja majd, hogy ott még szebb vagy. Okos, vicces, emocionális. Ez ijesztő a gyenge ember számára. Jönni fog valaki, aki lábad nyomát is megcsókolja majd, úgy imád. És remélem, hogy leszel annyira bátor te is, hogy csak hátradőlj és élvezd. – halál komolyan beszélek. Nem pechszériája van, egyszerűen még nem találkozott hozzá illővel. Az is beszédes, hogy kevés olyan ember van, aki belefér az ő ebben az értelemben vett súlycsoportjába. Tudom, hogy lesz még, aki majd az emlékét is eltörli a hűtlen, hálátlan szarházinak, aki egyszer a férje volt.
A kandalló a szó szerint vett gázos fajta. Meg kell nyitni a szelepet, és egy gombbal szikrát adni neki. Ekkor kigyúl egy kis láng a tűztér közepén, és arra kell pakolni a fahasábokat. Ezt nagyjából elmondom Hannahnak, és ha így is szeretné ő csinálni, akkor nem ellenkezek, hanem kimegyek a konyhába azokért az orvosi acél pálcákért, amivel sasliknyársakat szoktam sütni. Igazi nyársunk nincs is, de szerintem ezek is tökéletesen megfelelnek a célnak. Egész reggeliző tálcával térek vissza, rajta 4 említett és rögtönzött nyárspálca,  kenyér, valamint két nagy kocka füstölt-előfőzött bacon-join, amit a normális emberek csülöknek hívnak, mert abból kanyarítottam ki ezeket is. Van bőre, szalonnája, húsa és füstje. –Nem tudom mennyire passzol hozzá a pillecukor. Még sose próbáltam. – Lehajtom a reggeliző-tálca lábait, majd az egészet lerakom a kandalló elé. Hozok még két díszpárnát is a kényelemért. Végül a laptopomat is idepakolom, mert arra töltünk majd filmet. – Mihez lenne kedved? Nevessünk, gondolkodjuk, vagy izguljunk? – Nevetéshez ajánlanám a klasszikus Ford Fairlane kalandjait, vagy az egyik Kevin Kline filmet, mint a Jay és Néma Bob visszavág, vagy a Képtelen képregényt. Thriller talán a Hetedik, Csontember esetleg az Életeken át. Izguláshoz meg valami akciót, de semmi jó nem jut az eszembe hirtelen, így arra neki kell javaslatot tennie.
És ezek után már csak egy kérdés foglalkoztat. – Mi a fene az a BREXIT? Úgy hangzik, mint valami fogamzásgátló. Elnézést, rosszul tettem fel az egyel ez előtti kérdést. Azt akartam tudni, hogy veled mi a helyzet a nagy világban.
Először pillecukrot tűzök a nyársra. Szalonnázni ráérünk még.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Szomb. Szept. 17, 2016 5:14 pm
 



 

- Összefoglalhattam volna rövidebben is, igaz?! – ott egy kis kóbor bazsalygás az orrom alatt, mert látom rajta és kihallom a szavaiból hogy nem kellett volna ennyire bő lére ereszteni a mondanivalómat vagy az álláspontomat az egésszel kapcsolatban.
- Őszintén? Nem emlékszem. Megszoktam, hogy én vagyok a hallgatóság, ás úgy tűnik most sikeresen elszaladt velem a szó. Bocsi. – van egyfajta ne-haragudj-éle a pillantásomnak, ahogy újabb adag pillecukrot tömök magamba. Nyilván a lehető legkevésbé van szükségre az okoskodásomra, így inkább visszatérek a jól ismert és bevált hallgatósághoz, ahhoz amúgy is jobban értek, nem igaz?!
- Valahogy mindig irigyeltem azokat, akik bár könnyen kimondják, mégis komolyan gondolják. Szeretni valakit – szerintem – hatalmas ajándék… és el is tértem a tárgytól ezzel. Szóval a lényeg, hogy én melletted állok és hívj fel, ha megkérdezted, hogy mit válaszolt. – kuncogom el magam, de nem azért, hogy elbagatellizáljam a kérdést, hanem, hogy kicsit elvegyem a komolyság élét és kerüljön némi könnyedség is a beszélgetésbe. Valamiért azaz érzésem, hogy mindkettőnkre ráférne a gondtalanság felhőtlen érzése.
- Nem, nem az. – nevetem el magam én is. Az, hogy valakit hová is húz a nemi identitása nem egy mell fogdosáson múlik – arról nem is beszélve, hogy mennyire sokan vannak, akik nem sorolhatók csak a hetero-, bi-, és homoszexualitás hármasába, hanem ennél azért jóval szélesebb a paletta és még azokon belül is vannak egymástól egészen jól elhatárolódó rétegek –, de ezzel most nem fárasztom, felesleges volna és sokkal inkább szakmai, semmint baráti téma.
- Nos… köszönöm a bókot és bocs, hogy irigység tárgyai lettek, nem locsolgattam őket, hogy ilyenekre nőjenek vagy ilyesmi. – nevetem el magam, mint egy viháncoló tini. Tény, ami tény, a kebleim maguktól olyanok, amilyenek.
- Buggyant vagy! Szép cicik jutottak neked is és legalább nem kell arra figyelned, hogy rakoncátlanul elgurulnak, ha mondjuk pánt nélküli felsőt akarsz felvenni. – nálam az ilyen típusú felső eleve kizárt, mert végig a melleim után rohangálhatnék, tuti akkor akarnának önálló életre kelni és elmászkálni, amikor nincsenek szigorú felügyelet alatt tartva.
- Szerintem a Mindenhatónak kifejezetten jó humora van. – rázom meg a fejem még mindig mosolyogva az orrom alatt. Elég ha arra gondolok, hogy mivel foglalkozom és mivel diagnosztizáltak és máris rájövök, hogy Istennek bizony rendkívül jó humora van…
A kérdésre csak bólintok egyet röviden, de nem akasztom meg szavakkal, csendben végighallgatom.
- Nézd a jó oldalát, legalább kaptatok egy üveg tequilát. – igyekszem menteni a menthetőt, ahogyan csak lehet. Az ilyesmi szerintem amúgy mindenkivel megesik. Természetes, hogy bedőlünk az első benyomásnak. Az már persze más kérdés, hogy tudunk-e azon változtatni később.
- Ugyan. – csak legyintek egyet, mert bár pokolian jól esnek a szavai, már tudom, hogyha valahol létezik is az igazi, jobb, ha nem talál rám. Túlságosan is fájdalmas volna a veszteség a végén és én nem igazán számolhatok már a happy end-es befejezéssel.
- Túlságosan elnéző vagy velem. – öltök rá nyelvet, hogy elüssem a téma élét és ne feszegessük jobban. El akarom neki mondani, hogy mi a helyzet és esélyesen még ma, de kell egy kis idő még, hogy felkészüljek erre a beszélgetésre.
Bólintok egyet, amikor kiderül, hogy gyufával nem sokra megyek a kandallójukkal – eddig még sosem kellett begyújtanom – és megteszem, amit megkövetel a haza – haha –, meg ami szükséges, hogy lángokat csiholjak a gázos fajta kandallóba. Mindent a pillecukor sütésért ugyebár.
- Nevessünk. Határozottan ahhoz volna kedvem. Már, ha neked is megfelel.mert lesz még okunk sírni nem, egyáltalán nem erőszak, ha máshol volna kedve, akkor benne vagyok abban is.
- Mit szólsz a Felkoppintva c. alkotáshoz? Kellően idióta és könnyed. – teszek én is ajánlatot a vígjáték kategóriához, aztán majd meglátjuk, hogy mennyi ingerenciája lesz hozzá.
- Anglia kilépne az Európai Unióból, annak a neve. – vigyorgok szélesen, de leginkább azért, mert sejtettem, hogy nem erre utalt a kérdésével.
Nagy levegőt veszek és úgy döntök, hogy úgy leszek ezzel az egésszel – amit közölni akarok –, mint más a ragtapasz letépéssel, essünk túl rajta.
- Nagyjából másfél év múlva meghalok az orvosom szerint. Rákos vagyok. – közlöm úgy, mintha csak az időjárás volna a téma és egy pillecukrot túzok a nyárs végére, ami a kezemben van
- És ne vágj ilyen képet, egyelőre még élek. – pillantok rá és bár tisztában vagyok, egy bombát is ledobhattam volna kettőnk közé, annak is ilyen hatása volna, mégsem akarom, hogy kiakadjon. Habár teljesen normális emberi reakció volna az is…



//bocs, hogy csak most //
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Okt. 04, 2016 1:29 pm
 



 

A szóban forgó filmet még pont nem láttam, de az „idióta” és a „könnyed” jelzőkkel máris levett a lábamról. Pontosan valami ilyesmire vágyok most. Más kérdés, hogy nem ezt kapom. És így utólag gyűlölöm magam azért, hogy ilyen gondolat egyáltalán megfordult a fejemben. Amikor összecsapnak a hullámok az ember feje felett, hajlamos úgy elmerülni az önsajnálatban, hogy már-már elhiszi, hogy az élet egy magas-irodalmi dráma, melynek ő a főszereplője, és benne mindenki más csak statiszta. Azt hiszem, én is ebbe a hibába estem valamikor. Nem azonnal, de hamar.
Elmesélem, hogyan történt.
Angliánál tartottunk, és az EU-nál, amiből az ki akar lépni. Helyeselni akartam valami olyasmivel, hogy „jogos, Anglia eddig csak szívott az Uniós tagsággal”, mikor Hannah csak úgy mellékesen, különösebb jelentőség nélkül közölte velem, hogy másfél éve van még, mert rákos beteg.
Baszdmeg.
Mosolyra nyúlt a szám, és nagy levegőt vettem, mint úgy általában a nagyon jóízű kacagás előtt. Csakhogy közben az arcát néztem, a kezét, amivel cukrot tűz a nyársra, és egyszeriben ráébredtem, hogy nem viccelt. Úgy adta elő, ahogy az angol-humoros emberek szoktak közölni banális életigazságokat, de a körülményekkel együtt inkább olyasmi volt ez, mintha gyorsan túl akarna esni a kellemetlenjén, hogy aztán visszatérjünk a könnyed szórakozáshoz.
Csakhogy ez nem történik meg.
Eltelik egy perc is, vagy több, és én ugyanúgy maradtam: arcomon lehervadó mosollyal, kezem félúton ledermedve a cukrot-nyársra tűző mozdulatban. Megrekedtem abban a sírjak vagy nevessek állapotban. A tüdőm ég, mintha hosszú távot futottam volna, pedig azóta levegőt se vettem levegőt, hogy berobbantotta a hírt. Az a gond, hogy amikor erre ráébredek, a testem egyszerűen nem hajlandó eleget tenni agyam követelésének. A fejem egyre csak a kapott infót zsongja, mint egy Pentium 1-es, amibe a percekkel ezelőtt betöltött adat még mindig csak 81%-os feldolgozottságon van. Beteg. Rák. Másfél év. Beteg. Másfél év. Rák. Rák. Meg fog halni.
Az első saját gondolatom a leghitványabb: Miért pont most mondja el? KB két hete majdnem meghalt a férjem a karjaim között, túl vagyok egy idegösszeomláson, éppen kezdem összekaparni magam, elhinni, hogy semmi baj. Ha van még másfél éve, miért pont ma este baszogat a nagy hírrel? Nincs még elég bajom? (Ezért a gondolatmenetért később rettenetesen fogom utálni magam.)
Lélegezni kezdek.
-Mióta tudod, Hannah? – nem nevetek, nem sírok, ebben a pillanatban igazából semmit nem érzek. Üres vagyok, kicsit mintha lebegnék, mintha nem is én lennék, hanem egy harmadik személy volnék a szobában. Egy hívatlan vendég, vagy csendes szemlélődő. Őszintén szólva fogalmam sincs most mit kellene éreznem. Úgy értem: létezik erre valamiféle forgatókönyv? „Hogyan veszítsük el a legjobb barátunkat másfél év alatt?” címmel esetleg? Mert akkor kérem ide. Most rögtön. – Mondj el mindent. És szépen kérlek, hogy ne bagatellizáld el.
A tűzbe tolom a nyársat. Látom a bot végét hogyan remeg, ezért kitámasztom és elengedem. Érzem, hogy nem csak a kezem, de a zsigereim és a szám is reszketni kezd, és rohadt nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy ne kezdjek bőgni. Megesküszök rá, hogy nem fogok. Most nem. Ő előtte nem.
Egy emlék villan be két héttel ez előttről. James feje az ölemben, érzem, hogy az ujjaim között felbugyog a vér a nyaki sebből, és kétségbeesetten üvöltözök vele, hogy nem fogom elengedni. Nem mehet el, mert én nem engedtem meg neki.
Hannah-nál makacssággal mire mennék?
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Pént. Feb. 17, 2017 4:46 pm
 



 





játék vége





Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 2:05 pm
 



 


James & Mia

...18 hónappal később...
Sok időbe telt rászánni magam erre a megbeszélésre. Meghozni egy döntést ebben a helyzetben még mindig könnyebb elméleti síkon tartani, mit megvalósítani.
Kislánykoromban volt egy rekeszem, pontosabban egy meglazult padlódeszka alatti üreg, ahol mindenfélét rejtegettem jobbára a testvéreim elől. Azt hiszem, döntést hozni is ilyen: betenni valamit a padlódeszka alá. Eljátszadozol vele, gondolatban vissza-vissza térsz hozzá, megpróbálod valamiféle kompromisszummá alakítani, hogy ne legyen annyira kellemetlen amikor majd fény derül rá. Aztán elkövetkezik az idő, amikor ezt másokkal is megosztod. Nem mintha lenne bárkinek is beleszólása, hiszen te már felnőtt ember vagy, és a saját javaiddal/életedddel/önbecsülésedel/identitásoddal/egzisztenciáddal játszol, és ha te úgy döntesz, hogy mindenki más jobb belátása ellenére keresztülviszed az akaratodat, akkor a hallgatóság szíveskedjen nagyokat bólogatni, és nem beleszólni az életedbe.
Ez így szerintem teljes korrekt.
De mi van akkor, ha meghozod azt a döntést, de senkinek nem mondod el? Mi van akkor, ha szó nélkül elköltözöl, majd másfél év múltán Austinból visszatérve betoppansz a szüleid házába (egy családi ebéd kellős közepén) két csomaggal, és úgy viselkedsz, mintha csak a boltba ugrottál volna el? Meg mondom én neked: Mindenki utál. Először talán öröm suhan át az arcukon, de időd sincsen eldönteni, hogy valóban azt láttad-e, hiszen minden felebaráti érzület azonnal átvált vad, zabolátlan indulattá amint eszükbe jut, hogy másfél év után kerültél elő. Két csomaggal. Nem olyan indulat ez, ami tettlegességig fajul, de amikor az anyukád olyan frekvencián üvölt veled, hogy attól csaknem elered az orrod vére, akkor igenis azt kívánja a tékozló gyermek, hogy bárcsak lepofozná végre, csakhogy túlessenek a helyzet kellemetlenjén. Ez nem ilyen harag volt. Ráadásul elsöprő a túlerő, ha a mi családunkról van szó. Ígyhát tűrtem. És vártam. Tűrtem, hogy a kollektív acsarkodás után következetesen keresztülnéznek rajtam, és vártam, hogy mikor állnak újra szóba velem. Négy nap után jött el ez az idő. A két csomagom segített ebben, ami minden konokság, dac és elfojtott harag ellenére megenyhítette a családom szívét.
Erről jutott eszembe, hogy baromira esedékes összedobognom egy másik szívvel is, ami ziher, hogy nem fog megenyhülni.
Miként az enyém sem.
Van rá 18 hónap, 9 nap  és 22 óra praxisom.
Ennyi ideje hagytam el Jamest.
Döntést hozni baromi egyszerű. Megtörténi ez, aztán az, majd egy sokadik esemény is, amiből számodra valahogy magától érthetőnek tűnik minden. Kimondasz dolgokat, amiket nem szívhatsz vissza, mire viszonzásul te is hallasz tőle olyasmit, ami jóvátehetetlen károkat okoz. Soha be nem hegedő nyílt sebet ejt, amiből változó intenzitással serken a vér, és az idő múlásának ehhez semmi köze nincs. Szóval egyszerű eldönteni valamit... Viszont, hogy az életed bizonyos szakaszaiban is képes legyél tartani magad hozzá, hogy ne akard valamiféle kompromisszummá alakítani azt a nagyon szilád elhatározásodat, na ahhoz már gerinc kell! Vagy ez én esetemben: egy Seattle- Austin távolság.
Ne érts félre, nem a szerelmi drámámmal akarlak fárasztani. Igazából számomra csekély jelentőséggel bír, hogy mennyire vagyok nyomorult nélküle (egyébként nagyon). Azt is kurvára tudom kezelni, hogy még mindig naponta többször nézem a telefont sms-ben reménykedve. (Pedig többször váltottam telefonszámot azóta). Meg úgy alapvetően nagyon jól érzem magam a bőrömben (amíg vak sötétben vagyok, és jégkrémmel stimulálom az elavult jutalomrendszeremet).
Azt akarom elmondani a magam módján, hogy nem azért vagyok itt, hogy bocsánatot kérjek, és mély torokra vegyem a farkát, mintegy jelezve, hogy részemről minden mehet tovább onnan ahol abbahagytuk. Ehhez túl sok minden történt.
Beszélnünk kell. Ez minden.
Papírforma szerint férj és feleség vagyunk, szóval úgy hajtottam fel a házhoz, mintha ehhez nekem amúgy minden jogom meglenne. Csak kiszállás előtt töltöttem el hetyke 5 percet kétszer is leellenőrizve, hogy lekapcsoltam-e mindent az autóban, van-e nálam kabát, elég zsebkendő, Bepanten meg úgy általában minden ami a Narnia táskámba belefér. Aztán felfegyverkezve az A4-es borítékommal (benne a még elő nem terjesztett válási papírokkal) kopogtatásra emeltem a kezemet a bejárati ajtónál.
Az első koppintás után dühbe gurultam. Ez a ház az otthonom volt. Itt lakik Ellie (bassza meg, de hiányzik! Mi lehet vele? Nagyon utál?) és azt hittem, hogy a gyerekeimnek is otthona lesz majd.
Szóval minden ceremónia nélkül beléptem. Az előszobából kiáltottam el a férjem nevét, mintegy jelezve, hogy itt vagyok.
Vajon mennyire fura ez? Ennyi idő után szó nélkül beállítani ide. Nekem nagyon. De neki?
Itthon van? Láttam a kocsiját.
Ellie? Nincs itt a cipője. A kutyája viszont csaholva nyargal felém a nappalin át, és bár a husky még kölyök volt amikor utoljára látott, most úgy szökdécsel körül hatalmas termetével, hogy csaknem felborít. A nevére már nem emlékszek. Hogy felejthettem el?
-Héééé, kutya. Mi a helyzet? Jó fiú. Jó fiú vagy, igaz? Ó, baszdmeg, hozzad vissza a borítékot!!!! – kiabálhatok én neki az Austinból rám ragadt tájszólással, a kutya már elnyargalt a nappaliba. Odaérve pont látom, amint leköpi a válási-borítékot a ház urának lába elé, majd leülve, farokcsóválva várja a dicséretet.
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 3:17 pm
 



 

+16 (szókimondó reagok következnek... részemről tuti Very Happy )

Éppen, mikor úgy érzem, hogy kezdenek rendeződni a dolgok az életemben, akkor valaminek mindig muszáj rám cáfolnia. Épp túlvoltam egy megkísérlett merényleten, és Miával is kezdtünk kicsit közelebb kerülni egymáshoz. Ez az eset kicsit megváltoztatott, a jó irányba ráadásul. Többet kezdtem el foglalkozni Miával is, nyilván közben megtartva a régi stílusomat és szarkasztikus megjegyzéseimet – de ez felé és Ellie felé csupán a szeretetem kinyilvánítása volt -, és végül úgy döntöttünk, hogy bele kellene fognunk valami komolyabba. Mégpedig a gyerek-projektbe.
Sosem volt gond a köztünk lévő vágyódással, és hát meg is tettünk mindent annak érdekében, hogy ez megvalósulhasson. De aztán eljött egy pont, egy bizonyos este, ami túl szép volt, túlságosan erősek voltak ezen az estén az érzéseim iránta, és kicsúszott valami a számon. Úgy éreztem, hogy nem titkolhatom ezt előtte tovább, főként nem annak tekintetében, hogy mibe vágtunk bele. Sejtettem, hogy nem fogja jól fogadni… de amik ez után történtek, arra világ életemben nem számítottam volna. Azt a sok évnyi kapcsolatépítést, ami mögöttünk volt, néhány mondattal sikerült a földbe rombolnom. Nem telt bele sok időbe, hogy egyszer csak minden szó nélkül eltűnt, és miután napok múlva sem jött haza, telefonján sem értem el… nos, akkor kezdett el igazán a régi énem is visszatérni.
Egy-két hónapig még követtettem őt az egyik emberemmel, de miután láttam, hogy mennyire nem szándékozik visszajönni, visszahívtam őt. És azóta nem kerestem. Úgy gondoltam, az idő majd elrendezi. Akármilyen módon.
Fél év telt el, mire lemondtam minden reményről, hogy ő valaha is vissza fog térni. Lemondtam mindenről, ami hozzá kötött. A maradék cuccait, a közös emlékeket mindet feldobtam valahova a padlásra, ahová amúgy is csak nagy ritkán járok. Kidobni nem lett volna erőm, ahogy Ellie anyjáról sem sikerült még azt tekintve sem, hogy ott volt nekem Mia. Túlzottan ragaszkodok a múltamhoz és ez nagy hátrány. Mia volt a második és utolsó nő, aki iránt valaha is szerelmet éreztem és érezni fogok. Nem fogok még egyszer abba a hibába esni, hogy valakit túl közel engedek magamhoz, hogy megint elveszítsem. Így hát elpakoltam ezeket, ahol nem látom őket, de valamilyen szinten nyugtat a gondolat, hogy még megvannak.
Egy-két futó affér, amiben nem volt semmi érzelmiség, de úgy igazából semmi sem, de csupán ennyi. Pillanatnyi gyengeség és az érintések hiánya, ennyiről szóltak ezek. És mikor azt mondom egy-kettő, akkor tényleg annyit is értek, mert ezeket elég hamar lezártam úgy mindenestől.
Az egyetlen, akinek élek most, az a lányom. Az én gyönyörű lányom, aki már lassan 19 lesz. Hihetetlen, hogy már eltelt másfél év, mióta újra ketten maradtunk, de ez csak még inkább közelebb hozott minket egymáshoz. Jöttek nála is a fiúk, de igazából csak egy, akivel együtt voltak fél évig és néhány hete szakítottak, lévén nem illettek össze. De még mindig itt lakik javarészt nálam, közben persze egyetemre jár. Nem túlzottan támogatom az ivászatát, de lássuk be, azért nem egyszer volt az, hogy csak mi ketten elbuliztunk otthon. Vagy ha házibulit szervezett, akkor is benne voltam abba, akik legelőször ugrottak bele az erkélyről a medencébe. Nem tagadom, kicsit felszabadultabb is lettem valamilyen szinten ez alatt a 18 hónap alatt.
A házon viszont sok átalakítás esett. A szobák javarészt már más-más színekben pompálnak, és tavaly nyáron a házat is lefestettük Ellie-vel. A Duzzogót lányom javaslatára átalakítottuk kicsit, és lett belőle egy olyan igazi kellemes kis kikapcsolódásra tökéletes központ. Volt itt csocsó, házimozi rendszer, meg minden egyéb. Nekem meg sem fordultak volna ilyenek a fejemben, de a lányom javaslatai mindenképpen tetszettek.
Nem beszéltünk sokat Miáról (igazából az elmúlt egy évben körülbelül semmit), csak mikor az átalakítás szóba került. Ő javasolta, hogy ne fájdítsam a szívemet ezzel, hogy így hagyom a szobát, ahogy volt. Én pedig belementem, mert végülis igaza volt. Így hát most már az új pompájában tündököl.

Mikor meghallottam a hangját, akkor egy „óhogyakurvaéletmegbasszon” kiszaladt a számon, mikor pedig kopogott egyet és máris belépett az ajtón, akkor csak sóhajtva kaptam magamra egy kardigánt, félig felhúzva azt. Hallom, hogy kutyával beszélget, aki hamar megjelenik előttem, miközben én megindulok az előszoba felé. Kiveszem a szájából a borítékot kíváncsian, mielőtt elém dobná, majd megpaskolom a fejét. – Jól van, jó kislány. Bár csapnivaló házőrző vagy – ami egyébként nem igaz, csak Miát ismeri még kiskorából. Ő rá kétlem, hogy csak úgy rátámadna, ha nem én magam mondom neki. Nekem viszont nincs ilyen vágyam. Még szerencse.
- Mi a faszt keresel itt? – semmi köszönés, semmi jópofizás. Szerintem nem éppen vagyunk ezen az állásponton. Se ő, se én. A borítékot ledobom magam mellé a konyhapultra.


A hozzászólást James Kenway összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 02, 2018 4:38 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 4:11 pm
 



 

Az első észrevételem vele kapcsolatban, hogy újra megnövesztette a haját. Még emlékszem arra az időszakra, amikor teljesen kopaszra nyírták. Hogy felejteném el. Nemes egyszerűséggel fejbe lőtték. A golyó, ami beleállt a koponyájába, az én fejemet is súrolta. Utólag azt okoskodták ki az orvosok, hogy az én fejem közbenjárására lelassult annyira a lövedék, hogy nem fúrta át teljesen a koponyacsontot, és roncsolta szét az agyát, hanem „csak” szilánkosra törte, hogy fémlemezre kellett cserélni egy szakaszon. Emlékszem, milyen volt fölé hajolni, és kivenni a golyót, ami beleállt a fejébe. Vér bugyogott fel belőle. Egy végtelen, borzalmas pillanatig azt hittem, hogy az agyvelő szivárog a sebből. Ó, igen. Emlékszem még rá.
A másik dolog, amit észreveszek, hogy nincs rajta nyakkendő, de kinyitja a száját, és tudom, hogy uniformis nélkül is baromi köcsög lesz velem.
Otthon, édes otthon – suhan át bennem a gondolat, és elszánt tekintettel nézek vissza rá. Megnyalom a számat. Kihívás elfogadva!
-El fogok válni tőled. Semmi mást nem keresek itt. – hangzik a tárgyilagos válasz. A viselkedése nagyban megkönnyíti a dolgomat. Szimpla akció-reakció az egész. Ő bunkó velem, mire én lelkiismeret-furdallás nélkül ki fogom tudni mondani amiért jöttem. Ez még mindig nem azt jelenti, hogy én is azon a stíluson jegyzem őt, ahogyan ő is beszél velem. Két tenyeremet egy pillanatra magam elé tartva jelzem is neki, hogy fegyvertelen vagyok. Verbálisan is.
- Nem akarok veszekedni veled. Csak véglegesíteni akarom. Ez minden.
És ekkor, egy pillanatra elnézve a válla felett, feltűnik a nappaliban esett változás. –Tataroztattál?- nézek körbe őszinte döbbenettel. Nem mondanám, hogy rossz, csak más... Elvesztek a családi képeink. Igaz, mi már nem vagyunk egy család. Talán soha nem is voltunk. Ki tudja, lehet, hogy neki mindvégig csak a látszat, a máz voltam, ami segít beadni a népnek a becsületes polgár milliőt. Talán nem is voltam igazi. Talán maga James se létezett soha, én meg beleszerettem abba, akit a külvilág számára mutatott magából. Egy kitalált figura kitalált nője.
Jóóóólvan Mia, te ebbe most nem akarsz belegondolni. – És engem is eltűntettél. Ha nem látjuk, nem is létezik, igaz? – vagy mégis. Rohadjak meg, tudni akarom. Nem erre tettem fel az életemet? Kutatni az igazságot?
Tudom, hogy többé már nem számít, de akkor is...
Á, ha nem felel, akkor hagyom a francba az egészet. Talán el se hinném neki, ha mondja, és ez a gondolat segít visszatérni a valóságba is. Most nem ő számít, és végképp nem én. Csak az a papír ott a borítékban, és a két kicsi csomagom. Ami részint az enyém, részint az övé is.
-Figyelj. A lényegre térek. -  ha ő nem jött közelebb, úgy megmarad közöttünk az egész szobányi távolság. Ő a nappali egyik végén, én pedig a másikon. – Az iratokon – biccentek a borítékra- lenyilatkozhatod, hogy nem akarsz élni a fiúk láthatási jogával. Ahogy azt a házassági szerződésben is rögzítettük, nekem semmilyen követelésem nincs tőled. Írd alá, és holnap előterjesztem a bíróságon. Legfeljebb két hét alatt letudjuk a papímunkát.
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 4:41 pm
 



 

Mit ne mondjak, van arca azért ilyesmivel ide jönni. Másfél év után, ha szabad megjegyeznem. Egy amolyan „azigen” arcot azért vágok neki, hogy érezhesse a véleményemet. – Azért ehhez is kell egy pofa, hogy 18 hónapig egy szót sem hallatsz magadról, majd pedig válási papírokkal minden előzetes nélkül csak úgy bemászol ide – ő lehet próbálja visszafogni magát, de tőlem ne várja ezt el. Főként nem tekintve akár csak a mostani körülményeket. És nem tudom, miért van egy olyan sejtésem, hogy ez még csak fokozódni fog az elkövetkezendő percekben. Akármennyire is azt mondja, hogy nem akar veszekedni, ez sokszor hangzott el már nálunk és akkor voltak csak igazán nagy viták. Bár általában ilyet egyikünk sem mondott, jött az magától.
- Mi mást csinálhattam volna? Hagyjak úgy mindent, ahogy volt, kínozva magamat és Ellie-t, hogy majd egyszer újra visszatérsz? Ha elváltunk volna akkor, mielőtt elmentél, így is lett volna, nem? – kérdésem egyszerű, hangszínem viszont roppant hideg. Nem számítottam arra egyszer sem, hogy örömteli viszontlátás lesz, főként így, hogy minden előzetes tájékoztató nélkül tűnt fel a házamban. Házunkban? Fogalmam sincs, hogy kellene ezt hívnom. Aligha nevezhető ez már a mi házunknak, egyedül talán ha úgy mondom, hogy a lányomé és az enyém.
- Fél évig vártam, hogy haza gyere. Vagy hogy felvedd a kurva telefont. Vagy akár csak egy elcseszett szót szólj magadról, vagy adj valami életjelet, még annak ellenére is, ami történt. Semmi ilyesmire nem került sor. Egyébként nincsen semmi kidobva. Arra nem tudtam rávenni magamat még másfél év után sem – mellékesen, ahogy már sok-sok év után Ellie anyjáról sem tudtam a dolgokat. Túlléptem ugyan, Mia ehhez hozzásegített, de hülyeség lenne bárkinek is azt állítania, hogy egy részemben még nem él tovább. Azaz… bennem és a lányomban is.
Karba tett kézzel figyelek, mikor azt mondja, a lényegre tér. És óóó, bizony. A lényegre is tér… én pedig kicsit le is fehéredek és kezemet a pultra teszem. Kicsit félrefordítom a fejemet, hogy jól hallom-e, amit mondott. Az „írd alá” résznél viszont akármennyire sem illendő, de felteszem a kezemet és szavába vágok, mielőtt folytathatná. – Állj csak meg egy pillanatra! – ha pedig képes ilyesmire, akkor rákérdezek. – Hogy mi a kénköveskurvaanyámat mondtál? A micsodáim? – Jó erősen meg is nyomom az utolsó kérdésemet, és kérdőn tekintek rá. A boríték egyik sarka a kezem alatt pihen és közel járok hozzá, hogy jelenleg itt és most széttépjem ezt. A pumpa felszaladt bennem hamar, és csak néhány pillanat választ el attól, hogy itt helyben stroke-ot kapjak ettől az egész helyzettől.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 5:16 pm
 



 

-Igazad van. Jöttem volna inkább előre megbeszélt időpontra. Ugyan már James. Ez halál kínos lett volna így is- úgyis. Te is beláthatod. – Tárom szét a karomat tanácstalanul, de azért lesütöm a szemem. Hogy szégyellném magam? Lehet. De nem azért, mert elmentem, vagy AHOGYAN elmentem. Volt egy hitvallásom: esküszöm, hogy az igazat, és csakis az igazat. Volt egy becsületkódexem: ami off the record, az is marad. Aztán megtudtam, hogy ez az ember itt velem szemben az alvilág vezetője. Szégyellem magam, amiért nem vettem észre semmit ebből, és szégyellem azt is, hogy nem volt erőm megírni róla az igazat. Pedig tudom, hogy ha nem ismerném, ha nem Ő lenne az, én minden követ megmozgatnék, hogy fény derüljön az igazságra. Ki akarnám rángatni a fényre, és megmutatni az embereknek: „tessék, nincs mitől félnetek”. Csakhogy ő James. A férfi, akit szeretek, a férfi aki –amennyire én tudhatom- viszont szeretett. A gyermekeim apja. Még ha számára nem is voltam valódi, nekem jelent annyit, hogy minden haragom ellenére ne akarjak kipakolni róla. De így már nem tudom elfogadni azt, hogy ő az életem része maradjon. Csak egy álom volt. Ideje felébredni. Tegyük fel az i-re a pontot.
Jeges hangon beszél velem, és én egy pillanatra megborzongok. Ez melyik James volt. Ő volt az egyáltalán, vagy a Báró beszél belőle? Annyi személyisége van. Melyik az igazi?
Az infóra, hogy nem dobott ki semmit, nem repostolok, csak elmosolyodok. Szomorúan. Érzem, hogy szorul a torkom.
Bassza meg! El kell innen mennem!!! Most. Rögtön.
Térjünk hát a tárgyra... csakhogy ezt se hagyja meg egyszerűen, a maga medrében haladni. Nem, neki vissza kell kérdezni, és egy percig tényleg elhiszem, hogy nem érti miről beszélek. Nem több egy pillanatnál... aztán hamar eszembe jut, hogy ő a megtévesztés mestere, én meg a liba vagyok aki mindent feltétel nélkül elhitt neki. – Ne add az értetlent, Báró uram. – már én is két kézzel kapaszkodok, de csak a kanapé háttámlájába, és úgy szorítom hirtelen lobbant haragomban, hogy belefehérednek az ujjaim. Piszkálja csak a nőt, az isten látja lelkemet, lepereg rólam. Baszakodjon a fiaimmal, és a szemét is kikaparom.
-Ikrek. Augusztus 14-en születtek 2,9 kg-val, mintha nem tudnád. Az én családnevemet viselik, és Dylan kiköpött te vagy, úgyhogy ha a következő kérdésed az lesz, hogy biztosan a te gyerekeid-e, akkor ... – nem tudom mivel fenyegessem. Azt hiszem, most vagyok a felháborodásnak azon a szintjén, amikor már a szavam is elakad, blokkol az agyam, gőzöm sincs mit mondjak, hogy annak súlya legyen. – Te vagy a maffia kiskirálya, intézz egy apaságit. Leszarom, csak írd alá.
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 5:45 pm
 



 

Szavaira nem reagálok semmit, csak morgok egyet halkan. Igen, kezdem visszanyerni a formámat, mikor nem csak úgy viselkedek, mint egy medve, hanem úgy is nézek ki. Szakállam is volt ugyan szinte mindig, de ilyen hosszúra még korábban nem sikeredett, valahogy megtartottam azt a hosszt mindig is, amit Mia annyira szeretett. Na jó, nem lettem még Gandalf, az is igaz, de ha fél év múlva jön vissza, lehet ott járnék már. Vagy ki tudja, a lányom lehet rám szólt volna, hogy öltsek valami emberi kinézetet magamra. Viszont szerintem azért örül neki, hogy ilyen az apja, mint én. Legalább a fiúk nem próbálnak meg vele szarakodni, átejteni őt, vagy ilyesmi. Mert tudják, hogy megbántják őt, akkor velem gyűlik meg a bajuk. Nem feltétlenül tettekkel, hanem szavakkal. De javarészt tettekkel – nyilván van egy határ, amit én sem lépek át.
Felszalad a szemöldököm, de szerintem a tarkómig hátra, azt hallva, ahogy szólít engem. Fú… ha tudná, hogy most milyen vékony jégen táncol, hogy elküldjem őt a francba. De nem vagyok hülye, tisztában vagyok vele, hogy ha ezt tenném, akkor nem hogy őt, de még a gyerekeimet sem látnám. Azaz… valószínűleg de, viszont olyan módszerekhez kellene folyamodnom, amikhez nagyon nem akarok. És Mia sem akarná ezt, annyi biztos. „Leszarom, csak írd alá” – ez volt az a pont, mikor felröhögtem cinikusan. Hát ez hülye. De, ha ennyire akarja, hogy kezdjek valamit a borítékkal, akkor jó. Legyen. Kezembe veszem a borítékot, és félbe tépem, majd megint és még egyszer, majd úgy dobom vissza a pultra. – Nesze baszd meg. Nehogy azt hidd, hogy ez így fog működni – ha menekülőre fogná, azt sem hagynám. Nem ordibálok vele, teljesen átlagos hangnemben beszélek, mégis idegesen kicsit. És azon pedig megint csak röhögnék, ha megpróbálna csak úgy kisétálni ezek után. De legalább tudnám, hogy ez nem az a Mia, akit én ismertem meg. Ha megpróbálna megszólalni, akkor viszont túlharsogom. – Először is! Ne hívj még egyszer ezen a néven, mert tudsz ugyan dolgokat, de nem mindent! Főleg nem másfél év után! – haláli ridegség van a hangomban, így kezdek el beszélni hozzá. – Másodszor pedig. Ha bármit is tudtam volna a gyerekeinkről, akkor mindent megtettem volna azért, hogy láthassam őket. Ismered a nyakkendős Jamest. Ismered a nyakkendő nélküli Jamest. És ismered azt a Jamest, aki apaként próbálja mindig megállni a helyét, mindent megtenni a gyermekéért. Mégis hogy a kurva Isten faszába gondolod azt, hogy ha tudomásom lett volna erről, nem akartam volna minden áron legalább látni őket? – Daisy mindeközben a lábam mellett kicsit elkezdett morogni. Érzi ő is a fokozódó hangulatot. Megsimogatom a füle tövét, és abbahagyja. – Elismerem bassza meg. Két hónapig tartott, mire képes voltam végre leszállni rólad és nem nyomoztatni utánad. Úgy voltam vele, hátha visszajössz, legalább megbeszélni. Eltelt fél év, semmi. Eltelt egy év, semmi. Eltelt másfél év, aztán feltűnsz, méghozzá azzal a hírrel, hogy van két fiam, te el akarsz válni, és kvázi azt mondod, hogy nem láthatom a gyerekeimet. Nem, Mia, ez nem így működik! Kurvára nem! – ha egy pillanatra is megszólalt volna, közbevágva, csendre intem. Nem, most én beszélek. – Utálj, ahogy akarsz, Mia, már másfél év alatt valahogy nagy nehezen sikerült elfogadnom, hogy ennyire szerettél, hogy basztad meghallgatni, amit mondani akarok, basztál kérdezni, egész egyszerűen csak leléptél, mert ez volt a könnyebb megoldás. De ahhoz semmi jogod sincsen, hogy a fiaimat elvedd tőlem. Mindazok után, amit megéltünk, mindazok után, amit tettem érted, és a házasságunkért, nem! – majd pedig veszek egy mély levegőt és kifújom azt. – Bár ne lettél volna ott akkor. Talán akkor rendesen eltalál a merénylőm, és akkor már nem is lennék itt. Jobb lenne neked is – szavaim komolyan csengenek, és én is úgy érzem őket. Szavaim közben egyre közelebb sétálok hozzá, de csak azért, hogy elfordulva mellette kiléphessek a kertbe és a dohányzóasztalról felvehessek egy szál cigit, majd azt meggyújtva elkezdhessem szívni. Régen sosem cigiztem, most sem vagyok ráfüggve, de vannak pillanatok, mikor valahogy le kell magamat nyugtatnom. Ez egy olyan pillanat.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 6:40 pm
 



 

Azt mondja, nesze baszdmeg, és eltépi a válási papírokat. Eszem megáll! Meddig akarja ezt játszani? A papírokról van szó? A politikus karakterről, akinek márpedig szüksége van az oldalbordára, mert a facér pasas style nem ébreszt úgy bizalmat, mint az elkötelezett? Valaki mondja el mi történik itt, mert én  már kurvára nem vágom. Egy részem mindenesetre vad örömmel látta szakadni a papírt, míg egy másik, a józanabbik felkiáltott vele egy időben, hogy – Mi a faszt csinálsz?
Jahhogy ez nem is rólam szólt. A fiúkról szól. Mekkora debil vagyok. Képes voltam egy egészek kicsit is remélni? Levegőt! Levegőt akarok. Vagy megfulladni. Olyan mindegy már.
Igazából meg se fordul a fejemben, hogy meneküljek az agressziója elől. Amennyire én ismerhetem őt, heves természete van, ő így reagál rám. Imádtam, hogy a legszélsőségesebb reakciókat váltottam ki belőle. Ettől még a legnagyobb viták közben is ... valami olyasmit éreztem, hogy nem VELEM, hanem ÉRTEM veszekszik. Azt hittem, hogy számítok. Ami meg a szexet illeti... azt képzeltem, hogy én váltom ki belőle azt az elemi energiát, amivel sokszor megdugott. Pedig  csak erről szólt az egész kapcsolat: civakodtunk nagyokat, aztán dugtunk, mint a nyulak. Gyakran volt valamiféle előjáték a veszekedés. Hogy nem láttam eddig? Hogy szeretnék most is megtévesztett lenni.
Ennek már késő.
Nekünk késő.
Elbaszta négy év tömény hazudozás.
-Ne szégyelld a nevedet. Te adtad magadnak, ez vagy te. Fogadd el tőlem is, vagy ne fogadd el.  –vállat vonok. – Ez vagy te. – ismétlem fáradtan, ami részemről kimerítette a vihar előtti csend fogalmát.
Hiába próbálok a szavába vágni a hosszú monológ során, ő nemes egyszerűséggel túlkiabál engem, ami csoda, mert olyan éles a hangom, hogy e fölött már a denevérekkel civakodhatnék. Ő lepipál baszdmeg, hát én meg nem akarom hagyni magam, szóval visz a lábam előre, hozzá, és azon kapom magamat, hogy már a mellkasát böködöm két ujjal, mintegy nyomatékosítva minden egyes folyékony káromkodást, ami a számon kiszalad, és baromira nem érdekel ha lesöpri a kezemet. Én akkor is nyomatékosan böködöm, mert a tudatalattim így akarja rávenni, hogy rám figyeljen már, ne a baromságait szajkózza. Elmondom, hogy volt lehetősége találkozni a fiúkkal, megmondom, hogy tudtam, hogy követ, és hogy kurvára ne akarja csakis rám hárítani a felelősséget. Meg különben is az ő hibája minden ami történt. Mégis ki lenne  képes együtt élni vele meg az 5 alteregójával egyszerre, elmondom, hogy mekkora fasz voltam, hogy nem láttam át rajta, pedig a szeme se állt jól soha. Szóval megint mindenfélét a fejéhez vágok, miközben ő a saját szövegét mondja, majd az egész véget ér azzal, hogy kivonul cigizni.
Aztán csend van.
Nyugalom.
Azzal, hogy annyi mindent a fejéhez vágtam, noha ő nem is figyelt rám, én megnyugodtam annyira, hogy tisztán gondolkozzak.
Arra is rájöttem, hogy nem rólunk volt szó. Többé már nincs olyan, hogy „mi”.ű
Kimegyek utána, de csak az ajtóig. A küszöbön megállok keresztbe font karral.  Imádtam reggelente itt meginni az első kávémat. Ez se számít már.
-Tényleg nem tudtad? – kérdezem békülékenyen. Ha ő még puffog, az nem zavar. Ha nincs partnere az acsarkodáshoz, akkor ő is le fog higgadni.. Vagy elfárad.
- Nem akarom elvenni tőled, hogy megint apuka legyél. Részint ezért is mentem bele, hogy... – megköszörülöm a torkomat. – Ha azt akarod, akkor része leszel az életüknek, de ezt tényleg akarnod kell James. Ha azt mondod, hogy ki mész velük meccsre, akkor meg kell jelenned. Ha nálad alszanak, akkor nem maradhatsz túlórázni... – ezen a ponton eszembe jut, hogy a kapcsolatunk alatt milyen sokszor maradt bent túlórára. Tényleg erről volt szó? Dolgozott? A legális munkájában? Nem. Nem visz rá a lélek, hogy rákérdezzek. – Szóval ők ne csak képek legyenek a nyílvánosságnak szánt albumban. Ha úgy érzed, hogy nem megy, én megértem... csak mondd ki. Mondd ki, hogy mit akarsz.
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 7:13 pm
 



 

- Ugyan már, Mia. Ennyire nem vagyok megalomániás, hogy ilyen szaros becenevet aggassak magamra. De mindegy. Kurvára mindegy. Úgysem hiszed el egy szavamat sem, én pedig nem fogok magyarázkodni. Másfél éve megtettem volna. Nincs bocsánat sok tettemre, de annál többre igen – már ami egy bűnöző értékrendjét érintheti. De ártatlanoknál, akik csak rászorultak akár egy kis pénzre, azoknál nyilván megpróbáltam azt az oldalamat elővenni, amelyik diplomatikus. De néha muszáj voltam példát statuálni, mert egy megrengés valaki iránt, és azzal egy lavina indult volna el. Itt semmi nem marad titokban – egyedül az én személyem, ha én azt úgy akarom. És a családom.
Leszarom, miket mondogat nekem, nekem az a lényeg, hogy meghallja, amit én mondok. De süket fülekre találok, úgy érzem. Elmondom a komoly véleményemet, és a reakciójának hiányából csak arra tudok következtetni, hogy részben azért ő is biztos így gondolhatja. De nem tudom hibáztatni. Ugyan tényleg nehezebb lett volna nekik is először, de ennyi idő után képesek lettek volna már túllépni rajtam és mindenen, amit képviseltem.
Csendben, de még kicsit remegve az idegtől szívok jó nagyokat a cigiből, és már a másodikra gyújtanék rá, mikor újra felszalad bennem a pumpa. – Fuhúú Mia… Te szándékosan fel akarod baszni az agyamat. De komolyan – „képek a nyilvánosságnak szánt albumban” – hát ezen kiégek. Nem fordulok felé továbbra sem, csak végül rágyújtok a következő szálra. Aztán végül egy-két dolog, ami lejátszódhat a fejében az is világos lesz számomra. Pont ezzel a mondatával. Ezzel pedig akaratlanul is elkezdek nevetni. Nem boldog, nem örömteli nevetés ez, sokkal inkább teljesen keserű. – Hú bazmeg… - nyögök be ennyit magamnak, de folytatom még a nevetést utána. Végül abbahagyom. – Szóval így érzed. Így éreztettem veled, hogy téged azért vettelek feleségül, hogy megadjak a népnek valami látszatot. Hát ez kurva nagy – sóhajtok egyet, majd folytatom. – Nem is tudom, ki volt az, aki mindig elterelte a témát arról, hogy mi van a magánéletemben. Nem tudom, ki volt az, aki mindig próbálta az újságokból eltüntetni a te nevedet is. A magánéletem és a munkám az két teljesen különböző dolog, ezt pontosan te tudhatnád a legjobban. Azért tettem mindezeket, mert szerettelek már akkor is annyira, hogy nem teszlek ki ekkora stressznek, vagy nem akartam, hogy úgy érezd magad, hogy te is csak egy tipikus politikusfeleség vagy. Erre bazmeg, pont sikerült ezt elérnem. Ellie anyja óta nem szerettem senkit sem úgy, mint téged, és képtelen is lennék bárkit újra közel engedni magamhoz. Miután először őt, utána pedig téged is elvesztettelek... egyedül Ellie maradt meg nekem. Mindegy igazából… Csak gratulálni tudok. Magamnak, hogy látszólag minden igyekezetem ellenére az lett, amitől leginkább óvakodtam és féltem. És neked, hogy így gondoltad a dolgokat. Bocsánat. Gondolod – majd az újabb csikket is elnyomom. – De a magyarázkodásnak nincsen semmi értelme, mint látom. Mondhatok én neked bármit, tehetek én bármit, te már döntöttél mindenről, mint azt látom. Csak épp azért, hogy lásd, tényleg szerettelek, ha holnap újra elhozod ezeket a papírokat, mindet aláírom kérdés nélkül és soha többet még csak hallani sem fogsz rólam – ezen az egy mondaton mondjuk kétszer is megakad a hangom, és nem is alaptalanul. Beletúrok egyik kezemmel a hajamba, és végül visszasétálok a házba.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 8:12 pm
 



 

Odakint hiába keresem a tekintetét, csak a hátához beszélhetek, és azt nézve hallgatom, amit ő felel erre.
Teszek egy tétova lépést felé. Ezt követi egy második, majd egy harmadikkal a háta mögött termek. Átölelem a derekát, a lapockái közzé fúrom az arcomat, és csak úgy vagyok egy darabig. Érzem az illatát, a teste melegét a több réteg ruha alatt is. Érzem a finom remegést, ami még az előbbi jelenetből maradt hátra. Nem megnyugtatni akarom, hanem átalakítani a haragot. A jól ismert módon. Ha nem fordul meg, úgy én kerülök elébe. Tenyerem az arcán, lábujjhegyre állok, szám a száját keresi.
Azon kapom magam, hogy borzasztóan reszketek, és legmakacsabb akaratom ellenére is könnyek peregnek a szememből. Erőszakkal vetettem véget az ábrándozásnak. Dehogy mentem én oda hozzá, és végképp nem öleltem át. Végig a küszöbön maradtam a karba tett kezeimmel, és a tarkóját fixírozva hallgattam amit mondott.
Szipogtam, mielőtt feleltem.
-Késő James. Megőrzöm a titkodat, erre biztosan magad is rájöttél. Ha lebuksz, vállalom a börtönt bűnpártolásért, és szó nélkül kivárom a végét. – ó rohadjon meg ez a bőgés is. – Ha látnám, hogy pisztolyt szegeznek rád, még most is szemrebbenés nélkül ugranék a golyó elé. Ezt tettem volna akkor is... – nesze, kellett felhozni azt az emléket is. Még elkeseredettebben jön rám a sírás, és most én vagyok az, aki elfordul, be a ház irányába. Konkrétan undorodok magamtól ilyenkor. – De mégis te vagy minden, ami ellen egész életemben küzdöttem. Politikus még hagyján. De maffiózó?! Ne már! Legalább hazudtad volna, hogy abba hagyod, hogy jó leszel, hogy elég lesz neked a lányod és én. Akkor még hinni akartam neked. Annyira akartam! – oké, ki kell fújjam az orromat. Művelet után folytatom.
-Csakhogy ez már nem rólam szól, és hogy én még képes vagyok-e hinni benned. A kérdés az, hogy a fiaid bizalmát el fogod-e tudni nyerni. Mondom, ha tényleg, de komolyan azt akarod akkor kaphatsz egyetlen sanszot náluk. – és most, hogy már róluk beszélek, összekaparom magam annyira, hogy ne peregjenek a könnyeim. – Amennyiben nem teszed ki őket veszélynek, és ezentúl mindig tartod a szavad. – igen, annak én is örülnék, ha lenne apja a srácoknak. Ezt el tudnám fogadni, ezzel együtt tudnék élni.– Ami pedig minket illet: el akarok válni. Nem tudok megbízni benned. Képtelen vagyok rá. Késő.
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Hétf. Ápr. 02, 2018 8:39 pm
 



 

- Nem kell ilyesmi miatt aggódnod – de tovább nem részletezem. Fogalmam sincs, hogy el akarok-e én mondani neki mindent, vagy az lenne a legjobb tényleg, ha inkább csak egyszerűen elfelejtene engem. Egyszerűen nem tudok most gondolkozni. Hirtelen a semmiből feltűnik és ilyenekkel bombáz engem… nem, sok mindenre felkészült vagyok, de erre egyáltalán nem voltam. Aludnom kell rá egyet. Vagy legalábbis kell hozzá a magány, hogy mindezt letisztázzam magamban és remélhetőleg ő is átgondolja, mit akarhat pontosan. Hogy akar-e nekem hinni, vagy sem. – Én pedig nem hagynám ezt, hadd lőjön le engem, ha annyira akar – nem mártírkodok, de ha arról van szó, hogy Mia vagy én sérülök, esetleg komolyabb… hát, inkább én. Tapasztaltam már, milyen elveszteni valakit, akit igazán szeret az ember, és nem bírnám ki még egyszer. Vagy legalábbis nem tudom, hogyan.
- Mia, drágám. Mintha hagytál volna BÁRMI lehetőséget is arra, hogy beavassalak akármibe is. Hogy mik történtek pontosan. Vagy hogy mik jártak a fejemben. De egy pillanatig sem akartál hallani a kellőnél többet, és egyszerűen csak eltűntél utána. Hogy a francba mondhattam volna bármit is, amivel maradásra késztetlek? – sóhajtok egyet lemondóan. Nem haladunk ezzel a beszélgetéssel semerre sem, és nem is fogunk így, hogy ennyire keszekusza minden a fejemben.
Nem reagálok semmit sem arra, amit mond, egyszerűen csak elmegyek egy pohár vízért. – Ellie mindjárt hazaér. Szerintem nem akarsz vele találkozni. Nem így, nem most. És nekem is kell egy kis idő – majd pedig belekortyolok a poharamba és felé fordulok. – Ha nincs holnap este dolgod, gyere át, és talán át tudjuk beszélni a dolgokat. Úgy igazán, normálisan. Nem úgy, mint ahogy ma sikerült – ezzel is csak azt támasztom alá, hogy gondolkozásra van szükségem, és ez nem fog menni, amíg itt van. Nem várhatja el, hogy ilyen ítéletet hozzak ilyen hirtelen.
Ha nem ellenkezik, akkor pedig kikísérem az ajtón, és az ajtófélfának dőlve nézem, ahogy elmegy. Az pedig, hogy másnap megjelenik-e, ahogy kértem, hát nem tudom… meglátjuk, úgy gondolom.

Én viszont kicsit rendezve magamat, szakállamból is kicsit visszavágok ennek hatására, hajamat is rendbe szedem másnap, miután délután elment a lányom – mentek este bulizni haverjaival és előtte pedig még moziba, szóval jól is jött ki ez a találka időpontja és nem nekem kellett elküldeni -, majd felkaptam magamra valami ruhát és úgy vártam őt este. Remélve, hogy fel fog bukkanni. Ha viszont nem… nos, nem tudom akkor mi lesz. Átgondoltam egy-két dolgot, és szeretném, ha meghallaná őket, még ha nem is fogadja el feltétlenül. Csak remélni tudom, hogy nemsoká megszólal a csengő – de igazából az ajtót is nyitva hagytam, szóval elég Daisy farokcsóválása és hirtelen energialökete is.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Ápr. 03, 2018 3:42 pm
 



 

Hogy nem akarok én most találkozni Ellievel... Éppen orrot fújok, amikor megemlíti, így aztán csak egy horkantással adok hangot egyet nem értésemnek. Oké, akkor ezek szerint Ellie ki nem áll engem. Akkor is találkozni fogok vele. Utáljon, verekedjen, köpjön le, de meg fogom békíteni. Pontosan tudom, hogy az ő szemszögéből minek tűnt a távozásom, és eszem ágában sincs ezt firtatni előtte, vagy bárki más előtt. – Valahogy sejtettem, hogy őt nem avattad be. – Szóval nehezebb lesz vele, de készen állok a harcra. Vissza fogom kapni a mostohámat. Imádom azt a csajt, és tudom, hogy a maga kamaszos módján ő is rajongott értem. Nem hagyom végleg elveszni ezt a köteléket.
De ha menni kell, hát menni kell.
Az invitálásra pedig csak a fejemet rázom. -Nem ígérem, hogy eljövök.
Következésképpen másnap este valamivel hét előtt kocsiba ültem. Elég „a pillanat hevében” típus vagyok, és arra jöttem rá, hogy 24 órával később még mindig nincsen a kezemben a válási papír, rajta az ő aláírásával. Az baromi jól nézett ki, ahogyan tegnap összetépte azt a borítékot, viszont most úgy állunk, hogy van két fia, és eddig még baromira nem akarta őket látni. Ez azért már önmagáért beszél, nem?
Hát zárjuk le.
Nem fordítottam nagy gondolt a külsőre, igazából csak felkaptam egy garbót közvetlen indulás előtt. Ezért is jövök kicsit zavarba, hogy a nappaliba érve látom, hogy velem ellentétben, ő legalább köszönő viszonyba került a borotvával tegnap óta.
Egy tárgyias sziával köszönök, és hogy túlessünk a kellemetlenjén, azonnal leülök a fotelba, két térdemre támasztom a könyököm, az ujjaimat összekulcsolom, én magam pedig előre dőlve próbálok rájönni, hogy ez most éppen melyik James.
-Mit forgatsz a fejedben? – kérdezem, ha magától nem mondaná még. Igazából nem támadólag szegezem neki. Inkább kíváncsi vagyok. – Ne érts félre, nem szurkálódok. Tanácstalan vagyok. Tegnap konkrétan kiraktál a házból, miután alaposan kitomboltad magad, mára pedig fazont igazítottál a szakálladon. Mi történik?
Ó, fel vagyok én készülve a szarkasztikus válaszra! Az egész célja, hogy térjünk végre a tárgyra. Van a táskában még egy példány a szerződésből. A fiúkra vonatkozó részből is (mert ugye mindenre felkészülünk). Mi lesz a papírkupac sorsa?
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Ápr. 03, 2018 4:04 pm
 



 

- Nem erről van szó, Mia, de ő neki is kurva nehéz volt az az időszak, mikor leléptél – azt pedig nem mondom már, hogy egyébként van egy-két dologról neki is fogalma, ha nem is minden megkérdőjelezhető dolgomról. Ő legalább végighallgatott. De nyilván nem akartam egy tizenhét évest beavatni ilyesmikbe, ezért hát nem is másnap reggel beszéltem neki erről, hanem beletelt jó néhány hónapba. Ellie viszont eleve mindig is túlmutatott a korán, még évekkel ezelőtt is olyan felnőtt fejjel volt képes gondolkodni és döntéseket hozni, hogy egyszerűen lenyűgözött vele. És büszke voltam rá. Na meg vagyok is.

Sóhajtok egyet a kérdésén és amit utána mond. – Igen, kiraktalak, mert egyszerűen képtelen voltam normális, ép fejjel gondolkodni akkor, mikor csak úgy hirtelen megjelentél ilyen mázsás súlyokkal. Gondolkoznom kellett. És a lányommal is beszélni akarok arról, hogy újra itt vagy, de előtte úgy gondoltam nekünk kellene tisztázni a dolgokat – hogy ő ezt másképpen látja-e, azt nem tudom. De akárhogy is nézzük, Mia és Ellie között mindig is rettentő szoros viszony volt, ezért esett neki is olyan szarul, hogy se nekem, se neki egyetlen szót sem szólt az elköltözéséről és utána sem beszélt velünk.
- Örülök, hogy eljöttél egyébként. Tényleg. És sikerült gondolkoznom, szóval van valami, amiről örülnék, ha beszélhetnénk – kezdek bele lassan a szövegelésbe, és aztán egy kis levegővételnyi idő után folytatom. – Arról lenne szó, ami miatt minden elromlott. Arról is. És még számos másik dologról. Szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba, és hogy lásd a teljes képet. Hogy aztán miként döntesz… nos, az már teljesen rád van bízva, én nem foglak befolyásolni. Elmondom, amit el akarok, amit úgy érzem, hogy el kell mondanom, és aztán… aztán lesz, ami lesz. A kérdés csak az, hogy képes vagy-e végighallgatni engem? Vagy felesleges bármibe is belekezdenem, mert ahogy tegnap mondtad, képtelen vagy megbízni bennem? – ha ez utóbbi lesz a válasza, akkor viszont roppant kellemetlen lesz ez az egész helyzet. Akkor tényleg csak tárgyilagosan lehet ezek után beszélni. A fiúkról, és arról, hogy akkor váljunk el. De ha szeretett valaha is, vagy ha szeret még most akár csak egy kicsit is, akkor hagyja, hogy beszéljünk. A döntés az ő kezében van.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Ápr. 03, 2018 4:59 pm
 



 

-Te tényleg beszélni akarsz. – nem ténymegállapítok, nem kérdezek, inkább sokkot kaptam. Komolyan. –Ami nem ment másfél éve, az majd most működik, igaz? Hát persze... – és még most is magamhoz beszélek, következtetek, de semmiképpen se vádaskodok. – Annyiszor elképzeltem milyen lesz újralátni téged. Komolyan. Tudod, eléggé egyedül voltam várandósan, és baromi sok alkalmam volt RPG-zni mentálisan. Úgy jöttem el tegnap, hogy azt hittem, már mindenre fel vagyok készülve... és még mindig meg tudsz lepni. – Hátradőlök a székben, és a kezembe temetem az arcomat. Mit hittem? Az a baj, hogy semmit. Ilyesmire nem gondoltam, hogy én ülni fogok, amikor beszélgetni akar velem, és nem menekülhetek. Egy részem persze baromi kíváncsi a beszámolóra. A riporter részem kezében remeg a toll, a kupakját már elrágcsálta izgalmában. Egy másik részem viszont nem akar többet tudni, mint amennyit már így is megtudott.
Leeresztem a kezemet, de egy percig még a plafont bámulom, amíg összeszedem a gondolataimat, csak aztán keresem újra a tekintetét. – Hova akarsz kilyukadni? Úgy értem, ha végeztél, akkor mit vársz, mi fog történni? Vissza akarsz kapni? El akarsz lökni? Nem akarod a gyerekeket? Akarod a gyerekeket? És ezek egyikét akarod igazolna azzal, amit el akarsz mondani? - Úgy érzem magam, mint Neo a Mátrixban a piros meg a kék pirulákkal. James a pirosat nyomná le a torkomon, míg én szívem szerint kiütném mindkettőt a kezéből, és menekülnék előle. Ha Neo-nak van egy hangyafasznyi józan esze, hát ő is ezt játssza meg. Aztán süketelne Trinity fülébe, hogy „mi a faszom az a Mátrix?”
Ó, te jó ég... Teljesen becsavarodtam!
Esküszöm, ha nem kocsival vagyok, töltenék magamnak egy italt. Egy duplát. Részegen könnyebben viselnék bármit. De most nem ihatok. És még vagy úgy két hónapig, amíg szoptatok. Alkohollal stimulálni a kisfickókat, kicsit még fiatalok hozzá...
Sóhajtok.
-Egy órát kapsz James. Csak egyet. Utána hazamegyek fürdetni. – Megint felveszem a térdre-támaszkodós kiinduló testtartást, miközben gondolatban megelőlegezem neki,  hogy semmin se változtat, mondhat bármit. Egyszerűen nem így működök. De eltelt másfél év azóta, tegnap megtudta, hogy van még kettő gyereke... szó nélkül betoppantam... Oké. Mindenképpen megérdemli, hogy végighallgassam őt. Még egyszer. Utoljára?
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Ápr. 03, 2018 5:49 pm
 



 

Hitetlenkedése nem esik jól, való igaz, de megvan minden alapja. Nem voltam egy mintaférj, tisztában vagyok vele teljes mértékben. És azzal is, hogy nem vagyok egy színültig tiszta ember, ezt pedig az alvilágban betöltött szerepemnek köszönhettem. De próbáltam, tényleg próbáltam valami egyensúlyt találni minden közt. Viszont muszáj voltam rájönni, hogy én is csak ember vagyok, és ennyi mindent nem csinálhatok egyszerre. Úgy voltam vele, hogy megfér egymás mellett a család, a munka és az alvilági dolgaim, de egyáltalán nem így van. Nem lehet ezt arányosan beosztogatni, vagy ha mégis, hát nem úgy, ahogyan én csináltam.
- Nem várok semmit, Mia. Nem terveztem ennyire előre, mert egyszerűen képtelenség. Egy valami viszont biztos, hogy téged sem akarlak teljes mértékben elveszíteni, a fiaimat pedig szintén szeretném megismerni. Hogy az apjuk lehessek. És hogy Ellie pedig a nagytestvérük, aki majd oszthatja nekik az életbölcsességeit – mosolyodom el halványan, csak azért, mert mindezt el is képzeltem. Miával kapcsolatban viszont nem fogalmaztam semmi konkrétat sem. Ha még ezek után is el akar válni, hát… nagyon nem tudok mit tenni ellene. De azt nem akarom, hogy megint eltűnjön, mint 18 hónapja.
Végül megadja az engedélyt, hogy beszélhessek. Csak bólintok egyet. – Nos… Miután felépültem, próbáltam változtatni a dolgokon. Hogy veletek is több időt tölthessek el, és ne csak a munkámnak éljek. Ezt tapasztalhattad te is, erről nem is akarok beszélni. Arról akarok, amit nem hagytál elmondani, mikor közöltem veled azt a bizonyos dolgot. Mégpedig, hogy próbáltam leépíteni a kapcsolatokat, és kiszállni ebből az egészből. De sejtheted, hogy ha valaki ennyi ideig van benne ebben az egészben, nem megy minden csak úgy pikkpakk. Ugyan volt egy részem, ami szerette ezt csinálni, de rájöttem, hogy ti sokkal fontosabbak vagytok, mindennél és mindenkinél – majd pedig sóhajtok egyet és a hajamba túrok. – Miután pedig elvesztettelek téged is… hát, ha nincs itt a lányom, most nem tudom, mi lenne velem. Ő neki kellett egyben tartania konkrétan. Még valamilyen szinten most is. Akkor jön rá az ember, hogy mennyire rászorul valakire, miután már elvesztette őt. És ezzel együtt arra is, hogy mennyire rosszul bántam veled. Legalábbis nem úgy, ahogy azt megérdemelted volna. Szerettelek és még most is szeretlek, mindennél jobban, de tudom, hogy elbasztam, és azt is, hogy erre nincsen bocsánat. Legalábbis nem szavakkal, az szent – rázom meg a fejemet enyhén, ahogy a földre tekintek. Kicsit nehezen megy ez most nekem, láthatja is rajtam és érezheti, hogy elég nagy gumó van a torkomban, miközben minderről beszélek. Nem volt nagy szokásunk megbeszélni a gondokat, valahogy máshogy rendeztük le mindig. Végül újra ránézek.– Végül megválasztottak. Bár nem érzem magam a legjobb helyen mégsem. Így legalábbis nem. Azért is dolgoztam ki a belemet olyan sokszor, és túlóráztam, hogy előrébb juthassak és megválaszthassanak. És nem csak az én ambíciódús énem miatt, hanem legfőképpen miattad és Ellie miatt, és akkor még csak a leendő gyermekeinkért. Akartam egy biztos anyagi hátteret mindőtöknek, és hogy elhagyhassam a bűnözői életemet is. És hogy több időt is tölthessek veletek, a családommal. Mindenesetre tudom, hogy nem érdemlem meg ezt a munkát. Ahogy utólag belegondolva, téged sem. Megbuktam férjként és társként is. Most pedig jöhetnék azzal, hogy megváltoztam, nem vagyok már teljesen ugyanaz a faszkalap, aki korábban voltam, de nem várom el, hogy elhidd. Túl sok minden írható a számlámra, és pár puszta szó ezt nem kárpótolhatja. De szerintem már semmi sem, elnézve azt a mindig is imádott elszántságodat – még mindig nyeltem kicsit a szavakat. Nem könnyű ez, akárhogy is nézem. Azzal pedig nem jöhetek, hogy ha hinni akar nekem, kérdezze meg Ellie-t. Ha úgy érzi, hogy akár egy picit is hisz nekem, vagy csak hinni akar, akkor úgy is beszélni fog vele. Nem tiltom meg Ellie-nek sem, hogy ha akar, legyen vele jóban. Mi több, örülnék neki, ha legalább ők tudnák rendezni a viszonyukat, ha mi nem is. Vagy nem tudom… én elmondtam, amit ki kellett adnom magamból. A többi rajta áll.
Vissza az elejére Go down
Mietta Kenway
avatar
Média és művészet

Avataron : Olivia Wilde
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Ápr. 03, 2018 6:58 pm
 



 

Óvatosan fogalmaz a „mit is akar elérni” témakörben. Értem. Felfogom. Az ő nyelvezetében ez azt jelenti, hogy mindent vissza a régi kerékvágásba.
Hogy magyarázzam el, hogy ez miért nem fog menni?
Amikor elkezd beszélni, még csak sejtem, de  mire befejezi már tudom is: nem érti. Vagy nem akarja megérteni, hogy ez miről szól. Az az érzésem, hogy olyasmit akar mondani, amit véleménye szerint én mindenképpen hallani akarok.
Kivárok egy percet, miután végez. Azon tűnődök, hogy mit és mennyit mondjak el neki, ami talán helyreráz benne néhány részletet. Összerakja a kirakóst.
Végül felállok, és cirkálni kezdek. Keresem a szavakat.
-Mielőtt összegabalyodtunk a parkolóban, azon a partin.. Nem, ez így rossz kezdet... Szóval. Amikor végeztem az egyetemen, nem haza jöttem egyből. New Orleans-ban próbáltam szerencsét, azt hiszem erről meséltem már neked. Letudtam az epizód végét azzal, hogy nem jött össze. A valóság ... kicsit mindig más, igaz? Szóval... tudnod kell rólam, hogy én mindig a rossz pasival jöttem össze. „Minden lány egy rosszfiút akar, aki csak hozzá jó”, és hasonló szarságok. Volt köztük rock zenész, drogos, kezdő alkoholista... politikus – fanyarul mosolygok rá. – Van egy amolyan megmentési kényszerem. Tudom, megérzem, hogy valami nincs rendben, és tudat alatt elhiszem, hogy képes vagyok változtatni rajta. Segíteni. Aztán többnyire ráfaragtam. De reméltem... A lényeg, hogy úgy három hónappal az előtt, hogy megismertelek, még New Orleansban laktam, és együtt voltam azzal a pasival. Pete-nek hívták, könyvelő. Szerette a fojtogatós szexet, hát én is tettem egy próbát a BDSM-mel. Szájpecek, felcsatolható dildo, bimbócsipesz, és minden ami az 50 szürke hangulathoz kell. A többit képzeld  el, én nem akarom részletezni. A lényeg, hogy ez már nekem is sok volt. Egyre gyakrabban használtam aktus közben a biztonsági szót, mígnem végül eljött az a pont, hogy már viszolyogtam amikor megláttam a fickót. Menthetetlenül el volt baszva. Amikor erre rájöttem, szakítottam vele. Erre válaszul úgy lepofozott a vázámmal, hogy eltört az állkapocs csontom. – végighúzom az ujjamat az említett helyen. James tudja, hogy ott nekem egy fém implantátumom van, de mostmár azt is tudja, hogy miért. – Majd a falhoz nyomva úgy megbaszott, hogy szétszakadtam, a csípőm meg több helyen elrepedt. Még kihívta a mentőt, de őt soha többé nem láttam... Szerencséjére. Na Ő tényleg rosszul bánt velem. Veled imádtam minden percet.
Ezt nem azért mondtam el, hogy azon kezdj filózni, hogy erre három hónappal konkrétan felpakoltál a kocsid motorháztetejére, és ez mennyire faragatlanság volt a történtek után. Fontos, hogy megértsd, nem vagyok áldozat, és ez nem olyasmi ami megnyomorította volna a kicsi lelkemet.
Azt akartam elmondani, hogy  veled nem volt rossz. Nem volt muszáj, és szó sincs róla, hogy neked máshogy kellett volna bánnod velem.
De ezt akkor sem oldjuk meg azzal, hogy kimondod az „sz”-betűs szót. Ide ez már nem elég. Ha megcsalsz, akkor talán.... na nem, akkor se. De ha mondjuk ellehetetleníted a munkámat, és elbúúgod nekem, hogy azért tetted, mert szeretsz, az még elfogadható. De amit te csinálsz az más! Nem érted? Embereket ölsz!!! Gazdaságot manipulálsz!!! Fegyverkereskedelem? James, komoly? Fegyverkereskedelem?!
Érted már hol a gond?

Veszek egy nagy levegőt. Elszoktam már a hosszú beszédtől... persze, csak ezért lehet, hogy megint szorul a torkom, és remegek. Kurva élet, hogy most nem fogom elbőgni magam. Na ne már...
-Azt hittem, hogy arról fogsz beszélni, hogy mi vitt rá erre. Vagy a jövőbeli terveidről. Tudod, milyen átkozottul büszke voltam rád, amikor bemondták a hírekben, hogy sikerült, megcsináltad, szenátor vagy?! Ó baszd meg... Jobb is, hogy nem ezekkel kezdted. Nem akarom tudni hány élet árán jutottál idáig...
Ki... Ki vagy te?
Vissza az elejére Go down
James Kenway
avatar
Felső tízezer

Avataron : Jason Momoa
Kor : 42

TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
Kedd Ápr. 03, 2018 7:36 pm
 



 

Kicsit ledöbbenek azokon, amit mond. Na jó, igazából elég sok mindenen nem, csak konkrétan azzal a részével, ami miatt az állkapcsában van az a fémimplantátum. Mesélte, hogy van ilyene, de erre sosem derült fény, hogy mi miatt. De tudom, hogy nem azért mondja, hogy sajnáljam őt, vagy bármi ilyesmi. Tudom, milyen Mia, és hogy kurvára nem erre vágyik. Mégis azért eltölt egyfajta szomorúsággal és idegességgel is, hogy valaki így bánt vele. Ha tudnám, ki ez az illető… nem, jobb, hogy nem tudom. Mindenkinek.
Nem vágom félbe a szavában, de amiket mond, abból egyre inkább az jön le, hogy amennyire azt hitte, hogy tud mindent az alvilágban folyó dolgokról és „a Báróról”, egyre inkább megcáfol benne. Nyilván volt fogalmam arról, miket tudhat, de ez ennél mindig is sokkal bonyolultabb volt.
- Az a férfi, aki azon a bizonyos partin úgy megfogott és akihez két évvel később hozzá mentél. Ugyanaz, csak egy sötét titokkal, ami magába szippantott. De Mia… nagyon sok mindent nem tudsz az alvilágról, akármennyire is úgy hiszed. De arra mérget vehetsz, megesküszöm a lányom és a fiaink életére is, hogy én soha senkit nem öltem meg. Sokkal komplikáltabb a helyzet, mint azt gondoltad volna – csak ennyit mondok először, és kicsit hátradöntöm a fejemet a kanapéra. Veszek pár mély levegőt.
- Hogy mi vitt rá arra, hogy ilyesmibe fogjak? Szar neveltetés, elkeseredettség Ellie anyja miatt, és valamilyen szinten apám befolyása is, de ez
és a neveltetés egybe függ valamennyire. Ezt követően pedig magába szívott, mert jól intéztem a dolgokat. És mert meg akartam teremteni a lányomnak, és az ő gyermekeinek meg az ő gyermekeiknek egy biztos jövőt, hogy sose kelljen nélkülözniük. Aláírom, nem ez lett volna a helyes mód, de ez volt akkoriban a könnyebb, akárhogy is hangozzék
– tudom, milyen badarságnak tűnhet ez az egész, de ehhez nem lenne elég egy óra, hogy belemenjek részletesen. – Félre ne érts. Nem próbálom magam jónak beállítani, mert nem vagyok az. Megkérdőjelezhető dolgokat tettem ugyan, de én csak a megalkotott szabályok szerint játszottam. Ahogy az életben, itt is üzletember voltam. Javarészt diplomatikusan jártam el, még ha nem is legálisan – én ezt beismerem, és nem is próbálok mást állítani.
- Nem akarom ellehetetleníteni a munkádat. Egyáltalán nem ez a célom. Tudom, hogy szereted és tudom mekkora pofáncsapásként ért, mikor kiderült, hogy én is részese vagyok, ráadásul elég befolyásos része. Ki akartam lépni már akkor is, mikor elmondtam, csak nem hallgattál meg, hogy miért. Szerettem volna segíteni, hogy megválaszolom egy-két kérdésedet, eloszlatok egy-két kételyt, ahogy tudok. És most is áll még ez az ajánlat. Én magam mögött hagytam ezt az életet, amennyire csak tudtam. De tudom, hogy működik. És nagyon szívesen el is mondok neked mindent, ha érdekel. Ha érdekel az, hogy nekem milyen szerepem volt ebben az életben, és hogy mi minden van még, amiről nem tudsz – őszintén mondok neki mindent, és remélem, hogy meg is hallja, mit próbálok ezzel elmondani. Hogy szeretném jóvátenni. Akármilyen módon is lehet ezt.
- Tudom, hogy nem tudsz egyszerűen megbocsájtani nekem és nem is várom el tőled. De azt viszont nem szeretném, ha utálnál a múltban elkövetett hibáimért, amit próbálok rendbe hozni. Ahogy azt sem akarom, hogy a gyerekeink ezt lássák -
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Nappali (Kenway-ház)
 



 

Vissza az elejére Go down
Nappali (Kenway-ház)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Házak (kertváros)
 :: 
Kenway-ház
-
Ugrás: