KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Mt. Baker Csónakház

Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyKedd Júl. 12, 2016 5:32 pm
 



 

Mt. Baker Csónakház Tumblr_othlqnP2pK1svzm7do2_500
A létesítmény elsősorban rekreációs központként működik, de kedvelt rendezvényhelyszín is egyben, következésképp bérelhető különböző események - példának okáért esküvők, bankettek - helyszíneként.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyKedd Júl. 12, 2016 6:58 pm
 



 

Char and Russ


A hét úgy elszaladt, hogy magam is meglepődtem ezen a fordulaton. Nem tagadom, hogy kicsit elkalandoztam Ms. Washington kezelésén, de nem tehettem róla. Ms. Coleman megismerése, a kalandos hajnali órák, a tánc, és a beszélgetés feldobták a szürke hétköznapjaimat, és már nem gondoltam úgy magamra, mint egy szamaritánusra, aki csak a munkájának él. Imádtam megoldani mások problémáját, rávezetni őket a helyes útra, de néha nekem is kellett a kikapcsolódás, éppen ezért ácsingóztam már azután a bizonyos vasárnap után. Rick azóta természetesen többször hívott, hogy jöjjünk össze, hiszen tartozok neki egy sörrel, amiért eljött velem színházba. Tisztában vagyok vele, hogy neki mennyire megterhelő lelkileg, ha kulturálódnia kell. Az elmegyógyintézet vezetése után ez nem is csoda, hát beadtam a derekamat, és egy jó kis amerikai foci mellett beszéltük meg az eltelt néhány nap eseményeit. Charityről nem számoltam be neki, mert nem éreztem fontosságát, hogy kibeszéljek egy ilyen friss ismeretséget, és az újdonság varázsát szerettem volna megőrizni. A válásomnak a vége lassan egy éve lett kimondva, a gyűrűt viszont csak néhány hónapja tettem el, amikor magamban is lezártam a házasságomat. Az életteli gyönyörű feleségem immár a múlté, és ideje lett volna, hogy ne cölibátusban éljem le a maradék életemet, hanem kimozduljak otthonról, és ha adott volt ehhez még egy női társaság is, akkor még inkább motiválva voltam. A szombatot hajnali kettőig bírtam, így utána egy gyors zuhanyzás kellett még, és ágynak is dőltem.
Nem szerettem sokáig ágyban lenni, mert úgy tartottam, hogy egy nap akkor indul igazán jól, ha az ember már az elején jelen van. A fél életemet a kutatások szerint így is alvással töltöm, hát néha jobb a kevés. Seattle nem bővelkedett kitűnő csónakázóhelyekben, ahol még normális kiszolgálás is van, és nem a vasárnap kitóduló családok kedvelt helyszíne, így maradt egy, mely néha az én menedékemként is üzemelt. Egy drapp színű inget, és egy fehér szövetnadrágot vettem fel a jó időre való tekintettel. A napszemüveg nem maradhatott el, és egy kis meglepetéssel is készültem a kedves kisasszonynak. Kivételesen nem gyalog tettem meg felé az utat, hanem a saját Mercedes Cuope-mal. nem nagyzoltam, de ha tellett rá, akkor egyszer nagyobb összeget is hajlandó voltam áldozni egy jobb járműért. Mosollyal az arcomon szálltam ki a kocsiból, és csak a kaputelefonig mentem el. Nem akartam megzavarni a hölgyet a privátszférájában, így finoman megálltam a bejárati ajtónál, és felcsengettem hozzá. Szinte azonnal kapcsolt is engem a kis készülék.
- Jó reggelt Ms. Coleman. A fuvarja előállt. Megtisztelne vele, hogy lejönne? – megvártam, míg válaszol, és ha igent mondott, akkor kicsit arrébb mentem a hűsre, és ott ütöttem el az időt, amíg meg nem jelent az ajtóban.
- Remek napra ébredtünk. – csaptam össze a két tenyeremet, amikor megláttam, és a kezemet nyújtottam felé, hogy belé karoljon.
- Remélem, tud úszni, nem fél a vízben sem. – pimasz mosoly pihent meg a szám szegletében, de a szemem csillogását nem figyelhette meg, mert a napszemüveg takarta azt. Jó kis nap lesz.
- Tudom, most azt fogja mondani, hogy én is olyan vagyok, mint a férfitársaim, de nézze el nekem, hogy a gyengém a Mercedes. Nyár révén kellemes lesz, ha leengedem a tetőt, és szabadon élvezheti a kis szellőt. – megálltunk az ezüstszürke kocsim oldalánál, és nem voltam rest kinyitni előtte az ajtót. Megvártam, hogy beüljön, sőt segítettem is neki, ha bizonytalanul lépett volna le a járdáról. Gyorsan behajtottam mögötte az ajtót, és beültem én is a másik oldalra.
- Ezt magának hoztam. – nyúltam át a hátsó ülésre, és egy levendula csokorral leptem meg őt.
- Nem mindenki szereti, de remek italt, és limonádét is lehet belőle készíteni, ha annyira nem rajong a virágokért. – mosolyogtam rá, és beindítottam a motort, hogy elinduljunk a mai programunkra.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 10, 2016 8:27 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyCsüt. Júl. 14, 2016 3:39 pm
 



 

Minden a készülő film körül forog, a héten kaptam meg a szövegkönyvet, már tanulom, és egyre kézzelfoghatóbb, hogy valóban enyém a főszerep, hogy ezt már csak én szúrhatom el, de abban erősen kételkedtem, hogy ilyen szinten esélyem lenne bármit is elrontani. Mást nem igen csináltam, bár a vasárnapom nagyjából egésze a megbeszélt időpontig azzal telt, hogy megpróbáltam kitalálni, mit vegyek fel. Magam sem értettem, miért voltam ilyen szinten bezsongva, de rég éreztem hasonlót, mármint, a férjemen kívül soha senkinek sem akartam tetszeni, és most sem kergettem gyermeteg vágyálmokat, de ott munkált bennem az a makacs érzés, hogy női mivoltomnak olyan jól tudna esni, ha lenyűgözhetnék valakit. Mintha attól helyreállna bennem az, hogy nem érzem magam nőnek, holott talán ettől semmi sem lesz jó, mindenesetre ettől.
A végső nyertes egy kellemesen egyszerű, nyárias összeállítás lett, ami talán nem erőlködésszagú azt illetően, hogy tetszeni vágyom, nem is túlzottan kihívó. Az én szememben pont jó, bár akármit is gondoljak, nem ismerem Russel ízlését, de így legalább nem fenyeget az a veszély, hogy rám fogja, szándékosan neki célzottan öltözöm fel. Túlontúl is izzadságszagú lenne, márpedig én jelenleg inkább lubickolnék a könnyedségben, mint bármi másban, megcsömörlöttem épp eléggé, jobban vágynék ragyogni újra, még akkor is, ha talán nem lesz ez olyan egyszerű, mint szeretném.
A csengetés hallatán összeugrott a gyomrom az izgatottságtól, bár kezelhettem volna átlagos vasárnapi programként is, de bármennyire is legyek felnőtt nő, mégiscsak egy vonzó férfiről van szó, és ha szabad ilyet mondanom, bizonyosan ő is azt a tábort erősíti, akinek határozottan jól áll a kor. Nem lehet azért olyan idős, szó se róla, de a sárm, mint olyan, nem alakul ki huszonévesek körében, később üti fel a fejét, amikor már sokkal inkább FÉRFI-ak, csupa nagy betűvel, mint a farkukat kergető ifjoncok, akiknek még semmi komoly céljuk nincs az életükben.
- Jóreggelt, Mr. Morgan! Azonnal indulok! – Mosolyogva bújtam bele a lapos talpú szandálomra, vessenek rám követ, de nem fogok magas sarkakban csónakázni… A táskám is a karomon landolt, és már indultam is lefelé, hogy perceken belül már elő is bukkanjak az épület bejárati ajtaja mögül.
- Ez kétségtelen! – Mosolyodom el, és azon nyomban bele is karolok, kissé zavartan harapva be ajkaim szegletét. Ez is egészen új, rég estem lányos zavarba, de érdekes újonnan megtapasztalni, milyen is volt régen, amikor hasonló helyzetbe sodort az élet.
- Tudok, és nem félek, de mivégre is a kérdés? Talán attól kell tartanom, hogy felborul az a csónak? Most szóljon, hogy vigyek bikinit is… – Ahogy végignézek rajta, feléled bennem a gyanú, hogy esetleg kicsit túlságosan lazára vettem a kis nyári ruhámmal a figurát, de átöltözni már nem áll módomban, s nem is igazán szeretnék, kellemesen érzem így magam, és ez azért meglehetősen lényeges szempont.
- Meglehet, túl nagy csalódást nem okozok azzal, ha azt mondom, én igazság szerint sosem nőttem bele abba a cipőbe, hogy az számítson, milyen autóval jár egy férfi. Talán azon megdöbbennék, ha egy szánkóval állított volna ide, de az valljuk be, meglehetősen abszurd lenne. Ha már márkák, én a BMW-ért rajongok. – Vallom be töredelmesen, és már meg is van a kinézett kis szerelmem, mert a váláskor a férjem vitte az autót, én meg nagyobb részt kaptam a házunk eladásából. Amúgy sem szerettem azt a kocsi, mindig rá emlékeztetett volna, nem volt nehéz elengednem.
Könnyedén ültem be az autóba, ez is a lapos talpak előnye, sehová sem billen az egyensúlyom, és nem kell attól félnem, hogy fenékre esek. A praktikum sok esetben győz, mellesleg, egy lapos talpú cipő, vagy épp szandál is lehet kellemesen elegáns.
- Ohh, milyen figyelmes. – Veszem át a csokrot, és az orromhoz is emeljem, hogy megszaglásszam. Nem mondhatom, hogy fogalmam sincs, mikor kaptam utoljára csokrot, mert színésznőként elég gyakran megesik velem, de nyilván nem ilyen körülmények között. Kiöltözött, elém jött, virágot hozott, azt hiszem, már ez is bőven beleesik a randevú fogalmába, és ez a felismerés valahogy megint bizsergetően zavarba ejt.
- Limonádét? Levendulából? Erről még nem hallottam, egyszer esetleg beavathatna ennek a titkába. – Annyira nem vagyok merész, hogy célzatosan megkérjem, mutassa meg ő meg. Tisztában vagyok vele, hogy kideríthetném magam is, de szeretek emberekkel kommunikálni, gyakorlatilag bármilyen apropóból. - Egyébként, azért nem szeretik sokan, mert túl intenzív az illata. – Elmélkedem hangosan, aztán ahogy indulunk, kényelmesen hátra is dőlök.
- Szóval lenyitható a teteje? Meg honnan ez a nagy szerelem a Mercedesek iránt? Gyerekkori vágyak kiteljesedése, vagy későbbről fakad?
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptySzomb. Júl. 16, 2016 8:57 am
 



 

Char and Russ


Hosszú hónapok óta most éreztem úgy, hogy valami készülőben van, és a munkámra se tudtam olyan mértékben figyelni, mint ahogy az elvárható lett volna. Ms. Gallagher örömhírt hozott nekem, hogy egy kicsit úgy érzi, hogy rátalált a helyes útra, és ezt nekem köszönheti, mert a minap már egyedül vitte el a kutyáját sétáltatni a közeli parkban. A rablás óta pánikrohamok törtek rá, és egy feszültségoldót is fel kellett írnom neki, de szigorúan csak akkor szedhette be, ha már másképpen nem tudta uralni a félelmét. Nem voltam híve annak, hogy a betegeimet minden tekintetben gyógyszerekkel tömjem, mert nem ebben állt a szakmám lényege, de akadtak helyzetek, ahol ki kellett egészítenem a kezelést egyéb segítséggel is. Ms. Coleman napjában többször is eszembe jutott, és az elmés társalgás, amit azon a bizonyos hajnalon ejtettünk meg. A támadóról nem feltételeztem, hogy egy ideig zaklatni fogja, de talán nem ártana felhívom a figyelmét rá, hogy sajnos előfordulhat, hogy újra megkeresi. Nem szokásom ijesztgetni a nőket, de szerettem volna, ha tisztában van vele, hogy milyen is lehet egy igazi fanatikus rajongó.

A vasárnap napsütéssel köszöntött ránk, így még előnyösebb választás lett a lenyitható tetejű autóm, na meg a kényelmes bőrülések. Az ismerős ház előtt állítottam le a motort, és egy halovány mosollyal az arcomon szállok ki. Az ing és a vászonnadrág nem éppen arra utal, hogy csónakázni készülök, de a rövidnadrágot mellőzni szerettem volna. Édeskés hangja egy kis vidámságot csempész az amúgy is jól induló reggelembe, ezért nyugodtan dőlök neki háttal a bejárati kapunak, és türelmesen várakozom. Egy öreg néni lép ki először a háztömbből, és illedelmesen rá is köszönök. Nem szükséges az ismeretség, de az anyám megtanított az udvariasságra. Nemsokára meg is jelenik a fiatal teremtés, egy egészen érdekes összeállításban, de azt hiszem, hogy kellemesen csalódom benne.
- Jó reggelt! – nyújtom felé a kezemet, hogy belém karoljon, és együtt tegyük meg az utat az autóig. Nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy még a cipőválasztás is passzol a programhoz, hiszen egy magas sarkú cipellő bizony nem illett volna a vizes közeghez.
- Nem akarom én belelökni, csak kíváncsi voltam, hogy kegyed szeret-e, és tud-e érvényesülni a szárazföldön kívül is, de akkor nem lesz gond. – kitárom előtte az ajtót, és az autómárkákról tett megjegyzésén csak elmosolyodom.
- Már az is csoda, ha egyet mond nekem. Nem várom el a hölgyektől, hogy számon tartsák a férfiak hóbortjait. – amint helyet foglal nincs más dolgom, mint megkerülni az ezüstszürke járművemet, és beülni mellé. Nem is tétlenkedek, hanem előveszem a hátsó ülésről a levendula csokrot, és átnyújtom neki.
- Igazán érdekelné? Az elméleti része nem olyan ördöngös, mert bele kell áztatni forró vízbe a virágszirmokat, és csinálni egy sima citromos alapot, aztán a kettőt összeönteni, és lehűteni. A citromhéj még pikánsabbá teszi. – megigazítom a szemem előtt a szemüveget, és a kedvéért benyomva a gombot a tető le is nyílik.
- Voálá. Élvezzük a napsütést. Hogy telt a hete? – elfordítom a kulcsot az indítóban, és egy kis gázt adva, de csak nagyon finoman el is indulunk a célállomás felé.
- Tudja, nem véletlenül választottam egy bizonyos helyszínt. Nem a megszokott csónakázásban lesz része, de remélem nem bánja majd meg. – sokat sejtető mosolyra görbülnek az ajkaim, mert még nem szándékozom elmondani, hogy egy kisebb vitorlás lesz ma a menedékünk, és az ebédet is a fedélzeten fogjuk elfogyasztani.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 24, 2016 10:12 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyHétf. Júl. 18, 2016 3:03 pm
 



 

- Földön, vízen, levegőben, ha rajtam múlik, a föld alatt nem tudom megígérni, meghagyom a vakondoknak. – Nem mintha bárki kérdezte volna, de valljuk be, tényleg az a típus vagyok, aki valahogy mindig, mindenhol boldogult az életben, még akkor is, ha nehézségek árán történt mindez. Nem hiszem, hogy lenne olyan helyzet, amiben nem találnám fel magam, eltekintve esetlegesen azon pillanatoktól, amikor is nem egyéb szükségeltetik, mint a testi erő. Az nincs. A fizikai erőszak felettébb távol áll tőlem, nem alkalmaztam soha, és nem is tervezem igazából, nem vallana rám, és inkább megmaradok embernek, és nőnek, minthogy bárkit bántsak.
- Igazság szerint, ezt szerintem mindenki maga választja, bármint, hogy érdekli-e a mellettük élő hóbortja, én valahogy mindig is jobb szerettem részt venni azokban a dolgokban, amik felé a férjem szenvedéllyel fordult, úgy sokkal inkább ki lehet ismerni valakit. – Magyarázom, szokás szerint most sem áll be a szám, de hát istenem, én már csak ilyen kis csicsergős maradok életem végéig, igaz, azért azt is hozzátenném, hogy nem éppen üres csacsogásról van szó esetemben. Maximum akkor, ha túlzottan felöntöttem a garatra, de az… nos, mióta a gyerek projekt beindult, egyszer sem került rá sor.
- Ohh, elég jól hangzik, de ha az elméleti része nem ördöngös, esetleg akad kellemetlen gyakorlati tapasztalat? – Szolid mosoly díszíti ajkaimat, mert hát, csak olyan fogalmazna így, aki felsült vele, vagy éppen még ki sem próbálta. Legalábbis én ebben a hitben élek, de mint tudjuk, tévedni emberi dolog.
- Nekem csak módjával szabad, könnyen megégek, de most még nem tűz annyira. – Naptej van nálam, az arcomat nagyon sokszor bekenem, mert az egy dolog, hogy a vállamat esetleg kicsit megkapja, vagy a karjaimat, de az arcom mégiscsak sokkal inkább a munkaeszközöm. - El kell keserítsem, semmi izgalmas nem történt vele, szövegkönyvet tanulmányoztam, hamarosan kezdődik a forgatás. – Azzal nem traktálnám, hogy még mindig szokom az egyedüllétet, mert ennek felemlegetése nem kifejezetten szülne jó szájízét, és azt sem látom ildomosnak, hogy olyasmivel hozakodjak elő, minthogy vártam a mai napot, meg hány ruhát próbáltam végig, és hogy tulajdonképpen rettenetesen izgatott vagyok. Jesszus, szörnyen kínos lenne… - Remélem, a magáé azért izgalmasabban telt. – Már abból a szempontból is, hogy ő jobbára biztosan elfoglalja magát a munkáját illetően, és magolni egy szövegkönyvet nyilván kevésbé érdekes. Ellenben amint elkezdődik a forgatás, alig fogok a bőrömbe férni.
- Nem hiszem, hogy megbánnám, vízi hullaként azért nem végezném, azt bánnám, de mivel megmentett legutóbb, nem hinném, hogy valami elvetemült gyilkos lenne. Bocsánat, de lehet, kicsit sok krimit olvasok. – Mosolyom ismét kiszélesedik, kellőképpen jól érzem magam a társaságában, és valljuk be, egész pozitív csalódás férfival beszélgetni, lévén a mai felhozatal a korombeliek terén közel sem az igazi. Hiába néznek ki jól, de semmilyen szinten nem tartanak ott az életben, ahol én.
- Egyébként, gyakran művel hasonlót? Mármint, invitál meg hölgyeket ebédre és hajókázásra, esetleg valami okból kifolyólag különleges bánásmódban részesülök? – A szimpátia ugyan adott kettőnk között, és meglehet, közel sem vallaná be minden férfi, ha a legtöbb hétvégéjét hasonlóval töltené, de attól még megért számomra egy kérdést a dolog.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyKedd Júl. 19, 2016 10:35 pm
 



 

Char and Russ


Nem is azért vártam annyira a vasárnapot, és vele együtt ezt a találkozást, mert egy szőke bombázóval hozott össze a sors azon a bizonyos estén, hanem mert olyan kellemesen csalódtam benne. A nálam fiatalabb korosztállyal nem minden helyzetben találom meg a közös hangot, de vele elsőre is sikerült, és a tánc, meg a báros este hangulata az egész hetemet beragyogta. Szívesen meséltem volna Ricknek róla, de túl önzőnek tartottam magam, és nem akartam kiengedni a karmaim közül annak a lehetőségét, hogy jobban megismerjem, és ezt egyelőre megőrizzem magamnak. A válás óta eltelt egy kis idő, de a lelki sebek még nem forrtak be teljesen, és a felelősség, hogy én zárattam be az ex nejemet az elmegyógyintézetbe…na valljuk be ez nem éppen egy hétköznapi ismerkedési forma kezdete lehetne. Megválogattam, hogy kivel állok szóba, de Charity esetében még az újdonság varázsa fűtött, és minél jobban éreztem a késztetést, hogy többet derítsek ki róla.
- A közös nevező fontos egy kapcsolatban, és dicsérettel kell, hogy megint illessem. Nem minden nő gondolkodik úgy, mint Kegyed. A közös hobbi nálam éppen annyira elengedhetetlen kellék, mint a kölcsönös bizalom. – sandán tekintek rá a napszemüvegem takarásából, és az utat nézem közben, de nem tudok elmenni a szőke loknikkal megáldott nő szépsége mellett. A kora ellenére érett, és megfontolt, de ez már az első beszélgetés alkalmával lerítt róla.
- Egy alkalommal, de ne nevessen ki…nos több ideig áztattam be a virágot, mint kellett volna, és az édeskés ízt sehogyan nem tudtam eltüntetni. A végén annyi citromlevet tettem bele, hogy még a kutyám se volt hajlandó beleszagolni a kancsóba. Két napig szellőztettem mire kiment az illata. Nagyon ügyelni kell a megfelelő idő eltalálására. – fejezem be a kis történetemet, és sebességet váltok, hogy elhagyjuk a zajos belváros reggeli forgatagát.
- Nem fog leégni, ezt megígérhetem. Szóval szövegkönyv. – konstatálom, és ki is érünk a zöld övezet nyújtotta környékre, így hamarosan meg is érkezünk a célállomásra.
- Egyáltalán nem unalmas, és mégis milyen film lesz, amiben szerepel Ms. Coleman? – érdeklődés villan a szememben, bár ezt most nem láthatja, mégis figyelemmel hallgatom őt, és egy percig sem untat a társasága.
- Nekem nem volt túlságosan kirívó. Tegnap az egyik legjobb barátommal ittam este, és az egyik betegemnél elértem, hogy elvigye a kutyáját sétáltatni. Nem olyan régen támadták meg a nyílt utcán, és pánikrohamot kapott. Néhány kezelés után gyógyszert kellett felírnom neki, de most enélkül merészkedett ki. Apró lépés neki, de óriás lépés az emberiségnek. – már látom is a parkolót, ami a Mt. Baker csónakházhoz tartozik.
- Nem kívántam belökni a vízbe, és a válaszom nem…szinte soha nem hívok meg nőket csónakázni, és ebédelni sem. Különleges személy Ms. Coleman. – be is állok az egyik szabad helyre, és leállítom a motort, aztán meg kipattanok, és átsétálok az ő térfelére. Szélesre tárom előtte az ajtót, és kisegítem a kocsiból.
- Jöjjön, várja egy kis meglepetés. – a kézfejére egy lágy csókot lehelek, és miközben bezárom az autót, megengedem neki, hogy belém karoljon. A tó melletti stég felé terelem, és a közelben álló nagyobb vitorlásra szegezem a tekintetemet.
- Nem voltam teljesen őszinte…ez az enyém, és a csónak helyett vitorlázunk, már ha nem probléma. – szorítom meg a felkarját, és most meg is állok vele szemben, hogy lássam a reakcióját.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyHétf. Júl. 25, 2016 10:06 pm
 



 

- Lám, van még valami, amiben egyetértünk. – Pillantottam rá mosolyogva oldalvást, kezdem azt hinni, hogy ilyen férfi nincs is, ha pasivadászaton lennék – amin szerintem soha életemben nem voltam eleve – már hevesen gondolkodnék rajta, hol itt a buktató. Hogy vajon mi lehet vele a baj? Elvált, de ez nem jelent semmit, én is az vagyok, de nem a jellememből fakadóan, sokkal inkább azért, mert nem voltam hajlandó többet szenvedni. Vannak, akik sokkal kevesebbért szembeköpik az esküjüket. Én még így sem váltam volna el, de a volt férjem úgy gondolta, hogy fel is út, le is út. Ha nincs gyerek, nem kellek én sem. Nem egy elcseszett keltető vagyok, hogy csak erre legyek alkalmas, és fene nagy önzőségében egy pillanatra sem vette észre, hogy mennyire szenvedek. Én mondom, nem férfi az ilyen, csak sajnos túl sokára tartott rájönnöm.
A levendulás történetén egyszerűen elnevetem magam, csak pillanatokon belül szakadok ki csilingelő nevetésem rabságából, és eszmélek rá, hogy pontosan ezt nem kellett volna.
- Bocsánat, de olyan mulatságos… Rettenetes lehetett, ha még a kutyájának sem kellett. Remélem, legközelebb nagyobb sikerrel jár. – Remélem, nem sértettem meg túlzottan a reakciómmal, de az ilyesmit pont azért mondják az emberek, mert tudják, hogy mások számára szórakoztató lehet a történetük. - Szóval van egy kutyája? Milyen fajta? – Kíváncsiskodom tovább, elvégre, ki tudja, meddig maradunk a közös hullámhosszon, jobb szeretném minél inkább megismerni.
- Ohh, ne haragudjon, de ezt nem árulhatom el, még semmi sem került a sajtó kezei közé belőle, szóval teljes hírzárlat van. A rendezőt faggatják folyamatosan, de egyelőre tartja magát, és a stábból sem szivárgott ki semmi, viszont ha már elkezdődtek a forgatások, nehéz lesz tovább titkolózni, de addig élünk ezzel a lehetőséggel. – Szívesen mesélnék róla akár órákat is, de nem tehetem, talán ez változni fog, ha már elkezdődtek a munkálatok, illetőleg ha egyáltalán akkor még fogunk találkozni. Abszolút sutának érzem magam ugyanis, mármint, azt elég világosan kijelentette, hogy nem barátkozik nőkkel, mert szerinte olyasmi nem létezik, s valljuk be, én meg szeretem, ha egy férfi annyira férfi, hogy gyakorlatilag anélkül vegyen le a lábamról, hogy azt észrevenném, csakhogy fogalmam sincs, hogy ilyesmi motoszkál-e a fejében.
- Olyan rettenetes, hogy ilyenek történnek. Engem is megtámadtak a múlt héten, mint tapasztalhatta, és napjában hallani ilyenekről. Fogalmam sincs, hogy mi mozgatja az ilyen embereket. Tudom, ez talán túlmegy azon, mint amit megkérdezhetek, de… foglalkozott már esetleg elítélt bűnözőkkel? – Nem, isten ments, hogy tudni akarjam, mi jár az ilyen alakok fejében, de érdekel, mennyi terhet képes elviselni egy pszichológus.
- Igazán? – Még folytatnám, de abban a szent pillanatban konstatálom, hol is vagyunk, és pár pillanatra kifut minden szín az arcomból, de szerencsére elég annyi idő, hogy visszanyerjem az önuralmamat, amíg megkerüli az autót. Nem tudhatta. Fogalma sem lehetett róla, hogy tizennyolc éves koromban milyen boldogan táncoltam a kibérelt csónakházban csodaszép fehér ruhában, boldogabban, mint hittem, hogy valaha lehetek, és amilyen talán már sosem leszek. Kifújom a levegőt, arcomra mosolyt varázsolva, és nyújtom felé a kezem, hogy kiszállhassak az autóból.
- Alig várom. – Különleges személy. Amennyire ez a hely a keresztem, ez annyira jól esik, rettentően régen éreztem magam annak, csak egy szülni képtelen nő voltam, aki bármennyire is próbálkozott, csődöt mondott a két legalapvetőbb női szerepben is. Éppen ezért gondolkodás nélkül karolok bele, és hagyom, hogy magával sodorjon, bármerre is fújjon ma a szél. Nem fogom hagyni, hogy a múltam elrontson egy kellemes napot.
- Nahát, maga csupa meglepetés Mr. Morgan. Vitorlás… lenyűgöző. Imádok vitorlázni. – Lelkesedem, épp hogy csak a tenyereimet nem csapom össze közben, és már meg is lendülök, hogy a vitorlás mellett kössek ki, keresem a nevét, mert mindig is érdekelt, hogy ki mivel illeti a hajóját, sok minden kiderülhet abból is, sok esetben egyébként nem is érdemes firtatni. Hope. Elmosolyodom, valahogy nem tudok csalódni ebben a férfiban, igaz, női név is lehet, de legalább intelligens módon az, nem más arcába tolva.
- Remény… Miért? Emlékezteti tán valamire, amit el akar élni, és amihez újra meg újra erő kell? Egyáltalán, mi az, amit egy sikeres férfi még remélhet az élettől, ha láthatóan mindene megvan, ami után a legtöbben csak áhítoznak? Igaz, mindez mit sem számít, ha az ember nem tudja élvezni, igaz? – Kérdezem szelíden, pillantásom az övére talál, nem ismerem eléggé, de az ingóságok, amiknek birtokában van, szerintem mind-mind kompenzálnak valamit, noha kettőnk közül pont nem én vagyok a pszichológus, ám nekem csak egy kis lakásom van, meg egy vaskos bankszámlám, amivel fogalmam sincs, mit kezdhetnék, lévén nincs mire költenem… Nem is számít igazán, mert akármennyi is legyen rajta, a lelkem attól még épp olyan üres, mint amennyire vélhetőleg Russellé is.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyPént. Júl. 29, 2016 10:25 pm
 



 

Char and Russ


Szinte már sablonos, hogy ennyire valaki levegyen a lábamról, mármint értelmes, nem hivalkodó, a korához képest érett gondolkodású. Hol van itt a buktató? A héten már nem egyszer fordult meg a fejemben, hogy talán az első találkozás amolyan a nagy könyvben megvolt írva jelenet lehetett volna, és szép álomnak tűnhet. Azonban ez már a második alkalom, hogy vele töltöm az időmet, és az újabb és újabb információk által nemhogy kiábrándulnék a jelleméből, hanem egyre inkább vonz, és ez még jómagamat is meglepi. A feleségem óta nem vágytam kapcsolatra, és a testiséget is megoldottam. Nem állítottam volna, hogy magányosan fogom leélni az életemet, mert a jóból már kijutott, de arra se gondoltam, hogy újraházasodnék, vagy esetleg komolyabban összegabalyodnék egy nővel. Az életem bonyolult, a múltam a lényem része, és változtatni nem tudok rajta, viszont azzal is tisztában vagyok, hogy nem sokan emésztenék meg, amit tettem. Bezárattam a feleségemet egy elmegyógyintézetbe, aztán hivatalosan is elváltam tőle. Továbbléptem, és ahelyett, hogy most a kezét fognám, élem az életemet, és nem foglalkozom vele. Beteg, és ez pont az a csapda, amire nem voltam felkészülve. Abszurd, és a mai napig fájó pont, hogy éppen olyan kór támadta meg, aminek én lennék a gyógyítója, de képtelen vagyok végignézni, ahogyan leépül, és a könnyebb utat választottam…megszabadultam tőle. Elterelem a figyelmemet, és Charityt hallgatom, a csilingelő nevetését, az önfeledt mosolyát nézem.
- Egy bernáthegyi, Mazsola. Nem éppen egy szokványos név, de nekem inkább tűnik egy jámbor állatnak, mint egy védelmezőnek. A vihartól egyenesen retteg. Nem hétköznapi kutya az egyszer biztos. – mesélek a volán mögött ülve, és szépen lassan feloldódunk egymás társaságában. Természetesen kinevet, viszont cseppet sem zavar ez a reakciója.
- Hétpecsétes titok? Nem szokásom faggatózni, és akkor beérem azzal, ha majd megnézhetem a moziban, mert bizony kasszasiker lesz, nem? – incselkedem vele, és most esik le, hogy milyen könnyed játékba bonyolódtam bele őt illetően. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Hamarosan nem kell a válaszokat keresnem, mert megérkezünk a helyszínre. Kinyitom előtte az ajtót, és vele együtt lépek be a csónakház területére. Nem olyan gyakran járok ide, de a jó időre való tekintettel igyekszem minél többet a szabadban lenni. Belém karol, így lassú tempóban jutunk el a vitorláshoz, melynek az oldalára a Hope név van festve.
- Ms. Coleman most megkönnyebbültem, hogy nem lőttem mellé. Akkor nem fog gondot jelenteni az ebéd sem a fedélzeten. – széles mosollyal ajándékozom meg, aztán elengedem a kezét, és a kötelet kitekerve nekilátok az előkészületeknek, hogy kiköthessünk.
- Nem emlékeztet semmire, csak az egyszerűségre törekedtem. Általában véve egy optimista ember vagyok, de nekem is akadnak olyan napjaim, amikor nem látom a kiutat, és ekkor van egy olyan dolog, amiből erőt meríthetek. Gondolná, hogy megcáfolom magamat, és néha akadnak tárgyak, melyek segítenek? Imádok vitorlázni, a vízzel együtt lenni. Nyugodt, és ki lehet kapcsolni mellette. Mostanában nem sokszor jutottam el ide, de ma kivételt tettem, és maga az első a legjobb barátom után, akinek megmutattam. – le is tekerem a kötelet, és felmászok a fedélzetre, aztán a kezemet nyújtom felé.
- Jöjjön Ms. Coleman, és hagyjuk el a szárazföldet. – kacsintok rá, és ha a kis kacsóját az enyémbe helyezi, akkor felhúzom, és ügyelek rá, hogy épségben érkezzen meg a földre, de egy pillanatra meging az egész hajó, és erősebben kell megtartanom őt. A hátára simítom az egyik tenyeremet, és lepillantok a kék íriszekbe.
- Hoppá..el ne essen nekem, mert akkor nem sokáig maradunk itt. – rekedtessé válik a hangom, és nem bírom elereszteni a tekintetét. A pillanat szüli a helyzetet, vagy éppen fordítva, nem tudom megmondani, de határozottan kellemes a parfümjének az illata, és bármilyen gondolat nélkül, automatikusan simulnak ajkaim az övére.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 07, 2016 9:29 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyCsüt. Aug. 04, 2016 11:11 pm
 



 

- Egy Mazsola nevű bernáthegyi? Ezt nagyon szórakoztató… Nekem volt kislány koromban egy aranyhörcsögöm, aki a Godzilla nevet viselte. – Ezen is nevetnem kell, bár a kis háziállatom már réges-rég kimúlt, de a neve okán maradandó maradt a szememben mondhatni örökké, bár, a legtöbb háziállatunkkal így voltam, de ha vicces sztorit szeretnék mesélni, ez biztosan közöttük szerepel. - Egyébként nagyon édes lehet, szeretem az ilyen nagy mamlasz kutyákat, akikkel azt csinál az ember, amit akar. Már nyilván amíg nem vezérli rossz szándék. – Vannak olyan szemét, aljanépek, akik állatokat kínoznak, és sosem fogom megérteni, hogy milyen indíttatásból képesek ezt megtenni. Úgy egyáltalán, bárkit, bármilyen élőlényt bántani miként lehet, pedig felettébb rusnya világot élünk ilyen szempontból. Sok másikból is, de nem akarom elvinni a beszélgetést erősen komor irányba.
- Reményeim szerint az lesz, mert azért az is hozzájárulna, hogy a mozis karrierem belendüljön. – A nagy hullámokat érdemes meglovagolni, nyilván nem célom, hogy életem végéig a sok éve játszott sorozatom szerepével azonosítsanak, gondolom, ez nem meglepő.
- Nem, nem jelent gondot, vízfóbiám nincs, innentől kezdve mondhatni nyert ügye van. – A programot illetően bizonyosan, ami engem érint… nos, fogalmam sincs, el akar-e érni bármit, vagy pusztán tényleg kellemes kikapcsolódás ez az egész. Rettentően suta vagyok ezekben a kérdésekben, sosem volt igazából módom kitapasztalni, mivel jár az ismerkedés, túl korán kerültem össze a volt férjemmel.
- Ez igazán megtisztelő. – Viszont ötletem sincs, mivel érdemeltem ezt ki, ám úgy döntök, nem pedzegetem a dolgot, egyelőre legalábbis. Ám mégiscsak nőből vagyok, és erősen részem a kíváncsiság. - Szerintem mindenkinek akadhatnak olyan napja, amikor valamibe vagy épp valakibe kapaszkodniuk kell. Szó sincs arról, hogy mindenkinek magányos harcosként kellene tűrnie a világ viharait, s egyébként is, tudtommal társas lények vagyunk. Ha meg nincs tárgy, akkor van egy hajó példának okáért. – Én inkább az emberi kapcsolataimra helyeztem ilyen téren a hangsúlyt, bár olykor az zsákutca, elvégre nagyon sokan hajlamosak kizárólag a saját problémáikkal törődni, és akkor hiába szeretnék kapaszkodni, nincs kéz, amit megfoghatnék.
Végül a kezét fogva én is fellibbenek a fedélzetre, s nem is tudom, mi az oka, talán egy távolabb elhaladó motorcsónak hullámai most értek el ide, és a hajó megrázkódik, én meg a mozdulat közepette elveszítem az egyensúlyom, ám szerencsére Russel megtart, s akkor van az a pillanat, amikor a levegő benn akad, értelmes szó még véletlenül sem hagyná el az ember ajkait, ellenben ott motoszkál a tudatban az a gondolatmorzsa, hogy ez most fontos, az itt és most jelent valamit. A szív hevesebben ver, nyelni kell, és nincs menekvés, noha igazság szerint mégis miért akarnék menekülni? Pontosan tudom, mi következik, és talán lehetnék szemérmesebb, de egy csókból még aligha könyvelhetne el bárki cédának. Ajkaim hát lelkesen lelik meg az övét, hogy könnyeden finom csókot váltsunk. El is felejtettem már szinte, hogy milyen. Nem, hogy az első csókot valakivel, ami kétségkívül kellemesen bizsergető, hanem magát a csókot. Talán túl mohó vagyok, de nem akaródzik hamar elereszteni, bár nem válik sürgetően követelőzővé sem, megmarad az egymást ízlelgető kellemesség szintjén, egészen addig, még végül egy újabb hullámverésnek „köszönhetően” szakadok el tőle kipirultan, egy röpke kacagást követően.
- Nos… erre nem számítottam. – Fogalmam sincs, mit kell ilyenkor mondani, azt sem, hogy szükséges-e egyáltalán kinyitni a számat, mindenesetre én megtettem, de a következő pillanatokat arra igyekszem használni, hogy palástolva zavaromat azt keressem tekintetemmel, mit segíthetnék.
- Leoldjam a köteleket? – Érdeklődöm meg, simán megcsinálom, és szívesen segédkezek bármiben, azzal legalább lefoglalom a folyton gondolkodó agyacskámat.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyVas. Aug. 07, 2016 9:34 pm
 



 

Char and Russ


A kocsiút alatt sikerült jobban megismernem őt, és kiderült, hogy megint akadnak közös pontok az életünkben, ha nem is éppen ugyanazok, de kedveli az állatokat, és roppantul örülök neki, hogy még humorérzéke is van. Olyan kevés olyan nő akad, mint Charity. Kifinomult, csinos, és hajadon is. Az utóbbi nekem fontos szempont, mert ha csak barátkozni akarnék vele, akkor biztosan nem hoztam volna el a vitorlásomra, de nem vagyok a letámadós fajta, vagyis mindenesetre eddig nem voltam. Át is segítem őt a stégre, bár nem kerülte a figyelmemet, amikor kiszálltunk az autóból, akkor hogy tekintett az itteni helyre. Szerintem számára nem ismeretlen, de nem merek rákérdezni egyelőre, hogy milyen emlékeket sikerült a felszínre hozni csupán azzal, hogy idehoztam el.
- Nem kell megköszönnie Ms. Coleman. – legyintek egyet, és körülnézek, de még nem csinálok semmit, mert még ingatag a hajó is, és még nem is kötöttünk ki.
- Igazából nem tudok semmilyen érvet felhozni, ami ellene szólna. Társas lények vagyunk, de én egyedül is jól megvagyok itt. A hangsúly azon van, hogy akad egy olyan menedékem, ahova elvonulhatok, ha összegyűlnek a fejem felett a felhők, és kell egy kis nyugalom. – elmosolyodom, mert az esze is a helyén van. Kinőttem már abból az időszakból, hogy kislányok álmodozásait hallgassam, erre ott van az unokahúgom, akinek bármikor szívesen megteszem, hogy végighallgatom, de társat nem választanék úgy, hogy nem vagyunk legalább egy szinten, vagy nincs legalább néhány közös kiindulási pont. Sokan arra szavaznak, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de én nem így látom. A szenvedély foka hevesen éghet a viták alatt, de ez nem jelenti azt, hogy tartósan kitarthat két különböző ember egymás mellett. Nekem kell valami kapaszkodó, hogy tudjam, van közös célunk, és érdeklődésünk.
- Na, jöjjön. – felsegítem, de a következő hullám szinte a karjaimba löki, és megtörténik az, ami a mozivásznon szokott. Az idő megszűnik létezni, mint fogalom, a külvilág nem érdekel, csak az a kék szempár köt le, és a vágy, hogy csókot lopjak az ajkairól. Nem vagyok türelmetlen alkat, de ha már így hozta a pillanat, akkor élek a lehetőséggel, és megkísérlem megízlelni a szív alakú ajkakat. Nem követelőzőm, és felkészülök a visszautasításra is, de nem ez történik. Rám hangolódik, és mint a kamaszok, ismerkedünk egy másik „nyelven” is. A kommunikáció ide nem szükséges. Talán egy kicsit kijött a gyakorlatból, de kellemesen bizsergető, és túlontúl finom, hogy abba tudjam hagyni. Sodródunk az árral, és egy újabb hullám szakítja félbe csak a kis csókcsatánkat.
- Én sem, ha engem kérdez….de ezek után úgy vélem ideje lenne, akkor tegeződnünk is Charity. – villantom rá a sármos mosolyomat, és odaállok mellé.
- Rendben, oldd ki a köteleket, én addig megnézem, hogyan állunk a kormánynál. – átsétálok a másik oldalra, és az árbocokat is ellenőrzöm, de a fejemből nem tudom kizárni az előbbi jelenetet, és lejátszódik újra és újra. Hajaj, nem lesz könnyű helyzet, ha már most ennyire beleéltem magam egy csókba, és a hölgyemény nem is játssza meg magát. Üdítő egy őszinte nővel randizni.
- Kérsz esetleg egy kis jeges teát, vagy szörpöt? Lent van egy kis pultom is, néhány felszereléssel, meg egy mini hűtővel. – kezdek bele, és véletlenül a tekintetem a fenekére siklik. Jó, elismerem, nem kellene, de férfiból vagyok, és megbámulom a tomporát. Jesszusom Russ, még magadban is szépen beszélsz. Mi olyan rossz a seggben? Hátsó, lökhárító…elszórakozom magamban, és ha rám néz, akkor szinte már fülig ér a szám.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyCsüt. Aug. 11, 2016 1:38 pm
 



 

- Áhh, menedék. Világos. Én olyankor autóba ülök és csak vezetek, az teljesen mindegy, hová lyukadok ki. – Többször eljutottam már több száz mérföldig, mire végül úgy ítéletem, hogy kellőképpen lenyugodtam, és már nem akarok felrobbanni. Egy kis feszültségoldás mindenkinek kell néha. Sokáig mi mindent úgy oldottunk meg a férjemmel, hogy az ágyban vezettük le az ilyesmit, de a sokadik elvesztett baba után már nem működött. Őszintén szólva már azt sem tudom, milyen, miképpen az épp megeső csók is újszerűen hat érzékeimre, de bevallom, kellemesen bizsergeti minden tagomat, s nagyon is jól esik. Tényleg olyan, mint a filmekben, s csak a jó ég tudja, miért készteti egy egyszerű csók hevesebb dobogásra a szívemet. Kár lenne tagadnom azonban, hogy le vagyok nyűgözve tőle, mint férfitől, és érdekes felfedezés számomra az, hogy milyen egy nálamnál bizonyosan legalább tíz évvel idősebb partnerrel tölteni az időmet.
- Nincs ellene kifogásom, Russel. – S ha ő a sármos mosolyával igyekszik lefegyverezni, én bizony nem vagyok rest beharapni ajkaimat, és bájosan pillogni párat, igazság szerint mindig tisztában voltam az adottságaimmal, tudom magamról, hogy vonzó nő vagyok, ám úgy fest, engem itt valóban le akarnak venni a lábamról, s ha már itt tartunk, hát igazán viszonozhatom a dolgot, meglátjuk, ki győzedelmeskedik hamarabb a felnőttekre szabott játékban.
- Rendben. – Bólintok, s már megyek is, apának volt hajója, amíg el nem adta, mert megunta, pedig most milyen jól ellennének rajta anyával, a lényeg azonban az, hogy én is tudok egyet, s mást a vitorlásokról, és örömmel kamatoztatom is most mindezt. - A jeges tea remek ötlet, úgy látom, nagyon szép időnk lesz. – Közben már hajlongok is jobbra balra a kötelek miatt, bár nem szűk darab van rajtam, inkább szellős, szóval a vonalaim nem árulják el magukat, de nem így gondolkodik erről a könnyed szellő, ami uralja a terepet, és undok mód úgy dönt, befurakszik a szoknyám alá, pont akkor fedve fel gátlástalanul a popsimat, amikor Russ egyébként is azt vesz górcső alá. Riadtan pattanok fel, és simítom le a combjaimra a könnyű nyári ruhát, és félve pillantok a férfi felé, de reményem, hogy talán nem látta, igencsak hamar hamvába hull, mert bizony azok a majdhogynem fülig érő ajkak igencsak könnyedén árulják el. Én meg lángolok, mert az egy dolog, hogy kifejezetten nem vagyok szemérmes típus, de őszintén nem vágytam még csipketangát villantani előtte, mert hát valljuk be, a laza erkölcsök sem jellemzőek rám.
- Legalább próbálj meg úgy csinálni, mintha nem láttad volna. – Nyöszörgöm totális kínban, és inkább úgy folytatom a műveletet, hogy mindig a szoknyám aljánál van az egyik kezem. Nyilván szeretném lenyűgözni, de nem pont így gondoltam… Ahh, miért nem vettem inkább nadrágot?
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyCsüt. Aug. 11, 2016 9:49 pm
 



 

Char and Russ


Nem szokásom elveszni a pillanatban, vagy csak úgy spontán lekapni nőket, mert egyszerűen vonzódom hozzájuk. A gatyában tudom tartani a frontot, már nem vagyok kisfiú, és határozott férfiként néha meg kell szabni a határokat is. A kamaszévek elmúltak, és maradt a megfontolt viselkedés, de valahogyan ez ma otthon felejtődött, vagy csak engem cseréltek ki az ufók éjjel, mert Charity édes ajkainak még akkor sem mondanék nemet, ha ezen múlna a világvége. Nem könnyű beismerni, hogy a hajnali beszélgetésünk, a tánccal megfűszerezve megadott egy alaphangot, hogy a mai nappal is egy fokot ismét magasabbra lépjünk. Már nem vagyunk abban a korban sem, hogy hónapokat várjunk egy csókra, a továbblépésre. Ha az ember tudja, hogy mit akar, akkor nincs jelentősége annak, hogy mikor és mit tesz, mert az egyesek szerint túl korai, vagy éppen túl késő lenne. A saját életemnek a ritmusát én adom meg, és ez a csók bizony időben érkezett. Nem volt kapkodó, szemérmes, csak egyszerűen megtörtént, és egyikünk sem fújta fel. A tegeződés ezután magától értetődik, és ha nem kellemetlen neki, akkor át is váltok. Megkérem, hogy a köteleknek nézzen utána, miközben a kormány felé veszem az irányt, de kitérek még a jeges teára, meg a kiskonyhámra is.
- Akkor ellenőrzöm, hogy valóban hideg legyen, mert ki tudja, hogy másoknál ez mit jelent. – mosolygok, de a mozdulatsor valahogy elmarad. A szél a barátommá válik, és egy olyan titokba enged betekintést, amit bármelyik férfi megirigyelne jelen pillanatban. A bugyuta vigyor kiül az arcomra, és innentől kezdve aligha rejthetném el a szép hölgyemény elől, hogy láttam, amit nem kellett volna.
- Akkor hazudnék neked is. Miért tagadnám, ami nyilvánvaló? Egyébként felettébb formás a hátsód, párdon, ha a fenék jobb megfelelője. – most már le is megyek, és egy kancsóval meg két üvegpohárral térek vissza a fedélzetre. Eközben Char szinte kisujjból nyomja a teendőket, és ez meg is lep.
- Nem az első eset, hogy vitorlázol. Bármelyik másik nő a helyedben leült volna, és megvárta volna, hogy kioldjam a kötelet, és még a helyét se tudta volna, hogy hol van. Ki vele, ki volt az, aki bevezetett a rejtelmekbe? – kitöltök neki egy kis hűsítőt, és citromkarikát is dobok bele, aztán a kezébe nyújtom.
- Esetleg még engedélyed is van? Akkor már tényleg le leszek nyűgözve. – pillantok a kék íriszekbe, és miközben őt hallgatom, sikerül magamat is kiszolgálnom, és a korlát felé terelem. Az egyik kezemet a szélére helyezem, és belekortyolok a teába.



A hozzászólást Russell Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Aug. 14, 2016 12:21 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyPént. Aug. 12, 2016 1:18 pm
 



 

A jeges tea hőfoka különösképpen nem számít, legalábbis nem mondhatom, hogy olyan nagyon finnyás lennék ilyen téren, ha valami nem ízlik, én akkor is megeszem, sosem sérteném meg a vendéglátómat azzal, hogy kritizálom a művét, amivel nekem igyekezett kedveskedni. Bunkóság. Szerencsére ehetetlen kosztokba még sehol nem futottam bele, lehetséges, hogy akkor bajban lettem volna… Hamarosan a teakérdés feledésbe is merül, s a bugyim kerül terítékre. Nem is hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen vagyok, de komolyan. Vajon van ennél kínosabb? Nyilván, ha nem lenne rajtam semmi odalenn, az lenne, de ilyesmire sosem vetemednék, maximum a négy fal között, határozott csábítási szándékkal, bár eddig azt hittem, hogy nőiségem démoni oldala erősen a háttérbe húzódva sínylődik, de kezdek tartani attól, hogy minden egyes perccel erőteljesebben van jelen, s hiába vallom magam felnőttnek, akinek nem kellene ilyesmin agyalni, azért az erős, hogy az első randin megfordul a fejemben ilyesmi.
- Azért, hogy ne érezzem magam ennyire kínban. Legyél úriember. Az úriemberek az ilyesmit nem is veszik észre, vagy úgy csinálnak, mintha nem vették volna észre. – Durcáskodom kicsit, de egyesek szerint én még ezt is tök édesen csinálom. Arra csak tovább vörösödöm, hogy felettébb formás titulust érdemel ki a fenekem, továbbra is zavartan harapdálom az ajkaimat, és… nem, nem tudok túllendülni ezen a kínos jeleneten. Vigasztalhatna, hogy szép bugyit viselek, de valahogy ez sem elég, nem akartam ennyire beégni előtte, mintha egy füst alatt minden odalenne, amit eddig mutattam magamból. Konszolidáltan a korlátot is lecsókolom párszor a fejemmel, amíg lemegy a teáért, de aztán már tényleg kioldom a kötelet, és mindent a helyére pakolom, tényleg tudom, mit kell csinálni, mindig odafigyeltem apára.
- Nem vagyok bármelyik nő, de szerintem ez már eddig is feltűnt. – Szemtelenkedek kicsit, hisz ahogy mondta, nem hoz ide akárkit. - Egyébiránt, apának volt egy hajója, valamikor a kamaszkorom vége felé eladta, de sok minden megmaradt bennem a jelek szerint. Sokat vitorláztunk régen. – Veszem el a poharat, de azt már nem tudnám megmondani, hogy mennyire szándékolt a mozdulat, miszerint ahogy nyúlok érte, véletlenül az ujjain is végigsimítok kissé. Nem feltétlenül tudatos, de mégis ott bujkál bennem a bizonyosság, hogyha el akarnám kerülni az érintését, úgy fogtam volna rá a pohárra.
- Nos, attól tartok, mással kell lenyűgözzelek, mert engedélyem sajnos nincs. – Fölösleges is volna, elvégre nincs hajóm. Amúgy mikor is kerültem át flörtölő üzemmódba? Magamat sem értem, még eszembe sem jutott, hogy bárkihez közeledni tudnék, erre tessék, derült égből villámcsapás. Fogalmam sincs, hogy egy friss ismeretség melyik szintjén kell közölni azt a másikkal, hogy mielőtt bármibe belemennénk, tudnia kell, hogy majdhogynem nulla az esélye annak, hogy természetes úton megfoganjak, mással meg nem vagyok hajlandó többet próbálkozni. Végül úgy döntök, hogy a démonaim egyelőre a pincében maradnak. Hajózzunk ki, aztán majd meglátjuk, mit hozunk még ki a mai napból.
- Egyébként nagyon kellemes a tea. – Állapítom meg pár korty után, majd a hajó orrába lépve várom, hogy a vitorlákba belekapó szél kitereljen bennünket a kikötőből. Addig gondolom, úgyis a kormánynál időzik, én pedig elöl állva, lehunyt szemekkel élvezem, ahogy a szél cibálja a hajam, a ruhám fodrait, és csal libabőrt a tagjaimra. Vagy az esetlegesen engem mustráló tekintete lenne? Kíváncsian fordulok hátra, és szökik édes mosoly ajkaimra, amikor találkozik a pillantásunk. Nem tévedtem. Te jó ég, rettenetesen régen éreztem, hogy valaki így fürkészne minden pillanatban, és ami azt illeti, hátborzongatóan jól is esik.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyVas. Aug. 14, 2016 12:27 pm
 



 

Char and Russ


Egy kellemes ebéd, és a jó társaság gondolata csábított ma ide ki, de soha eszembe nem jutott volna, hogy ennél továbbmegyünk. A csók volt a kezdeti szikra, ami lángra lobbantott valamit, és szépen előrehaladva a természet játékával máris egy kis évődés közepére csöppentem. Megannyi jelzővel illetném jelen pillanatban a kis hölgyet, amiért zavarba jön, és arra kér, hogy legyek úriember. Halk, öblös nevetés rázza fel a kikötő viszonylagos csendjét.
- Eddig úriember voltam, de nem várhatod el, hogy szemet hunyjak a tomporod láttán. Nem én kezdeményeztem a szelet, és hálát is adhatnék az égieknek, hogy ma ilyen áldásban van részem, mert nem mindennapi látványt nyújtottál. Lehetséges, hogy imába foglalom a nevedet, és jövő vasárnap ellátogatok a templomba. – harapok rá a számra, hogy ne nevessem nagyon ki. A helyzetet megspékeli az is, hogy nem igazán akarom egyelőre magára hagyni, de a tea lent vár, és ha már felvetettem, hogy van, és ihat is belőle, akkor bunkóság lenne nem megkínálni. Lefelé haladva elképzelem őt Éva-kosztümben. Nem vagyok már kamasz, de férfiból vagyok, és az én agyam se lett átmódosítva, így ha már ilyen szép nő kerül a látóterembe, akkor a fantáziám is életre kel. A bugyi sok mindent megmutatott, de nem eleget, mert nem tudom, hogy milyen lehet a titkos nektárja. A kancsó láttán nagyot nyelek, és inkább megragadom a két poharat is, mielőtt álló helyzetbe jönne valaki. Ha tudná, mi jár a fejemben, akkor egy perverz állatnak gondolna, aki már a gondolattól is izgalomba jön. Felcaplatok a lépcsőn, és a szél a hajamba kap, de kellemesen meleg szellő ez. A korláthoz sétálok, és átnyújtom neki a poharat. Nem sokáig maradhatok vele, mert a kötelek elengedtek, és a megfelelő széliránynak köszönhetően el is indulunk. Pár korty után magára hagyom, és a kormány mögé állva a tó közepe felé terelem a kis vitorlásomat. Char a napsütést élvezi, és még így is egy tökéletes nő alakja tűnik fel előttem. Nemcsak szép, hanem roppant mód okos is. A pillantásunk egy rövid időre összeakad, és nem vagyok rest egy félmosolyt elejteni felé. Vajon miről álmodozhat, és milyen meglepetéseket tartogat még a mai nap? A kormánykereket elforgatva már nyugisabb is a szituáció, mert elhagyjuk a kikötőt, és elkezdünk távolodni a parttól.
- Nem próbálod ki egy kicsit a vezetést? Az igen érdekes, ha apukádnak volt vitorlása. Milyen élményeid fűződnek hozzá egyébként? – arra már nem teszek említést, hogy nem akármilyen nő ő, mert igen nagy kísértés rám nézve, hogy a gatyámban maradjak, és ne teperjem le.
- Gyere ide… - intek neki az egyik ujjammal, miközben a kormányt tekergetem, és a horizontot figyelem. Ha úgy dönt, hogy csatlakozik hozzám, akkor kicsit félreállok, és ha beállt elém, akkor hátulról átölelem és a két tenyeremet az övére kulcsolom.
- Kicsit hasonlít az autóvezetésre. Szúrj ki egy biztos pontot, és mérd be a távolságot. – suttogom a fülébe, és a hóna alatt átnyúlva, megfelelő módon segítek neki ráfogni a kormánykerékre.
- Ez az..nagyon ügyes vagy. Őstehetség. Akkor már csak az a pont kell… - hajolok közelebb, és a vállára fektetem az államat. Levendula illat csapja meg hirtelen az orromat, és az Ádám-csutkám nagyot emelkedik.
- Még egy kicsit. – a tekintetem már nem is a távolba mered, hanem kicsit bandzsítva figyelem a koncentrációját, és átengedem magam a bűvkörébe. Túl közel vagyunk egymáshoz, szinte már el is érném az ajkait, ha idenézne…


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyHétf. Aug. 15, 2016 3:25 pm
 



 

Arcomra az édes felháborodottság kúszik, ahogy meglátom, nevet rajtam. Még a kacsóimat is csípőre teszem, mert nem hiszem el, hogy tényleg kinevet. Igaz, ami igaz, közben azért az ajkaimon mosoly játszik, mert igazán komolyan venni nem tudom a dolgot, nem szokásom mindent a szívemre venni, annál már érettebb felfogásúnak vallom magam.
- Nem is tudom, én eddig úgy gondoltam, hogyha egy férfi egy nő tomporát vágyik látni, akkor tesz érte, nem mindenféle égi áldást vár, hogy az oldja meg a helyzetet helyette. – Hahh. Te jó ég, ez szerintem túlzás volt, a felvágott nyelvemet még nem is igazán ismeri, pontosan azért, mert bizonyos fokig oldódnom kell, hogy ne akarjam minden szavam éles kontroll alatt tartani. Ki is csúszott a gyeplő a kezemből, azt hiszem, a csók lehet az oka, meg a tegezés. Sokkal nehezebb így viselkedni. Még jó, hogy a kiölteni vágyott nyelvemet időben visszafogtam, mert az már tényleg több lenne a soknál.
Pár perccel később azonban már a hajó elejében élvezem az idő és jeges tea együttesét, bevallom, határozottan a kedvemre van a dolog, csak tudnám, miért bolondultam meg korábban, csak remélni merem, hogy nem lesz folytatása, mert nem célom lejáratni magam. Nem mintha nem tartanám vonzó pasasnak, és nem tudnám elképzelni bizonyos körülmények között, de nem ennyire korán… Az ilyesfajta testi érintkezés meglehetősen ritka volt az urak mennyiségét tekintve az életemben, éppen ezért nem is értem, miért sikerül ilyen könnyen összezavarnia. Mintha nem is ismerném ezt az oldalamat.
- Igazából, szívesen kipróbálom. Ohh, képzeld el, volt pár nyár, amit az óceánon vitorlázva töltöttünk, nem olyan messze a partoktól, de bejárva sok kikötőt, és imádtam. Minden nyáron csokibarna voltam, és azt hiszem, emiatt is olyan jó a viszonyom a szüleimmel még mindig. – Bár anya nagyon unokázna már, bár jó ideje nem mondta, hisz neki is van szíve, de egyke vagyok, következésképpen mástól nem remélhetik, én meg sajnos erre képtelen vagyok. - Neked honnan jött ez a szenvedély? – Azt azért alapvetően nehezen elképzelhetőnek tartom, hogy valaki csak úgy egyik napról a másikra rabja lesz, a legtöbbekre szerintem másokról ragad az életstílus, bár én jó ideje kiszakadtam már belőle.
Beállok elé, bár valljuk be, azért elég érdekes szituáció, és nem biztos, hogy sokat segít az aktuális problémámon, de talán vagyok annyira ura önmagamnak, hogy ne szaladjon el velem a paci, mindenesetre egyelőre nem is firtatom ezt a kérdést, és igyekszem távol maradni tőle olyan szinten, hogy a sokat emlegetett hátsó felem még véletlenül se érjen hozzá, mert… khm… az még bénázásból is totál félreérthető lenne.
- Igenis, kapitány. – Vigyorgok, és nagyon koncentrálok, de a francba is, most meg a fülembe suttog, és… nem értheti, én majdnem egy éve nem voltam senkivel, és minden érintése olyan, mintha égetné a bőröm, elfeledettnek hitt reakciókat indít el bennem, amiknek nem volna okos ötlet egyelőre engednem.
- Ühüm. Pont, pont vesszőcske. – Fújok egyet, túl közel van, és az a legviccesebb az egészben, hogy innen mondhatni nincs menekvés. - Szerintem megvan. – Magyarázom lelkesen, bár kissé nehezemre esik koncentrálni úgy, hogy a vállamon van az álla, és nem is merek megfordulni, mert… nos, fogalmam sincs, mitől félek, vagy hogy félelem, esetleg valójában inkább várakozás munkál bennem. Akármelyik is, egyelőre nem futja többre, minthogy bámulok magam elé, és kormányozom a hajót, pedig van egy részem, ami inkább szembefordulna vele, mit sem foglalkozva a szélirányokkal.
- Jól csinálom? – Kérdezem halkan, csak annyira sandítva oldalra, hogy a szemem sarkából lássam. - Elég gyors a pulzusod… talán ideges vagy? Vagy béna vagyok? – Esetleg ugyanaz a baja, mint nekem? Nos… ezt azért nem merem megkérdezni, ellenben nyelek egy nagyot, és inkább a horizontot bámulom, hátha kevésbé érzem magam rabul ejtett madárkaként…
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyKedd Aug. 16, 2016 8:43 pm
 



 

Char and Russ



Rickkel töltöttem minden szabadidőmet az elmúlt hónapokban, és csak ritkán fordultam meg női társaságban. Elisa elveszítése után nem igazán szerettem volna belemerülni semmi komolyba, mert lelki mélyrepülést jelentett volna. A feleségem megőrült, és én voltam, aki rárótta a halálos ítéletet. A szülei haragudtak rám, az apám nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhet, a húgom meg szóhoz sem jutott, de legalább nála éreztem, hogy mellettem áll. Nekem se volt könnyű a helyzet, és megviselt. Zárkózottabb, és sokkal megfontoltabb lettem, de a mai nap kivétel. Nem tudom miért, de Char előhozza belőlem a régi énemet, és ismét önfeledten tudok nevetni, ahogyan évekkel ezelőtt tettem utoljára.
- Igen, de látod, engem szeretnek az égiek, és ilyen jutalomban részesítenek. Ki tudja, talán már a helyem is megvan odafent. – mutatok az ég felé, és fülig érő szájjal szolgálom ki a kisasszonyt. Nem mindennapi teremtés, és a közöttünk levő korkülönbség sem érezhető. Ha most találkoznék vele először, akkor azt mondanám, hogy már elmúlt harminc is, de így csak marad a kellemes meglepődés a részemről. A tea átadása után most már kénytelen vagyok beállni a kormány mögé, ha ki akarunk jutni a kikötőből, és eltávolodni a stégtől. A fedélzeten akarom elfogyasztani az ebédünket, de addig még egy biztos pontot is kellene találnunk. A szél belekap a vitorlákba és szárnyalunk. Néha felé sandítok, és elégedetten konstatálom, hogy jól érzi magát. Nem fellengzős, és őszinte érzelmek villannak át az arcán. Vajon, ha több időt töltenénk együtt, akkor teljesen felengedne? Erre még nem tudhatom a választ, de magamhoz hívom, hogy kicsit tanítsak is neki valamit, miközben megosztja velem a titkát, hogy honnan is jöttek elő a rég tanultak neki.
- Igazán kellemes jelenség lehettél csokibarnán. Bárcsak ezen múlna az én viszonyom is az apámmal. – mosolyodom el, de több szót nem ejtek a családomról. Olyan viszonyban még nem vagyunk, hogy minden titkomba beavassam, és nem akarom elrontani ezt a csodálatos napot se.
- Én a volt feleségem apukájával jártam ki. Nekik volt egy vitorlásuk, és amikor megünnepeltük az első évfordulónkat, én is vettem egyet. – lazán beszélek az életem ezen szakaszáról, mert tényleg boldog voltam, és örültem, hogy Richard megmutatta nekem, hogy mennyire fontos lehet egy hajó az ember életében.
A szituáció kezd meleggé, sőt forróvá válni, ahogy beáll elém, és a kormányra helyezi a kis kacsóit. A horizontot nézem, kitartóan csak arra szeretnék koncentrálni, de cserbenhagy a józan eszem, és más vizekre evezik.
- Nem voltam még igazi kapitány jelmezben, de köszönöm a bókot. – súgom a fülébe, és minden teketória nélkül fektetem az államat a vállára. Amíg nem zavarja a közelségem, addig nem fogok visszavonulót fújni. Megyünk előre, és megrekedünk egy pillanatban. A pontot is kiszúrja magának, de az én tekintetem a szőke hajfürtökre siklik, és az elragadottságot figyelem, ami kiül az arcára. Szabad, és szárnyaló tekintet, akárcsak egy angyalé. Nagyokat nyelek, és érzem, hogy a ruha se sokat segít jelenleg rajtunk. Mit számít az a néhány centi?
- Ó, ha tudnád, hogy mennyire jól csinálod. – rekedtes fennhangon jegyzem meg, és lehunyom a szememet. Russ tedd meg, hiszen egyszer élsz. A lehetőség elszalad….most, most.
- Char… - halk nevetés hagyja el az ajkaimat.
- Szerinted mitől van, hmm? – folytatom a kis játékát, és feljebb haladva meleg leheletemmel a tarkóját súrolom.
- Kívánlak…és nem tudom hova tenni ezt. Új nekem, hogy a második találkozás alkalmával valaki ennyire levegyen a lábamról. – suttogok akadozó lélegzettel, és ráharapok a fülcimpájára, és ezzel egy időben a csípőm is előrelendül. A nadrágomban kisebb helyzet van, és ezzel neki is tisztában kell lennie.
- Talán a levegőváltozás teszi. – a porcot morzsolgatom a fogaim között, aztán átfogom a derekát, és magam felé fordítom, hogy el tudjak merülni a kékjeiben.
- Ne húzzuk… - csapok le az ajkaira, és magamhoz vonom. Talán nem fogunk elsüllyedni, ha egy kicsit lefoglalom a matrózlányt.




A hozzászólást Russell Morgan összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 29, 2016 11:45 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptySzer. Aug. 17, 2016 2:57 pm
 



 

- Ohh, el kell keserítselek, túlságosan szemtelen vagy ahhoz, hogy helyet kapj közöttük. – Csak ugratom, mert nyilvánvalóan nem ezen múlik, de valamit muszáj mondanom, hogy enyhítsek a saját, helyzet fölötti kínomon, mert az biza nem akar múlni, hiába a nevetés és a mosoly. Valahogy… olcsónak érzem tőle magam, márpedig én nem vagyok ilyen típus, közel sem. Még, ha szándékosan csináltam volna, ám olyasmit sosem tennék. Soha, soha, soha… Na jó, egy stabil párkapcsolatban a négy fal között nyilván igen, de most határozottan nem ez a helyzet áll fenn.
- Nos, elvoltam, az biztos. Most már nem napozok annyit, ritkán jutna rá időm, a szoláriumot meg a bőr ellenségének tartom. Azt meg sajnálom, hogy a hallottak szerint nem a legjobb a viszonyod az édesapáddal. – Faggatni azonban nem fogom, ez valószínűleg túlságosan mélyen gyökeredző, komplex probléma az életében ahhoz, hogy a második találkozás alkalmával kitárulkozzon.
- Sejtettem, hogy volt valaki, aki bevezetett ebbe a világba. S látom, a hajó meg is maradt. – Igaz, a hallottak alapján kizártnak tartom, hogy ne jusson eszébe róla minduntalan a volt felesége, különösképpen úgy, hogy évfordulóra vette. Ugyanakkor, nyilván ez nem szükséges, hogy érdekeljen, lévén azért volt feleség, mert valami nem volt kerek. Mint az én esetemben. Én sem voltam, vagyok, leszek kerek, lévén megvannak a magam démonai, amik sajnos – bármennyire is szeretném – nem lesznek semmisek.
- Nem minden kapitány visel kapitány jelmezt. A tiéd a hajó, te kormányzod, tehát te vagy a kapitány. – Mi sem egyszerűbb. Nem lesz ez így jó, le is kell hunynom pár pillanatra a szemeimet, hogy megpróbáljak észhez térni. Felnőtt nő vagyok, lehetnek vágyaim, az tény, de csak most látom másodjára…
Kissé elvörösödöm, talán nem kéne mindenféle oda nem illő dolgot képzelnem a szavai mögé, de az ég szerelmére, szerintem nem a hajóra gondolt… De akkor mire? Mit csinálok jól? A nevetése megbizsergeti a tagjaimat, hát még az, amikor a tarkómat éri a lehelete. Akaratlanul is kihúzom magam tőle, beleborzongok, és kezdem úgy érezni, hogy elvesztem. Már nem is emlékszem, milyen az, mikor elveszi az eszemet a vágyakozás.
Csak sóhajtok válaszként, sejtem én, mitől van, csak felfognom nehéz, ám ezek szerint ugyanabban a csapdában vergődünk mindketten, kész szerencse, hogy nem nevezhető kellemetlen fajtának, sőt.
- Ezzel... – Nyögök bele saját szavaim közé, ahogy egyszerre ostromolja a fülcimpámat, és tolja a hátsómnak az ágyékát. Nyelnem kell utána egy nagyot, hogy fojtatni tudjam. - …nem vagy egyedül. – Nem is igazán tudatos, ahogy valósággal nekitörleszkedek, mint egy macska, rettenetesen régen éreztem, hogy ennyire kívánjon valaki, egyrészt hízelgő, másrészt ijesztő is kissé, mert ez az oldalam még számomra is meglehetősen ismeretlen, a férjemmel megvoltak a magunk kis szokásai, és egy idő után már nem is kísérleteztünk, illetőleg csak az ágyban bújtunk össze… Azt sem tudom, mennyire vagyok képes megvadulni.
- Én… – Nincs lehetőségem elmondani, amit szeretnék, mert megpördítve ránt magához, és már csókol is. Úgy érzem, menten felgyulladok, és az sem segítene égető kínomon, ha a vízbe vetném magamat. Olyan rég volt… szabályosan bőrömbe mar az érintések hiánya, nőből vagyok, de egy év az még így is rettentően sok, és bármennyire is kongatja az eszem a vészharangot, a vágytól feszülő ölem, a vékony melltartót, s ruhát átütő vágytól meredező mellbimbóim szaval nélkül árulnak el. A francba is, nem igaz, hogy ennyire nem vagyok ura önmagamnak. Ujjaimat a pólója alá fúrom, éreznem kell a bőrét, s legszívesebben kiáltanék pár kijózanító pillanatért, de ezúttal nem érkezik semmi hasonló. A bőrén kúsznak finom, apró ujjaim, az övé is forró. Esküszöm, sosem éreztem még ennyire sürgető vágyat, mintha kicseréltek volna... Ez már közel sem olyan finom, puhatolódzó csók, sokkal inkább vad, és követelődző, bennem van minden férfiúi vágyakozása, ereje, ellenállhatatlansága, ugyanakkor nem nehéz meglovagolni a szenvedély ezen hullámát, sőt, egész könnyedén veszem fel a ritmust, és toldom meg kutakodó érintéseimmel, s ha esetleg idő közben abbamaradna akár pár másodpercre is a csókcsata, hát lerángatom róla a pólót, mondván, minek az…
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptySzer. Aug. 17, 2016 9:25 pm
 



 

Char and Russ


Nem egy nővel voltam együtt a középiskola, az egyetem alatt, aztán megismertem Elisát, akivel az első randin lefeküdtem. Nem ringattam magam soha álomvilágba azt illetően, ha egy nő megadja magát az első alkalommal, akkor abból nem lehet semmi komoly. Ellentmondtunk neki, és örültem, hogy megtettük, mert így kiderült számomra, hogy nem egy szende szűz, és kapható a könnyed játékokra is. Ezután mondanom se kell, hogy rajta kívül nem létezett más nő, és kellemesen elvoltam abban a világban, melyben csak ketten léteztünk. Szerelembe estem, és úgy hittem, hogy az álomnővel az oldalamon minden gondomat megoldhatom. Talán így is volt egy ideig, de aztán rá kellett jönnöm, hogy az élet kegyetlen is tud lenni. Elmélázhatnék ezen, de most egy szőke hajú szépség van előttem, és a feneke olyan közel van a nadrágomhoz, hogy ez már vészhelyzet. Nem szeretek idő előtt felsülni a partnerem előtt. Ricknek nem is mertem említeni, hogy randira jövök, mert a fülemet rágta volna érte. Nem kell tudnia, hogy akadt egy nő, aki megragadta a figyelmemet, és azóta is a fejemben létezik. Az álmaimban is feltűnt már Charity, és alig vártam, hogy elérkezzen a mai nap. Még egy teniszmeccset sem vártam ekkora hévvel, mint ezt a találkozót, és lám bejöttek a hozzáfűzött terveim. Nem csalódtam benne, és nem is nyafog, ami nagy előny, de továbbra is azért különbözik a többiektől, mert igazi hölgy. Megvan a maga bája, és tisztában vagyok vele, hogy nem olcsó szajha, de van benne valami izgató is. Mi lenne, ha én képes lennék előhozni a vadabb énjét? Jóformán nem tudok róla semmit, és fogalmam sincs, hogy a válása óta volt-e férfival, de most nem is igazán számít. A közelében a testem is másképpen reagál, és lesüllyedek egy tizenhat éves kamasz szintjére. Nem is tudom, hogy mikor mentem el utoljára idő előtt, de ha így folytatja ezt a játékot velem, akkor nem sokáig fogom türtőztetni magam. Jönnek a kétértelmű kérdések, és nem bírom ki, hogy ne évődjek vele, ne vegyem az irányítást a kezembe. Gyengéden fújok rá a tarkójára, és játszadozom az oldalán. A feneke önkéntelenül is nekisimul az ágyékomnak, és szinte el is káromkodom magam, aztán elszakad a cérna, mert olyasmit mond, amivel átlök a másik partra. Magam felé fordítom, és innen már nincs visszaút.
Az érintésével végigperzseli a bőrömet, és akadozva megy a levegővétel is, de nem állok le, mert egyszerűen képtelen lennék. A nyelvem betolul a finom, és puha nedves közegbe, és azonnal a szájpadlásának csapódik. Érzékien vezetem át, aztán a türelmem elfogy, és ujjaim belemarnak a vékonyka anyagba. A sóvárgás túlnő rajtam, és az észrévek, meg a felelősségteljes Russ elhagyja a testemet. Feltérképezem, de Char megelőz, és máris kutakodó mozdulatokkal veszi át az irányítást tőlem. Fél másodpercre szakadok el a mézédes ajkaitól, és ekkor már szinte lerángatja rólam a pólót.
- Ez…nem fogunk…megállni. – fújtatok, és megpróbálok annyi oxigént beszívni, amennyi lehetséges egyszerre. A ruhája szegélye alá nyúlok, és meglebbentve az alját a nyakán át kibújtatom belőle, és valahova a fedélzet egyik sarkába hajítom el. A tenyerem most ér először bőrfelületet, szinte szikrázik körülöttünk a levegő. Az arcára simítom az egyik tenyeremet, és így vonom közelebb magamhoz.
- Megőrjítesz. – suttogom bele szirmaiba, és a feneke alá nyúlva, megemelem, majd a korlát felé hátrálok vele. A kabin túl messze van, és a percek sürgetnek.


Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyCsüt. Aug. 18, 2016 1:25 pm
 



 

18+
Mi ez az én egykori kamaszszerelmemhez képest? Amikor még évekig csak egymás kezét fogtuk hazafelé az iskolából, és fogalmunk sem volt róla, milyen az másként szeretni valakit. Évekig nem ismerkedtünk szexuális téren, aztán az első alkalom után olyannyira belelkesültünk, hogy alig tettük le az érettségit, már össze is házasodtunk, majd összeköltöztünk. Annyira tökéletesnek tűnt minden, hogy még most is belesajdul a szívem. Mégis minden gallyra ment. Kár ezen rágódnom, tudom, nem is szoktam, talán csak a környék teszi, fogalmam sincs. Más volt, nagyon. Most, felnőtt fejjel, amikor már rég nem a pillangókat és a tökéletes életet kergetem, egészen másként reagálok én is a helyzetre. Nemes egyszerűséggel csak megélem a pillanatot és nem is gondolok arra, mi, vagy hogyan lesz teszem azt holnap. Elveszik a lényegtelenség ködébe burkolózva. Felnőtt, egyedülálló nő vagyok, megtehetem, hogy megfeledkezem magamról. Már nem vár otthon senki. Még egy aranyhal sem. Lehetnék ehelyett kétségbeesett, de ebből a cipőből már kinőttem, önálló vagyok, van lakásom, autóm, munkám, életem. A többi majd érkezik, ha úgy kell lennie, de kicsikarni a sorstól semmit nem lehet. Az olyannyira vágyott gyermeket sem sikerült. Azóta nem tervezek. Soha többet, semmit. Nincs értelme, ha nem úgy kell lennie, nem is lesz úgy.
Most, ahogy megreszket a testem a vágytól, és ez válik egyben árulómmá, ott zsibong a fejemben, hogy talán ennyire nem kellene lemondanom a minimális tervezésről sem, és nem szabadna hagynom, hogy ilyen szinten kiszakadjon tudatomból a valóság, olyasmire késztetve, amihez hasonlót sosem tettem meg. Nem is tehettem volna, túlontúl is fiatalon mentem férjhez, és sosem engedtem mást a testem közelébe. S most… Russel kérdés nélkül hatol keresztül minden gáton, falon, ami kettőnk közt emelkedik, valósággal elvéve a szabad választás lehetőségét, mégis hazudnék, ha azt mondanám, csak rajta múlik, mert nincs így, ha nem akarnám, nem történne semmi, de a pillanatnak egy töredéknyi idejére sem sejlik fel benne, hogy leállítsam. Miért nem? Nem értem önmagam, nem értem a testem, valóságos forgószélbe keveredtem, és nincs kapaszkodó, csak annak van értelme, ha belesimulok a sodrásába, és haladok vele.
Mint fuldokló, szabadulok a heves csókból, levegő után kapva, de máris azon vagyok, hogy megszabadítsam a ruházatától. Azt sem tudom, mennyi idős. Vagy miért vált el. Annyi minden nem szerepel ebben a képletben, hogy az félelmetes, de semmi sem számít ezek közül jelenleg, akkor nem, amikor a testté és az érintéseké a főszerep.
- Miért is állnánk… meg? – Sóhajtok fel, csak a szél hűvösebb érintése csal libabőrt rám, egyébként önnön meztelenségem nem zavar, bár ruha nélkül azért beszédesebb a testem, mint abban. Az apró hegesedés a hasamon ugyan csak egy kicsike pont, de engem a műtéteimre emlékeztet, nem egy nagy élmény egyik sem, arról nem is beszélve, hogy a legutolsó babámat már meg kellett szülnöm holtan. Arról soha, senkinek nem voltam képes azóta sem beszélni, olyan szinten mar elevenembe, és forgatja fel egyik pillanatról másikra a világomat. Bal oldalamon, mert az egyik közelebb a szívemhez, öt kis masni sorakozik egymás alatt, mindegyik az elvesztett kis csodákra emlékeztet, részben így igyekeztem feldolgozni a történteket. Nehéz elképzelni, hogy az év elején még pocakom volt, most pedig mindenről megfeledkezve készülünk egymásnak esni egy idegen pasassal egy hajón. Mintha nem is magamat látnám, és mégis úgy tűnik, hogy ez az egész így van tökéletesen rendben. Nem fér a fejembe, hogy lehet ennyire akarni valakit, hogy mi zajlik le a saját testemben, hogy miért nem vagyok képes eljutni addig, hogy leállítsam, és közöljem, ennyire azért még ne szaladjunk előre. Végülis, miért tenném? Nem ígért senki semmit a másiknak, még csak az sem volt egyértelmű, hogy milyen találkozóról beszélünk, most már azért kezdem kapizsgálni.
Kissé ijedten kapok a nyaka után, közel simulva egyúttal hozzá, közben újfent heves csókot váltva, csípője köré fonva lábaimat, és megőrjít, ahogy a vékony alsóneműm anyagán átüt a vágya, mintha a maradék eszem is szabadságra ment volna, és csak azt akarom, hogy valósággal felfaljon szőröstül-bőröstül, hogy felolvadhassak a pillanatban, és olyan nagyon hosszú idő után újra nőnek érezhessem magam, úgy igazán.
Amint korlátot ér a fenekem – inkább hátra se nézek… -, a nadrágja korcához nyúlva rántom közelebb ismét, combjaim satujába zárva, bár kétlem, hogy annyira erőszakoskodnom kellene, és kioldom nadrágját, hogy letolhassam, ameddig elérem. Tulajdonképpen most a részletek nem számítanak annyira, úgyis csak az a lényeg, hogy végre érezzem. Basszus, hogy még rajtam van a bugyi, kész szerencse, hogy tanga, és nevetségesen egyszerű félresodorni az útból, és mi tagadás elég célzatos a mozdulat is, ahogy egyik kezemmel a korlátba, másikkal belé kapaszkodva csókolom csípőmmel az övét, már-már végtelenségig feszítve a húrt a vékony anyagokon keresztül. Őrület, hogy pillanatokon belül jutottunk el ide, szinte levegőt sem kapok, még attól is félek, hogy a vízbe pottyanok, de annyira semmi más nem érdekel, hogy foglalkozzak vele, csak a párosunkat körülölelő, őrjítő vágyfelhő az, ami számít.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptySzomb. Aug. 20, 2016 12:37 am
 



 

Char and Russ



+18


Sosem terveztem. Nem voltam az a típusú ember, akinek az élet minden területén ki kell emelkednie, vagy görcsösen ragaszkodnia ahhoz, hogy menjen valami. Éppenséggel a spontaneitás teszi lehetővé, hogy olyan élményeket szereznünk, melyek később visszaidézik ezeket a kellemes pillanatokat. A mai nap csak egy sima találkozó lett volna, ahol elviszem Ms. Coleman-t egy kis hajókirándulásra, elmésen elcsevegünk egymással, és ha még mindig nem tartja zavarónak a társaságomat, akkor elviszem egy második alkalommal is valaha. Ehelyett derült égből villámként csapott belénk az elfojtott vágy. Hónapok óta nem értem nőhöz, mert a munkám, és az olvasás, a kulturális kikapcsolódás kicsit enyhítette a lelki fájdalmamat, amit a válás, és a feleségem elvesztése okozott. Szerettem Elisát, de egy emberi kapcsolatnak is vannak korlátai, amiket nem tudunk áthágni. Az őrültség eme kategóriába lett sorolva, és a sors fintora, hogy mint pszichiáter tehetetlenül néztem végig, ahogyan az egykor csodálatos, magabiztos szépség leépül szellemileg, és árnyéka lesz egykori önmagának. Nem akartam semmilyen nőneműt az életembe, mert fájt volna újrakötődni valakihez. El is határoztam, hogy az érzelmeimet kizárom, de akkor jött egy bajba jutott szőke finomság, egy igazi hölgy, aki felbolygatta a kis elképzelésemet.

Charity érettsége meglepő, de amint az ajkai az enyémre forrnak, már sejtem, hogy több réteget kell leszakítanom, de meg fogom látni az amazont is odabent. A testi vonzalom az egyik összetevője egy jól működő kémiai sorozathullámnak, melyből hosszú távú kapcsolat lehet, és ezen a ponton jutunk el oda, hogy letépem róla a ruháját. Jó, erős túlzásokkal élek, de türelmetlenül rángatom le, és veszem az ölembe. Nem hallgatok a józan eszemre, ami már most visszavonulót fújna, mert olyan hatással van rám, amire az elmúlt hat hónapban egyetlen nő sem volt képes. Megvan benne a kellő tartás, és büszkeség, miközben egyszerre, és könnyedén veti bele magát a pillanat szülte helyzetekbe is. Egy véletlen csók, ez indította el a lavinát benne és bennem is egyaránt, de már nem volt visszaút. Ujjaim a csípőjébe marnak, és a korlátig hátrálok vele. A nyakamba kapaszkodik, és a szája belsejét feltérképezve jutok el odáig legalább gondolati szinten, hogy mégiscsak egy kényelmesebb helyen kellene egymásnak esnünk, de a nadrág szűk, a bugyi akadály. Éppenséggel csak két másodpercre szakadok el tőle, hogy magamba igyam a látványt, amit pőre mellei, és lapos hasfala nyújt. Rick erre azt mondaná, hogy megnyertem a fődíjat. Kaján mosolyra húzódnak ajkaim, amikor megtalálja a nadrágom korcát, és kioldani készül.
- Rossz kislány. – suttogom bele édes szirmai közé, de nem tétlenkedem én sem, mert nekipasszírozom a férfiasságomat a vékonyka anyagnak.
- Várj… - ragadom meg a csípőjénél fogva, és eltávolodva a korláttól most azt a kiugró, párnás ülőalkalmatosságot veszem célba, ahol néhány párna kivételével szoktam élvezni a napsütést, ha kikötünk valahol. Nem olyan nagy, de arra pont jó lesz…igen. Hanyatt döntöm rajtam, és lábai satujából kilépve elhátrálok, hogy levetkőzzem a nadrágot, és az alsót magamról. Már fél lábon ugrálok, de sikerül lecsúsznia, és immár meztelenül állok fölé. A hajó ringatózása kellemes alaphangulatot teremt, hogy két combját megragadva közelebb húzzam, és széttárjam magam előtt a gyönyörök birodalmát.
- Türelmes legyél… - szájára tapasztom a mutatóujjamat, és végigzongorázva az állán át a két dekoltázsa között, mászom fölé, és haladok le egészen a lenge anyagú tangához. Az oldalába megkapaszkodva egy erőset rántok rajta, és a ruházat megadja magát. Ledobom a földre, és a szemkontaktust tartva Charrel egy mélyet sóhajtok.
- Gyönyörű vagy. – lekúszok a hasához, és lágy csókokkal tarkítva a selymes bőrt a köldökét rágcsálom meg egy kicsit, aztán visszatérek a hegyek és domborulatok világába. Kis mellbimbói az ég felé meredeznek, amikor ráharapok a jobb oldalira, és a súlyomat a könyökömre helyezem át. Körözök egy kicsit a nyelvemmel, és az ágyékomat forró öléhez nyomom. Vágyakozó hangjai elérnek hozzám is, így erősebben simítok végig a fogam hegyével a kényes bimbóudvarán, aztán egy lökettel félig elmerülök benne. A mozdulat kezdetleges, de megőrjít a szűk kis barlangja. Végül kihúzódom, és a rágcsálást is abba hagyom.
- Akarod Char, így? – vigyorgok magabiztosan

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyKedd Aug. 23, 2016 11:51 am
 



 

18+

Tompán motoszkál csak olyasmi a fejemben, hogy nem kellene, de igazság szerint indokot már nem lelek arra, hogy miért is nem. Felnőtt nő vagyok, elég sokat szenvedtem az utóbbi időben, ennyi kijár, nemde? Lehetek egy kicsit felhőtlen, megfeledkezhetek magamról… Itt nincsenek rám leselkedő fotósok, senki sem fog szembesíteni saját erkölcstelenségemmel, nem kell holnap fognom a fejem, hogy milyen csorba esett a hírnevemen. Nem mintha nem művelnének ilyesmit sokan hajón, holt biztos, hogy a legtöbb sztár kapható erre, esetemben pusztán arról van szó, hogy valóban megfogan testemben a vágy, és nem akarok neki nemet mondani. Ki tudja, mikor lesz rá legközelebb alkalmam. Azt sem tudhatom, hogy Russell, nem olyan pasi, aki csak a strigulákat gyűjti, vannak, akik gátlástalanul képesek hazudni ennek érdekében, és mindenki csont nélkül elhiszi. Nem számít. Ha ilyen is, akkor maximum volt egy meglehetősen forró, buja napom vele a hajóján. Most ez is elégnek tűnik.
- Rajtad is hagyhatom, bár úgy elég nehézkesen jutnánk a-ból b-be. – Szemtelen válaszomat még annál is pimaszabb mosoly kíséri, de önkéntelenül is felnyögök ölemnek feszülő férfiasságának érzetére.
- Várjak? – Panaszosan száll sóhajom, de mivel megint megemel, nincs már módom tiltakozni, anyagot ér hátam íve, ingerkedőn simítok végig saját magamon, sosem voltam kifejezetten szégyenlős, és azzal is tisztában vagyok, hogy a férfiak imádják nézni az ilyesmit. A határozott mozdulat, amivel lejjebb ránt, érdekes módon csak még inkább feltüzel, a férjem mindig túlontúl is óvatos és finomkodó volt, nem is tudtam, hogy az ilyesmi bejön nekem. Azt hiszem, egészen sok mindent tanulhatnék magamról még ennek kapcsán. Azért, azt szívesen megkérdezném, hogy miben fogok hazamenni, ha eltépte a bugyimat, de hosszú még a nap, lesz rá időm. Végül lehunyt szemekkel élvezem a bőrömre simuló csókokat, érintéseket, de be kell valljam, a türelem most határozottan távol áll tőlem, pedig sosem voltam türelmetlen, a jelek szerint ő képes hasonlót kihozni belőlem.
Röpke sikoly szakad fel belőlem a harapása nyomán, kiéhezett, fogalmam sincs honnan vágytól csepegő ölem megfeszül, ahogy a figyelemelterelés közepette igyekszik bevenni a váramat, vállaiba apró félgömböket harcolnak frissen manikűrözött körmeim, és szabályosan zokon veszem, hogy szórakozik velem.
- Így… hogy kívül vagy? Hát így nem… Nem te mondtad, hogy nem fogunk megállni? Akkor ne is állj meg. Gyere már… – Emelem meg esdeklően ölemet felé, de könyörögni nem fogok, és őszintén szólva az sem kenyerem most, hogy az agyamat húzza, azt sem tudom, mikor szexeltem utoljára, nem bírok tovább várni, most már egy perccel sem, és nagyon remélem, hogy ez nem valami átverés, és nem csak szórakozik velem, máskülönben esküszöm, kikelek magamból, pedig azt nagyon ritkán szoktam.
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptySzer. Aug. 24, 2016 10:16 pm
 



 

Char and Russ



+18

Charity nem azon nők egyike, akik könnyen odadobják a testüket, és portékát árulnak. Nem is becsültem meg ezen személyeket, mert saját magukat nem tartották annyira, hogy ne alacsonyodjanak le arra a szintre. Néha elgondolkodom azon, hogy mennyire a mi hibánk, hogy a nők nem bíznak magunkban, és rá kell jönnöm arra, hogy az üres bókok ideje már rég lejárt. Az a nő, aki megtalálja magában a belső békét, és elfogadja úgy magát, ahogy van, annak nyert ügye lesz a pasiknál. Bármennyire is szép valaki, az múlandó, de aki tisztában van a saját adottságaival, és kibékül vele, ő lesz az igazi NŐ, a nagybetűs, mert mi férfiak pontosan ezt keressük. Nem akarjuk állandóan bizonygatni, hogy hozzánk tartoznak, hanem egyszerűen érezniük kell, ha a birtokukban van már egy hím nemű. Nem kellenek különös praktikák ehhez, csak a kisugárzás, ami ott rejlik mindenkiben. A külsőségek egyszer tovaszállnak, és akkor nem marad más két ember között, csak az a lelki kapocs, amit hosszú évek folyamán építettek fel. A kapcsolatokért meg kell dolgozni, de sokan elfelejtődnek róla, és a másikban keresik a hibát, ahelyett, hogy mélyen magukba néznének, és beismernék…nem te vagy egyedül az, akinek vinnie kell a terhet. Totál elkalandozom, ahogyan magamba iszom a látványt. Magához mer nyúlni, megérinti pőre kebleit, és ha eddig nem voltam száz százalékig biztos abban, hogy Charből is sugárzik az a plusz, akkor most már az vagyok. Nem tudom, hogy miért ért véget a házassága, de újra nő mer lenni, és az én szememben ez többet ér a testi vágynál is. Szeretem, ha kibontakozik valaki előttem, ha egy szeletet kapok az igazi énjéből. Aljas tőlem, tudom, hogy kihúzódtam belőle, de kellett, hogy megélhessem ezt.
- Megyek már, te gyönyörűség. – türelmetlen felszólítására már nem is ellenkezek vele, hanem megragadom a csípőjét, és elmerülök a barlangjában. Teljesen kitöltöm odalent, és ettől az érzéstől, én is felszabadulok. Önmagamat adom, miközben meglovagolom a kéjes hullámokat, de félek, a pillanat összetörik, így csak akkor mozdulok, amikor már ő is készen áll a folytatásra. Előredöfök, de már ő is érzi az ősi tánc ritmusát. Nemsokára elém jön, és kezdem megszokni a szűk, és nedves közeget. Pihegve támaszkodom meg az egyik kezemmel, és behajlítom a térdemet is. A mozdulat magáért beszél. Sós, forró permet lepi el a két dekoltázs közötti részt, így odahajolok, és le is nyalom. Kedvem lenne odalent megkóstolni, de túl nagy a sóvárgás, és nem akarok elszabadulni innen. Erőteljesen csapódik össze a két csatakos felsőtest, és ajkainkat a gyönyör hangjai hagyják el. A feje mellé helyezem mindkét tenyeremet, és a szemébe mélyedek. Összekapcsolódok vele, és egy apró mosoly suhan át az arcomon.
- Csodálatos vagy. – elragadtatom magam, és a nyakszirtjéhez bújva csókolom végig a bőr felső hámrétegét. Ott pulzál ajkaim alatt az ütőere, a szíve dolgozik, és hamarosan a mennyekbe repülünk, vagy a pokolban kötünk ki…még én se tudom melyik lesz.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyHétf. Aug. 29, 2016 10:53 am
 



 

18+

A helyzet meglehetősen hamar válik igencsak felfokozottá, s a magam részéről be kell vallanom, hogy még annak dacára sem érzem olcsó nőnek magam, hogy magukkal sodornak a pillanatok. Hagyom, hisz már rég nincs semmiféle kötöttség az életemben, ami miatt vissza kellene fognom magam. Ő férfi, senki sem ítélné el azért, mert felhajt egy nőt. Az én esetem sem kellene, hogy más legyen, kiváltképpen azért, mert nem gyűjtöm a skalpokat, meglehetősen szolid életet éltem mindig is. Egyébként is egyedülálló vagyok, s érzelmileg réges-rég felőröltek már a gyermek iránti vágy fémjelzése alatt megeső próbálkozások és elvesztett életek. Már nem szerettük egymást a férjemmel, nem úgy, ahogy kellett volna, neki már nem én számítottam, hanem a gyerek, nekem meg nem ő, hanem hogy én magam ne sérüljek többet. Mindketten önzők voltunk, elfelejtettük, hogyan lehetnénk csak ketten boldogok, mint az elején… Már mindegy. Itt és most, s igazság szerint már sehol máshol sem számít a tönkrement házasságom.
Most az a lényeges, hogy akad valaki, aki képes látni bennem a nőt úgy, hogy gyakorlatilag én nem látom magamban, mert eltorzult az önképem, s milyen nő az, aki nem lehet anya? A természet megcsúfolása, úgy hiszem. Mégis, itt és most mintha önnön hamvaimból élednék újjá, képes vagyok feloldódni, és átadni magamat a semmiből jött szenvedélynek, merem szeretni önmagam és elengedni a hibáimat, hisz másként nem megy. Nem élhetem le úgy az életem, hogy árnyéka vagyok önmagamnak, csak mert elromlott valami. Van, amit nem lehet megjavítani, a házasságom ilyen volt, ellenben én magam nem ebbe a kategóriába tartozom. Fiatal vagyok még, közel sincs vége az életemnek, csak épp új célokat kell találnom, hisz édesanya nem lehetek. Ami engem illet, egyelőre ezen a téren tanácstalan vagyok, egyedül a filmezés az, amit jelenleg biztosan csinálni szeretnék. Talán vennem kellene egy kutyát, vagy kezdetnek inkább csak egy hörcsögöt, nem mintha ne lett volna gyermekként, de talán egy kutyára túl hamar fogná rá a leginkompetensebb pszichológus is, hogy csak gyerekpótléknak kell. Nem biztos, hogy tudnám tagadni a dolgot.
A gondolatok ellenben hamar kiszállnak a fejemből, tompán zúg a füleimben a hangja, de sokkal inkább figyelek az érzékeimet érő apró impulzusokra, mint bármi egyébre. Szabályosan felsikkantok, mikor teljesen meghódítja a teret azon a terepen, hol már rég nem járt senki – még én magam sem -, elkerekedett, meglepett szemekkel pislogok fel rá, pár pillanatra összeszorítva ajkaimat. Szoknom kell még, nem hittem volna, hogy egy év ennyit jelent… tudom, már rég nem vagyok érintetlen, de attól még a testemnek vissza kell emlékeznie egy, s másra. Hamarosan azonban már mozdítom a csípőm, szavak nélkül is jelezve neki, hogy már nem kell olyan óvatosnak lennie, az engem lep meg a legjobban, hogy már-már ijesztően hamar sikerül felvennem a ritmust, és tökéletesen összehangoltan mozogni, az sem zavar, hogy egészen hamar válik hevessé a helyzet, holott nem vagyok az ilyesmihez szokva, legutoljára ennyire vadul tudomisén mikor estünk egymásnak az exemmel, talán csak az elején, s egyre inkább ellaposodott az egész, hiába próbáltam ki mindent, ha éppen nem értem volna be a klasszikussal, megszokottal. Ellenben félek, hogy így igazság szerint nem fog túlságosan sokáig tartani az aktus.
Elvörösödöm a szavaira, nem lehet róla fogalma, milyen rég hallottam ilyesmit. Üres, mit sem jelentő bókokat kapok a szakmámban, de értelme sincs komolyan venni őket. Ez más… Úgy érzem, komolyan gondolja, ugyanakkor két erőteljes lökés közt képtelen vagyok bármit is mondani viszonzásul, de talán nem is kell, csak bőrét szántják ujjbegyeim, szerencséjére rövidek a körmeim, alig érik, nyomot így nem fogok hagyni, de sejtem, hogy valahogy minden, az én mozdulataim is sokkalta erőteljesebbek, mint szüksége volna, talán csak a helyzet hozza magával. Az ölemben pulzáló forróság bármikor elszabadulhat, őt nem ismerem, fogalmam sincs, mikor volt utoljára partnere – nem is érdekel -, s ezáltal mennyire lehet kiéhezve, s ahhoz mérten mennyire sikerül kontrollt gyakorolja önmagán. Én azonban talán meglepően hamar átlendülök a holtponton ilyen téren, s egy csókban szirmot bontó gyönyörittas sóhaj közepette árulom el testem, s lelkem, meg-megfeszülő testtel remegve alatta, és hamarosan a fejem a párnázott ülésen landol, még jó, hogy nem csupán fa, különben most fájna, és kissé megilletődötten, kipirult arccal, lihegve nézek fel Russellre, addig még semmilyen szinten nem jutottam el, hogy képes legyek, illetve egyáltalán akarjak bármilyen más tekintetben reagálni a történtekre, egyszerűen csak pihegek, és próbálom összeszedni magam…
Vissza az elejére Go down
Russell Morgan
Russell Morgan
Egészségügy

Avataron : Ian Bohen
Kor : 50

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyHétf. Aug. 29, 2016 11:51 pm
 



 

Char and Russ



+18

A különleges találkozásokat, különleges pillanatok követik. Az első benyomás sokat számít, és ha valakiről csakis jót feltételeztem már az első öt másodperc után, akkor az nem más, mint Charity Coleman. A nőiség, a kifinomultság mintaszobra. A bája magával ragadott, ahogyan a szőke hajfürtök, a kék íriszek, és a kis gödröcskék a szája sarkában, ha elmosolyodott. A szakmám ártalma, vagy csak egyszerűen olyan ember vagyok, aki figyel a részletekre. Nem állítanám, hogy mindent tudtam volna róla, éppen csak egy kis szeletet kaptam a múltjából, de elsőre is szembetűnő volt, hogy erő lakozik benne. Többre hivatott, nagyobb dolgokra, mint amit elhinni képes magáról. A külső álcát előttem is kitartóan viselte, és egyetlen percre se lépte át az illem szabályait, egészen addig, amíg el nem csattant a csók közöttünk a fedélzeten. Szirmai az enyémekre olvadtak, és lenyomatot hagytak. Nem hiszem, hogy képes lennék visszaidézni az összes csókomat, melyet az életem folyamán különböző nőkkel váltottam, de abban biztos voltam, hogy ilyen finomkodó, és gyengéd még egyetlen egy sem volt. Elisa a feleségemként sok mámoros percet okozott nekem, de benne nem volt meg az, ami Charben igen. A visszahúzódó, az óvatos puhatolózás, hogy előbb egy kicsit kiismerjen. Várnom kellett, szinte engedélyt kérnem, hogy átléphessem a szájának ívét, és a nyelvemmel betolulhassak. Szabályokhoz kötötte, hogy ki érdemes arra, hogy puszit csenjen mézédes szirmairól. Megérintett, és ha tagadni akartam volna, sem tudtam volna. Rick most nevetne a markában, hogy képes vagyok újra bohókás, és meggondolatlan lenni. Nem terveztem be, hogy még ebéd előtt egymásnak esünk, és a tó közepén a másik karjai között égünk el. Kar, a karhoz ér, összegabalyodunk, és a verítéktől csöpögő felsőtestek eggyé válnak. Nem lehet megkülönböztetni, hogy hol kezdődik az én csípőm, és hol végződik az ő tökéletes bőre. Megpróbálok nem türelmetlenül elélvezni idő előtt, de mostanában nem sok időm volt, hogy az önmegtartóztatást gyakoroljam. Sportoltam, futottam, és légző gyakorlatokat is végeztem, de mit értek, ha az összpontosításom cserbenhagy, és a húsz évvel ezelőtti kamasz követeli jussát tőlem. Az aranyszőke hajfürtök gyönyörű keretet adnak Charity alabástrom bőrének. Kelyhet formálok a két tenyeremmel, és csókba fojtom bele vágytól izzó sikolyát. A mozdulataink felgyorsulnak, és a pihegés, az utolsó már-már elnyújtott légvételek teszik fel az i-re a pontot. A remegése kínkeserves perceket szerez nekem, mert annyira sóvárgok a megkönnyebbülés után, de még nem akarok belé lövellni, inkább rámosolygok, és lefedett szemhéjait, melyek eltakarják előlem a világ legszebb kék szempárját finoman puszikkal halmozom el. A spirális szárnyalás a hüvely belsejétől satuba szorít, és cselekedetre kényszerít. Nem bírok várni, néhány másodperc, és követem a mennyek birodalmába. Férfiasan felnyögve eresztem belé a magomat, és lihegve borulok rá. Nem sokáig akarom elnyomni, hiszen látni akarom a tekintetét.
- Charity… - mosolyodom el, a homlokom kisimul, és úgy érzem, mintha éveket fiatalodtam volna. Még elvesznék szűk barlangjában, de simán kicsusszanok belőle, és felülök. A szétdobált ruhák láttán veszem észre, hogy mennyire elvesztettük a fejünket. Zuhanyzóval nem tudok szolgálni, de támad egy ötletem.
- Elég messze vagyunk a parttól. Maradj így. – simítok végig a lapos hasfalán, aztán felállok, és a kormányhoz lépek. Megállítom a vitorlást, és a szélén leeresztem a kötelet. A meztelenség korántsem zavar, és amikor már érzem, hogy nem ring annyira a hajó oldala, akkor visszasétálok, és a háta meg a feneke alá benyúlva emelem fel.
- Bízz bennem. – suttogom, és a fedélzet orrához battyogok vele együtt.
- Ma már elég őrültséget csináltunk. – kilépek a szélére, és vele együtt merülök el a habok között. Megpróbálom a becsapódástól megóvni, és a derekát átölelve érünk el a víz alá. Jéghideg, de közben üdítő is. Amint tudok, máris húzom magammal felfelé, és felbukkanva ízlelem meg az éltető oxigént. Fél kézzel tartom, hogy meg tudja törölni a szemét, aztán közelebb úszok hozzá.
- Még egy őrültség már nem számít. – a füle mögé tűröm a vizes hajtincset.
- Csodálatos vagy, Char. – a tenyerem arca jobb oldalán marad, és elveszek a kékségben.

Vissza az elejére Go down
Charity Coleman
Charity Coleman
Média és művészet

Avataron : Candice Accola
Kor : 37

TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház EmptyHétf. Szept. 05, 2016 1:22 pm
 



 

Nem gondoltam volna, hogy ez az egész gyengécske vonzalom, amit tápláltam felé gyakorlatilag az első pillanattól, ekkorát fog robbanni. Eszement módon zakatol a szívem, és ahogy végigömlik bőrömön, egész testemen a beteljesülés, csöppet sem érzem helytelennek, hogy megtörtént. Nem tűnök cédának a saját szememben, egyszerűen csak egy olyan nőnek, aki túlságosan rég volt nő, és akinek hiányzott, hogy valaki mindennek ellenére meglássa benne mindezt. Kétségkívül megtörtént, és az sem számít, ha mindösszesen egyetlen egy alkalomról van szó, mert én képtelen vagyok még többre tervezni, az ex férjem túlságosan is sok mindentől fosztott meg, és nem igazán bírom még elképzelni, hogy megint olyan szinten rá merjem bízni bárkire is a szívemet. Kiszúrt velem az élet, és most még nem merek kockáztatni, de ez… azt hiszem, belefér. Akár többször is, bár ez kétirányú dolog, könnyen lehet, hogy Russell csak elvarázsolni igyekezett úriember mivoltával, és még ennyire sem érdemes tovább gondolnom. Nem is teszem, éljünk a pillanatnak, másnak úgysincs értelme. A szemhéjaimra hintett puszik kissé összezavarnak, nem ismerem olyan jól a férfiakat, de ilyet még a férjemtől sem kaptam soha. Szokatlanul gyengés és bensőséges. S mikor ő is meglátogatja azon csúcsokat, ahol pár pillanattal ezelőtt én is jártam, mosolyogva simítom arcára tenyereimet, majd ölelem át, mikor rám borul, noha megszólalni én még nem vagyok képes.
- Egyelőre, ha akarnék sem tudnék megállni a lábaimon. – Közlöm kissé belassultan, szóval nem mozdulok, bár a szellő immár könnyedén csal libabőrt a tagjaimra, lévén így kimelegedve kicsit hűvösebbnek tűnik az idő. Fogalmam sincs miért, de átölelve magamat a tetoválásaimon futnak végig ujjaim, és cirógatom a bőrömet, eszembe sem jut, hogy bármiféle gondot jelentene az, hogy nem védekeztünk, lévén a barátságtalan méhemmel úgysem sikerült soha megfogannom természetes úton, bár az kissé meglep, hogy ő sem csinál ebből problémát. Talán ilyen szempontból tipikus férfi, és szerinte foglalkozzon ezzel a nő… Azt érzem, hogy megálltunk, s hamarosan visszatér ő is, lazán felemelve a fekvő helyzetemből.
- De jó kondiban vagyok. – Kacagok fel vidáman, nem vagyok éppenséggel nehéz, ezt tudom jól, de azért valljuk be, még csak erőlködnie sem kell. - Ezzel csak egyetérteni tudok. – Sejtem, mire készül, s nem is zavar a dolog, bár tény, hogy valószínűleg be fog fagyni a popóm, na de másként egyébként sem tudnánk rendesen letisztogatni magunkat. Fel is sikkantok, miközben repülünk, és való igaz, eszement mód hideg a víz, nem is esik olyan nagyon jól, és erősen szoknom kell, pár pillanat múlva azonban már nem tűnik olyan vészesnek. Szerencsére tudok úszni, úgyhogy a segítsége nélkül is fel tudnék keveredni a felszínre, de így azért jóval könnyebben és hamarabb kaphatok ismét levegő után.
- Hajaj, határozottan nem. – Ismét könnyed mosoly kúszik vonásaimra, és egy röpke időre bele is feledkezek a pillanatba, szemeit fürkészve, egészen addig, amíg a fülembe nem vágódik egy közeledő motorcsónak hangja, elpillantok Russel feje mellett, és valósággal lesápadok.
- Úristen, Russ… azonnal fel kell jutnunk a hajóra… – A pánik máris kiütközik a hangomból, és azonnal úszni kezdek, szerencsére nincs messze, de olyan gyors biztos, hogy nem leszek, hogy megússzam ezt a helyzetet. Hogy is nem gondoltam rá, hogy akadnak olyan undorító paparazzik, akik csak a pillanatra várnak. Nem akarok a címlapokon virítani fedetlen hátsóval, rohadt sokat ártana a hírnevemnek. Amint elérem a kis lépcsőt hátul, már igyekszem is felkapaszkodni, hogy takarásban legyek, aztán maximum hason csúszva mászok be a kabinig, az már nem érdekel, csak premier plánba ne látszódjak.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Mt. Baker Csónakház
Mt. Baker Csónakház Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Mt. Baker Csónakház
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Külterület
-
Ugrás: