Kihallgatószoba (Rendőrség)

A Roosevelt tetejéről lógatom le a lábam, kivételesen tiszta cigaretta füstjét eregetem, miközben a lenti kavargást nézem. Sosem láttam még valódi tetthelyet, és a’sszem ezzel a többi diák is így lehet, hiszen olyan közel férkőznek, ahogy csak tudnak, hirtelen mindenki tanúskodni akar, fontoskodva tárgyalnak a zsernyákokkal. Frissen takarhatták le a srác hulláját, és talán már el is kezdték vizsgálgatni, de annyian gyűltek felé, hogy még innen fentről sem látom. Tisztában vagyok vele, hogy rég el kellett volna tűnnöm innen, de idefent valahogy biztonságban érzem magam, elzárva a többi idiótától. Beljebb húzódom, és megfújkálom a hamut, ami cigarettámból maradt, aztán egészben bekapom az egészet, mielőtt elindulnék lefele, de elkésem vele. Egy süni már meg is jelenik, mellette pedig az osztálytársam feje bukkan fel, amint lelkesen magyaráz neki. Még nem vett észre, ezt könnyű megmondani. Nem lenne ekkora pofája.
- Verekedni jöttek fel ide, ezt mindenki tudja. Sosem voltak jóban. A srác egy idegbeteg, már harmadszorra végzős! Én mondom, pont az udvaron álltam, és láttam, ahogy utánanéz a tetőr… - a vér is belefagy, nem hogy a szó, amint észrevesz. Idegesen túrok a hajamba, arcomon egy tikkelő mosollyal. Szétvet az ideg.
- Látja?! Még mindig itt van! – tudom, hogy retteg, ez azelőtt sem volt másképp. A nyomozó kifejezéstelen arccal pillant rám, de érzem tekintetében a megvetést, ahogy mellém lép, és végigmér.
- Feltennék néhány kérdést Rick Gallagherrel kapcsolatban. Igaz, hogy nem voltak jó viszonyban?
Pár pillanatig zsebre dugott kézzel figyelem, ahogy türelmetlenül pislog rám, majd megvonom a vállam.
- Nem löktem le.
Idegesen rágom az ajkaim, finoman reszketek, ide-oda kapdosom a tekintetem, miközben szinte beleőrülök a várakozásba. Már legalább egy órája annak, hogy kikérdeztek, behoztak, és beküldtek ide. Fehér falak, egy émelyítően üres, fekete asztal, fekete székek. Ezer meg ezer filmet láttam már arról, hogy faggatják, kínozzák itt addig az embert, míg ki nem mondja a megfelelő szavakat. Nem mintha messze állnának tőlem a drogok, vagy a kisebb bűntettek, így már százszor elképzeltem, milyen lenne itt ülni. Összezárva egy ismeretlen emberi lénnyel, egyetlen ablakkal, amely valószínűleg betörhetetlen. Képtelen lennék rá… és most itt vagyok, szinte kapaszkodom az asztalba, ujjaimmal kaparom, és rettegek. Ironikus, mennyire tökéletes gyanúsított lehetek. A tetőn voltam, amikor lezuhant, köztudottan rühelltük egymást, és pár lila folt a testemen bizonyítja, hogy verekedtem is azzal a rohadékkal. Látták, ahogy utánanéztem…  Biztosan jó vastag aktájuk van rólam, amiből kiderül minden mocskos kis részlete az életemnek, az legalábbis biztosan, hogy pszichiáterhez járok, vagy, hogy ültem már pár éjszakát a sitten. Talán izzadni is elkezdtem, de megérkezett a jól ismert gombóc is a torkomba, illetve a szorító érzés a hasamban. Finoman forog velem a szoba, ahogy meghallom az ajtó nyikorgását…
- Már mondtam, hogy nem én voltam. – förmedek rá a belépő nőre, és egy kicsit meglep, hogy nem a korábbi férfivel van dolgom. Talán ő vezeti a nyomozást? Ezek szerint gyanúsabb vagyok, mint előtte? Hányhatnékom van az egésztől, émelygek. Mintha bemutatkozna, de cseppet sem figyelek, előttem van, hogy rohadtul nincs ügyvédem, se semmi hatásos szövegem, ami után kisétálhatnék.

Az egyetlen, ami megnyugtat, hogy nincs óra a teremben, melynek hallgathatnám az idegesítő kattogását. Nem bírom a monoton zajokat, és a ketyegésnél elképzelni sem tudok rosszabbat. Már az első nap letéptem az összeset a falról, mikor beköltöztem Watsonhoz. Nem szólt egy szót sem, csak mosolygott azzal az idegesítő mindent tudó fejével… De ez most más. Elmúltam 18, kétlem, hogy felhívnák, aminek kifejezetten örülök, mert még az hiányzik, hogy ő is a nyakamon üljön, mikor már amúgy is reszketek. Ráadásul azonnal átlátna rajtam… amit gyűlölök benne.
Ahogy meglátom a nőt, kibukik belőlem a 60 hosszú percen át visszatartott kijelentés, de valójában szinte ordítok. Észre sem veszem, de hátrébb húzódom a székkel, ahogy leül velem szemben. Máris sokkal kisebbnek tűnik a terem.
- Akkor meg mi a *** keresek itt? Senki mást nem hoztak be. Ne nézzen hülyének. – attól még, hogy pszichiáterhez járok (már ha lehet így mondani, elvégre együtt lakunk), még van agyam, és össze tudom adni az egyet meg a kettőt. Talán nincs az arcára írva, de tudom, hogy legbelül elítél… talán nem is figyel majd arra, amit mondok. Hiszen elég, ha rám néz. Az első kérdés elég váratlanul ér, veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak kissé. - Miért, ha korog a gyomrom, akkor legyilkoltam, vagy mi?
- Nem ebédeltem. – adok végül egy diplomatikus választ, bár kétlem, hogy elém tolnának egy hamburgert, miközben gyilkossággal vádolnak. Nem veszem be, hogy nincs így, és ha már az első mondata átlátszó hazugság… eszembe sem jut megbízni ebben a nőben. – Meginnék egy lattét. Sok cukorral.
Vagy kettőt. Sürgősen édességre van szükségem, noha kétlem, hogy most bármi is megnyugtatna. Talán a doki egyik altatója, de azután nem sokra menne velem ez a nő. Bedobja a tipikus olvashatatlan pózt, de fogalma sincs, hányszor találkoztam már ezzel. A pszichiáterek is előszeretettel alkalmazzák, ennyivel nem lehet zavarba hozni.
- Ott voltam. – bököm ki végül, de eléggé úgy néz rám, mint aki ennél azért bővebb leírást vár, szóval idegesen fújom ki a levegőt. – Azt csináltuk, amit mindig. Verekedtünk. Egy **fej volt, tudja? Olyan, aki még az élő fába is beleköt.
Innentől nem nehéz kitalálni, hogy elég sok ponton támadható vagyok, és amúgy is könnyen vesztem el a fejem.
- Szórakozott velem, ahogy mindenki mással. – vonom meg a vállam, aztán hátradőlök, és egyenesen abba a barna szempárba nézek, de ez hiba, azonnal elvonom a tekintetem, nyelek egy hatalmasat. Mintha egyre közeledne, én pedig összemennék. Újra rám tör a szorongás, próbálom visszatartani a remegést. – Egyszer csak leállt, és hülyeségekről kezdett el beszélni. Rágyújtottam egy cigire, igazából nem is figyeltem rá. Már a tető szélén állt, mikor felnéztem… az egész egy másodperc alatt történt, mire felálltam, már zuhant. Nem löktem le. – most már nem rá nézek, a sötétített üveget bámulom mögötte, de valójában a tetőt látom. – Azt hiszem, azt akarta, hogy én legyek fent vele. Gyűlöltem annyira, hogy fordított esetben én is rákenjem a halálomat.
Elmosolyodom a gondolatra, aztán megvonom a vállam.
- Lehet, hogy csak tanácsot akart kérni. Elvégre én is próbáltam már… - fordítom el kissé a fejem, és nem bírom ki, hogy ne lessem meg a reakcióját. Évekig bámultam egy tucatnyi pszichiáter rezzenéstelen arcát… De ezek is csak emberek. Egy ponton nem bírják tovább.

A módszerei elég hasonlóak a pszichiáterekéhez, nem is csoda, hogy ennyire undorodom tőle attól a pillanattól kezdve, hogy belépett a szobába. Amúgy sem bírom a zsernyákokat, de ez a hamis kedveskedés csak ront a helyzeten. Elengedem a fülem mellett, és inkább végigmérem. Ha manipulálni akar, visszaadhatom én is a szívességet.
- Miért lett nyomozó? - persze könnyen lehet, hogy itt nem én vagyok az, aki kérdez, és erre fel is hívja majd a figyelmem. Talán azt hiszi, elérheti, hogy felépítsen bennem némi bizalmat, ha beszél az életéről, de ebben is nagyon téved. Elvégre azoknak a híres-neves szakembereknek sem sikerült, évek alatt.
- Ha azt mondom, így, hány évet kapok? – röhögök fel, és tulajdonképpen elgondolkodtat, miért is tagadom ilyen hevesen. Egy magánzárkát még élveznék is… de nem tudnék évekig bezárva élni emberekkel. Nem, ez esélytelen. A közmunka meg pláne, egyszerűen nem tudom elviselni őket.
Ha a jó zsarut akarja játszani, hát játssza. Ha majd épp úgy hozzák az érdekei, ugyanúgy rám ragasztja a bűnös jelzőt, ahogy bárki más tenné. Nem lenne hosszú tárgyalás… elvégre ki kérdőjelezné meg a döntését? A kérdése hallatán végignézek magamon, aztán megvonom a vállam.
- A többsége, ja. – igazából eléggé homályos a délután emléke, merthogy igazából volt némi fű abban a cigiben, amit elszívtam. Talán hazudnom kéne valami szebb történetet, mondjuk, hogy vernek otthon… de valahogy a szánalma sem tűnik csábítóbb lehetőségnek. Már ha van még olyanja.
- Beszólogatott. Többnyire arra, hogy idegbeteg vagyok, vagy hogy harmadszorra vagyok végzős. – vonom meg a vállam, aztán csak felnevetek. – Nem mintha megbeszéltük volna. Én már a tetőn voltam, szeretek ott lenni. Szarul bírom a tömeget, ott meg végre levegőt kapok. Most jegyzetelni akar? Mert gyűlölöm a sercegést. Amúgy is felvesznek, nem?
Közben ismét idegesítően nyikordul az ajtó, de összefut a számban a nyál, ahogy a hozományra nézek. Csak mikor mellém ér, tűnik fel, hogy ez a korábbi fickó, aki behozott ide. Végül is lényegtelen, bár neki őszintébb feje van. Viszont a nő nem szólt senkinek, tehát a sötétített üveg mögül tényleg megfigyeltek, mint valami szaros filmben.
- Ne kattogtasson. Az még rosszabb. – pillantok a nőre, aztán nekiesem a kávénak. Ez is egy újabb függőségemmé vált a Watsonnal töltött hetekben, de ez ellen legalább nincs kifogása. Képmutató is lenne, miután minden nap megiszik vagy három bögrével.
Engem is meglep, mennyire éhes vagyok, mert percek alatt eltüntetem mindhárom szendvicset. Ha tudtam volna, hogy ilyen jó a kiszolgálás a rendőrségen, többször hagytam volna, hogy elkapjanak.
- Nem t’om, általában inkább ki akartam zárni, amit mond. A’sszem azt mondta, hogy már nem élvezi ezt, vagy valami ilyesmi. Valamit az apjáról, meg valami kurváról, meg a válóperről. Mindig is szar volt az élete, de végre észre is vette. – nevetek fel, ami kissé hidegen visszhangzik a falakról. Nincs bennem semmi együttérzés vagy sajnálat, annak ellenére, hogy talán én ismertem a legjobban. Mert mi ketten nagyon is hasonlítunk. Valószínűleg én is így végzem majd…
Nem igazán mondhatnám, hogy meghatom, vagy meglepődik a kijelentésemen, de mintha érdekelné a dolog. Nehezemre esik értelmezni az arckifejezését, elvégre nem sok időt töltök az emberekkel, csak akikkel muszáj, azok pedig inkább leplezni akarják őket, mint kimutatni.
- Hogy hogyan ölje meg magát. Végül nem kérdezett meg, de könnyen lehet, hogy ezt tanácsoltam volna. A többihez nem lett volna bátorsága.
Még az is lehet, hogy épp menőzni akart, aztán megcsúszott. Őszintén szólva fogalmam sincs, miért pattantam fel abban a pillanatban, ahogy lezuhant. Látni akartam? Vagy megakadályozni? Akár utána is mehettem volna… hogy belőlem is egy nyomott paca legyen. A miértekbe nem megyek bele, elvégre ha magától nem tudja, úgy sem fogja megérteni.
- Na, mehetek már, vagy itt alszom? – utalok arra, hogy esetleg nem is mehetek már… egyáltalán.

A zaklatottság, idegesség melyet a szemében láttam az ablak mögül, az érkezésemmel, mintha kristálytiszta értelemmé alakult volna át. Félelmetes. Úgy tűnik kicsit sem hatja meg, hogy próbálok hozzá kedves lenni és nem az első számú gyanúsítottnak tekinteni.
- Az apám is az volt.
Nem is tudom igazából, hogy meglep-e a kérdés vagy sem, egy pillanatra kizökkent a mederből, de végül válaszolok neki röviden és tömören.
- De inkább térjünk vissza Rickhez.
Egy aprócska utalás arra, hogy nem a nyúl viszi a puskát és egyelőre valóban én vagyok az, aki itt kérdez. Karcos nevetése a fülembe mar, kezd az az érzésem lenni, hogy már élvezni kezdi a helyzetet, roppant frusztráló tud lenni.
- Minimum tizenöt év, plusz a súlyosbító körülmények.
Válaszolok még higgadtan, egy cseppet sem osztozom színlelt jókedvében.
- Értem. Miért jársz pszichiáterhez? Viselkedési problémáid vannak?
Biccentem félre a fejem, egy halovány mosoly jelenik meg a számszegletében.
- Dühös lettél rá, amiért megint idiótának nevezet? Amiért megint megtalált magának és nem hagyott békén? Hogy újra eszedbe juttatta, hogy nem vagy közéjük való?
Dőlök előre a széken érdeklődve.
- Igen, de ha téged zavar, akkor nem fogok.
Figyelem, ahogy tömi a fejébe a behozott kaját, azt hittem hagyni fog nekem is, de pechem van.
- Liam…
Nyitom ki az előttem levő aktát egy percre, hogy puskázzak belőle.
- Liam Brown, azt mondta a kollégámnak, idézem: „ Verekedni jöttek fel ide, ezt mindenki tudja. „ Ez nekem nagyon úgy tűnik, hogy megbeszéltétek előre. Akkor ez nem így történt?
Hajtom vissza a papírfedelet.
- Zavar?
Nyitom szét tenyerem, és a benne lévő tollra bámulok. Végül is mindegy is, újra az asztalra támaszkodom az alkarommal és széttekerem az íróeszközt majd össze, szét és össze.
- Miért nem segítettél neki? Sejtetted, hogy le akar ugrani, nem?
Azt hinné az ember, hogy ilyen eseteken próbálunk segíteni embertársainkon, még akkor is, ha az nem a legjobb barátunk, de újra és újra rá kell döbbennem, hogy furcsák az emberek.

Segít kicsit elterelni a figyelmem, hogy többet beszélek, mint szoktam, próbálok a saját szavaimra összpontosítani, a saját légzésemre, amely talán inkább zihálássá alakult át. Még mindig ideges vagyok, nyűgös és zavart is. Innen nem menekülhetek… és a legapróbb remény is kezd szertefoszlani, hogy esetleg nem találnak bűnösnek. Kinek kell több bizonyíték, mint a természetem?
- Szóval saját életet élni luxus? – kapom fel a szemeimet, próbálok az övébe nézni, de nem látok benne határozatlanságot. Nyilván nem fog sírva kiszaladni, csak mert felvágták a nyelvem. Pedig megtehetné… de biztos jobb úgy végigcsinálni egy kihallgatást, hogy lényegtelen, mit mondok, a végkimenetel már amúgy is megvan. Ő meg itt ül, hallgatja a sztorimat, és úgy tesz, mint aki dolgozik. Lenyűgöző.
Nem lep meg, hogy itt lezárja a helyet, amit a kérdezősködésre hagyott, sejtettem, hogy így játszik majd. Nekem meg csak szarabb, ha hallgatok, nem vagyok olyan helyzetben, hogy ez jót tenne. Amúgy sem vállalja majd el senki az ügyem. Létezik, hogy az ember bíróságra megy ügyvéd nélkül?
- Aztakurva. – persze letörlődik az a mosoly ajkaimról, amúgy sem a jókedvem fejeztem ki vele. Úgy csak beszívva tudok vigyorogni, mikor megfeledkezem mindenről egy pillanatra, az életemről, magamról, mindenkiről. Rick rohadtul nem ér nekem 15 évet.
- Szociális szorongás. Mindenféle hangzatos szindrómák, viselkedési zavar, de nem hiszem, hogy beavattak a teljes aktába. – mosolygok negédesen ez a csupa kurvára hangzatos nevű szarságon, ami lényegében azt jelenti, hogy – szerintük – szar ember vagyok. Nem mintha ezt nem tudnám magamtól is, egyszerűen csak nem érdekel.
Valahogy ironikus, hogy tudom, csak fel akar baszni, és még is sikerül neki. Pláne, hogy Rick is ugyanezt tette, mert egyértelműen könnyű célpont vagyok. Arra eszmélek, hogy körmeimmel az asztalon kaparok, ajkaimra harapok, és fogaimon át szűröm a szavakat:
- Engem könnyű felidegesíteni… - valójában mindig dühös vagyok, szinte szétfeszít a méreg, és ha provokálnak, kitör belőlem. Most is remegek, végképp sarokba szorítva érzem magam. Vajon mikor hozza majd meg azt a hatalmas „döntést”, hogy elítél? Hiszen amúgy is ez lesz a vége, ez a nő meg itt húzza az időmet. Bár, a börtönben lesz 15 retkes évem arra, hogy ne csináljak semmit, amit meg is akarok tenni…
- Örök hála. – csöpögöm, de persze egy pillanatig sem gondolom komolyan. Általában még ennyit sem szokásom mondani, mint például mikor lerakják elém a komplett ebédem. Ennél mondjuk százszor jobb ételt ehetnék, ha hazaengednének a konyhámba, de egye fene, éhen döglöm.
Szóval Liamnek hívják… talán még meg is jegyzem. Bár kétlem, hogy akkor is meg merne szólalni, ha épp nem áll mellette egy zsernyák. Na, nem mintha a kimondott szavak semmissé válnának…
- Mindig verekszünk… verekedtünk, ha találkoztunk. Lehet, hogy Rick szétkürtölte, hogy miért jön fel. Ha tényleg öngyilkos lett, jellemző rá, hogy előtte odacsődíti a fél sulit nézőnek. – vonom meg a vállamat, tök lényegtelennek érzem, hogy hogyan kerültünk fel a tetőre. Ha hazudok, úgy is hazugság minden, ha igazat mondok, ugyanez fordítva. Akkor meg mit ér, hogy kikérdez?
- Nem bírom az ismétlődő zajokat. Erre nem tudok olyan szakszót, kérdezze a pszichiáterem. – morgom, nem tudok megnyugodni. Hogy is tudnék? Elbasztam a fél életem, pedig csak rosszkor voltam, rossz helyen.
- Ez valami póttevékenység? Talán nyugtalan? – nevetek fel, úgy tűnik, nem bírja, ha nem csinál valamit. Persze az fel sem tűnik, hogy dobolok a talpammal, az asztalt kaparom, és görbítgetem az ujjaim. Valahogy a sok konzultáció után már elkezdtem azt figyelni, amit a mókusok.
- Segíteni? Le tud ő ugrani magától is. – kissé talán furán néz rám, mire pár másodpercnyi gondolkodás után felnevetek, mivel nem éppen erre volt kíváncsi, de ez nekem elsőre nem esett le. – Tudja, egy kissé… álmos voltam. Amúgy meg mi közöm hozzá? Ha visszarántom, majd felvágja az ereit. Nézze, aki egyszer meg meri tenni, az többször is, aki egyszer sem, az nem is fogja. Amúgy ha akartam volna sem tehettem volna semmit. A kéménynek támaszkodva ültem, mikor megláttam, hogy zuhan. Vagy három-négy méter elválasztott minket. Mire odaértem, hogy utánanézzek, már földet is ért. Talán én voltam az egyetlen, aki nem látta az utolsó zuhanását. – valahol ironikus ez az egész, elvégre, ha úgy vesszük, én voltam az, aki bekerült a premier plánba, a függöny mögé, és az igazi műsorból mégsem láttam semmit. Kár érte. Hirtelen beugrik egy gondolat, amit úgy érzem, muszáj megosztanom a sünivel.
- Ha tényleg akartam sem tudtam volna megölni. Tudja, hogy rettegnek tőlem, nem? Szerintem Rick is kinézte volna belőlem… és azért nem volt egy könnyű csontozatú kölyök. Maga szerint hagyta volna, hogy a tető szélére kísérjem, aztán szépen lelökjem? Egy faszfej volt, de nem fogyatékos.
Belegondolva elég sokszor beszéltem arról, hogy megölnék valakit… talán Ricket is megfenyegettem. A nevetséges az egészben, hogy nem is emlékszem, megtettem-e.

Kényelmetlen ez a szék, - fordíthatnának a költségvetésből is erre- némán nézek magam elé, pontosabban némán nézem a szembelévő kölyköt. Próbálkozik elvonni a figyelmem vagy felülkerekedni rajtam, a beszélgetésen. Gyenge próbálkozás. Ezen a szakaszon már rég túlestem az életemnek. A példa előttem volt, de választhattam volna más pályát is. Nem volt bennem bizonyítási vágy vagy tisztelet az ősöm iránt e téren. Azt hiszem, hogy ez akkor sem lett volna másképp, ha máshogy alakulnak a dolgok. Ez az én életem, szeretem azt, amit csinálok. A kérdését figyelmen kívül hagyom, nem adom meg neki azt a lehetőséget, hogy tovább boncolgassa az életem fonalát. Elvégre nem ezért vagyunk itt, talán máskor egy másik helyen előfordulhatott volna. Inkább feltárom előtte a tényt, hogy mennyit is kaphat, mert bizony a javító intézet lehetősége már messziről nem áll fent. Le is hervad arcáról a bájvigyor és kedvem lenne, most nekem a képébe vigyorogni, de visszafogom magam.
- Mióta jársz pszichiáterhez? Írtak fel neked valami bogyót?
Mind felesleges kérdés, hisz minden benne van a papírok között. De már abból, azért sok minden leszűrhető, hogy mennyire van tisztában saját helyzetével. Halk kaparászása zavarja a fülem.
- Szóval, akkor így történt? Felidegesített és te hátulról meglökted?
Nem biztos, hogy a legszerencsésebb, ha tovább ütöm a vasat, amely láthatóan is izzik, nem tudhatom, hogy mikor szakad el nála végleg a cérna.
- „ Ha tényleg” ? Ezt kifejtenéd bővebben?
Véletlen elszólás vagy csak rosszul fogalmazás nem tudhatom, ezért is kérdezek rá.
- Mindenképp rákérdezek, ha ideér.
Bólintok, bár szerintem kellő kórképet fogok kapni Mattről kérdezés nélkül is, vagy nem mert orvosi titoktartásra fog hivatkozni. Mindegy, akkor majd végzéssel fogunk utána járni.
- Segít a gondolkodásban.
Pillantok egy pillanatra a kezemben lévő tollra. Lehet ennek is van valami megfelelője és egy pszichológus mást látna emögött, bár én szentül eg vagyok róla győződve, hogy nincs semmi más a háttérben. Más helyzeten értékelem a szarkazmust, de ez most nem az.
- Annak a gyereknek szülei vannak és testvére, nem hiszem, hogy ebből viccet kellene csinálnod.
Vonom össze a szemöldököm, s hogy nyomatékosítsam is kinyitom az aktát és előhúzok belőle három fényképet.
- Szerinted milyen érzés nekik utoljára így látni a fiukat?
Tolom elé őket, hogy jól lássa. Három fotó, három nézett, de mindegyiken ugyanaz látszik. Egy fiatal fiú, kitekert pózban, feje körül szabálytalan alakban szétfolyó vértócsa. Nem is tudom mit várok, talán megbánást, bűntudatot az arcán.
- De Rick nem félt tőled. Ő volt az, aki mindig piszkált, aki elvert, noha volt köztettek néhány év. Nehéz lehet feldolgozni, hogy egy nálad 2-3 évvel fiatalabb gyerek elver és az egész suli rajtad röhög. Nem kellett, hogy odakísérd, elég volt, ha maga ment oda.
Nem teszem, hozzá, hogy akkor már könnyen lelökhette, elég értelmesnek tűnik, ahhoz, hogy maga is kitalálja.
- Beszedtél vagy ittál valamit?
Nem siklottam el afelett, hogy álmosnak érezte magát, ez is magyarázatot adhat néhány dologra, ha így volt, persze lehetett csak kialvatlan is.

Nem lep meg, hogy figyelmen kívül hagyja a megjegyzéseim, ez is egy fajta jelzése annak, hogy rohadtul nem érdekli a véleményem, és, hogy nem azért vagyunk itt, hogy „beszélgessünk”. Inkább azért, hogy formálisan is el lehessen ítélni, ha esetleg bárkit is érdekelne még a protokoll. Szar itt ülni, és várni, mikor raknak át egy cellába, hogy ott rohadjak tovább. Annyi mindent kéne még megtennem…
- A’sszem hat évesen voltam először, de azóta sokszor váltottam. – vonom meg a vállam, aztán kissé félredöntöm a fejem. – Ilyet kérdezhet egyáltalán? Fogadok, még az orvosom se adná ki. Nem mintha számítana, de ezerféle bogyó volt már. Altató, nyugtató, antidepresszáns, meg egyéb hangzatos dolgok. Mindegy mi, csak kussoljak.
Röhögök fel halkan, habár kezdem észrevenni, hogy nem nagyon kedveli a sötét humort. Én azért jól elszórakozom, és ez a lényeg, elvégre ezek az én utolsó szabad pillanataim… már ha ezt annak vesszük. Egyelőre szabadon mozog a csuklóm, szóval annyira nem gáz. Talán akár ki is sétálhatnék?
- Egyébként van valami törvény arra, hogy most ne sétálhassak ki innen? – pillantok rá kihívóan, szerintem sejti, hogy ha megtehetem, valószínűleg meg is fogom tenni. Borzalmas ez a hely, és a falak is mintha csak közelednének.
Elérkeztünk arra a pontra, hogy az idegeimmel szórakozik… és még azt mondják, ne induljunk ki a nyomozós filmekből. Mintha sorra venné a kliséket.
- Mondja, maga süket, vagy szimplán csak sötét? NEM. LÖKTEM. LE. – azt veszem észre, hogy már állva tenyerelek az asztalra, szóval inkább fintorogva visszahuppanok a székre. Mintha valami megmozdult volna az ajtó mögött, de ismét csendes minden. Vajon berontanak egy fegyverrel, ha sokat hangoskodom?
Hiába próbálom megőrizni a hidegvérem, ha ez a nő még külön szórakozásból is csesztet. Igazából csak be kell vallanom, és ő boldogan megy haza, mi? Tök mindegy, hogy elkövettem-e. Elég egy félmondat, amiből már következtethetnek rá, és kész. Mehetnek a fánkért. Gyűlölöm a zsernyákokat, dühtől vöröslő szemmel pillantok rá.
- Lehet, hogy megcsúszott, miközben menőzni akart, vagy mit tudom én. Mire odanéztem, már elkezdett zuhanni, amúgy is háttal volt nekem, nem láttam az arcát. Egyesekkel ellentétben én nem tettetem, hogy mások fejébe látok. – szűröm ki a fogaim közül, mert még mindig nem nyugodtam meg. Idegesítő és kétszínű ez a nő.
- Remek. – dühösen nézek vele farkasszemet, de aztán elfordítom a tekintetem, és lehunyom a szemem, mély levegőt veszek. Próbálok más érzéseket előkavarni, mint a gyűlöletet, de nem nagyon jut más az eszembe. Jó lenne legalább egy cigit elszívni, ez a kávé nem ért sokat.
- Ha maga mondja. – fintorgok, mert engem egyáltalán nem győzött meg róla, hogy gondolkodna… vagy, hogy egyáltalán bármit is felfogna a szavaimból. Nem mintha ez újdonság volna.
- Ja, szóval nekem nincsenek szüleim, ezért az én életemből viccet csinálhat? – dühösnek kéne lennem, de annyira képmutató ez a nő, hogy inkább csak gúnyosan vigyorgok az arcába. Tudja mikor fog majd pont az én lelkemre hatni.
- Igaz is, még csak felülnézetből láttam. – jegyzem meg, miközben a kezembe veszem a képet, és jellegtelen arckifejezéssel vizslatom. Hát, távolról jobban nézett ki a srác, de így látni valahogy furcsa… és elég szánalmas. Rick is már csak egy hulla, és még el is deformálódott. Kétlem, hogy így akarta volna végezni. Talán a zuhanásért megéri? Azt hiszem, ha mégis ezt a módot választanám, inkább vízbe ugrok majd. Elfintorodom, ahogy leejtem a képet.
- Nem tudom, nem ismertem a családját. Apám valószínűleg nevetett volna, ha ilyesmit elé tolnak. – jegyzem meg némi gondolkodás után, elvégre az alapot követve magamból kell kiindulnom. Persze beleköthetne, hogy igazából vannak szüleim, de szerintem az aktám elárulja neki, hogy már rég nincsenek. Feltételezem, nincs benne sötét múltam minden részlete, de a válás, anyám eltűnése, meg ilyesmik biztosan megvannak.
- Rick nem félt tőlem? – nevetek fel, mert ez már tényleg vicces. – Maga nem sosem volt az a bajkeverő típus, mi? Rick nagyon jól tudta, hogy mindenki retteg tőlem. Egy szörnyeteg az árnyékban… de mi történik, ha valaki leveri? Tisztelet. Ez volt az, amire vágyott, és ha velem verekedett, hát megkapta. Amúgy nem mindig vert el. Könnyű feldühíteni, ez tény, de ki is eresztem a gőzt, ha egyszer felbasznak.
Vonom meg a vállam, szerintem sejti, hogy vissza is ütöttem. A legtöbb áldozata a kisujját behúzva adott meg neki mindent, amit kért. Nem véletlen, hogy aznap hozzám jött fel a tetőre. A többire senki sem kíváncsi.
- Nem. – válaszolok egyenesen a szemébe nézve. Nem szedtem be és nem is ittam semmit, más kérdés, hogy elszívtam néhány füves cigarettát, aztán megettem a hamut, ami megmaradt belőlük, mire kijött a rendőrség. Elég lassúak voltak, megjegyzem…
- Maga tulajdonképpen mit akar tőlem? – mert a vallomást aztán lesheti.

Homlokommal elnyújtott tempót diktálva verem az asztal lapját, me' kezd lerohadni rólam a gatya a benti hőség, meg a kinti idegbaj miatt. Néha felnézek arra a szaros papírpohárra, amiben vizet szervíroztak, noha a fele jó negyedóárja a sérómon meg a képemen kötött ki, olyan családias itt a vendégszeretet. Amúgy is a faszom kivan, me' kivételesen frankón nem én kevertem a balhét, de mivel lassan a nevem mellé baszkerált priuszokból trilógiát lehetne kiadni, ezé' nyilván engem vettek elő, hogy rohadnának meg. Egy ponton elunom az életem, és má' az sem köt le, hogy belecsulázzak a pohárba, vagy rekedt hangon énekeljek valami gedva toplistás szemetet, ezé' lerúgom a csukám, majd úgy pakolom az asztal élének a talpam, hogy jól hátra tudjam magam vele lökni. Egy ideig előre-hátra ringatózom, és az se zavar különösképp, hogy a csuklóim hátra vannak bilincselve. A helyzet az, hogy ez a színjáték kurván fölösleges, de mivel foggal szedtem le az egyik kretén parókáját, így kaptam egy szép karperecet. Illetve, ez a hivatalos verzió, me' a kevésbé hivatalosnál akkor már jó öt perce rajtam volt ez a fos. A hintát végül az egyik farokszopkeráló tossza el, ahogy nagy dirrel meg durral robban be, majd a kezében szorongatott mappával basz tarkón. Aucs, banyek. A nyikkanásom nyilván bevonz pár döglegyet, de az ékkő a farkamon maga a menyét, ahogy idült integetés keretében húzza ránk az ajtót. Úgy tűnik, gyereknap van, basszam meg. De azé' örülök, hogy már a látványomtól kielégül az a köcsög feje.
- Karácsonyi bónusz jár az ártatlan civilek terrorizálásáért, vagy mi van?! - háborgok, na, nem mintha érdekelné, ahogy morcos pofával megint lebassza magát elém, bár a cipőmet vissza ugyan nem veszem, helyette levágok egy törökülést a kényelmetlen szaros székükön. - Jobb berendezésre nem futja? - fintorgok, ahogy körbenézek a kopott, leszívott és húgyszagú helyiségen. Kellően kiábrándító, de már kezdem megszokni.
- Pofa be, O'Berry! - vakkant, mint valami rühes kutya, de talán bekapott egy ilyen randa viszketős nyavalyát és ettől hisztis a szentem. - Vegyük újra a vallomásod - kezd el itt lapozgatni, de hogy mi a faszomat, arról fingom nincs, ugyanis kellően bejáratott vagyok má' ahhoz, hogy ügyvéd nélkül még a köszönésig se jussak el. Plusz pöcsöm bajuk van, amikor se az MDMA, sem pedig a bedrogozott csaj közelébe nem voltam egész álló este. Hogy miért? Mert alig öt kerek perce érkeztem és erre több tanúm is van, mint mondjuk a szórakozóhely tulaja, akivel leálltam pofázni. Má' csak ezé' se lehettem a klotyó közelében, ahová a bigét becibálták és megkúrták. De, ha még ez se lenne elég, akkor a gecim és nyálam közelében sem járt, szóval egyesével leszophat az összes zsernyák. Vágok egy unott fintort, ahogy jön az ezerszer átcsépelt szövegével, és kompletten ki is kapcsol az agyam, de aztán valamelyik nyomorék bekopog az ajtón, ami mögött végül nem egy egyenruhás köcsög jelenik meg, hanem maga a stricim.
- Csá, Adam, hogy ityeg? - dobok felé egy tökvigyort, aztán talpam megint megtalálja az asztalt, de az ürge má' nem kúr rá, elvégre társaságunk akadt. - Hallod, kiteszem a lábam az utcára, ezek meg vagy hatan rám vetik maguk, mint a kiéhezett kurvák. A'sszem meg is húztam a hátam - ejtek meg egy fájó pofavágást, me' tényleg, de ettől még lendületet veszek és billegek tovább, számon idióta félvigyorral.

Valahogy le kellene írnom a rendőrségi megjelenéseimet túlóraként. Ez az első gondolatom, mikor egy újabb ismerős számot látok meg a hívásazonosítón este tíz után. Ilyenkor már csak nagyon kevesen mernek zaklatni és a munkahelyem, ahonnan a pénzem nagy részét kapom, nincs a listán. Caterin valami jótékonysági árverésen van, vagy min, így marad a kis görcs meg a szokásos szerencsétlenkedése. Már nem is tudom, hányadszor járok a zsaruknál ebben az évben, a hónap miatt csak azért nem panaszkodom, mert még csak kezdődött a december és bár egy perc alatt is zűrt tud kavarni, attól még egy napig megkímélt. De ennyi volt a nem létező kedvessége, este hagyhatom ott a filmet a tévében és mehetek, hogy kihozzam a seggét a dutyiból, megint. Mennyivel könnyebb lenne ott hagyni és majd holnap reggel begyűjteni, csak éppen a vádpontok hallatán most kicsit elővettem az együttérző énemet. Sok mindent el lehet mondani a kertitörpébe oltott tollseprűről, de a nemi erőszak nincs a szórakozási listáján. Egyrészt a pasija miatt, aki az elmondások alapján igencsak hisztis lenne érte, másrészt pedig van elég jó stílusa ahhoz, hogy ne kelljen erőlködnie, ha nőre vágyik...
Késő este már nekem is van jobb dolgom, mint öltönybe vágni magamat és előadni a szakembert, így nem is erőlködöm az üzletember kinézettel. Fekete, koptatott farmer, szürke póló, fekete szövetkabát, pénztárca, mobil, kocsikulcs. Másra nincs is szükségem, miközben a telefont az autó elektronikájához kapcsolom és a hangos beszélőm át próbálom egy haverból kiszedni a rendőrségen, hogy mégis mi a helyzet. Addig megvan, hogy bevitték, de kérdéses, hogy szemtanú vagy gyanúsított státuszban. Ami nem derül ki pontosan, mert valami húzás miatt alig pár percen belül eléggé összefutnak a zsaruk. Pontosan a telefon másik felén lévő éjszakai recepciós nem tudja, mi van, de ez is elég, hogy tudjam, nagyon nem fognak szeretni a fakabátosok. Nem mintha egyébként tennék, az idegeikre tudok menni azzal, hogy jelvényt mutogatok, ha kell. Igaz, hogy elvileg a nagy cégek nemzetközi adóügyeiért vagyok felelős, de nem jelenti, hogy nem tarthatok egy ellenőrzést náluk is, ha az agyamra mennek. Ez az egyik fő oka, hogy nagyjából ki tudunk egyezni minden esetben kiengedésben, közmunkában és hasonlóban. Utána a díszfikusz kizárólag az én problémám. Méghozzá olyan probléma, amit néha komoly késztetést érzek jó szándékból nyakig elásni a sivatag közepén és ott hagyni pár napra. Természetesen kísérleti céllal, amennyire túlélő, fogadok, hogy gyökeret is eresztene közben...
A zsaruk szokásos protokollja elég fájdalmas, elvileg nem szabadna találkoznom egy gyanúsítottal, főleg, ha nem az ügyvédje vagyok, de a törvényes képviselő nem mindig kell, hogy ezt jelentse. Így morogva, meg szitkozódva, de nagyjából tizenöt perc után be is engednek. Mondják sokan, hogy az utolsó kis porcikámig úriember tudok lenni. Na, rajtuk gyakorlom havonta. Amíg nem szegek szabályt, nekik sincs lehetőségük megtagadni a jogos kéréseimet. Ez így igazságos...
- Gratulálok, most még magadat is felülmúltad vádpontok tekintetében. Nem kell a rizsa, ahol lehet, szorítkozzunk a gyors összefoglalóra. Miért gondolják, hogy te tetted? Egyáltalán előzetesben vagy? Ha nem olvasták fel a jogaidat, akkor nem vagy letartóztatva, csak szemtanúként kérdezhetnek ki. Bilincset sem rakhatnának rád, de ezen át lehet siklani  a vérmérsékleted mellett... - nem az érdekel, hogy ő tette-e, mert arra a válasz egyértelműen nem. Már ha nem tanult meg a teste nem is tudom hány száz méter távolságra tartózkodni a fejéből, mert az utóbbit kivételesen jókor tolta fel az instára. Elöl ő partyra készen, a háttérben pedig az egyik városi óra, amin olvasható az idő. Szóval, ha a feje a téren van, farka sem nagyon járhatott egy nőben egy klub vécéjének mélyén. Tehetséges a kölyök, de ennyire senki nem tud multifunkciós lenni...
- Próbálták a beleegyezésedet kérni bármilyen vizsgálatra? Parancs nélkül megnéztek bármit is? - lehet, hogy nem vagyok sem zsaru, sem ügyvéd, de azért jó néhány jogszabállyal tisztában vagyok és az egyik fő dolog, hogy amíg nincs parancs, csak azt gyűjthetik be, ami egyértelműen bizonyíték vagy önként adja a fogvatartott. Enrilbe pedig azt hiszem, annyit már belevertem, hogy ha egyszer beviszik, egyetlen dolgot mondhat ki, amiért nem szedem le a fejét: "Telefonálni akarok!". Minden mást visszaszív, amíg be nem érek és nem tisztázom a dolgokat. És mivel nem vagyok semelyik jogi egyetem tanulója vagy végzett ügyvéd, lehallgathatják a beszélgetéseinket, nem bizalmas semmi. Így a teljes történetet csak kisétálás után akarok hallani...

Nem mondom, azé' akadnak opciók, ha netán bebasznak a dutyiba és valakinek ki kéne hoznia onnan, mielőtt felkötöm magam a cipőfűzőmre ettől a lavórnyi unalomtól, ami itt fészkel. Ezek közül a legfrankóbb, ha Rubenhez ér el elsőként az infó, ugyanis ő megspórolja nekem a fölös köröket és nem jár polkát az agyamon, mennyire nyomorék egy geci is vagyok; má' megint. Általában persze az áldás oszlik a ratyi bratyóm, meg a még nála is ratyibb stricim között, aka. menedzserem. Előbbi érzelmi, utóbbi meg fizikális terrort jelent, és úgy alapjáraton mindkettő pont annyira tud hangulaton baszni, szóval ilyen szempontból mindkettő pofája merő egy fájdalom, ahogy betipegnek. Mióta pasim lett, azóta akár őt is kiugraszthatnám, de jelenleg turnézik és amúgy is eleget ült má' a sitten ahhoz, semmint visszatolja ide a seggét a két szép szemöldökömért. Vagy hát lassan má' fasz se tudja, de a lényeg kimerül a tényekben, miszerint a mai éjszakát Adam fölözheti le. Annyit mondjuk tutira veszek, hogy pont levágja, mennyi közöm is lehet ehhez a buzi erőszakhoz, me' kábé semennyi. Amúgy se arra indulok be, ha a másik ordít kúrás közben, szóval... mondom, lepippanthat itt mindenki szép szelíden.  Inkább hintázom tovább, meg vizslatom a szimpla feshönt, amit itt letol nekünk, bár esélyesen a veszett kutya nem pont ezt kifogásolja, ahogy rányomja a hájas seggét az üveglapra.
- Há' hogy a pöcsömbe lennék én bárminek is a tanúja? - teszem fel eme drámaian költői kérdést, de mielőtt a muksó megakaszthatna folytatom, me' háromból kettőt legalább még érdekel. - Szóval nagyban recskázom otthon két... ööö... festés között - me' azt inkább nem fejtem ki, mekkora állat kis space cake-et sütött le nekünk Ganja -, amikor hív a crew, hogy kurvagyorsan toszódjam oda hozzájuk, me' ütős kis oldschool acid partit tolnak a Melrose Ave sarkán, de há' sokat nem hallottam belőle, mert ezek a buzik levágták a biztosítékot - ringatom magam előre, majd hátra, a képemen méretes vigyorral, me' a fölös pofázással csak a nyomorék idegeit szándékozom a padlóba építeni, lolz.
- Aztán nagyban hetyegnék, de az ajtóban leállított ez a faszfej azzal, hogy kéne neki egy ótvar tetkó, valahova ide, a bicepsze fölé - mutogatom, amitől majdnem hátrabaszódom, de még épp időben vágódom vissza a helyemre.
- Hát az egyik majdnem ledugta a nyelvét a torkomon, amikor behoztak, de amúgy a farkam se veszem elő addig, amíg nem mondod - röhögök fel, me' tényleg. Van pár íratlan szabályunk, meg épp elégszer a fejembe verték már ahhoz, hogy megjegyezzem. Meg mondjuk az se hátrány, hogy nem zabáltam be a space cake-ből, mert akkor lenne csak itt igazán szopóka. - Ezek szerint mehetek? - ignorálom a zsernyák morgását, és már talpra is pattanok, de olyan gyorsan lök vissza, hogy szinte belenyekkenek.
- Itt tartjuk éjszakára - jelenti be, bár lerí róla, hogy lazán a nyakamba varrná az egészet. - Hátha eszébe jut még valami... - teszi még hozzá, noha fullon kamu az egész. Miafaszom?!
- Csinálhat ilyet? - vonom fel a szemöldököm, mert ez még nekem is új. Keménykedés má' volt, de rakás bizonyíték áll mellettem és kurvásul semmi joguk hozzá, de hát újnak is tűnik a fószer, ergo... - Szerintem csak berágott, amiért lenyaltam róla a parókát és felsült a pajtik előtt - hunyorgok, meg kellően randán is nézek ahhoz, hogy lassan még egy jó bögre víz a fejemen kössön ki; az üveggel együtt. Bár az legalább hűtene, banyek.

Nem kell zseninek lennem, hogy kitaláljam Enril reakcióját a felbukkanásomra. A beszívott művészpalánta általában pont annyira örül nekem, mint egy teljes testet átfogó motozásnak a börtönben, és még enyhén fogalmaztam. Ha éppen nekem is rossz napom van, akkor néha még dalolva menne inkább a kötelező testüreg vizsgálatra is, mert az könnyebb. Nem azért, mert lelkileg maradandó károkat okozok neki, egyszerűen csak nem félek érzékeltetni vele a véleményemet minden dologról. Például kezd már nagyon fárasztani az állandó látogatói listán való részvétel a rendőrségen és ezen nem segít a tény sem, hogy elvileg kedvelnek errefelé. És a fehér galléros bűnözőket üldözöm, és gazdagítom állam bácsi kasszáját, még rájuk maradnak a valódi nehézfiúk, tolvajok, gyilkosok, erőszaktevők és így tovább. Végeredményben pedig, ha én jól dolgozom, akkor az ő kereteiket tudják megnövelni, szóval kirúgni nem fognak. De már lassan a begyükben leszek azzal, hogy ismerek minden egyes törvényt és a protokoll nagy részét is...
Enril azonnal dalolni kezd, amit én teszek fel neki kérdést, bár az ideg látványosan lüktetni kezd a homlokomon közben, mert mindent mondott, csak a lényeget nem. Példának okáért a választ arra a kérdésre, hogy letartóztatásban van-e, vagy csak szemtanúként kérdezik ki. A zsaru már nem ennyire tud pókerarcot vágni, az ő képéről könnyű leolvasni, hogy nincs oka benn tartani a görcsöt, csak valakinek nem tetszett a képe, így megkínálták egy székkel a kihallgatóban pár órára. Holnap reggel nagy eséllyel elengednék, de ha előtte ráveszik valamire, az később gond lehet. Az ujjlenyomata már így is a rendszerben van, de elítélni még nem tudták és jogi alapjuk sem volt dns mintára, amit utána az országos adatbázissal hasonlíthatnának össze. Maradt hát a vaktában lövöldözés.
- Lássuk, jól értem-e! Meghívtak egy buliba, elmentél, de még az ajtóban megállított egy ismerős dumálni, utána meg felbukkantak a zsaruk és behoztak, mert valakit megerőszakoltak. Nem láttál semmit, az instagram képeig alapján még csak a közelben sem voltál a bűneset alatt, nem is mesélte el neked senki, hogy mit csinált egy szerencsétlen lánnyal... - számolom össze a tényeket, miközben a járőrt nézem. Nem egy fiatal példány, valószínűleg az egész életét az utcán sétálva töltötte és már régen lemondott minden előléptetésről. Ez a legrosszabb fajta, aki mindenki másnak neki tud ugorni. Ezek szerint jobban járok, ha nem villogtatok jelvényt és hivatkozom folyamatban lévő nyomozásra, mert a végén még megkérdezné a feletteseimtől, miről is van szó. És nem hiszek, hogy egyenes választ kapna, de attól még nem akarok kockáztatni. Csak tartok egy egyeztetést, majd az ajtón kívülre transzportálom a kissrácot és közben imádkozom, hogy a szokásos buli helyszínek egyikén szedjék össze, mert méterekről bűzlik a fűtől és  a drogtesztnek nem örülnék. Mázli, hogy ehhez is engedély kellene...
- Ezek után kérem, mondjon egy vádat biztos úr, ami miatt előzetes letartóztatásba helyezheti és benn tarthatja, vagy oldozza el és a protokoll szerint kísérje ki, mint a szemtanúkkal szokás. Ha pedig további kérdései lennének, nyugodtan idézze be munkaidőben, az ügyvédjén keresztül - aki igazából elvileg nem is létezik, mivel addig még soha nem jutottunk el, hogy rá is szükség legyen a kiviteléhez. Ha elkapják kicsit részegen, mert nyilvános helyen dőlt ki, belevizelt egy szökőkútba és így tovább, akkor joguk lenne cellába rakni, amíg ki nem józanodik, de most magánál van. Vagyis valami konkrét bizonyíték vagy teszem azt öngyilkossági és szökési gyanú nélkül szépen adhatják a puszit a homlokára és kísérhetik ki. Lassan kezdem azt hinni, hogy fele ennyi munkám lenne, ha egyszer bebifláztatnám vele az érvényes jogszabályokat állami szinten. De fele ennyi pénzt is számolhatnék fel munkadíjnak...
- Te meg ki tudsz sétálni anélkül, hogy újra elkapnának könnyű testi sértésért, hivatali személy elleni fenyegetésért vagy valami nagyon hasonló indokkal? - nem kergetek hiú ábrándokat arról, hogy teljesen civilizált ember módjára és mosolyogva fog távozni, de nekem már a nem szólal meg és nem mutogat általánosan ismert jeleket rész is megfelelne, amíg ki nem érünk. Utána pedig jöhet a többi ökörség, megtanultam elviselni. Legalábbis most még ebben hiszek...

Napi jó tanács, tessenek noteszba felírni - amit megint elfelejtettem venni, hogy basznám meg -, a pipa strici rosszabb, mint a szimplán elbaszott hangulatú strici. Márpedig Adam mindig olyan bizalomgerjesztő fejet vág, amikor meglátogat a sitten, hogy kihozzon. Ha lenne kedvem, frankón megsajnálnám, de így csak marad a tökvigyor, meg a széken himbálódzás. Nem tudom, miféle izgalmak futhatnak közben végig az agyán, ahogy beméri a romantikus párosunk, de láthatóan nem tetszhet neki a közjáték, me' oszt és szoroz, aztán összerak, meg amit a hozzá hasonló adóellenőrök letosznak jobb napjaikon. Így is annyira halálbéna a munkája, hogy csoda, amiért egyáltalán van energiája kikászálódni az ágyból. Én má' rég felkötöttem volna magam egy vezetékes telefon faszom zsinórjával, ezé' örülhet, hogy mellékesben a seggem pesztrálhatja. Tiszta főnyeremény! Ettől azé' csak szélesedik a mosolyom és elkezdek mesedélutánt tartani, noha a lényeg valahogy mindig kimarad. Nem is értem. Jó, hát... a benyalt fű se dob a dolgon, de erről a zsernyáknak nem kell tudnia, meg má' kábé kiszellőzött belőlem és csak a maradékát kérdőzöm vissza. Adam azé' így is elég jól összefoglalja a szitut, amire csak lelkesen bólogatok.
- Há' ismerősnek nem mondanám, bár pár hónapja kihívott erre az ótvar versenyre, ki tud több pezsgőt vedelni a jakuzziban, csak elég fosul bírom a meleget és azok a szaros buborékok... - kezdek bele, aztán rájövök, hogy má' megint elkanyarodtam, de inkább csak nem a fakabátra tartozik a sztori vége, ami nem túl legális, má' megint. - Nem tudtam, azok a gyökerek mit tolnak ott a budiban, mert a tag - akivel pofáztam, vágod - előállt ezzel a faszsággal, hogy kenjem újra a hely design-ját, mert látta a munkám a night clubban és elég jó zsét adna érte - vonok vállat, bár még nem döntöttem el, lenne-e kedvem hozzá, vagy valami, noha a club elég pöpec. Épp azon elmélkedem, mit pingálnék fel rá, mert a mostani borvörös eléggé nem trendi, de addigra a stricim má' a punnyadt fószerrel felesel, amit vigyorogva fogadok. Na, kúl, addig se engem basztat.
- Ja, kísérj má' ki, te fa... - sz, mondanám, de valahogy tarkón basz Adam vélhető tekintete, szóval csak a kezem rántom meg, vegye már le rólam ezt a szart. Innen egy sor habogás kezdődik, meg hogy ő nem tudta és izé, de legalább a karperec lekerül, így elégedetten nyújtózkodom és ropogtatom ki a csontjaimat. Mielőtt az édes hármas kilépne, azé' még kapom tovább az áldást, bár válaszul csak a fülem pucolom, meg vágok egy randa fintort. Ne má', baszki, kivételesen faszomat sem műveltem, de nehogy már a fakabátoknak álljon feljebb.
- Nemá', te is levágod, hogy ezt most ők szopták be! - húzom el a szám, de azért kitoszódom a folyosóra és zsebre baszott kezekkel kullogok mellette a kijárat felé. - Hallod, vezethetem a kocsidat? - csillan fel a szemem, ahogy rákapom a fejem, meg kerülgetem a faszfejeket, bár az egyik olyan ocsmány pofát vág, hogy kedvem volna lecsulázni. Azé' valahogy kiérünk a friss, szmogos levegőre, aztán követem, me' ha már eljött értem két szép szó nélkül úgyse basz haza, plusz, mintha múltkor mondta volna, hogy lenne egy munka, de má' nem emlékszem a részletekre, mert nem figyeltem oda. Inkább előtúrok egy cigit, majd meggyújtom, hogy onnan mehessen a víg pöfékelés.
- Tudsz valamit a csajról, akit megtoltak? - kérdezek rá mellékesen, me' érdekel, ismerem-e, meg úgy kábé mi van vele. Bár az éjszakai életből elég sok alak megvan, ezért esélyesen ők már most levágják, mi történt, de hát a zsaruknak is csak akad egy-két beépített gyökerük valamerre. Ennél jobban nem érdekel a téma, mert ezekbe a dolgokba nem éri meg belemászni, túl kényelmes most hozzá az életem és az sose volt kérdéses, miszerint egy önző geci vagyok. De attól még nem mindegy, a lány a haverom-e vagy mi van.

A srác megint szétszívta az agyát. Ezt már akkor leszűrtem, amikor megláttam a kába szemeit, de szerencsére a zsaruk egyszerűen a korábban fogyasztott alkohol mennyiségére fogták a dolgot. Nem mintha egyébként lenne joguk ilyesmit ellenőrizni, megkérdezhetik letartóztatáskor, hogy a delikvens fogyasztott-e valamilyen tudatmódosító szert, de a tesztelésre egyedül az alkohol szonda használható. Szóval Enrilnek az ezer és egy rendőrségi látogatása során már pár dolgot a fejébe vertem és úgy tűnik, meg is ragadtak. Egy mukkot nem szólt azon kívül, hogy hívjanak fel, engedély nélkül még a cipőtalpát sem mutatta meg és biztos, hogy nem vallotta be, bármit is szedett, mert engedély nélküli drog használattal még a világon senki nem vádolta meg. Egyébként fogadni mernék, hogy nagyon szívesen megtennék már a zsaruk, csak éppen tényleg van annyi túlélő ösztön benne, hogy nem akar száz óra közmunkát vécé suvickolással és szemét szedéssel tölteni, így normális válaszokat ad neki. Véralkohol szint miatt pedig a harmincas évek alkohol válsága óta normálisan viselkedő és nem vezető delikvensnek szállást adni tilos. Helyette maradt a nem létező erőszak, amire még bizonyíték sincs és a némasági fogadalom részeként beismerő vallomás sem. Erről akkor ennyit, bilincs leoldva és mehetünk. A munkát meg majd a kocsiban megbeszéljük, amikor már nem jár mindenki ránk és nincs bekamerázva az összes sarok...
Odakinn a kocsim közel parkol, egy sima négy ajtós egy az ezerből darab, de a munkámhoz jól jön olyasmi, amit nem lehet egyből kiszúrni. Hely is van benne, így lecserélni sem akarom. De nem oda veszem az irányt, hanem az egyik védett sarok felé, mert túl jól ismerem a fűcsomót és tuti, hogy cigizni fog először. Én pedig azzal a bűzrúddal a kocsi közelébe nem engedem. Egyszerűen irtózom a füsttől, ergo a kocsim, házam olyan terület, ahol nem gyújthat rá, ha élni akar. Szerintem ezt még tiszteletben is tartja. Ha jól emlékszem, ez egyike azon kevés dolognak, amit megmagyaráztam neki és mindenki elhiheti, hogy egy kis füst iszony, miután látod a saját anyádat felgyulladni, igazán semmi. Oké, nekem is több van, de a maradékkal én és Cat birkózunk meg, ennek a gyökérnek aztán végképp nincs köze hozzá. Egyszerű mint az egyszeregy, van ami azért van úgy, mert azt mondtam és vége a vitának. Ha azt hiszem, nem fogná fel a magyarázatot vagy egyszer már megkapta, akkor nem fogok szócséplést tartani neki. Mindegy is, ő szív, józanodik, amihez egy üveg vitaminos vizet is kap, amit mellette rászoktam, hogy tartsak a kocsimban és közben még van időm egy telefonra is. Azt hiszem, ma emlékezetes lesz a szívatása...
- Nem sokat, a neve titkos, mert kiskorú. Valamelyik idióta biztonsági tag fű alatt beengedte, egy óra múlva találtak rá. A kórházban randidrogra is tesztelték meg több mintát találtak benne, mindenhol - márpedig ha az elkövető nagykorú, akkor drog és pia nélkül, még beleegyezés mellett is erőszaknak számítana a dolog, szóval a zsaruk nem csodálom, hogy be vannak sózva. Nem elég, hogy az áldozat tizenhét éves, az alapján, amit hallottam befelé jövet, legalább hárman kapták el és nehéz a nyomok alapján megmondani, hogy egymás után vagy egyszerre. A mosdó méretei alapján az első lehetőség valószínű, de tuti, hogy örökös törést szerzett a csaj így is. A feltételezésekből könnyű kitalálni, hogy tényleg csúnyán elbántak vele és nekem még képeken sem hiányzik az eredmény. A pornó iparban is voltak nők, akik jó pénzért simán vállalták a duplát és a tömeges jeleneteket, és erre nem árt jól rákészülni, ha nem akar az ember utána a sebészeten kikötni belső szakadásokkal, varrásra várva. Egek, örülök, hogy bármennyire is szétszívta ez a köcsög a fejét, még mindig megvannak a határai. Meg a pasija. Vagy majdnem pasija. Bánom is én, amíg nem olyasmit kell lemagyaráznom az újságoknak, amit én is mélyen elítélek.
- Amint eltűnt a víz, indulunk. Én vezetek, még mindig nem vagy józan. És most nincs kedvem a vitához - mert vannak dolgok, amiket bizony még az én igencsak szürke lelkem sem szeret látni és a mai eset éppen ilyen volt. Ha nem lettem volna biztos benne száz százalékig, hogy En nem képes rá és alibije is van, tuti hagyom holnap reggelig rohadni a sitten, hogy elgondolkodjon az egészen. És őszintén remélem, hogy a kislánynak van egy befolyásos apja, aki le tud fizetni pár embert, hogy már az előzetesben bemutassák a lánya támadóinak, milyen élmény az erőszak. Azt hiszem, ma biztonságosabb, ha nem tartok kiselőadást meg ilyesmit. Túl lőnék a célon. Tudom régóta magamról, hogy szadista vagyok és a szexuális életemben ennek nem is szabok gátat, amíg közös megegyezés az alap. De igyekszem nem engedni, hogy átszivárogjon a nyilvános részekre, márpedig félek, ma megtenné, ha belelendülök. Vagy ha sokáig táncol még az idegeimen a kölyök...
- Megvagy? Remek, befelé, hazaviszlek. És holnap reggel kirúglak az ágyból, addig pedig azt akarom, hogy se fű, se alkohol se más tudatmódosító ne kerüljön beléd, mert beszámíthatóan kellesz nekem - már egy ideje van egy tervem, amivel esetleg ki tudnám kapni a kölyköt a börtönből, de kell hozzá néhány előzetes teszt. A törvény szépsége, hogy az elsőtől az utolsó betűig kötelesek a zsaruk betartani és így van ez az ügyészekkel és bírókkal is. Enril pedig minden hülyesége mellett ritka logikus dög is tud lenni, így holnap tuti, hogy beviszem egy iq tesztre. Igen, tudom, mekkora baromságnak hangzik, de idézek egy bizonyos kiegészítést: alkotmányos joga van olyan esküdtekhez, akik hasonló szinten vannak, ergo egy kimagaslóan jó eredménnyel feladja a leckét a bíróságban, egy kimagaslóan alacsonyat pedig én lóbálhatok fel, ha gond van. De jól fogok én ezzel szórakozni. - Ha lehet, a kocsim maradjon ugyanolyan tiszta, mint előtted volt... - figyelmeztetem, mert ugyan a víz felszárad, de cipőnyomokat a kárpitból tuti, hogy vele vakartatok fel egy fogkefével, a műszerfalról meg leszophatja szó szerint. Ebben az autóban nők is megfordulnak és a legtöbb bizony kényes tud lenni...

Elég hamar ejtjük a zsernyákokat, noha általában sem szokásom túlontúl sokáig a vendégszeretetüket élvezni. Jó, néha a bratyóm - Adam meg pláne - megunja a banánt, kivesz magának egy szabad délutánt, én meg rágcsálhatom a száraz kenyerüket, meg azt a túlklórozott húgyvizet, de há' olyankor próbálok nem további faszságot a nyakamba varrni, mert a múltkor még arra is berágtak, hogy kivertem magamnak a cellák mögött. De most mit várnak? Ha brunyálni lehet, akkor ne hogy má' a pöcsömön akadjunk fenn. Meg most nem is ajánlottam fel, hogy az egyik leszophat, ha má' ennyire tetszik neki a műsor, sz'val... Lényeg, hogy a stricim elég hamar kiránt a randa fapofák markai közül, onnan meg végre rágyújthatok egy szálra és vígan tüdőzhetem a nikotint. Azt mondjuk sikerült az évek során megjegyeznem, hogy eléggé rossz néven veszi, ha a kecójában, vagy a kocsijában bagózom, én meg ezeket a határokat nem is piszkálom túlzottan, mivel mindenkinek megvan a maga elbaszott mocsokpacája az életben. Plusz faszt kezdjek, ha beráng és elkezd habzani a szája, vagy a franc se tudja, milyen nyomorék helyzetet generálna nekem le. A vizét attól még meghúzom, de amikor már eljut az íze tudatomig köpöm úgy ki, hogy a csukám, meg a felsőm is fullon úszik benne.
- Ez má' megint mi a retek?! - kiáltok fel, magam előtt lötykölve ezt a borzadályt, majd olyan undorral passzolom vissza neki, hogy lehetőleg többet az életbe ne lássam. Frankón nem vágom, minek tolja elém ezeket a facsart, rostos, pépes szarságokat, amikor alapból képes vagyok mindentől behányni, hát a picsának kell erőltetnie?! - Fúj, baszod, érzem, ahogy a beleimben dolgozik - rázkódom össze és a seggem neki is kell támasztanom a kocsijának, ahogy elpöckölöm a csikket, majd rázkódva szenvedek rohadt látványosan a parkoló kellős közepén.
- Ja, akkor esélyesen nem ismerem - vonom meg a vállam, mert mondjuk ez nem egyedi eset. Ha véletlenül tévedt oda és nem vágja egy helyi arc sem, akkor kétlem, hogy bárki elindulna, hogy leverje a nyomorék geciken a bosszúját. Így meg bekapja az ügyét a rendőrség és lesz, ami lesz. - Pedig elég frankón indult a buli és még egy csajt is kinéztem, ekkora dudákkal - mutatom, ahogy végigdőlök a motorháztetőn, és magam elé képzelem a lufijait. - Bár... esélyesen szilikon volt, de hát néha az is belefér, meg mondjuk olyat letwerkelt, hogy látnod kellett volna - ábrándozom, csak aztán nyakon ragadtak ezek a seggbekúrt fakabátok és elúszott a lehetősége. Mindegy, jön majd helyette más, akár még ma este, elválik.
- Eléggé kajás vagyok, nem dobunk be egy burgert, vagy valami? - tápászkodom fel, mert valamivel ki kell mosnom ezt a fost, ami a számban ragadt a hülye felturbózott vize nyomán. - A löttyöd meg nem fog eltűnni, hacsak meg nem iszod, mert hogy én a számhoz nem emelem, az kurvaisten - konyul le a szám, de tutira lehánynám a felnit, ha megint megpróbálkoznék vele, és ennyire mondjuk a vezetés se izgat, amire úgyis mindig nemet mond. Bár nem értem, minek. Jó, párszor ki lettem vágva autós iskolákból és kettőnél a'sszem el vagyok tiltva, de most arról nem tehetek, hogy ennyire gyenge az oktatók idegrendszere! Plusz tökre akarom a dolgot és tennék érte, erre...
- Hallod, nincs otthon kajám, meg zsém se rendelni. Álljunk má' meg valahol - nyűglődöm, amikor bevágom magam az anyósülésre, aztán grimaszolva fogadom a lehetetlent. - Ma este lesz egy fasza buli, amire be kéne néznem, vágod. Esélytelen, hogy ne gördüljön le pár pohárka vodka, meg lógnak nekem egy kör abszinttal is, sz'val... - pedzegetem, de a biztonságit má' nem kötöm be és fájdalmas pofával bámulom az utat. Mekkora szar ez a nap is, bakker.
- Gondolhattál volna rá azelőtt, hogy megitatod velem a buzi vized... - zsörtölődöm tovább, de a'sszem, csak kezd tompítani a cucc, amit toltam, és tényleg szarakodik a gyomrom, amin mondjuk esélyesen egyikünk sem lepődik túlzottan meg. - Három napja nem alszom, me' elfogyott az altatóm és az a homár Eli is koncertezik, vagy mi a tökömet csinál, ahelyett, hogy velem foglalkozna - tolom itt neki fullon a hisztit, na, nem mintha a szánalma kéne, inkább csak poén az a logika, amivel lereagálja a nyomorom. Meg mondjuk addig sem basztat a határidőkkel, noha már tegnap elfelejtettem, mikkel lógom és azokból mennyit is sikerült leadnom, lolz. Már ha egyáltalán...
- Amúgy miért is kéne nekem józannak lennem? Ilyet még sose kértél és kezdesz megijeszteni vele - röhögök fel, me' tényleg. Mi a genyához nem szabad vedelnem?

- Vitaminos víz, mindenféle egészséges cucc van benne, amit te csak szökőévente egyszer fogyasztasz - és általában akkor is én hozom neki szabadulási feltételként a dutyiból. Bevallom, fogalmam sincs róla, hogyan is bír egészséges maradni olyan szintű alkohol, drog és szemét kaja fogyasztása mellett, amit egyébként megtesz naponta, de én biztos régen bele haltam volna. Vagy legalábbis szeretem ezt hinni. Kideríteni az ellenkezőjét meg nem akarom. Már így is elég sokat változtattam az étrendemen ahhoz képest, amit korábban követtem. - Nem a legjobb ízű, de bárkit kijózanít pár perc alatt - főleg, ha eleve nem volt vészes a pia adag. Nem vagyok nagy ivó, de még így is néha kicsit megérzem az alkoholt, arra pedig a legjobb gyógyszer az ilyen, gyorsan felszívódó anyagokkal gazdagított víz, engem tíz perc alatt rendbe hoz nagyjából bármikor. Enril meg nyilván valóan utálja, mert nem valaki finom. Napi szinten mondjuk én se biztos, hogy képes lennék fogyasztani, de ezt nem is várja el tőlem senki...
- Szerintem el tudom képzelni, ahogy te is. Most pedig kapard le magad a motorházról, mert indítani akarok - valahogy a szilikon és a csípőmozgás eléggé olyan fogalmak, amiről elég jó elképzeléseim és tapasztalataim vannak még akkor is, ha a fikusz nem tud róla. Sokkal jobb lesz egyszer megnézni a képét, mikor nekem szegezi a kérdést, hogy most ő lát rosszul, vagy a karót nyelt fejemnek volt korábban egy másik karrierje is? Igazából, ami azt illeti, kettő is volt, de a filmezés nem nyilvánvaló. A cirkuszos múlt a lakásom berendezése alapján kitalálható, hiszen a magas beltér egy egész légtornász alap készlet beszerelésére alkalmas volt, ráadásul pedig nem csak díszből van ott. Elsőre mondjuk a képéért nagyon oda voltam, amikor még tudatlanul fogadtam vele, hogy a spárga-hátraszaltó-kézen állva fordulást simán helyben megcsinálom, mert alapból sokkal veszélyesebb helyzetekben is képes vagyok rá...
Miért gondoltam én, hogy van bármi is Enrillel, ami könnyen fog menni? Most sem jobb, mint egy öt éves és csak azért nem húzta még az égbe a vérnyomásomat, mert kivételesen tényleg örülök neki, hogy semmi köze nincs a dolgokhoz. És még az ő fejére is rá van írva, hogy a néhány ronda kívánsága mellett bizonyos nők felé ilyesmi nincs a pakliban. Ideje visszatérni a egyességek földjére akkor. - Megkapod a kaját, de a buliról szó sem lehet. A pia ráér még egy estét, viszont én szervezhetek mindent újra, ha holnap reggel nem tripla nullát mutat a szonda. Először és utoljára kérek tőled ilyet az évben és még a nyitva lévő hamburgeresek közül is kiválaszthatod cserébe, melyikhez menjünk - teszem hozzá, miközben a kocsiban a gyújtás már megvolt és jó egy perce leginkább két dolgot várok. Először is egy kis meleget, hátha akkor nem fog hozzáfagyni a tenyerem a kormánykerékhez, másodszor pedig a kis görcsöt, hogy bekösse az övet. Legalább maga mögött. Ha összetöri a képét, az nem érdekel, de nekem súly érzékelős az anyós ülés, csipog a rádió helyett a cucc ütemre, amíg nem érzi a csatlakozást. Szóval addig nem lesz indulás, amíg ezt kell hallgatnom és ezt nyilvánvalóvá is teszem...
- És tőlem most mit vársz? Összesen két javaslatom van a problémára, megkeresel valakit, aki dug egyet veled és kifáraszt vagy megkeresel valakit, aki eléggé rühell, hogy úgy megcsapjon, holnapig magadhoz se térj. Az utóbbit javaslom, nem számít megcsalásnak és ebben a pocsék időben messze sem kell menni jégért reggel - teszem hozzá, miközben végre egyesbe kapcsolom a kocsit és kihajtok a rendőrségi parkolóból a város azon része felé, amely még éjszaka is nyitva van. Jó pár gyors kajás hely lébecol erre, amik hajnali háromig vagy tovább is ébren tartják a szakácsot, mert a buli negyed közelében olyankor éri meg igazán ehető kaját adni, neki pedig nagyjából három lehetősége is van. Meki, Burger King vagy valami kis Dinner Car, amit azért annyira nem ajánlok, mert hiába ott a legjobb a kaja, ezt a zsaruk is tudják és oda járnak ki az éjszakai műszak alatt, ha várni kell...
- Nem fog fájni és maximum egy óra, ha igyekszel, kevesebb. Vegyük úgy, megpróbálok összehozni neked egy szabadulsz a dutyiból kártyát. És ha megpróbálsz ellógni a bulira, megtudod, hol is tartok bilincset a kocsiban - fordulok felé egy éles pillantással, mielőtt leindexelnék a mellékutcára, ahol a kajáldák vannak. Én tudok kedvesen játszani, amíg ő is megteszi, de ha nem megy neki, akkor simán megmutatom, miért is vagyok remek szexuális szadista. És garantálom, hogy egyszerre fogja imádni és gyűlölni minden pillanatát...

TO; JENNA

Majdnem hat év. Ennyibe került, hogy a kartell tevékenységének egy részét sikerüljön leleplezni. Nem az egészet, nem a teljes drog ügyletet, ami évek óta teríti és szennyezi a város utcáit.. nem, ennek a közelében sem vagyunk. ..Vagyok. Csupán abból kell építkezzem, ami van, amit eddig sikerült összegyűjtenem és ha a legnagyobb hal kifogásához mégse volna elég, attól még a közepeshez megteszi. Megteszi ahhoz, hogy a lányoknak esélyük legyen egy másik, egy rendesebb életet élni, már, ha ők is úgy akarják… Nyilván ez egy másik lapra tartozik majd…
Nem megy tovább. Majdnem hat évig dolgoztam a kartellnek, voltam verőlegény és strici és egyiket sem akarom a továbbiakban vinni. Elég volt! Most sem tudom, hogy Ernesto vagy inkább Pedro vagyok, hogy melyikük is illik hozzám jobban. Azt hiszem egyszerre mindkettővé váltam és valahol talán egyikké sem igazán. Már nem tudom ki vagyok, honnan jöttem és pontosan mit is akarok.
Mert a letartóztatások és kihallgatások világa már egyáltalán nem boldogít, nem tudom, hogy valóban megtisztítom-e az utcákat a drogoktól, hiszen annyi történet van, annyi ember, annyi eset és helyzet, amikor a törvény betűje nem állja meg a helyét egyértelműen. ..és most mégis be kell tartsam és be kell tartassam, akkor is, ha kevéssé tűnik relevánsnak, igaznak, jogosnak. Ilyenkor vajon mi volna az igaz, az egyetlen és elfogatható a törvény betűje és a saját értékrendem szerint?!
Nem akartam, hogy behozzák őt, még kevésbé, hogy kihallgassák. Amikor azonban a jelentéseim szerint mégis megtörtént, csak egyetlen dolgot kértem; én hallgathassam ki. Nem érdekelt, hogy ezzel vége az álcámnak és többet nem dolgozhatok beépítettként – itt legalábbis –, egyszerűen nem hagyhattam, hogy más kezei közé kerüljön és nem azért, ami a kettőnk közös titka. Nem félek a lebukásól és nem azért, mert beképzelt, öntelt lennék. Egyszerűen csak tudom, hogy azaz eset és emlék túlságosan is személyes mindkettőnknek. Nem a törvény betűje miatt..
Más oka van, hogy nem hagyhattam másra a kihallgatását. Egyszerűen tartozom neki ennyivel, ezzel. ..de arról gőzöm sincs, hogy miként is fogja ezt venni...

A kaland miatt a helyszín felszabadításra került, a megkezdett játék a Margószéli jegyzeteknél folytatható. Megértéseteket köszönjük. (:

játék vége