Pult (S. R. Bar)

Hangosan bömbölő zene, kis táncolgatás és egy pohár bor. Ez a bemelegítés, miközben készülődök, minek köszönhetően egyre inkább megjön a kedvem ahhoz, hogy elmenjek valahova ma este. Főleg azok után, ami a pizzafutár sráccal történt. Nem is tudom. Nevezzük Voldemortnak?
Azok után, hogy beszólt a pólóm, majd a mackónadrágom miatt is, muszáj ma este jól kinéznem, mert őszintén szólva, ez az egész jelenet nem tett jót az önbizalmamnak, még akkor sem, ha valóban én kezdtem a vérszívást. Nem tudnám megmondani konkrétan, hogy miért csináltam, de az biztos, hogy mostanra már elég rendesen ég a fejem a szégyentől. Hiszen, én nem szoktam ilyen lenni. Jó, nagy szám van és kimondom mindig, ami a szívemet nyomja, de ez a srác nem érdemelte azt, amit kapott tőlem. Meg amúgy se érdemelné ezt senki más se. Én ennél jobb vagyok és, csak akkor szoktam ilyen durva flegmázáshoz folyamodni, ha komolyan megsértett valaki, ő pedig ugyebár nem sértett meg semmivel. Akkor meg mire volt jó ez az egész? Ki kell aggatnom a ház elé egy plakátot azzal a szöveggel, hogy "Nyugi pasik, nem csak ti nem értitek a nőket!", mert én se igazodok ki saját magamon. Egyedül csak azt remélem, hogy nem futok össze többé a sráccal. Az nagyon ciki találkozás lenne és én nagyon utálom a ciki találkozásokat.
Fehérneműben, táncikálva, dúdolgatva sétálok a konyhába a boromért, hogy eltüntessem a maradék két kortyot. Ez az egy pohár épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy most már szó szerint érezhessem, hogy ég a fejem, szóval a bort innentől kezdve sztornózzuk. Legalábbis addig, amíg oda nem érek akárhova is, biztosan nem iszok többet. Az ivás helyett inkább befejezem a hajkoronám egyengetését, majd a sminkelésnek is neki hasalok, végül magamra aggatok egy kellőképp szexi ruhát, amiben biztos vagyok, hogy jól áll, mert a kék minden árnyalata jól megy a hajszínemhez. Tessék, máris adtam magamnak egy nagy adag önbizalmat meg két szelet pizzát, ha már magamnak ajándékozgatok, mert nem lenne tanácsos éhgyomorral elindulni bulizni.
A tökéletes összkép elérése érdekében felkapok egy fekete magassarkút, egy fekete bőr táskát és a szintén fekete bőrdzsekimet is. Mivel az összes barátnőmet -bevallom, nincs valami sok- körbe telefonáltam és kiderült, hogy kicseszett randira megy mindenki péntek este, végül csak a taxi sofőr maradt, akit felhívhattam. Na nem azért, hogy jöjjön velem inni egyet csak, hogy vigyen el a megfelelő helyre. A sétához most nem sok kedvem lett volna és így legalább lecsíptem még negyed órát a várakozási időből, mire ihatok egy jót.
A választásom végül egy kellemes kis sörözőnek titulálható helyre esik, ahol voltam már egyszer jó pár hónappal ezelőtt és emlékszem, egész kellemes volt a légkör. Remélhetőleg, ez most is így lesz, szóval igen nagy reményekkel lépek be az ajtón és rögtön a pultot célzom meg.
-Szia. Egy vodkát kérnék gyömbérrel.- szólok oda a fiatal pultos srácnak, közben nemes egyszerűséggel ledobom magam a bárszékre. Egy gyors levegővétel után megszabadulok a dzsekimtől és a szék háttámlájára teszem. Ujjaimmal jó kedvűen dobolom a kellemes zene ritmusát a pulton és a másfél órával ezelőtti idegrohamom máris olyan távolinak tűnik, mintha egy évszázada történt volna. Érzem, hogy ez az este nagyon jó lesz...

Az estém további része elég sűrűre sikerült, nem örvendtem kifejezetten a dolognak, mert húztam volna már el a belem. A Vöröske óta egyre inkább motoszkált a fejemben, hogy erre inni kell. Igaz, eddig nem hívtam fel a megadott számot, viszont mikor megláttam egy másikat a kiszállítás adatai között, tettem egy próbát, s mondanom sem kell, rémesen csúfos kudarc lett a vége. Ez az, amit aligha tudok megemészteni, és még ő magyaráz olyanokról, hogy nem szerencsétlen, amiért én viszem ki a kaját neki. Legközelebb holt biztos, hogy átadom másnak ezt a remek lehetőséget.
Szerencsére valamivel több mint egy óra múlva már levehettem az egyen dzsekit, meg a napi izzadtságomat magába szívó pólómat, muszáj voltam hazaugrani egy gyors zuhanyra, mert már megint bűzlöttem saját megítélés szerint, márpedig az ilyesmit orvosolni kell, ha csajozni óhajt az ember fia. Mivel direkt a pizzéria környékén béreltem lakást, ezért ezzel egészen hamar megvoltam, az eleganciát ma mellőztem, inkább laza szerelést öltöttem magamra. Egynek jó lesz, bár a motorom most a garázsban marad, mert inni szeretnék, azt meg roppant nehéz, ha éppenséggel haza kéne nyargalnom a járgánnyal.
Nagyjából Chantal után fél órával lököm be az ominózus csehó ajtaját, egynek jó lesz, valamelyik hülye haverom innen lőtt fel bejelentkezést face-re fél órája, meglátjuk, itt eszi-e még a fene. Még úgy ahogy vagyok, bőrdzsekistül indulok meg az asztalok felé, nem szúrva ki a ma már egyszer látott vörös hajkoronát – még jó, nem combvillantós miniben maradt meg előttem, az egyszer biztos. Azért a lábainak adózom egy elismerő pillantással, de mivel háttal van, és odaordít nekem a haver, hát el is tereli a figyelmem azonnal.
- Coooole, pajtiiii! Gyere, akció vaaan!
Mármint piára, de mondjuk abból kiindulva, hogy vagy négy csaj simán időzik a társaságukban, talán ez nem kifejezetten állja meg a helyét.
- Sziasztok! Látom folyik a whisky.
Az asztal több helyütt szeszfoltos már, kár érte, de ittas ember ügyetlen is szokott lenni általában. A magam részéről egyelőre nem ülök le, csak körbenézek, hát mit ne mondjak, a buli legviccesebb része mindenképpen az, mikor mindenki más részeg, te meg nem. Komolyan mondom, erről tanulmányt lehetne írni.
- Hallod, ott van az a csaj a pultnál, és már elhajtott engem is, meg Joeyt is, most meg valami tálarcú tuskóval dumál. Bezzeg azzal szóba áll.
- A kék ruhás? Jók a lábai. Amúgy mit foglalkozol vele, mikor itt ül négy másik?
- Nem tom, egyik sem vörös, szerintem azért.
- Nem teljes a felhozatal, mi?
Felnevetek, aztán az egyik csaj, azt hiszem, hogy Moira a neve, vagy valami ilyesmi, és az egyik ökör ágybetétje, nulla önértékeléssel, a nyakamba akaszkodik, és affektálva rimánkodik, hogy menjünk táncolni. Tudják, hogy én szeretek, a többiek meg rendszerint nem hajlandóak megmozdulni.
- Oké, csak hagy húzzak le egy felest.
Töltök gyorsan magamnak egy árván ácsorgó, használatlan pohárban, aztán amint lehúztam, már mehetünk is a táncparkettre. Bepörgetem a leányzót rendesen, én meg legalább akklimatizálódom kicsit közben.

Még csak fél órája vagyok itt, de már betámadtak többen is, mintha a homlokomra lenne írva, hogy "Ez az, igen. Most gyertek gyerekek, mert rohadt jó hangulatomban vagyok!". Máskor nem szoktak egy este alatt se megtalálni ennyien, most meg a két srác után a harmadikot képtelenség lekoptatni. Újra és újra ellenkező irányba lesek, mint amerről ő löki a fárasztó dumáját, de egyszerűen nem jut el a hülye agyáig, hogy nem érdekel.
Aztán a jó kedvemre még jön a hideg zuhany is, szexi bőrdzseki, fehér póló és farmer formájában, amitől végképp Himalája közeli magaslatokba rúg a hangulat mércém. Pont itt? Pont most? Miért büntetsz engem, Istenem??
Nem elég, hogy azóta is ég a képem, amiért olyan bunkó voltam, most még meg is jelenik a pizzafutár, mintha csak a sors akarná végképp elcseszni az estémet. Nem is nagyon tudok utána már máson gondolkozni, mint azon, hogy van-e értelme bocsánatot kérnem tőle, vagy sem.
-Az izgalmas lehet. Tudod, én videó játékokat tervezek.
Elég jól fizet és élvezem a melót, szóval...- magyaráz a mellettem ülő, mire unottan szemet forgatok és mű mosollyal felé fordulok.
-Figyelj. Ne haragudj, cuki vagy, de most nincs erre szükségem. Pocsék napom volt és nem azért vagyok itt, hogy szerezzek valakit, aki megvigasztal. De azért köszi.- darálom le gyorsan a durvább verzióját a lekoptatásnak, mire a pasi felvont szemöldökkel védekezőn feltartja kezeit, fogja a kis italát és elsétál. Ámen. Egy gonddal kevesebb.
Próbálok még véletlenül se a pizzafutár -de pocsék, hogy így kell emlegetnem, mert nem tudom a nevét- irányába nézni, miközben magamban azon zsörtölődöm, mi lenne a helyes. Nem szeretem, ha bunkó perszónának gondolnak az emberek és bár nem kellene foglalkoznom vele, hogy mit gondol rólam, képtelen vagyok nem rosszul éreznem magam amiatt, ahogy viselkedtem vele. Mindez persze oda vezethető vissza, hogy a srác egyébként nagyon bejön, de ezt nem akarom a tudtára hozni. Ha most bocsánatot kérnék tőle, valószínű ezt le is venné abból, szóval végképp tanácstalan vagyok.
-Kérnék még egyet!- szólok a pultosnak, mikor kiürül a poharam, közben akaratlanul is a táncolók felé pillantok, ahol aztán meglátom a futár srácot valami buta libával enyelegni, ettől pedig ismét felmegy bennem a pumpa.
Én itt azon filozofálok, hogy szegényt biztos vérig sértettem, közben meg kiderül, hogy amúgy tök jól szórakozik. Akkor én minek emésszem magam itt a pultnál?
-Szia. Nincs kedved...- hangzik mellettem a következő jelölt kérdése, mire meg se várom a kérdést, csak elkapom a kezét és leszállok a bárszékről.
-Naná, hogy van.- vigyorgok bájosan, mázlimra pedig még nem is egy csúf hapsi akar táncba hívni. Milyen gáz is lett volna, ha Quasimodo-nak mondok igent.
-Remek.- közli, mire már vonulok is vele arra, ahol a többi ember -és persze a pizzafutár is- lötyög. Megjegyzem, ritka jó mozgással áldotta meg a sors, amitől a dühöm csak tovább fokozódik, hiszen nem az volt a célom, hogy más csaj felé taszigáljam. Annak örültem volna, ha a visszautasításom feléleszti benne a vadászösztönt és engem kezd ostromolni, de hát, nem válhat mindig valóra az, amit én szeretnék. Azt viszont nem szabad elfelejtenem, hogy ennek a ruhának igen nagy sikere van. Különleges helyet érdemel majd a gardróbomban, mert több szempár is végig vizslat benne, miközben a táncolók közt átverekedem magam jó messzire a futáromtól.
-Jake vagyok.- kiabálja közben a pasas, én pedig nagyon nem is foglalkozok vele, de azért nem vagyok annyira bunkó, mint amilyennek leírtam magam cirka másfél órával ezelőtt. Tudok én aranyos is lenni, ha akarok.
-Chantal, nagyon örülök.- vigyorgok, aztán jöhet a tánc. Csak finoman és nőiesen. A túlzó kavarásoknak meg mindenféle ribancos-popzene klippes mozgásoknak soha nem voltam híve, így most se vagyok hajlandó úgy vonaglani, de azért beleviszem a legtöbb erotikát a mozdulataimba, tekintetem pedig elég sűrűn a futárt kutatja. Utálom ezt, de sosem bírtam betartani a női magazinok okos tippjeit. Általában mindig az ellenkezőjét csinálom annak, mint amit tanácsolnak, mint ahogy egy hibát többször is elkövetek csak, hogy biztos legyek benne, hogy az hiba. Na de mit ad Isten? A partnerem megpörget, én pedig neki koccanok valaki mellkasának, aki persze nem más, mint ... Ő. Annak ellenére, hogy a tömeg másik oldalára verekedtem magam, sikerült összetalálkozni vele. Na jó, nem mintha nem élvezném a mellkasnak tapadós mozdulatsort, meg a szexi illatot ami meglepően nem pizza, de inkább gyorsan elhátrálok tőle.
-Bocsi. Eskü nem szándékos volt.- szabadkozok, de aztán jobbnak látom, ha inkább eleresztek egy kínos mosolyt és neki állok visszatáncolni magam a partnerem felé, aki elé ekkorra már odalötyög egy maca.  

Egy határozottan ritmusos nóta hangzik fel, amire még jobban bepörgök, mint amennyire eddig, bár a produkcióm értékéből rengeteget levon, hogy a partnerem azt sem tudja melyik a jobb, s melyik a bal lába. Remélem, pillanatokon belül kidől, mert így abszolút nem élvezet táncolni. Már bánom, hogy belementem, no de sebaj, lesz ez majd jobb, vagy éppen keresek más delikvenst, akivel táncolhatok, ennél jobban még a pia sem dobna fel ma este, valahogy sosem láttam értelmét sakál részegre inni magam, és baromságokat csinálni. Egyszerűen nem stílusom. Éppen annyi kell csak, hogy érezze az ember azt a halovány bizsergetést a bőre alatt, és a hangulatát egy hangyányit megdobja. Én azonban nem vagyok olyan típus, akinek ez kell a jó hangulatához, alapból megy a dolog, derűsebb lélek lévén.
Hohó. A kék ruha, meg a formás lábak gazdája a táncparkettre téved, kár lenne tagadni, hogy figyelemreméltó a kisasszony, de ahogy látom, kifogott magának egy pasast. Nem gáz, addig úgysincs semmi veszve, amíg nem sétált ki vele az ajtón.
Ehhez hasonló gondolatok kergetik egymást a fejemben, egészen addig a pillanatig, amíg meg nem látom szemből.
- Ez nem lehet igaz.
Szalad ki rögvest a számon, és már most tudom, hogy jobban járok, ha bevetek valami elkerülő kommandózást, mert eszemben sincs az este további részében hagyni, hogy rajtam köszörülje a nyelvét, eleget tette már ma. Majd kommunikálok vele a kiállításon, ott legalább munkaköri leírásából fakadóan is moderálnia kell magát. Előre élvezem. Kíváncsi vagyok, mennyire képes rá, már hogyha direktben arra utazik valaki, hogy kihozza a béketűrésből. Nekem a jelek szerint úgyis megy, hogy tulajdonképpen nem akarom. Határozottan vicces jelenetsor bontakozik ki lelki szemeim előtt.
- Hé, Cole, ide figyelj már.
Fordítja maga felé a fejemet az ittas barbi, én meg engedelmesen követem, tekintettel arra, hogy talán tényleg nem kellene feltűnően bámulnom a Vöröskét, még a végén felhívásnak veszi keringőre, és idejön sárkánykodni. Fogadjunk a táncpartnerével nem olyan kis epés. Kifejezetten érdekelne, hogy mitől jobb nálam az a tag. Valljuk be, hogy szerintem semmiben, még csak táncolni sem tud túl jól, oké, elmegy szódával a fejszerkezete. Ki érti a nőket. Bár talán annak a számlájára írható, hogy biztonságosabb alaknak tűnik, mint amilyen én vagyok. Kétségtelenül ez sokakra igaz.
Moira közben rosszul lesz, és elszáguld a kijárat felé, nos, bármennyire valljam magam az esetek többségében úriemberhez hasonlatosnak, senki haját nem fogom fogni, amíg hány, mert a végén még én is odaokádok mellé. Minek iszik, aki nem bírja.
Épp visszafordulok, hogy a srácok felé vegyem az irányt, mikor mit ad isten, a mellkasomon landol a kis Vörös, amit eleinte csak a felhúzott szemöldökeimmel reagálok le, elárulva ezzel, hogy némileg meglepett a dolog. Magától jön a mozdulat, ahogy éppen csak ráfogok a derekára, mintha eztán én akarnám táncba vinni, ami mondjuk tény, hogy nem lenne ellenemre, de az már kiderült, hogy a kisasszonynak heves ellenérzései vannak irányomba. Aminek valljuk be, semmi értelme, kivéve akkor, hogyha ezt használja arra, hogy még véletlenül se kerüljön közel hozzám. Ebben már akad némi logika.
- Ugyan, valld csak be, hogy inkább táncolnál velem.
Meglehetősen lazán adom elő mindezt, lévén, ha szimpatikus nem vagyok neki, attól még tény, hogy a tánctéren elég jól szerepelek. Ő azonban rögvest kimenekül a privát szférámból, amit azért némileg sajnálok, lévén szívesen beengedném akkor is, ha szándékosan jönne.
Nem nehéz kiszúrnom, hogy nagy hirtelen partner nélkül maradt, szóval nem vagyok rest hős lovagként a megmentésére sietni, és a keze után nyúlva visszapörgetni magam elé.
- Itt vagyok én alternatív megoldásnak a melák helyett.
Élek az építő jellegű javaslattal, már amennyiben nem vágott kapásból pofán, és ha netán beleegyezik az ajánlatomba, csak akkor vándorol ismét a kezem a derekára, hogy felvehessük a következő szám ritmusát.

Nem igazán értem, mit akar az univerzum a fejembe verni azzal, hogy ismét elém veti a srácot, mert hát azt vallom, hogy sosem véletlenül botlik bele az ember a másikba. Na de, mihez kellene kezdenem Vele? Talán, meg kellene ejtenem azt a bocsánatkérést? Fenéket. Inkább tisztes távolságban maradok tőle és megpróbálom jól érezni magam. Hiszen, azért jöttem ide, nem? A nem épp kellemesnek nevezhető beszélgetésünk után lazítani akartam és cseppet sem Rá gondolni, most meg épp itt akar ő is szórakozni. Nevetséges.
Na és akkor van ez a valaki, akit sorsnak szoktam nevezni, de hívjuk csak szimplán aljas rohadéknak ma este, épp az utamba veti a srácot. Vagyis, helyesebben kifejezve, engem vet a karjai közé, ami nem mondom, meglehetősen komikus jelenet. Látva az ábrázatát, ő sem számított erre, de ennek ellenére karja a derekamon landol, amiről próbálok nem tudomást venni.
-Naná. Most lebuktam.- forgatom a szemeimet és már vonulok is el a két lábon járó kísértéstől, de pechemre, közben a partnerem elé oda veti magát egy csaj, minek köszönhetően csak állok és pislogok. Nem kicsit égő a helyzet, dehogyis. Nem baj, egész jól viselem általában a cikis helyzeteket. Azt viszont kevésbé viselem jól, hogy a srác visszaserget magához, amitől a mellkasa megint olyan kínosan közel kerül hozzám én pedig igazán, de igazán kényelmetlen helyzetbe kényszerülök. Pont ezt akartam elkerülni, hogy neki álljon előadni a szokásos alfahím műsorát, amivel a többi csajt szokta etetni. Már pedig, ez a lovagias stílus teljesen biztos vagyok benne, hogy annak a része. Na de azok után, ahogy viselkedtem vele, miért akar velem táncolni?
Választ nem adok végül, csak beleegyezően sóhajtok egyet, és átkarolom a nyakát, ami kínos, ugyanakkor furcsa mód egész kellemes is egyben. Nem hiszem, hogy éppen ez a jó taktika, amit folytatok, de egy tánc belefér, nem?
-Azt hittem a nem rég elhangzott beszélgetésünk után nem épp én leszek az, akit megmentesz egy kínos helyzettől és felkéred táncolni.- biccentem kissé oldalra a fejem ahogy felpislogok rá kíváncsian, ajkaimon pedig apró mosoly jelenik meg. Érdekel, mit fog erre válaszolni, mert őszintén szólva azt hittem, ha össze is akadunk a táncparketten, inkább kirúgja a lábam vagy valami ilyesmi, de erre nem számítottam.
-Vagy épp kapóra jöttem?- kérdezem, majd várakozón pillantok rá és meg kell hagyni, így közelről sem piskóta a pasi. Titokban alaposan szemügyre is veszem, tekintetem végig vándorol nyaka vonalán, majd futva átszalad az ajkain, végül a tekintetén állapodik meg. Nem győzöm közben azt mantrázni magamban, hogy semmiképp se szabad még egy arcizom rezdülésemmel se a tudtára hoznom, hogy bejön. Úgy kell viselkednem, mint eddig. Ridegnek kell lennem és közömbösnek, attól biztos falnak szalad és, ha stírölöm is, azt is úgy kell tennem, hogy ne vegye észre.
Közben felhangzik a következő zene , ami személyes kedvencem, úgyhogy a csípőm mozgása is fellendül kicsit a ritmussal együtt, már-már fel is bátorodok és élvezem a helyzetet, hogy itt riszálhatom magam előtte. Mindezt úgy, hogy még mindig azon kattogok, bocsánatot kérjek-e vagy meg lesz ő nagyon jól anélkül is?
-Ők a barátaid?- biccentek a haverjai felé, akik közül kettő nem rég próbált felcsípni, most meg nyíltan vigyorogva lesik a kis táncunkat. Megfordul a fejemben a gondolat, hogy ettől most Ő ismét a fő macsónak érezheti magát, hiszen a haverjait kikosaraztam, míg vele itt táncolgatok. Jó döntés volt ebbe belemenni?

- Ugye mennyivel jobb színt vallani?
Egyértelmű, hogy csak ugratom, bár igazság szerint egyébként azt komolyan gondolom, hogy vélhetőleg pont az a baja, hogy bejövök neki, ámde ő inkább távol maradna. Mindenkinek szíve joga eldönteni, miként akarja élni az életét, én ebbe igazán nem szeretnék beleszólni. A legtöbb normális csaj úgysem kezd a magamfajtákkal, mert jelez a kis beépített radarjuk, hogy hahó, rossz fiú, balra el. Az okosabbak hallgatnak erre a megérzésre, akik meg ennek ellenére mégsem, azok rendszerint megégetik magukat. Velem is, hiszen nem szokásom pár éjszakánál tovább élvezni valaki társaságát. Mondhatnám, hogy nem tehetek róla, mert egyszerűen nem fog meg senki igazán, de ez nem teljesen igaz, lévén abszolút nem igyekszem megismerni őket. Nekem ilyesmire jelenleg nincs igényem, egyszer biztos átkattan majd valami az agyamban, és örökíteni vágyom majd csodás genetikámat, de azért nem sietek sehová, szeretném kiélvezni tisztességesen a fiatalságomat.
Szórakoztat, hogy mennyire felfújja az arcát, amikor úgymond a megmentésére sietek. Nem tudnám megmondani, miért csinálom, talán mert nem szeretem, ha bármely hölgyet cserbenhagy a partnere, elvégre mennyire kínos lehet már egyedül a táncparkett közepén. Egyébként szerintem rajtam kívül senkinek sem tűnt fel a világon, de neki nem lehet épp kellemes érzés, bár ez nem kellene, hogy érdekeljen, amilyen undokul viselkedett velem, de az a kék ruha… meg formás virgácsok. Nem tehetek róla, heves késztetést érzek arra, hogy minél közelebb legyek hozzá, és most legalább nem tudja becsapni az orrom előtt az ajtót.
- A sors furcsa fintora, hogy pont te kerültél kínos helyzetbe.
Azt nem állítanám, hogy felkértem volna táncolni, mert esélyes, hogy nem vagyok ekkora mazochista dög, nem rajongtam volna a visszautasításáért, ellenben így azért egészen más a helyzet. Azért valahol rendkívüli módon örülök annak, hogy jelen helyzetben nem olyan magas kis perszóna, és úgymond hagyja, hogy a helyzet magával sodorja, vagy éppenséggel jelenleg én a parketten.
- Még akár ezt is mondhatjuk, nem szívesen mondtam volna le a tánc lehetőségéről ilyen hamar.
Márpedig partner híján, egyedül lötyögni nekem nem stílusom, nem az vagyok, aki a csajok mögé settenkedik, hogy alájuk kavarjon, én jobb szeretem annak rendje és módja szerint intézni a dolgokat a tánctéren.
- Úgy látom, bejön ez a szám.
Vonásaimon derűs mosoly ül, és távol álljon tőlem, hogy valamivel ismét felforraljam az agyvizét, de azért olykor-olykor végigszalad rajta a pillantásom, bár igyekszem nem úgy megejteni, hogy kiszúrja, mert tényleg nem vágyom egy nyaklevesre, komolyan kinézem belőle, hogy képes lenne rá.
- Haverok.
Vállat rántok, nem kifejezetten ragoznám, mert elég csúnyán le van aljasodva mind. Ha partyzni akarok, vagy tényleg leinni magam, jó társaság, józanul nem kifejezetten. Az meg legyen az én magánügyem, hogy a barát titulussal nagyon keveseket illettem, illetek életem során. Nem dobálózom ilyen nagy szavakkal csak úgy, lévén meglehetősen nehezen bízom meg az emberekben. A képmutatás világában felnőve nem kifejezetten meglepő ez, úgy hiszem, ám ő semmit sem tud rólam, és jobb is, hogyha ez így marad. Legyek csak a műkedvelő pizzafutár.
- Te hogyhogy egyedül? Merész egy nő létéről. – Legalábbis, mikor bejötte, egy másik pasas szédítette volna, ha hagyja, csak akkor még nem szúrtam ki, hogy a közel sem szívélyes Vöröske az, illetve a parketten megint egy másik csávó forgatta egy darabig.
- Magányos vadászat, esetleg feszkó levezetés valami bunkó miatt?
Kérdezem pofátlanul vigyorogva, mert valahogy egészen biztos vagyok benne, hogy az utóbbiról van szó, az meg mellékes, hogy tulajdonképpen magamat bunkóztam le. Nekem szabad.

Kérdésére, csak a szememet forgatom majd vigyorogva fejet csóválok. Ahhoz képest, hogy engem furdalt egész idáig a lelkiismeretem, most kiderült, hogy cseppet sem tört le a drága attól, ahogy bántam vele nem rég. Jó, amúgy sem gondoltam, hogy majd zokogva fog ücsörögni egy sötét sikátorban és az öngyilkosságot fogja tervezgetni, de azért úgy gondoltam, hogy az önérzetét picit talán megbántottam. Ezek szerint nem egy olyan fajta pasas, akinek kedvét lehet szegni. Biztos jó párszor kapott már a képére durvábbat is.
-Ó, igen. És most megmutattad a sorsnak, milyen lovagias vagy, hogy félre dobtad a sérelmeidet és megmentettél.- pillogok édesen, mintha épp egy gyönyörű sztorit mesélnék nagy átéléssel, bár valójában tényleg hálás vagyok, amiért nem hagyott hoppon. Ugyanakkor azt is sejtem, hogy mindez csak azért van, mert most megpróbál elbűvölni. Képtelen elviselni, hogy egy nő úgy állt hozzá, mint én nem rég és most ki akarja deríteni, hogy tényleg ennyire hidegen hagy, vagy épp túl nagy hatással van rám? Legalábbis, én ezt tenném, ha az ő helyében lennék.
-Így már mindjárt más.- bólintok mosolyogva, de igazság szerint az se zavar, ha tényleg csak azért húzott vissza magához, mert kapóra jött, hogy magamra maradtam a parketten. Bármi is volt a táncra való felhívás oka, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem. A srác piszkálja a fantáziámat és elég izgató ez a hirtelen közelség. Főleg, ha hozzá vesszük azt az apró tényt, hogy nagyon bejön. A parfümje illata nagyon tetszik, mintha csak direkt fújta volna be magát épp olyannal, ami bejön. A fehér póló bár ápol és eltakar, kezeimmel, ha épp másfelé vándorolnak táncika közben érzem, hogy elég finoman kidolgozott izmok lapulnak alatta és még akkor nem említettem, hogy még a magassága is épp megfelelő. Pont a nyaka virít a szemeim előtt, ha felé fordulok. Kész kínzás, de élvezem is egyben.
-Mert jó a ritmusa.- vigyorgok rá, miközben megfordulok és úgy táncolok tovább finoman hozzásimulva hátsómmal. Nem akarok én túlzásokba esni, de kíváncsi vagyok, zavarba hozható-e a figura egy forró tánccal, vagy már annyira hozzászokott az ilyesmihez, hogy teljesen hidegen hagyja. Bevallom, igen hízelgő lenne számomra, ha végre nem csak a vigyort látnám a képét, hanem némi zavarodottságot. Na és persze, vagyok olyan rendes, hogy a haverjaira is tekintettel vagyok, ezért is kapják ezt a kis műsort. Hagy irigykedjenek. Egyébként is azért jöttem, hogy jól érezzem magam, úgyhogy ezen leszek mostantól.
-Elég jó kedélyű banda.- fordulok vissza, majd újfent lazán átkarolom a nyakát és úgy mozgok tovább a ritmusra. Kezd a vészvillogóm igen durván sipákolni, hogy bizony, ha ezt így folytatom, nem lesz ennek jó vége. Mármint nem arra célzok, hogy egy kis tánc után majd rögtön ágyba vihet, hanem arra, hogy én kezdem túlságosan élvezni a helyzetet.
Mikor érdeklődni kezd, miért is vagyok most itt egyedül és elhagyja ajkait a bunkó szó, ami most így egyértelműen rá vonatkozott, elnevetem magam és körbe pillantok, míg a választ keresem. Mit is mondhatnék neki? Naná, hogy az igazat, ahogy szoktam.
-Igazság szerint az utóbbi a helyes válasz.- lesek fel rá vigyorogva, majd sóhajtok egyet, pár pillanatra lepillantok a lábainkra, aztán vissza az arcára. Nem akarom, hogy azt gondolja, hogy ő nyert vagy valami hasonló baromság, de tény, hogy tartozok egy bocsánatkéréssel. Csak aztán nehogy elbízza magát.
-Nézd. Nagyon sajnálom, hogy olyan... utálatos és bunkó voltam. Bevallom, nem volt szép tőlem és nem is neked szólt igazán a dolog. Elég pocsék napom volt, ráadásul azt hittem, majd te fogsz nekem rontani a kamu szám miatt, úgyhogy ez amolyan sündisznó effektus volt. Sajnálom.- és magyarázkodok, mintha szükség lenne rá, de most már teljesen mindegy, nem igaz? Lányos zavaromban inkább a mellkasát kezdem lesni, vagy épp a válla fölött figyelek másokat, csak ne kelljen majd az önelégült képét bámulnom, amit a bocsánatkérésem fog belőle kiváltani. Tudom, hogy ez majd most igencsak meglegyezgeti az egoját és máris azt kívánom, bár ne is mondtam volna semmit.
-Bár nem úgy tűnik, hogy nagyon megzuhantál volna a jelenettől, de a lelkemnek így könnyebb.- nevetem el magam, miközben próbálom azt a kínos pillanatot tovább legyezgetni, amit az imént okoztam, végül azon morfondírozok, hogy lehet ideje lenne innom valamit és talán hagyni a srácot.

A kérdésére elgondolkodom némileg, aztán megcsóválom a fejem, ez éppenséggel nem jutott eszembe eddig, de talán ez is közrejátszhat, szigorúan tudat alatt.
- Az én párom lelépett, a tiédet lenyúlták, így tűnt logikusnak. Ha úgy jobban esik, vedd puszta önzésnek, amiért inkább folytatnám a táncot, jelen esetben veled, minthogy inkább asztalhoz üljek.
Nem szeretném a kelleténél jobban húzgálni a nem létező bajszát, így hát nem puffogtatok olyanokat, hogy beérem vele. Már csak azért sem, mert történetesen szívesebben lejtek vele, mint bárki mással jelenleg ebben a kricsmiben. Ami azt illeti, kíváncsi vagyok, meddig fog ilyen heves ellenállással viseltetni irányomba, mert általában azért hogyha valakitől szeretnék valamit, azt elérem. Azt még nem döntöttem el, hogy vele mi a helyzet. Tetszik, ó, kifejezetten passzol az ízlésemhez, de a kora esti műsora után annyira nem vagyok biztos benne, hogy erőltetnem kell ezt a témát, és megkísérelni elcsavarni a fejét. Még a végén kinyír, és bedobja a tengerbe a hullámat. Ez talán még fantáziálgatásnak is erős volt, no mindegy. Vannak olyan nők, akik bármily tetszetősek is, sokkal bonyolultabbak és nehezebb esetek annál, mintsem foglalkozni vágyjak velük. Ki tudja, hogyha olyat keresnék, akivel a jövőre tervezek, jobban megfontolnám a dolgot, elvégre, azért a nőért, akit majd később elvesz az ember, megéri küzdeni, ám én még közel sem tartok ott agyban, hogy nősülésre adjam a fejemet.
Párszor már azért finoman bepróbálkoztam nála, elkértem a számát, óvatosan célozgattam, falrahányt borsó volt mind, az az igazság, hogy tényleg rettenetesen zavar ez a csuklóból elutasítása, szeretném tudni, hogy tényleg ennyire nem jövök be neki, esetleg inkább az a romantikus lelkületű típus, akinél szóba sem jöhet az egy éjszakás kalad, vagy szimplán fél tőlem. Nyilván látott lányokkal lelépni a kiállításról, azt sem tagadnám, hogy szinte minden alkalommal volt folytatása a történetnek. Akárhogy boncolgatom, újra meg újra oda lyukadok ki, hogy azért volt olyan nehezen emészthető korábban, mert valójában tetszem neki, viszont mivel némi rálátása akadt a nőkhöz való viszonyulásomra, ezért jobbnak látja így. Mi tagadás, ha így van, tökéletesen igaza van.
- Határozottan tetszik a ritmusa.
Ha ő így, hát én sem leszek rest pajzánabbra venni a figurát, ó anyám, hibátlan popsi. Ki érti a nőket… Én aztán biztos nem, pár órája biztos nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülök a kisasszonnyal. Kissé megfeszülnek a csípőjén az ujjaim, de maximum ebből érezheti, hogy hatással van rám, zavarban nem én lennék kettőnk közül szerintem, ha a mellékhelyiségben kötnénk ki egy gyors numerára. Meglepő, hogy elég sokan benne vannak az extrémebb helyszínekben, ha elragadja őket a hév. Kíváncsi lennék, mire indul be a Vöröske, és hogy vajon nem saját maga alatt vágja-e a fát. Zavarba nem jövök, ugyan nem értem, mit miért csinál, de amíg a dolgok kellemesebb vége van előtérbe, mindez határozottan nem érdekel. Azzal nem foglalkozom, hogy néha idekurjantanak a hülye haverjaim, én ebből nem vonok le messzemenő következtetéseket, a nők nagyon rafináltak tudnak lenni, ezzel tökéletesen tisztában vagyok.
- Ittak hozzá eleget, bár alapjáraton sem szokásuk búslakodni.
Miképp nekem sem, de ez most nem tartozik a tárgyhoz. Amikor szembefordul, egy ideig a vonásait fürkészem, mintha csak belelátni vágynék a fejébe, holott ez lehetetlen. Az a nagy helyzet, hogy ez a nőszemély pont úgy van rendben, ahogy megteremtette az ég, csak ne lenne olyan szúrós. Sebaj, minden vadászat addig izgalmas, amíg tart, tudom, tudom, ezért a legtöbb nő leköpne szíve szerint, de még nem léptem a megkomolyodás útjára ilyen tekintetben.
- Sejtettem.
Megeresztek felé egy kacsintást, és őszintén hidegen hagy, hogy közben igazolást nyert a bunkó mivoltom - nem vagyok az, de egy kellemes női nevetésért simán bevállalom a dolgot.
- Általában értek a kamu számokból. Két dolgot jelenthet. Hatalmas kapufa volt a dolog, és abszolút semmi esélyem. A másik eshetőség, hogy valójában nagyon is lenne, csak éppen nehezebb fába vágtam a fejszém. - Megnyugodhat, mert nem kérdezek rá, esetében melyikről van szó, már csak azért sem, mert elég erős tippem van rá, és nincs kedvem ahhoz, hogy letörje a kedvem azzal, ha netán mégis az ellenkezőjéről van szó.
- Bocsánat kérés elfogadva.
Amúgy kicsit zavar, de ezt neki nem kell tudnia. Nem az a kamuszámos pasas vagyok, egyszer-kétszer előfordult, de ez normális, nem vagyok mindenkinek a zsánere, nekem sem jön be minden nő.
- A látszat néha csal.
Rántok vállat, mintha valóban nem érdekelne, a szavaim azért árulkodóak lehetnek, és ha elég okos, márpedig szerintem az, akkor azért kapizsgálhatja, hogy ezzel kapcsolatosan tévedésben él. Tény, megzuhanni nem fogok ilyesmitől, de jól sem esett. Részemről abszolút nem kínos a jelenet, a ritmust továbbszőve kipörgetem, enyhén meglökve a csípőjét, hogy érezze az irányt, majd vissza hozzám, de úgy tűnik, kicsit lemerevedett a nagy bocsánatkérésben, és a kezem mellé nyúl, mikor visszaérkezik, aminek hála - én őszintén hálás vagyok, igen - a mellkasomon landol a kacsója, és mivel nem tartok ellent, egészen közel préselődik, én pedig derűsen, pimaszul fénylő barna tekintetemmel pillantok le rá, miközben magamban már azt számolom, hány kurta szívdobbanásnyi másodperc kell neki ahhoz, hogy kimeneküljön a helyzetből.

Az érvei nem rosszak, de inkább annak tulajdonítom ezt a táncosdit, hogy élvezi, hogy így nem azt kell mondania, hogy azért táncol velem, mert ő akarta, hanem, mert a körülmények így hozták. Mellesleg sose vallanám be neki, de örülök, hogy végül így döntött, bármi is volt rá végül is az oka.
-Én is szívesebben táncolok, mert már elég unalmas volt a pultnál ücsörögni.- bólogatok, mert hát nekem meg ez lehet akkor a tökéletes ál indokom, mert hát mégse mondhatom, hogy csak azért jöttem táncolni, mert láttam, hogy ő is ide jött azzal a bigével és meg voltam róla győződve, hogy a látványos jó kedv nekem szól. Mintha meg akarta volna mutatni, hogy hiába voltam olyan undok, akkor is jól érzi magát ma este. Így utólag mondjuk megfordult a fejemben, hogy talán nem is tudta akkor még, hogy én ücsörgök a pultnál...
Nem tudom, valamiért jó lett volna egy percig azt gondolni, hogy körülöttem forog a világ, de talán túl nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy múltkor elkérte a számomat. Hiszen, egy ilyen pasinál ez nem jelent mást, mint azt, hogy szívesen az ágyába vinne és pont. Hülyeség lenne azt gondolnom, hogy én olyan különleges és csodálatos vagyok, hogy a nyálán csúszva fog majd elém kúszni, mint egy csiga és a kegyeimért könyörög majd. Én is, csak egy ágybetét vagyok számára, semmi több, azok után meg, ahogy viselkedtem vele otthon, talán már még annak se lennék jó. Talán nem is baj, hogy bemutatkoztam neki, mert így már most sejtheti, hogy nem vagyok az a fajta csaj, akikkel ő jól szokta érezni magát. Én, ha nem is a leendő férjemet keresem, de valami biztos pontot szeretnék végre magamnak, aki mellett nem azt érzem, hogy megnehezíti, hanem megkönnyíti a húzós mindennapjaimat, az pedig valószínű, hogy nem ő. Főleg, mert ő teljesen mást művel, mint én. Ő csak jól szórakozik, jól érzi magát, amivel nincs is baj, de nekem valahogy nincs szükségem ilyesmire. Pláne, hogy ő az a típus, akibe én simán bele tudnék zúgni, amit nem akarok, mert ő mást akar. Bonyolult mégis egyszerű az ügy.
Hogy mindezek mellett miért kavarok mégis vele? Őszintén szólva, nem tudnám megmondani az okát. Kicsit élvezem a dolgot és kicsit feszegetem a határokat is. Érdekel, mennyire izgatom a fantáziáját és, ha abból vonok le következtetéseket, ahogy finoman a csípőmre markol, hát... szerintem nem lenne ellenére, ha azt súgnám a fülébe, hogy "vigyél haza vagy ess nekem itt és most". Na persze egyértelmű, hogy ilyesmit tőlem nem fog hallani, de legalább tudom, hogy a fantáziájára hatással vagyok.
A nagy felfedezés után pedig vissza is fordulok szembe vele és megpróbálom állni a kutakodó tekintetét. Talán, sikerült összezavarnom, nem tudom, de inkább, csak vigyorgok a haverjain.
-Nem is valami jó dolog búslakodni.- lesek rá, majd ismét a haverjai felé és, csak most jut eszembe, hogy igazából a nevét még mindig nem tudom. Pedig, már sikerült megsértenem, táncoltam és jelenleg is táncolok vele és még bocsánatot is kértem. A neve pedig, még mindig rejtély.
A tippelgetésén pedig, csak szemtelen mosoly terül szét arcomon. Naná, hogy nem fogok válaszolni, pedig a második verzióval pont, hogy beletrafált az igazságba. Nem egy buta pasas ő, tudtam én ezt már elsőre is.
-Azt hiszem, erre most még nem fog fény derülni.- vigyorgok pimaszul, bár szerintem abból, hogy épp vele táncolok sejtheti, hogy ez nem azt jelenti, hogy nem lenne az esetem. Csalódnék, ha nem fogna úgy az agya ezen a téren is, mint vártam. -Viszont, ha már a nagy talányoknál járunk, sikerült már vérig sértenem téged úgy, hogy még a nevedet sem tudom. Ez még tőlem is rekord.- és igen, erre válaszul a nevét várnám, de lehet, hogy neki meg ez lesz majd jó szórakozás, hogy névtelenségbe burkolózik és marad egyszerűen a pizzafutár, akitől sikerül bocsánatot kérnem és, bár elfogadja, valamiért mégsem érzem úgy, hogy így is gondolná. Vagyis, könnyít a lelkemen a tudat, hogy én megtettem, ami miatt az önérzetem idáig sipákolt, mégsem vagyok benne biztos, hogy ettől még nem fog úgy gondolni rám, mint egy perszónára vagy egy hárpiára. Ó, igen. Magában biztos ilyesmi jelzőkkel illet.
-Szóval mégis csak sikerült a lelkedbe gázolnom...- szögezem le halkan, mintha csak magammal akarnám közölni, de persze van rá esély, hogy ő is hallotta, ugyanakkor ezzel már nem igazán tudok foglalkozni, mert váratlanul kipörget, majd vissza is. Hirtelen azt se tudom, merre vagyok arccal, így sikerül túl haladnom a táncosok által elfogadott határvonalon és pusztán amiatt nem csapódok neki, hogy még időben megállok. Tenyerem ugyanakkor a mellkasán landol, jómagam pedig vészesen közel kerülök hozzá. Már-már olyan közel, hogy még ruhán keresztül is érzem teste melegét, nyaka vonala pedig csak centikre van ajkamtól. Ő pedig természetesen nagyon élvezi mindezt.
-Ez az a mozdulatsor, amit smacizás előtt szoktál bevetni, vagy pusztán így sikerült?- biccentem kissé oldalra a fejem és bármennyire is sikerült zavarba hoznia, próbálom ezt a legkevésbé a tudtára adni. Inkább elviccelem a helyzetet ezzel a nyomi, ugyanakkor talán hatásos megjegyzéssel, hátha nem tűnik fel neki, hogy a közelsége okozta zavarom már-már választ is ad arra, hogy miért kapott kamu telefonszámot.

- Én ugyan egy percet sem ücsörögtem a pultnál, de sokkal inkább ez, minthogy az ittas társaság poénjait élvezzem.
Kedvelem őket, azért a haverjaim, de a mai napom után egyelőre még nem éreztem felkészültnek ahhoz magam, hogy tökéletesen képes legyek felvenni a ritmust. Egy kicsit be kell melegednem, és nálam nem kifejezetten az alkohol a jó hangulat forrása, legalábbis igyekszem mindig más úton megközelíteni a kérdéskört.
Meglep, ahogy előadja magát tánc közben, nem néztem volna ki belőle azok után, ahogy leosztott a háza előtt, de meglehet, ő sem olyan merev, mint amilyennek mutatni akarja magát. Egyre biztosabbnak érzem magam abban, hogy tulajdonképpen tetszem neki, de egyelőre nem áll szándékomban eme sejtelmemet felfedni előtte, hagy higgye csak, hogy simán képes megtéveszteni. Azért ez közel sem ilyen egyszerű az esetemben, mert valljuk be, volt már pár hölggyel, s annak aligha nevezhető némberrel is dolgom, és nagyjából képben vagyok. Igaz, a lelki mélységeket sosem akartam megismerni, szóval azért közel sem teljes a világképem velük kapcsolatban.
- Valóban nem.
Nekem nem szokásom, úgy gondolom, ahhoz túl rövid az élet, igaz, néha apám rettenetesen felcseszi az agyamat, de akkor inkább dühös vagyok, nem szomorú, az tényleg nem jellemző rám.
- Nevezz egoistának, de szerintem már megtörtént.
Tény, nem az erősségem a szerénység, de többnyire okom van rá, most is kifejezetten biztosnak érzem magam abban, hogy jóval több esély van a második verzióra, a pimasz vigyora erről árulkodik, meg aztán, ha valaki abszolút nem az esetünk, nem dörgöljük hozzá a popsinkat véleményem szerint.
- Áhh, szóval a nevemet is be akarod vetni a legközelebbi sértegetős hangulatodban?
Kérdezek vissza, ezúttal az én képemre kúszik egy pimasz vigyor, és mi tagadás, kifejezetten jól esik egy kicsit szívni a vérét, bár nem minősül szerintem oly erősnek, csak érezze kicsit, hogy nem múlt el bennem nyomtalanul a dolog.
- Egyébként Cole-nak hívnak.
A teljes nevemmel ritkán dobálózom, már csak azért sem, mert apám neve nem ismeretlen, igaz, ami igaz, a foglalkozásomból adódóan nagyon kevesen kötnek össze vele. Nem mintha titkolni vágynék, de úgy gondolom, másként sosem fogom megtapasztalni, amit szeretnék, ehhez pedig nem ér használni a nevemet. Éppen ezért mióta eldöntöttem, hogy szeretném apám nélkül meglelni az utamat, az Archibaldot tökéletesen mellőzöm, abból azért könnyebb arra a következtetésre jutni, hogy nem vagyok csóró gyerek.
- Ennyire nem fogalmaznék sarkosan, de tény, hogy nem voltál kedves.
Amivel semmi baj, mindenkinek lehet rossz napja, csak épp nem szívlelem, ha rajtam csattan az ostor úgy, hogy tulajdonképpen semmi közöm az egészhez. Inkább kipörgetem, félre a kellemetlen témával, kifejezetten nem érzem úgy, hogy nagyon kéne ezzel foglalkoznom, túlvagyunk rajta, nekem nem szokásom a sérelmeimen rugózni, a szavaira kénytelen vagyok felnevetni pillanatokon belül, de csak megcsóválom a fejemet.
- Smacizás előtti mozdulatsor? Hogy ez nekem még sosem jutott eszembe.
Nevetek tovább hitetlenkedve, ezek alapján biztos sokan bepróbálkoznak nála, én éppen ezért meg sem kísérlem, ezek után aligha tűnne spontánnak bármi ilyesmi, bár nem terveztem, azért ennyire nem vagyok szélsőséges, délután közli, hogy milyen kellemetlen meglepetés vagyok, vagy valami ilyesmi, most meg csókolgassam? Ennyire forrón nem esik. Ahelyett, hogy az ajkaihoz közelítenék, a füléhez hajolok közelebb ebben a belsőséges helyzetben, hogy belesuttogjak.
- Majd akkor foglak megcsókolni, ha képtelen leszel leplezni, hogy vágysz rá.
Veheti fricskának akár, mert sejtem én, amit sejteni lehet ezzel kapcsolatban, de a szavaim tökéletesen általánosan is hathatnak, azaz ki tudja, hogy valaha lesz-e olyan… Talán sosem, mindig benne van a pakliban, ám jelenleg nem ezt gondolom, de majd idővel kikristályosodik a helyzet. Helyette inkább az utolsó akkordok felcsendülésével bedöntöm, hogy ne maradjon ideje esetlegesen felfújni a szép kis arcát a szavaimon, aztán amint pár pillanat csend beáll két szám között, eleresztem.
- Élmény volt, köszönöm!
Részemről egyelőre ennyi pont ideálisnak tűnik, de meglátjuk, ő miként gondolkodik a továbbiakról.

- Hajaj, ha engem kérdezel, még sokkal jobban is.
Nem kérdezett, tudom én azt jól, esélyesen képes lenne az arcomba vágni a dolgot, de talán a tánc most kellőképpen eltereli a figyelmét erről a kérdéskörről, és inkább azzal foglalkozik. Tegye is, ilyen kis odadörgölődzésekkel bizisten ellennék egész nap. Azért akad némi sanda gyanúm, hogy mindezt azért csinálja, hogy provokáljon, nem a fejemet akarja elcsavarni, hisz azt már közölte, hogy nem vevő rám, nem igaz? Nem mintha szerintem nem lenne hazugság, de hagyjuk meg abban a hitben a hölgyet, hogy a műsora hibátlan volt, vagy éppen nekem nem volt már szerencsém hasonló esetekhez.
- Miből gondolod, hogy legközelebb is én viszem ki neked a pizzát? Könnyen lehet, hogy máson kell majd a nyelved köszörülnöd.
Én ugyan abszolút nem fogok ragaszkodni ahhoz, hogy kivigyem neki a pizzát, nem ettem meszet, valljuk be, senki sem szereti, ha puszta női szeszélyből megrugdossák párszor verbálisan. Én sem, és nem is fogom soha díjazni, de legalább beismerte, hogy tuskó volt.
- Tudom, bizony. Rajta volt a blokkon.
Meg a telefonszáma is, ám ezt nem hangoztatom, mert nem kifejezetten érdekel a tény, hogy kamu számot kaptam tőle, illetve, visszaélni sem fogok a valódi számával, nem tudnék egyébként sem, lévén nem jegyeztem fel.
- Mindenkinek szokott rossz napja lenni.
Ama véleményemet azonban már megtartom magamnak, hogy ettől függetlenül a rossz napot nem másokon kell leverni. Olyat nem szokásom csinálni, inkább kerülöm a társaságot. Egy ártatlan pizzafutár aligha érdemelt ilyesmit, még akkor sem, ha egyszer el merészelte kérni a kisasszony telefonszámát.
- Én nem véletlenül szoktam ilyesmit csinálni, de most istenemre mondom, teljesen ártatlan vagyok.
Nem húztam el a kezem, hogy nekem jöjjön, egyszerűen elakadtunk valahol a visszafelé mozdulatban, épp úgy foghatnám rá is, de maradjon meg abban a hitben, hogy én rendeztem így. Együtt tudok élni a gondolattal. Ellenben a szemtelenségemnek nem szab gátat semmi, tudom én, hogy szörnyen pofátlan vagyok, de hát istenem, szeretek ilyen lenni, a vörössége szórakoztat, akár a düh, akár a zavar az okozója. Leshetem, nos, rendben, majd meglátjuk, válaszolnék, de amint feláll, már fel is képel, ami különös módon még szélesebb lesz a vigyor a képemen, igazság szerint imádom, hogyha érzéseket csiholok ki a nőkből, és valljuk be, a düh nagyon intenzív fajtája, ráadásul, be kell valljam, elég szexi is.
- Ohh, Milady, szörnyen röstellem, hogy így a lelkébe taposta arcátlanságommal.
Meg a nagy frászt. Lesz ez még másként, drága Chantal, nem kell ahhoz hülye libának lenni, hogy a karijaimba omolj, csak egy kis idő kérdése. S ha már ilyen kijelentéseket merészel tenni, akkor szabályosan arra kényszerít, hogy tovább próbálkozzak, míg célba nem érek.
- Egyébiránt, Miss Lefevre, tudja mit mondanak… az igazság fáj mindig a legjobban.
Ezt már csak a hátának mondom, aztán visszafordulok a társaságom felé, hogy kedélyes hangulatomat az est további részében megőrizve vele ellentétben én marha jól szórakozzak. Azt hiszem, ezt hívják úgy, hogy 1-1.

//Köszönöm szépen, Vöröske, imádtam minden percét!     //