Jackie Collins álma

Amint párnát ér a fejed, az álom úgy szippant magába, mint a legerősebb vákuum. Szemhéjaid felpattannak, csatakosnak és kialvatlannak érzed magad, a szíved hevesen ver a mellkasodban és nem érted, hogy ébredhettél fel ilyen hamar. Ha tekinteteddel időmérő eszköz után kutatsz, több dolgot is felfedezhetsz a helyiségben, ahol ébredtél.
Nem ismerős az ágy, a takaró illata és tapintása nem barátként siklik az orrodba. Érdes, fehér anyag, kellemetlenül ismerősnek hat, a steril szag kérlelhetetlenül veszi át az uralmat érzékeid felett, nem is szükséges pár pillanatnál több, hogy eszmélj, pontosan ott vagy, ahol talán már egy perccel többet sem szerettél volna életedben eltölteni. Ám nem egyedül, megnyugtató érzés simogatja a lelked, szíved dobbanása kiegyensúlyozott, sőt, még ajkaidon megtelepedő mosolyt is érzed, még ha nem is érted rögtön, hogy mi végre került oda.
A földön, nem messze az ágy végétől barátságosan mered rád egy kórlap, valaki mosolygós arcot rajzolt a szélére, női kórházi papucs lábnyomai vezetnek el tőle, talán itt dolgozik, de most nem leled. Ellenben fehér köpeny szárnya lendül, mikor az ajtó felé pillantasz, nem érted, mit mond, még csak az arcát sem látod, de a hangjából áradó kellemes derű is azt sugallja, hogy valami jó történt veled. A bezáródó ajtó nem ürességet, kellemetlen benyomásokat hagy maga után, sokkal inkább izgatott várakozás telepszik meg benned, s lám alig csukódott be, máris nyílik, lendületesebben ugyan, ám mégsem vagy képes ott tartani gondterheltségtől rég elköszönt tekintetedet, mert meghallod a másik oldaladról az édes, szívet-lelket cirógató érzést, s tudod, hogy hozzád tartozik… Az íriszei szakasztott olyanok, mint valakié, akit nagyon is jól ismersz.
Azonban ahogy mozdulsz, hogy megérintsd, lábaid a takaróba gabalyodnak, sajnos nem is sikerül kikeveredned belőle, így a földön landolsz.

Az ágyad mellett ébredsz a padlón.






Az álmok kijátszásához elengedhetetlen kellék lesz a KOCKA HASZNÁLATA, azon egyszerű oknál fogva, hogy tényleg mindenkinél egyéni ütemben történhessen meg az álmokra való visszaemlékezés. Így nem mi adjuk meg, hogy ki mikor tudja visszaidézni a teljes álmát, amelyet minden éjjel megkap mostantól fogva, hanem a vakszerencse dönti el.

A menete rendkívül egyszerű. A kockától mindenkinek ugyanazt kell megkérdeznie, tehát, hogy mikor fog az álmára emlékezni, amelyhez a következő válaszlehetőséget adjátok meg:


ITT DOBJATOK A KOCKÁVAL!!! Tehát kivételesen NE a kockadobó topicba kerüljön a az álmokkal kapcsolatos dobás, hanem ide az álmok alá!!!

A kockával dobás pedig a következő módon történik (aki nem ismeri a működését, annak álljon itt):

Illeszd be a feljebb készített listát egy új hozzászólásba, majd nyomj a 'Preview' gombra.
Görgess a hozzászólásod alá és a Dobókocka #1 : után a legördülő menüből válaszd ki az egyetlen lehetőséget, amit látsz (Dobókocka), majd nyomj a 'Send' gombra. A beillesztett hozzászólásod után azonnal megjelenik Admin válasza, ami megmondja a kocka dobásának eredményét.



Minden olyan játékot, ahol említésre kerülnek a kapott álmok, akár belső gondolati leírásként, akár párbeszédben való elhangzásként, azt linkeljétek szintén IDE.

Tehát akkor, mikor fogok emlékezni erre az álomra? (jaj nekem :""DD)


1-es: 2. álomra már tudja
2-es: 4. álomra látja a teljeset
3-as: 6. álomra emlékszik vissza mindenre
4-es: 8. álomra van meg a teljes történet
5-ös: 10. álomra tud visszaemlékezni a részletekre
6-os: 12. álomra már az egészet ismeri töviről hegyire

The member 'Jackie Collins' has done the following action : Dobókocka

---

'Dobókocka' : 1

az álom első említése

Ron & Lee & Jackie

Régen nem jött már ilyen könnyen álom a szemedre, mint most. A fáradtság úgy szalad szét a tagjaidban, ahogy a véred zubog át az artériákon és ahogy párnát ér a fejed, úgy csukódnak le ólomnehézségűnek érzett szemhájaid. Hirtelen zuhansz át az ébrenlét és realitás küszöbéről az álmok birodalmába. Lágy, könnyed szellő cirógatja végig suta játékával gyengéden az arcodat, tudod, hogy ez az, amire eszmélsz.
Egy számodra eddig tökéletesen ismeretlen kertben ébredsz. Sosem jártál itt korábban, ismeretlen, bármerre nézel. Kőboltívek és márványoszlopok bukkannak fel itt-ott a színes kavalkádban. A napfény kellemesen cirógatja végig a bőröd, a virágillat pedig kéretlenül, de mégsem zavaróan furakszik az orrodba és szökik le tüdőd legmélyére a következő légvétellel. Szívedben-lelkedben kellemes emlékeket idéz, amelyek egy olyan helyre és időbe visznek vissza, ahol és amikor boldog voltál. Igazán, felhőtlenül, gondtalanul és felszabadultan. Amit már nagyon régen nem idéztél vissza magadban...
Ha előre haladsz a macskaköves úton, amely ösvény a túlburjánzott virágok között, akkor a szemed sarkából minduntalan lángvörösben és narancsban pompázó, de mérgező leandert veszel észre, ám amikor odakapnád a tekinteted, hogy jobban is megnézd, nincs ott. Mintha a képzeleted űzne veled csalóka játékot.
Halk, de egyre erősödő gyermeki kacaj hangja üti meg a füled. Bármerre fordulsz, a hang minden irányból egyszerre érkezik. Hamarosan meg is pillantod az alakját, kicsi még, talán két éves forma fiúcska lehet. Feléd szalad és végül el is melletted. Rád pillant, a haja és a szemei mogyoróbarnák.
Hirtelen áll meg és fordul vissza, hogy még egyszer huncutul elnevesse magát, mielőtt azonban tovább szaladna, még megszólal. Valósággal elevenedbe hasít az apa szó, s nem azért, mert fájna, mert nem akarnád, hanem mert olyan mélységesen természetesnek tűnik, mint semmi más a világon. Érzed, miként kúszik önkéntelenül mosoly az arcodra, s nem is nagyon akar eltűnni onnan. Olyan békés minden, tipikusan olyan, amiben az ember örökké tudna létezni.
A szó azonban nem szállhatott feléd, s talán annak köszönhetően végre észleled, hogy nem vagy egyedül. Csak a szíveddel látod igazán, hogy kik azok, a látványukat elhomályosítja valami, mintha ott lennének, s mégsem. Késztetés rágja a lelked, hogy megérintsd őket, tudni szeretnéd biztosra.
Ha egymáshoz értek, olyan mintha villámcsapás sújtana le rátok. Az eddig napfényes, kellemes időjárás eltűnik, fekete fellegek lepik be az eddig ragyogóan kék eget. Vihar előszele söpör végig a kerten, a szél pedig erősen tépi a virágok szirmait, amelyek megadják magukat és ezernyi színnel, leszakadva kavarognak a levegőben. Mennydörgés hangja zendül, hangosan és kellemetlenül a fül számára és valahol a távolból egy barátságtalan kutya ugatása folyik a szél zúgó hangjába. Közeledik, de a fekete felhők miatt alig látni, olyan sötét van.
Szuroknál is sötétebb színű a véreb, ami felbukkan és a lábatokba mar...
Ha szóltok egymáshoz, meghalljátok a másikat, tisztán és érthetően, de az érintés továbbra is áramütésként hat.

Hirtelen térsz magadhoz és a karodon – azon amelyik (ha) megérintette a másikat – élénkvörös villám mintázata látszik. A lábatok pedig kutyaharapástól sajog, noha látszani, semmi nem látszik a bőrön. A vörös mintázat és a fájdalom húsz perc elteltével eltűnik, mintha sosem létezett volna.