KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Megosztás

Előadótermek

Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Előadótermek
Előadótermek EmptyVas. Márc. 13, 2016 11:48 am
 



 

Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyKedd Okt. 18, 2016 12:35 pm
 



 

Waverly & Maximilian

Nincs is jobb, mint szombat délelőtt egy egyetemi előadóban... ja de, van, nem is kevés jobb dolog! Legfeljebb azokért nem fizetik az embert. Márpedig nekem a munkámhoz tartozik, hogy az egyetem által megszabott időpontokban vagy levelezős órákat, vagy továbbképzéseket tartsak (meg a többi tanár is persze) . Épp ezért a kérlelhetetlen gazdasági kényszer ezen az őszi szombat délelőttön beparancsolt ide, hogy alsós pedagógusoknak tartsak módszertani továbbképzést. Hallgatóknak órát tartani egy dolog, de felnőttek esetén már más az egész: nem egy olyan arc néz vissza rám, ami jóval idősebb az enyémnél s mégis én vagyok a katedrán és nem ők. - Tehát mint mondtam, a hagyományos nemzeti ünnepeink órák keretén belüli ünneplése már az alsósoknál is kiemelkedően fontos, ezt nem bízhatjuk csak az otthoni környezetre. - ugrok egyet a PPT diák között a kapcsoló egy gombnyomásával. - Összefoglalva azt, amiről az elmúlt nyolcvanöt percben szó volt, játékosan tanítva érdemes megjeleníteni és átadni az ismeretanyagokat, szerepjátszás, jelmezek, korabeli eszközök bemutatása a legjobb erre. Kézzelfoghatóság, átélhetőség a kulcsszavak, ez az élmény alapú megközelítés az életkori sajátosságok tükrében könnyűvé teszi az ismeretanyag befogadását. - kis szünetet tartok míg a laptopra pillantok, hogy a dia pontjai szerint minden elhangzott, vagy van még. - Kerülendőek viszont a széles közönség elé állító színpadi megmozdulások, pláne azok kötelezővé tétele, ez inkább stressz faktort nyit meg és kapcsol össze a történelmi eseményekkel, semmint érdeklődést. - összegzem utolsó pontomat, míg végighordozom a korban oly' eltérő arcokon tekintetem. A tanári asztal mellé lépek könnyedén és lazán nekidőlök, míg jobb kezem ujjai önkéntelenül eljátszanak ingem gallérjával kicsit. Nem öltöztem túl magam, egyszerű világoskék ing, szürke öltönynadrág, elegáns bőrcipő, "kollégák" közé nem találtam érdemesnek a túlzó eleganciát. - Kérdés? - újfent végigvonul tekintetem, most lassabban, minden arcon, kissé bátorítóan, hogy most beszéljük meg amit kell, tévképzet senki fejében se maradjon.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyKedd Okt. 18, 2016 1:30 pm
 



 


Max & Waves


Szerettem képezni magam és örömmel mentem, hogy tudásszomjamat kielégítsem. Viszont arra nem számítottam, hogy ily’ hamar megfog, történni, még csak pár napja vagyok az iskola színeiben, már is közölték, hogy jó lenne, elmennék egy előadásra, ami nemzeti ünnepek tanítását foglalja össze. Elég sok időt szoktam szentelni arra, hogy minden ünnepet, megmozdulást átadjak és jól, illetve helyesen megtanítsam a gyerkőcöknek. Úgy érzem, hogy a kisgyerekek otthon már nem tanulnak. Hiszen a szülők egésznap dolgoznak, hogy megadhassanak mindent a gyerekeinek és ezzel el is intézik a dolgot. Abban a világban élünk, ahol pénzzel veszünk észt és szeretetet. Borzalmas és egyben sajnos már korhű dologgá vált. Már nem divat este mesélni, vagy megkérdezni mit tanultak, miket tudnak, esetleg egy mondókát megtanítani nekik. Egy érzelemmentes világgá fanyalodtunk.
De célom az, hogy ezt megszüntessem, talán ezért is érkeztem sokkal előbb az előadásra, mindent lejegyzeteltem, hiszen roppant érdekes volt, ahogy előadta. Bár az előadóban sokan voltunk kevesen figyeltek, az idős kollégák unottan hallgatták, a fiatalok meg inkább a férfit nézték, nem pedig azt, aki segítene az embereken. Láttam a tekinteteket, és persze azt is, hogy semmit nem jegyzeteltek. Én pedig már fejben a Halloween-i estét tervezem, ahogy az osztállyal fogunk készülni. Aztán az utolsó mondatokra azért felpillantottam. Tetszett az előadás és hagytam, hogy véget érjen, persze a kérdéseknél nem tolongtak. Halk nevetgélések sorozatán átesve pillantottam a telefonomra, hosszú volt és kimerítő, de úgy tűnik, valakik egyáltalán nem foglalkoznak vele.
Pár kéz fellebbent és hallgattam a kérdéseket, egészen érdekes hozzá állások voltak, de úgy éreztem ez csak a feltűnési vágy, hogy rájuk figyeljenek, ezért is rejtettem el halovány mosolyomat.
Aztán végül az órámra pillantottam, lekéstem a metrót, ezzel kiérdemeltem plusz két órát azzal, hogy bolyonghatok az épületben.
Amikor vége lett az előadásnak elkezdtem összepakolni a helyemen és próbáltam láthatatlanul kiosonni, de eszembe jutott valami.
- A gyerekek szociális helyzete néha elbutuláshoz vezet, még is úgy érezzük, hogy nem szabad hagyni. Viszont a korhű dolgok talán erőszakosságot szül. Hogy akadályozza meg egy tanítónő, hogy ne legyen az osztályában tömegverekedés? – teszem fel végül a kérdésemet, egy pillanatra felnézve rá. Persze nem ilyes fajtakérdést várt, csak egyszerűen tudom, hogy milyen az osztályom és örömmel vinném őket kirándulásra, de úgy érzem, hogy a szociális helyzetünk miatt nem tudnák felfogni sem. Némelyik kisdiákhoz úgy kell hozzá állni, mint egy elsőshöz.
- Persze nem azt jelenti, hogy a tanítónő megrendül a kihívástól, viszont néha szélmalomharcot vív, hogy okosítsa a diákokat, akik haza mennek és eszüket vesztik. – szólalok fel még utoljára és hallom, hogy páran már elindulnak az ajtó felé, mert megunják.  


Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyKedd Okt. 18, 2016 5:49 pm
 



 

Ha nem szeretném annyira a történelmet és a témát, amiről előadok, bizonyára jobban észrevenném az érdektelenebb arcokat az idősebbek között, vagy az unalmat és a percekkel egyre feszültebbé váló, "mennyünkmá" várakozást. Csakhogy a diáim és a téma eléggé lekötnek ahhoz, semhogy ezen nagyon megütközzek. Azt azért persze le tudom szűrni közben, hogy ki figyel igazán és ki az, akinek "csak a teste" van jelen, ennyi rutint már szereztem az elmúlt években. Na meg illúzióim sincsenek... nem úgy ülnek itt mint a diákok, nem függ a félévük egy tárgy teljesítésétől, más a kommunikációs alaphelyzet s én ehhez szabom a hangnemet. A magam részéről teljesítem a kötelességem és nem egy katonai Hummerben kell rónom a köröket Afganisztánban, ahogy mondjuk apám szerette volna. Én pedig nagyra értékelem, hogy az előadóban csak unalom, nem pedig éles lőszer céltáblája lehetek. Gyáva lennék? Távolról sem, de engem a szenvedélyeim másfelé vonnak. Szeretem a békét, de szeretem a hazámat is és ha az élet úgy diktálná, gondolkodás nélkül aktiváltatnám magam, fognék egy M16-ost és tenném a kötelességem. De egyelőre még nem ilyen napokat élünk. Jelenleg csak a nebulók korai történelemmel kapcsolatos neveléséről kell értekeznem. Hiába kerül csak felsőben az órarendbe a tárgy, személy szerint is fontosnak tartom, hogy érdeklődést, érzékeket keltsünk fel ezzel kapcsolatban a gyerekekben. Persze ennek is megvan a maga módja s az elmúlt majd' másfél órában ezt ki is fejtettem, hagyva a végén néhány percet a kérdéseknek, vitának. Persze nem hinném, hogy nagyon lesz, nem mondtam semmi kiemelkedően unorthodox dolgot amin felhördültek volna és ez nem is az a téma, ami heves reakciókat, nagy véleménykülönbségeket váltana ki. Tudom a helyem és a témám helyét. De ettől függetlenül is meg kell adni a lehetőséget. Olyan rosszul persze nem számítottam, kapok egy-két banális kérdést, amit könnyen megválaszolok és nagylelkűen nem hívom fel arra a figyelmüket, hogy ha tényleg figyeltek volna, ez most nem lenne kérdés. Uralkodok magamon és a mimikámon, csak a szavaimba vegyül a burkolt gunyorosság mindig, de olyan felhanggal, hogy a legkevésbé se érthessék ki. - Rendben, akkor ha nincs több, végeztünk. - zárom le szavaimmal az órát, hogy aztán az oktatói laptophoz lépjek és kivegyem a pendrive-om, na meg elkezdjem leállítani a gépet és a projektort, a papírjaimat összeszedjem. Épp elmélyülten teszek-veszek, amikor egy női hangot hallok csendülni. Felnézek. - Jogos a kérdés. - mérem végig a szőkeség arcát nem oly feltűnően, inkább csak diszkréten. Láttam korábban, hogy ő vagy nagyon koncentrált, vagy olyan jó dologgal tudta lekötni magát, ami szorgos jegyzetelésnek és figyelemnek tűnt. Akárhogy is, kérdése az első opcióra enged következtetni. - Egyrészt a problémás gyerekek ha erőszakosak, nagyobb, határozottabb szigort igényelnek, de ezt kegyed is tudja... - na igen, az ilyen esetekben jó lenne az internátus és a katonás légkör, mint megoldás. - Másrészt ilyen helyzetben nyilván nem fegyvereket kell bemutatni, hanem mindig a békés mindennapok, a termelés eszköztárát, környezetét vagy mindenképp épületes korabeli labdajátékokat, hasonlókat választani, bármit, ami nem ad okot az agresszióra. - azért egy vajköpülőtől csak nem vadulna meg egy gettószökevény sem. Beszéd közben folyamatosan tartom a szemkontaktust, ne érezze, hogy ki akarnék térni, vagy nem tartom fontosnak kérdéseit. Inkább nyugodtan támaszkodom az asztalra. - Ilyet nem is feltételeztem. - rázom meg a fejem. - De ez már meghaladja ilyetén ismereteimet, ez már a tanítás pszichológiája, vagy inkább a tanítóké. - mosolyodok el szavaim végeztével.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous


TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyKedd Okt. 18, 2016 6:27 pm
 



 


Max & Waves


Éreztem, hogy a terem lehűl egy pillanatra, ahogy tekintetünk összeakadt és felfigyelt a kérdésre. Gondoltam azért kicsit érdeklődöm, hogy teljen az idő. Persze azért nem akarom végig feltartani, mert isten ments, még a végén én leszek az oka, hogy nem ér oda valahova időbe. Mert mi tanárok mindenhonnan késésben vagyunk. Már ha magamból indulok ki.
A téma, amivel foglalkoztunk érdekes volt, hiszen próbálta humánusabban megközelíteni azt, hogy neveljük bele a gyerekekbe az ünnepeket, és nem csak azt kell felfogniuk, hogy nem kell tanulni és egésznap az interneten lóghatnak.
Lassan kezdett a terem ürülni, ki sietősebben, ki lassabban távozott még páran maradtak, akik tényleg figyeltek és kíváncsiak voltak a véleményre. Mert azért elég érdekes témába sikerült beletenyerelnem. Az én kis osztályom nagy része kicsit erőszakos, akik ezt látják otthon, hogy felesleges tanulni, mert úgy is az alkohol lesz azúr.
- Tehát, ha tanítónő nem jut előre fenyegetés nélkül, akkor valószínűleg nem is lehet velük kezdeni semmit. De ha a tanárnő mazochista és szeretné megváltani a világot? Jobbá esetleg okosabbá? – mosolyodom el végül, hiszen hiszek abban, hogy valami szépet is ellehet érni, miközben egy ilyen romlott világban élünk. A szemembe lógó tincseket eltűrve ügyeltem, hogy a lilás folt ne kerüljön a kíváncsi szemek elé. Már profin megtanultam elrejteni a fájdalmamat.
- Persze, nem is egyből egy puskára, vagy egy igazi kardra gondoltam, még ha csak papírból építenénk meg. De annyi féleképp lehet bemutatni valamit. Kirakósokkal, építeni valami csodát, ami régen mindennapos volt. Viszont a polgárháborúról nem mindenkinek a csinos abroncsos ruhák és a fess egyenruhák jutnak eszébe. – nem tudom, miért akarok erről beszélni egy olyan emberrel, akinek fogalma sincs ezekről a problémákról, de felszabadultnak érzem magam, bár a fájdalom nem múlik a testemből és úgy érzem, összeroppanok, még is van valami furcsa.
Minden férfi egy mocsok, kihasználja a nőket és ez nem fog változni a szememben. A fájdalom még belém hasít, vannak rémálmaim, most pedig egy férfivel beszélgetek. Bár a távolság bőven megvan közöttünk, még is beleremeg a kezem, ahogy rájövök immáron kiürült a terem és csak Ő és én tartózkodunk a teremben.
- Igaza van. Bocsánat a sok kérdésért, nem is tartom fel tovább. – az ösztön, hogy meneküljek, felerősödik, ezért is kezdek el pakolni azonnal a táskámba, majd a kabátomért nyúlva felborítom az üvegemet és kiöntök mindent a földre. Elkezdem begombolni a kabátot, de végül a nő győz bennem, hogy feltöröljem egy kicsit, ami kiömlött.
- Legyen szép napja a továbbiakban. – szólalok meg halkan, és próbálom elrejteni kezem és egyben testem remegését. A félelem olyan dolog, ami rabul ejt, és mindig akkor tör rá az emberre, mikor azt hiszi minden rendben és túl van a dolgon. Bár nem tudom miért hittem, hogy egy hét elteltével én azt fogom hinni, hogy túl vagyok ezen a dolgon. A mellkasom összeszorult és egy utolsó mosolyt villantottam a tanárra, és a táskámmal bíbelődve elindultam kifelé a teremből. Még van egy óra ötven percem, míg jön a következő metró, hogy haza érjek.  


Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzer. Okt. 19, 2016 11:45 am
 



 

Kényes, de releváns kérdést kapok akkor, mikor már nem is számítok erre s a pillanatnyi meglepettségemen igyekszem felülkerekedni és gyors ütemben válaszolni. Szerencsére elég gyorsan össze tudtam hozzá szedni a gondolataimat s nem sültem fel, ami azért sem lett volna jó, mert még közel sem távozott mindenki az előadóból így többen is fültanúi lehettek volna ennek. Válaszom persze befolyásolja, hogy nem a közoktatásban működő pedagógus vagyok, nekem más kihívásokkal kell megbirkóznom s a pontos belső viszonyokat ezért nem ismerhetem, csak általános képpel rendelkezem. A szőkeség replikájára finom mosoly ül ki arcomra. Íme egy idealista harcos ifjú nő, akinek az élet megadta a nagy kihívást. A kérdés csak az, hogy ő valójában mennyre terhelhető és hogy fogja bírni... - Szó sincs fenyegetésről. Hibás megközelítés, hogy a fegyelem terror vagy fenyegetés lenne. A fegyelem határozottság, következetesség és tisztelet aziránt, aki alkalmazza és aki alá van neki vetve. A porosz oktatás régi gyöngyszeme, hogy azért terhellek, mert becsüllek. Ez is így működik: tisztelem a diákot azzal, hogy komolyan veszem és komolyan kezelem. Ha odahaza nem kapja meg a rendes normákat, akkor az iskola kell megadja az esélyt. - kis szünetet tartok, de érzem, hogy már így is messze tévedtem a területemtől, átléptem a spekulatív nevelési módszertan határait, ami az én tudásom illeti s lehet visszaélek így a helyzetemmel, ami nem túl épületes. Hamarabb kellett volna gondolkodnom, de ha már így alakult... - Ha szeretné megváltani a világot, az nem jelenti, hogy mazochista. Csak azt, hogy van küldetéstudata és remélhetőleg ez megmenti az elfásulástól. - teszem még hozzá bátorítóan s a teremből szállingózóknak lehet, hogy kis párthus nyíl volt ez, de biztosra veszem, hogy kevésbé figyeltek rá, vagy értették meg. Azért viszont hálás vagyok, hogy későbbiekben a hölgy visszatereli a szót a kevésbé ingoványos terepre. Testtartásom is lazul így. - Kétségtelen, hogy az események zöme bír harcias fókusszal, de a közelgő hálaadás is érzékletes példa: mára egy romantikus hangvételű kis múltidéző lett, ami jótékonyan elkendőzi mindazt, amit az őslakosok népirtásként éltek meg. Ebből kiindulva a polgárháború idejét is meg lehet idézni valami hasonlóan patetikus, romantikusan elkendőző módon számukra. Nem történelem hamisításra akarok biztatni, de alsó tagozat esetében nem célszerű a véres, rideg valóság megidézése. - eddig jutok gondolataimban, amikor érzem, hogy valami megváltozik. Beszélgetőpartnerem gesztusai, arckifejezése az eddigi nyitott érdeklődésből zárkózottságba fordulnak át, sőt, minden elkövetkezendő tette, pánikszerű kapkodása csak egyfajta megrökönyödést vált ki belőlem, így akaratlanul is felszalad a szemöldököm. - Nem tartott fel és azért vagyok itt, hogy a felmerülő kérdéseket megválaszoljam. - adom meg válaszom kapkodóan mentegetőző és visszavonulást előkészítő kijelentésére. Érzékelem, de nem értem, hogy pontosan mi történik. Amikor az üveg felborul, már ruganyos mozdulattal a zsebeimből előkerített papír zsebkendőkkel besegítek én is a folyadék eltüntetésébe. - Így talán könnyebb. - teszem hozzá, de a másikon csak olyan dolgokat látok, amikhez egy ideje már nem volt szerencsém. Ez az egész jelenet akár még egy B kategóriás romantikus kliséfilmbe is tökéletesen passzolna, csak ott nem őselemi félelem és feszültség szokott uralkodni, hanem összefejelnek, nevetgélnek, majd elkezdenek pörögni az események. De az élet hiába négy betű, mégse film (amiért hálás is vagyok) s most is a rideg valóság csontos arca néz vissza rám metaforikusan. Mozdulatai, tekintete, feszültsége olyan félelmet, már-már rettegést sugallnak, ami jelenleg nem tűnik indokoltnak, majd meglátom a szőke tincsek árnyékában a véraláfutást egy villanásnyi időre. Harci tevékenységekkel foglalkozom hosszú évek óta, így ilyesmit könnyen kiszúrok s mintha valamiféle magyarázatot is nyerne ez a majdnem, hogy állatiasan ösztönös rettegés. - Kegyednek is. - jobb híján én is búcsút intek, hiszen mi mást tehetnék? Nem vagyok én senkije, sem hivatalos gyámolítója a polgároknak, semmit sem érnék el, ha megpróbálnám kirángatni pánikjából a nőt. Nem, ehhez itt és most, ebben a helyzetben kevés vagyok. Sóhajtva lépek a tanári asztal mögé és hajtom le az időközben leállt laptopom kijelzőjét, majd felnézve észreveszem, hogy a kapkodásban a fiatal kollegina itt hagyta bőr tolltartóját és tollát. Magamhoz veszem hát azt, s a teremből kilépve a folyosó végén még látom meglibbenni szőke tincseit. Gyors léptekkel indulok utána, arra azért figyelve, hogy a lehető legkevésbé harciasan közelítsek. Amikor kellő távolságon belül vagyok, utána szólok. - Kérem várjon hölgyem, a tollai itt maradtak! - lelassítok, majd megállok, ez a legjobb, amit tehetek, ne érezze fenyegetve magam közeledésemtől. Csak felé nyújtom a tolltartót és az íróeszközt, hogy elvehesse. Úgy érzem magam, mintha vadat szelídítenék? Igen, mintha egy ijedős lénnyel kéne megértetnem, hogy én nem akarom bántani.
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzer. Feb. 15, 2017 9:45 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Alden Turner
Alden Turner
Inaktív

Avataron : Grant Gustin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyPént. Jan. 12, 2018 5:44 pm
 



 


Crys x Aldi


keep calm and just keep calm ▲▼▲






Az vagy amit mások gondolnak rólad. Ha rád aggatnak egy gúnynevet nem tudsz megszabadulni tőle, bármennyire szeretnél, mert az fog meghatározni téged. Az elmenekülés nem segít. A jól kiérdemelt tanárnő kedvence cím levakarhatatlan. Mindebben csak az a poénos, hogy nem egy másik fiúról van szó, akire féltékeny lehetnék, hanem rólam. Az egész ott kezdődött, hogy valakinek annyi idő után feltűnt, hogy mennyire érdekel az órája és már nem akarom ellógni az egészet. A rágalmazás, hogy bizonyára szerelmes vagyok belé, mert eddig magasról lenéztem azt a tantárgyat, csak ehhez vezethető vissza megijesztett. Furcsa, tudom. De senkinek sem beszélek arról, hogy mennyire kötődök Crys-hez vagy mennyire nem. Így persze, hogy mindenféle feltevést el akarok hárítani. Legalább az egyetemi ismerőseim között, akik szintén ott gubbasztanak a székükben és az előadásokat hallgatják, de gondolatban bizonyára valahol máshol vannak. Tudom magamról, hogy akármennyire is igyekezzek odafigyelni a tananyagra valami mindig megakadályoz a figyelésben. Ez rendszerint Crys megjelenése miatt lehetséges. Köztudott tény, hogy idősebb nálam, egy imádni való kislánya is van, meg szerintem egy borzasztóan unalmas férje, különben nem kerülhettem volna a képbe én. Ennek ellenére azonban… Mindig is a tűzzel szerettem játszani, tehát kockáztatok és harcolok azért amit el szeretnék érni. Ezért talán mindenféle megfontoltság nélkül léptem le. Nem a nagyszülők szeretete utáni vágyakozás volt az ami sürgősen megkövetelte, hogy a tanítási időszakba meglátogassam őket és afelől érdeklődjek, miként tart ki az egészségük és segíteni jöttem alapon három hétig meghúzom magam náluk. Meg se fordult a fejemben, hogy esetleg emiatt kirúghatnak az egyetemről. Csak az számított, hogy…
Nem számított semmi. Hiszen ha egy csöppet is érdekelt volna az miként érezhet Crys akkor legalább egy üzenetet írok neki vagy megmondom személyesen – amihez ugye több gerinc kell, mint ami nekem van – hogy válaszon. Ki hiányozna neki jobban, a férje vagy én? Esetleg melyikünk idegesíti őt jobban fel, ha esetleg valami váratlan folyamat során egyszer csak szó nélkül kilépnénk az életéből.
Aki nem elég rafinált az nem tudja, hogy nem a fizikai fájdalmak azok amik mély nyomot hagynak egy személy életében, hanem a lelkiek, mert arra képes összeszorult szívvel is visszagondolni, de egy gyerek szülésre például már nem. Ez persze csak egy a sok és elcsépelt példáim közül, amikkel magamat szoktam nyugtatgatni. Hogy nem vagyok olyan rossz, mint hiszik s, valamennyire eltérek a többi férfitársamtól. De nem. Valójában mind hasonlítunk egymásra. A nők ezért hiszik azt, hogy ha egy férfit megismertek akkor mindet ismerik. Csak persze az nem jut az eszükbe, hogy a dolgok mögé lássanak. Esetleg elbújva mélyen, ott lehet az ami eltérővé tesz minket a többiektől. Mert manapság tényleg senki sem veszi a fáradtságot arra, hogy tüzetesen megismerjen valakit azt mondván, nincs ideje vagy belefáradt abba amit eddig tapasztalt. Hogy mit tapasztalt eddig? Bizton állíthatom még a kagylóból is az folyik mi férfiak mennyire hűtlen alakok vagyunk, egy csöppnyi szeretet se szorult belénk, ösztönlények vagyunk, akik csak addig harcolnak valamiért amíg meg nem szerzik maguknak azt, a birtoklási vágyunkról meg ne is beszéljünk.
Ezt gondolják a nők, mert ők így látnak minket. Van, hogy helyesen. Ám egyesekbe még talán szorult annyi tisztelet és jóindulat, hogy beismerjék mennyire függnek egy nőtől. Mások meg éppen arra születtek, hogy eltiporják és megalázzák őket. Hogy én melyik vagyok? Minden bizonnyal a kettő kellemetlen egyvelege. Ami csak arra jó, hogy azt bizonygassam annak a bizonyos éremnek tényleg két oldala van, amit az emberek félnek megismerni, mert megelégszenek azzal a féllel amit látnak. Meg se gondolják, hogy az érem egyszer bizony megpördülhet és a másik oldalára esik, amelyet a beavatatlan szemeink még nem láthattak eddig. Ilyenkor érthető, hogy mindenkit érthetetlen félelem és kíváncsiság összkompoziciója kerít a hatalmába.
Nem azt mondom, hogy kellemes volt az a majdnem egy hónap nélküle és úgy tettem mintha nem létezne, nem lenne közöttünk semmi. Mert van. Most már belátom, hogy tényleg kötődöm hozzá és majdnem mindenben igaza volt. Én meg erősködtem ennek az ellenkezőjéről. Mert azt hittem, csak kifogásokat keres, hogy ezzel áltat és jobban tenném ha nem álmodoznék a közös jövőnkről, mivel soha sem lesz, a férje és a lánya miatt. De inkább a férje miatt. Lili csodás kislány, le sem lehet tagadni, hogy szeret engem és én is megkedveltem a kis csöppséget. Ám még neki sem szóltam előre, hogy gonosz módon magára hagyom az édesanyját és őt is. Ezzel egyidejűleg talán még a szegény kicsike is engem emlegethet fel az édesanyjának. Hogy hol lehetek? Miért nem jövök? Beteg vagyok?
Ja, beteg. Szerelembeteg, a szerelembogár csípésétől. Hozzám ugyanis Erósz nyila elég megtisztelő lenne, szóval ezzel nem is viccelődök.
Otthon voltam még. Gyakoroltam a fapofa szerepét a tükör előtt az első órához amit minden bizonnyal ő fog tartani. Elterveztem, hogy egyenesen az irodájába fogok menni és előadom neki a szívek harcát, a meghaló napról és sóvárgó holdról, de…
Ugye itt van ez a de szócska. Ami jobb belátásra és nagyobb attrakcióra biztat. Semmi értelme a szívbajt hozni rá az irodájában, ha megtehetem ezt nézőközönség előtt az órája első pillanataiban is.  Gonosz lennék? Inkább nem firtatom a választ. Helyette csak igyekszem majdnem elsőként besurranni az előadóterembe, hogy a folyosón még véletlenül se lásson meg. Nem akarok még feleslegesen vitatkozni vele, hagynom kell, hogy megtartsa az óráját és lehetőleg úgy meghúzódni a helyemen, mintha soha nem lett volna eddig üres. Pedig az volt. Legalábbis én bizonyára nem ültem itt. Ám más biztosra veszem igen, az érthetetlen arckifejezésből ítélve amiért elfoglaltam a régi új helyemet.
Ugye senki sem hiszi azt, hogy úriember leszek és lemondok erről a székről itt? Innen még azt is jól látni, ha valaki odakint kóricál. Na jó, csak tréfálok. Azért ülök itt, mert ha esetleg Crystal felnézne egy – egy mondat között, biztosan az én arcom lenne az első amit meglátna. Tehát nem, emellett a nyomos érv mellett megállapodva közlöm, hogy nem leszek úriember, nem adom át a helyem, hogy  egy háromtagú lánybanda elférjen és arról cseveghessen mennyire pocsék az életük s, mivel tehetnék jobbá. Buli, pia, pedi- manikűr, bohócsmink, frizurareklám. Csupa olyasmi, amiről a húgom szerintem csak áradozni fog, ennyi idős korában, csak azt már nem én fogom végighallgatni, hanem valaki más, egy fiú egyetemi társa.

Szó szám.:  kit érdekel? Jegyzet.: Előadótermek 2088257889  Zene.: Back to you
Vissza az elejére Go down
Crystal Dawson
Crystal Dawson
Inaktív

Avataron : Cobie Smulders
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyVas. Jan. 14, 2018 9:59 pm
 



 



Alden & Crys












Sosem voltam az a fajta ember aki könnyedén túl tudott lépni bármin. Aki egyszerű kézlegyintéssel odább tudta seperni a múlt egy súlyos szeletét, vagy könnyedén el tudott feledni bárkit.Minél erősebben kapaszkodtam valakibe, érzelmeim utolsó rezdülésével is, annál nehezebb volt nem visszanézni, és megpróbálni valamiféle módon küzdeni az emléke ellen is. Ennek a kategóriának szinte a legtetején trónolt a pimasz mosolyú tanítványom, ki egy napon szinte észrevétlen gyorsasággal gyalogolt bele az életembe, és nekem sem erőm, sem lehetőségem nem volt elzavarni őt onnan.
Csendes unalomban hazudtam bele magam a szépnek gondolt életembe, és arra vártam, hogy egy napon talán majd csoda történik. Hogy James szinte varázsütésre megváltozik, hogy újra boldogok lehetünk, mint az elején. Ám az igazság az, hogy már az elején sem voltunk azok. Én biztosan nem. Az igen egykor ajkaim börtönéből suttogva szakadt ki, mintha tiltakozni akarnék egy olyan világ ellen amelynek nem akarok a részese lenni. Amelyben a merészségnek vagy éppen a vakmerő vágyaknak többé nincs helyük. Úgy éreztem, hogy a testem egy kegyetlen hústömeg, amelybe szabadság után szomjazó lelkemet bezárták. Az évek között érlelődött boldogtalanság pedig úgy szakadt ki, mint egy szélben görgetett hófelhő tömeg éppen karácsony előestéjén.
Lili születésével kezdődött, és azt hiszem azok az évek, amelyeket szinte egyedül vele töltöttem, még inkább megerősítették ezt bennem. James hazajött, csókot lehelt a homlokomra, aztán ugyanolyan idegenné vált a számomra, amilyenné bárki, akivel életem során csupán egyetlen alkalommal találkozom. Hallottam a hangját ahogyan a lányunkkal játszik, figyeltem amidőn a vacsora asztalnál pontosan ugyanannyi bort tölt magának mint minden nap,kínosan ügyelve, hogy egy cseppet se ejtsen a terítőre, ugyanúgy vágja a húst, és ugyanazzal a kimért és kedves mosollyal köszöni meg a vacsorát. Ott ültem és azon tűnődtem, hogy szeretem még vajon, és ő mit érezhet, amikor rám néz. Itt sétálunk ebben a nagy házban egymás mellett és ki tudja valójában hova vágyakozunk. Ő biztosan máshova, mert Lili alig volt két éves, amikor elkezdődtek a kimaradásai. Pedig azt hiszem korábban soha, egy alkalommal nem csalt meg. Erről azonban egyre kevésbé voltam meggyőződve.A biztosnak hitt támaszom rogyadozni kezdett, rések keletkeztek a falunkon, a házasságunk sziklaszilárd építményén, és én túllátva rajta a saját lehetőségeimet pillantottam meg. De a belém nevelt dac, apám ír konoksága még kitartott. Hűségesnek lenni akkor is, amikor már nincs miért. Ha jobban belegondolok soha, egyetlen alkalommal sem jutott eszembe, hogy nekem is lehetne valakim, akinek karjában boldogságcseppeket lophatok magamnak. Aki mellett őrült lehetek, aki mellett a világba üvölthetem, hogy mennyire jól érzem magam, hogy mennyire el tudok egy időre feledkezni mindarról, amelyben élnem kell. Lili volt az egyetlen, aki miatt a szürkeségen megcsillant a napnak ragyogó sugara, ő volt minden reggelem nyitánya, minden gondolatom nap közben és az utolsó előtti akkor amikor álomra hajtottam a fejem. Az utolsó előtti. Mert az utolsó jó ideig más valaki volt. Más valakire gondoltam büntetlenül legbelül, magamat ostorozva az érzés miatt, és szívem minden szerelmével csordultig merülve az érzésben. Oly fiatal, oly kegyetlen, hogy mindennek a részese kellett, hogy legyen, ugyanakkor oly gyönyörű, mert úgy tudom őt szeretni, ahogyan senki más, és ahogyan talán senki nem fogja. Az én szerelmem megérett, mint nyárban a mosolygó barackok, és éppen olyan fanyar módon édes mint azoknak korai volta. Az én szerelmem engedékeny, nem birtokló, ugyanakkor heves és akaratos. Hiányzik ha nem látom, belepusztulok ha mégis. Nincs jó megoldás, mert mindeközben, hogy ilyen nagyon ragaszkodom, a másik oldalon leválok róla, akár a rianó jég a folyam vizén tavasszal.
De igazán sosem tudtam volna elengedni,mert vitte volna magával a lehetőségét minden meg nem történt csóknak, és azoknak a soha létre nem jött légyottoknak azokban a soha meg nem látogatott hotelszobákban. Elsétált volna a lehetőségekkel a tarsolyában, én pedig egyedül maradtam volna, amilyen egyedül nélküle voltam korábban, és még csak fel sem tűnt mennyire.
Egy napon aztán eltűnt. A széken még ott volt árnyéka az előző napi alakjának, még ott volt a levegőben a mosolya, ahogyan kacér szelídséggel néz rám, és én próbálok koncentrálni, de mindig nehezen megy. Visszaél a helyzetével, és én egy idő után azért fohászkodom, hogy akarjon is visszaélni. Egy napon süketen hallgat a telefon a másik oldalon, nem jön több üzenet sem elektronikus úton, sem papírcetlin.Papírcetli. Régimódi gyengéd huncutság, amihez ragaszkodtunk, talán mert volt neki valami, mások számára érthetetlen varázsa. Nem történt más, csak egyszerűen vége lett. Mintha soha meg sem történt volna. Ott maradtam a lehetőségekkel nélküle, és nem tudtam hogyan álljak fel belőle. Befelé fordultam, a régi önmagamnak, annak az unalomba fulladtnak tettem fel a kérdéseket, hogy hogyan tovább, de a némaság hajolt csupán a vállamra, és a bizonytalanság simogatta az itt maradt emlékét. Indulni kellett azonban tovább az életemben, még ha volt is egy botlás, egy hazudott szerelem. Hazudott, a részéről.
Gondolkodtam, hogy felkeresem a szüleit, hogy megkérdezem mi van vele. De az igazság az, hogy még csak a látszatát is el akartam kerülni az érdeklődésnek, hogy a családjában kutakodjak. Az egyetemi filozófia tanára vagyok, más közöm nem lehet hozzá. És….igazából attól is féltem tán, hogy ha belenézek az édesanyja szemeibe, meglehet képtelen leszek elrejteni a valódi érzéseimet, a valódi aggodalmaimat. Egy másik nő megérzi az ilyesmit, egy anya meg főleg. Hát ezért kerültem őket. Maradt hát a bizonytalanság, illetve válaszok a diákok személyügyi nyilvántartásából, hogy Alden Turner határozatlan időre felfüggesztette óráinak látogatását. Lehet, hogy fél évet is halasztani fog, erről nem érkezett ezidáig nyilatkozat.
Egy hónap. Túl kevés, hogy még ne legyen friss az egész, és túl sok, hogy ne éreztem volna minden nap olyan maróan borzalmasnak a hiányát. Egy dologra talán jó volt: rádöbbentett, hogy mennyire szeretem és arra is, hogy ostoba vagyok, ha azt gondoltam vezet az egész valahova. Vakvágányra. Arra mindenképpen. Kissé fásultan és fáradtan indult a napom. A reggeli kávé kevés volt, és keserű. A fánk, amit Lilinek vettem óvodába menet ott maradt az autóban és megolvadt rajta a cukormáz. Vihetem a járgányt kárpit tisztíttatni. Mire az első órámra beértem már csak azon imádkoztam, hogy valahogyan túléljem az egész maradék napot.Nem mintha olyan egyszerű lett volna ez minden nap gyakorolva az elmúlt hetek alatt. Kezemben a laptopommal sétáltam be az előadó terembe, és futólag üdvözöltem a tanítványokat. Lehajtott fejjel, kissé talán kusza tincsekkel, smink nélkül, fáradt melankóliában indítottam el az előadást.
- Jó reggelt, jó reggelt hölgyeim és uraim! Remélem szebben és frissebben indul a reggelük mint az enyém. Soha ne igyanak keserű kávét, és ne engedjenek be rózsaszín cukros fánkot a kocsiba, mert pórul járnak!- miközben a laptop fölé hajolva kerestem elő a mai anyagot hallottam, hogy általános, morajló derültség hullámzik végig a tanítványaimon a mondataimat követően. A hatalmas kivetítőn megjelent a monitoromon is felvillanó kép, amely egy kissé teltebb ábrázatú, jellegzetes római fizimiskával rendelkező férfi mellszobrot ábrázolt.
- Marcus Tillius Cicero. Remek szónok, a maga idejében a körmondatok ura. Minden, ami emberi, törékeny és esendő; ezért kell keresnünk olyanokat, akiket szerethetünk, s akik viszontszeretnek…- kezdtem egy Cicero idézettel és kilépve a pódium mögül, a megszokott módon haladtam az első sorok felé. Egy sötétkék szövet szoknya volt rajta, térd közepéig ért, meg egy színben hozzá igazodó királykék pulóver, amely szűkebb szabású, mell felett bal oldalon egy óriási bagoly bross volt tűzve, piros kövekkel kirakott szemekkel. Hajam kiengedve, bár kissé talán megviselten omlott a vállaimra. Amikor a megszokott, és sok esetben más valakit magán viselő szék felé pillantottam, hirtelen belém fagyott a szó. Nem tudtam folytatni az idézetet, bár talán nem is lehetett volna aktuálisabb, mint ebben a pillanatban. Nyeltem egy nagyot. A szemeim egy másodperc alatt váltak fátyolossá, idegesen rezdültek az ajkaim. Boldog és fájdalmasan csalódott voltam egyszerre ebben a pillanatban. A szívem kiszakadni készült a bordakosarak öleléséből.Ott ült előttem. Pofátlanul egyszerűen, megismételhetlenül imádnivalóan. Egyszerre tudtam volna a nyakába ugrani és képen törölni. Azt akartam, hogy szeressen, hogy vezekeljen, hogy pusztuljon el velem a fájdalomban, amit a hiánya okozott, és szülessen újjá ugyanabban a pillanatban. Ebben itt, amiben vagyunk.
-....mert ha a szeretet és a rokonszenv érzését elveszítjük, elvesztettünk mindent, ami az életben fontos lehet.- fejeztem be végül a mondatot és léptem oda az asztalához. Tekintetem rabul ejtette az övét, és láthatta, hogy kettősséget váltott ki belőlem a jelenléte. Miért itt és most, miért nem hamarabb és valahol egészen máshol?
- Cicero korának nem csupán elismert szónoka, de igen jelentős polihisztora is volt.-folytattam kissé akadozva, és mielőtt elfordultam a második ide választott idézet is elhagyta ajkaimat. Rezzent a húsa, rezgett minden szó, mert olyan fájón igaz volt ebben a másodpercben.
- Legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.- mikor kimondtam elfordultam, majd a vállaim felett visszanéztem rá.
- Üdvözlöm újra körünkben, Mr Turner. Öröm Önt újra az óráimon látni.- fájt a hivatalos hangnem, miközben legbelül üvöltöttem romboltam akár a szabaddá váló orkán.
~ Gyűlöllek amiért nem voltál és imádlak mert megmutattad, milyen a hiányod.~



Vissza az elejére Go down
Alden Turner
Alden Turner
Inaktív

Avataron : Grant Gustin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzomb. Jan. 20, 2018 11:37 pm
 



 


Crys x Aldi


keep calm and just keep calm ▲▼▲







Valóságos. Egy határozott lényem érezte, hogy mindaz ami közöttünk van az sérthetetlen. Hogy kevésbé szent, ahhoz semmi kétségem nem fért, hiszen olyat teszünk ami szembe megy mindazzal amit a külvilág elvárna tőlünk. Tőlem. Többnyire tőlem, mert én erősködtem, hogy senki és semmi sem számít, csak az ő boldogsága. Vagy újonnan az én gyerekes döntéseim, amivel kellőképpen felbőszíthetem őt. Amiről akármit mondhat vagy gondolhat. Csak ő kell nekem. Míg nélküle lézengtem ezen a cseppet sem barátságos világban, ami tele van kifogásokkal és elvárásokkal, úgy éreztem… Nem éreztem semmit ez az igazság, csak egy test voltam érzések nélkül. Egy masina. Egy törött masina, akit nem lehet használni, akinek nincs meg az ereje ahhoz, hogy megmozduljon. A bádogember csodás esete ugyebár amikor találkozik Dorothy-val. De ez a történet sokkal rosszabb, mint amit valaha Baum kitalált. Sejtelmesebb és mindketten úgy érezzük, hogy az életünk, sorsunk bukásra van ítélve, ha nem küzdünk érte.
Most már tudom, hogy nélküle nem tudok létezni. Hosszú elgondolás és mindenféle kifogás nélkül mondhatom azt, már nem merek más nőre pillantani. Vagyis de, csak nem olyan szándékkal, hogy meghódítsam őket és a végén ha rájuk untam akkor magukra hagyjam őket. Legrosszabb esetben szó nélkül.
Tudom, hogy a helyzet hasonlónak tűnhet, de Crystal-ra nem tudok ráunni. Szerintem soha nem is fogok, hiszen létezik ez a különös női fortély ami ott lakozik legmélyen a lelkében. Ami azzá teszi őt aki. A nővé, akibe szerelmes vagyok. Igen, igen, most már nem tagadom. Neki azonban nem muszáj tudnia erről, hogy már elkezdtem komolyan venni azt a kapcsolatot ami köztünk van.
Az elején csak a nagy semmi trónolt a szívem helyén, talán a fagy és a sötétség míg meg nem jelent ő s, rá nem ébresztett arra a világ bizony tele van csodákkal. Olyan csodákkal, mint ő. Tehát vegyem már észre. Vágyakozzak utána, ha nincs közvetlen mellettem. Ha nem láthatom a tekintetét. Az arca vonásait akkor amikor valami nagyon szörnyűségeset mondok halál komoly arccal, amit sose gondolok komolyan. Ám ő mindezt nem is sejti egészen addig amíg el nem nevetem magam. Ilyenkor tudja, hogy rászedtem és csak azért tettem mert, éhezem a figyelmére. Hogy odabent a gondolataiban, ahová sajnos nem látok be, én uralkodhassak, én legyek az első akire lenyugváskor és felébredéskor gondol. Önző volnék?
Felvont szemöldökkel nézek a társaim felé, akik utálkozó pillantást vetnek felém, most kivételesen azért, mert egy udvariatlan kis piperkőc voltam és nem adtam át a helyem. Hogy is ne! Azért se fogom engedni, hogy ők boldogok legyenek, én meg ne. Innen ugyanis, valóban észveszejtő látvány fogad akkor ha a drága tanárnőm erre pillant.
Széles vigyort húzok a számra, amikor végre belép és a megjelenése meg úgy a hanglejtése sem azt tükrözi, hogy kicsattanna a boldogságtól s, köszöni szépen a lehető legjobban van, amióta elmentem. Nem tudom. Még így, ilyen szerencsétlenül is azt mondhatom el, hogy csinos. Egyszerre köszönök a többiekkel, véletlenül se szeretném ha a meglepetésemnek annyi lenne. Most nem igyekszem azon, hogy az én hangom túlszárnyalja a többiekét. Hogy jól kivehető legyen. Gonosz vagyok?
Angyali nagy bociszerűnek tűnő ám mégis elragadóan őzike szemekkel nézek rá, amikor végre felpillant rám. Rám. Erről beszéltem. Szóhoz sem jut! Ez túl nyilvánvaló. Különben gondtalanul folytathatná Cicero idézetét, miközben kecsesen – vagy mondjam azt inkább, hogy kecskésen – halad az első sornál. Mi az amit én teszek? Egyszerűen felvehetném a fenegyerek stílust, kihívóan nézhetnék rá és az államat támasztanám, valami nagyon fapofa stílusba, amit bizonyára a pókerezők is megirigyelnének játék közben. De ez nem egy kártyajáték, ahol a pókerarc a nyerő. Hanem Crys órája. Még ha nagyon nehéz is ezt tiszteletben tartani. Régen magasról tettem arra, hogy mit gondol abban az esetben, amikor kések vagy feltűnési viszketegségben szenvedve valami frappánsat beszólok. Szánalmas voltam?
Nem, most vagyok az. Ahogy a szemeibe nézhetek és én visszapillanthatok rá, tudom, hogy egy rakás dolgot összekuszáltam. Hogy minden gondjáért én vagyok a hibás. Ha esetleg el se megyek. Ha itt maradok és végig nézem amint önmagával küszköd, talán enyhíthetek ezen az egészen. De nem, mert…
Mert közönség előtt nem vallhatok szerelmet, semmilyen formában. Így is pengeélen táncolunk. Amit nem bántam, míg rá nem jöttem, hogy nem vagyok legyőzhetetlen, hogy van amivel én sem tudnék normálisan szembe nézni. Gyáva lennék?
Ugyan, dehogy! Csak megfontolt és természetellenesen türelmetlen. Kezdem azt érezni, hogy ezt a témát az én emlékemre választotta. Hogy nyugtatgathassa egy kicsit a lelkét. Hogy elfelejtsen. Hogy bűntudat nélkül élhessen tovább… Nélkülem? Figyelem ahogy elfordul. Dehogy figyelem, inkább végig mérem és szó szerint felfalnám a pillantásommal, ha tudnám. Persze azt gondoltam, hogy ez a kis műveletem észrevétlen marad. De hát hátra kellett néznie és közölnie velem az „örömét”. Vajon észre vette? Figyelt-e még onnan a szeme sarkából is engem?
– Szintén nagyon örülök annak a jó szerencsének ami visszahozott ide a tanárnő órájára. Kár lett volna pont Cicero-t kihagyni. – mintha az összes többit nem sajnálnám ennyire. Mintha nem zavarna, hogy majdnem egy hónapnyi kétséget zúdítottam rá. Persze tudom, hogy jobb lett volna a küszöbe előtt állva megbeszélni a dolgainkat, valójában mennyire szerencsétlenek vagyunk így. De nem akarok lemondani róla. Nem fogok. Most már tudom, hogy mennyire érzelemmentes az életem nélküle. Hogy ő az aki apró csodákra sarkaltat, hogy megmutatja, milyen elvetemülten rafinált is tudok lenni, csak azért, hogy vele lehessek. Normális vagyok?
Nem. A normalitástól eltér, hogy csak itt ülök és alig méltatom szóra mindazt amit éppen mond, Cicero-ról. Még ha halványan sejtem is, hogy mindez megfejtésre és átpillantásra várakozik. Vagy éppen vágyakozik. A két szó annyira hasonló. Hogy már összesiklik a szívemben túlbuzgó érzés kavalkád és legszívesebben megzavarnám az óráját. Szörnyű késztetés, tudom. De tudnia kell, hogy bolond vagyok. Bolond, mert elmentem és hagytam letörni őt. Bolond, amiért nem álltam elé és nem vázoltam fel, hogy milyen követelőző alak vagyok. Akinek ő kell és váljon el a férjétől, hiszen nem boldog. Lili meg fogja érteni és hasonló zagyvaságok, amikről tudom, hogy ebben az életben nem lesznek sosem elfogadottak. Lili még kicsi, nem érti meg, de egy nap fel fog nőni és rá fog jönni, hogy minden egyes mese, egy számára káprázatos történet valójában hazugság. Pontosabban a hazugságok tárháza ami kifogásra épül. Az én kifogásomra és a szülei hazugságára. Nem hagyhatom a jövendőbeli Lili-t megtörni, ugye?
– Látom a tanárnő mit sem vesztett addig a fiatalságából, amíg nem látogattam az óráit. A férje igazán szerencsés. – pusztán csak azért, mert egy papír összeköti őket és házastársaknak nyilvánítja őket. Amiért szintén lehetne egy okom kétségbeesetten kapálózni, ha arra gondolok mi minden választ el tőle. Aztán ráébredek, hogy csak az a nyamvadt papír az. Aminek nem látom az értékét és szimbólumát.
– Mondja csak tanárnő, ön hogyan érzi, hagyott-e elég szeretetet az emberek szívében önmaga után? – hogy meghiúsítani próbálom az előadása normális menetét az tény és való. Ugyan, mit gondolt, hogy csendben fogok maradni? Hogy nem hagyom szó nélkül azt mennyire iszonyatosan csábító abban a térdközépig érő sötétkék szoknyában és a királykék pulóverében. Simán letagadhatja azt a néhány, alig számottevő évet kettőnk között.
De gondolom amíg nem teszek semmit, addig a kutyát se fogja érdekelni ez. Tehát választanom kell, a csendben maradós és a szószátyár viselkedésem között.

Szó szám.:  kit érdekel? Jegyzet.: Előadótermek 2088257889  Zene.: Back to you
Vissza az elejére Go down
Crystal Dawson
Crystal Dawson
Inaktív

Avataron : Cobie Smulders
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyHétf. Jan. 22, 2018 10:18 am
 



 



Alden & Crys












Itt volt. Úgy lüktetett a gondolat bolond érzelmeim között, mint egy megvadult gőzgép. Ha akartam volna, kinyújthatnám a kezem és megérinthetném. Ó mennyire vágytam rá! Egy aprócska érintés csupán, hogy ujjbegyeim érzékeny kis receptorai tudatosítsák bennem a jelenlétét, mit az elmúlt hónap oly erőteljesen zakatolt a hiányáról.Az első döbbent pillanatot a következővel csaptam agyon, és minden idegszálammal azon dolgoztam, hogy érzelmeim ne rajzolódjanak ki az arcomra, ne rezegtessék meg a hangszálaimat, ne rogyasszák meg a lábaimat. Mint egy bolond gyerek, aki először szembesül a szerelem érzésével. Ez mégis más volt, mint azok a régiek.
Nem párolgott el a haragom, nem párolgott el az a több heti rettegés, amelyet az okozott, hogy nem tudtam mi van vele. A bizonytalanság vert bilincsbe, és ő nem volt sehol, hogy kiszabadítson. Nem tudom elfelejteni azokat a napokat sem, amikor Lili sokadszor is megkérdezte miért nem jön, hol marad, hogyan fognak ők ezután ketten kakaót inni a konyhában és mindenféle bolond mesét kitalálni, amivel engem hazaérve szórakoztatnak majd? Én pedig néztem a lányomat, ezt a gyönyörűszép nagy szemű tündért, és nem tudtam neki válaszolni. Olyan ostobaságokat mondtam, hogy Aldennek biztosan más és fontosabb dolga akadt….amikor is elhangzott lányom ajkairól egy kérdés, ami tulajdonképpen pontos megfogalmazása volt annak ami az én fejemben is megfordult: “De hát mi lehet fontosabb nálam?” No igen. Az őszinte gyermeki önzőség, amely még ártatlan, amely csupán a szeretet egy kifejezési formája, ahogyan az enyém is az volt. Mégis...ez az egész döbbentett rá mennyire birtokolni vágytam volna őt, mennyire nem akartam, hogy távol legyen, miközben ujjaim nekifeszülve toltam volna el mert benyomakodott a világunkba. Ott volt mindenhol, ahol nem kellett volna, a gondolata, a puszta tudat, hogy létezik.
Ezredszer is feltettem magamnak a kérdést, hogy ez mégis hogyan fordulhatott elő, és a válasz már nem érdekelt. Egyszerűen itt volt, és már nem akarok harcolni vele. Meg akarom tartani a jelenlegi életemet, azt a fajta látszatot amelyben élünk, nem szeretném, hogy megváltozzon bármi is, ugyanakkor őt is akarom, mindent amit képes lenne adni nekem, mindent ami benne, bennünk van. De tudom, hogy mindent egyszerre nem lehet...ahogyan azt is tudom, hogy minél inkább belebonyolódom, annál nehezebb lesz belőle kiszállni. Talán ezt akartam többször is elmagyarázni neki. Ajkaim ott rezegtek arcának vonalán, csókom oldotta vágyaim szomjúságát, a szavaim azonban egészen másról suttogtak. Ujjaim mint élő húsindák tekeredtek az ő ujjai köré, simogató akaratossággal, de közben arról beszéltem, hogy be kell fejezni még akkor amikor el sem kezdődött. Mert mi történt ezen kívül? Még semmi...a hangsúly pedig azon volt, hogy MÉG. Jól tudtam, hogy az ember egy ilyen érzelmi hullámvasúton képtelen lesz megállni pusztán a plátói vonzalomnál. Úgy húzott be a bűvkörébe, hogy minden lélegzetvételem utána vágyódott, én pedig úgy kötöttem magamhoz, hogy tekintetében apró kis csillagok ragyogták be a ki nem mondott szavakon túl is mindazt amit szeretett volna tőlem. Nem pusztán, hogy ott vagyok vele...hanem, hogy tényleg vele vagyok.
Szerettem volna megbeszélni valakivel, elmondani valakinek, akiben megbízhatom, hogy mi történik velem, hogy előbb vagy utóbb döntésre kell jutnom meddig engedem fajulni ezt az egészet, de egyedül maradtam minden gondolatommal, és minden döntéssel együtt. Nem volt már senki akivel megbeszélhettem volna. Vagy talán én voltam túl gyáva elmondani akár anyámnak is, hogy beleszerettem egy húsz éves fiúba. Mégis hogyan lehet ezt úgy megfogalmazni, hogy még ne hangozzon számomra sem túl eszementnek? Tudom, hogy ha racionálisan gondolkodom, akkor az eltűnését egyfajta jelként kellett volna kezelnem, hogy talán képtelen volt megbirkózni az egésszel, hogy túl nagy teher volt még ez a számára, hogy….nem is tudom. Csak egyszerűen hagyni kellett volna lecsillapodni ezt az egészet. De az igazság az, hogy nem lecsillapodott, hanem felerősödött bennem.Mindez pedig ezekben a pillanatokban világosodik meg, hogy újra látom. Az előadást megzavarja a puszta jelenléte, és én igyekszem, hogy csupán elakadó szavaim árulkodjanak, vagy éppen ahogyan ajkaim egy másodpercre megremegnek, és a kimondott szavak helyett valami egészen mást rebegjek. Őrült vagyok! Ő tesz azzá.
Cicero nem véletlenül volt ma terítéken. A témaválasztás, a szónoklattan pontosan miatta került előtérbe, ahogyan az idézetek is, talán tudat alatt azért voltak ott, hogy könnyebb legyen elengedni. Minden nappal próbálkoztam vele, és reménykedtem, hogy egy napon majd nem keresem úgy őt, hogy talán tudomásul veszem, hogy egy fejezet lezárult.Ezt sem tudtam megtenni. Alden egyszer majd remek szónok lesz. Minden kvalitása megvan hozzá, ahogyan az alapvetően csibészes, gyermeki kisugárzás keveredik valami ördögien vonzalmas ifjonti erővel, minek nem lehet ellenállni. Hátat akarok most is fordítani neki, csak egy pillantással tudomásul venni, hogy ott van, de pontosan ez az erő, ez az ismeretlen vonzalom amely megállásra késztet. Nem tudom akkor sem elvonni róla a figyelmem, amikor látszólag megfordulok. Figyelem őt, ahogyan ő is engem. A pillantások kapaszkodnak egymásba, miknek soha nem is kellett volna elválniuk. De ez most más….mintha határozottabb lenne, mintha pontosan tudná, hogy miért van most itt, ahogyan én is tudom: miattunk.
Ez a munkám, tanítanom kellene, odafigyelni a többiekre...de Alden jelenléte kizárja mindegyiket. Megszűnik a világ, egy egységes morajló tömeggé válik az előadóterem minden diákja, és csupán őt látom mindennél élesebben. Megrázom a fejem. Ez téboly! Véget kell ennek vetni, hiszen most és itt nem csak ő létezik….mégis minél inkább ezt akarom elhitetni magammal, annál jobban vonzódom vissza hozzá. Csak Ő létezik!
A test azonban engedelmeskedik az akartnak, mit a világ szabályai kényszerítenek az agyra, és megpróbálok természetesen viselkedni, de tudom, hogy az álcám mögé lát. Ő megteheti, másnak nem akarom. Bal szemöldököm kíváncsian fut magasra az első megnyilvánulása hallatán. Szám sarkában egy kérdő mosoly, félrebillenő fejem pedig kíváncsi tekintetemet is magával hordozza.
- Kár volt a többit is kihagyni.- jelentem ki egy picit talán a kelleténél is szemrehányóbban. És bár a válaszom úgy tűnhet a filozófia nagy alakjaira vonatkozik, nagyon jól tudja hogyan is értettem. Furcsa metakommunikáció megy végbe, és csak reménykedem benne, hogy ezt rajtunk kívül nem veszi észre senki. Eddig nem okozott ez túl nagy gondot. De most több heti érzelmi feszültség csapódik ki kettőnk között, meg nem beszélt dolgok sokasága nyomul be szinte egyszerre két levegővétel közé is.
Amikor kijelenti, hogy a férjem igazán szerencsés, a teremben halk füttyögés és huhogó morajlás fut végig. Láthatóan remekül szórakoznak azon, hogy Alden ennyi idő után is pofátlanul folytathatja velem szemben az apró kis megnyilvánulásait, ahogyan eddig is tette.
- Valóban így látja, Mr Turner?- támasztom meg a csípőmet az asztalnál, lábaim elől kényelmesen keresztben egymáson, ahogyan a mellkasomon is keresztbe fonom a kezeimet.
- Ahogyan hallom, a teremben remekül szórakoznak az ön ezirányú kijelentésén.Emlékszik valaki még Szókratész mit mondott egyszer a házasságról?- körbepillantottam a teremben, szándékosan kerülve Aldent. Tőle erre a kérdésre nem vártam választ, mert éppen hozzá akartam intézni a későbbieket. Csak újabb halk duruzsolás, apró kuncogás volt hallható, mire csak hümmögtem és mosolyogva lehajtottam a fejem. Mikor újra felnéztem egy lassú mozdulattal a fülem mögé igazítottam a hajamat.
- Nos, Szókratész azt mondta, hogy ha egy férfi jó feleséget talál boldog lesz, ha rosszat, akkor bölcs.- világítóan kék íriszeimet most Aldenre vezettem és finoman biccentettem neki.
- Mindezek fényében ön mit gondol? A férjem boldog vagy bölcs?- összeszorított ajkakkal vártam a válaszát, és mielőtt esetleg bármit is mondott volna, még közbeszúrtam az utolsó kérdésére a válaszomat.
- Ami pedig a nyomot illeti, Mr Turner. Igen, azt hiszem hagytam nyomot emberek szívében. Biztos vagyok benne….de némelyik tudja olyan, mint a homokba rajzolt szivecske a tengerparton. Tűnékeny, ha eljön a dagály.- eltoltam magam az asztaltól és miközben vártam, hogy mit szeretne még mondani a laptopomhoz sétáltam. Előhívtam belőle az email-jeimet. Megnyitottam egy üres levelet, ahova Alden címét gépeltem, és az alábbi szöveget:

“ Óra után az irodámban. Van mit megbeszélnünk. Nincs kifogás!”

Rányomtam az elküldés gombra. Tudtam, hogy a telefonján tudja fogadni az emailt feltűnés nélkül.Nem írtam, hogy pokolian hiányzott, nem írtam, hogy megőrülök a gondolattól, hogy itt van, nem írtam, hogy...nem írtam semmi mást, csak ennyit. De ebben benne volt több heti türelmetlen várakozásom, a hiánya, a kitörölhetetlenül pofátlan vigyora ami most is ott tanyázik az arcán….minden benne volt. Bár azt is tudom, hogy a lehető legveszélyesebb játékba megyek bele azzal, hogy a szobámba hívom, de egyszerűen kellett….nem számít semmi más.

Mondtam, hogy őrült vagyok. És azt is, hogy Ő tesz azzá.




Vissza az elejére Go down
Alden Turner
Alden Turner
Inaktív

Avataron : Grant Gustin
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptyCsüt. Jan. 25, 2018 10:30 pm
 



 


Crys x Aldi


keep calm and just keep calm ▲▼▲







Ott bujkált az érzés valahol mélyen a lelkemben, hogy mindaz amit teszek az beteges. Helytelen. Abba kellene hagynunk, ahogyan az elején ő könyörgött nekem, de nem. Most már nem megy. Szeretem. Ezen meg nem kell sokáig filozofálnom, hogy rájöjjek csak azért táncolok az idegein, mert én akarok minden gondolata lenni. A jó és a rossz is egyaránt. Talán emiatt túl követelőző lennék?
Mintha csak egy tárgyról lenne szó és a szerelmet meg lehetne tapintani, ami birtokolható és a legtörékenyebb anyagból készült volna. A bizalom például elég törékeny „dolog”, elég egy rossz mozdulat és máris megkérdőjelezhető mindaz amit teszünk. A cselekedetünk, amit néha még mi sem tudunk megmagyarázni, nemhogy más.
Hogy őrült vagyok ahhoz semmi kétség sem fér. Őrülten szerelmes belé, igen. Különben nem tennék ennyi ostoba lépést előre, hátra és minden irányba amikor nincs mellettem. Rendszerint az én hibámból. Hiszen egyik nap gondoltam egyet és a másik nap, már nem is vigyorogtam az óráján olyan baljós bájossággal, mint most vagy úgy általában mindig.
Én úgy vagyok vele, hogyha valaki komolyságot erőltet az arcára, attól még nem biztos, hogy mélyen legbelül is az. Éppen ezért én ehhez hasonló japán rókaálarcot nem erőltetek magamra. Teljesen felesleges. Én a ravaszdisságot szimbolizáló álarc nélkül is képes vagyok ugyanazt a hatást kelteni szerintem mindenkiben. Mintha a mosolyom cseppet sem lenne egyszer sem őszinte. Pedig az. Még akkor is ha nehezemre esik olykor elővenni a Colgate reklámféle vigyoromat. Most sem tehetek máshogy, halványan ugyan, de ott ül az a kis csintalan görbe a szám szélén. Sohasem lett volna szabad elmennem. De ha nem teszek így, akkor nem tanulom meg valójában mekkora értéke van ennek a nőnek és a férje nagyon bolond, ha ezt nem veszi észre.
Én is az vagyok amiért kétségek között hagytam, amiért szó nélkül…
Most csak az számít, hogy itt vagyok nem? Hogy továbbra is megkeserítem az életét a szerető énemmel, a ragaszkodásommal és azzal a rengeteg elfojtott vággyal amivel néha alig tudok mit kezdeni.
Különben ő nem olyan, mint a többi lány a korosztályomból esetleg. Biztosan voltak olyanok, akik megérdemeltek volna egy esélyt, sőt akár többet, de mint kiderült nem elegek hozzám vagy esetleg túl sokak és nyilván nem illünk össze. Nyilván. Nem mintha a helyzet Crystal és köztem jobb lenne, hiszen a diákja vagyok. Hiába az a néhány év, meg erkölcsi norma, egyszerűen fittyet hányok rá és behunyt szemmel követem az érzéseimet amik hozzá vezetnek. Ez tagadhatatlan.
Most úgy érezheti, hogy viccet csinálok belőle, az egész dologból ami kettőnk között van, hogy nem érdekel mi az ami csöppet sem tetszik neki. Pedig nagyon jól érzem, mi az amiért nem fogok tőle tapsot érdemelni például. Ez a legkevesebb. Hogy mi a legtöbb?
– Most már én is tudom, hogy kár volt kihagyni. – az egy dolog, hogy ki kell majd udvarolnom tőle a tananyagot amit eddig vettek nélkülem, az megint más, hogy az összes tantárgyat újra át kell vennem.
Mert most úgy ülök itt, mint aki mindent tudna és teljesen tisztában van azzal, hogy előzőleg miről volt szó, kit vettek át, kit elemeztek velejéig. Hiszen szeret beszélni. Én meg szerelmes vagyok az ő hangjába, ezért is kotnyeleskedek egyrészt bele mindig a mondanivalójába. Pedig nagyon nem kéne. Nyugodtan viselkedhetnék úgy, mint a többiek. Csendben. Végighallgatva mindazt amit közölni próbál velünk és ha kérdésre kerülne sor akkor válaszolni rá, vagy véleményt nyilvánítani. Hiszen véleménye mindenkinek van. Sajnos nekem is. Csak nem mindig a tiszta fajtából. Sokkal inkább abból a csöppet sem irigylésre méltó beszólogatós féléből. Ami simán azt hiteti el a hallgatók nagy részével, hogy ennyire pökhendi feltűnési viszketegségben szenvedő kis mütyür vagyok.
Holott valójában nem, csak akkor amikor Crystal óráján vagyunk. Amikor nem tudom tudomásul venni, hogy jó diákhoz hasonlóan hallgatnom kellene és jegyzetelni. Hiszen őszintén szólva most is csak nagyban bámulom őt és eszembe sem jut, lekörmölni ki volt Cicero és milyen idézetet emelt ki tőle Crys. Hiszen nem tudok Cicerora figyelni, hanem rá. Minden egyes apró kis mozdulatfoszlányára, melyből sugárzik a megsértettség. De pont ettől válik olyan iszonyatosan kívánatossá. Hiszen most is csak azért „zavarom” az óráját, hogy elő csalogassam ezt az oldalát. Nem mintha most éppen vitázni lenne kedvem, csak a düh az ami megszépíti az embert igazán. Lehet, hogy a szerelem is. Na de a kettő szimbiózisa csodákra képes.
– Hogy őszinte legyek, a bölcsesség nem mindig teszi boldoggá az embereket. A tudás az ami elveszi minden vidámságukat. Ez köztudott tény, elég megnézni a volt amerikai elnököket elnökségük előtt és utána. Hogy mennyit változott a szemükben lévő boldogságtól teli kifejezés. Tehát nem mindig jó tudálékosnak lenni, persze szükséges ezt azt megjegyezni. Gondolom egyikünk se díszből tanul tovább. De ha továbbra is Szókratész-nál maradunk, akkor én inkább boldog és tudatlan lennék, mintsem boldogtalan és bölcs, ha a férje helyében lennék. Csak ugye annyira ismerem a férjét, mint Észak-Korea vezetőjét. Hogy boldog vagy bölcs, azt csakis Mr. Dawson tudná megmondani, csak ugye nincs itt, hogy nyilatkozni tudjon. – meg esetleg behúzni nekem egyet, amiért ilyen félvállról merészelem venni az ők házasságukat, mintha nem is létezne. Pedig szerintem értelmes ember csak…
Azt Crystal-nak kell eldöntenie, hogy miként érez a férjével kapcsolatban és mit gondol róla nem nekem. Még akkor is ha nagyon jó érveim lennének amellett a férje mennyire boldogtalanná teszi őt. Hiszen ugyanazt fogja hajtani előre és hátra, hogy ez nem helyes és hagyjuk abba. Ugyan! A szerelem talán helyes?
– Tünékeny? – ezt inkább kissé halkabban, többnyire magamnak motyogva kérdezem. Direkt nem akarom, hogy más is hallja, esetleg pont Crystal. Hiszen nagyon jól tudom, hogyan érti.
Az meg teljesen más, hogy mi történik akkor ha e-mailt kapok tőle. Nem, nem változok egyből a szent aranygyapjas báránnyá, miközben tudom, hogy rám valami teljesen más „bőr” illik. Nem válaszolok, hogy jó megértettem és ott leszek. Miért? Hiszen valóban elragadó ha kétségbe van esve  és én addig is csodálhatom. Hogy most kétségbe volna esve? Nem elég kétségbeejtő az, hogy e-mailt kapok tőle? Ez sokkal inkább nekem kedvez. Mert én hiszem, még most is én járhatok kelhetek a gondolataiban, mintsem az a férfi akit a férjének nevez. Különben nem gondolt volna rám, nem küldi el ezt az üzenetet. Szerintem eléggé feltűnő volt, hogy elolvastam az üzenetet. Tettem róla, hogy így legyen. Jó alaposan megnéztem magamnak a mobilomat, nem, nem emeltem fel, hogy nyilvánvalóvá tegyem, most ebben a percben csak azért hallgatok, mert a figyelmemet nem a téma köti le, hanem az a néhány szó.
Most már egyre biztosabb, hogy az óra végét várom, csak azért mert látni és hallani akarom.

Folytatás itt...
Szó szám.:  kit érdekel? Jegyzet.: Előadótermek 2088257889  Zene.: Back to you
Vissza az elejére Go down
Admin
Admin
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 174

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzomb. Feb. 10, 2018 7:13 pm
 



 





játék vége




Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzer. Aug. 08, 2018 12:45 am
 



 

[Szeptember eleje]

Gyors, határozott léptekkel gyűröm elegáns, fekete bőrcipőim gumírozott talpai alá a folyosók köveit, ahogy elindulok irodámból a Hármas előadóba. Karórámra pillantok s megállapíthatom, hogy jó időben járok, még az se jelentett gondot, hogy a dékán elkapott pár mondatra az iroda ajtajában. A pontosságra kínosan ügyeltem minden esetben, főleg, ha a félév első órájáról beszélünk. Idén is megkezdődött a szokásos tánc, amit nem is bánok, mert már kissé unalmas volt a nyár "eseménytelensége", már abban a tekintetben, hogy az oktatás kezdett hiányozni. Mert természetesen egy napot se unatkoztam, de igazság szerint szeretem az itteni munkám. Még ha megjelenésem színválasztása nem is ezt sejteti, mert fekete ing és fekete öltönynadrág, valamint zakó van rajtam egy szürke nyakkendővel kiegészítve, szemüvegem pedig kissé hanyagul áll orrnyergemen. Így érem el az előadó ajtaját. A folyosón már senki, helyes... ezek szerint a hír gyorsan terjed ezen az évfolyamon is és a tavalyiak szóltak már, hogy mi a rend. Benyitok az ajtón. - Jó reggelt kívánok! - köszöntöm a hallgatóságot, ahogy belépek s hallom, amint ők felállnak, míg én elérem a katedrát. Igen, a tavalyiak valóban jó munkát végeztek, a jelek szerint idén megspórolom az illemtan oktatást. Hallom a viszonzó köszöntés kórusát is, majd intek s ők helyet foglalhatnak, én pedig a katedrán álló asztal szélének támaszkodom. Lehet szigorú, lehet kisiskolás, de ez a rend nálam. Kölcsönös tisztelet. Fiatalabb tanár vagyok, szoktam is barátkozni a diákokkal, szóval kellenek eszközök a távolság megtartására. Ez alól mentesség még a happy few-nak se jár, akikkel majd ebben a félévben is együtt fogok poharazni és beszélgetni minden nap végén az irodámban. Lassan a helyére tolom a szemüveget az orrnyergemen, míg végighordozom a tekintetem a hallgatók arcain. Egyszer. Majd még egyszer. És harmadszor. Miért? Mert nem hiszek hideg kék lélektükreimnek, amikor egy túl ismerős arcot szúrok ki. Pedig minden bizonnyal ő az. - Nos... - köszörülöm meg a torkom és a hónom alatt tartott mappát az asztalra teszem, hogy előhúzzak belőle egy lapot, amit gyorsan végigfutok. Itt van az a név is a listán... remek! - Körbeadom a katalógust és mindenki aláírja. - indítom el az első sor jobb szélén az A4-es lapot. - Ma csak tájékoztató jellegű, bevezető órát tartok. - állok meg az asztal mögött úgy, mint valami német U-boot parancsnok a hídon, hátam mögött összefont kezekkel s úgy nézek rajtuk ismét végig, míg tovább beszélek. - Minden órán lesz katalógus. Az aláírásokat végignézem, nincs hamisítás, egymás helyett firkálás. Három hiányzás a limit, háromnál több esetén extra zárthelyi dolgozatban köteles a hiányzó számot adnia pótlásról. - kezdek bele a szokásos mondókába. - A saját érdekében, mert az aláírásért is zárthelyit kell írni és sem ezen, sem a vizsgán nem fog átmenni, ha nincs tisztában az előadás anyagával. - jelentem ki higgadtan, nem foglalkozva a sziszegő hangokkal. Bár egy bizonyos szőke hajkorona tulajdonosához vissza-visszatér a tekintetem. - A vizsga szóbeli lesz majd... - említem meg mellékesen. - Az előadás célja nem más, mint az, hogy segítsek önöknek a klasszikus antikvitás művelődéstörténetének elsajátításában. De ez nem azt jelenti, hogy én itt el fogom mondani az esti mesét, önök pedig ásítozva egy diktafonnal felveszik, bemagolják, majd visszakérődzik. - hangom ismét sutyorgást vált ki, mire kezem előre kerül s koppantok egyet az asztallapon. - Igen, az előadások hangját felvehetik, ezt engedélyezem... Tehát a lényeg itt az lesz, hogy segédletet és útmutatást kapnak a tanuláshoz, átfogó rendszert és szemléletet, hogy a kiadott szakirodalmakhoz miként kell fordulniuk. Az adatokat onnan fogják tudni megtanulni, de önmagában azzal sokra nem mennének... az előadás ad majd ezeknek értelmet. - ismertetem szokás szerint a célt, valamint a szemléletmódot. - Bár előadás a formátum, bátorítom önöket, hogy kérdezzenek nyugodtan, azzal mindenki jól jár. Kézfeltartással tehetik meg, én pedig örömmel válaszolok.
Vissza az elejére Go down
Alexis Smirnow
Alexis Smirnow
Felső tízezer

Avataron : ▷Amber Heard
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzer. Aug. 08, 2018 9:19 pm
 



 

Max & Alexis

Huszonöt évesen rég nem kéne koptatnom egy intézmény padját sem, de ennyivel tartozok magamnak és a rendszernek, ha már az érettségim és az általános iskolai bizonyítványom hamisítvány.
További képzésre jelentkeztem, amit –reményeim szerint- főállás mellett is tudok vinni. Arra meg nagyvonalúan teszek, mit gondolnak mások arról, hogy én is ide járok. „A gazdag lotyó, akinek már saját cége van, de vezetni nem tud.” Valahogy így hangzanak felhangosítva a suttogások a hátam mögött, ahogy végig haladok az iskola épületén. Szerencsére különösebb feltűnést nem keltek, csak a jól informáltak néznek rám nagy szemekkel. Imádtam az előző egyetemet, ahova jártam, csak újat már nem tudott volna nyújtani.
Könnyeden lépkedek a fekete magassarkú csizmámban, amihez egy fekete, hosszú ujjú ruhát párosítottam és egy combzoknit. Az időjárás hűvösebbre fordult a szeptemberi iskolakezdésre, de ez olyan nekem, mint egy átlagos, nyári nap otthon, Moszkvában. Lehet, hogy a furcsa tekinteteket nem is a rossz hírem aratja itt le, csak a lenge öltözetem. Hosszú fürtjeim a nyomomban lobognak, ahogy a hármas előadóterem felé tartok.
Már mindenki bent ül, ügyet sem vetnek rám, ahogy az első sor szélén, közvetlenül a terem túlvégén helyet foglalok. Első évfolyamhoz képest egészen fegyelmezettek, már kialakultak a klikkek, a társaságok. A gólyaavatón átléphették az ismerkedés kezdeti nehézségeit. Mindenki lazán társalog, talán én vagyok az egyetlen itt, aki nem barátkozni jár ide, hanem fejlődni. A felesleges locsogás csak elterelné a figyelmemet a lényegről. Persze nem tudom hibáztatni őket, fiatalok és gondtalanok. Még.
Az előadó elcsöndesedik, mikor egy szemüveges férfi lép be az ajtón, amin keresztül én is érkeztem. Szorgalmas katonaként mindenki felugrik a helyéről és köszönti, csak én maradok ülve és higgadt meglepettséggel figyelem a katedrához közeledő férfi alakját. Maximilian. Pontosan emlékszem Rád.
Június közepe volt. Ugyanabba az edzőterembe jártunk, a napirendünk tökéletesen megegyezett, mert szinte pontosan ugyanakkor kezdtünk és végeztünk. Nem volt hétköznapi, különb volt az odajáró, magamutogató légfejű lufiállatoknál, akik többet álltak a tükör előtt, mint a gépek mellett. Egymás mellett futópadoztunk, amikor beszélgetni kezdtünk. Teljesen átlagosan, először csak a légzéstechnikákról, gyakorlatokról, észre sem vettük, hogy ránk esteledett és már egy pohár bor felett beszélgettünk a szomszédos bárban életről, halálról, költészetről, szerelemről, katonaságról és fegyverekről. A társasága olyan volt, mint egy karavánnak az oázis. A búcsúzkodásunk egy csókkal zárult és azóta nem találkoztunk.
És lehet, hogy ha otthon figyelmesebben megnézem, ki fogja tartani az első előadást, még mindig igy lenne.
Véletlenül sem akartam őt összezavarni vagy veszélybe sodorni magam és túl közel kerülni hozzá. Tipikus esete volt a „túl tökéletes, hogy igaz legyen” szituációnak. Érett volt és figyelmes.
Mennyi esélye van annak, hogy Seattle összes egyetemének, összes órája közül én pont ezt veszem fel?
Figyelem a férfit, ahogy kimért, szilárd tartással beszél egy teremnyi fiatalhoz. Megigézi őket a szavaival, és engem is lenyűgöz ismét egy kicsit, milyen könnyen vívja ki magának a megérdemelt tiszteletet. Szigorú, kemény, de igazságos. Lassan hátra dőlök a székemben, ahogy hallgatom a felvezetését. Az arcáról még akkor sem sikerül érzelmeket leolvasnom, amikor lopva felém pillant. Hát tegyük próbára. Kezemet lassan a magasba emelem, és amint felszólít ártatlan természetességgel kezdek beszélni, mintha most látnám először.
- Azt tetszett mondani… – Játszom a szerepem. Az új diákét, aki nem tud semmit. Zöld íriszeimmel őt kémlelem.- hogy ez egy bevezető óra. Esetleg mondana magáról pár szót azoknak a diákoknak, akik nem jutottak el a gólyatáborba?
Mögöttem a seregem igenlően fel-fel szólal. Úgy látszik, szerencsém van, nem én voltam az egyetlen, aki kihagyta a kabarét és esetleg azt sem tudja, hogy a tanár úrat késsel vagy villával eszik.
Az első kérdésem kegyes volt, de sajnos a vadászat izét a nyelvem hegyén éreztem, a buzdító tömeg kihozza belőlem a kisördögöt és gyorsan hozzáteszek még valamit a kérdésemhez.
- Esetleg külön órákat, korrepetálásokat is tart?

609 ~ OUTFIT ~ MUSIC~ ❤
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
Maximilian Goltz
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 38

TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek EmptySzer. Aug. 08, 2018 10:37 pm
 



 

Valahogy már sejthetném, hogy az életben semmi sem megy rutin szerűen. Ott volt korábban a járvány és az, hogy Angliában rekedtem pár hónapra, ami kellemesen meg is kavarta az elmém, a magánéletem irányított káoszába újdonságot csempészve, most meg... most kapok a nyakamba egy olyan diákot, akire nem biztos, hogy szükségem volt. Az, hogy Ő nem állt fel, meg sem lep, ez még orvosolható mondjuk. De az sem lep meg, hogy neki is áll kérdezősködni szavaimba kapaszkodva. Szőke farkas a birkák csordájában, itt a szokatlan terhelés. - Igen, pontosan ezt. - a "tetszett"-re mintha picit megrándult volna szám sarka, de lehet én képzelődöm. Leveszem a szemüveget s annak szárait kezdem ujjaimmal kicsit megdolgozni, mintegy rossz szokásként. - Aki nem volt a gólyatáborban, az is kapott minta tantervet, órarendet, valamint tantárgy leírást, ami már elég támpont. - arról nem is beszélve, hogy valamelyest hírhedt alakja is vagyok a karnak, de ez már egy más történet... - Valamint ennek nyomán az egyetem honlapján elérhető a Curriculum Vitae-m, melyből szinte minden releváns információ kiderülhet. - teszem le látüvegem az asztal lapjára. Nem leszek az apjuk, nem fogok senkit megpisiltetni, megtanítani, hogyan törölje ki, ez egy egyetem... vannak nálam merevebb, még zárkózottabb tanárok is, de talán érthető minimum, hogy ha beül valaki egy órára, annak utána is néz és nem csak beesik. Ha pedig az utóbbi történne, kénytelen lesz felvenni a ritmust, mert ez szoktat a valós életre. - Azonban... hogy szó ne érje a ház elejét, dióhéjban magamról egy pár gondolat: - köszörülöm meg a torkom - kéretik Goltz Tanár Úrnak szólítani. Camebridge-ben végeztem a felsőfokú és posztgraduális képzéseket, ókori római történelmet oktatok, mellette az antikvitás irodalmát is... illetve ezek a nagyobb címkék, ezeken belül több tárgy is található, mint ez a művelődéstörténeti óra is. Minden más információ ezen felül fölösleges az önök számára. - koppintok egyet az asztallapon, lapozok egyet a mappámban s egy pillanatra a lapra nézek, amikor jön a következő kérdés. - Hivatalosan nem oktatok órarenden kívül. Akinek problémája van, nehézségei támadnak, az megkereshet az óra után, ha pedig égetően fontos, irodámban és beszélhetünk a kérdéseiről. - kényes terepre tapintott, mert szeretem a társaságot, szeretem a diákokat, de azt már nem, ha az irodámból boldog-boldogtalan átjáróháza lesz, éppen ezért elemem ki, hogy fontos kérdésekre vonatkozik ez. A magam kis "happy few" körét én szoktam összeválogatni. - Most pedig, a tárgyra térve: mint mondtam, az óra címe, ha valaki nem nézte meg, hogy mit vett fel, csak azt, hogy kapjon három kredit-et: Művelődéstörténet és mindennapok a klasszikus antikvitásban. Ez azt jelenti, hogy nagyjából Krisztus előtt ezertől, Krisztus után ötszázig fogjuk tárgyalni a görög és római világ kultúráját. Önök között vannak történészek, irodalmárok, de más tudományterületek diákjai is, szóval eklektikus a társaság, akárcsak maga az anyag. Ugyanis, ez az "Alltagsleben" - macskakörmözök ujjaimmal - témakör a tizenkilencedik század végén a német, valamint a francia történetírásban jött létre a klasszikus ókortudomány farvizén, mint afféle bulvár történetírás, hiszen témaköreit tekintve inkább tartott- és tart- a mai napig igényt az érdeklődésre, mint az, hogy a Lex Claudia Kr. e. kétszáztizennyolcban miként korlátozta a senatorok kereskedelmi jogait. - villantok most először egy könnyed mosolyt a társaságra, majd folytatom. - Önök pedig ebbe fognak bepillantást nyerni. Aki történész, vagy irodalmár, annak ez remek alap lesz az antik gondolkodás megértéséhez és feltérképezéséhez, akinek más céljai vannak, az pedig inkább érdekességek tárházaként tekintsen erre az órára s akkor mindenki elvárásai szerint kap majd valamit. - a mappából kiemelek egy papírköteget, amit Alexis kacsóiba nyomok, most először nézve igazán mélyen a szemeibe, közelről egy pillanat erejéig. - Ezt kérném szétosztani kisasszony, szóval egyet vegyen le, a többi menjen tovább. - sorolom el kívánságom neki, majd aztán már mindenkihez szólok ismét ércesebben. - Most körbemegy a kötelező- és ajánlott irodalmak listája. Jövő hétre kérem Oswald Spengler: Der Untergang des Abendlandes művének első kötetéből a Bevezetést az ötvenkilencedik oldalig. Angol fordításban elérhető a könyvtár honlapján digitalizálva is, de aki beszél németül, az lehetőleg eredeti nyelven olvassa, az is elérhető online. Ez nem sok, viszont nyomatékosan kérem, hogy tegyék meg és ne halasszák a dolgozatig. Kérem, jegyezzék meg: azért terhelem önöket, mert becsülöm a társaságot. - veszem fel szemüvegem, majd összefonom ismét a karjaimat a hátam mögött, kissé poroszosan, elvégre az idézett gondolat is a porosz oktatás alapköve bizonyos tekintetben. - Bevezetésnek elég ennyi, jövő héttől tudunk majd komolyan beszélni bármiről is. - az elsőévesek alap tudására nem építhetek, ennek felmérése pedig egy előadónyi emberrel nem lehetséges, az alapozást meg már most megkezdtem. - Tehát az órának vége, a jövőheti viszont látásra! - intéssel is jelzem ezt s adom meg az engedélyt a pakolásra, távozásra. Az első óra sose hosszú, az alap információk megvoltak, nekem pedig nem árt gondolkodnom... ugyanis a drága szőkeség, aki az első sor szélén ült s aki volt bátor kihasználni a kérdésekhez fűződő viszonyom, nos, talán boldogabb lennék, ha az edzőteremben láttam volna ismét és nem ezekben a sorokban ülni. A gond az, hogy nyáron elcsattant csókjának édessége most is fel-felsejlett bennem, ami így nem helyes.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Előadótermek
Előadótermek Empty
 



 

Vissza az elejére Go down
Előadótermek
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Seattle University
-
Ugrás: