HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Park (Egyetem)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Park (Egyetem)
Csüt. Júl. 28, 2016 11:42 am
 



 

First topic message reminder :

Vissza az elejére Go down

Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Pént. Jan. 20, 2017 10:54 am
 



 

Tetszett, hogy most ilyen sokat beszélt, mert alapvetően az óráin kívül szerintem nem volt szokása. Még velem sem mindig, pedig mi szerintem egész jó viszonyban voltunk egymással. Úgyhogy most őszinte érdeklődéssel hallgattam, mosolyogva az orrom alatt azon, hogy milyen lelkesen tudta előadni a jelmez körüli teendőket.
- Azt hiszem, hogy igazán kár lett volna érted… - fűztem hozzá vigyorogva, mert hát csak nem állt volna olyan jól neki, ha átszúrja magát, hiába lett volna vele jóval hitelesebb. Nyilván. – Rendben, majd gondolkozom rajta! Ezen a téren nem vagyok túl kreatív, de talán nekem is stílusosan valami irodalmi személyiséget kellene kitalálnom a következő szerepnek. És akkor majd segíthetsz, hogyan valósítsam meg a gondolataimat. – magyaráztam, kicsit belelkesülve én is ettől a tervtől. Biztosra vettem, hogy jól szórakoznánk közben, és ha valami olyat találnék ki, ami neki nem tetszik annyira, akkor nem lenne rest megosztani velem a véleményét. Általában nem sértődtem meg, akkor sem, ha csipkelődött velem.
- Rendben, akkor majd add meg a címet, és ott találkozunk! – bólintottam, nyugtázva az információt. – De amikor már letudtad a saját köröd, azért odaülsz majd hozzám, igaz? – kérdeztem reménykedve, mert úgy biztosan sokkal izgalmasabb lenne, ha ott ülne és mindent kommentálna nekem. Valószínűleg akkor remekül szórakoznék, de amíg nincs túl a saját vívásán, addig persze ki fogom bírni egyedül is. Igazából azt sem tudtam pontosan, hogy milyen lesz ez élőben. Néha láttam az olimpiai közvetítéseken vívást, de általában csak fél szemmel figyeltem rá, úgyhogy ez most merőben új élmény lesz nekem. És egyszer tényleg mindent ki kell próbálni, ebben igaza volt.
- Hű! – bukott ki belőlem első blikkre. Eleve nem értettem, hogy miért álltunk meg, mert egyáltalán nem számít rá az ember, hogy tényleg költenek hozzá pár sort, alig pár pillanat alatt. El is csendesedtem néhány másodpercre, és csak bámultam fel Maxre, belefelejtkezve az élménybe. – Ezt most találtad ki? – kérdeztem, még mindig keresve a hangomat. Igazából be kell vallanom, hogy még soha senki nem írt hozzám verset. Oké, az egyetemi éveim alatt az egyik nagyon lelkes csoporttársam próbálkozott, de még az sem volt ilyen remek.
- Igen, most már határozottan a hősöm vagy! – nevettem el magam jókedvűen, néha hátrapillantva a vállam felett a menetirányba. – Tényleg egy költő veszett el benned! – állapítottam meg, még mindig kissé ámuldozva, és egy ilyen után az már igazán fel sem tűnt, hogy éppen engem dicsért. Kedveltem a bókokat, de a kis versike teljesen a varázsa alá vont. Nem vagyok túl szentimentális – én legalábbis ezt vallottam! -, de egy kicsit tényleg kizökkentett a váratlanságával. Tudom én, hogy nem kellett nagy feneket kerítenem ennek, és amúgy is csak viccelődés szintjén mozogtunk, de manapság akkor sem mindennapos eset, hogy egy nő verset kapjon egy férfitól. Bezzeg régen…
- Oké! Az a finom fajta van? – érdeklődtem, mert máskor is volt már példa arra, hogy nála ittam egy feketét. Nem olyan sűrűn, mert általában út közben szoktam megállni a kávézónál a campus szélétől nem messze, de akadt már olyan eset, hogy Maxét fogadtam el. – Micsoda?! – zökkentem vissza a gondolataimból. – Mi az, hogy itt csövelsz? – magát a kifejezést természetesen elsőre is értettem, inkább az okát nem tudtam hová tenni. – Hát, az biztos, hogy hatásos belépő lenne, de talán mégsem a legjobb ötlet. Egyrészt pletykaalapot szolgáltatnánk, másrészt a végén még a hallgatóim agyából kimegy, amit megtanultak, azt meg nem venném a szívemre! – kuncogtam el magam, mert elképzeltem a jelenetet. Igazán mulatságos lenne megnézni az arcukat, ezt el kellett ismernem. Magamban legalábbis, mert nem akartam további ötleteket adni Maxnek.
- Azért majd szólj előtte, hogy lebeszélhesselek róla, rendben? – pislogtam rá komolyan, őszinte aggodalommal. Nem mondom, hogy nem nemes ügy az embernek a hazáját szolgálnia, de nem küldtem volna oda senkit, aki kicsit is fontos nekem. – Hogy merültek fel egyáltalán az eszkimók? – költői kérdésnek szántam, meg is ráztam lemondóan a fejemet, mielőtt még válaszolt volna. Lehet, hogy jobb, ha nem is tudom. Közben megérkeztünk, én pedig ismét két lábbal állhattam a földön. Nem is kellett kétszer mondania, amint nyílt az ajtó, már be is léptem.
- Hm… - dünnyögtem az orrom alatt, ahogy kritikusan körülnéztem. Nem volt éppen káosz, de az én fogalmaim szerint közelített felé. – Hát, úgy látom te tényleg itt húzód meg magad. – állapítottam meg roppant éleslátóan, miközben elkezdtem kigombolni a kabátomat. Itt azért már jóval kellemesebb volt a hőmérséklet, mint odakint. – Ez szörnyű, Max! Nem csinálhatod ezt tovább! – fordultam felé, megpördülve a saját tengelyem körül. – Mi lett a lakásoddal? – kérdeztem értetlenül, miközben a fejemben máris körvonalazódott valami, csak éppen még nem voltam teljesen tudatában.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Pént. Jan. 20, 2017 2:43 pm
 



 

- Örülök, hogy van, aki így gondolja. - biccentek szavaira, mert mostanság nem vagyok kifejezetten meggyőződve róla, hogy a világ nagyon fájlalná hiányomat. De ez van. - Igen, az jól passzolna. De ha lehet ne Kurázsi mama legyen, azt a darabot igazán rühellem. - viccelődöm, hiszen nem hinném, hogy ez nagyon megfordult volna a fejében. Távolról sem olyan, amit egy hozzá hasonló nő választana, testhez álló semmiképp nem ez lenne. - Természetesen, e-mailben el fogom küldeni. - biccentek kérésére. - Persze, a csörtéim között számíthatsz majd társaságomra. Másként nem is hívtalak volna, ha magadra hagynálak. - ez valahol egyértelmű, hogy ha valaki eljön a kedvemért, azzal foglalkozom is. Jó, egy baseball meccs más lenne, ott nem tud az ember kénye-kedve szerint járkálni, a közönségben ülő ismerőseivel beszélgetni, de itt a körök között meg lehet tenni szerencsére. Akárhogy is, ez még a jövő zenéje, a jelenben meg remekelnem kell. Lehet Mary poénnak vette a verset, vagy ha félig komolyan gondolta, akkor nem mostanra várna, de miért ne próbálkoznék meg improvizálással? Nem nehéz feladat és Camebridge-ben játszottunk egyszer egyszer ilyet, megadott téma, feldobott szó, vagy szókapcsolat, netán mondat, amire faragni kell valamit. Középkori eredetű móka, mi pedig élveztük, azon edződtem s most ki is használom ezt, ahogy faragok neki pár sort. És ha már a játék és a módszer középkori, maga a versforma is onnan kölcsönöz. De elszavaltam a magamét, Mary kékségeit fixírozva s miután a hallgatás leple borult ránk kicsit, akkor sem bontottam a szemkontaktust. - Igen, most raktam össze. - bólintok, mintegy megerősítve szavaimat. - Tudod, a kék szem az egyik legkönnyebb téma ilyen tekintetben, csak kicsit el kell engednie magát az embernek és már jönnek is a szavak. Nem nagy dolog. - végül folytatom utunkat, ne álljunk itt az örökkévalóságig. Kissé zavartan köszörülöm meg a torkom szavaira. - De jó mélyen. Műkedvelő vagyok, aki olykor farag ezt-azt, ennyi. - nem tartom nagyra vagy sokra a dolgot, nem érzem úgy, hogy igazi művészeti értéket képviselne és kezdenem kéne vele valamit. Kedvtelésből alkotok ezt-azt, vagy ihletett pillanatban, mint az imént is, előcsusszan valami, amit lefirkantok. Elég sokat foglalkoztam a latin miatt is versekkel, életem szerves részét képezik s ha az ember foglalkozik valamivel, úgy értheti meg a legjobban, ha kicsit műveli is, legalábbis szerintem. - Persze, hogy van. - nyugtatom meg és inkább terelem a gondolataim arról, hogy az imént, mikor költöttem, miből volt rá költség, mi vezetett, hogy pont úgy és azt fogalmazzam meg Marynek. Mély szakadék lenne az, amibe most nem akarok belepillantani. Senkinek se tenne jót. - Decembertől többször is itt aludtam inkább bent és itt töltöttem az időmet. Találtam munkát. - adok felületes magyarázatot, talán majd később mélyebben is kifejtem a dolgot. - Jó, akkor nagy bevonulás nem lesz, parancs, értettem! - mókázok, elvégre nem is gondoltam komolyan, nem rombolom egyikünk reputációját sem és fölösleges pletykákra sincs nagyon szükség. - Jó, majd szólok, ha elhatalmasodik rajtam a harci vágy, de a dolgok jelen állása szerint bőven foglak még boldogítani. - mosolygok vidoran, hogy eloszlassam aggodalmát, amit tekintete sugall. Nem kell félteni, nagyon nagy hülyeséget nem fogok csinálni. - Nem tudom, a dalok már csak ilyenek, egyfajta népköltésnek is tekinthetjük. Lehet ez jött ki a dallamra és ritmusra. - sosem gondolkoztam el rajta, csak énekeltem, amit az őrmester, mint valami kántor énekelt nekünk elő. Végül megérkeztünk az irodához, én letettem Maryt és nyitottam a "házat", hogy aztán belépjünk s az ajtót zárjam magam mögött. - Mi az, hogy szörnyű? Nincs fellógatva a szennyes gatyám, nem rohad ételmaradék a tányérokon, mind el van mosva szépen. Jó, a vizes törülközőm a radiátoron szárad... de az nem olyan borzasztó. - veszem az irányt az íróasztalom felé. - A lakásommal semmi, megvan. -vonom meg a vállam, majd ledobom a kabátom a székemre. - Haza szoktam járni, szellőztetek, ott szoktam mosni a holmim, ha a lőtérre megyek, onnan viszem el a fegyvereim. De egyszerűbben most jobban éreztem magam itt. - az íróasztalom melletti szekrénykét közelítem meg, kinyitom és kiveszek Marynek egy bögrét, valamint beindítom a betöltött kávéfőző masinát. - Egyszerűen itt nem vett annyira birtokba a magány. Mindig volt és van olyan kolléga vagy diák aki bejön, leül, beszélgetünk, igazi kis klubélet alakult itt ki. - mosolygok. - Bár a múlt héten a kelleténél jobban becsíptünk és azt hiszem egy kicsit hangosan kiabáltam németül. - csevegő hangnemben beszélek, míg előpakolom a többi kávés holmit, kanalat, cukrot, tejet, ha majd kell, Mary kér, amit szeretne. - Na, de amiért jöttél... - fordulok íróasztalom felé, kihúzok egy fiókot és kiveszem belőle a kis csomagot, hogy hozzá sétálva átadhassam. - Boldog karácsonyt utólag is. - mosolygok, ahogy átadom azt. Ha kibontja a csomagolópapírt, akkor láthatja, hogy az egy félig fekete, félig acél színű tollat tartalmaz, amibe a monogramját gravíroztattam, valamint egy barna bőr borítású határidőnaplót, amiben minden naphoz saját kezűleg írtam egy latin idézetet és annak a fordítását. Nehezen, de összeszedtem magam és elővettem hozzá a legszebb írásom, amiről sokan lehet nem is tudják, hogy létezik. Így próbáltam személyesebbé varázsolni az amúgy "sztenderd" munkahelyi ajándékot.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Pént. Jan. 20, 2017 5:51 pm
 



 

- Még szép! – mosolyogtam rá, és komolyan is gondoltam. Tényleg nem akartam, hogy valami ostobaságot műveljen. Talán nem volt jogom megmondani neki, hogy mit tegyen, de ha értesültem volna arról, hogy valamire készül, akkor egészen biztos, hogy megpróbáltam volna lebeszélni. Mindenáron. Kedveltem őt, és akit kedveltem, azzal rendszerint törődtem is, mert én ilyen vagyok. Odafigyelek a környezetemre, és ha tudok, akkor segítek is. – Jól van, majd kitalálok valami sokkal testhezállóbb szerepet, ne aggódj! – kuncogtam fel rá jókedvűen. – Még nem is biztos, hogy meghívnak olyan eseményre, ahová szükségem lesz jelmezre. – szoktak lenni ilyenek, de sosem lehet tudni előre. Lehet, hogy most egyetlen ismerősöm sem fog kitalálni semmit.
- E-mailben. Milyen hivatalos vagy! – fújtam egyet. Hiszen tudta a telefonszámomat is, simán felhívhatott volna, de nem. Ő e-mailt fog írni. – Akkor jó, ez igazán megnyugtató! Szerintem úgy sokkal jobban fogom élvezni! – jelentettem ki elégedetten. Legalább azt biztosra vehettem, hogy ő majd elmagyarázza nekem a dolgokat, amiket tudnom kell erről a sportról, vagy éppen az adott versenyzőkről. Talán nem fog mindenkit ismerni, de néhányukat egészen biztosan.
- Na, hát köszönöm szépen! – forgattam azokat a bizonyos kékségeket. – Már éppen ámultam rajtad, és méltattam volna tovább a tehetséged, de ha ilyen könnyű téma vagyok, és nem nagy dolog nekem költeni… - félbehagytam a mondatot. Természetesen csak cukkoltam egy kicsit, így a mondandóm végén kivárva pár másodpercnyi hatásszünetet, végül rámosolyogtam. Nagyon is jól esett, és nekem nagy dolog volt. Nem sűrűn történt velem ilyen, de nem akartam ebbe jobban belemenni. Talán kellemetlen helyzetbe hoztam volna vele mind a kettőnket, az meg nagyon ciki lenne, ha olyasmit látnék ebbe bele, ami nincs is. Mert hát biztos, hogy nem volt semmi olyan a háttérben, amit félreérthettem volna.
- Én is műkedvelő vagyok, mégsem szoktam költeni. – vontam meg a vállaimat, már amennyire jelenleg ezt meg lehetett tenni. A mozdulat miatt kicsit újra rászorítottam a nyakára, de aztán karjaim ernyedtek valamennyit. – Akkor jó! Akkor tényleg elfogadok egy bögrével! – jelentettem ki határozottan. Már alig vártam, mivel a sajátomból pár kortynál többet sajnos nem sikerült innom. Mikor megvettem, akkor még forró volt, és mielőtt iható állapotúra hűlt volna, már a hóban landolt, megszínezve a fehérlő kupacot. Kár érte, de lehet, hogy Max kávéja is megfelel majd a célnak. Sőt, egészen biztosan.
- Munkát én is tudok találni, ha nagyon akarok, de attól még nem költözöm be az irodámba. És szerintem ennyire még te sem vagy munkamániás… - néztem rá kérdőn, kissé talán gyanakvóan. Biztosan történt valami, amiért így döntött, de talán semmi közöm nem volt hozzá. Ha rá is kérdeznék, valószínűleg nem avatna be, úgyhogy inkább nem is próbálkoztam. Nem szerettem a visszautasítást, Richard részéről meg kaptam bőven. Nem akartam most is így járni, akármennyire nem egy kategória a két férfi, és a két helyzet. – Nagyon helyes! – gondolataimat inkább visszatereltem a jelenhez, és ahhoz, amit Max mondott az imént. Ne is menjen nekem harcolni, nem örülnék. Még ha bosszant, az is jobb, mintha nem lenne itt egyáltalán.
- Lehet! Majd kiadom elemezni a diákjaimnak a szöveget! – viccelődtem a bugyuta kis nótán még mindig, miközben bevonultam az irodába. Tényleg olyasmi kép fogadott, mint amilyenre előre felkészített, de ettől még nem tetszett jobban, hogy tényleg itt tölti az ideje nagy részét. Némi aggodalomra adott okot, bevallom. – Jaj, Max! – károgtam tovább, a fejemet rázva, még mindig a berendezést fixírozva. Nem nagyon zavartattam magam. – Aha… - dünnyögtem magam elé, arrébb rakva a pokrócot a kanapé végéből, hogy leülhessek.
- Értem! – bólogattam tovább, figyelve, ahogy előpakolt. – Illetve nem teljesen, de mindegy is! – legyintettem, miközben hátra dőltem, hogy kényelembe helyezzem magam. – Max, ugye tudod, hogy ez már nem a kollégium? – kérdeztem tőle komolyan, kicsit előre hajolva. – Figyelj, ha ennyire magányos vagy a lakásodban, nekem van egy üres vendégszobám! – még az előtt ajánlottam fel neki, hogy észbe kaptam volna, mit mondtam. Ám amint tudatosult bennem, már módosítottam is, mielőtt teljesen kiülne a zavar az arcomra. – Vagy miért nem keresel egy lakótársat? – mondtam inkább, hátha javíthatok a helyzetemen. Ostoba vagy, Mary! És meggondolatlan.
- Ó, én… köszönöm! – vettem át enyhe meghatottsággal a nekem szánt csomagot, és már bontogatni is kezdtem. Nem volt nehéz dolgom, gyakorlott mozdulatokkal szedtem le a csomagolást, automatikusan ügyelve arra, hogy ne szaggassam apró darabokra. Megszokás. – Ez nagyon szép, Max! – forgattam meg először a tollat, majd a naplót is szemügyre vettem. Belelapozgattam kíváncsian, aztán felpillantottam rá. – Ezeket te írtad bele? – néhányat el is olvastam, amíg lefőtt a kávé.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Kedd Jan. 24, 2017 12:18 am
 



 

- Jó, ha lesz valami, úgy is szólsz. - bólintok, ezzel a jelmez téma megoldódott, legalábbis egyelőre. Ha kell majd segítség, szól. Bár az is bizonyos, hogy varrni és egyéb ilyen finomságokat nem tudok, szóval korlátozott, amiben segíteni tudok.
- Csak azért, mert jobban nyoma marad mint egy sms-nek és az okos telefonok világában egy mail-t is bármikor megnyitsz telefonról... könnyebb a címet szem előtt tartani, ennyi. - vonok vállat, elvégre nem hivataloskodni akarok, de a részleteket sokkal könnyebb megírni és az esemény plakátját elektronikus levélben belinkelni, mint sms-t írni, vagy a szóbeli közlés múlandó és csalóka formáját használni. Biztosra megyek. - Remélhetőleg nem fogod halálra unni. És én is megpróbálok majd közérthetően fogalmazni. - mosolygok, hiszen, ha az ember nyakig benne van valamiben, hajlamos elfeledkezni róla, hogy más esetleg nem értheti ő miről is beszél a szakszavakkal, de nem akarom majd Mary-t ezzel terhelni. - Akkor is nemes és szép feladat volt, amit örömmel végeztem, már csak azért is, mert a sorok alanyát, bármily könnyen is adja a költői képek lehetőségét, szívesen nézem. - na, most hamarabb beszélek, mint gondolkozom. Igazán remek! Miket hordok én itt össze? Lehet mégis érződik a két rumos kávé, hogy itt őszinte és nyílt lettem az ihletettség mellett. Akárhogy is, ismét sikerült magam a saját "Caesar"-csapdámba csalni, ami akkor a halloween-i jelmezem is ihlette s aminek végül, ha sírás nem is, könnyem nem volt rá a számtalan indulat közepette már, de sajátos eredményei lettek. Közvetve annak köszönhetően kerültem most is ide. Akárhogy is, elhatározom, hogy most már jobban figyelek magamra. Jobb, ha a gondolataim megtartom magamnak, mielőtt még újból megsebzem magam vagy netán Marynek is ártok. - Tizenkilencedik századi értelemben. A műkedvelő aki lelkes amatőr és alkot, de a profi szemében inkább kontár. - magyarázok, hiszen ezt a szót is lehet több módon értelmezni. - Helyes. - biccentek a kávét illetően, majd haladhatunk tovább. - Hidd el, vannak pillanatok, amikor jobb, ha az ember lefoglalja magát és a tevékenykedésbe menekül. - magyarázok kérdő tekintete láttán. Én azért kicsit munkamániásnak mondhatom magam, ami azt illeti. De miért is? Ha a kezem a szívemre teszem, be kell ismernem magamnak, hogy a munkámnak, meg az egy-két hobbimnak élek csupán jelenleg. És ez valahol szomorú is, de indokolja, hogy miért temetkezem bele s miért ebben égetem két végén a gyertyát. Ha már máshol, mással megégettem magam... - Akkor majd leírom, hogy bevihesd nekik. Csak mérsékelten vulgáris, egyetlen egy szó erejéig, szóval biztos nem lesz belőle gond. - kuncogok egy kicsit azon, hogy ezt elemeztetné. - Komolyan, olyan lenne, mint amikor az egyházi iskolából az egyetemre érkezőket cukkolta az egyik altin professzor Camebridge-ben, hogy a kielégíteni és az élvezni szavakat kérdezte tőlük latinul. Ezek jelenthetik a tartozás kielégítését és az étel élvezetét is, csakúgy, mint szexuális tartalmakat. Na most lányos zavarukban sose tudták megmondani és a professzor kajánul kérdezgette, hogy "Micsoda hölgyeim? Maguk nem tudnak sem kielégíteni, sem élvezni?" - nevetem el magam, mire az anekdota végére érek. Ó azok a szemináriumok! Kegyetlen emberevők oktattak minket, de humoruk és sajátos stílusuk az volt, annyi biztos. Közben megérkezünk az irodába, Mary pedig nekiáll nekem károgni. Pedig nem is született varjúnak... sebaj, azért közben lesegítem kabátját, ami a fogason köt ki, utána pedig az enyém is. - Tudom, hogy nem kollégium! - forgatom meg szemeim, afölött a tény fölött pedig már elsiklok, hogy Mary egyszerre érti és nem érti a dolgot. Olyan paradoxon ez, amit majd ő megmagyaráz, ha akar. Mondjuk ajánlatán azért rendesen meglepődök és ez arcomra is kiül, javítása pedig tovább fokozza az egészet. Miért is olyan fura ez nekem? Nem tudom, lehet nem is most kéne ebbe belemennem. Inkább arra törekszem, hogy a nő számára kissé világosabbá tegyem a dolgokat. - Köszönöm az ajánlatot és a tippet is, de erre egyelőre nincs szükségem. - sóhajtok, nem miatta, inkább magam miatt, azért, amit mondani fogok. - Most egyszerűen szükségem volt egy kis pezsgésre, ami itt meg volt. Hogy ne maradjak teljesen magamra és hogy ne magamban gyilkoljam a májam, egyel több ürügyem legyen az iszogatásra. - kis szünetet tartok és inkább elrakom a rumos üveget az asztalomról, hogy kísértésbe se essek újfent önteni a kávéba. - Egyszerűen rossz időben kaptam egy olyan pofont az élettől és kellett valamit csinálnom. Ez lett a legjobb megoldás, a legkevesebb kárt okozó. Segített a magam kis sebeinek gyógyulásában? Igen, részben. Segített eljutni oda, hogy megbirkózzak az egésszel jobban és visszatartott a nagy hülyeségektől. - újfent kis szünetet tartok. - Szóval ez nem ok arra, hogy a terhedre legyek nap mint nap, vagy lakótársat fogadjak az én kis bérkaszárnyámban. Nem, oda csak akkor fog költözni valaki, ha az számomra fontos személy lesz, addig nem tűrnék meg ott mást. - rázom meg a fejem, majd, hogy ezen az egész témán túllendüljünk, átadom Mary ajándékát. - Igazán nincs mit. - legyintek. - Örülök, ha tetszik. - bólintok, majd lassan a kávéfőző felé orientálódom ismét. - Igen, ez is olyan munka volt, amit ittlétem alatt decemberben csinálgathattam nyugodtan. - a kész, de forró italt kitöltöm és a kis tálcán minden szükséges kellékkel átadom Marynek. - Parancsolj. - rajta áll, hogy saját ízlése szerint ízesítse azt.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Vas. Jan. 29, 2017 1:31 pm
 



 

- Jól van, jól van, nyertél! – egyeztem bele, és ha nem kellett volna annyira kapaszkodnom a nyakába, akkor valószínűleg megadóan emeltem volna meg mind a két kezemet. Így ez most elmaradt, de egy futó mosoly azért kirajzolódott az ajkaimon. – Csak nekem az e-mail az olyan hivatalos dolog. Általában munkával kapcsolatban használom, amúgy a közelebbi ismerősökkel telefonon szoktam értekezni. – vagy éppen Facebookon, de ezzel most nem hozakodtam elő. Talán nem vette volna olyan jól ki magát, de az igazság attól még ez volt.
- Fogalmazhatsz szakszöveggel is, csak aztán majd magyarázd meg. – nem árt, ha tisztában vagyok a hivatalos megnevezésekkel is, mert úgy teljes ez a kis „továbbképzés” vívásból. Csak az volt a lényeg, hogy végül megértsem, hogy miről is van szó. – Egyébként afelől semmi kétségem, hogy unatkoznék, ha te is ott ülsz majd. – magamban csak azt reméltem, hogy ez sűrűn fog előfordulni. Egy kicsit idegennek érezném ott magam, hiszen nem jártam még soha hasonló eseményen. Max társasága pedig mindig üdítően hatott rám, és természetesen csak miatta mennék el. Ebből kifolyólag talán egyértelmű, hogy miért is szerettem volna annyira, ha több időt tölt mellettem.
Nem tudtam, hogy teljes mértékben tudatában volt-e annak, amit kimondott, vagy csupán ő is előbb beszélt most, mint ahogyan gondolkozott volna, de határozottan zavarba hozott vele.
- Nos, ööö… - dünnyögtem magam elé. – Köszönöm! – mivel bóknak vettem egyébként, de az érzett zavarodottság miatt inkább elnéztem a vállam felett. Mintha csak az utat szerettem volna ellenőrizni előttünk, hiszen nem akartam, hogy lássa, ahogyan elpirulok. Így is elég volt nekem az, hogy éreztem a vért az arcomba tolulni. Biztosra vettem, hogy az érzéseim színezték el az orcámat, és nem akartam kellemetlen helyzetet, még ha egyébként jól is estek a dicsérő szavak.
- Ha te kontár vagy, én akkor is értékeltem a remek költeményed, Max! – vigyorodtam el, immár visszanyerve a korábbi magabiztosságomat. Könnyebb viccelődni, mint komolyra fordítani a szót. Vele pedig könnyű volt számomra túllépni még ezeken is, ha éppen olyanom volt. – Igen, tudom! Nem kell bemutatni, szerintem mindenkinek vannak ilyen napjai… - ismertem be kelletlenül. Sajnos nekem több volt, mint amennyivel szembe akartam nézni, vagy amit be mertem volna vallani. Nem tudtam, hogy Max vajon miért választotta ezt, de én általában akkor tettem, amikor Richarddal valami nem ment jól, és menekülni akartam a helyzetből. Kellőképpen lekötni a gondolataimat, hogy úgy mondjam.
- Szerintem amúgy sem zavarná őket. – hagytam rá hanyagul, már ami a vulgáris kifejezéseket illette. Nyilván az én irodalmi szememet szúrná egy kicsit, de a hallgatók valószínűleg remekül szórakoznának a feladat végrehajtása közben. És ez a fontos, ugye? Hogy ne feltétlenül kényszernek érezzék csupán. Én törekedtem erre, és ahogy láttam, Max is megtett minden tőle telhetőt a szórakoztató óra érdekében. Ebben hasonlítunk egymásra, állapítottam meg magamban jókedvűen. – Milyen jó, hogy nekem nem voltak ilyen tanáraim! – kerekedtek el a szemeim. Az biztos, hogy én is zavarba jöttem volna az efféle kérdésektől, mint ahogyan most is, mikor Max taglalta a dolgot. Én ilyen vagyok… nem prűd, csak megvannak a határok, amiket tartok.
- Oké, sajnálom! Nem akartam beleszólni! – most már fel tudtam emelni megadóan a kezeimet, így hát meg is tettem. Nagyon zavarban voltam, amiért ezúttal én beszéltem még az előtt, hogy átgondoltam volna a dolgokat jobban. Valahol talán meg is könnyebbültem, hogy visszautasította az ajánlatomat, mert elég furcsán vette volna ki magát, azt hiszem. Jobb így talán mind a kettőnknek, noha szórakoztatónak találtam volna, ha egy fedél alatt élünk. – De azért ugye… - nem tudtam, hogyan is kérdezzek erre rá finoman, így végül az egyenesség mellett döntöttem. – Nincsenek még komoly problémáid vele? – természetesen az alkoholra utaltam, és az üvegre, amit láttam, hogy elrakott.
- Nem lettél volna a terhemre! – jelentettem ki, mert ebben az egyben legalább biztos voltam. Egyébként nagyon szerettem volna most már megkérdezni, hogy mi történt, de úgy éreztem, hogy semmi jogom hozzá. Lehet, hogy el sem mondaná nekem, már talán így is túl sokat fedett fel. – De ahogy gondolod. – zártam végül le én is, nehogy még kellemetlenebb helyzetbe sodorjam saját magam is, meg őt is egyúttal. – Nagyon unatkozhattál! – halvány kis mosolyt villantottam felé, és nagyon reméltem, hogy nem érti félre. Nem bántani akartam vele, vagy piszkálni. Tényleg nagyon tetszett.
- Köszönöm! – átvettem közben a kávét, és már ízesítettem is. Két cukor, és egy kis tej. – Tehát most a vizsga után sem fogsz hazamenni innen? – tértem vissza mégiscsak egy röpke kérdés erejéig a korábbi témára.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Hétf. Jan. 30, 2017 1:17 pm
 



 

- Én szeretem, jobban meg lehet adni a módját, mint más elektronikus kommunikációs formával, jobban hasonlít egy levélre. Levelet kapni pedig mindig is egy személyes dolog volt. - eresztek meg egy mosolyt, hiszen a levelezés századokig egyeduralkodó volt a személyes kommunikáció terén, ha kisebb-nagyobb távolság volt emberek között. - Rendben, erre számíthatsz. - bólintok, hiszen nem nagy kérés és egyébként is hozzászoktam már az edzéseken, amiket tartok, hogy ilyesmit kell magyaráznom. - Igyekszem majd kellemesen untatni téged minden kör között. - játszadozom el kicsit a dologgal, bár kétségem sincs afelől, hogy tudok én nagyon unalmas is lenni, pláne, ha megfeledkezem magamról. Most azonban másban merül feledésbe az óvatosság részemről és lehet kissé messze merészkedem szavaimmal. Hirtelen és őszinte voltam, ami lehet hiba. - Nincs mit, én csak elismerem, ha valami szép. - ó egek, mi ütött belém? Megláttam kicsit arcán a pírt s mintha vérszemet kaptam volna egy bizonyos szempontból. Nem pont előnyös tulajdonság, de akár egy pitbull, ha harap és szájzárat kap, egy-egy dolog állhatatos, már-már makacs kitartást vált ki belőlem. Mintha szagot kap a vadászkopó, olyan volt Mary pirulós reakciója s nem feltétlenül tudatos énem erre ösztönösen reagált is. Akárhogy is, végül csak sikerül önuralmat gyakorolnom és kissé másfelé terelni a szót. Az előbbihez hasonló megközelítésem már épp elég bajt okozott, félek, hogy ha Mary esetében nem koncentrálok jobban, itt is bajt okozok. - Köszönöm, megtisztelsz vele. - bólintok szavaira én is vigyorogva, majd jöhet egy kissé sötétebb téma. Na, ez kétségtelenül segít féken tartani magam, annyi szent! - Na igen, mondjuk nálam igen ritkán alakul ki ilyen válság. - felfigyeltem kelletlen hangnemére, hiszen emögött problémák és kérdések lappanganak, az bizonyos, de egyelőre nem kérdezek rá. Úgy tűnik mindenkinek megvan a saját kis pokolbéli üstje, amiben főhet. Nem is tudom miért lep meg, ez egy általános emberi dolog, csak Mary a maga vidám, napsugaras természetével annyira nem tűnik ilyennek... rosszul esik arra gondolni, hogy valami, vagy valaki ezt váltsa ki belőle, vagy olyan szakadékba taszítsa, mint amilyennel én játszadozom. - De téged igen. - mutatok rá, majd hagyom is a dolgot, ennél több figyelmet nem kifejezetten érdemel jelenleg. - Pedig jó tanárok voltak, csak egyedi stílusuk volt... volt olyan, akinek az indexét kidobták a folyosóra vizsgán, ha egynél több nyelvtani hibát vétett. Keményen fogtak minket, le is morzsolták a társaságot, de aki kitartott, az sokat tanulhatott. - lehet csak nekem volt megfelelő a kegyetlen szigor, de én hasznosnak tartottam. A magam diákjaival azért óvatosabban bánok, az Államokban más módszer dívik és nem is várhatok el annyit, mint a camebridge-i diákoktól. - Nem veszem úgy, hogy beleszóltál. Értékelem, hogy segítő szándékkal tetted meg a javaslatod. - mosolyodok el azért finoman. Egyáltalán nem veszem tolakodásnak amit mondott, de félek, hogy nem vezetne a dolog semmi jóra és nem akarok neki fájdalmat okozni. - Ami azt illeti... aki reggel iszik, az már valahol alkoholistának nevezhető. Másrészt azért ez messze nem életvitel-szerű, csak az elmúlt egy hónapban szaladt meg velem kicsit a ló, de tényleg itt az ideje lassítanom. - tetszik, hogy nem akar kioktatni, csak őszinte aggodalommal kérdez és ez a törődő megközelítés többet ér el nálam, rávilágít, hogy hol van igazán a hiba a képletben. Az, hogy beszélek vele erről, már jó, amit magamnak nem ismerek be, azt neki igen és ez mutatja meg, hogy mit kéne másként csinálnom. - Szerintem határozottan zavart volna a jelenlétem. - sóhajtok, majd belefogok a kis történetembe. Látom rajta, hogy kikívánkozna belőle a kérdés, így hát elejébe megyek és inkább elmondom. - Egy szakítás utáni Maximilian nem álom lakótárs, miután hajlamos szélsőséges tettekre ragadtatni magát. Márpedig az a história, hogy voltam olyan hülye és elhittem, hogy a szélsőséges ellentétek tudják vonzani egymást és talán még alkalmasak is arra, hogy kiegészítésül szolgáljanak. De ez nem igaz. Ha lett volna eszem, az első igencsak felemás módon sikerült alkalomba beletörődök, de én nem vagyok olyan, aki könnyen feladja. Küzdöttem, türelmes voltam és végre úgy nézett ki, hogy több zökkenővel, de révbe ért a dolog, de a randi másnapjának estéjén kaptam egy nem fogadott hívást és a "hölgyemény" - macskakörmözök ujjaimmal, már azért is, mert ha valamire, hát erre a megnevezésre nem szolgált rá az illető - volt olyan kedves és a hangpostámra mondta fel, hogy egyébként bocs, de nem gondoltam komolyan, hogy érzek irántad valamit és ezt a te oldaladról sem hiszem el, a kósza dugás azért jó volt... - lényegében erről volt szó, akár szó szerint is el tudnám mondani a dolgot, de inkább nem teszem,csak még jobban felhúznám magam. - Erre kissé felpaprikáztam magam és ha már ilyen csodálatosan bunkó módon közölte velem a magáét, én, beismerem nem túl szép módon, de hasonlóval viszonoztam gesztusát, SMS-ben közölve, hogy számomra innentől ő halott. - fejezem be a történetet, bár nem kerüli el figyelmem, hogy már sokkal kevesebb indulattal, már-már tárgyilagosan tudtam elmesélni, kevésbé kavart fel belül. Ez is a gyógyulás felé mutat valahol, úgy érzem. - Szóval volt, amit felejteni kellett és a felejtés folyamata, azt hiszem nem volt a te falaid közé való. - összegzem végül, miért nem éreztem a dolgot tanácsosnak. Vagy miért nem kerestem meg ezzel az egésszel kapcsolatban. Ezt nekem kellett megrágni, megemészteni, pláne karácsony előtt és karácsonykor senkit se zaklatva ezzel. Elég fura volt nekem is így ez az ünnep. - Volt időm rá, annyi biztos. - kúszik újra mosoly az arcomra. Tény, hogy ez olyan feladat volt ami lekötött és nem volt köze az önpusztításhoz, vagy bármilyen más kilengéshez. Végül Mary megkapja a kávéját. - Nem vizsgáztatok, a végzett hallgatóim egyike jön be, hogy koccintsunk a vizsga eredményére. - pontosítok. - De nem tudom, kéne menni úszni még ma, mostanában minden nap eljárok mozogni valamit.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Kedd Jan. 31, 2017 11:12 am
 



 

- Ez igaz!- bólintottam megadóan, mert ebben tényleg igazat kellett adnom neki. – Akkor mostantól levelekkel foglak bombázni! – döntöttem el hirtelen, mert ez egészen jó ötletnek tűnt jelenleg. Biztosan mulatságos lenne, ráadásul elég szépen írtam ahhoz, hogy olvasható is legyen az, amit kiadok a kezemből. Még mindig ezt fontolgattam, amikor már áttértünk a verseny témájára. Én a magam részéről kellemes izgalmat éreztem a dologgal kapcsolatban. Kíváncsi voltam, hogy milyen egy ehhez hasonló esemény, ráadásul úgy véltem, hogy Max kommentárjai is szórakoztatóak lesznek. Már ha az eddig tapasztaltakból indulok ki.
A bókok némiképp zavarba hoztak, igazából nem is tudtam, hogy mit reagálhatnék rá. Talán kellemetlen helyzetbe hoznám magunkat, de tény, hogy nagyon jól esett a kissé megtépázott lelkemnek. Alig volt olyan napom, hogy ne bántott volna meg valamivel Richard, ami tudom, hogy roppant szörnyű, viszont utána valahogy mindig elfeledtette velem a hibáit. De mindezek ellenére a kedves szavak feldobták most a napomat, és ez mindennél többet ért. Éppen ezért csúszhatott ki az én számon is a dicséret, még mielőtt jobban végig gondoltam volna.
- Ennek igazán örülök! – mondtam őszintén, de hogy kicsit oldjam az esetleges feszültséget, vagy legalábbis a komolyságot, végül elmosolyodtam. – Biztos, hogy nem lenne jó hatással az irodádra, ha állandóan itt töltenéd minden idődet. – persze csak viccnek szántam, és reméltem, hogy annak is veszi. Nem sértődékeny típus, amennyire meg tudtam állapítani, de soha nem lehet tudni, hogy mikor tapintunk valaki elevenébe. Sajnáltam volna, ha Maxnél nekem pont sikerül, és megharagszik rám miatta.
- Az én finom, és érzékeny lelkemnek valószínűleg sok lenne ez a bánásmód. – állapítottam meg, ahogy meghallgattam, hogy milyen tanárok tanítanak Camebridge-ben. Nem vágytam oda valahogy, és ez ki is ült az arcomra, egy önkéntelen fintor formájában. Egyébként nem voltam én olyan érzékeny, de tény, hogy elég megalázó lehetett egy-egy ilyen vizsga, márpedig ez hosszú távon is kihat az emberre. – Jó, azért nem hiszem, hogy feladtam volna, de biztosan nem sok kedvem lett volna bejárni órára úgy, hogy egyből görcsbe rándul a gyomrom, amint meglátom a tanárt. – magyaráztam neki a saját nézeteimet ezzel kapcsolatban. Általában nem zavartattam magam, bátran hangot adtam a véleményemnek, még akkor is, ha esetleg buta szőke nőnek lettem titulálva miatta. Egyébként ritka intelligensnek tartottam magam, mindenféle elfogultság nélkül.
- És megígéred, hogy ha esetleg eldurvulnának a dolgok, akkor fogsz nekem szólni? – az arcomról valószínűleg még mindig az őszinte aggodalom tükröződött. Nem tetszett volna, ha ilyen irányba hajlik el, hiszen még ő is olyan fiatal. Kár lenne máris eldobni mindent, a karriertől kezdve az egészségéig. Ha tudtam, hét szívesen segítettem, bármilyen mértékű legyen is, amit tenni tudtam érte. – Ha kell, eltávolítom a közeledből az összes üveget! – vettem fel az ötletet, és még egy halovány mosoly is végigrajzolódott az ajkaimon. Ám az viszonylag hamar le is olvadt onnan, amikor magától kezdett bele a történet mesélésébe. Igazából hiába érdekelt, nem kérdeztem volna rá, ezért is ért váratlanul. De nem tiltakoztam, és eszem ágában sem volt leállítani őt. Figyelmesen hallgattam végig, és csak akkor szólaltam meg, amikor úgy tűnt, hogy a végére ért.
- Sajnálom, hogy így alakult, Max! – mondtam őszintén, magamban pedig attól rettegtem, hogy ez egyszer nálam is meg fog történni. Nem volt kérdés, ki lenne az elszenvedő alany. Azt viszont egyúttal sikerült levonnom, hogy nincs jelenleg senkije, amit igencsak meglepőnek találtam. – De egy pillanatig se hibáztasd magad! – tettem hozzá, és szívem szerint a kezéért nyúltam volna, ha nem gondolom úgy, hogy furcsán venné ki magát a helyzet. – Az a nő veszített többet, és nem te! – ebben teljesen biztos voltam, elég határozottan is állítottam. – Tudom, hogy ezek csak üres frázisok, nem is akarlak untatni a közhelyekkel, úgyhogy nézd a jó oldalát! Legalább tanultál valamit, és most már tudod, hogy mekkora ostobaság, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Én ebben soha nem hittem igazán. – engedtem egy kis bepillantást abba, hogy mit is gondolok erről a témáról.
- Tudom, hogy vannak dolgok, amiket egyedül kell megvívnia az embernek. – hagytam végül ennyiben, de én még mindig nem voltam meggyőződve arról, hogy olyan szörnyű lett volna, ha egy kis környezetváltozás van az életében. Azt meg, hogy mi való az én falaim közé, majd az én dolgom eldönteni. – Ja, azt hittem! – bólintottam egy nagyon, a kávéval babrálva, nehogy megégessem vele a számat. – Nem gondolod néha úgy, hogy egy kicsit talán túl közeli a viszonyod a hallgatóiddal? – tettem fel a kényes kérdést, bár egy pillanatig sem éreztem magam kellemetlenül miatta. – Az legalább hasznos, és addig sem gubbasztasz itt. Időnként én is sort kerítek rá… - ismertem be, noha az én alakom szerencsére legnagyobb részt a genetikának volt köszönhető most már.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Kedd Feb. 07, 2017 4:38 pm
 



 

- Bombázz, csak lehetőleg ne kőre vagy téglára kötözve dobáld rám, vagy az ablakomra. - nevetem el magam, szándékosan kiforgatva a bombázás kifejezést. Bár most a derűre jön apró ború, ahogy elkezdek egy olyan mély szakadék felé táncolni, amit talán ki kéne hagyni, de a jelek szerint valahogy mégis tudjuk kezelni ezt a bókolásomból kialakult kis anomáliát. Hogy helyesen? Nem, lelkem egy része meg van róla győződve, hogy nem jól állunk hozzá, hallgatással és szőnyeg alá söpréssel szabadulunk meg a problémától, de nincs hozzá elég erőm jelenleg, hogy másképp tegyek. Hogy Maryvel mi van ilyen tekintetben azt nem tudom, de azt igen, hogy én csak új sebeket kapnék és adnék jelen állapotomban. Maryt pedig egyáltalán nem akarom bántani. - Persze, mert én olyan hanyag vagyok, hogy jól lelaknám... jaj, ha látnád a lakásom is, hogy néz ki! - heccelem, bár, ha látná, lehet megrökönyödve tapasztalná, hogy minden élére állítva, tisztán és elvágólag van pakolva, hajtva, rendezve. Az íróasztalom kivétel, ahol ténylegesen dolgozok, ott mindig van némi mérsékelt irányított alkotói káosz. - A kemény és szigorú oktatás lényege, hogy azért terhelem a hallgatót, mert becsülöm. Ez a porosz krédó. Persze nem mindenki tudja elviselni, de a többséget megtöri a rendszer és évek múlva hálás, amikor rájön, mennyi mindent is tanult meg ennek köszönhetően. - valahol én is így oktatok, teher alatt nő a pálma ugye. Emberséges vagyok a hallgatóimmal, kedvelem őket, de becsülöm is őket annyira, hogy nagy követelményeket állítsak eléjük. Ez a képességeik és tehetségük elismerése, csak a lustaság veszi kínzásnak az ilyet. - Ha eldurvulnak a dolgok, azt észre fogod venni. - jegyzem meg kelletlenül. - De nem fognak, ígérem. - ejtek meg egy finom mosolyt. Aranyos és jól esik, hogy aggódik, talán nem is tudja, hogy mennyire. Valaki foglalkozik velem és emberszámba vesz. - Azt inkább ne, az ablakon befújna a hideg szél üveg nélkül és nincs annyi újságom itt, amivel beragasszam! - nevetem el magam, ahogy próbálom elviccelni a dolgot azáltal, hogy félreértelmezem Mary kijelentését. Kell is a kis humor, amíg összeszedem magam annyira, hogy kimondatlan kérését figyelembe véve meséljek neki. Magamtól nyílok meg, mert figyelmes és rendes volt velem, rászolgált. - Én is. - teszem hozzá, majd jön az örök érvényű sablon vigasztaló szöveg, de többet nem várhatok el. Erre senki nem tudna többet, vagy jobbat mondani. - Igazad van, az ember mindenből tanul valamit, például azt, hogy olykor mekkora idióta tud lenni. - mosolyodok el, mert itt tényleg bizonyítottam, hogy címeres ökör vagyok bizonyos esetekben. Még ha voltak is jó pillanatok. - Igen, egyedül, vagy olyan magányban, amit mások társaságában élhet át. Annál azonban te sokkal értékesebb vagy, hogy ilyen egyénnek tartsalak és inkább megkíméltelek és megkímélnélek ettől. Hidd el, nem akarsz a búfelejtő társaságom lenni. - lehet, hogy ködös amit mondok, de a krízist némi kicsapongással is kezeltem és ha Mary a közelemben lett volna, valami iszonyatos marhaságot csináltam volna, az bizonyos. És tényleg úgy gondolom, hogy többet ér ő annál, mintsem, hogy ennek tegyem ki. - Nem, mert a lépés távolságot így is megtartom. Mint katonatiszt az embereivel: együtt kártyáznak, isznak, de egyik akkor is a másiknak a felettese és tudja ezt éreztetni. Neked lehet fura, de én ebben nőttem fel és alkalmazni is tudom. - vonom meg a vállam. Tény, hogy nekem így könnyen megy a dolog. - Bizony, és nem is árt neked... - kúszik hamiskás mosoly az arcomra, következő csínytettem tudatában. - Mert ha nem mozogsz, baj lesz... - hirtelen lépek felé és mozdulok. - Itt... - kezdem el oldalát csiklandozni, betetőzve merényletem. Kell a kompenzálás a komor és borús téma után, ez pedig oldja a hangulatot. Igaz, kevesekkel tudok így feloldódni mint Maryvel, ennyire közvetlen üzemmódra kapcsolni.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Feb. 08, 2017 12:57 am
 



 

- Tudod, roppant hízelgő, hogy ilyen harcias amazonnak nézel engem, de nem szoktam vandálkodni! – cukkoltam mosolyogva. Nem sértődtem meg egyébként, hogy azt feltételezte rólam, hogy képes lennék őt megdobálni szándékosan. Ahhoz nagyon fel kellett volna, hogy bosszantson, és valószínűleg még akkor is felülemelkednék a sértettségemen, és nem folyamodnék ilyen drasztikusan barbár módszerekhez. Inkább szavakkal próbálnék akkor már fájdalmat okozni, bár nem biztos, hogy ez sokkal jobban hangzik így.
- Nem tudom eldönteni, hogy el akarom-e képzelni, vagy nem! – fújtattam egyet. Igazából tényleg nem tudtam, és épp csak sikerült visszanyelnem a riposztot, akkor márpedig én szeretném látni. Talán furcsán vette volna ki magát, főleg a néhány perccel korábbi zavar miatt, ami támadt közöttünk. Nem tartott sokáig, de addig igen, hogy megakassza pár pillanatig a társalgást közöttünk. Én igyekeztem gyorsan túllendülni rajta, mert ha nagyobb jelentőséget tulajdonítanék neki, mint amekkorát talán kellene, akkor annak talán rossz vége lenne. A félreértésekből sosem sült még ki semmi jó. És különben is, Max a kollégám! Abszolút felesleges bármit is félreértenem, mert valószínűleg egyáltalán nem olyan szándékkal mondta, amit mondott.
- Én ezek nélkül is sokat tanultam! – vontam meg könnyedén a vállaimat, a kijelentésemet követően. – Ugyan mások a módszereim, de remélem, hogy a célt ugyanúgy elérik majd az én hallgatóim is, meg a tieid is. – nem akartam vele versengeni, mert nem ez volt a lényege, nem voltunk vetélytársak vagy ellenségek. Ettől függetlenül néha mégiscsak ott motoszkált bennem, hogy mi van, ha mindent rosszul csinálok, és azok, akik hozzám járnak, nem lesznek olyan eredményesek, mint Max hallgatói. Aztán rövid úton ki is vertem ezeket a borús gondolatokat a fejemből, hiszen nem tett nekem jót, ha elbizonytalanodtam saját magamban is. Ha én így tettem, akkor hogyan várhattam el, hogy másoknak ne támadjanak kétségei?
- Jól van, Max! Nagyon remélem, hogy így lesz! – nem tudtam, hogy higgyek-e neki, de szerettem volna. Azt akartam, hogy tényleg minden rendben legyen vele, és ha tudok segíteni benne, akkor mindenképpen nyújtottam a kezemet felé. Akár képletesen, akár ténylegesen szükség volt erre. Sejtettem, hogy nem engem hívna úgysem, ha valami baja történne, de bíztam benne, hogy utólag talán beavatna. Pontosan úgy, ahogyan tette ezt a korábbi csalódásának történetével is. Őszinte érdeklődés tükröződhetett az arcomon, habár tényleg nem akartam közhelyekkel fárasztani őt. Azokkal nem lesz előrébb, és én is utáltam, ha ilyesmikkel traktált valaki.
- Ha-ha, nagyon vicces vagy! – forgattam ezúttal a szemeimet, ám végül mégiscsak rávigyorogtam, ahogy megenyhültem. Átláttam én a szitán, tudtam, hogy mi volt a célja a poénkodással. – Egyébként nem is olyan rossz ötlet, akkor talán nem itt üdülnél az elkövetkező időszakban, hanem végre hazaköltöznél. – valahogy még mindig nyugtalanítónak találtam, hogy itt húzta meg magát, akármit mondjon is mentségként. Ez így nem jó, és ha nem is vagyok az őrangyala, meg senki más sem számára, segíteni szerettem volna. Előre mozdítani ebből a nem túl szerencsés helyzetből. Időnként kell, hogy az ember mellett legyen ilyen ember, én pedig szívesen ajánlottam fel ilyen irányú szolgálataimat neki.
- Ne ostorozd magad, Max! Egyáltalán nem vagy idióta azért, mert te is vágysz a szeretetre, meg egy társra. Mind vágyunk rá, de azért, mert teret engedtél a gyengéd érzelmeknek, még nem leszel idióta, hidd el! Ez normális, és ha nem tudnám, hogy képes vagy ilyesmire, akkor kezdenék el igazán aggódni miattad! – én ugyan soha nem láttam olyannak, de el tudtam képzelni, hogy képes érzelmessé válni bizonyos esetekben. És ezt roppant vonzónak találtam, de hát nem lehet tőlem mást várni, néha menthetetlenül szentimentális, és romantikus tudok lenni. Még mindig vártam a szőke herceget azon a bizonyos lovon, hiszen magamtól is tudtam, hogy Richard nem a megfelelő ember. Csak beismerni nem volt könnyű magamnak, elengedni pedig még most sem tudtam őt.
- Én mindig szívesen vagyok a társaságod, Max! Talán nem vagyok a legjobb barátod, de ha gond van, számíthatsz rám. Csak szerettem volna, ha tudod! – biztosítottam róla mosolyogva, és pár pillanatig megint elkalandoztak a gondolataim, nem túl szerencsés irányba. – Nekem nem mindig sikerül. – vallottam be, mert olykor-olykor tényleg nehezemre esett távolságot tartani a hallgatóimmal, főleg akkor, ha nagyjából velem egykorúak ültek be az előadásomra. Olyankor tényleg elég nehéznek bizonyult a feladat.
- Hogy mit mondtál?! – kérdeztem vissza elkerekedő szemekkel, amikor visszazökkentem a valóságba, és felfogtam, hogy mit mondott. – Hogy mondhatsz ilyet egy nőnek, Max?! Ó, te jó Isten… - ráztam meg a fejemet lemondóan, épp csak letéve a bögrét, mielőtt orvul megtámadott volna. – Mi a fenét művelsz? Hé! – először próbáltam uralkodni a vonásaimon, ám csakhamar kibuggyant belőlem a nevetés, ahogy próbáltam menekülni tőle. – Max! – szinte visítottam, mit sem törődve azzal, hogy mennyire hallatszik ki a folyosóra a hangom. Megkíséreltem elmenekülni, így oldalra dőltem, hogy kikerüljek a keze alól. Ficánkoltam, mint egy tinilány, próbáltam ellökni a kezét, noha idejét sem tudtam már, hogy mikor nevettem ilyen jóízűen utoljára. Ráadásul ismét vészesen közel került hozzám, még ha egyelőre ez nem is esett le.
Vissza az elejére Go down
Maximilian Goltz
avatar
Oktatás

Avataron : Andrew Cooper
Kor : 32

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Feb. 08, 2017 10:25 am
 



 


- Na igen, te verbális vandál vagy. - toldom meg egy kis nevetéssel alliterációm, de itt semmi sem komoly ugyebár. Csak játék a szavakkal. Azon is nevetek, ahogy Mary fújtat a lakást illetően, de a dolgot már annyiban hagyom, elvégre ez is csak apró piszkálódás volt, ami nem fedi a valóságot. De ennyi kis komédia közepette csak becsusszan valami valóságosabb, mélyebb dolog is és úgy érzem, ez mind a kettőnket megijeszt, bizonyos szinten elrettent. Nem, ez egyelőre olyan téma, amit kerülnöm kell, ahhoz túlságosan is zavaros a fejem, hogy bármi jó kisüljön belőle. Lazára engedtem a gyeplőt, hagytam, hogy szabadon garázdálkodjon egy-két dolog tudatom mély bugyraiból, de visszaparancsolom őket. - Természetesen nem ez az egyetlen helyes út és megközelítés. - bólintok szavaira, nem vitatva el más módszerek eredményeit, helyességét, megalapozottságát. Nem vagyok pedagógiai szakértő, csak gyakorlom, amit tudok, jobb-rosszabb eredménnyel, mint egy egyetemen mindenki. Azért jellemzően az oktatók jelentős része a felsőoktatásban nem feltétlenül való tanárnak és leginkább szakmai teljesítményük miatt kapnak állást, szóval ez a problémakör elég árnyalt. - Így lesz. - bólintok, hogy megnyugodhat. Ha komoly gond lesz, arról biztosan tudni fog, valamilyen módon. Ahogy arról is mesélek, ami velem történt. Őszintén és nyíltan. Megérdemli és úgy tűnik, nekem is szükségem van valakire, aki meghallgat. - Ne forgasd a szemed, mert elszédülsz és megint nekem kell elkapni téged. - toldom még meg a dolgot. - Vagy hozzád mi? - cukkolom, mintha átlátnék a nemlétező szitán, de nagyon is jól esik húzni kicsit Maryt. Gonosz vagyok? Egy bizonyos szinten kétségtelenül, de nem tehetek róla, olyan kis édes jelenség a szőke leányzó, hogy szinte könyörög a maga cserfes pillanataival, hogy csipkelődjek vele. - Nem tudom... lehet, hogy nem kéne ezt a tűzön-vízen attitűdöt erőltetnem. De az igazság az, hogy még egyetemi éveim alatt önzőbb voltam a kelleténél és hagytam, hogy a hanyagságom és karrierem oltárán menjen tönkre egy-egy kapcsolatom. Akkor azt a következtetést, vontam le, hogy sokkal jobban kellett volna törekednem, odaadóbbnak lenni, kitartóbbnak, de talán átestem a ló másik oldalára, rosszul becsültem fel a dolgokat. - vonom meg a vállam. Tény, hogy ebben az eseménysorban példamutató mennyiségű türelmet és kitartást tanúsítottam, igyekeztem szilárd sziklaként viselkedni egy viharos természet mellett, de egy idő után megtörtem. Lehet jobban ki kellett volna tartanom? Vagy hamarabb feladni. Nem, történt, ahogy történt, ezzel kell megbarátkoznom. - Köszönöm Mary, ez sokat jelent nekem. - mosolygok ró bólintva, hogy értem, még ha ő szerencsére el is értette, mire céloztam az előbb. Talán nem is baj, lehet jobb, ha nem tudja, hogy férfi "vadász" ösztöneim szabadjára engedését vonta magával ez az érzelmi válság, hogy miért sem lett volna praktikus, ha nála húzom meg magam. Nem is vesztegetek több szót erre inkább, inkább újra hagyom, hogy a Mary közelében felszínre kerülő játékos énem garázdálkodjon. Pofátlanul provokálom őt, de szavait verbális válasz nélkül hagyom, helyette inkább beteljesítem a merényletet, amire készültem, hogy a legkevésbé se gondoljon a leányzó a beszédre, jöjjön csak gyöngyöző kacaja inkább. Galád módon "támadtam" meg és menekülni se hagyom, próbálkozhat, de lekövetem mozgását és kíméletlenül folytatom, mígnem ficánkolásával valahogy karjaim közé vergődik a szőkeség. Kezem végigsimít hátán, míg a közelségnek hála megérezhetem édes parfümjét, orrommal már-már érintve nyakának bőrét, de agyam egy része időben kapcsol s bár még mindig vigyorogva, de elengedem Maryt és távolabb lépek. - Nyugi, csak vicceltem, az alakod tökéletes, nincs vele gond. - mondom, majd a karórámra pillantok. - Viszont gondolom a vizsgádról sem akarsz elkésni. - teszem még hozzá.
Vissza az elejére Go down
Mary Margaret Long
avatar
Oktatás

Avataron : Blake Lively
Kor : 31

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Szer. Feb. 08, 2017 11:25 am
 



 

- Ezen akár most meg is sértődhetnék, de nem fogok. Tényleg inkább vagyok szóban agresszív, semmint tettekben. – sőt, annyira sokszor nem is idegesítettem fel magam. Oké, tudtam harciassá válni, ha valami olyanról volt szó, de hogy fellépjek agresszívan valami, vagy valaki ellen, az nagyon távol állt tőlem. El sem tudtam képzelni, hogy mi kellene hozzá. Azt el kellett ismernem, hogy időnként nagyon erős volt a késztetés, hogy Richard baját ellássam, de végül a legrosszabb húzásaikor sem tettem meg. Inkább próbáltam felülemelkedni rajta, mint egy érett, felnőtt nő. Akkor is, ha nem éreztem olyankor magam többnek egy taknyos kölyöknél.
Az mindenesetre megnyugtatott, hogy nem feltétlenül rossz a módszerem a tanítás terén. Ha valamihez, hát ehhez legalább értettem, illetve általában én ezzel bíztattam magam. Ez volt az én hivatásom, és jó is voltam benne, bárki bármit mondjon is. Általában az apám volt, aki leszólta a teljesítményemet, de már megtanultam elengedni a fülem mellett a sértéseit, amikor időnként hazalátogattam. Ezt mondjuk nem nagyon hangoztattam senkinek, így is elég volt, hogy sokan tisztában voltak vele, hogy milyen nagy ember az apám, és milyen gazdag a családom.
- De most már tényleg a közelben vagy, és nincs mitől félnem, hacsak nem szeretnéd kihagyni most a megmentő szerepét. – bár innen a kanapéról azért nem eshettem volna túl nagyot szerencsére. Most biztosabb helyem volt, mint odakint a sétányon. – Igen, vagy hozzám! – bólintottam, szórakozott mosolyt küldve felé. Már visszautasította az invitálásomat, úgyhogy sejtettem, hogy csupán ugratni szeretne megint. Kár volt elszólnom magam, hogy költözzön hozzám, de már nem szívhattam vissza, és ha elfogadta volna, nem is bántam volna meg a felajánlást. Csak így jöttem ki kellemetlenül a dologból.
- Vagy egyszerűen csak nem a megfelelő ember kapta azt a figyelmet, amit te szánnál valakinek. Szerintem jó, hogy képes voltál tanulni a régi hibáidból, nem sokan képesek rá. Ha rám hallgatsz, a rossz tapasztalat miatt még nem zárkózol el semmi új elől, és ha megtalálod azt, aki megérdemli, akkor neki megadhatod, amit csak képes vagy. De más ne szenvedjen ennek a nőnek a hibája miatt… - figyelmeztettem finoman. Nem akartam én megmondani neki, hogy mit tegyen, ahogyan okoskodni sem kívántam. Egyszerűen csak elmondtam a véleményem, és felhívtam a figyelmét arra, amit talán hiba lehetne később, és idővel megbánná, hogy nem nyitott mások felé is.
Azért azt mertem remélni, hogy nem gondolta komolyan a kritikát, amit megfogalmazott az alakommal kapcsolatban. Nem esett volna jó, de nem is gondoltam úgy, hogy lenne valóságalapja. Lehet, hogy a legtöbb esetben szerénynek tűntem, de történetesen tisztában voltam a külsőm erényeivel, egyáltalán nem voltam szemeket bántó látvány.
Nevetésem messzire szállt hát, és csak abban bíztam, hogy nem vonom magunkra senki figyelmét a folyosón. Most nem voltak olyan sokan, talán pont nem jár erre senki, amíg viháncolással töltöttem az időt. Mivel nem engedett el, tovább nevettem jóízűen, tekeregve a menekülési próbálkozásaim közepette. Fel sem tűnt igazán, hogy mennyire közel sikerült kerülnöm Maxhez, csak akkor, amikor megéreztem a hátamat simító ujjak játékát. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem, és nem voltam biztos benne, hogy a szívem csak a kimerültségtől ver ilyen hevesen, vagy az ő közelsége váltotta ki belőlem. Nem is annyira lényeges, hiszen néhány pillanat volt csupán, aztán kapcsolt, ahogyan én is. Még mindig teljes meglepettség ült az elmémen az élménytől, hogy hiába szerettem Richardot – vagy legalábbis hittem ezt -, mégsem volt kellemetlen számomra Max közelsége. Sőt, pont az ellenkezője. Arcomon azonban mindebből semmi nem látszott, próbáltam uralkodni a vonásaimon, hogy azok ne árulják el a gondolataimat.
- Köszönöm, ez igazán megnyugtató! – szusszantam hosszasan, egy elbűvölő mosolyt villantva rá, miközben a ruháimat a helyükre igazítottam. – Ó, igaz! – én is az órámra néztem, és rá kellett jönnöm, hogy már nincs is olyan sok idő. Jó társaságban repülnek a percek, nekem pedig még le kellet szaladnom az irodámba is, mielőtt megjelennek a hallgatóim. – Köszönöm a kávét, Max! – megfogtam a bögrét, és egy hajtásra kiittam az utolsó pár kortyot. – És minden mást is! – mosolyogtam rá, hogy elléptem mellette. Futólag megszorítottam a karját, még felnéztem rá, aztán megfogtam a kabátomat, és az ajtó felé vettem az irányt.
- Később még találkozunk, ugye? – fordultam még hátra a vállam felett, ám ujjaim már a kilincset érintették. – Az e-mailt pedig várom majd! – húzódtak ajkaim széles mosolyra, mielőtt kiléptem volna a folyosóra.


// Akkor részemről ez lett a záró, nagyon szépen köszönöm!! *-* borzasztóan élveztem, és már mos várom a következőt! //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Csüt. Márc. 02, 2017 12:04 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Pandora La'Morte
avatar
Oktatás

Avataron : Ashley Benson
Kor : 19

TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
Pént. Jan. 12, 2018 2:31 pm
 



 




Ava & Pandora


Nyűgösen nyomtam le az éjjeliszekrényemen heverő ébresztőórát és ezzel a mozdulattal a másik oldalamra fordulva még úgy terveztemvisszaalszok. De várjunk csakmiért állítottam ébresztőt? Ja persze ma kezdődik az első napom a suliban. Akkor ennyit a visszaalvásról. Egy hatalmas ásítás kíséretében másztam ki a hálószobából egyenest a fürdőbe a langyos ébresztő zuhany alá. Mire kimásztam a zuhanyból és magam köré tekertem egy törölközőt és a konyhába átsétálva felkapcsoltam a kávéfőzőt. Még tegnap esete beletöltöttem a szemes kávét, így amíg a gép dolgozik kényelmesen felöltözhetek.
Belepillantva a nővérem ruhatárába persze azonnal elengedtem a kényelmes szót. Na igen... az egyetlen szűk farmerem amit magammal csempésztem még nem száradt meg, szóval maradtak a ruhák valami magas sarkúval. Végül egy sötétkék ruha mellett döntöttem egy ugyanolyan színű zárt szandállal és kiegészítésnek egy fekete börkabátot. Kész csoda hogy egyáltalán találtam olyan ruhát, aminek nincs dekoltázsa. A kabát pedig jól jön, ha nagyon hűvös lenne. Immár felöltözve léptem ki a konyhába, de ahogy az órára vetettem egy pillantást, azonnal tudtam esélyem sem lesz az erkélyen elkölteni a kávémat. Sóvárogva gondoltam a kis virágos menedékemre ebben a zűrzavarban, majd egy nagyon pici tejjel lehűtve a kávémat felhajtottam és a táskámat felkapva elhagytam a lakást. Már késésben voltam.
Mire odaértem az egyetem parkjába nyögve döbbentem rá mennyien vannak és hogy a lány nevén kívül semmit sem tudok róla. Mindenesetre mivel majd 10 percet késtem neki már itt kellett lennie az iskola oldalánál, de mivel nem tudtam kit is kellene keresnem, hát csak tétován megálltam. Remélem akárki is vezet körbe, neki több infót adtak rólam.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Park (Egyetem)
 



 

Vissza az elejére Go down
Park (Egyetem)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2
Similar topics
-
» Central Park (Manhattan)

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Seattle University
-
Ugrás: