HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

Hálószoba (Harper lakás)

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Hálószoba (Harper lakás)
Vas. Júl. 31, 2016 11:19 am
 



 

First topic message reminder :



Leander :: Jackie :: Dwayne


A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:30 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Vas. Nov. 27, 2016 8:43 pm
 



 

Sok mindent fel lehet róni nekem, de az alsó szomszéd felcsörtetését – még, ha miattam is történt – nem, így pedig gőzöm sincs, hogy mit is mondhatnék az időpont választására. Nem kértem, hogy jöjjön és bár tény, hogy választhatott volna emberibb időt is, attól még – nekem – kifejezetten jól esik a kotnyeleskedésének ezen módja. Kövezzenek meg érte.
Megjegyzés nélkül engedem el a nem tetszésének kifejtését a hat utáni időponttal kapcsolatban, arra pedig csak megrázom a fejem, amolyan nincs mit módon. Később majd tényleg lemegyek hozzá, ha mondjuk már nem akar szétrobbanni a fejem a hasogatástól, meg amikor már elég erőt érzek magamban ahhoz, hogy megküzdjek azzal, amennyit beszélni képes.
Pár pillanatig csak csendben nézek , ahogy visszakérdez. Nem, egyáltalán nem akarok belemenni abba, hogy mit is, így a lehető legegyszerűbb utat választom, ha már nem szabadulhatok a válaszadás elől.
- Hogy idő előtt kirángattak az ágyból. – én vagy az alsó szomszéd? Amelyik tetszik neki, ezt már tényleg nem óhajtom tovább ragozni.
Ahogyan ő nem figyel, úgy én sem igazán követem nyomon, hogy mégis mit csinál a hűtőnél – meg amúgy is kitakarja részben annak az ajtaja – és csak akkor vélem felfedezni mit is pakolt ki belőle, amikor már a pultra csúsztatta az összetevőket egyre másra.
Egyetlen bólintással veszem tudomásul, hogy délre megy dolgozni, ami azt jelenti, hogy kilenc előtt tutira nem végez, ha túlórázik, akkor meg pláne nem.
- Csináljak majd valami vacsit, vagy eszel valahol mielőtt hazajössz? – a kérdés bár logikus, inkább csak időkitöltő szerepe van, meg, hogy ne legyen csend. Amúgy pedig nincs benne semmi extra, máskor is meg szoktam kérdezni, főleg, hogy az elmúlt hónapokban több, mint elég időm volt a házi-tündérkedésre, mint előtte bármikor eddig.
- Belefér az időmbe, ma csak a házamhoz megyek ki valamikor később, el kell hozzak onnan valamit. – értelemszerűen a bevásárlás-főzés kettőse az, ami belefér és bár nem úgy tűnhet, de nem szándékosan fogalmazok kicsit talán ködösen. Pontosabban egyáltalán nem titok, hogy mit kell elhozzak onnan, amit a költözéskor elfelejtettem, de valahogy tudat alatt inkább nem emlegetem, a téma okozott már éppen elég összetűzést közöttünk.
- Megvan. – ennyi nagyjából, ami a fejemmel van, nagyon mást nyilatkozni nem tudok vagy nem különösebben érdemben.
- Hasogat, de azért megmaradok. – némi másnaposságot mindenki túlélt már, azt hiszem nekem is menni fog, korábban is volt már rá azért példa. Nem, nem gyakran és utoljára nem is mostanában, leszámítva a mai napot.
- Segítsek? Vagy át is vehetem, ha inkább visszafeküdnél. – engedem el egyelőre csak az egyik kezemmel a bögrémet, jelezve, hogy át adhatja a reggeli készítésének lehetőségét, ha szívesebben menne ledőlni, mert valahol azért van egy olyan érzésem, hogy nem maga miatt állt neki rántottát sütni.
Ha ideadja a főzés lehetőségét, akkor átveszem és be is fejezem, ha nem, akkor csak a bögrébe kapaszkodok vissza, továbbra is a konyhapultnak támaszkodva és bele is kortyolok a koffeinadagba még mindig tartva a távolságot tőle, olykor felpislogva abból. Nem, még mindig nem tudom feldolgozni a borotválkozás balesetét, pontosabban annak a végeredményét.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Nov. 28, 2016 9:35 pm
 



 

Nem vagyok toppon, de elég nehezen mehetnék el a rövid hallgatása mellett anélkül, hogy ne tulajdonítanék neki bármilyen jelentőséget. Nem oldalról úszik be a láthatáromba, szemtől szemben vagyok vele és igen, feltűnik. Nem tudom hova tenni, de feltűnik. Tovább ráncolom a szemöldököm, de végül egy sima vállrándítással lépek túl a gyorsan váltott szón.
- Aha. Ez van...mit tudok vele kezdeni, huh? A kotnyeles öreglányra értem a magyarázatát, ez a legkézenfekvőbb, ez tűnik leginkább annak az adott pillanatban és amint ráharapok a bögrére még a kipakolást megelőzően vakarom meg az arcélemet. Ha azt hiszi csak a látvány furcsa próbálja meg a borosta másik felén elképzelni milyen érzés lehet.. Abba bele sem akarok gondolni mit fogok kapni az őrsön; esélyesen megfordulna a fejemben elkerülési lehetőségként a beteget jelentés. A kávé erős íze terel vissza, hogy az elővett kajákra koncentráljak és a szükséges eszközök előásására. Nem kérdeztem meg afelől kér-e vagy se valami gyomornehezéket a másnap elviseléséhez, szó nélkül láttam hozzá és most szívesebben foglalkozom ezzel, mint a változatlanul sehová sem sorolható szünetével. Kóma, persze. Biztos. Jobb ötletem nincs, szóval zavaros szájízzel, de elfogadom és nem dobom fel érdekesebb témának az esti étkezés ügyintézése helyett. A hazajössz után automatikusan megrázom a fejem, hogy előre vetítsem mire számítson, mire befejezi a kifejtést, én meg ledobhatom a tojáshéj töredékeket az aktuális helyükre. Valamit? Oké.
- Megoldom, ha éhes leszek. Ne fáradj vele.ha egyáltalán éhes leszek, odatettem a hangsúlyt. Ha nem, akkor feleslegesen készítene bármit is. Nem valami extrém logikai csavart rejt, amit mondtam. Nincsen semmi beleképzelni való a második mondatomban, semmi kivételesség nincs benne, éppúgy ahogy máskor se. Csak épp utólag nem vennék rá mérget ez a máskor se ugyanolyan hatékonysággal égne a fejében a zanzás gondolatai között, ha már ilyen lazán el van, nagyban a bögre fülét szorongatva a fejét érő újabb s újabb lüktetések kellős közepén. Csak egy gyors bólintással konstatálom a megmaradását, mire a tojást odafigyelés nélkül felvertnek ítélném és a odébb lépnék, felé, hogy valami serpenyőt is előkotorjak a többi szar közül, amiket legutóbb nagyjából bosszankodón bevágtam a harmadik leborulást követően. Nem tenném le a kezemből a tálat, míg már nyitom a szekrényajtót, így azzal a lendülettel akasztom a tartott kéz ujjaiba. Jah, most inkább vegye.
- Kössz. - még kimentem az egyik megiramodót, hogy majd abba süsse ki vagy se, az ő döntése. Most realizálom, hogy csak belekezdtem. Most meg ráhagyom.. Mindegy.
- Ha fél délkor is döglök rúgj fel, hogy szedelődzködjek. - a telefonomért nyúlok, hogy beállítsak egy ébresztőt, de nem venném biztosra nem-e nyomnám le automatikusan azt a szart, ha a fülembe dörren. Egy intéssel szakadok ki a konyhából, előbb kitérőt téve a fürdőbe egy gyors zuhanyért, hogy a meleg víztől ellazultabban, utána indulásra kész ruhában vágódjak rá az ágyra a maradék időmre. Ha szól az időzítő csak az este már összekészített cuccot kell a vállamra kapni - remek.

// Ha nincs egyéb: //


Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Nov. 28, 2016 10:00 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Pént. Jan. 27, 2017 12:34 am
 



 

Január 14.


Nincs túl jó kedvem az utóbbi napokban. Mondhatni, hogy leginkább a béka hátsó fertálya alatt leledzik valahol igen mélyen és nem csak annak okán, hogy az elmúlt időszakban még mindig a pláza romjait takarítottuk el, hoztuk ki a holttesteket, akiken már nem lehetett segíteni – főleg nem 1-2 héttel a robbanás után – és gyakorlatilag belefulladtunk a túlórázásba. Még csak tíz napja, hogy megint dolgozhatok és máris egy fegyelmi elé nézek, aminek az időpontját eddig még nem tűzték ki, a hadnagyommal finoman szólva is fasírtban vagyunk – esküszöm az Antarktiszon melegebb az időjárás, mint amilyen a hangulat közöttünk és ennek köszönhetően minden egyes szívás melót a képzés alatt én kapok, a baszogatásokról nem is szólva – és ha ez még nem volna elég, pontosan tudom, hogy mi keni el igazából a kedvem, az ok meg csak még inkább maga(m) alá nyom. Egy szó, mint száz, az elmúlt hetekben igencsak összecsaptak a hullámok a fejem felett és csupán apró örömet jelent, hogy megint dolgozhatok – illetve az örvendés nagy lett volna, ha nincs a másik oldalon annyi minden –, de az legalább nagy megkönnyebbüléssel és boldogsággal tölt el, hogy nem kell tovább egyedül bámulnom az üres lakás falait.
Máskor nagy valószínűséggel minden időmet Lee lakását lébecoltam volna el, de mióta neki is van valakije, nem akarok felesleges harmadik kerék lenni, így pedig igyekeztem minél kevesebbet a nyakán lógni. Inkább aludtam bent a tűzoltóállomáson, vállaltam annyi melót, amennyit csak lehetett, voltam bent a kórházban a szabadidőmben, olykor pedig inkább a házamban húztam meg magam, vagyis bárhol máshol, mint a lakásban, ahol borzalmasan egyedül és nyomorultul voltam. Jah, tudom, hogy ez gáz, de akkor is így volt…
Egészen eddig.
Nincs autóm, csak a motorom, az pedig nem alkalmas arra, hogy egy még lábadozót szállítsak rajta, így marad a taxi. Ma van ugyanis, hogy hazaengedik a kórházból. A lakás tiszta, a hűtő feltöltve – jah, gondoskodtam ezekről – az ágy megvetve, hogy ledőlhessen, ha azt akar és arra is felkészültem, hogy egy időre a kanapéra száműzzem magam, mert akkor nyugodtabban tud pihenni.  Tudom, hogy magától nem mondaná, ha szenved, fájdalmas a felépülés, én meg elég szegényes repertoárral rendelkezem, hogy észrevegyem, ami nincs a szemembe mondva, szóval inkább igyekeztem előre gondolkodni. Már amiben tudtam…
A postaládát kiürítem mielőtt még feljönnénk a lakásba, de nem kezdek el azonnal kinyitogatni minden egyes levelet.
- Kérsz valamit? Enni, inni vagy inkább ledőlnél? – épp csak az ajtót lépjük át, kérdések egész csokrát intézem hozzá, miközben – ha igényli vagy nem utasítja vissza akkor – elveszem a kabátját és a helyére teszem, majd pedig a magaméról is gondoskodom.
Idefelé jövet nem voltam valami bőbeszédű, leginkább csak hallgattam.
Ha van igénye a felsoroltakra, akkor hozok neki és/vagy a szobába megyek vele. Az éjjeli szekrényen ott egy boríték rajta egy masnival; az lett volna a karácsonyi ajándék, ha nem történik az, ami…
Ha viszont inkább a nappaliban maradna, részemről az is rendben van. Az biztos, hogyha volt vágya valamire, akkor annak a teljesítése után egy kávét kezdek főzni, nekem szükségem van rá, arról pedig megkérdem őt is, hogy kér-e.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Vas. Jan. 29, 2017 8:43 pm
 



 

Az elmúlt három hét egyetlen rohadt percét sem kívánom vissza. Egyetlen egyet se. Végig azon a kórházi ágyon feküdni, hallgatni a számtalanszor elszajkózott utasításokat, túlélni a viziteket, jópofizni a nővérekkel, hogy minél előbb más kórterembe vándoroljanak és ne szívózzanak.. Utáltam a kaját. Úristen, de utáltam attól függetlenül azt sem ettem szívesebben, amit Jacks hozott és idő kell, amíg ez meg fog változni, mert nem kell zseninek lenni hozzá az én kedvem, étvágyam mitől ment el; nem viselem jól a semmit tevést. Nagyon nem és a sors kibaszott iróniája, hogy muszáj vagyok lenyelni, igenis nyugton maradni..
Érzékeltem a változást. Az első napon elkönyveltem a munkával járó mocsoknak, ami tetemek formájában kerül elő nap, mint nap a belvárosi romok alól. Nem csodálkoztam volna, ha ez viselte volna meg annyira. Ha főként csak ez, de a rá következő alkalommal már nem tűnt ennyire egyszerű nyomottságnak, gondterheltségnek és az állandó társaság miatt nem kérdeztem még rá. Hol? A kórteremben? A kórházi folyosón? A taxiban? Hogyne. Utóbbiban ülve egyébként sem tudtam azon a gondolaton túl lenni, hogy rövidesen vége és nem fog kényelmetlenül feszengeni az utazás alatt a szar lengéscsillapítónak köszönhetően, amit spúr volt a társaság megjavíttatni. Vagy megnézetni. Tök mindegy. Megkönnyebbülve szálltam ki az egyetlen csomagommal, ami a kezemben is tökéletesen elfért – a felírt gyógyszerekkel. A mennyiségüket baromira túlzásnak találom, a kötelező jelleggel megnevezett, további három hétnyi fekvéssel sem vagyok másként, de legyen, el- és megfogadom.
A kérdésrohamra odébb fordítom a fejem, a hallásom kis léptekben tisztul és egyáltalán nem örülnék a különösebb bánásmódnak, mint előre engedés az ajtónál, így ha nem ragaszkodik hozzá ő fog elől menni, minek az eredménye, hogy abba az irányba terjed első sorban a hang. A kabátomat megoldom egymagam, igen, érzékeny még a műtött rész, de nyomorékká nem tett és erre képes vagyok egymagam.
- Csak vizet kérek, kössz. – az evés gondolata éppen annyira nem vonz, mint a ledőlésé jelenleg. Örülök a kórházból való szabadulásnak, kicsit élvezném, mielőtt kénytelen leszek visszaavanzsálódni hatékonyság tekintetében egy darab fához. A felesleges ruhadarabot felhányom a fogasra és a leveleket felmarkolva a nappali felé megyek, hogy kicsit lejjebb csúszva, a fejemet hátra hajtva a kanapén helyezzem magam kényelembe kis időre, míg a vízzel meg nem érkezik.
- Köszi.vagy ezredjére is.. A feljebb tornászkodás már nem jár akkora kellemetlenséggel, mint az orvosi beavatkozás után, változatlanul nem kellemes, de nem ezzel fogom megerőltetni magamat és ezt ezer örömmel használom ki most. Egy lépéssel közelebb a megszokotthoz. A kávét visszautasítom, most nem kérek, főzzön nyugodtan csak magának, addig itt várok. Direkt csak hagyva valamennyit a pohár alján, mire visszaér – ne akarjon kiszolgáló személyzetet játszani, legyen szíves. A kibontott borítékokat félrehánytam ez idő alatt, az át nem vett levélküldemény jelzésének nem tulajdonítok jelentőséget, az időpontra ügyet sem vetek. Ott hever már az asztalon a többi mellett, mikor a kávéjával visszaér – nyilván nem a papírokkal akarok foglalkozni..
- Nem fogom kerülgetni a dolgot, úgyhogy egyenesen rákérdezek; történt valami, amiről lemaradtam vagy miért vagy ennyire nagyon leeresztve? – ha a mozdulat nem fájna vállal bökném meg az ő közelebb esőjét, de mivel fájna.. Marad annak kézzel való, finom megpiszkálása.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Vas. Jan. 29, 2017 9:39 pm
 



 

Nem erősködöm, így mikor érzékelem, hogy nem venné jó néven, ha magam elé engedném, előtte lépem át a küszöböt. A kabát is kapcsán is, mikor maga akarja megoldani annak felakasztását, csak a magaméról gondoskodom és máris a konyha felé veszem az irányt, a leveleket ledobva a belépőnél lévő szekrény tetejére, amin általában a kulcsaimat és a bukósisakomat tárolom, utóbbi most is ott leledzik éppen.
- Hozom. – előveszek egy poharat szekrényből, a vizet meg a hűtőből. Nem teszem szóvá, hogy az is aggaszt, nem eszik mostanában, pedig valójában ez sem éppen virágoz fel, már ami a kedvemet illeti. Kitöltöm a folyadékot, majd azzal a kezemben indulok a nappali felé.
- Tessék. – nyújtom át egy fejrázás kíséretében, mert még mindig nincs mit megköszönnie, és már most feltűnik az időközben a kávézóasztalra átvándoroltatott levélkupacban az, amelyik a tűzoltóságtól érkezett. Sejtem mi lehet benne, azonban mielőtt még kinyitnám, visszatérek a konyhába és lefőzök egy kávét. Egyetlen bögrébe töltöm ki – mindkét adagot – és ízesítés nélkül fogom meg és megyek vissza a nappaliba, hogy aztán a kanapén mellette helyet foglalva csüccsenjek le végül. Máskor tejet öntenék bele, ez alkalommal azonban nem vágyom rá.
Leteszem az asztalra a duplázott koffeinadagot és a kezembe fogom a borítékot, amin a nevem virít. Feltépem, de mielőtt kivehetném a levelet, magára vonja a figyelmem. Nem csak magával a konkrét kérdéssel, hanem az érintésével is. A kezemben marad a papír, a tekintetem azonban rászegezem.
Nem felelek azonnal a feltett kérdésére, pontosan azért, mert eszembe sem jut megvezetni vagy nem egyenesnek lenni, ahhoz azonban idő kell, hogy ki is mondjam, voltaképpen mi bajom van.
Leteszem a levelet, vissza az asztalra és szusszanok egyet, ezt is vagy egy perccel azután, hogy a kérdés elhangzott. Mindkét lábam felhúzom törökülésbe és a térdeimen támasztom meg mindkét könyökömet, lazán az ölembe ejtve a kezeimet.
- Hosszú a lista. – kezdek végül bele és kertelés nélkül folytatom. - Te az étvágytalansággal, a sok halott a plázában, a fegyelmi, hogy folytathatom-e a képzést egyáltalán, a hadnagyom a háta közepére sem kíván és igaza van, a költözés megszervezése... – levegőt veszek mielőtt befejezném, mert az utolsót a legnehezebb kibökni főleg neki - ...és tizenkettedikére voltam kiírva szülni anno. – alig két másodpercig tartom még vele a szemkontaktust, mielőtt megint a levélért nyúlnék a dohányzóasztal felé, hogy végre ki is vegyem belőle a tájékoztatót; mikor fognak dönteni arról, hogy elvágtam-e a karrierem végérvényesen vagy sem.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Csüt. Feb. 02, 2017 9:13 pm
 



 

Nem nagy dolog, nincs mit kategóriás – fordított esetben ugyanígy gondolnám. Ha nem jelentene nehézséget öt kiló felemelése a bal kezemmel anélkül, hogy ne kezdene azonnal elterjedni fájdalom az oldalamban az izomhúzódások miatt én sem mondanék mást. Csakhogy nincs fordított eset és baromira nem megy gond nélkül annak a nevetségesen kevés súlynak a megtartása, így de, van mit köszönni, pontosan a helyzetem miatt. Kellemetlen érzés volt előre dőlni a levelek letételéért az asztalra, az is az lett volna, ha megpróbálok jobban felé fordulni, amikor kávéval a kezében telepedik le a kanapé szélére. A levél felé tanúsított figyelmét eltulajdonítom egyéni felhasználásra és egyáltalán nem számít a kérdés, a váll érintése közül melyikkel sikerült elérnem, hogy egyelőre hanyagolja a kezei közé vett levél forgatását. A sajátomat a combomon pihentetem meg és az idővel növekvő csenddel együtt egyre nyugtalanabbá válok a türelmes hallgatásomban. Egyszerű és könnyű lett volna, ha egyből meg tudta volna válaszolni a kérdést – meg rohadtul naiv is, de vállalom: nem zártam ki a lehetőségek közül, hátha –, de annyira egyszerű, hogy egy másodperccel később máris képtelennek tartom. Ő, pedig megerősíti. ..de még mennyire.
Az étvágytalanságomat majdnem egyből lecsapnám, de időben fogom be a pofám, mielőtt még magyarázni kezdeném miért nem kell egyáltalán foglalkoznia vele. Én se teszem, mert tudom miért van, most is azt csinálom: az ég adta világon semmit. Egy ideig még így lesz és ha nem hozná szóba a fegyelmit, gondolatban eljutottam volna odáig, hogy oké, odafigyelek rá majd valamivel jobban odafigyeljek az étkezésekre.. Ok-okozat. Nem kérem meg, nem kerül ilyen helyzetbe. Nem nehéz magamra venni. Baromira magától jön, hogy így teszek, a költözés kapcsán is, mert a telefonok megejtésén kívül lényegében nem tudok a segítségére lenni benne. ..és jelenleg nem csak ebben. Váo. Evőeszközöket a dobozba. Baromi nagy feladatot fogok kihúzni a listáról. Erős a késztetés, hogy másfelé tereljem a tekintetem, de nem teszem, végképp hasznavehetetlen lennék akkor és a felsorolásban utolsóként említett pont elhangzása után sem keresek más pontot a lakásban. Baszd meg, ledöbbentem, hogy keresnék? A többihez csak-csak tudtam volna valamit kaffantani, de ehhez nem. Határozottan nem, amire rájőve önkénytelenül indul be a nyelési inger és észre sem veszem a következő pillanatban államnál vakaródzó kezemet.
Őt nézem, a levelet már kibontotta, valószínűleg a lényeget el is olvasta, mire sikerül kiböknöm a rohadt nehéz beismerést.
- Szeretnék valamit mondani, de fogalmam sincs mit kellene.. – banális baromságokat semmiképp sem kéne benyögnöm. Elsőként köpném magam szemen azért kibaszott optimista szarért, ami kiesik a számon. Leengedem a kezem és a másikat kezdem vele nyomorgatni, amit cseszettül érdekfeszítőnek találok. Annak akarok találni.
Sajnálom? Hogyne, baromi jól hangzana. Nem akartam a gyereket, de nem így nem. Kezdjek magyarázkodásba utána hogyan értettem? Kurva jól venné ki magát. Megfeszült állkapoccsal babrálom hát a hasznosság élő példájaként a kezemet. Az lenne a röhej tetőpont, ha a csendet azzal törném meg, hogy mi szerepelt a tájékoztatóban; folytathatja-e a képzést vagy se.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Csüt. Feb. 02, 2017 10:11 pm
 



 

Ha nem kérdez rá, nem hoztam volna szóba. Az oka egyszerű; egyik sem olyasmi a felsoroltak közül – az étvágyát leszámítva –, amin ő vagy egy beszélgetés változtatni tudna. Majd megoldódik. Majd elmúlik. Majd feldolgozom…
..de rákérdezett, hazudni pedig nem áll szándékomban, sem pedig annyival elütni, hogy semmi, amikor ez a közelében sincs a valóságnak. Közel sem könnyebb kimondani, bevallani, hogy mi a baj, mint amennyire sejtem, hogy milyen lehetett végül hallani. Igazából nem is várok semmi olyan reakciót vagy választ, ami megnyugvást hozna magával és igen, most érdekesebb azt a levelet kibontani, amiben legalább egy lépéssel közelebb vagyok az elkerülhetetlenhez. Mert bár ugyanannyira nem tudom meg belőle, hogy maradhatok-e vagy sem, de legalább azt már igen, hogy mikor is döntenek majd a sorsomról. Ez is valami, nem?!
Tényleg átfutom a levelet, a lényeget kiszűrve, nem nehéz, tekintve, hogy gondosan vastagon szedték a dátumot és az órát, külön felhívva a figyelmem, hogy a fegyelmi tárgyalásomon leszek szíves a díszegyenruhámban megjelenni. Azt se tudom basszus jelenleg, hogy hol van… az elmúlt fél évben – az utóbbi pár hetet leszámítva – alig láttam a védőruhámat, nemhogy azt, amelyiket egyébként is csak alig néhány alkalommal kell felvenni egy évben. ..és amíg arra próbálok rájönni mégis itt vagy inkább a házamban keressem a kikötött viseletet, az alatt ér a megszólalása. Ráemelem a tekintetem és feltűnik az, amit a kezeivel csinál; ha nem mondaná, hogy gőze sincs mit mondjon erre, akkor is tudnám, hogy nem tud mit kezdeni se a hallottakkal, se a helyzettel.
Az első reakcióm, hogy a kezeire teszem a jobbomat, ujjaimat az övéire simítva és finoman meg is szorítom, csak azért, hogy biztosan felhívjam magamra a figyelmét.
- Semmit sem kell mondanod… nem valószínű, hogy létezik olyan, amitől jobban érezném magam, úgyhogy... - ...úgyhogy ne eméssze ezen magát. Megvonom az egyik vállamat röviden. Nem várok és nem is vágyok semmi vigasztalóra, ez most az a helyzet és állapot, amit csendesen, magamban óhajtok lerendezni.
- Majd elmúlik és túl leszek rajta. – a tekintete után kutatok, mielőtt elvenném a kezem az övéről, hogy a két oldalas levél második lapját is át tudjam futni. Az elsőt így hátrateszem, a tekintetem pedig, ahogy átolvasom ezt a lapot elkerekedik, de csak egy pillanatra mielőtt az eddigieknél is komorabbra változnának a vonásaim. Összepréselem az ajkaimat, kelletlenül rándul meg a szám széle és szusszanok egy nagyobbat. A levelet az asztalra teszem és a mozdulat közben szólalok meg.
- Ha még nem tetted meg, békülj ki a húgoddal. – nem kérem tőle, legalábbis a hangsúlyommal nem. Az éles témaváltás persze nem csak a levegőből jött, okom van rá – aminek erőteljesen köze van ahhoz, amit az imént olvastam át – és jelen pillanatban nem vagyok abban a hangulatban, hogy továbbra is tartsam a szám azzal kapcsolatban, amiről hosszú ideje megvan a véleményem. Akkor is, ha nem rám tartozik..
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Feb. 06, 2017 12:02 am
 



 

Zavar, még szép, hogy zavar nem tudom mit mondhatnék és ezen nem segít ahogy a tanácstalanságomban dörzsölt kezemet megállító mozdulata. Se az én megnyugtatásomra tett megjegyzés. Se a vállrándítás. Se az, hogy majd elmúlik. Csak egy idióta baromnak érzem magam tőle amiért úgy érezte szükség van erre. A kéznyomorgatást rögtön abba hagytam és így emeltem rá a tekintetem is. Hezitálás nélkül, a szorongatás elébe menve és az előbbi rekedtségemet valamennyire meghazudtoló határozottsággal ragadom meg az enyéim közé ékelt ujjakat. Méghogy egy kicsit is azon felül istápoljon, amire rákényszerülök, meg a lóf..
Röviden bólintok, mert nem fogom azt mondani Oké., amikor nagyon nem az vagy Rendben., amikor messze nincs úgy. Az elfogadás gondolatával sem tudok megbarátkozni. Nincs olyan, hogy nem különösebben tudok vagy nehezen, mert baromira nem tetszik a kedvezőtlen tényállás. Ha nem orientálná át olyan hamar a figyelmét, venné előre a második oldalát a beérkezett levélnek vagy kezdene bele a sorokba, akkor szóltam volna. A levegővételt már megtettem hozzá, az előrébb ülő mozdulatba is majdnem belekezdtem, amit végül csak eltolok az időben egy szekundummal, mikorra abba marad a papírzörgés. A hátamat nem támasztom már neki a támlának, a papíron álló szövegbe nem olvasok bele, neki érkezett, majd elmondja mi szerepelt benne és előbb-utóbb úgyis rákérdeznék.. Főleg az arcát látva olvasás közben, amitől értetlen ránc gyűrődik a homlokomra.
- Hm? – előbb bukik ki a kérdést helyettesítő hümmögés, minthogy tudatosnak lehessen mondani. Fejben nem tudom az eddigi beszélgetéshez kapcsolni Megs szóba hozását és teljesen mindegy milyen kontextusban történt.
- Rajta vagyunk, de hogy jön ide? – enyhén túlzok, mert nagyon is ráhagytam egyelőre biztosan azoknak a lépéseknek a megtételét, amiknek az említett kibékülés lesz a végcélja. Egyébként sem tudnék sokat tenni érte strapált állapotomban és köztudott mennyire rühellem a telefont nagyjából két percnél többet használni bármire a lehetőleg gyors információcserén kívül. Kicsit fészkelődök még a kanapé szélére helyezkedve és finoman megbököm a könyökömmel az övét.
- Mi volt benne? – persze, hogy jobban érdekel, mint a Megs-szel való viszonyomról beszélni, de azzal kapcsolatban nem is tudok részletekkel szolgálni.. Ilyen tekintetben nem számít terelésnek, hogy rákérdezek a boríték tartalmára.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Feb. 06, 2017 10:18 pm
 



 

Arról lemaradok, hogy (esetleg) lett volna hozzáfűzni valója az előbbiekhez. A levél vonja el a figyelmem és valóban nem szeretnék se vigasztalást se más egyebet, valahogy fel se merül, hogy számítsak arra az elmaradt válaszra.
Témát váltok. Átvezetés nélkül és nem csak azért, hogy ne én legyek a beszélgetés középpontjában – kár volna tagadnom, hogy ez nem játszik szerepet részben –, hanem, mert amúgy is érik egy ideje és most még valahogy ide vágónak is találom.
- Ezt úgy érted, hogy beszéltetek, felhívtad vagy inkább úgy, hogy arra vársz, ő keressen? – enyhén oldalirányba billentem a fejem, ahogy őt figyelem a kérdés közben. A hangsúlyom nem sok mindenről árulkodik az egyszerű kíváncsiságon túl. Nem említette eddig, hogy bármi történt volna azóta, hogy annak idején a kórházban szóba hozta. Mármint amikor én voltam bent és értem jött…
- Régóta érik. – megállok és szusszanok egyet halkan a folytatás előtt. - Nézd, tudom, hogy nem sok közöm van hozzá... de hozzád igen. ..és azt is, hogy egyáltalán nem jó család nélkül és tök egyedül lenni. Ő a húgod, Connor az unokaöcséd és útban a másik pici is.akiről még azt sem tudom, hogy fiú lesz-e vagy lány, nem került szóba. Rövid szünetet tartok, de egyértelműen van még ennek folytatása, egyszerűen csak levegőt kell vegyek és próbálok úgy fogalmazni, hogy lehetőleg ne kis elefántot játsszak abban a bizonyos porcelánboltban. Bár, hogy ez mennyire sikerül végül, az kétséges...
- Neked van családod és ez fontos és jó és értékes és....és ugyanezért vannak akik bármit megtennének, de nincsenek olyan szerencsés helyzetben... Megrázom a fejem röviden.
Sok minden van, amit még hozzátehetnék, de félek minden csak okoskodásnak hangzana. Neki kell jobban tudnia mit jelent az, hogy ott van a húga és az ő gyerekei. Legyen akármilyen is a sógora.
Nem akarok jobban belemászni, mert tényleg nem az én dolgom, de.. basszus a fene egye meg, én tudom, hogy milyen család nélkül lenni, azt is, hogy milyen, ha elutasítanak – igaz utóbbit csak nevelőszülők és azok családjainak tucatjától és az sem volt valami kellemes, hát akkor milyen lehet vérrokontól ugyanez..?! –, és azt is, hogy vele ellentétben, nekem még csak esélyem se sok van arra, hogy valaha is sajátom legyen. Szinte 0 százalékkal számolhatok és bár nem terveztem, attól még van különbség aközött, hogy megvan a lehetőség; én dönthetek. ..hogy meg is gondolhatom magam.. Esetemben pedig ez az opció már nem létezik.
Nem az én dolgom az ő kettejüké, de ettől még rossz látni, hogy mit művelnek egymással Ő és Meg. ..és igen, valahol borzasztóan irigy vagyok, hogy ők ketten mindig ott lesznek, ott lehetnek egymásnak..
A kérdést hallva automatikusan válaszolok, nem titok, hogy mi van a levélben, amit a munkahelyemtől kaptam.
- Harmincadikán, délután kettőkor kell megjelennem a fegyelmin, ahol eldöntik, hogy a parancsmegtagadás ellenére maradhatok-e a képzésben vagy sem, de a döntéstől függetlenül bekerül az aktámba az egész ügy. – áthelyezéskor, előléptetéskor ez pedig gondokat okozhat, de nem teszem hozzá az elhangzottakhoz. Ő is ismeri a rendszert, kétlem, hogy a rendőrségnél nagyon másképpen mennének a dolgok, ha ugyanúgy nem is, de hasonlóan talán igen.
- A másikban pedig meg kell adnom az összes adatomat újra az életbiztosításomhoz, beleértve, hogy kit nevezek meg kedvezményezettnek. – nem maradok a kanapén tovább.
- Kérsz valamit enni vagy nem akarsz inkább ledőlni? – élesen váltok témát, megint. Nem véletlenül...
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Kedd Feb. 07, 2017 11:44 pm
 



 

Egy szemöldökrándítás képében érkezik a legelső reakcióm a feltett kérdésre, mert csak egy klikkel később csap képen a felismerés, hogy ténylegesen azt vette górcső alá ki keresett kit a béke jobb megrázása miatt. A második egy kevésbé szívlelt fújtatásként, mondhatjuk azt is elképedéssel. Van benne egy adaggal, ahogy erőltetetten nyúlik mosolyba a képen.
- Ezt úgy értem, hogy rajta vagyunk. – kijjebb húzom magam és rá kell jöjjek ez nem olyan kellemes ebben a helyzetben. Grimaszba vágódik a szám, a bal kezemre kell támaszkodjak a kényelmesebb hátradőlés előtt. Az a személy, akinek keresnie kell a másikat nem én vagyok.. Baromira nem én és ne is firtassa miért nem keresem Megs-t, egyszerűen csak ne, mert elfogadható válasszal nem fogok szolgálni, ha egyenesen rákérdez. Nem az én mocskom miatt, ami most újabb tétel jelentkezik a húgom számláján. Pontosabban fog. Az ő nyomorult titka, nem az enyém, mégis kurvára nekem okoz problémát pluszba még azzal is, hogy hallgathatok róla, mint a sír.. Röviden megrázom a fejem a kanapé támlájának támasztva azt, onnan téved vissza a tekintetem a folytatáskor. Régóta érik.. Nagyszerű.
A kezdeti lendületem többé-kevésbé megkopik, de tudatosan kell leépítenem a folytatás ideje alatt, mert nem olyan könnyű leadni belőle, pedig nem miatta van. Képzelem ez mennyire számít kimondatlanul. Félbeszakítás nélkül fejezheti be, egy hangosabb, igenis enyhülten elnyúló kifújással bólintok rá miért mászik bele a témába. Ezt leszámítva várok néhány másodpercet az utolsó szavát követően, ami mögé a kerekebb lezárást várnám, de érzékelem, hogy el fog maradni.
- Nézd.. – megállok. Egyrészt, mert szarul bánok a szavakkal és nem akarok félreértést..? Másrészt megint előrébb ülök. - Elmondtad a lényeget. Ő a húgom, én meg a bátyja vagyok. ..és elegem van abból, hogy mindig kihúzom a szarból, amire nem mellesleg előre figyelmeztetem, cserébe pedig nem kapok semmit, csak csettint a következő alkalomnál, mintha természetes lennék, mint reggelente a rohadt újság az ajtajánál. – nem megyek bele a fejtegetésébe annak, hogy persze, nem várok semmi konkrétat. Sokat meg végképp.. Nem hiszem, hogy magyarázatra szorulna nem szó szerint gondoltam, amit mondtam.
- Nem leszek az és igenis, ő keressen fel, ha szerinte ez nem így van. Hmpff, bizonyítsa, ha akarja. – jah, ezzel megválaszoltam az elején feltett kérdését; igen, várok. Nem fogom magam szemen köpni, hogy én fogom. Azért nem tartom magam egy darab szemétnek. - Értem miért.. Zavar. – talán nem ez a legjobb kifejezés rá, nézze el, most ezzel kell beérnie. - ..de ne hasonlítsuk össze, amikor nincs és amikor az, amelyik van csak leszipolyoz. - ..és akkor még finoman fogalmaztam, kihagyva a lényeget, hogy szarik rá a másik fél mennyivel komolyabb következményei lennének a sajátjainak rám nézve. Börtön? Jah, nem kizárt. Ha viszont hív és pont, akkor nem megyek ki, amikor történne vele valami.. Kurvára nem fair.
- Légyszíves. – időben hozzá teszem. Szerintem időben és szerintem a hangom sem volt ingerült, kevésszer vált keményebbé, de ennyi. Próbáltam ügyelni rá ne nyelje be a haragomat, hogy mennyire sikerült.. Hmpff. Pontnak szántam a téma végére, mert nem látom értelmét erről beszélni. Ez az egész nem rajtam múlik. Rohadtul kijár, hogy én is dönthessek. Legalább ennyiben, ha a húgomról van szó és nyilván nagyobb érdeklődéssel fordulok a papírok irányába. A velük kapcsolatos helyzetjelentésre ahogy ő automatikusan válaszolt, úgy fogok én is bólintani.
- Jegyzőkönyvestül. – a röviden közbeszúrt kommentálást egy szájelhúzással egybekötött állvakarás követi. Persze, a szigorú adminisztráció.. - Bizonyítási eljárást nem folytatnak? – kézzel fogható bizonyítékuk nincs a parancsszegés körülményeire, ami újabb nyilatkozatokat, vallomásokat, esetleg szakértői bevonást is jelenthet, ha úgy ítélik meg, de mivel egy tárgyalásnál tovább nem húzódhatnak ezek az ügyek.. Megfeszül az állkapcsom, de hamar eltakarom a kezemben a helyezkedések miatt ide-oda adogatott pohárban lévő víz kiivásával. Jó, hogy nem nyelem félre.
A hirtelen felállását esélyem sincs megszólni, beelőz az igényfelméréssel, amitől falat kaparnék legszívesebben.
- Visszaülnél, hm? – megdobom a szemöldökeimet is ahogy nagyon is finoman javaslom a helyfoglalást. Ha kell valami majd szólok, ezzel nem fog elmenekülni és türelmesen várom, amíg leteszi a hátsóját oda ahol az előbb volt. Várok. Csak rajta múlik meddig, de egy idő után rápaskolok a helyére emlékeztetni arra pontosan mire is és nem fogok addig megszólalni, amíg meg nem adja magát..
- Kit neveztél meg tavaly? Lee-t, nem? – nem családtag, tudom és értem miért szedte volna a lábait messzebbre terelést alkalmazva. Lehet nem az, de az említése emlékeztetőül szólt, azért ne feledje el nem véletlenül került fel a nyilatkozatra a neve.. Erősen abban a hitben vagyok legalábbis őt íratta fel.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szer. Feb. 08, 2017 2:24 pm
 



 

Semmi közöd hozzá. Pont ennek hangzik az első válasza és, ha igaz is, attól még nem kevésbé esik rosszul, mintha mondjuk jobban érintett volnék. Ez pedig odakerül az arcomra, a feljebb szaladó szemöldökeimmel és a pillanatra összepréselt ajkaimmal. Az együttélés a közös életet is magával hozta, de úgy tűnik olyan határokkal, amiket még most is be kell tartanom. Nekem. Csakhogy, nem a lakás dísze vagyok, van véleményem és tartozik azzal, hogy meghallgassa, akkor is, ha nem kéri; ezért nem állok meg, még csak szóvá sem teszem minek hallatszott az iménti megjegyzése, hanem folytatom, végigmondva, amit szeretnék.
..és ahogy ő végighallgat, úgy én is megteszem ugyanezt, minden pisszenés vagy megakasztás nélkül, már ami az első részét illeti az egésznek.
-..és az jobb volna, ha egyáltalán nem keresne? ..vagy most jó így, ahogy vannak a dolgok köztetek? – értem, hogy miért nem akarja megtenni az első lépést, de ettől függetlenül a másikra várni nem megoldás. ..és végképp nem jelenti azt, hogy bármilyen módon rajta lennének a békülés ügyén.
Amit pedig ezután mond, az egy darabig szó nélkül hagy. Döbbenettel, mert nem tudom eldönteni, tényleg képes volt-e ezt így kimondani vagy rosszul hallottam… Hatalmas ingerem van arra, hogy visszakérdezzek; Tessék?, de még ez az egyetlen szó sem jön.
Az valóban igaz; nem lehet összehasonlítani amikor valami nincs, azzal, amikor valami van, de ahogyan tálalja és amit üzen vele.. Szó szerint elakad a szavam és, ha nem toldaná a végéhez a légyszívest, valószínűleg akkor is hagynám a témát, bár nem azért, mert lezártnak tekintem.
Elszakítom a tekintetem róla és amíg a levélre kérdez rá, azokat veszem a kezembe, meg a többit is, rendezgetni, lekötni a kezeim. Eközben válaszolok, a közbeszúrásra pedig csak bólintok.
- Miért folytatnának? Ellentmondtam egy rangban felettem állónak. Ott voltál, te is hallottad, nincs ezen mit csűrni-csavarni. – eszembe sem jutott bármi ilyesmi. Arról nem is beszélve, hogy több kollégám is szintén a fültanúja volt, ráadásul nem volna okos húzás meghazudtolnom a hadnagyom szavát, főleg, hogy teljes mértékig igaza van. Elismerem én is, hogy az történt, ami.
Összefonom a mellkasom előtt a kezeimet, ahogy szóvá teszi, felálltam. Az gondolom nyilvánvaló, hogy nem szeretnék újra ücsörögni, különben nem állnék, mégis kéri/javasolja felszólít rá.
Egy darabig állok és azután sem mozdulok könnyen, hogy megpaskolja a helyet a kanapé huzatán. Nem szívesen, de mivel annyira már ismerem, hogy tudjam, nem fog engedni, visszaülök végül.
- De igen. Őt. – valakit meg kellett és ő az, akit leginkább a családomnak nevezhettem, de ez közel sem ugyanaz, mintha tényleg családtag lenne..
- Miért kérdezed? – enyhén összébb ráncolt szemöldökkel nézek rá, mert feltételezem, ha már visszaültetett ahhoz, hogy ezt megkérdezze, nem csak a puszta kíváncsiságról lesz szó(?).
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szer. Feb. 08, 2017 8:29 pm
 



 

Nem én lennék, ha a pillanat hevében leesne milyen üzenetet közvetítettem az imént Jacks-nek.. Később le fog, de most a szokásosnál is kevésbé érzékelem a ráülő változást a sajátom miatt. A hirtelen, indokolatlan feszültséget, amit a húgom megemlítése generált. Most jó (…)? Megrázom a fejem. Piszkosul ismerős ez a mondat. Túlságosan és nyelni kényszerülök a lefolytatott párbeszéd felidézésekor, ami még november elején történt a műhelynél. ..amiről nem szóltam, mit mondhattam volna mégis? Látszott rajtam nem simán csak meglátogattam vagy nem csak a munka tett annyira gyűrötté.
- Egy szóval sem mondtam, de nekem kellene tovább erőltetnem, ha így dönt? - ..amit egyébként már megtettem. Ha befogtam volna valószínűleg nem ilyen lenne a viszonyunk, nem így, másként maradt volna, lenne szar. Pontosan tudom kinek a javára jobban és lehet róla sejtése, hogy a besokallásom miatt nagyon is szóvá tettem a dolgokat, azaz erőltettem, ahogy általában szoktam, ha valami zavar. Az ismételt fejingatás magamnak szól azelőtt, hogy félrevonnám a tekintetem egy rövid időre. Ha Megs nem fog keresni.. Nos, az is egy megerősít arra, hogy igazam volt, kényelmes volt neki az azonnal hívható takarító személyzet és szar, persze, hogy szar amiért csak annyira gondolta komolyan a „sajnálom” részét a végjátéknak, hogy a kórházi látogatásai néhány holmi behozatalánál többek egyszer sem voltak. Vagy valami sokkal másabbat erősít meg.. Amiért és amitől függetlenül eléggé érzem a képem égését. Akárhogy is, ez nem egy win-win szituáció. Se vele, se Jacks-szel. Nem kérdez, nem tesz hozzá, nem véleményezi azokat, amiket az előbb mondtam és ez annak ellenére, hogy azt akartam így legyen, hogy ne nyújtsuk a témát, nem tölt el valami felemelő érzéssel.. Az ellenkezőjét éri el nagy hatékonysággal. Nem ad okot elégedettségre.
Megadóan tartom fel mindkét kezem a visszakérdezésre és ez felér a törülköző bedobásával. Kevesebbért is indítványozták már az eljárást. Csak érdeklődtem, semmi több és rájöttem mennyire idegesítő az üressé vált poharat tartogatni, úgyhogy az asztalon végzi, odaügyeskedve a papírok mellé, amik közül az egyik érzékelhetően felbolygatott egy-két dolgot.. Látom, hogy nincs nagy ülhetnéke. Világos, hogy ezért állt fel és kérdezősködött, terelt. Szokása és épp ezért kérem kicsit nyomatékosabban a leülésre. Nem sürgetem azon a két kanapélapogatáson kívül, aminek nagy nehezen megadja magát.
- Csak kérdeztem. – mindenféle a dologba többet belemagyarázó szándék nélkül maradva mostanra, mert nem igazán jut eszembe, hogy úgymond kevés lenne, mert nem családtagról van szó. Nem ugyanaz, de az én értelmezésben nem is számít annyira. Jah, az enyémben. Veszek egy mélyebb levegőt és a tarkóm irányából végigfuttatom a tenyeremen a hajamon, miután előre döntöm a fejem.
- Oké. Azt hiszem mindkettőnknek jót fog tenni, ha ledőlök szóval.. – a megkezdett felállással végzek a mondat végére és a háló felé bökök. - Bocs ezért.. – a nézek kifejezetten a kanapéra, a leültetésre célozva. - Meg az egészért. – elhúzott szájjal nyúlok az államhoz. - ..és még egyszer kössz a vizet. – a pohárért nyúlok, majd a konyha felé teszek egy kitérőt, hogy letegyem. Ha nem tartóztat, akkor meg is indulok, mert ismét nem tudom mit kellene mondanom, ha valahol sejtem is, úgyhogy.. Jah. Megyek.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szer. Feb. 08, 2017 10:30 pm
 



 

Nem tetszik, amit mondani akarok, fogok, ezért mielőtt megszólalnék, egy halk szusszanás lesz előfutára a szavaimnak.
- Oké.. – újabb levegővétellel fordulok felé, a tekintete után kutatva. - Nem vagy könnyű eset, amikor haragszol vagy nem tetszik valami és egyáltalán nem egyszerű megtenni azt a bizonyos lépést feléd. – annak ellenére, hogy közel s távol nem ismerem a részleteit annak, ami kettejük között van, ezt én magam is tapasztaltam. Tapasztalom. ..és nem csodálom, ha Megnek is meggyűlik a baja azzal, hogyan fogjon neki. Már, ha ez a gond, tudni nem tudom, pusztán sejtem, így gondolom, főleg azok után, ami december végén ment egészen mostanáig. Legyen akárhogyan is, szeretném, ha egy kicsit erről az oldalról is látná a dolgokat, nem csak a maga nézőpontjából.
- Nem szóltam, de többször érdeklődött utánad, arról, hogy vagy, mikor engednek haza. Aggódott, aggódik érted. – mondhattam volna hamarabb, de nem az én tisztem volt. Viszont kezd az egész nagyon elhúzódni és ez sehogy sem jó. Mert nem hiszem, hogy akár neki, akár Megnek kényelmes vagy elfogadható lenne, ami jelenleg kettejükkel van.
A téma feszegetése azonban itt ér véget. Elég egyértelműen hozza a tudtomra és egyébként is sikerül annyira mélyre szaladnia, hogy ha akarnám, se tudnám folytatni a megkezdett beszélgetést. Felhagyok vele, elvégre ezt akarta, nem?!
A fegyelmimmel kapcsolatban nincs már mihez hozzáfűznivalóm, így a feltett kezeivel együtt én is túllépek a témán. Nem gondolnám, hogy volna még mit megtárgyalni rajta.
Nem esik jól visszaülni, mégis megteszem, engedek neki már megint, félre dobva azt amit valójában szeretnék és válaszolok neki.
Úgy érzem, joggal feltételezem, van oka annak, amiért visszakérdez a kedvezményezett személye kapcsán – főleg, hogy külön leültetett emiatt –, de végül nem jutok közelebb ahhoz, mire fel volt az iménti közjáték. Vagy nem akarja elmondani vagy passz, hogy mi történt, így pedig csak egy bólintással veszem tudomásul, hogy csak kérdezte.
Ahogy mozdul és feláll a kanapéról, én is így teszek.
- Rendben, akkor megágyazok. – nincs szétpakolva az ágynemű, ezért a háló felé indulok meg azzal a lendülettel, amivel ő a konyhát célozza be. Pontosabban csak késleltetve viszem véghez a mozdulatot, mert újra magára vonja a figyelmem.
Az első bocsánatkérése után szusszanok egyet szinte hangtalanul. A folytatáskor ráemelem a tekintetem. Nem ingatom meg a fejem, hogy nincs miért. Jelen pillanatban tudomásul veszem a szavait, de nem zárom le egy okéval. Nem éppen lehetne azt mondani, hogy oké volna, ami az elmúlt fél órában elhangzott, de azt belátom, nem most kell sem megvitatnunk, se folytatnunk. Főleg, hogy feltételezem, nincs jól, ha szívesebben dőlne inkább le.
A víz kapcsán bólintok egyet. - Már megköszönted. – következésképpen nem kell újra és újra. Nem esik nehezemre, nem okoz problémát vagy gondot. Természetesnek tartom.
- A hálóban leszek. – indulok meg arra, hogy véghez is vigyem az ágy beígért megvetését, de csak az ő ágyneműjét pakolom ki és nem pusztán azért, mert a nap közepén nekem nincs igényem a ledőlésre.
- Le akarsz vetkőzni vagy lefekszel így, ahogy vagy? – fordulok felé, amikor már megjelenik a helyiségben. Ha az előbbi mellett dönt, feltett szándékom segíteni – már, ha hagyja –, mert úgy sejtem az oldalának még mindig nem kellemes az ilyen jellegű mozgás. Persze, ha nem kér belőle, akkor nem erőltetem.
Az éjjeliszekrényen pedig ott egy boríték, rajta a kézírásommal a neve.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szomb. Feb. 11, 2017 11:04 am
 



 

..mert valahol annyival egyszerűbb, ha nem is teszik. Sokkal.
Elkapta a tekintetem, amikor el akarta és nem is vontam félre egyszer sem, csak a mondani valója után vett mély lélegzetvételemnél ahogy apró bólintásokkal, félrefeszített állkapoccsal fogadom el a véleményt. Azt is mondhatjuk, hogy elismerem, miként elnyomok egy az ő kezdőjéhez hasonló, néma Oké.-t megerősítés értékűen a nappali egyik pontját meglehetősen szimpatikusnak tartva még egy ideig. Mit kellene mondanom? ..hogy nem így van, amikor tisztában vagyok az ellenkezőjével? Nem fogom. Nem mondott újat vagy olyat, ami a meglepődés jeleit gyűrte volna a homlokomra, ezt a következőleg elhintett információval teszi meg. A belekezdéskor csak a szemem sarkából pislogok vissza és fokozatosan fordítom rá a figyelmem, már szemtől szembe. Figyelni eddig is figyeltem. Egy idióta másodpercre úgy tűnhet, hogy a hallottak feldolgozásával szólni fogok, csakhogy benyelem az ingert. Szó szerint. Érdeklődött, oké, hogy a telefonomnak lőttek volt, amíg újat nem rendeltem és nem tudott volna azon elérni, de.. Nem tőlem kérdezett és akkor is mérhetetlenül szarul esik, ha tudom nem vagyok könnyű eset, amikor haragszom. A hallgatásom azt igazolja felfogtam, pontosabban.. Folyamatban van eldöntenem ezután hogyan is állok hozzá a húgomhoz. (…)
Eredendőn tisztában voltam miért kértem meg rá foglalja vissza a helyét, de a sima reakció láttán meggondoltam magam volt-e egyáltalán értelme. Nem értek az ilyen lelki megfogalmazásokhoz, főleg nem a finom módon és az ajtóstul módszerhez semmilyen formában nem vagyok topon, a szükségét meg én magam vonom kétségbe. A kussolás mellett döntök és felkászálódok a kanapéról, hogy kidőljek. Eszembe se jut esetleg ezzel kapcsolatban lenne teendő. Vagyis. Neki lenne.. Későn kapok észbe, az automatikusan mantraként szajkózott Kössz. már elhangzik, mire meggondolnám magam. Megoldottam volna, hadd legyen tere, amibe nemrég is olyan rég belegyalogoltam azt hiszem.. Elég rendesen. A bocsánatkérésektől, hiába ittam, kiszáradtnak érzem a szám – vagy a torkom? Nehéz eldönteni. Felkapom a poharat és bólintva fordulok.
- Tudom. – dünnyögöm magam elé és ismétlen a fejdöntő mozdulatot a helyének belövésekor. Egy adag vizet még elfogyasztok a konyhában, mert amennyire szükségem van a pihenésre, érzem, ugyanannyira nem is akarom. A hálószobába érve, felfigyelve az ágynemű anomáliájára rögtön felüti a fejét az értetlenség a képemen, ahogy az egyik kezemmel az ajtófélfát támasztva, egy lépéssel beljebb állítom meg a lépteimet. Nyilván nem vártam a felborult bioritmusomhoz bárhogyan is igazodni, alvás tekintetében végképp és hova máshova kötném, ha a beszélgetéselőzményekhez?
Nemet ingatok.
- Másfél órája vannak rajtam, szóval gyakorlatilag még tiszták. – a kötésről nem beszélve, ha sikerül annyit forgolódnom, hogy esetleg átázzon vagy tudom is én. A nadrágot le fogom hányni, de megoldom egyedül. Igencsak megalázónak érzeném, ha ebben is segíteni kéne. Nem kerül be a legkellemesebb élményeim közé, de túlélem.
Közelebb megyek és már az ajtóban, az ágyvizsgálatnál észrevettem a borítékot, amit az övem egykezes megoldásával veszek fel, forgatok meg szerepel-e valami a hátulján vagy csak a nevem az elején.
- Ezentúl így gyűjtjük a felezésre váró számlákat? - van egy szórakozott éle a hangomnak, meg a képemnek is a levél feltartásánál, mert halvány fogalmam sincs mi lehet. Nem jut eszembe semmit, amit említett volna és hozzá tudnám kötni. Egyelőre nem is nézem meg a tartalmát, folytatom a vetkőzést és addig a paplanon végzi.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szomb. Feb. 11, 2017 8:00 pm
 



 

Ennél érthetőbben – már nem az első alkalommal ez alatt a nem túl hosszúra nyúlt beszélgetés alatt – nem tudná a tudtomra adni; mennyire kizár. Mennyire nincs közöm ahhoz, ami közte és a húga között megy. ..mert a hallgatása ezt árulja el, a néma okéval, azzal, hogy egy darabig rám sem néz, majd ahogy fogadja, amit Meggel kapcsolatban mondtam. Nem tartozik rám. Felfogtam.
Ettől azonban még rosszul esik. Nagyon is, de nem firtatom tovább, nem akarom. Sem az idő, sem az alkalom nem megfelelő erre, ezért elengedem az egészet úgy, ahogy van, egyelőre. Mást úgysem tehetnék és most nem is szeretnék.
(…)
Az ágy megvetése után félhomályba sötétítem a szobát. Látni még kényelmesen lehet, de talán a kevesebb fény kevésbé bántó, a pihenéshez meg messzemenően ideálisabbnak vélem.
- Rendben. – bólintok egyet röviden. Jobban tudja miként kényelmesebb neki, az átöltözés, illetve nem öltözés kérdését ezért ennyiben hagyom, főleg miután érzékelem, segítséget semmilyen módon nem szeretne.
Az ágy végénél állok meg mikor a boríték előbb a kezébe majd a paplanra kerül.
- Aha. Gondoltam, így bonyolultabb, de érdekesebb, mint utalással intézni.. Nyisd ki és megtudod mi van benne. – a komolytalan válasz ellenére a hangom pont az ellenkezőjéről árulkodik, már ami az elejét illeti a mondandómnak. A végére azonban sokkal lágyabb lesz és közelebb lépek hozzá valamivel. A borítékot illetően azonban nem árulok el többet, megvárom, míg eljut odáig, hogy kinyissa és megnézze mi van benne. Egész éves bérlet a Safeco Field meccseire és egy jó állapotban megőrzött baseball relikvia, pontosabban egy róla készült klasszikus baseball kártya abból az időből, amikor még aktívan játszott a főiskolán. Utóbbira elég sokáig vadásztam, mire sikerült rálelnem.
- Ha utólag is, de azért boldog karácsonyt! – enyhén ingatom meg a fejem, mert a karácsony túl sok jót nem hozott decemberben.
A vonásait figyelem, mert gőzöm sincs, hogy örül-e annak, amit a kezében tart(?) vagy sem.
- Hozzak fájdalomcsillapítót vagy valami mást, mielőtt lefekszel? – mivel korábban szólt, hogy ledőlne, feltételezem fáradt vagy nincs jól, úgyhogy nem akarok tovább zavarogni a szobában feleslegesen.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Feb. 13, 2017 12:37 am
 



 

Belépve érzékelem a csökkentett világítást, aminek részben ugyanúgy szól a rövid biccentés Jacks bólintására válaszként, mint a rám nem erőltetett segítségnek. A fejsérülésem következményei hála az égnek elmúltak már, nem kell minden fényforrást reflexszerűen kerülnöm, csak a szédülés fordul elő olykor. Gondolom inkább az nem tetszik a szervezetemnek a sok fekvés tükrében, amikor feljebb ülök, felállok a helyemről.. Nem komoly, ahogy a kitalált indokom sem lenne a ledőléshez. Ugyan már, csak egy szaros ürügy volt és kézenfekvő most az egyszer kihasználom az állapotomat hozzá. Nem szorul magyarázatra a pihenési vágyam.
A boríték már igen. Számomra nagyon is, aminek a felvezetését láthatóan nem tudom hova tenni. Ráncolom a szemöldökömet egy kicsit a közeledő lépteinek szemmel tartása közben, míg a végére érve az egyik nadrágszáram sarkára lépek, hogy lehúzzam. A hajolással, görnyedéssel eszem ágában sincs megpróbálkozni és az anyag földre rángatása után sem foglalkozom a felvételével. Ráér, nem zavar sok vizet és remélem azonos véleményen van velem ezügyben.
- Van egy rakás apróm, ha szeretnéd magad szívatni, de.. – nem fejezem be döntött fejjel a nyújtott élű mondatot, nem lett volna rá szükség szerintem. A bonyolult megállapítást nem tagadom, az érdekes részét vonom kétségbe a hangsúlyommal és a kétkedő, csak félcinkos felpislogással az ágyra történő lehuppanásom után. Mélyen szívom a tüdőmbe a levegőt és még egyszer megforgatom a borítékot, végül kinyitom, előkutakodás nélkül veszem ki a benne lévő papírokat, amik közül a felül lévő bérlet majdnem gyomorszájon vág, ha a majd` tíz dollárra gondolok, amiből elintéztem az ő ajándékát.. A megdöbbenés nem negatív méretet vagy formát ölt. Oké, a nemrég vett és most kiszakadó oxigénnek még hasznát vettem volna, de ezt leszámítva eltéveszthetetlen a visszafogott vigyorgásom. A tekintetem a bérlet időtartalmán pihen, amikor látatlanba nyúlok utána, ha kartávolságon belül van. A karja vagy a dereka után, attól függően mennyire közel, hogy a lábamig ütközően tereljem. Szólnék vagy befejezném a megkezdett felnézésemet, ha a további, alatta lévő nem tűnne fel. Még valami..?
Szétcsúsztatással változtatok a lapálláson és ha a jegy meglepett, akkor ez szabályosan sokkolt.
- Váo.. – nem is tudok mit kinyögni rá, mert őszintén szólva nem emlékszem semmilyen kártya szóba hozására akár az edző, akár bárki részéről abban az időszakban. Meg baromira idiótán nézek ki a képen. Jézus..
- Ezzel egy darabig büntetni akarsz? Nyugodtan bevallhatod, hogy igen. – feltartom a lapot és úgy nézek rá, mint aki nagyon is tisztában van a válasszal, kár lenne tagadni. Tényleg nem a legelőnyösebb és az még enyhe kifejezés. Fújtatok egyet, nem bosszankodva vagy morogva, egyszerűen csak nem hiszem el sikerült akárhogyan is, de rábukkani erre. A kettő együtt meg nagyon durva és baromi nehéznek bizonyul mellettük fapofát vágni, éppen ezért nem igazán teszek ezirányú erőfeszítést ellenben azzal a kicsivel, amikor kéztámasz nélkül akarnék felkelni. Kicsit kellemetlen, de átvészelem. Nem rossz kárpótlásnak élem meg kölcsön venni a száját utána.
- Köszönöm! ..és akkor már rajtam a sor.. – egyelőre csak leteszem az ágyneműre és a gardróbszekrényhez lépek, ahol eszembe jut egyedül nem fog menni a dolog. - Segítenél odébb húzni, hogy beférjen mögé a karom? – a tetejét felérem mögüle csak egy kicsit kell nyújtózkodnom, vele ellentétben. Jah, tökéletes hely, ahol nem veszi észre az oda nem illőt. A fájdalomcsillapítóra megingatom a fejem.
- A te ágyneműd..? – finoman érdeklődök, ha már felajánlotta a valami mást is, mert még mindig nem értem miért csak az enyém van kirakva és ez kellemetlenül érint. Ha ekkora seggfej voltam kint, hogy erre a döntésre jutott, akkor azt nagyon is szeretném, ha a tudomásomra hozná..
Remélem nem ellenkezik a szekrény odébb támogatásával vagy ha nagyon ragaszkodik ahhoz inkább létrával oldja meg, azt a minimális távot se küszöböljem ki egyetlen grimasszal az oldalam miatt.. Lényegében mindegy.
- Előre jelzem nem vagyok jó ajándékozásban. – előre tolom a védőbeszédem az utolsó pillanatban, lényegtelen melyikünk emeli le a helyéről a szalaggal átkötött sámlit, az aljához rögzített borítékkal, amiben az egytől háromig megszámozott, bármire beváltható kívánságcédulák találhatóak.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Feb. 13, 2017 1:38 am
 



 

A földön hagyott nadrág a legkevésbé sem zavar, nem szoktam ilyen miatt szívbajos lenni, velem is előfordul, hogy széthagyom a cuccaim, aztán majd később el lesz pakolva. Jelenleg tökre huszadrangú szerintem és mivel őt se izgatja, marad az anyaghalom, ahol van; az ágy mellett.
- Értékelem a felajánlást, de.. – úgy hagyom félbe a mondatot, ahogyan ő is, gondolván, szintén semmi szükség a befejezésre.
Míg ő lehuppan, addig én kicsit közelebb haladok hozzá és a farzsebeimbe akasztom az ujjaimat, amíg kinyitja végre a borítékot. Bízom abban, hogy örülni fog. Mondjuk annyira nem lőhettem mellé – szerintem –, de ettől függetlenül persze, hogy izgatott vagyok, mit szól majd ahhoz, amit benne talál.
- Kommentálhatod ám... – oké, a döbbenetet azt látom, meg az is feltűnik, hogy elkezd vigyorogni, de noh, szólaljon már meg vagy valami.
Mikor kinyújtja a karját, a rossz kedvem ellenére is egy mosoly odahúzódik az ajkaimra és még közelebb lépek, hogy elérjen.
- Nem tagadok semmit, teljes mértékig bevallok minden bűnt, jöhet a bilincs. A jogaimat se kell elmondanod.. – legyintek, elkomolytalankodva a hülyeséget, ami éppen eszembe jut és még a mancsaimat is feltartom a karperecek kapcsán.
- Azért örülsz neki? – a kártya volt a rizikósabb a kettő közül, fogalmam sem volt miként is érinti majd a dolog, de ha csak az a gond vele, hogy – szerinte – nem előnyös szögből készült, akkor azt hiszem nyert ügyem van.
A ragadós vigyorgást azonban egy pillanatra mellőzöm, amikor látom rajta, hogy nem épp a legkellemesebb feltápászkodnia az ágyról.
- Minden oké? – igyekszem nem túl pörögni az egész helyzetet, de azért aggódom. Talán érthető.
A csókot, ahogy kapom, úgy viszonozom, a köszönetre pedig bólintok egy aprót.
- Szívesen. – figyelem, ahogy a szekrényhez megy és már lépek is utána, ahogy kérdez. - Persze. – automatikusan nyúlok és segítek. Nem tetszik, ahogy nyújtózkodik, de ő tudja mit csinál.
- Még a helyén. Este majd kiviszem a nappaliba a kanapéhoz. Neked még pihenni kell, kényelmesebben tudsz, ha nem forgolódom melletted és reggel amúgy is korán kell kelnem, holnap dolgozom. Nem ébresztenélek fel feleslegesen. – számomra így logikus és nem a korábbi beszélgetéshez van köze. Annyira nem vagyok és soha nem is voltam ne bánts virág.
- Ne oldjam meg inkább én? – rajta áll – pont azért, hogy ne fojtsam meg a túl parázással –, ha maga akarja levenni, akkor nem szólok, bár ettől még nem tapsikolok örömömben, hogy ilyen mutatványokat művel. Alig három hete, hogy megsérült és súlyosan. Mondjuk nem mintha én jobb lettem volna, miután lelőttek és végre szabadulhattam a kórházból.
- Szerintem emiatt ne aggódj. – nincsenek elvárásaim vagy ilyesmi, úgyhogy nem is igazán vágom miért vezeti fel ...és aztán meglátom a sámlit, amitől elakad a szavam azért egy pillanatra. Nem akarom megbántani – jesszus, eszemben sincs –, de ez… Még mielőtt esetleg bármi kiülne az arcomra, célba veszem a felragasztott, oda nem illő fehér(?) lapot.
- Mi van a borítékban? – hacsak nem ragaszkodik a leemeléshez vagy hagyta, hogy inkább én intézzem, akkor az említett után nyúlok, egyelőre mellőzve a fellépő említését.
Ahogy kinyitom, azt hiszem egyértelműen látszik rajtam, hogy nem igazán értem mi ez a kívánság cédula.
- Ez azt jelenti, amire gondolok? Hogy bármit kérhetek? – elkerekedett tekintettel pillogok rá fel, megerősítést vagy cáfolatot várva, meg, hogy vannak-e használati feltételek, kivételek, útmutató és egyebek. Ha megosztja velem a működési szabályait a kívánságoknak, akkor most rajtam a sor, hogy ez alkalommal én húzódjak közelebb.
- Köszönöm! – és ahogy korábban ő vette kölcsön az ajkaimat, most én teszem ugyanezt az övéivel.
- Felhasználhatom az elsőt? – gőzöm nincs, hogy mit szeretnék úgy egyébként magamnak majd később, de van egy valami, ami rögtön beugrott és amihez tökéletes volna most.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Pént. Feb. 17, 2017 11:45 pm
 



 

Utoljára nézek vissza a boríték felbontása előtt, amiben mindketten tudjuk nem számlát feltételezek, csak jobb alternatívát egyet se tudnék mondani a helyére. Tényleg. Semmit. A benne lévő jegy láttán, pedig még jó, hogy elhűlök az első pillanatokban. Lehet nem érezte túlzásnak, de a magam részéről nem értek egyet vele akkor sem, ha nem fogom szóvá tenni egyelőre és a nyilvánvaló telitalálat miatt nem megy jól a vigyorgás kontrollálása. Annyira nem. A döbbenet segít benne azért.
- Sok sörbe fog kerülni nekem a meccsek alatt.. – a tekintetem a jegyen függeszkedik és kiszakad belőlem még egy hihetetlenkedésre utaló fújtatás, látom, tökéletesen hála annak végre orvostudományilag nincs baj a fejemmel, de a feldolgozása folyamatban van. Ajándék, nem vár cserébe semmit az ember és nem is ezért tettem a megjegyzést a kísérőre. A jegyének állását bejelenteni sértés lenne, én is annak venném fordított esetben, de az, hogy a bérlettel együtt vállalta a kockázatát a rendszeresen elráncigálásának.. Jah, minimum, hogy benti cehhet állom. A derekát találom meg az érte vakon matató kezemmel és annál fogva húzom közvetlen mellém, míg a második kártyát fixírozom a pakkból. Ez meredek akárhonnan is nézem, de a megjegyzése, valamint önmegadás jeléül felrakott kezei szégyentelenül könnyen törik meg a gondolatmenetem.
- Szóval bilincs, huh? – kaján arckifejezéssel nézek rá, nevető éllel, ami a hangomba is belevegyült a kérdés végére. Jöhet. Ő mondta, amit bunkóság lenne figyelmen kívül hagyni, ha már kéri, nem? A jelenlegi állapotomban viszont.. Áh, baszd meg, nem, még most végezzen ki. A felsője alá ösztönösen megindult a kezem, míg eszembe nem jutott szex se mostanság lesz. A tenyerem félig a bőrén, félig a nadrág anyagán állapodik meg és a gondolatbeli szitkozódást a kérdésével tereli el. A bólintás majdnem automatikus a kiszakítás következtében.
- Mutogatni nem fogom, de igen. Fogalmam sem volt róla készült egyáltalán ilyen szóval.. Eléggé megleptél vele. – a szemem sarkából visszanézek a szóban forgó gyűjtőlapra és kicsit szerencsétlenül jövök ki a felállási próbálkozásomból támaszkodás nélkül. - Egyben vagyok. – a képemen is ott volt nem éltem meg kellemes élményként a tett kísérletemet, de messze van a nyilallás egy szót érdemlő problémától. Mindjárt elmúlik és nem mellesleg hatékonyabb fájdalomcsillapító beszéd helyett megcsókolni.
Odébb állok meg a szekrénynél, hogy ne legyek útba a kijjebb húzásakor, ha már segíteni nem tudok benne. Amint megvan vele benyúlok mögé, a nyújtózást egy kicsit elhalasztja a hallottak által kiváltott megkönnyebbülés.
- Nem, mintha az elkövetkezendő napjaim nem a pihenésről meg alvásról szólnának.. Vagy valami hasonlóról. Legalább este nyugodtabban menne, ha ott vagy. – érzem beleütközik a kezem a fába és felnézek, ahogy kijjebb húzom a szekrény tetejének szélére. - A kanapé meg amúgy sem olyan kényelmes. – mellékes hangnemben dobom be az aduászt, még egy csak te kínoznád magad vállrándítást is kap mellé, pedig nagyon nem mellékes az előbb megejtett vallomás tekintetében. Megingatom a fejem.
- Mindjárt megvan...és meg is. Végszóra, mielőtt egy újabb fájdalomadag vágna az oldalamba és rajzolna grimaszt az arcomra. Leszögeztem pocsék vagyok ebben az egész ajándékozásban és igen, nagyon is látom az arcán a jeleket, amiért felszólaltam a védelmemre. A világító fehér papír ment csak meg és szó nélkül bökök rá a fejemmel: kinyitja meglátja, ahogy én is tettem nemrég.
- Jepp. – mélyet bólintok. - Tőlem telhetően, de.. Bármit és véleményezés, kifogás, akadékoskodás, bosszankodás nélkül fogadom. – csendben, szófogadóan. Bevallom nem igazán tudtam minek örülne, mi az, amiben biztos lehetnék örülne neki és nincs meg vagy olyan lenne, amit beszerezhetek.. Kíváncsian vizslatom reakció után, de nem tudom eldönteni hogyan viszonyul hozzá a köszönetnyilvánítás ellenére sem. Végül az elkerekedett tekintetének majdnem mintájára változik az enyém is.
- Váo. Ezt elég hamar eldöntötted..máris? Jó, nincs kifogásom, persze. - Nyugodtan, nincs időkorlát vagy ilyesmi. – a kezemmel is jelzem, hogy csak rajta, amiben viszont biztos vagyok az viszont az, hogy jobban teszem, ha helyet foglalok az első megosztásánál. Nem gondoltam volna ilyen gyorsan kitalálja mit kér.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szomb. Feb. 18, 2017 3:12 pm
 



 

- Hmm.. Ezzel nem tudok vitatkozni. – húzom feljebb mindkét vállam a beleegyezés jeleként, noha koránt sem gondolom úgy, hogy azért vészes mértéket öltene bármikor is a sörözés egy-egy játék alatt. Eddig sem volt rá példa, amennyire emlékszem.
Az előbb emlegetett bilincset csak a poén kedvéért hoztam fel, egyéb gondolatom nem volt vele, egészen addig, amíg vissza nem ismétli, több, mint beszédes hangsúllyal, hogy az arckifejezéséről már ne is tegyek említést, ahogy ránézek.
- Az, de.. oh... – ahogy leesik a tantusz –, hogy feltételezésem szerint mire is utal –, ha nagyon nem is, de enyhén azért sikerül egy pillanatra megakasztania. - Ó..! - ..és hazudnék, ha azt állítanám, olyan nagyon ellenemre volna az ötlet. Igazából, nagyjából két másodperc kell ahhoz, hogy tudjam, még tetszene is, azonban ugyanennyi idő alatt jövök rá, amire azt hiszem ő is – már abból tippelve, hogy a felsőm alá megindult keze megáll a derekam magasságában –, igen messze vagyunk még ettől.
- Később visszatérünk rá. – ennyiben hagyva térek vissza az őt ábrázoló kártyára.
- Nem értem miért, kifejezetten jól mutatsz rajta. – szerintem legalábbis, de nyilván ez az ő döntése. - Gondoltam megérhet egy próbát kideríteni létezik-e egyáltalán, aztán amikor kiderült, hogy igen, egyértelmű volt a következő lépés. Oké, volt benne segítségem, bevallom. – ingatom meg a fejem a kártya kapcsán, az pedig tagadhatatlanul ott van az arcomon, örülök, hogy sikerült meglepnem és jó értelemben véve. Totál megérte.
Bennem van, hogy visszakérdezzek; biztosan jól van-e, de végül nem teszem, csak egy bólintással veszem tudomásul, hogy egyben van. Jobban örülnék, ha nyugton maradna és lepihenne… bár a csók ellen sincs kifogásom.
A szekrény arrébb mozgatása után nézek vissza rá, meghallgatva az ellenérveit. Röviden megcsóválom a fejem a válasz előtt. - Ha azt szeretnéd, hogy maradjak, nem kell a kanapét felhoznod, elég, ha azt mondod, hogy velem akarsz aludni. – vettem a lapot, de ettől még fogalmazhat konkrétabban. Szívesen maradok, szeretek vele aludni és mellette ébredni, viszont aggódom is érte.
- Biztos vagy benne? – még egyszer rákérdezek, aztán az lesz, amit szeretne de tovább nem óhajtom nyújtani ezt a témát, nem hiszem, hogy kellene.
- Nem akarsz inkább ledőlni? Hozzak fájdalomcsillapítót? – látom rajta, megint sikerült úgy mozdulnia, hogy azzal fájdalmat okozott magának. Baromira nem kellene még erőltetnie magát és egyáltalán nem tetszik, amit csinál.
- Ohh.. – hűha.. hirtelen nem is tudom mit mondjak a kívánság-kártyák kapcsán, azon kívül, hogy megköszönöm őket. Nagyon-nagyon tetszik, örülök neki, ez nem kérdés. ..és igen, sikerült eléggé meglepnie.
- Aham. Vagy nem lehet..? – nézek vissza rá, közbeszúrva az első kívánságra rákérdezés kapcsán, majd amikor kiderül, hogy nincs időkorlát vagy más egyéb, amit még tudnom kellene a felhasználással kapcsolatban, bólintok egyet.
- Ülj le, aztán elmondom. – azt hiszem jobbat tenne neki, ha ezzel kezdenénk, úgyhogy addig nem is áll szándékomban megosztani vele, mit is szeretnék, amíg nem helyezkedik el az ágyon végre.
- Mielőtt belekezdek; hol van a telefonod? Szükség lesz rá. – nem tudom, hogy a nappaliban lepakolta-e valahová vagy itt van a nadrágzsebében, esetleg kirakta. Ha elárulja hol van, akkor előbb elmegyek érte, kelleni fog ugyanis és még azelőtt, hogy beavatnám mit is kérek.
A telefon után és mellé az egyik kívánság-kártyát is kiszedem a borítékból, hogy aztán a kettőt együtt nyújthassam felé.
- Hívd fel a húgodat, még ma. ..és a-a, ne is kezdj bele, te mondtad; tőled telhetően bármi lehet és véleményezés, kifogás, akadékoskodás, bosszankodás nélkül fogadod. Ezt kérem. – ismétlem vissza az imént elhangzott szavait és ezzel együtt azt hiszem hivatalosan is kotnyeles lettem, de jelenleg nem érdekel.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szomb. Feb. 18, 2017 10:29 pm
 



 

Elképzelése sincs róla milyen szórakoztató a megakadása abban a pillanatban, hogy belé villan a felismerés miért és hogyan is kérdeztem vissza a szóba hozott gúzsra. A vonásaimon ennek a legjava kényelmes kempingtanyát ver magának, rövid időre, mert bosszantó hamarisággal tudatosul bennem csak később fog sorra kerülni a rohadtul elfoglalt napi rendi pontjaim között.. Nagyjából bármi normális tevékenységnek. Egy kisebb sóhajjal mondok le róla ideiglenesen, a hüvelykujjamat a gerince mellé támasztom és szó nélkül adom a beleegyezésem a téma napolásába, de azért a deréksimító mozdulatba a döntött fejtartásom mellé vegyül egy szavadon foglak még érte célzás.
Oké, oké. Elfogadom a véleményét. Miért is ne? Másé végülis egyáltalán nem érdekelne, de ettől függetlenül sem vagyok benne biztos nap, mint nap látni akarnám a lakás bármelyik pontján. Szerettem játszani és ezért néha-néha pont elég lesz nosztalgiázni felette. Egy fokkal élénkebben emelem rá a tekintetem a vallomás hallatán.
- Hm? Milyen segítséged? – egy kérdő hangsúlyú hümmentés előzi meg a tényleges rákérdezést. Mondjuk nem lepődnék meg, ha csak annyit mondana Google. Egyszer se kerestem rá magamra, hogy tisztában legyek egyáltalán vele mi van fent a hálón, akármilyen felületen is. A Facebook-om is csak dísznek van és azt se tudom mikor léptem be utoljára.
Az itthonlét alatt nem ez lesz az első és utolsó rosszul végződő megindulásom, ami grimaszt eredményez, így nem kerekítek neki feneket. Egyáltalán nem tenném, ha ő se, de.. Jah, voltam a másik szereplője a szituációnak ahhoz, hogy csak úgy ne intsem le ennyiért az aggodalmát. Felkelni, egy kicsit hasznossá tenni magam egy egy kilót sem nyomó tárgy lekapásával a szekrény tetejéről.. Ennyit megengedek magamnak, döglök eleget majd hol a kanapén, hol az ágyon a változatosság kedvéért.
A szemem sarkából csípem el, amikor már a szekrényhez igazodok a fellépő levétele miatt és már nyújtózkodásból fordítom vissza a tekintetem.
- Veled akarok aludni. – nem fogom hangosan bevallani, hogy ritka pocsékul bírtam odabent. Az, hogy sokszor dőltem ki nem jelentette azt ki is pihentem az idő alatt. Messze nem. Hozzászoktam, hogy az oldalamnál tudhatom és emiatt nem esik nehezemre egyből utána ismételni, amit mondott. Ha ennyi elég. Majd szusszanás következi.
- Biztos. Igen. – nem a bal kezemmel matatok, nem azt az oldalamat húzom, szóval erőltetésről nincsen szó. Ugyanezt elérném, ha kihullanék és automatikusan fordulnék a másik oldalamra. Sőt, az még szarabb lesz és a legkevésbé sem fog könnyen menni a kontroll alatt tartása. Leemelem a neki szánt ajándékot, borítékostul és szó nélkül hagyom a kérdéseit, csak jelentőségteljesen nézek rá, apró fejingatással. Úgyis mindjárt le fogok és nem, nem kell, de köszönöm. Hadd élvezzem egy kicsit, hogy végre kikerültem a kórházi közegből és végre nincs egy harmadik meg egy negyedik személy, aki a szobában tartózkodik rajtunk kívül.. Annál is inkább azt, hogy kifigyelve a meglepettségét figyeljem a kapottak forgatása közben. Nem helyben, azonnal eldönthető mire használja fel a kezébe adott lehetőségkártyákat, legalább egy percre sem fordult meg a fejemben rögtön kipattanna a fejéből egy. Meglepődök rajta, nem palástolom.
- Dehogy. Lehet. – megindulok az előbb besüppesztett ágyszélhez és ültömből nézek feljebb rá. Nem valami gyakran előforduló magasságkülönbség. A szemöldököm, pedig ráncba szalad a telefonom említésére. Furcsán kezdi.
- A kabátzsebemben van. Jobb oldalt. – darálom a választ értetlenségtől fűszerezve és mindkét kezemmel magam mellé támaszkodom, amíg vissza nem ér átnyújtani azt az egyik cetlivel együtt, amit csak odavetek az éjjeli szekrény tetejére. A szélén pont meg is áll, nagyjából ahogy én a mozdulatban meg a levegővételben a kívánságának kifejtése pillanatában. Ez aljas. Különösen aljas, hogy szóról szóra idézi vissza, amiket mondtam mellé és amik miatt most csomót köthetek a nyelvemre, hiába tolakodott már a végére jónéhány közlésre váró. A tekintetem minden esetre beszédes: ez nem volt fair.
- Rendben. – sok mindent nyelek vissza, így nem egyszerű benyögnöm, de megtettem. - Felhívom ma...később. Nem teszem hozzá, kihallható a megadó hangomból. Lenne még mit pedig pluszba, de időben gondoskodok az inger további megállításáról. Annak se adok hangot, hogy inkább magára kellett volna elhasználnia, nem a mi régóta érlelődött vitánkra. Még a nyelvemre is ráharapok, hogy a morgástól is elvegyem a saját kedvem. Igen, határozottan aljas volt.
- Annyira nem vagyok fáradt, úgyhogy egy, másfél óra múlva piszkálj fel hozzá, jó? - nem ragaszkodtam volna nagyon az alváshoz, de a telefon miatt hirtelen nagyon is szükségét érzem. Nem kérdezem csatlakozik-e, elvégre délután van. Persze, ha úgy döntene nem fogok vonakodni, de nem számolok nagy esélyekkel rá.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Vas. Feb. 19, 2017 1:13 am
 



 

Nem tagadom, az ajkaim sarkába kúszik egy játékosan pimasz kis félmosoly, pedig meg sem szólal, ..nem is kell neki. Minden ott van a vonásain, az arcán, a mozdulatában, az érintésében a gerincemnél. Szavamon foghat, de nem hiszem, hogy szükség lesz rá, komolyan gondoltam, hogy később majd még visszatérünk erre. Azonban a gondolatmenetem is ennyiben marad, ahogy újra a kártya lesz a téma.
- Oké, ez vicces lesz.. Illetve nem annyira csak.. szóval. – levegőt veszek, amíg kitalálom honnan is kezdjem, hogy azért feleslegesen ne kezdjem a sztorit majdhogynem a teremtéstörténettől. - Először a baseball kártyák kapcsán kezdtem kutakodni a neten, aztán találtam egy fórumot nagyjából totál véletlenül, ahol gyűjtők tartják egymással a kapcsolatot, cserélgetnek kártyákat, tudatják egymással, ha felbukkan itt-ott egy-egy értékesebb vagy ritkább darab és így tovább. Igen, nagyon-nagyon sok időm volt az elmúlt hónapokban a közelmúltat leszámítva és könnyű ott ragadni a laptop előtt.. Mindegy, a lényeg az, hogy leírtam mit keresek és visszajelzett az egyik fórumozó, hogy a kártya létezik, neki nincs meg, de talán ismer olyat, aki tudna segíteni, így egyik felhasználótól a másikig eljutva találtam valakit, aki hajlandó volt a gyűjteménye ezen darabjától megválni. Nagyjából így volt segítsem. Online, de bejött. – kicsit hosszasabban sikerül kifejtenem miként és, hogyan is jutottam hozzá ehhez a darabhoz, illetve milyen segítségem is volt, de a sztori röviden akkor is ennyi. A csetelések és kutatás nagy részét akkor ejtettem meg, amikor oda volt dolgozni és már az ősszel belefogtam a kutakodásba. Mint utólag kiderült, nem volt hülyeség, mert idő kellett ahhoz, hogy végül sikerrel járjak.
- Oké. – egy bólintással is megtoldom a beleegyezést – az orrom alatt való somolygásról nem is beszélve –, maradok éjszakára mellette. Nem siratom a kanapét, nem azért vállaltam volna be pár éjszakát ott, mert olyannyira vágytam volna rá. Szívesen leszek itt, vele, pusztán csak aggódom, de hát valahogy majdcsak lesz.
(…)
- Jövök vissza mindjárt, csak egy perc. – a telefonért indulok és kiveszem a kabátja jobb zsebéből, az instrukciót követve, majd azzal visszatérve osztom meg vele, hogy pontosan mit is szeretnék az egyik kártyával.
Tudom, hogy nincs különösebben oda az ötletért, nem kell, hogy bármit is mondjon ezzel kapcsolatban, megint az arcára van írva, hogy mit gondol.
Ahogy megadja a beleegyezését, bólintok és lehajolok, hogy egy rövid csókot ejtsek az ajkaira.
- Oké, úgy lesz. – ha aludni nem is vágyom, de szívesen dőlök le mellé. A rossz kedvem azóta, hogy feljöttünk ide, sokat javult, ráadásul nagyon is hiányzott az elmúlt hetekben, úgyhogy, ha lehet, akkor inkább maradnék és csak feküdnék mellette. Már amennyiben nincs ellenére a dolog.


// //







Február 14.

Azt azért nem mondanám, hogy valaha is oda lettem volna ezért a túl értékelt, rózsaszín és piros cukormázba forgatott „ünnepért”, de azt sem állítom, hogy nem számoltam vele az idén kivételesen. Mondjuk nem különösebb készülődéssel.
A kimozdulás ötletét már az elején elvetettem, nem mondhatni, hogy nagy kedvem volna túlfűtött párocskák közé keveredni – ilyenkor ellepik szinte az egész várost – és azt hiszem nem vagyok egyedül ezzel a lakásban, ráadásul dolgoztam is ma, így halmozottan kecsegtetőbbnek tűnik elkerülni a zsúfolt helyeket plusz nem is nagyon illene hozzánk az ilyesmi, úgyhogy az igen könnyedén és gyorsan eldőlt; itthon maradunk. Hacsak nincs más terve persze, akárhogy is, egyelőre nem tudok róla. Nagy felhajtás nem kell – minek? –, de azért ötletem  támadt, pontosabban vagy egy hónapja sikerült elültetnie a bogarat a fülembe, hogy így fogalmazzak és hát.. miért is ne lehetne alapon, meg azóta se tértünk vissza rá, noha abban maradtunk, hogy fogunk.
Még az előző nap, mielőtt munkába mentem volna, ott hagytam az ágyon egy piros, tenyérnyi méretű dobozt, amin valami szív alakú díszítés is éktelenkedik és kb ennyit is a nagy készülődésről meg az egészről. Kevésbé érdekes maga a csomagolás, mint a tartalma; az a bizonyos, a hazajövetele napján, eredetileg teljesen más okból kifolyólag emlegetett bilincs. Normál, rendeltetése szerint az ő munkájához használt eszköz és nem az a szőrös meg csicsás valami, amit kiegészítőként lehet kapni, bizonyos üzletekben. Üzenetet nem mellékeltem vagy bármi mást, szerintem így is elég egyértelmű és érthető.
Könnyű szolgálatom volt, összesen két riasztással csak – ilyen is ritkán van és baromi lassan telik ilyenkor az idő egyébként –, az éjjel még simán aludni is tudtam, ami viszont meg kell valljam, kifejezetten jó volt, meló után pedig egyenesen irány haza.
- Szia! Megjöttem. – csukom be magam mögött az ajtót, a bukósisakot és a kulcsomat pedig leteszem. Az elmúlt időszakra való tekintettel a költözés kicsit eltolódott, de már több doboz is van a lakás egy-egy pontján félig vagy teljesen megtöltve a cuccainkkal.
- Mi újság? Hogy telt a napod? – bújok ki a csizmákból, majd a kabátot is levetem, amit aztán a helyére akasztok.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Vas. Feb. 19, 2017 11:04 pm
 



 

Most akkor igen vagy nem..? Félre döntött fejjel várom ki a történet végét, kicsit zavarodottan viccesre számítsak vagy ne, vagy csak másként értette és aszerint kellene megközelítenem a dolgot, de csak megérkezik a megvilágosodásom egy néma áh formájában, nagyjából a fórum első említésénél. Az arckifejezésem is megváltozik egyúttal. Az elmúlt hónapokban ezt a vacak kártyát kajtatta? Féloldalas mosollyal csóválom meg a fejem, mert ez reménytelenül édes. Csak a jövőre nézve ne találjon ki hasonlót, mert majdnem ciki mennyire alul maradok ezzel szemben a sajátommal, amit neki szántam és aminek a levételéhez továbbra is ragaszkodom, tekintve, hogy nem haldoklom.
- Ezután nem tudom eldönteni elvetemültnek tartsalak vagy elszántnak. Esetleg mindkettőnek. – önmagában az ötlet is elég meglepő, hogy gondolt rá szóval.. - ..de azt hiszem az utóbbi lesz a befutó. Nem tudom hogyan jutott egyáltalán az eszedbe utána járni, de elég menő. – egyszerre jelent elismerést és újabb köszönetnyilvánítást a rövid bólintásom a mondat végén. Értékelem és inkább ezt, mint magát a kártyát, ami tulajdonképp nem sokkal több számomra a többi papírnál, valami elme roggyant fejéből kipattanóan épp az én képemmel az elején. A főiskolai pályafutásomra emlékeztet, ahol még százszázalékos volt a vállam – vagy egy percig. Ennyi idő múlva egyébként is más téma kerül szóba és egyfajta megkönnyebbüléssel ismétlem vissza az ő oké-ját az ajándék tényleges leügyeskedése előtt. (…)
Fogalmam se volt miért kell neki a telefonom az első kártya felhasználásához és miután megosztja velem jah, egy pillanatra megfordul a gondolataim között, hogy jobb lett volna a célzással ellátott karaoke CD, ha már annyira énekelhetnéke van olykor.. Kell egy, de inkább két nagy levegő a kérés elfogadása előtt, a rajta való makacs túllépéshez, pedig kifejezetten nagy segítség a kapott futócsók. Az meg egy újabb, hogy csatlakozik az oldalamra és a megszokott módon odafészkelhetem magam a nyakgödréhez..

// //

Nem, tényleg nem fordult meg a fejemben előző nap, hogy nagyjából bármilyen jelentőséget akarna adni a tizennegyedikének és eléggé meglepett a jóval a munkába menetele után ágyon talált dobozzal. Általában vannak a fanatikusok, akik nyálba borítják az egészet a nagy van ki dugjon nap megünneplésével és vannak azok, akik kihasználják azokat, akiknek nos, nincs.. Nem az elsőbe tartozom. Tartoztam. Mindegy, mindenki tudja mire megy ki a nagy ünneplés és miért van a rengeteg virág, csokoládé meg miegymás.
Mocskosul álszent lenne, ha azt mondanám nem könnyebbültem meg, amikor a a szívecskével ellátott doboz kinyitásakor nem valami eddig titkolt, léleksimogató cukiság köszönt vissza.. Komolyan, nagy nyomás került le rólam abban a percben, hogy kiderült nem gejl utalással akar célozgatni. A bilincs távol áll tőle és tényleg nem kellett mellé magyarázatot elhelyeznie, anélkül is élénken körvonalazódnak a szóba hozásánál fejembe villanó képek. Azzal a különbséggel, hogy most nem kell csak azoknak maradniuk és ez meglehetősen lelkesítő.. Az egyetlen gondom az, hogy  míg őt leköti a munka, addig engem itt hagyott a türelemjátékkal szenvedni az általános unalom társaságában. Szemét húzás. A kajarendelést a beosztásához igazítottam, hogy ne kelljen várni a megérkezésére, mikorra ő már végez. Nem kerítettem neki nagy feneket, nagyobb választék és nagyjából itt befejeződtek az előkészületeim – meg a nagy, hűtőfeltöltő bevásárlással –, amire csakúgy, mint máskor közvetlenül munka után, vagy lesz igénye vagy nem. Legfeljebb holnapra marad. Kárba semmiképp se megy.
A futár körülbelül öt perce ment el és még vissza sem melegítettem a kifeküdt helyemet a kanapén, amikor az ajtózár kattanása jelzi a jöttét. A gyors felkelés nem jelent most már gondot és eléggé ki is használom a visszanyert mozgásterem. Az itt hagyott játékszert egyelőre a nadrágom hátsó derékrészéhez teszem, ahogy elé megyek az ajtófélfáig ahonnan már tökéletesen látom.
- Hey. Nem tudom hanyadjára mondom, de csodálom nem golyóztál be, amíg kényszerpihenőn voltál.. – közelebb lépek hozzá a kabátakasztást követően és ajkának megszívásával együtt a levegőt is röviden elorzom, mielőtt békén hagynám. - Átnéztem a pincét. Szortíroztam. Keveset, hogy a többi napra is jusson valami. Elintéztem a bevásárlást. – bökök a fejemmel a konyha felé. - Jah és nem sokkal előtted jött a kaja, ha éhes lennél. Az asztalon van. És ami.. – nyúlok hátra, hogy kiakasszam ideiglenes helyéről a karperecet. - ..ezt illeti. Tényleg képes voltál huszonnégy órán át hagyni, hogy szenvedjek? Hm? – az ujjaim közt csörren meg a lánc része, ahogy felemelve egyszer megrázom a demonstrációhoz. Jó, hogy felrovom neki a dolgot és csak félig komolytalan hangnemben.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Hétf. Feb. 20, 2017 12:13 am
 



 

- Tudod.. van egy egészen klassz tévéd és, mint kiderült, állati sok film és sorozat létezik, ami eddig totál kimaradt, időtöltőnek az elején abszolút bevált, aztán..- ahogy a helyére kerül a dzsekim, felé fordulok és karjai közé fészkelődöm. -..a neten és a laptop előtt is félelmetesen sokat ott lehet ragadni, később aztán jött a motorral való száguldozás, szintén remek módja volt az adrenalin pótlásnak és időtöltésnek és olykor elhívtak tűzvizsgálót is játszani, szóval mindent összevetve, azért nem volt annyira vészes. Valahogy kibírtam. – ingatom meg oldalirányba a fejem, ahogy felidézem, az itthon töltött hónapokat mégis mivel sikerült elütnöm. Egyik sem volt ideális és azaz időszak, amikor száguldoztam vagy égő épületbe rohantam be, meg amikor a fejre állt kocsiból húztam ki azt a srácot, nem igazán jellemezhető időelcsapóként ajánlható elfoglaltságnak, de ez most talán nem annyira lényeges.
A csókját úgy viszonozom, ahogyan kapom, kicsit tovább is elidőzve ajkainak kisajátításában.
- Hamar elszáll, amit még itthon kell tölts. Tudom, nem vigasztal, de legalább kipihened magad. – tisztában vagyok azzal, hogy a legkevésbé sem lelkesíti az embert, ha más mondja, hamar letelik a betegszabi – főleg, ha az jegyzi meg, akinek nem kell azon lenni –, én se lelkesedtem érte, viszont esetében tényleg így van.
- Szuper! Arra gondoltam, hogy elkezdhetnénk áthordani, ami nem kell feltétlenül mindennap, három napig most itthon leszek én is. Visszajelzett már a biztosító az autód kapcsán? Vagy azzal most mi a helyzet? – az autóbérlés a leglogikusabb megoldás, hacsak nem történik a napokban előrelépés a kocsija kapcsán, motoron ugyanis aligha lehetne bármit is átvinni a házhoz.
- Nem igazán vagyok éhes, kajáltunk bent a srácokkal, de ha te az vagy, láss neki nyugodtan. – az újoncunk kifejezetten ügyes a konyhában és az ebéd a szolgálat alatti összesen két riasztás másodikja miatt eltolódott a délutáni órákra.
Már épp ellépnék tőle, hogyha hozzálátna a vacsihoz, akkor ne legyek útban, de a kísérlet igen hamar meghiúsul, amint előkerül az, amit tegnap itt hagytam neki. Egyre szélesedő, pimasz mosoly húzódik az ajkaimra, ahogy a tekintetem előbb a fémre vándorol, majd visszatalál hozzá.
- Oh, hogy szóval ezt… hümm.. – lassan feljebb húzom mindkét vállam és míg beharapom az alsó ajkam, bólogatok párat röviden. -..nagyon úgy tűnik, hogy igen. Csúnya dolog volt, igaz? – játékossá válik a hangom, ahogy a lehető legátlátszóbb és -álszentebb angyalisággal pillogok fel rá.
- Nagyon szenvedtél? – ennél pimaszabb, már aligha lehetnék és a legcsekélyebb mértékben sem áll egyelőre szándékomban visszafogni magam.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
Szer. Feb. 22, 2017 7:51 pm
 



 

Csendesen sandítva figyelem a pakoló mozdulatot a Tudod mondatkezdés hatására, különösen, amikor még közelebb furakodik, amit kényelmes alkartámasszal fogadok a derekán, tenyértámasszal az oldalának vonalán, amit önhatalmúlag a felsője alatt vezetek fel. Elzongorázok a bordák domborzatán és ennyi kell, hogy lemondjak a rövid fújásról a tanácshalom végéhez érve. Nem sok nyugodt pillanatot eredményezett, amikor a felsorolt alkalmakkor elhagyta a lakást és utána se egy darabig, függetlenül attól nem történt már semmi.. A rám kiszabott idő, meg maga a helyzet is teljesen más, szóval elengedem a megszívott levegőt, de lassan kieresztve. Épp eleget morogtam már miattuk, most nem akarok.
- Az első kettőt megfogadom. - megadás közben fokozatosan lejjebb hajolok hozzá. - ..a többit várólistán hagyom, ha rosszabbul bírnám. - a kifejezetten visszafogott megfogalmazást nem szánom szúrásnak vagy közvetett véleménynyilvánításnak, de inkább nem hagyok időt a reakciónak, ha másként venné. A csók elmélyítése egyértelművé teszi részemről és nem ágállok tovább gyűrni, amikor a kölcsönös igény felmerül az övéről. Derekát végül elengedem, a balom mintájára pihentetem meg a jobb kezemet rajta, amivel finoman hátrébb lököm a fogott csípőcsontjánál fogva és visszahúzom az arcomra írva a válaszomat a pihenés kapcsán: úgy nézek ki, mint aki kipihentnek érzi magát? Túlpihentnek, inkább és ez szerintem rosszabb.
- Jah. Elég hosszú beszélgetéseket folytattam velük róla.. - a félrefeszített állkapcsom és a szemforgatásom sokat előre vetít belőle. - Hónap végére intézik el a papírokat és csak akkor tudják intézni a kártérítés utalását. Addig se pénz, se kocsi. Szóval egyszerűbb lenne költöztetőt bérelni és majd egyszerre átvinni a cuccokat. - elengedem és megvonom a vállam. A dobozok elférnek, amíg itt vagyunk és nem látom értelmét több kört futni, hogy a kevésbé használt holmik átkerüljenek. Ha meglenne már az új autó felőlem darabról darabra is áthordhatnánk őket.. Előbb vállvonás, most fejingatás a kajával kapcsolatban. Részemről későbbre marad, mással ellentétben marhára nem érdekel jelen pillanatban.
Oh, hogy szóval ezt.. - oh, hogy szóval igen..
A pofátlan színjátékát látva nagy levegőt veszek és a nadrágjának övtartóját megragadva húzom koccanásig ahogy az első visszakérdezésig ér. A másodikra már kicsikar egy hihetetlenkedő fújtatást a kérdőn emelkedő szemöldököm mellé, mi szerint komolyan gondolta-e, hogy erre megerősítést vár és a kezdődő bazsalygás, pedig egy elképedt félvigyorba fordul át.
- Inkább tippeld meg. - rántok egyet az ujjaim közé akasztott anyagon, tovább feszítem a távolságot, hogy világossá váljon számára mennyire és figyelmeztetés nélkül lépek előre, kényszerítem hátrálásra, amihez ha nem alkalmazkodik időben a másodiknál már a csípőjénél megragadva fogom terelni némi erővel történő rásegítéssel. A vállra kapás lenne a legegyszerűbb, de az kicsit kirúgna a fokozatos terhelés menettervéből..
..pedig akkor legalább egy meglepett másodpercig nem folytathatná a felpiszkálásomat a szemtelenségével.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Hálószoba (Harper lakás)
 



 

Vissza az elejére Go down
Hálószoba (Harper lakás)
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
2 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Otthonok
 :: 
Lakások (Belváros)
 :: 
Harper lakás
-
Ugrás: