HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

303-as kórterem

Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: 303-as kórterem
Vas. Márc. 13, 2016 11:08 am
 



 

First topic message reminder :



A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:55 am-kor.
Vissza az elejére Go down

Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: 303-as kórterem
Csüt. Szept. 06, 2018 10:50 pm
 



 

Az utóbbi időben a gurulás minden létezőnél kifejezőbben írja lesz a helyváltoztatásra tett kísérleteimet. Ezzel nincs is gond vagy lehetőség arra, hogy másképpen legyen, de a fürdőben egy ideje már kifejezetten kellemetlen és kényelmetlen tényező. Nem, marhára nem élvezem, hogy óvatos kidöcögés és mellé még némi kapaszkodó mutatvány kombinálása az egyetlen lehetőség arra, hogy valahogyan sikerüljön kimászni a zuhanykabinból. A kádból különben még érdekesebb módon sikerült csak kikecmeregni, amikor legutóbb inkább azt választottam a gyors tus helyett.
A karjába szorosan kapaszkodok, azt meg nagyon is szívesen veszem, hogy a derekamnak plusz támasztékot ad. Így egész diszkréten és kevésbé vicces formában sikerül a fürdő kövére megérkezni. A kérdésre megrázom a fejem. - Megoldom, de azért köszi. – elvileg és nagyon remélem, hogy gyakorlatilag is összejön majd. Időnk van még és egyelőre jól vagyok, nem vészes a dolog. Amíg elkészülök, az alatt el tudja intézni a  megbeszélteket és mehetünk is. (…)
Már azelőtt érzékelem a véleményét, hogy tulajdonképpen ténylegesen is választ adna a kérdésemre és szó szerint megkönnyebbülök úgy egy hajszálnyit. Mert lássuk be, a körülményeket tekintve a valóditól még messze állok ebben a jelenlegi túlméretezett valómban.
- Nagyon reméltem, hogy nem akarod. – még csak az kéne.  Hála az égnek, hogy ugyanazon a nevezőn vagyunk a kérdést illetően. Többre azonban nem marad idő, már csak annak okán sem, hogy a doki is befut.
Nem, egyáltalán nem nyugtat meg és bár nem tudatos a dolog, de örülök, hogy többre nem tér ki. Adja, amit kell és legyünk túl rajta. Jelenleg ez az egyetlen, ami foglalkoztat, na meg az is átfut a fejemen, nem vagyok normális, hogy erre adtam a fejem korábban.
A sűrűsödő és főként erősödő fájdalomhullámok kellős közepén kifogyok abból, hogy magamtól hozzak szóba bármit is, de ettől függetlenül szívesen veszem egyelőre a mellettem lévő figyelemelterelési kísérletét. Ha tehetném, megérdemelne egy rendesebb felszusszanós nevetést, de azt a megkezdése után elmossa egy újabb fájás. Pff.. marha jó. Nem, egyáltalán nem az.
- Cöh, ne reménykedj, továbbra sincsenek biztonságban. Ahhoz túl kényelmesek. – és nagyjából eddig sikerül csak eljutni a szövegelésben, amikor jobbnak látom inkább a kilégzésre koncentrálni. Számítottam arra, hogy nem lesz egy leányálom az egész, de arra messze nem, hogy ennyire baromi rossz és még életemben a közelében sem voltam annak a fájdalomnak, ami lassan kezd egybefolytan végig jelen lenni. Hiába az időközben valamikor megkapott gáznak, azon kívül, hogy nagyjából alkoholtól becsiccsentős állapothoz hasonlót generál, nem nagyon veszem észre, segítene másban is. Ezek mellett azért feltűnik az ajtót kémlelő, aggodalmas tekintete.
- Nem hiszem, hogy megfeledkeztek rólunk. Jól vagyok, azt leszámítva, hogy érzésre, mintha egy dinamitos hordón spárgáznék. – és akkor még valószínűleg óvatosan fogalmaztam.
Nem tudom mennyi idő telik el, mire a doki megint felbukkan és azt sem, hogy onnantól számítva mikor közli végre, hogy itt az idő. Mintha kb sosem akart volna eljönni. Az egészből konkrétan nem sok mindent sikerül felfogni, azon túl, hogy mikor mit kell csinálni és mekkora kínszenvedés, amin át kell menjek. A pihenő időszakok sem szólnak egyébről, mint a fájdalom és a vége felé komolyan megfordul a fejemben, hogy ennyit bírtam, elég volt, most már oldják meg valahogy maguktól a dolgot. Fogalmam sincs, hogyan sikerül végigcsinálni mire a doki közli, hogy fiú. Kimerülten hanyatlok vissza az ágyra, a nyálkás, ráncos kis embert pedig a mellkasomra teszik. Hiába tudom, hogy a látvány egyáltalán nem a legcsodásabb, ebben a pillanatban, aligha tudnék bármit is mondani, minthogy ő a legszebb és -gyönyörűbb kis lény a világon.
- Szia.. – suttogom halkan, ahogy a pici hátára teszem a kezem. - ..végre itt vagy. – megkönnyebbüléssel sóhajtok és Ron tekintetét keresem. Nem tudom ő miként éli meg vagy milyennek látja, de ebben a pillanatban számomra leginkább egy szó az, ami jól leírja;
- Nézd milyen tökéleteset alkottunk.. – máskor valószínűleg nem így sikerülne fogalmazni, de jelenleg még nem vagyok teljesen önmagam. A fél szemmel hunyorgó apróság lusta pillantásokkal szemlél kettőnket mielőtt úgy döntene, hogy ennyi elég volt a fényes teremből vagy belőlünk, a fáradtság pedig nagy erővel gyűr maga alá, hirtelen. Magamat nem látom, így nem tudom, hogy elsápadok, de azt érzem; nem vagyok túl jól. Az is nehezen vagy leginkább nem is tűnik fel, hogy az orvos arcáról már leolvadt a mosoly, gondterhelt barázdák inkább vájódnak a homlokába és egyre nagyobb lesz a sürgés-forgás körülöttünk. Egyre nehezebb a pici hátán megtartani a kezem, valamikor le is csúszik róla.
- Vigyázz rá, oké?! – a mellettem állóra emelem a pillantásom, a hangom halkan kérő és ezután lecsukódnak a szemeim.

A babát egy nővér veszi kézbe, betakarják és az apja kezébe adják, aminek a gesztusértéken túl más célja is van; nem maradhat az anyján. Dr J egyszerű, rövid utasításokat ad, előbb gyógyszer mennyiségekről, amelyek egy része az infúzióban köt ki, egy másik részét pedig azonnal beadják, utána pedig irány a műtő, most. Míg a nővérek sertepertélnek és eleget tesznek az orvosi utasításoknak, addig szakít annyi időt, hogy tájékoztatást adjon Ronnak. Egyelőre fogalma sincs mi okozza az el nem álló vérzést, de megteszi, amit tud, itt viszont nem képes rá. Ígér későbbi tájékoztatást, többet azonban nincs ideje mondani.
A szoba pillanatok alatt ürül ki, egyetlen nővérke marad csak az ott maradottal.
- Mr. Harper, itt megvárhatja a híreket. Szeretné, hogy a baba magával maradjon vagy elvigyem inkább?


Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: 303-as kórterem
Hétf. Szept. 10, 2018 9:17 am
 



 

Információdús közleménnyel bír a röviden kipréselt levegő, a kedélyesebb felhangú, fejcsóválással kísért fújtatásom: hihetetlen vagy. Az üzenet átmenetelére a tekintetem beszédessége ad garanciát. Felmerült benne az ellenkező válaszom – önmagában már az is bőségesen elegendő, hogy egyáltalán felmerült.. A laposabb, sandító pillantást a beérkező doktor jelenléte veti vissza, ahogy a megkezdett vizsgálatokkal magára tereli a figyelmem. Az egészet nem, csak egy részét. A másikra időről időre ránézek a szemem sarkából a tájékoztatás ideje alatt is. Ha ő nem szeretné rostjaira szétszedni az aggodalom kiváltó okát a mezei magyarázat szintjénél, akkor nagy, mégsem túl látványos levegőt véve beszélem le magam arról helyette érdeklődjek az esetleges oldalamat azért fúró.. kimenetelekről. Az ő állapotában nem akarok további nehézséget előidézni a faggatózással vagy a zsigerekben kényelmesen helyet találó feszültségemnek, elfogadom egyelőre jó megoldásként a folyamatot gyorsító gyógyszer beadatását. Tisztában vagyok vele jó megoldásról van szó, tényleg percig nem vitatom, teljesen mégsem győz meg. Az ebből gyökerező rossz érzés egyelőre lappang mind a kezdeményezett beszélgetés alatt, mind a kifelé kacsintgatások alatt. Utóbbinál az idő telésének köszönhetően már kevésbé.
- Kapsz külön. Neked címkézve.külön ruhatárat. Hosszabban nem fejtegetem a miért?-jét, tökéletesen érzékelem egyre nehezebben tud koncentrálni a figyelemelterelésre is. Némán ajánlom fel a karom nagyobb részét kapaszkodásra, marásra, amire nagyobb igényt érez és a kifejtett nyomás, a látványos fájdalmak növekedtével együtt nő a sürgetés a kifelé irányuló szempáromban. Kéz a kézben a türelmetlenséggel.
Feljebb emelkedik a szemöldökvonalam a hasonlatára..
- Érdekes definíciód van a jól vagyok kifejezésre. – kisebb bólogatásokkal nyugtázom, zárom a helyzetjelentését, a nyugalomra intését. - Meggyőző. – kisebb mennyiségű iróniával itatódik át a szó, de nyugton és a seggemen maradok. A doki, pedig mintha a hatodik érzékével neszelte volna meg mikor kell megjelennie és válik valóban elengedhetetlenné a szakmai tapasztalata. Ahogy már mondtam: nem akarom levezetni senki helyett.. […]
Kettészakadt figyelemmel ugrál a tekintetem hol a borzasztóan aprónak tűnő újszülöttre, hol az anyjára. Nem fest túl jól. Elméletileg minden rendben zajlott és persze, rengeteg erőt kivett belőle, de akkor sem fest túl jól.. Ahelyett maradéktalanul örülnék mindketten jól vannak, a fejemben ártalmasan kattog a konkrétan meg nem fogalmazott gondolat. A megkönnyebbülés, ami a szusszanásomba vegyül kisebb mértékkel bír, ahogy közelebb helyezkedem és amíg Jacks a csendben pislogó hátán, én a haját félresöpörve pihentetem meg a kezemet. A mosoly ott van, szelíden, a gyomorfeszítő érzés miatt csak így és finoman húzom feljebb a szám szélét, amikor utánam kutat.
- ..és amilyen kicsi biztosan az anyjára ütött. – a megfogalmazásán nem akadok fenn, az egyik felével, még be kell ismerjem egyet is értek átvitt értelemben. Egészséges, tiszta lappal indul, nem sír kínkeservvel további rossz érzésnek táptalajt adva és ez egy másodperc erejéig önmagában feljebb kanyarítja a szájsarkom, míg meg nem érzem a hideg, nyirkos bőrét, észre nem veszem a hirtelen rosszabbodott sápadtságát. A dokiéval nagyjából egy időben olvadhat le minden az arcomról, hogy más vegye át a helyét.. Az ideg gyomorszájon talált. Az erőtlenné váló keze, pedig rásegített. Az eszméletvesztés előtt elhangzottak alig jutottak el a tudatomig, főként a klisé-szag miatt. Ez kurvára nem az az eset, ahol be kéne játszania. Amiatt, amiért el szokott hangozni az a rohadt frázis a filmekben: nem, nagyon nem kellene.. ..és ekkor még nekem sincs fogalmam róla mennyire haragszom egyáltalán elhangzott a részéről.
Lefagyottan, zavartan, automatikusan, közel sem jó szívvel állok odébb, hogy a nagyobb intenzitással nyüzsgő személyzet akadályoztatás nélkül végezhesse a munkáját. A tekintetem kereszttüzében mereven az ő alakja található a nővér ténykedéséig, amikor újfent hol ide, hol oda cikáznak a szembogaraim. Míg a fiam a kezembe nem adják aligha tudnám szóval is nyomon követni az eseményeket. Utána se.. Az orvos odalépésekor igyekszem összekaparni a fókuszáló képességemet, de baromi nehezen megy. Lenne kérdésem a tájékoztatásnál, a megfogalmazása viszont nem megy. Erőltetett bólintással köszönöm meg vagy tudom is én milyen célt szolgál a kínomban kivitelezett mozdulat, mialatt épp csak elcsípem az ágyvégét az ajtófélfánál. Lemaradtam. ..ennek realizálásakor emelkedik meg igazán a pulzusszámom vagy ekkor veszem észre a gyakrabban emelkedő s süppedő mellkasommal együtt. Fel se fogom mennyi idő alatt történt. Most azt is nehezebben, hogy mi..
A nővér kérdésére nem számítok, mondhatni váratlanul ér. Már-már értelmetlennek tartom.
- Kérem vigye. – gondolkodás nélkül vágom rá, száraz torokkal. Eddig nem kellett plusz egy főre gondolnom, nem így, főleg nem kritikus helyzetben. Ösztönösen fogalmazódik meg a válasz és csak később fog élesen belém vágni a felismerés, mikor már kikerül a kezemből.. Leszorítom, lehunyom a szemeimet és benedvesítem a szekundumnyi időre összepréselt számat. Hangosan megszívom a levegőt.
- Várjon.. – meggondoltam magam. Újra s újra lejátszódik, amit Jacks mondott. Visszhangzik a fejemben. Odalépek és visszakérem a fiam, tartom a kezem, hogy véletlenül se az legyen erősebben nyúlok alá, fogom meg, mint kellene. Kicsi, törékeny, semmi rosszat nem követett el..


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: 303-as kórterem
Hétf. Szept. 10, 2018 10:38 am
 



 

Nem gondolom komolyan vagyis nem szó szerint legalábbis.. ..Illetve nem úgy. A lényeget tisztáztuk és ez így mindenkinek megfelel, azt hiszem.
- Oké. – röviden egyezek bele a külön ruhatárba, de mielőtt még bármi egyebet hozzátehetnék, újra rászorítok a kezére. - ..de nem ígérem, hogy a címkét minden alkalommal ellenőrizni fogom. Összekeveredhetnek ..véletlenül. – azért egy jó kedélyű mosolyt még kap, bár nem sokáig marad ott a vonásaimon, arról gondoskodik a legkisebb „jelenlévő”. A mancsát gyűrni különben kifejezetten segít, így a szó nélkül felajánlott gesztus nagyon is jól esik.
- Pff, ugye nem most akarsz ironizálni?! – a szavak megformálásában nem segít az adott szituáció, főleg, hogy mostanra már koncentrálni is elég nehéz, ezért leginkább csak a fogaim között sikerül szűrni a kérdést. Nem vettem zokon vagy ilyesmi, igazából a körítést leszámítva, ami közel sem kellemes, tulajdonképpen jó kedvem van továbbra is.(…)
Minden, ami körülöttem folyik vagy történik, nagyon eltörpül a kis apróságnak köszönhetően, akit végre a kezemben tarthatok. Annyira pici és mégis úgy tökéletes, ahogy van, minden porcikájában. Fogalmam sincs, hogy sikerült így, ilyennek összehoznunk az apjával. A megjegyzésére újra ráemelem a tekintetem. Tényleg kicsi, ezzel csak egyetérteni tudok.
A fájdalom elmúlt, csak a fáradtság járja át a tagjaimat, ettől pedig hirtelen válik nehézzé rajta tartanom a kezemet az apróságon. Átfut a gondolataim között, hogyha nem tudom megtartani, valakinek kell, valakinek vigyáznia kell rá. ..olyan fáradt vagyok, csak egy kicsit lehunynám a szemeimet, de előtte még szólni akarok és arról nem sok fogalmam van, hogyan is hat az, amit Ronnak mondok..

- Rendben. - a nővér ítélkezés nélkül bólint és óvatos mozdulattal veszi át a babát az apja kezéből. Az eddig nyugton és csendben lévő apróságnak ez nem nagyon tetszik és habár hangos ordításba nem kezd, jelzi, hogy nincs túlságosan ínyére a dolog. Mintha csak tudná, hogy mi zajlik körülötte. Ringató mozdulatokkal indulna kifelé a helyiségből, amikor a kérésnek megfelelően megáll és visszafordul. Újra bólint és ugyanolyan gyengéd mozdulatokkal, ahogy átvette, visszaadja a csöppséget. - A fejét tartani kell, így. - mutatja a halk magyarázat mellé és elveszi a kezeit. A reklamáció hangjait pedig mintha elvágták volna. Lapos pillantásokkal figyeli a pici az apját.
- Ha szükségük lenne bármire, csak nyomja meg ezt. - mutatja a nővérhívó gombját, aztán, ha nincs más, magukra hagyja apát és fiát. Csak annyi időre megy vissza pár percen belül, hogy betolja a babának szánt fekvő alkalmatosságot. A kis legény nyugiban elvan végig, belőle is sokat kivettek az elmúlt órák. Egyenletessé váló szuszogása jelzi, hogy időközben valamikor elaludt és a várakozás idejében nem is ébred fel.
Nagyjából másfél órával később tér vissza Dr J, még rajta van a műtősköpeny, amikor belép a szobába. Mielőtt megszólalna, az ábrázata igen beszédes; jó híreket hozott. Túl van rajta, megtalálták a vérzés helyét és sikerült elállítani, most már rendben lesz. Hamarosan visszatolják ide és egy darabig még megfigyelés alatt tartják, de a veszély elmúlt. Ha kérdés adódik közben, akkor arra készséggel és türelmesen válaszol a doki, de ha nincs más, akkor távozik.

Fáradtan és nyúzottan ébredek. Kell néhány másodperc, amíg tudatosul bennem, hogy hol is vagyok és a foszlányok teljesen kitisztulnak. Kiszáradt a szám. Zavaró, de nem elviselhetetlen. Kinyitom a szemeimet és a fényáradatból ítélve úgy hiszem már nappal van. Fogalmam sincs mennyi ideig lehettem kiütve. Oldalra fordítom a fejemet, lassan és szinte csak alig mozdulva, Ron és a kicsi után kutatva. - Szia.. – halk, kicsit rekedtes a hangom most még. Feljebb próbálok helyezkedni, hogy legalább félig ülni tudjak, ami most furcsán nagyobb feladatnak tűnik, mint bármikor máskor szokott. Zsibbadok és kicsit erőtlennek is érzem magam. Ugyan nem látom, de a szemeim alatt sötét karikák árulkodnak a hogy létem egy része felől. Festettem már jobban is életem során.
- Mi történt? – túl sok mindenre nem emlékszem azután, hogy a fiunk megszületett, az is leginkább masszaként van meg a fejemben, semmint pontos emlékként. Nehéz összetenni az éjszaka eseményeit.
- Ide adod? Szeretném a karomban tartani.. - tekintetem hol a babán, hol pedig Ronon pihentetem. Az éjjel nem sok lehetőségem volt fogni és most mindennél jobban szeretném. Egyelőre még mindig alszik.


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: 303-as kórterem
 



 

Vissza az elejére Go down
303-as kórterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Virginia Mason Kórház
 :: 
Kórtermek
-
Ugrás: