HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

King Street Vasútállomás - Várócsarnok

Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Hétf. Aug. 22, 2016 2:15 pm
 



 

Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Kedd Aug. 23, 2016 7:10 pm
 



 

Juliet and Chloe


Hol is kezdjem a történetem, vagy éppen már benne is vagyok? Mókás lenne azt gondolni, hogy minden egyes nap egy új fejezet az életemben, mert akkor bizony ott lenne az a bizonyos újrakezdés is a maga csábító lehetőségével. A sors, vagy a végzet, ki minek nevezi már sok tréfás szituációba sodort, igazából, ha a mostani helyzetemet nézem, akkor ez is az. A King Street vasútállomás várócsarnokában ücsörgök, és élni kívánok az egyik adandó alkalommal, amit elém sodortak. Nem az árral akarok úszni, hanem aktív résztvevője szeretnék lenni a nagy társasnak, ahol nem feltétlenül én osztom a lapokat, de én döntöm el, hogy melyik ösvényt választom, melyik visz majd a helyes irányba. Lassan egy éve lakom már Seattle-ben, és élvezem az ittlétet. A legjobb dolgok, vagy éppen a legrosszabbak akkor történnek velem, ha esik az eső. Nem, ez most nem átverés, mert magam sem hittem el, hogy ez így lehet, de valóban így van. Az első időszakban, amikor tavaszodnia kellett volna, hát mi történt? Ránk szakadt az ég, és majdnem elkéstem a megbeszélésről, ahol az álmom volt a tét. Séfként tevékenykedek már egy ideje, de mégis a magam ura akartam lenni, de csak idén jutottam el odáig, hogy bele is merjek vágni. Egy saját vállalkozás beindítása, bármilyen üzleti érzék nélkül szinte kész öngyilkosság, de én megléptem. Az üzlethelyiséget kerestem az éttermemhez március környékén, de annyira szerencsétlen voltam, hogy otthon felejtettem az esernyőmet. Egy kék szemű idegen lett a megmentőm, akit azóta se láttam újra, de úgy hiszem, hogy még fogunk találkozni a jövőben. Addig nem hittem volna el, hogy vannak sorsszerű találkozások, de bíz az Égiekre, akadnak bőven. Ekkor történt velem az első jó. Elindultam egy kikövezett úton, aminek a végén az álmom várt, és hála istennek, ugyan döcögősen jutottam el a célba, de megérte, és immár a főnök én vagyok. Imádok főzni. Nálam ez olyan, mint másnál a beszélgetés, az ölelés. Képes vagyok az összes érzelmet beleölni egyetlen tálba. Helyettem a fűszerek, és az ételek beszélnek. A legjobb barátnőm, és az apukám már jól ismernek, de ha már a sorsszerű találkozásoknál tartottam, akkor Joelt is ennek köszönhettem. A kiszemelt nőgyógyász akkor nem ért rá, amikor felkerestem, de cserébe kaptam egy arrogáns, túlontúl jól kinéző pasit, aki felemésztette a mindennapjaimat. Jó, akkor nem esett az eső…de amikor megmentette az életemet, akkor igen. Hatalmas vihar tombolt odakint, de ő végig mellettem volt.

Ó még számtalan esetet tudnék felsorolni, de a legfontosabb, hogy amikor végre beneveznék az egyik legnívósabb főzőversenyre, akkor megint dézsából öntik. A kék, befelé görbített végű, már-már kampós esernyő most is nálam van. Szerencsét hozott, és azóta úgy tekintek erre az időjárási körülményre, mint valami isteni áldására. Nem kell feltétlenül a rosszakat kiemelni, de bizonyos, ha esik az eső, akkor valami történni fog velem. Mit tartogat a mai nap? Még nem tudom, de türelmesen várakozom. A Kentbe tartó vonat peronját még nem írták ki. Az egyik lábamat átlendítem a másikon, és a mellettem heverő táskámban kutatok, mint egy félőrült. Betettem a Kindle-t, nem? Arra tettem fel a receptjeimet, és szerettem volna memorizálni az út alatt, de ha így haladok még a fejem se marad egyben. A vörös rúzsom mit keres itt? Komolyan nem hiszem el, hogy ez velem történik.
- Megvan. – sikkantok fel, és örömmámorosan kapom ki az e-book olvasómat, hogy bekapcsoljam, de előtte még elrendezem a belső tartalmát a túlélő szatyromnak. A jegyemet már régen megvettem, de ahogyan elnézem a kígyózó sort, egyesek rosszul fognak járni. Hátradőlök, és kényelmesen elhelyezkedem, de ekkor a velem szemben lévő óriási kivetítőn a piros megjelölt késés felirat jelenik meg a vonatom mellett.
- Hatvan perc? – nem, nem….ez nagyon rossz. Biztosan egy vicc. A fél vasútállomás felbolydul, de nem akarok az erőszakos embertömegbe belecsöppeni, viszont ki kell derítenem a késés okát. Így végül elrakom a vágyott olvasmányt, és a vállamra kapva a táskát, az esernyőt a jobb markomba fogva elindulok az információs pult felé, de majdnem fellököm az egyik lányt, aki két könyvvel a kezében próbál egyensúlyozni. Az én balszerencsémnek hála nem sikerül neki, és kiesnek a kezéből. Azonnal lehajolok érte, és segíteni próbálok.
- Bocsáss meg, de annyira siettem, hogy nem néztem a szemem elé. Egyszerűen Isten csapása is lehetnék ezzel a csőlátásommal. Itt van, tessék. – átnyújtanám neki, de előtte megakad a szemem a pszichológia feliraton, és kisebb feszültséggombóc kezd kibontakozni a gyomromban. A héten már második alkalommal hagytam ki a találkozót az agyturkászommal, mert nem hozott eredményt a terápiája. Nem nekem való az ilyesmi. Oda is adom neki, aztán felállok, de az esernyő kihullik a kezemből. Olyan görcsösen kapaszkodtam pedig belé, és lám ez sem volt elegendő.
- Ügyetlen is vagyok. – mormogom az orrom, aztán felkapom, és jobban megnézzem a velem szemben állót. Szőke haj, filigrán testalkat. Semmi kirívó, átlagos lány, akárcsak én.
- Chloe. – nyújtom a karomat felé egy mosoly kíséretében.  




A hozzászólást Chloe Ward összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Aug. 31, 2016 7:42 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Pént. Aug. 26, 2016 4:41 pm
 



 



Chloe Ward and Juliet Braxton


„Míg túl sokat birtokolsz belőle, nem értékeled.
Amint megfogyatkozik, megtanulod becsülni.
Ez az idő.”


– Uram, a vasút társaság nevében szeretnék bocsánatot kérni Öntől és a családjától a kellemetlenség végett. Technikai gondok adódtak. Több felsővezeték is meghibásodott, így az induló járatokat nem tudjuk kiengedni. Igazán sajnálom, hogy hatvan percet kell rostokolniuk a váróteremben. Kérem, látogassák meg a kávézót, esetleg vásároljanak az ajándékboltban, de találhatnak újságárust és egy büfét is a sarkon. Nagyon sajnálom, de a probléma rajtam kívül esik, nem tudom orvosolni, viszont az ezen a szakterületen mozgó munkatársakat már értesítésre kerültek, és kezelésbe is vették a problémát. Higgye el, mind azon vannak, hogy akadálytalan és biztonságos útvonalat szolgáltassanak Önöknek az utazáshoz. Nagyon kérem, még egy kis türelemmel viseltessenek a helyzet iránt. Amint lesz új információ, a hangos bemondóban közölni fogjuk Önökkel.

S ez már töretlen húsz perce így ment folyamatában minden pultnál. A pénztáros és információs kollegák szája kiszáradt, türelmük megfogyatkozott, a zavarodottság, türelmetlenség a tetőfokára hágott, amint több utasnak és a várakozó közönség némely tagjának dühe hangos, obszcén szavakat ragadott magához, hogy úgy oktassa ki a nem megfelelő munkavégzésről a vasúttársaság dolgozóit.
Én magam is ott állt az embermassza közepén rendületlen. Egy hatalmas, több tonnát nyomó, aranyosra mázolt csillár lógott fejem felett, miközben hallgattam a betanult problémakezelés felsőfokán szóló munkatársakat. Valójában az volt a tervem, hogy vonatjegyet váltsak. Még valamikor két órával ezelőtt, a szakadó esőt megelőzően. Most viszont csak álltam egy helyben, nem haladtam sem előre, sem hátra, nem akartam sorra kerülni, engedtem, hogy a soron kívül essek. Üres tekintettel révedtem a távolba, mozdulatlan, könyveimet szorítva. Csupán akkor mutatkozott testemen, hogy még van mitől tartamon, mikor az eső szitáló hangját egy mindent megrengető dörgés váltotta fel. A másodperceket késő villámlás, s az újabb dörgés összehangolt munkájára válaszul a távolból néhány autó riasztójának felharsanó, éles hangját lehetett hallani. Újra vettem magamhoz levegőt. A szirénák magamhoz térítettek. Beleremegett a világ. Beleremegtem én is. Életben voltam. Még itt. Még talpon.
Míg gondolataimban eprésztem az elmúlt két óra eseményeit, konstatálnom kellett, hogy a helyszín mennyire megváltozott. Hogy a váróteremben felgyúlt lámpák fényénél már nem suhantak át könnyedén az emberek. Mindenki sátrat vert, s kinek nem jutott ülőalkalmatosság sem a kényelmesebb, sem a kényelmetlenebb fajtából, de még a falak tövéből is kiszorult, azok a legnagyobb közönnyel dobták le magukat a terem közepén, mindentől távol. Szívesen húzódtak be egyesek a nyílt utcákról, hogy itt várják meg a vihar végét, másoknak nem is lett volna „b” alternatíva, hová mehettek volna. A fűtött terem langymeleg levegője pihentető volt, altató a nyüzsgés, idillikus a jelenet, mi úgy jellemezte az embereket.  Töprengve azon kaptam magam, hogy valóban nekem sem lenne hová menni a történteket követően.
Nem a biztonságot kerestem. Fel akartam ölelni az érzületet, mi hullámként söpört végig a teremben tartózkodókon. Áhítoztam a türelmetlenségre. Én is kiabálni akartam, elégedetlenkedni. De a lélek nem vitt rá. Az esőcseppek vízesésként csorogtak végig az üvegablakon, min át eddig kényelmesen bámulhattam a zsúfolt, siető autók képét. Már nem maradt számomra más, mint az elsuhanó fényszóróknak vélt foltjai a fátyol mögött. A részletek elkorcsosodtak, a jelen megszűnt létezni, s a momentum valóságát a múlt képei rohamozták meg. Beleremegett testem az emlékek armadája által kifejtett terhes erőbe.

Élénken élt bennem a kép, ahogy elveszítettem a lelkileg sérült nőt a sínek között. Ahogy láttam meghalni egy gyönyörű, életerős embert, akinek volt lehetősége és esélye, úgy éreztem, hogy bennem is meghalt valami.
Minden hazug, emberi jogokat védő beszéd, mit kötelező jelleggel kellett a köz tudomására adnia a pultban ülőknek csillapíthatatlan tempóban, számomra csak üres, semmit mondó védekezés volt. A valódi ok nem egyezett a technikai meghibásodással. Ezen nem volt mit néhány hozzáértő segítségével megoldást eszközölni. Egy ember maradványai hevertek a síneken. Egy egészséges emberéi, ki élhetett volna még, ha eszét nem veszi el a huszonegyedik századi sátánizmus. Alig volt huszonhárom. Gyermeket várt. A hallucinogén drogok azonban olyannyira megbomlasztották ép eszét, hogy már nem látta a határt józanság és kábulat között. Nem ismerte fel a veszélyt, és nem érzett fájdalmat. Csak a lábát kellett volna levágatnia, hogy pénzt kapjon a társaságtól, kikkel fogadást kötött, s máris meglett volna a következő két hétre a napi adagja. De a vonat begyűrte testét, s szétroncsolta a sérülékeny, halandó emberi szövetet.
Egyetlen lelkileg összetört emberre sem lehetett azt mondani, hogy jobb, hogy elment, kevesebb lesz az elmebeteg a világon. A kihívott helyszínelők száját mégis elhagyta ez az embertelen megjegyzés, s úgy éreztem, hogy sosem látja majd meg a társadalom az értékét munkámnak. Hogy feleslegesen küzdök mindennap. Hogy bár ölném hedonistán megmaradt időmet a szórakozásba, s az utolsó hónapjaimban magamért harcolnék, ne másokért. Meginogtam.
Nem csak lélekben, de a nekem száguldó test fizikálisan is kizökkentett egyensúlyi állapotomból.
A mélyről felkapaszkodó, nyüszítő sóhajt vissza kellett küzdenem, hogy szólni bírjak, s legalább szavak átcsússzanak szívem tébolyodott kalapálása miatt elszoruló torkomon.
– Hé, nyugalom… nem haragszok – mosolygok rá a fiatal lányra, aki máris kapkodva igyekszik fölkaparni a földről a két vaskos tankönyvet, miknek tartalmából három órán belül kellene vizsgát tennem, én azonban még csak fel sem nyitottam kemény fedelüket. Ezernyi aprócska papír fecnire tűzdelt jegyzet hullik a földre, s a legtöbb el is ázik a latyakos talajon. Megrenget? Nem. Ez nem. – Köszönöm, de most már vegyél egy mély levegőt, mert úgy látom, hogy itt a nagy sietségedben még arról is elfeledkeztél.
A könyvek súlya elenyésző karomban, mégis inkább testemhez szorítom őket, nem törődve vele, hogy a sár beleeszi magát a világos kabát szövésébe. Mosolyom nem olvad le arcomról, s könnyedén nyújtom viszonzásul megfeszített ujjú kézfejemet felé, hogy megrázzam puha kezét. Valószínűleg megdermesztettem őt hideg ujjaimmal, így arcomra enyhe pír fut, miközben alsó ajkamnak harmadát gyöngysorhoz hasonlatos fogaim közé veszem.
– Én Juliet vagyok. Örvendek. Sietsz? Mert ha igen, nem tartalak fel. Gyere csak ide elém. Elég lassan halad ez a sor… vagy én táncolok egyre hátrébb. Talán… tudod, nem is állok a sorban – konstatálom megrökönyödve, hogy valójában a kígyózó utazók a másik irányba göndörödtek fel, engem jócskán elkerülve.
Nem tudom nem elnevetni magam, ahogy felismerem önön ügyetlenségemet, melyet az övéhez tartok, mintha az lenne a mérce.
– Mindenkivel megesik. Velem is éppen most esett meg. Ma már… másodszor. Ez Murphy törvénye, nem igaz? Ha megtörténhet, akkor meg is történik, huh? De valójában nem mi vagyunk rosszkor rossz helyen… minden okkal történik. Csak mi tekintjük rossznak. Ott kellett lennünk. S ennek így kellett lennie. Tehát, maga is azért száguldott nekem, mert… mondja meg maga, Chloe. Mit segíthetek én Önnek?
Talán csak állhatnék itt tovább csendben. Talán nem is kellene kommunikálnom. Talán. De a másik oldalon biztosnak kell lennem benne, hogy legalább azzal segíthetek neki, hogy elmondom, hogy még további hatvan percet kell várnia, ha valóban utazni akar. Biztosnak abban, hogy nem nekem van szükségem azonnal valakire, aki nem az antik írógépem.

Vissza az elejére Go down
Chloe Ward
avatar
Szolgáltatók

Avataron : Emily Didonato
Kor : 26

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Szer. Aug. 31, 2016 9:16 pm
 



 

Juliet and Chloe


A főzés a szenvedélyem, de mostanában valahogyan elveszítettem a lelkesedésemet, és ennek több oka is volt. Mások kommunikációval adták ki magukból a problémáikat, de nekem nem volt semmi, amivel a bennem tomboló káoszt le bírtam volna vezetni. Joellel egyik nap még jóban vagyunk, a másik nap egymás torkának esünk. David elvette az önbecsülésemet, és a testemet is megszentségtelenítette. Az erőszakról nem szeretek beszélni, és nyilatkozni sem. Nem jártam önsegítő csoportba, néhány alkalommal megfordultam egy doktornőnél, akinek egyetlen jó tanácsa akadt, és az nem más, mint egy kutya. Brutust nem bántam meg, és ha néha az agyamra is megy, attól még megszerettem, és az életem részévé vált. Melléktevékenységeket kerestem, hogy túléljek egy napot, de aztán az utolsó tőrdöfésnél már nem tudtam talpon maradni. Nem létezik, hogy ennyi minden történjen egy emberrel, és ne meneküljön a halálba. Nem láttam én se más utat, és majdnem eljutottam odáig, de valaki visszarántott, azonban a lenyomata megmaradt a lelkemben. Sérült vagyok, és ha tagadni is próbálom, akkor sem tudok szabadulni tőle. Ki kellene beszélnem, az mindegy, hogy miképpen, csak az nem, hogy kinek. A szeretteim nem érthetik meg, mert túl közel állnak hozzám, és a sajnálaton kívül csakis megértést tudnak tanúsítani. Nekem nem erre van szükségem, hanem egy objektív véleményre, egy kívülálló szemléletére. A főzés, mint egyedüli mentsváram megmaradt a rosszabb napokra is, és most arra készülök, hogy megmérettessek. Kentben ma lesz a válogatás, és ha bejutok, akkor nagynevű szakácsokkal főzhetek együtt. Apának nem is mertem elmondani, mert egyből bezsongott volna. Megeshet, hogy összekeverné egy tv műsorral, de nem áhítoztam a reflektorfénybe kerülni. Komolyabbnak tartottam az olyan versenyeket, ahol valóban a nagyok zsűriznek, és olyanok vesznek részt rajta, akik nem a hírnévre vágynak elsősorban, hanem a munkájuk elismerésére. Étteremtulajdonos vagyok, de még zöldfülű a vállalkozók világában, talán a nevemet se ismerik nagyobb körökben, de ezért vagyok itt…pontosabban a vasútállomáson, mert késik a vonatom. A jegyet már sokkal hamarabb megváltottam, mert a pontosság híve vagyok. Nem szeretek késni sehonnan sem, és elvárom a partneremről is, hogy ugyanolyan fontos legyen neki a megjelenés, de most mégsem orrolhatok meg a vasúttársaságra. A sorba állnék be, hogy frissebb információkat kapjak, de belemegyek egy fiatal lányba. Az én szerencsém pontosan olyan, ahogyan a helyzet is mutatja. Fellököm, a könyvei elrepülnek, és csak én tehetek róla, ha éppen siet, és feltartom benne. Elnézést is kértem nem egyszer, és szerencsére nem tűnik egy erőszakos típusnak. A mosolya még melegséggel is tölt el. A vaskos példány láttán azonban kicsit megijedek. A pszichológia…és én. Nem kellene boncolgatni a közelmúltban történt eseményeket, de a fejemen már gondolatok sokasága cikázik át, miközben a kis jegyzetek el nem áznak a sáros padlón.
- Aj, és még ki is jelölted magadnak. – kapok észhez, és átnyújtom neki, hogy több kárt ne okozzak benne. Felállva jobban megnézem magamnak a lányt, és hasonló a testfelépítésünk is. A bemutatkozás után egyből a franciák jutnak eszembe, és a Rómeó és Júlia, de talán nem kellene megosztanom vele, hogy milyen butaságok járnak az én kobakomban.
- Szép neved van, és nem sietek sehova. A jegyemet már megvettem, csak előbb a kivetítőn megjelent, hogy a vonatom késik hatvan percet, és fontos helyre igyekeznék, de úgy látszik, nem fogok eljutni oda. – tűröm a fülem mögé az egyik hajtincsemet, és tartom vele a szemkontaktust. Juliet monológja meglep a rossz helyen vagyunk klisével, de aztán átvált, és magázódik is. Meglepődök rajta, de nem akarok udvariatlan lenni, így lazább módon felelek neki.
- Nyugodtan tegezz, ahogyan az előbb is. Nem tudod, hogy miért késik a vonat? Nem férek oda, és attól tartok, ha beállok a sorba, akkor sem leszek okosabb, és ha nem veszed tolakodásnak, de én nekem nem fog nyugodni a lelkiismeretem, ha nem hívhatlak meg minimum egy kávéra, miután így fellöktelek. Nem hiszem, hogy hamar kijuthatnánk innen, és az a sarok egészen jónak tűnik a másik oldalon. – mutatok egy kicsit távolabb, aztán megint előjön azaz oldalam, aki túl kíváncsi, és nem képes befogni a száját.
- Pszichológus leszel…csak a jegyzetek és a könyv miatt feltételezem…de ha tolakodásnak veszed, akkor nem kell válaszolni, és amúgy is... – sóhajtok egyet, és lehunyom egy pillanatra a szemhéjamat is, hogy levegőhöz jussak.
- Az igazság az, hogy elég kesze-kusza napok állnak a hátam mögött, sőt hetek. Amit előbb mondtál, hogy minden okkal történik. Szeretnék ebben hinni, de akkor az élet igazságtalan. – megrándul a szám a történtekre való tekintettel, de visszatérek az elejéhez.
- Ha még mindig nem látsz túlbuzgónak, akkor egy kávé? – na és végre elhallgatok, amikor nekem jön egy másik férfi, és kiesik a kezemből az esernyő. Murphy ma különösen szeret engem.

Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Pént. Szept. 16, 2016 9:47 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Hétf. Okt. 17, 2016 9:11 pm
 



 



- Vedd már fel, az isten szerelmére! - morgok magamban, miközben fel s alá járkálok a telefonnal. természetesen semmi válasz, hiába is hívogassam azt a bizonyos illetőt. Komoly kétségeim vannak afelől, hogy képes lenne felvenni egyáltalán. És ez baj. Nagyon nagy baj, ami azt illeti.
Kapom a kabátomat, elköszönök Sadietől - megszokta, hogy megpattanok, hogyha esethez hívnak, s nem is feltételezi, hogy ezúttal nem hívtak, hanem magamtól óhajtok irgalmas szamaritánust játszani - és a "nem tudom megmondani mikor jövök" belső ürességével hagyom magára őt a lakásban, hogy a kocsimba pattanva újra tárcsázzak - az ezúttal nem az előző személyt - valakit a telefonomon.
- Miss Bluebell? Itt Dr. Mallors. Az idősebbik, hogy félreértés ne essék.
Ki más lenne, ha őt hívtam? A kérdés csak formális, nem gondolnám, hogy ne ő venné fel. Bár lehet, hogy csak én vagyok allergiás arra, hogyha mások is hozzápiszkálnak a telefonomhoz. Sadienek sem engedtem meg soha, hogy az anyjáról ne is beszéljek. Képtelenek voltak megérteni ezen rigolyámat, de maximálisan tartom magam hozzá mind a mai napig. És mondják, hogy mindenki magából indul ki, éppen ezért tényleg nem feltételezem senkiről, hogy nem az lesz a vonal végén, akit keresek.
- Szükség lenne magácskára egy esetnél. Hol van most? Elmegyek önért.
Engedélyt is kérhetnék arra, hogy elmenjek, de nem akarok felesleges köröket futni. Amint meghallom a tartózkodási helyét, azonnal irányba állítom az autót és már ki is lövök. Száguldozni nem fogok, elvégre nem mentővel s nem is hivatalos orvosi minőségemben vagyok, de azért nem mondhatom, hogy vánszorgok a Mimi felé vezető utakon.






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Avataron : Lily Collins
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Szer. Okt. 19, 2016 8:21 pm
 



 

Két órával a hívás előtt még a zuhany alatt énekeltem - hozzátenném hamisan - egy felvállalhatatlan popdalt. Aztán kiléptem és majdnem ráspárgáztam az előszobára. Onnan az élet viszonylag átlagos mederben folyt, mint hogy fél órán át permeteztem a jukkát és ötször újrarendeztem a kaktuszokat, mert egyik alakzat sem nyerte el a tetszésem. Messziről azért benyomtam a híreket, meg bevágtam a kislábujjam egy stósznyi felpolcolt tankönyvben, de azért klassz volt, tényleg. Úgy tíz perccel a hívás előtt már a szőnyegen fetrengtem és bámultam a neont, közben meg olykor-olykor pálcát tologattam Fluffy orra előtt. Amikor bekaptam a hívást épp a mancsait fogtam, és polkára táncoltunk. Aztán ránéztünk a mobilom kijelzőjére és öt másodpercen belül vert ki a víz. A macskát mondjuk nem, mert fogta magát és kényeskedve kiterült két cserép között. Én meg nyeltem hármat, aztán... felvettem.

- Nem esik, Mr. Sz-sz-... Mallors - köszörülöm meg a torkom, onnan meg azon agyalok, vajon épp én vagyok-e ügyeletben, esetleg elrontottam egy beteg kórlapját, vagy netán be kéne-e ugranom sáskaként körözni az egyik vizsgájára. Jó, a sáskák határozottan nem köröznek, de... - Miben segíthetek, tanár úr.... doktor úr... uram. - Láthatóan nem sokat dumcsizunk mi így telón. Meg amúgy munkán kívül.
- Rám? - ejtem, pedig nem tervezem, csak hát eléggé meglepi az ember lányát, ha a rettegett felettese hívogatja késő éjszaka előzetes bejelentés nélkül. Mert valljuk be, ezekre a dolgokra lelkileg fel kell készülni, át kell futni a helyes válaszokat és nem árt pár formula. Márpedig a 'demiért?' és 'rám?' meg társaikon túl nem sok felmutatni valóm akadt. - Mármint persze, hogy rám, csak hát nem igazán értem. Bár értem, eset van és úgyis ráérek. Egyébként otthon - pislogok mellé, aztán elárulom neki a címet, ha esetleg ne tudná betéve. Onnan lerakjuk és sikerül végignéznem magamon. Puha, rózsaszín köntös, cicamintás pizsi és zsiráfos papucs. Hát izé. Mindenesetre átöltözöm konszolidáltba, mert odakinn hideg van, ősz és eső. Mire végzem már futhatok is le, majd enyhén pipiskedve pattanok be az anyósülésre, míg eközben az ujjaimmal bíbelődöm.
- Hová is megyünk? - kérdem, ami eddig kimaradt a képletből. Meg úgy egyáltalán, miért pont velem? De ezt már nem szúrom közbe, addig örülök, míg bízik bennem és megfelelőnek tart erre az éjszakai és furamód illegálisnak tűnő akármire.
- Szereti a szárított papayát? - szúrom közbe, majd felmutatom a táskámból elővarázsolt zacsit. Remélem, nem kérdezi, miért van velem és mi lapul még ott, ahonnan ez jött. Meg azt se, miért felejtem el folyamatosan kivenni a hajamból azt a hülye nyuszifüles hajgumit, ami barackos, pöttyös és totál odatesz annak a bizonyos konszolidált külsőnek.
Vissza az elejére Go down
Sigmund Gallagher Mallors
avatar
Egészségügy

Avataron : Kevin McKidd
Kor : 43

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Kedd Nov. 08, 2016 10:42 pm
 



 

A Mr. Sz-t inkább meg se hallom. Lehetne a nevem kezdőhangja is, de valamiért úgy sejtem, hogy nem az. Mindegy, sose hajtottam népszerűségi verseny megnyerésére, én csak pokolian jó akartam lenni a szakmámban és amennyire tőlem telt ennek eleget is tettem. Anélkül, hogy - akárki, akármit is mondjon - elvesztettem volna az emberségemet. És épp ez az az emberség, ami most arra sarkall, hogy felhívjam Mimit.
- Ha netalán nincs felöltözve, akkor vegyen fel feketét. Vagy fehéret. Előbbin nem látszik a vér, a másikból meg könnyen kijön. De egyébként mindegy. A lényeg, hogy senkinek egy szót se.
Közlöm vele, s bár nem bontom a vonalat, csak kihangosítom őt, jó ideig csak az autóvezetés monotóniáját hallgathatja, ha ugyan rám nem nyomta már a vonalat.
- A vasútállomásra. - adok gázt, miután belibbent a kocsiba abban a konszolidált öltözetében, ami felőlem maradhatott volna a zsiráfos-macskás-állatkertes is. Nem feleségül akarom venni, csak a rezidenciája (z) asszisztenciája kell.
- Van egy betegem, akinek sürgős orvosi ellátásra van szüksége. Mondanom kell többet annál, semmint, hogy nincs biztosítása?
Ha a kórházi betegem lenne, akkor nyilván nem erre közlekedünk, s nem csak őt tudom hívni, hanem mást is. Mégis.. valamiért most jobban számítok az ő diszkréciójára, mint akarki másére és csak kevés szerepet játszik ebben a történetben az, hogy az említett betegem mintegy retteg a férfiaktól, tehát esélyem nem volt Tristannel jönni ide. (És nem, nem gondolkodtam még el azon, hogy miért is nem fél tőlem. Akinek nem inge, nem öltözködik..)
- Se a papayát, se a mamayát, de.. - torkot köszörülök, megpróbálva túllendülni saját modortalanságomon vezetés közben. Hopp, egy karcos vigyor is befigyel.
- De azért köszönöm. - pillantok oldalra Mimire. Ekkor látom meg azt a hajgumit.
- Hű, szép bizbaz. A lányomnak is volt ilyenje, amíg még elemibe járt.
Isten bizony dicséretnek indult, de hogy mi lett belőle? Sebaj. Nem kérek elnézést, én már csak ilyen keresetlen vagyok. Jobb, ha inkább az utat nézem, azt hiszem.

//Csak felvezettem, de ne fogd vissza magad, ha ötleted van, bátran csűrd meg a történetet //






Drive until you lose the road

Or break with the ones you've followed
Vissza az elejére Go down
Mimi Bluebell
avatar
Inaktív

Avataron : Lily Collins
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Szer. Nov. 16, 2016 3:28 pm
 



 

- De! - szinte kiáltom, ahogy végigfut rajtam a kétségbeesés, mégis miféle szerzetnek tarthat. - Van rajtam ruha, csak... - úgy nézek ki benne, mint egy kétéves, de ezt azért nem teszem hozzá, meg hát kétlem, hogy a hamvába holt stílusérzékem érdekelné. Pláne így késő este. Mindenesetre a vérrel kapcsolatos megjegyzéseket olyan könnyedén engedem el, ahogy a virágföld magába szívja a vizet, és még azon sem akadok fenn, hogy ne beszéljek senkinek a szerelésemről. Mármint, erről a hirtelen tréningről, amihez a konszolidált ruhám is hozzátartozik. Ha sikerül ugye megszabadulnom a zsiráfos belebújós papucsomtól és a fejemre kenődött értetlenkedéstől. Csak szépen sorjában, nem kell itt összekapkodni mindent. Egy ideig még hallgatom, ahogy az autó belterében megragad a forgalom zaja, aztán rájövök, ezt jelenti nála a beszélgetés zárószavát, vagyis hát maga a csend. - Akkor én most... viszlát! - köszönök el, majd kipirosodó képpel bontom a vonalat, és kapkodva szedem össze magam. Vacakolni nincs idő, és hát nem is teszem, amikor már az anyósülésen húzom magamra a biztonsági övet.
- Áh - kommentálom a célállomást, bár azt már passzolnám, miért pont oda. - Nem túl... népes hely az? - tapogatózom a szavak között, válogatva, mégis melyik virágnyelvet pakoljam az orra elé úgy, hogy megértse, nem egészen világos, hogyan akarunk illegál sebészkedni egy afféle sűrűn látogatott helyen. Persze, lehet ott valami személyzeti iroda, elhagyatott kocsi, vagy telep a sínek mellett, de ennyire nem vagyok járatos a dologban.
- Ó, nos, arra magamtól is rájöttem - bólintok rá, mert hát mégis mi másért kellene vérálló göncöket felvennem, meg bepattannom a felettesem kocsijába, ha nem a páciensnél vannak gondok? - Lehet tudni valamit az állapotáról amellett, hogy sürgős beavatkozást igényel? - Mert fejben nem ártana felkészülnöm arra, amit majd látok. Ő lehet, hogy hozzá van szokva ezekhez a random esetekhez, de én a kórházhoz vagyok szokva és ott is áll valaki általában a hátam mögött, míg az agyam az infót dolgozza fel. Azért közben zörgöm a zacsival és próbálom kínálgatni, ami így belegondolva egy eléggé hülye dolog, elvégre egy súlyos esethez megyünk, ami valószínűleg az életveszély határait súrolja, és Mr. Szadista mindenre vágyhat épp, csak vacak szárított gyümölcsökre nem. A válasz is nagyjából ezen a skálán ténfereg, amitől kissé összehúzom magam, de hát én voltam idióta. Amikor rám néz bólintok még egyet, majd kiszúrom a firtatását, és mondhatni tátott szájjal fogadom az érkező beszólást.
- Miii?! - kapok a fejemhez és te úristen, benn hagytam azt a vacak hajgumit. Persze egyből kirántom, míg az arcom olyan vörös, akár a pipacs, de két pillanattal később már nagy égések közepette vissza is kell raknom, mert hát munka közben nem lóghat a hajam a szemembe. - Ezt csak otthon hordom és szerintem aranyos, meg funkcionális és... - motyogom az orrom alatt a kifogások tömegét, de szerencsére megment az óriási épület, meg a tény, miszerint villámgyorsan találunk parkolót. Úgy ugrom ki az anyósülésből, mintha oldalba bökött volna, aztán a kabátom zsebébe tolt kezekkel várom, hogy irányt adjon. Persze végig a cipőm orrát bámulom, ezért egy fordulónál prímán belegyalogolok a hátába.
- Jaj, elnézést - dörzsölöm az orrom, és kezdem úgy érezni, lassan megbánta, hogy magával hozott. Azért átsétálok vele egy ajtón, meg keringek olyan helyeken, amikről fogalmam sem volt, miszerint léteznek errefelé, bár nem is tűnnek túl bizalomgerjesztőnek. Áldom az eszem, hogy végül nem fehéret választottam, mert gondoltam, ha csúnyán véres lesz csak nagyobb feltűnést keltenék, ráadásul még a környező mocskot is magamra kenem. - Itt... emberek élnek? - ámulok, mert képtelen vagyok befogadni, közben pedig erőteljesen ránk ömlik az odakinn elsuhanó vonatok dübörgése, ahogy egy-egy szerelvény kifut, majd beérkezik. De ami ennél is jobban érdekel, az az, hogy mégis honnan ismeri ő ennyire itt a járást? Meg egyáltalán, ki is ez a bizonyos páciens?
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : J. Falahee | J. Coleman | C. Wood
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Szer. Dec. 07, 2016 9:38 pm
 



 





játék vége





Leander :: Jackie :: Dwayne
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: King Street Vasútállomás - Várócsarnok
 



 

Vissza az elejére Go down
King Street Vasútállomás - Várócsarnok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
King Street Vasútállomás
-
Ugrás: