HomeHome  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share|

King County Courthouse

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: King County Courthouse
Csüt. Aug. 25, 2016 11:19 am
 



 



A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Aug. 21, 2017 10:15 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Lorelai Haggerthy
avatar
Inaktív

Avataron : Teresa Palmer
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Csüt. Aug. 25, 2016 11:58 am
 



 

to Ben


A King County Courthouse előtt állok, és a tíz centis sarkaimon tipegek. Az ügyfelemnek pontosan megadtam, hogy mikorra kell ideérnie. A szürke ceruzaszoknya, a fehér blúz, és a hozzáillő grafitszürke kiskosztüm a hivatalos megjelenésem hivatott elősegíteni, hogy egy vagyonelosztási tárgyaláson kell részt vennem, és komoly ügyvédnő is vagyok egyben. Elisabeth Caldwell két hete keresett fel az irodámban, amikor Lenával akartam elmenni ebédelni, de sajnos ez az ügy halaszthatatlannak bizonyult, amikor kiderült, hogy a férje megcsalja, és engem akar felkérni a képviselőjének. Ilyen esetben nem állítanám, hogy pártatlan tudtam volna maradni, de igyekeztem fenntartani a látszatot. Szőke hajfürtjeim szépen rendezetten egy lófarokba kötve állnak, csapzottan a hátamnak simulnak, de már így is akad egy-egy, mely a homlokomat csiklandozza, és arrébb kell sepernem. A karórámon elmúlt tíz óra, ami annyit jelent, hogy Lizzie nem a pontosságáról híres.
- Jó napot Mr. Davies. – mosolygok rá a mellettem elhaladó kopaszodó, középkorú férfira, aki az egyik legjobb bíró hírében áll a városban.
- Üdv Ms. Haggerthy, csak nem egy újabb reménytelen házasság lezárása miatt van jelen? – megáll tőlem alig pár méterre, de még így is kisebb nálam, így le kell tekintenem rá.
- Sajnos igen, de reménykedjünk benne, hogy nem kell elnyújtani, ezért beszéltük meg elsődlegesen, hogy közös érdekeken alapuló vagyonelosztás legyen. Az ügyfelem bármelyik pillanatban… - és végre feltűnik a színen a díva. A kifogástalan megjelenése, és a finom modora az irodában szinte mindenkit lenyűgözött az első alkalommal.
- Annyira sajnálom Ms. Haggerthy, de még össze kellett szednem az iratokat. – sápítozva siet felfelé a lépcsőn korall színű nyári ruhájában, és a hasonló színben pompázó kalapjában. Az elegancia élő megtestesülése, és kezdem rosszul érezni magam, amiért nem bújtam bele a fekete Dolce & Gabbana ruhámba. Egy őszintének tűnő mosolyt erőltetek ajkaimra, amikor odaér hozzám, és parfüm felhője felkúszik az orromba. Zavarja a nyálkahártyámat, így hangosan el is tüsszentem magam.
- Semmi gond Mrs. Caldwell, de kérem siessünk be, mert szeretek elsőként helyet foglalni a teremben. – elnézést kérek a bíró úrtól is, akinek még mindig tátva maradt a szája az ügyfelem láttán. A duplaszárnyas ajtót kitárva, előreengedem Lizziet, és az egyik felvonó felé intek.
- A férje és Mr. Boyle csak fél tizenegyre jönnek. – pillantok a mellettem álló nőre, és benyomom a gombot. Az aktatáskám nem éppen egy Prada, de attól még szeretem, és a bőr különösen a szívemhez nőtt. A felvonó digitális jelzője a földszintet jelöli meg, és a csengetés után be is léphetünk a liftbe.
- Van néhány szabály. Kérem, mellőzzük a veszekedést, és ha valami gondja van, akkor nekem jelezze. A férje nagy hal, így először is a feladatunk az lesz, hogy a fele-fele megosztásra törekedjünk, de tudom, hogy mennyire áhítozik a közös eb után. Arra is időben rátérünk majd. – szelíd mosollyal az arcomon biztatom, amíg fel nem érünk a hetedik emeletre, és ki nem léphetünk a szőnyeggel borított előtérbe. A tárgyalótermek üvegablakokkal vannak tele, így bárki, aki elhalad az ajtó mellett is, láthatja a bent ülőket. A kettes lesz a miénk, így bátorkodom benyitni, és Lizziet az ablak mellé terelni.
- Üljön le, hozhatok valamit? – érdeklődöm meg tőle, és amennyiben egy kis üdítőt kér, akkor lepakolok, és kimegyek a folyosón álló tartályhoz. Két pohárral térek vissza, és előpakolok, de perceken belül társaságunk akad. Elsőként Mr. Boyle lép be, de akit ő követi…arra már nem vagyok felkészülve. A gyerekkorom, a csillagos égbolt, egy elfelejtett ígéret jut eszembe azonnal, és megint az a hét éves kislány leszek, aki szerelmes volt Benbe.
- Ms. Haggerthy, Mrs. Caldwell. – Ryan nyújtja a kezét elsőként, így nem vagyok bunkó, és a protokollnak megfelelően a tenyerem az övébe csúsztatom, de nem akarom megtenni ezt a másik jelenlévő férfival is, mégis magától mozdul a kezem.
- Mr. Caldwell. – pillantok a szemébe, és rezignált arcvonásokkal rejtem el a bennem tomboló érzelmi kavalkádot.
- Üljenek le hölgyeim, és kezdjünk is neki. Ügyfelem és Mrs. Caldwell három éve… - nem hallok semmit, mert még mindig Benen legeltetem a szememet. Mennyit változott, és tényleg orvos lett belőle? Leülök, és Ryanre nézek, de cseppet sem vagyok nyugodt.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Hétf. Aug. 29, 2016 12:36 pm
 



 

Lorelai & Bennett


Öltönyt rángattam magamra, noha megfordult a fejemben, hogy ezt az egész nevetséges helyzetet azzal köpöm pofán, hogy rövidnadrágban, halászsapkában és atlétában, mellékelve a csodás kis papucsomat csoszogok be a bíróságra. Végül úgy döntöttem, nem ér annyit ez a nő, hogy akár csak felidegesíteni megpróbáljam, következésképpen felöltöztem tisztességesen a kutya megsétáltatása után, aki körül egyébként mindig én végeztem mindent, szóval adta magát a dolog, hogy jön velem, ha tetszik, ha nem. A többi nem érdekelt, én felőlem terpeszkedhet az én vagyonomból vett házban, és meresztheti a seggét az én kocsimban, csak többet az életben ne kelljen róla hallanom, az mondjuk úgy pont elég lenne a számomra. A kutyáról természetesen nem mondok le. Amúgy marhára nevetséges, hogy képtelenség volt peren kívül megegyeznünk, csak mert nem hajlandó lemondani a kutyáról, akivel sosem foglalkozott, maximum megbüngyürgette néha, és pusztán azért akarja ennyire, mert én ragaszkodom hozzá. Tipikus nő.
- Jó napot, Mr. Boyle!
- Mr. Caldwell, pontos, mint mindig, fáradjunk is be. Tartja magát a megbeszéltekhez?
- Mindenképpen. – Bólintok határozottan, lépteimet a tárgyalóterembe irányozva. Nevetségesnek tartom ezt az egészet, ezernyi értelmesebb dolgom lehetne ma. Levinni a parkba a kutyát csak egy közülük. Választásom azonban nincsen, mint ahogy arról sem szólt soha a fáma, hogy mi az isten haragjáért hidegült el tőlem a drága feleségem, és hajszolt bele ebbe az egészbe. Talán pont a pénzemet akarta. Részemről vigyen mindent a kutyán kívül, kedves egészségére, különösképpen nem érdekel. Pusztán több közünk le legyen egymáshoz, én ennyivel megelégszem. Nem mondhatni, hogy sokat kérnék…
Az illat, amit egykor imádtam, még a terembe lépés előtt megcsap, de már csak zavaróan ingerel. Ahogy végül belépünk, sok egyéb más is hadjáratot indít ellenem, még szavak sem kellenek hozzá, a szőke tincsek, amikbe oly sokszor fúrtam ujjaimat, bosszantóan fényesnek hatnak, lágy hullámokban omlanak alá, ráadásul képes volt abban a ruhában jönni, ami a kedvencem volt rajta mindig is, ráadásul tőlem kapta. Még hogy tisztességes eszközökkel játszunk. Megcsóválom a fejem, szavak azonban nem születnek, fölösleges. Helyettem majd beszél az ügyvédem, mert én ezzel a nővel nem vagyok hajlandó.
- Ms. Haggerty. – Nem vagyok faragatlan, így elfogadom a felém nyújtott kezét, akkor is, ha tudom, miért van itt. Azt is tudom, kicsoda. Ez utóbbi azonban abban a pillanatban semmissé vált, amikor megláttam a nevét a végzésen. Innentől kezdve számomra ő nem más, mint a jogász, aki segít a feleségemnek tönkretenni. Innentől kezdve már csak a helyet foglalni áll módunkban, és a magam részéről ezzel tökéletesen ki is egyezek, semmi másra nincs igényem ebben az illusztris társaságban. Valahol a tudatom peremét karcolgatja a kárörvendés undok démona, nesze nekem, az egykori legjobb barátom és az egykori szerelmem kéz a kézben ellenem. Hát mi ez, ha nem egy gyönyörű barátság kezdete? Kedves egészségükre.
Nyugodtan hallgatom az ügyvédemet, aki felvázolja a házasságunk szárba szökő gyönyörűségét, majd annak meglehetősen gyorsan bekövetkező hanyatlását az elhidegüléstől kezdve addig a pontig, amíg végül én más nőknél kerestem azt, amit tőle nem kaptam meg. Nyilván csak én lehetek görény ebben a helyzetben, de nekem nem célom végiggyalogolni rajta, már megtettem azzal, hogy megcsaltam, noha férfi legyen a talpán, aki kibírja egy érzékiséget mindent tekintetben nélkülöző házasságban. Még csak csók sem volt már rég. S azt még ki sem fejtettem, hogy nem akart gyereket.
- Az ügyfelem hajlandó teljes egészében Mrs. Caldwell részére íratni a korábban közösen használt házat, annak minden tartalmával együtt, illetve a szintén közösen használt gépjárművet. Ő pusztán a kutyára tart igényt, illetőleg a jövőben nem hajlandó semmit fizetni a volt feleség részére. – Miért is fizetnék. Kap egy szép kis kertes házat, ami teljes egészében ki van fizetve, nem terheli semmi, meglehetősen szép pénzért el tudja adni, ha akarja, ráadásul még bútorokkal is tömve van. Illetőleg ott a szintén nem alsó kategóriás autó, legyen elég, különben ez az ügy nagyon rondává fog válni, mert úgy érzem, túlontúl is nagylelkű vagyok vele ahhoz képest, amit érdemel. - Illetőleg, ahhoz is ragaszkodik, hogy Mrs. Caldwell megváljon a nevétől.
Vissza az elejére Go down
Lorelai Haggerthy
avatar
Inaktív

Avataron : Teresa Palmer
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szer. Aug. 31, 2016 1:04 pm
 



 

to Ben

Bosszantó mód idegesít, hogy Ben a férj, és nekem kell szétválasztanom őket Lizzievel. A gyerekkori emlékek felötleni látszanak, és bármennyire is igyekszem a háttérbe szorítani a hétéves önmagamat, az nem megy olyan egyszerűen. A nagypapám temetése után Ben állt mellettem, és öntötte belém a lelket. Akkor még nem tudtam, hogy egy ritka szívbetegség áldozata lett, de nem is tartozott rám. A szüleim összetörtek, és napokig szomorúság lengte körbe a házat. Számomra fullasztó volt, de már a fekete öltözéktől is irtóztam. A halál messze áll tőlem, és nem szívesen gondolok rá, hogy már olyan fiatalon szembesülnöm kellett az élet mulandóságával. A papírok az asztalon hevernek előttem, ahogyan a félig tele töltött pohár is, az áttetsző vízcseppekkel. Nagyot sóhajtok, és az ellenfelemre koncentrálok. Ryan imád versengeni, és nem rejti véka alá, hogy mindenáron le akar győzni, ha már olyan csúnyán alulmaradt a Cansington ügyben. A feleség elvitte a kosarazó férj házát, és a vagyonának a felét, nem beszélve a titokban tartott Kajmán-szigeteki számláról. Nem vagyok rest a legaljasabb módszerekhez is hozzányúlni, de most az egyszer elkap a bizonytalanság. Egykor a velem szemben ülő férfi jelentette a támaszt, a játszó pajtit, és most? Csendben, de annál jobban feszengve melléktevékenységként a tollam kupakját birizgálom.
- Mr. Boyle…ez mind nagyon szépen hangzott, és tudtommal ez a találkozó is azért jött létre, hogy a közös érdekeket egyesítsük. Az elő megállapodásban nem szerepelt, hogy Mr. Caldwell lemondana a teljes vagyonról, és arról sem kaptam értesítést, hogy csakis a közös tulajdonban lévő ebre tartana igényt. Határozottan feltüntettem, hogy mik az ügyfeleim elvárásai. A vagyon fele-fele arányban való elosztása…erről egy listát is készítettünk. – az aktatáskám mélyéről előhalászom a hossz tárgyleírást, és a két férfi elé tolom.
- A gépjárműre Mrs. Caldwell nem tart igényt, és az eltartási összegről nem mondunk le. – érintem össze a két tenyeremet, és egy kis hatásszünet után folytatom.
- A kutya elkobzása nem állt jogában Mr. Caldwell, és a feleségét sem tilthatja el tőle, ha látni szeretné. A munkája mellett amúgy sem tudja egyedül ellátni a kutyatartás feladatait. Amennyiben szeretnénk elkerülni a bírói végzést, akkor arra kérem Önt Mr. Boyle, és Mr. Caldwell, hogy gondolják át a kérésüket. Amennyiben nem állnak el tőle, akkor kénytelen leszek kérvényezni a szokásos tortúrát, és kezdetét veszi a vagyonfelmérés. Hosszú hónapokig el fog húzódni, nem beszélve arról, hogy Mr. Caldwell hűtlenséget követett el. Nem sok bíró fogja osztani a nézeteit, amiért félrelépett, illetve eléggé kiábrándító, hogy simán lemondana a házáról. Talán másodlagos kérése is van….igen nem akar asszonytartást fizetni. Nem hiszem, hogy ezt megúszhatja. – fejezem be, és a választ várom. A nő mellettem fészkelődni kezd, és bár tudom, hogy rájátszik, de kitör belőle a sírás.
- Ben…nem oldhatnánk ezt meg? – ettől tudok kiborulni. Megmondtam az elején, hogy csak akkor vállalom el, ha nem akar békülni, erre tessék. A szememet forgatom meg, és hátra is dőlök, mert én már elmondtam, hogy mire számíthat…igen igazi cápa vagyok, és Ben kedvéért sem fogok kivételt tenni. Megcsalta a feleségét, és álnokul hátba is szúrta. A szeretője tangája nálam van, mint bizonyíték, de nem akarom még kiteríteni. Úgyis elkerülhetetlen lesz a pereskedés, és Lizzienek a fejébe kell vésnem, hogy nem táncolhat vissza, ha nyerni akar.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Hétf. Szept. 05, 2016 3:54 pm
 



 

Idegesít, amit elkezd beszélni, és legszívesebben felröhögnék, hogy mennyire abszurd ez az egész. Eszemben sincs ezt játszani, pontosan ezért kapna meg mindent, de arról nem tehetek, ha szőke nőkhöz méltóan képtelenek rájönni, hogy mind a kocsi, mind a ház fele bőven túlszárnyalja azt, amit én fizetnék annak a frigid picsának évekig, amit eszemben sincs megtenni.
- Mr. Caldwell nem a teljes vagyonról, hanem a házról, és a kocsiról mond le. – Nyilván van még pénzem, de közel sem hiszem, hogy ez a nő megérdemel bármit abból, amit én sokszor éjszakába nyúló munkával keresek meg. Az eszem megáll. Egy büdös garast sem kellett ebbe a házasságba beletennie, és még van képe lenyúzni rólam a bőrömet is. Rohadt ideges vagyok, és csak azért tartom magam, mert nem venné jól ki magát, ha kikelnék magamból.
Mr. Boyle lenéz rám, én csak megcsóválom a fejem. Nem. Fizetek. Egy. Centet. Sem. Az újabb hülyeségekre firkálok pár címszót a kedves ügyvédemnek, mert én nem vagyok hajlandó Haggerthyvel ilyen stílusban kommunikálni. Amúgy semmilyenben sem, ha már itt tartunk, de így kiváltképp nem. Ezek után meg tényleg sehogyan sem, pajtáskodjon csak a kis feleségemmel, nyilván összeillenek gátlástalanságban.
- Mr. Caldwell a felhozott vádakra kívánva reagálni, közli, hogy Mrs. Caldwellnek sem volt joga a közös házukból kidobni a gyepre minden ruházatát, használati tárgyát, és utána megengedni rá a kerti slagot. A feleségét nem kívánja eltiltani a kutyától, ám a hölgy a mai napig nem kereste meg ezzel kapcsolatosan, ennek szellemében felettébb kérdéses, mennyire ragaszkodik a jószághoz. Eddigiekben is az ügyfelem gondoskodott folyamatosan a kutyáról, így eztán is meg tudja oldani ezt a számára oly kedves szabadidős tevékenységet. – Hátradőlök a széken, Elisabethre villan a pillantásom, aki össze is húzza magát, mert tudja nagyon jól, hogy ő keresztbe szalmát nem tett ezért a kutyáért, az én mániám volt mindig is, én akartam inkább a kutyát, és utána én is foglalkoztam vele. Nem játszunk olyat, hogy elveszi az egyetlent, ami nekem fontos a hamvába holt házasságunkból. Kíváncsi vagyok, melyik bíró nem röhögné körbe őket azért, mert kevesebbet akarnak, mint amit felajánlok, az meg hagy ne legyen már kiábrándító, hogy hajlandó vagyok egy halom rossz emléktől megszabadulni, és csak a kutyám érdekel, aki nem pusztán tárgy, vagy anyagi formát öltött akármi a szememben. Ismét csak nemet intek.
- Mint már említettem, Mr. Caldwell ezt tudja felajánlani, amennyiben Mrs. Caldwell is ragaszkodik hozzá, úgy kénytelenek lesznek perre vinni az ügyet. – Nem folytatja, mert a drága Elisabeth elkezd bőgni. Nagyszerű. Legszívesebben felállnék, és kivonulnék. Nem oldhatnánk meg? Nos kedvesem, marhára nem, akkor kellett volna elkezdened ezen rágódni, amikor először elfordultál tőlem. Nem most, amikor már én vagyok a rosszfiú. Elviszem én a balhét, maradhatsz makulátlan, nekem ráfér a képemre, de ha a kutyámat is akarod, akkor csúnya dolgok lesznek még itt, és nem csak én leszek szétcincálva.
- Tudomásom szerint te írattad alá velem a válási papírokat. Beadtuk. Elváltunk. Már csak a vagyonelosztás van hátra. Hogy akarod megoldani? – Szegezem neki a roppant logikus kérdést, aztán csak megcsóválom a fejem. Megtehetném, hogy számításból azt mondom, oldjuk meg, de eszemben sincs. Nekem ez nem megy, szabadulni akarok tőle, és a keserűségtől, a bennem összetört jövőképről gyerekekről, csodálatos családról. Beszélhetünk arról, hogy ki volt az, aki előbb megtörte ilyen-olyan módon a házasságunk szentségét, és beszélni is fogunk. Hónapok múlva, mert nem két perc, amíg kitűzik a tárgyalást… Ismét megcsóválom a fejem.
- A helyzet jelenlegi állása szerint az ügyfelem távozni kíván, áll elébe a vagyonfelmérésnek és a pereskedésnek. Mindenben a tisztelt bíróság segítségére lesz.
Vissza az elejére Go down
Lorelai Haggerthy
avatar
Inaktív

Avataron : Teresa Palmer
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Hétf. Szept. 05, 2016 8:41 pm
 



 

to Ben


A cápa bennem él, és nem kivételezhetek egyik ügyfelem férjével sem, mert hét évesen a csillagokat is lehozta volna nekem az égről. Gyerekek voltunk, boldogok, és önfeledtek. Mindketten felnőttünk, és eltávolodtunk a másiktól. Nem tudtam arról sem, hogy nevet változtatott, elvett egy nőt, aztán meg hirtelen a válásuk közepébe csöppenek. Aggaszt, és rosszul is érint, de mint ügyvéd tárgyilagosnak kell maradnom, mert engem azért fizetnek ebben a teremben, hogy kisemmizzem a velem szemben ülőt. Nem számít, hogy kinézetre sokkal vonzóbb lett, mint valaha, és minden álmomat felülmúlja, de itt és most mi ellenségek vagyunk. A tollammal játszom, amikor Ryan megszólal, és a kocsira, meg a házra tesz említést.
- Sajnos az Amerikai Egyesült Államok Törvénykönyve szerint, ha a hűtlenség, és az eltávolodás bebizonyítható, és csak az egyik felet terheli, akkor itt nemcsak a közös tulajdonban lévő házról, és kocsiról, nos és az említett közös tulajdonban lévő kutyáról beszélünk, amit bocsássanak meg, de inkább vennék egy másik lapra. Élő, és lélegző állat, aki ugyan nem tud egyedül dönteni, mert nincs joga hozzá, de ne kezeljük tárgyként, egyetért velem Mrs. Caldwell? – oldalt pillantok az ügyfelemre, aki szipogva bólint, de érzem, hogy ez csak a kezdet, és ma nem egyhamar fogok hazamenni, ahogyan terveztem.
- A gyepre való ruha kidobálás nem tartozik ide, az igen, hogyha Mrs. Caldwell vétke nem bizonyítható, márpedig nem ő követte el a szentségtörést, ami a házasságot illeti, akkor higgye el nekem Mr. Caldwell, hogy nem az a legrosszabb, amit veszíthet, hogy a kutyája a feleségéhez kerül, hanem, hogy kérvényezhetem a fele-fele arányban való megosztást. Értendő a birtokukban lévő összes ingatlanra, értékpapírra, elkülönített bankszámlára. – folytatom hűvös stílusban, mert akármennyire is igyekszem pártatlan maradni, felbasz, ha nem vesznek komolyan.
- Mrs. Caldwellnek biztosan meg volt az oka rá, amiért nem töltött elég időt a kutyával. – sóhajtok egyet, de kétlem, hogy ebben lenne igazság. Elizabeth nem tűnik egy állatbarát nőnek, és tudom, hogy milyen az, ha valaki rajong a kedvencéért, és milyen, ha nem. Ő utóbbiba tartozik, és számomra is világos, hogy csak keresztbe akar tenni Bennek, de én védem Lizziet, így más választásom nincsen.
- Úgy tűnik akkor… - ekkor törik el a mécses, és végre megszólal Ben is. Különös érzés kerít a hatalmába, ahogyan mély baritonja eléri a hallójáratomat.
- Lizzie, kérem… - kelletlen átölelem a vállát a mellettem ülő nőnek, és egy zsebkendőt keresek elő neki.
- Én is úgy látom, hogy ezt sajnos nem tudjuk megoldani közös érdekek alapján. – pillantok át az asztal másik felén ülőkre, mikor utolér a zsibbadás. Apró tűszúrásokat érzékelek a bal ujjbegyeimtől kiindulva. Összezárom hirtelen a tenyeremet, és kiesik belőle a toll.
- Amennyiben így van, akkor kérvényezni fogjuk a Bíró úrnál.. – kezd bele Ryan, de nem merek megmozdulni. Kínzóvá válik a fájdalomérzet, és muszáj elrejtenem a kezemet, ezért az asztal alá húzom, de megrándul a szám széle, és Mr. Boyle figyel fel rá először.
- Ms. Haggerthy…Lorelai jól vagy? – nem szeretem, ha személyeskedünk, ha ügyfelek is vannak a teremben, de most nem számít.
- Jól… - átfogom a bal vállamat, de beáll a bénulás. Az inak, és az izmok is megfeszülnek, és úgy érzem magam, mint akinek egyesével kést szúrnak a kézfejébe.
- Ms. Haggerthy… - lepődik meg Lizzie is, de most nem tudok egyikükre se felnézni, mert lehorgasztom a fejemet, és mélyeket lélegzek. Mindjárt elmúlik….vagy nem.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Pént. Szept. 09, 2016 3:32 pm
 



 

Ryan arcán átsuhan egy magabiztos mosoly, amikor az eltávolodás kerül terítékre. Nos, igen, drága Lorelai, nem tudom, mit mesélt neked a feleségem, de ezen a ponton bizony nagyot fogsz bukfencezni. Én nem bánom, hogy ezen a téren még igencsak nagy ködbe burkolózva tapogatózik, valamivel nekem is védekeznem kell, nemde? Elisabeth tudja, hogy ez nem egyoldalú dolog volt, én még azt is el tudom képzelni, hogy az ő elhidegülése is valamiféle félrekamatyolásból adódik, csak túl vastag bőr van ahhoz a szép kis arcán, hogy inkább rám fogja az egészet. Tulajdonképpen nagyon jól csinálja, mert mindenki csont nélkül benyal neki mindent. El ne felejtsek majd gratulálni. Vagy remek színésznő, vagy a világ leghülyébb picsája. Inkább az előző legyen, mert eddig nem tartottam magam rossz emberismerőnek.
Na jó, erre fel kell köhögnöm, de úgy teszek, mintha rosszul lennék, bele is iszok az előttem ácsorgó vizespohárba. Ő anyám. Hát pont a drága Mrs. Caldwell volt az, aki felhozta a kutya ügyét, mikor neki is tökéletesen világos, hogy az eb egyrészt hozzám húz, másrészt engem érdekel, mi van vele, és én gondoskodom róla.
- Ezek szerint azt állítja Miss Haggerty, hogy az ügyfelének joga volt a közös tulajdonú zárat cseréltetni, hogy az ügyfelemnek esélye se legyen elvinnie még a holmijait sem, nemhogy ugyanúgy használni a közös tulajdont, mint addig? Másodsorban mivel azt vallja, hogy az ügyfelem nem tehette meg, hogy elvigye a kutyát, úgy vélem, Mrs. Caldwellnek sem volt joga rendelkezni Mr. Caldwell ruhatára és személyes tulajdonai felett. Az ügyről egyébként jegyzőkönyv készült, amit eljuttattunk Mrs. Caldwellnek. – Az már más kérdés, hogy vélhetőleg azon nyomban kidobta, így esélye sem maradt Lorelainak azt illetően, hogy képbe kerüljön az ügyben. Állítólag jó a híre, és mondhatnám, hogy akkor meg kellett volna gondolnia, hogy elvállalja-e ezt az ügyet, ami csak látszólag sima ám, ellenben még ha bele is megy, abban a pillanatban hátat kellett volna fordítania neki, amikor megtudta, hogy ki a kibaszott férj. Én, jah. Ennyit a szép gyermekkorról, van ez így. Látszik, hogy mindketten felnőttünk.
- Minden tiszteletem, Mrs. Caldwell, de mit gondol, hogy otthon bankjegyeket nyomtatok? A vagyonom majd egészét a ház és az autó teszi ki. Felőlem turkálhatnak a zsebembe, de a fele-fele arányú vagyonelosztással az ügyfele csak veszíteni fog. Ezáltal maga is. – Totál nem veszem komolyan, mert vagy szarul végzi a munkáját, vagy mindent elhisz egy sértett picsának. Az én szennyesem tiszta, sem értékpapírom, sem elkülönített bankszámlám nincs, a családi örökségből meg már rohadt rég kitagadtak. Ennyi vagyok. Van egy kevés megtakarításom, de azzal csak én fogok jobban járni, hogyha fele-fele arányban akarnak osztozkodni. Azzal viszont nem, hogy el kell erre basznom a fél életemet, amihez viszont rohadtul nincs kedvem. Nem véletlenül vagyok ilyen kegyes. Én ezzel az egésszel nem akarok a jövőben foglalkozni. Egy. Rohadt. Percig. Sem.
Biztos megvolt. Kitartott feleségként otthon aztán roppant nehéz lett volna elvinni sétálni. Ez azonban nem tartozik már erre a lapra, menjenek perre, és lássuk, miként borul ki a bili, amibe bizony nem csak én szartam bele.
A sírdogálást Lorelai tollának leesése szakítja félbe, és be kell vallanom, némileg nyugtalanító, eddig elég összeszedettnek tűnt, és tisztában vagyok vele, mennyire dühítő pacák vagyok, de egy ügyész nem engedheti meg magának, hogy így elveszítse a kontrollt. Szerintem nem is erről van szó.
- Elnézést, orvos vagyok, oda mehetnék, bíró úr? – Bólint, mire felállok, és Lorelaihoz lépek, már amennyire hagyja, hogy megtegyem, és ránézzek. - Ms. Haggerty, mi a baj, mit érez? Megnézhetem a kezét? – Nem fogom a keresztnevén hívni, azt senkinek sem kell tudnia, hogy egyszer régen ismertük egymást.
Vissza az elejére Go down
Lorelai Haggerthy
avatar
Inaktív

Avataron : Teresa Palmer
Kor : 29

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szomb. Szept. 10, 2016 11:52 am
 



 

to Ben

Általában körültekintő vagyok, utánajárok a dolgoknak, és háttér információkat is gyűjtök az ügyről, de túl kevés időm volt, és a válási papírok aláírásánál se voltam jelen. Az egész procedúra tizedét, ha ismerem, mégis elvállaltam, mert az édesapám szerint én vagyok a legjobb ebben a városban, másodsorban nem szeretem, ha egy nő a hűtlen, disznó férje miatt szenved. A pontosság, és a körültekintés híve vagyok, de most, amikor Ryan elkezd beszélni, és tudomást szerzek a gyepre való kidobált ruhadarabokról, illetve a jegyzőkönyv felvételéről is, akkor kicsit elszáll az agyam. Nem elég, hogy a gyerekkori barátomnak kell alá tennem, de még le is járatom magamat, mert nem voltam elég alapos. A tárgyalóteremben többen hallgatják a párbeszédünket, így nem borulhatok ki, de ezek után bizonyosan el fogok csevegni a bájos Mrs. Caldwellel, aki már nem az első tényt hallgatta el előlem.
- Mr. Boyle nekem nem volt birtokomban ez az információ. Amennyiben valóban ez történt, akkor az ügyfelemnek nem volt joga kidobni Mr. Caldwell ruhaneműit, és egyéb ingoványait sem, sőt a kutya elvitele ebben az esetben majdnem… - ki is mondanám, hogy jogos, de elhallgatok, mert nem akarok megalázkodni. Nem vagyok az a típus, aki szeret veszíteni, de most az én hibám is, hogy nem faggattam ki jobban Elizabethet. Megfordul a fejemben, hogy visszatáncoljak, és átadjam másnak az ügyet. Ebben a pillanatban a nagy összeg se érdekel, ami a markomat fogja ütni, mert elegem van abból, hogy hülyét csináljak magamból. A feltételezésem nem állja meg a helyét, és még Ben is rá tesz egy lapáttal, hogy cukkolja a drága nejét.
- Nem hiszem, de azért a ház, és a kocsi? Ilyen gyorsan meg akarsz tőlem szabadulni? Nem jelentett neked semmit az elmúlt három év? Gyereket akartam tőled. – ez a kijelentés még az én szívemet is megszorongatja. Mekkora egy tapló az, aki a gyermekre vágyó feleségét megcsalja? Ha velem tette volna ezt, akkor nem érném be annyival, hogy elváljunk. Bosszút esküdnék ellene, de ez én vagyok, és nem más. Sajnos be kell vallanom, hogy az ilyen megkeseredett ügyfelekből gazdagszom meg, akik törvényes úton akarják szétcincálni egymást. Mekkora szenvedélyt fektetnek abba, hogy keresztbe tegyenek a másiknak…amit inkább a házasságuk megmentésére fordíthattak volna. Az elmondottak alapján nem marad más, mint egy időpont kitűzése, de Lizzienél elszakad a cérna, és sírva fakad. Nem nagyon hat meg, és a hátamon is feláll a szőr, hiszen válni akarnak, és nem békülni. Az összeszedettségem ott hagy cserben, amikor erős fájdalom nyilall a bal ujjaimba, és át nem terjed a vállamra is. Bal kezes vagyok, így nem csoda, ha elejtem a tollat, és azonnal az asztal alá csúsztatom a kezemet. A késszúrás jellegét nem tudnám beazonosítani, de szerintem hasonló ehhez. Ryan érdeklődik tőlem először, aztán Ben van olyan lovagias, hogy a bírótól kérjen engedélyt a közbenjárására. Nem akarok én tőle semmit, de még a segítségét sem. A barátságunk véget ért, és nem tartozik értem felelősséggel. A bennem élő kislány ezzel most nagyon nem értene egyet.
- Semmi bajom Mr. Caldwell. Kérem, bíró úr tűzzük ki a következő tárgyalás időpontját, hogy Mr. Boyle és az ügyfele szabadon távozhassanak. – rándul meg a szám széle, és felpillantok Ben szemeibe.
- Igazán nem szükséges ennyi idő elteltével a hőst játszanod. – artikulálok, de halkan jegyzem meg, hogy csakis ő hallhassa.
- Ebben az esetben a vagyonfelmérésre október 20-ig lesz lehetőségük. Reggel kilenckor várom Önöket újra. – én csak biccentek, és hirtelen elkezdem összeszedni a dolgaimat. A mellettem szipogó nőre tekintek.
- Mrs. Caldwell holnap fáradjon be az irodámba, most sietnem kell. – a kosztümöm alatt még mindig érzem a bénultságot, de nem mutatom kifelé. A jobb kezem az ügyetlenebb, de sikerül összeszednem a papírokat, és a többiek előtt hagyom el az épületet. A kocsimig már nem sok van hátra, és kicsit fel is lélegzek, amikor sikerül benyomnom a gombot, és bedobhatom a táskámat az anyós ülésre. Beülök a vezető oldalra, és kibújok a kosztüm felsőmből, hogy elinduljak végre, de a kezem nem akar engedelmeskedni nekem. A kézifék kienged, és hátra pattan egyet az autó, így a szűk helyen sikerül nekimennem a mögöttem lévőnek. Még oda se kell néznem, hogy tudjam kié.
- A picsába… - kelletlen szállok ki, hogy Ben kék íriszeibe nézhessek.
- Nem direkt volt…ami azt illeti. – a jobb kezemmel masszírozom a bal ujjaimat, de a merevség nem enged, és remegni kezdek. Megpróbálok nem közvetlenül előtte megállni, de még a hülye is látja, hogy nem vagyok jól.
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Pént. Szept. 16, 2016 12:07 pm
 



 

Egy apró részem egészen megsajnálja Lorelait, lévén egyértelmű, hogy Elisabeth nemes egyszerűséggel nagyon fontos részeket hallgatott el előle, vagy épp a valóságnak aligha megfelelően tálalta, és ennek most az ügyvédnő issza meg a levét. Azonban a nagyobbik részem úgy van vele, hogy most az a feladata, hogy nekem tegyen keresztbe, így nem fogom különösebben izgatni magam, hogy jelen állás szerint tökéletesen alkalmatlannak tűnik a munkájára. Nem hinném, hogy így van, csak éppen olyan ügyfelet vállalt a nyakába, akinek szép szokása lehazudni a csillagokat is az égről, illetőleg elferdíteni mindent, amit csak tud, hogy ő jöjjön ki belőle jobban. Én leszarom, mit művelt velem, nem érdekel már semmi vele kapcsolatban, csak lehetőleg a jövőben ne legyen hozzá közöm. Éppen ezért eszemben sincs asszonytartást fizetni, mert akkor minden alkalommal kontaktusba kellene keverednem vele, és ez az, amit nagyon szeretnék elkerülni a jövőben. Már bottal sem. Az a nő, aki eléri, hogy én ne érezzem magam férfiként, és gusztustalanságra késztessen, mert nemes egyszerűséggel nem tudtam már mit kezdeni azzal, hogy nem bírja, ha hozzáértek, számomra már nem kell, hogy létezzen.
- Na, most azonnal állítsd le magad, mert csúnya vége lesz. Nagyon jól tudod, hogy melyikünk akart igazából gyereket. – Megrándult az idegtől a szám széle, és úgy nézek a volt feleségemre, hogyha tekintettel ölni lehetne, most azonnal szörnyet halna. Még van képe. Az isten bassza meg… Mr. Boyle int nyugalomra, tudom, hogy igaza van, de nem tűröm, hogy ilyen szinten vérlázítóan valótlan dolgot állítson. A sírás végképp beteszi a kaput, és legszívesebben elhúznék innen a picsába.
- Ha nincs, hát nincs. – Emelem a kezeimet magam elé megadóan, és a kötelességtudó orvos helyére visszarángatom a sértett férjet, úgyis tombolni vágyom most, nem mások sebeit nyalogatni. Főleg nem az övét, akit látszólag egy pillanatig sem zavar az a tény, hogy velem kell kicsesznie. Lám, a bájos kislány már rohadt rég nincs sehol. Ez van. A múlt elmúlt, a jelen meg rohadt kényelmetlen. A halk szavaira csak egy röpke, gúnyos, ámde alig hallható röhögés a válasz. Csuklóból jönne a baszódj meg is mellé, ha nem a bíróságon lennénk, nyilvánvalóan csak én tehetek mindenről. Ja. Én vagyok a szar barát, a szar volt férj, bizonyára még ezernyi egyéb más dolgot is képesek lennének ezek a szőkeségek a nyakamba varrni, de azt már eszembe sincs megvárni.
- Köszönjük szépen, bíró úr. – Boyle megy kezet fogni, én meg kifelé, köszönöm, de a mai nap nekem bőven sok volt. Úgy szelelek el, közben megoldva a torkomat szorongató nyakkendőmet, mintha az életem múlna rajta, csak annyira állok meg, hogy vegyek egy műanyag pohárba vizet, az ügyvédemet majd felhívom, ha lecsillapodtam. Halvány lila gőzöm sincs róla, hogy fogom ezt bírni, az igazságtalanság, az aljasságból született hazugságok már most olyan szinten felháborítanak, hogy falnak tudnék menni.
Alig érek el az autómig, valami agyhalott nekimegy a kocsimnak, és valósággal robbanok, amikor még az arcát is meglátom hozzá, arra pont nagy ívben teszek, hogy nem direkt volt, a történtek után ezt a fajta kicsinyességet is kinézem belőle.
- Menj a francba, Haggerty. – Közlöm minden ingerültségem birtokában, és ezt nem csak az autómért. Sőt, igazság szerint inkább rohadtul azért, hogy a feleségem ügyvédje, és engem készül tönkretenni. Ez az, amit képtelen vagyok megemészteni, és nemes egyszerűséggel nem is vagyok hajlandó. Örüljön, hogy a hülye picsát nem kapja meg az arcába, noha a kísértés meglehetősen alattomosan kajtat a felszínen. - És vizsgáltasd ki magad, nem normális, ami a kezeddel van. – A mai nap folytán többször voltam már érzéketlen pöcs, legyek hát most is, amikor ennek az egészen elbaszott jelenetsornak a végére pontot teszünk. A magamról út közben leoperált nyakkendőt és zakót bedobom az autómba, és utána magam is beülök, eszemben sincs még egy percig itt maradni, az idegrendszerem tropa, és mindenkinek jobb a hatótávolságomon kívül…

//Köszönöm szépen a játékot! XDD //
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Hétf. Szept. 19, 2016 6:05 pm
 



 





játék vége





Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Vendég
avatar


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Vas. Nov. 06, 2016 6:57 pm
 



 

Elijah & Darby


A legtöbb ember könnyen azonosítja Seattle-t az esővel, a borongós szürke fellegekkel és alapvetően a kissé melankólikus város benyomásával. A vicces talán az egészben az, hogy ez a legutolsó amit észre szoktam venni. Mármint az időjárás. A reggeli öltözékemet csak annyiban befolyásolja, hogy szürke, vagy sötétkék kosztümöt vegyek és persze vigyek magammal esernyőt, esetleg egy könnyebb blézer avagy sem. A mai nap semmiben sem különbözött az összes többitől, még akkor sem ha történetesen pénteket mutatott a naptáram ami a konyhában függött a kis bambusz rolóval és apró katicákkal ékített ablakom mellett. Szerettem szép dolgokkal körülvenni magam. A fények, a lágy színek a lakásom alapvető kellékei voltak, ahogyan a kis katicák, vagy a baba gyűjteményem, ami szinte már nem is hobbi volt, sokkal inkább az életem része. Egy egész szoba tele volt velük, én mégis mindegyiket tudtam szinte, hogy mikor, honnan szereztem, vagy éppen kinek az ajándéka volt. Az ügyfeleim egy része így köszönte meg néha azt amit értük tettem. Jó érzéssel töltött el ha nyertem és hetekig lelkibeteg voltam, ha esetleg elbuktam egy-egy pert. A veszteség nem tartozott azon fogalmak közé, amit könnyen emésztettem meg. Anya szerint lassítanom kellene, apa szerint tökéletesen jó irányba haladok affelé, hogy egyszer akár a bírói székig vigyem. Nem tudom, hogy ezt egyáltalán akarom e. Hogy a nagy döntésekre, az igazság ilyen mértékű kézben tartására fel vagyok e készülve. A mami legnagyobb bánatára nem követtem őt a törvényszéki patológia rögös, bár számomra igen bizarr világába, amelynek számtalan oka közül szinte a leghangsúlyosabb az volt, hogy irtózom a vértől. De nem...nem is ez a legjobb szó rá, szinte hisztérikus sokkot kapok tőle adott esetben. A babakék kávésbögrében halkan csobban a kávé, egy kanálka cukor, leheletnyi tejszín és amikor belekortyolok a szemeim lehunyva élvezettel adózom ennek a pár perces gyönyörnek. A kávézás művészet, amelyet lehet pocsékul is művelni, de az igazán ínyencek megadják a  módját. Szinte szégyenlem, hogy nap közben az automaták útvesztőjében találom meg az igazit, éppen ezért a reggeli indulás legyen cserébe tökéletes. Kinézek az ablakon, és a piszkos szürke fellegek mögött elbújó napsugarakat igyekszem előcsalogatni, úgy tűnik egyelőre hasztalan. Tintakék kosztümöt választottam, ezüst szín díszgombokkal, és hozzá passzoló, pár árnyalattal világosabb inget. Nem blúzt, inget. Három tárgyalásom is lesz a nap folyamán, melyben az első kettő között lesz nagyjából tíz perc szünetem a legszükségesebbekre. Ha jól halad minden és nincs gond, senki nem késik, és a beadott papírok is megfelelnek minden előírásnak akkor délután háromkor szabadulok. Ez tényleg egy átlagos napom, és csak rajtam múlna, hogy lassítsak a tempón, de már nem látom értelmét. Egy valaki miatt lassítottam volna….öt évet adtam neki a semmire, miközben ő úgy tekintett rám, mint a tulajdonára. Mint egy kellékre aki jól fog mutatni az ügyvédi diplomájával az oldalán az éves jogászbálokon. Ettől én többet érek. Anya szerint ostoba vagyok, hogy hagytam őt elmenni, apa csak beleegyezően hallgatott és inkább nem mondott nyílt véleményt. Úgy vélem talán jobb is. A falon függő árvácskákat ábrázoló órára pillantottam és sietve tüntettem el a pirítósomat a számban, miközben már a fekete, egyszerű szabású magas sarkúba bújtattam bele a lábamat egymás után. Egy-egy gombokkal harmonizáló fülbevalót csiptettem a füleimbe, és magamra terítettem a kabátom. A hajam a praktikusság kedvéért kontyba tűzve, és a sminket is minimálisra vettem, elvégre ez nem valami móka, hanem egy tárgyalás. A forgalom átlagos volt ma reggel, ha átlagosnak lehet nevezni azt a fél órát, amit a dugóban ültem a belváros szélétől. A lámpáknál a sorok egybe értek, az emberek türelmetlenül tülköltek. Néhányszor megkíséreltem bekapcsolni az autó lejátszót, és amikor felhangzott az egyik közös válogatás CD, amit még Michaeltől kaptam ajándékba valamelyik évfordulón kicsi gombóc gyűlt a gyomromba, és inkább kinyomtam. Egy hónap még kevés volt, hogy tökéletesen feldolgozzam és túl legyek rajta. Öt évet az ember nem dob ki egyszerűen az ablakon, még akkor sem, ha ebből az utolsó év maga volt a pokol. Mégis amikor ültem ott a csendben és ujjaimmal a kormányon a közös dalunk ritmusát kezdtem el dobolni rémülten kaptam fel a fejem. Mégis mi az ördögöt művelek? Önkéntelen reakció, és le kellene szoknom róla. Fáj, hogyne fájna, de éppen ez az oka annak, hogy terelem a figyelmem, és a gondolataim róla. Többször járok a templomi kórusba amikor egyáltalán van egy kis időm, noha ezt is már többször skippeltem el, amiért Thomson atyától egy ujj ide-oda ingatós fenyegetést kaptam, és szemlesütve kértem bocsánatot. Egyre több és több ügyet vállalok, méghozzá annyit, hogy már a hétvégéimen sem járok el szinte sehova, és a levegőzés kimerül abban, hogy kiülök a nyitott teraszra dolgozni, és a kertemet bámulom. Ilyenkor ősszel a millió színével olyan mint egy képeskönyv kitépett lapja. Az éles dudaszó ránt vissza a valóságba, lódul a kocsisor, én meg rákapcsolok és felzárkózom. Két utcára vagyok a bíróság impozáns, egekbe nyúló épületétől. A mobilom csörrenésére majdnem a fejemet verem a kocsi tetejébe akkorát ugrok. Elfelejtettem vibrára állítani, és most Bon Jovi rekedtre kiabálja magát….You Give Love a Bad Name Sok embert sikerült már meglepnem az eklektikus zenei ízlésemmel, ami egy barátom szerint tökéletesen ellentétes az engem körülvevő dolgokkal, de mindenkinek kell valami balansz az életébe. És nekem senki ne mondja, hogy a klasszikus rock az nem elég lírai.
- Daniel? - a gyakornokom hív, öt hónapja került hozzám, roppant lelkes és elhivatott, remélem a diplomáig kitart.Hosszú lesz az út.
- Merre jársz? Leadtam az anyagot a nyolcasba és a tizenkettesbe, most pedig viszem át a huszashoz. Ha minden jól megy mindenhol rendben lesznek a beadványaid.
- Imádlak! Órák kérdése és ott vagyok. Azt hiszem végre megszerzem neked azokat a jegyeket a Seattle Thunderbirds évadzáró mérkőzésére.
- Haha! Elverjük a Sacramentot mint a huzat. Te is eljöhetnél velem.
- Én meg a jégkorong? Nem nem, ettől azért diszkrétebb közösségi tevékenységek érdekelnek.
- Mint például?
- Köszönöm a beadványokat, minden jót Daniel.- bontottam a vonalat. A magánéletembe nagyon nehezen engedtem bepillantást még a közvetlen kollégáknak is. És amint úgy éreztem, hogy valaki egyetlen kérdéssel akár közelebb akar kerülni azonnal összezártam. Újabb fél óra kimerítő araszolás után érkeztem meg, és alig találtam parkoló helyet már. A folyosón az utolsó métereket futva tettem meg, és két perccel a tárgyalás kezdete előtt, szó szerint beestem az ajtón a temérdek táskával és persze a széles, bocsánatkérő mosolyommal, meg az udvarias exkuzálási szóbeli kísérletemmel. Az első tárgyalás maga volt a pokol: a feleség mindent meg akart vonni és el akart venni a férjétől. A gyerekek láthatási jogait, a közösen szerzett ingatlan, a hajót amelyet nászajándékba kaptak, a nyaralót valahol az északi fenyvesekben. A beadványomban egy kisebb lista szerepelt az egyéb közösen szerzett dolgokról és persze néhány tanúvallomás arról, hogy az ügyfelem remek apa, nem vonhatja meg tőle a nő a láthatást. A második tárgyalás már keményebb menet volt, itt a feleséget képviseltem, akit azzal gyanusított a férje, hogy bántalmazza az alig három esztendős fiukat, ezért el akarja perelni tőle. A harmadik ügyemnél pedig egyszerűen alig hallottam a saját hangomat az oda-vissza ordibálásoktól, végül a bíró megunva az egész cirkuszt, berekesztette a tárgyalást. Nyúzottan indultam kifelé, és az órámra pillantottam: fél négy. Éhes voltam, fáradt, kimerült de leginkább tele voltam újabb papírokkal amelyeket az ügyekkel kapcsolatosan el kellett intéznem. Hétvégén megszerkesztem őket, vagy már ma este….csak szereznem kell valami ehetőt. Főzni esélytelen, azt sem tudom mikor próbálkoztam ilyesmivel utoljára. Katasztrofális vagyok a konyhában.Miközben a gondolataimba jártam még a nagy kapuból visszaintettem a portásnak és ahogyan előre fordultam nekiütköztem valakinek. De ez nem csupán nekiütközés volt, szó szerint elsodortuk egymást. A táskám kiesett a kezemből, ahogyan az aktákat tartalmazó dosszié is. Az iratok, amelyeken annyit dolgoztam ott hevertek a sárban az aszfalton és persze a gondozott kis kertbe is jutott belőlük. Én meg úgy ahogy voltam szó szerint ott támaszkodtam egy idegen felett a két válla mellett, térdem meg az aszfalton. Érdekes és kicsit groteszk helyzet volt.
- Oh!- hirtelen ennyi ami kicsúszott a számon, meg természetesen első reakcióim közepette próbáltam felállni a földről. De nem is az iratok érdekeltek a papírok pótolhatóak. Az érdekelt, hogy akit sikerült magammal rántanom az jól van e.
- Nem esett baja...bajod ugye?- javítottam magam a mondanivalóm közepette amikor feltűnt, hogy egy fiatal srácot tepertem le a bíróság előtt sikeresen.
- Őszintén sajnálom, rohanásban voltam, az én hibám.- a kosztümszoknyámat igazgattam, valamiféle emberi külsőt igyekeztem magamnak varázsolni, miközben végtelenül restelltem a dolgot. A kontyom félig kibomlott, a szoknyámon itt-ott foltok éktelenkedtek az egyik gomb is leszakadt. Csuda bánja! A papírokért hajoltam le és szedegetni kezdtem a kezembe vett táskámba. Volt amelyiket egyértelműen használhatatlannak nyilvánítottam. Dupla munka.
- Ha esetleg jóvá tehetném...egy...kávé...süti...nemkávé...nemsüti valami más…- próbálkoztam talán zsigerből. Mert nem szeretek embereket bántani. Se lelkileg, se fizikálisan. Se szándékosan, se véletlenül.
Vissza az elejére Go down
Elijah Moore
avatar
Média és művészet

Avataron : Andy Biersack
Kor : 25

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Vas. Nov. 13, 2016 1:02 am
 



 

Az enyhe kifejezés, hogy nagyon fel vagyok baszva. Kurvára elegem van ebből a napból. Nem elég, hogy nincs getvás kávé az automatában, szétment a hangszóró, Kira meg baszki állni nem tud rendesen, és akkor ezt a faszomságot nevezik ezek próbának. Most már rohadtul betelt a pohár a szarságaikkal, úgyhogy olyan lendülettel baszódom ki az épületből, hogy majdnem az ajtót is viszem magammal. Legszívesebben belenyomtam volna valamelyik köcsög fejét, de ehelyett én baszódom neki valami mandzsettagombos nyanyának. Faszom, ez is csak én lehetek.
- Faszomba má’. – morgom, de aztán sikerül lemásznia rólam, én meg mély levegőt veszek, és leküzdöm a dolgot. Így is idegbeteg szar vagyok, nem pont ez a lófasz fogja elvenni a maradék türelmem is.
- Ja, egyben vagyok. – vonom meg a vállam, miközben feltápászkodom. A tenyeremen lett néhány horzsolás, de azt már pont telibe szarom. Még egy mandzsettagombot is sikerült lerángatnom róla, ami viszont határozottan jót tett neki. – Úgy, igazítgasd még egy kicsit, a térded még kilátszik.
Röhögök fel sötéten, azért valljuk be, ilyen öltözékben minimum nyolcvannak néztem. Ha így folytatja, ember nem lesz, aki egyáltalán egy pillantásra méltatná. Egy fa megindítóbb lenne ennél. Azért ahogy nekiáll a lapokat szedegetni a talpam mellől, nagylelkűen odébb állok az egyikről. Faszomat az egészbe.
- Fő a határozottság, mi? – fintorodom el, de azért az ajánlat végül is annyira rosszul nem hangzik. – Egy kávét a’sszem elbírna a szervezetem.
Koffeint ugyebár nem utasítunk vissza. Soha.
- Hány éves vagy? - mérem végig még egyszer, de őszintén, tippem sincs. Mindenesetre egy húszast biztos ráhúzott, és nem mínuszban.
Vissza az elejére Go down
Admin
avatar
Admin

Avataron : Mr. Hunnam | Dornan | Mitchell
Kor : 168

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szer. Feb. 15, 2017 9:41 pm
 



 





játék vége






Quentin :: Franklin :: Raymond
Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szomb. Júl. 22, 2017 11:10 pm
 



 




zene

09:02

Nincs szükségem megerősítésre ahhoz, hogy pontosan tudjam, mit hallottam az előbb..
..az első lövés hangja hihetetlenül kicsire húzza össze a bensőm és a levegő is belém szorul. Hosszú időre. Annyira, hogy egy örökkévalóságnak tűnik, mire megint képes vagyok oxigént venni magamhoz. Felszínesen, zihálva és minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy csendben maradjak az ösztönös felkiáltás helyett.
..a második elviselhetetlen gombócot tol a torkomba és bár tudom, hogy nem igazi az érzés és nem valós a fájdalom, mégis annak élem meg a golyó ütötte, mára már begyógyult hegekbe nyilallást. A testem emlékszik.. ..emlékszik az alig egy évvel ezelőtt történtekre, arra, ahogy a golyó keresztül szaladt rajtam, szétszaggatva az izmokat, szöveteket és inakat. A vérre. ..istenem mennyi vér volt.. ..a padló síkossá vált, a kezemre ragadt, átáztatta a ruhámat. Meghaltam. Újra és újra.
..a harmadik kiszorít minden vért a végtagjaimból és hirtelenjében nehéz lesz megtartani a csákányt a kezemben. Túl erősen cseng a visszhangja a fülemben. Nyelnék, de a torkom, a szám kiszáradt…

[20 perccel korábban]

72-es esetkocsi, 26-os mentő; gázszivárgást jelentettek a 4. sugárút és Jefferson utca sarkáról.

Az éjszaka egészen nyugisan telt, riasztás nélkül. Ilyenkor mindig igaz az, hogy amilyen békés az éjjel, pont annyira nem lesz az a reggel. Alig 10 perce értünk vissza egy hajnalban történt karambol helyszínéről. Unottan kapok fel valamit a pultról, bepótolni vágyva a kimaradt reggelit. A tojást ma reggel valahogy nem kívánom, így alapból fordulok el a rántottától és keresek inkább valami mást. Vagyis csak keresnék, ha a következő riasztás nem futna be, telibe vágva minden tervemet az étkezésre. A végül elmart zsemle az asztalon marad, gondolkozás nélkül pattanok fel és futok a kocsiig, a földön sorakozó bakancsok és nadrágok katonás sorban állnak egymás mellett, két percen belül pedig már ki-ki a magáét felkapva ül a tűzoltókocsin és harsogó sziréna mellett robogunk a helyszínre.
- Az nem a bíróság épülete? - rövid bólogatásokkal adom meg a választ Dalton kérdésére, de igen, az.
Gyorsan haladunk, talán öt perc telik el és, ahogy megérezünk, érezni valamennyi gázszagot már az utcán is, a hadnagy két másik kollégával együtt előre vonul a mérőeszközökkel a gáz mennyiségét és koncentrációját ellenőrizni.
- Collins, Dalton, hátra, José, Smiths a 3. sugárút felől menjetek! - a parancs, az parancs. Egy értettem társaságában felkapok egy másik mérőeszközt, a csákányomat és Dalton társaságában, futva indulok a megadott irányba. Erről azonban a gáz kevésbé érezhető és ezt a mérő digitális értékei is igazolják.

8:57

A tűzriasztó élesen és hangosan visít az épületben, miután szándékosan beindította a kollégám. Az épület keleti szárnyában valóban gázszivárgás van és amíg nincs elzárva a gáz, addig a legrosszabbra kell felkészülni. Első az emberek evakuálása az épületből.
- Dalton az elsőre, Collins a másodikra, nézzétek meg nem maradt-e bent valaki.
- Igen hadnagy. – a lépcső felé is futva megyek és felérve az elsőre a fordulóban elválunk a kollégámmal egymástól.
- Tűzoltóság! Vannak még az épületben? – hangosan és érthetően kiáltok. Az első tárgyalóterem üres, nincs már itt senki. A következőhöz haladok tovább és oda is benyitok. Szerencsére innen is kijutottak már, de ekkor eldördül az a bizonyos jól ismert és rettegett hangot hallató lövés... valahol.
Valamelyik tárgyalóteremben.
Talán nem telik el egy-két másodperc sem, nekem mégis jóval hosszabbnak tűnik. Nehéz megmozdulni, nehéz csendben lenni, nehéz nyugodtnak maradni, amikor minden egyes porcikám és idegsejtem mást követelne.
Behajtom az ajtót magam mögött és hallom, hogy kivágódik egy másik. A szívem ki akar ugrani a helyéről. Ha egy égő épületbe kell bemennem, legyen az bármennyire is veszélyes vagy rizikós, tudom, hogy menni fog, azt, hogy mit kell tennem, mi a dolgom és a félelem valahol inkább segít. Az adrenalin segít. ..de ez… a fegyverek, a lövés nem képezi a mindennapi munka részét és, ha olykor bele is futunk.. nem sokunkat lőtték még le. Akit pedig mégis.. nem tudom, hogyan birkóznak meg vele.
A bakancsok koppanása ütemesen ver visszhangot a folyosó falai között. Közeledik..
- Collins, jelentést! - a rádió recsegése, olyan hangerővel robban bele a csendbe, hogy fülsértőnek hat, pedig most sem hangosabb, mint máskor. Hirtelen kapok oda és némítom el a szerkezetet. Az ütemes sétálás felgyorsul.
Meghallotta…

[09:03 – 911 riasztás a rendőrségre]

Lövéseket jelentettek a 4. sugárút és Jefferson utca sarkán lévő bíróság épületéből. Két tűzoltó biztosan az épületben rekedt a lövöldözővel és feltehetően vannak még mások is odabent.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Kedd Júl. 25, 2017 11:08 pm
 



 

9:11
A gázszag zavaróan, rossz érzést keltően csavarja az orromat, ahogy a hátsó személyzeti ajtót használva bejutok az épületbe és önkénytelenül emelem úgy a karomat, hogy inkább az egyenruha szagát szívjam a tüdőmbe. Ez baromira nem lesz jó.. Lejjebb engedem a kezemben tartott fegyvert, mert nem vagyok szakértő, nem tudom mennyire telített a levegő vagy mennyire gyorsan távozik a csőből a rajta keletkezett résen keresztül a matéria, de nem hinném okos döntés volna a bizonytalan tényezők fényében a használata. A rádiófrekvenciát beállítottuk, a kommunikáció gyors tesztelés után működött, ha bármi komoly változás áll be mindkét egységgel tudunk kommunikálni. A megbeszéltek szerint kezeljük a helyzetet. Reeves többedmagával előlről közelíti meg a bírósági létesítményt, hogy a hivatalos fellépéssel magukra vonja a lövéseket leadó(k) figyelmét. A jelentés szerint a James felől hallatszódtak élesen a tűzharc hangjai, ennél pontosabb információt nem kaptunk a tettes helyzetének behatárolásához. Csak tipp a hangerősség alapján, hogy nem a magasabban lévő szinteken tartózkodott a bejelentés idején. Azóta viszont..
Kettőt koppantok adás közben a rádió felszínén, ami recsegéssel, de félreérthetetlen jele a forró drótnak. A bejárat környékén, beljebb haladva csendesnek tűnik a terület. Bent egyelőre nem észleltem mozgást, egyedül a felfordulás nyomaiba botlottam bele, aminek az útját felfelé lehet követni. A tiszta terep kifejezést azonban a következő momentumban kettétöri a lépcső felől érkező zsivaj.. Rajtam kívül ketten közelítettük meg az épületet az északi oldaláról. Biztos vagyok benne egyikőjük sem csapna ekkora zajt. Feszült állkapoccsal állok készenlétbe és a rohanvást súrlódó léptek összébb vonják a szemöldökvonalam, de a figyelmemből nem faragnak le. Kisebb tömeg jön szemből, tizenegy vagy tizenkét ember. Közülük az egyik leesik az utolsó fokokról..

Kilenc perccel riasztás előtt
Már másodjára inzultálom az oldalánál fogva azt a kurva kávéautomatát.. A hatkor kezdődő műszakok a legrosszabbak. Nincs normális ember, aki ilyen korán életképes állapotban, napjának fénypontján van, aranykorát éli. Normális ember maximum a rohadt kávéjáért képes ölni ezekben az órákban. Bűnözés is elenyésző aktivitással folyik, szóval adrenalin tekintetében ez a leghátrányosabb időszak. A hetes sugárúton volt csak olyan esetünk, ami bizonyos szinten érdeminek volt nevezhető. Alkohol és/vagy drog befolyása alatt álló, harmincas éveiben járó, fehér férfi garázdálkodott az úttesten. Ruházatától megfosztva. Kétszeres karambolt okozott. Szerencsére nem történt komoly sérülés a baleset következtében. A kedvenceim közé tartozik a zavarodottak, mentális problémákkal küzdők kezelése..
Már épp szólni akartam a büfésnek, hogy intézkedjen, mert rohadtul nem érek rá mintha az adott pillanatban aztán tényleg nem baszd meg.. órákat várni miután a gép benyeltem a pénzem, de félbeszakítottak a rádión. Ennyit a kávéról.

9:12
A jelenlétemről szinte tudomást sem vesznek. Rémületükben.. Az egyik formális öltözetben lévő nő józan eszét elhagyva majdnem félre lökött, hogy mielőbb kijusson az utcafrontra. Mi a.. Az interakcióra legalkalmasabbra szegem a tekintetem: a földön elterültre. Kínteljesen húzza el a száját. A rosszul kivitelezett esés miatt nagy valószínűséggel meghúzódott a válla. Pont elkerülhette annak kiugrását.
- Seattle-i rendőrség. Fel tud állni? Hol tartózkodtak az evakuálás idején? – a lélekterápiát majd valaki más megtartja neki odakint, nekem szükségem van a második kérdésre vonatkozó válaszra ugyanis ez a legnagyobb problémánk: az információhiány. A tűzoltók már intézkedtek elvileg. Honnan a fészkes fenéből jött ennyi civil? Aztán meglátom a belépőkártyáját és az előbbi  horda főszáma alapján az esküdtszék tagjainak tudnám tippelni valamennyijüket..
- Én.. A második emeleten. A tárgyalóban. Ő.. Meglőtte az őrt. Elvesztette az eszét és elvette a fegyvert tőle. Az egyik biztonsági dolgozó megpróbálta visszavenni tőle. Ekkor tudtunk.. Ekkor tudtunk elszabadulni. – a felállásban segítő kezet nyújtok neki. Zaklatottságát, egyre kapkodóbbá váló lélegzetvételein azonban csak az egyenletes levegővétel tanácsával tudnék segíteni jelenleg, aminek elébe menve továbbhadar. - Kérem. Kérem hadd menjek. Levegőre van szükségem. Nem kapok levegőt. - bólintással reagálom le a mondani valójának egészét, a kérésével együtt. Szemmel láthatóan egyedül is boldogul a kijutással, nem imbolyog, nem szorul felügyeletre és ami a legfontosabb: a kiúton nem fog problémába ütközni. Útjára engedem és megindulok felfelé.
- Itt Harper. A támadót a második emeleti tárgyalóban látták utoljára. Jelenlegi tartózkodási helye kérdéses. Ellenőrzöm. Egy civil megsérült. A mentő álljon készen az ellátására. A szivárgással mi a helyzet? – velősen közlöm a megtudott információkat, várva, ha odakint többel rendelkeznek kiegészítéseket is kapjak a fenti szituációról mégis mivel számoljak ezeken felül.. Kurvára örülnék, ha nem lennének további meglepetések. Az elsőt elhagyom, a második felé veszem az irányt, amikor beleszólnak az adásba.
- Dolgoznak a gáz mielőbbi elzárásán. – [strike]kössz, mikorra lesz meg?![/strikke] - Nem rendelkezünk több infóval.
- Ha kell: fegyverhasználatra kihatással van a helyzet?
- Nem. – remek. Felérek az emeletre és a folyosón visszhangzó, meglehetősen ingerült kiabálás alapján már be tudom tájolni az irányt. Bassza meg. A másik oldalról még nem látok mást közeledni erősítésnek.. Vagy tárgyalóképesebb félnek.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szer. Júl. 26, 2017 12:25 am
 



 

09:07

Nagyon nehezen fogom vissza a szuszogásom hangját, ami minden egyes légvétellel szinte belehasít a csendbe.
Egy távolabbi ajtó iszonyatosan nagy robajjal vágódik ki vagy -be, nem tudnám megmondani melyik irányba, de ez talán most nem is fontos. Aztán csend. Idegőrlő csend.
Megint léptek zaja, gyors és közeledő és újabb ajtó csapódik. A szomszédos teremé.
..és megint csend szeli ketté a várakozást. Vészjósló csend…
Újra ellenőrzőm a rádiót, biztosan levettem-e a hangját és ekkor jut eszembe, a rohadt riasztó is ott díszeleg az övemen. Más esetben életet ment, ha bent ragadunk valahol és nem tudunk mozdulni bizonyos ideig, magától megszólal. Hangosan visít, fülsértően, de pont ez a célja. Hogy az átláthatatlan füstön keresztül is tiszta jelzést adjon, hol van a bajba jutott tűzoltó.. Most pedig… odanyúlok és megrázom azt a vackot, abban reménykedve, hogy ennyi elég lesz, rohadtul elég és elölről kezdi az időzítő a számolást.
Megint ajtó csapódik, ez alkalommal azé a teremé, ahol én is vagyok. Az arcomra szorítom kesztyűbe bújtatott tenyerem, eltakarva ezzel az orromat és a számat. Levegőt sem veszek, egyszerűen nem megy. Egyetlen gondolat mocorog a fejemben; Csak menjen el, csak menjen el, csak menjen el…

A rádió lehalkítása után az egyetlen olyan helyre szaladtam, ami adhat némi fedezéket. Rejtekhelyet. Vagy ez vagy maradok ott, ahol vagyok, tökéletes és tiszta célpontként.
Minden egyes lépése koppanó és súrlódó visszhangot ver a falak között. Olyan kicsire húzom össze magam a bírói pulpitus mögé rejtőzve, amennyire csak tudom, a mantrát pedig hangtalanul ismétlem újra és újra. Csak menjen el..

09:09

Valaki felkiált. Talán egy férfi. Igen, határozottan egy férfi, de nem tudom megmondani, pontosan hol. Az emeleten valahol, ebben szinte biztos vagyok.
..és ekkor megtörténik; elmegy. Elrohan. Kifelé a teremből, a hang irányába.
Elveszem a kezem a szám elől és remegve, hang nélkül veszek levegőt, mélyet kortyolva az oxigénből és remegve eresztem ki. Lassan, nagyon lassan oldalra kihúzódva nézek körül a rejtekből és mikor meggyőződöm arról, hogy egyedül vagyok, a fal mentén, gyorsan és csendesen mozogva jutok el az ajtóig. Résnyire nyitom. Nem sokkal később dulakodás zaja, majd egy hangosabb csattanás hallatszik és hirtelen egyszerre többen is elkezdenek rohanni. Kijjebb lököm az ajtót, hogy lássam mi történik. Nagyjából vagy tíz ember, talán tizenkettő fut lélekszakadva, egymásba marva olykor, hogy a másik elé kerülhessen, mind a lépcső felé tart, de túl messze vannak. Messze ahhoz, hogy innen elérjem őket. Visszacsukom az ajtót és várok egy darabig. Kint még hallani a levonulók zaját és valahonnan ordibálás zaja is beszűrődik, de a visszhangos akusztika miatt rohadt nehéz belőni, hogy pontosan hol és főleg mi történik éppen.
Lassan tekerem vissza a rádió hangerejét és még éppen elkapom: ..fegyverhasználatra kihatással van a helyzet? Torzít annyit ez a vacak, hogy nem vagyok biztos abban, tényleg őt hallottam-e vagy sem, de most sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy találgassak.
- Itt Collins. A másodikon ragadtam a 212-es teremben. Valahol az emeleten van a fegyv... – a mondatot már nem sikerül befejezzem, mert újabb lövés dördül és az imént még ingerült kiabálást mintha elvágták volna.
Futás visszhangzó zaja hallatszik és mire felpattannék, hogy eltűnjek innen, késő. Az ajtó megint kivágódik...

09:12

A fegyver ezen felén voltam már. Akkor annyira gyorsan történt minden, hogy időm sem volt felfogni az egészet, ezzel szemben most mintha elnyúlna az idő. Minden egyes légvétel, a lépései, a masszává összeolvadó kiabálása.. nem tudom, hogy mit mond, nem értem, akár egy rohadt lassított felvétel, olyan az egész. ..de csak addig a pontig, amíg a karomra nem fog rá és félig maga elé ránt be. A sisakomat leveri a fejemről és az imént még a homlokomra célzó cső a koponyám mögé kerül valamivel a tarkóm felett.
- Dobd el azt a szart, hülye picsa! - üvölt a fülem mellett és a csákány hangos koppanás visszhangját ütve a padlón, kiesik a kezemből.
- Mozdulj már vagy szétlövöm a fejed! - lök egyet rajtam, de ahogy tartja a karom, azzal együtt rögtön vissza is ránt. A folyosóra toloncol és, ahogy kiérünk, nem számítok arra, akit meglátok. Ne, ne, ne...
Egyetlen másodperc sem telik el és a fegyver a fülem mellett sül el. - Dögölj meg rohadt zsernyák! - alig hallom, mert a fülem sípol még az előbb leadott lövés zajától és automatikusan indulnék meg, futva, Ron felé...
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Csüt. Júl. 27, 2017 12:15 am
 



 

Az alsó szinteken fokozatosan ülnek el a menekülés zajai, ami egyszerre jelent előnyt és hátrányt a helyzetemre nézve. Előny, mert a hangok alapján jobban tudok informálódni. A nő azt mondta, hogy elvesztette az eszét a lövöldöző. Kapásból két fontos részlet. Egyedül van. Ő lesz a leghangosabb és a szóban forgó emeletre felérve nem marad kétségem afelől, hogy az ő szavait hallottam a folyosó falairól visszhangzóan lepattanni. Agresszív. Türelmetlen. Feltételezem a kezelhetetlen jelző sem áll távol tőle. Hátrány, mert jobban kell ügyelnem a hangtalan közlekedésre és nem vagyok olyan hülye, hogy idiótának is bélyegezzem, aki teljesen figyelmen kívül hagyja a környezetét. Csak egyszer kell valakit fegyverrel a kezében alábecsülni, nem igaz? Egy másodpercre mégis lassítok a tempómon, hiába érzem a pattanási feszült levegőben a sietségre való sarkallást. A kurva életbe, igenis örülnék neki, ha az a szívdobbanásnyi idő elég lenne a többieknek ahhoz, hogy ideérjenek. Nem értem miért nem küldtek túsztárgyalót vagy ilyen helyzetekre specializálódott osztagot a rohamosoktól, akiknek a kvalitása az ilyen esetekre lett kiélezve. Jah, megvan miért nem. Nincs rá idő. A bejelentésnek, pedig nem tulajdonítottak akkora jelentőséget pontosított részletek híján. Marad az a szerencsétlen, akire rá lehet húzni majd az egészet, ha szarul sül el, akinek kimaradtak a szónoklati órák és rohadtul nem akar emiatt más haláláért felelni, mert a szükség pillanatában annak emberévé lett előhúzva a kalapból. Megfeszül az állkapcsom, nyelek, amikor a kemény márvány felfogja a leeső tárgy éles koppanását. Vége a megkezdett másodpercnek..
Innen nem saccolhattam meg milyen irányt jelentett a vezényszó. Ez abszolút nem a tippek ideje volt, de ha valaki időt, lehetőséget adott volna a férfi által megragadott személy kilétére fogadni.. A legutolsó helyen állt volna a következő pillanatban meglátott ember. A fegyveremet stabilan tartottam mindaddig a pillanatig, amikor a vér konkrétan megfagyott az ereimben. Enyhült a tartásom. Bassza meg, enyhült és ha a pillanat töredékének is tekinthető az az idő, amíg megakadtam az arcán ahhoz képest, amíg meghúzza a ravaszt a támadó, én egy kisebb örökké valóságnak élem meg, amiből csak a már jól ismert, dobhártyát berobbantó hang zökkent ki. Későn.. Van köztük egyáltalán idő? A hang és a lábamat majd’ kiszakító, de még nem egészében tudatosult fájdalom között? Nem érzékelem. Csak a megrogyó egyensúlyomat. Az automatikusan kirajzolódó grimaszhoz asszisztáló izmok húzódását. A baromi gyorsan végigrohanó adrenalin löketét. Az ösztönösen mozduló karomat. Meg, hogy rohadtul elfelejtettem levegőt venni azóta is.. Előre csúsztatom a jobb lábam, hogy tompítsam a megkezdett összeesést és elkezdem megtelíteni a tüdőm, hogy még a már többször megtapasztalt fájdalom előtt össze tudjam szedni magam. A térdem beleremeg a ráeső súlyba, nem sokon múlik, hogy ne bírjam megtartani a döbbenet utóhatásaként, de nem ez az első alkalom, hogy golyó lyuggat. Röhej, de nem csak, hogy nem az első, de ráadásul nem is az első, ami a bal lábam szöveteit roncsolja. Lehet ennek hatására, lehet annak, hogy a teljes fájdalom előjeleként felütötte fejét az adrenalin, de valami kiváltotta azt a hirtelen haragot, ami segített koncentrálni és célba venni annak a szarházinak a koponyáját. A pozícióm nem volt száz százalékig biztos, de abban annál inkább az voltam az első töltény kilövésének idején, hogy el fogom találni, mert kurva nagy motiváció az, hogy nem hinném utána lenne újabb esélyem. Se A, se B végkimenetellel.. A teljesen be sem szívott levegő, pedig megakadályozhatatlanul szakad ki a mellkasomból: ezután fenyegess bárkit is faszfej..
Berándul a szám széle, összeszorítom az állkapcsom és nem tartom kizártnak, hogy egy kicsit a nyelvemre is sikerült ráharapnom a fémes ízből következtetve.. Igen, most már nagyon is érzem azt, ami eddig elmaradt és a felkívánkoztatna belőlem egy kínszülte kiáltást, valamint egy hosszú sorokba szorítható szitokáradatot, ha az nem akadna fenn a torkomban s halna el helyben. Visszatartom, olyan erővel, hogy a fogam is belesajdul, míg a bal kezemmel a térdem fölé kapok, ahol a nadrágom szövete már nedvessé vált a véremtől. Átment? Bennem van? Fogalmam sincs, örülök, hogy tudok egyet nyelni és egy kicsit feljebb emelni a tekintetemet, , hogy ellenőrizzem rendben van-e.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Csüt. Júl. 27, 2017 1:19 am
 



 

Ha lenne időm se tudnám végiggondolni mindazt, ami végigszalad az elmémen a következő másodpercekben.
Azt, hogy félek-e, minden kétséget kizáróan tudom. Ostoba, aki nem érzi ugyanezt, amikor egy töltött fegyvert szorítanak a fejéhez. Lehetek akármennyire is bátor és vakmerő, akkor sem tagadhatnám le a tényt, hogy kibaszottul a rémületet ülteti minden porcikámba ami történik, az események sora, minden, ami a túlságosan is közeli és határozott vonalakkal körvonalazódó jövőhöz vezet. ..és most az sem segít, hogy lőttek már meg korábban, mi több, annál inkább van okom a kétségbeesésre..
..amire nincs időm. Mert nem lehet, mert nem engedhetem meg magamnak az érzést, mert észnél kell lennem ahhoz, ha valahogy túl akarom élni. Itt pedig jön a következő fejbevágó élmény. Élni. Vajon eddig hányszor játszottam már ki a halált? Hány alkalommal röhögtem a képébe a tudtom nélkül? Hányszor volt, hogy egy tűzeset, egy tömegkarambol, tudatosan átlépett sebességkorlát határa vagy épp egy pisztoly csövének útjába kerülés alkalmával így vagy úgy, de megúsztam? ..és mennyire kísérthetem még a sorsot?
Fel sem sikerül fogjam mindazt, ami éppen átcikázik a koponyám falai között, amikor azt kívánom, bárki itt volna, csak ne éppen ő. Mindegy ki, teljesen mindegy, kivéve az egyetlen embert, akit most nem akarok látni. Nem itt és nem most. ..de kétségbeesni sincs időm, mert félig megsüketít egy újabb lövés és nem is sejtem egyelten légvételnyi idő sem telik el ahhoz, hogy a második is eldördüljön. Ezúttal azonban szemből. Tőle.
Hiába indulnék meg rohanvást, magával ránt az összeeső test. Meleg pettyekben költözik az arcomra a nedvesség és keményen ütődöm a padlónak és néhány másodpercig, légvételig, elnyújtott szívdobbanásig nem tudok megmozdulni. A fejem a márványpadlónak koppant, a fülem még mindig cseng. Nem érzem a testem. Egyetlen porcikámat sem. Nem látom ugyan, de a bőröm inkább a falak fehéréhez közelítő árnyalatot veszi fel és fel se fogom, de fázom. Fázom a tűzálló kabát és nadrág alatt. Szabályosan reszketek.
Nem tudom mikor érzem meg a fejbőrömet csiklandozó meleg és nyúlós vér nedvességét, de ez késztet arra – a másodpercek időtlenül nyúlnak el –, hogy felüljek. Látom amint ott térdel a földön, szemben, hogy az a szája szélét fájdalom rándítja, az állkapcsa megfeszül. Nem gondolkozom, azt se tudom, hogyan vagy miként sikerül feltápászkodjak a földről, ahogy azt se tudom miként érek el hozzá és zuhanok a térdeimre – ez később még lila lesz rohadtul fog fájni – egy magasságba kerülve vele. Szavak nélkül nyúlok a seb után, lemarva előbb magamról a kesztyűt és így szorítok a sebre, mert nyomókötés híján ez a legjobb, ami eszembe jut, ami kevésbé mocskos, mint egy tűzoltó kesztyűje, ami elég lehet addig, míg a mentő felér. Mert ugye úton vannak?
Meg azonban nem szólalok és a szemkontaktust is kerülöm, a kezem remegését pedig a kifejteni próbált erővel fedem el, ha nem is tudatosan.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szomb. Júl. 29, 2017 1:17 am
 



 

Nem ismertem a férfit. Most láttam először. Mit tett eddig, mit akart volna tenni.. Nem érdekel. Annyira rohadtul nem tud, csak a megkönnyebbülés üt mellkason, ami az éles fájdalommal együttesen vesz rá egy tüdőt próbáló levegővételre. Belém reked. Nagyot emelkedik a mellkasom, míg nem a földre rogyok a megromlott stabilitásom következtében és automatikusan kiszakad belőlem. Kelletlenül, mert rohadtul szükségem lenne rá. A szívem baromira dolgozik. Oxigénre lenne szüksége, nem annak megvonására, hogy egyenletesebben verhessen és túlessek a test sokkján. Minél jobban támaszkodom a lábamra, annál erősebb a szétfeszítő érzés benne, ami felszínre tör a masszív zsibbadás alól és tisztában vagyok vele az erőltetett terhelés a véremet is megfuttatná, nem csak a rohadt fájdalmat a combon irányába. Erről épp eleget gondoskodik a bennem munkálkodó adrenalin, a meleg vérem tapintása, a golyó lyuggatta felület leszorítása közben ezt nem nehéz megállapítanom. Egyre több serken a sebből. Megszívom a fogam, felemelem a tekintetem a gondolataimhoz visszakapva, lényegében térve és egy ütemet kihagy a szorgos dobos.. Nem, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy kit találtam el. Viszont egy másodpercnyi kételyt szül a látvány vajon nem-e dörrent el a férfinál lévő pisztoly is. Nem emlékszem.. Kurvára nem emlékszem a hangra és akármennyire kattog az agyam, hogy behozza az esetleges lemaradást nem tudok egyről a kettőre jutni. Fagyottan, zavartan, pattanásig feszülten töröm a fejem és szabályosan törném szószerint is, ha az segítene, de a feloldozást az hozza meg, amikor Jacks megmozdul. Figyelmen kívül hagyom mennyire fájdalmas lesz, bele se gondolok, nem is törődök vele, egyszerűen csak hátra dobom magam, hogy majd kinyújtsam a sérült balomat, de első sorban önkénytelen a reakció. A pofámat muszáj vagyok végiggyűrni, a hajamat húzva elterelni a figyelmem egy részét a kurvára megfeszített lábamról a leülés okán, tudatosítani, hogy innentől minden oké. Nekem innentől minden olyan kibaszottul rendben van..
Az ép jobbomat felhúzva tartom, azon támaszkodom. A fegyverem magam mellé tettem.. Nem tudnám megmondani mikor, ez kiesett azután, hogy az ólmos súly lerobbant a mellkasomról. Kivert a víz is. A hirtelen érkezésére eszmélek fel, odáig nem jutottam el, hogy azonnal bemondjam a rádióba a hirtelen történt eseményeket, a változásokat vagy szóljak kurva gyorsan kellene orvosi segítség. A siető mozdulatára, mikor megszabadul a kesztyűitől óhatatlan a szájrándulásom. Az apró grimasz, ami visszatoloncolja a kérdésemet még egy kicsit és ezáltal van időm észre venni milyen sápadt, ráadásul az előzmények ismeretében s nem  ismeretében az arcán ebből a szögből is kivehető vér.. Passzolom kié. A kezemet ragacsossá tevő sajátomat belekenem a ruhámba és az arca után nyúlok, hogy magam felé fordítsam, jobban lássam ha hagyja.
- Hé. Jól vagy? Nem bántott? – fizikailag. Kicsit döntök a fején, hogy a véres részt a homlokának széléről letöröljem és meg is győződjek róla, hogy az mindössze rákerült. Nem az övé. Ez most igenis jobban érdekel, mint a saját problémám. Leszarom, nem halok bele és nagyon is fontos tudnom, hogy jól van, nem történt semmi, nem sérült meg. Utána vagyok hajlandó azzal foglalkozni, hogy gyorsan bejelentsem a többieknek pár szóban a beállt változást: A támadót hatástalanítottam a másodikon, de mielőbb orvosi segítségre van szükségem. A tekintetemet nem veszem le róla. Végig őt nézem akkor is, ha ő máshova akasztja a szembogarait és azon vagyok megregulázzam a légzésemet, aminek apropóján moccanok..
- Megmaradok, de egy kicsit.. – szusszanásba torkollik a mondatvég és finoman jelzem a kézfején, hogy vegye el a sajátját. El akarnám tépni az anyagot, hogy kitapintsam egyáltalán bennem van-e az a rohadt golyó vagy átment rajtam. Így nem tudnám megmondani, a vérem már eláztatta az anyag alsó részét, hogy normálisan meg tudjam állapítani tapintás útján.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szomb. Júl. 29, 2017 5:53 pm
 



 

Ugyan nem látom és nem is érzékelem, de a falfehérhez közelítő arcszínem mellé a bőröm tapintása hideg és nyirkos, a reakcióidőm pedig lényegesen lassabb, mint lenni szokott. Mint bármikor máskor lenne. Azt valahol, agyam egy hátsó zugában halványan érzékelem, hogy a szívem még mindig nagyon gyorsan ver vagy, hogy a levegőt is gyorsabban és felszínesebben veszem, mint kellene. Próbálok egyikre sem fókuszálni, tudatosan vagy sem, az egyelőre sokkal jobban érdekel, hogy a lőtt sebből gyorsan szökik a vére. Az egyetlen, amit tudok, ami prioritást élvez minden más előtt, hogy valahogy lassítani kell a vérzést de még a tisztának tűnő gondolat ellenére is kifejezetten nehéz feladat koncentrálni.
Nem ellenkezem, ahogy maga felé fordítja az arcom, de kell egy-két másodperc, mire egyáltalán megértem a kérdéseit. Billentem a fejem, amikor arra ösztönöz és arra a kezére terelem előbb a figyelmem, amivel letörölte az arcomról az odafröccsent vérpettyeket.
- Nem, nem bántott. - fizikailag. Nem ez a baj, viszont határozottan nem vagyok jól. Kell azonban még pár másodperc, hogy folytatni tudjam, ami talán fel sem tűnik, amíg jelent a rádión keresztül. - Két mentő kell. – vetem közbe és szinte szünet nélkül folytatom… - ..azt hiszem sokkot kaptam. - fizikailag. A testem válasza legalábbis a történtekre nagyon úgy néz ki, hogy az. A vérnyomásom a béka feneke alatt, a szívverésem meg az egekben, túlságosan gyors. Nem kell ehhez gép vagy bármi, egyszerűen érzem. A fejfájás nem annyira kitűnő, de ott van, az apró erek összeszűkülése miatti sápadt és hideg bőröm, a remegés, az, hogy még mindig fázom, a szapora légzés, az émelygés a belassult reakcióidő.. Nem vagyok orvos, így nem mondhatom biztosra, de a rosszullét nem múlik, holott most már megszűnt a fenyegetés és ennyit még nekünk is tanítottak, ehhez hasonló tünetegyüttesnél mentő kell. .. mert, ha igazam van, segítség nélkül a keringésem egy idő után teljesen felmondja majd a szolgálatot.
Érzem és értem, amikor és amiért a kezemhez ér, de előbb csak lassan megrázom a fejemet. Nem hosszasan, mert nagyon nem esik jól a mozdulat, de azért egyértelműen. - Nem lehet. – nem ellenkezni akarok vele, de ilyenkor az egyetlen szabály, hogy nem szabad megszüntetni a nyomást, mert nem tudni honnan vérzik, sérült-e az artéria vagy a véna, annak a megállapítását pedig, hogy mennyire vérzik, nem vállalom magamra. Egyébként se menne jelenleg, az meg még rátesz egy lapáttal, hogy róla van szó. - Saj.. – aprót szusszanok. A felgyorsult légzés miatt kicsit nehezebb a beszéd. - Sajnálom. – futok neki megint és ezúttal ráemelem a tekintetem, a kezeimet pedig – hacsak el nem tolja őket – nem veszem le a sebről.
- Collins, jelentést! - recseg közben a rádióm, halkabban, mint máskor tenné, köszönhetően annak, hogy a hangerőt letekertem, de még így is felismerem a hadnagyom hangját. A választ azonban – noha szeretném megtenni –, most kihagyom. Kell mindkét kezem.
Az arcára emelem mogyoróbarna íriszeimet. Nem is annyira régen megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha olykor megosztanám vele, miként érzek iránta, de valójában azóta nem éltem a lehetőséggel. Most viszont élnék. Nagyon is élnék, de mire meg tudnék szólalni, a lépcső felől trappolás hangjait lehet kivenni és az események lezajlásában már csak az tűnik fel, hogy őt ellátják, rám pedig egy takaró kerül, a többi azonban teljesen homály.
***

Most már csak megfigyelnek. A vérnyomásom stabil és sokkal jobban is vagyok. Fizikailag. Legalábbis az értékeim ezt mutatják, mégis bent akarnak tartani éjszakára megfigyelésre. Nem nagy lelkesedéssel, de beleegyezem. (…)
Kicsit harcolnom kell azért, hogy beengedjenek hozzá, mert nem vagyok se rokon, se családtag, egészen addig, míg el nem mondom, beleegyezett abba írásban, hogy tájékoztathatnak. Utánanéznek. Az információáramlás pedig valamiért időbe telik. Valójában nem sokba, de nekem mégis annak tűnik, mert az űrlap ki lett töltve és alá lett írva. Nem vagyok sem rokon, sem családtag, de valójában jogom van tudni az állapotáról és bemenni hozzá.. (…)
- Szia! – apró, leginkább megkönnyebbült mosoly húzódik az ajkam szegletébe. A tenyeremet az övébe csúsztattam, amikor végre bejöhettem hozzá, hüvelykujjammal pedig a kézfején simítok végig, újra és újra bejárva azt a pici részt, amit így elérek.
- Hogy érzed magad?
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Szomb. Júl. 29, 2017 11:25 pm
 



 

Borzalmasan fest. Fogadnék is rá, hogy rosszabbul annál ahogy én nézek ki jelenleg, miközben kiszökik belőlem a vér. Nem vagyok vak, ahhoz viszont segítenie kell rájöjjek miért ilyen hóka: ha a lepörgött események zaklatták fel azt mondom oké, az ellen egyből úgysem lehet mit tenni, nem kell kapkodni, de ha van szemmel nem látható sérülése.. A kezemmel mélyebbre túrok a hajában is a halántéka felől, nem-e verte be jobban a fejét, nem-e szakadt fel a bőr és onnan került a homlokára a vörös szín. A zavarát, ha akarnám sem tudom kizárni. Nagyon is érzékelem miként ott van a vonásain, a máshol megpihenő szemeiben és még talán magában az ad-hoc jellegű lőtt seb kezelésében is, amihez a fogás erősségéből nem nehéz megtippelnem mennyire ragaszkodik.. Újfent össze kell szorítanom a fogaimat. A mélyebb lélegzetvételekre képtelen vagyok, kisebbekkel raktározom az oxigént, majd az arcáról a ruházatára vezetem a tekintetem, amíg nem kapok tőle valamiféle megerősítést. A fejbőrén csak egy kisebb méretű púpot leltem, egy puklit, ami az esés következtében került oda. A tenyerem a vállán pihen, gáz, de jobb, ha kissé rátámaszkodok. Nem feszül annyira a lábam, amiben kurvára lüktet a fájdalom és egyre jobban zsibbad. Paradoxonszerű mégis hogy a francba érezhetem ennyire. Fasza.
Kettő aprót bólintok és rászorítok a markom alá simult testrészre. Az arcomról mondhatni lerobban az eddigi feszültség, a rádióhoz nyúlok.
- Hála az égnek. Én nem.. – a megkönnyebbülés hangosan bukik ki az első mondatnál, a másodiknál viszont megakadok. A befejezése fejben történik meg. Nem tudtam volna mit csinálok, ha másként válaszol? A pár méterre lévő holttestre szalad a tekintetem, futólag, mert ezen a ponton már nem tudnék mit tenni és inkább befogom a szám. Önvédelem volt. Az is. Kurvára hangsúlyos is-sel.. Mi van, ha rá két másodpercre még belém ereszt párat? Vagy annyira se? Mi van, ha nem belém eresztette volna..? Meddig hagyta volna meg túszként Jacks-t..? Mikor telt volna be nála a pohár, veszti el a fejét..? Ezek azok a kérdések, amikre nem akarok választ. Megtartom a végét és tudatom a lentiekkel mi a helyzet, jöhetnek, küldhetik a mentősöket. A beszúrást a mondatzárás előtt kapom, amitől értetlenség vetül az ábrázatomra, ami hamar vált. Nem azért, mert megint jobban össze kell szorítanom a fogaimat..
- ..és van, aki sokkos állapotban van. – leszarom, ha nincs is. Csak jöjjenek mielőbb. A tekintetemet nem szakítottam el róla a kiegészítés idejére, jobban odaragadtam, mint előtte. Felkelni se tudok, nemhogy segíteni. Mi váltotta ki? Öhm.. Az illető már nem jelent problémát. A légzésére hívhatom csak a figyelmét. Finoman megkérem előtte, hogy engedje el a lábam, de megakaszt a válasszal. Hátrébb döntöm a fejem, úgy sandítok rá és nem tudom mire vélni. Nem, nem jut eszembe saját magamat a szabályok alá helyezni. Most én vagyok az, aki megrázza a fejét. Mellé legyint.
- Oké.. Akkor lélegezzünk, jó? – nem, egyértelmű nem magam miatt akarom. Én még csak-csak el vagyok, ha meg is lőttek.. - Akarod, hogy számoljak hozzá? – egy, kettő, három és így tovább, hogy szabályozzam a néha ki-kihagyó légzését. Nem tudom segítene-e, tudna-e egyáltalán figyelni rá, míg fel nem ér az orvosi csapat. Hallom ahogy a nevén szólítják, először nem tudom hova tenni, majd beugrik. A rádiója. Keresni kezdem rajta, miután határozottan ragaszkodott hozzá a kérésemre sem veszi el a kezét a szorításról és beleszólok helyette.
- Itt Dwayne Harper őrmester. Collins tűzoltó feltehetően.. Feltehetően sokk érte. Várjuk a mentősöket. – kiszáradt a szám, elfogyott a levegőm fél szussznál, pont amikor a hátam mögül meghallom a felmentő sereg közeledését..

Világosan megmondtam az orvosnak, a nővérnek, hogy nem kérek annyi fájdalomcsillapítót. Kábának érzem magam tőle, abba pedig igazán nem halok bele, ha érzem a lábamat. Legalább tudom, hogy még megvan. A golyó nem ért csontot, nem roncsolta nagy mértékben az izmot, amin keresztül ment. Kurva nagy szerencsém van, de ez a szó.. Hátravágom a fejemet a párnába, ingerültebben fújtatok egyet, ahogy arra gondolok ismét táppénzre kell menjek és bent kell maradnom egy ideig a kórházban. Az utóbbi évek alatt már tényleg nagyon elegem lett belőlük. Kurvára. A nővérek segítőkészsége is csapni való volt, pedig csak azt kellett volna megnézniük a gépben minden rendben van-e Jacks-szel. Nem kértem nagyot bassza meg. Fél óra könyörgésembe telt. Meg fenyegetésbe baszd meg nem iszom addig, amíg nem közli. (…)
Az időérzékemet is összekuszálta a medicina adag, így azon kívül, hogy hosszú időnek élem meg nem tudom ténylegesen mennyi idővel az ébredésem után érkezik. Örülök neki és annak is baromira, hogy közel sem nézek ki annyira hullaként, mint a több, mint fél évvel ezelőtti esetnél. Némán formálom meg a köszönést, viszonzottan ránduló mosollyal. Sokkal jobb színben van, amit nagyon jó látni a saját szememmel. A kezét finoman, normál erővel szorítom meg.
- Kutyául. Azt hiszem..? – nem várok rá választ, tudja. Jól, ahogy én is. - ..de jobban leszek. Zavar, hogy megint ennek a szarnak kell rajtam lennie. – köríthetném részletesebben, kifejthetném mennyire kényelmetlenül érint a sérüléssel járó következmények armadája, de a rövid összefoglaló kifejezetten beszédes. Otthon dögleni? Ismerjük mindketten milyen unalmas, frusztráló egy idő után.
- Te hogy vagy? – megdobom a tartott mancsát. - Azt már mondták, hogy most minden oké, kezeltek. – tehát nem a fizikai részére vagyok kíváncsi.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Vas. Júl. 30, 2017 3:56 pm
 



 

Everything is actually a mess


Nem mondhatni, hogy érezném a fejemen lévő kis dudort, ami az esés és főképp annak következtében került oda, hogy sikerült belevernem a kemény padlóba amikor a fickónak köszönhetően én is odakerültem. Idővel majd gondolom igen, de most nem, ami gyakorlatilag nem is csoda. Kell némi idő, hogy rájöjjek mi bajom van, vagy mit sejtek. Ez nem szimpla ijedtség vagy pánik. (A kitágult artériás és vénás erek miatt a vérnyomásom lezuhant, az ezzel ellentétben pedig görcsösen összeszűkült apróbb ereken viszont alig tud közlekedni a vér és a szív mindkettőt kompenzálni akarván egyszerűen túl gyorsan kezd verni. Ilyenkor az agy az első, az kapja legfőképpen az oxigéndús vért, a többi szerv viszont jóval kevesebbet, amitől megszűnik az egyenletes vérellátás, a keringés pedig orvosi segítség nélkül előbb-utóbb összeomlik.) Nevetséges. Úgy pedig még inkább, hogy ezzel szemben őt meglőtték és vérzik, nekem azonban nem esett bajom. Fizikailag nem.
Gyorsan áztatja át a nadrágja anyagát a meleg, ragacsos vér és, ha valójában nem is annyira nagy sebességgel(?) történik, nekem mégis annak tűnik. ..mert a kezemet festi éppen vörösre, mert róla van szó, mert most képtelen vagyok bármit is reálisan vagy jól megítélni, gondolkozni, figyelni is baromi nehéz. Ráemelem az íriszeimet és azt hiszem tudom mi lett volna a mondat befejezése, ha az el is hangzik. Reagálni, válaszolni rá, azonban nem tudok és most nem feltétlen amiatt, mert valóban pontosan olyan borzalmasan érzem magam, mint ahogyan festek is.
Újra a sebére pillantok, valamivel könnyebb csak erre fókuszálni és észben tartani, hogy a nyomást nem szabad megszüntetni. Nem míg nem érnek fel, míg hozzáértő kezek át nem veszik. Legalábbis erre a gondolatra szűkül be a tudatom, ezért (sem) engedek a kérésének.
Lassan bólintok beleegyezően, hogy lélegezzünk. - Nem, nem kell. – megpróbálom, de szinte alig valamit lassul ha egyáltalán lassul, fogalmam sincs, nem tudom megállapítani a ki-be történő oxigéncsere a tüdőmbe. Mindenesetre megteszem, ami tőlem telik. A rádióm megszólalása azonban már kívül esik azon, amit jelenleg egyszerre meg tudnék csinálni, több okból kifolyólag is.
A vállamra van erősítve a készülék, a sok egyéb használati eszközzel együtt, mint zseblámpa, karabínerekben végződő, viszonylag rövidebb, de erős szalagok – ha valakit ki kell húzni valahonnan és eszméletlen vagy nem alkalmas rá, hogy kapaszkodni tudjon, ezt használjuk –, az masina, ami a levegőben lévő gázérték vagy szén-dioxidszint mennyiségét hivatott mérni vagy a riasztó, ami akkor visít, ha mozgásképtelenné válik a viselője.
- Kösz. – emelem újra rá a tekintetem, miután megteszi, amit nekem kellett volna és jelent helyettem.
(…)
Habár most egészen más a helyzet, mint karácsonykor, ettől még nem szorul össze kevésbé a szívem gyomrom, ahogy belépek a kórterembe és ott fekszik az ágyon. A nem szívesen őrzött emlék felidézésében pedig még a néma köszönés is „segít”, akkor sem volt másképpen. Némán és mélyen veszem a levegőt és félig támaszkodva, félig felülve az ágya szélére, helyezkedem el. - Hozzak valamit ..vagy szóljak a nővérnek? – mit tudom én, még egy párnát, enni vagy inni vagy akármilyen módon, viszonylagosan kényelmesebbé tenni azt, hogy itt kell feküdnie. Azt kérdés nélkül is tudom, hogy nehezen fog nyugton maradni, annak viszont megkönnyebbüléssel örülök, hogy azt mondja; jobban lesz.
- Akarod, hogy felhívjam Megst? – gőzöm sincs, hogy értesítették-e már vagy nem, mindenesetre szívesen megteszem, ha szeretné. Vagy épp nem teszem, ha nem akarja. Tőle függ leginkább.
A kérdését hallva, feljebb ugranak egy pillanatra a szemöldökeim az arcomon, de nem a csodálkozástól, inkább valamiféle néma válasz gyanánt vagy időhúzásként, amíg átgondolom mit is mondjak neki. A tekintetem pedig elfordítom róla. Hirtelen valahogy érdekesebbnek tűnik a keze, ami ráfonódik az enyémre.
- Nem jól. – szusszanok végül halkan. Olyan halkan, hogy azt sem tudom egyáltalán meghallotta-e, és az arcom inkább a mennyezet felé fordítom, uralkodni szándékozva a szemeimet égető, feleslegesen feltolulni kívánkozó könnyeimen. Pontosan tudom, hogy nem a fizikai állapotomra értette a kérdést, így meg sem próbálom elütni azzal; most már jól vagyok. Mert nem. Nem vagyok.
Muszáj levegőt vegyek és bár úgy sejtem, hogy ennyivel nem fog megelégedni, mégsem megy rögtön folytatni. Nem tudom bele akar-e kérdezni vagy inkább csak kivár, mindenesetre bármelyik fog történni, szükségem van legalább annyi időre, amíg megtalálom a hangom.
- Honnan tudtad, hogy el fogod találni..őt és nem engem? A befejezést azonban már nem teszem hozzá. Nem vagyok a helyében, sosem volt szó róla, nem tudom mennyire jól vagy biztosan tudja használni a fegyverét, de az én szemszögemből túl sok volt a kiszámíthatatlan tényező. ..ha a fickó beránt maga elé. ..ha a fegyver a kezében akarva vagy akaratlanul is, de megint elsül. ..ha én magam kerülök a golyó és a pasas közé, amikor megpróbálok elszabadulni tőle.. Ott álltam, szemben vele, a fegyveres előtt és a lövedék, ami végül kioltotta az életét, egyetlen méterre sem repült el a fejemtől. Habár hálás vagyok neki – basszus, hogy a fenébe ne lennék?! – mégis úgy érzem, a szerencse rohadtul közben járt.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Vas. Júl. 30, 2017 6:41 pm
 



 

Az altató hatása múlik lassan vagy a fájdalomcsillapítókból meg franc tudja pontosan mikből álló elegy ennyire erős? Nem tudok nyilatkozni erről, alapból az utóbbira tippelnék. Nem ért nagy trauma, messze kerülte a létfunkciókat ellátó szerveimet, csak a lábam sérült, amire a szervezetem korrektül reagált, nem pörgött túl, hiába lüktetett a szívem majd’ a fülemben. Tudtam mi történt, nem ez volt az első és nem voltam kapaszkodó híján se, elég nyomós okom, motivációm volt megőrizni a hideg vérem. A fájdalom nem volt elhanyagolható, de annál jobban elnyomható. A fáradtság már más asztalra tartozik, ami annak ellenére, hogy mértékét tekintve nem vészes, gondolom jókora sötét karikákat nyomott a szemeim alá. Az sem hat élénkítően vagy eltüntető jelleggel rájuk, hogy belép a kórterembe. Rájuk nem. A saját lábán jött, ami azt jelenti időben kezelték és most már rendben van, egészségügyileg nincs veszélyeztetett helyzetben. Meg az se utolsó nem a falat kell bámulnom vagy belülről a szemhéjamat.. Ezek valamilyen formában mind ott vannak az arcomon, nagyon jó látni.
Mázli, hogy mielőtt jött már rég feljebb fészkelődtem az ágyon és nem előtte kell némi szájhúzással egybekötve megtennem, miközben helyet foglal. Az egyik nővér ugyan dorgálón nézett rám, de hát pont leszarom. Felfekvésem is legyen, huh?
- Később, ha valami az eszembe jut szólok. Most nem kell semmi, kössz. – fejingatás kíséri a szavaimat, amiket rögtön továbbfűzök. - És igen, kérlek hívd. A telefonig úgyse tudok kimenni szóval.. – kelletlenül forgatom meg a szemeimet és mélyet szippantok a levegőből, végül hangosan fújom ki. Megmaradok, jobban leszek, de most is változatlanul idegesít az ágyhoz kötöttség. Nem csak a gondolata, a folytatást viszont lenyelem, a morgásom legjavát is. A hogyan léte mérföldekkel jobban foglalkoztat. Az én bajomat rég letudottnak érzem, kevésnek, kicsinyesnek függetlenül attól mellettem csipognak az értékeimet mérő gépek.
A válaszára van sanszom. Nem mondta ezelőtt, hogy akárcsak egyszer is hasonló helyzetbe keveredett volna, ahol túszként végezte. A fémet egyenesen a fejének szegezték volna, más kényén és kedvén múlt volna az élete. Nem bíráskodott felette senki, a tűz válogatás nélkül falja az áldozatait, nem játszik velük. A megemelkedett szemöldökvonalát és az elfordított tekintetét evégett sem tudom értelmezni. Lapossá válik a nézésem, előrébb dőlök, hogy a hátammal ne nyomja az ágyat és döntött fejjel keresném a barnáit, amennyiben érzékeli, hogy hagytam el a baromi komfortos kórházi támaszt. Kettőt kell tippelnie miért. Nem lepődök meg a hallottakon, csak keveslem ahhoz, hogy megértsem pontosan miért is. Kijjebb egyenesedek, amikor a plafonra szegi a szembogarait és nem kell ráharapnom a nyelvemre, mert tudom nem lesz egyszerű megfogalmaznia, összeszednie miknek köszönhetően ilyen frusztrált. ..olyannyira, hogy rám sem néz.
Egy pillanatra választanám nézelődési pontnak a kezét, ahogy nem olyan régen még ő tette az enyémmel, amikor ismét megszólal és visszapattanok a megkezdett mozdulatból. Tessék? Megemelem a kezét és finoman vele húzom a karját is. Igen, nem titkolt célom a szemkontaktust visszakaparintani.
- Nem vaktában lőttem. Vagy reflexszerűen. A bal oldala szabadabb volt, nyíltabb felületnek számított. Direkt nem a vállát céloztam, mert ha beránt maga elé, akkor téged lőlek meg.. Ha a mellkasát, a védtelen karját vagy lábát: szintén. – a szám majd’ kiszárad, benedvesítem az önkényesen megigényelt szünetben. - A magasságkülönbség volt a döntő. A földre kerültem lényegében, szóval alsó szögből voltam. A karom nem remegett, stabilan tartottam a fegyvert, tudtam merre mehet, ami vagy a feje vagy az mellett el, fölé.. Meg se próbáltam volna, ha nem vagyok biztos benne...hogy nem esik baja. Nem voltak, nincsenek kétségeim afelől jól döntöttem és nem tudom miért, az utolsó mondatom egy fáradtabb, halkabb és visszafogottabb, de valahol egy kisebb kifakadásnak hangzik. Nem azzal van baja, mi lett volna, ha nem találom el.. Ez világos. Mi van, ha őt találom el. Nekem viszont mérlegelnem kellett, döntenem, méghozzá gyorsan és az esélyek, a lehetőségek kizárólagossá tették a következő lépésemet.
Nem, nem kérem ki magamnak a kérdést. Meg se fordult a fejemben, hogy kellene, mert nincs alapja. Talán kérlelés, hogy verje ki a fejéből: én se kételkedtem, ő se tegye. Utólag főleg ne. Más kérdés, hogy sose remekeltem mások meggyőzésében, kényes tárgykörökben végképp, de nagyon remélem ennyi elég, mert a magam részéről legfeljebb a helyzet utóhatásaként, lassan múló sokknak vagyok képes elkönyvelni, hogy mindez ideig-óráig joggal árnyékot vet a lelki állapotára.


Vissza az elejére Go down
Jackie Collins
avatar
Polgárság

Avataron : Jenna Coleman
Kor : 30

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Vas. Júl. 30, 2017 8:50 pm
 



 

Aprókat bólintok. Rendben, tudomásul vettem, hogy majd jelzi, ha mégis meggondolná magát és kellene neki valami.
- Oké. – ismételten bólintok. Nem most azonnal – hacsak nem ragaszkodik hozzá valamiért –, de a beszélgetés végeztével mindenképpen rácsörgök és szólok a húgának a történtekről és a kórházról.
Igen, érzem, hogy mozdul. Előbb az ágy miatt, aztán bekúszik a perifériámba, így, ha oldalról, a szemem sarkából is, de látom. Mégsem fordulok felé, nem azonnal, csak amikor már sikerül úgy, ahogy, de úrrá legyek azon a katyvaszon, ami éppen érzelmi hullámvasutat rendezett magának és jelen állás szerint leszállóágban van. ..bár tény, az rásegít az üstököm felé fordításában, amikor megemeli a kezem és húzza is, egészen egyértelművé téve, hogy mit szeretne. Magamtól talán csak valamivel később tettem volna meg, de előbb-utóbb eljutottam volna ide.
Nem akartam számon kérni, nem is úgy kérdeztem, de tudnom kell a miérteket, mert ott és akkor elpattant valami, bennem. Egyszerűen szükségem van a válaszára, ennyi. Próbálok minden szót nyomon követni és megérteni, tudatosítani, hogy ott és abban a másodpercben mindez megtörtént, mérlegelt és döntést hozott, amit még most, utólag is jónak tart. A halkabbra sikerült befejezést követően egy időre hagyom beállni a csendet, amit – ha nem szólal meg ő sem –, akkor a kórházi gépek zaja tör csupán meg.
- Fegyvert szorított a fejemhez.. - az enyémhez és a legkevesebb ráhatásom volt a történtekre. Logikusan végiggondolva talán nem lehetett volna másként, de ezzel együtt is ezt baromi nehéz elfogadni. ..és azzal sem sokkal könnyebb megbirkózni, hogy tüzet nyitott valakire úgy, hogy a tűzvonalban ragadtam. Ezért kell hallanom, értenem mi történt egy olyan helyzetben, aminek csak asszisztálója voltam úgy, hogy közben mások kezébe került az életem.
Mélyebben szakad a levegő a tüdőmbe, mert ez így kimondva is ijesztő. Rádöbbenni arra, hogy mi lehetett volna, ha.. ami akkor és ott, ha át is futott a gondolataimon, valahogy, talán az adrenalin miatt, talán a történtek gyorsasága okán, vagy a franc se tudja, de nem sikerült úgy tudatosítani, ahogyan most igen.
Az oxigén kiküldését a tüdőmből egy újabb kérdéssel teszem meg. Látszólag talán nem kapcsolódva az előzőleg megkezdett mondathoz, de számomra nagyon is együtt jár a kettő és ugyanannyira foglalkoztat, mint az egész témát elindító kérdés. - ..honnan tudtad, hogy nem fog elsülni a pisztoly a kezében? – megint csak nem számonkérésnek szánom – a hangsúlyom is erről árulkodik, tekintve amilyen halkan és a választ csupán tudni vágyón hangzanak el a szavaim – és ez nem is arról szól, hogy ki akarnám kezdeni azt, amihez nyilvánvalóan ő ért jobban. Nem, nem akarom. Tényleg csak a válasza kell, ahhoz, hogy jobban értsem. A történteket. Magamat.
Továbbra is a kezébe kapaszkodom, eszembe sem jut elereszteni, egyetlen pillanatra sem és a tekintetem most már az ő kékjeire függesztem szüntelenül.
- Ha nem én vagyok ott, akkor is így döntöttél volna? – a hangom halk marad és talán nem is fontos, hogy mi lett volna, ha valaki más van ott helyettem, de valahogy mégis tudni szeretném. Akkor is, ha nem releváns. Ha nem változtat az égvilágon semmin sem.
Vissza az elejére Go down
Dwayne A. Harper
avatar
Igazság- és hadügy

Avataron : Chris Wood
Kor : 33

TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
Vas. Júl. 30, 2017 11:24 pm
 



 

Több ízbeli várakozás van soron. Várom, hogy rám nézzen. Várom a válaszát, annak kifejtését. Várom a megértésének pillanatát, amin az afelé tartó úton jó párszor csavar egyet, leginkább a hosszabbra nyúló szüneteivel, a testbeszédével. Nem vagyok profi az olvasatukban, de teljesen menthetetlen eset se. Nem tudhattam a noszogatásom nélkül felém fordította volna-e a tekintetét, végső soron nem érdekel: az a lényeg, elértem ne a mennyezeten lévő repedéseket kövesse nyomon vagy a neon lámpa fénycsövét, nem tudom melyiken pihent meg. Mondta nem érzi jól magát. A vonásairól a belépésekor nem tudtam egyértelműen leolvasni az eredetét, a szemeibe, pedig nem sokáig akaszthattam a sajátjaimat, hogy felismerjem a problémát. Vagyis annak létezését. Miután elárulja egyetlen apró részletben, azt is egy nyitottan hagyott kérdés képébe csomagolva, aligha hiszem ez bármikor is megfordult volna a fejemben fordított esetben. Kicsit, a gerincem nyújtásával valamivel nő a kettőnk közti tér most, hogy már nem kell a fejdöntés mellé görnyedtebb testtartással kutatnom a fekete bogarait.
Igyekszem összeszedni a szempontokat, a miérteket, ugyanakkor kihagyni egyéb szegmenseit a válasznak, amikről tudom mennyire inhumánusnak is hangozhatnának az ő szemszögéből, főleg az őt foglalkoztató kérdés fényében. A terjengős hosszt nem érem el, akarni se akarom igazság szerint. Zavart, a kezét tartva érzem továbbra is feszült, kényelmetlenül az a szavaim után és nem tudom mit mondhatnék, amivel ezen segíthetnék. A csend beállását nem akadályozom meg, nincs mivel. Lehet ez is a feldolgozási folyamat része? Fogalmam sincs. A tudatlanság sorozatos mély levegővételeket eredményez, látszólagos türelemmel együtt, hogy magától szólaljon meg. Elég volt, amit mondtam vagy hozzá kéne tennem..?
Némán, kettőt bólogatok. Tény. Nem kellemes, de már a múltba tartozó és a helyzet szemléletmódján sem lehet változtatni. A lapok le voltak fektetve. Ezen a ponton nem tudok mást tenni csak, hogy meghallgatom, ha van megosztani kívánt folytatása.. A kezére siklik a szempárom, amit a tudtad szóra terelek vissza az arcára és kell egy levegőnyi szünet a megválaszolása előtt. Francba.
- Nem tudtam. – hazudhattam volna, de.. - Erre nem mondhatom azt, hogy száz százalékban tudtam. Volt esély rá igen, de nagyon-nagyon kicsi és közvetlen előtte lőtt meg, ha el is sült volna a pisztolya, elég nagy valószínűséggel nem téged talált volna el. – spekulációk, tippek.. Számítsd ki az adott pillanatban a megfelelő megoldást némi statisztikát is figyelembe véve, a végeredménnyel, pedig nem hibázhatsz. A legnagyobb baj az egész rendszerrel, hogy ezt teljesíteni csak a gépek képesek. Én meg kurvára ember vagyok, aki inkább bevesz egy kisebb kockázatot, hogy elkerülje a nagyobbat, ami végzetes is lehetett volna. ..de nem lett. Kurvára nem és a firtatását e végre sem értem tisztán. Nem történt meg, amire rákérdezett, amire rákérdez továbbra is. Nem tudom mit jár épp körbe, hova akar kilyukadni, miben segít egyáltalán a boncolásuk..
Az értetlenség ráncokba rendeződik az ábrázatomon: ha nem ő..?
- Ugyanígy. - ..és ha visszaforgathatnánk az időt sem döntenék másként. Egyszerűen nem, tartom magam ahhoz, hogy az adott helyzetben, pillanatban, körülmények között a legélhetőbb megoldást választottam. Figyelmeztetés nélkül dördült el a férfi kezében a fegyver csöve. Ha öt másodpercet adok neki mit csinált volna..? Hagyott volna a falhoz kúszni? Elhordani magam? Elment volna Jacks-szel, hogy a következő rendőrt ugyanúgy lelője, akibe belebotlanak? Mi van, ha nem a rendőrt lőtte volna le..? Vagy lett volna ideje ismét a koponya hátulsó felére támasztania a csőt..? Hallottam mit üvöltött. Nem tudhatom biztosra mit lépett volna, de megérzésem szerint nem elégedett, állt volna meg a lukkal a térdem felett..
- Ha nem így teszek lehet én lettem volna az, akit fejbe lőnek. Nem ő. – a szám íze elég rossz. Most már kifejezetten száraz, nem kívánt és ugyan nem engedtem el a kezét, de a tartásom lazult, mialatt feljebb igazítom azt a rohadt párnát magam mögött a lapockám magasságába a hátradőléshez.
Nem mondhatnám ki, a gondolataim között sem fogalmazódott meg, de annak az érzete, hogy valahogyan megint én basztam el, már terjedni kezd. Azt tettem, ami helyes, ami jó. Amiről erősen azt hiszem, hogy jó, mert úgy végződött.. Hogy a fenébe kezdhetem mégis szarul érezni magam miatta, ha pontosan tudom nem kellene?


Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: King County Courthouse
 



 

Vissza az elejére Go down
King County Courthouse
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Seattleites :: Játéktér :: 
Seattle
 :: 
Város
 :: 
Belváros
-
Ugrás: